Michael Jackson Thrillerje 30 éves: Hogyan változtatta meg egy album a világot?

Írta: Steve Greenberg
Megjelenés dátuma: 2012. november 29.
Megjelenés helye: Billboard.com
Forrás:  http://www.billboard.com/features/michael-jackson-s-thriller-at-30-how-one-1008031662.story

ThrillerAmikor a CBS Records vezérigazgatói Michael Jackson Thriller albumának november 30-i megjelenésének előkészítésén fáradoztak 1982 nyarán tudták, hogy a zeneipar egyik legnagyobb szupersztárjának fantasztikus albuma van a kezeik között. Ugyanakkor kicsit aggódtak is, hiszen az időzítés Jackson 1979-es nagy sikerű Off The Wall albumának utódjához nem is tűnhetett volna ennél rosszabbnak.

Először is, a lemezipar egésze rossz periódusban volt: 1980 és 1982 között 50 millió egységgel csökkentek a lemezkiszállítások. A CBS Records saját profitja 50 százalékkal csökkent, az eladásai pedig 15 százalékkal az előző évhez képest. Ennek eredményeképpen augusztus közepén a cég nagy elbocsátásokat hajtott végre egy olyan napon, amire a CBS-nél csak „fekete péntekként” emlékeznek. A CBS-nek kétségbeejtő szüksége volt arra, hogy Jackson albuma sikeres legyen, de a piaci feltételek ijesztőnek tűntek.

A sajtóban arról keringtek történetek, hogy az iparág válsága abból ered, hogy a gyerekek a pénzüket inkább a játékautomatákba dobálva költik el, mintsem zenére. De ez a trendi teória a legkevésbé sem volt alkalmas arra, hogy magyarázatot adjon a zeneipar gyengélkedésére. Valójában a megelőző három évben olyan földindulásszerű technológiai változás ment végbe, amely alapjaiban tépte darabokra a nagyközönség fogalmát, amelytől a popslágerek olyannyira függtek. A ’70-es évek végére a rádióhallgatók 50,1 százaléka hallgatott FM rádiót, s ezzel az AM rádiózás uralkodása véget ért, felgyorsítva a tömegeket vonzó Top 40 rádióműsorok bukását, amelyek az 1950-es évektől dominálták a rádiózást. 1982-re az FM-é volt a közönség 70 százaléka, a 12-24 éves korosztályban pedig a 84 százaléka. Ennek következtében a demográfiai csoportokon átívelő tömeges pop-közönséget nem lehetett fenntartani. Ahelyett, hogy olyan rádiókat hallgattak volna az emberek, amelyek „mindenből a legjobbat” kínálták, amint tették azt a régi AM Top 40 műsorok, az FM által kínált bőséges választék megadta azt a luxust a hallgatóknak, hogy csak azt a stílust hallgassák, ami nekik tetszik, anélkül, hogy minden mást is végig kellene hallgatni, olyan rádióállomásokon, amelyek sokkal szűkebb célcsoportokhoz szóltak. Ennek a változásnak az lett az eredménye, hogy minden hallgatói csoport csak korlátozottan hallgatta a más közönségcsoportoknak szóló állomásokat.

A Billboard újságírója, Mike Harrison 1981-ben megjegyezte: „Nem létezik többé egy adott Top 40, hanem inkább Top 40-ek állandóan változó sokasága, függően az adott stílustól, amire valaki koncentrálni kíván”. Hozzátette: „Azok akik szeretnek ’egy kicsit ebből, egy kicsit abból’ a kisebbséget képviselik.” Sőt, 1982-re sok piac, beleértve a legnagyobbakat is, mint New York City, nem is rendelkezett már tömegek által hallgatott Top 40-es rádióállomással. A közönség precíziós megcélzása azt jelentette, hogy a rádióállomásoknak el kellett kerülnie bármilyen olyan zenét, amely kívül esett a megcélzott hallgatóságuk legszűkebben definiált ízlésén. Ha nem ezt tették volna az ahhoz vezetett volna, hogy a hallgató átkapcsol – a halálos tekerőgombhoz nyúl.

Ez a helyzet 1982 áprilisában arra a következtetésre juttatta a Newsweeket Krízisben van-e a rock? című cikkében, hogy a piac egyre fokozódó feldarabolódása kiölte a legtöbb izgalmat a popvilágból, mivel már nem létezett többé a zenei műfajok egymást megtermékenyítő hatása. A Newsweek azzal fejezte be a cikkét a „rock pangásáról”, hogy emlékeztetett a „régi szép időkre”, amikor Elvis Presley és a Beatles azzal okozott izgalmat, hogy beazonosítható középpontja volt a popzenei világnak, olyan zenét készítve, amelyen a popzenei közönség különböző szegmensei mind osztozhattak. A Newsweek szerint Elvis és a Beatles olyan „jelenségek voltak, amelyeket az a tény alkotott meg, hogy egy nemzet reagált rájuk, egyesülve a zenéjükre minden Top 40-es rádióállomáson”. A magazin továbbá megjósolta, hogy „a  mai feldarabolt zenei piacon egyetlen rocksztár sem remélheti, hogy ekkora hatással lesz”.

Ha ez a jóslat önmagában még nem okozott álmatlan éjszakákat a CBS Records vezéreinek, akkor a rádió feldarabolódottságának egy aspektusa különösen rémisztő volt: az évtized elejétől a fekete zenét egyre jobban kitörölték a legtöbb fehéreknek célzott rádióállomásról. Ez részben az ellenséges, reakciós diszkó ellenes hadjáratnak volt köszönhető, amely 1979 végén ennek a műfajnak az összeomlását eredményezte. A ’80-as évek hajnalán a rádiók programalkotói egyre inkább távol tartották magukat a ritmus-vezérelt fekete zenétől amiatti félelmükben, hogy nehogy „diszkónak” bélyegezzék őket, még akkor is, ha a kérdéses fekete zenének éppenséggel kevés köze volt a diszkóhoz. Ezt az ellenérzést nagyban megsokszorozta az AM Top 40 rádiók tömegvonzó erejének lankadása  az FM rádiókkal szemben, ami ahhoz vezetett, hogy a fekete művészeket gettósították a fekete zenei rádiókra száműzve őket, miközben a pop rádiókról, amelyek egyre inkább egy szűk fehér célközönségre koncentráltak, eltűntek.

Mennyire volt drámai a fekete zene hanyatlása a pop slágerlistákon abban az időszakban? 1979-ben a heti Billboard Hot 100 slágerlista dalainak csaknem fele megtalálható volt a fekete zenei slágerlistán is. 1982-re a Hot 100 listán szereplő fekete zene mennyisége csaknem 80 százalékkal esett. Annak az évnek az ősze a fekete zene mélypontját képviseli a pop slágerlistákon: egyetlen fekete előadó lemeze sem volt megtalálható a Top 200 album lista vagy a Hot 100 kislemez lista első 20 helyezettje között három teljes héten át októberben – s ez egy olyan jelenség, amely példátlan volt a Top 40 rádiók 1950-es évekbeli létrejötte óta.

Ebben a klímában számos olyan sláger, amely No. 1 volt a fekete zenei slágerlistán, mint például Roger Troutman Heard It Through the Grapevine-ja, vagy a Gap Band Burn Rubber-je a nagy slágerlistán az első 40-be sem került be – Zapp Dance Floor-ja még az első 100-ba sem. Prince 1999-e, amely később kulturális himnusszá vált, a Top 40 rádiókban megbukott, noha a fekete zenei slágerlistán szárnyalt.  Egy olyan fekete szupersztár, mint Rick James el tudott adni több, mint 4 millió albumot úgy, hogy közben szinte ismeretlen maradt a fehér orientált rádiók közönségének nagy része számára. Super Freak című száma, amely, akárcsak az 1999, később ikonikussá vált, 1981-ben a 16. helyen érte el csúcspozícióját a Hot 100 listán, és sok popzenei állomás egyáltalán nem játszotta, mivel programalkotóik tartottak attól, hogy „olyan diszkó érzést” sugároz.

A teljes 1982-es évben csupán két fekete művész által előadott dal lett No. 1 a Billboard Hot 100-on: Lionel Richie Truly-ja és az Ebony and Ivory, amelyet Stevie Wonder Paul McCartney-val duóban énekelt (sőt, ezen a két kislemezen kívül nem volt más olyan fekete zenész által készített kislemez, amely elérte volna a Top 3-at). Ez a két dal pedig már annyira elkanyarodott a könnyen emészthető slágerzene irányába, hogy egyik sem volt No. 1 a fekete zenei slágerlistán (a Billboard 1982 júniusában keresztelte ismét R&B slágerlistává a fekete zenei kislemezek slágerlistáját). Sőt, az egyetlen sláger, amely mind a pop, mind a fekete zenei listán első lett 1982-ben a fehér Hall & Oates együttes I Can’t Go For That című dala volt.

Egy látszólag áthatolhatatlan fal emelkedett fel a fekete hallgatóság és a fehér között: a legnagyobb részt sem a fekete, sem a fehér srácoknak nem volt fogalma sem arról, mit hallgat a másik. És ha úgy tűnt ennél már nem lehetne nehezebb a helyzete egy olyan fekete művésznek, aki abban reménykedett, hogy eléri a nagyközönséget, valami új és ijesztő dolog jelent meg a színen: az MTV. Az MTV által játszott számok listája épp olyan fregmentált volt, mint a fehér rádióké – és egy csapásra meghódította a zenei világot.

A történelem nem volt kedves azzal a ténnyel szemben, hogy az MTV eleinte kizárta a fekete zenét a formátumából, azonban ez valamelyest nem tisztességes kritika. Az MTV a rádiós szegregáció csúcsán indult és eleinte nem tudta elképzelni sem, hogy célcsoportja – többnyire fehérek lakta külvárosokból és kisvárosokból származó tinédzserek, akik elsőként nézhettek MTV-t a kábeltelevízióikon 1981 végén – akarnának hallani fekete lemezeket, amelyek számukra szokatlanok voltak. Egy olyan világban, amelyben már letűnt a tömegeknek szóló Top 40 rádió, a tömegeknek szóló Top 40 videózás ötlete egyáltalán nem volt olyan nyilvánvaló. De a rádióban legalább volt választási lehetősége azoknak, akik fekete zenét akartak hallgatni. A televízióban az MTV volt az egyetlen zenei csatorna. És ereje a popzenei ízlés formálásában hamarosan nyilvánvalóvá vált, amikor bizonyos dalok anélkül váltak felkapottá, hogy a rádió játszotta volna őket, kizárólag azért, mert megjelentek az MTV-n.

Az MTV igazi hatása nem igazán érződött addig, amíg a csatorna nem debütált  New York-i és Los Angeles-i kábel hálózatokon 1982 szeptemberében. Hirtelen, az, ami addig csak egy pletyka volt az ország belsejéből, hangos mennydörgéssé változott, amely felébresztette a kulturális trendcsinálókat a nemzet két média fővárosában, s akik helyesen látták meg az MTV-ben a Következő Nagy Dobást. Nem véletlen, hogy a fekete zene a korábban említett mélypontját a popzenei slágerlistákon 1982 októberében érte el – akkor, amikor az összes pop rádió és az egyetlen zenei televízió kizárta azt a kínálatából.

És itt jön a képbe Michael Jackson. Amikor leszállította a Thrillert a CBS Epic lemeztársaságához 1982-ben Jackson már több, mint tizenkét éve a világ egyik legnépszerűbb lemezsztárja volt a testvéreivel és nélkülük egyaránt. Azonban a legutóbbi albuma, a roppant sikeres Off The Wall, amely négy Top 10-es slágert produkált 1979-ben jelent meg, egy olyan évben, amikor még a Hot 100-on a Top 3-at elérő dalok 40 százaléka fekete művészektől jött, mielőtt felemelkedett volna a fekete és fehér zenét különválasztó fal a rádiókban.

A CBS nagyon is tisztában volt azzal, hogy nem volt fekete lemez a popzenei Top 20-ban azon a héten, amikor elküldték a rádióknak a Thriller debütáló kislemezét 1982 októberében. Szembenézve azzal a nagyon is valós lehetőséggel, hogy Jackson lemeze nem fog eljutni a rádiók szélesebb közönségéhez, a lemezvállalat nem vállalt kockázatot. Az első kislemez, a The Girl Is Mine egy lágy, könnyen emészthető pop dal volt – duett az egykori Beatles taggal, Paul McCartney-val, aki nem sokkal korábban Stevie Wonder duett partnere is volt. McCartney jelenléte – aki a ’80-as évek elején még mindig meglehetősen biztos pont volt a pop rádiókban – gyakorlatilag biztosította, hogy a fehér rádiók elfogadják a dalt. És mivel tisztában voltak azzal, hogy az MTV nem játszotta fekete művészek videóit, a CBS nem is készített videót Jackson első kislemezéhez a Thrillerről.

A Girl Is Mine 1982. november 6-án debütált a Billboard Hot 100 slágerlistáján, azon a napon, amelyen – nem véletlenül – elkezdődött a fekete zene visszatérése a slágerlistára egy három éves folyamatos hanyatlást követően. A könnyed dalt nem fogadták jól a kritikusok. „Michael legrosszabb ötlete a Ben óta,” – így ítélte meg Robert Christgau a Village Voice-tól. Egy olyan albumtól, amelyet nem sokkal később már mesterműnek tekintettek, ez nem éppen kedvező nyitány volt, bár elérte azt a célját, hogy játsszák a fehér rádiók.

Maga a Thriller album három héttel később jelent meg, november 30-án, és a slágerlistán december 25-én debütált a 11. helyen.  Ez egy nagyon is tiszteletreméltó debütálásnak számított azokban a Soundscan előtti időkben, bár nem különlegesnek, hiszen még akkoriban sem volt példa nélküli, hogy albumok az első tízben, vagy akár rögtön az első helyen debütáljanak. Januárban az album bekerült az első tízbe azzal, hogy két hétig a kilencedik helyen állt, majd a nyolcadikon, majd három hétig az ötödiken – ekkora lendületet volt képes neki adni a Girl Is Mine. Noha az albumot már akkor is sikernek lehetett tekinteni, a Thriller slágerlistás teljesítménye azokban a korai napokban még nem sejttette azt az elsöprő erőt, amivé később vált.

A pop slágerlistán nem sokkal karácsony után második helyet elérő Girl Is Mine erejét látva  a CBS Records tudta, hogy a rádiókat megcélzó „trójai ló” stratégiája McCartney-val sikeres volt. 1983 elején a lemeztársaság elkezdte kampányát az album második kislemezéhez, a sokkal „feketébbnek” hangzó Billie Jean-hez. A már előkészített terepen a pop rádiók azonnal elkezdték játszani a következő kislemezt és az addigi szkeptikusok boldogan fedezték fel, hogy a Thrilleren vannak sokkal izgalmasabb dolgok is, mint a McCartney-duett. A Billie Jean lélegzetelállító volt – az a fajta dal, amely megállít abban, amit éppen csinálsz és amivel kapcsolatban mindig emlékszel arra, hogy hol voltál, amikor először hallottad. De miután az MTV vált a zenei világ középpontjává azon a télen, nem volt esély rá, hogy Jackson elfoglalja a központi helyet a popkultúrában a zenei televízió támogatása nélkül. És az MTV nem játszott fekete zenét.

A CBS kockáztatott és drága videókat készített mind a Billie Jean-hez, mind pedig a következő kislemezhez, a Beat It-hez – olyan videókat, amiket öröm volt nézni. Jackson született videó sztár volt, kora első számú énekes-táncosa. A két videó korábban soha nem látott új szintet hozott a koreográfiába a zenei videókban, talán még James Brown 1960-as évekbeli élő előadásait is felülmúlva, amelyek annak a mércének számítottak, amelyekhez az összes R&B táncost mérték.

Vizuális művészeti formaként a zenei videók természetesen köthetők a koreográfiához: mégis Toni Basil előző ősszel megjelent Mickey című klipjétől eltekintve nem igazán volt még korábban tánc az MTV-n mutatott videókban. Ez nagyrészt annak a ténynek volt betudható, hogy azokban az években nem igazán voltak olyan művészek a zeneiparban, akik tudtak táncolni – még a diszkó korszak sztárjai sem voltak kiforrott táncosok. Mindez végül megváltozott a Thriller után Madonna, Michael húga Janet és Paula Abdul színre lépésével, többek között. De akkoriban egyedül Michael Jacksoné volt az MTV táncparkettje.

A Jackson videók nyilvánvaló magas színvonala ellenére az MTV eleinte nem volt hajlandó játszani őket, azzal, hogy ők egy rock csatorna és Jackson nem illik ebbe a formátumba. A mai napig ellentmondás van azzal kapcsolatban, hogy végül is mi vezetett ahhoz, hogy a csatorna megváltoztatta a politikáját és elkezdte játszani a Billie Jeant. Akkoriban széles körben elterjedt az a sztori, hogy a CBS főnöke, Walter Yetnikoff megfenyegette az MTV-t, hogy visszavonja tőlük a lemeztársaság összes videóját, ha nem játsszák a Billie Jeant, de ezt az állítást évek múltán cáfolta az MTV két akkori főnöke, Bob Pittman és Les Garland. Elismerik, hogy a csatorna eleinte nem akarta játszani a videót, mivel dübörgő ritmusa és fekete hangzása nem illett a csatorna „rock” imázsába. Azonban azt állítják, hogy amikor február közepén először látták a klipet – amely valószínűleg a legjobb klip volt, amit addig láttak – elkezdték átértékelni a dolgokat. Megfejelve a ténnyel, hogy a dal az MTV nélkül is egyetlen hét alatt a 23. helyről a hatodikra ugrott a Hot 100 slágerlistán, az MTV főnökök úgy döntöttek, hogy adniuk kell neki egy esélyt.

Az MTV – és Jackson – időzítése tökéletes volt. A Billie Jean március 1-jén debütált az MTV-n, mindössze négy nappal később pedig No. 1 lett a Hot 100 slágerlistán – több, mint két év óta az első tempós fekete dal, amely elérte ezt. Ezzel egy időben a Billie Jean által adott lendület volt az, ami végre felhúzta a Thriller albumot az első helyre az album slágerlistán a listán eltöltött 10. hetében. De egy No. 1 kislemez és album még csak a kezdet volt mind Jackson, mind pedig az MTV számára.

Az, hogy felvették Jackson Billie Jean videóját, majd két héttel később a Beat It-et a programba legalább annyira növelte a videó klip csatorna vonzerejét, mint amennyire az MTV növelte Michael Jacksonét. Az MTV már addig is a pop univerzum fehér középpontja volt, de csak akkor találtak rá az igazi sztárjukra, amikor elkezdték játszani Michael Jacksont. Az az ötlet, hogy a világ legnépszerűbb popsztárját mutogassák a TV-ben egész nap – mert két klip között nem kellett túl sokat várni arra, hogy feltűnjön Michael – még inkább közbeszéd tárgyává tette a csatornát, mint amennyire korábban volt. Az új nézők azért nézték az MTV-t, mert hallották mennyire jók a Michael Jackson videók; ugyanakkor az MTV törzsközönségét is elámították a videók, amelyeket azzal a típusú zenével játszottak, amelyet elvileg nem kellene szeretniük – csakhogy kiderült, hogy mégis szeretik. Hogy egy modern kifejezést használjunk arra, hogy mi is történt akkor: az MTV és Michael Jackson egymást virágoztatta fel.

Jackson második MTV videója, a Beat It egy újabb mestermű volt, amely ötvözte az élő hang effekteket, igazi Los Angeles-i bandatagokat és egy olyan csoportos koreográfiát, amely később Jackson videóinak a védjegyévé vált. A Billie Jean videó azért volt nagy felfedezés, mert bemutatta Jackson előadásának a brilliáns mivoltát. A Beat It ugyanezt tette, de egyben új szintet állított fel magában a zenei videó készítésben is – sőt, ez lett a népszerűbb és elismertebb a két videó közül, annak ellenére, hogy a Billie Jean, mint dal nagyobb sláger volt. A Beat It rock hangzásával és Eddie van Halen gitár szólójával egy újabb lépést is képviselt Jackson mesteri tervében, hogy mindenkihez szóljon zenei határokat áthágva. El is érte ezt a célt azzal, hogy játszották a rock rádiók és ez újabb olyan rajongókat hozott Jacksonnak, akiket másképp nem vonzott volna a zenéje. (Ebben a tekintetben Michael Jacksont tulajdonképpen megelőzte a bátyja, Jermaine, aki 1982-ben Let Me Tickle Your Fancy című slágerében szerepeltette a Devo nevű new wave együttest, s ezzel szintén elérte, hogy néha játsszák a rock állomások.)

Aztán, amikor már nem tűnt lehetségesnek, hogy Jackson még nagyobbá váljon, ő azzá vált. Május 16-án miközben a Beat It az első helyen állt és a Billie Jean még mindig benne volt az első tízben, Michael először mutatta be a moonwalkot a Motown 25. évfordulójára rendezett televíziós műsorban az NBC-n. 47 millió amerikai kapcsolta be a televíziót azért, hogy lássa Michael Jackson első fellépését színpadon a Thriller megjelenése óta – sokan közülük még nem rendelkeztek kábel televízióval, így nem láthatták Jackson videóit az MTV-n. Az az előadás, amit Jackson ott nyújtott tovább lendítette a karrierjét a sztratoszférába.

Egy teljes évvel a Thriller megjelenése után, a rekordot felállító hét Top 10-es sláger és számtalan az album slágerlista No. 1 pozíciójában eltöltött hét után, amivel az album minden idők legnagyobb példányszámban elkelt albumává vált, Jacksonnak volt még egy trükk az ingujjában: december 2-án bemutatta csaknem 14 perces, John Landis által rendezett videóját az album címadó dalához. Azonnal úgy ismerték el, mint a valaha készített talán legjobb zenei videót és ez újraindította a Michael-mániát. A rövid film megjelent kereskedelmi forgalomban videókazettán és a videó slágerlista élére ugrott, majd minden idők legnagyobb példányszámban elkelt zenei videójává vált. Közben a Thriller album, amely csaknem hat hónappal korábban kiesett a No. 1 pozícióból, ismét visszaugrott az első helyre, éppen időben karácsonyra és ott is maradt még sokáig az új esztendőben. A Grammy közvetítése két hónappal később, amelyen Jackson nyolc díjat nyert, a formális megkoronázásaként szolgált, mint a Pop Királya, bár addigra ez a tény már nyilvánvaló volt.

De a Thriller öröksége túlmutat a saját eladási adatain és díjain. Amint az MTV sikerre talált Michael Jacksonnal, más fekete előadók is gyorsan megjelentek a programjában. Ez a fejlemény önmagában arra kényszerítette a pop rádiókat, hogy ismét felvegyék a kínálatukba a fekete zenét: végül is a pop rajongók most már hozzászoktak ahhoz, hogy fekete és fehér művészeket lássanak ugyanazon a videó csatornán, s ugyanezt a kínálatot várták el a pop rádióktól. Már lehetetlen volt fenntartani az izolációt a közönség különféle szegmensei között. Maga a tömegekhez szóló Top 40 rádió is visszatért ennek a szeizmikus méretű változásnak köszönhetően. 1983-ban Philadelphiában indult, majd gyorsan elterjedt az országban az, hogy minden városban egy vagy több FM rádióállomás átváltott Top 40 zenére és ezek közül sokan az élre álltak hallgatottságban miközben az MTV által népszerűsített zenét játszották – fiatal rockot és fekete slágereket.

A Thriller korában a fekete zene diadalmasan tért vissza a pop slágerlistákra. Ha 1982 volt a műfaj mélypontja a populáris sikerek tekintetében, akkor 1985-re a Billboard Hot 100 lista slágereinek több, mint harmada a fekete rádióktól eredt. Még Prince 1999 kislemeze is, amelyet 1982-ben, amikor először megjelent kizártak a pop rádiókból, újra megjelent 1983 közepén és megkésett MTV szereplése nyomán nagy pop rádió siker lett második nekifutásra. Így – olyan módon, amit kevés történész értékel eléggé – a Michael Jackson/MTV csapat figyelemreméltóan progresszív erővé vált és segített egy széttöredezett pop kultúra újraintegrálásában a Reagan korszak hajnalán. A fekete zene visszatért a fősodrás középpontjába és a mai napig sosem került ki többé a rivaldafényből.

Mellékesen az MTV felemelkedése megpecsételte a country zene sorsát a pop világában. Az MTV előtt a country zene a ’70-es évek elejétől kezdve egyre erősebb lett a pop rádiókban, s népszerűsége 1981 nyarán hágott tetőpontjára, az Urban Cowboy őrület ideje alatt, éppen akkor, amikor az MTV elindult. Azon a nyáron átlagosan 11 country lemez volt a Billboard Hot 100 listán bármelyik adott héten. De az MTV kezdettől eldöntötte, hogy a country zene nem lesz része a programjának és innentől kezdve a pop rádiókban is hanyatlásnak indult a country szereplése. Hamarosan a country teljesen eltűnt a Hot 100-ból, s ez egy olyan dolog volt, ami korábban még sosem történt meg.

Minden rekordokat döntögető érdemével együtt ami engem igazán lenyűgöz az a tény, hogy Michael Jackson elérte, ami talán a legritkább bármilyen területen: miután több, mint egy évtizeden át abszolút nagy szupersztár volt, a saját területe csúcsán, biztos Hall of Fame szereplő stb., valahogy talált egy még magasabb fokozatot és hirtelen túllépett a puszta szupersztárságon is, újradefiniálva azt, hogy mennyire lehet nagy valaki ezen a területen. Próbálják meg elképzelni, hogy J.K. Rowling hirtelen kijön egy olyan könyvsorozattal, amely sokkal jobb és népszerűbb, mint a Harry Potter könyvek, s azok így puszta lábjegyzetté válnak a karrierjében – és akkor el tudják képzelni, hogy mit is ért el Michael Jackson a Thrillerrel.

A Newsweek mindössze hat hónappal korábbi jóslata, miszerint soha többé nem lesz tömegeket megmozgató szupersztár látványos kudarcot vallott és – egy időre – a rock problémái is megoldódtak.  Robert Christgau kijelentette, hogy 1984 volt a pop kislemezek legjobb éve a Beatle-mánia csúcspontja óta, s ezt a feltámadást a Top 40 rádió feltámadásának és az MTV integrálódásának tulajdonította. És ha még mindig lenne kétség afelől, hogy a Thriller tényleg egyesítette a pop közönség minden szegletét, érdemes megjegyezni, hogy megnyerte a „menőbb, mint te” Village Voice kritikusainak is a díját az év albuma kategóriában – a sok Grammy mellett.

Megjósolható volt, hogy Michael Jackson halála magával hozott olyan elmélkedéseket, amelyek szerint lehetetlen, hogy bárki megcsinálja még egyszer mindazt, amit ő. Nem sokkal Jackson halála után a New York Times szerkesztője azt írta: „A Mr. Jackson által elért sikerek szintjét gyakorlatilag lehetetlen elérnie a mai pop kultúra hőseinek és valószínűleg nem is lesz soha többé lehetséges.” A hasonlóság ezen megjegyzés és a Newsweek 1982-es helytelen jóslata között kísérteties. Az a vélekedés, hogy a feltételek soha többé nem lesznek adottak egy igazi tömeges, fenntarthatóan sikeres zenei momentumra, minimum rövidlátó.

Az online platformok sora ellenére, amelyek ismét egyre több széttöredező közönség szegmenst hoznak létre, ostobaság lenne az ellen fogadni, hogy egyszer valaki felemelkedhet és olyan viselkedést válthat ki a közönségből, amely elősegíti a különféle alcsoportok egységes felsorakozását valami új és fantasztikus mögött. Ezen kívül a popzene mindig a tömegek izgalmából élt; a közös kulturális érintőpontok iránti vágy úgy tűnik mélyen gyökerezik bennünk. Amire a Thriller megtanított minket az az, hogy a megfelelő sztár, a megfelelő termékkel és a megfelelő technológiai környezetben mindig képes lehet megmozgatni és egyesíteni mindnyájunkat.

Boldog 30. születésnapot, Thriller! Nem kérdés, hogy a következő nagy dobás már közeleg.

Reklámok

Posted on július 14, 2013, in Michael Jackson and tagged , , , , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink. 6 hozzászólás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: