Justin Bieber nem kapott engedélyt arra, hogy megjelentesse Michael Jackson Slave To The Rhythm-jét!

Tegnap futótűzként terjedt el a YouTube-on egy állítólagos Michael Jackson-Justin Bieber “duett”. A dal a Slave To The Rhythm volt, amit Jackson még 1991-es Dangerous című albumához vett fel eredetileg, de aztán végül nem került rá az albumra. Egy Tricky Stewart által remixelt változata már kiszivárgott az Internetre 2010-ben, most pedig egy olyan verzió bukkant fel, amelyben Jackson vokálját egyes helyeken törölték és helyette Justin Bieber énekel. Ez a “duett” meglehetősen nagy felháborodást váltott ki a Michael Jackson rajongók körében, különösen azt követően, hogy néhány rádió is elkezdte azt játszani, mint “hivatalos” kiadványt. Néhány órával később azonban Michael Jackson vagyonkezelője közleményben tudatta, hogy a Justin Bieber féle verzióhoz nem adta hozzájárulását. Ennek megfelelően a YouTube-ról is igyekeznek mindenhonnan eltávolítani a dalt.

Az azonban tény, hogy ebben a változatban Justin Bieber hangja is hallható, tehát az továbbra is kérdés, hogy ki és miért szivárogtatta ki ezt a verziót, illetve Bieber egyáltalán miért vette fel rá a saját vokálját. Bizonyos médiaértesülések szerint Bieber ugyanazon a környéken lakik, mint Jackson családja és állítólag ők adták oda neki Jackson demó felvételét, ám ennek egyelőre nem tudni mennyi az igazságtartalma. Ha így volt, akkor Bieber jobban teszi, ha máskor konzultál az ügyvédeivel mielőtt egy ilyen akcióba belevág, mert Jackson családjának nincs felhatalmazása arra, hogy ilyesmire engedélyt adjon, csakis Jackson vagyonkezelőjének, amelyet John Branca és John McClain irányít.

Az is furcsa egybeesés, hogy Bieber éppen tegnap tweetelte ezt:

“Izgatott vagyok a jövőbeni dolgok miatt. MJ tette fel a lécet. Nemcsak a zenére vonatkozóan, de szórakoztatóművészként is és abban hogy hogyan bánsz a rajongókkal. Bárcsak itt lenne…
Mindez nem könnyű, de áldás. Meg tudjuk változtatni a világot. Készen állok a kihívásra. Nagy dolgok jönnek! #greatness Szeretlek titeket”

Még zavarosabbá válik a kép, ha figyelembe vesszük a Bieber féle verzió producerének, Maxmethodsnak a tweetjét is:

“Wow. Egész nap erről a Michael Jackson ft. Justin Bieber felvételről faggattak. Annyira tisztelem a Jackson Estate-et (vagyonkezelőt) és megtiszteltetés volt ezen a lemezen dolgozni… de sajnálatos, hogy kiszivárgott mielőtt elkészült volna.”

Az MJ Estate azonban továbbra is állítja, hogy nem adták áldásukat ehhez a verzióhoz és nem is szándékoznak azt megjelentetni. Mindenesetre azt tapasztalhatták a tegnapi rajongói reakciókból, visszajelzésekből, hogy a Michael Jackson rajongó tábor nagy többsége finoman szólva sem örülne egy ilyen “duettnek”.

Amennyiben új információt tudok meg az ügyről, akkor arról be fogok számolni.

Advertisements

Posted on augusztus 17, 2013, in Michael Jackson and tagged , , , , , , . Bookmark the permalink. 8 hozzászólás.

  1. Bár hivatalosan meg nem erősített források szerint eddig úgy tudtuk, hogy ez a dal 1999 körül készült és a producer Rodney Jerkins volt. Rodney tavaly együtt dolgozott Bieber-rel. Azt is hallottam, hogy állítólag Bieber megvette a jogokat. Furák a tweetek és az is fura, hogy pár nappal előtte Fred Jerkins III, aki szintén dolgozott az Invincible-n bejelentette, hogy hamarosan ki fog adni kiadatlan dalokat. Szóval, mondanak össze-vissza most mindent.

  2. Az biztos, hogy 1989-ben készült a dal Babyface-szel és LA Reiddel. Voltak olyan spekulációk, hogy MJ esetleg újra felvette az Invincible-re, de ezt most Rodney Jerkins cáfolta.

    Én most nagyon pipa vagyok ettől az egésztől. Magyarázatot várok az Estate-től, de csak sunyítanak. Igaz, elmondták, hogy nem adtak engedélyt a kiadására, de ez kevés. Jó lenne tudni, hogy mi van a háttérben.

    • Értem, hogy 89-es, csak eddig nem tudtuk 🙂 A For The Record nagyon sok kiadatlan dalról ír, de még azon kívül is sok lehet mivel a Slave To The Rhythm is kimaradt belőle. A 2nd Edition-ből. Nagyon úgy néz ki az utóbbi napok történéseiből, hogy valami készül az biztos és én arra gondolok, hogy ez egy duett és remix lemez vagy hasonló lesz mivel a Freddie duettek befejezéséhez William Orbit-ot kérték fel. Ha nem is techno vagy dance lesz, akkor is egy újra gondolt modern hangzású valami. Emlékszem még 2009-ben a Sony Japan-ra feltették a This is it dal egy részletét aztán hamar leszedték, de addigra a rajongók közt elterjedt. Utána tagadták, hogy ez az a dal, ami meg fog jelenni 🙂 Miért nem lehetett őszintén megmondani.

      • Én nem bánom a modernesítést, ha 1) minőségi munka, 2) ha mellette kiadják Michael eredeti demóit is, hogy láthassuk az eredeti elképzelését. A modernesítés sajnos valószínűleg elkerülhetetlen, mivel az Estate-nek/Sony-nak pénzt kell keresnie.

  1. Visszajelzés: Slave to the Rhythm | Michael Jackson Zene Blog

  2. Visszajelzés: Timbaland Michael Jackson anyagon dolgozik? | Michael Jackson Zene Blog

  3. Visszajelzés: Tricky Stewart áll a Bieber “duett” mögött? | Michael Jackson Zene Blog

  4. Visszajelzés: Slave to the Rhythm | Michael Jackson Zene Blog

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: