The Last Photo Shoots – új dokumentumfilm Michael Jacksonról

2007-ben Michael Jackson két magazinnal is készített profi fotósorozatot: az olasz L’Uomo Vogue divatmagazinnal és az afro-amerikai Ebony-val. Ezekről a fotózásokról, illetve a fotózásokon készült videófelvételekből most dokumentumfilm készül Craig Williams rendezésében.

A dokumentumfilm egy szóvivője azt mondta: “Ez egy egyedülálló sztori, amelyet Michael közeli barátai, fotósai és stílustanácsadó mesélnek el – olyanok, akik segítették Michaelt a tervezett visszatérésében 2007-ben.”

A L’Uomo Vogue képeit a neves sztárfotós, Bruce Weber készítette 2007 októberében. Weber és Jackson ismerettsége régre nyúlik vissza: a fotós először akkor fényképezte Michaelt, amikor utóbbi még tinédzser volt. Bár régóta terveztek újabb együttműködést erre végül több, mint 30 évvel később 2007-ben került sor.

A másik fotózásra 2007 szeptemberében került sor a Brooklyn-i múzeumban az afro-amerikai Ebony magazin számára. Ez a magazin is gyermekkora óta kapcsolatban állt Michaellel és – ellentétben számos amerikai “fehér” lappal – ők mindig tisztelettel közelítették meg őt. Az Ebony interjút is készített Michaellel a fotózás alatt, amely egy évtizede az első interjúja volt MJ-nek, amelyet amerikai lapnak adott.  A képeket Matthew Rolston készítette.

A dokumentumfilmet háromrészes sorozatként képzelik el alkotói és először a 2014 januári Sundance Film Fesztiválon kívánják bemutatni. Remélhetőleg utána a nagyközönség számára is elérhetővé válik DVD-n vagy egyéb formában.

Íme két trailer:

Néhány a L’Uomo Vogue képei közül:

Bruce Weber és Michael

Néhány az Ebony képei közül:

Reklámok

Posted on szeptember 23, 2013, in Michael Jackson and tagged , , , , , , , , , . Bookmark the permalink. 3 hozzászólás.

  1. Köszi! Nagyon tetszik ez nekem, imádom a meglepiket. 😛 Mondjuk mire ez a 3 részes film kikerül már semmi sem lesz meglepi, de nem baj. A Spike Lee filmnek is hogy örültünk! Csak kár, hogy nem érti a magyar….Itt a filmen MJ sokkal jobban néz ki, mint a fotókon. 🙂

  1. Visszajelzés: Michael Jackson a saját szavaival (2007-es EBONY magazin interjú) | Michael Jackson Zene Blog

  2. Visszajelzés: Az utolsó évek (1. rész) | Joseph Vogel: Ember a zenében

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: