Michael Jackson a saját szavaival (2007-es EBONY magazin interjú)

Korábban ebben a bejegyzésben beszámoltam arról, hogy új dokumentumfilm készül két fotózásról, amelyen Michael Jackson részt vett 2007-ben. Ezek közül az egyik az afroamerikai Ebony magazin fotózása volt, amelyhez egy interjú is társult. Itt ezt az interjút olvashatjátok.

Az Ebony később az interjú során készített audió felvétel részleteit is közzétette. Ezekből hallatszik, hogy milyen kötetlen, jó hangulatú interjú is volt ez, amiben többnyire hagyták Michaelt anekdotázni – ami megmagyarázza, hogy írásban időnként miért tűnik annyira csapongónak.

Készítette: Bryan Monroe
Megjelenés helye: EBONY magazin
Megjelenés ideje: 2007. december
Forrás: http://www.mjfancommunity.com/ebony.htm

michael jackson ebonyAmikor Michael Jackson mellett ülsz egy kanapén gyorsan túl tudod magad tenni a titokzatos ikon fényén, csaknem áttetsző bőrén és rájössz, hogy ez az afroamerikai legenda több, mint egy bőrszín. Több, mint egy szórakoztatóművész, több, mint egy énekes vagy táncos – a háromgyermekes felnőtt apa magabiztos, kontrollált és érett férfi, akiben még rengeteg kreativitás maradt.

Michael Joseph Jackson 1982 decemberében megrázta a zenei világot, amikor berobbant a pop színtérre a Thrillerrel – azzal a gazdag, ritmikus, ragályos albummal, amely sok fehér számára bemutatta azt a tehetséget, amelyet a legtöbb fekete már évtizedek óta ismert, és amely a bolygó csaknem minden zeneipari rekordját megdöntötte. A történelmi projekt egy újabb gigantikus lépés volt egy zenei karrierben, amely 18 évvel korábban kezdődött, 6 éves korában fivéreivel a Jackson 5-ban. Egy évtized óta az első amerikai magazinnak adott interjújában és a Thriller 25. évfordulóján Jackson leült az Ebony magazinnal egy ritka, intim és exkluzív beszélgetésre a Thriller készítéséről, a történelmi Motown 25 előadásról, az apaságról, a zeneipar állapotáról és a kreativitása mögött álló erőről.

Íme Michael Jackson a saját szavaival…

Kérdés: Hogyan kezdődött minden?

MJ: A Motown előkészített egy filmet, amelynek The Wiz volt a címe… és úgy esett, hogy Quincy Jones volt az az ember, aki a zenét készítette. Hallottam már Quincy-ről korábban. Amikor Indianában gyerek voltam az apám vett jazz albumokat, úgyhogy ismertem, mint jazz zenészt. Szóval miután megcsináltuk azt a filmet… elég közel kerültünk egymáshoz már a film készítése közben is; segített abban, hogy megértsek néhány szót, igazán olyan volt, mint egy apa figura. Felhívtam a film után, teljesen őszintén – mivel félénk ember vagyok, KÜLÖNÖSEN akkoriban, rá sem néztem az emberekre, amikor beszéltek hozzám, nem viccelek – és azt mondtam „Készen állok arra, hogy elkészítsek egy albumot. Gondolod, hogy… tudnál ajánlani valakit, akit érdekelhet, hogy a producerem legyen vagy velem dolgozzon?” Egy kis szünet után azt mondta: „Miért ne csinálhatnám ÉN?” Azt mondtam magamnak: „Nem tudom erre miért nem gondoltam.” Valószínűleg mert azt gondoltam, hogy inkább olyan, mint az apám, inkább jazzes. Szóval miután ezt mondta én azt mondtam: „WOW, az nagyszerű lenne!” Ami nagyszerű abban, hogy Quincy-vel dolgozol az az, hogy hagyja, hogy a saját dolgodat csináld. Nem áll az utadba.

Szóval az első dolog, amivel hozzá mentem az az Off the Wall volt, az első albumunk, és Rod Temperton bejött a stúdióba, jött ezzel a gyilkos… ő egy kis német srác Wurmsból, Németországból… szóval jön ezzel a „doop, dakka dakka doop, dakka dakka dakka doop” – ezzel a melódiával és kórussal, a Rock With You-val. Én meg: WOW! Szóval amikor azt hallottam azt mondtam: „Oké, most igazán dolgoznom kell.” Minden alkalommal, amikor Rod bemutatott valamit én is bemutattam valamit és így kialakult köztünk egy kis baráti versengés. Szeretek így dolgozni. Olvastam arról, hogy Walt Disney is így dolgozott – ha a Bambin dolgoztak vagy egy akármilyen rajzfilmen, letettek egy őzt a terem közepére és az animátorok mintegy versenyeztek egymással a különféle stílusú rajzaikkal. Akinek a munkája a leginkább tetszett Waltnak azt választották. Versenyeztek, baráti dolog volt, de verseny, mivel az még többet kihoz az emberekből. Szóval bármikor amikor Rod hozott valamit én is hoztam valamit, aztán ő megint hozott valamit, aztán én is megint hoztam valamit. Kialakítottuk ezt a csodálatos dolgot.

Kérdés: Az Off the Wall után, ’82 tavaszán visszatértél a stúdióba, hogy a Thrilleren dolgozz.

MJ: Az Off the Wallról kijöttek mindazok a No. 1. slágerek – a Don’t Stop ’Til You Get Enough, a Rock With You, a She’s Out of My Life, a Workin’ Day and Night – és jelöltek minket egy Grammy-díjra, de nem voltam elégedett azzal ahogy az az egész dolog ment, mert sokkal többet akartam, többet mutatni és a lelkemből és a szívemből többet beletenni.

Kérdés: Az egy átmenet volt számodra?

MJ: TELJES átmenet. Kisfiú korom óta tanulmányoztam a komponálást. Csajkovszkij inspirált a leginkább. Ha veszel egy albumot, mint a Diótörő, minden szám gyilkos, mindegyik. Úgyhogy azt mondtam magamnak: „Miért ne lehetne egy pop album amelyen minden…” – az emberek olyan albumokat csináltak, amelyeken volt egy jó dal, a többi meg olyan volt, mint a B-oldalas számok. Azokat „album daloknak” hívták. Azt mondtam magamnak: „Miért ne lehetne minden dal olyan, mint egy sláger? Miért ne lehetne minden dal olyan jó, hogy az emberek meg akarnák venni, ha kiadnád kislemezként?” Szóval mindig próbáltam erre törekedni. Ez volt a célom a következő albumon. Ez volt az alapötlet. Mindent ki akartam adni, amit akartunk. Keményen dolgoztam érte.

Kérdés: Ami a kreatív folyamatot illeti, átgondolt voltál vagy csak úgy megtörtént?

MJ: Nem, eléggé átgondolt voltam. De még ha bizonyos értelemben tudatosan jött is össze, az Univerzumban keletkezett. De amint megfelelő a kémia egy szobában, akkor varázslatnak kell történnie. Kell! Olyan, mint bizonyos elemeket tenni az egyik féltekére és azok varázslatot csinálnak a másikon. Ez tudomány. És ebben együtt lenni a nagyszerű emberek némelyikével csodálatos dolog. Quincy Smelly-nek becéz. A Smelly abból jön, hogy… – és [Steven] Spielberg is így hív engem. De akkoriban, különösen akkoriban – ma már néha káromkodom -, de különösen akkor nem lehetett rávenni, hogy káromkodjam. Úgyhogy azt mondtam: „Ez egy smelly [„büdös” – a ford.] dal.” Ez azt jelentette, hogy annyira jó, hogy teljesen magába húz. Úgyhogy Quincy Smelly-nek hívott.

De igen, együtt dolgozni Quincy-vel csodálatos volt. Hagyja, hogy kísérletezz, a saját dolgodat csináld és elég zseni ahhoz, hogy ne álljon a zene útjába és ha van egy elem, amit hozzá kell tenni, akkor ő hozzáteszi. És hallja ezeket az apró dolgokat. Mint például a Billie Jeanben – megírtam a basszust, a melódiát, az egész kompozíciót. De amikor ő meghallgatja hozzáad egy kedves riffet…

Dolgoztunk egy dalon, aztán találkoztunk a házában, lejátszottuk, amin dolgoztunk és ő azt mondt: „Smelly, hagyd, hogy beszéljen hozzád.” Én meg: „Oké.” Azt mondta: „Ha egy dalnak szüksége van valamira azt meg fogja neked mondani. Hagyd, hogy beszéljen hozzád.” Ezt megtanultam. A kulcs ahhoz, hogy remek dalszerző legyél nem az, ha írsz. Hanem az, ha elállsz az útból. Hagyj helyet Istennek, hogy besétáljon a szobába. És amikor írok valamit, amiről tudom, hogy jó, akkor térdre borulok és hálát adok. Köszönöm, Jehova!

Kérdés: Mikor volt utoljára ilyen érzésed?

MJ: Nos, mostanában. Mindig írok. Amikor tudod, hogy jó, néha úgy érzed valami jön, mint a szülés, majdnem mint a terhesség vagy ilyesmi. Érzelmes leszel és elkezdesz valamit érezni, mintha szülnél és – varázslat – már ott is van! Valaminek a kitörése, ami gyönyörű, te meg: WOW! Ott van. Így működik ez rajtad keresztül. Csodálatos dolog. Egy Univerzum az ahová el tudsz jutni azzal a 12 hangjeggyel…

(Megszólal a Billie Jean egy korai demó verziója egy iPhone-on…)

Amikor írok, akkor először csinálok egy piszkozatot, egy durva változatot csak hogy halljam a kórust, csak hogy lássam mennyire tetszik a kórus. Ha működik számomra úgy, amikor piszkozat, akkor tudom, hogy működni fog… Hallgasd, ez otthon volt. Janet, Randy és én… Janet és én csináljuk azt a “Whoo, Whoo…Whoo, Whoo…”-t. Ugyanez a folyamat minden dalnál. A melódia, a melódia a legfontosabb. Ha a melódia megragad, ha tetszik a vázlat, akkor jöhet a következő lépés. Ha jól hangzik a fejemben, akkor általában jó, amikor csinálom. A lényeg, hogy írd át szalagra azt ami a fejedben van.

Ha veszünk egy olyan dalt, mint a Billie Jean, amiben a basszus prominens, domináns, a dal főszereplője, a fő vezérlő riff, amit hallasz – az, hogy olyanná tedd annak a riffnek a karakterét, amilyenné akarod, az sok időt vesz igénybe. Hallgasd, négy basszust hallasz ott, négy különböző személyiséggel és ez adja meg a karaktert. De ez sok munkába kerül.

Kérdés: Egy másik nagy pillanat a Motown 25 előadásod volt…

MJ: A stúdióban voltam, épp a Beat It-et szerkesztettem és valamilyen oknál fogva a Motown stúdióban történt mindez, pedig már rég elhagytam a lemeztársaságot. Szóval előkészítettek valamit a Motown évfordulójára és Berry Gordy átjött és megkérdezte részt akarok-e venni a showban, én meg mondtam neki, hogy NEM. Mondtam, hogy nem. Nem, mert ott volt a Thriller, amivel valami olyat építettem és alkottam, amit elterveztem és ő azt mondta: ’De ez az évforduló…’ Szóval ezt mondtam neki – azt mondtam: ’Megteszem, de csak akkor ha előadhatok egy olyan dalt is, ami nem Motown dal.’ Azt kérdezte: ’Melyik az?’ Én meg: ’a Billie Jean’. Ő meg: ’Oké, rendben.’ Én meg: ’Felléphetek a Billie Jeannel?’ Ő meg: ’Igen.’

Szóval próbáltam és elkészítettem a koreográfiát és felöltöztettem a testvéreimet, kiválasztottam a dalokat és az egyveleget. És nemcsak ez, de ki kell dolgoznod a kamerabeállításokat is. Mindent én rendezek és szerkesztek, tényleg. Minden kameraállás amit látsz az én kameraállásom. Hadd mondjam el miért kell így csinálnom. Van öt, nem, hat kamerám. Amikor előadsz – és mindegy milyen előadás az – ha nem megfelelően kapod el, akkor az emberek sosem fogják látni. Ez a világ legönzőbb médiuma. Azt filmezed, AMIT te akarod, hogy az emberek lássanak, AMIKOR akarod, hogy lássák és AHOGY akarod, hogy lássák – azt, hogy milyen ELLENPONTOZÁST akarsz, hogy lássanak. Te alkotod meg a teljes érzését annak, amit bemutatsz, a te szögeiddel és beállításaiddal. Mert tudom mit akarok látni. Tudom mit akarok, hogy kimenjen a közönséghez. Tudom mit akarok, hogy visszajöjjön. Tudom mit éreztem, amikor előadtam és ezt az érzést próbálom elkapni, amikor vágok, szerkesztek és rendezek.

Kérdés: Mióta készíted ezeket az elemeket?

MJ: Kisfiú korom óta, a testvéreimmel. Az apám mindig azt mondta: ’Mutasd meg nekik Michael, mutasd meg!’

Kérdés: Volt olyan, hogy ők féltékennyé váltak emiatt?

MJ: Sosem mutatták ki akkoriban, de nehéz lehetett, mert engem sosem vertek meg a próbákon vagy gyakorlás közben [nevet]. Csak utána, amikor bajba kerültem [nevet]. Ez igaz, olyankor kaptam ki. Az apám mindig egy övvel a kezében volt ott a próbáinkon. Nem ronthattad el. Az apám zseni volt abban ahogy tanított minket a színpadi munkára, hogyan dolgozz a közönséggel, hogy mit csinálj a következő pillanatban, vagy arra, hogy soha ne engedd, hogy a közönség lássa, ha szenvedsz, vagy valami nincs rendben. Ebben csodálatos volt…

Kérdés: Gondolod, hogy innen van nemcsak az üzleti érzéked, de az is ahogy a teljes csomagot kontroll alatt tartod?

MJ: Abszolút. Az apám, a tapasztalat – de sokat tanultam az apámtól. Fiatal korában volt egy együttese, amit Falconsnak hívtak. Mindig átjöttek és zenéltek, úgyhogy mindig zenével és tánccal voltunk körülvéve. Ez egy olyan dolog, ami kulturálisan benne van a fekete emberekben. Félrehúzod a bútorokat, feltekered a zenét… amikor társaság jön mindenki kiperdül a szoba közepére, csinálnod kell valamit. Imádtam ezt.

Kérdés: És a te gyerekeid is ezt csinálják most?

MJ: Igen, de ők félénkek. De néha csinálják nekem.

Kérdés: Ha már a showról beszélünk: az MTV eleinte nem játszott fekete előadókat. Mennyire volt ez nehéz a számodra?

MJ: Azt mondták nem játszanak fekete művészeket. Összetörte a szívem, de ugyanakkor lángra is gyújtott bennem valamit. Azt mondtam magamnak: “Tennem kell valamit, amikor ők… nem hagyom, hogy ne vegyenek észre.” Szóval igen, jött a Billie Jean és ők azt mondták: “Nem fogjuk játszani.” De amikor elkezdték játszani rekordokat döntött. Azután arra kértek, hogy adjak nekik MINDENT, amim van. Akkor már ők kopogtattak a mi ajtónkon. Aztán jött Prince – mindez ajtót nyitott Prince-nek és az összes többi fekete művésznek. Addig huszonnégy órán át csak heavy metalt játszottak és csak őrült képeket egymás után… A múltban annyiszor odajöttek hozzám és mondták, hogy „Michael, ha te nem lennél, akkor nem lenne MTV.” Ezt újra és újra elmondták nekem személyesen. Azt hiszem akkoriban nem hallották… de biztos vagyok abban, hogy nem rosszindulatból mondták [nevet].

Kérdés: Ez igazán életet adott a modern videó korszaknak…

MJ: Mindig néztem az MTV-t. A bátyám Jackie… sosem fogom elfelejteni… azt mondta: “Michael, látnod kell ezt a csatornát. Ó, Istenem, ez a legjobb ötlet. A nap 24 órájában zenét játszanak… Napi 24 órában!” Szóval azt mondtam: “Hadd lássam!” És néztem és láttam mindazt ami ment rajta és azt mondtam: “Bárcsak szórakoztatóbb lenne mindez, több lenne a sztori, egy kicsit több a tánc, biztos vagyok abban, hogy akkor az embereknek jobban tetszene.” Szóval azt mondtam, hogy ha én csinálok valamit, annak sztorijának kell lennie – elejének, közepének, végének – hogy követni tudj egy lineáris vonalat, kell lennie egy vonalának. Hogy amikor nézed akkor az szórakoztasson és azon gondolkodj, hogy most mi fog történni. Szóval akkor kezdtem el kísérletezni a Thrillerrel, a Way You Make Me Feel-lel, a Baddel és a Smooth Criminallal és a rendezéssel és az írással.

Kérdés: Mi a véleményed a zenei videók és a zene mai állapotáról?

MJ: A zeneipar válaszúton van. Átmeneti állapotban. Az emberek zavarban vannak afelől, hogy mi fog történni, hogy a zenét hogyan terjesszék és adják el. Úgy gondolom, hogy az Internet mindent felkavart, mert annyira erőteljes és a srácok imádják. Az egész világ egy kattintásra van tőlük, az ölükben. Bármit akarnak tudni, bárkivel akarnak kommunikálni, bármilyen zene, bármilyen film… Ez a dolog mindent felkavart. Jelenleg mindezek a Starbucks és Wal-Mart ügyletek – közvetlenül a művészekhez – nem hiszem, hogy ez a válasz. Úgy gondolom, hogy a válasz a fenomenális, nagyszerű zene. Ami eléri a tömegeket. Úgy gondolom az emberek még mindig keresnek. Nincs igazi zenei forradalom jelenleg. De amikor itt lesz, akkor az emberek falakat fognak lebontani csak azért, hogy megkapják. Úgy értem mert a Thriller előtt ugyanez volt a helyzet: az emberek NEM vettek zenét. A Thriller segített mindenkit ismét visszavinni a lemezboltokba. Szóval amikor megtörténik, akkor megtörténik.

Kérdés: Ki nyűgöz le téged?

MJ: Ami a művészetet illeti, szerintem Ne-Yo nagyszerű. De elég sok benne a Michael Jackson érzés. De ez tetszik benne. Meg tudom mondani, hogy ő egy olyan fickó, aki tudja hogyan kell írni.

Kérdés: Dolgozol együtt ezekkel a fiatal művészekkel?

MJ: Persze. Engem sosem érdekelt, hogy a postásról van szó vagy a takarítóról. Ha jó a dal, akkor jó a dal. A legjobb ötletek sokszor a hétköznapi emberektől jönnek, akik azt mondják: “Miért nem próbálod meg ezt vagy csinálod azt?” És ha csodálatos az ötlet, akkor ki kell próbálnod. Chris Brown nagyszerű. Akon nagyszerű művész. Mindig olyan zenét akarok készíteni, amelyik egy másik generációt is inspirál. Azt akarod, hogy amit alkotsz az tovább éljen, legyen az szobrászat vagy festészet vagy zene. Amint Michelangelo mondta: “Tudom, hogy az alkotó távozni fog, de a munkája fennmarad. Ezért próbálom a lelkemet kötni a munkámhoz, hogy elmeneküljek a haláltól.” És én is így érzek. Mindent beleadok a munkámba. Csak azt akarom, hogy tovább éljen.

Kérdés: Milyen érzés tudni, hogy megváltoztattad a történelmet? Sokat gondolsz erre?

MJ: Igen. Tényleg. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ajtókat nyitottunk meg, hogy segített a munkánk sok dolgot lebontani. Amikor utazol a világban, turnézol, stadionokban lépsz fel, akkor látod a zene hatását. Ha kinézel a színpadról amerre a szem ellát csak embereket látsz. És ez csodálatos érzés, de ezt sok fájdalom előzte meg, sok fájdalom.

Kérdés: Hogyhogy?

MJ: Ha a csúcson vagy, ha úttörő vagy, akkor az emberek elkezdenek támadni. Azokat akarják támadni, akik a csúcson vannak. De hálás vagyok mindazokért a rekordokért, a legnagyobb albumokért, a Nr.1 slágerekért – még mindig hálás vagyok ezekért. Amikor kicsi voltam ültem a nappalinkban és hallgattam az apámat Ray Charles-t játszani. Az anyám pedig felkeltett hajnali háromkor: “Michael, ő van a tévében, ő van a tévében!” Odafutottam a tévéhez és James Brown volt benne. Én meg azt mondtam: “Én is ezt akarom csinálni.”

Kérdés: Várhatunk többet Michael Jacksontól?

MJ: Rengeteg dolgot írok jelenleg. Majdnem minden nap a stúdióban vagyok. Amikor a rap először megjelent mindig úgy éreztem, hogy melodikusabbá fog válni, hogy univerzálisabb legyen, mert nem mindenki beszél angolul [nevetés]. És az országodra korlátozódsz. De ha van melódia, amit mindenki tud dúdolni, akkor népszerű lesz Franciaországban, a Közel-Keleten, mindenütt! Az egész világon, mert beletesznek egy melódiát. Fontos, hogy tudja dúdolni az ír farmertől elkezdve a harlemi WC-pucoló hölgyön át mindenki, aki tud fütyülni, vagy az ujjával csettintgető gyerekig. Fontos, hogy tudd dúdolni.

Kérdés: Tehát már majdnem 50 éves vagy. Gondolod, hogy még 80 éves korodban is ezt fogod csinálni?

MJ: Az az igazság, hogy nem. Nem úgy, ahogy James Brown vagy Jackie Wilson csinálta, akik megölték magukat. Azt kívánom bárcsak [James Brown] le tudott volna lassítani és nyugodtabb tudott volna lenni és élvezte volna a kemény munkája gyümölcseit.

Kérdés: Fogsz ismét turnézni?

MJ: Nem szeretem a hosszú turnékat. Amit szeretek a turnézásban az, hogy csodálatosan csiszolja az ember képességeit. Ezt szeretem a Broadway-ben is, ezért mennek el a színészek a Broadway-re – csiszolni a képességeiket. És ez alkalmas is erre. Mert hosszú évekbe telik, hogy nagyszerű előadóművésszé válj. Évekbe. Nem lehet egyszerűen kikapni egy fickót az ismeretlenségből, kidobni oda és elvárni, hogy ez az ember azzal az emberrel versenyezzen. Az sosem fog működni. És a közönség tudja, látja. Abból ahogy az ilyen emberek a kezeikkel gesztikulálnak, ahogy mozognak, abból ahogy bármit csinálnak a mikrofonnal vagy ahogy meghajolnak. A közönség azonnal látja.

Michael Stevie Wondertől tanul a stúdióban 16 éves korában

Michael Stevie Wondertől tanul a stúdióban 16 éves korában

Nos, Stevie Wonder, ő egy zenei próféta. Ő a másik akinek tisztelettel kell adóznom. Azt mondtam magamnak: “Több dalt akarok írni.” Néztem a producereket, Gamble és Huff-t, Hal Davis-t és a Corporationt ahogy írták azokat a slágereket a Jackson 5-nak és igazán tanulmányozni akartam az anatómiáját. Azt csinálták, hogy miután elkészültek a dallal behívtak minket, hogy énekeljük el. Ez felbosszantott, mert látni akartam ahogy írják a dalt. Így odaadták nekem az ABC-t miután az elkészült, az I Want You Back-et vagy a Love You Save-et. Mindent meg akartam tapasztalni.

Szóval Stevie Wonder szó szerint hagyta, hogy légy legyek a falon. Láttam ahogy elkészíti a Songs in the Key of Life-ot, néhányat a legnagyszerűbb dolgok közül. Vagy ott ültem Marvin Gaye-jel és csak… és ezek az emberek sokszor átjöttek hozzánk lógni, kosárlabdázni a testvéreimmel a hétvégeken. Mindig ezek az emberek vettek minket körül. Szóval amikor látod a tudományát, anatómiáját, struktúráját annak, hogy hogy működik, az csodálatos.

Kérdés: Te egy világszínpadon játszol. Hogyan látod a világ helyzetét ma?

MJ: Nagyon aggaszt a globális felmelegedés jelensége. Tudtam, hogy jön, de bárcsak hamarabb felkeltették volna az emberek érdeklődését. De sosincs túl késő. Úgy jellemezték, mint egy elszabadult vonatot: ha nem állítjuk le, akkor sosem kapjuk vissza. Úgyhogy most kell megoldanunk. Erre próbáltam rámutatni az Earth Songgal, a Heal The Worlddel, We Are The Worlddel – azért írtam ezeket a dalokat, hogy az emberek tudatosabbak legyenek. Bárcsak az emberek odafigyelnének minden szóra.

Kérdés: Mi a véleményed a következő elnökválasztásról? Hillary, Barack?

MJ: Őszintén szólva nem kísérem figyelemmel ezt a dolgot. Úgy neveltek minket, hogy ne… mi nem emberekre tekintünk mint akik meg tudják oldani a világ problémáit, mi nem. Ők nem képesek erre. Én így látom. Ez felettünk áll. Nézd, nem tudjuk kontroll alatt tartani a Földet – lehet földrengés. Nem tudjuk kontroll alatt tartani a tengereket – lehetnek cunamik. Nem tudjuk kontroll alatt tartani az eget – lehetnek viharok. Mind Isten kezében vagyunk. Úgy gondolom az embernek ezt figyelembe kell vennie. Csak azt kívánom többet tennének a kisbabákért és gyerekekért, hogy őket jobban segítenék. Az nagyszerű lenne, nem igaz?

Kérdés: Ha már a kisbabáknál tartunk: most apaként ha visszatekersz 25 évvel ezelőttre, mi a különbség aközött a Michael között és a mai Michael között?

MJ: Az a Michael valószínűleg ugyanaz a Michael, mint ez itt. Egyszerűen csak előbb el akartam érni bizonyos dolgokat. De mindig itt motoszkált ez a gondolat a fejemben –  az, hogy gyerekeket akarok nevelni, gyerekeket akarok. Nagyon élvezem.

Kérdés: Mit gondolsz mindazokról a dolgokról, amiket beszélnek rólad, mindazokról, amit olvasol? Hogy érzel ezekkel kapcsolatban?

MJ: Nem figyelek oda ezekre. Véleményem szerint ez a tudatlanság. Általában nem tényeken alapul, hanem mítoszon. A fickó, akit nem látsz. Minden környéken van egy fickó, akit sosem látsz, úgyhogy elkezdesz róla pletykálni. Látod azokat a sztorikat róla, ott a mítosz, hogy ezt csinálta, azt csinálta. Az emberek őrültek! Én csak csodálatos zenét akarok csinálni.

De annak idején a Motown 25-ön az egyik dolog, ami megérintett engem az volt, hogy az előadásom után – soha nem fogom elfelejteni… Ott volt Marvin Gaye a színpad mellett és a Temptations és Smokey Robinson és a fivéreim, mind megöleltek, megpusziltak, öleltek. Richard Pryor odajött hozzám és azt mondta [suttogva]: “Ez volt a legjobb előadás, amit valaha láttam.” Ez volt az én jutalmam. Ezek voltak azok az emberek, akiket kisfiúként Indianában hallgattam: Marvin Gaye-t, a Temptationst – és az, hogy ennyire értékeltek nagy megtiszteltetés volt számomra. Aztán másnap Fred Astaire hívott fel és azt mondta: “Néztem a műsort tegnap este, fel is vettem és ma reggel ismét megnéztem. Pokoli táncos vagy! Seggre ültetted a közönséget tegnap este!” Később, amikor találkoztam Fred Astaire-rel ezt csinálta az ujjaival [A moonwalkot imitálja az ujjaival a másik tenyerén].

Nagyon tisztán emlékszem arra az előadásra és arra is emlékszem mennyire dühös voltam magamra, mert nem úgy sikerült, ahogy akartam. Többet akartam. De miután befejeztem ott volt egy kisgyerek, egy kis zsidó gyerek a színpad mögött egy kis csokornyakkendővel, rám nézett és azt mondta [elképedt hangon]: “Ki tanított meg így mozogni?” [Nevetés.] És én azt mondtam: “Azt hiszem Isten… és a gyakorlás.”

***

A Michael Jackson/Ebony magazin címlapsztori kulisszái mögött

Az elmúlt napokban több, mint 200 olvasó intézett szerte a világból kérdéseket hozzánk a fotózásról, az interjúról és a sztárról. Íme néhány ezek közül a kérdések közül az Ebony csapat – az alelnök és szerkesztő igazgató Bryan Monroe, a kreatív igazgató Harriette Cole és a vezető szerkesztő Joy Bennett – válaszaival, akik Michaellel voltak azon a három napon…

Kérdés: Tervez Michael Jackson újabb világkörüli turnét? (Dusty Dublinból, Írországból)

Bryan Monroe: Michael nem mondta meg konkrétan, hogy fog-e turnézni, de hezitált azzal kapcsolatban, hogy újabb világkörüli koncertsorozatot adjon. “Nem szeretem a hosszú turnékat.” – mondta nekünk az interjúban. Nem akar úgy megöregedni, hogy koncertet koncert után csinál, egyik megastadionból a másikba repül. “Mennek, futnak, megölik magukat. Azt kívánom bárcsak [James Brown] le tudott volna lassítani, nyugodtabb tudott volna lenni és élvezte volna a kemény munkája gyümölcseit.”

Kérdés: Még mindig olyan csodálatosan tud táncolni, mint régen? (Gabriella Angliából)

Bryan Monroe: Ahhoz képest, hogy 50 éves még mindig hihetetlenül rugalmas. Bemutatta egy pár klasszikus mozdulatát a fotózás kedvéért – a lábtekerős/rúgás mozdulatot különösen. Igen, még mindig nagyon tud.

Kérdés: Mikor jön ki az új CD? (K. Hall Alabamából)

Joy Bennett: Nem tudom. Michael többször is elmondta, hogy minden nap ír zenét és dolgozik a stúdióban. Úgy gondolja, hogy több nagy slágere lesz még (lásd a sztorit arról, hogy hogyan ír zenét). Sem ő, sem a csapata nem mondott dátumot, de figyelni fogjuk, hogy nem jelenik-e meg valami 2008 elején.

Kérdés: Nagyon félénk ember? (Stacie New Yorkból)

Joy Bennett: Nem, meglepő módon nem volt nagyon félénk. Nem takarta el az arcát, nem viselt maszkot vagy kesztyűt és közvetlenül, nagy részletességgel válaszolt a kérdésekre.

Kérdés: Sokat beszéltek a bőrszínéről. Ő a legfehérebb ember, aki valaha az Ebony címlapjára került? (Mae Észak-Kelet Ázsiából)

Joy Bennett: Egyáltalán nem. 1972 júniusában a színész Carroll O’Connor volt az Ebony címlapján mint karaktere Archie Bunker. Félreértés ne essék, szokatlanul világos bőre ellenére, amiről azt mondta a vitiligo nevű bőrbetegség okozta, Michael most is 100 százalékosan afroamerikai.

Kérdés: Úgy gondolom Amerika még mindig nem fogja fel azt a hatást és pozíciót, amivel Michael nemzetközi szinten rendelkezik. Megkérdezhetsz egy nőt, aki egy kis norvég közösségben nőtt fel, vagy egy nőt, aki Afrikában nőtt fel és ismerni fogják a nevét, a zenéjét. Van néhány kérdésem: Ki döntött a ruhájáról? Stílustanácsadó választotta és Michael Jackson jóváhagyta előtte? Miért pont ebben a múzeumban volt a fotózás? Michael Jackson választotta a helyszínt? (Annette Norvégiából)

Harriette Cole: Michael azt akarta, hogy művészi környezetben fotózzuk és a Brooklyn Múzeum örömmel vendégül látott minket. Ősi és kortárs történelmi környezetben fotóztunk és nagyon erőteljes élmény volt azon a helyen lenni. Ami a ruhatárat illeti, a hírességek stílustanácsadójával Phillip Bloch-csal dolgoztunk, hogy kialakítsunk egy koncepciót a ruhákat illetően, majd ő és a csapata elment vásárolni. Azt akartuk, hogy elegáns és időtlen legyen a címlapon. Találtunk jópár stílust a számára, amely ezt elérné és bemutattuk ezeket Michaelnek. Végül kiválasztotta azt, amit örömmel viselne – ami végül is sokkal többféle szerelés volt, mint amire időnk volt a fotózáson! Michael Jackson tökéletesen nézett ki mindenben, amit ráadtunk. Jó volt olyan emberrel dolgozni, akin ilyen jól állnak a ruhák, aki tudja hogyan mozogjon, aki érti a kamerát. Varázslatos volt!

Kérdés: Az emberek, akik Michaellel dolgozott az interjú vagy a fotózás alatt nem féltek tőle? Milyen volt az interakciója a csapattal? (Samantha és Michele)

Harriette Cole: A legjobban az tetszett abban, hogy együtt dolgoztam Michael Jacksonnal, hogy nagyon kedves volt mindenkihez. Udvarias volt a liftkezelővel, az őrrel, a múzeum igazgatóival. Mindenkinek megköszönte, aki hallótávolságon belül volt, amikor vége volt a fotózásnak. Nagylelkű volt és kedves. Voltak olyanok, akik féltek tőle? Nem tudom ez-e a megfelelő szó. Inkább azt mondanám megbabonázta az embereket. Néhányan megcsípték magukat, hogy tényleg a Popkirály jelenlétében vannak-e.

Kérdés: Michael hosszú évek óta most tűnik a legegészségesebbnek és legboldogabbnak (nemcsak a fotózás képein, de még a paparazzi képeken is). Azon idő alatt, amit együtt töltöttél Michaellel támadt-e olyan érzésed, hogy tényleg vissza akar térni és újra felrázza a zeneipart? A világ várja a következő mozdulatát, de az az érzésem nem is nagyon látja, hogy mennyire hiányzik a zenei palettáról. (Robert)

Harriette Cole: Michael egyértelműen egészségesnek és boldognak tűnt – mi több, elégedettnek. Olyan békesség lengte körül, amely kézzelfogható volt. Úgy tűnt kényelmesen érzi magát a saját bőrében. Na persze olyan teste van, amiért bármelyik nő vagy férfi meghalna! 49 évesen vékony, táncos alkata van, amely bizonyítéka a rendszeres, fegyelmezett gyakorlásnak. Szóval vissza tudna térni? Mindenképpen elég erősnek tűnik. Azt is tudjuk, hogy aktívan dolgozik a stúdióban és alkot. Azt mondta nekünk, hogy egy magnóval utazik, így akárhol jön rá az ihlet a zenealkotásra fel tudja venni későbbi felhasználásra. Azt is megjegyezte, hogy manapság sok művész nem néz belülre, hogy a saját egyedi zenéjét alkossa meg. Úgy véli eljött az idő az áttörésre. Ez mindenképpen magában foglalhatja Michael Jackson áttörését is – vagy inkább azt kellene mondanom, hogy egy újabb áttörést tőle!

Kérdés: Mesélj nekünk Blanketről! Arról a kis titokzatos bébiről! Milyennek találtad a kisfiút? Jólnevelt gyerek? Milyen apa és fia egymással? Betekintést nyertél abba, hogy Michael milyen apja a gyerekeinek abból, amit eddig láttál? (Melissa Manilából, a Fülöp-szigetekről)

Harriette Cole: Michael másik két gyerekével nem találkoztunk. A lánya Paris 9 éves és a másik fia, Michael Joseph 10 éves. Blanket hihetetlenül jólnevelt volt amikor a társaságunkban volt, ami nagy teljesítmény egy 5 évestől. Nyilvánvalóan nagyon közel áll az apukájához. Kézenfogva sétáltak be és csak akkor váltak el, amikor mindketten fesztelenül érezték magukat. Michael szülői képességei dicséretre méltók voltak. Sok szó nélkül, nagyon finom gesztusokkal fegyelmezett, irányított, támogatott. Michael nyilvánvalóan azt akarja, hogy Blanket jó modort tanuljon, így amikor az Ebony csapat belépett a szobába az interjúra Michael megmutatta Blanketnek hogyan fogjon kezet és üdvözöljön minket. Apró dolgok, de nem az apró dolgok mutatják meg valakinek az igazi énjét?

Kérdés: Terveztek újabb Ebony/Jet/Michael Jackson együttműködést a közeljövőben? (Jamison)

Bryan Monroe: Amint mondani szokták: “maradj velünk!” Tervezünk még egy címlapot, ezúttal a testvérmagazinunknál, a Jetnél, amely valamikor december közepén jön ki. Az egy heti magazin, így figyeld az újságárusoknál! Talán lesznek benne friss hírek is!

Advertisements

Posted on október 21, 2013, in Michael Jackson and tagged , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink. 3 hozzászólás.

  1. csilla füredi

    Nagyon szépen köszönöm , nagyon élveztem minden egyes szót , mondatot 🙂 Az jutott eszembe , ha nem hajszolják a halálba , mi mindent adhatott volna még nekünk ! Ha erre gondolok , elfacsarodik a szivem …. rettenetesen hiányzik …. azt hiszem hiányozni fog , mig csak élek . A zenéje állandóan szól itthon , a fiam kilenc éves kora óta hallgatja : ( Ő most tizenhét ) Azt hiszem nekünk , nekem az a dolgom hogy tovább adjam mindazt amit Ő adott a világnak : megismertetni a zenéjét , megismertetni az embert aki valójában volt , azt a mérhetetlen sok jót amit tett a földért , a gyerekekért , az egész bolygóért. Bárhova megyek a világban , mindenhol tudják ki Ő és ez fantasztikus ! Amit még észrevettem a saját környezetemben, lassan de biztosan pozitiv irányba változik a róla kialakult kép és ez mérhetetlenül boldoggá tesz … sokat dolgozom én is azért hogy ez igy legyen . 🙂 Te pedig még többet ! Nagy nagy köszönet még egyszer ! Nagyon várom mindig a következő anyagodat ! Puszi !

  2. Örülök neki, ha pozitív irányba alakul róla a kép. Meg annak is, ha ebben segíthet egy kicsit ez a blog is. Köszönöm az elismerő szavaidat.

  1. Visszajelzés: Az utolsó évek (1. rész) | Joseph Vogel: Ember a zenében

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: