“Én vagyok a fenevad, akit vizualizáltál?” – Michael Jackson kulturális meggyalázása

Szerző: Joseph Vogel
Megjelenés helye: Featuring Michael Jackson: Collected Writings on the King of Pop
Megjelenés dátuma: 2012. július 4.
Elérhetőség: http://www.amazon.com/Featuring-Michael-Jackson-Collected-Writings/dp/0981650686

A cikk eredetileg a Voices: Education Project (Hangok: Oktatási projekt) keretében, valamint a Huffington Post  jelent meg 2011. november 1-jén.

Újra és újra hallottuk ezt a kijelentést az elmúlt hetekben: nem Michael Jackson áll jelenleg bíróság előtt, hanem Conrad Murray. De természetesen tudjuk mi a valóság. Ez a „Michael Jackson halála per”. Amint mindig, most is ő a fő esemény, a szívfacsaró látványosság. Michael Jackson van mikroszkóp alatt, amint még egyszer újra körbeszimatolunk az otthonában, az orvosi papírjain, a testén. És miközben a nagyközönség sokkal nagyobb szimpátiával viseltetik Jackson iránt most, hogy elment, továbbra is végeláthatatlan vizsgálódások és ítélkezések alanya marad.

Számít-e ez most, hogy maga az ember már nem érzi a gyalázkodást? Az átlagembert vajon egyáltalán kell-e, hogy érdekelje, hogy egy olyan hírességet, mint Jackson vajon érzéketlenül vagy tiszteletlenül kezelnek-e?

Az olyan projektek, mint a Voices: Education Project, amelynek Szavak és erőszak című sorozata a társadalmi diskurzus nyugtalanító aspektusaira mutat rá, azt állítják: igen. A szavak számítanak. A szavak, amint annak tanúi lehetünk a médiában jelenleg sokat szereplő iskolai csúfolódások és öngyilkosságok kapcsán, akár szörnyű tragédiához is vezethetnek.

Lehet őket inspirációra és gyógyításra is használni.

Michael Jackson tudta ezt. 1988-ban barátságot kötött az AIDS-ben szenvedő Ryan White-tal, egy fiatal fiúval, aki az indianai Kokomóban arra kényszerült, hogy otthagyja az iskolát a könyörtelen verbális támadások és az erőszakkal való fenyegetőzések miatt. White azt mondta, hogy Jackson segített neki, hogy normálisnak érezze magát. „Michaelt nem érdekelte milyen fajhoz tartozol, milyen a színed, mi a fogyatékosságod, mi a betegséged.” – emlékezett vissza Ryan White édesanyja, Jeanne. „Ő egyszerűen csak szeretett minden gyereket.” 

Michael Jackson és Ryan White

White egyike annak a több ezer „kívülállónak”, akik felé Jackson kinyújtotta a kezét, akikkel barátságot kötött és akikkel kedvesen bánt. Azonosult velük. Megértette a fájdalmukat és a magányukat. Empatikus volt irántuk abban, hogy egy olyan világban kellett küzdeniük, amely elutasító volt velük szemben, legyen az betegség, külső megjelenés, faj, szexuális orientáció vagy valamilyen más ok miatt.

Jacksonban már fiatal fiúként megvolt ez az érzékenység. Hallgasd meg a Ben című dalt. Őszinte fájdalom és együttérzés hallható Jackson előadásmódjában. („Nem úgy látnak téged, ahogy én / bárcsak megpróbálnák”.) A dalra Jackson egyik első művészi állásfoglalásaként tekinthetünk, amit az elhanyagoltak és félreértettek nevében tett. Sok ilyen következett ezután.

Ben:

Jackson kívülálló szerepe talán a gyermekkorban kezdődött (miután sosem érezte „normálisnak” magát és sosem volt olyan időszak, amikor úgy tekintettek rá). Azonban a különbözősége miatti ellenérzés intenzitása és az ellenségesség idővel csak nőtt. Egy 1996-os esszében, melynek címe „A celeb freak* : Michael Jackson groteszk dicsősége”  David Yuan úgy érvelt, hogy Michael Jackson korunk jól meghatározott „freakje”. A világon egyetlen közszereplő sem ment keresztül hasonló szintű gúnyoláson, fürkészésen és átvilágításon.

Jacksont már 1985-ben „Wacko Jackónak” bélyegezték a bulvárlapok – ez egy olyan kifejezés, amelyet ő maga gyűlölt (még idén is néhány mainstream hírközlő továbbra is Jackóként utal rá). A sajtóban rendszeresen bizarrként, különcként és excentrikusként jellemezték. Valójában nem sok minden volt az 1980-as évek közepétől, amit mondott vagy tett, amit nem ezekkel a szavakkal jellemzett a média.

Jacksont szakadatlanul gúnyolták a bőrbetegsége, a vitiligo miatt, amiről a legtöbb ember nem hitte el, hogy valódi, amíg a halottkémi jelentése meg nem erősítette. Gúnyolták az állatok iránti szeretetét, a gyerekek iránti szeretetét, a bolygó iránti szeretetét. Gúnyolták a házasságai miatt, a három gyermeke miatt, Neverland miatt. Kigúnyolták a szexualitását, a hangját, a gyermeki viselkedését. Még a zenei kritikák sem tudtak ellenállni annak, hogy a rendelkezésre álló hely nagy részét áltudományos pszichoanalízissel és ad hominem támadásokkal töltsék ki. Lehet-e bárminemű kétség afelől, hogy a média és kultúránk ezen bánásmódja nagyrészt gyalázkodó volt?

Ezeknek a dehumanizáló támadásoknak az áldozata minden bizonnyal így érezte. Hallgasd meg a dalai szövegeit! A Tabloid Junkieban a médiát „parazitákként” jellemzi, akik kiszívják belőle az életet, miközben a nagyközönséget állandó dózisokban adagolt szenzációhajhászással kábítják el és terelik el a figyelmét. A Stranger in Moscowban egy száműzött művész, akit a szülőhazája megrágott és kiköpött. „Az esőben kóboroltam” – énekli a vándor magányos szerepéből – „az élet maszkja / az őrület érzése”. A Screamben annyira elege van a támadásokból, hogy könyörög: „Ó testvér, kérlek kegyelmezz, mert már nem bírom”. A dal ugyanakkor az erő és elszántság hordozója is („Te lerúgsz / nekem fel kell kelnem”). Michael és a húga, Janet indulatos ellencsapást mér a rendszerre, amelyet ők jogosan korruptnak és igazságtalannak látnak. „Lelkeket árulsz” – énekli Janet az egyik versben – „de engem a sajátom érdekel”. Dacos dal arról, hogy álljunk ellen a kegyetlenségnek még akkor is, ha a fájdalom és a felháborodás olyan nagy, hogy már csak egy mélyről feltörő üvöltéssel lehet kifejezni.

Számos dalban Jackson a zenéjét mintegy toborzó hívásként használja mások felé, akikkel igazságtalanul bántak. A They Don’t Care About Usban a jogfosztottak és megalázottak mellett tanúskodik. „Mondd, mi lett a jogaimmal?” – énekli – „Láthatatlan vagyok csak mert te figyelmen kívül hagysz?” A Little Susie az elhanyagoltak és elhagyottak szenvedésére irányítja a figyelmet egy kislány történetét elmesélve, akinek a tehetségét senki nem veszi észre, amíg holtan nem találják a lépcső alján az otthonában („Óvatosan emeld fel” – énekli Jackson – „ó, a vér a hajában”).

Az Earth Song epikus panasz a bolygó és a legsebezhetőbb lakói nevében (akiket a kórus szenvedélyes kiáltásai képviselnek: „Velünk mi lesz?”). Az ilyen dalok által (akárcsak élete és személyisége által) Jackson egyfajta globális megtestesítője lett a „Másnak”.

A tömegmédia azonban sosem tartotta sokra Jackson „másságát”, amint nem tartották sokra azokat a „másokat” sem, akikről Jackson énekelt a dalaiban. Ehelyett találtak egy olyan narratívát, amely egyszerű volt és profitot hozott: Jackson az excentrikus freak. És aztán kitartottak emellett majdnem három évtizeden át, fokozatosan emelve a tétet.

Talán Jackson leglenyűgözőbb válasza a közvélekedésre róla három késő-gót dal triója volt: Ghosts, Is It Scary és Threatened. Ezekben Jackson egy tükröt tart a társadalom elé, amely őt megveti, és arra kéri, hogy lássa meg a saját groteszk tükörképét. „Ijesztő-e ez a számodra?” – kérdezi. A dalok és kísérő vizuális megjelenítésük nem csupán roppant öntudatosak, de arról árulkodnak, hogy szerzője tisztán érti az őt körülvevő és kísértő toxikus erőket.

A Ghosts című kisfilmben Normális Völgy polgármestere (egy konzervatív tekintélyelvű figura, akinek az alakját részben a Santa Barbara-i kerületi ügyész, Tom Sneddon inspirálta) kigúnyolja Jackson karakterét: „Freak fiú! Freak! Cirkuszi freak”. Érdekes módon maga Jackson az (akit elmaszkíroztak a polgármester szerepére), aki kimondja ezeket a szavakat és érezhető amint internalizálta őket. Valóban olyan szidalmak, amelyek a megjelölésre, a marginalizálásra és a megalázásra szolgálnak (és ezek voltak végeredményben az 1993-as és 2005-ös boszorkányüldözések céljai is). A polgármester számára Jackson jelenléte a közösségben elviselhetetlen. Nem arról van szó, hogy Jackson ártott volna valakinek; egyszerűen csak arról, hogy különbözik és ez a különbözőség fenyegető.

Ezekben a művészi kifejezésekben Jackson világosan látja mit tesznek vele. Külső források definiálják őt. Egy fantom, akit ők alkottak a saját fejükben. Amint énekli az Is It Scary-ben: „Ha excentrikus furcsaságokat akarsz látni, akkor én groteszkké válok a szemeid előtt”. Más szavakkal azért lesz groteszk, mert a közönség ezt „akarja látni”. Ennek látására kondicionálták őket. Később a dalban előre jelzi közönsége reakcióját és azt kérdi: „Szórakoztatlak? Vagy csak összezavarlak? Én vagyok a fenevad, akit vizualizáltál?” Valami kevesebbé vált, mint ember? Miért van ez? A fizikai megjelenése miatt? Az ambivalens identitása miatt? A szokatlan élettörténete miatt? Nem kérdés, hogy Michael Jackson különbözött. A kérdés az, hogy ez a különbözőség miért váltott ki ennyire heves becsmérlést és gyalázkodást?

Is It Scary (angol szöveggel):

Jackson életének és munkájának egyik figyelemre méltó tulajdonsága azonban az, hogy nem hajlandó kompromisszumokra a „másságban”. Sosem válik „normálissá” úgy, ahogy a fogalmat mondjuk Normális Völgy polgármestere érti. Nem idomul hozzá az elvárásokhoz. Inkább hű marad önmagához és fitogtatja egyedülálló, többoldalú identitását, s ez frusztrálja azokat, akik szeretnék őt bedugni sokkal kiszámíthatóbb skatulyákba.

A mássága, amint Susan Fast professzor megjegyzi „kifürkészhetetlen volt és ez óriási szorongást váltott ki. Kérlek, Michael, légy fekete vagy fehér, meleg vagy hetero, apa vagy anya, gyerekek apja, ne gyerek, úgy legalább tudnánk hogyan irányítsuk liberális (in)toleranciánkat! És próbáld ne összezavarni az összes kódot egyszerre!”

Úgy tűnik még két évvel a halála után sem tudja sok ember, hogy mit is gondoljon Michael Jacksonról. Emiatt aztán könnyű címkékké redukálják, mint például „drogfüggő”. Élettelen testét érzéketlenül közszemlére teszik a híroldalakon. Kegyetlen, gyalázkodó viselkedés, amelyet „normálisként” tűntetnek fel. Talán Jackson emiatt választotta a gót műfajt a visszavágásra. Ezzel mintegy a visszájára fordította a szituációt, szimbolikusan úgy ábrázolva a világot, amilyen az ő számára gyakran volt: szörnyszerű és groteszk. A „horror történetei” semmi esetre sem csupán a szórakoztatást szolgálták.

Threatened (angol szöveggel):

„A freak-eket azért hívják freak-eknek” – vélekedett az író James Baldwin„és bánnak velük úgy, ahogyan bánnak – leginkább undorítóan – mert ők olyan emberi lények, akik mélyen bennünk a saját legmélyebb rettegéseinket és vágyainkat visszhangozzák.” Jackson esetében ezek a „rettegések és vágyak” sokrétűek voltak, beleértve a faj, a szexualitás, a pénz és a hatalom témakörét. Mégis amennyire Jackson azzá a szimbolikus mágnessé vált, amire az ezekkel kapcsolatos kulturális szorongásokat kivetítették, végeredményben egy élő személy volt, aki megpróbálta élni az életét. Az Is It Scary vége felé azt mondja: „Nem az vagyok, akit keresel bennem”, mielőtt felfedné az együtt érző hallgatónak: „De ha azért jöttél, hogy az igazságot, a tisztaságot lásd, itt belül egy magányos szív lakik. Kezdődjék hát az előadás!”

Ironikus módon a művészete „előadásában” találjuk meg „az igazságot, a tisztaságot”. Itt űzi ki a démonjait, itt válik a kínszenvedése kreatív energiává. Itt omlanak le a falak és hullik le a maszk. A külvilág számára lehet, hogy egy látványosság, egy karikatúra, egy freak, de végre itt, a zenéjében viseli a lelkét. Ő egy emberi lény. A kérdés az: mi mit látunk?

—–

* A “freak” kifejezést azért nem fordítom le a cikkben, mert nincs olyan magyar szó, amely igazán jól visszaadná azt. A szótár szerint jelenthet torzszülöttet, szörnyeteget, furcsa szerzetet, csodabogarat, de valójában egyik szó sem fedi a kifejezés valódi tartalmát. Kb. olyan személy, akit furcsaságként, kíváncsisággal vegyes borzongással bámulnak meg az emberek. – a ford.

A teljes Ghosts kisfilm:

Reklámok

Posted on október 28, 2013, in Michael Jackson and tagged , , , , , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink. 5 hozzászólás.

  1. csilla füredi

    Zseniális cikk…nagyon köszönöm !

  1. Visszajelzés: Blood on the Dance Floor: HIStory in the Mix (album) | Michael Jackson Zene Blog

  2. Visszajelzés: Eddig sosem látott részlet az 1993-as Ghosts-ból és egy eddig nem hallott dal részlete! | Michael Jackson Zene Blog

  3. Visszajelzés: 4. Ghosts | Joseph Vogel: Ember a zenében

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: