Little Christmas Tree

A szomorú hangvételű Little Christmas Tree egyáltalán nem karácsony tájékán, hanem 1972 augusztusában született. Egyik szerzője, Art Wayne a Motown lemezcégnél ajánlotta magát dalszerzőként és közben elsütötte azt az ötletet, hogy mi lenne, ha ő és szerzőtársa, George S. Clinton Jr. írnának egy karácsonyi dalt az akkor 14 éves Michael Jacksonnak, aki nem sokkal korábban a Rockin’ Robinnal és a Bennel ért el nagy sikereket szólóban – a Jackson 5-al aratott sikerein túl. Wayne tárgyalópartnerei, Jerry Marcellino és Mel Larson producerek jónak találták az ötletet, mire Wayne azt mondta nekik, hogy már van is egy ilyen dal a tarsolyában, ami csaknem kész is van. Valójában az alapötleten túl még semmi nem volt meg a dalból. Az alapötlet pedig Wayne személyes élménye volt az előző évből, amikor is a barátnője éppen karácsonykor hagyta el. A producerek arra kérték, hogy hétfőn prezentálják a dalt szerzőtársával – péntek volt. Wayne és Clinton így az egész hétvégét a stúdióban töltötték, műhót szórva szét, hogy augusztus kellős közepén karácsonyi hangulatba hozzák magukat. Végül is elkészültek a Little Christmas Tree-vel a határidőre.

Wayne-t meghatotta, amikor később meghallotta Michael felvételét, s azt remélte, hogy a Motown ki fogja azt adni a nagy sikerű Ben-t követő kislemezként, azonban csalódnia kellett. A lemeztársaság elnöke, Berry Gordy ugyanis úgy döntött, hogy nem ad ki újabb kislemezt MJ-vel, amíg az Oscar-díjra jelölt Benről el nem dől, hogy megkapja-e a díjat vagy sem. Az Oscar gálára viszont csak 1973 márciusában került sor, így a dal lecsúszott 1972 karácsonyáról. Wayne hogy megmentse a dalt azt az ötletet adta Gordy-nak 1973-ban, hogy a Motown adjon ki karácsonyra egy válogatás albumot, amelyen összegyűjtik a Motown sztárok által énekelt már korábban kiadott és még ki nem adott karácsonyi dalokat – köztük a Little Christmas Tree-vel. Ez az ötlet meg is valósult, így tehát a dal eredetileg az A Motown Christmas című válogatás albumon jelent meg.

Azóta felkerült a Jackson 5 Christmas Album 2003-as remaszterelt kiadására, valamint a 2009-ben kiadott Jackson 5 Ultimate Christmas Collection válogatás album bónusz dalai közé is.

Írta és komponálta: George S. Clinton Jr., Art Wayne
Producer: Hal Davis és a Corporation
A felvétel ideje: 1972. szeptember-november
A felvétel helyszíne: Motown Recording Studios, Los Angeles, California
Album: A Motown Christmas (karácsonyi dalok Motown művészek előadásában), Jackson 5 Christmas Album (2003-as remaszterelt változat)

Stílus: karácsonyi, R&B, soul, pop

Forrás: http://artiewayne.wordpress.com/2009/06/29/michael-jackson-and-the-story-behind-little-christmas-tree/

Advertisements

Posted on december 24, 2013, in Michael Jackson and tagged , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink. 2 hozzászólás.

  1. Nagyon boldog karácsonyt kívánok neked, és köszönöm a sok érdekes olvasnivalót.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: