Dave Navarro Michael Jacksonról

A Red Hot Chili Peppers egykori gitárosa, Dave Navarro 2002-ben egy a harlemi Apollo színházban tartott előadáson játszott együtt Michael Jacksonnal, amikor is a Black or White című számban gitározott. Erről az élményről mondta:

Szó szerint a semmiből jött ez a lehetőség és hihetetlen élmény volt. Valószínűleg ő az egyik legkedvesebb, legszerényebb szórakoztatóművész, akivel valaha találkoztam és én nagyon sok mindenkivel dolgoztam. Tényleg nagyon szerény volt, igazán hálás volt és állandóan megköszönte nekem, hogy elvállaltam, mintha én tennék neki valami hatalmas szívességet. Lehetőségem volt arra, hogy betekintsek a munkamoráljába és nézzem mennyire a tökéletességre törekedett.

Próbáltunk LA-ben, ami hihetetlen volt. Olyan dolog volt, amiről azt gondolnád, hogy ráhagyja a koreográfusokra és Michael majd felbukkan valamikor az éjszaka során, de nem így volt. Van egy pillanat, amikor nekem egy gitár szólót kell játszanom és ő azt akarta, hogy úgy tűnjön engem magával ragad a pillanat és csak játszom és játszom és ő megpróbál leállítani, de én lerázom és csak folytatom… Nagyon őszinte és kedves volt és azt mondta: „Rendben, oda fogok menni és meg foglak érinteni és azt fogod hinni, hogy le akarlak állítani, de azt akarom, hogy játssz tovább. Ez csak része a shownak.” És megpróbálta elmagyarázni nekem: „Nem akarok bemenni a személyes teredbe, csak a show miatt csinálom.” És azt mondtam: „Igen, értem, semmi gond.” Szóval ez egy nagyszerű dolog volt.

Michael és David Navarro 2002-ben

Michael és David Navarro 2002-ben

Reklámok

Posted on március 5, 2014, in Michael Jackson and tagged , , , , . Bookmark the permalink. Hozzászólás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: