Több demó is kiszivárgott az elmúlt napokban

Akik járnak Michael Jackson fórumokra azok találkozhattak az elmúlt napokban három most kiszivárgott Michael Jackson demóval.

Az első a Days In Gloucestershire című dal volt.

Damien Shields blogja szerint ezen a dalon 2004-ben kezdett el dolgozni Michael két munkatársával, Brad Buxerrel és Michael Prince-szel. Michael éppen a tárgyalására várt miután egy 13 éves fiú gyermekmolesztálással vádolta meg. A tárgyaláson bebizonyosodott a sztár ártatlansága, de a per nagyon megviselte. Neverlandi birtokán nem volt hajlandó visszaköltözni a főépületbe miután a hatóságok 70 sheriffel felforgatták házkutatás címén (nem találtak semmi terhelőt) és az egyik korábban vendégházként funkcionáló bungalóban lakott gyermekeivel 2004-05-ben. Buxer és Michael Prince is ott tartózkodott egy-egy bungalóban és ekkor kezdtek el dolgozni ezen a dalon egy olyan “stúdióban”, amit Prince állított fel az egyik kis ház fürdőszobájában.

Michael és Brad arról beszélgettek éppen, hogy mik azok a dolgok, amik felvidítják őket, ha szomorúak és ekkor mesélte el neki Michael, hogy gyerekkorában egy turné keretében még a Jackson 5-al járt egy szép helyen Angliában, aminek Gloucestershire a neve és ez az egyik legkedvesebb gyerekkori emléke.

A dalnak csak egy versszaka és refrénje van, amit MJ ismételget a dalban:

Ölelj, amint régen tetted
Amint régen tettük mielőtt találkoztunk az ősszel
Nem kaphatom vissza
Az ifjúságom elment
Tényleg mindenünk megvolt

Ölelj, amint régen tetted
Nyarak Gloucestershire-ben
A levegő megváltozott
A város már nem fénylik
benned/rólad (?)

Refrén:

Bárcsak
meglátnánk Gloucestershire-t
Bárcsak
meglátnánk Gloucestershire-t
Újra

Nyilvánvalóan egy nagyon kezdetleges demó, ami nem alkalmas kereskedelmi forgalomba bocsátásra, legalábbis a szélesebb nagyközönség számára nem. Michael rajongói keménymagját persze az ilyen demók is nagyon érdeklik.

Korábban Teddy Riley is beszélt arról, hogy Michael hogyan készít “vázlatot” egy-egy dal ötletéről: “Bemegy (a stúdióba) és megcsinálja az első versszakot és a refrént és nem csinál rögtön második versszakot. Csak felvázolja az ötletet.”

Michael maga pedig így beszélt az alkotási folyamatáról: “Amikor írok azt csinálom, hogy először csinálok egy piszkozatot, egy durva verziót, csak hogy halljam a refrént, csak, hogy lássam mennyire tetszik a refrén. Ha működik számomra, amikor piszkozat, akkor tudom, hogy fog működni… Ugyanezt a folyamatot végigcsinálom minden dallal. A melódia a fontos. A melódia a legfontosabb. A melódia az ami meg tud engem ragadni és akkor továbbmegyek a következő lépésre.”

Ez a dal egy ilyen nagyon kezdetleges vázlat formájában maradt. Érdekesség egyébként, hogy Michael teljesen helytelenül ejti benne Gloucestershire nevét – úgy látszik néha még angol anyanyelvűeknek is nehéz bizonyos szavak kiejtése 🙂 .

Forrás: http://www.damienshields.com/jackson-5-visit-to-gloucestershire-inspires-unreleased-michael-jackson-recording-three-decades-later/

A másik kiszivárgott dal a People of the World.

Ez nem teljesen ismeretlen a Michael Jackson rajongók számára, hiszen sok-sok évvel korábban már hallhatták a japán J-Friends elnevezésű gyerekkórus előadásában. Michael 1998-ban írta a számukra jótékony céllal egy földrengést követően. Japán szöveget Yasushi Okimoto írt hozzá. A most kiszivárgott változat Michael demója, amin ő maga énekli a dalt, természetesen angol szöveggel. Ez is egy elég kezdetleges demó, sok helyen inkább csak dúdol benne MJ. Tematikailag és zeneileg is a Heal the Worldre emlékeztet. A J-Friends verziója japánban annak idején kislemezként is megjelent.

A harmadik kiszivárgott dal a Hollywood Tonight demója.

A Hollywood Tonight című dal az első posztumusz Michael Jackson albumon, a Michaelen jelent meg 2010-ben. Annak a verziónak Teddy Riley volt a producere – sokan úgy érezték elnagyolta a munkát, valamint hogy megváltoztatta Michael eredeti vízióját a dallal kapcsolatban. Például a Michael albumon kihagyták a szövegből a “because she’s only fifteen” (“mert még csak 15 éves”) sort abban a részben, ami arról szól, hogy a főszereplő lány a karrier érdekében mi mindenre hajlandó (például arra, hogy “forró trükköket adjon férfiaknak”). Nyilvánvaló, hogy a lány korára való utalást azért hagyták ki a posztumusz változatból, mert nem akarták, hogy a média valami mást interpretáljon bele a dalba, mint amiről szól. (Ha a They Don’t Care About Us-t antiszemitának tudták nyilvánítani, akkor sosem lehet alábecsülni a rosszindulatot.)

Az album verzióba belekerült egy rap betét is, amely arról szól, hogy a lánynak végül is sikerül megvalósítania hollywoodi álmát és sztár lesz, de ezt olyan áron, hogy most attól boldogtalan, hogy életét a paparazzik kereszttüzében éli. Ez a szöveg elviszi a dalt egy más irányba, mint amiről Michael eredeti verziója szól, amiben ez nincs benne. Olyan szempontól persze érthető a rap betét a dal közepén, hogy az a rész nem volt kész a demón – Michael itt csak elkiáltja magát, hogy “bridge!”, szöveges instrukciókat ad és “áriázik” egy kicsit. Persze attól, hogy kénytelenek voltak oda valamit beszúrni még nem feltétlenül kellett volna a dal témáját más irányba vinni, mint amiről eredetileg szólt. Pláne, hogy Michael még hátra is hagyott egy szöveget a bridge-hez:

She doesn’t even have a ticket
She doesn’t even have a way back home
She’s lost and she’s alone
There’s no place for her to go
She is young and she is cold
Just like her father told her so”

Még jegye sincs
Még haza sem tud menni
Elveszett és egyedül van
Nem tud sehová sem menni
Fiatal és fázik
Ahogy az apja megmondta neki

A videó alapján is úgy tűnik, hogy azok, akik poszthumusz meghatározták a dal sorsát szerettek volna egy valamivel vidámabb történetet kihozni abból a dalból, amely azonban eredetileg pont nem egy vidám hollywoodi sikersztori és nem is egy High School Musical – éppen ellenkezőleg. Az eredeti dal hollywoodi álom csábításának buktatóiról szól és nincs feloldozás happy enddel a végén – és nem azért mert sztárként paparazzik követik a lányt. Michael verziójában a lányból eleve sohasem lesz sztár.

Mivel a demó befejezetlen valamit kellett vele kezdeni, ha ki akarták adni – új hangszerelést csinálni stb., de sok rajongó valószínűleg jobban örült volna, ha művészileg jobban tiszteletben tartották volna Michaelt és hűségesebbek lettek volna az eredeti elképzeléseihez.

A Hollywood Tonight demóján sok éven át dolgozgatott Michael – nagyrészt 1999-ben, de néhány hónappal a halála előtt, 2008 októberében készült a legutolsó változat.

Állítólag a napokban várható további néhány demó kiszivárogtatása.

Reklámok

Posted on március 6, 2014, in Michael Jackson and tagged , , , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink. 4 hozzászólás.

  1. Köszi, hogy összeszedted őket ! Szívesen hallgatom őket még félkészen is .

    Itt a People Of The World videója japánul :http://www.youtube.com/watch?v=4nKnBePgcWI

    Írtam még korábban egy keveset róla: http://michaeljacksonemberesmuvesz.blogspot.hu/2013/01/j-friends-people-of-world.html

  1. Visszajelzés: Kiadatlan Michael Jackson dalok | Michael Jackson Zene Blog

  2. Visszajelzés: Az utolsó évek (6. rész) | Joseph Vogel: Ember a zenében

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: