A VIBE magazin cikke az Xscape-ről

Tegnapelőtt világszerte megjelent Michael Jackson második posztumusz albuma, az Xscape. Ebből az alkalomból az amerikai VIBE magazin is cikket közölt, amely tulajdonképpen egy beszélgetés az album készítésében részvevő főszereplőkkel. Íme a cikk fordítása:

VIBE

Írta: Keith Murphy
Megjelenés dátuma: 2014. május 12.

Csináljunk egy Michael Jackson albumot! (2013 ősze)

John Branca (Michael Jackson hagyatékkezelőjének az egyik vezetője): L.A. Reid nem hagyott minket vagy a rajongókat cserben. A szenvedélye kezdettől fogva nyilvánvaló volt.

L.A. Reid (A LaFace lemeztársaság társ-alapítója; jelenleg az Epic Records vezérigazgatója): Tavaly szeptemberben kezdődött. Senki nem kért meg arra, hogy felügyeljem ezt a projektet. Fordítva történt. Én kértem, hogy csinálhassam, mivel mi az Epic Recordsot annak a háznak hívjuk, amit a Thriller épített. A Love Never Felt So Good volt az a dal, amelyik igazán elindította a lemezfelvételi folyamatot. Amikor hallottam, hogy csak Paul Anka zongorajátéka és Michael éneke hallható benne mosolyogtam. Olyan volt, mintha a Nap kisütött volna. Az a nap szép nap lett, mivel ez a zene a hangfalaimon át a lelkembe hatolt. Onnantól kezdve azt mondtam: „Oké, ha a világ ezt még nem hallotta, akkor csinálnunk kell egy albumot.”

Timbaland (Grammy-díjas producer, aki a legtöbb produkciót felügyelte az Xscape-en): Eleinte fenntartásokkal tekintettem arra, hogy belemenjek-e ebbe a projektbe. Michael Jackson miatt csináltam ezt az albumot. Ez teljessé teszi az örökségemet. De a problémám az volt, hogy nem akartam olyan valakivel dolgozni, aki már nincs köztünk. Michaelen nőttem fel. Az egész dolog visszavitt Aaliyah-hoz és Static Major-höz. Szóval meg kellett birkóznom néhány dologgal ebben a Michael projektben.

L.A. Reid: Senki máshoz nem akartam menni, hogy vezesse ezt a projektet… csak Timbalandhoz. Timbaland az első számú kedvenc producerem az üzletben. Olyan ő a produceri munka terén, mint Muhammad Ali… legalább háromszor volt bajnok. A fiam, Aaron hozta össze a találkozót és elmentem Timbaland stúdiójába és ő a saját albumán dolgozott. Volt egy csomó ember a szobában, úgyhogy megkértem, hogy lépjünk ki a szobából egy másodpercre és volt egy privát beszédem az emberrel. Azt mondtam neki: „Akarok valami nagyon, nagyon különlegeset csinálni. Hogy hangozna ez: Michael Jackson – producer Timbaland?” Ő meg azt mondta: „Tetszik a hangzása.”

Timbaland: Az Xscape kihozott egy csomó érzelmet. Egy hetembe telt míg túl tudtam magam tenni rajta. Minden alkalommal amikor játszottam egy dalt azt mondtam: „Tegyél fel valami mást… Most erre nem vagyok képes.” De amint elkezdtem átadni magam neki és megkönnyebbültem ezzel kapcsolatban és imádkoztam ezzel kapcsolatban a zene elkezdett jönni. És őszinte leszek, amikor azokat a nyers dalokat hallgattam Michaeltől, megríkattak. Ő már nincs itt, hogy láthassa ezt. Szóval hallani őt énekelni… ember. Mindig azt mondom az embereknek, hogy nem érdekel ki vagy és mi akarsz lenni. Sosem leszel Michael Jackson. Usher Usher. És Justin [Timberlake] Justin. Ez a két srác csodás. De senki nem hasonlítható Michael Jacksonhoz. Senki.

L.A. Reid: Miután Timbaland elvégzett mindent amit el tudott elmentem a többiekhez és egy kicsit kimerültem [nevet]. Elmentem a Stargate-hez és Rondney-hoz [Jerkins], mert őket is szeretem. Olyan emberekhez kell elmenned, akikben megbízol és én megbízom a Stargate-ben. Rodney pedig az a producer volt, aki már dolgozott Michaellel.

Rodney Jerkins (Grammy-díjas producer, aki Michael Jackson utolsó stúdióalbumának, a 2001-es Invincible-nek a nagy részén dolgozott): Én és Michael először 1999-ben dolgoztunk az Xscape-en (a dalon – a ford.). L.A. elmondhatja, hogy az egész folyamat alatt egy seggfej voltam [nevet]. Engem érdekel. Michael a barátom volt. Jó kapcsolatom volt vele. Ismerte a családomat, én ismertem az ő családját. Szóval azt mondtam L.A.-nek: „Nem csinálok egy dalt sem, amíg nem hallom az album többi részét.” Még amikor azt is mondta, hogy „Nos, először ezt kell megcsinálnunk” én azt mondtam: „Nem érdekel. Hallanom kell a teljes albumot mielőtt befejezek egy dalt.” Biztos akartam lenni abban, hogy minden megfelel annak, amit Michael akart volna. Ez fontos volt a számomra.

Timbaland: L.A. és én azért hívtuk meg a Stargate-et, mert mindig éreztük az ő produkcióikat. És mert ők egy másik országból jöttek – Michael mindig sokat volt Európában. Számomra a Stargate a legmenőbb producer csapat a világon. Úgy éreztem egy dalnak szüksége van az érintésükre. Nagyszerű munkát végeztek és nagyon eltalálták.

Tor Erik (a Stargate slágergyáros duó egyik fele – olyan nagyágyúknak készítettek már egy sor slágert, mint Ne-Yo, Rihanna, Beyoncé és Katy Perry): L.A. eljött a stúdióba és azt mondta: beszélni akarok veled Michaelről. Őszintén szólva az első gondolatom az volt, hogy „Ó ne, ne még egy [posztumusz] albumot!” Néha az anyag nem elég erős és emiatt aggódtam eredetileg. Találkoztunk Michaellel és dolgozni akartunk Michaellel és nagy rajongói vagyunk. De nem akartunk semmi olyat tenni, ami rongálná a zenei örökségét azzal, hogy olyan dalokat adunk ki, amik csak maradékok. Szóval L.A. azt mondta: „Oké, megértem, de hadd játsszak neked egy kis zenét.” Lejátszott pár dolgot, de a dal, ami nekünk igazán tetszett az a Blue Gangsta volt. Egy hat perces dal volt és Michael kiénekelte a szívét benne és a produkciós munka igazán szép és modern volt benne. Az a dal láttatta meg velem, hogy ez nagy dolog lehet. De néhány dal már elkészült, így megkérdeztük L.A.-t: „Mid van a számunkra?”

Michael Jackson és a Stargate

Michael Jackson és a Stargate

L.A. Reid: Annyi slágerem volt már a Stargate-tel Rihannától elkezdve Jennifer Lopezig. Ők azok a fajta fickók akikhez elmész ha nagyon világosan tudod mit akarsz. A Stargate-et pinch hittereknek (csere ütőjátékos a baseballban – a ford.) hívom. Azokhoz a fickókhoz fordulsz ha azt akarod, hogy nagyot üssenek akármelyik menetben, akármelyik játékban. Ha a Stargate-et hívod, akkor lesz egy nagy slágered.

Tor Erik: Gyakorlatilag visszautasítottuk L.A-t az első találkozónk után, mert néhány korábbi dalt, amin azt akarták, hogy dolgozzunk, nem találtuk érdekesnek. Így L.A. felhívott minket néhány nap múlva és azt mondta: „Whoa, whoa, whoa… van több.” Elküldte nekünk őket és mi csak az acapellát hallottuk. És lepadlóztam. Nagyszerű vokális Michael Jackson pillanat volt. Tetőtől talpig fantasztikus harmóniák. Az a dal nyert meg minket… az A Place With No Name.

L.A. Reid: Az A Place With No Name eredeti címe A Horse With No Name volt, ami az America együttes dala volt. Michael átírta a dalt és átírta a szöveget az America engedélyével és A Place With No Name-nek nevezte el. Amikor elvittem a Stargate-hez a megközelítésmódjuk nagyon kreatív volt. Meghallgatták a dal ütemjelzését, ami 6/8-os volt. Szóval a Stargate-es srácok megkérdezték: „Milyen más dalokban volt 6/8-os ütem?” Olyan dalokban, mint Stevie Wonder Higher Ground-ja, amely az egyik inspiráció volt. És Steve Winwood Higher Love-ja is inspiráció volt, amikor megközelítették. Ez egy igazán különleges felvétel.

Tor Erik: Ez az ütem Michael vokálja miatt jött. Nem is akartam hallani az eredeti demót. Csak Michael vokálját akartam hallani. És amikor hallgattam Michaelt, ott van az énekfülkében, csettintget az ujjaival, tapsol a kezeivel és dobog a lábával. Mindezeket az energikus dolgokat csinálja, ami adott nekünk egy érzést arra vonatkozóan, hogy ennek a dalnak milyen irányba kell mennie. Ekkor kezdtünk el kísérletezni a basszus vonallal. Még nem volt dobunk sem, csak a basszus vonal és egy akkord progressziónk amelyik igazán működött valami sokkal táncolhatóbbként. Aztán elkezdtünk dolgozni a dobokon. De mindez igazából magától Michael Jacksontól jött.

Justin és a Pop Királya (2013 tele)

Timbaland: Justin [Timberlake] bizonyított a Love Never Felt So Goodban. Fontos volt számára, hogy úgy igazodjon a dalba, mintha duett lenne. Azt mondta nekem: „Nem akarom, hogy olyan legyen, mint egy vendégszerep.” Úgyhogy ez időt vett igénybe. Justin azt mondta: „Ez a fickó annyira jó. Nehéz Michaellel tartani a lépést.”

L.A. Reid: A vicces az ebben a dalban, hogy noha Michael vokáljának vannak rétegei benne, de csak egy demófelvételt találtunk Michaellel és Paul Ankával. Úgyhogy nem tudtuk szétválasztani a kettőt, azaz nem tudtuk Michaelt felhangosítani a zongorát meg lehalkítani. Ezzel a felvétellel kellett dolgoznunk. A tempó pedig hullámzott, ami azt jelenti, hogy nem tudtál egyszerűen ráállítani egy dobgépet és hagyni játszani. Hogy ezt egy igazi felvétellé alakítsuk ahhoz tényleg zenésznek kellett lenni.

Timbaland: Amikor hallottam Justin vokálját azt mondtam: „Wow.” Ő lesz a legmenőbb fehér srác, aki valaha megcsinálhatja ezt. Miután hallottam Justint a Love Never Felt So Goodon teljesen másképp néztem rá. Király csávó.

L.A. Reid: Őszintén megmondom, hogy Justin volt az, aki részt akart venni. Justin és Timbaland nyilván nagyon közel állnak egymáshoz [Timbaland Justin Timberlake albumainak állandó producere – a ford.], de akárhányszor összefutottam Justinnal ő mindig azt kérdezte: „Oké, mikor fogjuk már megcsinálni?” Ez inkább olyan valami volt, amit Justin akart. Justin és Timbaland együtt dolgoztak rajta, de Justin saját ötlete volt. Tetszik, hogy ő döntött úgy, hogy az Xscape projekt nagykövete lesz. Valóban felnőtt szupersztárként és tehetségként is.

Timbaland: Az Xscape-en található sok dal olyan volt, amit Michael felújított volna. Úgyhogy nekünk kellett felújítani őket. Megvolt nekünk az összes hangzás és vokál, de az albumon található dalok azok, amelyekről L.A. úgy gondolta, hogy a legizgalmasabbak. A Chicago az én zeném volt Michael alatt. Hallottam, hogy emberek azt mondják: „Ó, Timbalandnak nem szabadna hozzányúlnia ezekhez a Michael dalokhoz.” A rajongói keménymagnak nem tetszett, hogy benne vagyok ebben a projektben, de amikor hallották a zenét azt mondták: „Várj egy percet! Hogy tudod elérni, hogy úgy hangozzon, mintha 2014-ben csinálta volna ezt?” Ez az én ajándékom Istentől. És ahhoz, hogy megmutasd a világnak ki is vagy olyan projektek kellenek, mint az Xscape.

L.A. Reid: John Branca, aki Michael hagyatékkezelőjének a menedzsere elmondta nekem, hogy van egy Chicago nevű dal, ami a rajongók körében nagyon népszerű és hogy fordítsak különös figyelmet erre. Meghallgattam és nagyon tetszett. Rátettem a listára és ennyi volt. Amikor Timbaland megkapta valami olyanná változtatta, ami igazán megragadta a fülemet. De mindegy ki egy dal producere, először lennie kell egy dalnak. Szóval az igazi érdem Cory Rooney-é, aki megírta ezt a dalt.

Cory Rooney (dalszerző, a Sony korábbi egyik igazgatója): Egy szerdai napon futottam össze Michaellel L.A-ben. Ez 2000-ben volt. Beszélgettünk és hagyta, hogy meghallgassak bizonyos dolgokat, amiken az Invincible albumhoz dolgozott. És Tommy Mottola [a Sony Music korábbi elnöke – a ford.] is velünk volt és azt mondta: „Király lenne, ha hazamennél és írnál valamit Mike-nak.” Én meg: „A fenébe is, ember. Hát persze, hogy írok!” Abban az időben a Sony-nál én dolgoztam minden nagyobb projekten Mariah Carey-től kezdve J.Lo-n át Marc Anthony-ig, de sosem dolgoztam Michael Jacksonnal. Szóval hazamentem és írtam egy dalt péntek délutánig aztán meghallgattattam Tommy-val a demómat. Azonnal elküldte Michaelnek. És hétfőn magától Michaeltől kaptam egy hívást! Azt mondta: „Cory, tudod mit? Ismerem a dalt, együtt éltem vele a hétvégén és itt vagyok New York-ban, szeretném felvenni.” Felejtsd el! Úgy néztem arra a telefonra, hogy „Ó, istenem!” Őrület volt.

Michael és Cory Rooney

Michael és Cory Rooney

Timbaland: Amikor olyan dalokon dolgoztam, mint a Chicago azt kívántam bárcsak Michael még itt lenne. Annyira jól énekel, nagyon rákattansz Michaelre. Hallani és látni akarod hogyan csinálta ezeket a dalokat.

Cory Rooney: Írtam egy sztorit egy fickóról, aki úton Chicagóba találkozik egy nővel. Michael megkérdezte: „Miért nevezted el Chicagónak?” Azt mondtam: „Nem tudom… csak jobban hangzik.” [Nevet] Michaelnek tetszett, hogy mélyebben kellett énekelnie. Azt mondta, hogy a legtöbb ember magas hangra ír neki dalt. Eljött a stúdióba és elvégeztem a produkciós munkát Michael vokálján. Az őrület az, hogy ez Michael Jackson volt, de úgy viszonyult hozzám, mint egy átlagos művész. Azt kérdezte: „Cory, mit szeretnél mikor jöjjek a stúdióba?” Én meg: „Ember, te vagy Michael Jackson… te mondod meg, hogy mikor jöjjünk.” [Nevet]

Timbaland: A Loving You olyan érzést sugároz mint ami egy korszak része. Amint a Love Never Felt So Good-nak Off The Wall érzése van, úgy a Loving You is olyan érzést sugároz, mint ami simán jöhetett szintén abból az érából. Ez Michael a legfinomabb hangjával. Michaelnek sok hangja van. Az egyik ezek közül az, amit én mérges hangnak hívok és aztán van a boldog hangja… a Chicagóban mindkettő megvan. Én mindkettőért rajongok. De a Loving You című dal az én személyes kedvencem az albumon.

Cory Rooney: Amikor hallottam a Chicagót Timbaland verziójában az olyan volt, mint ajándékot kapni a szüleidtől karácsonyra. Fogalmam sem volt hogy fog hangozni. Elvitte egy másik irányba, amire én sosem gondoltam volna.

Darkchild befejezi a munkát (2014 tele-tavasza)

Rodney Jerkins: Néhány évvel ezelőtt volt egy Michael Jackson projekt (a 2010-es Michael című album). És ez azelőtt volt, hogy L.A. Reid benne lett volna. Megkérdezték, hogy lennék-e öt dal producere, de visszautasítottam. Nem éreztem azokat a dalokat és Michael csak nemrég hunyt el és nem voltam abban a hangulatban. Tavaly, amikor L.A. elmondta nekem, hogy csinál egy projektet éreztem a szenvedélyét arra, hogy nagyszerű albumot csináljon. Nem úgy éreztem, mintha csak arról lenne szó, hogy „Ó, igen, dobjunk ki valamit, mert a rajongók úgyis megveszik.” L.A. tudta, hogy egy napon Michaellel fog dolgozni. Úgy érezte tartozik Michaelnek azzal, hogy a legjobb projektet dobja össze. Ha L.A. nem lenne benne, akkor nem hiszem, hogy én benne lennék.

Rodney Jerkins és Michael Jackson

Rodney Jerkins és Michael Jackson

L.A. Reid: A legfontosabb dolog az volt, hogy csak olyan embereket akartam, akik vagy dolgoztak Michaellel vagy erős vágyat fejeztek ki rá. Nem alapozhattam szóbeszédre.

Rodney Jerkins: Michaellel az a helyzet, hogy ő évekig dolgozik egy dalon. Tavaly átkutattam az aktákat a zenékért és azzal a mentalitással sétáltam a stúdióban, hogy „Mit akarna Michael, hogy csináljak ezzel most? És én mit mondanék Michaelnek, hogy mit kellene tennünk ezzel a dallal?” Úgyhogy mindent félretettem és használtam a képzeletem, hogy Michael hogyan reagálna erre és hogy mondaná, hogy „Ó, ez funky; tedd hozzá azt a részt itt!” Úgy éreztem a végén, amikor elkészült, hogy Michael elégedett lenne vele. Amikor először csináltuk az Xscape-et Mike úgy érezte, hogy ez az egyik legjobb dala. Így megkérdeztem tőle: „Michael, hogy lehet, hogy az Xscape nem került fel az Invincible-re?” És Michael azt mondta: „Nem… nem akarom ebben a projektben. A következő projektben akarom.” Michael tényleg nagyon akarta, hogy ez a dal megjelenjen. Késztetést érzett arra, hogy lehetővé tegye a rajongóknak, hogy hallják. Egy dalnak, amit Michael annyira szeretett csak ott kellene hevernie egy dobozban valahol?

Timbaland: Rodney-nak [Jerkins] volt egy dala, amiről úgy éreztem részének kell lennie ennek az albumnak. Rodney együtt dolgozott Michaellel, úgyhogy neki kellett befejeznie az Xscape-et. Neki megvolt az a személyes kapcsolata Michaellel, amire szükségünk volt.

Rodney Jerkins: Szerintem Timbaland hihetetlen munkát végzett. Egy nap beszélgettünk és Tim lejátszotta nekem a Do You Know Where Your Children Are-t. És jött a groove és én azt mondtam Timnek: „Yo, Mike megőrült volna ezért!” Ismerem Michaelt. Valószínűleg felugrott volna az asztalra és elkezdett volna táncolni. Imádta volna a basszust és a groove-ot. Úgy gondolom, hogy Tim és J Roc (Timbaland munkatársa) fantasztikus munkát végeztek, ember. Az is nagyon tetszett, amit Tim csinált a Slave To The Rhythmmel. És nagyon tetszik, amit csinált a Chicagóval. Az az egyik kedvencem az albumon. És a Stargate is nagyszerű munkát végzett az A Place With No Name-mel.

Timbaland: Nem az én érdemem az egész projekt. Amikor ezt az albumot hallhatom azt gondolom: „Még mindig nem tudom elhinni, hogy megcsináltuk.” A felfogásom az volt, hogy asszisztáljam Michaelt. Nem hagytam, hogy az ütemeim rátelepedjenek. Nem akartam, hogy Timbaland rátelepedjen. Hagytam, hogy Michael Michael legyen és azt a menőséget adtam neki ami hagyta, hogy ő ő legyen.

Tor Erik: Hallottam az albumot és őszintén azt mondhatom, hogy evidens, hogy ezt a szeretet munkálta. L.A. Reid-nek nem kellett ezt csinálnia. Egy csomó más munkája is van. Timbalandnak nem igazán volt szüksége arra, hogy ezt csinálja. Rodney-nak sem. És nekünk sem. De mind azért mentünk bele, mert mind éreztünk egyfajta felelősséget aziránt, hogy megóvjuk Michael örökségét. Minket mindnyájunkat nagyon inspirált Michael az évek során. Nem egy szimpátia- vagy gyászhullámra ültünk fel. Elég idő telt el ahhoz, hogy ez egy igazi zenei projekt legyen. Hallom az emberek tiszteletét Michael munkája iránt. De azt is hallom, hogy nagyon inspirált producerek a munkájuk legjavát nyújtják.

Cory Rooney: Ha valaki megkérdezi ki volt a legjobb művész, akivel valaha együtt dolgoztam a mai napig mindig azt mondom, hogy Michael Jackson. Ez a fickó egy úriember volt és nagyon tisztelt engem, az időmet és a tehetségemet. Mondtam a feleségemnek, hogy remélem, hogy az Xscape-et jelölni fogják Grammy-díjra, mert az a Grammy lenne a teljes zenei pályafutásom leféltettebb kincse. Az mindent jelentene számomra.

L.A. Reid: Ha az emberek bárhogy máshogy gondolnak erre a projektre azon kívül, hogy ez a legcsodálatosabb művész, akinek volt néhány befejezetlen anyaga, akkor rossz úton járnak. Hadd mondjak el valamit… ez nem a pénzről szól. Először is ez túlságosan drága dolog. És annyi mozgó rész van benne és annyira nagy beruházás. Őszintén szólva az Xscape-et soha nem azért csináltuk, hogy nagy pénzügyi siker legyen. Michael méltóságának a megvédése érdekében csináltuk. Azért, hogy az emberek megértsék mekkora nagyság volt ő a zenében. Azt akartam, hogy az emberek észrevegyék, hogy Michael Jackson volt a valaha élt legnagyobb szórakoztatóművész, rendben? Amikor Michael meghalt annyi fecsegés volt a negatív média figyelem miatt, amit kapott. Ezt a projektet nem azért csináltuk, hogy kitöröljük azokat a dolgokat. Azért csináltuk, hogy az emberek emlékezzenek, hogy Michael Jackson a legnagyobb.

Michael és L.A. Reid

Michael és L.A. Reid

Forrás: http://www.vibe.com/photo-gallery/oral-history-michael-jacksons-xscape-album

Reklámok

Posted on május 15, 2014, in Michael Jackson and tagged , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink. 1 hozzászólás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: