Monthly Archives: június 2014

A Sony/ATV katalógus története

Néhány nappal ezelőtt lefordítottam egy részletet Zack O’Malley Greenburg Michael Jackson, Inc.: The Rise, Fall, and Rebirth of a Billion-Dollar Empire című könyvéből arról, hogy Michael Jackson hogyan vásárolta meg a híres “Beatles katalógust” a ’80-as években. Greenburg a SoulTrain.com-nak adott interjújában (lásd az első linket), megjegyzi, hogy ma a Sony/ATV katalógus több, mint 2 milliárd dollárt ér (de vannak becslések, amelyek sokkal magasabbra teszik az értékét). Azt azonban le kell szögezni, hogy ez nemcsak a Beatles daloknak köszönhető – sőt, mára már nem elsősorban azoknak, bár nyilvánvalóan továbbra is a koronaékkövét jelentik a katalógusnak. Ebben a bejegyzésben egy kis áttekintést adok arról, hogy mi is az a Sony/ATV katalógus, hogyan jött létre és hogyan érte el mai értékét.

A Sony/ATV Music Publishing a világ legnagyobb zenei kiadója. Több, mint kétmillió dal kiadó jogát birtokolja és menedzseli, éves jövedelmét körülbelül 1,26 milliárd dollárra teszik. 50-50%-os tulajdonosa a Sony Corporation és Michael Jackson, illetve utóbbi halála óta a hagyatékkezelője.

Gyakran “Beatles katalógusként” emlegetik, ami a ’80-as évekre utal vissza, amikor is Michael Jackson 47,5 millió dollárért megvásárolta a Beatles dalok kiadói jogait tartalmazó ATV katalógust. Ez volt mindennek az alapja, azonban ma már sokkal, sokkal többről van szó, mint a Beatles dalairól. Arról, hogy Michael miért és hogyan vásárolta meg az ATV katalógust ebben a bejegyzésben olvashatsz részletesen. Jelen bejegyzésben azt foglalom össze, hogy azóta mi történt az ATV katalógussal és hogyan lett a 47,5 millió dolláros befektetésből több milliárd dollárt érő katalógus és a világ legnagyobb zenei kiadója.

Előtte azonban nézzük meg azt is, hogy mi történt az ATV katalógussal mielőtt Michael megvásárolta!

Az ATV Music Publishinget 1955-ben hozta létre egy leányvállalataként a brit Associated Television (ATV). 1959-ben megvásárolták a Pye Records 50 százalékát. A Pye Records Nagy-Britannia három legnagyobb lemeztársaságának egyike volt abban az időben. A szándék akkor az volt a vásárlással, hogy az ATV és az ITC televízió a programjaiban használni tudjanak bizonyos zenéket.

Az ATV Music Publishing 1968-ban vásárolta meg a Northern Songs katalógust, amelyet 1963-ban alapított Dick James, Brian Epstein, John Lennon és Paul McCartney. Epstein 1967-es halála után Lennon és McCartney megpróbálták megszerezni a dalaik kiadói jogát, de Dick James eladta a katalógust az ATV-nek. Ez a katalógus tartalmazta az összes dal kiadói jogát, amit Lennon és McCartney 1971-ig írt.

A ’70-es évek során az ATV további dalokat vásárolt az addigiakhoz.

1982-ben az ausztrál üzletember, Robert Holmes à Court viszonylag olcsón megvásárolta az Associated Communications Corporationt (az ATV Music Publishing anyavállalatát), majd bizonyos leányvállalatait áruba bocsátotta. Így került a piacra 1984-ben az ATV Music Publishing. Hogy Michael Jackson hogyan vásárolta meg, azt ez a bejegyzés fejt ki részletesen, így ezt a részt itt most átugrom.

1991-ben a Sony felvásárolta a CBS lemeztársaságot, amelynek Michael Jackson is az egyik művésze volt.

1995-ben a Sony 90 millió dollárt ajánlott Michaelnek az ATV katalógus feléért. Michael elfogadta az ajánlatot és ez azt jelentette, hogy a korábban 47,5 millió dollárért vásárolt befektetése felét (23,75 millió dollár) adta el 90 millió dollárért. Már önmagában ezt a profitot nézve is jó üzlet lenne ez, de azért ez ennél még sokkal nagyobb húzás volt. Ugyanis nem puszta eladásról volt szó, hanem a Sony és az ATV zenei katalógusának az egyesítéséről, amelyből így létrejött a Sony/ATV Music Publishing, melynek így Michael Jackson az 50 százalékos tulajdonosa lett. Ez a katalógus pedig azóta csak tovább gyarapodott, értéke pedig a sokszorosára nőtt.

2001 novemberében a Sony/ATV megvásárolta a 600 country dalt tartalmazó Baby Mae Music katalógust Tony Martin country énekestől.

2002 júliusában a Sony/ATV 157 millió dollárért megvásárolta az Acuff-Rose country zenei kiadót, amely 55 ezer dalt tartalmazott – köztük olyan művészek dalait, mint az Everly Brothers vagy Roy Orbison.

2007-ben a Sony/ATV 370 millió dollárért megvásárolta a Famous Music kiadót a Viacom média vállalattól több mint 125 ezer dal kiadói jogával együtt – köztük olyan művészek dalaival, mint Eminem, Björk, Shakira, Beck, Akon.

Ezzel a vásárlással a Sony/ATV a Viacom Paramount Pictures leányvállalata által forgalmazott filmek zenéinek kiadói jogát is megszerezte. Ennek részét képezik a DreamWorks filmek is, mivel a céget 2006-ban megvásárolta a Viacom.

Szintén 2007-ben a Sony/ATV megvette a Leiber and Stoller katalógust is, amely többek között tartalmazta Elvis Presley Hound Dog és Jailhouse Rock című slágerét. (Elvis dalok már korábbi vásárlásokból is voltak Michael birtokában.)

2012-ben egy a Sony/ATV által vezetett konzorcium 2,2 milliárd dollárért megvásárolta az EMI Music Publishinget, amely addig a világ legnagyobb katalógusa volt 1,3 millió dal kiadói jogával. A konzorciumnak a Sony/ATV-n kívül a Blackstone befektetői csoport és  az Abu Dhabi központtal működő Mubadala befektetői csoport is a tagja. A vásárláshoz a piac monopolizálódásával kapcsolatos aggodalmak miatt külön megállapodást kellett kötni az Európai Unióval. Ennek keretében a Sony/ATV vállalta, hogy eladja a Famous Music UK és a Virgin Music katalógusát, azért, hogy megvásárolhassa az EMI-t. Ezt a két katalógust a BMG vásárolta meg a Sony/ATV-től 150 millió dollárért.

Ezzel a Sony/ATV lett a világ legnagyobb zenekiadója több, mint 2 millió dal kiadói jogával és kb. 1,26 milliárd dolláros éves bevétellel.

Michael saját dalait NEM tartalmazza a Sony/ATV katalógus, hanem azok a Michael által 1980-ban alapított Mijac Music katalógusban vannak. A Mijac Music katalógusában Michael a saját dalain kívül a Sly and the Family Stone dalai, a Gamble and Huff dalszerző-producer páros dalai, Curtis Mayfield dalok, valamint olyan dalok találhatók, amelyek Ray Charles, Aretha Franklin és Elvis Presley előadásában váltak ismertté.

A Mijac Music adminisztratív kezelését 2012-ig a Warner/Chappell Music Publishing  látta el, azonban a korábbi szerződés lejártával átvette azt a Sony/ATV.  A félreértések elkerülése végett: ez nem jelenti azt, hogy a Mijac Music is a Sony/ATV katalógus részévé vált. Ebben az esetben pusztán adminisztratív kezelői jogról beszélünk, a Mijac Music-nak továbbra is 100 százalékos tulajdonosa Michael Jackson, illetve most már az örökösei.

***

Paul McCartney elmondása szerint akkor távolodtak el egymástól Michael Jacksonnal, amikor szerette volna elérni, hogy Michael megemelje a részesedését a Beatles dalok bevételeiből (a jelen konstrukció úgy néz ki, hogy 50%-ot kap a kiadó, a másik 50%-on pedig osztoznak a dalszerzők, tehát egy Lennon-McCartney szerzemény esetén ez 25% részesedést jelent McCartney-nak), Michael azonban nem volt erre hajlandó mondván “ez üzlet”. Azonban Michael nem minden esetben tartotta magát ennyire szigorúan üzleti megfontolásokhoz. Látható, hogy a színes bőrű művészek sorsát mindig jobban a szívén viselte, ami valószínűleg abból adódik, hogy különösen a könnyűzene korai időszakában a fehérek által irányított vállalatok – kiadók, lemezcégek – gyakran kijátszották és kisemmizték a fekete művészeket, akik sokszor nincstelenül haltak meg. Ezért például amikor megvette az ATV katalógust, akkor Little Richardnak egyből felajánlotta, hogy átadja neki a katalógusban található dalait. Végül is jogi és egyéb akadályok miatt az átadásra nem került sor, de Richard azt nyilatkozta később, hogy nagyon sokat jelentett a számára maga a gesztus és a szándék is.

Figyelembe véve a lemezipar történelmét és a feketék korábbi helyét ebben a történelemben, mindenképpen volt annak valamiféle szimbolikus jelentősége, hogy egy fekete művész úgymond “megvette” a Beatlest és Elvist – a legnagyobb fehér legendákat. Először fordult a kocka egy olyan lemeziparban, amely korábban jellemzően kizsákmányolta a feketéket és sokkal rosszabb feltételeket biztosított a számukra, mint a fehér művészeknek, akik pedig sokszor éppen a fekete művészek utánzásából építettek karriert. Úgy vélem Michael nemcsak tisztában volt ezzel a szimbolikus jelentőséggel, hanem kifejezetten ez lehetett az egyik fő motivációja.

És ezzel a szimbolikus jelentőséggel sokan mások is tisztában voltak, főleg az USA-ban. Talán nem véletlen, hogy a nagyrészt fehér mogulok által irányított bulvármédia negatív kampánya Michael Jackson ellen  valamikor ennek a vásárlásnak az idején kezdődött el…

***

A Sony/ATV katalógusban lévő művészek listája: http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_Sony/ATV_Music_Publishing_artists (A Wikipedián található információk sokszor nem helyesek, így itt sem – pl. Michael Jacksont is felsorolják a listában, de amint mondtam a Mijac Music nem része a Sony/ATV katalógusnak. Azonban egy körülbelüli áttekintésnek jó a lista.)

A Sony/ATV kiadó hivatalos honlapja: https://www.sonyatv.com/

Hogyan vette meg Michael Jackson a Beatles katalógust?

Az alábbi kivonat részlet Zack O’Malley Greenburg Michael Jackson, Inc.: The Rise, Fall, and Rebirth of a Billion-Dollar Empire című könyvéből:

Az 1980-as évek közepén néhány havonta egyszer összegyűlt Amerika legokosabb üzletemberei közül néhány, hogy pénzügyi stratégiát tervezzen egy milliárd dolláros szórakoztatóipari konglomerátumnak. Ennek az informális befektetési tanácsnak a tagja volt David Geffen, aki addigra már elindított több lemeztársaságot és később ő lett Hollywood egyik leggazdagabb embere miután megalapította a DreamWorks Stúdiót; John Johnson, aki az Ebony magazin alapítója és ő volt az első fekete ember, aki felkerült a Forbes magazin 400 leggazdagabb amerikait tartalmazó listájára; John Branca, aki azóta tucatnyi a Rock and Roll Hall of Fame-be tartozó művész pénzügyeit kezelte, beleértve a Beach Boyst, a Rolling Stonest és Michael Jacksont, a Pop Királyát, aki a testület elnöke volt – és kifürkészhetetlen az elmaradhatatlan napszemüvegében.

A kérdéses szórakoztatóipari vállalat részvényeivel sohasem kereskedtek a New York-i tőzsdén. Noha igazából kevesen tekintenék ezt tényleges vállalatnak, multinacionális termékeit milliárdok fogyasztották az elmúlt évtizedekben. Ha a szervezetet hivatalosan bejegyezték volna akkor hívhatták volna Michael Jackson Rt-nek.

1985-ben ez a konglomerátum a legjelentősebb vásárlását vitte véghez: az ATV-ét, amely magában foglalta a Beatles értékes kiadói katalógusát. Ennek része volt az együttes legtöbb nagy slágerének a szerzői joga, beleértve a Yesterdayt, a Come Togethert, a Hey Jude-ot és több száz más dalt. A katalógust később egyesítették a Sony-éval és így jött létre a Sony/ATV, amely jelenleg több, mint kétmillió dalt felügyel olyan művészektől, mint Eminem vagy Taylor Swift, s ezzel ez a világ legnagyobb zenei kiadó vállalata.

Hónapokkal az üzlet nyélbe ütése előtt azonban egy befektetői bizottsági ülésen a vásárlás valószínűtlennek tűnt. A Michael Jackson Rt. komoly tárgyalásokat folytatott az ausztrál milliárdossal, Robert Holmes à Courttal, aki 40 millió dollár felett határozta meg az árat – s ez nézeteltérésekhez vezetett Jackson belső köreiben arról, hogy hogyan tovább.

Mivel nem akart senkit felzaklatni Jackson nem szólt egy szót sem – amint azt gyakran tette a megbeszéléseken –, de ő már döntött. Írt valamit egy pénzügyi kivonat hátoldalára és odacsúsztatta Brancának az asztal alatt.

Ez állt rajta: „John, kérlek, ne alkudozzunk. Nem akarom elveszíteni az üzletet… EZ AZ ÉN KATALÓGUSOM.”

Néhány hónappal később Jackson megvette az ATV-t 47,5 millió dollárért. Ma a Sony/ATV körülbelül 2 milliárd dollárt ér – Jackson hagyatékkezelőjén keresztül Jackson örökösei még mindig fele arányban tulajdonosai ennek a közös vállalatnak. Nem ez lenne a helyzet, ha Jackson és csapata nem manőverezett volna okosan és állhatatosan. Ez a hihetetlen történet több, mint negyed évszázaddal ezelőtt kezdődött az Egyesült Királyságban egy híres lovag és egy hamarosan királlyá váló illető közötti találkozással.

Egy este 1981-ben Paul McCartney otthonában London mellett az egykori Beatle átnyújtott Michael Jacksonnak egy mappát. Benne mindazoknak a daloknak a listája állt, amelyeknek a kiadói jogát McCartney birtokolta. Miután a saját dalszerzői katalógusának a nagy részét hagyta kicsúszni a kezei közül fiatal korában, elkezdett szerzői jogokat vásárolni éveken át.

”Ezt csinálom én. Megvettem Buddy Holly katalógusát, a Broadway katalógust.” – mondta McCartney a fiatal énekesnek. „Itt van kinyomtatva mindazoknak a daloknak a névsora, amelyeket birtokolok.” Jacksont ez lenyűgözte. Ő is el akarta kezdeni ugyanezt csinálni és a vállalkozói ösztöne rögtön működésbe lépett. „Paul és én mindketten a saját kárunkon tanultuk meg az üzletet és a kiadói jogok és jogdíjak fontosságát és a dalszerzés méltóságát.” – írta Jackson az önéletrajzában.

Amikor visszatért Kaliforniába egy irigylésre méltó problémával találta magát szembe. 1980-ban 9 millió dollárt keresett és egy halom pénzen ült, ami befektetésre vált. Az infláció az 1980-as évek elején féktelen volt, ami azt jelentette, hogy a felhalmozott készpénz gyorsan veszített az értékéből. Röviden: találnia kellett valami arra érdemes helyet arra, hogy leparkolja a Michael Jackson Rt. tartalékait.

A könyvelői hoztak neki pár ingatlan befektetési lehetőséget, de egyik sem izgatta fel annyira, hogy bármit is vegyen. Dalokat akart venni. Az ügyvédje, John Branca (aki jelenleg Jackson hagyatékkezelőjét vezeti) elkezdett beszélni emberekkel a kiadói üzletben, hogy megtudja mit árulnak. Az egyik első beszélgetését a dalszerző Ernie Marescával folytatta, akinek két nagy rock dala volt eladó: a Runaround Sue és a The Wanderer. Amikor Branca ezt elmondta Jacksonnak az énekes nem ismerte ezeket a dalokat. Az ügyvéd adott a kliensének egy szalagot és azt mondta neki, hogy hallgassa meg őket. Néhány nappal később Jackson visszahívta: „Meg kell szerezned ezeket a dalokat!” – mondta. „Egész hétvégén táncoltam rájuk.”

Így Branca és Jackson elkezdett bevásárolni. Vettek egy kisebb katalógust, ami tartalmazta a 1-2-3-t, egy 1960-as évekbeli soft rock szerelmes dalt Len Barry-től, az Expressway to Your Heart című Gamble and Huff kompozíciót, amelyet 1967-ben jelentetett meg a Soul Survivors és a Cowboys to Girls-t, egy 1968-as Intruders slágert, amelyet ugyanaz a duó komponált. Ha Jackson nem ismert egy dalt, akkor Branca küldött neki egy felvételt; ha az énekes beleszeretett, akkor áldását adta a vásárlásra.

Karen Langford, Jackson régi munkatársa emlékszik, hogy egyszer ebben az időszakban ott ült Jacksonnal és arról beszélgettek, hogy mely minden idők legnagyobb dalait lenne jó birtokolni (gyakran említette a Beatles, Elvis és Ray Charles dalait, többek között). Néha tesztelte Langfordot azzal, hogy elénekelt egy részletet egy dalból és megkérdezte mi a címe és ki az előadó. Már akkor olyan céljai voltak a tulajdonlásban, amit az ő korában csak kevesen tudtak elképzelni.

„Ő akart a világ első számú kiadója lenni.” – mondja Langford – „És… ez sokféle formában előjött, de a célja mindig az volt, hogy első számú legyen, megszerezni azt a Nr. 1. helyet. A legnagyobbnak, a legjobbnak lenni.”

Amit az énekes nagyon akart az Berry Gordy Jobete katalógusa volt, amely a Motown legnagyobb slágereinek legtöbbjét tartalmazza, beleértve a Jackson 5 dalait is. Gordy azt mondja, hogy Jackson „versenyképes” árat kínált neki egy ponton, de a Motown főnöke nem állt készen arra, hogy eladja – és nem is tette, amíg az EMI nem fizetett neki 132 millió dollárt a katalógusa feléért 1997-ben.

De amikor megfigyelte Gordy hogyan menedzseli a kiadói érdekeit az valamit lángra lobbantott Jacksonban. „Megcsípte a bogár.” – mondja Gordy – „És ez arra késztette, hogy valami még nagyobbat akarjon csinálni.”

***

„Michael,” – kezdte Branca szemérmesen egy találkozón 1984 szeptemberében – „azt hiszem hallottam, hogy eladó egy katalógus”.

„Melyik az?”

„Az ATV.”

„Igen, és az mi?”

„Nem is tudom, van egy pár szerzői jog benne. Mindjárt eszembe jut…” – mondta Branca, miközben a hatás kedvéért szünetet tartott. Aztán elkezdett sorolni egy pár címet: Yesterday, Come Together, Penny Lane és Hey Jude.

„A Beatles?!” – kiáltott fel Jackson.

Az egyetlen probléma: a katalógus a milliárdos Robert Holmes à Courté volt, az üzleti élet egy ausztrál kalózáé, aki ismert volt acélos türelméről, az iránti hajlamáról, hogy az utolsó pillanatban kihátráljon üzletekből és olyan szintű makacsságáról, amely felveszi a versenyt bármely rocksztáréval. Volt jó pár más kérője is az ATV ügyében, beleértve a milliárdos ingatlanfejlesztőt, Samuel LeFrakot, a Virgin Records alapítóját Richard Bransont, valamint Marty Bandiert és egy másik kiadót igazgató Charles Koppelmant (Bandier-t a Sony/ATV 2007-ben szerződtette és jelenleg is a vállalat vezérigazgatója).

Holmes à Court számára kevés dolog okozott nagyobb örömöt, mint egy kimerítő üzleti tárgyalás. Különösen nagy örömét lelte abban, ha túlbuzgó amerikaiakkal játszadozhatott. („Azt akarják, hogy az ő szabályaik szerint játsszam.” – mondta egyszer Egyesült Államokbeli társairól. „A vietkongok nem játszottak a szabályok szerint és nézd meg mi történt.”) Mindez nem számított Jacksonnak. Az instrukciói Brancának: „Meg kell szerezned nekem azt a katalógust.”

Az ügyvéd emlékszik az ezt követő hektikus napokra. Az első feladat: beszélni Paul McCartney-val és Yoko Onóval, akik mindketten Jackson barátai voltak. John Lennon özvegyeként Ono felügyelte Lennon hagyatékát és azt pletykálták, hogy mutat némi érdeklődést aziránt, hogy McCartney-val közösen tegyen egy ajánlatot az ATV-re. Jackson remélte, hogy nem kerül sor ütközetre.

„Felhívtam Yokót.” – emlékszik vissza Branca. „És azt mondtam: ’Michael megkért, hogy hívjalak fel és megtudjam, hogy licitálsz-e az ATV Music-ra, amely birtokolja az összes Beatles dalt.”

„Nem, nem licitálunk.”

„Nem?”

„Nem, nem. Ha megvennénk, akkor Paullal kellene viaskodnunk.” – válaszolta Ono. „Kész cirkusz lenne. Miért?”

”Mert Michaelt érdekli a dolog.”

„Ó, az csodálatos lenne. Inkább legyen Michael kezében, mint valami nagyvállalatéban.”

(Amikor Onót harminc évvel később megkérdezték erről a párbeszédről – egy rövid interjú keretében egy tüntetésen a New York-i ABC Carpet & Home előtt – azt mondta, hogy nem folytatott „komplex beszélgetést” senkivel Jackson csapatából, de bővebben nem fejtette ki.)

Branca azt mondja, hogy a következő lépés az volt, hogy beszéljen John Eastmannal, Paul McCartney ügyvédjével és sógorával (ő képviselte az énekest és a saját apját, Lee Eastmant is, aki még a Beatles feloszlása előtt kezdett együtt dolgozni McCartney-val). Branca elmondása szerint Eastman azt mondta, hogy McCartney-t nem érdekli a dolog, mert a katalógus „túl drága”. Ez volt az egyik oka annak, hogy sem Branca, sem Bandier nem hitte, hogy McCartney kipengetne érte ennyi pénzt.

Noha az ATV értékének kétharmadát a Beatles dalai tették ki, de a maradék egyharmadot McCartney nem akarta: több ezer más kompozíció szerzői joga, egy hangeffektus könyvtár, sőt még némi ingatlan is. „Paul hozzáállása sokkal, sokkal inkább pénzügyi jellegű volt.” – mondja Bandier. Joe Jackson (Michael apja – a ford.) hozzáteszi: „Michael csak egy dolog miatt vette meg azt a katalógust: mert eladó volt! [McCartney és Ono] is megvehették volna. De nem tették.”

Van egy művészi magyarázata is McCartney vonakodásának: „Sosem gondoltam, hogy Paul McCartney meg fogja venni, mert nagyon nehéz dolog valami alkotójának megvenni a saját alkotását.” – mondja Bandier. „Olyan lenne, mintha egy olyan képet, amin Picasso egy napig dolgozott, húsz évvel később megvenne 5 millió dollárért. Ez nem olyan dolog lenne, amit Paul megtenne.”

Branca egy 30 millió dolláros ajánlattal nyitott. De Holmes à Court többet akart, különösen mivel Bandiert, Koppelmant és pár más vevőt is még mindig érdekelte az ATV. Novemberre Jackson felhatalmazta Brancát arra, hogy emelje meg az ajánlatát 40 millió dollárra. John Johnson kivételével Jackson tanácsadói – még a zeneipari igazgatók, David Geffen és Walter Yetnikoff is – úgy gondolták, hogy az énekesnek elment az esze.

Utóbbi megmondta Jacksonnak, hogy hibát követ el és inkább maradjon annál, hogy csak művész. „Az volt a tanácsom.” – mondja a CBS egykori elnöke – „De ő nem értett velem egyet. Szerencsére.” Jacksonnak nem volt üzleti iskolai végzettsége és a cash flow multiplikátorok nem sokat jelentettek a számára. De óriási érzéke volt az érték iránt – és Branca személyében volt egy főhadnagya, aki képes volt segíteni neki abban, hogy kihozza ebből a legtöbbet.

„John volt a pénzügyi házmester és Michael ösztöneinek a végrehajtója.” – mondja a milliárdos Tom Barrack, aki élete során később dolgozott Jacksonnal. „Szóval Michael azt mondta: ’Wow, szerintem hihetetlen értéke lesz a Beatles daloknak idővel. Egészen őszintén szólva Michael nem tudta, hogy 12 millió dollárt, 18 millió dollárt vagy 25 millió dollárt érnek-e. Csak azt tudta és azt érezte meg helyesen, hogy idővel a szellemi termék sok pénzt fog érni.”

Jackson állandó refrénje az volt, hogy „Nem árazhatsz be egy Picassót… nem árazhatod be ezeket a dalokat, mert felbecsülhetetlenek. Ezek a valaha írt legjobb dalok.” Egy pénzügyi bizottsági ülésen Jackson megírta Brancának a fentiekben említett cetlit, amelyet az ügyvéd ma is az otthonában őriz: „EZ AZ ÉN KATALÓGUSOM.”

John kérlek ne alkudozzun, nem akarom elveszíteni ezt az üzletet. Fogadjuk meg Johnson tanácsát. (Bal oldalt alul: "Azt mondta, hogy sok nagy üzletet veszített el így.") EZ AZ ÉN KATALÓGUSOM. Michael Jackson"

Az említett cetli. Pontosan ez áll rajta: ATV. John kérlek ne alkudozzunk, nem akarom elveszíteni ezt az üzletet. Fogadjuk meg Johnson tanácsát.” (Bal oldalt alul: “Azt mondta, hogy sok nagy üzletet veszített el így.”) EZ AZ ÉN KATALÓGUSOM. Michael Jackson”

Egy 45 millió dolláros ajánlat már elég jó volt ahhoz, hogy Jackson és Branca kapjon egy találkozót Londonban azon a télen, de Holmes à Court nem volt hajlandó maga elmenni. Mivel az üzletet még messze nem kötötték meg, ezért Branca is ugyanígy tett és maga helyett a kollégáját, Gary Stiffelmant küldte el. A két fél megállapodott egy őket nem kötő szándéknyilatkozatban és Jackson csapata elvégezte a 4000 dalos katalógus négy hónapig tartó felmérését.

Az ATV szerzői jogdíjainak átadásakor egy húsz fős csapat valami 900 órát töltött el azzal, hogy tüzetesen átvizsgálja a közel egymillió oldalt kitevő szerződéseket. Branca találkozott Holmes à Courttal New Yorkban áprilisban és kezet fogtak az üzletre. Néhány héten belül azonban a mogul kihátrált. Így aztán Jackson áldásával Branca küldött még egy levelet: fogadja el az utolsó, 47,5 millió dolláros ajánlatot vagy nem lesz üzlet.

Körülbelül abban az időben Branca megtudta, hogy Holmes à Court feltételesen odaígérte a katalógust Koppelmannak és Bandier-nek 50 millió dollárért. De ismerte a riválisait – és azokat a helyeket, ahonnan a pénzüket kapták. Történetesen a vállalatuk kapott egy jelentős kiadói előleget az MCA Recordstól, amelyet akkor Irving Azoff vezetett, aki ugyanakkor Jackson és testvérei konzulense is volt az akkori turnéjuk ügyében.

”Elmentem Irvinghez és azt mondtam: ’Hogy finanszírozhatod Charles-t és Marty-t? Michael ellen licitálnak és te Michael konzulánsa vagy.’” – emlékszik vissza Branca. „Visszavonta az ajánlatát és így az ő megállapodásuk kútba esett.”

Nem sokkal később Branca kapott egy hívást Holmes à Court egy kollégájától. El tudna-e menni Londonba véglegesíteni az üzletet? Megállapodtak a 47,5 millió dollárban. Jackson meghatalmazta Brancát, az ügyvéd New Yorkba repült, majd átszállt egy Nagy-Britanniába tartó Concorde-ra. Amikor azonban a repülőn volt észrevett két ismerős arcot, akik szintén Londonba tartottak: Bandiert és Koppelmant.

„Mit csinálsz odaát?” – kérdezte Bandier.

„Ó,” – mondta Branca – „csak üzletelek.”

Bandier is készen állt arra, hogy saját üzletet kössön. Még azután is, hogy Branca meggyőzte Azoffot, hogy visszavonja a támogatását, ő és Koppelman úgy gondolták, hogy össze tudnak kaparni annyi tőkét, hogy tegyenek egy 50 millió dolláros ajánlatot az ATV-re – és ehhez csak egy kis időt kell kérniük. Bandier így emlékszik vissza: „Tulajdonképpen azért mentünk Londonba, hogy véglegesítsünk egy formálisabb szerződést.”

Ő és Koppelman rájöttek, hogy Holmes à Courtot nem érdekelte a zenekiadás és egyszerűen csak meg akart szabadulni az ATV-től amilyen gyorsan csak lehetett. Nem a türelmére alapoztak vagy arra, hogy esetleg örömét lelheti egy kis üzleti sportban. De arra sem számítottak, amit Holmes à Court mondott nekik, amikor megérkeztek: hogy éppen átadni készül az ATV-t egy másik félnek, 2,5 millió dollárral kevesebbért, mint amit ők kínálnak.

Szemtől szembe Holmes à Courttal és közel ahhoz, hogy elveszítsék az üzletet, Bandier azonnal megemelte az ajánlatát további 500 ezer dollárral. De az ausztrált ez sem hatotta meg.

„Van egy aspektusa az üzletnek, amire ti srácok nem vagytok képesek.” – felelte – „Még pedig arra, hogy koncertet adjatok Perthben a kedvenc alapítványom javára.”

„Csinálhatunk egy jótékonysági koncertet.” – mondta Bandier, arra gondolva, hogy könnyen bevetheti a kapcsolatait és talán a pénzét, hogy bármilyen nagy művészt megszerezzen.

„Nem, nem, nem értitek.” – folytatta Holmes à Court – „Én ezt Michael Jacksonnak adom el.”

***

Odaillő módon Jackson a legnagyobb üzletét azzal pecsételte meg, hogy édesítőnek bedobott egy személyes megjelenést. Pedig nem volt könnyű szívesség: 15 órát kellett repülnie Los Angelesből Sydney-be, repülőt váltani és onnan további öt órát repülni Perthbe. De még egy csapat dingó sem akadályozhatta meg abban, hogy megszerezze a katalógusát.

Bandier később megtudta, hogy Jackson ajánlott egy másik kedvezményt is. Holmes à Court lányát Penny-nek hívták és hajlandó volt arra, hogy kivegye a Penny Lane című dalt az üzletből, hogy a milliárdos a lányának adhassa azt ajándékul. (Jackson cége továbbra is menedzselte a dalt a számára.) Ez nem kis engedmény.

„A Beatles bármelyik dala, amely a birtokodban van pénzt termel.” – mondja Bandier – „Csak valami kétszázötven van belőlük és mindenkinek megvan a maga kedvence ebből a kétszázötvenből. Hidd el, a Penny Lane népszerű dal.” De a döntő a perthi megjelenés volt. „Tudtuk, hogy mi nem tudunk holdsétálni, így nem volt több kérdés.” – emlékszik vissza Bandier – „Nem jött össze.”

Michael 1985-ös perthi látogatása, amelyre a Holmes à Courttal kötött szerződés kötelezte. Koncert helyett végül is azzal is megelégedett a milliárdos, hogy Michael megjelenjen a Channel 7 Telethon című jótékonysági műsorában. A csatornának Holmes à Court volt a tulajdonosa.

Jackson eltökélt fókusza arra, hogy a lemezipar legélesebb elméinek heves tiltakozása ellenére megvegye a katalógust talán némelyek számára meggondolatlanságnak tűnik. De utólag egyértelmű, hogy igaza volt abban, hogy az ösztöneire hallgatott – ezt még azok is elismerik, akik eleinte kételkedtek benne. És az is egyértelmű, hogy a szerzői jogokkal kapcsolatos értékítélete kifogástalan volt.

„Úgy gondolom, hogy ha akkor a tanácsadója lettél volna, akkor te is azt mondtad volna neki, hogy ’Ne tedd!’” – mondja Yetnikoff. „Kiderült, hogy nagyon jövedelmező beruházás volt… Szóval azt kell mondanom, hogy az üzleti érzéke jobb, mint az enyém.”

Az biztos, hogy Jackson sosem felejtette el, hogy igaza volt. 2007-ben egy Bandierrel folytatott konferenciabeszélgetés során az igazgató felidézte az ATV 1985-ös eladásának a történetét. Jackson örömmel idézte fel az élményt.

„Látod,” – mondta – „mondtam neked, hogy ismerem a zenekiadói üzletet.”

John Branca és Michael Jackson az előbbi esküvőjén a '80-as évek végén

John Branca és Michael Jackson az előbbi esküvőjén a ’80-as évek végén

Interjú a Michael Jackson, Inc.: The Rise, Fall, and Rebirth of a Billion-Dollar Empire című könyv szerzőjével

Tegnap (június 3-án) jelent meg angol nyelven a Michael Jackson, Inc.: The Rise, Fall, and Rebirth of a Billion-Dollar Empire című könyv (Michael Jackson Rt.: Egy milliárd dolláros birodalom felemelkedése, bukása és újjászületése). (Az Amazonon elektronikus – Kindle – és keményfedeles fizikai formátumban is elérhető.) A könyv szerzője a Forbes üzleti magazin egyik újságírója Zack O’Malley Greenburg azt vállalta, hogy a könyvben üzleti és pénzügyi szempontból tekinti át Michael Jackson pályafutását.

Ebből az alkalomból készített vele interjút a SoulTrain.com.

Michael-Jackson-INC-Book-Cover

SoulTrain.com: Amikor elkezdted a kutatást és elkezdted írni ezt a könyvet, mi az amit nagyjából elképzeltél?

Zack O’Malley Greenburg: A Michael Jackson, Inc. könyvhöz onnan jött az ötlet, hogy a Forbes magazinban foglalkoztam Michael Jackson üzleti ügyeivel. Miután meghalt rájöttem, hogy minden, ami a Pop Királyához kapcsolódik hihetetlen mennyiségű pénzt generál és minél tovább követtem a sztorit annál inkább rájöttem, hogy ez olyan üzletek eredménye, amiket még életében kötött – azoknak a döntéseknek, amiket hozott, annak a birodalomnak, amit felépített. Ez egy olyan pályára állított engem, aminek során már nemcsak a halála utáni pénzügyi életét néztem, hanem az egész karrierjét üzleti szempontból és azokat a döntéseket, amiket meghozott és hogy azok hogyan forradalmasították a szórakoztatóipart.

SoulTrain.com: Beszéltél számos professzionális kapcsolatával. Hogyan tudtad leszűkíteni azoknak a körét, akik szerepelnek a könyvedben? Volt olyan, akivel szerettél volna beszélni, de nem tudtál?

Greenburg: Mindenképpen nehéz folyamat volt leszűkíteni mindent kezelhető keretek közé. Annyi ember van, akik kapcsolódnak az életéhez, de úgy gondolom, hogy az egyik fontos dolog az volt, hogy összesűrítsem és egyszerűsítsem ezeknek az üzleti kapcsolatoknak ezt a hatalmas hálóját, amely a teljes élete során kialakult. Próbáltam a legrelevánsabb karakterekre kihegyezni és mindent úgy sodorni, hogy közben ne áldozzak fel semmilyen sajátosságot vagy részletet. Voltak olyan emberek, akikkel szerettem volna beszélni – az egyik ilyen például Diana Ross. De Diana Ross és Quincy Jones annyi mindent tettek már Michaelért és annyit beszéltek már róla, hogy azt hiszem már egy kicsit elegük van belőle! De sikerült beszélnem rengeteg más emberrel, mint például Berry Gordy-val, Walter Yetnikoff-fal, Pharrell Williams-szel, Sheryl Crow-val és Jon Bon Jovival. Van jó pár kis ízes anekdotám, amit még sehol nem írtak meg és nagyon izgalmasnak találom, hogy végre megjelenhetnek.

SoulTrain.com: Amikor az üzlet alapjairól beszélünk, Michael közvetlenül és közvetetten is sokat tanult a zeneipar olyan titánjaitól, mint Berry Gordy természetesen és John H. Johnson. Mit gondolsz kitől tanult a legtöbbet?

Greenburg: Úgy gondolom, hogy Berry Gordy valóban az egyik első inspirációja volt, ha az üzletről beszélünk. Berry elmondta nekem, hogy amikor a Motownnál volt, akkor mindent egyszerre csinált: a stúdióban dolgozott, telefonhívásokat bonyolított állandóan és üzleteket kötött. És Michael – mindenki ezt mondta nekem – szivacsként szívta magába a tudást. Mindent magába szívott, ott ült és figyelt. Berry Gordy elmondta nekem, hogy ez gyakran megtörtént és a fiatal Michael ott ült és figyelt és mindent magába szívott. Úgy gondolom, hogy egy csomó mindent így tanult meg, ozmózissal.

SoulTrain.com: Látható, hogy Smokey Robinson nem éppen tartotta Joe Jacksont üzletembernek, legalábbis a szó technikai értelmében. De bizonyára a Jackson 5 napjaitól egy bizonyos pontig Michael Jackson azért az apjától is ellesett egy-két üzleti ismeretet, nem?

Greenburg: Az apja mindenképpen jelen volt. És úgy gondolom, hogy ez egy nagyon fontos rész. A tökéletességre ösztökélte a gyerekeit és ez mindenképpen Michaellel maradt – akár jó, akár rossz értelemben. Szóval igen, úgy gondolom tanult leckéket az apjától is.

SoulTrain.com: A Jackson 5 és a Jacksons sokszor fellépett a Soul Train műsoraiban és Michaelt is többször meginterjúvolta Don Cornelius a showban. Figyelembe véve ezt, gondolod, hogy megfigyelte Corneliust is, aki szintén ismert volt a kiváló üzleti érzékéről?

Greenburg: Ez jó kérdés. Őszintén szólva ezt a vetületet nem vizsgáltam, de nem lepne meg.

Michael és Don Cornelius 1979-ben

Michael és Don Cornelius 1979-ben

SoulTrain.com: Az a tény, hogy Michael Jackson megvette a Beatles katalógust a mai napig az egyik legnagyobb és legtöbbet tárgyalt sztori a szórakoztatóipari üzletben. A könyvben megjegyzed, hogy milyen viharossá vált a levegő ezen vásárlás körül és sokan – köztük maga Jackson is – megjegyzik, hogy nem mindenki örült annak, hogy ő lett a tulajdonos. Tudnál erről beszélni?

Greenburg: Az, hogy Michael Jackson 47,5 millió dollárért megvette a Beatles katalógust minden bizonnyal az egyik legnagyobb üzleti fogás a zeneipar történetében. Ma a részesedése, ami a Sony/ATV katalógus felét jelenti, valószínűleg olyan 2 milliárd dollár körül van. Ez hihetetlen haszon egy beruházástól. A helyzet az, hogy abban az időben az emberek úgy gondolták, hogy megőrült és ezt le is írom a könyvemben: sok közeli tanácsadója – nagyon sikeres üzletemberek a zeneiparban – úgy gondolta, hogy elképesztő összeget fizetett ki érte és ez sosem lesz jó üzlet a számára. De ő úgy nézett rá, hogy olyan ez, mint egy képzőművészeti alkotás – mint egy Picasso festmény – és az ő agyában nem igazán lehetett árat szabni egy ilyen dolognak. Felbecsülhetetlen volt. Azt mondta, hogy ezek minden idők legnagyszerűbb dalai és ő meg fogja szerezni őket. Írt egy feljegyzést az ügyvédjének, John Brancának, aki tárgyalt azzal az ausztrál milliárdossal akié akkor a Beatles katalógus volt. Ez állt rajta: „John, kérlek ne alkudozz – az az ÉN KATALÓGUSOM!” Úgy gondolom az tényleg egy fordulópont volt, nemcsak az ő üzleti karrierje szempontjából, hanem az egész szórakoztatóipar számára is. Ma már látsz olyan szórakoztatóművészeket, akik gyakorlatilag előadókból tulajdonosokká és munkáltatókká válnak.

SoulTrain.com: A Beatles katalógus megvásárlása hatalmas lépés volt – mit gondolsz, ez hogyan befolyásolta a többi üzleti vállalkozását?

Greenburg: Ezt követően rengeteg dolgot csinált a ’80-as évek végén és a ’90-es évek elején – bevezette a saját ruha márkáját, cipő márkáját, lemeztársaságát. Ezek a dolgok nem feltétlenül voltak mindig nagyon sikeresek a számára, de így is több tíz millió dollárt hoztak és mindez igazán utat mutatott az olyanoknak, mint Diddy, Jay-Z és az ilyen előadóknak, akik hasonló dolgokat csináltak később – s ez majdhogynem a siker előfeltétele lett a zenei világban. Ennek egy nagy része Michael Jacksonhoz vezethető vissza, ahhoz az ötlethez, hogy pénzzé tegyük a hírnevet és teljesen forradalmasítsuk és mindenféle olyan módszert találjunk ki, ami által a művészek profitálhatnak a hírnevükből.

SoulTrain.com: A könyv megjegyzi, hogy Michael Jackson showman és üzletember oldala hogyan találkozott amikor a tökéletességre törekvő mentalitásáról beszélünk. Üzleti szempontból mit gondolsz ez a mentalitás segítség volt vagy inkább hátráltató erő?

Greenburg: Úgy gondolom egy kicsit mindkettő. Ha az hajt, hogy minden idők legjobbja legyél, különösen ha ez egy olyan szint, amit te magad állítottál fel (mint a Thriller esetében), akkor néha nagyon nehéz lehet felülmúlni azt. Definíció szerint majdnem lehetetlen felülmúlni a legnagyobbat bármiben. Úgy értem oka van annak, hogy az a legnagyobb. A Thriller minden idők legnagyobb példányszámban eladott albuma és mindenképpen hihetetlen munka zeneileg. Megszállottja volt annak, hogy felülmúlja mindkét szempontból és úgy gondolom, hogy ez káros volt a számára, amikor az eladási példányszámok vagy a kritikák nem voltak teljesen azon a szinten a többi albumánál. Úgy gondolom, hogy nagyon vágyott arra, hogy felülmúlja a Thrillert minden lehetséges aspektusból és azt hiszem emiatt néha késlekedett albumokkal, hogy tökéletesítse őket, aminek aztán kihatása volt némelyik külső vállalkozására is, amelyeknek az indulása ezeknek az albumoknak a megjelenésétől függött. Úgy gondolom ez mindenképpen egy visszatérő momentum volt a karrierje során.

SoulTrain.com: A rajongói keménymagtól kezdve az alkalmi rajongókig úgy tűnik nem mindenki tudott az üzleti érzékéről. Mit gondolsz miért nem ismerték el annyira ezen a téren úgy, mint showmanként?

Greenburg: Úgy gondolom, hogy a negatív publicitás az élete vége felé, kezdve a szexuális molesztálás vádjaival a ’90-es évek elején és aztán az élete végéig, nagyon beárnyékolták a jó dolgokat. Különösen pénzügyi szempontból a média annyira a pénzügyi problémáira fókuszált, hogy mindez maga alá temette az igazságot, ami az, hogy elég okos üzletember volt. Csak azért tudott ekkora adósságot felhalmozni, mert akkora vagyona volt és papíron azért ért annyit, mert okos üzletember volt. Ezzel az is együtt járt, hogy fel kellett vennie azokat a kölcsönöket – ő tényleg olyan volt önmagában, mint egy vállalat. Rengeteg vállalkozás van, amelyik körülbelül fele annyit ér, mint a vagyona és úgy gondolom, hogy a fővonalas média nincs ehhez hozzászokva és nem igazán tudták ezt megragadni abban, ahogy őt és a karrierjét felfogták.

SoulTrain.com: Részletezed, hogy Michael Jackson mennyire része volt a hip-hop közösségnek: hogy gyakran folytatott megbeszéléseket olyanokkal, mint 50 Cent és Nas – és azt is, hogy az R&B és hip-hop producer, Rodney Jerkins hogyan tanulta meg tőle, hogy hogy kell katalógusokat venni. Tudnál erről a kapcsolatról beszélni a hip-hoppal?

Greenburg: Úgy gondolom ez egy másik dolog, amit ez a könyv bemutat: Michael Jackson hatása a hip-hopra. Sokan ezek közül a srácok közül, akikkel beszéltem – beleértve Pharrell Williamst, Swizz Beatzet, 50 Centet, Nast és Diddy-t – elmondják, hogy úgy nőttek fel, hogy bálványozták Michael Jacksont és azt is el fogják mondani, hogy Michael képben volt mindenféle zenével kapcsolatban, különösen a hip-hoppal kapcsolatban, egészen az élete végéig. Diddy elmondta nekem, hogy Michael Jackson úgy ismerte a hip-hopot, mintha Dél-Bronxban született volna a ’80-as években. Élte és lélegezte a hip-hopot, a zenétől kezdve a táncig. The Notorious B.I.G. vendégszerepelt is HIStory: Past, Present and Future, Book I című albumán ’95-ben, még mielőtt Biggie igazán naggyá vált volna. Tudta mi zajlik, odafigyelt és hiszem, hogy ha ma is élne és új zenét készítene, akkor továbbra is együtt dolgozott volna néhány nagy hip-hop művésszel. Halálakor együtt dolgozott Swizz Beatz-el és megbeszéléseket folytatott Pharrellel és Nas-szal. Úgy gondolom, hogy a hip-hop nagy része volt Michael Jacksonnak.

SoulTrain.com: Miközben kutatásokat végeztél és írtad ezt a könyvet volt valami ami meglepett?

Greenburg: Azt hiszem amit korábban nem vettem észre az az, hogy Michael Jackson mennyire fókuszált arra, hogy filmkarriert csináljon magának Hollywoodban. Persze már elkezdtük ezt látni a Wiznél , aztán a Captain EO-nál és így tovább. Amikor a vádak teljesen felforgatták az életét a ’90-es évek elején, akkor éppen pár nagy mozi projektekben volt benne. Volt egy pár dolog folyamatban, ami nagy lett volna és ezekről van pár részlet a könyvben. Hiszem, hogy ha nincsenek a vádak, akkor sikeres lett volna, de azután olyan valakivé vált, akivel a stúdiók már nem nagyon akartak közösködni. Tényleg úgy gondolom, hogy lehetett volna egyfajta Elvis aspektusa a karrierjének a mozivásznon.

SoulTrain.com: Mit szeretnél, hogy az olvasók magukkal vigyenek ebből a könyvből?

Greenburg: Azt szeretném, ha az emberek megértenék, hogy Michael Jackson nemcsak minden idők legnagyobb szórakoztatóművésze volt, hanem ugyanolyan forradalmi volt a szórakoztatóipari üzlet területén is, mint az előadásaiban.

Forrás: http://soultrain.com/2014/05/29/qa-zack-omalley-greenburg-michael-jackson-inc/

A Forbes magazin egy grafikája Michael Jackson bevételeiről.  A magazin szerint Michael bevétele teljes pályafutása során (beleértve a halála utáni bevételeket is) eléri a 2,8 milliárd dollárt! (Nagyításért kattints a képre!)

Mjmag

Lásd még: Hogyan vette meg Michael Jackson a Beatles katalógust?

Michael Jackson és a Los Angeles-i áramszünetek

Korábban is írtam már Brad Sundberg hangmérnökről (lásd itt és itt), aki Michael mellett dolgozott a Bad, a Dangerous és a HIStory albumokon. Brad jelenleg a világot járja, hogy szemináriumok keretében beszéljen arról milyen volt MJ-vel dolgozni. Ezekről az előadásokról szuperlatívuszokban beszélnek a rajongók, akik már eljutottak rájuk. Brad nemcsak mesél, hanem bemutat exkluzív demókat, híres dalok olyan verzióit (alternatív változatok, acapellák stb.), amiket egyébként még korábban sosem hallhattak a rajongók.

Michael halálának 5. évfordulóján Brad szemináriuma “hazatér”, azaz Los Angeles-ben lesz egy több napos rendezvény, mégpedig a Westlake stúdióban, ahol Michael számos legendás dala készült. Ebből az alkalomból írta ezt a bejegyzést a Facebook oldalára:

Someone In The Dark

1991 nagy részében a Dangerous albumon dolgoztunk a Record One stúdióban a kaliforniai Sherman Oaksban – egy pár más stúdió mellett a városban. A szemináriumaimon nagy részletekbe bocsátkozom az ott eltöltött időmről és a három produkciós csapatról, amely részt vett a Dangerous album munkálataiban, amint azt már talán tudjátok is. Máig ez az egyik kedvenc projektem és nagyon jó érzés visszatekinteni és látni Michael hogyan „nőtt fel” és próbált ki új dolgokat ezen a lemezen.

Csodálatos produkciós csapataink voltak, élvonalbeli zenészek, nagyszerű étel, gyilkos dalok; még a speciális vendégek sorától is leesett az állunk (Nancy Reagan, Stephanie monacói hercegnő, a lányom Amanda és így tovább). A zene is egy új korszakba lépett Michael számára, de ezeket a sztorikat elteszem a jövő hónapra, egyelőre beszéljünk a stúdió áramszüneteiről.

A Los Angeles-i lakosok számára nem volt szokatlan, amire valami olyasmiként utaltunk, hogy „elsötétedés”, ami azt jelentette, hogy az áram egy kicsit kimaradozott vagy néha teljesen elment. Nem teszek úgy mintha tudnám, hogy ez miért történt, de valami köze volt ahhoz, hogy túl sok légkondicionáló, szárító, Marshall erősítő, fritőz, autómosó stb. ment egyszerre az egész városban. A városvezetés kérlelte az embereket, hogy egy kicsit fogják vissza az áramfogyasztásukat, de ez LA volt – mindig jól KELLETT kinézned és kényelmesen érezned magad. Így aztán… az áram néha elment.

Ezen az adott napon olyan dalokon dolgoztunk, mint a Keep The Faith és a For All Time, amikor a fények elkezdtek vibrálni, majd elhalványulni. Elsötétedés.

Hadd magyarázzak el valamit: az a helyzet, hogy a legtöbb lemezstúdión nincs ablak. Az ablakokon át hangok szűrődhetnek be az utcáról és megzavarhatják a felvételt és arra is ösztönözhetik a rajongókat, hogy hallgatózzanak és megpróbálják kilesni mit csinálunk. Úgyhogy… nincsenek ablakok. Ezt azt jelenti, hogy amikor elmegy az áram, akkor odabent koromsötét van.

Szóval elmegy az áram, mi pedig zseblámpák után tapogatózunk. Van egy kis kiabálás és nevetés, de mindenki nyugodt. Mindig voltak kéznél zseblámpák, mert a stúdiók eleve sötétek, úgyhogy adtunk egy-egy zseblámpát Michaelnek és a biztonsági csapatának. (Az ott Marcus és Michael egyik sofőrje, amint éppen benéznek a hűtőszekrénybe, ha nem tudnád.)

marcus gary

Michael talált magának egy helyet a nappali szoba egyik falánál és szórakoztatónak találta az egészet. Emlékszem, hogy eleinte nagyokat nevetett rajta, azután csak letelepedtünk, élveztük egymás társaságát és vakító zseblámpa csatákat rendeztünk a sötétben. Egy kellemes, váratlan szünet volt. Úgy esett, hogy épp nálam volt a fényképezőgépem aznap és készítettem pár képet (vakuval – emiatt nem nyilvánvaló rajtuk az áramszünet).

Mondják, hogy egy kép ezer szót tud mesélni, de nekem az idő egy pillanatát kapják el… és tényleg elmondanak néhány sztorit. Nézzétek meg azt a hatalmas kabátot Michaelen! Mindig fázott. Mindig. Világosan emlékszem, hogy amikor az áram elment a stúdióban, akkor a stúdió nagyon gyorsan fülledtté és meleggé vált, de szerintem Michael számára ez öröm volt, mert így fel tudott melegedni. Talán nulla olyan nap van LA-ben, amikor egy ilyen kabátra van szükséged, de Michael mindig be volt bugyolálva.

michael in the dark

Aztán ott van a könyv. Már biztos hallottad korábban, hogy szerette a könyveket a művészetről, történelemről, természetről stb. Igen, minden igaz ebből. Mindig volt egy halom könyv az irodájában… mindig figyelt, kérdezett és tanult.

Amit nehezebb látni azt nehezebb elmagyarázni. Dolgoztam olyan művészekkel, akik… nehéz természetűek tudnak lenni. Láttam már ökölharcokat a stúdióban, láttam producereket kiviharzani, olyan hisztiket, amitől egy felnőtt férfi is összerezzenne. De Michaelnél soha. Ő a profik profija volt és igazi klasszis. Jelent-e valamit az önmagában, hogy egy zseblámpával olvas egy könyvet? Természetesen nem, de azt jelképezi, hogy hogyan tudta kezelni a váratlant. Nem pánikolt és nem támasztott teljesíthetetlen követeléseket… nevetett, aztán kényelembe helyezte magát (és minket).

Három hét múlva szeretnélek bemutatni titeket valaki olyannak, aki nagy hatást gyakorolt rám a tehetségével, odaszántságával, bizalmával és barátságával: Michael Jacksonnak. Elhozom néhány barátomat, köztük Michael személyes szakácsait a Slam Dunk nővéreket, hogy főzzenek nektek és lefoglaltam a világhíres Westlake stúdiót, hogy házigazdája legyek a „Hazatérésnek”. Van egy nagyon különleges vendégem (higgyétek el ennek az embernek van néhány sztorija számotokra!), aki mind a négy napon csatlakozni fog hozzánk (június 23-26). Még mindig van pár jegy, úgyhogy ne várj az utolsó pillanatig – ott akarsz lenni ezen az egyszeri eseményen.

Megszerveztem, hogy június 27-én az egyetlen és egyedülálló Brad Buxer csatlakozzon hozzám egy ritka estére, amelyen zenével, nevetéssel, sztorikkal és ünnepléssel emlékezünk Michael zenéjére. Brad Buxer számtalan órát eltöltött Michaellel a stúdióban, turnén és Neverlandon – dalokat írtak együtt, hangszereltek, produceri munkákat végeztek. Ő tényleg az egyik legkedvesebb és legkreatívabb ember, akivel valaha találkoztam és akit örömömre szolgál a barátomnak nevezni. A Bradx2 egy olyan este lesz, amit nem akarsz elszalasztani…

A június keserédes időszak lehet sok MJ rajongó számára, de én úgy döntöttem, hogy úgy ünnepelem a zenéjét, a humorát, a páratlan tehetségét és a barátságát, hogy barátokkal lógok, sztorikat és mixeket cserélünk, találkozunk és megismerkedünk a rajongóival.

A színpadtól a stúdión át a ranch-ig és az áramszünetekig – nem volt még egy olyan ember, mint Michael és szeretném őt bemutatni nektek. Remélem csatlakozol hozzánk a jövő hónapban.