I’ll Be There / One More Chance

I'llBeThereAmikor a Jackson 5 leszerződött a Motown lemezcéghez a társaság elnöke, Berry Gordy “megígérte”, hogy a csapat első három dala Nr 1. sláger lesz. Ez az ígértet, vagy jóslat valóra is vált azzal, hogy az I Want You Back, az ABC és a The Love You Save is első helyet ért el az amerikai slágerlistán. A negyedik kislemez, az I’ll Be There jelentette a ráadást, hiszen ez a dal is Nr. 1. lett – ráadásul még az előző háromnál is sikeresebb.

Az első három dal tempós volt és stílusában is eléggé hasonlított egymásra, itt volt tehát az idő egy ezektől eltérő balladára. A dal a csapat harmadik albumának – amely egyszerűen csak a Third Album címet kapta – a bevezető kislemeze volt. 1970. augusztus 28-án jelent meg (11 nappal megelőzve az albumot és egy nappal megelőzve Michael 12. születésnapját). Azzal, hogy első helyet ért el, a Jackson 5 lett az első fekete férfi/fiú együttes, amely sorozatban négy Nr. 1. slágert tudhatott magáénak. (A női együttesek közül a Supremes 1964-65-ben sorozatban öt első helyet hozott a Motownnak, majd 1966-67-ben sorozatban ismét négyet.) Az I’ll Be There a Jackson 5 legsikeresebb kislemeze. Az USA-ban körülbelül 3,2 millió példányban kelt el, világszerte 6 millió példányban. 1970 legnagyobb példányszámban elkelt kislemeze volt az USA-ban, megelőzve a Simon & Garfunkel Bridge Over Troubled Water-jét.

Míg a Jackson 5 első három slágerét a Corporation nevű dalszerző-producer csapat írta (Berry Gordy, Alphonzo Mizell, Freddie Perren, Deke Richards), addig Gordy ennek a dalnak a megírásakor három másik dalszerzővel, Bob Westtel, Willie Hutch-csal és Hal Davis-szel működött együtt. A producer Davis volt. Az első verzió 1970 júniusára készült el, de ez nem tetszett Gordy-nak, így Hutch-nak egy éjszaka alatt kellett azt átdolgoznia.

A vezérvokált Michael és Jermaine énekli. A  dal vége felé Michael elkiáltja magát “just look over your shoulders, honey” (“csak nézz hátra a vállaid felett, édes”), ami nyelvtanilag helytelen, hiszen egyszerre csak egy vállunk felett tudunk hátranézni, így Michaelnek elvileg egyes számban kellett volna mondania a shoulder-t. A hibát észrevették a felvételek alatt, de Gordy-nak tetszett, így szándékosan hagyta benne a kész dalban.  Ez a sor egyébként visszautalás a Four Tops 1966-os Reach Out I’ll Be There című slágerére, amelyben az énekes, Levi Stubbs szintén elkiáltja magát egy ponton, hogy “just look over your shoulder” – ám ő helyesen, egyes számban.

Michael 1988-as önéletrajzában, a Moonwalkban úgy utalt erre a dalra, mint amely megerősítette a Jackson 5 karrierjét és bebizonyította, hogy képesek másra is, mint rágógumi popra. Michael sokszor nevezte a kedvenc Jackson 5 dalának az I’ll Be There-t és felnőtt turnéin is mindig előadta a Jackson 5 Medley részeként.

“Ritkán rendelkezik valaki aki ennyire fiatal ekkora tekintéllyel és eleganciával ahhoz, hogy egy ilyen fájdalmasan gyengéd balladát olyan bölcsességgel és megértéssel tudjon előadni, amely messze meghaladja az életkorát.” [1] – írja a dalról és Michael előadásáról az Allmusic kritikusa, Jason Ankeny.

A dal feldolgozásai közül a legsikeresebb és legismertebb Mariah Carey 1992-es verziója, amely az eredetihez hasonlóan Nr. 1. lett az amerikai slágerlistán. A dalt Carey az MTV Unplugged keretében adta elő, Jermaine részét Trey Lorenz énekelte benne. Carey és Lorenz a Michael halála után tartott megemlékezésén is előadta a dalt 2009. július 7-én. Feldolgozta továbbá (a teljesség igénye nélkül): a Temptations, Gloria Gaynor, a Westlife.

A dal stúdió változata

A Diana Ross TV Specialban 1971-ben (a Feelin’ Alright című dallal kiegészítve):

Írta és komponálta: Berry Gordy, Bob West, Willie Hutch, Hal Davis
Producer: Hal Davis
Hangszerelte: Bob West
A felvétel ideje: 1970
A felvétel helyszíne: Motown Recording Studio, Los Angeles, Kalifornia
Album: Third Album

Stílus: pop, R&B, soul

Az I’ll Be There kislemez B-oldala a One More Chance című dal, amely még a Third Albumot megelőző ABC albumon jelent meg. Nem azonos Michael felnőttkori, azonos című dalával! Ez egy közepes tempójú dal végig Michael szólójával. Ezt a dalt 1997-ben feldolgozta a The One együttes és 31. helyet ért el vele a brit slágerlistán.

Írta és komponálta: The Corporation (Berry Gordy, Freddie Perren, Alphonzo Mizell, Deke Richards)
Producer: The Corporation
Hangszerelte: The Corporation
A felvétel ideje: 1970. február
A felvétel helyszíne: Motown Recording Studio, Los Angeles, Kalifornia
Album: ABC

Stílus: pop, R&B, soul

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 1.
USA – R&B slágerlista: 1.
Egyesült Királyság: 4.

Eladott példányszám a világon: 6 millió
Ebből USA: 3,2 millió

Források:

[1] Song Review by Jason Ankeny – I’ll Be There
http://www.allmusic.com/song/ill-be-there-mt0012600586

Craig Halstead: Michael, Janet & The Jackson Family – All The Top 40 Hits (2013)

Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)

http://www.jackson5abc.com/albums/third-album/i-ll-be-there/

http://www.jackson5abc.com/albums/abc/one-more-chance/

Reklámok

Posted on július 14, 2014, in Jackson 5 and tagged , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink. 3 hozzászólás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: