Felbukkant az eddigi legkorábbi Jackson 5 felvétel!

Az viszonylag közismert – legalábbis Michael Jackson rajongóinak a körében -, hogy a Jackson 5 legelső kiadott felvétele a Big Boy című dal volt. Ezt a dalt a fiúk még azelőtt vették fel, hogy a Motown lemeztársasághoz szerződtek volna: 1968. januárjában szülővárosuk, Gary egy kis lemeztársaságánál, a Steeltown Recordsnál. Mindeddig ezt a felvételt tartották a legkorábbi olyan felvételnek, amely megörökíti Michael Jackson hangját. Most azonban előkerült ugyanezen dal egy ennél is korábbi felvétele. Ezt a Jackson 5 a chicagói One-derful! lemeztársaságnál vette fel 1967 júliusában, tehát fél évvel korábban, mint a Steeltown felvételét.

A Rolling Stone magazin így számol be a “leletről”:

“Ez a felvétel a feledés homályában volt egészen 2009-ig, amikor is a gitáros Larry Blasingaine felhívta rá Jake Austen, a Chicago Reader egy újságírójának a figyelmét, aki éppen anyagot keresett egy sztorihoz a Steeltown felvételekről. Austen azután felvette a kapcsolatot Eric D. Leanerrel, a négy testvér egyikével, akik megörökölték a One-derdful! mester szalagokat apjuktól Ernie-től és Leaner elkezdte kutatni az elveszett felvételt.

“Amíg Jake Austin fel nem hívott és el nem mondta, hogy potenciálisan nálunk lehet egy hiányzó Jackson 5 demó felvétel és ha meglenne, akkor ez lenne a Jackson felvételek szent grálja, addig fogalmunk sem volt mi van a tulajdonunkban.” – mondta Leaner.”

Néhány napos kutatás után meg is találták a felvételt, amelyet most egy erősen korlátozott példányszámban kiadott (mindössze 500 db kiadását tervezik), hét CD-ből vagy 12 vinyl lemezből álló kiadványon fog megjelenni, ami az elveszett J5 demón kívül 147 különféle ritka soul, funk és gospel felvételt fog tartalmazni.

De aki ezt a kiadványt nem kívánja megvásárolni az is meghallgathatja a felvételt a 8 éves Michael hangjával a Rolling Stone honlapján. Egyébiránt aki ismeri a Steeltown felvételét az azt is megállapíthatja, hogy ez a felvétel sokkal tisztább annál.

Forrás: http://www.rollingstone.com/music/premieres/big-boy-jackson-5-original-onederful-20140930

Reklámok

Posted on október 2, 2014, in Jackson 5 and tagged , , , , , , . Bookmark the permalink. Hozzászólás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: