Információ a Seeing Voices-ról és az Is This Scary-ről (Ghosts 1993)

Annak ellenére, hogy a Seeing Voices egy részlete összemontázsolva jelent meg a héten az Interneten a Ghosts 1993-as változatának egy részletével, a kettőnek pusztán annyi köze van egymáshoz, hogy mindkettőben közreműködött Michael Jackson, de két teljesen más munkáról van szó.

Damien Shields weboldaláról most egy kicsit több részletet megtudhatunk mindkettőről.

Seeing Voices

A Seeing Voices című dalt a komponista, hangszerelő Sidney Fine írta zongorára, egy akusztikus basszusra és egy kis kórusra 1997-ben. Fine ezután megkereste Michael Jacksont és megkérte rá, hogy énekelje el a vezérvokált, amibe Michael beleegyezett. Michael és Sidney Fine nagyon régóta ismerték egymást, ugyanis Sidney Fine volt a férje annak a Rose Fine-nak, aki gyerek- és fiatalkorában a magántanára volt a Jackson gyerekeknek, így Michaelnek is. A dalt Sidney és Rose Fine 1975-ben elhunyt Peter nevű fia, valamint Dr. Oliver Sacks 1989-es, szintén Seeing Voices című könyve inspirálta. Peter Fine egy ritka agybetegségben szenvedett, ami miatt elvesztette a hallását. A dal melynek címe magyar fordításban „Hangokat látni” arról szól, hogy hogyan lehet a zenét átadni a süketeknek.

A gyerek Michael Jackson és magántanára, Rose Fine

A gyerek Michael Jackson és magántanára, Rose Fine

Miután Michael felvette a dal vokálját elmondta Fine-nak, hogy tetszik neki a dal, de arra kérte, hogy adjon hozzá vonósokat is. A dalt 1999. május 28-án Fine bemutatta egy kis magán partin a Sherman Oaks-i Ventura Clubban, de a nagyközönség eddig nem hallhatta.

Rose Fine (született Rose Mishkin) 2000 júniusában halt meg, míg férje, Sidney Fine 2002. május 20-án. Egy lányuk és öt unokájuk élte túl őket.

Ghosts 1993 – azaz Is This Scary

A Michael Jackson rajongók jól ismerik Michael 1996-os, csaknem 40 perces kisfilmjét a Ghosts-ot. A filmnek volt egy félbemaradt 1993-as előzménye is, amiről az eredeti rendező Mick Garris itt mesél.

Damien Shields blogja most további részleteket tudott meg. A forgatókönyv író, Paul Rudnick elmondása szerint az eredeti darab az Addams Family Values című film promóciójához készült volna, de amikor 1993 nyarán Michaelt megvádolták gyerekmolesztálással ez a terv kútba esett.

Hasonlóan emlékszik a színésznő Shana Mangatal is, aki Michaelen kívül az egyetlen szereplő volt, aki megjelent mind az 1993-as, mind az 1996-os változatban. Shieldsnek nyilatkozva Mangatal elmondta, hogy az eredeti film címe Is This Scary volt, ám ellentétben a rajongók körében elterjedt népszerű hittel a kísérő dalnak nem Is This Scary volt a címe (és nem is a később a Blood on the Dance Floor című albumra felkerült Is It Scary című dalról van szó). A dal eredetileg az Addams Family Values című film végén, a stáblista alatt hangzott volna fel.

„Lediktálta nekem annak a dalnak a szövegét, ami az Addams Family Values főcím dala lett volna, de azt a dalt sosem vette fel. Az egy teljesen más dal volt (mint az Is It Scary) – egy még nem hallott dal.” – mondta Mangatal, aki azt is elmondta, hogy az Addams Family filmben játszó gyerekek is benne voltak az Is This Scary című filmben: „Christina Ricci és a másik két gyerek is benne volt. Voltak benne hátborzongató élő állatok is. Volt benne egy tatu, amit a rendező rátett a lábamra mászkálni. A CBS/MTM stúdióban forgattunk Studio City-ben, Kaliforniában.”

„Michael nagyon izgatott volt emiatt a film miatt. Az volt a célja, hogy ijesztőbb legyen, mint a Thriller. Körülbelül két hétig filmeztünk. De néhány nap filmezés után Michael megtudta az ellene felhozott vádakat és ez összetörte. Többet nem jött a forgatásra. Leforgattunk annyit, amennyit nélküle tudtunk és így elkészült egy csomó anyag, de a fő darab, amit nem sikerült leforgatnunk az Michael táncjelenete volt.” – folytatta Mangatal.

Az 1993-as projekt tehát kútba esett, de a koncepciót nem engedte Michael elveszni és 1996-ban új rendezővel, új stábbal, átírt forgatókönyvvel mégiscsak elkészült a film Ghosts címmel.

Mangatal: „Eltökélte, hogy befejezi az Is This Scary-t. Főleg amiatt az ok miatt, amiért félbe kellett szakítanunk. A szenvedélyévé vált ez a projekt és tényleg azt akarta, hogy mindenki lássa és értse meg a jelentését. A Ghosts arról szól, hogy az emberek hogyan tekintettek rá, szóval nagyon önéletrajzi ihletésű. Három éven át Michael csak arról beszélt, hogy befejezi.”

”A Ghosts hasonlít ahhoz amilyen az Is This Scary lett volna, de mégis más. Az Is This Scary-nek ugyanaz volt a témája, de arról szólt, hogy az emberek félnek Michael köré engedni a gyerekeiket, ami ironikus, mert amikor azt írták és forgatták még nem is vádolták meg. A Ghosts-hoz változott a rendező (Mick Garris helyett Stan Winston) és átírta a forgatókönyvet. A szereplőket is újonnan válogatták, hiszen az eredeti gyerekek felnőttek. Színész játszotta a polgármestert az Is This Scary-ben, Michael pedig csak önmagát játszotta.”

Az 1996-os Ghosts-ban Michael nemcsak önmagát (Maestro) játszotta, hanem a felismerhetetlenségig elmaszkírozva ő maga játszotta az ellenlábasát, a polgármestert is, valamint a csontvázat és egyéb szörnyszerű karaktereket (bár ezek tekinthetők a főszereplő Maestro különböző megjelenési formáinak is). Az 1996-os polgármester ráadásul már hajazott a Santa Barbara-i kerületi ügyészre, Tom Sneddonra, akinek az alakja az 1993-as verzióban még nem játszhatott szerepet.

Az 1996-os Ghosts:

Az 1996-os Ghosts Making of videója:

Reklámok

Posted on május 31, 2015, in Michael Jackson and tagged , , , , , , , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink. 2 hozzászólás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: