Valamennyi bejegyzés

Mama’s Pearl / Darling Dear

Mama'sPearlA Mama’s Pearl a második kislemez a Jackson 5 Third Album című albumáról. 1971. január 7-én adták ki. A korai Jackson 5 slágerek többségéhez hasonlóan, ezt a dalt is a Corporation (Berry Gordy, Freddie Perren, Alphonzo Mizell, Deke Richards) szerezte, illetve a produceri munkákat és a hangszerelést is ők látták el. A formula és a stílus ugyanaz volt, mint a csapat első három slágerénél, az I Want You Backnél, az ABC-nél és a The Love You Save-nél.  A vezérvokált Michael viszi, míg Jermaine és Jackie felelget neki.

A karácsonyi kislemezektől eltekintve ez volt az első olyan J5 kislemez, amelyik nem lett Nr. 1 – “csak” a második helyig jutott a Billboardon. A dolognak az az iróniája, hogy az első hely megszerzésében a fehér bőrű családi együttes, az Osmonds One Bad Apple című dala akadályozta meg a Mama’s Pearlt, amely nem is titkoltan a J5 népszerű stílusát igyekezett koppintani és amelyet egyébként eredetileg a J5-nak szántak a szerzői, de Berry Gordy-nak nem kellett. Az Osmondsnak ez volt az első és egyetlen Nr. 1. slágere. Bővebben olvashatsz az Osmondsról ebben a bejegyzésben és itt meghallgathatod a One Bad Apple-t is. Az Egyesült Királyságban ez volt az első J5 kislemez (a karácsonyiaktól eltekintve), amely nem került be az első tízbe – csak a 25. helyig jutott.

A Mama’s Pearl eredeti címe Guess Who’s Making Whoopee volt, de aztán átírták a szövegét, hogy jobban megfeleljen Michael fiatal korának. A Guess Who’s Making Whoopee demó megjelent a Jackson 5 korábban ki nem adott felvételeit tartalmazó 2012-es Come and Get It: The Rare Pearls című albumon.

A Mama’s Pearl stúdió változata:

A Mama’s Pearl demója, a Guess Who’s Making Whoopee:

Írta és komponálta: The Corporation (Berry Gordy, Freddie Perren, Alphonzo Mizell, Deke Richards)
Producer: The Corporation
Hangszerelte: The Corporation
A felvétel ideje: 1970. július
A felvétel helyszíne: Motown Recording Studio, Los Angeles, Kalifornia
Album: Third Album

Stílus: pop, R&B, soul

A Mama’s Pearl kislemez B oldalára a Darling Dear című dal került fel. Ezt a dalt Berry Gordy két testvére, George és Robert Gordy, valamint Allen Story írta. A producere George Gordy volt. A Darling Dear is a Third Albumon található. Hangszeren a Funk Brothers játszik a felvételen. Az ő részeiket a Motown detroiti stúdiójában vették fel, míg a vokált a J5-al a Los Angeles-i stúdióban. Ebben a dalban is Michael énekel szólót.

Írta és komponálta: George Gordy, Robert Gordy, Allen Story
Producer: George Gordy
A felvétel ideje: 1970. május 24.
A felvétel helyszíne: Motown Recording Studio, Los Angeles, Kalifornia (ének), Motown’s Hitsville Studio, Detroit, Michigan (hangszerek)
Album: Third Album

Stílus: pop, R&B, soul

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 2.
USA – R&B slágerlista: 2.
Egyesült Királyság: 25.

Eladott példányszám a világon: 2 387 569
Ebből USA: 1 887 959

Források:

http://www.jackson5abc.com/albums/third-album/mama-s-pearl/

http://www.jackson5abc.com/albums/third-album/darling-dear/

Craig Halstead: Michael, Janet & The Jackson Family – All The Top 40 Hits (2013)

ABC (dal) / The Young Folks

ABC (song)Az ABC a Jackson 5 második kislemeze, amely 1970. február 24-én jelent meg. A dalszerző-producer csapat, a Corporation (Berry Gordy, Freddie Perren, Alphonzo Mizell, Deke Richards) ennél a dalnál is ugyanazt a formulát követte, mint az első kislemeznél, az I Want You Backnél, s ugyanolyan sikerrel. Akárcsak elődje, az ABC is első lett mind a Billboard Hot 100 kislemezlistáján, mind az R&B slágerlistán. Az Egyesült Királyságban a 8. helyig jutott. Érdekesség, hogy a Billboard Hot 100-on a Beatles Let It Be-jét szorította le az első helyről. A Motown különleges arany vinyl lemezekkel ünnepelte az ABC sikerét. A kapcsolódó sajtóközleményben ez állt: “Az összes milliós példányszámban elkelt lemezünk közül egyik sem érte el a milliós példányszámot gyorsabban, mint a Jackson 5 ABC-je. Kevesebb, mint 12 napra volt hozzá szüksége!”

A dal eredeti címe 1-2-3 volt, majd ABCD. Vezérvokálját Michael és Jermaine felváltva viszi, illetve egy sor szólót Jackie is kap benne. A dal az American Bandstand televíziós showban debütált.

Freddie Perren később elismerte, hogy az ABC-t az I Want You Back kórusa köré építették: “Csak annyit csináltunk, hogy vettük azt a zenét, játszottuk és játszottuk és hozzáadtunk egy pár lépést. Az ABC már kész volt mielőtt az I Want You Back igazán nagy sláger lett volna.”

A dal a Jackson 5 második albumán jelent meg, amely szintén az ABC címet viseli. Máig a csapat egyik legismertebb slágere. 1988-as önéletrajzában, a Moonwalkban ezt a dalt nevezi az egyik kedvencének a Motown korszakból az I’ll Be There-rel és a Never Can Say Goodbye-jal együtt. A dal hangmintaként megjelenik a Naughty by Nature hip-hop együttes 1991-es Nr. 1 slágerében, az O.P.P.-ben.

A Jackson 5 ezért a dalért megkapta első Grammy jelölését a Legjobb kortárs vokális előadás duó, együttes vagy kórus által kategóriában, de azt végül a Carpenters együttes nyerte el (They Long To Be) Close To You című dalával.

A dal stúdió változata

Élőben az Ed Sullivan showban

Írta és komponálta: The Corporation (Berry Gordy, Freddie Perren, Alphonzo Mizell, Deke Richards)
Producer: The Corporation
Hangszerelte: The Corporation
A felvétel ideje: 1969. december
A felvétel helyszíne: Motown Recording Studio, Los Angeles, Kalifornia
Album: ABC

Stílus: pop, R&B, soul

Az ABC kislemez B-oldala a The Young Folks önmagában nem lett annyira híres, mint az I Want You Back B-oldalán megjelentetett Who’s Lovin’ You, de ez nem befolyásolta a kislemez sikerét. A The Young Folks is az ABC album egyik dala. Ez egy feldolgozás, eredetileg a Supremes énekelte. Náluk is B-oldal volt – az 1969 május 9-én kiadott No Matter What Sign You Are című kislemezé.

Írta és komponálta: George Gordy, Allen Story
Producer: Hal Davis
Hangszerelte: Dave Blumberg
A felvétel ideje: 1970. február
A felvétel helyszíne: Motown Recording Studio, Los Angeles, Kalifornia
Album: ABC

Stílus: pop, R&B, soul

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 1.
USA – R&B slágerlista: 1.
Egyesült Királyság: 8.

Eladott példányszám a világon: 4 134 456
Ebből USA: 2 214 790

Források:

http://www.jackson5abc.com/albums/abc/abc/

http://www.jackson5abc.com/albums/abc/the-young-folks/

Craig Halstead: Michael, Janet & The Jackson Family – All The Top 40 Hits (2013)