Valamennyi bejegyzés

Elhunyt Rod Temperton

66 éves korában elhunyt Rod Temperton, a Heatwave diszkó-funk együttes egykori tagja. A Warner/Chappell lemezkiadó közleménye szerint Temperton a múlt héten hunyt el londoni otthonában “a rákkal folytatott rövid, agresszív küzdelem után”.

Temperton neve Michael Jacksonéval is összefonódott, hiszen Michael két első felnőttkori szóló albumán, az Off The Wall-on és a Thrilleren több dalt is szerzett.

Michael és Rod egymást motiválták a dalszerzés terén. Michael így beszélt erről 2007-ben az Ebony magazinnak: “Egy napon bejött a stúdióba ezzel a gyilkos groove-val ‘dup, dakka dakka dup, dakka dakka dup’, ezzel az egész melódiával és refrénnel, a Rock With You-val. Én meg: ‘Wow!’ Így amikor hallottam ezt azt mondtam: ‘Oké, most igazán dolgoznom kell.’ Úgyhogy mindig amikor Rod előállt valamivel én is előálltam valamivel és így kialakult közöttünk egy kis baráti versengés.”

De Michael is motiválta Rodot. Például Rod elmondta, hogy a Thriller című dal megírására Michael Heartbreak Hotel című dala ihlette, amely a Jacksons Triumph című albumán jelent meg.

Temperton szerzeményei az Off the Wall c. albumon:

Rock with You (#1 sláger volt az USA-ban és több más országban)
Off the Wall
Burn this Disco Out

Temperton szerzeményei a Thriller c. albumon:

Thriller (#4 volt az USA-ban, de más országokban elérte az első helyet is)
Lady in my Life
Baby Be Mine

Emellett Temperton társszerzője volt a Someone in the Dark című dalnak is, amely az E.T. the Extra-Terrestrial Storybook meselemezen jelent meg Michael előadásában.

De nemcsak MJ-nek szerzett dalokat Temperton, hanem számos más előadónak is. Az ő nevéhez fűződik például George Benson nagy slágere a Give Me The Night, Patti Austin Baby, Come To Me-je, de dolgozott együtt Aretha Franklinnel, a Brothers Johnsonnal, Anita Bakerrel, Herbie Hancockkal, The Manhattan Transferrel, a Rufusszal, Donna Summerrel, James Ingrammal és Karen Carpenterrel is. Na és nem feledkezhetünk meg saját együttese a Heatwave-nek írt dalairól sem, melyek közül a legnagyobb slágerek a Boogie Nights, az Always & Forever és a The Groove Line voltak. (Érdekesség, hogy egy a Melody Maker magazinban leadott hirdetésre jelentkezve lett a Heatwave tagja. A csapat billentyűst keresett ilyen módon.)

1990-ben Grammy-díjat kapott közreműködéséért Quincy Jones Birdland című dalában, 1986-ban pedig Oscar jelölést kapott a The Color Purple című film zenéjéért, amelyen szintén Jones-szal dolgozott együtt.

Hozzáállását a dalszerzéshez így jellemezte: “Az első dolog, hogy valami olyat írj, amit te szeretsz és ha már érzed, hogy feláll a szőr a kezeden, akkor kiállhatsz vele a világ elé.”

Dalaiban örökké élni fog. Nyugodjon békében!

mj-rod-temperton

Rod Temperton, Quincy Jones és Michael Jackson

RIP Rod Temperton lejátszási lista

Human Nature

HumanNatureA Human Nature az ötödik kislemezként megjelent dal Michael Jackson Thriller című albumáról. A kislemezt 1983. július 3-án adták ki. A zenét a Toto együttes tagja, Steve Porcaro szerezte, a szöveget pedig John Bettis írta hozzá. A dal a hetedik helyig jutott az amerikai slágerlistán. Az Egyesült Királyságban kislemezként nem adták ki, csak évekkel később a Leave Me Alone B-oldalán.

A Thriller album munkálataiban a Toto négy tagja (Steve Lukather, David Paich, Jeff Porcaro, Steve Porcaro) is részt vett hangszeres zenészként, feladatuk az albumon azonban leginkább csak a dalok eljátszása volt. Steve Porcaro szerzeménye, a Human Nature csak véletlenül került Quincy Jones producer kezei közé és így Michael albumára. Steve Porcaro így mesélte el a dal történetét 2014 nyarán egy Michael Jackson rajongói találkozón:

“Steve megosztja velünk a dal megalkotásának sztoriját. A Human Nature-t eredetileg a lányáról írta. A kislánya egyszer sírva jött haza az iskolából, mert egy fiú csúfolta. „Miért teszi ezt velem?” (“Why does he do it to me?”) – nem értette. Porcaro megpróbálta elmagyarázni neki, hogy talán a fiú így akarja kimutatni az érdeklődését, mert a fiúk néha ezt csinálják. Nem sokkal azután egy melódia jött a fejébe. Eredetileg a szöveg így hangzott:

I’ll tell her that it’s human nature
When she asks, “Why, why
Does he do it that way?”

(El fogom mondani neki, hogy ilyen az emberi természet
Ha megkérdezi, hogy „Miért, miért
teszi ezt velem?”)

Ugyanebben a szellemben írta meg a verseket, felvette a demót egy kazettára és odaadta az együttesének, a Totónak. De a csapatnak nem kellett a közepes tempójú ballada. „Több rock dalra van szükségünk, olyan dalokra, amelyeket jól lehet játszani egy stadionban.” – mondták Steve-nek. (Később látták az iróniát abban, hogy a Victory turné alatt Michael promóciós darabként használta a Human Nature-t és minden televíziós csatorna úgy mutatta be a dalt, mint amit stadionokban játszanak Amerika szerte a közönség nagy örömére és hisztériájára.)

Szóval hogyan talált a dal utat magának Michael Jacksonhoz? Steve szerint teljesen véletlenül. Quincy Jones általában szigorúan beosztotta az emberek szerepeit a stúdióban. Ha hangmérnök voltál, akkor nem voltál zenész és ha zenész voltál, akkor nem voltál dalszerző. Steve Porcaro az ő fejében zenész volt, így Quincy sosem kérte meg arra, hogy írjon dalokat Michaelnek. A Toto dalszerzője David Paich volt és ő kapott ajánlatot arra, hogy adjon le anyagot Michael Jackson részére. David írt pár groove-ot, de amikor eljött az idő, hogy elküldje őket Quincy-nek nem volt üres kazetta nála. Ezért elvette azt a kazettát, amin Porcaro demói voltak, beleértve a Human Nature-t is, felvette a groove-okat a másik oldalára, ráírta, hogy „A oldal” és elküldte Quincy-nek. Innen a történet jól ismert: valamilyen oknál fogva Quincy a kazetta másik oldalát játszotta le, hallotta a dalt és szerelembe esett vele. Steve azt mondja szeret olyan dalokat írni, amelyeknek különleges, szokatlan atmoszférájuk van és a Human Nature ezen atmoszférája nyerte meg Quincy-t is.

Azonban Quincy-nek nem tetszett a szöveg. Odaadta a dalt a szövegíró John Bettisnek, aki új verseket írt hozzá és Porcaro elismeri, hogy a végeredmény lenyűgözte őt. Aztán Michael felvette. Porcaro szerint mindössze párszor vették fel. Steve megmutatta Michaelnek hogy hogyan tagolja a szavakat és Michael utánaismételte. Azt mondja Michael mindössze egy párszor énekelte el a teljes dalt elejétől a végéig.

Sok változáson ment keresztül a dal a demótól a végső verzióig? Porcaro azt mondja, hogy nem sokon. Quincy-nek tetszett a dal úgy, ahogy volt és egy ponton Bruce Swedien (hangmérnök – a ford.) még azért is elhívta Steve-et a stúdióba, hogy segítsen a „why, why” megfelelő kiejtésében, mert pont úgy akarták azt reprodukálni, ahogy a demón volt. Porcaro azonban emlékszik, hogy hozzáadtak egy ritmus gitár részt, amit ő eleinte gyűlölt. „Utáltam. Úgy gondoltam nem illik a dalba. Persze 40 millió eladott lemezzel később megszerettem.” – viccelődik. „Most már úgy gondolom az a legbriliánsabb gitár rész, amit valaha írtak.”

Porcaro rámutat egy érdekes részletre a dalban – egy a háttérben hallható, alig észrevehető sorra, amikor azt a szót hallod, hogy „around” (3:05-3:08 az album verzión). Azt mondja a szöveg, amit Michael énekel ez: „she’s keeping him by keeping him around” és ez Porcaro eredeti demójából származik.” [1]

Bettis szövege új perspektívába helyezi a dalt. Ahogy Joseph Vogel írja Man in the Music című könyvében: “Egy dal vágyról, fiatalságról és sóvárgásról, elénk tár egy élénk városképet, amelyben a mesélő alkonyatkor vándorol álom és valóság között.” [2] 

Vogel idézi David Stubbs kritikust, aki úgy írta le a számot, hogy „egy természetellenesen szép dolog, amelyben Jackson vibráló hangjának hatására elektromos borzongás fut végig a dal bőrén, és a ’80-as évek termésének fénye egyfajta eksztatikus, öngerjesztő, tükörterem hatást vált ki”. [2]

Más kritikusok Jackson előadását emelik ki: “Azonban Jackson briliáns vokális értelmezése az, ami teljessé tette a dalt. „Az, ahogyan az énekében lebukfencezteti a hangjegyeket a refrénben, a vokális előadásmód mesterfoka”, jegyzi meg J. Edward Keyes, „és ahogy könyörögve ismétli, hogy ’Why? Why?’ (Miért? Miért?), ez a csendes szívfájdalom hangja”. [2]

(Vogel könyvéből az idézetek fordításáért köszönet az Ember a zenében blognak.)

A Human Nature volt az utolsó dal, amit kiválasztottak a Thriller albumra – a Carousel című dalt szorította le róla.

Videó nem készült a dalhoz. Az eredeti kislemez B-oldalára a Baby Be Mine című dal került szintén a Thrillerről.

Michael élőben a Victory turnén, a Bad turnén, a Dangerous turnén, valamint az 1996-os brunei koncerten játszotta a dalt. A tervek szerint elénekelte volna a halála miatt nem megvalósult This Is It koncertsorozaton is.

A dalt sokan feldolgozták – a teljesség igénye nélkül Miles Davis legendás jazz trombitás, Stevie Wonder, Boyz II Men, Chris Brown. Az SWV hangmintázta 1993-as Right Here/Human Nature című dalában, ami második helyet ért el az amerikai slágerlistán – ez volt az R&B együttes történetének legnagyobb slágere.

Még többet olvashatsz a dalról a Michael Jackson – Ember a zenében blogon: https://michaeljacksonemberazeneben.wordpress.com/2013/07/29/7-human-nature/

Írta és komponálta: Steve Porcaro, John Bettis
Producer: Quincy Jones
Hangszerelte: David Paich, Steve Porcaro, Steve Lukather
A felvétel ideje: 1982
A felvétel helyszíne: Westlake Recording Studios (West Hollywood, Kalifornia)
Album: Thriller

Stílus: pop, R&B

Források:

[1] Morinen – Meeting Steve Porcaro and hearing “Chicago 1945” (2014. július 4.)
Az eredeti angol nyelvű cikk: http://en.michaeljackson.ru/steve-porcaro-chicago-1945/
Magyar fordítás: https://michaeljacksonzene.wordpress.com/2014/07/08/steve-porcaro-a-human-nature-rol-a-for-all-time-rol-es-a-chicago-1945-rol-rajongoi-beszamolo/

[2] Joseph Vogel – Man in the Music (Sterling Publishing, New York, 2011)

Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)

Rod Temperton 2015-ben bekerül a dalszerzők hírességek csarnokába

Rod Temperton

Rod Temperton

A dalszerzők hírességek csarnoka bejelentette, hogy 2015-re kiket jelöl beiktatásra. Köztük van az a Rod Temperton is, aki Michael Jackson részére is több dalt írt, emellett persze másoknak is. Végignézve életművén az a meglepő, hogy eddig még nem volt benne a dalszerzők hírességek csarnokában.

Temperton Angliában született 1947-ben és gyerekkorában dobolással kezdte a zenélést. Később zongorázni is megtanult és különböző együttesekkel klubbokban játszott Németországban. 1974-ben jelentkezett egy hirdetésre, amelyet egy amerikai, bizonyos Johnnie Wilder Jr. adott fel egy együttes megalapítására. Ebből lett aztán a népszerű funk-diszkó együttes, a Heatwave. Eleinte az együttes feldolgozásokat játszott, de aztán Temperton elkezdett előállni olyan dalokkal, mint például a Boogie Nights, amely sikeressé tette a csapatot az USA-ban és az Egyesült Királyságban. Temperton lett a csapat dalszerzője, a legtöbb dalukat ő írta.

Michael Jackson producere Quincy Jones felfigyelt Tempertonra, mint dalszerzőre és megkérte, hogy írjon dalokat Michael első szólóalbumára, az Off The Wallra. Három dala fel is került az albumra: a Rock With You, az Off the Wall és a Burn This Disco Out.

A soron következő Thriller albumon ugyancsak három Temperton dalt találunk, köztük a címadó dalt is. Mellette a Baby Be Mine és a The Lady in My Life Temperton szerzemény.

Ezen kívül az E.T. the Extra-Terrestrial című meselemez dalának, a Someone in the Darknak – amelyet szintén Michael énekel – Temperton a társszerzője, valamint a ki nem adott (azonban a rajongók számára már ismert hiszen kiszivárgott) Hot Street című dalt is ő írta.

Tempertont Oscar-díjra is jelölték, mint a The Color Purple című film egyik betétdalának a szerzőjét. Néhány további dala a teljesség igénye nélkül:

The Secret Garden – Quincy Jones
The Dude – Quincy Jones
Razzmatazz – Quincy Jones
Back on the Block – Quincy Jones
Q’s Jook Joint – Quincy Jones
Turn Out The Lamplight – George Benson
Give Me The Night – George Benson
Stomp – The Brothers Johnson
Love Is In Control – Donna Summer
You Put A Move on My Heart – Tamia
Livin’ in the Streets – Aretha Franklin
One More Rhythm – James Ingram
Baby, Come to Me – Patti Austin & James Ingram
Lovelines – Karen Carpenter
If We Try – Karen Carpenter
Share That Beat of Love – C+C Music Factory
Lite Me Up! – Herbie Hancock
Getting to the Good Part – Herbie Hancock
Motor Mouth – Herbie Hancock

Maga Michael egyébként már 2002-től ott van a dalszerzők hírességek csarnokában. Emellett megtaláljuk a Rock and Roll hírességek csarnokában (kétszer is – egyszer szóló művészként, egyszer pedig a Jackson 5 tagjaként), valamint a táncosok hírességek csarnokában is. Ő az egyetlen művész, aki mindhárom hírességek csarnokában bent van.

I Just Can’t Stop Loving You

IJustCantStopLovingYouAz I Just Can’t Stop Loving You az első kislemez volt, amelyet kaidtak Michael Jackson Bad című albumáról. 1987. július 20-án jelent meg, valamivel több, mint egy hónappal az album megjelenése előtt. Videó nem készült hozzá.

A dal egy duett Siedah Garrettel. Az eredeti tervek szerint Barbra Streisand vagy Whitney Houston lett volna Michael duett partnere, ám egyikük sem vállalta. Streisanddal már megbeszélték az együttműködést, de aztán egyszerűen nem jelent meg a stúdióban a felvétel időpontjában. Így került sor Garrett szereplésére, aki addig elsősorban háttérénekesnőként dolgozott különböző művészek albumain és Quincy Jones producer révén került a projektbe.

Siedah Garrett és Michael Jackson

Siedah Garrett és Michael Jackson

A Songfacts.com szerint: “Siedah az 1980-as évek végén a SongTalk magazinnak adott interjúja során elmesélte a duett történetét. “Hatalmas meglepetésként ért. Quincy felhívott, miután vele dolgoztam a ‘Man in the Mirror’ háttérvokálján, hogy menjek vissza a stúdióba dolgozni, de amikor odamentem, meglepődve tapasztaltam, hogy Quincyn, Michaelen és rajtam kívül senki sincs ott a stúdióban. És a dal, amin dolgoztak, nem a ‘Man in the Mirror’ volt. Ez egy dal volt, amit Quincy átadott nekem egy szalagon, hogy tanuljam meg. De fogalmam sem volt – sokszor énekeltem Quincynek demókon, így nem volt ebben semmi szokatlan. Szóval Quincy megkérdezte, ‘Megvan a szalag? Megtanultad a dalt?’ Azt mondtam, ‘Persze, tudom a dalt.’ Azt válaszolta, ‘Nos, akkor menj be és énekeld el.’
Bementem a bokszba: két zenei állvány volt ott. Az egyiknél Michael állt a mikrofon előtt, és volt egy másik mikrofon nekem. Ez volt az első alkalom, hogy rájöttem, mi történik. A kottákon az állt, ‘Michael, Siedah, Michael, Siedah, stb.’ Azt mondtam, ‘Wow! Értem már.’”

Michael és Siedah nem vette túl komolyan a felvételt. “Michael vicces. Igazán éles humorérzéke van. Ez meglepett engem, mert annyi történetet lehet hallani arról, hogy Ő milyen furcsa. Azt hiszem, nyugodt volt felőlem, mert nem ijedtem meg tőle, amikor találkoztunk. Kedves voltam ‘Hé, Michael, mi a helyzet?’ Azt hiszem, ezt üdítőnek találta.”

Siedah még hozzátette: “Amikor Quincyvel beszéltem, és komolyak voltunk valamilyen okból, Michael elkezdett minket kesudióval és mogyoróval dobálni. Quincyvel beszéltem, és mogyorók repültek felénk. [Nevet] Tudod, a duett egy nagyon komoly szerelmes dal. Amikor az én részemet énekeltem, Michael grimaszolt nekem, hogy összezavarodjak. Quincy azt mondta, ‘Siedah – gyerünk! Feltartod az egész albumot!’ És benne voltam a pácban!” [1] (A fordításért köszönet az Ember a zenében blognak.)

Az I Just Can’t Stop Loving You-t Michael írta. Egy egyszerű szerelmes pop ballada, s az, hogy ezt a lemezt adták ki a Badről elsőként másolja a Thriller albumnál alkalmazott stratégiát, ahol szintén az album egy a többihez képest talán kevésbé izgalmas dala volt a nyitó kislemez, egy duett, amely videó nélkül jelent meg (a Thriller esetében ez a kislemez a Paul McCartney-val duettben előadott The Girl Is Mine volt). Az I Just Can’t Stop Loving You azonban így is Nr. 1. lett számos országban – így a legfontosabb lemezvásárló piacoknak számító USA-ban és Nagy-Britanniában is.

Michael Christine Decroix-val

Michael Christine Decroix-val

A dal abból a szempontból különleges, hogy elkészült egy spanyol és egy francia nyelvű változata is és Michael pályafutása során ez az egyetlen dal, amelyet több nyelven is elénekelt, nemcsak az anyanyelvén. A spanyol verzió Todo Mi Amor Eres Tú (szó szerint: “te vagy minden szerelmem”) címmel jelent meg, spanyol szövegét Rubén Blades írta, míg a francia verzió címe Je Ne Veux Pas La Fin De Nous (szó szerint: “nem akarom, hogy vége legyen”) és Christine “Coco” Decroix írta hozzá a francia szöveget. A francia változattal valamiért nem volt elégedett Michael, így eredetileg, 1987-ben nem adták ki, az végül csak a Bad album 25. évfordulója alkalmából kiadott Bad 25-ön jelent meg 2012-ben.

A Bad eredeti nyomásain a dalnak volt egy szöveges intrója is, amelyet azonban a későbbi mixekből kivettek. Az, hogy a dalhoz Michael írjon egy szöveges intrót Quincy Jones ötlete volt. Az autentikus hatás kedvéért Michael egy ágyban fekve, takaró alatt suttogta el ezeket a szerelmes szavakat:

“I just want to lay next to you for awhile,
You look so beautiful tonight
Your eyes are so lovely
Your mouth is so sweet
A lot of people misunderstand me
That’s because they don’t know me at all
I just want to touch you
And hold you
I need you
God I need you
I love you so much”

Magyarul: “Csak feküdni akarok melletted egy kicsit. Annyira gyönyörűen nézel ki ma este. A szemeid olyan kedvesek. A szád annyira édes. Sok ember félreért engem. Ez azért van, mert egyáltalán nem ismernek. Csak meg akarlak érinteni. És ölelni téged. Szükségem van rád. Istenem, szükségem van rád. Annyira szeretlek.”

Az intrót egy különleges eszköz segítségével vették fel, amely olyan hatást kölcsönöz a hangnak, mintha a beszélő ott lenne közvetlenül mellettünk.

Az eredeti kislemez B oldalára a Baby Be Mine című dal került még a Thriller albumról. A spanyol változat, a Todo Mi Amor Eres Tú egy speciális amerikai kiadású vinyl kislemezként jelent meg.

Az I Just Can’t Stop Loving You 2012. június 5-én ismét megjelent kislemezen a Bad 25 kiadványhoz kapcsolódóan. A CD verzióra az I Just Can’t Stop Loving You mellett a Don’t Be Messin’ ‘Round című demó került fel. A 7″-es vinyl verzió B-oldalán az eredeti 1987-es megjelenéshez hasonlóan a Baby Be Mine kapott helyet.  A 2012-es kiadás, amely digitális formában nem jelent meg, első helyet ért el a fizikai formátumú eladásokat számon tartó Billboard slágerlistán.

A dalt Michael rendszeresen előadta későbbi turnékon. A Bad turnén Sheryl Crow volt a duett partnere, a Dangerous turnén Siedah Garrett, a This Is It próbáin Judith Hill, 1996-os brunei koncertjén pedig Marva Hicks.

A dalt Chuck Loeb jazz gitáros 2002-ben feldolgozta My Shining Hour című albumán. 2013-ban a puerto ricói énekes Toby Love a dal spanyol és angol verziójának egy keverékét énekelte el Amor Total című albumán, s 1. helyet ért el vele a Billboard Latin Trop slágerlistáján, valamint 17. helyet a Billboard Latin Pop slágerlistáján.

A szöveges intrót felhasználták a Sweetback Maxwell-lel közös dala a Softly, Softly intrójaként is (a Michael általi, eredeti előadásban). A dalt hangmintázza Jason Phats 2007-es Can’t Stop című dala.

Még többet olvashatsz a dalról a Michael Jackson – Ember a zenében blogon: http://michaeljacksonemberazeneben.wordpress.com/2013/09/18/8-i-just-cant-stop-loving-you/

A legtöbb kiadványon megtalálható szöveges bevezető nélküli változat:

Az eredeti változat az intróval:

A spanyol változat:

A francia változat:

Írta és komponálta: Michael Jackson
(Todo Mi Amor Eres Tú – spanyol szöveg: Rubén Blades, Je Ne Veux Pas La Fin De Nous – francia szöveg: Christine “Coco” Decroix)
Producer: Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
Hangszerelte: Quincy Jones (ritmus hangszerelés), David Paich és Quincy Jones (szintetizátor hangszerelés), Michael Jackson és John Barnes (vokális hangszerelés)
A felvétel ideje: 1987
A felvétel helyszíne: Westlake Recording Studios, Studio “D” (West Hollywood, Kalifornia)
Album: Bad

Stílus: pop, soul

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 1.
Egyesült Királyság: 1.
Franciaország: 1.
Hollandia: 1.
Kanada: 2.
Olaszország: 2.
Németország: 2.
Új-Zéland: 3.
Spanyolország: 5.
Ausztrália: 10.

Forrás:

[1] http://www.songfacts.com/detail.php?id=109

Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)