Valamennyi bejegyzés

Leave Me Alone

LeaveMeAloneA Leave Me Alone a nyolcadik, utolsó kislemez, amelyet kiadtak Michael Jackson 1987-es albumáról, a Badről. Maga a kislemez 1989 februárjában jelent meg az USA-n és Kanadán kívül (ebben a két országban nem adták ki).

A vynil lemezek kapacitásának korlátozottsága miatt csak a Bad album CD változatán jelent meg, az eredeti LP-n és kazettán nem.

A dalt Michael írta és komponálta. Egy pop-funk dal prominens szintetizátor hangzással. Michael énekli az összes szóló és háttérvokált benne.

“Nagyon keményen dolgoztam a dalon és úgy rétegeztem egymásra a vokális szólamokat, mint a felhők rétegeit.” – írta Michael 1988-as önéletrajzában, a Moonwalkban – “Az üzenet egyszerű itt: hagyjatok békén! A dal egy fiú és egy lány közötti kapcsolatról szól, de amit igazán mondok az azoknak szól, akik zaklatnak: hagyjatok békén!” [1]

Valóban, a dal a szöveg alapján egy szakítós dal, amiben egy fiú kiadja a barátnője útját és azt mondja neki: most már hagyj békén, ne üldözz, ne gyere vissza, ne könyörögj, csak hagyj békén! Azonban a dalhoz készült rövid film egészen más megvilágításba helyezi a történetet.

A Jim Blashfield és Paul Diener által rendezett szürreális videóban a bulvármédia őrült pletykái, hazugságai és féligazságai adják a díszletet, amelyeket az évek során megjelentettek Michael Jacksonról és a média a “hagyjatok békén!” üzenet címzettje. Michael mintegy vidámparkon utazik át ezeken a díszleteken, majd a végén Gulliverként szabadul ki azok fogságából. A média kigúnyolása mellett a videóban jó adag önirónia is tetten érhető – utalások például Michael orr műtéteire, kedvenc háziállataira, Elizabeth Taylorral kötött barátságára és így tovább.

“Miközben gúnyt űz a sztár életéről szóló legvadabb bulvár pletykákból, Blashfield váratlan betekintést nyújt Jackson pszichológiájába. Két Jacksont konstruál itt: az egyik egy pajkos gyerek, a másik egy Gulliver-stílusú óriás, akit hullámvasutak és vízi csúszdák labirintusa ejtett fogságba. Szellemesen és empatikusan ábrázolja, egy olyan felnőttként, akit fogságba ejtettek egy gyermek fantáziái.” [2] – írta Jim Farber kritikus a rövid filmről 1989-ben.

A dalhoz készült rövid film 1990-ben megkapta a legjobb rövid formátumú zenei videóért járó Grammy-díjat.

A média és Michael Jackson viszonya a későbbiekben még jobban elmérgesedett, amely ahhoz vezetett, hogy pályafutása során születtek még a médiát kritizáló dalok (pl. az 1995-ös HIStory albumon megjelent Tabloid Junkie), ám ahogy a Michaelről megjelenő pletykák és a média támadásai egyre durvábbak lettek, úgy ezeknek a későbbi média-daloknak is egyre sötétebb a tónusa. A Leave Me Alone a témát még humorosan, könnyeden fogja fel.

A dal ugyan az USA-ben nem jelent meg kislemezként, ám ahol kiadták, ott általában jól szerepelt – az Egyesült Királyságban például második volt.

Az eredeti kislemez B-oldalán a Human Nature című dal volt található.

A dal hivatalosan megjelent változatai:

Album Version
Extended Dance Mix
Extended Dance Mix Radio Edit
Dub Version
Instrumental
A Capella

Még többet olvashatsz a dalról a Michael Jackson – Ember a zenében blogon: https://michaeljacksonemberazeneben.wordpress.com/2013/10/12/11-leave-me-alone/

Írta és komponálta: Michael Jackson
Producer: Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
Hangszerelte: Michael Jackson (ritmus és vokális hangszerelés)
A felvétel ideje: 1987
A felvétel helyszíne: Westlake Recording Studios (West Hollywood, Kalifornia)
Album: Bad

Stílus: pop, funk

Videó

Rendezte: Jim Blashfield, Paul Diener

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

Egyesült Királyság: 2.
Spanyolország: 1.
Hollandia: 6.
Olaszország: 8.
Új-Zéland: 9.

Forrás:

[1] Michael Jackson – Holdséta/Moonwalk (1988/2009)

[2] Jim Farber – Ghosts of Pop (Connoisseur, May 1989)

Joseph Vogel – Man in the Music (Sterling Publishing, New York, 2011)

Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)

The Way You Make Me Feel

TheWayYouMakeMeFeelA The Way You Make Me Feel a harmadik kislemez Michael Jackson Bad című albumáról és egyúttal az album harmadik Nr. 1. slágere is az öt közül az amerikai slágerlistán.  A legtöbb fontos slágerlistán benne volt az első tízben. Az Egyesült Királyságban a harmadik helyig jutott. Maga a kislemez 1987. november 9-én jelent meg.

A dalt Michael írta, eredeti címe Hot Fever volt. A fáma szerint édesanyja, Katherine Jackson kérte arra, hogy írjon egy dalt shuffle-ritmussal és ennek lett az eredménye a The Way You Make Me Feel. A shuffle-ritmus egyébként eredendően a blues zenére volt jellemző, de a könnyűzenében is megjelenik időnként. Témáját tekintve egy vidám, könnyed udvarlós, flörtölős dal.

Ha jól figyelünk, vagy levesszük a dalról az instrumentális sávokat, akkor jól hallhatók Michael csettintései, tapsai, dobogásai a dal feléneklése közben – az ilyen “mellékzörejek” egyébként jellegzetességei a felvételeinek, hiszen Michael a stúdióban sem tudta megállni, hogy ne táncoljon, vagy adja a ritmust éneklés közben valamilyen módon -, de mivel a végeredmény jól hangzott, ezért általában meghagyták ezeket a kész felvételeken.

“Valóban, a legtöbb dal varázsa ilyen különlegességekben rejlik, a nyers spontaneitásban és az öröm féktelen kiáltásaiban – „híí-híí” („hee hee”), „áúúú” („whooo”) és „gawn girl!” – amelyek olyan tökéletesen magukba foglalják a szerelem érzésének izgalmát és vibrálását. Ezek a természetes elemek olyan szövedéket és színeket nyújtanak, amelyek kiegészítik a basszus gépies motívumát. […] Ezek a jellemzők még pontosabban átjönnek a dal lelassított változatában, amelyet Jackson gyakran használt az előadásokon – beleértve az elismert 1988-as Grammy díjátadó kiadást – és ami lehetővé tette, hogy a dal blues harmóniái felépítsék a hangulatot és a várakozást (Jackson utalt erre, hogy hagyjuk „pihenni” [„simmer”] [szó szerint párolódni – a ford.]), mielőtt a dal kirobban a jellegzetes basszus vonalakkal.” [1] – írta Joseph Vogel Man in the Music című könyvében. (A fordításért köszönet az Ember a zenében blognak.)

A dal “Go on, girl!” sorát Michael elmondása szerint Stevie Wonder Go Home című dala inspirálta.

A dalhoz készült videót Joe Pytka rendezte. A teljes változat körülbelül kilenc és fél perces, de a hosszú intrót van, hogy lehagyják a zenei TV-csatornák.  A videó elején, a bevezető alatt szóló zene Roy Ayers 1985-ös Hot című dala.

A rövid film egy amerikai gettóban játszódik, ahol férfiak pitiáner dolgokkal kapcsolatban osztják egymást és vitáznak a nőkről, közben pedig inzultálnak is egy-két arra elhaladót. A Michael által játszott karaktert kiközösítik és hazaküldik, aki ezután leül egy idős férfi (Joe Seneca) mellé. Az idősebb férfi azzal a tanáccsal látja el, hogy ne próbáljon meg olyan lenni, mint a többiek, hiszen nem is igazán akar olyan lenni – legyen csak önmaga. Ekkor felbukkan egy igazi bombázó, akit Tatiana Thumbtzen játszik. Michael odalép hozzá, de a nő figyelmen kívül hagyja. Michael ezután egy “hey” kiálltással hívja fel magára a figyelmet, majd “you knock me off my feet now baby… HOO!” (“leütsz a lábaimról baby”) felkiáltással belekezd a dalba és az udvarlásba. A dal során körültáncolja Tatianát, majd egy csoportos koreográfiára is sor kerül, aminek az elkészítésében Vincent Paterson segítette Michaelt. A dal végére a sok csípőriszálás megteszi a hatását és Tatiana megadja magát: ő és Michael egy ölelésben egyesülnek. Sokan kritizálták a videót amiatt, hogy a nagy udvarlásnak végül csak egy ölelés a vége, nem pedig egy csók. A rendező, Joe Pytka Spike Lee Bad 25 című dokumentumfilmjében azt nyilatkozta, hogy az ő utasítása volt, hogy csak ölelés legyen a végén, mert a csókot túl giccsesnek találta. (A rövid filmben szerepel egyébként Michael nővére, LaToya Jackson is, mint Tatiana egyik barátnője.)

A rövid film premierjére 1987. október 31-én került sor. Létezik egy 25 perces változata is, amelyet Michael neverlandi otthonában mutattak be exkluzív, de ezt a nagy nyilvánosság még nem láthatta.

Tatiana Thumbtzen életének egyébként meghatározó élménye volt ez a rövid film, még életrajzát is The Way He Made Me Feel címmel jelentette meg és tulajdonképpen azóta is abból él, hogy ő volt a lány MJ The Way You Make Me Feel című videójában. Sokáig próbálta azt a látszatot fenntartani, hogy közte és Michael között romantikus kapcsolat volt, de ennek úgy tűnik nincs alapja. A Bad turnén is részt vett egy ideig a dalhoz kötődő előadásban, de miután az előzetes tiltás ellenére egy alkalommal váratlanul megcsókolta Michaelt a színpadon kirúgták és a turné hátralévő részében Sheryl Crow háttérénekesnő játszotta a szerepét. Tatiana ruházata a filmben a saját stílusa volt.

Michael a Bad, a Dangerous és a HIStory turnén is játszotta a dalt, bár egyik turnén sem volt minden koncerten a programban.

A dalt többen is előadták koncerten, például Prince 1988-as Lovesexy turnéján vagy Whitney Houston 2010-es I Look to You turnéján. Paul Anka lemezen dolgozta fel, méghozzá swing stílusban.

Az eredeti kislemez B oldalára a dal instrumentális változata, illetve más változataira különféle dance remixei kerültek fel.

A dal hivatalosan megjelent változatai:

Album Version
Album Version inlcuding Vocal Fade
7″ Mix
Instrumental
Dance Extended Mix
Dance Remix Radio Edit
Dub Version
A Cappella

Még többet olvashatsz a dalról a Michael Jackson – Ember a zenében blogon: https://michaeljacksonemberazeneben.wordpress.com/2013/08/14/2-the-way-you-make-me-feel/

A videó teljes változata:

Michael Jackson hivatalos VEVO csatornáján a rövidebb változat van fent – általában ezt játsszák a zenei televíziók is:

A dal instrumentális változata, amely az eredeti kislemez B-oldalán kapott helyet:

A dal lassan induló változata:

Írta és komponálta: Michael Jackson
Producer: Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
Hangszerelte: Michael Jackson (ritmus és vokális hangszerelés), Jerry Hey (fúvós hangszerelés)
A felvétel ideje: 1987
A felvétel helyszíne: Westlake Recording Studios (West Hollywood, Kalifornia)
Album: Bad

Stílus: pop, R&B

Videó

Rendezte: Joe Pytka
Koreográfia: Vincent Paterson

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 1.
Egyesült Királyság: 3.
Spanyolország: 1.
Új-Zéland: 2.
Olaszország: 4.
Ausztrália: 5.
Hollandia: 6.
Kanada: 7.

Forrás:

[1] Joseph Vogel – Man in the Music (Sterling Publishing, New York, 2011)

Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)

Az 1987-es Pepsi “The Chase” reklám a Price of Fame-mel

Újabb Michael Jackson anyag szivárgott ki. Ezúttal a rajongók által jól ismert 1987-es “The Chase” című Pepsi reklámfilm-sorozatot láthatjuk úgy, ahogyan azt eredetileg elképzelték, mégpedig a Bad című dal helyett a Price of Fame-mel. Ezt a dalt a rajongók csak 2012-ben ismerhették meg a Bad 25 kiadványról, amely az eredeti Bad album mellett tartalmazott korábban még ki nem adott anyagokat is – köztük a Price of Fame-met. A reklámfilmben azonban nem a Bad 25-ről ismert verziót halljuk, hanem egy olyat, amelynek a szövegét átírták a Pepsi-reklámhoz (ahogy egyébként a végül a reklámban szereplő Bad c. dal szövegét is átírták).

Íme a Price of Fame változat: https://www.facebook.com/1615440235385560/videos/vb.1615440235385560/1629532320643018/?type=2&theater

Emlékeztetőül a Bad változat, amelyet végül a nagyközönség láthatott:

A Pepsi-féle Price of Fame audiója letölthető itt.

Bad (dal)

Bad (single)A Bad című dal Michael Jackson 1987-es Bad című albumának címadó dala, amely annak második kislemezeként jelent meg 1987. szeptember 7-én.

A dalt Michael 1986-ban írta. Eredetileg duettnek szánta Prince-szel, de végül is Prince nem fogadta el az ajánlatot.

„Prince erős, hihetetlen tehetség. Őt és Michaelt őszinte kapcsolat kötötte össze. Még lógtak is együtt párszor. Közismert, hogy a Bad című dal eredetileg egy duett lett volna Michaellel és Prince-szel. De amint tudják sosem jött össze. Amikor Prince elhagyta a stúdiót, miután dolgoztunk a Bad-en, úgy döntött, hogy kiszáll. Elhagyta a kontroll szobát, majd visszafordult és azt mondta: „Ne aggódjatok, ez a lemez nélkülem is nagy siker lesz.” [1] – emlékezett vissza Michael hangmérnöke, Bruce Swedien.

Alan Leeds, Prince egykori turnémenedzsere: „Az a helyzet, hogy amikor Michael eljött Prince-hez és meg akarta vele csinálni a Bad-et az nagyon felbosszantotta Prince-t. Azt mondta: „Oh, le akar alázni lemezen. Azt hiszi bolond vagyok?” Nem tudott elvonatkoztatni egy kicsit magától és észrevenni, hogy ebből valószínűleg mindketten profitáltak volna. Azonban ez mindig is Michael videója lett volna, amiben Prince csak egy vendég. Ez megmutatta mivé nem válhat ez a kapcsolat. Olyanok voltak, mint Ali és Fraizer. És a média nem tudott betelni azzal, hogy egymással szembeállítsa ezt a két srácot.” [1] 

Maga Prince egy 1997-es interjúban ezt mondta: “A dal első sora ‘Your butt is mine’ (‘Enyém a segged’ – a ford.). Azt mondtam: ezt ki fogja énekelni kinek? Mert az tuti, hogy te nem fogod nekem. És az is tuti, hogy én nem fogom neked. Szóval máris van egy problémánk.”

A dal címe magyarul szó szerint azt jelenti, hogy “rossz”, de az amerikai szlengben használják olyan olyan jelentéssel is, hogy “menő”, “vagány”, “cool” – ebben a dalban is így kell érteni.

Moonwalk című önéletrajzában Michael így írt a dalról: “A Bad című dal az utcáról szól. Egy rossz környezetben nevelkedő fiú története, aki elkerül egy magániskolába. Amikor az iskolai szünetben hazajön, a környékbeli kölykök állandóan piszkálják. A fiú ezt énekli: “I’m bad, you’re bad, who’s bad, who’s the best?” Azt mondja, hogy amikor erős vagy és jó, akkor vagy “bad”.” [2]

Egy interjúban, amit az Ebony/Jet-nek adott 1987-ben Michael elmondta, hogy a dal egy igaz történeten alapul, amelyről egy újságban olvasott. Ez a történet egy fiúról szólt, aki a gettóból indult és próbált valamit kezdeni az életével. Elment iskolába vidékre, de amikor a szünetben hazajött a barátai féltékenyek lettek rá és megölték.

Edmund Perry

Edmund Perry

Az igaz történetben szereplő fiú neve Edmund Perry volt, bár Michael nem pontosan adta vissza a történetét a fent hivatkozott interjúban, ugyanis a valóságban az akkor 17 éves Perry-t nem a barátai ölték meg, hanem egy civil ruhás rendőr, amikor ő és a testvére megpróbálták kirabolni Harlemben 1985. június 12-én. Később a bíróság önvédelemnek minősítette a rendőr tettét. Az eset azért vetett nagy hullámokat az amerikai médiában, mert kiderült, hogy Perry az ország egyik legjobb nevű iskolájának, a Phillips Exeter Academy-nek éles eszű tanulója volt, aki ráadásul ösztöndíjat kapott a Stanford Egyetemre. Annak elemzésével, hogy mi vett rá egy ilyen jó képességű, szép kilátásokkal rendelkező fiút egy ilyen piti bűncselekmény elkövetésére könyvek, cikkek és még egy játékfilm is foglalkozott (Murder Without Motive: The Edmund Perry Story (1992)). Ezek szerint a gettóból származó, fekete Perry nem tudott beilleszkedni és nem találta a helyét a főleg fehér diákok által látogatott elit iskolában, de már otthon, Harlemben sem. Utolsó évére tanulmányai leromlottak, sőt kábítószerhez nyúlt, illetve kereskedett is azzal.

Ez tehát az eredeti történet, de a Bad ettől valamennyire elkanyarodik: a videó nem halállal, hanem megbékéléssel (bár nem teljes elfogadással) fejeződik be – és természetesen a zene és a tánc segít elhozni ezt a megbékélést.

Ehhez a dalhoz készült elsőként videó az album kislemezei közül. A rendezője Martin Scorsese,  a forgatókönyv írója Richard Price és játszik benne Wesley Snipes is, aki ekkor még pályafutása elején járt és ezzel a videóval tett szert szélesebb körű ismertségre. (Scorsese is megjelenik a videóban egy pillanatra – mégpedig úgy, hogy a falon lévő körözési plakáton az ő fotója látható.) A koreográfiát Michael Jackson Gregg Burge-dzsel és Jeffrey Daniellel készítette. Utóbbi elmondta, hogy a koreográfiát és a helyszínválasztást is inspirálta a West Side Story.

Michael Jeffrey Daniellel, Casper Canidate-tel és más táncosokkal egy New York-i szállodában dolgozik a koreográfián 1986 novemberében:

A zenetévék általában csak a kisfilm 4 perc 20 másodperc körüli zenés-táncos szegmensét szokták játszani, de az valójában egy hosszabb – kb. 17-18 perces – történet része.  Ebben Michael egy Daryl nevű fiút játszik, aki egy magániskolában eltöltött sikeres szemeszter után érkezik haza a gettóba. Daryl-t otthon üres ház fogadja és egy üzenet akkor is dolgozó édesanyjától (akinek Roberta Flack kölcsönözte a hangját). Daryl ezután régi barátaival lóg, köztük a hangadó Mini Max-szel (Wesley Snipes). A társalgás eleinte baráti, de aztán egyre feszültebbé válik, amikor a barátok látják, hogy Daryl mennyire megváltozott és különösen, hogy már nem szívesen vesz részt olyan pitiáner bűncselekményekben, amiket régebben elkövettek együtt. Hogy bebizonyítsa a haveroknak, hogy még mindig “bad” Daryl elmegy a bandával egy metróállomásra, hogy kiraboljanak valakit, de az utolsó pillanatban meggondolja magát és futni hagyja a kiszemelt áldozatot. Mini Max erre nekitámad Darylnek és azzal vádolja, hogy már nem “bad” és már nincs velük. Az addig fekete-fehér film itt vált át színessé és itt kezdődik el maga a dal egy dinamikus tánc koreográfia kíséretében. A dal végén látható acapella éneklést improvizálta Michael és csak annyit mondott a táncosoknak előre, hogy kövessék és énekeljék utána, amit énekel.

A forgatás helyszíne a Hoyt–Schermerhorn utcai metró megálló volt New York-ban. Érdekesség, hogy az 1978-as Wiz című film egyik jelenetét is itt forgatták – és ebben a filmben is játszott Michael mint Madárijesztő.

Michael a Badben használta először híres “shamone” kiáltását, ami a “come on”-nak egy kitekert változata. Eredetileg nem Michaeltől származik, hanem az R&B és gospel énekesnő, Mavis Staples “találmánya” (lásd: https://www.youtube.com/watch?v=y2D2TQve0ac).

A videóban többször is az ágyékához nyúl tánc közben – itt először a videói közül -, s ez sokakat meglepett, másokat felháborított. Meglepő azért volt mert addig a pontig Michael Jackson “biztonságos” volt Amerika számára. Jól nevelt, mélyen vallásos, udvarias, tisztelettudó. A Bad album azonban valamiféle emancipációt jelenthetett a számára. Nem sokkal a megjelenése előtt szakított a Jehova tanúival (nem lett hitetlen, de a szigorú vallási kontrollt – ami korábban például abban nyilvánult meg, hogy két ember a Jehova tanúitól mindig elkísérte mindenhová és figyelte, hogy betartja-e a vallási előírásokat – lerázta magáról), s talán az ágyékfogdosás is egyfajta jelképe vagy kifejeződése volt ennek az emancipációnak és lázadásnak.

Másrészről azonban a gesztusnak kulturális jelentése is van, amint arra Barbara Kaufmann tiszteletes rámutatott “Black and White and Proud” című 2010-es cikkében: “Ezek a gesztusok a megvetés olyan összetéveszthetetlen állásfoglalásai, amit csak a feketék vennének észre. A fehérek azt akarták, hogy a feketék legyenek csendesek, ne szaporodjanak, míg ők sok módszert alkalmaztak a népesség kontrolljára és bevetették az erőszakos fajkeverést azzal, hogy teherbe ejtettek fekete nőket, hogy világosítsák a bőrszínt. A fehérek megdöbbentek Michael Jackson „bohóckodásán”. Egyáltalán nem értették az üzenetet, mert nem nekik szánták. Lehet, hogy ez szándékos volt, mert ismerve Michael híres humorérzékét, bizonyára jót nevetett ezen.” [3]

Egyébiránt a videó kritikái elsősorban Michael megváltozott külsejét és a korábbiaknál világosabb bőrét célozták meg, úgy értelmezve azokat, hogy szándékosan távolodik el a gyökereitől (akkor még Michael nem tárta a világ elé bőrbetegségét a vitiligót), pedig maga a kisfilm és a dal témájában, koreográfiájában, tartalmában éppen az ellenkezőjét bizonyítja. Mások  úgy vélték Michael Jackson egyszerűen nem tud hiteles lenni, mint utcagyerek és kemény fiú – nem úgy mint például a gettókból származó rapperek -, hiszen mit tudhat ő a hétköznapi életről és pláne a gettók világáról? Ebben persze van igazság, de Michael vállalja, hogy egy szerepet játszik a filmben, s nem saját magát próbálja úgy eladni, mintha igaziból sok köze lenne a gettók világához. Ironikus módon egyébként éppen ezek a kritikák teszik hasonlóvá a filmbeli Darylhez, akinek a lojalitását a gyökereihez szintén azért kérdőjelezik meg a társai, mert feljebb jutott az átlagnál és mert kijutott a gettóból. Ilyen szempontból viszont nagyon is Michael története és élménye a Bad.

A Bad első helyet ért el az amerikai Billboard slágerlistán, akárcsak a világ számos más országában. Az Egyesült Királyságban a harmadik helyig jutott.

Az American Music Awardson elnyerte a Kedvenc soul/R&B kislemeznek járó díjat.

Koncerten Michael a Bad turnén és a Dangerous turné első szakaszában adta elő a dalt.

Weird Al Yankovic amerikai parodista Fat címmel parodizálta ki 1988-as Even Worse című albumán (az album címe is Michael Bad albumának címére utalás hiszen azt jelenti, hogy “még rosszabb”). Bizonyára Michaelnek is tetszett mert Yankovic utána szerepelt a Liberian Girl című dala videójában.

Moonwalker című filmjében maga Michael is kiparodizálta a videót Badder címmel. Ebben a verzióban gyerekek adják elő a dalt és a koreográfiát.

A dal hivatalosan megjelent változatai:

Album Version
Dub Version
A Capella
7″ Single Mix
Dance Remix Radio Edit
Extended Dance Mix (incl. False Fade)
Short Film End Credits Version (featured additional vocals)

Valamint 2012-ben a Bad 25 részeként megjelent további két hivatalos remix:

Bad Remix by Afrojack featuring Pitbull – DJ Buddha Edit
Bad Remix by Afrojack – Club Mix

Az eredeti kislemez B oldalára az I Can’t Help It című dal került, amely még az Off The Wall albumon jelent meg.

Még többet olvashatsz a dalról a Michael Jackson – Ember a zenében blogon: http://michaeljacksonemberazeneben.wordpress.com/2013/08/07/1-bad/

A videó teljes változata (sajnos csak két részben találtam meg a YouTube-on, egyben nem – és ez sem igazán teljes, mert a végéről hiányzik a stáblista amely alatt a dal Short Film End Credits verziója szól):

A rövidített változat, amelyet általában játszanak a zene televíziók:

Írta és komponálta: Michael Jackson
Producer: Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
Hangszerelte: Michael Jackson, Christopher Currell, Quincy Jones (ritmus hangszerelés), Jerry Hey (fúvós hangszerelés), Michael Jackson (vokális hangszerelés)
A felvétel ideje: 1986-87
A felvétel helyszíne: Westlake Recording Studios (West Hollywood, Kalifornia)
Album: Bad

Stílus: pop, R&B, funk

Videó

Rendezte: Martin Scorsese
Koreográfia: Michael Jackson, Gregg Burge, Jeffrey Daniel

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 1.
Egyesült Királyság: 3.
Olaszország: 1.
Hollandia: 1.
Spanyolország: 1.
Új-Zéland: 2.
Franciaország: 4.
Németország: 4.
Ausztrália: 4.
Kanada: 5.

Forrás:

[1] Keith Murphy – Michael Jackson Vs. Prince: An Oral History (Vibe.com, 2011. június 25.) http://www.vibe.com/article/michael-jackson-vs-prince-oral-history
Magyar fordítása: https://michaeljacksonzene.wordpress.com/2013/08/02/michael-jackson-vs-prince-szobeli-tortenelem/

[2] Michael Jackson – Holdséta/Moonwalk (1988/2009)

[3] Rev. Barbara Kaufmann – Black and White and Proud (2010. december 24.)
http://thejamcafe-mjtpmagazine.presspublisher.org/issue/december-2010/article/black-and-white-and-proud

Joseph Vogel – Man in the Music (Sterling Publishing, New York, 2011)

Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)

Dokumentumfilmet készít az Off The Wallról Spike Lee

Az elmúlt szombaton (november 8.) Spike Lee rendező részt vett a TagCDMX fesztiválon, ahol beszélgetés közben elejtette azt az információt, hogy éppen Michael Jackson Off The Wall című albumáról készít dokumentumfilmet.

Lee 2013-ban már készített egy dokumentumfilmet Michael Bad című albumáról (Bad 25). A rendező Michaellel is dolgozott együtt annak idején: a They Don’t Care About Us című 1996-os kislemezének két rövid filmjét rendezte.

A Bad 25 dokumentumfilm annak idején kapcsolódott a Bad album 25. évfordulós újra kiadásához korábban ki nem adott demókkal kiegészítve. Kíváncsian várjuk, hogy az Off The Wall dokumentumfilm is az album ilyenfajta újra kiadásához fog-e kapcsolódni. Éppenséggel ideje lenne ezt az albumot is ünnepelni egy kicsit, mivel 2004-ben MJ pere miatt, 2009-ben pedig a halála miatt elmaradt mind a 25., mind a 30. évfordulója, míg a sorrendben később kiadott Thrillernek és a Badnek is volt már évfordulós kiadása.

Smooth Criminal

SmoothCriminalA Smooth Criminal a hetedik kislemez Michael Jackson Bad című albumáról. 1988. október 24-én jelent meg és a hetedik helyig jutott a Billboard slágerlistáján, így tehát nem volt azon öt dal között, amely Nr 1. sláger volt a Badről, noha azóta az album egyik legnépszerűbb és leginkább ikonikus dalává vált.

A dalt Michael írta és komponálta és volt egy elődje is: az Al Capone című dal, amelynek demója a Bad album 25. évfordulójára 2012-ben kiadott Bad 25 című kiadványon jelent meg.

Matt Forger, Michael egyik hangmérnöke így emlékezett vissza: “Az Al Caponét egy történelmi figuráról írta. Megveti az alapjait annak a dalnak, amely később a Smooth Criminal lett. Michael sok hasonló témát és hasonló ötletet felhasznált a Smooth Criminal megalkotásakor. A Smooth Criminalban írt egy sztorit és egyedivé tette. Az nem egy történelmi figuráról szólt, mint az Al Capone. Elkészítette a saját sztoriját és ez valami új és friss volt a víziójában.” [1]

A  Smooth Criminal témája végül is egy titokzatos gyilkosság lett, amelynek áldozata egy Annie nevű lány. Spike Lee Bad 25 című dokumentumfilmje szerint a nevet egyébként CPR Annie inspirálta. CPR Annie annak a bábúnak a neve, amelyet az újraélesztés gyakorlásához használnak.

Sokáig tartotta magát a rajongótáborban az a pletyka, hogy az Al Caponének is volt egy elődje, mégpedig a nagyközönség által eddig nem hallott Chicago 1945, ám ezt a feltételezést 2014 júniusában egy rajongóknak tartott előadáson maga Steve Porcaro cáfolta, aki a Chicago 1945 szerzője vagy társszerzője. Elmondása szerint a Chicago 1945-nek semmi köze sincs sem az Al Caponéhoz, sem pedig a Smooth Criminalhoz – az egy teljesen más, különálló dal.

A Smooth Criminalt kísérő kisfilm sokak véleménye szerint Michael egyik legjobb, ha nem a legjobb videója – márpedig ezt a címet nem könnyű kiérdemelni egy számos mesteri alkotást felvonultató videográfiában. Jay Ziegler szerint nemcsak “a hihetetlen tánca, filmes technikája, hangulata, világítása, jelmeztervezése miatt”, hanem “a zene és a filmgyártás színvonalának emelése miatt is különleges a zenei videók között” [2] (a fordításért köszönet az Ember a zenében blognak).

Egy másik kritikus, Christopher Sunami azt írja: “Ami a ‘Smooth Criminal’-t igazán kiemelkedővé teszi az a koreográfia egésze. A fejlődés egyértelmű a hasonló témájú ‘Beat It’-hez képest. A ‘Beat It’-ben kitörölhetetlen a kép, ahogy a bandatagok lassan csatlakoznak Michaelhez, miközben az egyéni káosz átalakul egy erőteljes műsorszámmá. Azonban a ‘Smooth Criminal’-ban az egész tiltott szórakozóhely eleven mozgásban van az elejétől a végéig, a koreográfia mindent magába foglal a tangó-szerű táncparkettől, a szerencsejátékosok kockázásáig. Michael mindezeken keresztül suhan, néha egyszerre, néha ellentétesen és néha bonyolult kapcsolatban mozogva a többi táncossal, amit nem könnyű összefoglalni (de a koreográfia olyan táncosokra emlékeztet, akik a művészet magas fokát képviselik, mint Alvin Ailey). A jellegzetes mozdulatok közül, amelyek megjelennek a videóban – a moonwalk, a bedőlés, a forgás – egyik sem tart tovább néhány másodpercnél. Michael előadása pillanatról pillanatra meglehetősen higanyszerű, változékony, olyan mozdulattáron keresztül, amelyet más előadók talán éveken keresztül fejlesztenek, és tökéletesítenek. Ez egyedülálló tulajdonságot kölcsönöz a mozgásának. Ő nem úgy táncol a zenére, mintha egy hétköznapi ember lenne. A tánca sokkal inkább lebeg a zene tetején, a technikai virtuozitás szédületes folyamata” [3] (fordítás: Ember a zenében blog).

A kisfilm alapötlete Michaelé. Amint a 2003-as Private Home Movies-ban elmondta, először westernt akart készíteni, majd később gondolta meg magát, hogy inkább egy gengszterfilm lesz belőle. A filmen az látható, ahogy Neverlanden próbálja vizionálni az elképzeléseit, a mozdulatokat, miközben egy operatőr felveszi ezeket. Azt is elmondta, hogy a Smooth Criminalhoz kapja a legtöbb kommentárt és hogy neki magának is ez a videó az egyik kedvence, és azt is megtudjuk, hogy a dal majdnem lemaradt a Bad albumról.

A végső koreográfiát Michael Vincent Pattersonnal és Jeffrey Daniellel készítette el, a kisfilmet Colin Chilvers rendezte. A videó jelmezeinek és témájának ihletője egyértelműen a Fred Astaire főszereplésével készült 1952-es The Band Wagon című film Girl Hunt című jelenete, amelyben Astaire világos öltönyt kék inget és fehér nyakkendőt visel – akárcsak Jackson a Smooth Criminalban. “Nagy rajongója volt Fred Astaire-nek és tisztelegni akart előtte a filmben.” [4] – mondta Colin Chlivers Spike Lee Bad 25 című dokumentumfilmjében.  (Arról, hogy hogyan ihlette meg Fred Astaire Michael Jacksont bővebben írtam ebben a bejegyzésben, amelyben megnézheted a Girl Huntot is.)

Vincent Patterson privát felvétele arról, amikor a koreográfiát készítették:

A videó közepe táján van egy jelenet, amikor leáll a zene és a táncosok lassított felvételként mozognak. Ez a rész nem egy előre megkoreografált jelenet. Amint Colin Chlivers elmondta a Bad 25 dokumentumfilmben Michael egyszerűen csak azt akarta, hogy a táncosok érezzék a pillanatot: “Abban a szünetben a közepén Michael csak hagyni akarta, hogy a táncosok érezzék a jelenetet. Úgy értem akkor már elég régóta forgattunk és ő azt mondta ‘nem akarom, hogy bármi megzavarjon minket’. Én öt kamerával forgattam akkor, plusz Jerry-nek is volt öt kamerája. Szóval tíz kamera vette. És nem tudtuk, hogy meddig fog tartani.” [4]

Itt látható – 0:47-től -, ahogy Michael magyarázza, hogy mit szeretne ettől a bizonyos improvizált jelenettől. 1:33-nál ezt mondja: “Azt akarom, hogy a zene reprezentálja azt, amit érzünk. Diktálnia kell az érzéseinket, a hangulatainkat. Kifejezzük azt ahogy mindenki érez.  Ez lázadás… tudod hogy értem? Kiengedjük azt, amit mindig el akartunk mondani a világnak. Szenvedély és düh és tűz.” (0:47-ig a Bad című videó koreografálásából látható néhány jelenet.)

A Smooth Criminal szorosan kapcsolódik Michael 1988-as filmjéhez a Moonwalkerhez, hiszen annak egy központi jelenete. A filmről majd egy külön bejegyzésben szólók bővebben.

A videónak több verziója létezik.

Eredeti Moonwalker verzió: Az a változat, amely a Moonwalker című filmben látható. A legteljesebb formában ez a verzió foglalja magában a középső részt, amikor a táncosok zene nélkül improvizálnak, ugyanakkor a végén nem tartalmazza azt az utolsó hat másodpercet, amikor a nő, aki bezárja az ajtót Michael mögött legyezi magát. Az eredeti dalhoz képest ez a változat pluszban tartalmazza a második versszakban ezeket a sorokat: “Everytime I try to find him he’s leaving no clues left behind him. And they have no way of knowing of the suspect, or what to expect”.

Szerkesztett Moonwalker verzió: Ez a változat található meg a HIStory on Film, Volume II, valamint a Michael Jackson’s Vision című videógyűjteményeken. Gyakorlatilag az eredeti Moonwalker verzió kissé szerkesztett változata. Kevesebb benne a párbeszéd, a középső, zene nélküli részt egy kicsit lerövidítették és itt a végén a  nő, aki bezárja az ajtót Michael mögött legyezi magát.

Kislemez verzió: Egy 4 perc 3 másodpercre lerövidített változat. A zenetévék, amelyek inkább a 4-5 perces videókat szeretik a 9-10 percesek helyett, a leginkább ezt a változatot szokták játszani.

Album verzió: A videó alatt a dal album verziója hallható, magát a filmet pedig helyenként felgyorsították, helyenként lelassították, illetve egyfajta homályosító effektet adtak hozzá és néhol más kameraállásokat. Ez a videó látható a Moonwalker film végén a stáblista közben, illetve a Number Ones című videógyűjteményen, valamint a Visionary: The Video Singles című kiadványon, illetve a Target üzletlánc által forgalmazott Bad 25 kiadványok egy külön a Bad album videóit tartalmazó DVD-jén.

További érdekességek: A dal elején hallható szívdobbanások Michael valódi szívdobbanásai, amelyeket Dr. Eric Chevlan segítségével vettek fel. A dalban a rendőrfőnököt Bruce Swedien hangmérnök személyesíti meg, amikor ezt a szöveget halljuk mintegy valamiféle hangosbemondóból: “Everybody please leave the area right now!” (“Kérem mindenki hagyja el a területet most!”)

A dal különféle maxi CD-ken megjelent hivatalos remixei:

Extended Dance Mix
Extended Dance Mix Radio Edit
Dance Mix Dub Version
‘Annie’ Mix
A Capella
Instrumental

A Smooth Criminalt többen feldolgozták, a legsikeresebben az Alien Ant Farm 2001-ben, amikor is több országban is az első 10-be kerültek a dallal. Ez a feldolgozás hallható az Amerikai pite 2 című filmben. Máig ez a csapat legsikeresebb dala. Michael azt nyilatkozta, hogy tetszik neki ez a feldolgozás.

További feldolgozások a teljesség igénye nélkül: 2008-ban David Garrett, német hegedűművész a dal klasszikus feldolgozását megjelentette Encore című albumán. 2011 januárban a 2Cellos nevű csellista duó (Luka Šulić és Stjepan Hauser) a YouTube-on aratott nagy sikert a dal csellón eljátszott változatával, majd ezt később debütáló albumán is megjelentette.  Ashanti 2002-es Rescue című dala ugyanúgy indul, mint a Smooth Criminal.

A Smooth Criminal videója lett az év videója az 1988-as Brit Awardon.

Még többet olvashatsz a dalról a Michael Jackson – Ember a zenében blogon: https://michaeljacksonemberazeneben.wordpress.com/2013/10/06/10-smooth-criminal/

Az eredeti Moonwalker verzió:

A szerkesztett Moonwalker verzió:

A kislemez verzió:

A Smooth Criminal elődje, az Al Capone. Ez a demó a 2012-ben kiadott Bad 25-ön jelent meg:

A kislemez B oldalán a dal instrumentális változata kapott helyet:

Írta és komponálta: Michael Jackson
Producer: Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
Hangszerelte: Michael Jackson (vokális hangszerelés), Michael Jackson és John Barnes (ritmus hangszerelés), Jerry Hey (fúvós hangszerelés)
A felvétel ideje: 1987
A felvétel helyszíne: Westlake Recording Studios (West Hollywood, Kalifornia)
Album: Bad

Stílus: pop, dance, funk

Videó

Rendezte: Colin Chilvers
Koreográfia: Michael Jackson, Vincent Patterson, Jeffrey Daniel

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 7.
Egyesült Királyság: 8.
Hollandia: 1.
Spanyolország: 1.
Franciaország: 4.
Németország: 9.

Forrás:

[1] “Chicago 1945 was done prior to Al Capone”, Matt Forger: the secrets of BAD 25 (EN) (2012. október 9.)
http://mjdatabank.com/mjjnews/wordpress/2012/10/09/chicago-1945-was-done-prior-to-al-capone-matt-forger-the-secrets-of-bad-25-en/

[2] Jay Ziegler – Ridiculously Awesome Music Videos: ‘Smooth Criminal’ (Consequence of Sound, 2008. június 15.)

[3] Christopher Sunami – Rewievs: Smooth Criminal (Kitoba.com)

[4] Spike Lee – Bad 25 (dokumentumfilm)

Joseph Vogel – Man in the Music (Sterling Publishing, New York, 2011)

Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)

Bad (album)

BadMegjelenés: 1987. augusztus 31.

A felvétel ideje: 1987. január 5.-július 9.

A felvétel helye: Westlake Recording Studios, Studio “D” (West Hollywood, Kalifornia)

Kislemezei: I Just Can’t Stop Loving You, Bad, The Way You Make Me Feel, Man in the Mirror, Dirty Diana, Another Part of Me, Smooth Criminal, Leave Me Alone, Liberian Girl

Stílus: pop, R&B, funk, soul, rock

Kiadó: Epic

.

A Bad a Spotify-on (hozzátettem az eredeti albumon nem, de a 2001-es Special Editionon megjelent bónusz dalokat is – az utolsó három dal):

A Thriller fenomenális sikere után Michael Jackson nem volt könnyű helyzetben, hiszen valószínűtlen volt, hogy a soron következő albuma meg tudja ismételni azt – azóta sem tudta senki. Ennek ellenére Michael nem fogta vissza az ambícióit, amikor azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a következő albumából 100 millió példány fogyjon. (Michael “megszállottsága” az eladási példányszámokkal kapcsolatban talán érthetőbbé válik, ha emlékeztetünk arra, hogy olyan környezetben nőtt fel – Motown, vagy éppen a saját apja -, ahol a kereskedelmi siker és a slágerlistás helyezés volt a fokmérője annak, hogy mennyire vagy jó.  Michaelnek már kicsi gyerekkorától kezdve összefonódott a szórakoztatóipar és a zene a versennyel is, hiszen eleinte tehetségkutatókon léptek fel, ahol mindig nyerniük kellett és mindig el kellett nyerniük a közönség kegyeit ahhoz, hogy tovább tudjanak lépni.)

Ezzel az ambícióval vetette bele magát a munkába, amikor 1985-ben elkezdett dolgozni a Bad-en és bár kereskedelmi értelemben nagyra törő céljai voltak vele, zeneileg nem akarta megismételni a Thrillert. Eleinte az otthoni stúdiójában dolgozott olyan zenészekkel és hangmérnökökkel, mint Matt Forger, John Barnes vagy Bill Bottrell. Ezzel az úgynevezett B-csapattal számos demót elkészítettek különféle stílusokban és témákkal. Az A-csapat Quincy Jones vezetésével dolgozott a Westlake stúdióban. Ez a különválás egyúttal azt is jelezte, hogy Michael egyre függetlenebb kívánt lenni Jonestól.

Bottrell: „Michael fejlődött és szabadon, a Westlake-i stúdió korlátai nélkül akart kísérletezni. Ezért vitt el engem és John Barnes-t, hogy az otthoni stúdiójában dolgozzunk másfél évig időszakosan. Programoztunk, játszadoztunk és dalokat készítettünk annak az albumnak a nagy részére, majd elküldtük az eredményeket két inches szalagon a Westlake-nek és ők aztán belátásuk szerint újravették őket és hozzáadtak olyan dolgokat, mint a vonósok és a fúvósok. Így kezdte MJ kifejezni a kreatív függetlenségét, mint egy tinédzser, aki elhagyja a fészket.” [1]

Az igazán komoly munka 1986-ban kezdődött a Westlake D stúdiójában. A csapat magja ugyanaz volt, mint az Off The Wallon és a Thrilleren:  Quincy Jones, mint producer, Bruce Swedien, mint hangmérnök – a Badről azonban már hiányzott Rod Temperton. Michael Swedient a további albumaira is magával vitte, azonban Jonesszal ez volt az utolsó együttműködése.

„Quincy és én néhány dologban nem értettünk egyet. Sok feszültség volt köztünk, mivel úgy éreztük önmagunkkal versenyzünk. Nagyon nehéz alkotni valamit, amikor úgy érzed önmagaddal vagy versenyben.” [2] – írta Michael Moonwalk című önéletrajzában. A fáma szerint egyszer Jones egy időre kiszállt a munkából, amikor észrevette, hogy Jackson titokban visszalopózott a stúdióba és megváltoztatta a munkáját.

A Rolling Stone magazin 1987. szeptember 24-ei száma szerint Michael 62 dalt írt az albumra és ebből 33-at ki is akart adni tripla lemez formájában. Quincy Jones azonban lebeszélte erről az ötletről, így maradt a szimpla lemez és 11 dal, amelyből kilencet Michael önállóan írt. Olyan dalok maradtak talonban, mint a Streetwalker, a Cheater, a Fly Away, az I’m So Blue, a Don’t Be Messin’ ‘Round, az Abortion Papers, a Free, a Price of Fame – amelyek később megjelentek különféle kiadványokon (The Ultimate Collection, Bad 25), de valószínűleg maradt még jó pár olyan dal ebből az időszakból, amelyet egyelőre nem hallhattunk.

Az albumon duett partnerként működött közre Stevie Wonder (Just Good Friends) és Siedah Garrett (I Just Can’t Stop Loving You), valamint háttérvokálként az Andraé Crouch kórus a Man In The Mirrorban. Garrett kreatívan is hozzájárult az albumhoz, mint a Man In The Mirror társszerzője.

Az albumon több, mint egy évig dolgoztak, s ha Michaelen múlik, akkor eldolgoztak volna rajta talán a végtelenségig, de a lemezkiadó végül szigorú határidőt szabott: 1987 nyarán meg kellett jelennie.

Az album borítója rögtön megdöbbentette az amerikai közvéleményt és médiát, különösképpen Jackson az addiginál sokkal világosabbnak tűnő bőrszíne miatt. Miután akkor még nem tárta a nyilvánosság elé bőrbetegségét, a vitiligót, így megkezdődött a találgatás erről is, éppen úgy, mint a sztár egyéb vélt, vagy valós excentrikus szokásairól.

Az eredetileg a Bad borítójára szánt kép

Az eredetileg a Bad borítójára szánt kép

Eredetileg egyébként a balra látható képet szánta Michael albumborítónak, de ettől az Epic még jobban megijedt. A lemeztársaság attól tartott, hogy ez csak tovább erősítené Michael különc, egyesek által femininnek tartott imázsát. Végül a választás egy a Bad rövid film forgatásán készült fotóra esett, amelyen az énekes bőrszerelésben látható.

„Sokkal inkább, mint David Bowie vagy Prince, Jackson lett az androgünitás leghíresebb szimbóluma. Egyre nehezebben definiálhatóvá vált és egyre nehezebbé vált bármelyik csoportnak is magáénak neveznie. A sminkje, fekete bőrszerelése, csatjai és csizmái a glam punk szubkultúra esztétikájára emlékeztettek, a kritikusok számára azonban ez kényelmetlen kapcsolat volt egy olyan népszerű előadóval, mint Jackson. Ugyanilyen oknál fogva a hip-hop sem fogadta el nyíltan (bár később ez megtörtént). Jackson egyszerűen egyfajta előadásnak tekintette az új imázsát. A világ volt a színpada és készen állt arra, hogy kipróbáljon egy új karaktert. A punk kinézet, a tánc bandatagokkal, a nyelv kiforgatása (a „rossz” jó, bátor, kemény lett) mind kinyilvánító üzenetet hordozott. Megosztóbbá tette, mint a Thriller, de ez volt a célja. Változó identitása Reagan dualisztikus vagy-vagy világképének teljesen az ellentétét képviselte. Michael Jackson képviselte az új Amerika (és világ) minden komplexitását és kettősségét.” [1] – írta Joseph Vogel Man in the Music című könyvében. Ez a kettősség kifejeződött például abban, hogy az androgün külső mellett Jackson tánca és videói sokkal több szexualitást sugároztak, mint addig, ami – az egész új imázzsal együtt – talán egyfajta lázadást is megtestesített szigorú vallásos neveltetésével szemben (Michael 1987-ben kilépett a Jehova tanúi felekezetből).

Az album 1987. augusztus 31-én jelent meg és egyből meghódította a slágerlistákat szerte a világon. Az első kislemeze az I Just Can’t Stop Loving You volt, amely egy szerelmes duett Siedah Garrettel. Azzal, hogy ezt a dalt adta ki elsőként Michael a Thrillernél bevált taktikát alkalmazta, nevezetesen azt, hogy az album talán egy kevésbé érdekes dalával indította útjára azt, amihez ráadásul videoklip sem készült. A várakozás azonban addigra már akkora volt, hogy a dal így is az első helyre került a Billboardon és számos más slágerlistán, akárcsak nem sokkal később az album. (Az I Just Can’t Stop Loving You szavalt intrója egyébként csak az album 1987-ben “nyomott” változatain található meg, az 1988-tól kiadott változatokról törölték azt.)

Míg a közönség nagy lelkesedéssel fogadta a Badet, addig a média egy része fanyalgott. Nem tudtak elvonatkoztatni Jackson új imázsától és külsejétől – vagy éppen elfogadni azt -, így az album kritikái sokszor nem is a zenével foglalkoztak: „Sok kritikus pszeudo-pszichoanalízisbe bocsátkozott Jackson excentrikusságáról prédikálva, mintha a művészeknek vagy a rock sztároknak a normalitás mintaképeinek kellene lenniük.” [1] – írja Vogel a Man in the Musicban.

A média Jacksonhoz való hozzáállásának változását jól jelzi, hogy amit a Thriller idején még bájos excentrikusságnak tartottak azt most hirtelen elkezdték sokkal erősebb jelzőkkel illetni, mint például „bizarr”, s ebben az időszakban jelent meg a médiában a degradáló “Wacko Jacko” gúnynév is, amelyet maga Michael gyűlölt (kb. úgy lehetne nagyon szabadon lefordítani, hogy “Bolond Jankó”).

Igazságtalan lenne persze nem elismerni, hogy sok esetben maga Jackson is szándékosan táplálta a titokzatos, excentrikus imázst P.T. Barnumot példaképül állítva maga elé: „Jackson szórakoztatóművész volt kisfiú kora óta. Csak ezt ismerte. Mostanra az az impulzus, hogy „előadjon” majdnem állandóvá vált. Az identitása csaknem elválaszthatatlanul a részévé vált a közszereplőnek, a karakternek. Ő volt a furcsa, varázslatos, titokzatos, excentrikus popsztár: ‘Michael Jackson, a Föld legnagyobb showja.'” [1]

Mások a kereskedelmi sikerei miatt fordultak ellene: „Sok támadás fehér rock kritikusoktól jött, akik úgy tűnt, hogy hirtelen megvetették Jackson páratlan sikerét. Jackson nem illett a rock kritikusok által bálványozott modellbe. Egy olyan valaki, mint Bruce Springsteen gitározik, olyan dalokat ír, amelyek irodalmi kritika alanyai és úgy táncol, mint egy fehér fickó. Ugyanakkor Michael Jackson egy olyan fekete kulturális örökséget képvisel, amiről a fehér kritikusok vagy nem tudnak, vagy amit inkább nosztalgikusan értékelnének valaki olyantól, aki már halott.” [3] – írta Quincy Troupe a Spin magazinban.

Michael Jacksontól sokan nem tudták komolyan venni az új, „rosszfiú” imázst – úgy vélték, hogy annyira burokban nevelkedett, hogy nem értheti meg a világ hétköznapi problémáit, amiről például az újonnan a főáramba került hip-hop szólt. De ennek az albumnak nem is ez volt a funkciója. A Bad egy eklektikus, moziszerű fantázia, amely nem arra tesz kísérletet, hogy a világ problémáit énekelje meg, hanem inkább elrepít minket egy másik világba.

„A Baden Jackson zenéje nagyrészt hangulatokról, belsőséges érzésekről és fantasztikus jelenetekről szól. A Speed Demon funky, motorpörgető autós hajszája gördülékenyen megy át a Liberian Girl buja, evilági intonációiba. A Dirty Diana feszült, érzéki narratívája utat enged egy titokzatos bűnügyi tetthelynek a Smooth Criminalban. Minden dal egy álomkapszulaként működik, amely meginvitálja a hallgatót egy élénk, új hangzásba, sztoriba és űrbe. Arra van, hogy lebilincseljen, elvigyen, lenyűgözzön és arra is, hogy felfedezzen és felfedjen. Ebből a szempontból sokkal inkább egy filmzenéhez hasonlítható (blues, jazz és R&B elemekkel).” [1] – írja Vogel.

Jackson csaknem állandó hangmérnöke Bruce Swedien In the Studio with Michael Jackson című könyvében azt írta: „Érdekes erről az albumról beszélnem és rájönnöm, hogy több kedvenc dalom van ezen az albumon, mint bármelyik másikon.” [4]

Nehéz lenne megmondani, hogy a Bad-et negatívan befolyásolta-e a Jackson új imázsát követő felhördülés. Noha sikere az eladott példányszám tekintetében nem érte el a Thrillerét, de így is egy roppant sikeres album volt és volt amiben túlszárnyalta a Thrillert: az album öt kislemeze is Nr 1. lett a Billboardon (I Just Can’t Stop Loving You, Bad, The Way You Make Me Feel, Man in the Mirror, Dirty Diana). Ez máig fennálló rekord, amelyet más előadónak csak 2010-ben sikerült beállítania, megdönteni pedig azóta sem tudta senki. Valóban úgy tűnt az album egy slágergyűjtemény, ráadásul a dalokat olyan rövid filmek kísérték, amelyek nemcsak akkor emelkedtek ki a mezőnyből, hanem a mai napig ikonikusnak számítanak. A leginkább talán a Smooth Criminal, amely – bármilyen meglepő – nem volt azon öt dal között, amely első helyet ért el az album dalai közül.

A Bad Jackson globális népszerűségének a kiszélesedését is hozta, s néhány országban még népszerűbbé vált, mint a Thriller idején. Ebben talán szerepe volt az olyan eseményeknek is, mint például az MTV Europe elindulása 1987-ben, vagy éppen az albumhoz kapcsolódó világkörüli Bad turné, amely Michael első szóló turnéja volt. Ugyanehhez a korszakhoz kapcsolódik Michael fantázia mozifilmje a Moonwalker.

A Grammy díjkiosztón 1989-ben a Bad albumot jelölték az év albuma kategóriában és a legjobb férfi R&B vokális előadás kategóriában, a Bad dalt az legjobb férfi R&B vokális előadás kategóriában, a Man in the Mirrort az év felvétele kategóriában, 1990-ben pedig a Leave Me Alone-t a legjobb rövid zenei videó kategóriában – utóbbi nyert is.  1990-ben jelölték a Moonwalkert is a legjobb hosszú hosszú zenei videó kategóriában, de nem nyerte el a díjat.

Az American Music Awardson 1989-ben a Bad dal lett a kedvenc soul/R&B kislemez, valamint Michael kapott egy érdemeit elismerő különdíjat is. A World Music Awards-on a Dirty Diana videója közönségdíjas lett.

Az albumot 2001-ben újramaszterelték (Special Edition), akárcsak az Off the Wallt, a Thrillert és a Dangerous-t. Ez a speciális kiadás bónuszként tartalmazza a Streetwalkert, a Todo Mi Amor Eres Tu-t (az I Just Can’t Stop Loving You spanyol változata), a Fly Away-t, valamint rövid interjúkat Quincy Jones-szal és egy rövid szöveges bevezetést a Fly Away-hez.

2012-ben megjelent az album 25. évfordulós ünnepi kiadása is Bad 25 címmel – ezzel külön bejegyzésben fogok foglalkozni.

 

Az albumon szereplő dalok listája:

Ssz. Dal Dalszerző Producer
1. Bad Michael Jackson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
2. The Way You Make Me Feel Michael Jackson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
3. Speed Demon Michael Jackson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
4. Liberian Girl Michael Jackson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
5. Just Good Friends (featuring Stevie Wonder) Terry Britten, Graham Lyle Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
6. Another Part of Me Michael Jackson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
7. Man in the Mirror Siedah Garrett, Glen Ballard Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
8. I Just Can’t Stop Loving You (featuring Siedah Garrett) Michael Jackson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
9. Dirty Diana Michael Jackson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
10. Smooth Criminal Michael Jackson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
11. Leave Me Alone Michael Jackson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)

A 2001-es Special Edition-ön a fentieken túl szerepel még:

Ssz. Dal Dalszerző
12. Quincy Jones Interview #1
13. Streetwalker Michael Jackson
14. Quincy Jones Interview #2
15. Todo Mi Amor Eres Tu (featuring Siedah Garrett) Michael Jackson, spanyol szöveg: Rubén Blades
16. Quincy Jones Interview #3
17. Spoken Intro to Fly Away
18. Fly Away Michael Jackson

További, eredetileg az albumra szánt, de azon végül nem megjelent dalok a teljesség igénye nélkül: Cheater, Scared of the Moon, Someone Put Your Hand Out (2004-ben mindhárom dal demója megjelent az Ultimate Collection-ön). Öt dal –  a Don’t Be Messin’ ‘Round, az I’m So Blue, a Song Groove (A.K.A. Abortion Papers), a Free, a Price of Fame és az Al Capone (utóbbiból “fejlődött ki” a Smooth Criminal) – megjelent a Bad 25-ön 2012-ben. Szintén megjelent a Bad 25-ön a Je Ne Veux Pas La Fin De Nous (az I Just Can’t Stop Loving You francia változata).

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 1.
Egyesült Királyság: 1.
Ausztrália: 2.
Új-Zéland: 1.
Kanada: 1.
Spanyolország: 1.
Németország: 1.
Franciaország: 1.

Eladott példányszám a világon: kb. 33 millió

Ebből

  • USA: 10 millió
  • Egyesült Királyság: 4 millió
  • Németország: 2 millió
  • Brazília: 700 ezer
  • Japán: 1 millió
  • Franciaország: 1,3 millió
  • Olaszország: 1 millió
  • Mexikó: 450 ezer
  • Hollandia: 500 ezer
  • Spanyolország: 500 ezer

Források:

[1] Joseph Vogel – Man in the Music (Sterling Publishing, New York, 2011)
[2] Michael Jackson – Holdséta/Moonwalk (1988/2009)
[3] Quincy Troupe – The Pressure to Beat It (Spin, 1987 június)
[4] Bruce Swedien – In the Studio with Michael Jackson (Hal Leonard, 2009)
Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)

Spike Lee Bad 25 dokumentumfilmje hamarosan az iTunes-on

Bad_25_film_poster2012-ben a neves rendező, Spike Lee dokumentumfilmet készített Michael Jackson 1987-es Bad című albumának elkészítéséről az album 25. évfordulója alkalmából. A filmet számos országban bemutatták a televízióban, idén nyáron pedig DVD-n és Blue-ray-n is megjelent, azonban csak a hivatalos Michael Jackson weboldalon keresztül ( http://www.michaeljackson.com/hu/store/bad-25th-anniversary/bad-25-documentary ) lehet megvásárolni, ott pedig a rajongói tapasztalatok alapján sokszor akadozik az ellátás – kifogy a készlet, hosszú a várakozási idő. (Az én saját tapasztalatom ennél jobb, de én közvetlenül a megjelenés után rendeltem meg, amikor még úgy tűnik nem volt gond a készlettel.)

November 19-től végre elérhető lesz a film az iTunes-on is hivatalosan letölthető formában. Persze ez nem oldja meg azok problémáját, akik fizikai formában szeretnék birtokolni a kiadványt és a MichaelJackson.com disztribúciós problémái miatt egyelőre nem jutottak hozzá. Nem igazán érthető, hogy mainstream kereskedelemben (pl. Amazon, hogy a hagyományos üzletekről már ne is beszéljünk) miért nem terjesztik.