Valamennyi bejegyzés

Michael Jackson hagyatékkezelője eladja a Sony/ATV katalógust

Megtörtént az, amitől sok rajongó tartott (bár páran reménykedtünk az ellenkezőjében): Michael Jackson hagyatékkezelője eladja a Sony-nak az 50%-os részesedését az ún. Sony/ATV katalógusban. Ez az a zenei katalógus, amelyet a köznyelv “Beatles katalógusként” is emleget, mivel Michael a Beatles dalainak kiadói jogának megvásárlásával alapozta meg az 1980-as években. A katalógus történetéről bővebben írtam ebben a bejegyzésben.

Mint korábban írtam róla a blogon tavaly ősszel felröppentek a hírek, hogy a Sony kezdeményezte egy ún. eladás-vételi záradék életbe léptetését, ami azzal járt, hogy a két 50%-os tulajdonos közül – MJ hagyatékkezelője és a Sony – az egyiknek ki kellett vásárolnia a másik részét. Pár nappal később, MJ hagyatékkezelőjének egyik végrehajtója, John Branca, azt mondta, hogy a hagyatékkezelő törekszik a Sony részének megvásárlására, illetve a Sony felől is jöttek olyan hírek, hogy ők azok akik meg akarnak szabadulni a maguk 50%-os részesedésétől.

Most azonban a pesszimista rajongók gyanúja nyert megerősítést: valójában a Sony vásárolja ki az MJ hagyatékkezelő részesedését. Ez azért érzékeny pont az MJ rajongóknak, mert Michael egész életében küzdött az olyan kísérletek ellen, hogy elvegyék tőle a katalógusban megszerzett 50%-os részesedését.

A hagyatékkezelő tegnapi közleményében ugyan azt írta, hogy ők tényleg megpróbáltak vásárlói pozícióba kerülni az ügyletben, de nem sikerült, ám kétségtelen, hogy ez fog némi (további) bizalomvesztéshez vezetni a rajongók részéről Michael hagyatékkezelői iránt. (Pláne azt követően, hogy Neverlandet is eladják, bár tény, hogy pénzügyi-üzleti szempontból érthető módon.)

Ugyanakkor vannak akik szerint Michael – és most a rajongóinak – a ragaszkodása a katalógushoz inkább érzelmi, de figyelembe véve a zeneipar folyamatos mélyrepülését, a lemezeladások folyamatos csökkenését világszerte, egyáltalán nem biztos, hogy rossz döntés most megszabadulni ettől a befektetéstől. Hogy így van-e azt csak a jövőben fogjuk megtudni.

Ami a kivásárlás részleteit illeti: a közleményből kiderül, hogy a Sony 750 millió dollárt fog fizetni a hagyatékkezelő 50%-os részesedéséért. Ebből a hagyatékkezelő ki fogja tudni fizetni Michael összes még megmaradó adósságát, a többit pedig letétbe helyezi Michael gyerekei számára.

A tranzakció NEM érinti Michael saját dalait, amelyek a Mijac katalógusban vannak és 100%-osan a hagyatékkezelő tulajdonában. Michael saját dalain kívül ugyancsak a Mijac katalógus részét képezi Michael egyik kedvenc együttesének, a Sly and the Family Stone-nak a teljes katalógusa, valamint pár más dal. A közlemény szerint a hagyatékkezelőnek nem áll szándékában ezeket eladni.

A felek egyelőre egy szándéknyilatkozatot írtak alá az adás-vételről, a végleges megállapodásra 2016. március 31-ig kerül sor.

Szerk.: A Hits Daily Double további részleteket közölt a megállapodásról.

  • Eszerint MJ hagyatékkezelője valóban próbálta összehozni annak a feltételeit, hogy ők vehessék meg a Sony részét, de ez nem sikerült.
  • Fontos, hogy a megállapodásnak nem része az a részesedés, amelyet a MJ hagyatékkezelő akkor szerzett az EMI lemeztársaság katalógusában, az EMP-ben, amikor azt egy a Sony által vezetett multinacionális konzorcium megvásárolta 2012-ben 2,2 milliárd dollárért. A cikk szerint ebben a Sony/MJ hagyatékkezelő együttes részesedése 40%, melynek háromnegyede a Sonyé, negyede az MJ hagyatékkezelőé. Ebből levezetve az MJ hagyatékkezelőnek továbbra is marad 220 millió dollárnyi részesedése a zenei kiadói üzletben MJ saját Mijac katalógusán kívül is.
  • Egy 2015-ös értékelés szerint a Sony/ATV katalógus értéke (az EMI rész nélkül) 1,5 milliárd dollár, aminek pontosan a felét kapja meg most a MJ hagyatékkezelő ezzel a kivásárlással.
  • Arról, hogy hogyan került ez a bizonyos eladás-vételi záradék a Sony és MJ közötti szerződésbe. 2006-ban Michael napokra volt a csődtől, amikor is a Sony akkori vezetői, Howard Stringer és Robert Wiesenthal kisegítették. Cserébe a Sony nagyobb irányítási jogot kapott a Sony/ATV katalógusban, illetve belekerült ez a bizonyos záradék a szerződésbe. Mivel ebből a szerződésből volt még MJ-nek 150 millió dollár tartozása ezt most levonták az eredetileg kialkudott vételárból (ami ezek szerint 900 millió dollár volt) és így jött ki a 750 millió dolláros vételár.

Forrás: http://hitsdailydouble.com/news&id=300204

A Counting Crows együttes énekese, Adam Duritz első zenei élményéről

Adam Duritz

 

“Nos, az első lemezem, amit megvettem… nem vagyok biztos benne. Lehet, hogy mindkettőt ugyanazon a napon vettem, de az első két lemezem közül az egyik mindenképpen Michael Jackson Got To Be There-je volt, ami azt hiszem az első szólólemeze volt. Rajta volt a Rockin’ Robin és a Got To Be There és már nem emlékszem még mi. És aztán a Jackson 5 Greatest Hits albuma. Az volt az első két lemez, amire emlékszem, hogy megvettem és az első koncertem, amire elmentem gyerekként az egy Jackson 5 koncert volt. A szüleim vittek el, amikor még nagyon kicsi gyerek voltam. És nem a Jacksonst értem ez alatt, hanem ténylegesen a Jackson 5-ot. Ez egy rodeón volt Texasban és talán 1970-ben. Gyerek voltam. És ez teljesen kiütött engem. Azok a dalok annyira jók voltak, annyira élettel teliek és ő (Michael) annyira gyilkos énekes volt. Velem egykorú volt, egy pár évvel idősebb nálam, de olyan volt, mintha egy velem egykorú gyereket néznék. Ő lehetett olyan tíz-tizenegy éves, én meg valószínűleg hat voltam. Talán ő tizenkettő volt, nem tudom, de gyerek volt és én is gyerek voltam és kibaszottul jók voltak. Azok a dalok és azok a groove-ok. Az I Want You Back basszus gitár groove-ja – a mai napig emlékszem rá. A fejedbe ragad, hihetetlen. Azt hiszem valószínűleg ez volt az első. Nem tudom, hogy emiatt akartam-e zenét írni, de emiatt mondtam azt, hogy ‘whoa, zene, ez fantasztikus’ (nevet). Azután nem tudtam betelni vele. És tudod ott voltak a Beatles lemezei is. A szüleimnek megvolt az összes Beatles album és mindenképpen emlékszem azokra a dalokra. De az első lemezem a Jackson 5 lemez vagy a Michael Jackson lemez volt. Lehet, hogy együtt vettem meg őket. Valószínűleg azért, mert elmentünk arra a koncertre. Nem tudom, hogy hallottam-e a cuccot azelőtt. De mindig úgy emlékeztem a Jackson 5-ra, mint az első cuccra, ami igazán magával ragadott, amitől azt gondoltam, wow, ez hihetetlen. A zene hihetetlen.”

http://www.glidemagazine.com/119366/adam-duritz-counting-crows-exclusive-interview/

Sony hackelés: a Sony el akarja adni a részesedését a Sony/ATV katalógusban?

Bizonyára már sokan hallottatok a Sony elleni állítólag észak-koreai hackertámadásról. Ha nem, akkor itt egy összefoglaló.

A mi szemszögünkből is található érdekes információ a támadás során kiszivárogtatott belső Sony anyagokban. Nevezetesen egy 2014. október 3-ai keltezésű e-mail, amelyben a Sony pénzügyi igazgatója, Kenichro Yoshida aggodalmát fejezi ki a zenei kiadással foglalkozó részleg jövőbeni kilátásait illetően. Ezeket az aggodalmakat egyrészt a zenei piac gyors átalakulása, eltolódása a streamelés felé táplálja, másrészt pedig a Sony/ATV katalógus “komplex tulajdonosi és irányítási struktúrája”. Erről a tulajdonosi és irányítási struktúráról korábban már írtam ebben a bejegyzésben.

Emellett egy november 21-ei e-mail, amelyet legalább fél tucat Sony vezetőnek kiküldtek tartalmazott egy listát, amely említi a Sony/ATV fontolóra vett eladását. Egy e-mailben Steve Kober, a cég amerikai pénzügyi igazgatója azt írja: “Nagyon meglep minket, hogy a csatolt lista tartalmazza a kommentárt a Sony/ATV eladásáról. Amint azt ön is jól tudja ez egy szupertitkos projekt, amelyet én kezelek Michaellel és Nicole-lal.” Itt Michael Lyntonról, a Sony Entertainment vezérigazgatójáról és a Sony Corp. of America elnökéről, Nicole Seligmanról van szó.

A Sony/ATV katalógus a világ legnagyobb zenei kiadója több, mint 2 millió dal kiadói jogával. Tulajdonosa 50-50 %-ban a Sony, valamint Michael Jackson örökösei, akiket jelenleg a 2009-ben elhunyt sztár hagyatékkezelője képvisel. A tulajdonosi struktúrát bonyolította, hogy 2012-ben egy a Sony/ATV által vezetett konzorcium 2,2 milliárd dollárért megvásárolta az EMI Music Publishinget, amely addig a világ legnagyobb katalógusa volt 1,3 millió dal kiadói jogával. A konzorciumnak a Sony/ATV-n és a Michael Jackson Estate-en kívül a Blackstone befektetői csoport, David Geffen és az Abu Dhabi központtal működő Mubadala befektetői csoport is a tagja.

A katalógust a média gyakran emlegeti “Beatles katalógusként” is, mivel tartalmazza a legendás brit együttes dalainak kiadói jogát is és mivel Michael Jacksont éppen ezek a dalok indították a katalógus megvásárlására a ’80-as években. Valójában azonban a Beatles dalok csupán apró töredékét jelentik a katalógusban megtalálható több mint 2 millió dalnak a legkülönfélébb világsztároktól és kevésbé ismert művészektől egyaránt.

Az e-mailekből nem derülnek ki további részletek a tervezett eladásról, sem arról, hogy ez az eladás mennyiben érintené a többi tulajdonost, így a Michael Jackson Estate-et, és arról sem, hogy kik lennének a lehetséges vevők.

Michael Jackson saját dalait egyébként nem tartalmazza a Sony/ATV katalógus, hanem azok a Michael által 1980-ban alapított Mijac Music katalógusban vannak, amely 100 százalékban a saját hagyatékkezelője tulajdonában van.

Forrás: http://www.bloomberg.com/news/2014-12-23/sony-planned-to-sell-music-publishing-unit-owning-beatles.html

Brit Tanács: Michael Jackson az elmúlt 80 év legnagyobb pillanatai között

A British Council (Brit Tanács) egy nemzetközi oktatási és kulturális projektekkel foglalkozó intézmény, amely idén 80 éves. Ebből az alkalomból összeállítottak egy listát az elmúlt 80 év 80 legnagyobb pillanatáról. A listát első körben 25 eminens tudós, technológiai szakember, akadémikus, művész, író, televíziós személyiség és vezető politikus véleménye alapján állították össze, majd pedig 10 ezer embert kérdeztek meg róla és ennek alapján alakult ki a végső sorrend.

A lista nekünk itt azért érdekes, mert a 49. helyére felkerült Michael Jackson is:

 

#49
Az amerikai énekes Michael Jackson (1958-2009) életének és zenéjének hatása.

A dolog még inkább megtisztelő, ha figyelembe vesszük, hogy a listán nincs rajta más pop vagy rock sztár – még Elvis Presley vagy a Beatles sem. Brit listáról lévén szó különösen utóbbi hiánya feltűnő. (Bár, a British Council nemzetközi oktatási és kulturális ügyekkel foglalkozik – lehet, hogy pont ezért nem kerülhetett fel a brit Beatles. Ezt nem tudom.) Az egyetlen másik pop-rock zenéhez kapcsolódó esemény a listán az 50. helyen megtalálható 1985-ös és 2005-ös Live Aid jótékonysági koncertek.

A lista első helyére a Világháló feltalálása, a második helyre a penicillin tömegtermelési módszerének 1943-as felfedezése, a harmadikra pedig az otthoni számítógépek széles körű elterjedése került.

Forrás: http://www.britishcouncil.org/80moments/

Give In to Me

GiveInToMeA Give In to Me a hetedik kislemez, amelyet kiadtak Michael Jackson Dangerous című albumáról –  Észak-Amerika és Ázsia kivételével, mert ott nem jelent meg kislemezként.

Michael Jackson ugyan nem volt kifejezetten rock zenész, de a Thriller óta minden albumon megjelentetett egy rock dalt is, demonstrálva sokoldalúságát, valamint azt, hogy a zene nem ismer határokat és rasszokat. Az Egyesült Államokban ugyanis a rock zenét játszó fekete művészeket sokszor “sell-outnak” bélyegezte a fekete közönség, azaz olyan valakinek, aki elfordul a gyökereitől és úgymond “fehér zenét” játszik annak érdekében, hogy elfogadja a fehér közönség. Egy feketének R&B-t, soult, funkot vagy hip-hopot illik játszania – legalábbis ezen felfogás szerint. Michael azonban nem hitt az ilyen korlátokban és skatulyákban és talán szándékosan is dacolt velük ezekkel a rock dalokkal.  A Thrilleren a Beat It, a Baden a Dirty Diana, a Dangerous-ön pedig a Give In to Me volt ez a rock dal.

Az is hagyományává vált ezekben a rock dalokban, hogy mindig meghívott rájuk egy akkor éppen népszerű rock gitárost. A Beat It-ben Eddie Van Halent, a Dirty Dianában Steve Stevenst (Billy Idol gitárosa), a Give In to Me-ben pedig a Guns N’ Roses oszlopos tagját, Slasht hallhatjuk gitáron.

Bill Bottrell

Bill Bottrell

Michael egy hangmérnökének, Brad Sundbergnek az elmondása szerint a Give In to Me egy két órás jammelés eredménye, Michael és az egyik munkatársa, Bill Bottrell részvételével. Valamikor 1990-ben Michael és Bill egy napon a stúdióban ültek, amikor Michael elkezdett részleteket énekelni a Beatles Can You Dig It című dalából. A Can You Dig It-ben a Beatles tulajdonképpen csak spontán egymás mögé dobált szavakat és kifejezéseket, amik éppen az eszükbe jutottak. Michael így magyarázott erről Bottrellnek:

“Ez egy ilyen kis rövid dolog, valami átmeneti dolog. [Lennon] csak kiabál dolgokat egymás után. Azt mondom remek lenne, ha valamikor csak a nyakadba akasztanád az elektromos gitárod vagy valami és csak elkezdenél játszani, nekem meg adnál egy mikrofont és… csak úgy amit a pillanat ad, tudod… ami igazán… igazán jó móka lenne. Sok varázslat így jön létre, a pillanat hevében. Tényleg.”

A hangvelvétel amin Michael ezt mondja:

(A teljes párbeszéd:

MJ: [énekel] “Like a rolling stone! Like the FBI!” Hallottad ezt? [énekel] “Like the CIA…”
Bill Bottrell: Ismerősnek tűnik.
MJ: John Lennon. [énekel] “Like the BBC!”
BB: Ó, melyik dal ez?
MJ: [énekel] “BB King!” Őő, Can You Dig It-nek hívták. [énekel] “…And Doris Day! Dig it! Dig it!” Ez egy ilyen kis rövid dolog, valami átmeneti dolog. [Lennon] csak kiabál dolgokat egymás után. Azt mondom remek lenne, ha valamikor csak a nyakadba akasztanád az elektromos gitárod vagy valami és csak elkezdenél játszani, nekem meg adnál egy mikrofont és… csak úgy amit a pillanat ad, tudod… ami igazán… igazán jó móka lenne. Sok varázslat így jön létre, a pillanat hevében. Tényleg.

Innentől a stúdiótechnikára terelődik a szó:

MJ: Gondolod, hogy mindig lesznek ilyen nagy szalagok? Gondolod, hogy valaha is megszűnnek?
BB: Még pár évet adok nekik.
MJ: Igen, úgy tűnik, hogy ugyanilyen nagyok és ugyanilyen nehezek, amióta csak stúdiókban dolgozom. Minden más változott. És ezek a zsinórok. Sokkol, hogy ez eddig még nem változott meg.)

Bottrell később így nyilatkozott Joseph Vogel Man in The Music című könyvében:

“[A ‘Give In To Me’] olyan volt, mint egy kinyilatkoztatás”, emlékszik vissza Bottrell. “Michael átsétált a szobán, és véletlenül épp egy gitár volt a kezemben, eljátszottam a fő riffet hozzá, és azt mondta, ‘Billy, ez egy nagyszerű dal’. Aztán eldúdolta nekem a dallamot”. [1] (A fordításért köszönet az Ember a zenében blognak)

Slash és Michael

Slash és Michael

Mindez később kiegészült Slash virtuóz gitár szólamaival: “Küldött nekem egy szalagot arról a dalról, amelyen nem volt más gitár, csak néhány lassú pengetés”, emlékszik vissza Slash. “Felhívtam és elénekeltem a telefonba, hogy mit akarok csinálni… és indulóban voltam Afrikába. Az időbeosztásunk nem volt szinkronban. Szóval el kellett repülnöm, de Michaelnek sikerült kidolgoznia, így meg tudtuk csinálni, mikor visszajöttem Afrikából. Kiszálltam a repülőből és a stúdióba hajtottam. Tulajdonképpen bementem és elkezdtem játszani – így történt. Ily módon ez nagyon spontán volt. Michael csak azt akarta, hogy [játsszak] bármit, ami az én stílusom. Csak annyit kért, hogy ezt tegyem. Semmi nyomás. Igazán összhangban volt velem. Én a gitár játéknak nem az ilyen heavy-metal iskolájából jövök. Minden dolog, amit tettem vagy előástam, ugyanarról a helyről származik, ahonnan Michael Jackson jön. Lehet, hogy más-más irányba haladunk, vagy a kerítés különböző oldalán állunk, de amikor útjaink találkoznak, ez mind ugyanabból a témából fakad.” [1] – idézi Slasht Vogel. (A fordításért köszönet az Ember a zenében blognak.)

Michael Jackson a stúdióban általában nem tűrte el a dohányzást és az ivást, de Slash vendégszereplésekor kivételt tett. Bottrell így mesélt Chris Cadman és Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record című könyvében: “De amikor Slash jött, MJ tudta, hogy nála ez része a dolognak. Így azt mondta: ‘Hagyjátok, hogy hozza az alkoholját, a cigarettáját, amire szükség van’. Így kialakítottunk egy másik szobát a Hit Factory-ban és Slash emberei átküldték a listát… a nap itala a Jack Daniels volt és a kávé, ha jól emlékszem.” [2]

A dalhoz készült videó rock koncert jellegű, amelyben Slash mellett a Guns N’ Roses két másik tagja, a ritmus gitáros Gilby Clarke és a csapat turné billentyűse, Teddy Andreadis, valamint a Living Color rock együttes egykori basszusgitárosa, Muzz Skillings kíséri. (A Living Color együttes egy feketékből álló rock együttes – egyike a keveseknek.)

A videót két óra alatt forgatták le Németországban, Münchenben 1992 augusztusában. A rendező Andy Moharan. A speciális effekteket, mint amilyenek a villámok, utólag adták hozzá. Az ősbemutatójára 1993. február 10-én került sor annak az interjúnak a keretében, amit Michael Oprah Winfrey-nek adott.

A CD kislemezre a Give In to Me-n kívül felkerült Michael két másik rock dala, a Beat It és a Dirty Diana is. A CD kislemez egyéb változatain a dal egy vokális, valamint egy instrumentális változata található meg.

A dal sok országban Top 10-es sláger volt, köztük az Egyesült Királyságban a második helyig jutott, míg Új-Zélandon négy hétig vezette a slágerlistát.

Még többet olvashatsz a dalról a Michael Jackson – Ember a zenében blogon: http://michaeljacksonemberazeneben.wordpress.com/2014/03/12/10-give-in-to-me/

A dal demója – még mielőtt Slash hozzátette volna a saját szólóját. Ez a demo a rajongók körében Love Is A Donut (“a szerelem egy fánk”) néven is ismert, mivel Michael a humoránál volt és ezt énekli benne 2:59-nél:

Írta és komponálta: Michael Jackson, Bill Bottrell
Producer: Michael Jackson, Bill Bottrell
Különleges gitár előadás: Slash
A felvétel ideje: 1991
A felvétel helyszíne: Ocean Way Studios és Record One Studios (Los Angeles, Kalifornia)
Album: Dangerous

Stílus: pop, rock

Videó

Rendezte: Andy Moharan

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

Egyesült Királyság: 2.
Új-Zéland: 1.
Hollandia: 3.
Ausztrália: 4.
Spanyolország: 6.
Franciaország: 7.
Németország: 10.

Forrás:

[1] Joseph Vogel – Man in the Music (Sterling Publishing, New York, 2011)

[2] Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)

A Sony/ATV katalógus története

Néhány nappal ezelőtt lefordítottam egy részletet Zack O’Malley Greenburg Michael Jackson, Inc.: The Rise, Fall, and Rebirth of a Billion-Dollar Empire című könyvéből arról, hogy Michael Jackson hogyan vásárolta meg a híres “Beatles katalógust” a ’80-as években. Greenburg a SoulTrain.com-nak adott interjújában (lásd az első linket), megjegyzi, hogy ma a Sony/ATV katalógus több, mint 2 milliárd dollárt ér (de vannak becslések, amelyek sokkal magasabbra teszik az értékét). Azt azonban le kell szögezni, hogy ez nemcsak a Beatles daloknak köszönhető – sőt, mára már nem elsősorban azoknak, bár nyilvánvalóan továbbra is a koronaékkövét jelentik a katalógusnak. Ebben a bejegyzésben egy kis áttekintést adok arról, hogy mi is az a Sony/ATV katalógus, hogyan jött létre és hogyan érte el mai értékét.

A Sony/ATV Music Publishing a világ legnagyobb zenei kiadója. Több, mint kétmillió dal kiadó jogát birtokolja és menedzseli, éves jövedelmét körülbelül 1,26 milliárd dollárra teszik. 50-50%-os tulajdonosa a Sony Corporation és Michael Jackson, illetve utóbbi halála óta a hagyatékkezelője.

Gyakran “Beatles katalógusként” emlegetik, ami a ’80-as évekre utal vissza, amikor is Michael Jackson 47,5 millió dollárért megvásárolta a Beatles dalok kiadói jogait tartalmazó ATV katalógust. Ez volt mindennek az alapja, azonban ma már sokkal, sokkal többről van szó, mint a Beatles dalairól. Arról, hogy Michael miért és hogyan vásárolta meg az ATV katalógust ebben a bejegyzésben olvashatsz részletesen. Jelen bejegyzésben azt foglalom össze, hogy azóta mi történt az ATV katalógussal és hogyan lett a 47,5 millió dolláros befektetésből több milliárd dollárt érő katalógus és a világ legnagyobb zenei kiadója.

Előtte azonban nézzük meg azt is, hogy mi történt az ATV katalógussal mielőtt Michael megvásárolta!

Az ATV Music Publishinget 1955-ben hozta létre egy leányvállalataként a brit Associated Television (ATV). 1959-ben megvásárolták a Pye Records 50 százalékát. A Pye Records Nagy-Britannia három legnagyobb lemeztársaságának egyike volt abban az időben. A szándék akkor az volt a vásárlással, hogy az ATV és az ITC televízió a programjaiban használni tudjanak bizonyos zenéket.

Az ATV Music Publishing 1968-ban vásárolta meg a Northern Songs katalógust, amelyet 1963-ban alapított Dick James, Brian Epstein, John Lennon és Paul McCartney. Epstein 1967-es halála után Lennon és McCartney megpróbálták megszerezni a dalaik kiadói jogát, de Dick James eladta a katalógust az ATV-nek. Ez a katalógus tartalmazta az összes dal kiadói jogát, amit Lennon és McCartney 1971-ig írt.

A ’70-es évek során az ATV további dalokat vásárolt az addigiakhoz.

1982-ben az ausztrál üzletember, Robert Holmes à Court viszonylag olcsón megvásárolta az Associated Communications Corporationt (az ATV Music Publishing anyavállalatát), majd bizonyos leányvállalatait áruba bocsátotta. Így került a piacra 1984-ben az ATV Music Publishing. Hogy Michael Jackson hogyan vásárolta meg, azt ez a bejegyzés fejt ki részletesen, így ezt a részt itt most átugrom.

1991-ben a Sony felvásárolta a CBS lemeztársaságot, amelynek Michael Jackson is az egyik művésze volt.

1995-ben a Sony 90 millió dollárt ajánlott Michaelnek az ATV katalógus feléért. Michael elfogadta az ajánlatot és ez azt jelentette, hogy a korábban 47,5 millió dollárért vásárolt befektetése felét (23,75 millió dollár) adta el 90 millió dollárért. Már önmagában ezt a profitot nézve is jó üzlet lenne ez, de azért ez ennél még sokkal nagyobb húzás volt. Ugyanis nem puszta eladásról volt szó, hanem a Sony és az ATV zenei katalógusának az egyesítéséről, amelyből így létrejött a Sony/ATV Music Publishing, melynek így Michael Jackson az 50 százalékos tulajdonosa lett. Ez a katalógus pedig azóta csak tovább gyarapodott, értéke pedig a sokszorosára nőtt.

2001 novemberében a Sony/ATV megvásárolta a 600 country dalt tartalmazó Baby Mae Music katalógust Tony Martin country énekestől.

2002 júliusában a Sony/ATV 157 millió dollárért megvásárolta az Acuff-Rose country zenei kiadót, amely 55 ezer dalt tartalmazott – köztük olyan művészek dalait, mint az Everly Brothers vagy Roy Orbison.

2007-ben a Sony/ATV 370 millió dollárért megvásárolta a Famous Music kiadót a Viacom média vállalattól több mint 125 ezer dal kiadói jogával együtt – köztük olyan művészek dalaival, mint Eminem, Björk, Shakira, Beck, Akon.

Ezzel a vásárlással a Sony/ATV a Viacom Paramount Pictures leányvállalata által forgalmazott filmek zenéinek kiadói jogát is megszerezte. Ennek részét képezik a DreamWorks filmek is, mivel a céget 2006-ban megvásárolta a Viacom.

Szintén 2007-ben a Sony/ATV megvette a Leiber and Stoller katalógust is, amely többek között tartalmazta Elvis Presley Hound Dog és Jailhouse Rock című slágerét. (Elvis dalok már korábbi vásárlásokból is voltak Michael birtokában.)

2012-ben egy a Sony/ATV által vezetett konzorcium 2,2 milliárd dollárért megvásárolta az EMI Music Publishinget, amely addig a világ legnagyobb katalógusa volt 1,3 millió dal kiadói jogával. A konzorciumnak a Sony/ATV-n kívül a Blackstone befektetői csoport és  az Abu Dhabi központtal működő Mubadala befektetői csoport is a tagja. A vásárláshoz a piac monopolizálódásával kapcsolatos aggodalmak miatt külön megállapodást kellett kötni az Európai Unióval. Ennek keretében a Sony/ATV vállalta, hogy eladja a Famous Music UK és a Virgin Music katalógusát, azért, hogy megvásárolhassa az EMI-t. Ezt a két katalógust a BMG vásárolta meg a Sony/ATV-től 150 millió dollárért.

Ezzel a Sony/ATV lett a világ legnagyobb zenekiadója több, mint 2 millió dal kiadói jogával és kb. 1,26 milliárd dolláros éves bevétellel.

Michael saját dalait NEM tartalmazza a Sony/ATV katalógus, hanem azok a Michael által 1980-ban alapított Mijac Music katalógusban vannak. A Mijac Music katalógusában Michael a saját dalain kívül a Sly and the Family Stone dalai, a Gamble and Huff dalszerző-producer páros dalai, Curtis Mayfield dalok, valamint olyan dalok találhatók, amelyek Ray Charles, Aretha Franklin és Elvis Presley előadásában váltak ismertté.

A Mijac Music adminisztratív kezelését 2012-ig a Warner/Chappell Music Publishing  látta el, azonban a korábbi szerződés lejártával átvette azt a Sony/ATV.  A félreértések elkerülése végett: ez nem jelenti azt, hogy a Mijac Music is a Sony/ATV katalógus részévé vált. Ebben az esetben pusztán adminisztratív kezelői jogról beszélünk, a Mijac Music-nak továbbra is 100 százalékos tulajdonosa Michael Jackson, illetve most már az örökösei.

***

Paul McCartney elmondása szerint akkor távolodtak el egymástól Michael Jacksonnal, amikor szerette volna elérni, hogy Michael megemelje a részesedését a Beatles dalok bevételeiből (a jelen konstrukció úgy néz ki, hogy 50%-ot kap a kiadó, a másik 50%-on pedig osztoznak a dalszerzők, tehát egy Lennon-McCartney szerzemény esetén ez 25% részesedést jelent McCartney-nak), Michael azonban nem volt erre hajlandó mondván “ez üzlet”. Azonban Michael nem minden esetben tartotta magát ennyire szigorúan üzleti megfontolásokhoz. Látható, hogy a színes bőrű művészek sorsát mindig jobban a szívén viselte, ami valószínűleg abból adódik, hogy különösen a könnyűzene korai időszakában a fehérek által irányított vállalatok – kiadók, lemezcégek – gyakran kijátszották és kisemmizték a fekete művészeket, akik sokszor nincstelenül haltak meg. Ezért például amikor megvette az ATV katalógust, akkor Little Richardnak egyből felajánlotta, hogy átadja neki a katalógusban található dalait. Végül is jogi és egyéb akadályok miatt az átadásra nem került sor, de Richard azt nyilatkozta később, hogy nagyon sokat jelentett a számára maga a gesztus és a szándék is.

Figyelembe véve a lemezipar történelmét és a feketék korábbi helyét ebben a történelemben, mindenképpen volt annak valamiféle szimbolikus jelentősége, hogy egy fekete művész úgymond “megvette” a Beatlest és Elvist – a legnagyobb fehér legendákat. Először fordult a kocka egy olyan lemeziparban, amely korábban jellemzően kizsákmányolta a feketéket és sokkal rosszabb feltételeket biztosított a számukra, mint a fehér művészeknek, akik pedig sokszor éppen a fekete művészek utánzásából építettek karriert. Úgy vélem Michael nemcsak tisztában volt ezzel a szimbolikus jelentőséggel, hanem kifejezetten ez lehetett az egyik fő motivációja.

És ezzel a szimbolikus jelentőséggel sokan mások is tisztában voltak, főleg az USA-ban. Talán nem véletlen, hogy a nagyrészt fehér mogulok által irányított bulvármédia negatív kampánya Michael Jackson ellen  valamikor ennek a vásárlásnak az idején kezdődött el…

***

A Sony/ATV katalógusban lévő művészek listája: http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_Sony/ATV_Music_Publishing_artists (A Wikipedián található információk sokszor nem helyesek, így itt sem – pl. Michael Jacksont is felsorolják a listában, de amint mondtam a Mijac Music nem része a Sony/ATV katalógusnak. Azonban egy körülbelüli áttekintésnek jó a lista.)

A Sony/ATV kiadó hivatalos honlapja: https://www.sonyatv.com/

Hogyan vette meg Michael Jackson a Beatles katalógust?

Az alábbi kivonat részlet Zack O’Malley Greenburg Michael Jackson, Inc.: The Rise, Fall, and Rebirth of a Billion-Dollar Empire című könyvéből:

Az 1980-as évek közepén néhány havonta egyszer összegyűlt Amerika legokosabb üzletemberei közül néhány, hogy pénzügyi stratégiát tervezzen egy milliárd dolláros szórakoztatóipari konglomerátumnak. Ennek az informális befektetési tanácsnak a tagja volt David Geffen, aki addigra már elindított több lemeztársaságot és később ő lett Hollywood egyik leggazdagabb embere miután megalapította a DreamWorks Stúdiót; John Johnson, aki az Ebony magazin alapítója és ő volt az első fekete ember, aki felkerült a Forbes magazin 400 leggazdagabb amerikait tartalmazó listájára; John Branca, aki azóta tucatnyi a Rock and Roll Hall of Fame-be tartozó művész pénzügyeit kezelte, beleértve a Beach Boyst, a Rolling Stonest és Michael Jacksont, a Pop Királyát, aki a testület elnöke volt – és kifürkészhetetlen az elmaradhatatlan napszemüvegében.

A kérdéses szórakoztatóipari vállalat részvényeivel sohasem kereskedtek a New York-i tőzsdén. Noha igazából kevesen tekintenék ezt tényleges vállalatnak, multinacionális termékeit milliárdok fogyasztották az elmúlt évtizedekben. Ha a szervezetet hivatalosan bejegyezték volna akkor hívhatták volna Michael Jackson Rt-nek.

1985-ben ez a konglomerátum a legjelentősebb vásárlását vitte véghez: az ATV-ét, amely magában foglalta a Beatles értékes kiadói katalógusát. Ennek része volt az együttes legtöbb nagy slágerének a szerzői joga, beleértve a Yesterdayt, a Come Togethert, a Hey Jude-ot és több száz más dalt. A katalógust később egyesítették a Sony-éval és így jött létre a Sony/ATV, amely jelenleg több, mint kétmillió dalt felügyel olyan művészektől, mint Eminem vagy Taylor Swift, s ezzel ez a világ legnagyobb zenei kiadó vállalata.

Hónapokkal az üzlet nyélbe ütése előtt azonban egy befektetői bizottsági ülésen a vásárlás valószínűtlennek tűnt. A Michael Jackson Rt. komoly tárgyalásokat folytatott az ausztrál milliárdossal, Robert Holmes à Courttal, aki 40 millió dollár felett határozta meg az árat – s ez nézeteltérésekhez vezetett Jackson belső köreiben arról, hogy hogyan tovább.

Mivel nem akart senkit felzaklatni Jackson nem szólt egy szót sem – amint azt gyakran tette a megbeszéléseken –, de ő már döntött. Írt valamit egy pénzügyi kivonat hátoldalára és odacsúsztatta Brancának az asztal alatt.

Ez állt rajta: „John, kérlek, ne alkudozzunk. Nem akarom elveszíteni az üzletet… EZ AZ ÉN KATALÓGUSOM.”

Néhány hónappal később Jackson megvette az ATV-t 47,5 millió dollárért. Ma a Sony/ATV körülbelül 2 milliárd dollárt ér – Jackson hagyatékkezelőjén keresztül Jackson örökösei még mindig fele arányban tulajdonosai ennek a közös vállalatnak. Nem ez lenne a helyzet, ha Jackson és csapata nem manőverezett volna okosan és állhatatosan. Ez a hihetetlen történet több, mint negyed évszázaddal ezelőtt kezdődött az Egyesült Királyságban egy híres lovag és egy hamarosan királlyá váló illető közötti találkozással.

Egy este 1981-ben Paul McCartney otthonában London mellett az egykori Beatle átnyújtott Michael Jacksonnak egy mappát. Benne mindazoknak a daloknak a listája állt, amelyeknek a kiadói jogát McCartney birtokolta. Miután a saját dalszerzői katalógusának a nagy részét hagyta kicsúszni a kezei közül fiatal korában, elkezdett szerzői jogokat vásárolni éveken át.

”Ezt csinálom én. Megvettem Buddy Holly katalógusát, a Broadway katalógust.” – mondta McCartney a fiatal énekesnek. „Itt van kinyomtatva mindazoknak a daloknak a névsora, amelyeket birtokolok.” Jacksont ez lenyűgözte. Ő is el akarta kezdeni ugyanezt csinálni és a vállalkozói ösztöne rögtön működésbe lépett. „Paul és én mindketten a saját kárunkon tanultuk meg az üzletet és a kiadói jogok és jogdíjak fontosságát és a dalszerzés méltóságát.” – írta Jackson az önéletrajzában.

Amikor visszatért Kaliforniába egy irigylésre méltó problémával találta magát szembe. 1980-ban 9 millió dollárt keresett és egy halom pénzen ült, ami befektetésre vált. Az infláció az 1980-as évek elején féktelen volt, ami azt jelentette, hogy a felhalmozott készpénz gyorsan veszített az értékéből. Röviden: találnia kellett valami arra érdemes helyet arra, hogy leparkolja a Michael Jackson Rt. tartalékait.

A könyvelői hoztak neki pár ingatlan befektetési lehetőséget, de egyik sem izgatta fel annyira, hogy bármit is vegyen. Dalokat akart venni. Az ügyvédje, John Branca (aki jelenleg Jackson hagyatékkezelőjét vezeti) elkezdett beszélni emberekkel a kiadói üzletben, hogy megtudja mit árulnak. Az egyik első beszélgetését a dalszerző Ernie Marescával folytatta, akinek két nagy rock dala volt eladó: a Runaround Sue és a The Wanderer. Amikor Branca ezt elmondta Jacksonnak az énekes nem ismerte ezeket a dalokat. Az ügyvéd adott a kliensének egy szalagot és azt mondta neki, hogy hallgassa meg őket. Néhány nappal később Jackson visszahívta: „Meg kell szerezned ezeket a dalokat!” – mondta. „Egész hétvégén táncoltam rájuk.”

Így Branca és Jackson elkezdett bevásárolni. Vettek egy kisebb katalógust, ami tartalmazta a 1-2-3-t, egy 1960-as évekbeli soft rock szerelmes dalt Len Barry-től, az Expressway to Your Heart című Gamble and Huff kompozíciót, amelyet 1967-ben jelentetett meg a Soul Survivors és a Cowboys to Girls-t, egy 1968-as Intruders slágert, amelyet ugyanaz a duó komponált. Ha Jackson nem ismert egy dalt, akkor Branca küldött neki egy felvételt; ha az énekes beleszeretett, akkor áldását adta a vásárlásra.

Karen Langford, Jackson régi munkatársa emlékszik, hogy egyszer ebben az időszakban ott ült Jacksonnal és arról beszélgettek, hogy mely minden idők legnagyobb dalait lenne jó birtokolni (gyakran említette a Beatles, Elvis és Ray Charles dalait, többek között). Néha tesztelte Langfordot azzal, hogy elénekelt egy részletet egy dalból és megkérdezte mi a címe és ki az előadó. Már akkor olyan céljai voltak a tulajdonlásban, amit az ő korában csak kevesen tudtak elképzelni.

„Ő akart a világ első számú kiadója lenni.” – mondja Langford – „És… ez sokféle formában előjött, de a célja mindig az volt, hogy első számú legyen, megszerezni azt a Nr. 1. helyet. A legnagyobbnak, a legjobbnak lenni.”

Amit az énekes nagyon akart az Berry Gordy Jobete katalógusa volt, amely a Motown legnagyobb slágereinek legtöbbjét tartalmazza, beleértve a Jackson 5 dalait is. Gordy azt mondja, hogy Jackson „versenyképes” árat kínált neki egy ponton, de a Motown főnöke nem állt készen arra, hogy eladja – és nem is tette, amíg az EMI nem fizetett neki 132 millió dollárt a katalógusa feléért 1997-ben.

De amikor megfigyelte Gordy hogyan menedzseli a kiadói érdekeit az valamit lángra lobbantott Jacksonban. „Megcsípte a bogár.” – mondja Gordy – „És ez arra késztette, hogy valami még nagyobbat akarjon csinálni.”

***

„Michael,” – kezdte Branca szemérmesen egy találkozón 1984 szeptemberében – „azt hiszem hallottam, hogy eladó egy katalógus”.

„Melyik az?”

„Az ATV.”

„Igen, és az mi?”

„Nem is tudom, van egy pár szerzői jog benne. Mindjárt eszembe jut…” – mondta Branca, miközben a hatás kedvéért szünetet tartott. Aztán elkezdett sorolni egy pár címet: Yesterday, Come Together, Penny Lane és Hey Jude.

„A Beatles?!” – kiáltott fel Jackson.

Az egyetlen probléma: a katalógus a milliárdos Robert Holmes à Courté volt, az üzleti élet egy ausztrál kalózáé, aki ismert volt acélos türelméről, az iránti hajlamáról, hogy az utolsó pillanatban kihátráljon üzletekből és olyan szintű makacsságáról, amely felveszi a versenyt bármely rocksztáréval. Volt jó pár más kérője is az ATV ügyében, beleértve a milliárdos ingatlanfejlesztőt, Samuel LeFrakot, a Virgin Records alapítóját Richard Bransont, valamint Marty Bandiert és egy másik kiadót igazgató Charles Koppelmant (Bandier-t a Sony/ATV 2007-ben szerződtette és jelenleg is a vállalat vezérigazgatója).

Holmes à Court számára kevés dolog okozott nagyobb örömöt, mint egy kimerítő üzleti tárgyalás. Különösen nagy örömét lelte abban, ha túlbuzgó amerikaiakkal játszadozhatott. („Azt akarják, hogy az ő szabályaik szerint játsszam.” – mondta egyszer Egyesült Államokbeli társairól. „A vietkongok nem játszottak a szabályok szerint és nézd meg mi történt.”) Mindez nem számított Jacksonnak. Az instrukciói Brancának: „Meg kell szerezned nekem azt a katalógust.”

Az ügyvéd emlékszik az ezt követő hektikus napokra. Az első feladat: beszélni Paul McCartney-val és Yoko Onóval, akik mindketten Jackson barátai voltak. John Lennon özvegyeként Ono felügyelte Lennon hagyatékát és azt pletykálták, hogy mutat némi érdeklődést aziránt, hogy McCartney-val közösen tegyen egy ajánlatot az ATV-re. Jackson remélte, hogy nem kerül sor ütközetre.

„Felhívtam Yokót.” – emlékszik vissza Branca. „És azt mondtam: ’Michael megkért, hogy hívjalak fel és megtudjam, hogy licitálsz-e az ATV Music-ra, amely birtokolja az összes Beatles dalt.”

„Nem, nem licitálunk.”

„Nem?”

„Nem, nem. Ha megvennénk, akkor Paullal kellene viaskodnunk.” – válaszolta Ono. „Kész cirkusz lenne. Miért?”

”Mert Michaelt érdekli a dolog.”

„Ó, az csodálatos lenne. Inkább legyen Michael kezében, mint valami nagyvállalatéban.”

(Amikor Onót harminc évvel később megkérdezték erről a párbeszédről – egy rövid interjú keretében egy tüntetésen a New York-i ABC Carpet & Home előtt – azt mondta, hogy nem folytatott „komplex beszélgetést” senkivel Jackson csapatából, de bővebben nem fejtette ki.)

Branca azt mondja, hogy a következő lépés az volt, hogy beszéljen John Eastmannal, Paul McCartney ügyvédjével és sógorával (ő képviselte az énekest és a saját apját, Lee Eastmant is, aki még a Beatles feloszlása előtt kezdett együtt dolgozni McCartney-val). Branca elmondása szerint Eastman azt mondta, hogy McCartney-t nem érdekli a dolog, mert a katalógus „túl drága”. Ez volt az egyik oka annak, hogy sem Branca, sem Bandier nem hitte, hogy McCartney kipengetne érte ennyi pénzt.

Noha az ATV értékének kétharmadát a Beatles dalai tették ki, de a maradék egyharmadot McCartney nem akarta: több ezer más kompozíció szerzői joga, egy hangeffektus könyvtár, sőt még némi ingatlan is. „Paul hozzáállása sokkal, sokkal inkább pénzügyi jellegű volt.” – mondja Bandier. Joe Jackson (Michael apja – a ford.) hozzáteszi: „Michael csak egy dolog miatt vette meg azt a katalógust: mert eladó volt! [McCartney és Ono] is megvehették volna. De nem tették.”

Van egy művészi magyarázata is McCartney vonakodásának: „Sosem gondoltam, hogy Paul McCartney meg fogja venni, mert nagyon nehéz dolog valami alkotójának megvenni a saját alkotását.” – mondja Bandier. „Olyan lenne, mintha egy olyan képet, amin Picasso egy napig dolgozott, húsz évvel később megvenne 5 millió dollárért. Ez nem olyan dolog lenne, amit Paul megtenne.”

Branca egy 30 millió dolláros ajánlattal nyitott. De Holmes à Court többet akart, különösen mivel Bandiert, Koppelmant és pár más vevőt is még mindig érdekelte az ATV. Novemberre Jackson felhatalmazta Brancát arra, hogy emelje meg az ajánlatát 40 millió dollárra. John Johnson kivételével Jackson tanácsadói – még a zeneipari igazgatók, David Geffen és Walter Yetnikoff is – úgy gondolták, hogy az énekesnek elment az esze.

Utóbbi megmondta Jacksonnak, hogy hibát követ el és inkább maradjon annál, hogy csak művész. „Az volt a tanácsom.” – mondja a CBS egykori elnöke – „De ő nem értett velem egyet. Szerencsére.” Jacksonnak nem volt üzleti iskolai végzettsége és a cash flow multiplikátorok nem sokat jelentettek a számára. De óriási érzéke volt az érték iránt – és Branca személyében volt egy főhadnagya, aki képes volt segíteni neki abban, hogy kihozza ebből a legtöbbet.

„John volt a pénzügyi házmester és Michael ösztöneinek a végrehajtója.” – mondja a milliárdos Tom Barrack, aki élete során később dolgozott Jacksonnal. „Szóval Michael azt mondta: ’Wow, szerintem hihetetlen értéke lesz a Beatles daloknak idővel. Egészen őszintén szólva Michael nem tudta, hogy 12 millió dollárt, 18 millió dollárt vagy 25 millió dollárt érnek-e. Csak azt tudta és azt érezte meg helyesen, hogy idővel a szellemi termék sok pénzt fog érni.”

Jackson állandó refrénje az volt, hogy „Nem árazhatsz be egy Picassót… nem árazhatod be ezeket a dalokat, mert felbecsülhetetlenek. Ezek a valaha írt legjobb dalok.” Egy pénzügyi bizottsági ülésen Jackson megírta Brancának a fentiekben említett cetlit, amelyet az ügyvéd ma is az otthonában őriz: „EZ AZ ÉN KATALÓGUSOM.”

John kérlek ne alkudozzun, nem akarom elveszíteni ezt az üzletet. Fogadjuk meg Johnson tanácsát. (Bal oldalt alul: "Azt mondta, hogy sok nagy üzletet veszített el így.") EZ AZ ÉN KATALÓGUSOM. Michael Jackson"

Az említett cetli. Pontosan ez áll rajta: ATV. John kérlek ne alkudozzunk, nem akarom elveszíteni ezt az üzletet. Fogadjuk meg Johnson tanácsát.” (Bal oldalt alul: “Azt mondta, hogy sok nagy üzletet veszített el így.”) EZ AZ ÉN KATALÓGUSOM. Michael Jackson”

Egy 45 millió dolláros ajánlat már elég jó volt ahhoz, hogy Jackson és Branca kapjon egy találkozót Londonban azon a télen, de Holmes à Court nem volt hajlandó maga elmenni. Mivel az üzletet még messze nem kötötték meg, ezért Branca is ugyanígy tett és maga helyett a kollégáját, Gary Stiffelmant küldte el. A két fél megállapodott egy őket nem kötő szándéknyilatkozatban és Jackson csapata elvégezte a 4000 dalos katalógus négy hónapig tartó felmérését.

Az ATV szerzői jogdíjainak átadásakor egy húsz fős csapat valami 900 órát töltött el azzal, hogy tüzetesen átvizsgálja a közel egymillió oldalt kitevő szerződéseket. Branca találkozott Holmes à Courttal New Yorkban áprilisban és kezet fogtak az üzletre. Néhány héten belül azonban a mogul kihátrált. Így aztán Jackson áldásával Branca küldött még egy levelet: fogadja el az utolsó, 47,5 millió dolláros ajánlatot vagy nem lesz üzlet.

Körülbelül abban az időben Branca megtudta, hogy Holmes à Court feltételesen odaígérte a katalógust Koppelmannak és Bandier-nek 50 millió dollárért. De ismerte a riválisait – és azokat a helyeket, ahonnan a pénzüket kapták. Történetesen a vállalatuk kapott egy jelentős kiadói előleget az MCA Recordstól, amelyet akkor Irving Azoff vezetett, aki ugyanakkor Jackson és testvérei konzulense is volt az akkori turnéjuk ügyében.

”Elmentem Irvinghez és azt mondtam: ’Hogy finanszírozhatod Charles-t és Marty-t? Michael ellen licitálnak és te Michael konzulánsa vagy.’” – emlékszik vissza Branca. „Visszavonta az ajánlatát és így az ő megállapodásuk kútba esett.”

Nem sokkal később Branca kapott egy hívást Holmes à Court egy kollégájától. El tudna-e menni Londonba véglegesíteni az üzletet? Megállapodtak a 47,5 millió dollárban. Jackson meghatalmazta Brancát, az ügyvéd New Yorkba repült, majd átszállt egy Nagy-Britanniába tartó Concorde-ra. Amikor azonban a repülőn volt észrevett két ismerős arcot, akik szintén Londonba tartottak: Bandiert és Koppelmant.

„Mit csinálsz odaát?” – kérdezte Bandier.

„Ó,” – mondta Branca – „csak üzletelek.”

Bandier is készen állt arra, hogy saját üzletet kössön. Még azután is, hogy Branca meggyőzte Azoffot, hogy visszavonja a támogatását, ő és Koppelman úgy gondolták, hogy össze tudnak kaparni annyi tőkét, hogy tegyenek egy 50 millió dolláros ajánlatot az ATV-re – és ehhez csak egy kis időt kell kérniük. Bandier így emlékszik vissza: „Tulajdonképpen azért mentünk Londonba, hogy véglegesítsünk egy formálisabb szerződést.”

Ő és Koppelman rájöttek, hogy Holmes à Courtot nem érdekelte a zenekiadás és egyszerűen csak meg akart szabadulni az ATV-től amilyen gyorsan csak lehetett. Nem a türelmére alapoztak vagy arra, hogy esetleg örömét lelheti egy kis üzleti sportban. De arra sem számítottak, amit Holmes à Court mondott nekik, amikor megérkeztek: hogy éppen átadni készül az ATV-t egy másik félnek, 2,5 millió dollárral kevesebbért, mint amit ők kínálnak.

Szemtől szembe Holmes à Courttal és közel ahhoz, hogy elveszítsék az üzletet, Bandier azonnal megemelte az ajánlatát további 500 ezer dollárral. De az ausztrált ez sem hatotta meg.

„Van egy aspektusa az üzletnek, amire ti srácok nem vagytok képesek.” – felelte – „Még pedig arra, hogy koncertet adjatok Perthben a kedvenc alapítványom javára.”

„Csinálhatunk egy jótékonysági koncertet.” – mondta Bandier, arra gondolva, hogy könnyen bevetheti a kapcsolatait és talán a pénzét, hogy bármilyen nagy művészt megszerezzen.

„Nem, nem, nem értitek.” – folytatta Holmes à Court – „Én ezt Michael Jacksonnak adom el.”

***

Odaillő módon Jackson a legnagyobb üzletét azzal pecsételte meg, hogy édesítőnek bedobott egy személyes megjelenést. Pedig nem volt könnyű szívesség: 15 órát kellett repülnie Los Angelesből Sydney-be, repülőt váltani és onnan további öt órát repülni Perthbe. De még egy csapat dingó sem akadályozhatta meg abban, hogy megszerezze a katalógusát.

Bandier később megtudta, hogy Jackson ajánlott egy másik kedvezményt is. Holmes à Court lányát Penny-nek hívták és hajlandó volt arra, hogy kivegye a Penny Lane című dalt az üzletből, hogy a milliárdos a lányának adhassa azt ajándékul. (Jackson cége továbbra is menedzselte a dalt a számára.) Ez nem kis engedmény.

„A Beatles bármelyik dala, amely a birtokodban van pénzt termel.” – mondja Bandier – „Csak valami kétszázötven van belőlük és mindenkinek megvan a maga kedvence ebből a kétszázötvenből. Hidd el, a Penny Lane népszerű dal.” De a döntő a perthi megjelenés volt. „Tudtuk, hogy mi nem tudunk holdsétálni, így nem volt több kérdés.” – emlékszik vissza Bandier – „Nem jött össze.”

Michael 1985-ös perthi látogatása, amelyre a Holmes à Courttal kötött szerződés kötelezte. Koncert helyett végül is azzal is megelégedett a milliárdos, hogy Michael megjelenjen a Channel 7 Telethon című jótékonysági műsorában. A csatornának Holmes à Court volt a tulajdonosa.

Jackson eltökélt fókusza arra, hogy a lemezipar legélesebb elméinek heves tiltakozása ellenére megvegye a katalógust talán némelyek számára meggondolatlanságnak tűnik. De utólag egyértelmű, hogy igaza volt abban, hogy az ösztöneire hallgatott – ezt még azok is elismerik, akik eleinte kételkedtek benne. És az is egyértelmű, hogy a szerzői jogokkal kapcsolatos értékítélete kifogástalan volt.

„Úgy gondolom, hogy ha akkor a tanácsadója lettél volna, akkor te is azt mondtad volna neki, hogy ’Ne tedd!’” – mondja Yetnikoff. „Kiderült, hogy nagyon jövedelmező beruházás volt… Szóval azt kell mondanom, hogy az üzleti érzéke jobb, mint az enyém.”

Az biztos, hogy Jackson sosem felejtette el, hogy igaza volt. 2007-ben egy Bandierrel folytatott konferenciabeszélgetés során az igazgató felidézte az ATV 1985-ös eladásának a történetét. Jackson örömmel idézte fel az élményt.

„Látod,” – mondta – „mondtam neked, hogy ismerem a zenekiadói üzletet.”

John Branca és Michael Jackson az előbbi esküvőjén a '80-as évek végén

John Branca és Michael Jackson az előbbi esküvőjén a ’80-as évek végén

Interjú a Michael Jackson, Inc.: The Rise, Fall, and Rebirth of a Billion-Dollar Empire című könyv szerzőjével

Tegnap (június 3-án) jelent meg angol nyelven a Michael Jackson, Inc.: The Rise, Fall, and Rebirth of a Billion-Dollar Empire című könyv (Michael Jackson Rt.: Egy milliárd dolláros birodalom felemelkedése, bukása és újjászületése). (Az Amazonon elektronikus – Kindle – és keményfedeles fizikai formátumban is elérhető.) A könyv szerzője a Forbes üzleti magazin egyik újságírója Zack O’Malley Greenburg azt vállalta, hogy a könyvben üzleti és pénzügyi szempontból tekinti át Michael Jackson pályafutását.

Ebből az alkalomból készített vele interjút a SoulTrain.com.

Michael-Jackson-INC-Book-Cover

SoulTrain.com: Amikor elkezdted a kutatást és elkezdted írni ezt a könyvet, mi az amit nagyjából elképzeltél?

Zack O’Malley Greenburg: A Michael Jackson, Inc. könyvhöz onnan jött az ötlet, hogy a Forbes magazinban foglalkoztam Michael Jackson üzleti ügyeivel. Miután meghalt rájöttem, hogy minden, ami a Pop Királyához kapcsolódik hihetetlen mennyiségű pénzt generál és minél tovább követtem a sztorit annál inkább rájöttem, hogy ez olyan üzletek eredménye, amiket még életében kötött – azoknak a döntéseknek, amiket hozott, annak a birodalomnak, amit felépített. Ez egy olyan pályára állított engem, aminek során már nemcsak a halála utáni pénzügyi életét néztem, hanem az egész karrierjét üzleti szempontból és azokat a döntéseket, amiket meghozott és hogy azok hogyan forradalmasították a szórakoztatóipart.

SoulTrain.com: Beszéltél számos professzionális kapcsolatával. Hogyan tudtad leszűkíteni azoknak a körét, akik szerepelnek a könyvedben? Volt olyan, akivel szerettél volna beszélni, de nem tudtál?

Greenburg: Mindenképpen nehéz folyamat volt leszűkíteni mindent kezelhető keretek közé. Annyi ember van, akik kapcsolódnak az életéhez, de úgy gondolom, hogy az egyik fontos dolog az volt, hogy összesűrítsem és egyszerűsítsem ezeknek az üzleti kapcsolatoknak ezt a hatalmas hálóját, amely a teljes élete során kialakult. Próbáltam a legrelevánsabb karakterekre kihegyezni és mindent úgy sodorni, hogy közben ne áldozzak fel semmilyen sajátosságot vagy részletet. Voltak olyan emberek, akikkel szerettem volna beszélni – az egyik ilyen például Diana Ross. De Diana Ross és Quincy Jones annyi mindent tettek már Michaelért és annyit beszéltek már róla, hogy azt hiszem már egy kicsit elegük van belőle! De sikerült beszélnem rengeteg más emberrel, mint például Berry Gordy-val, Walter Yetnikoff-fal, Pharrell Williams-szel, Sheryl Crow-val és Jon Bon Jovival. Van jó pár kis ízes anekdotám, amit még sehol nem írtak meg és nagyon izgalmasnak találom, hogy végre megjelenhetnek.

SoulTrain.com: Amikor az üzlet alapjairól beszélünk, Michael közvetlenül és közvetetten is sokat tanult a zeneipar olyan titánjaitól, mint Berry Gordy természetesen és John H. Johnson. Mit gondolsz kitől tanult a legtöbbet?

Greenburg: Úgy gondolom, hogy Berry Gordy valóban az egyik első inspirációja volt, ha az üzletről beszélünk. Berry elmondta nekem, hogy amikor a Motownnál volt, akkor mindent egyszerre csinált: a stúdióban dolgozott, telefonhívásokat bonyolított állandóan és üzleteket kötött. És Michael – mindenki ezt mondta nekem – szivacsként szívta magába a tudást. Mindent magába szívott, ott ült és figyelt. Berry Gordy elmondta nekem, hogy ez gyakran megtörtént és a fiatal Michael ott ült és figyelt és mindent magába szívott. Úgy gondolom, hogy egy csomó mindent így tanult meg, ozmózissal.

SoulTrain.com: Látható, hogy Smokey Robinson nem éppen tartotta Joe Jacksont üzletembernek, legalábbis a szó technikai értelmében. De bizonyára a Jackson 5 napjaitól egy bizonyos pontig Michael Jackson azért az apjától is ellesett egy-két üzleti ismeretet, nem?

Greenburg: Az apja mindenképpen jelen volt. És úgy gondolom, hogy ez egy nagyon fontos rész. A tökéletességre ösztökélte a gyerekeit és ez mindenképpen Michaellel maradt – akár jó, akár rossz értelemben. Szóval igen, úgy gondolom tanult leckéket az apjától is.

SoulTrain.com: A Jackson 5 és a Jacksons sokszor fellépett a Soul Train műsoraiban és Michaelt is többször meginterjúvolta Don Cornelius a showban. Figyelembe véve ezt, gondolod, hogy megfigyelte Corneliust is, aki szintén ismert volt a kiváló üzleti érzékéről?

Greenburg: Ez jó kérdés. Őszintén szólva ezt a vetületet nem vizsgáltam, de nem lepne meg.

Michael és Don Cornelius 1979-ben

Michael és Don Cornelius 1979-ben

SoulTrain.com: Az a tény, hogy Michael Jackson megvette a Beatles katalógust a mai napig az egyik legnagyobb és legtöbbet tárgyalt sztori a szórakoztatóipari üzletben. A könyvben megjegyzed, hogy milyen viharossá vált a levegő ezen vásárlás körül és sokan – köztük maga Jackson is – megjegyzik, hogy nem mindenki örült annak, hogy ő lett a tulajdonos. Tudnál erről beszélni?

Greenburg: Az, hogy Michael Jackson 47,5 millió dollárért megvette a Beatles katalógust minden bizonnyal az egyik legnagyobb üzleti fogás a zeneipar történetében. Ma a részesedése, ami a Sony/ATV katalógus felét jelenti, valószínűleg olyan 2 milliárd dollár körül van. Ez hihetetlen haszon egy beruházástól. A helyzet az, hogy abban az időben az emberek úgy gondolták, hogy megőrült és ezt le is írom a könyvemben: sok közeli tanácsadója – nagyon sikeres üzletemberek a zeneiparban – úgy gondolta, hogy elképesztő összeget fizetett ki érte és ez sosem lesz jó üzlet a számára. De ő úgy nézett rá, hogy olyan ez, mint egy képzőművészeti alkotás – mint egy Picasso festmény – és az ő agyában nem igazán lehetett árat szabni egy ilyen dolognak. Felbecsülhetetlen volt. Azt mondta, hogy ezek minden idők legnagyszerűbb dalai és ő meg fogja szerezni őket. Írt egy feljegyzést az ügyvédjének, John Brancának, aki tárgyalt azzal az ausztrál milliárdossal akié akkor a Beatles katalógus volt. Ez állt rajta: „John, kérlek ne alkudozz – az az ÉN KATALÓGUSOM!” Úgy gondolom az tényleg egy fordulópont volt, nemcsak az ő üzleti karrierje szempontjából, hanem az egész szórakoztatóipar számára is. Ma már látsz olyan szórakoztatóművészeket, akik gyakorlatilag előadókból tulajdonosokká és munkáltatókká válnak.

SoulTrain.com: A Beatles katalógus megvásárlása hatalmas lépés volt – mit gondolsz, ez hogyan befolyásolta a többi üzleti vállalkozását?

Greenburg: Ezt követően rengeteg dolgot csinált a ’80-as évek végén és a ’90-es évek elején – bevezette a saját ruha márkáját, cipő márkáját, lemeztársaságát. Ezek a dolgok nem feltétlenül voltak mindig nagyon sikeresek a számára, de így is több tíz millió dollárt hoztak és mindez igazán utat mutatott az olyanoknak, mint Diddy, Jay-Z és az ilyen előadóknak, akik hasonló dolgokat csináltak később – s ez majdhogynem a siker előfeltétele lett a zenei világban. Ennek egy nagy része Michael Jacksonhoz vezethető vissza, ahhoz az ötlethez, hogy pénzzé tegyük a hírnevet és teljesen forradalmasítsuk és mindenféle olyan módszert találjunk ki, ami által a művészek profitálhatnak a hírnevükből.

SoulTrain.com: A könyv megjegyzi, hogy Michael Jackson showman és üzletember oldala hogyan találkozott amikor a tökéletességre törekvő mentalitásáról beszélünk. Üzleti szempontból mit gondolsz ez a mentalitás segítség volt vagy inkább hátráltató erő?

Greenburg: Úgy gondolom egy kicsit mindkettő. Ha az hajt, hogy minden idők legjobbja legyél, különösen ha ez egy olyan szint, amit te magad állítottál fel (mint a Thriller esetében), akkor néha nagyon nehéz lehet felülmúlni azt. Definíció szerint majdnem lehetetlen felülmúlni a legnagyobbat bármiben. Úgy értem oka van annak, hogy az a legnagyobb. A Thriller minden idők legnagyobb példányszámban eladott albuma és mindenképpen hihetetlen munka zeneileg. Megszállottja volt annak, hogy felülmúlja mindkét szempontból és úgy gondolom, hogy ez káros volt a számára, amikor az eladási példányszámok vagy a kritikák nem voltak teljesen azon a szinten a többi albumánál. Úgy gondolom, hogy nagyon vágyott arra, hogy felülmúlja a Thrillert minden lehetséges aspektusból és azt hiszem emiatt néha késlekedett albumokkal, hogy tökéletesítse őket, aminek aztán kihatása volt némelyik külső vállalkozására is, amelyeknek az indulása ezeknek az albumoknak a megjelenésétől függött. Úgy gondolom ez mindenképpen egy visszatérő momentum volt a karrierje során.

SoulTrain.com: A rajongói keménymagtól kezdve az alkalmi rajongókig úgy tűnik nem mindenki tudott az üzleti érzékéről. Mit gondolsz miért nem ismerték el annyira ezen a téren úgy, mint showmanként?

Greenburg: Úgy gondolom, hogy a negatív publicitás az élete vége felé, kezdve a szexuális molesztálás vádjaival a ’90-es évek elején és aztán az élete végéig, nagyon beárnyékolták a jó dolgokat. Különösen pénzügyi szempontból a média annyira a pénzügyi problémáira fókuszált, hogy mindez maga alá temette az igazságot, ami az, hogy elég okos üzletember volt. Csak azért tudott ekkora adósságot felhalmozni, mert akkora vagyona volt és papíron azért ért annyit, mert okos üzletember volt. Ezzel az is együtt járt, hogy fel kellett vennie azokat a kölcsönöket – ő tényleg olyan volt önmagában, mint egy vállalat. Rengeteg vállalkozás van, amelyik körülbelül fele annyit ér, mint a vagyona és úgy gondolom, hogy a fővonalas média nincs ehhez hozzászokva és nem igazán tudták ezt megragadni abban, ahogy őt és a karrierjét felfogták.

SoulTrain.com: Részletezed, hogy Michael Jackson mennyire része volt a hip-hop közösségnek: hogy gyakran folytatott megbeszéléseket olyanokkal, mint 50 Cent és Nas – és azt is, hogy az R&B és hip-hop producer, Rodney Jerkins hogyan tanulta meg tőle, hogy hogy kell katalógusokat venni. Tudnál erről a kapcsolatról beszélni a hip-hoppal?

Greenburg: Úgy gondolom ez egy másik dolog, amit ez a könyv bemutat: Michael Jackson hatása a hip-hopra. Sokan ezek közül a srácok közül, akikkel beszéltem – beleértve Pharrell Williamst, Swizz Beatzet, 50 Centet, Nast és Diddy-t – elmondják, hogy úgy nőttek fel, hogy bálványozták Michael Jacksont és azt is el fogják mondani, hogy Michael képben volt mindenféle zenével kapcsolatban, különösen a hip-hoppal kapcsolatban, egészen az élete végéig. Diddy elmondta nekem, hogy Michael Jackson úgy ismerte a hip-hopot, mintha Dél-Bronxban született volna a ’80-as években. Élte és lélegezte a hip-hopot, a zenétől kezdve a táncig. The Notorious B.I.G. vendégszerepelt is HIStory: Past, Present and Future, Book I című albumán ’95-ben, még mielőtt Biggie igazán naggyá vált volna. Tudta mi zajlik, odafigyelt és hiszem, hogy ha ma is élne és új zenét készítene, akkor továbbra is együtt dolgozott volna néhány nagy hip-hop művésszel. Halálakor együtt dolgozott Swizz Beatz-el és megbeszéléseket folytatott Pharrellel és Nas-szal. Úgy gondolom, hogy a hip-hop nagy része volt Michael Jacksonnak.

SoulTrain.com: Miközben kutatásokat végeztél és írtad ezt a könyvet volt valami ami meglepett?

Greenburg: Azt hiszem amit korábban nem vettem észre az az, hogy Michael Jackson mennyire fókuszált arra, hogy filmkarriert csináljon magának Hollywoodban. Persze már elkezdtük ezt látni a Wiznél , aztán a Captain EO-nál és így tovább. Amikor a vádak teljesen felforgatták az életét a ’90-es évek elején, akkor éppen pár nagy mozi projektekben volt benne. Volt egy pár dolog folyamatban, ami nagy lett volna és ezekről van pár részlet a könyvben. Hiszem, hogy ha nincsenek a vádak, akkor sikeres lett volna, de azután olyan valakivé vált, akivel a stúdiók már nem nagyon akartak közösködni. Tényleg úgy gondolom, hogy lehetett volna egyfajta Elvis aspektusa a karrierjének a mozivásznon.

SoulTrain.com: Mit szeretnél, hogy az olvasók magukkal vigyenek ebből a könyvből?

Greenburg: Azt szeretném, ha az emberek megértenék, hogy Michael Jackson nemcsak minden idők legnagyobb szórakoztatóművésze volt, hanem ugyanolyan forradalmi volt a szórakoztatóipari üzlet területén is, mint az előadásaiban.

Forrás: http://soultrain.com/2014/05/29/qa-zack-omalley-greenburg-michael-jackson-inc/

A Forbes magazin egy grafikája Michael Jackson bevételeiről.  A magazin szerint Michael bevétele teljes pályafutása során (beleértve a halála utáni bevételeket is) eléri a 2,8 milliárd dollárt! (Nagyításért kattints a képre!)

Mjmag

Lásd még: Hogyan vette meg Michael Jackson a Beatles katalógust?

Új rekordhoz segítette Michael Jacksont a Love Never Felt So Good a Billboardon

A Billboard magazin közzétette eheti slágerlistáját, melynek alapján Michael Jackson Xscape című albuma a második helyre került, mindössze 7 ezer példánnyal elmaradva a Black Keys Turn Blue című albumától. A globális piacon ugyanakkor az első helyen áll az Xscape a MediaTraffic jelentése szerint.

Clipboard04

A Billboard kislemez slágerlistáján Michael történelmet írt azzal, hogy a Love Never Felt So Good ezen a héten előreugrott a 22. helyről a 9. helyre. Ezzel ugyanis Michael az első és egyetlen művész, akinek öt évtizeden át minden évtizedben volt Top 10-es slágere a Billboard slágerlistáján. A sort 1971-ben nyitotta a Got to Be There, amely a 4. helyig jutott. A ’70-es évek után Michaelnek voltak Top 10-es slágerei a ’80-as, ’90-es, ’00-ás és most már a ’10-es években is. (Ha a Jackson 5-ot is számolnánk, akkor ráadásul ez hat évtized lenne, mivel a J5 első slágerét, az 1. helyig jutó I Want You Back-et 1969-ben adták ki.)

Michael ezzel az új rekorddal olyan művészeket előzött meg, akik négy évtizeden át tudtak felmutatni Top 10-es slágereket. Ezek a művészek Barbra Streisand, Cher (mindkettő ’60-’90-es évek), Aerosmith (’70-’00-es évek), Madonna és Whitney Houston (’80-’10-es évek).

Michael egy másik rekordot is felállított ezzel: első és eddigi utolsó Top 10-es slágere között 42 év, hat hónap és egy hét telt el. A Got to Be There 1971. november 20-án került be a Top 10-be. Ebben a rangsorban Santana áll a második helyen (33 év és nyolc hónap), Cher pedig a harmadikon (33 év, egy hónap és három hét).

A Love Never Felt So Good egyébként MJ 29. Top 10 slágere – a Top 10 slágerek száma tekintetben a harmadik helyen áll Madonna és a Beatles mögött, de ha a Jackson 5 Top 10 slágereit is számolnánk (további 10 Top 10 sláger), akkor első lenne.

A Love Never Felt So Good egyben Michael első Top 10-es slágere az USA-ban a halála óta. Az R&B/Hip-Hop dalok slágerlistáján a dal az 5. helyen áll.

Az új album megjelenése felpörgette Michael katalógus albumainak az eladását is. A héten a Number Ones a 28., az Essential Michael Jackson a 67., a több, mint 31 éve megjelent Thriller pedig a 70. helyen áll a Billboard album slágerlistáján. A Number Ones első a katalógus albumok slágerlistáján, az Essential második, a Thriller pedig negyedik.

Az Xscape a világ második legnagyobb lemezpiacán, Nagy-Britanniában is jól szerepel. Ott a slágerlista első helyén nyitott – s ezzel Michael 10. listavezető albuma lett a szigetországban. A nagyobb vásárlóerővel rendelkező piacok közül első helyet ért el Franciaországban, Spanyolországban és Mexikóban is. Magyarországon a 7. helyen nyitott az album, a Love Never Felt So Good pedig ezen a héten a 6. helyen áll.

A MediaTraffic jelentése szerint a globális piacon a Love Never Felt So Good a 6. helyen áll és a hét legnagyobbat előreugró dala volt.

Forrás: http://www.billboard.com/articles/news/6092276/michael-jackson-coldplay-hot-100-top-10-john-legend-no-1

http://www.mediatraffic.de/albums.htm

John Pidgeon interjúja Michael Jacksonnal (1980. január)

Az alábbi interjút 1980 januárjában készítette John Pidgeon egy brit rádiós zenei dokumentumszéria keretében. Nem egészen fél évvel korábban jelent meg Michael első felnőtt szólóalbuma, az Off The Wall és éppen a Jacksons Triumph című albumán dolgozott a testvéreivel.

Az interjú elég furcsa módon zajlott: Michael kikötötte, hogy a riporter közvetlenül hozzá nem intézheti a kérdéseit, hanem a szintén jelenlévő akkor 13 éves húgának, Janetnek kell feltennie őket, aki továbbítja azokat felé. Hogy ennek mi volt az oka? Excentrikusság? Valamiféle imázst próbált ezzel építeni? Vagy egyszerű tréfa? Ki tudja? Később mindenesetre erről leszokott, de ez az interjú így zajlott. A könnyebbség kedvéért én a kérdéseket úgy fordítottam, mintha Pidgeon közvetlenül Michael felé intézné őket, nem pedig egyes szám harmadik személyben Janeten keresztül és Janet közvetítését is kihagytam. Az interjú hat részletben fent van a YouTube-on audióként, de elvileg össze vannak fűzve, így automatikusan továbbugrik az egyes részek után a következőre. Íme tehát az audió:

És a magyar fordítás:

John Pidgeon: Ha vissza tudnánk menni oda, amikor elkezdtétek – amikor a Jackson 5 elkezdte. Hogyan illeszkedtetek be a Motown felépítésébe?

Michael Jackson: Volt egy shownk a Regal színházban, Chicagóban. Egy ilyen tehetségkutató típusú show. És nyertünk. És ott volt Gladys Knight és egy fickó Bobby Taylor és ők meséltek a Motownnak rólunk és a Motownt érdekelte, hogy meghívjon minket egy meghallgatásra. Úgyhogy elmentünk Berry Gordy villájába Detroitba – medence volt a házban és az összes Motown sztár ott volt: a Supremes, a Temptations, a Marvelettes, a Miracles. És meghallgattak minket és imádták. És Diana Ross külön odajött hozzánk a koncert után, amit adtunk nekik. Megpuszilt minket és azt mondta csodálatosak voltunk és azt mondta, hogy különleges szerepet szeretne játszani a karrierünkben és így kezdődött. És aztán megcsináltuk az első kislemezünket az I Want You Back-et, ami aranylemez lett, aztán az ABC-t, a The Love You Save-et, a Never Can Say-t, és így tovább és tovább. És így kezdődött.

JP: Smokey Robinson volt a lemeztársaság alelnöke. Ő vagy Berry Gordy foglalkozott elsősorban a csapattal?

MJ: Berry volt a Jacksonok fő felügyelője. Ő volt a fő menedzser. Ő volt a feje az egész karrierünknek a Motownnál. Berry Gordy, tudod, amint azt a világ is tudja a Motown Records tulajdonosa. És csupán két együttest menedzselt személyesen a Motown teljes történelme során – a Supremes-t és a Jackson 5-ot. Szóval ő volt a fő erő mögöttünk, valamint az apám és az anyám.

JP: A Jacksonok egy olyan időszakban csatlakoztak, amikor a Motown bizonyos változásokon ment keresztül. Érezted-e akkoriban, 1970 körül, hogy ti vagytok a Motown vezérlő fénye, miközben mások távoztak a lemeztársaságtól?

MJ: Igen, ez igaz. Akkoriban ennek nem voltunk tudatában, egyszerűen csak izgatottak voltunk, hogy a társaságnál lehetünk. Berry Gordy-nál laktunk. A csapat fele Berrynél élt másfél évig, a másik fele Diana Rossnál. Berry egy domb tetején lakott, Diane pedig csupán egy háztömbnyire tőle. Ez nagyon izgalmas volt, tudod, nagyon élveztük. Nem gondoltunk a stresszes évekre a Motownnál. Nekünk jól ment, mert nagyon jól éreztük magunkat, volt egy nagy turnénk és minden, amit akartunk.

JP: Amikor olyan fiatalok voltatok sok beleszólásotok volt-e a karrieretekbe és abba a zenébe, amit játszottatok?

MJ: Nem. Főleg azt csináltuk, amit mondtak nekünk. Tudod, volt egy kis beleszólásunk abba, hogy egy dal hogy hangozzon, bla-bla, de főleg azt tettük, amit Berry akart tőlünk és az mindig jó is volt. Azt mondanám, hogy a Motown volt a legjobb iskola a számomra, tényleg, az volt a legjobb. A legjobb emberek némelyike ott volt és ma is ott van. Hihetetlen.

JP: Tehát ha ez egy iskola volt, akkor milyen dolgokat tanultál meg a lemezkészítésről?

MJ: Tanultam a produceri munkáról, megtanultam, hogyan kell megvágni egy dalt a produceri munka mellett, rengeteg dolgot megtanultam a dalszerzésről és… az egész dolog, az, hogy Stevie Wonder mellett lehettem, hogy ott ülhettem az ő lemezfelvételein és tanulhattam, az hihetetlen volt. Az ahogy egy producer diktálja nekem, hogy mit akar, meg minden, és hogy hogy akarja – ez az egész a legjobb tanulási lehetőség. Csodálatos volt. A legjobb iskola.

JP: Említetted, hogy ott voltál egy Stevie Wonder lemezfelvételen. A Motown tehát valóban egy nagy család volt?

MJ: Igen, nagyon igaz, hogy az volt. Mindenki együtt dolgozott. Lemezfelvételed volt és Berry Gordy csak besétált és megváltoztatott dolgokat és ettől senki nem lett dühös. Azt mondta: “Ne úgy csináld, próbáld meg így! Azt akarom, hogy ezt énekeld, Michael. Énekeld azt, hogy ’yeah’ néhányszor ott, vagy változtasd meg azt a sort. Azt akarom, hogy dolgozz ezen a szövegen.” Olyan volt, mint a Disney stúdiók módszere, mint amikor Walt Disney bejött és egyik stúdióból a másikba ment és ösztönzött mindenkit, mint ahogy egy méh hordozza szét a pollent. Csak egyik helyről a másikra ment, hogy így ösztönözzön embereket, hogy a megfelelő úton tartsa őket. Berry csodálatos volt abban, hogy vett egy dalt és a megfelelő irányba vitte azt el, a megfelelő ízeket adta hozzá, hogy sláger legyen. Tudta, hogy ahhoz mi kell. És nem mindenki képes erre. Ő egy igazán nagy figura.

JP: Nem volt-e számodra frusztráló, hogy mások mondták meg hogyan csináld a dalaidat? Nem akartad volna egy bizonyos módon csinálni?

MJ: De igen, sokszor. Volt néhány vitám néhány producerrel a Motownnál arról, amiről most kérdeztél. És ez egy elég sarkalatos dolog lett. Berry Gordy lejött a stúdióba és… egy kicsit elszabadultak az indulatok, de végül megoldottuk és igazam volt. A producer azt akarta, hogy egy bizonyos módon ejtsek ki szavakat. Azt mondtam neki: “ha olyan precízen ejted ki a szavakat az elvesz a dal érzéséből” és ezen egy kicsit összevitatkoztunk. De végül pont került a végére és igazam volt és… [nevet] nyertem. De jó lecke volt, mert tudtam mit akar, de amit akart az annyi mindent elvett.  Tényleg.

JP: Mi a helyzet a vezető szereppel a Jacksonsban? Amikor elkezdtétek akkor a legidősebb volt a főnök, de ahogy ti többiek nőttetek nem akartatok egyre több beleszólást a dolgokba?

MJ: Igazából nem volt hierarchia a csapatban. Az emberek mindig engem hívtak vezetőnek, mert mindig én táncoltam és énekeltem elöl, de tényleg nem volt vezető. Mindig felnéztünk Jackie-re, mert ő a legidősebb bátyánk, fölénk tornyosult és nagyon tiszteljük, de tényleg nem volt vezető. Hagytuk, hogy a közönség válassza ki, hogy mit kedvel, hiszen ez értük van és ha valakit vezetőnek akarnak hívni az rendben van.

JP: Mi a helyzet a csapattal akkor, amikor a Jacksonok maguk között hoznak döntéseket arról, hogy milyen anyagot akarnak énekelni – ilyenkor ki döntött végül?

MJ:  Mind leültünk együtt és megbeszéltük, megvitattuk – de ez sosem fordult veszekedésbe, csak leültünk… az a helyzet, hogy többnyire ugyanolyan ötleteink voltak, úgyhogy ez sosem volt igazán olyan probléma, hogy „nem, így fogjuk csinálni, nem, neked úgy tetszik, nem, nem csinálhatjuk úgy”. Többnyire ugyanolyan ötleteink vannak. Ha van valakinek egy jobb ötlete az adott helyzetre, akkor azt mondjuk „igen, ez egy jó ötlet”. Soha nem jutottunk el oda, hogy szavazzunk, vagy, hogy egy személynek nagyobb hatalma legyen, mert ő a vezető, de mindnyájunknak megvannak a saját ötleteink.

JP: És az kinek az ötlete volt, hogy szólókarrierbe is kezdj az együttes mellett?

MJ: Az Berry Gordy ötlete volt. A korai napokban a Motownnál úgy gondolta, hogy nekem egy kicsit több mindent kellene csinálnom – más dolgokat, másfajta zenét, ne legyek elkötelezve egyetlen hangzás mellett. És így amikor felvettem a Got To Be There című dalt – az volt az első szóló albumom, a Got To Be There című – és az egy másfajta zene volt és én imádtam. És persze volt benne egy soul-os íz is, ugyanakkor pop is – nevezzük akárminek is, zene volt és csodálatos volt és az volt az első szóló slágerem. És aztán jött a Ben, ami egy patkányokról szóló film zenéje volt. Akármerre turnézunk az egész világ követeli azt a dalt. Nem mehetünk le úgy a színpadról, hogy az emberek ne skandálnák a Bent. És aztán ott volt az I Wanna Be Where You Are, ami nagy sláger volt – azt Diana Ross testvére írta nekem. És aztán a Rockin’ Robin, ami egy régi dal volt, az is sláger volt. Aztán… eljutottunk az újabb dalainkhoz. Mert elhagytuk a Motownt és a CBS-hez szerződtünk és készítettünk néhány albumot. És olyan szerződést írtunk alá, amely egy bizonyos számú albumot tartalmazott a Jacksonstól és egy bizonyos számú albumot tőlem, mint szóló művésztől. És jött az ügyvédem és így jött az Off The Wall.

JP: Amikor elhagytátok a Motownt nehéz volt az a helyzet – hogy már nem vagytok a Motownnál?

MJ: Igen. Ez egy nagyon jó kérdés, mert a Motown egy sokkal kisebb vállalat, minden arcot ismersz, még a titkárokat is névről ismered, és ha bármilyen problémánk volt bármivel Berry Gordy lejött és megbeszéltük. Ezzel szemben a CBS-nek milliónyi alkalmazottja van az egész világon és… Istenem… hogyan illeszkedjünk be emberek egy ekkora családjába? Ha valakit fel akarunk hívni, akkor távolsági beszélgetést kell kérnünk New Yorkba, Brazíliába, Angliába. Megismersz egy embert üzleti szempontból, de nem úgy, mint egy személyes barátot. De Berry amellett, hogy a menedzserünk volt még egy apafigura is volt és sokkal jobban tudtunk vele azonosulni. Csak most kezdek igazán belejönni az érzésbe, hogy hogyan kell a CBS-szel tárgyalni, most kezdek megismerni mindenkit – annyira hatalmas cég… Istenem.

JP: A stúdióban is megváltoztak a dolgok, amikor a Motowntól a CBS-hez szerződtetek?

Michael 1980-ban

Michael 1980-ban

MJ: Azt mondanám az volt a legfeszültebb helyzet. Az az időszak számomra – amikor a Motowntól a CBS-hez mentünk. Egy teljesen új világba csöppentem, Istenem, nem tudtam mi történik. És annyi minden történt, annyi feszültség, nem tudtam mi fog történni. És megköszönöm Istennek, hogy minden jól alakult. Csatlakoztunk a CBS-hez és nem ismertem ott senkit, csak annyit tudtam mit kell tennünk a szerződésünk szerint és megértettem mindent. Bementünk a stúdióba és a tőlünk telhető legjobbunkat nyújtottuk és a CBS úgy gondolta, hogy a Gamble és Huff producer páros legyen a producerünk és így is lett és készítettünk velük néhány elég jó dalt: a Show You The Way To Go-t, ami nagy sláger volt, vagy az Enjoy Yourselfet – sok dalt. És mivel oly sok éve dolgoztunk már stúdióban, valami azt súgta nekünk, hogy el kellene kezdenünk saját dalokat írni. Eljött az idő, hogy magunk csináljuk. Így aztán úgy döntöttünk, hogy magunk fogjuk írni a dalainkat és mi leszünk a producerei is. És végül így is tettünk. Annyi mindenen keresztülmentünk, tudod, azzal, hogy az emberek nem hisznek a munkádban és azt mondják „persze, persze”. Mi meg azt mondtuk „igen, tudjuk, hogy meg tudjuk csinálni, tudjuk mire vagyunk képesek”. És bevonultunk a stúdióba és megírtuk a Destiny albumot, ami kétszeres platinalemez lett. És ez még inkább befolyásolt minket. Ott volt a Shake Your Body – ami hatalmas sláger lett -, akár csak a Blame It On The Boogie. Szóval nagyon boldogok voltunk, nagyszerű érzés volt. És a CBS is elégedett volt. És ezután… tényleg nagyszerű érzés… jött az Off The Wall, most pedig az új albumunkon dolgozunk, amivel eddig nagyon jól haladunk a stúdióban.

JP: Attól eltekintve, hogy nyilvánvalóan elégedettek vagytok a Destiny album remek eladási adataival, mennyire voltatok elégedettek azzal, amit magatok írtatok, amilyen produceri munkát magatok végeztetek? Nem éreztétek úgy, hogy még jobbak is lehettetek volna?

MJ: Nos, én mindenképpen úgy éreztem és biztos vagyok abban, hogy a testvéreim is, mert én soha semmivel nem vagyok elégedett, mert mélyen hiszek a tökéletességben és én sosem vagyok elégedett. Mindig megvágok egy dalt, vagy ilyesmi és aztán hazamegyek és azt gondolom: „nem, ez így nem jó, újra kell csinálnunk, ez így nem jó” és visszamegyünk újra és újra és újra. És azt gondolom: „A fenébe is, ezt kellett volna csinálnom, vagy azt kellett volna csinálnom”. Hiába első a slágerlistán mégis arról üvöltözöl, hogy mit kellett volna csinálnod. Még mindig nem vagyok elégedett egy csomó dologgal, de az azt hiszem igazán jó, hogy csak mész előre és tökéletesíted így a dolgokat és szeretnék is ilyen maradni, mert ha mindennel elégedett vagy, akkor megmaradsz egy szinten a világ pedig elmegy melletted. Az sem jó.

JP: A Wiz című filmen keresztül kezdtél el dolgozni Quincy Jones-szal?

MJ: Igen. Már korábban is találkoztam Quincy-vel, Sammy Davis házában nagyon régen. És Sammy azt mondta neki: „Ez a fickó igazán nagy lesz…” Még tíz éves sem voltam. „Szóval ezt gondolja?” És Quincy azt mondta: „Ó, tényleg?”, Sammy pedig azt mondta: „Csak várj, amíg meglátod!” Bla-bla-bla. Ő meg szerintem azt gondolta, hogy ez milyen hülyeség. Tudod, ezt gondolta. És ott találkoztam Quincy-vel, azt hiszem filmzenéken dolgozott – televíziós showkon, mozifilmeken. A Tizenkét dühös ember zenéjén, meg ilyesmiken. De amikor igazán találkoztam Quincy-vel – az igazi házasság – az a Wiz projekt volt. És amikor igazán megismertük egymást, akkor csodálatosan dolgoztunk együtt. Annyira jól! És egy nap felhívtam Quincy-t és azt mondtam: „Quincy, készen állok arra, hogy szóló albumot készítsek, megírtam a dalokat, de akarok egy igazán jó producert, hogy velem dolgozzon.” Azt mondtam: „Elvégzem a produceri munkát is, de azt akarom, hogy valaki dolgozzon velem.” Azt mondtam: „Tudnál ajánlani valakit?” És egyáltalán nem célozgatni próbáltam. Nem is gondoltam rá, de ő azt mondta: „Smelly,” – Smelly-nek hív engem – azt mondta: „Smelly, miért nem hagyod, hogy én csináljam?” Én meg: „Ez egy remek ötlet.” És így kezdődött. Azt mondta: „Mikor kezdünk?” És a következő héten összejöttünk és elkezdtünk tervezgetni. És így született az Off The Wall.

JP: Az, hogy Rod Tempertont bevonjátok dalszerzőként Quincy ötlete volt? Ismerted a dalait?

MJ: Turnén voltam… Az Off The Wall elkészítése nagyon hosszú időbe telt, mert közben Angliába mentünk, visszajöttem, dolgoztunk az albumon egy kicsit, elmentem turnézni, a turné hétvégéin hazarepültem egy kicsit, annyi minden volt. És miközben Délen voltunk Lousianában Quincy felhívott és azt mondta: „Michael, itt van ez a fickó, Rod Temperton, nem tudom hallottál-e már róla, biztos vagyok abban, hogy hallottad már a munkáját. Hallottad már a Heatwave együttest?” Persze, hogy hallottam a Heatwave-et, a Boogie Nights-ot, az Always and Forever-t. Quincy azt mondta: „Írt neked néhány dalt, várj, amíg meghallod őket.” Mondtam „oké, alig várom”. Szóval elküldött nekem néhány dalt és Rod énekelte őket – Rod utálja a hangját, úgy gondolja borzalmas – és ő énekelte ezeket a dalokat, a Rock With You-t. Azt mondtam: „Istenem, ezek nagyszerűek”. Úgyhogy felvettem őket és így jött össze. És ezek nagyszerű dalok. A múlt héten találkoztam vele, most valami George Benson anyagon dolgozik.

JP: Azoknál a daloknál, amelyeknek te voltál  a társ producere hogyan alakult a munkamegosztás közted és Quincy között?

MJ: Nos, azoknál a daloknál, amiket én írtam, én magam készítettem… én írtam a zenét, a szöveget, a melódiát és mindent, Quincy és én együtt végeztük a produceri munkát. A többi dal produceri munkáinál néha ott voltam, néha nem voltam ott. Mondtam nekik, hogy ezt vagy azt így csinálják. Együtt dolgozunk. Ezt szeretem a Quincy-vel való együttműködésben – ő egyáltalán nem önző ember. Zeneileg pedig korlátlan. Istenem, bármit is akarsz ő meg tudja csinálni: jazz, folk, pop, klasszikus, soul, gospel – bármit. Reneszánsz zenét, bármit, cirkuszi zenét. Különösen a filmekben, filmzenék terén szerzett tudása és tapasztalata révén – amikor zenét kell írni egy jelenethez, amikor egy fickó megöl valakit, vagy drámát ábrázolni – és az én albumomon sok ilyen dolog van és nagyszerű volt vele dolgozni. A Paul McCartney dal… Paul McCartney nem volt ott a dala felvételénél, de tudta, hogy stúdióban vagyunk – azt a dalt kifejezetten nekem írta, a Girlfriendet. Vagy ott van az a dal, amit Stevie Wonder írt nekem, az I Can’t Help It és annyira boldog voltam, hogy ilyen csodálatos emberekkel dolgozhatok, mert szeretem a profikat, azokat az embereket, akik hihetetlenek a munkájukban és továbbra is ezt akarom folytatni – ilyen emberekkel lenni, tudod, és tanulni és fejlődni és tapasztalatokat szerezni. Szerintem ez nagyszerű.

JP: Amikor a stúdióban vagy fontos-e számodra, hogy egyszerre felvegyél egy vokált vagy fel kell építened azt?

MJ: Nem, én elég gyorsan megcsinálom a vokálokat. Néha bele kell magad élned a dalba és megfelelő hangulatba kerülnöd, de például a Bent egy felvétellel csináltam meg. Bementem, megcsináltam és megkérdeztem: akarjátok, hogy még egyet csináljak? És a fickó azt mondta: „Nem, nem, nagyszerű volt.” Én meg: „Ennyi volt?” És az így született. De két verziót készítettem a Benből – az amit a filmben hallottál egy másik verzió mint ami a lemezen van, amit egy felvétellel csináltam meg. És ez a Motownnál volt. És sosem fogom elfelejteni azt a kis almás ládát amin álltam, hogy felérjem a mikrofont és rá volt írva a nevem. Most Diana Ross házában van. Nála van az összes kis papírom, amire rajzoltam.

JP: Mit élvezel jobban, a stúdióban lenni, vagy a színpadon?

MJ: Ez nehéz kérdés, mert mindkettőért megőrülök. Mert a stúdió általában lehetőséget ad arra, hogy színpadon legyél (???), különösen ha hihetetlen közönséged van. De azt hiszem a színpad a kedvencem. Szeretek szórakoztatni, az a legjobb, tényleg a legjobb.

JP: Nehéz megállnod, hogy ne táncolj a stúdióban?

(Janet: Igen, szerintem az.)

MJ: Igen, az az én problémám. Az az én problémám. Állandóan táncolok, nehéz nyugodtan állni, mozgok a mikrofon körül. Ez egy nagy probléma számomra, itt is.

JP: Keményen dolgozol a táncodon?

MJ: Kellene, de nem. Tényleg kellene, egyszer egy héten, ötleteken dolgozni, de én nem igazán teszem ezt. Amit látsz tőlem a színpadon az spontán reakció, semmi nem tervezett, nem úgy van, hogy bementem egy szobába és megpróbáltam keményen gondolkodni, tudod, csak megtörténik érzésből.

JP: Olyan emberek tanítottak a pályafutásod során, mint Berry Gordy, Diana Ross, a szüleid. Igazán foglalkoztak veled. Van arra valami magyarázatod, hogy annyi érzés van a hangodban, mint Billie Holiday-nek? Van-e arra valami magyarázatod, hogy az emberek mitől érzik azt, amit te érzel, amikor énekelsz? Hogy hogyan tudod az embereket boldoggá, vagy szomorúvá tenni?

MJ: Nincs igazi magyarázat, nincs igazi… ennek semmi köze sincs a személyes tapasztalathoz. Amikor színészkedek az a színészkedésen keresztül jön… de az éneklésemen keresztül… azt mondanám talán ez Istentől való… Amint mondtam, amikor kicsi voltam nem igazán tudtam miről énekelek, csak énekeltem, csak ez jött ki és ez elég jól hangzott. Csak csinálom és megtörténik. Nem tudom megmagyarázni, vagy… Utálom ezt mondani, de néhány ember tehetségnek hívja, néhány ember akárminek, de csak kijön és ez olyan valóságos… a személyes élmény vagy akármi, amitől átjön az egész, csak egy érzés és Isten, azt mondanám főleg Isten.

JP: Smokey Robinson mindig nagy hősöm volt. Énekesként hozzá hasonlítod magad?

MJ: Kedves lenne, mert Smokey-nak nagy közönsége van… Nehéz lenne azt mondanom, hogy azt követem, mindig csak elfogadom amit a közönség gondol, mert ez igazából értük van. Igazán hiszem és érzem, hogy okkal vagyok itt és az a dolgom, hogy előadjak az embereknek és ha elfogadják ezt az az én jutalmam. Fel akarnak állítani arra a piedesztálra, de nem tudom azt mondani, hogy olyan jó vagyok, mint Smokey, nem tudom azt mondani.

JP: Egyáltalán hatással volt-e rád Smokey vagy bárki más?

MJ: Igen, azt mondanám, ha száz százalékos szintről beszélünk, akkor ötven százalékot a Motownnak adnék – felnőni a Motownnal – és sok százalékot adnék James Brownnak, Jackie Wilsonnak és a többi nagyszerű szórakoztatóművésznek, és a színházban eltöltött időmnek, a színházban gyűjtött tapasztalatoknak, sokáig játszottunk színházakban, az a világon a legjobb tapasztalat. Ott ülni a színpad mellett és tanulni, ahh… És most mindenféle zenét szeretek, sokféle művészt szeretek: a Beatlest, szeretem a folk zenét, az Earth Wind  & Fire-t, Stevie Wondert – ő a legnagyobb kedvencem – és…  szeretek mindenféle zenét. Nem szeretek kategóriákat mondani – pop, jazz – én nem szeretem ezt. Ez egyszerűen csak zene, csoda a fülnek és csak ez számít. Ha meg tudok mozgatni egy embert a zenén keresztül attól érzem magam jól. Ezt szeretem benne.

JP: A zeneiparban sok ember kiégeti magát tíz év alatt. Te már több, mint 10 éve benne vagy, de még most is fiatalabb vagy, mint a legtöbb ember, amikor elkezdi. Ha belenézel egy kristálygömbbe hogyan látod a karrieredet?

MJ: Azt hiszem titokban és privát, igazán mélyen van egy sors a számomra és nekem rajta kell maradnom ezen a pályán és követnem. Erős érzéseim vannak a filmmel kapcsolatban, a filmrendezéssel kapcsolatban – zenés filmek és dráma, ilyesmik és ez az én sorsom. Koreografálni is a filmeket, megírni őket, a zenét megcsinálni – zenés filmek, dráma, sok-sok nehéz dráma zenével. Ahogy mondtad sok ember túlexponálja magát, ez igaz – amikor az embereknek elegük lesz valakiből. Imádkozom, hogy ez velem soha ne történjen meg. Nem szeretek sok különféle dolgot csinálni, mindenütt ott lenni, mert ez kicsit zavarba hoz. Nem szeretek sokat a tévében lenni, a színpadot szeretem mindennél jobban – a színpadon lenni, de nem a tévében.

JP: Hogy éreztél akkor, amikor azt a zenét amit csináltál mindenki diszkónak kezdte hívni – a diszkó így, a diszkó úgy? És különösen most, hogy az emberek arról beszélnek, hogy a diszkó leszállóágban van. Mit gondolsz az ilyen címkékről?

MJ: Amint korábban már mondtam utálom a címkéket, mert ennek egyszerűen csak zenének kellene lennie. Nem látok semmi problémát a diszkóval. Minden péntek este és szombaton Kalifornia tele van, minden klub tele van, minden diszkó tele van. Az emberek egész héten dolgoztak, bulizni akarnak, jól akarják magukat érezni és táncolni akarnak. Táncolni ritmusra kell, ütemre. Nem tudsz táncolni arra, hogy tanananana (heavy metalt imitál – a ford.), könnyedén kell venned. Hívhatod diszkónak, hívhatod bárminek, nem tudom, ez zene. Hívják akárminek, aminek akarják, rendben van. Diszkónak neveznéd a Never Can Say Goodbye-t? Diszkónak neveznéd a Bent? Diszkónak neveznéd a She’s Out Of My Life-ot, az Off The Wallt, a Rock With You-t? Nem tudom… számomra ez zene. Gyönyörű a fülnek és ez az ami számít. Olyan ez, mint amikor hallasz egy madárcsicsergést, nem mondod, hogy az egy kék szajkó, ez meg egy varjú. Ez csak gyönyörű hang. Csak ez számít. És nem mondod, hogy ez egy varjú, ez… ez gyönyörű, hallgasd. Nézed őket, ahogy repülnek az égen, csak egyszerűen gyönyörű. Ez a csúnya az emberben, túl sokat kategorizál. Egy kicsit túl rasszista a dolgokkal kapcsolatban, amikor mindenkinek együtt kellene lennie. Ezért beszélünk sokat a páváról, mivel a páva az egész madár család egyetlen tagja, amely minden színt egybe integrál. (A Jacksons a pávát választotta jelképéül ebben az időben – a ford.) És ez a mi fő célunk, hogy a zenével minden fajt egybe integráljunk. És tényleg ezt csináljuk. Ha elmész a koncertünkre minden fajjal találkozni fogsz rajtuk, integetnek, megfogják egymás kezét, mosolyognak, táncolnak. Számomra ez jelenti mindent elérni, ez a legnagyobb jutalom, jobban, mint a pénz. Összehozni ezeket az embereket és ezt csinálni. Ettől érezzük mi jól magunkat. Látod a gyerekeket ott táncolni, a felnőtteket, a nagyszülőket, mindenféle színben. És ez a nagyszerű dolog. Ez az ami engem motivál.