Valamennyi bejegyzés

Rod Temperton 2015-ben bekerül a dalszerzők hírességek csarnokába

Rod Temperton

Rod Temperton

A dalszerzők hírességek csarnoka bejelentette, hogy 2015-re kiket jelöl beiktatásra. Köztük van az a Rod Temperton is, aki Michael Jackson részére is több dalt írt, emellett persze másoknak is. Végignézve életművén az a meglepő, hogy eddig még nem volt benne a dalszerzők hírességek csarnokában.

Temperton Angliában született 1947-ben és gyerekkorában dobolással kezdte a zenélést. Később zongorázni is megtanult és különböző együttesekkel klubbokban játszott Németországban. 1974-ben jelentkezett egy hirdetésre, amelyet egy amerikai, bizonyos Johnnie Wilder Jr. adott fel egy együttes megalapítására. Ebből lett aztán a népszerű funk-diszkó együttes, a Heatwave. Eleinte az együttes feldolgozásokat játszott, de aztán Temperton elkezdett előállni olyan dalokkal, mint például a Boogie Nights, amely sikeressé tette a csapatot az USA-ban és az Egyesült Királyságban. Temperton lett a csapat dalszerzője, a legtöbb dalukat ő írta.

Michael Jackson producere Quincy Jones felfigyelt Tempertonra, mint dalszerzőre és megkérte, hogy írjon dalokat Michael első szólóalbumára, az Off The Wallra. Három dala fel is került az albumra: a Rock With You, az Off the Wall és a Burn This Disco Out.

A soron következő Thriller albumon ugyancsak három Temperton dalt találunk, köztük a címadó dalt is. Mellette a Baby Be Mine és a The Lady in My Life Temperton szerzemény.

Ezen kívül az E.T. the Extra-Terrestrial című meselemez dalának, a Someone in the Darknak – amelyet szintén Michael énekel – Temperton a társszerzője, valamint a ki nem adott (azonban a rajongók számára már ismert hiszen kiszivárgott) Hot Street című dalt is ő írta.

Tempertont Oscar-díjra is jelölték, mint a The Color Purple című film egyik betétdalának a szerzőjét. Néhány további dala a teljesség igénye nélkül:

The Secret Garden – Quincy Jones
The Dude – Quincy Jones
Razzmatazz – Quincy Jones
Back on the Block – Quincy Jones
Q’s Jook Joint – Quincy Jones
Turn Out The Lamplight – George Benson
Give Me The Night – George Benson
Stomp – The Brothers Johnson
Love Is In Control – Donna Summer
You Put A Move on My Heart – Tamia
Livin’ in the Streets – Aretha Franklin
One More Rhythm – James Ingram
Baby, Come to Me – Patti Austin & James Ingram
Lovelines – Karen Carpenter
If We Try – Karen Carpenter
Share That Beat of Love – C+C Music Factory
Lite Me Up! – Herbie Hancock
Getting to the Good Part – Herbie Hancock
Motor Mouth – Herbie Hancock

Maga Michael egyébként már 2002-től ott van a dalszerzők hírességek csarnokában. Emellett megtaláljuk a Rock and Roll hírességek csarnokában (kétszer is – egyszer szóló művészként, egyszer pedig a Jackson 5 tagjaként), valamint a táncosok hírességek csarnokában is. Ő az egyetlen művész, aki mindhárom hírességek csarnokában bent van.

Ralph Tresvant – Alright Now

Az alábbi dal Ralph Tresvant R&B énekes saját magáról elnevezett debütáló albumán jelent meg 1990-ben. Tresvant a New Edition együttes egyik tagja. A New Edition a ’70-es évek végén jött létre egy tinédzser fekete fiúkból álló énekegyüttesként, amit nem titkoltan a Jackson 5 mintájára formáltak meg (erre utal a csapat neve is: új kiadás – azaz a Jackson 5 új kiadása). Később aztán a New Edition menedzsere úgy gondolta, hogy fehér fiúkkal nagyobbat kaszálhat, hiszen több a fehér tinilány, mint a fekete – így hozta létre a New Kids On The Blockot, s ezzel megteremtette a fehér fiúegyüttesek máig működő prototípusát.

A New Edition azonban máig létezik, mégpedig változatlan felállásban, annak ellenére, hogy több tagja is sikeres szólópályát is befutott. A legsikeresebbet minden bizonnyal Bobby Brown, aki különösen a ’80-as évek végén-’90-es évek elején nemzetközileg is sikeres volt  (és nem utolsó sorban Whitney Houston férjeként is hallhattunk róla). A többi tag inkább csak az amerikai R&B színtéren ért el sikereket – így Tresvant is. Számunkra amiatt érdekes az alábbi dal, mert Michael Jackson írta John Barnes-szal. Kislemezként nem adták ki és csak az album CD változatán jelent meg.  A dalt tartalmazó album a Billboard fő album slágerlistáján a 17., az R&B slágerlistán az 1. helyig jutott.

Írta és komponálta: John Barnes, Michael Jackson
Producer: John Barnes
Album: Ralph Tresvant, CD verzió (Ralph Tresvant album)

Stílus: R&B, pop

Robmix újra Michael Jackson dalszerzői képességeiről

Korábban már írtam arról, hogy Michael Jackson sem kottát olvasni, sem kottát írni, sem igazán jól hangszeren játszani nem tudott. De ez nem akadályozta meg abban, hogy akár egészen bonyolult szerkezetű dalokat is megalkosson a fejében. Majd ami a fejében volt azt elénekelte és elbeatboxolta (szájdobolás) a zenészeknek. Ez a képessége rendre lenyűgözte kollégáit. Egy újabb idézet Robert Hoffmantól (Robmix), aki a HIStory című albumon dolgozott együtt Michaellel technikusként (illetve az idézet maga nem új, de ezt korábban még nem fordítottam le):

“Michael valóban kitalál hihetetlen gitár részeket, akárcsak dobot, vonósokat, zongorát és bármit, amire szükség van. Elénekli egy dal minden hangjegyét és ütemét az aktuális programozójának vagy a stúdiózenészeknek. Néhány esetben több rétegben felénekli a beatboxát és a vokális melódiákat, aztán lépésről lépésre felépíti a dalt, kiválasztva a megfelelő hangzásokat amelyekkel felváltja a hangját. Tényleg hihetetlen!!!!! Egy alkalommal MJ minden akkord minden hangját felénekelte egy stúdió gitárosnak. Őrület. Egy fúvós felvételen Jerry Hey-jel MJ felénekelte egy 4 részes fúvós szekció minden hangjegyét sorról sorra. És Steve Porcaro egyszer elmesélt nekem egy sztorit, amikor MJ felénekelte egy nagyzenekari hangszerelés minden hangjegyét a hangszerelőnek miközben a hegedűművészek a szobában vártak. És az időzítése, a groove-ja egyszerűen nem volt e világi.”

Forrás: http://lacienegasmiled.tumblr.com/post/22258557026/michael-actually-does-come-up-with-incredible

Ebben a témában további ajánlott bejegyzések:

Felkapta a média és a közösségi média a Beat It demóját

Rob Hoffman (Robmix) emlékei Michael Jacksonról

A Michael Jackson 1993-as mexikói kihallgatásáról szóló videók bizonyítják, hogy dalszerzői képessége / zenei IQ-ja nem volt mindennapi

Felkapta a média és a közösségi média a Beat It demóját

Sosem lehet tudni valamiből mikor lesz internetes sláger…

Egy Michael Jackson rajongó néhány nappal ezelőtt feltette Michael egyik Beat It demóját a Tumblr-ére az alábbi Rob Hoffman (Robmix) idézet kíséretében:

“Egy reggel MJ bejött egy új dallal, amit éjszaka írt. Behívtunk egy gitárost és Michael elénekelte neki minden akkord minden hangjegyét. „Itt az első akkord első hangjegye, második hangjegy, harmadik hangjegy. Itt a második akkord első hangjegye, második hangjegy, harmadik hangjegy” stb. stb. Aztán tanúi lehettünk a legszívbőljövőbb, legmélyebb vokális előadásnak, élőben ott a kontroll szobában egy SM57 mikrofonon keresztül.

Elénekelt nekünk egy teljes vonós hangszerelést, minden részt. Steve Porcaro egyszer elmesélte nekem, hogy ő már tanúja volt ennek MJ-től a vonós részleggel a szobában. Minden a fejében volt, a harmónia és minden. Nem csupán kis nyolcütemes loop ötletek, hanem felénekelte a teljes hangszerelést egy mini magnetofonra a szünetekkel és a töltelékekkel (fillekkel).”

A demó, amiben Michael a vokális harmóniákon dolgozik. Minden szólamot ő énekel és ő beatboxol is:

Robmix a HIStory albumon dolgozott Michaellel technikusként és már korábban lefordítottam ezt az idézetet tőle, sok egyéb mással is ebben a cikkben. A rajongók számára ezek ismertek voltak 2009 óta, amióta Robmix megosztotta emlékeit a Gearslutz fórumon. A Beat It szóban forgó demója szintén nem most került ki, hanem a 2009-es This Is It című válogatás albumon jelent meg nem sokkal Michael halála után.

A rajongók számára régóta ismert, hogy Michael hogyan alkotott zenét, hogyan írta a dalait. Miután nem játszott hangszereken (vagy legalábbis csak nagyon alapszinten) egész egyszerűen felénekelte a dalokat, amik eszébe jutottak egy magnóra. Gyakran a teljes dal a fejében volt, s ahogy Robmix elmesélte utána elénekelte és elbeatboxolta a zenészeknek, hogy mit játsszanak.

Maga Michael is beszélt erről egy bírósági kihallgatáson egy plágium perben (amit megnyert végül). Ez sajnos csak angolul van meg, de ezt a 10 percet érdemes azért meghallgatni azoknak is, akik nem beszélik a nyelvet mert Michael demonstrálja is a folyamatot énekkel és beatboxolással (4:30-tól):

Ebben a cikkben látható egy 1993-as kihallgatás, amiben hasonló dolgokról beszél és ez magyarul feliratozott is.

Úgy tűnik sokaknak nagy felismerés volt ez a Beat It demó, mivel futótűzként terjedt el a Neten az elmúlt pár napban. Olyannyira, hogy elismerő cikkek is születtek róla, például az NME-ben: http://www.nme.com/blogs/nme-blogs/the-incredible-way-michael-jackson-wrote-music?recache=1&t=123131157

Vagy a Buzzfeeden: http://www.buzzfeed.com/perpetua/michael-jacksons-a-cappella-demo-for-beat-it-is-the-ultimate?sub=3123929_2695623

Mi több sokan tweetelték és retweetelték, köztük zenészek is, mint például a jazz zenész és kritikus Ted Gioia, akinek a tweetjét, amint látszik retweetelte a Radiohead gitárosa, Johnny Greenwood is.

A Michael Jackson 1993-as mexikói kihallgatásáról szóló videók bizonyítják, hogy dalszerzői képessége / zenei IQ-ja nem volt mindennapi

Írta: Brad Washington
Megjelenés dátuma: 2012. november 3.
Forrás: http://www.starpulse.com/news/Brad_Washington/2012/11/03/michael_jacksons_1993_mexico_depositio

A dalszerzés elemei egyszerűnek tűnhetnek néhányak számára: komponálj egy dallamot, hozz össze pár szót és öntsd formába. Azok számára, akik a mai mainstream zeneiparban dalszerzők a futószalag popzene nem feltétlenül számít. Ma a dalszerzők többsége csak azért ír dalt, hogy játsszák a rádiók, ami alapvető dalstruktúrákat jelent, amelyek pár fülbemászó melódiából és szóból tevődnek össze. De van néhány dalszerző, akik annyira tehetségesek a mesterségükben, hogy elképesztő megfigyelni hogyan állnak elő egy bizonyos kompozícióval a dal struktúra és a ritmus tekintetében. Michael Jackson, a megboldogult popkirály természetesen elismert szórakoztatóművész volt, akinek a tehetsége nem ismert határokat a művészetben. De a zenei struktúrákról birtokolt tudása volt az, amely további érv amellett, hogy ott a helye a dalszerzők panoptikumában.

Köztudott, hogy Jacksonnak erőssége volt a dalszerzés, de sosem ment bele igazán abba, hogy lépésről lépésre útmutatót adjon arról, hogyan készít el egy dalt az első lépéstől az utolsóig. Azonban ironikus módon egy kihallgatáson Mexikóban, amelynek során egy plágium per miatt kérdezték ki, kitűnő részletességgel magyarázta el hogyan komponálta a The Girl is Mine című dalt, amely a Thriller albumon szerepelt. Észben kell tartani, hogy Michael Jackson nem írt fizikai módon zenét, hanem ami a fejében volt azt felvette egy szalagra. De ne törődj azzal miért volt ott és hogy pontosan mire komponálta a zenéjét, engem a dal konstrukciójáról birtokolt tudása nyűgözött le és tett még inkább a tehetsége tisztelőjévé. A kihallgatás videójában elmagyarázta, hogy meg tudta komponálni a basszust, az ütősöket és a dobot, mindent a fejében. Megszerkesztette a Girl is Mine lassú, fülbemászó ritmusát, elmagyarázta hogyan komponálta a dal vonós részeit, pontosan tudta, hogy a dal basszus részlege mikor vált át a szintetizátor basszusára és azt is elmagyarázta, hogy „zenei ellenpontozásokat alkalmaztam, amelyek a fő rész ellen tudtak hatni. Ez lehet egy zongora, egy fuvola, vagy éppen egy vonós rész. Ez a hangzás szövése, ami a zene törvénye.”

Az a tény, hogy nem volt formális zenei, komponista képzettsége – attól eltekintve, hogy a Motown lemeztársaságnál más művészektől tanult, mint a Jackson 5 tagja – a dalszerzői tehetségét ritkasággá teszi. Feltételezhető, hogy a dal megkomponálásakor csak 23 éves volt, s ez volt a bevezetés azokhoz a nagyon erős munkákhoz, amelyek a következő években jöttek. Az olyan önállóan komponált számai, mint a Billie Jean, a The Way You Make Me Feel, a Leave Me Alone, a Heal the World, a Stranger in Moscow és az Earth Song állandó jelleggel emlékeztetnek Michael Jackson dalszerzői tehetségére és a rajta keresztüláramló kreativitásra.

Miközben, természetesen igazán senkit sem tanítanak az olyan hangzásokra, amelyek a populáris zenében előfordulnak, nem mindenki érti meg az összes hangszer szerepét és fontosságát, egy dal melódiáját, struktúráját és hangszerelését. Zenebarátokként el kell tűnődnünk azon, hogy vannak-e felvételek arról, hogy pontosan hogyan komponálta az olyan mérföldköveket jelentő dalokat, mint a Billie Jean, az Earth Song és másokat, amiket már korábban említettem. Lehet, hogy zenei zseninek nem születik az ember, de néhányan olyan képességekkel születnek, amelyeket később lehet formálni és építeni. Michael Jackson zenei IQ-ja egy olyan ritka, de briliáns képesség volt, amellyel néhány zenész és klasszikusan képzett zenész/énekes nem rendelkezik. Egy Michael Jacksontól származó idézettel fejezem be, amely arról szól, hogy hagyni kell a dalt, hogy magát megalkossa:

„Ne írd a dalt, ne írj semmit! Hagyd, hogy a dal magát alkossa meg! Hagyd, hogy a vonósok elmondják neked mit tegyél és hogy hová kell eljutnod. Hagyd, hogy a zongora mondja meg milyen akkordot üss le! Hagyd, hogy a basszus mondja meg mit kell tennie!”


Fordítói kiegészítések:

A mexikói kihallgatás témája egész pontosan az volt, hogy Jackson egy gyerekkori, családi ismerőse plágium pert indított ellene három dal, a The Girl is Mine, a We Are the World és a Thriller miatt. A dolog már csak amiatt is furcsa volt, mert ezek közül a dalok közül a Thriller nem is Jackson szerzeménye, hanem Rod Tempertoné. A We Are the World-öt pedig Lionel Richie-vel közösen írta Jackson. A keresetet elutasították, Jackson megnyerte a pert.

Ha Jackson beszéde néhol furcsának tűnik a felvételeken, annak az az oka, hogy fájdalomcsillapítók hatása alatt állt, mivel épp túl volt egy száj/fog műtéten.