Valamennyi bejegyzés

Hogyan állította az Off the Wall pályára Michael Jacksont?

EBONY.com, 2016. január 27.
Írta: Michael A. Gonzales

OffTheWallMint egyike azoknak, akik úgy gondolják, hogy Michael Jackson mesterműve, az Off the Wall felülmúl mindent, amit később készített, nagyon örültem, amikor arról olvastam, hogy Spike Lee közeljövőben megjelenő dokumentumfilmje ezt az albumot fogja ünnepelni. A kicsit esetlen címmel ellátott (Michael Jackson útja a Motowntól az Off the Wallig) filmet nemrég mutatták be a Sundance filmfesztiválon és február 5-én lesz látható a Showtime televízióban. Emellett a Sony Records február 26-án ismét kiadja a mérföldkőnek számító albumot és a csomag tartalmazni fogja ezt a dokumentumfilmet is.

Lee filmje olyan emberekkel mutat be interjúkat, akik ismerték Jacksont és akik hatással voltak rá, beleértve Quincy Jones-t is, aki a producere lett az Off the Wallnak miután barátságot kötött Jacksonnal a Wiz című film forgatásán, Berry Gordy-t és Stevie Wondert. A filmes olyan emberekkel is beszél, akiket inspiráltak Jackson ugatásai, kiáltásai és tiszta éneke, beleértve a Weekndet, Kobe Bryantot és Misty Copelandot. Jackson 1979 klasszikusa megtestesíti azt amit az alkotók értenek azalatt, amikor azt mondják, hogy azt akarják a művük örök legyen.

Az Off the Wall, amely idén augusztusban lesz 37 éves, a soul, a disco, a pop és a funk gyönyörű fúziója volt, amely képes volt átszelni különféle határvonalakat, beleértve a bőrszínt, az osztályt és az időt (holnap is éppen olyan nagyszerűen hangzik majd, mint több mint három évtizeddel ezelőtt), miközben mindenki szeretni tudja a lepusztult kerületektől a luxus lakónegyedekig. Zeneileg kapcsolódott Afrika anyához (a Workin’ Day and Night nyitó passzusa színtiszta törzsi funk) éppen úgy ahogy Feelgood anyához, aki készen állt a pörgésre minden alkalommal, amikor a Don’t Stop ‘Til You Get Enough felhangzott a klubban.

Amikor ma meghallgatjuk az Off the Wallt az album egyfajta időgép is a fülünknek, amely visszavisz minket abba az időbe, amikor a popnak még nem volt királya, amikor sokan azt gondolták nemsokára vége lesz ennek az egykori gyereksztárnak, akit figyelemreméltóan koraérett tehetsége szupersztárrá tett még mielőtt a pubertás korba lépett volna. Abba a korba, amikor én és minden barátom azzal töltöttük a szombat reggeleket, hogy a Jackson 5ive rajzfilmet néztük és azért könyörögtünk a szüleinknek, hogy vegyenek Super Sugar Crisps-t, hogy leszedhessük a J5 lemezt a gabonapehely dobozáról.

Miközben tisztában voltunk azzal, hogy a Jackson 5 családi együttes volt, számunkra az egész Michaelről szólt. Annyi tehetség szorult barna, édes cukiságába, hogy a kislányok áradoztak a fiúk pedig azt akarták, hogy a testvérük legyen.

1976 bicentenárimi nyarán az unokatestvérem Denise hirtelen bejelentette nekem: „Michael Jackson lejárt lemez” – és nem ő volt az egyetlen, aki így hitte. Befolyásolható 13 éves gyerekként idősebb tinédzser unokatestvéremet használtam barométerként arra, hogy elirányítson milyen menő zenét kellene hallgatnom, így az a bejelentése, hogy Michael Jackson „lejárt” olyan hatalmas ütésként ért, mint egy nagy pofon valami játszótéri kötekedő öklétől.

Szülei pittsburghi otthonának tarka pincéjében ültünk, ugyanazon fával borított falak között, ahol néhány évvel korábban a Jackson 5 debütáló Motown kislemezét, az I Want You Back-et hallgattuk újra és újra és újra. Abban a pincében énekeltük egykor az ABC-t, tátogtunk a Lookin’ Through The Windows-ra a szüleinknek és táncoltuk a robotot, amikor a Dancing Machine (ma is az egyik kedvenc dalom) dübörgött.

Talán Denise 16 évesen úgy érezte, hogy az úgynevezett „rágógumi soul”, amiről a Jacksonok ismertek voltak a Motownnál elért sikereik alatt túl éretlen a számára, így dobta őket látszólag felnőttebb zenei fellángolásokért. Félretolva ezeket az emlékeket kitette új kislemezeit az asztalra: a Brothers Johnson közepes tempójú balladáját a Good to You-t (szerette a basszusgitáros Louis-t), az O’ Jays felnőtt soulját, a Livin’ for the Weekendet, és a White Cherry fehér-fiú funkját, a Play That Funky Music-ot.

Én általában követtem Denise vezetését bármilyen zenei utazást is választott a számunkra, de itt nem tehettem meg, hogy hátat fordítok Michael Jacksonnak. Ő nemcsak egy volt a sok popsztár közül, MJ testvér olyan volt, mint egy családtag. Ugyanazon a nyáron Denise és én TV-t néztünk, amikor a talk show műsorvezető, Mike Douglas bemutatott egy új, testvérekből álló együttest, a Sylverst. Égig érő afrofrizurájukkal és összehangolt lépéseikkel előadták Hot Line című slágerüket. Amikor rájuk néztél nehéz volt nem arra gondolni, hogy ellopták a Jacksonok dolgait.

Ugyanakkor a Jackson fivérek (Jermaine kivételével) elhagyták a Motownt annak reményében, hogy így több alkotói szabadságot kaphatnak. A nevükből kénytelenek voltak elhagyni az 5-öt egykori lemezcégük nyomása miatt, majd 1976-ban kiadták a The Jacksons című lemezüket a CBS Records/Philadelphia Internationalnál.

Noha rajongója voltam a Gamble és Huff produceri munkáját dicsérő első disco dalocskának, az Enjoy Yourselfnek és a parázsló balladának, a Show You the Way to Go-nak, már nehéz volt ismét felizzítani ugyanazt a mániát, amit néhány évvel azelőtt éltem át, amikor bátor édesanyám megküzdött a New York-i hóviharral is azért, hogy elvigyen egy Jackson 5 koncertre a Radio City Music Hallba. Hamarosan én is elengedtem a Jacksonst, amikor az ízlésem a Led Zeppelin és Jimi Hendrix agresszívebb irányába változott meg.

A fiatal Michael Jackson Stevie Wonderrel a stúdióban

A fiatal Michael Jackson Stevie Wonderrel a stúdióban

Évekkel ezelőtt valaki készített egy képet egy fiatal Michael Jacksonról a stúdióban, amint tanulmányozza, hogy mit csinál barátja és mentora, Stevie Wonder a keverőpult mögött. Amint megtudtuk, Michael egy szivacs volt, aki – mint az összes nagy művész – magába tudta szívni a mesterek (James Brown, Sly Stone, Marvin Gaye) tudását és a sajátjává tudta azt tenni. Ugyanúgy ahogy a fiatal MJ Wondert figyelte, biztos vagyok benne, hogy ugyanilyen intenzitással tanulmányozott más zenei zseniket is, akik keresztezték az útját.

Ugyan Michael fivérei lehet, hogy tisztelték őt, mint a falzett-énekes frontemberüket, de amikor végre maguk készíthették a zenéjüket az 1978-as Destiny albumon, több ötletét is megvétózták. Miután kiadták az albumot és a Mike által írt Shake Your Body (Down to the Ground) (amelynek a társproducere öccse, Randy Jackson volt) lett az együttes legnagyobb Motown utáni slágere, úgy döntött, hogy stúdióba vonul, hogy felvegye első szólóalbumát a Forever, Michael óta.

Az Off the Wall felvételei ’78 telén kezdődtek és Jackson a stúdióban volt a következő hét hónapban. Az életrajzíró J. Randy Taraborelli szerint, amikor a család többi része próbált közbeavatkozni Michael kijelentette: „A saját utamat járom. Meg kell érteniük. Ez egyszer.”

Mint tudjuk Jackson persze nem teljesen egyedül csinálta mindezt. Valójában sok segítsége volt. Az, hogy felfogadta Quincy Jones-t (a lemezcég legnagyobb döbbenetére) nem csak arról a kiváló hangzásról szólt, amit a mester elért a stúdióban, hanem arról is, hogy ezáltal elérhetővé vált számára tehetségek garmadája, akikkel Jones kapcsolatban állt. „Soha senki nem mondott nemet Quincy-nek.” – mondta nekem a producer és Q egykori hangmérnöke, Phil Ramone egy interjúban 2007-ben – „Ha felhívott, akkor ott voltál”.

Azokban a napokban, amikor a lemezborító tanulmányozása részét képezte a zenehallgatás élményének az Off the Wall stábja a stúdió isteneinek ki kicsodája volt: a gitáros Phil Upchurch és Larry Carlton, a billentyűs Steve Porcaro és Greg Phillinganes, a szintetizátor specialista George Duke és David Foster, a dalszerző Rod Temperton, az ütőhangszeres Paulinho da Costa, a háttérénekesnő Patti Austin, és az unokatestvérem kedvence Louis Johnson (aki társszerzője volt a Get on the Floornak) basszusgitáron.

Amint MJ sokszor elmondta pályafutása során a választásai nem a bőrszínről vagy fajról szóltak, hanem a tehetségről, így azok a Los Angeles-i stúdió felvételek gyakran úgy néztek ki, mint egy Benetton reklám. De kezdetben a producer szerint Michael félénksége tényező volt. Jones később úgy jellemezte a 20 éves Michaelt, mint „nagyon, nagyon magába forduló, félénk, nem magabiztos. Egyáltalán nem volt benne biztos, hogy nevet tud magának csinálni egyedül. És én sem voltam az.”

1979 nyara nagy évet hozott nekem is és Michael Jacksonnak is. Ő 21 éves lett augusztusban én 16 júniusban. Néhány hónappal korábban Harlemből Baltimore-ba költöztünk. Egy este Monroe Street-i nappalinkban ültem és a Midnight Specialt nézem, amikor hirtelen elkezdődött Jackson első kislemezének, a Don’t Stop ‘Til You Get Enough-nak a videóklipje. Randy, aki ütőshangszeren játszott a felvételen, volt az egyetlen Jackson fivér az albumon.

Hogy megfelelő pop kulturális kontextusba helyezzük a Don’t Stop ‘Til You Get You Enough videóját, ez két évvel az MTV indulása előtt történt és én még soha azelőtt nem láttam videóklipet. De most ott volt a szemeim előtt MJ szmokingban és egyszerre nézett ki kényelmetlenül és a legmenőbb gyerekként az osztályban.

Amint furcsa képeket vetítettek mögé és elkezdődött a pulzáló ritmus (“Fever/ Temperature’s risin’ now”) a dal színtiszta extázisa „megolvaszt, mint egy forró gyertyaviaszt” (“melt like hot candle wax”). Amikor Jackson a refrént énekelte (“Keep on with the force, don’t stop”) néhányan úgy gondolták, hogy a Star Warsra tesz utalást, de szerintem egész egyszerűen önmagáról beszélt. Amint azt hamarosan bebizonyította, ha poplemezek készítéséről volt szó az elkövetkező 1980-as években, akkor ő volt az Erő. A Don’t Stop ‘Til You Get Enough videóklipje giccses volt és forradalmi és a tökéletes reklám a megjelenő albuma számára.

Néhány hónappal később ennek a dalnak az ellenállhatatlan groove-ja csábította a virágmintákkal díszített seggemet a táncparkettre Baltimore menő klubjában az Odell’s-ben, ahol én a ritmus rabszolgájává váltam. Visszatekintve ironikus, hogy ugyanabban az évszakban, amikor fehér rocker fiúk kinyilvánították, hogy „a diszkó szar” és 12 hüvelykes kislemezeket robbantottak fel Chicagóban, Michael Jackson kiadta pályafutása legjobb tánc dalait.

Azon a nyáron egy helyi ifjúsági programnak dolgoztam, akik fiatalokat támogattak a közösségben. A North Avenue-i irodáknak jelentettem kilenc órakor és körülbelül 30 fekete tinédzserrel tisztítottuk az utcákat és sikátorokat. Minden nap seprűkkel és műanyag zsákokkal felszerelkezve indultunk el. Miközben dolgozunk egy rádió mindig szólt és Jackson soullal teli falzettje lett az egész évszak zenéje. Egy forró júliusi reggelen amint sepertük a cigaretta csikkeket és törött üvegeket a DJ a Workin’ Day and Nightot kezdte játszani, ami a mi hivatalos dalunk lett.

Lehetetlen volt váltogatni a soul csatornák között, mint a WEBB vagy a V103 és nem hallani a felpörgető Don’t Stop ‘Til You Get Enough-ot, a Rock with You közepes tempójú boogie-ját vagy a hűtlenség himnuszát, a Girlfriendet, amelyet Paul McCartney írt (aki először 1978-as London Town című albumára vette fel a dalt a Wingsszel). Jackson hangja édesebb volt, mint a cukor a kávémban, de a dal valójában a megcsalásról és becsapásról szól. Az Off the Wallon a Girlfriendet (amelyben a legendás Wah Wah Watson játszik gitáron) a szívszorító szakítós dal a She’s Out of My Life követi, a bolygó egyik legszomorúbb dala.

Miután kisírta magát, Mike visszatér a hangjával lebegni a Moog szintetizátorok lágy hangja fölé (köszönhetően Greg Phillinganesnek) amint a Stevie Wonder által írt hangulatosan briliáns csendes vihar groove, az I Can’t Help It felhangzik. A dalt eredetileg saját mesterműve, az 1976-os Songs in the Key of Life számára írta Wonder. Az It’s the Falling in Love visszavisz minket a mosolygós boldogságba mielőtt MJ ismét visszatér a klubba a fúvósokkal teli Burn This Disco Out-ban. Az 1979 augusztus 10-én kiadott Off the Wallt (néhányak szerint MJ legfeketébb albuma) a kritikusok elismerték és több millió példányban kelt el.

Miután megvettem az albumot a Modern Music lemezboltban Mondawmin Mallban azon a héten barátokkal visszatértünk a bölcsőmbe, készen a boogie-ra, hogy megragadjuk a lelkünket és soha ne engedjük el. Harminc nyárral később, 2009. június 25-én, amikor bejelentették, hogy Michael Jackson halott, a barátommal Patriciával ültem azon a szomorú délutánon, amint letöltötte a kedvenc dalainkat és lejátszotta őket a laptopján. Amikor a címadó dal, az Off the Wall felhangzott egy pillanatra a polcra tettük a bánatunkat és csak jól éreztük magunkat.

A kulturális kritikus Michael A. Gonzales címlapon szereplő cikkeket írt a Vibe, az Uptown, az Essence, az XXL, a Wax Poetics és mások számára. Cikkíró a soulhead.comnál is. Olvasd az írásait a Blackadelic Popnál és kövesd Twitteren a @gonzomike címen.

Forrás: http://www.ebony.com/entertainment-culture/off-the-wall-put-michael-jackson-into-the-stratosphere#axzz3yT1sIxlj

Reklámok

HIStory: Past, Present and Future, Book I (album)

HIStoryMegjelenés: 1995. június 16.

A felvétel ideje: 1994. január – 1995. április

A felvétel helye: Hit Factory (New York), Record One, Larrabee, Westlake Recording Studios (West Hollywood, Kalifornia)

Kislemezei: Scream, You Are Not Alone, Earth Song, They Don’t Care About Us, Stranger in Moscow, (valamint a This Time Around kizárólag promóciós kislemezként, kereskedelmi forgalomban nem)

Stílus: pop, R&B, funk, soul, hip-hop, rock

Kiadó: Epic

A HIStory a Spotify-on (mivel az 1. CD egy greatest hits válogatás, ezért csak az új albumot jelentő 2. CD anyagát tettem ide be):

Az 1995-ben megjelent HIStory: Past, Present and Future, Book I (röviden: HIStory) minden bizonnyal Michael Jackson “legnehezebb” albuma (eltekintve a HIStory kiegészítésének is tekinthető Blood on the Dance Floortól). Készítésekor Michael élete egyik legsötétebb periódusán volt túl, miután 1993-ban gyermekmolesztálással vádolták meg, s az ezzel kapcsolatos élmények – bizonyítékok nélküli nyilvános meghurcolása, a sajtó szenzációhajhász rágalomhadjárata, az ellene folytatott boszorkányüldözés – nagyban meghatározták az album hangulatát és témáit. Ő maga is önéletrajzi ihletésűnek mondta az albumot: „Nem tervezem, hogy a közeljövőben újabb könyvet írok. Ha tudni akarod hogy érzek, akkor hallgasd meg a HIStory-t. Az egy zenés könyv.” [1] – mondta egy a rajongóival folytatott 1995-ös internetes chat során.

A kritikusok egy részének nem tetszett ez a dühös Michael Jackson. A ’régi’ Michael Jacksont akarták: az élénk, fesztelen melódiákat és a táncra csábító szövegeket. A HIStory nyíltan ellenszegül ezeknek a várakozásoknak. Hangzásvilágában előre mozdult miközben továbbra is keresztezte és vegyítette a különféle stílusokat (beleértve a hip-hopot, az indusztriális funkot és a nagyzenekari popot). Tematikailag inkább konfrontálódó volt, mintsem hogy kikerülje Jackson összetett érzelmi állapotát. Azonban kifelé is tekintett azzal, hogy gyötrelmeit és felháborodását nagyobb szociális ügyekhez kötötte, mint amilyen a média szenzációhajhászása, a materializmus, a diszkrimináció és az elidegenedés. Miközben ez a megközelítés ad néhány nyers pillanatot (és olyan dalokat, amelyek nem rendelkeznek a korábbi albumok kereskedelmi vonzerejével) úgy tűnik, hogy ez fel is szabadítja Jacksont – és ennek eredménye az, hogy ezen az albumon található néhány politikailag leghatásosabb, érzelmileg legőszintébb és művészileg legerőteljesebb dala.” [2] – írja Joseph Vogel Man in the Music című könyvében.

A HIStory eredetileg egy Michael korábbi slágereiből álló válogatás album lett volna, azonban annyi új dalt készített abban az időben, hogy végül dupla album lett, amelynek első korongja az eredetileg tervezett slágerválogatás, míg a másodikon 15 új dal található (egészen pontosan 14, mert a Come Together című Beatles dal feldolgozása korábban már hallható volt Jackson 1988-as Moonwalker című filmjében).

„Igazság szerint nem nagyon akartam, hogy az album a régi dalokról szóljon. Ez egy greatest hits album, de számomra a greatest hits albumok unalmasak. És tovább akartam alkotni. Az új dalok nagyon mások – nagyon önéletrajzi ihletésűek. Úgy értem szívből jönnek – rólam szólnak.” [3] – mondta Jackson.

Az album legkorábban elkészült dalai a Stranger in Moscow, a Childhood és a Money voltak, amelyeket Michael még a Dangerous turnén írt meg 1993 második felében hotelszobákban a turné zenei igazgatója, Brad Buxer közreműködésével. A Stranger in Moscow – amelyet ténylegesen Moszkvában írt – Michael magányát és elszigeteltségét fejezi ki egy idegen országban, miközben a saját hazájában is kitaszított. A Money a gátlástalan kapzsiságról szól, amely többek között az ellene felhozott vádakat is motiválta. A Childhoodban saját elveszett gyermekkoráról énekel. Ez az anyag képezte az album alapját, amikor visszatértek az Egyesült Államokba.

1994 januárjában földrengés rázta meg Los Angelest és emiatt Michael úgy döntött, hogy a lemez felvételeinek idejére átköltözik csapatával a keleti partra, a New York-i Hit Factory-ba. Pályafutása során először dolgozott együtt Jimmy Jammel (James Harris III) és Terry Lewis-szal – azzal a legendás producer párossal, amelynek nevéhez húga, Janet Jackson legnagyobb sikerei fűződnek.  Jam és Lewis szerzőként, illetve társszerzőként három dalhoz járult hozzá az albumon: a Screamhez, amely az album elsőként kiadott kislemeze volt és amelyen Michael Janettel énekel duettet, a Tabloid Junkie-hoz, valamint a címadó History című dalhoz. Ezenkívül producerként a 2 Bad című dalban is segédkeztek. Megjelenik az albumon továbbá Dallas Austin (társszerző a 2 Bad-ben és a This Time Around-ban – utóbbiban társ producer is), valamint R. Kelly (a You Are Not Alone szerzőjeként) is. Michael korábbi munkatársai közül visszatért David Foster, akivel utoljára az Off The Wallon dolgozott együtt. A HIStory-n a Childhood és a Smile produceri munkáiban vett részt, valamint segített befejezni az Earth Songot, amelyet Michael eredetileg a Dangerous című albumra írt. Továbbra is Michael mellett volt az Off The Wall óta hűséges hangmérnöke, Bruce Swedien. Az albumon közreműködött továbbá Slash, a Boyz II Men, a rapper Notorious B.I.G és – szintén rapperként – a kosárlabdázó Shaquille O’Neal.

A második CD tizenöt dalából Michael hetet jegyez egyedüli szerzőként és további ötöt írt másokkal együtt.  Amint az Entertainment Weekly kritikusa, Loundon Wainwright írta: „A They Don’t Care About Us metsző, szaggatott ütemei és zsúfolt harmóniái, vagy a kecses Stranger in Moscow többrétegű, aprólékosan hangszerelt textúrái senki mástól nem származhatnának, csak Jacksontól.” [4] A maradék három dal két feldolgozás (a korábban már említett Come Together a Beatlestől és a Smile Charlie Chaplintől), valamint az R. Kelly által írt You Are Not Alone.

Az eredeti tervek szerint 1994 végén adták volna ki az albumot, de Michael szokásához híven csúszott. A csapat 1994 végén visszatért Los Angelesbe és a Record One, a Larrabee valamint a Westlake stúdióban fejezte be a HIStory-t.

Az album címe, amely angolul egy szójáték (a history egybe írva azt jelenti történelem, a his story külön írva pedig azt, hogy az ő története) Dan Beck ötlete volt, aki a marketingért felelős szakember volt akkoriban a lemezcégnél.

A borító és a kísérő reklámkampány (például a Budapesten forgatott reklámfilm) önmagában is kritikát váltott ki “megalomániája” miatt. Joseph Vogel Man In The Music című könyvében így ír: „A HIStory album borítója, amely Jacksont szoborként ábrázolja – valamint az ehhez társuló promóciós megmozdulások valóban sugároznak némi arcátlanságot. Azonban Jackson számára, azután, hogy halottnak nyilvánították a molesztálási botrány után, ez egyfajta Muhammad Ali stílusú dacos kinyilatkoztatás volt („én vagyok a legnagyobb”). A borítón látható kép mint egy militáns boxolót ábrázolja őt: bátran, ökölbe szorított kezekkel, magabiztosan. Különösképpen egy táncos számára a test halhatatlanná tétele, a képmása szó szerinti átalakulása műalkotássá értelmet nyer.

Természetesen PR fogás is volt ez – klasszikus P.T. Barnum féle showbiznisz. ’Azt akartam, hogy mindenki odafigyeljen.’ – mondta Diane Sawyernek. Jackson szerette meglepni az embereket, valami olyannal előállni, amit még sosem láttak azelőtt. Ez a Michael Jackson paradoxon egy klasszikus demonstrációja volt. Emberként a barátai szerint félénk és szerény volt és nem vette magát túl komolyan; de tudta hogyan játsszon, hogyan csináljon show-t, hogyan tűnjön el évekre, hogy aztán az életnél is nagyobb alakban térjen vissza. A HIStory promóciójával éppen ezt tette. Mindössze egy évvel korábban kritikusai jelentéktelennek nyilvánították. Most ismét a címlapokon volt: emberek beszéltek, emberek dühöngtek, emberek izgatottak voltak. De a világon mindenki tudta, hogy érkezik az új albuma.” [2]

Michael és Janet a Screamben

Michael és Janet Jackson a Screamben

Az első kislemez, a Janettel énekelt duet, a Scream 1995. május 31-én jelent meg és az amerikai Billboard slágerlista ötödik helyén nyitott.  Ma, az Internet és az iTunes korában, már nem számít ritkaságnak, hogy egy dal akár az első helyen debütáljon, de akkoriban ezzel Jackson a Beatles Let It Be-jének több évtizedes rekordját döntötte meg, mint a slágerlistára a legmagasabb pozícióban belépő dal. Maga az album pedig ennél is jobb helyen – az elsőn – debütált.

Mindazonáltal érezhető volt, hogy az Egyesült Államokban Jackson korábbi népszerűsége megroppant, amely nyilvánvalóan nagyrészt az 1993-as vádra volt visszavezethető. Noha semmi bizonyíték nem volt a bűnösségére, az amerikai média mégis bűnösnek könyvelte el és kérlelhetetlen volt vele szemben. Az album kritikái sokszor nem is a zenére fókuszáltak, hanem ad hominem támadásokra.

Jim Farber, a New York Daily News című bulvárlap újságírója például így írt: „Jelentkezzenek. Önök közül hányan kényszerültek arra, hogy lemondják az utolsó turnéjukat és vesztettek el egy multimillió dolláros Pepsi támogatást mivel minden létező médium azt a vádat visszhangozta, hogy ön molesztált egy fiatal fiút? Ha ez jellemzi az ön életének utóbbi két évét, akkor az új Michael Jackson album önnek készült. Mindenki más egy kicsit kirekesztettnek érezheti magát. A tizenöt új Michael Jackson dal közül tizenegy a HIStory-n az énekes zenéjét arra használja, hogy visszafizessen a vádlóinak.” [5]

Hogy miért várták el azt a kritikusok, hogy saját életének eseményei, élményei ne legyenek hatással Jackson zenéjére, témáira és egy olyan traumatikus időszak után is, amin éppen túl volt Rock With You könnyedségű dalokat alkosson, vagy, hogy miért vitatták el Jackson jogát arra, hogy dühös legyen, arra igazán egyik sem adott magyarázatot.

A New York-i zene- és filmkritikus, Armond White úgy vélte, hogy sok kritikustársa roppant szűklátókörűen közelítette meg az albumot, amelynek személyes témái valójában fontos társadalmi üzeneteket is hordoznak: „A HIStory azért különleges, mert egy olyan nagyágyú, mint Jackson ilyen bámulatosan meri artikulálni a szociális zavarokat. A They Don’t Care About Us-tól a Screamig Jackson a mainstream tudatba emeli az amerikai élet zavarait, nemzetünk elveszett emberiességének komoly kérdéseit… Ízetlen dolog a kritikusoktól amiatt panaszkodni, hogy a HIStory dühe személyesen motivált – természetesen az. De fontos, hogy Jackson kiszélesíti azt és az irdatlan dühön túl a nemzeti és univerzális károk állapotaira vonatkoztatja.”  [6]

A kapzsiság, a hatósági korrupció, a média manipulációja és elbulvárosodása nem csupán Jackson személyes ügye. A magány, a kirekesztettség, a sehova sem tartozás érzését sem ő egyedül éli meg, így aztán igazságtalan az a vád, hogy az album témái mindenki más számára értelmezhetetlenek. Talán a média egy része csupán nem akarta érteni és értelmezni ezeket a témákat – lévén ők maguk is erőteljesen érintettek voltak, mint a Jackson elleni rágalomhadjárat közvetítői és sok esetben tevékeny szítói.

Akárhogyan is, az tény, hogy ekkora Jackson és az amerikai média viszonya végleg elmérgesedett és innentől fogva gyakorlatilag élete végéig sok jóra nem számíthatott tőlük. A HIStory idején például megvádolták azzal, hogy az album egyik dala, a They Don’t Care About Us “antiszemita”.  Ennek oka az volt, hogy a dalszöveg tartalmaz egy olyan részt, amiben azt énekli “jew me, sue me” (“zsidózz le, perelj be”), illetve “kick me, kike me” (“rúgj belém, bibsizz le”). A szövegkörnyezetből egyértelmű, hogy Jackson azonosul a diszkrimináció és az elnyomás áldozataival, nem pedig szidalmazza őket, ennek ellenére a média mesterségesen szított “botránya” gondoskodott arról, hogy a dalt ne nagyon játsszák az amerikai rádiók, s ennek megfelelően az amerikai slágerlistán se legyen esélye jó helyezésre (a Billboard nemcsak az eladásokat veszi figyelembe slágerlistája összeállításánál, hanem azt is mennyit játszanak a rádiók egy dalt), noha a világ számos más országában sláger volt. A dal ellen a kiadásakor folytatott kampány ellenére a They Don’t Care About Us ironikus módon ma Jackson egyik legnépszerűbb videója a YouTube-on – csak a Thriller rendelkezik nagyobb nézettséggel. Az album egy másik nagy slágerét, a környezetvédelmi himnuszt, az Earth Songot pedig ki sem adták az USA-ban, noha számos más országban első helyet ért el a slágerlistán – az Egyesült Királyságban például karácsonyi Nr. 1 volt, amit ott mindig kiemelt fontosságú. Az album kislemezei közül az Egyesült Államokban csak az ártalmatlan szerelmes dal, a You Are Not Alone ért el első helyet, pedig az album több dala ennél sokkal mélyebb, személyesebb és zeneileg is érdekesebb.

Az 1993-as vád és az amerikai média ellenséges viszonyulása Jacksonhoz az album ottani kereskedelmi szereplésére is rányomta a bélyegét. A  végül 3,5 millió eladott példánnyal (dupla lemez lévén ez kétszer számolva hétszeres platina státuszt jelent az USA-ban) ugyan sokan kiegyeznének, de Jackson korábbi eladásaihoz képest ez szerénynek volt mondható. Más országokban azonban jóval sikeresebben szerepelt.

Az is tény, hogy az album nehezebb témáira rá kell hangolódni. Amint Vogel írta a Man in the Music-ban: “A HIStory bizonyára kevésbé megközelíthető, mint Jackson sok más albuma; ugyanakkor sokkal kielégíthetőbb is lehet. Az album csúcspontjai valószínűleg olyan magasak, mint bármelyik albuma csúcspontjai a Thriller óta. A briliáns nyitó trió (Scream, They Don’t Care About Us, Stranger in Moscow) mellett az Earth Song, a Little Susie és a Smile Jackson legjobb zenei teljesítményei közé tartozik. Ezek egyike sem hagyományos pop dal, mégis mindegyik kínál valami egyedit, erőteljest és időtlent.

A HIStory kétségtelenül Jackson leginkább politikai albuma is. A diszkriminációtól (They Don’t Care About Us) elkezdve a média manipuláción át (Tabloid Junkie, Scream) a féktelen materializmusig, az intézményesült korrupcióig (Money, D.S.) és a környezetvédelmi aggodalmakig (Earth Song) mindenféle témát érint. Miközben az Off The Wall jótékony menekvést és felszabadulást kínált a zenén és a táncon keresztül, addig a HIStory egy érettebb album, arra kényszerítve a hallgatót, hogy szembenézzen a nyugtalanító valósággal abban a világban, amiben élünk.” [2]

A HIStory egy Grammy díjat kapott, mégpedig a Scream révén, amely a legjobb rövid formátumú zenei videó kategóriában nyert. Továbbá a You Are Not Alone-t jelölték az év dala kategóriában, valamint maga az album is jelölést kapott az év albuma kategóriában, de ezeket nem nyerte el.

Az American Music Awardson 1996-ban Michaelt választották az év kedvenc férfi pop/rock művészévé. Az MTV Video Music Awardson a Scream tarolt: nyert a legjobb tánc videó, a legjobb koreográfia és a legjobb művészi rendezés kategóriában is.

Az albumot 2013-ban újramaszterelték és újfajta csomagolásban újra kiadták Németországban.

Az albumon szereplő dalok listája:

HIStory begins (1. lemez):

Ssz. Dal Dalszerző Producer
1. Billie Jean Michael Jackson Michael Jackson, Quincy Jones
2. The Way You Make Me Feel Michael Jackson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
3. Black or White (featuring L.T.B.) Michael Jackson, rap szöveg: Bill Bottrell Michael Jackson, Bill Bottrell
4. Rock With You Rod Temperton Quincy Jones
5. She’s Out Of My Life Tom Bahler Quincy Jones
6. Bad Michael Jackson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
7. I Just Can’t Stop Loving You (featuring Siedah Garrett) Michael Jackson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
8. Man In The Mirror Siedah Garrett, Glen Ballard Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
9. Thriller Rod Temperton Quincy Jones
10. Beat It Michael Jackson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
11. The Girl Is Mine (with Paul McCartney) Michael Jackson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
12. Remember The Time Teddy Riley, Michael Jackson, Bernard Belle Teddy Riley, Michael Jackson
13. Don’t Stop ‘Til You Get Enough Michael Jackson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
14. Wanna Be Startin’ Somethin’ Michael Jackson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
15. Heal The World Michael Jackson Michael Jackson, Bruce Swedien (társ producer)

HIStory continues (2. lemez):

Ssz. Dal Dalszerző Producer
1. Scream (duet with Janet Jackson) James Harris III, Terry Lewis, Michael Jackson, Janet Jackson James Harris III, Terry Lewis, Michael Jackson, Janet Jackson
2. They Don’t Care About Us Michael Jackson Michael Jackson
3. Stranger in Moscow Michael Jackson Michael Jackson
4. This Time Around (featuring The Notorious B.I.G.) Michael Jackson, Dallas Austin, Bruce Swedien, René Moore Dallas Austin, Michael Jackson, Bruce Swedien (társ producer), René Moore (társ producer)
5. Earth Song Michael Jackson Michael Jackson, Bill Bottrell (társ producer), David Foster
6. D.S. Michael Jackson Michael Jackson
7. Money Michael Jackson Michael Jackson
8. Come Together John Lennon, Paul McCartney Michael Jackson, Bill Bottrell
9. You Are Not Alone R. Kelly R. Kelly, Michael Jackson
10. Childhood (theme from “Free Willy 2”) Michael Jackson Michael Jackson, David Foster
11. Tabloid Junkie Michael Jackson, James Harris III, Terry Lewis Michael Jackson, James Harris III, Terry Lewis
12. 2 Bad Michael Jackson, Bruce Swedien, René Moore, Dallas Austin Michael Jackson, James Harris III, Terry Lewis, Bruce Swedien, René Moore
13. HIStory Michael Jackson, James Harris III, Terry Lewis Michael Jackson, James Harris III, Terry Lewis
14. Little Susie Michael Jackson Michael Jackson
15. Smile John Turner, Geoffrey Parsons, Charles Chaplin David Foster, Michael Jackson

A kiadott kislemezeken túl tervezték a Smile kislemezen történő kiadását is, de ezt az utolsó pillanatban lefújták.  Ritka gyűjtői példányok léteznek.

Eredetileg a HIStory-ra szánt, de végül a Blood on the Dance Floor: HIStory in the Mix című albumon megjelent dalok: Is It Scary, Ghosts, Morphine.

További, eredetileg az albumra szánt, de azon végül nem megjelent dalok: Why (a Michael Jackson unokaöccseiből álló 3T együttes Brotherhood című albumán jelent meg a 3T együttes és Jackson közös előadásában), On The Line (demója végül a 2004-es The Ultimate Collection című válogatás albumon jelent meg), Much Too Soon (eredetileg az 1980-as évek elején írt, majd a HIStory idején ismét felvett dal, végül a posztumusz Michael című albumon jelent meg), Innocent Man, Face.

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 1.
Egyesült Királyság: 1.
Ausztrália: 1.
Új-Zéland: 1.
Kanada: 1.
Spanyolország: 2.
Németország: 1.
Franciaország: 1.

Eladott példányszám a világon: kb. 18 millió

Források:

[1] Simulchat with Michael Jackson (1995. augusztus 17.)
http://www.positivelymichael.com/forums/showthread.php?7502-1995-Simulchat-with-Fans&s=9b1fad04703731971212c27eb523c9a4
[2] Joseph Vogel – Man in the Music (Sterling Publishing, New York, 2011)
[3] Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)
[4] Loundon Wainwright III – Review of HIStory: Past, Present and Future, Book I (Entertainment Weekly, 1995. június 23)
[5] Jim Farber – Michael’s ’HIS’-sy Fit (New York Daily News, 1995. június 19.)
[6] Armond White – Keep Moving: The Michael Jackson Chronicles (2009. augusztus)

http://www.mjtunes.com/modules/mydownloads/singlefile.php?lid=953

Rob Hoffman (Robmix) emlékei Michael Jacksonról

Az alábbi beszámolót, illetve sztorikat Robert Hoffman (Robmix) osztotta meg a hangmérnökök, zenei technikusok által látogatott Gearslutz internetes fórumon.  Hoffman a HIStory című albumon dolgozott együtt Michael Jacksonnal technikusként.

Felső sor: Craig, Andrew Scheps, Rob Hoffman, Brad Sundberg, Matt Forger Alsó sor: Bruce Swedien, Michael Jackson, Eddie Delena

Felső sor: Craig, Andrew Scheps, Rob Hoffman, Brad Sundberg, Matt Forger
Alsó sor: Bruce Swedien, Michael Jackson, Eddie Delena

“Elég szerencsés voltam ahhoz, hogy MJ-vel dolgozzam a pályafutásom korai szakaszában. Hihetetlen művész volt. Tehetséges a legvadabb álmainkon is túl. Roppant nagylelkű és szorgalmas. A New York-i Hit Factory-ban asszisztensből váltam szabadúszó hangmérnökké [Bruce] Swedien és MJ felügyelete alatt. Úgy volt, hogy Los Angeles-ben kezdenek, amikor a Northridge-i földrengés bekövetkezett, ezért átköltöztek New Yorkba. Az egyik szoba teljesen Bruce-é volt, a másik az író szoba volt. Én eleinte Bruce szerzőtársának René Moore-nak voltam az asszisztense. Készítettem dolgokat Renével és Bruce bejött és elmondta mit csináltam rosszul, ott ült néhány órát és kiigazított minket. Pár hónap után MJ is megérkezett és a teljes turnéfelszerelés is Brad Buxerrel, Andrew Schepsszel és Eddie Delenával. Tovább asszisztáltam nekik, amíg az egész csapat vissza nem költözött LA-be – ahová úgy döntöttek engem is visznek magukkal. Napközben Bruce-nak asszisztáltam, éjjel segítettem minden másban, amiben tudtam – asszisztáltam, hangmérnöki munkát végeztem, programoztam és egy dalban még gitároztam is. Két szobánk volt a Record One-ban és két szobánk Larrabee-ben, ahol találkoztam Johnnal. New Yorkban egy ponton gyakorlatilag az összes szobát elfoglaltuk a Hit Factory-ban. A csapat nagyszerű volt és nagyon sokat tanultam tőlük. Tanultam a hangmérnöki munkáról Bruce Swedientől, Johntól és Eddie-től és olyan producerekkel dolgoztam együtt, mint MJ, [Jimmy] Jam és [Terry] Lewis, Babyface, David Foster, Teddy Riley és Dallas Austin.

Tulajdonképpen először megkértek, hogy távozzak a projektből, mert túl sok ember volt ott és MJ nem ismert engem. Szerencsére 10 nap múlva visszavettek. A zárópartin MJ nagyon szabadkozott emiatt és kifejezte a háláját. Igazán a legőszintébb ember, akivel csak találkozhatsz.

Néhány emlék össze-vissza:

Egy reggel MJ bejött egy új dallal, amit éjszaka írt. Behívtunk egy gitárost és Michael elénekelte neki minden akkord minden hangjegyét. „Itt az első akkord első hangjegye, második hangjegy, harmadik hangjegy. Itt a második akkord első hangjegye, második hangjegy, harmadik hangjegy” stb. stb. Aztán tanúi lehettünk a legszívbőljövőbb, legmélyebb vokális előadásnak, élőben ott a kontroll szobában egy SM57 mikrofonon keresztül.

Elénekelt nekünk egy teljes vonós hangszerelést, minden részt. Steve Porcaro egyszer elmesélte nekem, hogy ő már tanúja volt ennek MJ-től a vonós részleggel a szobában. Minden a fejében volt, a harmónia és minden. Nem csupán kis nyolcütemes loop ötletek, hanem felénekelte a teljes hangszerelést egy mini magnetofonra a szünetekkel és a töltelékekkel (fillekkel).

Egyszer Michael mérges volt a projekt egyik producerére, mert mindenkivel borzasztóan bánt. Ahelyett, hogy jelenetet rendezett volna és kirúgta volna a fickót Michael behívta az irodájába és az egyik biztonsági embere egy süteményt nyomott az arcába. További intézkedésre nem volt szükség…

A Smile felvételei alatt a HIStory albumon Bruce úgy gondolta, hogy nagyszerű lenne, ha Michael élőben énekelne a zenekarral. De persze ezt nem mondtuk el a zenekar tagjainak. Leültettük [MJ-t] egy fülkébe oldalt. A zenekar próbált egy kicsit vokál nélkül, aztán az első felvételen Michael énekelt és ők majdnem leájultak a székről.

A beatboxa páratlan volt, az időzítése pedig nevetségesen jó.

A harmónia iránti érzéke hihetetlen volt. Soha egy rossz hang, még a légzése is tökéletesen időzített volt.

Egyszer egy szünetben azt hiszem az OJ [Simpson] féle káoszt néztük a tévében, közben pedig egy tévéműsor róla is beszélt – azt mondták, hogy Európában van valami kisfiúval. Ott ültem a fickó mellett miközben a hírekben ilyen szarokat találtak ki. Rám nézett és csak annyit mondott: „Ezzel kell együtt élnem.”

Közel 3 évig dolgoztam vele, egyetlen egyszer sem kérdőjeleztem meg az erkölcseit és soha nem hittem el az ellene felhozott vádakat. Pedig akkor még nem is voltam rajongó. Láttam érintkezni a fivérei gyerekeivel, más emberek gyerekeivel és egy ponton a saját barátnőm gyerekeivel. Eltöltöttem egy napot velük együtt Neverlanden. Egy teljesen hihetetlen ember, aki mindig azt kereste, hogy hogyan tehetné minden gyerek életét jobbá. Neverlanden minden hétvégét más-más gyerekcsoportnak dedikáltak: AIDS-es gyerekeknek, rákos gyerekeknek stb. és legtöbbször ő ott sem volt.

Egyszerűen a gyerekkorát élte, amiben soha nem volt része. Sok tekintetben soha nem nőtt fel.

Jimmy Jamnek és Terry Lewisnak asszisztáltam, amikor a Scream háttérvokálját vették fel MJ-vel és Janettel. Csodálatos volt amikor ők ketten együtt énekeltek. Szuper profi, egy rossz hang nélkül. Egyik rész a másik után. Amikor szünetet tartottak, akkor színházi dalokat énekeltek, amiket gyerekkorukban énekeltek. Ismét tökéletes harmónia. MJ nem volt hajlandó énekelni a „stop fucking with me” részt, mert NEM káromkodott.

Én kezeltem a szalagot, amikor a Stranger in Moscow háttérvokálját vették fel. Ijesztően jó volt. Michael ki-be sétált a szótagokon, újrarendezte a hangjegyeket és az időzítést miközben énekelte. Akkoriban nem volt Pro Tools csak két inch-es szalag és az én közreműködésem.

Véletlenül letöröltem egy élő billentyűs részt amit feljátszott egy este. Másnap reggel bejött, újra feljátszotta és soha nem mondott egy szót sem róla.

Ott voltam, amikor Lisa Marie [Presley] vele volt. Olyanok voltak, mint két szerelmes gyerek. Mindig fogták egymás kezét. [Lisa Marie] elég sokat lógott a stúdióban egy ideig. Soha nem kérdőjeleztem meg az egymás iránti szerelmüket.

’94 nyarán felvettünk egy karácsonyi dalt, amihez szükség volt egy gyerekkórusra. Michael ragaszkodott hozzá, hogy az egész stúdiót dekorálják ki karácsonyi fényekkel, karácsonyfával, műhóval és szánnal a felvétel idejére. És mindenkinek vett ajándékot.

A HIStory felvételinek utolsó hétvégéjén odajött hozzám és Eddie Delenához és azt mondta: „Sajnálom, de nem hiszem, hogy bármelyikünk sokat fog aludni ezen a hétvégén. Sok dolgunk van és hétfő reggel Bernie-hez kell mennünk.” Ott maradt a stúdióban egész idő alatt, énekelt és kevert. Eltölthettem vele néhány csendes pillanatot az alatt az idő alatt. Egy éjszaka John Lennonról beszélgettünk miközben ő arra készült, hogy a lemez utolsó vokálját is felvegye – a grandiózus ad-libeket az Earth Song végén. Elmeséltem neki annak a történetét, hogy John Lennon betegen énekelte fel a Twist and Shout-ot és noha sok ember azt hitte a hatás kedvéért üvölt, valójában a hangja mondta fel a szolgálatot. Ez nagyon tetszett neki, bement és kiénekelte a lelkét.

Aznap késő éjjel miközben kevertünk mindenki elhagyta a szobát, hogy MJ feltekerhesse a hangerőt. Ez gyakori dolog volt a keverések alatt, én meg ottmaradtam a szobában füldugóval és a kezeimmel a füleimen arra az esetre, ha szüksége lenne valamire. Ezen az éjszakán le volt kapcsolva minden villany és észrevettük, hogy valami kék fény időnként felvillan a szobában a felvétel visszajátszása alatt. Néhány pillanat múlva láttuk, hogy az egyik hangfal lövellt kék lángokat. MJ-nek ez nagyon tetszett és feltekerte az összes gombot…

MJ szerette a forró vizet éneklés közben. Úgy értem az igazán forrót!!!! Ez arra a pontra jutott, hogy műanyag kanalakat olvasztottam szét, hogy teszteljem.

Bruce és én beszélgettünk arról, ahogy minden nap a stúdióba mentünk New York City-ben és hogy milyen útvonalon mentünk. Michael ránk nézett és azt mondta, hogy szerencsések vagyunk, hogy megtehetjük ezt. Ő nem sétálgathatott az utcán anélkül, hogy ne zaklatnák. Mindnyájunk számára szomorú pillanat volt ez.

A stúdió csapata kapott ingyen jegyeket Janet koncertjére, így együtt mentünk el rá egy este közvetlenül a munkából. Körülbelül a show felénél látunk egy fickót hosszú szakállal, köpenyben, mögöttünk a folyosón táncolni. Úgy értem nagyon táncolni… MJ volt az álruhában. Valami olyasmit kosztümöt képzeljetek el mint amit Chevy Chase viselt a Fletch-ben görkorcsolyázás közben.

Chavy Chase a fent említett jelenetben

Chavy Chase a fent említett jelenetben

Ő volt az egyik első, akinek megvolt a Sony Playstationje a szobájában… késő éjjel belopóztunk és olyan játékokkal játszottunk, amiket még nem dobtak piacra.

Néhány ember a csapatból nem látta a Jurassic Parkot, amikor az megjelent. MJ szervezett nekünk egy privát vetítést a Sony-nál.

Nagy rajongója volt a Nine Inch Nails Downward Spiral című albumának…

Szerencsés voltam, hogy három éven át betekintésem volt a turné előkészületekhez, videókhoz és archiválási célokra készült többsávos mesterszalagokba. Hogy szétszedhettem ezeket a szalagokat az hatalmas lecke volt számomra a produceri munka és a dalszerzés terén. Lehetőség arra, hogy belelássak zsenik fejébe.

Az összes lemez közül, amiken dolgoztam az MJJ volt az egyetlen cég, amely platina lemezeket adott ki.

Az egyik napon mind csak ültünk a stúdióban és az ő zenéjét hallgattunk inspirációképpen. [MJ] szerette a folyamatot, imádott dolgozni.

 __________________
Rob Hoffman

Forrás: http://www.gearslutz.com/board/4325168-post15.html

Off the Wall (album)

Off The WallMegjelenés: 1979. augusztus 10.

A felvétel ideje: 1978 december-1979 június

A felvétel helye: Allen Zentz Recording, Westlake Audio, Cherokee Studios (Los Angeles, Kalifornia)

Kislemezei: Don’t Stop ‘Til You Get Enough, Rock With You, Off The Wall, She’s Out of My Life, (valamint a Girlfriend kizárólag az Egyesült Királyságban)

Stílus: R&B, pop, diszkó, dance, funk, jazz

Kiadó: Epic

Az Off The Wall a Spotify-on:

Michael Jackson első szólóalbuma (Got To Be There) 14 éves korában jelent meg, “igazi” szóló pályafutását mégis sokan az 1979-es Off The Wall albumtól számítják.  Ekkorra Michael és testvérei elhagyták a Motown lemeztársaságot, s új lemezcégük a CBS/Epic végre teljes kreatív kontrollt adott nekik az anyagaik felett. Míg a Motownnál nem volt beleszólásuk abba, hogy mit énekelnek, nem írhattak saját dalokat és nem láthatták el a produceri munkákat, addig a CBS a Jacksons 1978-as Destiny című albumától kezdve végre engedélyezte ezt számukra (egy-két saját dal már a Destiny-t megelőző első két CBS-albumon is megjelent, de a teljes kreatív kontrollt csak a Destiny-től kezdve kapták meg a fiúk).

Michael azonban ennél is többre vágyott – arra, hogy saját elképzeléseit valósítsa meg testvérei nélkül. 1978-ban a Wiz című film forgatásán találkozott a jazz zenész Quincy Jones-szal, s ez a találkozás mindkettejük pályafutása szempontjából sorsfordító volt. Michael producert keresett készülő szólóalbumához, Quincy pedig felajánlotta önmagát.  A többi történelem: a Jackson-Jones páros három roppant sikeres albumot alkotott a következő tíz évben – köztük minden idők legsikeresebb albumát a Thrillert.

“Michael volt a legjobb dolog, ami kijött számomra a Wizből.” – írta később Quincy Jones önéletrajzában. “Egy hatvanéves bölcsessége volt benne és egy gyermek lelkesedése. Őszintén félénk volt, egy helyes kölyök, aki csodálatos intelligenciáját nagy mosolyok és nevetések mögé rejtette. De ezalatt a félénk külső alatt egy olyan művész bújt meg, aki égető vágyat érzett a tökéletesség iránt és határtalan ambícióval rendelkezett, hogy ő legyen a világ legnagyobb szórakoztatóművésze.” [1]

A CBS/Epic eleinte idegenkedett az ötlettől, hogy Jones legyen a producer, mivel “túl jazzesnek” találták, s úgy vélték nem lesz alkalmas menő táncslágerek produceri munkáihoz. Jackson azonban ragaszkodott hozzá. “Visszament a menedzsereivel az Epichez és azt mondta: ‘Nem érdekel mit gondoltok, Quincy fog dolgozni a lemezemen.'” [1] – írja Jones.

A saját tehetségén kívül a veterán Jones kapcsolatait is magával hozta – többek között a hangmérnök Bruce Swedient, akivel Jackson ezt követően az összes további szólóalbumán együtt dolgozott -, valamint Rod Tempertont, a diszkó-funk Heatwave együttes tagját, aki dalszerzőként három dallal járult hozzá az Off The Wall-hoz (és további hárommal a Thrillerhez).

Maga Jackson szintén három dalt szerzett az Off The Wallra: az album legnagyobb slágerét a Don’t Stop ‘Til You Get Enough -ot, valamint a Workin’ Day And Night-ot és Louis Johnsonnal közösen a Get On The Floort.

Amint később Michael elmondta, ő és Rod Temperton egymást motiválták a dalszerzés terén: “Egy napon bejött a stúdióba ezzel a gyilkos groove-val ‘dup, dakka dakka dup, dakka dakka dup’, ezzel az egész melódiával és refrénnel, a Rock With You-val. Én meg: ‘Wow!’ Így amikor hallottam ezt azt mondtam: ‘Oké, most igazán dolgoznom kell.’ Úgyhogy mindig amikor Rod előállt valamivel én is előálltam valamivel és így kialakult közöttünk egy kis baráti versengés.” [2]

Megtalálható az albumon továbbá a Stevie Wonder-Susaye Greene szerzőpáros, Paul McCartney, Tom Bahler, valamint a Carole Bayer Sager-David Foster szerzőpáros egy-egy dala is.

OffTheWallSpecialEditionAz album borítóján egy mosolygós csokornyakkendős, öltönyös Jackson látható. “Olyan, mintha egy ballagáson vagy esküvőn vagy más mérföldkő eseményen készült fotó lenne.” [3] – írta Anthony DeCurtis, a Rolling Stone magazin újságírója 2009-ben. Ez a megállapítás nem is áll messze az igazságtól, hiszen a fotó valóban azt hivatott sugározni, hogy Jackson gyereksztárból felnőtt művésszé érett. Az ötlet a fotóstól, Mike Salisbury-től származott – kivéve a fehér zoknit, amely Jackson ötlete volt és ami később ikonikus védjegyévé vált. Míg az eredeti 1979-es albumborítón Jackson felsőteste látható, addig a 2001-ben megjelent újramaszterelt Special Edition borítóján a lábai.

Az album 1979 augusztusában jelent meg – az időzítés látszólag nem is lehetett volna rosszabb. A “diszkózene” kifejezésnek ebben az időben kezdett rossz kicsengése lenni.  Mindössze néhány héttel korábban 1979. július 12-én került sor arra a megmozdulásra, ami “Disco Demolition Night” (kb. “A diszkó elpusztításának éjszakája”) néven került be a zenetörténelembe. Egy rádiós rocker DJ felhívására rock rajongók özönlöttek egy chicagói baseball stadionba, ahol az éppen zajló meccset a diszkó zene elleni demonstrációvá változtatták – diszkó lemezeket hordtak halomba és felgyújtották őket.

Azonban az Off The Wall – ugyan tánczenei album és részben diszkó -, de mégis különbözik a korszak “tucat” diszkó lemezeitől. Az album igényességét a kritikusok is elismerik, sokan a könnyűzene történetének egyik legmeghatározóbb albumának tartják.  Joe Vogel ezt írja Man in the Music című könyvében: “Az Off The Wall az volt az R&B-nek, ami a Beach Boys Pet Sounds című albuma a rocknak. Fordulópont volt, egy szónikus kinyilatkoztatás, egy korszak és egy hangulat párlata.”  [4]

Vogel hozzáteszi: “Eltérően a késő ’70-es évek legtöbb diszkózenéjétől az Off The Wall nem csupán a mértéktelenség ünneplése. Ez ugyanannyira az ártatlanság albuma, mint amennyire a tapasztalaté, a félénkségé és a rácsodálkozásé ugyanannyira, amennyire az élvezeteké. Roppant érzéki, de finoman, gyakran eufemisztikusan. Sosem beszél politikáról, mégis hallgatólagosan politikai. Sosem beszél faji kérdésekről, mégis ledöntött számos faji korlátot. Semmi speciális utalás nincs rajta történelmi kontextusára, mégis sok hallgatója számára egyértelműen meghatároz egy adott történelmi pillanatot. Diszkó, ugyanakkor jazz, pop, funk, soul, R&B és Broadway is. Az Off The Wall egy nehezen meghatározható album. Ez a meghatározhatatlanság azonban része a vonzerejének.” [4]

Anthony DeCurtis 2009 júliusában azt írta az albumról: “Ez egy olyan tánczenei album, amit a diszkóláz csúcsán adtak ki, mégsem merül el a műfaj kliséiben. Ritmusai elegánsak, de serkentőek, telítettek, de könnyeden szinkópáltak; a melódiák pillekönnyűek, mégis közvetlenek és feledhetetlenek.” [3]

Barney Hoskyns 1983 szeptemberében az NME-ben így vélekedett: “A legbonyolultabban időzített, legteljesebben textúrált, legragyogóbban érzéki tánczene, amit valaha készítettek.” [5]

A Blender magazin egy 2001-es cikke szerint az album “túlmutatott a funkon a tánczene jövőjébe és túlmutatott a soul balladákon a szívfacsaró dalok jövőjébe – sőt, túlmutatott az R&B-n a színvak popzene irányába.”  [6]

Vogel (Man in the Music): “Miközben az album nem volt túlzottan üzenet központú, azért hallgatólagos témái fontosak voltak. Az Off The Wall alapvetően a különbözőség ünneplése, az izgalomé, az érzelmeké és a közvetlenségé, a szabadságé és az átváltozásé. Ideiglenes elmenekülés volt a lélekölő monotonitás és  egyformaság ‘valóságából, invitáció az életbe, a fiatalságba, az egyediségbe és a szabadságba. Ha a Pink Floyd híres Wall-ja a narrátor elszigeteltségének szimbóluma, akkor Michael Jackson albuma az akadály átugrása volt, még akkor is, ha üdítő szabadsága tünékeny volt.” [4]

Jimmy Guterman The Best Rock ‘N’ Roll Records of All Time című 1992-es könyve szerint “Jackson olyan vokális trükköket hozott az Off The Wallra, amelyeket sem előtte, sem utána nem tudott egyetlen pop énekes sem elképzelni. A tenorja mindent áthat (még egy kicsi majdnem-rappel is a Get On The Floor-ban), de a legkifejezőbb vokális pillanatai szavak nélküliek – sikoltások, kiáltások, ujjongások, sóhajok, amelyek köteteket mesélnek el.” [7]

Michael és Quincy Jones 1979-ben az Off the Wall munkálatai alatt

Michael és Quincy Jones 1979-ben az Off the Wall munkálatai alatt

Mark Fisher 2009-ben azt írta: “Ha arra kérnél válasszak az Off The Wall és a Sex Pistols és a Beatles teljes katalógusa között, akkor nem lenne kérdés számomra. Tisztelem a Beatlest és a Pistolst, de filmhíradó archívumokká kövültek még mielőtt én odafigyelhettem volna rájuk; míg az Off The Wall még mindig élettel teli, ellenállhatatlan, pazar, nyüzsgő, Technicolor részletességgel.” [8]

John Lewis 1,001 Albums You Must Hear Before You Die című 2006-os könyve pedig “minden későbbi R&B album rosettai kövének” nevezte az Off the Wallt.

Valóban, az album hatása máig érezhető: számos ma népszerű zenész és énekes merített ihletet belőle. (Justin Timberlake, Pharell Williams, Bruno Mars, Usher, Daft Punk –  hogy csak néhányakat említsünk korunk sztárjai közül.)

Az album két dala lett Nr 1. a Billboard slágerlistán: a Don’t Stop ‘Til You Get Enough és a Rock With You.  Ezeken kívül az album címadó dala, az Off The Wall és a She’s Out of My Life című ballada is bekerült az első tízbe. A Thriller sikerét megelőzően az Off The Wall volt a legnagyobb példányszámban eladott album egy fekete művésztől.

Az album 1980-ban egy Grammy-díjat nyert a legjobb férfi R&B vokális előadás kategóriában a Don’t Stop ‘Til You Get Enough című számmal és további egy kategóriában volt jelölt (legjobb diszkó felvétel – szintén a Don’t Stop ‘Til You Get Enough-al), 2008-ban beválasztották a Grammy Hall of Fame-be.

Az  American Music Awards-on 1980-ban és 1981-ben is ez az album nyert a Kedvenc Soul/R&B Album kategóriában, valamint 1980-ban a Don’t Stop ‘Til You Get Enough volt az év Kedvenc Soul/R&B kislemeze. Maga Jackson 1980-ban és 1981-ben is elnyerte a Kedvenc Férfi Soul/R&B Előadónak járó díjat.

Az albumon szereplő dalok listája:

Ssz. Dal Dalszerző Producer
1. Don’t Stop ‘til You Get Enough Michael Jackson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
2. Rock with You Rod Temperton Quincy Jones
3. Workin’ Day and Night Michael Jackson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
4. Get on the Floor Michael Jackson, Louis Johnson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
5. Off the Wall Rod Temperton Quincy Jones
6. Girlfriend Paul McCartney Quincy Jones
7. She’s Out of My Life Tom Bahler Quincy Jones
8. I Can’t Help It Stevie Wonder, Susaye Greene Quincy Jones
9. It’s the Falling in Love (featuring Patti Austin) Carole Bayer Sager, David Foster Quincy Jones
10. Burn This Disco Out Rod Temperton Quincy Jones

A 2001-es Special Edition-ön a fentieken túl szerepel még:

Ssz. Dal Megjegyzés
11. Quincy Jones Interview #1
12. Introduction to Don’t Stop ‘Til You Get Enough Demo
13. Don’t Stop ‘Til You Get Enough (Original Demo from 1978) Michael Jackson demófelvétele, amelyet a testvérei közreműködésével vett fel.
14. Quincy Jones Interview #2
15. Introduction to Workin’ Day and Night Demo
16. Workin’ Day and Night (Original Demo from 1978) Michael Jackson demófelvétele, amelyet a testvérei közreműködésével vett fel.
17. Quincy Jones Interview #3
18. Rod Temperton Interview
19. Quincy Jones Interview #4

Az album legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 3.
Egyesült Királyság: 3.
Ausztrália: 1.
Új-Zéland: 2.
Kanada: 4.
Spanyolország: 11.
Németország: 25.
Franciaország: 27.

Eladott példányszám a világon: kb. 20 millió

Ebből

  • USA: 8 millió
  • Egyesült Királyság: 1,8 millió
  • Japán: 500 ezer
  • Mexikó: 500 ezer
  • Ausztrália: 350 ezer
  • Kanada: 300 ezer
  • Franciaország: 300 ezer

Források:

[1] Q: The Autobiography of Quincy Jones (Three Rivers Press, 2002. október)
[2] Bryan Monroe – Michael Jackson: In His Own Words (Ebony magazin, 2007)
[3] Anthony DeCurtis – Michael Reinvents Pop (Rolling Stone, 2009. július)
[4] Joseph Vogel – Man in the Music (Sterling Publishing, New York, 2011)
[5] Barney Hoskyns – The Boy Who Would Fly (NME, 1983. szeptember 17.)
[6] Review of Off the Wall, Blender magazin, 2001
[7] Jimmy Guterman – The Best Rock ‘N’ Roll Records of All Time, (Carol Publishing Corp., 1992)
[8]  Mark Fisher – The Resistible Demise of Michael Jackson – “And When the Groove is Dead and Gone” (Washington D.C., Zero Books, 2009)
[9] John Lewis – 1,001 Albums You Must Hear Before You Die (New York, Universe, 2006)
Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)