Valamennyi bejegyzés

Nem, Michael Jackson nem “lopta” a Billie Jeant!

A most 84 éves Quincy Jones bizarr interjút adott a Vulture-nek. Ebben mindenkiről leszedi a keresztvizet, aki szóba kerül. Az interjúban többek között leszólja a Beatlest és Jimi Hendrixet, valamint kéretlenül kiteregeti Marlon Brando, Richard Pryor és Marvin Gaye állítólagos homoszexuális kapcsolatait. De az eggyel korábbi interjúja sem volt sokkal jobb a GQ magazinban, ahol arról regélt, hogy Ray Charles hogyan injekciózta magát kábítószerrel a heréjében – legalábbis Quincy állítása szerint, de nem kímélte Prince-t (a zenészt) sem. Marilyn Monroe-t is leszólta és olyan meglehetősen kétségbe vonható állításokat tett miszerint Monroe viszonyt akart vele, de ő visszautasította, mert “körte alakú” mellei voltak. Mellette viszont áradozik Porfirio Rubirosa sportoló és diplomata pénisz méretéről.

A mostani interjúban is állít valami hasonlót, mint amit Monroe-ról csak most Donald Trump lányáról, Ivankáról. Szerinte a hölgy huszonévesen éppen vele akart randizni, aki a hetvenes éveiben járt már akkor is. Önmagával egyébként is roppant elégedett. A “Mi az Ön legnagyobb zenei újítása?” kérdésre nemes egyszerűséggel csak így válaszolt: “Minden, amit csináltam.” Na, szóval azért nem mindenki szar neki sem. Önmagát imádja.

Ebből is látni kellene a médiának, hogy Quincy már nem teljesen beszámítható, de hát ez sosem akadályozta meg őket, hogy a szennyet azonnal elterjesszék, mint a futótüzet.

Quincy Michael Jacksonra is valamiért nagyon orrol, mert amióta meghalt nem volt róla egy kedves szava sem, pedig Michael sosem szidta őt, mindig a legnagyobb elismeréssel beszélt róla. A mostani interjú Michaelre vonatkozó részében egy gátlástalan tolvajnak nevezi, mert szerinte “lopta” a Billie Jean egy riffjét Donna Summer State of Independence című dalából. Michael háttérvokálozik a dalban és Quincy szerint akkor “lopta” az ötletet.

Na most aki ismeri egy kicsit is a zenetörténetet, no meg a két dalt, az tudja, hogy mekkora ostobaság emiatt letolvajozni MJ-t, akár valóban inspirálta ez a riff, akár nem. A két dalban nem sok hasonlóság van.

State of Independence

Billie Jean

Sőt, így Donna Summer verziójával semmi hasonlóság nincs. Ahol jobban felfedezhető talán a Billie Jean-éhez hasonló riff az Vangelis és Jon Anderson eredeti verziójának az eleje:

De azért ezért ne gátlástalan tolvajozzuk már le Michaelt, amikor az ilyenfajta és ilyen mértékű kölcsönzésekkel telistele van a zenetörténelem, akár a könnyűzenét nézzük, akár a klasszikus zenét. Ettől nem lesz egy zenész tolvaj, s nem lesz a Billie Jean plágium, amikor a két dal nem is hasonlít egymásra!

Mellesleg Jon Andersonnak annak idején nyíltan el is mondták, hogy MJ az ő dalából kölcsönözte ezt a részt, s teljesen rendben volt a dolog a számára, hiszen ez nyilván nem olyan mértékű kölcsönzés, inspiráció, amit plágiumnak lehet nevezni.

“Itt van ez a klasszikus sztorim arról hogyan inspiráltuk Michael Jackson Thrillerét. Quincy Jones mondta nekem, hogy ő és Michael hallgatták a The Friends of Mr. Cairo című albumunkat. Vették a riffet és funky-vá tették a Billie Jeanhez. Quincy azt mondta, hogy felvette a State of Independence című dalunkat Donna Summerrel és én mondtam neki, hogy az egyik háttérvokalistája hihetetlenül jól. Azt mondta: ‘Az a srác Michael – mindkettőnknek tetszett az albumod. Szóval szerintem ez király, ilyen egymás megtermékenyítése a zenében.” – mondta régebben Jon Anderson.

Ugye mennyire másképp hangzik, mint Quincy mostani gátlástalan tolvajozása?

Egyébként maga MJ meg olyat is mondott, hogy a Hall&Oates “I Can’t Go for That (No Can Do)” című dalából kölcsönözte ezt a bizonyos riffet, amire Oates is csak annyit mondott neki: “Nyugi, mindannyian ezt csináljuk.”

A másik állítása Quincy-nek az volt, hogy MJ billentyűse, Greg Phillinganes írta a Don’t Stop ‘Til You Get Enough című szám egy rövid részletét (az instrumentális bridge részt) és ezért MJ-nek 10% részesedést kellett volna neki adnia a dalból. Tisztázzuk, hogy MJ mindig megfizette a zenészeit, így Phillinganes-t is. Az információ pedig, hogy Phillinganes írta azt a részletet eddig sem volt titok.

Persze ettől társzerzői jogokat adhatott volna neki MJ azért  a rövid részletért, nem adott, de ez megint nem igazán ritka dolog a popzenében, pláne akkoriban nem volt ritka. Nem Roger Waters írta egyedül a Pink Floyd Money című dalát, mégis csak ő van egyedüli szerzőként feltüntetve, nem Prince írta egyedül a Kiss című dalát, mégis csak ő van szerzőként feltüntetve. Lehetne hosszasan sorolni.

Előfordul. Sőt előfordult az ellenkezője is, amikor meg MJ járult hozzá egy dalhoz társszerzőként és ő nem került feltüntetésre.

A tolvajozásról még egyébként annyit, hogy maga Quincy is megkapta ebben az 1975-ös műsorban 23:34-nél, hogy egy tolvaj.

Szóval aki üvegházban ül az ne nagyon dobáljon köveket!

Ezt követően beszél Quincy MJ plasztikai műtéteiről is, ami számomra érdektelen téma, bár szerintem ez sem túl elegáns dolog Quincy részéről. Egyáltalán, az nem elegáns dolog, hogy valaki 84 évesen zenei legendaként pletykálkodik és pletykákat, féligazságokat gyárt, mintha valami rossz bulvár újságíró lenne, ahelyett, hogy megőrizné méltóságát így idős korában is.

Nem tudom, tényleg nem tudom mi történt vele így vénségére. Talán mindenkinek jobb lenne, ha már nem adna interjúkat.

Ui.: Ja, és persze a magyar média is már hozzátette a maga hülyeségét, félrefordítását, félreértelmezését is még pluszba, ahogy szokta.

Index: “Állandó plasztikázási mániáját pedig arra vezeti vissza, hogy gyerekkorában az apja csúnyának nevezte és molesztálta.”

index.hu/kultur/zene/2018/02/08/quincy_jones_interju/

MJ sosem állított olyat, hogy az apja molesztálta. Azt mondta, hogy verte, illetve gúnyolta. Molesztálásról (ami ugyebár szexuális lenne) sosem volt szó.

24.hu: “(az eredeti, 1982-es számot Donna Summer énekelte fel, és az egyik fontos riffje kísértetiesen hasonlít a Billie Jean híres szólójára, Jones pert is nyert az ügyben – a szerk.)”

24.hu/kultura/2018/02/08/quincy-jones-megmondta-hogy-michael-jackson-lopott-a-beatles-meg-egy-szar/

Istenem, amikor keverik a szezont a fazonnal! Jones sosem nyert ebben ügyben pert. Miért is nyert volna ő pert? Milyen alapon? Sem a State of Independence-nek, sem a Billie Jeannek nem ő a szerzője. Nyert egy pert tavaly Jackson hagyatékkezelőjével szemben, aminek azonban semmi köze nem volt sem Donna Summerhez, sem a State of Independence-hez, sem pedig ahhoz, hogy MJ bárkitől is dalt “lopott” volna. A per tárgya az volt, hogy MJ hagyatékkezelője MJ halálát követően nem teljesítette bizonyos szerződéses kötelezettségeit Quincy-vel szemben.

Reklámok

Hogyan állította az Off the Wall pályára Michael Jacksont?

EBONY.com, 2016. január 27.
Írta: Michael A. Gonzales

OffTheWallMint egyike azoknak, akik úgy gondolják, hogy Michael Jackson mesterműve, az Off the Wall felülmúl mindent, amit később készített, nagyon örültem, amikor arról olvastam, hogy Spike Lee közeljövőben megjelenő dokumentumfilmje ezt az albumot fogja ünnepelni. A kicsit esetlen címmel ellátott (Michael Jackson útja a Motowntól az Off the Wallig) filmet nemrég mutatták be a Sundance filmfesztiválon és február 5-én lesz látható a Showtime televízióban. Emellett a Sony Records február 26-án ismét kiadja a mérföldkőnek számító albumot és a csomag tartalmazni fogja ezt a dokumentumfilmet is.

Lee filmje olyan emberekkel mutat be interjúkat, akik ismerték Jacksont és akik hatással voltak rá, beleértve Quincy Jones-t is, aki a producere lett az Off the Wallnak miután barátságot kötött Jacksonnal a Wiz című film forgatásán, Berry Gordy-t és Stevie Wondert. A filmes olyan emberekkel is beszél, akiket inspiráltak Jackson ugatásai, kiáltásai és tiszta éneke, beleértve a Weekndet, Kobe Bryantot és Misty Copelandot. Jackson 1979 klasszikusa megtestesíti azt amit az alkotók értenek azalatt, amikor azt mondják, hogy azt akarják a művük örök legyen.

Az Off the Wall, amely idén augusztusban lesz 37 éves, a soul, a disco, a pop és a funk gyönyörű fúziója volt, amely képes volt átszelni különféle határvonalakat, beleértve a bőrszínt, az osztályt és az időt (holnap is éppen olyan nagyszerűen hangzik majd, mint több mint három évtizeddel ezelőtt), miközben mindenki szeretni tudja a lepusztult kerületektől a luxus lakónegyedekig. Zeneileg kapcsolódott Afrika anyához (a Workin’ Day and Night nyitó passzusa színtiszta törzsi funk) éppen úgy ahogy Feelgood anyához, aki készen állt a pörgésre minden alkalommal, amikor a Don’t Stop ‘Til You Get Enough felhangzott a klubban.

Amikor ma meghallgatjuk az Off the Wallt az album egyfajta időgép is a fülünknek, amely visszavisz minket abba az időbe, amikor a popnak még nem volt királya, amikor sokan azt gondolták nemsokára vége lesz ennek az egykori gyereksztárnak, akit figyelemreméltóan koraérett tehetsége szupersztárrá tett még mielőtt a pubertás korba lépett volna. Abba a korba, amikor én és minden barátom azzal töltöttük a szombat reggeleket, hogy a Jackson 5ive rajzfilmet néztük és azért könyörögtünk a szüleinknek, hogy vegyenek Super Sugar Crisps-t, hogy leszedhessük a J5 lemezt a gabonapehely dobozáról.

Miközben tisztában voltunk azzal, hogy a Jackson 5 családi együttes volt, számunkra az egész Michaelről szólt. Annyi tehetség szorult barna, édes cukiságába, hogy a kislányok áradoztak a fiúk pedig azt akarták, hogy a testvérük legyen.

1976 bicentenárimi nyarán az unokatestvérem Denise hirtelen bejelentette nekem: „Michael Jackson lejárt lemez” – és nem ő volt az egyetlen, aki így hitte. Befolyásolható 13 éves gyerekként idősebb tinédzser unokatestvéremet használtam barométerként arra, hogy elirányítson milyen menő zenét kellene hallgatnom, így az a bejelentése, hogy Michael Jackson „lejárt” olyan hatalmas ütésként ért, mint egy nagy pofon valami játszótéri kötekedő öklétől.

Szülei pittsburghi otthonának tarka pincéjében ültünk, ugyanazon fával borított falak között, ahol néhány évvel korábban a Jackson 5 debütáló Motown kislemezét, az I Want You Back-et hallgattuk újra és újra és újra. Abban a pincében énekeltük egykor az ABC-t, tátogtunk a Lookin’ Through The Windows-ra a szüleinknek és táncoltuk a robotot, amikor a Dancing Machine (ma is az egyik kedvenc dalom) dübörgött.

Talán Denise 16 évesen úgy érezte, hogy az úgynevezett „rágógumi soul”, amiről a Jacksonok ismertek voltak a Motownnál elért sikereik alatt túl éretlen a számára, így dobta őket látszólag felnőttebb zenei fellángolásokért. Félretolva ezeket az emlékeket kitette új kislemezeit az asztalra: a Brothers Johnson közepes tempójú balladáját a Good to You-t (szerette a basszusgitáros Louis-t), az O’ Jays felnőtt soulját, a Livin’ for the Weekendet, és a White Cherry fehér-fiú funkját, a Play That Funky Music-ot.

Én általában követtem Denise vezetését bármilyen zenei utazást is választott a számunkra, de itt nem tehettem meg, hogy hátat fordítok Michael Jacksonnak. Ő nemcsak egy volt a sok popsztár közül, MJ testvér olyan volt, mint egy családtag. Ugyanazon a nyáron Denise és én TV-t néztünk, amikor a talk show műsorvezető, Mike Douglas bemutatott egy új, testvérekből álló együttest, a Sylverst. Égig érő afrofrizurájukkal és összehangolt lépéseikkel előadták Hot Line című slágerüket. Amikor rájuk néztél nehéz volt nem arra gondolni, hogy ellopták a Jacksonok dolgait.

Ugyanakkor a Jackson fivérek (Jermaine kivételével) elhagyták a Motownt annak reményében, hogy így több alkotói szabadságot kaphatnak. A nevükből kénytelenek voltak elhagyni az 5-öt egykori lemezcégük nyomása miatt, majd 1976-ban kiadták a The Jacksons című lemezüket a CBS Records/Philadelphia Internationalnál.

Noha rajongója voltam a Gamble és Huff produceri munkáját dicsérő első disco dalocskának, az Enjoy Yourselfnek és a parázsló balladának, a Show You the Way to Go-nak, már nehéz volt ismét felizzítani ugyanazt a mániát, amit néhány évvel azelőtt éltem át, amikor bátor édesanyám megküzdött a New York-i hóviharral is azért, hogy elvigyen egy Jackson 5 koncertre a Radio City Music Hallba. Hamarosan én is elengedtem a Jacksonst, amikor az ízlésem a Led Zeppelin és Jimi Hendrix agresszívebb irányába változott meg.

A fiatal Michael Jackson Stevie Wonderrel a stúdióban

A fiatal Michael Jackson Stevie Wonderrel a stúdióban

Évekkel ezelőtt valaki készített egy képet egy fiatal Michael Jacksonról a stúdióban, amint tanulmányozza, hogy mit csinál barátja és mentora, Stevie Wonder a keverőpult mögött. Amint megtudtuk, Michael egy szivacs volt, aki – mint az összes nagy művész – magába tudta szívni a mesterek (James Brown, Sly Stone, Marvin Gaye) tudását és a sajátjává tudta azt tenni. Ugyanúgy ahogy a fiatal MJ Wondert figyelte, biztos vagyok benne, hogy ugyanilyen intenzitással tanulmányozott más zenei zseniket is, akik keresztezték az útját.

Ugyan Michael fivérei lehet, hogy tisztelték őt, mint a falzett-énekes frontemberüket, de amikor végre maguk készíthették a zenéjüket az 1978-as Destiny albumon, több ötletét is megvétózták. Miután kiadták az albumot és a Mike által írt Shake Your Body (Down to the Ground) (amelynek a társproducere öccse, Randy Jackson volt) lett az együttes legnagyobb Motown utáni slágere, úgy döntött, hogy stúdióba vonul, hogy felvegye első szólóalbumát a Forever, Michael óta.

Az Off the Wall felvételei ’78 telén kezdődtek és Jackson a stúdióban volt a következő hét hónapban. Az életrajzíró J. Randy Taraborelli szerint, amikor a család többi része próbált közbeavatkozni Michael kijelentette: „A saját utamat járom. Meg kell érteniük. Ez egyszer.”

Mint tudjuk Jackson persze nem teljesen egyedül csinálta mindezt. Valójában sok segítsége volt. Az, hogy felfogadta Quincy Jones-t (a lemezcég legnagyobb döbbenetére) nem csak arról a kiváló hangzásról szólt, amit a mester elért a stúdióban, hanem arról is, hogy ezáltal elérhetővé vált számára tehetségek garmadája, akikkel Jones kapcsolatban állt. „Soha senki nem mondott nemet Quincy-nek.” – mondta nekem a producer és Q egykori hangmérnöke, Phil Ramone egy interjúban 2007-ben – „Ha felhívott, akkor ott voltál”.

Azokban a napokban, amikor a lemezborító tanulmányozása részét képezte a zenehallgatás élményének az Off the Wall stábja a stúdió isteneinek ki kicsodája volt: a gitáros Phil Upchurch és Larry Carlton, a billentyűs Steve Porcaro és Greg Phillinganes, a szintetizátor specialista George Duke és David Foster, a dalszerző Rod Temperton, az ütőhangszeres Paulinho da Costa, a háttérénekesnő Patti Austin, és az unokatestvérem kedvence Louis Johnson (aki társszerzője volt a Get on the Floornak) basszusgitáron.

Amint MJ sokszor elmondta pályafutása során a választásai nem a bőrszínről vagy fajról szóltak, hanem a tehetségről, így azok a Los Angeles-i stúdió felvételek gyakran úgy néztek ki, mint egy Benetton reklám. De kezdetben a producer szerint Michael félénksége tényező volt. Jones később úgy jellemezte a 20 éves Michaelt, mint „nagyon, nagyon magába forduló, félénk, nem magabiztos. Egyáltalán nem volt benne biztos, hogy nevet tud magának csinálni egyedül. És én sem voltam az.”

1979 nyara nagy évet hozott nekem is és Michael Jacksonnak is. Ő 21 éves lett augusztusban én 16 júniusban. Néhány hónappal korábban Harlemből Baltimore-ba költöztünk. Egy este Monroe Street-i nappalinkban ültem és a Midnight Specialt nézem, amikor hirtelen elkezdődött Jackson első kislemezének, a Don’t Stop ‘Til You Get Enough-nak a videóklipje. Randy, aki ütőshangszeren játszott a felvételen, volt az egyetlen Jackson fivér az albumon.

Hogy megfelelő pop kulturális kontextusba helyezzük a Don’t Stop ‘Til You Get You Enough videóját, ez két évvel az MTV indulása előtt történt és én még soha azelőtt nem láttam videóklipet. De most ott volt a szemeim előtt MJ szmokingban és egyszerre nézett ki kényelmetlenül és a legmenőbb gyerekként az osztályban.

Amint furcsa képeket vetítettek mögé és elkezdődött a pulzáló ritmus (“Fever/ Temperature’s risin’ now”) a dal színtiszta extázisa „megolvaszt, mint egy forró gyertyaviaszt” (“melt like hot candle wax”). Amikor Jackson a refrént énekelte (“Keep on with the force, don’t stop”) néhányan úgy gondolták, hogy a Star Warsra tesz utalást, de szerintem egész egyszerűen önmagáról beszélt. Amint azt hamarosan bebizonyította, ha poplemezek készítéséről volt szó az elkövetkező 1980-as években, akkor ő volt az Erő. A Don’t Stop ‘Til You Get Enough videóklipje giccses volt és forradalmi és a tökéletes reklám a megjelenő albuma számára.

Néhány hónappal később ennek a dalnak az ellenállhatatlan groove-ja csábította a virágmintákkal díszített seggemet a táncparkettre Baltimore menő klubjában az Odell’s-ben, ahol én a ritmus rabszolgájává váltam. Visszatekintve ironikus, hogy ugyanabban az évszakban, amikor fehér rocker fiúk kinyilvánították, hogy „a diszkó szar” és 12 hüvelykes kislemezeket robbantottak fel Chicagóban, Michael Jackson kiadta pályafutása legjobb tánc dalait.

Azon a nyáron egy helyi ifjúsági programnak dolgoztam, akik fiatalokat támogattak a közösségben. A North Avenue-i irodáknak jelentettem kilenc órakor és körülbelül 30 fekete tinédzserrel tisztítottuk az utcákat és sikátorokat. Minden nap seprűkkel és műanyag zsákokkal felszerelkezve indultunk el. Miközben dolgozunk egy rádió mindig szólt és Jackson soullal teli falzettje lett az egész évszak zenéje. Egy forró júliusi reggelen amint sepertük a cigaretta csikkeket és törött üvegeket a DJ a Workin’ Day and Nightot kezdte játszani, ami a mi hivatalos dalunk lett.

Lehetetlen volt váltogatni a soul csatornák között, mint a WEBB vagy a V103 és nem hallani a felpörgető Don’t Stop ‘Til You Get Enough-ot, a Rock with You közepes tempójú boogie-ját vagy a hűtlenség himnuszát, a Girlfriendet, amelyet Paul McCartney írt (aki először 1978-as London Town című albumára vette fel a dalt a Wingsszel). Jackson hangja édesebb volt, mint a cukor a kávémban, de a dal valójában a megcsalásról és becsapásról szól. Az Off the Wallon a Girlfriendet (amelyben a legendás Wah Wah Watson játszik gitáron) a szívszorító szakítós dal a She’s Out of My Life követi, a bolygó egyik legszomorúbb dala.

Miután kisírta magát, Mike visszatér a hangjával lebegni a Moog szintetizátorok lágy hangja fölé (köszönhetően Greg Phillinganesnek) amint a Stevie Wonder által írt hangulatosan briliáns csendes vihar groove, az I Can’t Help It felhangzik. A dalt eredetileg saját mesterműve, az 1976-os Songs in the Key of Life számára írta Wonder. Az It’s the Falling in Love visszavisz minket a mosolygós boldogságba mielőtt MJ ismét visszatér a klubba a fúvósokkal teli Burn This Disco Out-ban. Az 1979 augusztus 10-én kiadott Off the Wallt (néhányak szerint MJ legfeketébb albuma) a kritikusok elismerték és több millió példányban kelt el.

Miután megvettem az albumot a Modern Music lemezboltban Mondawmin Mallban azon a héten barátokkal visszatértünk a bölcsőmbe, készen a boogie-ra, hogy megragadjuk a lelkünket és soha ne engedjük el. Harminc nyárral később, 2009. június 25-én, amikor bejelentették, hogy Michael Jackson halott, a barátommal Patriciával ültem azon a szomorú délutánon, amint letöltötte a kedvenc dalainkat és lejátszotta őket a laptopján. Amikor a címadó dal, az Off the Wall felhangzott egy pillanatra a polcra tettük a bánatunkat és csak jól éreztük magunkat.

A kulturális kritikus Michael A. Gonzales címlapon szereplő cikkeket írt a Vibe, az Uptown, az Essence, az XXL, a Wax Poetics és mások számára. Cikkíró a soulhead.comnál is. Olvasd az írásait a Blackadelic Popnál és kövesd Twitteren a @gonzomike címen.

Forrás: http://www.ebony.com/entertainment-culture/off-the-wall-put-michael-jackson-into-the-stratosphere#axzz3yT1sIxlj

Elhunyt Louis Johnson

Május 21-én elhunyt a legendás basszusgitáros, Louis Johnson. Halálhírét unokaöccse, Troy erősítette meg az Instagramon, a halál okát azonban nem hozták nyilvánosságra. Johnson 60 éves volt.

Louis Johnson és testvére George Quincy Jones mellett dolgozott zenészként mielőtt a testvérpár 1976-ban The Brothers Johnson néven kiadta debütáló albumát, a Look Out for #1-t, amelynek Quincy Jones volt a producere. Ebben a felállásban több albumot is készítettek. A Billboard R&B slágerlistáján három daluk lett #1, az I’ll Be Good to You, a Shuggie Otis-feldolgozás, a Strawberry Letter 23, valamint a Stomp.  1980-as Light Up the Night című albumuk tartalmazza a This Had to Be című dalt, amelyet Michael Jacksonnal közösen írtak és Michael a háttérvokálban is közreműködik.

Louis több Michael Jackson dalban is szerepelt basszusgitárosként – így a Billie Jean legendás basszus vonalát, valamint a Don’t Stop ‘Til You Get Enough, a Wanna Be Startin’ Somethin’, a P.Y.T.  és a We Are The World basszusát is ő játszotta fel.

Louis Johnson egy régebbi interjúban ezt mondta a Rolling Stone-nak a Billie Jean-ről: “Amikor elmentem a Billie Jean felvételére vittem magammal vagy 10 basszusgitárt és mindet felsorakoztattam. Azt mondtam: ‘Michael, válassz egyet!’ Kiválasztotta a zebra mintázatút. 12 különféle fajta fából készült, különböző rétegekkel. Sötétbarna volt és barna és világos színű – úgy nézett ki, mint egy tigris vagy zebra. Michael azért választotta, mert jó hangzása volt. Feltuningoltam. Feljavítottam, extra mágneseket tettem a hangszedők alá. Mindent megcsináltam ami ahhoz kellett, hogy a legjobb hangzást kapjam. Így lett a basszus olyan hangzású [a Billie Jeanben].”

A Get on The Floor című dalban pedig nemcsak basszusgitározik, hanem Michaellel közösen dalszerzőként is jegyzi a dalt.

“Louis ‘Thunder Thumbs’ Johnson az egyik legnagyobb basszusgitáros volt, aki valaha a kezébe fogta a hangszert.” – nyilatkozta Quincy Jones a Rolling Stone-nak – “A Brothers Johnson tagjaiként több évtizeden át osztoztunk varázslatos időkön miközben együtt dolgoztunk a stúdióban és turnéztunk a világban. Kezdve az én albumaimtól, a Body Heattől és a Mellow Madnesstől, az ő platina albumaikig, a Look Out for #1-ig, a Right On Time-ig, a Blamig és a Light Up the Night-ig, valamint Michael szóló debütáló albumáig, az Off the Wall-ig, Louist a csapatom alaptagjának tekintettem. Drága, szeretett barátom és testvérem volt és minden nap hiányozni fog a jelenléte és az életöröme.”

Louis Johnson más sztárokkal is dolgozott: Paul McCartney-val, Aretha Franklinnel, Stevie Wonderrel, Herb Alperttel, Barbra Streisanddal és George Bensonnal, de az ő basszusát hallhatjuk Michael McDonald Leiber & Stoller feldolgozásában, az I Keep Forgettin’-ben is, amelyet az 1990-es években híresen hangmintázott Warren G és Nate Dogg Regulate című slágere.

“Minden zenészhez és művészhez bejárásom volt Barbra Streisandtól Paul McCartney-n át Michael Jacksonig. Az ajtó nyitva állt. Az Úr megáldott engem ezzel – imádkoztam Istenhez és megválaszolta az imámat. Azt mondta: ‘OK, tiéd az egész világ.’ Mindig amikor beülök az autóba és megyek valahová hallom magam basszusgitározni [a rádióban]…  Mindenütt ott voltam. Mindenkire ráengedtem a funkot.” – mondta Johnson egy régebbi interjúban.

A közösségi média is reagált Johnson halálhírére.  Lenny Kravitz ezt tweetelte: “Köszönöm, hogy megáldottál engem és a világot az eredeti #funkoddal. RIP”. Bootsy Collins pedig ezt: “Egy újabb tégla a zenei alapunkból elhagyta az épületet. Mr. Louis Johnson”. De tweetelt Questlove is a Roots-ból és mások is.

Nyugodj békében, Louis Johnson.

Basszusgitár lecke Louis Johnsontól:

Louis Johnson Tribute Spotify Playlist

Így diszkózott Michael Jackson 1979-ben Oaklandban!

Egy új, korábban még sosem látott amatőr videófelvétel került fel a YouTube-ra Michael Jacksonról, amint 1979-ben egy oaklandi diszkóban ropja és egy spontán fellépést produkál Don’t Stop ‘Til You Get Enough című dalára az emberek nagy örömére.

A felvétel ugyanaznap készülhetett, mint az alábbi, szintén Oaklandban készített interjú, hiszen Michael ugyanabban a szerelésben van.

Szintén ugyanazon a napon Sheila E-vel:

Sheila E

Michael Jackson jellemzése énekesként

Előrebocsátom, hogy a témának egyáltalán nem vagyok szakértője. Nem vagyok zenei szakértő és sok zenei szakkifejezéssel nem vagyok teljesen tisztában, ezért néhol nem biztos, hogy jól adom azokat vissza a fordításban. Próbáltam megkeresni a magyar zenei szakkifejezést rájuk, de néhány esetben nem sikerült megtalálnom (pl. belt, belting, chest voice), így inkább majd körülírom őket.

Mint nem-szakértő több forrást is figyelembe vettem Michael Jackson énekesként való értékeléséhez: két erre specializálódott weboldalt, amelyen más énekesek értékelését is megtalálhatjátok, illetve végül azt is bemutatom, hogy mit mondott erről a témáról Michael énektanára, Seth Riggs. Ezeknek a fordítását olvashatjátok alább.

Cikk 1

Forrás: http://www.criticofmusic.com/2013/05/vocal-range-and-profile-michael-jackson.html

Legmélyebb hangjegy: Eb2
Legmagasabb „belt”*: Bb2
Legmagasabb hangjegy: F#6
Exklamáció: nincs adat
Hangfaj: lírai tenor (4 oktáv és 1 hangjegy, plusz egy félhang)
Vokális besorolás: sztár (Az oldalon használt besorolások közül ez a besorolás a legjobb kategória. A kategóriák – felülről lefelé: sztár, A-lista, B-lista, C-lista.)

Pozitívumok: Ami Michael Jacksont kitüntette énekesként az a jellegzetes hangja. Vokális „csuklásai” (kicsit úgy, mintha levegőért kapkodna vagy zihálna) és izgatott dadogásai legendásak voltak. Morgásait jó technikával érte el és ez hozzátett a már amúgy is lenyűgöző vokális előadáshoz. Éneke tudott tüzes és követelőző lenni (Smooth Criminal) vagy lágy és szívszaggató (Earth Song).

Képes volt mind staccatóban (szaggatottan) (Smooth Criminal), mind legato ritmusokban (kötve, kötötten, a hangok megszakítás nélkül követik egymást) tökéletes időzítéssel énekelni. Vokális futamai sosem voltak túlzóak és könnyeden áramlottak. Meg volt az a képessége, hogy sokáig kitartson hangokat anélkül, hogy a hangmagasság erőteljesen hullámozna.

A mély hangjai a hangterjedelme legsötétebb részét képezték azáltal, hogy nehezek és mindig kissé füstösek voltak. Középső tartománya egyre ragyogóbb lett, ahogy emelkedett és belting* terjedelmének mindig volt egyfajta kaméleon éle: képes volt arra, hogy alkalmazkodjon különféle hangszínekhez és hangnemekhez. Ez lehetővé tette vokális sokszínűségét és azt, hogy több különféle műfajba át tudjon menni.

Ellentétben a népszerű hiedelemmel NEM hagyatkozott pusztán a falzett** regiszterére. Természetesen MJ gyakran használta azt, de ez nem azt jelenti, hogy nem tudott a teljes hangján énekelni. Ha meghallgatod a Butterflies acapelláját, akkor hallhatod, hogy minden magas hangot a teljes hangján énekel, nem falzettben.

Negatívumok: A hangja nem volt erőteljes és természetes módon androgün volt. Sok lemezen gyermekinek hangzik inkább, mintsem egy teljesen felnőtt, középkorú férfi hangjának. A kiejtést sokszor feláldozta az érzésekért.

Megjegyzés: Sok vita van az Interneten a hangterjedelméről és arról, hogy belevegyük-e a C6 feletti kiáltásait. Én beleszámolom ezeket a hangterjedelmébe, mert 1) nem erőltetettek, 2) nem véletlenek, 3) tiszták. Ami az Eb2-t illeti: egy 1994-es ének bemelegítésen lement F#2-ig és az Eb2 évekkel későbbről, 2001-ből származik. Figyelembe véve, hogy ez csupán egy és egy fél hang különbség, így nem tartom problémásnak, ha beleveszem a terjedelmébe, mivel hét év alatt elképzelhető, hogy kiterjesztette a terjedelmét. Akárhogyan is, még mindig van 4 oktáv terjedelme. Végül pedig ezt a bejegyzést DivaDevotee, BarkBiteBlog segítségével és a saját jegyzeteim alapján írtam meg.

A fentiek demonstrálására az alábbi videót is hozzáfűzte a cikkhez a szerző:

Cikk 2

Forrás: http://vocalranges.blogspot.it/2013/01/michael-jackson-vocal-range.html

Hangfaj: magas tenor
Hangterjedelem: 4 oktáv (F2-F6)

Pozitívumok: Michael Jackson hangja többnyire könnyed és agilis volt olyan ritmikus fürgeséggel, amely lehetővé tett összetett vokális futamokat és azt is, hogy hangszereket utánozzon – mint például dobot – vagy hogy védjegyszerű morgásokat és kiáltásokat alkalmazzon, amelyeket megfelelő technikával kontrollált és ért el. A hangnak megvolt az ereje és állóképessége arra is, hogy hosszú ideig tartson hangokat anélkül, hogy a magasság remegne és ahhoz is, hogy kiválóan érzésekbe öntse a szöveg jelentését.

A mély tartomány volt a hangja legnehezebb része és meglepően sötét volt a modális terjedelem magasabb régióihoz képest, amelyekben általában énekelt. Amint a hang a közepes tartományba ért jelentősen könnyedebbé és világosabbá vált. A „mell hangja” (chest voice***) olyan hajlékony és rugalmas volt, hogy ez lehetővé tette a kiterjesztését anélkül, hogy ez hatással lett volna a tónusra egészen az ötödik oktávig. A „belting” terjedelemnek volt jó pár színe, lehetett világos, könnyed és lágy vagy durvább, kissé nehezebb és metszőbb – lásd They Don’t Care About Us. A falzett erős volt, meleg és sokkal harmonikusabb, mint sok más férfi énekesnél, noha képes volt egy lágyabb színre is, ha szükség volt rá. Michael Jackson kényelmesen mozgott a tartománya ezen részében és könnyedén tudott itt énekelni, kitartva hangokat vagy megütve összetett staccato hangokat – lásd Butterflies.

Egyedi és azonnal észrevehető hangja briliánsan harmonizált önmagával és így érzéki és ikonikus rétegzett vokálokat lehetett belőle készíteni.

Negatívumok: Michael Jackson tónusát más férfi énekesekhez képest vékonynak lehetett tekinteni és kevésbé zengőnek, különösen a modális regiszter közepes-magas tartományaiban. Azonban meg kell jegyezni, hogy sok rajongó ezt a hang egy egyedi, pozitív tulajdonságának tartja.

Míg az előző mindkét értékelés négy oktávról beszél Michael esetében, addig Michael énektanára, Seth Riggs “csak” három és fél oktávra tette Michael terjedelmét egy interjúban. Hozzá kell azonban tenni, hogy a nyilatkozatból úgy tűnik Riggs nem számolta bele MJ falzettjét, amit a fenti két értékelés igen. Lehet, hogy ebből ered az eltérés. Akárhogy is, a három és fél oktáv is kiváló, különösen egy egy férfi énekestől, de a könnyűzenében még a legtöbb női énekesnek sincs három és fél oktávja. (Érdemes végignézegetni a többi énekest is a fenti oldalakon. Az etalon Mariah Carey a maga 5 oktáv 4 hangjegyes – vagy a másik oldal szerint 5 oktáv 2 hangjegyes – terjedelmével. Meglepő volt számomra viszont, hogy Whitney Houstonnak “csak” 3 oktáv 2 hangjegye volt mindkét oldal szerint, Celine Dionnak pedig 3 oktáv 1 hangjegy az egyik, 3 oktáv 3 hangjegy a másik oldal szerint.)

Seth Riggs, Michael énektanára:

“Michael magas tenor, akinek három és fél oktáv a hangterjedelme, ami szokatlan. Az átlagembernek körülbelül két oktáv a hangterjedelme. Michael nem énekel falzettben. Nem ugrik ki a természetes terjedelméből ahhoz, hogy kiénekeljen magas hangokat. Én azt csináltam, hogy kiterjesztettem Michael természetes terjedelmét. Az emberek azt mondják, hogy Michael női hormonokat szed, hogy magas legyen a hangja, de ez nem igaz. Én vagyok az énektanára, tudnék róla. Eleve magas volt a hangja és én segítettem még magasabbra vinni. Michael mélyen is tud énekelni – egy oktávval a közép C alatt – de jobban szeret olyan magasan énekelni, ahogy szokott. Egy tenornak mindig több tere van, mindig több stílust ki tud fejleszteni, ha a magasabb tartományban marad.”

Amikor Riggs azt mondja, hogy Michael “nem énekel falzettben” nem feltételezem, hogy nem ismerte pl. a Don’t Stop ‘Til You Get Enough-ot, inkább arra utalhat, hogy Michaelnek nem kellett feltétlenül falzettben énekelnie ahhoz, hogy megüssön magas hangokat, valamint arra, hogy nem tréningezi a hangját direkt falzett éneklésre. Hogy miért számít kevésbé a falzett, mint a természetes terjedelem arra magyarázatot ad a falzett alább olvasható meghatározása.

* Belt, belting: egy speciális éneklési technika, amikor az énekes nem viszi a mellkas regiszterét a természetes passagiója (olasz kifejezés, jelentése átmenet) felé magas hangerő mellett, hanem helyette egy alternatívát fejleszt ki, amit gyakran fenntartott kiabálásként érzékelnek. A beltinget gyakran “magas mellkasi hangként” jellemezik, de ez technikailag helytelen és potenciálisan károsíthatja a hangot. Gyakran vokális regiszterként írják le, noha ez is helytelen technikailag: inkább egy regiszter jellemzése. Az énekesek a beltinget megemelkedett érzelmi állapot átadására használhatják. (http://en.wikipedia.org/wiki/Belting_%28music%29) (Nem állítom, hogy értem…)

** Falzett (falsetto): Ezt speciel tudom mi, de a megmagyarázására nem vállalkozom, ezért inkább belinkelem a magyar Wikipedia szócikkét: http://hu.wikipedia.org/wiki/Falzett. Az R&B zenében értékelik a szép falzettet és gyakran találkozhatunk vele  tudatos esztétikai választásként. Mértékkel alkalmazva színesíti az éneket, de az énekszakértők szerint az olyan énekesek akik túl gyakran alkalmazzák gyanúsak lehetnek, hogy valamiféle vokális gyengeséget próbálnak elpalástolni vele a magasabb tartományokban, mivel ezzel a módszerrel sokkal könnyebb magas hangokat kiénekelni, mint az ember természetes/teljes hangjával. Jó példa a falzettet kifejezetten gyakran alkalmazó énekesekre Prince. Egy másik példa Philip Bailey, az Earth, Wind & Fire-ből, aki kifejezetten a falzettjéről híres.  (Lásd az Earth, Wind & Fire Reasons című dalát vagy Phil Collinsszal közös számát az Easy Lover-t.)  Michael is alkalmazta néhány dalában, de közel sem annyira gyakran, mint az imént említettek és néhány más R&B énekes. Michael dalai közül példaként lásd a Don’t Stop ‘Til You Get Enough-ot.

*** Chest voice: Szó szerint “mell hang” – de nem tudom mondják-e ezt így a magyar szakemberek. Az a hang amin a legtöbb ember beszél. Mondhatni a természetes tartományunk. Az emberek általában a mellkasukban érzik a rezgést beszéd közben, ha a kezüket a mellkasukra helyezik. Ebben a tartományban képes az ember a leginkább kihasználni a hangszálai teljes hosszát és erejét. Gazdag, rezonanciával telt hangzást ad.

Zárásként egy acapella Rock With You:

Don’t Stop ‘Til You Get Enough

DontStopTilYouGetEnoughAz 1979. július 10-én kiadott Don’t Stop ‘Til You Get Enough Michael Jackson első felnőtt szólóalbumának, az Off The Wallnak az első kislemeze. Egyúttal az első olyan szóló kislemeze, amely felett ő gyakorolt kreatív kontrollt, hiszen korábban a Motownnál nem engedték, hogy maga írja a dalait. (Bár azt hozzá kell tenni, hogy a Jacksons 1978-as Destiny című albumán már ő és a testvérei írták a dalok nagy részét és ők látták el a produceri munkát is, és egy-két dalt már írtak korábbi Jacksons albumokra is, de a szóló munkái közül ez volt az első olyan kislemeze, amelyet nemcsak énekelt, de ő is írt.)

A Don’t Stop ‘Til You Get Enough volt Michael második Nr. 1. slágere az USA-ban az 1972-es Ben után, s bebizonyította, hogy a (kétségtelenül kivételesen tehetséges) gyereksztárból komolyan veendő és kreatív felnőtt művész lett. A nemzetközi népszerűségét is kiszélesítette ez a dal, hiszen míg gyereksztárként főleg angolszász területen volt sikeres, a Don’t Stop ‘Til You Get Enough számos más országban is nagy sláger volt – több helyen Nr. 1. Ez volt az első olyan kislemeze is, amelyen együttműködött Quincy Jones-szal, mint producerrel, akivel ezt a dalt vették fel elsőként az Off The Wallra.

Michael később azt mondta, hogy amikor a Don’t Stop ’til You Get Enough melódiája eszébe jutott nem tudta többé kiverni azt a fejéből. Az első demót a családi lemezstúdióban készítette el Encinóban két testvére, Randy és Janet segítségével. A fáma szerint amikor Michael édesanyja, a mélyen vallásos Katherine először meghallotta a dalszöveget (“Ne állj le, amíg nem kapsz eleget” a dal címének magyar fordítása), sokkolta, mivel úgy érezte, hogy könnyedén a szex-re való utalásként lehet azt értelmezni, ám Michael biztosította őt arról, hogy a dal nem a szexről szól, hanem bármire lehet értelmezni, amire a hallgatója akarja.

Zeneileg a dal egy diszkó-funk dal jazzes elemekkel. A dalt Michael falzett (falsetto) énekstílusban énekli és bevezeti azokat a vokális technikáit, amelyek később a védjegyévé váltak (csuklásszerű hangok, “oho!”, morgások stb).

Joseph Vogel Man in the Music című könyvében így jellemzi: “A felvétel egy prózai bevezetővel kezdődik, a félénk, sőt szemérmes Jackson alig beszél hangosabban a suttogásnál. „Tudod, arra gondoltam…” („You know, I was wondering…”) A látszólagos ártatlansága és bizonytalansága paradox módon tele van szuggesztióval, mintha valami váratlan lenne a felszín alatt, („az erő”) („the force”). A feszültség egy ötletes basszusalapra építkezik, mielőtt Jackson kitör a gátlásoktól mentes bizalom, az energia és az igazi öröm kiáltásában. Majd a dal kirobban egy kaleidoszkópszerű hangzásban: kavargó vonósok, harsogó fúvósok, egy funky gitár riff és egy pulzáló szintetizátor ütem. Jackson falsetto-ja szárnyal a csúcson, mindez életörömmel az extázis határán. „A bevezető a tökéletes pop feszültségkeltés tíz másodperce”, írja a zenekritikus Gerri Hirshey. A zenekritikus Paul Lester úgy nevezi, hogy „talán bármely pop kislemeznek a valaha volt legizgalmasabb intro-ja”.

“Hangzását tekintve, a legtöbb mai, kiszámítható táncklub dalhoz képest, a „Don’t Stop” egzotikusan szól. A hangszerek és a hangok gazdag és sokszínű elrendezése, a szaxofonoktól és fuvoláktól a kolompokig, és addig, amit Jackson úgy ír le, hogy „gitárok zengnek, mint a kalimbák, az afrikai hüvelykujj zongorák”, izgalmas betekintést nyújt egy huszonegy éves csodagyerek intuitív zenei merészségébe.”

“Ezt az összefüggést szem előtt tartva, a „Don’t Stop” több, mint egy magával ragadó tánczene. Ez egy szonikus csoda, amely az egyik legkorábbi burkolt célzás is egyben Jackson összetett és változó identitására. Azzal a jellegzetes „Úúúúúh!”-val („Oooooh!”) számos korlátot tör át – személyes, kulturális, művészeti – és zenéje „erejének” („force”) teljes birtoklójává válik.” [1] (A fenti részletek fordításért köszönet az Ember a zenében blognak.)

A dalhoz készült videót, amelyben Michael egy laza, nem koreografált, spontán tánc közben látható öltönyben és csokornyakkendőben,  Nick Saxton rendezte. Szóló művészként ez volt Michael első videója – ez még nem annyira látványos, nagyszabású és úttörő, mint amilyenek a videói/rövid filmjei majd a Thriller albumtól kezdve lesznek.

Michael ezzel a dallal nyerte el az első Grammy-díját. A legjobb férfi R&B vokális előadás kategóriában ítélték neki azt. Jelölték továbbá a legjobb diszkó felvétel kategóriában is.  Ezzel a dallal nyerte első American Music Awardját is, mégpedig a kedvenc Soul/R&B kislemez kategóriában.

A dalt több előadó elénekelte vagy -énekli koncerteken. A teljesség igénye nélkül: Prince a 2011-es Welcome 2 America című turnéján, Usher a 2010-11-es OMG turnéján, a Maroon 5 a 2012-14-es Overexposed turnéján, a Westlife a 2005-ös The Number Ones turnéján rendszeresen játszotta. 2009-ben Michael halála után a U2 ezzel a dallal és a Man In The Mirroral tisztelgett Michael előtt 360° turnéjának nyitó állomásán. Chris Tucker előadásában megjelenik a Csúcsformában 2 című filmben. 2009-ben Michael halála után ismét felkerült a világ számos slágerlistájára.

A kislemez B oldalán az I Can’t Help It jelent meg, amely szintén az Off The Wall album egyik dala.

Még többet olvashatsz a dalról a Michael Jackson – Ember a zenében blogon: http://michaeljacksonemberazeneben.wordpress.com/2013/10/30/1-dont-stop-til-you-get-enough/

A dal 1978-as demója, amely az Off The Wall album 2001-ben kiadott Special Edition változatán jelent meg. Ezt Michael az otthoni stúdióban vette fel két testvére, Randy és Janet segítségével.

Írta és komponálta: Michael Jackson
Producer: Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
Hangszerelte: Michael Jackson (vokális és ütős hangszerelés), Greg Phillinganes és Michael Jackson (ritmus hangszerelés), Ben Wright (vonós hangszerelés), Jerry Hey (fúvós hangszerelés)
A felvétel ideje: 1979
A felvétel helyszíne: Allen Zentz Recording, Westlake Audio, Cherokee Studios (Los Angeles, Kalifornia)
Album: Off The Wall

Stílus: R&B, pop, diszkó, dance, funk, jazz

Videó

Rendezte: Nick Saxton

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 1.
Egyesült Királyság: 3.
Ausztrália: 1.
Kanada: 1.
Hollandia: 2.
Új-Zéland: 1.
Spanyolország: 2.
Olaszország: 6.

Forrás:

[1] Joseph Vogel – Man in the Music (Sterling Publishing, New York, 2011)

Craig Halstead: Michael, Janet & The Jackson Family – All The Top 40 Hits (2013)

Who Is It

WhoIsItA Who Is It az ötödik kislemez volt Michael Jackson Dangerous című albumáról. Az USA-n kívül 1992 augusztus 31-én jelent meg, míg az USA-ban – gyakorlatilag közkívánatra – 1993 március 29-én. Az amerikai megjelenésnek ugyanis az volt az előzménye, hogy Michael előadta a dal egy részletét – a beatboxolással együtt – abban az interjúban, amit Oprah Winfrey-nek adott 1993 februárjában. Eredetileg nem ezt a dalt szánták következő kislemeznek az Egyesült Államokban, hanem a Give In To Me-t, de a pozitív visszajelzés miatt végül mégis megjelentették.

Hét hónappal korábban az USA-n kívüli megjelenést egy David Fincher által rendezett nagyszerű videó is kísérte, azonban az Egyesült Államokban a videót nem játszották a televíziók, hanem helyette egy Michael korábbi videóiból és fellépéseiből összevágott montázst adtak a dalhoz, ami nem nagyon illik hozzá. Ennek oka máig rejtély. Vannak akik szerint a luxusprostis téma kiverte a biztosítékot a prűd USA-ban és betiltották a videót, de ez nem túl valószínű, hiszen már akkoriban is voltak ennél keményebb klipek is, még az USA-ban is, és a téma ellenére a Who Is It videója egyáltalán nem vulgáris. Mindenesetre sok amerikai zenerajongó csak a YouTube korszak beköszöntével találkozott először a dal hivatalos videójával.

Talán ennek is köszönhető, hogy a Who Is It végül is csak a 14. helyig jutott az amerikai slágerlistán, több más országban azonban az első tízbe került. Ugyan nem lett olyan nagy sláger, mint Michael sok más dala, de a rajongók máig a Billie Jeanhez hasonló mesterműnek tartják és ebben több kritikus is egyetért.

Adam Gilham a Sputnikmusic-on 2006-ban “kriminálisan alulértékelt dalnak” [1] nevezte. Joseph Vogel, a Man In The Music című könyvben azt írja: “A “Who Is It”-et gyakran társítják a “Billie Jean”-hez, amelynek okát könnyű belátni. Mindkét dal egy szonikus csoda; mindkettő sötét, zaklatott, titokzatos témákat tartalmaz; és mindkettőnek gyilkos basszusvonalai vannak.” [2] (a fordításért köszönet az Ember a zenében blognak).

Michael 1989-ben írta meg a bonyolultan rétegzett dalt, amelynek alapját az a basszus vonal és az a beatbox (szájdobolás) képezte, amely a dal végső változatában is megmaradt. A beatboxot Michael adja elő, a dal elején hallható szoprán szólamot pedig ő és Linda Harmon. A szöveg a megcsalásról, a hűtlenségről, az árulásról és a magányról szól, de “olyan a hatás, hogy szinte nincs is szükség szavakra a dalban. Minden benne van a zenében, a hangulatban, a kétségbeesett zihálásban és sírásban.” [2] – írja Vogel (fordítás: Ember a zenében blog).

Az eredeti címe állítólag Lying To Myself, majd Doesn’t Seem To Matter volt. Egy demó verzión más harmóniák hallhatók, mint az album verzióban – ezek aztán különféle remix verziókban jelentek meg. A dal remixei közül a Patience Mix, a Most Patient Mix és a Brothers In Rhythm House Mix olyan vokális részeket is tartalmaz, amelyek nincsenek benne az album verzióban. [3]

A produceri munkában Bill Bottrell, a hangszerelésben pedig Brad Buxer, David Paich (mindkettő a billentyűs hangszerelésben) és George del Barrio (a vonós hangszerelésben) segítette Michaelt.

A különféle maxi CD-ken megjelent hivatalos remixek a következők:

Patience Edit
Most Patient Mix
A Capella
Oprah Winfrey Special Intro
Brotherly Dub
P-Man Dub
Brothers Cool Dub
Patience Mix
Patient Beats
House 7″
Tribal Version
IHS Mix
7″ Edit
Lakeside Dub
7″ Edit With Intro
Moby’s Raw Mercy Dub
Brothers In Rhythm House Mix

A legtöbb maxi CD verzió tartalmazza az alábbi dalok közül valamelyik egy remixét is a Who Is It különféle remixei mellett:

Don’t Stop ‘Til You Get Enough (Roger’s Underground Solution Mix)
Beat It (Moby’s Sub Mix)
Rock with You (Masters at Work Remix)

A 2004-ben kiadott The Ultimate Collection a dal IHS Mix című remixét tartalmazza.

Még többet olvashatsz a dalról a Michael Jackson – Ember a zenében blogon:  http://michaeljacksonemberazeneben.wordpress.com/2014/03/02/9-who-is-it/

A hivatalos videó

Az USA-ban a videó helyett játszott montázs

Írta és komponálta: Michael Jackson
Producer: Michael Jackson, Bill Bottrell
Hangszerelte: Michael Jackson, Brad Buxer (billentyűs hangszerelés), David Paich (billentyűs hangszerelés), George del Barrio (vonós hangszerelés)
A felvétel ideje: 1990
A felvétel helyszíne: Ocean Way Studios és Record One Studios (Los Angeles, Kalifornia)
Album: Dangerous

Stílus: pop, R&B

Videó

Rendezte: David Fincher

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 14.
Egyesült Királyság: 10.
Kanada: 6.
Franciaország: 8.
Németország: 9.

Forrás:

[1] Adam Gilham – Review of Dangerous
http://www.sputnikmusic.com/album.php?albumid=7504

[2] Joseph Vogel – Man in the Music (Sterling Publishing, New York, 2011)

[3] Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)

Love Never Felt So Good

love-never-felt-so-good

A standard verzió

A Love Never Felt So Good-ot Michael Jackson Paul Ankával írta 1983-ban. A felvétel ideje is akkorra tehető – ez hallatszik is Michael fiatalos hangján. A dalt végül Michael nem adta ki, viszont Anka továbbpasszolta egy amerikai táncdalénekesnek, Johnny Mathisnak, akinek 1984-es A Special Part of Me című albumán meg is jelent.  (Ezt a verziót itt megnézheted.)

Michael Jackson előadásában végül is második posztumusz albumának, az Xscape-nek első kislemezeként jelent meg 2014. május 1-jén. A dal demója már régóta ismert volt a rajongók előtt – az csupán Michael énekét és a demóin rá jellemző csettintgetéseit és tapsát tartalmazza Anka zongora kíséretével. A dalból ez az egy demó készült, nincs meg multitracken (több sávos felvételen) és ez megnehezítette a posztumusz verziók producereinek a munkáját, hiszen így nem nagyon lehetett szétválasztani Michael énekét és Anka zongoráját – valahogy mindkettőt adaptálni kellett az új verziókba. Ez az oka például annak, hogy néha nem teljesen van összhangban a zongora és az ének a hangszerelés többi részével ritmikailag – és ez mindkét új remixen előfordul. Az Xscape-en egyébként ez az egyetlen olyan dal, amely nem állt rendelkezésre multitracken, így a többi dal esetében már nem áll fenn ilyen nehézség.

Az egyik új verzió az album standard változatának első dala. Ezen Michael szólóban hallható – ahogy az eredeti demón is. Az új remix producerei John McClain és Giorgo Tuinfort. McClannek – aki MJ Vagyonkezelőjének (Estate) az egyik vezetője – állítólag régi kedvence volt ez a dal és ezért ragaszkodott a megjelentetéséhez.

love-never-felt-so-good JT

A Justin Timberlake duett verzió

A másik új remix az album Deluxe verziójának bónusz dala. Ennek producere Timbaland, aki több más dalon is dolgozott az albumon, “duett” partnerként pedig megjelenik rajta Timbaland régi védence, Justin Timberlake. Timberlake nem telepszik rá a duettre, nem kap tiszteletlenül több szerepet benne, mint MJ (volt már példa az ellenkezőjére). Ez a változat kicsit modernebb és talán kicsit komplettebbnek hangzik, mint a McClain-féle, McClainé viszont talán kicsit “soul-osabb”.  Timbaland változata hangmintázza Michael két régi dalát: a Working Day and Night-ot és a Don’t Stop ‘Til You Get Enough-ot (mindkettő az 1979-es Off The Wall albumon jelent meg, amely kétségtelenül nagy hatással volt sok zenészre, így Timbalandra és Timberlake-re is).

Néhányan különféle MJ-fórumokon a megjelenés előtt aggodalmuknak adtak hangot, hogy talán hiba ezzel a dallal indítani az Xscape-kampányt, mert úgy vélik, hogy ez a dal az album leggyengébb és legkevésbé komplett dala. Azonban tény, hogy a könnyed, laza, neo-diszkó hangzásra formált, az Off The Wallt idéző dal jól illeszkedik a mai trendekbe (Daft Punk, Pharrell Williams, Bruno Mars, Justin Timberlake stb.) – vagyis inkább fogalmazzunk úgy, hogy Michael azon korai szakaszából származik, amiből sokan ihletet merítettek a mai trendekhez. Az is hozzájárulhatott ahhoz, hogy erre a dalra esett a választás bevezető kislemezként, hogy – főleg az USA-ban – a rajongói körön kívüli szélesebb közönség nagy része elsősorban ezt a könnyed, laza, táncolható Off The Wall-Thriller éra körüli MJ-t szereti.

A könnyed tavaszi-nyári dal sikeresen szerepelt a slágerlistákon, különösen ahhoz képest, hogy posztumusz dal – több országban, így a legfontosabbnak számító amerikai is brit piacon is, Top 10 sláger volt. Az USA-ban ez egy új rekordhoz is hozzásegítette Michaelt, amiről bővebben ebben a bejegyzésben olvashatsz.

A dalhoz két hivatalos videóklip is készült. Az egyik Justin Timberlake szereplésével és társ-rendezésében (a videó másik rendezője Rich Lee), amelyet május 14-én töltöttek fel a YouTube-ra. A másik a szóló változathoz készült – ezt június 19-én töltötték fel.

A Love Never Felt So Goodnak négy hivatalos remixe jelent meg 2014 júliusában, amelyek EP-ként és külön-külön is megvásárolhatók az iTunes-on. Mind a négy remixet a neves DJ, David Morales készítette. Ezek:

DM-FK Classic Tribute Mix (Michael Jackson & Justin Timberlake verzió)
DM Classic Radio Mix (Michael Jackson & Justin Timberlake verzió)
DM Epic Dub Mix (Michael Jackson & Justin Timberlake verzió)
DM Red Zone Mix (Michael Jackson szóló verzió)

A Deluxe album bónusz (Justin Timberlake duett) verzió a hivatalos videóval:

A szóló verzió hivatalos videója:

A dal eredeti demója, amely szintén megtalálható az Xscape albumon:

 

Írta és komponálta: Paul Anka, Michael Jackson
Producer:
– Standard album verzió: John McClain, Giorgo Tuinfort
– Deluxe album bónusz (Justin Timberlake duett) verzió: Timbaland
A felvétel ideje: 1983 (a Deluxe album bónusz verzióhoz Justin Timberlake hozzáadva: 2014)
Album: Xscape

Stílus: pop, R&B, soul, diszkó

 Videó (Justin Timberlake duett verzió):

Rendezte: Rich Lee, Justin Timberlake

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 9.
Egyesült Királyság: 8.
Franciaország: 2.
Spanyolország: 7.
Olaszország: 7.
Hollandia: 2.
Ausztrália: 7.
Dél-Afrikai Köztársaság: 1.
Dél-Koreai Köztársaság: 1.

Questlove emlékezik az időkre: 132 Michael Jackson emlék

Questlove (írják ?uestlove-nak is – valódi neve: Ahmir Khalib Thompson) dobos, DJ, producer és zenei újságíró – a Grammy-díjas hip-hop együttes, a The Roots dobosa és egyik frontembere az alábbi cikket nem sokkal Michael Jackson halála után írta 2009-ben.

Questlove

1. Emlékszem amikor először láttam tőled a robot táncot ’73-ban a Soul Trainen. Két éves voltam. De az emlékeimben ÉLÉNKEN él. Annyira élénken, hogy a következő két évben azt a táncot adtam elő MINDEN egyes templomi rendezvényen.

2. Emlékszem amikor a szüleim elengedték a nővéremet, hogy megnézzen titeket a Looking Through The Windows turnén ugyanabban az évben. Vett két fekete-fehér 8×10-es fotót az együttesről a koncerten.

3. Emlékszem, hogy azt hittem egy kis pufók, kövér gyerek vagy amiatt ahogy a fotódat kiszélesítették a ’71-es Third Album borítóján.

4. Emlékszem, hogy feldühítettem a nővéremet, amikor elvettem a bélyeggyűjteményét és a bélyegeit felragasztottam az ABC album hátsó borítóján látható képre.

5. Emlékszem, amikor egy vadidegent megkértem az apám showján, hogy vegyen nekem egy lemezjátszót és lemezeket. A következő dolog, amivel visszajött az a Rufus Dance With Me kislemeze, Neil Sedaka Bad Blood kislemeze és a legelső példányom a J5 Lookin’ Through The Windows-ából. Meglepő módon NEM kerültem olyan bajba, mint akkor amikor egy negyeddollárost próbáltam kérni egy idegentől azért, hogy lejátszhassam a Brick House-t a sarki bolt zenegépén.

6. Emlékszem, amikor a nagynéném, Karen letesztelt a Jacksonokból úgy, hogy vette a Get It Together albumborítót és mutogatott (hogy ki kicsoda rajta): *mutat* “Jackie!” *mutat* “Marrron!”.

7. Emlékszem nem értettem, hogy az első négy albumon úgy néztél ki, mint egy gyerek (mint én), de aztán a G.I.T.-en a kettes fázisba léptél és az a magas Off The Wall előtti felnőtt MJ lettél. (Valójában most felnőtt fejjel azt mondanám, hogy a tinédzser Michael nem igazán jött elő a ’75-ös Moving Violationig, de akkor 3 éves voltam, mit tudtam én?)

8. Emlékszem, hogy nem értettem a Motown kiadványok következetlen nyomdai munkáját és azt, hogy ennek következtében az albumaitokat kétféle kategóriába lehetett sorolni: “a sötét logóval rendelkezők” és a “világos logóval rendelkezők”. A sötét logó tengerészkék/lila/vörös volt. A világos sárga/lila/narancssárga. Mindig azon tűnődtem miért ilyen következetlenek a logók. Az első öt albumotokon a sötét logó volt és borzalmas betűtípus (megint csak azt tudom mondani, hogy gyerek voltam és valamiért annak alapján ítéltem meg az albumokat, hogy hogy néznek ki, amikor forognak a lemezjátszón, NEM pedig a zene alapján, amit tartalmaztak), az utolsó három albumotokon a világosabb logó volt és remek betűtípus és ez a fő oka annak, hogy megszerettem a Get It Together/Dancing Machine/MovingViolation albumokat.

9. Emlékszem az intermezzókra a G.I.T-en (különösen Dennis Coffey eleven gitár zörejére a Mama I Gotta Brand New Thing végén) és arra, hogy mennyire ijesztően hangzottak. Sosem hallgattam a G.I.T-et sötétben.

10. Emlékszem egy oldalprofilodra, amit az anyám Essence magazinjában találtam és amin a bal hüvelykujjad túlért a mikrofon fején (mintha az ujjadat szopnád éneklés közben). Kábé 20 évig én is úgy tartottam a mikrofont, egészen addig, amíg el nem kezdtem verselni a korai Rootsban és úgy kezdtem tartani a mikrofonomat, mint Chubb Rock (egyébként mindkettő helytelen).

11. Emlékszem az első magazin kivágásra, amit a nővérem a falra ragasztott. Túl sok ragasztót használt és egy darabkát kiszakított a szemed alatt. NEM volt túl jó látvány amikor gyerekként egyedül ülsz a sötétben és bámulod, te meg egy rossz ragasztás következtében tönkrement fotóról nézel vissza rám és bámulod minden mozdulatomat. *összerázkódik*

12. Emlékszem amikor a nagynéném, Karen megpróbálta nekem elmagyarázni, hogy mi az a földrengés, mert állítólag a Carol Burnette Showban volt egy kisebb földrengés a forgatás alatt, de ti mégsem léptetek ki a karakterből, hanem végigmentetek a jeleneten és improvizáltatok. És később elmondták nekem, hogy mi történt.

13. Emlékszem amikor azon tűnődtem, hogy “vajon a Motown miért próbálna még egy albumot eladni a Dancing Machine-nel”, amikor az a dal már rajta volt egy J5 albumon.

14. Emlékszem amikor a Free To Be You and Me-t énekelted Roberta Flackkel Marlo Thomas műsorában.

15. Emlékszem, hogy MINDEN egyes alkalommal, amikor elmentem a nagymamámhoz el kellett neki játszanom a “Jermaine sír” paródiát, ami úgy kezdődik, hogy “a karácsony nem lesz ugyanolyan idén”.

16. Emlékszem, hogy megkérdeztem az anyámat: “Miért gázolták el a rendőrt az autójukkal az albumborítón?”

17. Arra is emlékszem amikor a fejemet vakartam, hogy ugyanez a rendőr csak egy büntetőcédulát adott nekik ezért… Képzeld el amint 5 fekete fickó egy Rollsban – a sofőr egy strici kalapban (Marlon) – elgázol egy rendőrt ÉS a motorját és mindkettő az autó ALATT köt ki az 1970-es évek Los Angelesében és ezért csak egy büntetőcédulát kap? EMBER, az a Spielberg CSODÁLATOS!

18. Emlékszem a negyedik fellépésetekre a Soul Trainben és arra, hogy egy kicsit csalódott voltam amiért nem énekeltétek el a Breezy-t.

19. Emlékszem amikor megpróbáltátok megpróbáltátok Vicki “Mama’s Family” Lawrence-t megtanítani a Body Language-re a Carol Burnette Show-ban (és Carol Anybody Named Jackson című dalára).

20. Emlékszem, hogy olyanok voltatok, mint valami fekete szuperhősök, mert MINDEN televíziós fellépésen úgy tűnt képesek vagytok öt láb magasra ugrani lassított felvételen.

21. Emlékszem a visszhang effektekre a G.I.T. és a Moving Violation albumon, ami felkeltette az érdeklődésem a visszhangok használata iránt az albumokon.

22.Emlékszem hogy te és a testvéreid elrappeltétek a jelölteket az 1976-os American Music Awardson. (Erre rosszul emlékszik Questlove, ugyanis ez valójában az 1977-es Grammy-n történt.)

23. Emlékszem amikor az apám elmondta nekem, hogy elhagytátok a Motownt.

24. Arra is emlékszem amikor Kenny Gamble és az apám arról beszélgettek egymással, hogy Ken és Leon (Huff) lesz a producere az új Jacksons albumnak.

25. Emlékszem, hogy vegyesek voltak az érzéseim az Epic ÉS A Philadelphia International logóinak a fúziója miatt – ahogy osztoztak ugyanazon az unalmas téren (az albumokat a logó alapján ítéltem meg és annak alapján hogy hogy néztek ki, amikor forogtak).

epic philly logo

26.  Emlékszem a rádió reklámokra, amiket hallottam az új Jacksons lemezről és arra, hogy valahogy úgy gondoltam, hogy az albumnak szó szerint “Smash Self Titled” (kb. “önmagukról elnevezett sláger” album) lemez lesz a címe.

26. Emlékszem, hogy arról álmodoztam ugyanazzal az albummal kapcsolatban, hogy ha ti, rossz anyaszomorítók, elgázoltatok egy rendőrt a legutóbbi albumotok borítóján… akkor most ezen az újon biztosan ablakokat fogtok betörni. (Nem sejtettem, hogy kábé 15 évvel később tényleg ablakokat fogsz betörni az egyik albumod első kislemezén.)

28. Emlékszem, hogy minden szerdán este nyolc órakor ott ültem a tévé előtt és néztem a Jacksons Varieté Show-t, amit Damon “Lamont You BigDummy” Wilson poszt-Stanfort projektje, a Baby I’m Back követett a poszt-Mrs. Butterworth Kim Fieldsével.

29. Emlékszem, hogy David Letterman epizód szereplő volt ugyanabban a show-ban. (Éppen úgy, ahogy emlékszem, hogy Jay Leno pedig a Billy DavisJr/Marylyn Mccoo Varieté Show-ban volt.)

30. Emlékszem, hogy a kölykök az osztályomban azért ugrattak ahogy csináltam azt a “jobb láb a levegőben, miközben a bal láb előre ugrik” táncot, ami Mike védjegy táncmozdulata volt 1976 és 1982 között.

31. Emlékszem amikor az első zenei videótok, a Goin’ Places megjelent a helyi főműsoridős showban.

32. Emlékszem amikor találkoztam a bátyámmal, Tony-val ’77-ben, aki megvette nekem 8 sávos szalagon a Goin’ Places albumot.

33. Emlékszem amikor benne voltál a Sesame Street karácsonyi különkiadásában és volt egy jeleneted a zsémbes Oscarral a fukarságról.

34. Emlékszem, hogy havazott és az apám elvitt a kedvenc anyás-apás helyemre az 52. utcában, amit King Jamesnek hívtak és megkaptam a Goin’ Places-t 8 sávos szalagon.

35. Emlékszem, hogy MENNYIRE zokogtam amikor megpróbáltam meggyőzni a nagyszüleimet arról, hogy “igenis a szüleim megengedik, hogy felkeljek és megnézzem a Soul Traint hajnali 1 órakor!!” Don (Cornelius) egy teljes showt szentelt nektek és NEM létezett, hogy én elszalasszam.

36. Emlékszem, hogy felkeltem éjjel 11 óra 45 perckor és kinavigáltam magam a nyikorgó ágyamból (14 perc), kinyitottam az ajtót (5 perc), a folyosón a fürdőszobába (8 FÁJDALMAS perc – majdnem elkaptak úgy döntöttem, hogy ha elkapnak azt mondom, hogy csak a fürdőszobába mentem – ha ABBAHAGYJÁK a horkolást), lehúztam a WC-t és sikerült eljutnom az első hét lépcsőhöz anélkül, hogy használtam volna a lábamat (lassan lecsúsztam a korláton; 3 perc); Tom “Mission Impossible” Cruise módjára a maradék 11 lépcsőfokot percenként egyesével vettem és közben eldöntöttem, hogy a színes tévét válasszam-e a nappaliban, amely egy szagot hagyott maga után, ha be volt kapcsolva VAGY pedig a konyhait, aminek 12 hüvelykes fekete-fehér képernyője volt (és ahol egerek rohangáltak). Ez a Soul Train megérte, hogy szembenézzek a félelmeimmel, így a konyhába mentem és megnéztem az egész showt, dacolva az apám szüleivel, akik 10 órakor ágyba parancsoltak. Ha elkaptak volna, akkor a falusi nagybácsikáim eljöttek volna és elverték volna a fenekem AMELLETT, hogy az apám is azt tette volna, miután hazatért a turnéról. Olyan botrány lett volna belőle, mint a pornóból egy keresztény házban, de megérte.

37. Emlékszem, hogy abban a showban láttam tőletek a kedvenc videómat, a tüköreffektekkel túltöltött Blame It On The Boogie-t.  Ez volt az a pillanat, amikor a Soul Train iránti és a Jacksons iránti megszállottságom találkozott egymással.

38. Emlékszem amikor a lányok felszaladtak hozzád a színpadra és a rendőrök játékosan feloszlatták őket a Shake Your Body (Down To The Ground) alatt. És én (már megint) azt gondoltam, hogy a rendőrök le akarnak tartóztatni titeket.

39. Emlékszem, hogy teljesen odavoltam a JACKSONS logóért ezen a turnén (Destiny turné – a ford.) és azért, hogy minden tévé showban ott volt és én minden iskolai füzetemet telerajzoltam vele.

40. Emlékszem ennek a shownak minden részletére, és mivel csak egyszer láttam újra és újra és újra visszajátszottam a fejemben 20 éven át egészen addig, amíg rá nem bukkantam egy felvételére (a világ minden helye közül éppen Tokióban) és megleptem magam azzal, hogy EGYETLEN részletet sem hibáztam el azok után, hogy 20 évvel korábban láttam.

41. Emlékszem arra a napra, amikor az apám megvette nekem a Switch egyik lemezét és a Jacksons Destiny albumát egy 8 sávos szalagon.

42. Emlékszem arra, hogy a Things I Do For You alatt minden zihálás után felfelé rántottat a fejed, mintha részint koreográfia lenne, részint egy idegi ritmikus rángás. Úgy tűnt többször csinálod ezt, mint a korábbi védjegy mozdulatodat, a forgást.

43. Emlékszem, hogy az anyám azt mondta nekem, hogy egy életen át nyakmerevítőt kell majd hordanom, ha állandóan ezt a “rángást” csinálom… 31 évvel később még mindig csinálom ezt a rángást puszta megszokásból.

44. Emlékszem, hogy később felfedeztem, hogy a 8 sávos szalagon a dalok sorrendje össze van keverve.

45. Emlékszem, hogy nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy a Things I Do For You-ban nincs rajta a lemezen a “fade out” (kitűnés) úgy ahogy a 8 sávos szalagon rajta van, így amikor átváltottam kazettára átmásoltam a 8 sávosról a fade out-ot csak hogy okostojás legyek.

46. Emlékszem, hogy az anyám és én bámultuk a Destiny album borítóját és nagyon lenyűgözött minket a páva a hátsó borítón.

47. Emlékszem, hogy a Destiny albumotokon láttam először a vadonatúj Epic logót.

48. Emlékszem amikor a Midnight Special vendégei voltatok és Jermaine újraegyesült veletek a címadó dalban és én észrevettem egy közös motívumot az összes tévés fellépésetekben abban az időben: mindig van egy jelenet azzal a lassított felvételen mutatott ugrálással. Plusz annak a dalnak a csúcspontján te és Tito lassított felvételben birkóztatok. Tito majdnem elesett kétszer egyébként, aztán mind felemelkedtek a levegőbe – lassított felvételen. Ha volt valaha fura előadás.

49. Emlékszem, hogy a következő héten az American Bandstandben szerepeltetek, de egy kicsit csalódott voltam, hogy nem mutattátok be a Can You Feel It videót.

50. Emlékszem a nővérem be nem tartott ígéretére, hogy el fog vinni a Destiny turnéra.

51. Emlékszem, hogy én és az unokatestvérem, Kevin csináltunk egy tánc koreográfiát a Shake Your Body-ra a családi piknikre, ami arra a napra esett, amikor megtudtam, hogy Minnie Ripperton meghalt.

52. Emlékszem a legelső alkalomra, amikor hallottam egy dal REMIXÉT és hogy leesett az állam és a kérdések özönére, amivel bombáztam a bosszús nővéremet a Shake Your Body (Down to the Ground)-ról.

53. Emlékszem, hogy felkeltem reggel 9-kor, hogy megnézzem a Wiz korai előadását a belvárosban, s amikor odaértem már 300 ember állt sorban.

54. Emlékszem, hogy hazafelé majdnem sírtam mert 4 előadásra már az összes jegy elkelt.

55. Emlékszem, hogy a következő napon újra megpróbáltam és kaptunk jegyet a délután 4:30-as előadásra (épphogy).

56. Emlékszem amikor az emberek egy moziban maradtak csak hogy kétszer lássanak egy filmet – mint ahogy mi tettük a Wiz esetében.

57. Emlékszem arra a családi kirándulásra, amikor kiöltözve elmentünk megnézni az Amityville Horror Show-t az autós moziban… és amikor hazamentünk ott volt az… a Don’t Stop ‘Til You Get Enough éppen akkor debütált a WDAS-en. Ember, leesett az állam!

58. Emlékszem, hogy elszaladtam King James-hez és arról az új kislemezről kérdeztem, amiben az van, hogy “keep up with the four star”. (Ők meg csak néztek rám mint valami őrültre.)

59. Emlékszem, hogy ’79 őszén Pittsburgh-ben voltam és az apám és én a Carlton házból egy lemezbolt felé tartottunk és ő azt mondta nekem, hogy választhatok a Heatwave Property-je vagy Michael Jackson Off The Wallja között. Kérlek ne kérdezd meg, hogy miért választottam az előzőt! Megszállottja voltam Rod Temperton munkáinak és hallanom kellett a Therm Warfare-t. (Nem tudtam, hogy mindkét világból a legjobbat kaphattam volna, ha az Off The Wallt válaszom, de hát még csak 8 éves voltam.)

60. Emlékszem, hogy hat órával később arra kértem az anyámat, hogy vegye meg nekem az Off The Wallt egy áruházban. Jackpot!

61. Emlékszem, hogy a lámpa fényéhez tartottam a zoknimat remélve hogy így a sötétben majd világítanak mint azok a zoknik az album hátsó borítóján.

62. Emlékszem az első alkalomra, hogy hajnali 4 óráig fennmaradtam: az Off The Wallt hallgatni.

63. Emlékszem, hogy nem tudtam abbahagyni az “oooooooaaaiigt ooofffmyyyyyyyeeeehhhhhhhhh…….llllleieiiieiiiiiief…..mmmmmmh hmhmmmm” hallgatását. Az a szar halálra fagyasztott, mint amikor először lát az ember pornót. Tényleg sírt a saját albumán?!!?

64. Emlékszem, hogy elolvastam az összes ajánlást az albumborítón és azon tűnődtem vajon része vagyok-e a “gyermek évének” – hogy így úgy érezhettem, mintha ezt az albumot nekem dedikálták volna.

65. Emlékszem hogy láttam mindazoknak a szerepét akik részt vettek annak az albumnak az elkészítésében és tanulmányoztam mindent a fúvós hangszereléstől a vonós hangszerelésen át a ritmus hangszerelésig (ez mindig zavarba ejtett engem).

66. Emlékszem hogy egy ÚJABB turnét bejelentettek és én kaptam még egy be nem tartott ígéretet.

67. Emlékszem, hogy a 20/20 készített egy mély riportot a Jacksonsról. Az első napon az iskolában (a negyedik osztályban) csak erről beszéltünk. Ez volt az első alkalom amikor találkoztam nem MJ rajongók közönyével, akik majdnem kaptak egy verést azért mert kigúnyolták a magas hangodat.

68. Emlékszem, hogy Traci Hall az iskolámból volt a kútfeje minden MJ hírnek. Az apja legendás rádió DJ volt Philly-ben és mindig voltak promóciós albumai. Én azelőtt még sosem láttam ilyet (és azt gondoltam ezek különlegesek). Hazaszaladtam és Crayola vízfestékkel megjelöltem az apja összes olyan albumát, amin az a felirat volt, hogy “nem eladásra: csak promóciós anyag”…  amit az ő pénztárcája bánt.

69. Emlékszem Wolfman Jack műsorában az M együttes Pop Muzik és MJ Don’t Stop videóinak a premierjére a Midnight Specialban. Azon tűnődtem, hogy hogy sikerült azokat a kaleidoszkóp és üveggolyó dizájnokat abba a videóba varázsolnia.

70. Emlékszem, hogy megkérdeztem az anyámat, hogy mi történt az afrofrizurájával és hogy miért néz úgy ki a haja ahogy most kinéz.

71. Emlékszem, hogy a nagyanyám csavaróit tettem a hajamba, hogy az én hajam is úgy göndörödjön. Csak később fedeztem fel a jheri curl kifejezést és mindkét szülőm szigorú NEM-mel válaszolt, amikor könyörögtem érte.

A jheri curl frizura a '80-as évek első felében volt divatos az afro-amerikai férfiak körében.

A jheri curl frizura a ’80-as években volt divatos az afro-amerikai férfiak körében.

72. Emlékszem hogy én és Mwanamke Jordan mindketten bevittük az iskolába az Off The Wall albumunkat és én odalopóztam, amikor hátat fordított és kicseréltem a lemezeinket, mert az enyémen volt egy ugrás a I Can’t Help It közben.

73. Emlékszem arra a napra, amikor a Jacksonok felfordulást okoztak azzal, hogy eljöttek a Broad Streetre meglátogatni Gamble-t és Huffot az irodájukban, ami az iskolám mellett volt. Az egész iskola megőrült és sikerült elkapnunk egy pillantást belőlük, amikor kihajtottak.

74. Emlékszem, hogy Traci Hall elmesélte annak a koncertnek minden részletét, ami nekem elég jó volt, mert addigra nyilvánvalóvá vált számomra, hogy én NEM fogom látni ezeknek a macskáknak a koncertjét.

75. Emlékszem arra az éjszakára, amikor néztem az American Music Awardsot és azt amiről azt gondoltam, hogy egy csomó díjat nyertél. És azt hiszem megjegyezted, hogy “3 makes me happy” (“három boldoggá tesz”).  Arra is emlékszem milyen őszinte arcot vágtál, amikor a Kool and the Gang Ladies’ Night-jára groove-oltál.

@2:51

76. Emlékszem, hogy végig kellett ülnöm egy teljes UNICEF showt, csak, hogy láthassalak előadni a Rock With You-t és hogy olyan szavakról kérdezgettem közben, mint “humanitárius” és “filantrópia”.

77. Emlékszem az első utamra a Virgin-szigetekre és hogy találkoztam az első MJ hasonmásommal. Persze nem teljesen nézett úgy ki, mint ő, de messziről ő is olyan nyurga volt és úgy járt, mint MJ (és ő volt az első DJ, akit láttam cuttingolni és scratchelni, úgyhogy duplán jó pont).

78. Emlékszem az Off The Wall eredeti verziójára, amin NEM volt taps a Rock With You-ban és nem volt gitár a Get on the Floor-ban.

79. Emlékszem, hogy alig voltam ébren, amikor a Midnight Specialban a Rock With You premierje volt. Kevesebb üveggolyó.

80. Emlékszem arra a napra, amikor Traci leszállította annak a hírét nekem, hogy az öcséd, Randy majdnem meghalt egy autóbalesetben Hollywoodban.

81. Emlékszem, hogy megvettem a Blues & Soul magazint és hogy te valami olyasminek adtad meg a receptjét, aminek az volt a neve, hogy “becsomagolt csirke” – azt hittem, hogy te csináltad ezeket a saját kezeddel.

82. Emlékszem a Motown SZÁMOS összedobott albuma közül az elsőre és arra, hogy azt hittem, hogy a One Day In Your Life egy ÚJ album.

83. Emlékszem, hogy nem tudtam mit jelent a Triumph szó, amikor először hallottam annak az albumnak a címét.

84. Emlékszem, hogy amikor kijött a Right On! szuper különkiadása egy örökkévalóságba telt, míg összegyűjtöttem 5 dollárt, hogy meg tudjam venni.

85. Emlékszem, hogy az egész család összegyűlt anya és apa szobájában, hogy megnézzük a Diana Special-t, amikor Michael előadta a Rock With You-t és az Upside Down-t.

86. Emlékszem, hogy kaptam egy LaToya Jackson kazettát egy jó bizonyítványért az 5. osztályban. A Night Time Lover miatt választottam. (Ezt a dalt Michael írta – a ford.)

87. Emlékszem, hogy elolvastam a Jacksonsról szóló vezércikket az Ebony magazinban és úgy döntöttem, hogy az egyetlen módja annak, hogy bejussak ebbe a családba az, ha elárverezem a nővéremet. Nem hiszem, hogy bánta, mert nem volt olyan nő, aki egy ponton ne álmodozott volna arról, hogy hozzámegy Mike-hoz.

88. Harmadikra szerencse. SOSEM fogom elfelejteni az első Jacksons koncertemet.

89. Emlékszem a fejrángatós és ujjal mutogatós táncra és hogy MIND utánoztuk miután elmentünk a koncertre.

90. Sajnos szeretném elfelejteni azt a büntetést, amit a Jacksons Live album incidensért kaptam.

91. Emlékszem, hogy úgy játszottam a Jacksonokat, mintha szuper barátok lennének és valahogy mindig Titóval fejeztem be.

92. Emlékszem, hogy a Soul Trainből ismert Lou Ski mindig az MJ imitálás SZAKÉRTŐJE volt. Mivel akkor még nem volt YouTube, nekünk csak ez volt. (Pedig ő nem is úgy nézett ki, mint te. Egy 195 cm magas fekete-mexikói volt, de ugyanúgy pózolt a zoknijáig.)

93. Emlékszem, hogy Don lejátszotta a Can You Feel It videót a Soul Train Brothers Johnson/LaToya Jackson epizódjában. Össze voltam zavarodva, mert korábban még sosem láttam olyan videót, amiben a dal megalkotói nem énekelték a dalukat. Nem beszélve a sok speciális effektről.

94. …és emlékszem, hogy ugyanezt a videót egy fél órával később lejátszották az American Bandstandben is.

95. Emlékszem amikor Shawn Riley nekem adta a programfüzetét a Triumph turnéról.

96. Emlékszem a Rock and Soul azon számára, amiben Steve Ivory készített egy profilt, ami aztán nyilvánvalóan egy bepillantás volt abba, ami később a Thriller album lett. És arra, hogy akkor fedezted fel a dob gépet.

97. Arra is emlékszem, hogy ugyanabban a számban azt mondtad, hogy egy napon a japánok ki fognak találni egy olyan gépet, aminek a segítségével a nem-énekesek is tudnak majd énekelni, mert egy számítógép fog helyettük énekelni. (Ó, ha tudtad volna!)

98. Emlékszem amikor először olvastam a Rolling Stone kritikáját a Thrilleről, ami elindította a megszállottságomat a lemezkritika rovat és a rajzos illusztrációk iránt, amelyek abban a magazinban vannak. Természetesen ez megkönnyítette a karácsonyi kívánságomat: 1982 decemberében kaptam meg a Thrillert, amikor Puerto Ricóban voltam.

99. Emlékszem az interjúdra az Ebony Jetben 1982-ben, amiben arról beszéltél, hogy komolyzenét hallgatsz, ami engem is kíváncsivá tett aziránt a dolog iránt.

100. Emlékszem, hogy a nagynéném Delores megvette nekem a Rolling Stone “Élet férfiként” címlap sztoriját. Az első RS címlap sztori, amit elolvastam.

101. Emlékszem, hogy felfedeztem egy teljes doboz Right On! és TCB! magazint (a nővéremtől) a pincében és hogy 3 hétbe telt, amíg kialakítottam egy Jackson szentélyt a falaimon.

102. Emlékszem, hogy egyre több és több utcai árust láttam MJ posztereket árulni…

102a. … aztán pólókat…

102b. … aztán jelvényeket…

102c. … aztán egy másik héten zsebkönyveket és tárcákat…

102d. … és zoknikat?

102e. … és MJ cipőfűzőket?

103. Emlékszem, amikor nyolc hónap leforgása alatt az 52. utca nyolc macskájából blokkonként 19 macska lett. És ez azelőtt volt, hogy…

104. …hogy én NEM csináltam meg időben a házi feladatomat a Motown 25 előtt. Azt a showt annyira látni akartam, hogy elhanyagoltam a félévi beadandó tudomány dolgozatomat, hogy megnézzem. Tudtam, hogy bajba kerülök, de kit érdekelt? Elszánt voltam arra, hogy történelmet lássak. Nem mintha előre tudtam volna, hogy történelmet fogsz csinálni, de a Motown 25 reklámja alapján és a forgás alapján, amit ott csináltál TUDTAM, hogy az egy fontos történelmi este lesz.

105. Emlékszem, hogy hol voltam abban a másodpercben, amikor láttam.

106. Emlékszem, hogy másnap betegnek tetettem magam, hogy meg tudjam csinálni a dolgozatot.

107. Emlékszem, hogy a következő napon Briant, Markot, Robertet, Johnt és engem leküldtek az igazgatói irodába, mert mind összekaristoltuk a padlót a mokaszin cipőinkkel miközben próbáltuk a tudod mit utánozni. Négy órát töltöttünk azzal, hogy MINDEN egyes cipőnyomot felsúroltunk a márvány padlóról. Az unokatestvérem elmondta, hogy az ő katolikus iskolája is hasonló büntetéseket rót ki mindenkire, akit moonwalkozáson kaptak az iskolában.

108. Emlékszem arra, hogy ekkorra már NEVETSÉGES mennyiségű árus jelent meg az 52. utcában: mindenféle méretű poszterek, jelvények, kulcstartók, tárcák, dzsekik, láncok – minden amit el tudsz képzelni. Olyan volt, mint annak a soul verziója, amit Krisztus felfedezett a János 2:14-16-ban.

109. Emlékszem, hogy egyetlen este alatt elolvastam Nelson George MJ életrajzát és aztán csináltam róla egy olvasónaplót.

110. Emlékszem arra a napra, amikor az iskolában játék nap volt és úgy mogyorón találtak kidobósozás közben, hogy egyből megismertem milyen fájdalmat állnak ki a nők, amikor megjön a havijuk, de tudtam, hogy  ŐK legalább ki tudják állni.

111. Arra is emlékszem, hogy a dátum 1983. december 2. volt.

112. Emlékszem, hogy az iskola nem bízta a véletlenre és gyorsan kórházba vittek… és az orvos benntartott éjszakára. Közben…

113. …emlékszem, hogy az unokatestvérem (aki a külvárosban élt) kicikizett, mert ő látta a Thriller világpremierjét.

114. Emlékszem, hogy telefonon “néztem” azt a videót és megpróbáltam elképzelni mi zajlik benne.

115. Emlékszem amikor könyörögtem az apámnak, hogy nézhessem az American Music Awards-ot a napi 3-4 dob próbám helyett. Megengedte. Boldog voltam.

116. Emlékszem, hogy egy hónappal később ugyanezt kértem a Grammy-vel kapcsolatban és hogy akkor is teljesült a kívánságom.

117. DE arra is emlékszem, amikor Wynton Marsallis megköszönte az apjának, hogy arra KÉNYSZERÍTETTE, hogy napi 5 órát gyakoroljon a trombitáján, amikor átvette a klasszikus zenei díját. Mire az apám azzal reagált, hogy “azonnal a pincébe most!” (Az anyám szót emelt az érdekemben azzal, hogy a szomszédoknak nem tetszene, ha éjszaka 10:40-kor dobolást kellene hallgatniuk, így AKKOR megmenekültem.)

118. Emlékszem, hogy akkorra már több, mint 200 árus volt az 52. utcában, akik bootleg MJ bőrdzsekiket árultak.

119. Emlékszem, hogy az anyám vett nekem egy ilyen bootleget 1984 húsvétjára.

120. Emlékszem, hogy letörtem az unokatesóm fogát amiért kigúnyolta a szerelésemet aznap.

121. Emlékszem, hogy még egy hét büntetést kaptam ezért.

122. Emlékszem, hogy az egyetlen fénypontja annak az időszaknak az volt, hogy az órás rádióban hallottam a Tell Me I’m Not Dreamin’ premierjét veled és a bátyáddal (Jermaine-nel – a ford.).

123. Emlékszem, hogy a When Doves Cry volt a Michael vs. Prince szindróma kezdete.

124. Emlékszem amikor az apám azt mondta, hogy Kansas City-be megyünk a demokrata párt gyűlésére… nem tudtam, hogy ott kezdődött az a kis turné is, amit Victory turnénak hívtak és, hogy éppen ott volt az IS abban a városban.

125. Emlékszem, hogy 1984 nyara volt a legjobb az emlékeimben. Nem volt reményem arra, hogy láthassak egy 30 dolláros showt (addig az volt a legdrágább jegy) és az apám kigondolt egy trükköt az egész család számára: üzérkedni a jegyüzérekkel.

126. Emlékszem az üzérek kétségbeesettségére, akik több jegyet vásároltak fel, mint amennyivel bármit is kezdeni tudtak volna és lementek 10 dollárig a Victory turné jegyeivel. Így aztán az egész család elment megnézni a koncertet… mindössze 50 dollárért.

127. Emlékszem, hogy ABBAN AZ ÉVBEN én nevettem ki ugyanazt az unokatesót, aki “Thriller mogyorónak” hívott az előző évben, mivel vihar volt a Victory turné Philly-i állomásán, így azt a koncertet elhalasztották… decemberig.

128. Emlékszem, hogy ’84 decemberében megnéztem a pót koncertet. Az volt a harmadik Jacksons show-m.

129. Emlékszem a napra, amikor hallottam, hogy kiléptél a Jehova tanúitól.

130. Emlékszem arra a napra, amikor a We Are The World premierje volt a rádióban.

131. Emlékszem a napra, amikor a Bad megjelent és azon a napon tudtam meg azt is, hogy meghalt Scott LaRock.

132. 1 000 000 000 000 – nem tudok többet írni, srácok… először úgy volt, hogy 10-et írok, aztán 100-at, aztán nem tudtam leállni.

Az emlékeim simán megtölthetnének 1 millió blogot. És most már csak az emlékeim vannak. Egy részem úgy érezte, hogy le kell írnom mindezeket az emlékeket, hogy emlékeztessem magam arra mekkora hatással voltál az életemre. Olyan mindenütt jelenlévővé váltál, mint a víz és a fény vagy a kenyér és könnyű elfelejteni, hogy mekkora hatással voltál. Te voltál az oka annak, hogy egyáltalán voltak fehér, ázsiai és latin barátaim az iskolában (nos, Dr. J is szerepet játszott ebben – aztán hamarosan jött Prince és a hip-hop is) és te voltál az a híd is, aki össze tudta hozni a tanárokat és a diákokat az iskolámban. Szomorú vagyok, hogy nem tudtalak megnézni egy utolsó alkalommal. De boldogabbá tesz, hogy már békességben vagy. Az emlékeim több, mint elegendőek arra, hogy kitartsanak egy életen át.

Köszönöm, Mike

-?uesto

Forrás: http://www.okayplayer.com/news/uestlove-Remembers-The-Times-132-Michael-Jackson-Memories.html

Michael Jackson a saját szavaival (2007-es EBONY magazin interjú)

Korábban ebben a bejegyzésben beszámoltam arról, hogy új dokumentumfilm készül két fotózásról, amelyen Michael Jackson részt vett 2007-ben. Ezek közül az egyik az afroamerikai Ebony magazin fotózása volt, amelyhez egy interjú is társult. Itt ezt az interjút olvashatjátok.

Az Ebony később az interjú során készített audió felvétel részleteit is közzétette. Ezekből hallatszik, hogy milyen kötetlen, jó hangulatú interjú is volt ez, amiben többnyire hagyták Michaelt anekdotázni – ami megmagyarázza, hogy írásban időnként miért tűnik annyira csapongónak.

Készítette: Bryan Monroe
Megjelenés helye: EBONY magazin
Megjelenés ideje: 2007. december
Forrás: http://www.mjfancommunity.com/ebony.htm

michael jackson ebonyAmikor Michael Jackson mellett ülsz egy kanapén gyorsan túl tudod magad tenni a titokzatos ikon fényén, csaknem áttetsző bőrén és rájössz, hogy ez az afroamerikai legenda több, mint egy bőrszín. Több, mint egy szórakoztatóművész, több, mint egy énekes vagy táncos – a háromgyermekes felnőtt apa magabiztos, kontrollált és érett férfi, akiben még rengeteg kreativitás maradt.

Michael Joseph Jackson 1982 decemberében megrázta a zenei világot, amikor berobbant a pop színtérre a Thrillerrel – azzal a gazdag, ritmikus, ragályos albummal, amely sok fehér számára bemutatta azt a tehetséget, amelyet a legtöbb fekete már évtizedek óta ismert, és amely a bolygó csaknem minden zeneipari rekordját megdöntötte. A történelmi projekt egy újabb gigantikus lépés volt egy zenei karrierben, amely 18 évvel korábban kezdődött, 6 éves korában fivéreivel a Jackson 5-ban. Egy évtized óta az első amerikai magazinnak adott interjújában és a Thriller 25. évfordulóján Jackson leült az Ebony magazinnal egy ritka, intim és exkluzív beszélgetésre a Thriller készítéséről, a történelmi Motown 25 előadásról, az apaságról, a zeneipar állapotáról és a kreativitása mögött álló erőről.

Íme Michael Jackson a saját szavaival…

Kérdés: Hogyan kezdődött minden?

MJ: A Motown előkészített egy filmet, amelynek The Wiz volt a címe… és úgy esett, hogy Quincy Jones volt az az ember, aki a zenét készítette. Hallottam már Quincy-ről korábban. Amikor Indianában gyerek voltam az apám vett jazz albumokat, úgyhogy ismertem, mint jazz zenészt. Szóval miután megcsináltuk azt a filmet… elég közel kerültünk egymáshoz már a film készítése közben is; segített abban, hogy megértsek néhány szót, igazán olyan volt, mint egy apa figura. Felhívtam a film után, teljesen őszintén – mivel félénk ember vagyok, KÜLÖNÖSEN akkoriban, rá sem néztem az emberekre, amikor beszéltek hozzám, nem viccelek – és azt mondtam „Készen állok arra, hogy elkészítsek egy albumot. Gondolod, hogy… tudnál ajánlani valakit, akit érdekelhet, hogy a producerem legyen vagy velem dolgozzon?” Egy kis szünet után azt mondta: „Miért ne csinálhatnám ÉN?” Azt mondtam magamnak: „Nem tudom erre miért nem gondoltam.” Valószínűleg mert azt gondoltam, hogy inkább olyan, mint az apám, inkább jazzes. Szóval miután ezt mondta én azt mondtam: „WOW, az nagyszerű lenne!” Ami nagyszerű abban, hogy Quincy-vel dolgozol az az, hogy hagyja, hogy a saját dolgodat csináld. Nem áll az utadba.

Szóval az első dolog, amivel hozzá mentem az az Off the Wall volt, az első albumunk, és Rod Temperton bejött a stúdióba, jött ezzel a gyilkos… ő egy kis német srác Wurmsból, Németországból… szóval jön ezzel a „doop, dakka dakka doop, dakka dakka dakka doop” – ezzel a melódiával és kórussal, a Rock With You-val. Én meg: WOW! Szóval amikor azt hallottam azt mondtam: „Oké, most igazán dolgoznom kell.” Minden alkalommal, amikor Rod bemutatott valamit én is bemutattam valamit és így kialakult köztünk egy kis baráti versengés. Szeretek így dolgozni. Olvastam arról, hogy Walt Disney is így dolgozott – ha a Bambin dolgoztak vagy egy akármilyen rajzfilmen, letettek egy őzt a terem közepére és az animátorok mintegy versenyeztek egymással a különféle stílusú rajzaikkal. Akinek a munkája a leginkább tetszett Waltnak azt választották. Versenyeztek, baráti dolog volt, de verseny, mivel az még többet kihoz az emberekből. Szóval bármikor amikor Rod hozott valamit én is hoztam valamit, aztán ő megint hozott valamit, aztán én is megint hoztam valamit. Kialakítottuk ezt a csodálatos dolgot.

Kérdés: Az Off the Wall után, ’82 tavaszán visszatértél a stúdióba, hogy a Thrilleren dolgozz.

MJ: Az Off the Wallról kijöttek mindazok a No. 1. slágerek – a Don’t Stop ’Til You Get Enough, a Rock With You, a She’s Out of My Life, a Workin’ Day and Night – és jelöltek minket egy Grammy-díjra, de nem voltam elégedett azzal ahogy az az egész dolog ment, mert sokkal többet akartam, többet mutatni és a lelkemből és a szívemből többet beletenni.

Kérdés: Az egy átmenet volt számodra?

MJ: TELJES átmenet. Kisfiú korom óta tanulmányoztam a komponálást. Csajkovszkij inspirált a leginkább. Ha veszel egy albumot, mint a Diótörő, minden szám gyilkos, mindegyik. Úgyhogy azt mondtam magamnak: „Miért ne lehetne egy pop album amelyen minden…” – az emberek olyan albumokat csináltak, amelyeken volt egy jó dal, a többi meg olyan volt, mint a B-oldalas számok. Azokat „album daloknak” hívták. Azt mondtam magamnak: „Miért ne lehetne minden dal olyan, mint egy sláger? Miért ne lehetne minden dal olyan jó, hogy az emberek meg akarnák venni, ha kiadnád kislemezként?” Szóval mindig próbáltam erre törekedni. Ez volt a célom a következő albumon. Ez volt az alapötlet. Mindent ki akartam adni, amit akartunk. Keményen dolgoztam érte.

Kérdés: Ami a kreatív folyamatot illeti, átgondolt voltál vagy csak úgy megtörtént?

MJ: Nem, eléggé átgondolt voltam. De még ha bizonyos értelemben tudatosan jött is össze, az Univerzumban keletkezett. De amint megfelelő a kémia egy szobában, akkor varázslatnak kell történnie. Kell! Olyan, mint bizonyos elemeket tenni az egyik féltekére és azok varázslatot csinálnak a másikon. Ez tudomány. És ebben együtt lenni a nagyszerű emberek némelyikével csodálatos dolog. Quincy Smelly-nek becéz. A Smelly abból jön, hogy… – és [Steven] Spielberg is így hív engem. De akkoriban, különösen akkoriban – ma már néha káromkodom -, de különösen akkor nem lehetett rávenni, hogy káromkodjam. Úgyhogy azt mondtam: „Ez egy smelly [„büdös” – a ford.] dal.” Ez azt jelentette, hogy annyira jó, hogy teljesen magába húz. Úgyhogy Quincy Smelly-nek hívott.

De igen, együtt dolgozni Quincy-vel csodálatos volt. Hagyja, hogy kísérletezz, a saját dolgodat csináld és elég zseni ahhoz, hogy ne álljon a zene útjába és ha van egy elem, amit hozzá kell tenni, akkor ő hozzáteszi. És hallja ezeket az apró dolgokat. Mint például a Billie Jeanben – megírtam a basszust, a melódiát, az egész kompozíciót. De amikor ő meghallgatja hozzáad egy kedves riffet…

Dolgoztunk egy dalon, aztán találkoztunk a házában, lejátszottuk, amin dolgoztunk és ő azt mondt: „Smelly, hagyd, hogy beszéljen hozzád.” Én meg: „Oké.” Azt mondta: „Ha egy dalnak szüksége van valamira azt meg fogja neked mondani. Hagyd, hogy beszéljen hozzád.” Ezt megtanultam. A kulcs ahhoz, hogy remek dalszerző legyél nem az, ha írsz. Hanem az, ha elállsz az útból. Hagyj helyet Istennek, hogy besétáljon a szobába. És amikor írok valamit, amiről tudom, hogy jó, akkor térdre borulok és hálát adok. Köszönöm, Jehova!

Kérdés: Mikor volt utoljára ilyen érzésed?

MJ: Nos, mostanában. Mindig írok. Amikor tudod, hogy jó, néha úgy érzed valami jön, mint a szülés, majdnem mint a terhesség vagy ilyesmi. Érzelmes leszel és elkezdesz valamit érezni, mintha szülnél és – varázslat – már ott is van! Valaminek a kitörése, ami gyönyörű, te meg: WOW! Ott van. Így működik ez rajtad keresztül. Csodálatos dolog. Egy Univerzum az ahová el tudsz jutni azzal a 12 hangjeggyel…

(Megszólal a Billie Jean egy korai demó verziója egy iPhone-on…)

Amikor írok, akkor először csinálok egy piszkozatot, egy durva változatot csak hogy halljam a kórust, csak hogy lássam mennyire tetszik a kórus. Ha működik számomra úgy, amikor piszkozat, akkor tudom, hogy működni fog… Hallgasd, ez otthon volt. Janet, Randy és én… Janet és én csináljuk azt a “Whoo, Whoo…Whoo, Whoo…”-t. Ugyanez a folyamat minden dalnál. A melódia, a melódia a legfontosabb. Ha a melódia megragad, ha tetszik a vázlat, akkor jöhet a következő lépés. Ha jól hangzik a fejemben, akkor általában jó, amikor csinálom. A lényeg, hogy írd át szalagra azt ami a fejedben van.

Ha veszünk egy olyan dalt, mint a Billie Jean, amiben a basszus prominens, domináns, a dal főszereplője, a fő vezérlő riff, amit hallasz – az, hogy olyanná tedd annak a riffnek a karakterét, amilyenné akarod, az sok időt vesz igénybe. Hallgasd, négy basszust hallasz ott, négy különböző személyiséggel és ez adja meg a karaktert. De ez sok munkába kerül.

Kérdés: Egy másik nagy pillanat a Motown 25 előadásod volt…

MJ: A stúdióban voltam, épp a Beat It-et szerkesztettem és valamilyen oknál fogva a Motown stúdióban történt mindez, pedig már rég elhagytam a lemeztársaságot. Szóval előkészítettek valamit a Motown évfordulójára és Berry Gordy átjött és megkérdezte részt akarok-e venni a showban, én meg mondtam neki, hogy NEM. Mondtam, hogy nem. Nem, mert ott volt a Thriller, amivel valami olyat építettem és alkottam, amit elterveztem és ő azt mondta: ’De ez az évforduló…’ Szóval ezt mondtam neki – azt mondtam: ’Megteszem, de csak akkor ha előadhatok egy olyan dalt is, ami nem Motown dal.’ Azt kérdezte: ’Melyik az?’ Én meg: ’a Billie Jean’. Ő meg: ’Oké, rendben.’ Én meg: ’Felléphetek a Billie Jeannel?’ Ő meg: ’Igen.’

Szóval próbáltam és elkészítettem a koreográfiát és felöltöztettem a testvéreimet, kiválasztottam a dalokat és az egyveleget. És nemcsak ez, de ki kell dolgoznod a kamerabeállításokat is. Mindent én rendezek és szerkesztek, tényleg. Minden kameraállás amit látsz az én kameraállásom. Hadd mondjam el miért kell így csinálnom. Van öt, nem, hat kamerám. Amikor előadsz – és mindegy milyen előadás az – ha nem megfelelően kapod el, akkor az emberek sosem fogják látni. Ez a világ legönzőbb médiuma. Azt filmezed, AMIT te akarod, hogy az emberek lássanak, AMIKOR akarod, hogy lássák és AHOGY akarod, hogy lássák – azt, hogy milyen ELLENPONTOZÁST akarsz, hogy lássanak. Te alkotod meg a teljes érzését annak, amit bemutatsz, a te szögeiddel és beállításaiddal. Mert tudom mit akarok látni. Tudom mit akarok, hogy kimenjen a közönséghez. Tudom mit akarok, hogy visszajöjjön. Tudom mit éreztem, amikor előadtam és ezt az érzést próbálom elkapni, amikor vágok, szerkesztek és rendezek.

Kérdés: Mióta készíted ezeket az elemeket?

MJ: Kisfiú korom óta, a testvéreimmel. Az apám mindig azt mondta: ’Mutasd meg nekik Michael, mutasd meg!’

Kérdés: Volt olyan, hogy ők féltékennyé váltak emiatt?

MJ: Sosem mutatták ki akkoriban, de nehéz lehetett, mert engem sosem vertek meg a próbákon vagy gyakorlás közben [nevet]. Csak utána, amikor bajba kerültem [nevet]. Ez igaz, olyankor kaptam ki. Az apám mindig egy övvel a kezében volt ott a próbáinkon. Nem ronthattad el. Az apám zseni volt abban ahogy tanított minket a színpadi munkára, hogyan dolgozz a közönséggel, hogy mit csinálj a következő pillanatban, vagy arra, hogy soha ne engedd, hogy a közönség lássa, ha szenvedsz, vagy valami nincs rendben. Ebben csodálatos volt…

Kérdés: Gondolod, hogy innen van nemcsak az üzleti érzéked, de az is ahogy a teljes csomagot kontroll alatt tartod?

MJ: Abszolút. Az apám, a tapasztalat – de sokat tanultam az apámtól. Fiatal korában volt egy együttese, amit Falconsnak hívtak. Mindig átjöttek és zenéltek, úgyhogy mindig zenével és tánccal voltunk körülvéve. Ez egy olyan dolog, ami kulturálisan benne van a fekete emberekben. Félrehúzod a bútorokat, feltekered a zenét… amikor társaság jön mindenki kiperdül a szoba közepére, csinálnod kell valamit. Imádtam ezt.

Kérdés: És a te gyerekeid is ezt csinálják most?

MJ: Igen, de ők félénkek. De néha csinálják nekem.

Kérdés: Ha már a showról beszélünk: az MTV eleinte nem játszott fekete előadókat. Mennyire volt ez nehéz a számodra?

MJ: Azt mondták nem játszanak fekete művészeket. Összetörte a szívem, de ugyanakkor lángra is gyújtott bennem valamit. Azt mondtam magamnak: “Tennem kell valamit, amikor ők… nem hagyom, hogy ne vegyenek észre.” Szóval igen, jött a Billie Jean és ők azt mondták: “Nem fogjuk játszani.” De amikor elkezdték játszani rekordokat döntött. Azután arra kértek, hogy adjak nekik MINDENT, amim van. Akkor már ők kopogtattak a mi ajtónkon. Aztán jött Prince – mindez ajtót nyitott Prince-nek és az összes többi fekete művésznek. Addig huszonnégy órán át csak heavy metalt játszottak és csak őrült képeket egymás után… A múltban annyiszor odajöttek hozzám és mondták, hogy „Michael, ha te nem lennél, akkor nem lenne MTV.” Ezt újra és újra elmondták nekem személyesen. Azt hiszem akkoriban nem hallották… de biztos vagyok abban, hogy nem rosszindulatból mondták [nevet].

Kérdés: Ez igazán életet adott a modern videó korszaknak…

MJ: Mindig néztem az MTV-t. A bátyám Jackie… sosem fogom elfelejteni… azt mondta: “Michael, látnod kell ezt a csatornát. Ó, Istenem, ez a legjobb ötlet. A nap 24 órájában zenét játszanak… Napi 24 órában!” Szóval azt mondtam: “Hadd lássam!” És néztem és láttam mindazt ami ment rajta és azt mondtam: “Bárcsak szórakoztatóbb lenne mindez, több lenne a sztori, egy kicsit több a tánc, biztos vagyok abban, hogy akkor az embereknek jobban tetszene.” Szóval azt mondtam, hogy ha én csinálok valamit, annak sztorijának kell lennie – elejének, közepének, végének – hogy követni tudj egy lineáris vonalat, kell lennie egy vonalának. Hogy amikor nézed akkor az szórakoztasson és azon gondolkodj, hogy most mi fog történni. Szóval akkor kezdtem el kísérletezni a Thrillerrel, a Way You Make Me Feel-lel, a Baddel és a Smooth Criminallal és a rendezéssel és az írással.

Kérdés: Mi a véleményed a zenei videók és a zene mai állapotáról?

MJ: A zeneipar válaszúton van. Átmeneti állapotban. Az emberek zavarban vannak afelől, hogy mi fog történni, hogy a zenét hogyan terjesszék és adják el. Úgy gondolom, hogy az Internet mindent felkavart, mert annyira erőteljes és a srácok imádják. Az egész világ egy kattintásra van tőlük, az ölükben. Bármit akarnak tudni, bárkivel akarnak kommunikálni, bármilyen zene, bármilyen film… Ez a dolog mindent felkavart. Jelenleg mindezek a Starbucks és Wal-Mart ügyletek – közvetlenül a művészekhez – nem hiszem, hogy ez a válasz. Úgy gondolom, hogy a válasz a fenomenális, nagyszerű zene. Ami eléri a tömegeket. Úgy gondolom az emberek még mindig keresnek. Nincs igazi zenei forradalom jelenleg. De amikor itt lesz, akkor az emberek falakat fognak lebontani csak azért, hogy megkapják. Úgy értem mert a Thriller előtt ugyanez volt a helyzet: az emberek NEM vettek zenét. A Thriller segített mindenkit ismét visszavinni a lemezboltokba. Szóval amikor megtörténik, akkor megtörténik.

Kérdés: Ki nyűgöz le téged?

MJ: Ami a művészetet illeti, szerintem Ne-Yo nagyszerű. De elég sok benne a Michael Jackson érzés. De ez tetszik benne. Meg tudom mondani, hogy ő egy olyan fickó, aki tudja hogyan kell írni.

Kérdés: Dolgozol együtt ezekkel a fiatal művészekkel?

MJ: Persze. Engem sosem érdekelt, hogy a postásról van szó vagy a takarítóról. Ha jó a dal, akkor jó a dal. A legjobb ötletek sokszor a hétköznapi emberektől jönnek, akik azt mondják: “Miért nem próbálod meg ezt vagy csinálod azt?” És ha csodálatos az ötlet, akkor ki kell próbálnod. Chris Brown nagyszerű. Akon nagyszerű művész. Mindig olyan zenét akarok készíteni, amelyik egy másik generációt is inspirál. Azt akarod, hogy amit alkotsz az tovább éljen, legyen az szobrászat vagy festészet vagy zene. Amint Michelangelo mondta: “Tudom, hogy az alkotó távozni fog, de a munkája fennmarad. Ezért próbálom a lelkemet kötni a munkámhoz, hogy elmeneküljek a haláltól.” És én is így érzek. Mindent beleadok a munkámba. Csak azt akarom, hogy tovább éljen.

Kérdés: Milyen érzés tudni, hogy megváltoztattad a történelmet? Sokat gondolsz erre?

MJ: Igen. Tényleg. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ajtókat nyitottunk meg, hogy segített a munkánk sok dolgot lebontani. Amikor utazol a világban, turnézol, stadionokban lépsz fel, akkor látod a zene hatását. Ha kinézel a színpadról amerre a szem ellát csak embereket látsz. És ez csodálatos érzés, de ezt sok fájdalom előzte meg, sok fájdalom.

Kérdés: Hogyhogy?

MJ: Ha a csúcson vagy, ha úttörő vagy, akkor az emberek elkezdenek támadni. Azokat akarják támadni, akik a csúcson vannak. De hálás vagyok mindazokért a rekordokért, a legnagyobb albumokért, a Nr.1 slágerekért – még mindig hálás vagyok ezekért. Amikor kicsi voltam ültem a nappalinkban és hallgattam az apámat Ray Charles-t játszani. Az anyám pedig felkeltett hajnali háromkor: “Michael, ő van a tévében, ő van a tévében!” Odafutottam a tévéhez és James Brown volt benne. Én meg azt mondtam: “Én is ezt akarom csinálni.”

Kérdés: Várhatunk többet Michael Jacksontól?

MJ: Rengeteg dolgot írok jelenleg. Majdnem minden nap a stúdióban vagyok. Amikor a rap először megjelent mindig úgy éreztem, hogy melodikusabbá fog válni, hogy univerzálisabb legyen, mert nem mindenki beszél angolul [nevetés]. És az országodra korlátozódsz. De ha van melódia, amit mindenki tud dúdolni, akkor népszerű lesz Franciaországban, a Közel-Keleten, mindenütt! Az egész világon, mert beletesznek egy melódiát. Fontos, hogy tudja dúdolni az ír farmertől elkezdve a harlemi WC-pucoló hölgyön át mindenki, aki tud fütyülni, vagy az ujjával csettintgető gyerekig. Fontos, hogy tudd dúdolni.

Kérdés: Tehát már majdnem 50 éves vagy. Gondolod, hogy még 80 éves korodban is ezt fogod csinálni?

MJ: Az az igazság, hogy nem. Nem úgy, ahogy James Brown vagy Jackie Wilson csinálta, akik megölték magukat. Azt kívánom bárcsak [James Brown] le tudott volna lassítani és nyugodtabb tudott volna lenni és élvezte volna a kemény munkája gyümölcseit.

Kérdés: Fogsz ismét turnézni?

MJ: Nem szeretem a hosszú turnékat. Amit szeretek a turnézásban az, hogy csodálatosan csiszolja az ember képességeit. Ezt szeretem a Broadway-ben is, ezért mennek el a színészek a Broadway-re – csiszolni a képességeiket. És ez alkalmas is erre. Mert hosszú évekbe telik, hogy nagyszerű előadóművésszé válj. Évekbe. Nem lehet egyszerűen kikapni egy fickót az ismeretlenségből, kidobni oda és elvárni, hogy ez az ember azzal az emberrel versenyezzen. Az sosem fog működni. És a közönség tudja, látja. Abból ahogy az ilyen emberek a kezeikkel gesztikulálnak, ahogy mozognak, abból ahogy bármit csinálnak a mikrofonnal vagy ahogy meghajolnak. A közönség azonnal látja.

Michael Stevie Wondertől tanul a stúdióban 16 éves korában

Michael Stevie Wondertől tanul a stúdióban 16 éves korában

Nos, Stevie Wonder, ő egy zenei próféta. Ő a másik akinek tisztelettel kell adóznom. Azt mondtam magamnak: “Több dalt akarok írni.” Néztem a producereket, Gamble és Huff-t, Hal Davis-t és a Corporationt ahogy írták azokat a slágereket a Jackson 5-nak és igazán tanulmányozni akartam az anatómiáját. Azt csinálták, hogy miután elkészültek a dallal behívtak minket, hogy énekeljük el. Ez felbosszantott, mert látni akartam ahogy írják a dalt. Így odaadták nekem az ABC-t miután az elkészült, az I Want You Back-et vagy a Love You Save-et. Mindent meg akartam tapasztalni.

Szóval Stevie Wonder szó szerint hagyta, hogy légy legyek a falon. Láttam ahogy elkészíti a Songs in the Key of Life-ot, néhányat a legnagyszerűbb dolgok közül. Vagy ott ültem Marvin Gaye-jel és csak… és ezek az emberek sokszor átjöttek hozzánk lógni, kosárlabdázni a testvéreimmel a hétvégeken. Mindig ezek az emberek vettek minket körül. Szóval amikor látod a tudományát, anatómiáját, struktúráját annak, hogy hogy működik, az csodálatos.

Kérdés: Te egy világszínpadon játszol. Hogyan látod a világ helyzetét ma?

MJ: Nagyon aggaszt a globális felmelegedés jelensége. Tudtam, hogy jön, de bárcsak hamarabb felkeltették volna az emberek érdeklődését. De sosincs túl késő. Úgy jellemezték, mint egy elszabadult vonatot: ha nem állítjuk le, akkor sosem kapjuk vissza. Úgyhogy most kell megoldanunk. Erre próbáltam rámutatni az Earth Songgal, a Heal The Worlddel, We Are The Worlddel – azért írtam ezeket a dalokat, hogy az emberek tudatosabbak legyenek. Bárcsak az emberek odafigyelnének minden szóra.

Kérdés: Mi a véleményed a következő elnökválasztásról? Hillary, Barack?

MJ: Őszintén szólva nem kísérem figyelemmel ezt a dolgot. Úgy neveltek minket, hogy ne… mi nem emberekre tekintünk mint akik meg tudják oldani a világ problémáit, mi nem. Ők nem képesek erre. Én így látom. Ez felettünk áll. Nézd, nem tudjuk kontroll alatt tartani a Földet – lehet földrengés. Nem tudjuk kontroll alatt tartani a tengereket – lehetnek cunamik. Nem tudjuk kontroll alatt tartani az eget – lehetnek viharok. Mind Isten kezében vagyunk. Úgy gondolom az embernek ezt figyelembe kell vennie. Csak azt kívánom többet tennének a kisbabákért és gyerekekért, hogy őket jobban segítenék. Az nagyszerű lenne, nem igaz?

Kérdés: Ha már a kisbabáknál tartunk: most apaként ha visszatekersz 25 évvel ezelőttre, mi a különbség aközött a Michael között és a mai Michael között?

MJ: Az a Michael valószínűleg ugyanaz a Michael, mint ez itt. Egyszerűen csak előbb el akartam érni bizonyos dolgokat. De mindig itt motoszkált ez a gondolat a fejemben –  az, hogy gyerekeket akarok nevelni, gyerekeket akarok. Nagyon élvezem.

Kérdés: Mit gondolsz mindazokról a dolgokról, amiket beszélnek rólad, mindazokról, amit olvasol? Hogy érzel ezekkel kapcsolatban?

MJ: Nem figyelek oda ezekre. Véleményem szerint ez a tudatlanság. Általában nem tényeken alapul, hanem mítoszon. A fickó, akit nem látsz. Minden környéken van egy fickó, akit sosem látsz, úgyhogy elkezdesz róla pletykálni. Látod azokat a sztorikat róla, ott a mítosz, hogy ezt csinálta, azt csinálta. Az emberek őrültek! Én csak csodálatos zenét akarok csinálni.

De annak idején a Motown 25-ön az egyik dolog, ami megérintett engem az volt, hogy az előadásom után – soha nem fogom elfelejteni… Ott volt Marvin Gaye a színpad mellett és a Temptations és Smokey Robinson és a fivéreim, mind megöleltek, megpusziltak, öleltek. Richard Pryor odajött hozzám és azt mondta [suttogva]: “Ez volt a legjobb előadás, amit valaha láttam.” Ez volt az én jutalmam. Ezek voltak azok az emberek, akiket kisfiúként Indianában hallgattam: Marvin Gaye-t, a Temptationst – és az, hogy ennyire értékeltek nagy megtiszteltetés volt számomra. Aztán másnap Fred Astaire hívott fel és azt mondta: “Néztem a műsort tegnap este, fel is vettem és ma reggel ismét megnéztem. Pokoli táncos vagy! Seggre ültetted a közönséget tegnap este!” Később, amikor találkoztam Fred Astaire-rel ezt csinálta az ujjaival [A moonwalkot imitálja az ujjaival a másik tenyerén].

Nagyon tisztán emlékszem arra az előadásra és arra is emlékszem mennyire dühös voltam magamra, mert nem úgy sikerült, ahogy akartam. Többet akartam. De miután befejeztem ott volt egy kisgyerek, egy kis zsidó gyerek a színpad mögött egy kis csokornyakkendővel, rám nézett és azt mondta [elképedt hangon]: “Ki tanított meg így mozogni?” [Nevetés.] És én azt mondtam: “Azt hiszem Isten… és a gyakorlás.”

***

A Michael Jackson/Ebony magazin címlapsztori kulisszái mögött

Az elmúlt napokban több, mint 200 olvasó intézett szerte a világból kérdéseket hozzánk a fotózásról, az interjúról és a sztárról. Íme néhány ezek közül a kérdések közül az Ebony csapat – az alelnök és szerkesztő igazgató Bryan Monroe, a kreatív igazgató Harriette Cole és a vezető szerkesztő Joy Bennett – válaszaival, akik Michaellel voltak azon a három napon…

Kérdés: Tervez Michael Jackson újabb világkörüli turnét? (Dusty Dublinból, Írországból)

Bryan Monroe: Michael nem mondta meg konkrétan, hogy fog-e turnézni, de hezitált azzal kapcsolatban, hogy újabb világkörüli koncertsorozatot adjon. “Nem szeretem a hosszú turnékat.” – mondta nekünk az interjúban. Nem akar úgy megöregedni, hogy koncertet koncert után csinál, egyik megastadionból a másikba repül. “Mennek, futnak, megölik magukat. Azt kívánom bárcsak [James Brown] le tudott volna lassítani, nyugodtabb tudott volna lenni és élvezte volna a kemény munkája gyümölcseit.”

Kérdés: Még mindig olyan csodálatosan tud táncolni, mint régen? (Gabriella Angliából)

Bryan Monroe: Ahhoz képest, hogy 50 éves még mindig hihetetlenül rugalmas. Bemutatta egy pár klasszikus mozdulatát a fotózás kedvéért – a lábtekerős/rúgás mozdulatot különösen. Igen, még mindig nagyon tud.

Kérdés: Mikor jön ki az új CD? (K. Hall Alabamából)

Joy Bennett: Nem tudom. Michael többször is elmondta, hogy minden nap ír zenét és dolgozik a stúdióban. Úgy gondolja, hogy több nagy slágere lesz még (lásd a sztorit arról, hogy hogyan ír zenét). Sem ő, sem a csapata nem mondott dátumot, de figyelni fogjuk, hogy nem jelenik-e meg valami 2008 elején.

Kérdés: Nagyon félénk ember? (Stacie New Yorkból)

Joy Bennett: Nem, meglepő módon nem volt nagyon félénk. Nem takarta el az arcát, nem viselt maszkot vagy kesztyűt és közvetlenül, nagy részletességgel válaszolt a kérdésekre.

Kérdés: Sokat beszéltek a bőrszínéről. Ő a legfehérebb ember, aki valaha az Ebony címlapjára került? (Mae Észak-Kelet Ázsiából)

Joy Bennett: Egyáltalán nem. 1972 júniusában a színész Carroll O’Connor volt az Ebony címlapján mint karaktere Archie Bunker. Félreértés ne essék, szokatlanul világos bőre ellenére, amiről azt mondta a vitiligo nevű bőrbetegség okozta, Michael most is 100 százalékosan afroamerikai.

Kérdés: Úgy gondolom Amerika még mindig nem fogja fel azt a hatást és pozíciót, amivel Michael nemzetközi szinten rendelkezik. Megkérdezhetsz egy nőt, aki egy kis norvég közösségben nőtt fel, vagy egy nőt, aki Afrikában nőtt fel és ismerni fogják a nevét, a zenéjét. Van néhány kérdésem: Ki döntött a ruhájáról? Stílustanácsadó választotta és Michael Jackson jóváhagyta előtte? Miért pont ebben a múzeumban volt a fotózás? Michael Jackson választotta a helyszínt? (Annette Norvégiából)

Harriette Cole: Michael azt akarta, hogy művészi környezetben fotózzuk és a Brooklyn Múzeum örömmel vendégül látott minket. Ősi és kortárs történelmi környezetben fotóztunk és nagyon erőteljes élmény volt azon a helyen lenni. Ami a ruhatárat illeti, a hírességek stílustanácsadójával Phillip Bloch-csal dolgoztunk, hogy kialakítsunk egy koncepciót a ruhákat illetően, majd ő és a csapata elment vásárolni. Azt akartuk, hogy elegáns és időtlen legyen a címlapon. Találtunk jópár stílust a számára, amely ezt elérné és bemutattuk ezeket Michaelnek. Végül kiválasztotta azt, amit örömmel viselne – ami végül is sokkal többféle szerelés volt, mint amire időnk volt a fotózáson! Michael Jackson tökéletesen nézett ki mindenben, amit ráadtunk. Jó volt olyan emberrel dolgozni, akin ilyen jól állnak a ruhák, aki tudja hogyan mozogjon, aki érti a kamerát. Varázslatos volt!

Kérdés: Az emberek, akik Michaellel dolgozott az interjú vagy a fotózás alatt nem féltek tőle? Milyen volt az interakciója a csapattal? (Samantha és Michele)

Harriette Cole: A legjobban az tetszett abban, hogy együtt dolgoztam Michael Jacksonnal, hogy nagyon kedves volt mindenkihez. Udvarias volt a liftkezelővel, az őrrel, a múzeum igazgatóival. Mindenkinek megköszönte, aki hallótávolságon belül volt, amikor vége volt a fotózásnak. Nagylelkű volt és kedves. Voltak olyanok, akik féltek tőle? Nem tudom ez-e a megfelelő szó. Inkább azt mondanám megbabonázta az embereket. Néhányan megcsípték magukat, hogy tényleg a Popkirály jelenlétében vannak-e.

Kérdés: Michael hosszú évek óta most tűnik a legegészségesebbnek és legboldogabbnak (nemcsak a fotózás képein, de még a paparazzi képeken is). Azon idő alatt, amit együtt töltöttél Michaellel támadt-e olyan érzésed, hogy tényleg vissza akar térni és újra felrázza a zeneipart? A világ várja a következő mozdulatát, de az az érzésem nem is nagyon látja, hogy mennyire hiányzik a zenei palettáról. (Robert)

Harriette Cole: Michael egyértelműen egészségesnek és boldognak tűnt – mi több, elégedettnek. Olyan békesség lengte körül, amely kézzelfogható volt. Úgy tűnt kényelmesen érzi magát a saját bőrében. Na persze olyan teste van, amiért bármelyik nő vagy férfi meghalna! 49 évesen vékony, táncos alkata van, amely bizonyítéka a rendszeres, fegyelmezett gyakorlásnak. Szóval vissza tudna térni? Mindenképpen elég erősnek tűnik. Azt is tudjuk, hogy aktívan dolgozik a stúdióban és alkot. Azt mondta nekünk, hogy egy magnóval utazik, így akárhol jön rá az ihlet a zenealkotásra fel tudja venni későbbi felhasználásra. Azt is megjegyezte, hogy manapság sok művész nem néz belülre, hogy a saját egyedi zenéjét alkossa meg. Úgy véli eljött az idő az áttörésre. Ez mindenképpen magában foglalhatja Michael Jackson áttörését is – vagy inkább azt kellene mondanom, hogy egy újabb áttörést tőle!

Kérdés: Mesélj nekünk Blanketről! Arról a kis titokzatos bébiről! Milyennek találtad a kisfiút? Jólnevelt gyerek? Milyen apa és fia egymással? Betekintést nyertél abba, hogy Michael milyen apja a gyerekeinek abból, amit eddig láttál? (Melissa Manilából, a Fülöp-szigetekről)

Harriette Cole: Michael másik két gyerekével nem találkoztunk. A lánya Paris 9 éves és a másik fia, Michael Joseph 10 éves. Blanket hihetetlenül jólnevelt volt amikor a társaságunkban volt, ami nagy teljesítmény egy 5 évestől. Nyilvánvalóan nagyon közel áll az apukájához. Kézenfogva sétáltak be és csak akkor váltak el, amikor mindketten fesztelenül érezték magukat. Michael szülői képességei dicséretre méltók voltak. Sok szó nélkül, nagyon finom gesztusokkal fegyelmezett, irányított, támogatott. Michael nyilvánvalóan azt akarja, hogy Blanket jó modort tanuljon, így amikor az Ebony csapat belépett a szobába az interjúra Michael megmutatta Blanketnek hogyan fogjon kezet és üdvözöljön minket. Apró dolgok, de nem az apró dolgok mutatják meg valakinek az igazi énjét?

Kérdés: Terveztek újabb Ebony/Jet/Michael Jackson együttműködést a közeljövőben? (Jamison)

Bryan Monroe: Amint mondani szokták: “maradj velünk!” Tervezünk még egy címlapot, ezúttal a testvérmagazinunknál, a Jetnél, amely valamikor december közepén jön ki. Az egy heti magazin, így figyeld az újságárusoknál! Talán lesznek benne friss hírek is!