Valamennyi bejegyzés

Ain’t No Sunshine

Ain't No SunshineAz Ain’t No Sunshine Michael Jackson által énekelt verziója Michael debütáló szólóalbumán, a Got to Be There-en jelent meg 1972 januárjában, Michael 13 éves korában. A dal szerzője és eredeti előadója Bill Withers, aki alig több, mint fél évvel korábban vitte sikerre a dalt, amikor is az harmadik helyet ért el a Billboard Hot 100-on és hatodik helyet az R&B slágerlistán. Akkoriban nem volt szokatlan, hogy egy-egy sikeres dalt akár azonnal feldolgozzanak mások is. Kislemezként Michael verziója  csak az Egyesült Királyságban jelent meg 1972. augusztus 19-én, ahol a 8. helyig jutott a slágerlistán. Withers azt nyilatkozta, hogy a dalt a Jack Lemmon és Lee Remick főszereplésével készült Days of Wine and Roses című 1962-es film inspirálta.

A kislemez B-oldalára a Ben című dal került, de mivel az külön kislemezként is megjelent, így azzal külön cikkben foglalkozom.

A Michael Jackson-féle Ain’t No Sunshine album verziója egy kissé eltér a kislemez változattól és tartalmaz egy szöveges intrót is.

Bill Withers eredeti verziója

Michael Jackson verziójának adatai

Írta és komponálta: Bill Withers
Producer: The Corporation (Freddie Perren, Alphonso Mizell, Berry Gordy, Deke Richards)
Hangszerelte: The Corporation (Freddie Perren, Alphonso Mizell, Berry Gordy, Deke Richards, Eddy Manson)
A felvétel ideje: 1971
A felvétel helyszíne: Motown Recording Studios, Los Angeles, Kalifornia
Album: Got to Be There

Stílus: R&B, soul, pop

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

Egyesült Királyság: 8.

Eladott példányszám a világon: 278 910

Forrás: http://www.jackson5abc.com/michael/albums/got-to-be-there/ain-t-no-sunshine/

A Counting Crows együttes énekese, Adam Duritz első zenei élményéről

Adam Duritz

 

“Nos, az első lemezem, amit megvettem… nem vagyok biztos benne. Lehet, hogy mindkettőt ugyanazon a napon vettem, de az első két lemezem közül az egyik mindenképpen Michael Jackson Got To Be There-je volt, ami azt hiszem az első szólólemeze volt. Rajta volt a Rockin’ Robin és a Got To Be There és már nem emlékszem még mi. És aztán a Jackson 5 Greatest Hits albuma. Az volt az első két lemez, amire emlékszem, hogy megvettem és az első koncertem, amire elmentem gyerekként az egy Jackson 5 koncert volt. A szüleim vittek el, amikor még nagyon kicsi gyerek voltam. És nem a Jacksonst értem ez alatt, hanem ténylegesen a Jackson 5-ot. Ez egy rodeón volt Texasban és talán 1970-ben. Gyerek voltam. És ez teljesen kiütött engem. Azok a dalok annyira jók voltak, annyira élettel teliek és ő (Michael) annyira gyilkos énekes volt. Velem egykorú volt, egy pár évvel idősebb nálam, de olyan volt, mintha egy velem egykorú gyereket néznék. Ő lehetett olyan tíz-tizenegy éves, én meg valószínűleg hat voltam. Talán ő tizenkettő volt, nem tudom, de gyerek volt és én is gyerek voltam és kibaszottul jók voltak. Azok a dalok és azok a groove-ok. Az I Want You Back basszus gitár groove-ja – a mai napig emlékszem rá. A fejedbe ragad, hihetetlen. Azt hiszem valószínűleg ez volt az első. Nem tudom, hogy emiatt akartam-e zenét írni, de emiatt mondtam azt, hogy ‘whoa, zene, ez fantasztikus’ (nevet). Azután nem tudtam betelni vele. És tudod ott voltak a Beatles lemezei is. A szüleimnek megvolt az összes Beatles album és mindenképpen emlékszem azokra a dalokra. De az első lemezem a Jackson 5 lemez vagy a Michael Jackson lemez volt. Lehet, hogy együtt vettem meg őket. Valószínűleg azért, mert elmentünk arra a koncertre. Nem tudom, hogy hallottam-e a cuccot azelőtt. De mindig úgy emlékeztem a Jackson 5-ra, mint az első cuccra, ami igazán magával ragadott, amitől azt gondoltam, wow, ez hihetetlen. A zene hihetetlen.”

http://www.glidemagazine.com/119366/adam-duritz-counting-crows-exclusive-interview/

Got to Be There (album)

GotToBeThereMegjelenés: 1972. január 24.

A felvétel ideje: 1971. június-december

A felvétel helye: Motown Recording Studios, Los Angeles, Kalifornia

Kislemezei: Got to Be There, Rockin’ Robin, I Wanna Be Where You Are, Ain’t No Sunshine (utóbbi csak az Egyesült Királyságban)

Stílus: pop, R&B, soul

Kiadó: Motown Records

.

.

A Got to Be There a Spotify-on:

A Got to Be There Michael Jackson debütáló szólóalbuma, amely 13 éves korában, 1972 januárjában jelent meg. A Motown lemeztársaság elnöke, Berry Gordy a Jackson 5 sikerén felbuzdulva úgy gondolta, hogy még többet ki lehet hozni a csapatból, ha a fiúk némelyike szólólemezeket is kiad. Elsőként Michaelre esett a választás, majd később Jermaine és Jackie is követte. Gordy-nak az adta az ihletet, hogy néhány hónappal korábban az Osmonds együttes Michaellel egyidős gyereksztárja, Donny Osmond is megjelenttette első szólóalbumát.

Az album dalainak felvételei 1971 júniusa és decembere között zajlottak. Első kislemeze, a címadó dal, három hónappal megelőzte az albumot és 1971. október 7-én jelent meg. Az Egyesült Államokban a 4., az Egyesült Királyságban az 5. helyig jutott a slágerlistán. A második kislemez, az 1972 februárjában kiadott a Rockin’ Robin ennél is jobban szerepelt: az Egyesült Államokban 2., az Egyesült Királyságban 3. volt. További két kislemezt adtak ki az albumról: a Diana Ross testvére, T-Boy Ross és Leon Ware által szerzett I Wanna Be Where You Are-t (USA #16), valamint Ain’t No Sunshine-t, ám utóbbit csak az Egyesült Királyságban (UK #8). Maga az album az Egyesült Államok fő slágerlistáján a 14., R&B slágerlistáján a 3., az Egyesült Királyságban pedig a 37. helyig jutott.

Michael gyerekkori szólóalbumainak a stílusa némileg eltért a Jackson 5 stílusától – kevesebb volt bennük a funk, s még szentimentálisabbak voltak, talán egyenesen sziruposak mai füllel, ugyanakkor még jobban hangsúlyozták Michael hangi adottságait és érzelmes, korát meghaladóan érett előadását – miközben mindez maradt a Motown soul, R&B, pop hangzásának keretein belül. Természetesen ez a gyerekkori hangzás nagyban eltér Michael felnőtt anyagaitól is. A Got to Be There album tartalmáért, akárcsak a Jackson 5 albumok tartalmáért, nagyrészt a Corporation nevű dalszerző-producer csapat volt felelős, amely magát Gordy-t is magában foglalta.

A Got to Be There album több feldolgozást is tartalmaz: az Ain’t No Sunshine-t, amellyel szerzője, Bill Withers mindössze néhány hónappal korábban hódította meg a slágerlistákat, a Rockin’ Robint, amely egy 1958-as, eredetileg Bobby Day által énekelt sláger, a Love Is Here And Now You’re Gone-t, amely a Supremes 1967-es Nr. 1 slágere, valamint a You’ve Got a Friend-et, amely 1971-ben volt Nr. 1 sláger James Taylor előadásában.

Érdekesség, hogy a Pearl Jam frontembere, Eddie Vedder egy interjúban elmondta, hogy Michael Jackson Got to Be There című albuma volt az első albuma (lásd ezt a cikket).

Az albumot 2009-ben újramaszterelték és ez a változat a Hello World: The Motown Solo Collection box set részeként jelent meg.

Az albumon szereplő dalok listája:

Ssz. Dal Dalszerző Producer
1. Ain’t No Sunshine Bill Withers The Corporation
2. I Wanna Be Where You Are T-Boy Ross, Leon Ware Hal Davis
3. Girl Don’t Take Your Love From Me Willie Hutch Willie Hutch
4. In Our Small Way Bea Verdi, Christine Yarian The Corporation
5. Got to Be There Elliot Willensky Hal Davis
6. Rockin’ Robin Leon Rene (Jimmie Thomas álnéven) Mel Larson, Jerry Marcellino
7. Wings of My Love The Corporation The Corporation
8. Maria (You Were The Only One) The Corporation The Corporation
9. Love Is Here And Now You’re Gone Brian Holland, Lamont Dozier, Edward Holland Jr. Hal Davis
10. You’ve Got A Friend Carole King The Corporation

A Corporationt Alphonso Mizell, Berry Gordy, Deke Richards és Freddie Perren alkotta.

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 14.
Egyesült Királyság: 37.

Eladott példányszám a világon: kb. 3,2 millió

Forrás:

http://www.jackson5abc.com/michael/albums/got-to-be-there/

John Pidgeon interjúja Michael Jacksonnal (1980. január)

Az alábbi interjút 1980 januárjában készítette John Pidgeon egy brit rádiós zenei dokumentumszéria keretében. Nem egészen fél évvel korábban jelent meg Michael első felnőtt szólóalbuma, az Off The Wall és éppen a Jacksons Triumph című albumán dolgozott a testvéreivel.

Az interjú elég furcsa módon zajlott: Michael kikötötte, hogy a riporter közvetlenül hozzá nem intézheti a kérdéseit, hanem a szintén jelenlévő akkor 13 éves húgának, Janetnek kell feltennie őket, aki továbbítja azokat felé. Hogy ennek mi volt az oka? Excentrikusság? Valamiféle imázst próbált ezzel építeni? Vagy egyszerű tréfa? Ki tudja? Később mindenesetre erről leszokott, de ez az interjú így zajlott. A könnyebbség kedvéért én a kérdéseket úgy fordítottam, mintha Pidgeon közvetlenül Michael felé intézné őket, nem pedig egyes szám harmadik személyben Janeten keresztül és Janet közvetítését is kihagytam. Az interjú hat részletben fent van a YouTube-on audióként, de elvileg össze vannak fűzve, így automatikusan továbbugrik az egyes részek után a következőre. Íme tehát az audió:

És a magyar fordítás:

John Pidgeon: Ha vissza tudnánk menni oda, amikor elkezdtétek – amikor a Jackson 5 elkezdte. Hogyan illeszkedtetek be a Motown felépítésébe?

Michael Jackson: Volt egy shownk a Regal színházban, Chicagóban. Egy ilyen tehetségkutató típusú show. És nyertünk. És ott volt Gladys Knight és egy fickó Bobby Taylor és ők meséltek a Motownnak rólunk és a Motownt érdekelte, hogy meghívjon minket egy meghallgatásra. Úgyhogy elmentünk Berry Gordy villájába Detroitba – medence volt a házban és az összes Motown sztár ott volt: a Supremes, a Temptations, a Marvelettes, a Miracles. És meghallgattak minket és imádták. És Diana Ross külön odajött hozzánk a koncert után, amit adtunk nekik. Megpuszilt minket és azt mondta csodálatosak voltunk és azt mondta, hogy különleges szerepet szeretne játszani a karrierünkben és így kezdődött. És aztán megcsináltuk az első kislemezünket az I Want You Back-et, ami aranylemez lett, aztán az ABC-t, a The Love You Save-et, a Never Can Say-t, és így tovább és tovább. És így kezdődött.

JP: Smokey Robinson volt a lemeztársaság alelnöke. Ő vagy Berry Gordy foglalkozott elsősorban a csapattal?

MJ: Berry volt a Jacksonok fő felügyelője. Ő volt a fő menedzser. Ő volt a feje az egész karrierünknek a Motownnál. Berry Gordy, tudod, amint azt a világ is tudja a Motown Records tulajdonosa. És csupán két együttest menedzselt személyesen a Motown teljes történelme során – a Supremes-t és a Jackson 5-ot. Szóval ő volt a fő erő mögöttünk, valamint az apám és az anyám.

JP: A Jacksonok egy olyan időszakban csatlakoztak, amikor a Motown bizonyos változásokon ment keresztül. Érezted-e akkoriban, 1970 körül, hogy ti vagytok a Motown vezérlő fénye, miközben mások távoztak a lemeztársaságtól?

MJ: Igen, ez igaz. Akkoriban ennek nem voltunk tudatában, egyszerűen csak izgatottak voltunk, hogy a társaságnál lehetünk. Berry Gordy-nál laktunk. A csapat fele Berrynél élt másfél évig, a másik fele Diana Rossnál. Berry egy domb tetején lakott, Diane pedig csupán egy háztömbnyire tőle. Ez nagyon izgalmas volt, tudod, nagyon élveztük. Nem gondoltunk a stresszes évekre a Motownnál. Nekünk jól ment, mert nagyon jól éreztük magunkat, volt egy nagy turnénk és minden, amit akartunk.

JP: Amikor olyan fiatalok voltatok sok beleszólásotok volt-e a karrieretekbe és abba a zenébe, amit játszottatok?

MJ: Nem. Főleg azt csináltuk, amit mondtak nekünk. Tudod, volt egy kis beleszólásunk abba, hogy egy dal hogy hangozzon, bla-bla, de főleg azt tettük, amit Berry akart tőlünk és az mindig jó is volt. Azt mondanám, hogy a Motown volt a legjobb iskola a számomra, tényleg, az volt a legjobb. A legjobb emberek némelyike ott volt és ma is ott van. Hihetetlen.

JP: Tehát ha ez egy iskola volt, akkor milyen dolgokat tanultál meg a lemezkészítésről?

MJ: Tanultam a produceri munkáról, megtanultam, hogyan kell megvágni egy dalt a produceri munka mellett, rengeteg dolgot megtanultam a dalszerzésről és… az egész dolog, az, hogy Stevie Wonder mellett lehettem, hogy ott ülhettem az ő lemezfelvételein és tanulhattam, az hihetetlen volt. Az ahogy egy producer diktálja nekem, hogy mit akar, meg minden, és hogy hogy akarja – ez az egész a legjobb tanulási lehetőség. Csodálatos volt. A legjobb iskola.

JP: Említetted, hogy ott voltál egy Stevie Wonder lemezfelvételen. A Motown tehát valóban egy nagy család volt?

MJ: Igen, nagyon igaz, hogy az volt. Mindenki együtt dolgozott. Lemezfelvételed volt és Berry Gordy csak besétált és megváltoztatott dolgokat és ettől senki nem lett dühös. Azt mondta: “Ne úgy csináld, próbáld meg így! Azt akarom, hogy ezt énekeld, Michael. Énekeld azt, hogy ’yeah’ néhányszor ott, vagy változtasd meg azt a sort. Azt akarom, hogy dolgozz ezen a szövegen.” Olyan volt, mint a Disney stúdiók módszere, mint amikor Walt Disney bejött és egyik stúdióból a másikba ment és ösztönzött mindenkit, mint ahogy egy méh hordozza szét a pollent. Csak egyik helyről a másikra ment, hogy így ösztönözzön embereket, hogy a megfelelő úton tartsa őket. Berry csodálatos volt abban, hogy vett egy dalt és a megfelelő irányba vitte azt el, a megfelelő ízeket adta hozzá, hogy sláger legyen. Tudta, hogy ahhoz mi kell. És nem mindenki képes erre. Ő egy igazán nagy figura.

JP: Nem volt-e számodra frusztráló, hogy mások mondták meg hogyan csináld a dalaidat? Nem akartad volna egy bizonyos módon csinálni?

MJ: De igen, sokszor. Volt néhány vitám néhány producerrel a Motownnál arról, amiről most kérdeztél. És ez egy elég sarkalatos dolog lett. Berry Gordy lejött a stúdióba és… egy kicsit elszabadultak az indulatok, de végül megoldottuk és igazam volt. A producer azt akarta, hogy egy bizonyos módon ejtsek ki szavakat. Azt mondtam neki: “ha olyan precízen ejted ki a szavakat az elvesz a dal érzéséből” és ezen egy kicsit összevitatkoztunk. De végül pont került a végére és igazam volt és… [nevet] nyertem. De jó lecke volt, mert tudtam mit akar, de amit akart az annyi mindent elvett.  Tényleg.

JP: Mi a helyzet a vezető szereppel a Jacksonsban? Amikor elkezdtétek akkor a legidősebb volt a főnök, de ahogy ti többiek nőttetek nem akartatok egyre több beleszólást a dolgokba?

MJ: Igazából nem volt hierarchia a csapatban. Az emberek mindig engem hívtak vezetőnek, mert mindig én táncoltam és énekeltem elöl, de tényleg nem volt vezető. Mindig felnéztünk Jackie-re, mert ő a legidősebb bátyánk, fölénk tornyosult és nagyon tiszteljük, de tényleg nem volt vezető. Hagytuk, hogy a közönség válassza ki, hogy mit kedvel, hiszen ez értük van és ha valakit vezetőnek akarnak hívni az rendben van.

JP: Mi a helyzet a csapattal akkor, amikor a Jacksonok maguk között hoznak döntéseket arról, hogy milyen anyagot akarnak énekelni – ilyenkor ki döntött végül?

MJ:  Mind leültünk együtt és megbeszéltük, megvitattuk – de ez sosem fordult veszekedésbe, csak leültünk… az a helyzet, hogy többnyire ugyanolyan ötleteink voltak, úgyhogy ez sosem volt igazán olyan probléma, hogy „nem, így fogjuk csinálni, nem, neked úgy tetszik, nem, nem csinálhatjuk úgy”. Többnyire ugyanolyan ötleteink vannak. Ha van valakinek egy jobb ötlete az adott helyzetre, akkor azt mondjuk „igen, ez egy jó ötlet”. Soha nem jutottunk el oda, hogy szavazzunk, vagy, hogy egy személynek nagyobb hatalma legyen, mert ő a vezető, de mindnyájunknak megvannak a saját ötleteink.

JP: És az kinek az ötlete volt, hogy szólókarrierbe is kezdj az együttes mellett?

MJ: Az Berry Gordy ötlete volt. A korai napokban a Motownnál úgy gondolta, hogy nekem egy kicsit több mindent kellene csinálnom – más dolgokat, másfajta zenét, ne legyek elkötelezve egyetlen hangzás mellett. És így amikor felvettem a Got To Be There című dalt – az volt az első szóló albumom, a Got To Be There című – és az egy másfajta zene volt és én imádtam. És persze volt benne egy soul-os íz is, ugyanakkor pop is – nevezzük akárminek is, zene volt és csodálatos volt és az volt az első szóló slágerem. És aztán jött a Ben, ami egy patkányokról szóló film zenéje volt. Akármerre turnézunk az egész világ követeli azt a dalt. Nem mehetünk le úgy a színpadról, hogy az emberek ne skandálnák a Bent. És aztán ott volt az I Wanna Be Where You Are, ami nagy sláger volt – azt Diana Ross testvére írta nekem. És aztán a Rockin’ Robin, ami egy régi dal volt, az is sláger volt. Aztán… eljutottunk az újabb dalainkhoz. Mert elhagytuk a Motownt és a CBS-hez szerződtünk és készítettünk néhány albumot. És olyan szerződést írtunk alá, amely egy bizonyos számú albumot tartalmazott a Jacksonstól és egy bizonyos számú albumot tőlem, mint szóló művésztől. És jött az ügyvédem és így jött az Off The Wall.

JP: Amikor elhagytátok a Motownt nehéz volt az a helyzet – hogy már nem vagytok a Motownnál?

MJ: Igen. Ez egy nagyon jó kérdés, mert a Motown egy sokkal kisebb vállalat, minden arcot ismersz, még a titkárokat is névről ismered, és ha bármilyen problémánk volt bármivel Berry Gordy lejött és megbeszéltük. Ezzel szemben a CBS-nek milliónyi alkalmazottja van az egész világon és… Istenem… hogyan illeszkedjünk be emberek egy ekkora családjába? Ha valakit fel akarunk hívni, akkor távolsági beszélgetést kell kérnünk New Yorkba, Brazíliába, Angliába. Megismersz egy embert üzleti szempontból, de nem úgy, mint egy személyes barátot. De Berry amellett, hogy a menedzserünk volt még egy apafigura is volt és sokkal jobban tudtunk vele azonosulni. Csak most kezdek igazán belejönni az érzésbe, hogy hogyan kell a CBS-szel tárgyalni, most kezdek megismerni mindenkit – annyira hatalmas cég… Istenem.

JP: A stúdióban is megváltoztak a dolgok, amikor a Motowntól a CBS-hez szerződtetek?

Michael 1980-ban

Michael 1980-ban

MJ: Azt mondanám az volt a legfeszültebb helyzet. Az az időszak számomra – amikor a Motowntól a CBS-hez mentünk. Egy teljesen új világba csöppentem, Istenem, nem tudtam mi történik. És annyi minden történt, annyi feszültség, nem tudtam mi fog történni. És megköszönöm Istennek, hogy minden jól alakult. Csatlakoztunk a CBS-hez és nem ismertem ott senkit, csak annyit tudtam mit kell tennünk a szerződésünk szerint és megértettem mindent. Bementünk a stúdióba és a tőlünk telhető legjobbunkat nyújtottuk és a CBS úgy gondolta, hogy a Gamble és Huff producer páros legyen a producerünk és így is lett és készítettünk velük néhány elég jó dalt: a Show You The Way To Go-t, ami nagy sláger volt, vagy az Enjoy Yourselfet – sok dalt. És mivel oly sok éve dolgoztunk már stúdióban, valami azt súgta nekünk, hogy el kellene kezdenünk saját dalokat írni. Eljött az idő, hogy magunk csináljuk. Így aztán úgy döntöttünk, hogy magunk fogjuk írni a dalainkat és mi leszünk a producerei is. És végül így is tettünk. Annyi mindenen keresztülmentünk, tudod, azzal, hogy az emberek nem hisznek a munkádban és azt mondják „persze, persze”. Mi meg azt mondtuk „igen, tudjuk, hogy meg tudjuk csinálni, tudjuk mire vagyunk képesek”. És bevonultunk a stúdióba és megírtuk a Destiny albumot, ami kétszeres platinalemez lett. És ez még inkább befolyásolt minket. Ott volt a Shake Your Body – ami hatalmas sláger lett -, akár csak a Blame It On The Boogie. Szóval nagyon boldogok voltunk, nagyszerű érzés volt. És a CBS is elégedett volt. És ezután… tényleg nagyszerű érzés… jött az Off The Wall, most pedig az új albumunkon dolgozunk, amivel eddig nagyon jól haladunk a stúdióban.

JP: Attól eltekintve, hogy nyilvánvalóan elégedettek vagytok a Destiny album remek eladási adataival, mennyire voltatok elégedettek azzal, amit magatok írtatok, amilyen produceri munkát magatok végeztetek? Nem éreztétek úgy, hogy még jobbak is lehettetek volna?

MJ: Nos, én mindenképpen úgy éreztem és biztos vagyok abban, hogy a testvéreim is, mert én soha semmivel nem vagyok elégedett, mert mélyen hiszek a tökéletességben és én sosem vagyok elégedett. Mindig megvágok egy dalt, vagy ilyesmi és aztán hazamegyek és azt gondolom: „nem, ez így nem jó, újra kell csinálnunk, ez így nem jó” és visszamegyünk újra és újra és újra. És azt gondolom: „A fenébe is, ezt kellett volna csinálnom, vagy azt kellett volna csinálnom”. Hiába első a slágerlistán mégis arról üvöltözöl, hogy mit kellett volna csinálnod. Még mindig nem vagyok elégedett egy csomó dologgal, de az azt hiszem igazán jó, hogy csak mész előre és tökéletesíted így a dolgokat és szeretnék is ilyen maradni, mert ha mindennel elégedett vagy, akkor megmaradsz egy szinten a világ pedig elmegy melletted. Az sem jó.

JP: A Wiz című filmen keresztül kezdtél el dolgozni Quincy Jones-szal?

MJ: Igen. Már korábban is találkoztam Quincy-vel, Sammy Davis házában nagyon régen. És Sammy azt mondta neki: „Ez a fickó igazán nagy lesz…” Még tíz éves sem voltam. „Szóval ezt gondolja?” És Quincy azt mondta: „Ó, tényleg?”, Sammy pedig azt mondta: „Csak várj, amíg meglátod!” Bla-bla-bla. Ő meg szerintem azt gondolta, hogy ez milyen hülyeség. Tudod, ezt gondolta. És ott találkoztam Quincy-vel, azt hiszem filmzenéken dolgozott – televíziós showkon, mozifilmeken. A Tizenkét dühös ember zenéjén, meg ilyesmiken. De amikor igazán találkoztam Quincy-vel – az igazi házasság – az a Wiz projekt volt. És amikor igazán megismertük egymást, akkor csodálatosan dolgoztunk együtt. Annyira jól! És egy nap felhívtam Quincy-t és azt mondtam: „Quincy, készen állok arra, hogy szóló albumot készítsek, megírtam a dalokat, de akarok egy igazán jó producert, hogy velem dolgozzon.” Azt mondtam: „Elvégzem a produceri munkát is, de azt akarom, hogy valaki dolgozzon velem.” Azt mondtam: „Tudnál ajánlani valakit?” És egyáltalán nem célozgatni próbáltam. Nem is gondoltam rá, de ő azt mondta: „Smelly,” – Smelly-nek hív engem – azt mondta: „Smelly, miért nem hagyod, hogy én csináljam?” Én meg: „Ez egy remek ötlet.” És így kezdődött. Azt mondta: „Mikor kezdünk?” És a következő héten összejöttünk és elkezdtünk tervezgetni. És így született az Off The Wall.

JP: Az, hogy Rod Tempertont bevonjátok dalszerzőként Quincy ötlete volt? Ismerted a dalait?

MJ: Turnén voltam… Az Off The Wall elkészítése nagyon hosszú időbe telt, mert közben Angliába mentünk, visszajöttem, dolgoztunk az albumon egy kicsit, elmentem turnézni, a turné hétvégéin hazarepültem egy kicsit, annyi minden volt. És miközben Délen voltunk Lousianában Quincy felhívott és azt mondta: „Michael, itt van ez a fickó, Rod Temperton, nem tudom hallottál-e már róla, biztos vagyok abban, hogy hallottad már a munkáját. Hallottad már a Heatwave együttest?” Persze, hogy hallottam a Heatwave-et, a Boogie Nights-ot, az Always and Forever-t. Quincy azt mondta: „Írt neked néhány dalt, várj, amíg meghallod őket.” Mondtam „oké, alig várom”. Szóval elküldött nekem néhány dalt és Rod énekelte őket – Rod utálja a hangját, úgy gondolja borzalmas – és ő énekelte ezeket a dalokat, a Rock With You-t. Azt mondtam: „Istenem, ezek nagyszerűek”. Úgyhogy felvettem őket és így jött össze. És ezek nagyszerű dalok. A múlt héten találkoztam vele, most valami George Benson anyagon dolgozik.

JP: Azoknál a daloknál, amelyeknek te voltál  a társ producere hogyan alakult a munkamegosztás közted és Quincy között?

MJ: Nos, azoknál a daloknál, amiket én írtam, én magam készítettem… én írtam a zenét, a szöveget, a melódiát és mindent, Quincy és én együtt végeztük a produceri munkát. A többi dal produceri munkáinál néha ott voltam, néha nem voltam ott. Mondtam nekik, hogy ezt vagy azt így csinálják. Együtt dolgozunk. Ezt szeretem a Quincy-vel való együttműködésben – ő egyáltalán nem önző ember. Zeneileg pedig korlátlan. Istenem, bármit is akarsz ő meg tudja csinálni: jazz, folk, pop, klasszikus, soul, gospel – bármit. Reneszánsz zenét, bármit, cirkuszi zenét. Különösen a filmekben, filmzenék terén szerzett tudása és tapasztalata révén – amikor zenét kell írni egy jelenethez, amikor egy fickó megöl valakit, vagy drámát ábrázolni – és az én albumomon sok ilyen dolog van és nagyszerű volt vele dolgozni. A Paul McCartney dal… Paul McCartney nem volt ott a dala felvételénél, de tudta, hogy stúdióban vagyunk – azt a dalt kifejezetten nekem írta, a Girlfriendet. Vagy ott van az a dal, amit Stevie Wonder írt nekem, az I Can’t Help It és annyira boldog voltam, hogy ilyen csodálatos emberekkel dolgozhatok, mert szeretem a profikat, azokat az embereket, akik hihetetlenek a munkájukban és továbbra is ezt akarom folytatni – ilyen emberekkel lenni, tudod, és tanulni és fejlődni és tapasztalatokat szerezni. Szerintem ez nagyszerű.

JP: Amikor a stúdióban vagy fontos-e számodra, hogy egyszerre felvegyél egy vokált vagy fel kell építened azt?

MJ: Nem, én elég gyorsan megcsinálom a vokálokat. Néha bele kell magad élned a dalba és megfelelő hangulatba kerülnöd, de például a Bent egy felvétellel csináltam meg. Bementem, megcsináltam és megkérdeztem: akarjátok, hogy még egyet csináljak? És a fickó azt mondta: „Nem, nem, nagyszerű volt.” Én meg: „Ennyi volt?” És az így született. De két verziót készítettem a Benből – az amit a filmben hallottál egy másik verzió mint ami a lemezen van, amit egy felvétellel csináltam meg. És ez a Motownnál volt. És sosem fogom elfelejteni azt a kis almás ládát amin álltam, hogy felérjem a mikrofont és rá volt írva a nevem. Most Diana Ross házában van. Nála van az összes kis papírom, amire rajzoltam.

JP: Mit élvezel jobban, a stúdióban lenni, vagy a színpadon?

MJ: Ez nehéz kérdés, mert mindkettőért megőrülök. Mert a stúdió általában lehetőséget ad arra, hogy színpadon legyél (???), különösen ha hihetetlen közönséged van. De azt hiszem a színpad a kedvencem. Szeretek szórakoztatni, az a legjobb, tényleg a legjobb.

JP: Nehéz megállnod, hogy ne táncolj a stúdióban?

(Janet: Igen, szerintem az.)

MJ: Igen, az az én problémám. Az az én problémám. Állandóan táncolok, nehéz nyugodtan állni, mozgok a mikrofon körül. Ez egy nagy probléma számomra, itt is.

JP: Keményen dolgozol a táncodon?

MJ: Kellene, de nem. Tényleg kellene, egyszer egy héten, ötleteken dolgozni, de én nem igazán teszem ezt. Amit látsz tőlem a színpadon az spontán reakció, semmi nem tervezett, nem úgy van, hogy bementem egy szobába és megpróbáltam keményen gondolkodni, tudod, csak megtörténik érzésből.

JP: Olyan emberek tanítottak a pályafutásod során, mint Berry Gordy, Diana Ross, a szüleid. Igazán foglalkoztak veled. Van arra valami magyarázatod, hogy annyi érzés van a hangodban, mint Billie Holiday-nek? Van-e arra valami magyarázatod, hogy az emberek mitől érzik azt, amit te érzel, amikor énekelsz? Hogy hogyan tudod az embereket boldoggá, vagy szomorúvá tenni?

MJ: Nincs igazi magyarázat, nincs igazi… ennek semmi köze sincs a személyes tapasztalathoz. Amikor színészkedek az a színészkedésen keresztül jön… de az éneklésemen keresztül… azt mondanám talán ez Istentől való… Amint mondtam, amikor kicsi voltam nem igazán tudtam miről énekelek, csak énekeltem, csak ez jött ki és ez elég jól hangzott. Csak csinálom és megtörténik. Nem tudom megmagyarázni, vagy… Utálom ezt mondani, de néhány ember tehetségnek hívja, néhány ember akárminek, de csak kijön és ez olyan valóságos… a személyes élmény vagy akármi, amitől átjön az egész, csak egy érzés és Isten, azt mondanám főleg Isten.

JP: Smokey Robinson mindig nagy hősöm volt. Énekesként hozzá hasonlítod magad?

MJ: Kedves lenne, mert Smokey-nak nagy közönsége van… Nehéz lenne azt mondanom, hogy azt követem, mindig csak elfogadom amit a közönség gondol, mert ez igazából értük van. Igazán hiszem és érzem, hogy okkal vagyok itt és az a dolgom, hogy előadjak az embereknek és ha elfogadják ezt az az én jutalmam. Fel akarnak állítani arra a piedesztálra, de nem tudom azt mondani, hogy olyan jó vagyok, mint Smokey, nem tudom azt mondani.

JP: Egyáltalán hatással volt-e rád Smokey vagy bárki más?

MJ: Igen, azt mondanám, ha száz százalékos szintről beszélünk, akkor ötven százalékot a Motownnak adnék – felnőni a Motownnal – és sok százalékot adnék James Brownnak, Jackie Wilsonnak és a többi nagyszerű szórakoztatóművésznek, és a színházban eltöltött időmnek, a színházban gyűjtött tapasztalatoknak, sokáig játszottunk színházakban, az a világon a legjobb tapasztalat. Ott ülni a színpad mellett és tanulni, ahh… És most mindenféle zenét szeretek, sokféle művészt szeretek: a Beatlest, szeretem a folk zenét, az Earth Wind  & Fire-t, Stevie Wondert – ő a legnagyobb kedvencem – és…  szeretek mindenféle zenét. Nem szeretek kategóriákat mondani – pop, jazz – én nem szeretem ezt. Ez egyszerűen csak zene, csoda a fülnek és csak ez számít. Ha meg tudok mozgatni egy embert a zenén keresztül attól érzem magam jól. Ezt szeretem benne.

JP: A zeneiparban sok ember kiégeti magát tíz év alatt. Te már több, mint 10 éve benne vagy, de még most is fiatalabb vagy, mint a legtöbb ember, amikor elkezdi. Ha belenézel egy kristálygömbbe hogyan látod a karrieredet?

MJ: Azt hiszem titokban és privát, igazán mélyen van egy sors a számomra és nekem rajta kell maradnom ezen a pályán és követnem. Erős érzéseim vannak a filmmel kapcsolatban, a filmrendezéssel kapcsolatban – zenés filmek és dráma, ilyesmik és ez az én sorsom. Koreografálni is a filmeket, megírni őket, a zenét megcsinálni – zenés filmek, dráma, sok-sok nehéz dráma zenével. Ahogy mondtad sok ember túlexponálja magát, ez igaz – amikor az embereknek elegük lesz valakiből. Imádkozom, hogy ez velem soha ne történjen meg. Nem szeretek sok különféle dolgot csinálni, mindenütt ott lenni, mert ez kicsit zavarba hoz. Nem szeretek sokat a tévében lenni, a színpadot szeretem mindennél jobban – a színpadon lenni, de nem a tévében.

JP: Hogy éreztél akkor, amikor azt a zenét amit csináltál mindenki diszkónak kezdte hívni – a diszkó így, a diszkó úgy? És különösen most, hogy az emberek arról beszélnek, hogy a diszkó leszállóágban van. Mit gondolsz az ilyen címkékről?

MJ: Amint korábban már mondtam utálom a címkéket, mert ennek egyszerűen csak zenének kellene lennie. Nem látok semmi problémát a diszkóval. Minden péntek este és szombaton Kalifornia tele van, minden klub tele van, minden diszkó tele van. Az emberek egész héten dolgoztak, bulizni akarnak, jól akarják magukat érezni és táncolni akarnak. Táncolni ritmusra kell, ütemre. Nem tudsz táncolni arra, hogy tanananana (heavy metalt imitál – a ford.), könnyedén kell venned. Hívhatod diszkónak, hívhatod bárminek, nem tudom, ez zene. Hívják akárminek, aminek akarják, rendben van. Diszkónak neveznéd a Never Can Say Goodbye-t? Diszkónak neveznéd a Bent? Diszkónak neveznéd a She’s Out Of My Life-ot, az Off The Wallt, a Rock With You-t? Nem tudom… számomra ez zene. Gyönyörű a fülnek és ez az ami számít. Olyan ez, mint amikor hallasz egy madárcsicsergést, nem mondod, hogy az egy kék szajkó, ez meg egy varjú. Ez csak gyönyörű hang. Csak ez számít. És nem mondod, hogy ez egy varjú, ez… ez gyönyörű, hallgasd. Nézed őket, ahogy repülnek az égen, csak egyszerűen gyönyörű. Ez a csúnya az emberben, túl sokat kategorizál. Egy kicsit túl rasszista a dolgokkal kapcsolatban, amikor mindenkinek együtt kellene lennie. Ezért beszélünk sokat a páváról, mivel a páva az egész madár család egyetlen tagja, amely minden színt egybe integrál. (A Jacksons a pávát választotta jelképéül ebben az időben – a ford.) És ez a mi fő célunk, hogy a zenével minden fajt egybe integráljunk. És tényleg ezt csináljuk. Ha elmész a koncertünkre minden fajjal találkozni fogsz rajtuk, integetnek, megfogják egymás kezét, mosolyognak, táncolnak. Számomra ez jelenti mindent elérni, ez a legnagyobb jutalom, jobban, mint a pénz. Összehozni ezeket az embereket és ezt csinálni. Ettől érezzük mi jól magunkat. Látod a gyerekeket ott táncolni, a felnőtteket, a nagyszülőket, mindenféle színben. És ez a nagyszerű dolog. Ez az ami engem motivál.

Jacksonék és Osmondék – 2. rész: Michael és Donny

Folytatás innen: Jacksonék és Osmondék – 1. rész

A Jackson 5 és az Osmonds sikere nyomán mindkét csapat lemezcége jónak látta, ha az együttesek legnagyobb sztárjainak számító Michael Jackson, illetve Donny Osmond népszerűségét szóló előadóként is kiaknázza. Így ezen a fronton is folytatódhatott a két család “rivalizálása”.

Donny hamarabb kezdett szólókarrierbe, mint Michael. Első szólóalbuma, The Donny Osmond Album, 1971-ben jelent meg, míg Michael első szólóalbuma, a Got To Be There 1972-ben. Michael kevesebb szólóalbumot is jelentetett meg tinisztárként: a Got To Be There-t még három – a Ben, a Music & Me és a Forever, Michael – követte, mielőtt 1979-ben elkezdte volna felnőtt szólópályafutását az Off The Wallal. Donny ezzel szemben 1977-ig összesen tíz szólóalbumot adott ki. Ezek közül a legsikeresebb az 1972-es Portrait of Donny volt, amely a 6. helyig jutott a slágerlistán. Michael legsikeresebb gyerekkori szólóalbuma, a Ben – szintén 1972-ben – az 5. helyig jutott. Ugyanakkor az Egyesült Királyságban ekkor még Donny szólóanyagai örvendtek nagyobb népszerűségnek. S az is érdekesség, hogy szólóban Donny-nak előbb volt Nr. 1. slágere, mint Michaelnek: Donny Go Away Little Girl-je 1971-ben ért el első helyezést (a mai napig Donny egyetlen Nr. 1 slágere), míg Michael Ben-je 1972-ben. Kétségtelenül ma utóbbi számít a nagyobb klasszikusnak.

Donny Osmond – Go Away Little Girl

Michael Jackson – Ben

Időközben az Osmonds más tagjai is szólókarrierbe kezdtek: Jimmy-nek Japánban volt egy Nr. 1 slágere, míg a lánytestvér, Marie egyre sikeresebb country sztár lett. Jacksonéknál Michael mellett 1972-ben Jermaine is szólóalbumot jelentetett meg Jermaine címmel, majd ezt továbbiak követték, noha ő soha nem volt olyan sikeres, mint Michael.

1976-ra az Osmonds lemezeladásai jelentősen hanyatlottak. Lemezeik már nem kerültek be az első 100-ba sem a slágerlistán, így új vállalkozásba fogtak: 1976 és 1979 között Donny és húga, Marie saját varieté showt kapott az ABC televízió csatornán, amely heti rendszerességgel jelentkezett.

Noha Jacksonék lemezei jobban fogytak mégis követték a példát és 1976-77-ben a CBS-en nekik is saját, hetente jelentkező varieté showjuk volt (amit egyébként Michael későbbi saját bevallása szerint gyűlölt). A’60-as-’70-es években egyébként is nagyon népszerűek voltak ezek a zenés, táncos, komikus varieté showk – rendelkezett ilyennel többek között Bob Hope, Bing Crosby, The Carpenters, Olivia Newton-John, Johnny Cash, Sonny és Cher. Míg az Osmonds varietéi Marie-t az egyik főszereplővé tették, addig a Jacksons varieték is bevezették a lányokat – Rebbie-t, LaToyát és Janetet. A cukormázas komédiázás azonban a zenei karrier szempontjából mindkét csapat számára zsákutcának bizonyult, bár ebből a zsákutcából a Jacksons az 1978-as Destiny című albumával hamar ki tudott keveredni.

Az Osmond család azonban soha többé nem tudta magát komolyan vétetni a lemezvásárló közönséggel. Az Osmonds többi tagja szeretett volna komoly rock együttessé válni, de Donny és Marie show-ja háttérbe szorította ezeket a törekvéseket. Ráadásul a show költségei miatt adósságot halmoztak fel, így mikor 1979-ben, egy évvel a tervezett befejezés előtt, az ABC lefújta a Donny & Marie Show-t, az egész család padlón volt mind anyagilag, mind a karrierjeik kilátásait tekintve.

Miközben Michael Jackson olyannyira sikeresen teljesítette a gyereksztárból elismert felnőtt sztárrá válás cseppet sem magától értetődő mozzanatát, hogy addig soha nem látott sikereket ért el előbb az 1979-es Off The Wallal, majd az 1982-es Thrillerrel, addig Donny Osmond karrierje teljes válságba került. A Donny & Marie Show után gyakorlatilag cikivé vált. Imázsa annyira polírozottnak, jólfésültnek – mondhatni nyálasnak – tűnt, hogy az ügynöke egyszer azt tanácsolta neki, hogy terjessze el magáról azt a hamis pletykát, hogy letartóztatták kábítószer birtoklása miatt.  Donny saját elmondása szerint Michael Jackson pedig azt tanácsolta neki, hogy változtasson nevet.

Persze az imázs az csak egy dolog, hiba lenne mindent arra fogni, hiszen abban az időben Michael is makulátlannak számított ebből a szempontból a média és a közvélemény szemében, mégsem volt nála menőbb ember széles-e világon. Tény, hogy Donnie tehetségben, kreativitásban sem volt Michael szintjén.

Donny azonban nem adta fel és Peter Gabriel segítségével 1988-ban sikerült még egyszer feljutnia a slágerlista előkelő régiójába: Solider of Love című dala a második helyet érte el a Billboardon. Kiadója akkor fogadta meg Michael tanácsát, hiszen eleinte nem Donny neve alatt futott a dal, hanem az előadó “a titokzatos művészként” volt aposztrofálva.

Donny Osmond – Solider of Love

Azóta Donny Broadway darabokban szerepelt, illetve televíziós talk show-t is vezetett Marie-val. Zenei karrierje csúcspontját azonban továbbra is a tinisztárként elért sikerei jelentik, felnőttként igazán sosem futott be.

A média által élezett “rivalizálás” ellenére ő és Michael mindig jó viszonyt ápolt egymással. Gyerekkorban is baráti volt a viszonyuk és felnőttkorban is az maradt. Ezen a felvételen Donny 2010-ben beszél “barátjáról”, Michael Jacksonról. Arról, hog hogyan lógtak ki az első American Music Awards díjátadó ünnepségről egy gyorsétterembe, hogyan játszottak, meséltek vicceket egymásnak a kulisszák mögött. Elmondása szerint felnőttkorukban is találkoztak vagy beszéltek egymással telefonon időről időre, sőt a 2000-es évek elején még egy duett terve is szóba került, amiből azonban nem lett semmi.

A fenti interjúban Donny erről az American Music Awardsról beszél:

Végezetül egy dal, amit mindketten elénekeltek: a Too Young.

Donny

Michael