Valamennyi bejegyzés

Interjú Spike Lee-vel az Off the Wall dokumentumfilmről

A Billboard magazin interjút készített Spike Lee-vel arról a hamarosan megjelenő dokumentumfilmjéről, amely Michael Jackson Off the Wall című albumáról szól. A teljes interjú tartalmaz nem Michael Jacksonnal kapcsolatos, például politikai kérdéseket is, amelyeket itt kihagytam.

Spike Lee új Michael Jackson dokumentumfilmjéről

Készítette: Rob Tannenbaum
Billboard.com, 2016. január 14.

Billboard: Új dokumentumfilmed, a Michael Jackson’s Journey From Motown to Off the Wall (Michael Jackson útja a Motowntól az Off the Wallig) nagyon élvezetes. Igaz, hogy ez egy egyszerű periódus volt az életében, még a bulvár főcímek és molesztálási vádak előtt?

Spike Lee: Akkor, 1979-ben Michaelre nem nehezedett nagy nyomás, amikor az Off the Wallt készítette. Nem voltak elvárások. Minden a Thriller után fordult meg – a dolgok bonyolulttá válnak amikor te adtad el a legtöbb lemezt. Az emberek a Thrillerrel foglalkoznak, de nekem az Off the Wall a kedvenc lemezem abból a háromból, amit Quincy Jones-szal készített. Sokan ugyanezt mondják a dokumentumfilmben is.

Michael édesanyja, Katherine azt mondja, hogy Michaelt nagyon bántotta, amikor csak egy Grammy-díjat nyert az Off the Wallért 1980-ban. Ez mennyire motiválta őt?

Michael Jordan jó barátom. Bárki bármilyen negatív dolgot mond neki, ő ezt üzemanyagként használja. Amikor Michael nem nyerte meg a Grammyket, amiket szerinte meg kellett volna nyernie, akkor azt mondta: „Jól van, anyaszomorítók. Itt van valami a seggeteknek.” És az volt a Thriller.

Michael sosem tűnt annak a „jól van, anyaszomorítók” típusú fickónak.

Pedig az volt. Ne legyen kétségünk. Michael versenyző típus volt. Bármilyen lemezt csinált, azt akarta, hogy No. 1. legyen. Megsértődött és bosszút állt.

Kedvelted Michaelt?

Igen. Michael eljött a házamba Brooklynba. Feltettem a CD-t – az 1995-ös HIStory-t – és azt mondta: „Válassz egy dalt, aminek a videóját szeretnéd megrendezni.” Kiválasztottam a Stranger in Moscow-t. Azt mondta: „Nem, nem azt akarod! A They Don’t Care About Us-t akarod.” (Nevet.) Michael dörzsölt volt.

Amikor Michael elkészítette az Off the Wallt, sok ember úgy gondolta, hogy a karrierjének már vége, nem?

Voltak kétségek. De Michael sosem kételkedett önmagában. Tudta, hogy szabadságot kapott arra, hogy a saját dolgát csinálja. És ehhez neki és a fivéreinek először ki kellett jönniük a Motownnal kötött szerződésből. És aztán neki el kellett távolodnia a fivéreitől. A család egy kereszt.

A dokumentumfilmben nem beszélsz Michael azon állításáról, hogy az apja, Joe fizikailag bántalmazta. Miért nem?

A helyzet az, hogy – és nagyra értékelem a kérdésed – annyi ember koncentrál mindig a többi dologra. Mi a zenére akartunk koncentrálni. Talán az emberek azt mondják, hogy ez kibúvó, de nem érdekel. Személy szerint én nem fogom azt mondani, hogy Joe Jackson rossz ember volt. Jártál már Jacksonék házában Gary-ben, Indianában? Kilenc gyerek aludt egymás hegyén-hátán. Joe látta a tehetséget a gyerekeiben és elérte, hogy működjön. Manapság ha megütsz egy gyereket börtönbe kerülsz. Akkoriban ha rosszul viselkedtél – és én csak a fekete emberekről beszélek – akkor kaptál. Nem gondolom, hogy a gyerekeket verni kellene, de néha egy füles? (Megvonja a vállát.) Talán régimódi vagyok. És az a ház Gary-ben? Annak nemzeti műemléknek kellene lennie. Rendben, Obama elnök. Van még egy éved. (Nevet.)

Úgy tűnik, hogy Joe egyszerre volt a legjobb menedzser és a legrosszabb.

Joe nálam rendben van. Persze nem az én apám volt! (Nevet.)

Michael azon fivérei, Jackie és Marlon, akiknek jó a kapcsolata John Brancával és John McClainnel, Jackson hagyatékkezelőivel, benne vannak a filmben, de Janet, Jermaine és Randy, akik elutasítják őket, nincsenek. Miért?

Nem akartak benne lenni. Nem titok, hogy feszültség van a család egy része és a hagyatékkezelő között. Akárhányszor pénzről van szó megmerevednek a frontvonalak.

Egy dolog van, ami nem jó a dokumentumfilmben: a címe. Miért épp egy ilyen körülményes cím?

Nem én voltam.

A címet a hagyatékkezelő diktálta neked?

Nem én voltam. (Nevet.) Ember, indulnom kellene az választásokon. Ez igazi politikus válasz volt, nem? Add nekem Iowát!

Ez a második Jackson dokumentumfilmed – az első a Bad 25 volt. Akarsz másikat csinálni?

Nagyon szeretnék csinálni egyet a Thrillerről. Tudattam ezt a hagyatékkezelővel, de még nem kaptam meg a munkát.

Gondolod, hogy a Thriller sikere rossz volt Michael zenéjének? Azután megszállottja volt annak, hogy felülmúlja azt.

A Thriller egy szörnnyé vált a hátán. Minden lemezzel utána próbált többet eladni. Szerintem ennek ára van.

Forrás: http://www.billboard.com/articles/news/magazine-feature/6842877/spike-lee-michael-jackson-documentary-donald-trump

Megjelent egy teaser is a dokumentumfilből:

Reklámok

This Is It (album)

ThisIsItMegjelenés: 2009. október 26.

A felölelt időszak: 1978-1995

Dalok száma: 19 (+ 1 vers)

Kislemeze: This Is It

Stílus: pop, R&B, funk, soul, rock

Kiadó: Epic

.

.A This Is It a Spotify-on:

A This Is It című válogatás album 2009. október 26-án jelent meg egy időben a Michael Jackson’s This Is It című dokumentumfilmmel, amely azokat a próbákat mutatta be, amelyeken Michael a This Is It című londoni koncertsorozatra készült. Mint ismert az inszomniával küzdő Michael 2009. június 25-én meghalt Propofol túladagolásban, így a koncertsorozatra sosem került sor.

Bár (mint általában a posztumusz kiadványok esetében) voltak olyan kritikusok, akik Jackson halálának ízléstelen üzleti kiaknázását látták a kiadványban, az album sikeres volt. Tizennégy országban ért el első helyezést és körülbelül 10 millió példányban fogyott el.

A két diszkből álló album első korongjára azok a dalok kerültek fel stúdió verzióban, amelyek a This Is It című filmben is felhangoznak, valamint egy korábban ki nem adott dal, a This Is It. Ennek a dalnak csak a címe azonos a turné címével, egyébként semmi köze sincs ahhoz. Valójában valamikor az 1980-as években dolgozott rajta Michael és Paul Anka, de azután dobozban maradt. Ennek a dalnak két változata is felkerült az albumra. A dalban Michael fivérei, Jackie, Tito, Jermaine és Marlon éneklik a háttérvokált – ez nem volt része az eredeti felvételnek, hanem a Jacksonok utólag, 2009-ben énekelték fel. Ez a dal volt az album egyetlen kislemeze, de csak promóciós kislemezként jelent meg, kereskedelmi forgalomban nem.

A régi rajongók számára a második korong jelenti az érdekesebb darabot, hiszen ezen három dal korábban még nem hallott demóját találjuk: a She’s Out of My Life-ét, a Wanna Be Startin’ Somethin’-ét és a Beat Itét, valamint Michael Planet Earth című versét Michael saját előadásában.

Az albumon szereplő dalok listája:

1. korong:

Ssz. Dal Dalszerző Album
1. Wanna Be Startin’ Somethin’ Michael Jackson Thriller
2. Jam (újramaszterelt) Michael Jackson, René Moore, Bruce Swedien, Teddy Riley Dangerous
3. They Don’t Care About Us (újramaszterelt) Michael Jackson HIStory
4. Human Nature Steve Porcaro, John Bettis Thriller
5. Smooth Criminal (újramaszterelt radio edit) Michael Jackson Bad
6. The Way You Make Me Feel (újramaszterelt) Michael Jackson Bad
7. Shake Your Body (Down to the Ground) (újramaszterelt kislemez verzió) Randy Jackson, Michael Jackson Destiny
8. I Just Can’t Stop Loving You (featuring Siedah Garrett) (újramaszterelt) Michael Jackson Bad
9. Thriller Rod Temperton Thriller
10. Beat It (kislemez verzió) Michael Jackson Thriller
11. Black or White (featuring L.T.B.) (újramaszterelt) Michael Jackson, rap szöveg: Bill Bottrell Dangerous
12. Earth Song (újramaszterelt) Michael Jackson HIStory
13. Billie Jean (kislemez verzió) Michael Jackson Thriller
14. Man in the Mirror (újramaszterelt) Siedah Garrett, Glen Ballard Bad
15. This Is It Michael Jackson, Paul Anka korábban ki nem adott dal
16. This Is It (zenekari verzió) Michael Jackson, Paul Anka korábban ki nem adott dal

2. korong:

Ssz. Dal Szerző
1. She’s Out of My Life (demó) Tom Bahler
2. Wanna Be Startin’ Somethin’ (demó) Michael Jackson
3. Beat It (demó) Michael Jackson
4. Planet Earth (vers) Michael Jackson

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 1.
Egyesült Királyság: 3.
Kanada: 1.
Franciaország: 1.
Hollandia: 1.
Új-Zéland: 1.
Ausztrália: 2.
Németország: 3.
Spanyolország: 3.

Eladott példányszám a világon: kb. 10 millió

Frosty the Snowman

A Frosty the Snowman című dalt 1950-ben írta Walter “Jack” Rollins és Steve Nelson. Elsőként Gene Aultry és a Cass County Boys vette fel 1950 karácsonyára. Autry korábban a Rudolph the Red-Nosed Reindeer című karácsonyi dallal ért el sikert és a Frosty-val ezt próbálta megismételni. A Rudolph után a Frosty is karácsonyi sláger lett, s a későbbiekben többen is feldolgozták, köztük a Jackson 5 is, akiknek 1970-es Jackson 5 Christmas Album című karácsonyi albumán jelent meg.

A dal egy hóemberről szól, aki életre kel, amikor egy csapat gyerek talál egy varázskalapot, amit a fejére tesz.

A Jackson 5 változatban Michael mellett rövid szóló részeket énekel Tito, Jermaine és Jackie is. Kislemezként nem jelent meg.

Az eredeti Gene Autry felvétel

A Jackson 5 verzió adatai

Írta és komponálta: Walter “Jack” Rollins, Steve Nelson
Producer: Hal Davis
Hangszerelte: James Anthony Carmichael
A felvétel ideje: 1970. július
A felvétel helyszíne: Motown Recording Studios, Los Angeles, California
Album: Jackson 5 Christmas Album

Stílus: karácsonyi, pop, R&B

Forrás: http://www.jackson5abc.com/albums/christmas-album/frosty-the-snowman/

Up on the House Top

Az Up on the House Top egy amerikai karácsonyi dal, amelyet Benjamin Hanby szerzett 1864-ben. Ezt a dalt tartják a második legrégebbi nem vallásos témájú amerikai karácsonyi dalnak (az 1857-ben írt Jingle Bells után) és ez az első, amelyik kifejezetten a Télapóról szól.

Azóta számos művész feldolgozta köztük 1970-ben a Jackson 5 is The Jackson 5 Christmas Album című karácsonyi albumán. A Jackson 5 változat szövegét a fiúkra szabták – arról szól, hogy ki mit szeretne karácsonyra: Tito új gitárt, Jackie kosárlabda palánkot, Marlon új cipőt, mert a régit elkoptatta a sok tánccal, Jermaine lányokat akar csókolni, Michael pedig szeretetet és békét szeretne mindenkinek. A szólót Michael énekli, miközben egy-egy sor erejéig bekapcsolódik a szövegben éppen érintett báty. Kislemezként ez a változat nem jelent meg.

A Jackson 5 verzió adatai

Írta és komponálta: Benjamin Hanby
Producer: The Corporation (Berry Gordy, Alphonzo Mizell, Freddie Perren, Deke Richards)
Hangszerelte: The Corporation
A felvétel ideje: 1970
A felvétel helyszíne: Motown Recording Studios, Los Angeles, California
Album: Jackson 5 Christmas Album

Stílus: karácsonyi, pop, R&B

Forrás: http://www.jackson5abc.com/albums/christmas-album/up-to-the-housetop/

 

Mama’s Pearl / Darling Dear

Mama'sPearlA Mama’s Pearl a második kislemez a Jackson 5 Third Album című albumáról. 1971. január 7-én adták ki. A korai Jackson 5 slágerek többségéhez hasonlóan, ezt a dalt is a Corporation (Berry Gordy, Freddie Perren, Alphonzo Mizell, Deke Richards) szerezte, illetve a produceri munkákat és a hangszerelést is ők látták el. A formula és a stílus ugyanaz volt, mint a csapat első három slágerénél, az I Want You Backnél, az ABC-nél és a The Love You Save-nél.  A vezérvokált Michael viszi, míg Jermaine és Jackie felelget neki.

A karácsonyi kislemezektől eltekintve ez volt az első olyan J5 kislemez, amelyik nem lett Nr. 1 – “csak” a második helyig jutott a Billboardon. A dolognak az az iróniája, hogy az első hely megszerzésében a fehér bőrű családi együttes, az Osmonds One Bad Apple című dala akadályozta meg a Mama’s Pearlt, amely nem is titkoltan a J5 népszerű stílusát igyekezett koppintani és amelyet egyébként eredetileg a J5-nak szántak a szerzői, de Berry Gordy-nak nem kellett. Az Osmondsnak ez volt az első és egyetlen Nr. 1. slágere. Bővebben olvashatsz az Osmondsról ebben a bejegyzésben és itt meghallgathatod a One Bad Apple-t is. Az Egyesült Királyságban ez volt az első J5 kislemez (a karácsonyiaktól eltekintve), amely nem került be az első tízbe – csak a 25. helyig jutott.

A Mama’s Pearl eredeti címe Guess Who’s Making Whoopee volt, de aztán átírták a szövegét, hogy jobban megfeleljen Michael fiatal korának. A Guess Who’s Making Whoopee demó megjelent a Jackson 5 korábban ki nem adott felvételeit tartalmazó 2012-es Come and Get It: The Rare Pearls című albumon.

A Mama’s Pearl stúdió változata:

A Mama’s Pearl demója, a Guess Who’s Making Whoopee:

Írta és komponálta: The Corporation (Berry Gordy, Freddie Perren, Alphonzo Mizell, Deke Richards)
Producer: The Corporation
Hangszerelte: The Corporation
A felvétel ideje: 1970. július
A felvétel helyszíne: Motown Recording Studio, Los Angeles, Kalifornia
Album: Third Album

Stílus: pop, R&B, soul

A Mama’s Pearl kislemez B oldalára a Darling Dear című dal került fel. Ezt a dalt Berry Gordy két testvére, George és Robert Gordy, valamint Allen Story írta. A producere George Gordy volt. A Darling Dear is a Third Albumon található. Hangszeren a Funk Brothers játszik a felvételen. Az ő részeiket a Motown detroiti stúdiójában vették fel, míg a vokált a J5-al a Los Angeles-i stúdióban. Ebben a dalban is Michael énekel szólót.

Írta és komponálta: George Gordy, Robert Gordy, Allen Story
Producer: George Gordy
A felvétel ideje: 1970. május 24.
A felvétel helyszíne: Motown Recording Studio, Los Angeles, Kalifornia (ének), Motown’s Hitsville Studio, Detroit, Michigan (hangszerek)
Album: Third Album

Stílus: pop, R&B, soul

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 2.
USA – R&B slágerlista: 2.
Egyesült Királyság: 25.

Eladott példányszám a világon: 2 387 569
Ebből USA: 1 887 959

Források:

http://www.jackson5abc.com/albums/third-album/mama-s-pearl/

http://www.jackson5abc.com/albums/third-album/darling-dear/

Craig Halstead: Michael, Janet & The Jackson Family – All The Top 40 Hits (2013)

The Jacksons – An American Dream (Michael Jackson és testvérei – Az amerikai álom) (film)

JacksonsAnAmericanDreamA The Jacksons – An American Dream című film egy négyórás televíziós minisorozat, amelyet az Egyesült Államokban az ABC televízió mutatott be két részben 1992. november 15-én és 18-án.  A film a Jackson család történetét dolgozza fel a szülők 1940-es évekbeli megismerkedésétől a Jacksons 1984-es Victory turnéjáig.

Az ötlet Jermaine Jackson (Michael bátyja) akkori élettársától, Margaret Maldonadótól származott. Maldonado Jackson Family Values című könyve szerint ő is végezte a film előkészítésével kapcsolatos munka javát, bár producerként Jermaine neve is megjelenik. Maldonadónak korábbról nem volt filmes tapasztalata, így forgatókönyv íróként Joyce Eliason segítette, vezető producerként pedig részt vett a produkcióban az a Suzanne de Passe is, aki a Motownnál közvetlenül a Jackson 5 mellett dolgozott, mint menedzser és akit a filmben Vanessa Williams énekesnő alakít. Rajta kívül a főbb szerepekben Angela Bassettet (Katherine Jackson), Lawrence Hilton-Jacobst (Joseph Jackson), Jason Weavert (9-14 éves Michael Jackson), Wylie Drapert (felnőtt Michael Jackson) és Billy Dee Williamst (Berry Gordy) láthatjuk. A rendező Karen Arthur.

A film nem elsősorban Michael Jacksonról, hanem a Jackson 5-ról, illetve a családról szól (Katherine és Joseph karaktere tekinthető a fő szerepeknek). A Motown utáni korszakot elnagyolva ábrázolja: a Jacksons CBS-es pályafutásáról szinte egyáltalán nem esik szó (csupán a lemezcég váltás körülményeiről) és Michael felnőtt szóló pályafutásának a nyitányát jelentő Off the Wallt és a hozzá kapcsolódó korszakot sem említi a film. A Thrillert is csak nagyon felszínesen (Motown 25, Michael égési balesete). A film az 1984-es Victory turnéval zárul, amely Michael utolsó közös turnéja volt a testvéreivel.

A Motown utáni korszak elnagyoltsága ellenére korrektnek és nagyjából valósághűnek mondható a film a korai évek és a Jackson 5 korszak ábrázolásában, bár itt is van néhány eltérés a valósághoz képest. Ezek (plusz néhány Michael felnőtt pályafutására vonatkozó hiba a filmből) :

  • A filmben Joseph Jackson és Katherine Scruse (a későbbi Katherine Jackson) találkozását 1945-re tették. A valóságban 1947-ben találkoztak.
  • A film Michael születését 1959-re teszi, a valóságban 1958-ban született. (Ez a tévedés talán jól illeszkedik ahhoz a korai Motown PR-füllentéshez, ami Michael életkorából letagadott egy évet, hogy még fiatalabbnak gondolja a közönség.)
  • A film elején a gyerek Michaelt többször mutatják, amint egy patkánnyal “barátkozik”, amelyet aztán később az apja megöl. Valószínűleg a későbbi Ben című dal ihlette ezeket a jeleneteket, de teljesen fiktívek (bár tartott háziállatként Michael gyerekként patkányokat). A film rövidített változatából ki is vágták ezeket.
  • Egy jelenetben a Jackson 5 a Since I Lost My Baby című dalt énekli és a film Michaelnek adja a vezérvokált. A valóságban a csapat ezt a dalt Jermaine Jackson vezérvokáljával vette fel eredetileg az 1969-es Diana Ross Presents The Jackson 5 című albumára, de azon nem jelent meg. Végül a 2012-ben kiadott Come and Get It: The Rare Pearls válogatás albumon jelent meg, amely a csapat korábban ki nem adott felvételeit tartalmazza.
  • Egy jelenetben a Jackson 5 a stúdióban a Kansas City című dalt veszi fel. A valóságban sosem vették fel ezt a dalt.
  • Abban a jelenetben, amely a Jackson 5 felvételijét mutatja a Motownnál a filmben Berry Gordy is jelen van. A valóságban nem volt ott, hanem később, felvételről mutatták meg neki.
  • A filmben Michaelt 1983-ban ábrázolják a stúdióban a Human Nature című dal felvétele közben. A valóságban a Human Nature az 1982-es Thriller című albumon jelent meg.
  • A Motown 25 előadáson a Billie Jean közben a filmben Michael jobb kezén viseli a flitteres kesztyűt, a valóságban a bal kezén volt.

Michael, illetve a Jackson 5 eredeti előadásában az alábbi dalok csendülnek fel a filmben: I Want You Back, ABC, I’ll Be There, I Wanna Be Where You Are, Rockin’ Robin, Dancing Machine, Beat It, Human Nature, Billie Jean. A többi dalban Anthony Harrell, Jason Weaver és Kipp Lennon énekli Michael részeit.

A film az Egyesült Államokban nagy sikert aratott. Az első rész a bemutatása hetének harmadik legnézettebb tévéműsora volt, a második rész pedig a következő hét legnézettebb műsora. Emmy-díjat nyert a Kiemelkedő egyéni koreográfia kategóriában és további három kategóriában jelölték. A szereplők közül a 6-8 éves Michaelt játszó Alex Burrall, a 9-14 éves Michaelt játszó Jason Weaver és a 12-16 éves Jackie-t játszó Bumper Robinson is nyert díjakat a filmben nyújtott alakításáért. Weaverre ebben a filmben figyelt fel Elton John, hogy aztán az Oroszlánkirály 1994-es soundtrack albumán Weaver énekelje a kölyök Simba részeit. Érdekesség, hogy a 10-17 éves Jermaine-t a saját fia, ifjabb Jermaine Jackson játszotta.

A Michaelt felnőttként megformázó Wylie Draper egy évvel a film bemutatása után, 24 éves korában elhunyt leukémiában.

A filmet DVD-n 2001-ben adták ki eredeti angol nyelven, de magyarul tudomásom szerint nem. 1992-ben soundtrack album is készült a produkcióhoz, amely a Jackson 5-tól, Jermaine Jacksontól, Jason Weavertől, a Boyz II Mentől (akik szintén megjelennek a filmben egy epizódszerep erejéig), Syreeta Wrighttól és a 3T-től tartalmaz dalokat. Erről az albumról majd egy külön bejegyzésben írok.

A filmet magyarul is bemutatták Michael Jackson és testvérei – Az amerikai álom címmel. Az alábbi linkeken megtekinthető hat részletben magyarul és háromban angolul:

Michael Jackson és testvérei – Az amerikai álom (magyarul)

1. rész: http://indavideo.hu/video/Michael_Jackson_es_testverei_-_Az_amerikai_alom

2. rész: http://indavideo.hu/video/Michael_Jackson_es_testverei_-_Az_amerikai_alom_2_resz

3. rész: http://indavideo.hu/video/Michael_Jackson_es_testverei_-_Az_amerikai_alom_3_resz

4. rész: http://indavideo.hu/video/Michael_Jackson_es_testverei_-_Az_amerikai_alom_4_resz

5. rész: http://indavideo.hu/video/Michael_Jackson_es_testverei_-_Az_amerikai_alom_5_resz

6. rész: http://indavideo.hu/video/Michael_Jackson_es_testverei_-_Az_amerikai_alom_6_resz

The Jacksons – An American Dream (angolul)

Fecsegés a Jackson 5-al

Alább egy  rendhagyó “interjút” hallhattok, illetve olvashattok a Jackson 5-al, amiben nem egy riporter kérdéseire válaszolnak, hanem egymáséira valamikor 1970-71 körül. Tulajdonképpen öt tinédzser fiú fecsegése, de persze ezek a gyerekek akkor már világhíresek voltak. A videó két részes. A videóban használt színkódok:

Piros: Jermaine
Zöld: Marlon
Sárga: Michael
Kék: Jackie
Narancsárga: Tito

1. rész

Jermaine: Jermaine Jackson vagyok. Csak itt ülök és fecsegek a testvéreimmel. Úgy ismerheted őket, mint a Jackson 5.

Marlon: Így van.

Michael: Igen, és őő, Jackie mit szeretsz a showbizniszben?

Jackie: Nos, a showbiznisz az én dolgom, tudod. Mindig is a showbizniszben akartam lenni. Azt hiszem te is Mike.

Michael: Igen.

Tito: Ámen.

Jackie: Nagyon szeretem.

Tito: Így van testvér, ezt meg tudom érteni. Ámen.

Michael: És, őő, Tito, a sp… nos, mik a kedvenc sportjaid, mit szeretsz?

Tito: Nos, szeretem a baseballt, szeretem a labdarúgást, szeretem az íjászatot. Megőrülök a női futballért.

Michael: (nevet) Te mit szeretsz Jermaine?

Jermaine: Sok mindent szeretek igazából. Szeretem a költészetet is. Az az én csomagom – egy pár dal.

Michael: Te mit szeretsz Marlon?

Marlon: Nos, szeretem a golfot és a labdarúgást, a baseballt, a kosárlabdát és az amerikai futballt. Körülbelül ennyi.

Jackie: Miután mi már mindent elmondtunk, te mit szeretsz Mike?

Michael: Nos, szeretem a labdarúgást.

Jackie: A labdarúgást?

Michael: A baseballt, nos és a röplabdát.

Tito: A röplabdát.

Jackie: És mi van az úszással ember? Azt hittem jó úszó vagy.

Michael: Igen, az a kedvenc dolgom, imádok úszni. És te? Te szeretsz úszni?

Jackie: Igen, szeretek úszni.

Michael: És te ’Maine?

Jermaine: Nálam is rendben van.

Tito: Nos, ember, ahogy a mini motorodon száguldasz, nem hiszem, hogy elég sokáig fogsz élni ahhoz, hogy felvegyél egy újabb lemezt.

Michael: (nevet)

Tito: És Marlon, ha továbbra is úgy motorozol ahogy, akkor egy napon át fogsz repülni egy hegyen.

Michael: (nevet)

Jackie: Tito, mi van az autókkal, amiket összeszerelsz? Meddig tartott összeszerelned a GT Mustangot?

Tito: Körülbelül…

Marlon: (suttogva) … három napig.

Tito: Három napig, közel három napig. Igen, nagyon nehéz volt.

Jackie: Van neki körülbelül öt vagy hat, igaz? Mennyit szereltél össze?

Jermaine: Van neki egy rakással.

Marlon: Nem, körülbelül öt autót és hat motorbiciklit szerelt össze.

Jackie: És egy űrhajót.

Marlon: Igen, igen, egy űrhajót.

Jackie: És az rossz volt, ember.

Marlon: Igen, és egy TWA Jetet.

Michael: Hé Tito, szereted a fotózást, meg az ilyesmit? Láttam pár képedet, amit csináltál. Szereted?

Tito: Igen, az az én csomagom. Egy nap lekaptalak, amikor aludtál. És egy nap be volt csavarva a hajad és lekaptam rólad pár kockát.

Michael: Tényleg?

Tito: Amikor aludtál.

Michael: Mutasd csak meg azt a képet, amikor hazamegyünk!

Tito: Ott vannak.

Marlon: Mutasd csak meg mindnyájunknak!

Jermaine: Mit szeretsz a legjobban abban, amikor turnén vagyunk, Marlon?

Marlon: Szeretek enni. Az az egyik kedvencem. És szeretek aludni.

Jermaine: Csak enni és aludni?

Marlon: Igen.

Michael: És játszani.

Jermaine: Te lustaság. És veled mi a helyzet Mike?

Michael: Nos, én szeretek szállodákban lenni és, őő…

Jermaine: Ó, tényleg?

Michael: És amikor lejövünk a színpadról szeretek rendelni egy csomó üdítőt és és egy csomót mókázni, aztán tévét nézni, aztán lefeküdni.

Jermaine: Többnyire mit rendelsz?

Michael: Őő, hamburgert, szalonnát, szendvicseket, grillezett kaját. Csak soul kaját.

Tito: Nos, Michael. Most olyan dolgokról csevegünk, amikkel jól szoktunk szórakozni. De csináltál valamit, amin mi jól szórakoztunk, de te nem annyira. Mi volt azzal, amikor Miss (???) beállított a sarokba az iskolában egy órán keresztül? Hogy érezted magad amiatt?

Michael: Ehhh, nem tudom.

Jermaine: Igen, amiért énekeltél az óra alatt.

Michael: Nézd, nos, nem tehetek arról, hogy énekelnem kell, hogy behangolva maradjak.

Marlon: Hogy behangolva maradj.

Michael: Oké, Marlon, és mi van veled, Marlon, mi van veled?

Tito: Igen, Marlon.

Marlon: Hogy érted azt, hogy mi van velem?

Michael: Te álomszuszék!

Marlon: Igen, álomszuszék vagyok, ember.

Tito: Igen, és te Marlon…

Michael: Emlékszel amikor összerágott papírgalacsinokat dobáltál?

Marlon: Az semmi nem volt, csak egy dolog. Semmi nem volt, csak egy dolog.

Tito: Srácok, tudjátok, amikor próbálunk, akkor vannak bizonyos dolgok amiket csinálni akarunk, hogy javítsunk a shownkon. Mint például amikor próbálunk. Mi a fő ötletetek, szerintetek mit kellene csinálnunk, hogy jobb showt csináljunk?

Jermaine: Ez egy jó show, de szerintem szükségünk van egy kicsit több energiára, egy kicsit több funkra. Igen, játszani egy dalt és aztán befejezni. Tudod, szükségünk van pár hosszú dalra.

Tito: Nos, összekapjuk a groove-unkat, igaz, Jackie?

Jackie: Igaz, Tito.

Marlon: Mondd, Jackie, kik a kedvenc együtteseid?

Jackie: Azt mondanám a Supremes és a Temps (Temptations – a ford.).

Jermaine: Folytasd, Marlon!

Jackie: Marlon, kik a kedvenc együtteseid, ember?

Marlon: Szeretem a Temps-t, a Supremes-t és a Chi-Lites-t. Valami ilyesmi, igen.

Michael: Igen, ők igazán kemények.

Tito: Igen, Michael és veled mi a helyzet?

Michael: Nos, én is szeretem a Temps-t, és szeretem a Supremes-t és szeretem a Four Tops-t, szeretem Miss Ross-t, Diana Ross-t.

Jackie: Sok kedvenced van.

Michael: Igen, van egy csomó.

Tito: Oké, most pedig szunyókáljunk egyet, te csak dumálj tovább Mike, srácok, mi aludjunk!

Michael: Marlon… és őő Martha (Reeves) és a Vandellas, körülbelül ennyi.

Jackie: Igen, ő erős. Nekem is tetszik.

Jermaine: És mi van Gladys Knighttal?

Michael: Ó, igen, úúúú úúú. Igen, szeretem Gladyst.

Tito: Igen, ő nagyon egyben van.

Jermaine: És az Originals. Szeretem a Spinnerst is.

Michael: Nemrég volt egy fellépésünk Miamiban, igaz? És láttuk a Tempst. Én és… Marlon és én. És nagyon jó show volt.

Jackie: Milyen volt a show?

Michael: Nagyszerű!

Marlon: Nagyszerű volt. A legjobb show, amit valaha láttam.

Jackie: Igen, én nem tudtam elmenni, mert éppen kosárlabdáztam. Te is ott voltál, Jermaine.

Jermaine: Igen.

Jackie: Jermaine és én.

Tito: Én meg a Playboy Klubban voltam. Nézegettem a nyuszikat.

Michael: És a színésznő, Tito… Ki a kedvenc színésznőd?

Tito: Azt mondom, őő, hmm. Nincs túl sok kedvenc színésznőm.

Michael: Nos, akkor színészed?

Tito: Nos, azt mondom John Wayne.

Michael: Ki a kedvenc színészed, Marlon?

Marlon: Azt mondom James Coburn.

Michael: Igen, őt én is szeretem.

Jackie: Az én emberem James Cagney.

Michael: Én szeretem James Bondot.

Tito: Mi a helyzet Sidney testvérrel? (Sidney Poitier – a ford.)

Jermaine: Én szeretem James Cagney-t és Sidney Poitiert.

Michael: Igen, igen, Sidney.

Marlon: Így van, testvér. Jermaine, mit szeretsz a lányokban?

Jermaine: Azokat a lányokat szeretem, akik csendesek, kedves csinos barna szemekkel.

Tito: Így van, testvér.

Jermaine: Umdada… a nem túl hangosakat. Az amolyan félénkeket, de… nem félénkeket, de, tudod, nem…

Michael: Igen, szereted a félénkeket.

Jermaine: Tudod, az aranyosakat és…

Jackie: Igen, ilyen Hazel.

Jermaine: Akik okosak és eszesek.

Tito: 100 százalékosan egyetértek, testvér.

Jackie: 100 százalékosan.

Tito: És mi a helyzet veled, Michael?

Michael: Nos, szeretem ha hosszú a lábuk. Szeretem ha szép, nagy szemeik vannak. És, őő, lássuk csak mit szeretek még a lányokban.

Marlon: (nevet)

Tito: És mi a helyzet a személyiségükkel, Mike?

Michael: Igen, szeretem, ha van személyiségük… igen, azt is szeretem bennük. És te mit szeretsz, Jackie?

Jackie: Nos, én főleg a vékony lányokat szeretem.

Jermaine: Alacsony? Az alacsony lányokat? (nevet) A 125 centiseket!

Jackie: Főleg a vékony lányokat szeretem, tudod, és egyetértek veled Jermaine a személyiségről és a kinézetről.

Tito: Igen, igen. Én az olyan lányokat szeretem, akik nem túl hangosak, nem túl csendesek. Jó alakúak, lássuk csak…

Jackie: És add nekem az összes szerelmüket!

Tito: Így van!

2. rész

Jermaine: Marlon, az összes albumunk közül mi a kedvenc dalod az albumon?

Marlon: Az I’ll Be There-t választom.

Jermaine: Az I’ll Be There?

Marlon: Igen, az az egyik kedvencem és nagyszerű dal.

Jermaine: Igen, egy kis változatosság. És neked Tito?

Tito: Nos, én szeretem az I Want You Back-et. Megőrülök érte.

Jermaine: Az volt az első dalunk.

Tito: Igen, az volt a legelső. Ami a csúcsra vitt minket.

Jermaine: Mike?

Michael: Nos, én szeretem a Can I See You In The Morningot és az I’ll Be There-t. Azért szeretem az I’ll Be There-t mert az egy lassú dal és az volt az első lassú dalunk. Szeretem a lassú dalokat.

Jackie: Ne feledkezz el a Love You Save-ről, ember! Az ott volt.

Tito: Ó igen, az ott volt. Az nagyon király volt.

Michael: Ugrált, mint a forró bab egy vasárnap reggel. (Afro-amerikai szleng kifejezés – a ford.)

Tito: Így van.

Jackie: Így van.

Jermaine: Nos, amiket én szeretek az tudod az ABC

Jackie: Igen, az ABC.

Jermaine: … meg másokat.

Tito: Minden nap, amikor Jack elvisz minket iskolába és kiszállunk az autóból mi az első dolog, amit keresel? Az a csaj! Mesélj csak az embereknek arról a hölgyről az iskolában! És nehogy azt mondd, hogy „milyen lány” – tudod nagyon jól miről beszélek.

Michael: (nevet)

Jermaine: Nos, erről itt nem beszélhetek.

Tito: De, mondd csak el nekik. Hazel (Gordy – Jermaine menyasszonya – a ford.) nem fogja megtudni.

Michael: Mondd csak el nekik, ember!

Jermaine: Nem! Nos, általában nincs is ott, tesó.

Tito: Mondd el nekik, hogy mit szeretsz benne! Láttunk párszor. Leselkedtünk utánad, igaz Mike?

Michael: Igaz, igaaaaz, igaz.

Jermaine: Azt hittem a dolgaimról gondoskodnak.

Tito: Nem vagy annyira menő, testvér. Nem tudsz menőbb lenni a menőnél.

Marlon: Jackie, mit szeretsz és mit utálsz?

Jackie: Mit szeretek és utálok? Nos, amint már mondtam, szeretem a nőket, szeretem a kosárlabdámat és utálom a hideg időjárást.

Jermaine: Így van.

Jackie: Szeretem Gary-t Indianában, de akkor is utálom a hideg időjárást.

Tito: Így van testvér.

Marlon: Hé, nem fagyott Gary-ben, amikor visszamentünk?

Jackie: Igen, mínusz hat fok volt, ember.

Michael: És az hideeeeeg.

Tito: De tudod igazán jól szórakoztunk. Hazamentünk és minden nagyszerű volt. Elneveztek egy utcát rólunk. Az igazán remek volt.

Michael: Hogy tetszett a…?

Jackie: Megkaptuk a város kulcsait. És mindenféle díjakat a barátainktól.

Michael: Hogy tetszett a helikopteres utazás?

Marlon: A helikopteres utazás a…

Jackie: Ó, egy kicsit féltem.

Jermaine: Igen, én is féltem.

Michael: Kik a kedvenc barátaid az iskolában, Tito?

Tito: Nincs túl sok kedvenc barátom. Többnyire a testvéreimmel vagyok. Az üzlettel foglalkozunk.

Jermaine: Így van.

Marlon: Tito, mit szeretsz a repülésben?

Tito: Mit szeretek a repülésben?

Marlon: Igen.

Tito: Semmit sem szeretek a repülésben!

Marlon: Én sem.

Tito: Ha adsz szárnyakat, akkor inkább magam repülök.

Marlon: Michael, szeretsz esőben repülni?

Michael: Nem, nem, nem, nem.

Jermaine: Miért?

Michael: ’Maine!

Jackie: Mesélj csak arról, amikor Michael sírt a repülőn. Hová is mentünk? New Yorkba?

Marlon: Igen, igen! Nem hibáztatlak, ember, rázkódott a gép egész úton.

Tito: Turbulenciák napokig.

Michael: Jermaine is sírni akart, de ő próbálta azzal elterelni, hogy „Mike, Mike, Mike, tudod, hogy sírni akartál”.

Jackie: És mi van azzal, amikor Jermaine ült a…

Michael és Marlon: Óóóóóóóó!

Michael: A turbulenciákra gondolsz, amikor Jermaine…?

Valaki: Shhhhhhh!

Michael: A [sípoló hangot hallat]-n.

Jackie: Kifogytunk emberek.

Jermaine: Nem, nem, nem, nem.

Tito: Igen, akkor repültünk először és az kb. 3 éve volt.

Jermaine: Az fantázia ország.

Jackie: Akkor volt, amikor az első shownkra mentünk az Apollo színházba.

Jermane: Így van.

Tito: Ha már New Yorkról és az Apollo színházról beszélünk, Michael neked mi tetszett a legjobban azokban a showkban?

Michael: Nos, szeretem a közönséget New Yorkban. Nagyon boldogok és együtt élnek veled. És nagyon szeretem az embereket. És New Yorkot is szeretem.

Marlon: Hadd mondjak valamit, amit nem szerettem…

Jermaine: New Yorkban?

Marlon: Amikor egy nap öt koncertet kellett adnunk.

Tito: Igen, az nem volt semmi.

Michael: Nem volt szórakoztató számomra.

Tito: Minden vasárnap vagy szombaton öt koncert egy nap.

Jackie: Nos, mindenkinek ezt kell csinálnia, hogy befusson. Öt koncertet kell adni.

Tito: Jackie, figyeltelek, tudod. Mindig, amikor lenyomtunk egy koncertet – naponta öt koncertet -, volt egy csaj, aki eljött megnézni minden koncertet. Láttam, ahogy legeltetted a szemed rajta. Ez az, amit szeretsz New Yorkban?

Jackie: Nagyon egyben volt a csaj, Tito. Annyira hiányzott utána.

Tito: Emlékszem, amikor Gary-ben voltam. Tetszett egy lány Gary-ben a Roosevelt gimiben, amikor az első tehetségkutató shownkat csináltuk. És elrontottam a gitárjátékomat mert annyira bámultam ezt a csajt, másrészről pedig ideges is voltam. És Michael… ő annyira ideges volt, hogy elejtette a mikrofont.

Michael: Emlékszem arra.

Tito: De azért megnyertük.

Jermaine: Igen, emlékszem rá.

Jackie: Tito, Tito, emlékszel, amikor elkezdtük, tudod, és Michael bongón játszott?

Tito: Igen, emlékszem a régi szép időkre.

Michael: És szájharmonikáztam.

Jackie: És neked volt egy gitárod, Jermaine pedig nem tudta mi az a basszus gitár és ő is gitározott.

Michael: És én egy kicsit hegedültem is a színpadon.

Jermaine: De most a mennyországban vagyok.

Tito: Hé Jackie, emlékszel, amikor csináltuk azt a lemezt, a Jerk and the broadwalk-ot? [Énekel] „Doin’ the jerk…” Régi szép napok, olyan jó visszaemlékezni.

Marlon: Jackie, mondd szeretsz vezetni?

Jackie: Nos, szerintem ma már mindenki szeret vezetni.

Jermaine: „Vezető gép” egy kicsit, ember.

Tito: Akarom a Porschémet, ember, és te megkapod – mit is akartál?

Jackie: 240Z Datsun.

Tito: Nos, te megkapod a 240Z-det, én pedig a Porschémet és lenyomlak bármikor, Jackie.

Marlon: Elmondom srácok én mit akarok, amikor kb. 17-18 éves leszek: egy Saabot.

Jackie: Talán egy főúton, de nem egy egyenes úton. Nem hiszem.

Tito: Úgy gondolom le tudlak nyomni egy egyenes úton miután egy kicsit feltuningoltam.

Jackie: Talán a kanyarokban, de nem egyenesben.

Tito: Bárhol lenyomlak miután feltuningoltam.

Michael: Ha idősebb leszel, Tito, akkor is az együttessel maradsz, vagy mit fogsz csinálni?

Tito: Addig az együttesemmel maradok, ameddig meg lesz, jobb, ha elhiszed.

Michael: Színész leszel és közben még mindig az együttessel leszel?

Tito: Nos, az a tervem, hogy műszaki iskolába megyek. Szeretném stúdiókba beruházni a pénzemet.

Michael: Én azt terveztem, hogy színész leszek és énekelek. Valami olyasmit, mint Sammy Davis stílusa.

Jackie: Igen, az jó Mike. Az jó gondolat.

Michael: És mi a helyzet veled ’Maine?

Jermaine: Gondoskodom róla.

Tito: Ó, nem akarod elmondani a titkaidat?

Michael: Oké, mi a helyzet veled Jermaine? [nevet]

Jermaine: Gondoskodom róla.

Jackie: Igen, mi a helyzet veled Jermaine?

Jermaine: Dalok meg ilyenek.

Michael: Ó, szerző leszel?

Jackie: Michael, az a dal, amit csináltatok – te és Jermaine együtt…

Tito: Várj egy percet, fogadok egy millióban, hogy van egy dal, amit mind írtok. Fogadok, hogy kétszer annyi lemezt fogok eladni, mint ti.

Jackie: Nem hiszem.

Jermaine: Nem, nem, nem, nem.

Michael: Az én dalaimnál nem.

Jackie: Mert amikor összeteszed Jermaine-t és Jackie-t…

Tito: És mi a helyzet Titóval és Michaellel és Marlonnal? Így együtt írunk, igaz Michael?

Jackie: Hé Tito, valamelyik nap, tudod, benéztem Mike fiókjába, tudod és belenéztem a mappájába és a dalok, amiket ír, ember. Annyira vicces volt, hogy csak nevettem a szövegeken.

Michael: Mi volt a szöveg, mondd el mi volt a szöveg?

Jermaine: Miről szólt? Mogyorókrémről és kekszekről?

Jackie: De száz százalékot adok neki, tudod, mert igazán próbálkozik. Jó, hogy próbálkozik.

Michael: Mi volt a szöveg?

Jackie: Nem akarok mindenkit megnevettetni.

Tito: Miről beszélsz, a Jack és Jillről? [nevet] Ó, istenem.

Jermaine: Szükségem van egy kis vízre.

ABC (dal) / The Young Folks

ABC (song)Az ABC a Jackson 5 második kislemeze, amely 1970. február 24-én jelent meg. A dalszerző-producer csapat, a Corporation (Berry Gordy, Freddie Perren, Alphonzo Mizell, Deke Richards) ennél a dalnál is ugyanazt a formulát követte, mint az első kislemeznél, az I Want You Backnél, s ugyanolyan sikerrel. Akárcsak elődje, az ABC is első lett mind a Billboard Hot 100 kislemezlistáján, mind az R&B slágerlistán. Az Egyesült Királyságban a 8. helyig jutott. Érdekesség, hogy a Billboard Hot 100-on a Beatles Let It Be-jét szorította le az első helyről. A Motown különleges arany vinyl lemezekkel ünnepelte az ABC sikerét. A kapcsolódó sajtóközleményben ez állt: “Az összes milliós példányszámban elkelt lemezünk közül egyik sem érte el a milliós példányszámot gyorsabban, mint a Jackson 5 ABC-je. Kevesebb, mint 12 napra volt hozzá szüksége!”

A dal eredeti címe 1-2-3 volt, majd ABCD. Vezérvokálját Michael és Jermaine felváltva viszi, illetve egy sor szólót Jackie is kap benne. A dal az American Bandstand televíziós showban debütált.

Freddie Perren később elismerte, hogy az ABC-t az I Want You Back kórusa köré építették: “Csak annyit csináltunk, hogy vettük azt a zenét, játszottuk és játszottuk és hozzáadtunk egy pár lépést. Az ABC már kész volt mielőtt az I Want You Back igazán nagy sláger lett volna.”

A dal a Jackson 5 második albumán jelent meg, amely szintén az ABC címet viseli. Máig a csapat egyik legismertebb slágere. 1988-as önéletrajzában, a Moonwalkban ezt a dalt nevezi az egyik kedvencének a Motown korszakból az I’ll Be There-rel és a Never Can Say Goodbye-jal együtt. A dal hangmintaként megjelenik a Naughty by Nature hip-hop együttes 1991-es Nr. 1 slágerében, az O.P.P.-ben.

A Jackson 5 ezért a dalért megkapta első Grammy jelölését a Legjobb kortárs vokális előadás duó, együttes vagy kórus által kategóriában, de azt végül a Carpenters együttes nyerte el (They Long To Be) Close To You című dalával.

A dal stúdió változata

Élőben az Ed Sullivan showban

Írta és komponálta: The Corporation (Berry Gordy, Freddie Perren, Alphonzo Mizell, Deke Richards)
Producer: The Corporation
Hangszerelte: The Corporation
A felvétel ideje: 1969. december
A felvétel helyszíne: Motown Recording Studio, Los Angeles, Kalifornia
Album: ABC

Stílus: pop, R&B, soul

Az ABC kislemez B-oldala a The Young Folks önmagában nem lett annyira híres, mint az I Want You Back B-oldalán megjelentetett Who’s Lovin’ You, de ez nem befolyásolta a kislemez sikerét. A The Young Folks is az ABC album egyik dala. Ez egy feldolgozás, eredetileg a Supremes énekelte. Náluk is B-oldal volt – az 1969 május 9-én kiadott No Matter What Sign You Are című kislemezé.

Írta és komponálta: George Gordy, Allen Story
Producer: Hal Davis
Hangszerelte: Dave Blumberg
A felvétel ideje: 1970. február
A felvétel helyszíne: Motown Recording Studio, Los Angeles, Kalifornia
Album: ABC

Stílus: pop, R&B, soul

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 1.
USA – R&B slágerlista: 1.
Egyesült Királyság: 8.

Eladott példányszám a világon: 4 134 456
Ebből USA: 2 214 790

Források:

http://www.jackson5abc.com/albums/abc/abc/

http://www.jackson5abc.com/albums/abc/the-young-folks/

Craig Halstead: Michael, Janet & The Jackson Family – All The Top 40 Hits (2013)

John Pidgeon interjúja Michael Jacksonnal (1980. január)

Az alábbi interjút 1980 januárjában készítette John Pidgeon egy brit rádiós zenei dokumentumszéria keretében. Nem egészen fél évvel korábban jelent meg Michael első felnőtt szólóalbuma, az Off The Wall és éppen a Jacksons Triumph című albumán dolgozott a testvéreivel.

Az interjú elég furcsa módon zajlott: Michael kikötötte, hogy a riporter közvetlenül hozzá nem intézheti a kérdéseit, hanem a szintén jelenlévő akkor 13 éves húgának, Janetnek kell feltennie őket, aki továbbítja azokat felé. Hogy ennek mi volt az oka? Excentrikusság? Valamiféle imázst próbált ezzel építeni? Vagy egyszerű tréfa? Ki tudja? Később mindenesetre erről leszokott, de ez az interjú így zajlott. A könnyebbség kedvéért én a kérdéseket úgy fordítottam, mintha Pidgeon közvetlenül Michael felé intézné őket, nem pedig egyes szám harmadik személyben Janeten keresztül és Janet közvetítését is kihagytam. Az interjú hat részletben fent van a YouTube-on audióként, de elvileg össze vannak fűzve, így automatikusan továbbugrik az egyes részek után a következőre. Íme tehát az audió:

És a magyar fordítás:

John Pidgeon: Ha vissza tudnánk menni oda, amikor elkezdtétek – amikor a Jackson 5 elkezdte. Hogyan illeszkedtetek be a Motown felépítésébe?

Michael Jackson: Volt egy shownk a Regal színházban, Chicagóban. Egy ilyen tehetségkutató típusú show. És nyertünk. És ott volt Gladys Knight és egy fickó Bobby Taylor és ők meséltek a Motownnak rólunk és a Motownt érdekelte, hogy meghívjon minket egy meghallgatásra. Úgyhogy elmentünk Berry Gordy villájába Detroitba – medence volt a házban és az összes Motown sztár ott volt: a Supremes, a Temptations, a Marvelettes, a Miracles. És meghallgattak minket és imádták. És Diana Ross külön odajött hozzánk a koncert után, amit adtunk nekik. Megpuszilt minket és azt mondta csodálatosak voltunk és azt mondta, hogy különleges szerepet szeretne játszani a karrierünkben és így kezdődött. És aztán megcsináltuk az első kislemezünket az I Want You Back-et, ami aranylemez lett, aztán az ABC-t, a The Love You Save-et, a Never Can Say-t, és így tovább és tovább. És így kezdődött.

JP: Smokey Robinson volt a lemeztársaság alelnöke. Ő vagy Berry Gordy foglalkozott elsősorban a csapattal?

MJ: Berry volt a Jacksonok fő felügyelője. Ő volt a fő menedzser. Ő volt a feje az egész karrierünknek a Motownnál. Berry Gordy, tudod, amint azt a világ is tudja a Motown Records tulajdonosa. És csupán két együttest menedzselt személyesen a Motown teljes történelme során – a Supremes-t és a Jackson 5-ot. Szóval ő volt a fő erő mögöttünk, valamint az apám és az anyám.

JP: A Jacksonok egy olyan időszakban csatlakoztak, amikor a Motown bizonyos változásokon ment keresztül. Érezted-e akkoriban, 1970 körül, hogy ti vagytok a Motown vezérlő fénye, miközben mások távoztak a lemeztársaságtól?

MJ: Igen, ez igaz. Akkoriban ennek nem voltunk tudatában, egyszerűen csak izgatottak voltunk, hogy a társaságnál lehetünk. Berry Gordy-nál laktunk. A csapat fele Berrynél élt másfél évig, a másik fele Diana Rossnál. Berry egy domb tetején lakott, Diane pedig csupán egy háztömbnyire tőle. Ez nagyon izgalmas volt, tudod, nagyon élveztük. Nem gondoltunk a stresszes évekre a Motownnál. Nekünk jól ment, mert nagyon jól éreztük magunkat, volt egy nagy turnénk és minden, amit akartunk.

JP: Amikor olyan fiatalok voltatok sok beleszólásotok volt-e a karrieretekbe és abba a zenébe, amit játszottatok?

MJ: Nem. Főleg azt csináltuk, amit mondtak nekünk. Tudod, volt egy kis beleszólásunk abba, hogy egy dal hogy hangozzon, bla-bla, de főleg azt tettük, amit Berry akart tőlünk és az mindig jó is volt. Azt mondanám, hogy a Motown volt a legjobb iskola a számomra, tényleg, az volt a legjobb. A legjobb emberek némelyike ott volt és ma is ott van. Hihetetlen.

JP: Tehát ha ez egy iskola volt, akkor milyen dolgokat tanultál meg a lemezkészítésről?

MJ: Tanultam a produceri munkáról, megtanultam, hogyan kell megvágni egy dalt a produceri munka mellett, rengeteg dolgot megtanultam a dalszerzésről és… az egész dolog, az, hogy Stevie Wonder mellett lehettem, hogy ott ülhettem az ő lemezfelvételein és tanulhattam, az hihetetlen volt. Az ahogy egy producer diktálja nekem, hogy mit akar, meg minden, és hogy hogy akarja – ez az egész a legjobb tanulási lehetőség. Csodálatos volt. A legjobb iskola.

JP: Említetted, hogy ott voltál egy Stevie Wonder lemezfelvételen. A Motown tehát valóban egy nagy család volt?

MJ: Igen, nagyon igaz, hogy az volt. Mindenki együtt dolgozott. Lemezfelvételed volt és Berry Gordy csak besétált és megváltoztatott dolgokat és ettől senki nem lett dühös. Azt mondta: “Ne úgy csináld, próbáld meg így! Azt akarom, hogy ezt énekeld, Michael. Énekeld azt, hogy ’yeah’ néhányszor ott, vagy változtasd meg azt a sort. Azt akarom, hogy dolgozz ezen a szövegen.” Olyan volt, mint a Disney stúdiók módszere, mint amikor Walt Disney bejött és egyik stúdióból a másikba ment és ösztönzött mindenkit, mint ahogy egy méh hordozza szét a pollent. Csak egyik helyről a másikra ment, hogy így ösztönözzön embereket, hogy a megfelelő úton tartsa őket. Berry csodálatos volt abban, hogy vett egy dalt és a megfelelő irányba vitte azt el, a megfelelő ízeket adta hozzá, hogy sláger legyen. Tudta, hogy ahhoz mi kell. És nem mindenki képes erre. Ő egy igazán nagy figura.

JP: Nem volt-e számodra frusztráló, hogy mások mondták meg hogyan csináld a dalaidat? Nem akartad volna egy bizonyos módon csinálni?

MJ: De igen, sokszor. Volt néhány vitám néhány producerrel a Motownnál arról, amiről most kérdeztél. És ez egy elég sarkalatos dolog lett. Berry Gordy lejött a stúdióba és… egy kicsit elszabadultak az indulatok, de végül megoldottuk és igazam volt. A producer azt akarta, hogy egy bizonyos módon ejtsek ki szavakat. Azt mondtam neki: “ha olyan precízen ejted ki a szavakat az elvesz a dal érzéséből” és ezen egy kicsit összevitatkoztunk. De végül pont került a végére és igazam volt és… [nevet] nyertem. De jó lecke volt, mert tudtam mit akar, de amit akart az annyi mindent elvett.  Tényleg.

JP: Mi a helyzet a vezető szereppel a Jacksonsban? Amikor elkezdtétek akkor a legidősebb volt a főnök, de ahogy ti többiek nőttetek nem akartatok egyre több beleszólást a dolgokba?

MJ: Igazából nem volt hierarchia a csapatban. Az emberek mindig engem hívtak vezetőnek, mert mindig én táncoltam és énekeltem elöl, de tényleg nem volt vezető. Mindig felnéztünk Jackie-re, mert ő a legidősebb bátyánk, fölénk tornyosult és nagyon tiszteljük, de tényleg nem volt vezető. Hagytuk, hogy a közönség válassza ki, hogy mit kedvel, hiszen ez értük van és ha valakit vezetőnek akarnak hívni az rendben van.

JP: Mi a helyzet a csapattal akkor, amikor a Jacksonok maguk között hoznak döntéseket arról, hogy milyen anyagot akarnak énekelni – ilyenkor ki döntött végül?

MJ:  Mind leültünk együtt és megbeszéltük, megvitattuk – de ez sosem fordult veszekedésbe, csak leültünk… az a helyzet, hogy többnyire ugyanolyan ötleteink voltak, úgyhogy ez sosem volt igazán olyan probléma, hogy „nem, így fogjuk csinálni, nem, neked úgy tetszik, nem, nem csinálhatjuk úgy”. Többnyire ugyanolyan ötleteink vannak. Ha van valakinek egy jobb ötlete az adott helyzetre, akkor azt mondjuk „igen, ez egy jó ötlet”. Soha nem jutottunk el oda, hogy szavazzunk, vagy, hogy egy személynek nagyobb hatalma legyen, mert ő a vezető, de mindnyájunknak megvannak a saját ötleteink.

JP: És az kinek az ötlete volt, hogy szólókarrierbe is kezdj az együttes mellett?

MJ: Az Berry Gordy ötlete volt. A korai napokban a Motownnál úgy gondolta, hogy nekem egy kicsit több mindent kellene csinálnom – más dolgokat, másfajta zenét, ne legyek elkötelezve egyetlen hangzás mellett. És így amikor felvettem a Got To Be There című dalt – az volt az első szóló albumom, a Got To Be There című – és az egy másfajta zene volt és én imádtam. És persze volt benne egy soul-os íz is, ugyanakkor pop is – nevezzük akárminek is, zene volt és csodálatos volt és az volt az első szóló slágerem. És aztán jött a Ben, ami egy patkányokról szóló film zenéje volt. Akármerre turnézunk az egész világ követeli azt a dalt. Nem mehetünk le úgy a színpadról, hogy az emberek ne skandálnák a Bent. És aztán ott volt az I Wanna Be Where You Are, ami nagy sláger volt – azt Diana Ross testvére írta nekem. És aztán a Rockin’ Robin, ami egy régi dal volt, az is sláger volt. Aztán… eljutottunk az újabb dalainkhoz. Mert elhagytuk a Motownt és a CBS-hez szerződtünk és készítettünk néhány albumot. És olyan szerződést írtunk alá, amely egy bizonyos számú albumot tartalmazott a Jacksonstól és egy bizonyos számú albumot tőlem, mint szóló művésztől. És jött az ügyvédem és így jött az Off The Wall.

JP: Amikor elhagytátok a Motownt nehéz volt az a helyzet – hogy már nem vagytok a Motownnál?

MJ: Igen. Ez egy nagyon jó kérdés, mert a Motown egy sokkal kisebb vállalat, minden arcot ismersz, még a titkárokat is névről ismered, és ha bármilyen problémánk volt bármivel Berry Gordy lejött és megbeszéltük. Ezzel szemben a CBS-nek milliónyi alkalmazottja van az egész világon és… Istenem… hogyan illeszkedjünk be emberek egy ekkora családjába? Ha valakit fel akarunk hívni, akkor távolsági beszélgetést kell kérnünk New Yorkba, Brazíliába, Angliába. Megismersz egy embert üzleti szempontból, de nem úgy, mint egy személyes barátot. De Berry amellett, hogy a menedzserünk volt még egy apafigura is volt és sokkal jobban tudtunk vele azonosulni. Csak most kezdek igazán belejönni az érzésbe, hogy hogyan kell a CBS-szel tárgyalni, most kezdek megismerni mindenkit – annyira hatalmas cég… Istenem.

JP: A stúdióban is megváltoztak a dolgok, amikor a Motowntól a CBS-hez szerződtetek?

Michael 1980-ban

Michael 1980-ban

MJ: Azt mondanám az volt a legfeszültebb helyzet. Az az időszak számomra – amikor a Motowntól a CBS-hez mentünk. Egy teljesen új világba csöppentem, Istenem, nem tudtam mi történik. És annyi minden történt, annyi feszültség, nem tudtam mi fog történni. És megköszönöm Istennek, hogy minden jól alakult. Csatlakoztunk a CBS-hez és nem ismertem ott senkit, csak annyit tudtam mit kell tennünk a szerződésünk szerint és megértettem mindent. Bementünk a stúdióba és a tőlünk telhető legjobbunkat nyújtottuk és a CBS úgy gondolta, hogy a Gamble és Huff producer páros legyen a producerünk és így is lett és készítettünk velük néhány elég jó dalt: a Show You The Way To Go-t, ami nagy sláger volt, vagy az Enjoy Yourselfet – sok dalt. És mivel oly sok éve dolgoztunk már stúdióban, valami azt súgta nekünk, hogy el kellene kezdenünk saját dalokat írni. Eljött az idő, hogy magunk csináljuk. Így aztán úgy döntöttünk, hogy magunk fogjuk írni a dalainkat és mi leszünk a producerei is. És végül így is tettünk. Annyi mindenen keresztülmentünk, tudod, azzal, hogy az emberek nem hisznek a munkádban és azt mondják „persze, persze”. Mi meg azt mondtuk „igen, tudjuk, hogy meg tudjuk csinálni, tudjuk mire vagyunk képesek”. És bevonultunk a stúdióba és megírtuk a Destiny albumot, ami kétszeres platinalemez lett. És ez még inkább befolyásolt minket. Ott volt a Shake Your Body – ami hatalmas sláger lett -, akár csak a Blame It On The Boogie. Szóval nagyon boldogok voltunk, nagyszerű érzés volt. És a CBS is elégedett volt. És ezután… tényleg nagyszerű érzés… jött az Off The Wall, most pedig az új albumunkon dolgozunk, amivel eddig nagyon jól haladunk a stúdióban.

JP: Attól eltekintve, hogy nyilvánvalóan elégedettek vagytok a Destiny album remek eladási adataival, mennyire voltatok elégedettek azzal, amit magatok írtatok, amilyen produceri munkát magatok végeztetek? Nem éreztétek úgy, hogy még jobbak is lehettetek volna?

MJ: Nos, én mindenképpen úgy éreztem és biztos vagyok abban, hogy a testvéreim is, mert én soha semmivel nem vagyok elégedett, mert mélyen hiszek a tökéletességben és én sosem vagyok elégedett. Mindig megvágok egy dalt, vagy ilyesmi és aztán hazamegyek és azt gondolom: „nem, ez így nem jó, újra kell csinálnunk, ez így nem jó” és visszamegyünk újra és újra és újra. És azt gondolom: „A fenébe is, ezt kellett volna csinálnom, vagy azt kellett volna csinálnom”. Hiába első a slágerlistán mégis arról üvöltözöl, hogy mit kellett volna csinálnod. Még mindig nem vagyok elégedett egy csomó dologgal, de az azt hiszem igazán jó, hogy csak mész előre és tökéletesíted így a dolgokat és szeretnék is ilyen maradni, mert ha mindennel elégedett vagy, akkor megmaradsz egy szinten a világ pedig elmegy melletted. Az sem jó.

JP: A Wiz című filmen keresztül kezdtél el dolgozni Quincy Jones-szal?

MJ: Igen. Már korábban is találkoztam Quincy-vel, Sammy Davis házában nagyon régen. És Sammy azt mondta neki: „Ez a fickó igazán nagy lesz…” Még tíz éves sem voltam. „Szóval ezt gondolja?” És Quincy azt mondta: „Ó, tényleg?”, Sammy pedig azt mondta: „Csak várj, amíg meglátod!” Bla-bla-bla. Ő meg szerintem azt gondolta, hogy ez milyen hülyeség. Tudod, ezt gondolta. És ott találkoztam Quincy-vel, azt hiszem filmzenéken dolgozott – televíziós showkon, mozifilmeken. A Tizenkét dühös ember zenéjén, meg ilyesmiken. De amikor igazán találkoztam Quincy-vel – az igazi házasság – az a Wiz projekt volt. És amikor igazán megismertük egymást, akkor csodálatosan dolgoztunk együtt. Annyira jól! És egy nap felhívtam Quincy-t és azt mondtam: „Quincy, készen állok arra, hogy szóló albumot készítsek, megírtam a dalokat, de akarok egy igazán jó producert, hogy velem dolgozzon.” Azt mondtam: „Elvégzem a produceri munkát is, de azt akarom, hogy valaki dolgozzon velem.” Azt mondtam: „Tudnál ajánlani valakit?” És egyáltalán nem célozgatni próbáltam. Nem is gondoltam rá, de ő azt mondta: „Smelly,” – Smelly-nek hív engem – azt mondta: „Smelly, miért nem hagyod, hogy én csináljam?” Én meg: „Ez egy remek ötlet.” És így kezdődött. Azt mondta: „Mikor kezdünk?” És a következő héten összejöttünk és elkezdtünk tervezgetni. És így született az Off The Wall.

JP: Az, hogy Rod Tempertont bevonjátok dalszerzőként Quincy ötlete volt? Ismerted a dalait?

MJ: Turnén voltam… Az Off The Wall elkészítése nagyon hosszú időbe telt, mert közben Angliába mentünk, visszajöttem, dolgoztunk az albumon egy kicsit, elmentem turnézni, a turné hétvégéin hazarepültem egy kicsit, annyi minden volt. És miközben Délen voltunk Lousianában Quincy felhívott és azt mondta: „Michael, itt van ez a fickó, Rod Temperton, nem tudom hallottál-e már róla, biztos vagyok abban, hogy hallottad már a munkáját. Hallottad már a Heatwave együttest?” Persze, hogy hallottam a Heatwave-et, a Boogie Nights-ot, az Always and Forever-t. Quincy azt mondta: „Írt neked néhány dalt, várj, amíg meghallod őket.” Mondtam „oké, alig várom”. Szóval elküldött nekem néhány dalt és Rod énekelte őket – Rod utálja a hangját, úgy gondolja borzalmas – és ő énekelte ezeket a dalokat, a Rock With You-t. Azt mondtam: „Istenem, ezek nagyszerűek”. Úgyhogy felvettem őket és így jött össze. És ezek nagyszerű dalok. A múlt héten találkoztam vele, most valami George Benson anyagon dolgozik.

JP: Azoknál a daloknál, amelyeknek te voltál  a társ producere hogyan alakult a munkamegosztás közted és Quincy között?

MJ: Nos, azoknál a daloknál, amiket én írtam, én magam készítettem… én írtam a zenét, a szöveget, a melódiát és mindent, Quincy és én együtt végeztük a produceri munkát. A többi dal produceri munkáinál néha ott voltam, néha nem voltam ott. Mondtam nekik, hogy ezt vagy azt így csinálják. Együtt dolgozunk. Ezt szeretem a Quincy-vel való együttműködésben – ő egyáltalán nem önző ember. Zeneileg pedig korlátlan. Istenem, bármit is akarsz ő meg tudja csinálni: jazz, folk, pop, klasszikus, soul, gospel – bármit. Reneszánsz zenét, bármit, cirkuszi zenét. Különösen a filmekben, filmzenék terén szerzett tudása és tapasztalata révén – amikor zenét kell írni egy jelenethez, amikor egy fickó megöl valakit, vagy drámát ábrázolni – és az én albumomon sok ilyen dolog van és nagyszerű volt vele dolgozni. A Paul McCartney dal… Paul McCartney nem volt ott a dala felvételénél, de tudta, hogy stúdióban vagyunk – azt a dalt kifejezetten nekem írta, a Girlfriendet. Vagy ott van az a dal, amit Stevie Wonder írt nekem, az I Can’t Help It és annyira boldog voltam, hogy ilyen csodálatos emberekkel dolgozhatok, mert szeretem a profikat, azokat az embereket, akik hihetetlenek a munkájukban és továbbra is ezt akarom folytatni – ilyen emberekkel lenni, tudod, és tanulni és fejlődni és tapasztalatokat szerezni. Szerintem ez nagyszerű.

JP: Amikor a stúdióban vagy fontos-e számodra, hogy egyszerre felvegyél egy vokált vagy fel kell építened azt?

MJ: Nem, én elég gyorsan megcsinálom a vokálokat. Néha bele kell magad élned a dalba és megfelelő hangulatba kerülnöd, de például a Bent egy felvétellel csináltam meg. Bementem, megcsináltam és megkérdeztem: akarjátok, hogy még egyet csináljak? És a fickó azt mondta: „Nem, nem, nagyszerű volt.” Én meg: „Ennyi volt?” És az így született. De két verziót készítettem a Benből – az amit a filmben hallottál egy másik verzió mint ami a lemezen van, amit egy felvétellel csináltam meg. És ez a Motownnál volt. És sosem fogom elfelejteni azt a kis almás ládát amin álltam, hogy felérjem a mikrofont és rá volt írva a nevem. Most Diana Ross házában van. Nála van az összes kis papírom, amire rajzoltam.

JP: Mit élvezel jobban, a stúdióban lenni, vagy a színpadon?

MJ: Ez nehéz kérdés, mert mindkettőért megőrülök. Mert a stúdió általában lehetőséget ad arra, hogy színpadon legyél (???), különösen ha hihetetlen közönséged van. De azt hiszem a színpad a kedvencem. Szeretek szórakoztatni, az a legjobb, tényleg a legjobb.

JP: Nehéz megállnod, hogy ne táncolj a stúdióban?

(Janet: Igen, szerintem az.)

MJ: Igen, az az én problémám. Az az én problémám. Állandóan táncolok, nehéz nyugodtan állni, mozgok a mikrofon körül. Ez egy nagy probléma számomra, itt is.

JP: Keményen dolgozol a táncodon?

MJ: Kellene, de nem. Tényleg kellene, egyszer egy héten, ötleteken dolgozni, de én nem igazán teszem ezt. Amit látsz tőlem a színpadon az spontán reakció, semmi nem tervezett, nem úgy van, hogy bementem egy szobába és megpróbáltam keményen gondolkodni, tudod, csak megtörténik érzésből.

JP: Olyan emberek tanítottak a pályafutásod során, mint Berry Gordy, Diana Ross, a szüleid. Igazán foglalkoztak veled. Van arra valami magyarázatod, hogy annyi érzés van a hangodban, mint Billie Holiday-nek? Van-e arra valami magyarázatod, hogy az emberek mitől érzik azt, amit te érzel, amikor énekelsz? Hogy hogyan tudod az embereket boldoggá, vagy szomorúvá tenni?

MJ: Nincs igazi magyarázat, nincs igazi… ennek semmi köze sincs a személyes tapasztalathoz. Amikor színészkedek az a színészkedésen keresztül jön… de az éneklésemen keresztül… azt mondanám talán ez Istentől való… Amint mondtam, amikor kicsi voltam nem igazán tudtam miről énekelek, csak énekeltem, csak ez jött ki és ez elég jól hangzott. Csak csinálom és megtörténik. Nem tudom megmagyarázni, vagy… Utálom ezt mondani, de néhány ember tehetségnek hívja, néhány ember akárminek, de csak kijön és ez olyan valóságos… a személyes élmény vagy akármi, amitől átjön az egész, csak egy érzés és Isten, azt mondanám főleg Isten.

JP: Smokey Robinson mindig nagy hősöm volt. Énekesként hozzá hasonlítod magad?

MJ: Kedves lenne, mert Smokey-nak nagy közönsége van… Nehéz lenne azt mondanom, hogy azt követem, mindig csak elfogadom amit a közönség gondol, mert ez igazából értük van. Igazán hiszem és érzem, hogy okkal vagyok itt és az a dolgom, hogy előadjak az embereknek és ha elfogadják ezt az az én jutalmam. Fel akarnak állítani arra a piedesztálra, de nem tudom azt mondani, hogy olyan jó vagyok, mint Smokey, nem tudom azt mondani.

JP: Egyáltalán hatással volt-e rád Smokey vagy bárki más?

MJ: Igen, azt mondanám, ha száz százalékos szintről beszélünk, akkor ötven százalékot a Motownnak adnék – felnőni a Motownnal – és sok százalékot adnék James Brownnak, Jackie Wilsonnak és a többi nagyszerű szórakoztatóművésznek, és a színházban eltöltött időmnek, a színházban gyűjtött tapasztalatoknak, sokáig játszottunk színházakban, az a világon a legjobb tapasztalat. Ott ülni a színpad mellett és tanulni, ahh… És most mindenféle zenét szeretek, sokféle művészt szeretek: a Beatlest, szeretem a folk zenét, az Earth Wind  & Fire-t, Stevie Wondert – ő a legnagyobb kedvencem – és…  szeretek mindenféle zenét. Nem szeretek kategóriákat mondani – pop, jazz – én nem szeretem ezt. Ez egyszerűen csak zene, csoda a fülnek és csak ez számít. Ha meg tudok mozgatni egy embert a zenén keresztül attól érzem magam jól. Ezt szeretem benne.

JP: A zeneiparban sok ember kiégeti magát tíz év alatt. Te már több, mint 10 éve benne vagy, de még most is fiatalabb vagy, mint a legtöbb ember, amikor elkezdi. Ha belenézel egy kristálygömbbe hogyan látod a karrieredet?

MJ: Azt hiszem titokban és privát, igazán mélyen van egy sors a számomra és nekem rajta kell maradnom ezen a pályán és követnem. Erős érzéseim vannak a filmmel kapcsolatban, a filmrendezéssel kapcsolatban – zenés filmek és dráma, ilyesmik és ez az én sorsom. Koreografálni is a filmeket, megírni őket, a zenét megcsinálni – zenés filmek, dráma, sok-sok nehéz dráma zenével. Ahogy mondtad sok ember túlexponálja magát, ez igaz – amikor az embereknek elegük lesz valakiből. Imádkozom, hogy ez velem soha ne történjen meg. Nem szeretek sok különféle dolgot csinálni, mindenütt ott lenni, mert ez kicsit zavarba hoz. Nem szeretek sokat a tévében lenni, a színpadot szeretem mindennél jobban – a színpadon lenni, de nem a tévében.

JP: Hogy éreztél akkor, amikor azt a zenét amit csináltál mindenki diszkónak kezdte hívni – a diszkó így, a diszkó úgy? És különösen most, hogy az emberek arról beszélnek, hogy a diszkó leszállóágban van. Mit gondolsz az ilyen címkékről?

MJ: Amint korábban már mondtam utálom a címkéket, mert ennek egyszerűen csak zenének kellene lennie. Nem látok semmi problémát a diszkóval. Minden péntek este és szombaton Kalifornia tele van, minden klub tele van, minden diszkó tele van. Az emberek egész héten dolgoztak, bulizni akarnak, jól akarják magukat érezni és táncolni akarnak. Táncolni ritmusra kell, ütemre. Nem tudsz táncolni arra, hogy tanananana (heavy metalt imitál – a ford.), könnyedén kell venned. Hívhatod diszkónak, hívhatod bárminek, nem tudom, ez zene. Hívják akárminek, aminek akarják, rendben van. Diszkónak neveznéd a Never Can Say Goodbye-t? Diszkónak neveznéd a Bent? Diszkónak neveznéd a She’s Out Of My Life-ot, az Off The Wallt, a Rock With You-t? Nem tudom… számomra ez zene. Gyönyörű a fülnek és ez az ami számít. Olyan ez, mint amikor hallasz egy madárcsicsergést, nem mondod, hogy az egy kék szajkó, ez meg egy varjú. Ez csak gyönyörű hang. Csak ez számít. És nem mondod, hogy ez egy varjú, ez… ez gyönyörű, hallgasd. Nézed őket, ahogy repülnek az égen, csak egyszerűen gyönyörű. Ez a csúnya az emberben, túl sokat kategorizál. Egy kicsit túl rasszista a dolgokkal kapcsolatban, amikor mindenkinek együtt kellene lennie. Ezért beszélünk sokat a páváról, mivel a páva az egész madár család egyetlen tagja, amely minden színt egybe integrál. (A Jacksons a pávát választotta jelképéül ebben az időben – a ford.) És ez a mi fő célunk, hogy a zenével minden fajt egybe integráljunk. És tényleg ezt csináljuk. Ha elmész a koncertünkre minden fajjal találkozni fogsz rajtuk, integetnek, megfogják egymás kezét, mosolyognak, táncolnak. Számomra ez jelenti mindent elérni, ez a legnagyobb jutalom, jobban, mint a pénz. Összehozni ezeket az embereket és ezt csinálni. Ettől érezzük mi jól magunkat. Látod a gyerekeket ott táncolni, a felnőtteket, a nagyszülőket, mindenféle színben. És ez a nagyszerű dolog. Ez az ami engem motivál.

Destiny (album)

DestinyMegjelenés: 1978. december 17.

A felvétel ideje: 1978

A felvétel helye: Hayvenhurst-i otthoni stúdió

Kislemezei: Blame It on the Boogie, Shake Your Body (Down to the Ground), Destiny

Stílus: R&B, funk, soul, diszkó

Kiadó: Epic

.

.

A Destiny a Spotify-on (a 2008-as újramaszterelt változat a két remix-szel a végén):

A Jacksons Destiny című albuma az első olyan album volt a csapat pályafutásában, amelyen művészileg teljesen szabad kezet kaptak, s úgy tűnik erre nagy szükség is volt ahhoz, hogy ne tűnjenek el végleg a süllyesztőben. 1975-ben azért hagyták el a Motown lemeztársaságot, mert pályafutásuk addigra hanyatlásnak indult az ott kapott anyagokkal. A CBS-hez váltva azonban eleinte még mindig nem írhatták saját lemezeiket, hanem első két albumukon a Gamble & Huff dalszerző-producer párost rendelték ki melléjük és ez éppolyan zsákutcának bizonyult, mint ahová a Motownnal jutottak kapcsolatuk vége felé. A Gamble & Huff által képviselt úgynevezett Philadelphia soul is a végnapjait élte ekkorra, ami azt eredményezte, hogy a Jacksons általuk készített anyagai roppant ódivatúnak, elavultnak tűntek már a megjelenésükkor is. Ez meglátszott a slágerlistás helyezéseken is: a Goin’ Places mindössze a 63. helyig jutott a Billboardon és az azt megelőző első CBS-albumuk – amely egyszerűen The Jacksons címmel jelent meg – is alig jutott be az első 40-be.

Az album címével egybecsengően tehát sorskérdés volt a csapat számára, hogy milyen lesz a következő albumuk fogadtatása. A CBS is belátta, hogy nincs vesztenivalója, ha végre szabad folyást enged a fiúk kreativitásának. A Jacksons így a lemezcégen belül saját produkciós céget alapított Peacock Productions néven és a Destiny albumon megkapta a rég áhított lehetőséget arra hogy a teljes album felett ők gyakoroljanak kreatív kontrollt. És ők éltek is ezzel.

Az album, amelyet a hayvenhursti otthonukban berendezett stúdióban készítettek el mindössze két hónap alatt, 1978. december 17-én jelent meg. Két kislemezt már a megjelenés előtt kiadtak róla beharangozóul. Az első a Blame It On The Boogie volt – ez az egyetlen dal az albumon, aminek nem a Jackson fiúk a szerzői. Véletlen egybeesés, hogy egyik szerzőjét is Michael Jacksonnak hívják, de ő egy másik Michael Jackson – egy brit dalszerző, akit megkülönböztetésül Mick Jacksonként tüntettek fel az album borítóján. Nem rokona a Jacksonsnak a dal másik társszerzője David Jackson sem. Ez a kislemez az Egyesült Államokban ugyan nem hozott sikert, ám Nagy-Britanniában Top 10 sláger volt. Ehhez a dalhoz fűződik a csapat első igazi videoklipje is.

A második kislemez, a Randy és Michael által szerzett Shake Your Body (Down To The Ground) azonban végre meghozta az áttörést az USA-ban is: az Atlanti-óceán mindkét oldalán bekerült az első tízbe, mára pedig klub klasszikusnak számít, amelyet számos más művész feldolgozott vagy játszik a koncertjein (pl. Prince, Justin Timberlake). Maga Michael az 1987-es Bad turnéja első feléig játszotta a dalt koncerteken – ugyanez a helyzet a Things I Do For You című dallal is. Az albumról még egy kislemez jelent meg, a címadó Destiny című ballada, amely kevésbé volt sikeres, de maga az album így is a harmadik helyig jutott az R&B slágerlistán és a tizenegyedik helyig a pop slágerlistán.

Az albumon található dalok két kategóriába sorolhatók: egyrészt vannak a bulis, táncos dalok, mint a már említett Blame It On The Boogie, Shake Your Body (Down to the Ground) és Things I Do For You, valamint az All Night Dancin’. Másrészt olyan “filozofikusabb”, befelé forduló dalok, amelyek Michael később is gyakran visszatérő érzéseit és témáit feszegetik a magányról, az elidegenedésről, a szeretet és elfogadás iránti vágyról, az összezavarodottságról, a félelemről, a félreértettségről, a kihasználtság érzéséről. Michael mindössze 20 éves volt ezen album idején, de a dalszövegek arról árulkodnak, hogy már akkor mélyen a lelkébe ivódtak ezek az érzések és élmények.

Ebbe a kategóriába tartozik a Destiny című dal, amely az egyszerű, de boldog élet iránti vágyakozásról szól, a Push Me Away, ami a szerelmi elutasításról. A That’s What You Get (For Being Polite) Michael magányát és az elfogadás iránti vágyakozását fejezi ki – a dal főszereplője, Jack minden bizonnyal őt testesíti meg.  A Bless His Soulban a kihasználtság érzéséről és a megfelelni vágyásról énekel Michael és Jackie. Ez az egyetlen dal az albumon, amiben Michael osztozik a vezérvokálon.

Stílusában a teljes album klasszikus R&B, soul, funk zene, a tempósabb dalok besorolhatók a ’70-es évek diszkó áramlatába is, de a Jacksons sajátos hangvételében. Különösen utólag visszatekintve, ismerve Michael küzdelmeit az életben, válik egyértelművé, hogy az album szövegei mennyire személyesek.

Az albumot ma a Triumph mellett a Jacksons egyik legjobb, leginkább klasszikussá vált albumának tartják.

2008-ban újramaszterelték, s erre a verzióra bónuszként a Blame It On The Boogie és a Shake Your Body (Down To The Ground) egy-egy remixe is felkerült.

Az albumon szereplő dalok listája:

Ssz. Dal Dalszerző Producer
1. Blame It On The Boogie Mick Jackson, David Jackson, Elmar Krohn The Jacksons
2. Push Me Away The Jacksons The Jacksons
3. Things I Do For You The Jacksons The Jacksons
4. Shake Your Body (Down To The Ground) Randy Jackson, Michael Jackson The Jacksons
5. Destiny The Jacksons The Jacksons
6. Bless His Soul The Jacksons The Jacksons
7. All Night Dancin’ Randy Jackson, Michael Jackson The Jacksons
8. That’s What You Get (For Being Polite) Randy Jackson, Michael Jackson The Jacksons

A 2008-as újramaszterelt kiadáson a fentieken túl szerepel még:

Ssz. Dal Dalszerző
9. Blame It On The Boogie (John Luongo Disco Mix) Mick Jackson, David Jackson, Elmar Krohn
10. Shake Your Body (Down To The Ground) (John Luongo Disco Mix) Randy Jackson, Michael Jackson

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 11.
USA – R&B slágerlista: 3.
Egyesült Királyság: 33.

Források:

Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)

http://www.mjtunes.com/modules/mydownloads/singlefile.php?cid=29&lid=1007