Valamennyi bejegyzés

Interjú Prince Jacksonnal a Los Angeles Times-ban

Ezen a blogon Michael Jackson művészetére koncentrálok, így a családja általában nem téma itt, de nemrég az LA Times hozott egy cikk-interjút Michael fiával, Prince-szel és úgy gondolom érdemes közölni.

Prince Michael Jackson nem tud énekelni vagy táncolni. Hogyan követi mégis apja nyomdokait?

Írta: Gerrick D. Kennedy
Los Angeles Times, 2016. november 3.
Eredeti cikk: http://www.latimes.com/entertainment/la-ca-ms-prince-michael-20160803-snap-20161026-htmlstory.html

Amikor az apád neve Michael Jackson az embereknek vannak elvárásai.

A hírességek gyerekei elkerülhetetlenül kíváncsiságot keltenek, de a Jackson gyerekeket már születésük előtt páratlan közfigyelem kísérte. A spekulációk arról hogyan fogantak. A viták arról, ahogy egy túlzottan izgatott Michael megmutatta legkisebb fiát imádó rajongóinak egy erkélyen kilógatva őt. A közönség megigézettsége a színpompás maszkoktól, amiket az apjuk adott rájuk, hogy elrejtse őket és a média felbolydulás akárhányszor megmutatták az arcukat.

Az aggodalom, ami már-már birtoklási vággyá fajult sokak által, amikor az apjuk meghalt 2009-ben és az akkor 12 éves Prince Michael átölelte gyászoló húgát, az akkor 11 éves Parist a temetésen, amelyet 31,1 millió embernek közvetítettek az USA-ban.

Még ma is vannak emberek, akiknek bizonyos elvárásai vannak a Jacksonokkal és a jövőjükkel szemben.

De Prince Michael Jackson nem úgy tűnik, mint aki ezek miatt aggódik.

Egy túra keretében, ami nem sokaknak adatik meg, végigvezet minket apja encinói házán Hayvenhurstben. Most 19 éves, egy fiatalember, aki készen áll arra, hogy saját útjára lépjen, tisztelegve apja előtt, de nem utánozva őt.

„Mindenki azt hiszi, hogy zenélni és táncolni fogok.” – mondja kényszeredett nevetéssel, mert ő az első, aki elismeri, hogy egyiket sem tud.

Jacksont a szórakoztatóipari produceri munka érdekli, de a színfalak mögött. Idén elkészítette első zenei videóját Omer „O-Bee” Bhatti Automatic című dalához és arra használta ezt, hogy beindítsa a King’s Son Productions céget, aminek a neve kacsintás apja 1980-as években fogant becenevére – a Pop királya. Hamarosan egy újabb videó következett a Sco Triplets számára.

„A zene nagy része az életemnek.” – mondja Jackson – „Formálta aki vagyok a családom miatt, de én mindig producer akartam lenni. Az apám megkérdezte mi akarok lenni és a válaszom mindig az volt, hogy producer és rendező.”

Az apjáról minden fiú könnyed szeretetével beszél, akárcsak arról, amikor ikonikus képeken megyünk végig és hírességek fotóin, amelyek Hayvenhurst falait díszítik – mintha ezek simán csak családi fotók lennének.

Persze azok is, s ez csak egy újra jelzi, hogy Jackson kivételes élete sok éven át a norma volt a számára – s ezt az ellentmondásosságot gyorsan elismeri.

„Számomra ezek családi képek. Mint például ’ó, az ott egy kép az apámról és a keresztanyámról’.” – mondja, rámutatva egy fotóra az apjáról és Elizabeth Taylorról.

És ez a legnagyobb elvárás-romboló mind közül. A legszembetűnőbb dolog a Prince Michael Jacksonnal töltött időben, hogy mennyire egy tipikus 19 évesnek tűnik.

Megragadóan karizmatikus és szellemes, helyes kerek arccal és sötét szemekkel. Akkor a legélénkebb, amikor főiskolai tanulmányairól beszél vagy hétvégi terveiről az öccsével és az unokatestvéreikkel (mozi és videójátékok vannak a listán).

Annak ellenére, hogy a szórakoztatóiparban szeretne dolgozni, jobban szeret háttérben maradni. Távol tartja magát a pletyka blogoktól és a közösségi médiától is három lépés távolságot tart, noha „mostanában több mindent kiteszek a céggel kapcsolatban”.

Az egyetlen külső emlékeztető arra, hogy az élete nem tipikus egy korábbi találkozó során történt, amikor nem akart kiülni a kedvenc sushi étterme teraszára, hogy elkerülje a paparazzikat, akik a Sunset Stripen lévő frekventált helyeket pásztázzák.

Időnként nehéz összeegyeztetni ezt a laza fiatalembert azokkal a csillogó excentrikusságokkal, amelyek oly sok éven át jellemezték a családját.

Mégis ezen a fullasztó nyári délutánon a völgyben Jackson sok szempontból csak egy fiatalember, aki egy vállalkozást indít és követi apja nyomdokait.

Abban az encinói házban áll, amely már csaknem egy negyed évszázada a családé. A két hektáros birtok, amely arról az utcáról kapta a nevét, amelyen áll inspirációt jelent Jackson számára. Noha a főépületet renoválják, a húga, a most 18 éves Paris a vendégházban él és Jackson gyakran meglátogatja.

Megboldogult apja nyoma mindenütt ott van.

Michael a ’80-as évek közepén élt itt, amíg nem költözött nyugatra, Santa Barbara megyébe a Neverland ranchre 1988-ban. Hayvenhurst menedék volt a hírnév elől, amely átfonta életét. Ennek a hírnévnek a nagysága nyilvánvalóvá válik abban a pillanatban, amikor Jackson belép a múzeumszerű szobába, amit Michael rendezett be a második emeleti szárnyban, amelyet hozzáadtak a földszinthez.

Prince Jackson az encinói emlékszobában

Prince Jackson az encinói emlékszobában

Egy ereklyegyűjtemény mindarról, amit a Jacksonok elértek a ’80-as évek elejére – a szobát hírnévvel tapétázták ki, több száz fotóval, amelyet precízen függesztettek ki falaira és plafonjára.

Van olyan, amelyen Michael E.T-vel a füldönkívülivel pózol, olyan, ami a Captain EO című filmből van, vagy amin Brooke Shieldsszel van, megöleli Diana Rosst, egy díjat ad át neki Jane Fonda, 11 évesen a Rolling Stone címlapján (valójában 13 éves volt) és rengeteg fotó fellépésekről. Minden képen ragyogó mosoly az arcán.

Ez egy mindent elsöprő kiállítása a szupersztárságnak, de a fiatal Jacksont ez hidegen hagyja. „Azt hiszem az emberek jobban értékelik, mint én. Számomra ezek családi képek.”

A múlt mindenütt jelen van Jackson életében. Az apja így akarta. Egy márványplakett jelzi a hayvenhursti fotó szoba bejáratát – azé a helyét, amely a tegnap ódáját zengi: „Remélhetőleg ez az utazás a múltba, ilyen képes formában, arra fog inspirálni, hogy egy fényesebb sikeres holnapot hozzunk létre.” – áll rajta.

A múlt komplikált hely lehet, különösen a Jackson gyerekeknek és még inkább a legidősebbnek.

Jacksonra nem jellemző az a hivalkodás, amivel gyakran találkozol azoknál a celeb gyerekeknél, akik privilegizált helyzetben, hírnévben és gazdagságban nőnek fel, és naivnak sem tűnik – különösen ha arról van szó, hogy hogyan navigáljon egy olyan iparágban amiről az apja éveken át figyelmeztette.

„Ne bízz meg senkiben!” – figyelmeztette egyszer Michael. „Talán ez rosszul hangzik, de… sok embert csak az önös érdekei vezérlik.” – mondja Jackson – „Azt mondta nekem, hogy ne bízzak meg senkiben sem csak mert jó ötletnek tűnik – informálódj. Sok ember szeretne kapcsolatba kerülni velem és a testvéreimmel csak amiatt, akik vagyunk.”

Hayvenhurst „szent hely” a Jacksonoknak, mondja, és nemcsak a gazdag családi történelem miatt. Ő és a testvérei itt éltek és itt nevelte őket a nagyanyjuk miután az apjuk meghalt.

„Jót tett. 16 ember élt itt.” – mondta Jackson gyorsan sorolva az unokatestvéreket és rokonokat, akik a birtokon éltek Michael halála után. „Segített elvonni a figyelmedet a fájdalomról. Felkeltünk az éjszaka közepén, quesadillát csináltunk és beszélgettünk.”

Az eredetileg a család feje, Joe által 1971-ben, a Jackson 5 sikereinek csúcsán megvett Hayvenhurst Michael legkorábbi kísérlete volt arra, hogy megalkossa a saját Neverlandjét. A ’80-as évek elején, amikor a szóló karrierje sztratoszférikus magasságokba ért, megvette az apjától és két évet töltött a renoválásával. A hosszú behajtó végén egy fa tábla üdvözli a látogatókat: „Azok, akik kinyújtóznak elérik a csillagokat.”

Hozzáadtak a birtokhoz egy 32 ülőhelyes mozit, egy japán koi ponty tavat és egy kétemeletes szárnyat elkülönülten a 975 négyzetméteres Tudor stílusban épült fő háztól, ami úgy néz ki, mint egy Disney-kastély meseszerű tornyocskáival és óratornyával.

Bubbles a csimpánz és más egzotikus állatok is otthonnak hívhatták ezt a helyet és Michael úttörő albumainak – az Off the Wallnak és a Thrillernek – a dalait is itt vették fel, egy házi stúdióban, amely a birtok sarkában rejtőzik.

Amint Jackson sétál rámutat helyekre, ahol ő és az unokatestvérei a saját akciófilmjeiket forgatták pusztán szórakozásból. A házban egy nagy faberakásos könyvtárat is megmutat, ami szintén ilyen forgatások helyszíne volt. „Ez a szoba általában azt jelentette, hogy bajban vagy.” – mondja, visszaemlékezve a szigorú leckékre, amiket nagyanyjától, Katherine-től kapott.

Michael a hagyatékát, amely halála óta állítólag 2 milliárd dollár értékűvé vált, az anyjára és a gyerekeire hagyta azzal, hogy 20%-át jótékonysági célra kell fordítani.

És az is ez a hely volt, ahol – amint a világ a legnagyobb pop sztárt gyászolta – a 12 éves Jacksonnak fel kellett dolgoznia apja elvesztését és megbirkóznia apja hírnevének árnyoldalaival.

„Miután meghalt mindennel elkezdtek bombázni minket.” – mondja Jackson egyenesen – „Mindennel.” Beleértve a botrányokat, amelyekkel az apja szembenézett, beleértve gyerekmolesztálási vádakat, egy felmentést a gyerekmolesztálási vádak alól és rengeteg szenzációhajhász sztorit a változó külsejéről és excentrikus viselkedéséről egészen a ’80-as évekig visszamenőleg.

Miután apjuk életében megszállottan távol tartotta őket a média cirkusztól, ami az ő életét átfonta, most a gyerekeinek szembe kellett néznie mindenféle váddal és bulvár sztorival, amely beárnyékolta az apjuk hírnevét.

„Azt mondtam nekik: ’Tudom, hogy fogtok hallani dolgokat, de vegyétek észre, hogy ezek olyan emberek, akik megpróbálják kikezdeni az apátok örökségét.’” – mondja az unokatestvér, Taj Jackson. (Taj öccsét, TJ-t nevezték ki a gyerekek társ-gyámjává 2012-ben.)

Az, hogy Prince-t, Parist és a legfiatalabb Prince Michael II-t (Blanket) hogyan fogja érinteni az, amit olvashatnak vagy hallhatnak az apjukról aggasztotta a családot.

„Mivel Prince együtt élt az apjával és közel állt hozzá tudtam, hogy tudja az igazságot belülről és nem hiszi el a hazugságokat.” – mondja Taj a számtalan vádról.

Amikor megkérdezem, hogy ő és a testvérei hogyan navigáltak el a vádak és szenzációhajhász sztorik között Jackson nyíltan válaszol: „Sokkolt. Mindez egyszerre zúdult ránk. De megtanultuk kezelni úgy, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagyjuk őket.”

Jackson szerint a vádak egyszerűen zsarolási kísérletek.

Tudja, hogy az élete – ahogy ő mondja – „szokatlan” volt, de úgy tűnik békében van a legtöbb dologgal, azt is beleértve, hogy a biológiai anyja, Debbie Rowe lemondott a szülői jogairól 2001-ben. Ők ketten nem tartják egymással a kapcsolatot.

„Nagyon szerencsés vagyok, hogy van két anyafigura is az életemben: a nagymamám és az unokatestvérem Frances. Ami a biológiai anyámat illeti, ő midig is inkább csak egy barát volt és ez így működik a számunkra.” – mondja – „Mondhatod, hogy az egész életem szokatlan volt. De én szeretem és én csak ezt ismerem.”

Megérti azokat a döntéseket, amiket az apja meghozott szülőként. „Az apám úgy beszélt velem, mint egy felnőttel. Elmondta, hogy a maszkok azért vannak, mert azt akarja, hogy legyen saját életünk nélküle.” – mondja Jackson, megjegyezve, hogy ő és a testvérei gyakran el tudtak menni otthonról az apjuk nélkül anélkül, hogy zavarták volna őket, mert senki nem ismerte fel őket.

„Nem hiszem, hogy amikor fiatalabb voltam bármikor is megfordult a fejemben, hogy vajon más gyerekek is így élnek-e. De amikor már tudtam ki vagyok, észrevettem, hogy nem ez a normális.”

„Emlékszem egyszer Disneylandben voltunk és odamentem az ablakhoz, ahol ott voltak a rajongók, integettek nekem és fényképeztek. Azt gondoltam ez a normális, így csak visszaintegettem.” – folytatja – „Csak miután láttam az apámról egy videót, amin fellépett és az emberek elájultak, csak akkor vettem észre, hogy mit jelentett a munkája sok embernek.”

Manapság Jackson a jujitsu segítségével birkózik meg az apja elvesztésével (még az általa látogatott jujitsu akadémia színes logóját is a vádlijára tetováltatta). Egy gyászt feldolgozó kurzus a főiskola első szemeszterében is sokat segített. „Nem hiszem, hogy ezen valaha is túl tudja magát tenni az ember. Ez mindig egy olyan része lesz az életednek, ami hiányzik.” – mondja Jackson.

„Én úgy birkózom meg vele, hogy mindenhová beépítem őt az életembe – attól kezdve, hogy kis részeit beleépítettem a cégem logójába egészen addig, hogy az ő metaforáit használom és megpróbálok követni mindent, amire tanított minket.” – folytatja. „Az öcsém és a húgom, mi mind másképp dolgoztuk fel. Én jobban vagyok, minél idősebb vagyok.”

Emlékszik, hogy amikor cseperedett az apja büszkén mutatta meg neki a Thrillert és a Moonwalkert – Michael két úttörő hosszú formátumú zenei videóját – és ők ketten lusta délutánokat tölöttek azzal, hogy filmeket néztek és aztán darabokra szedték őket. A James Bond sorozat és a horror a közös kedvencek között volt. Olyan eposzokat, mint a King Kong és a Gyűrűk ura trilógia néztek kikapcsolt hanggal és Michael elmagyarázta a különféle beállításokat.

Amikor az apját nézte akció közben, olyan videók felvételekor, amiket Michael londoni „This Is It” koncertsorozatához szántak (a szupersztár ezekre a showkra próbált, amikor 50 évesen meghalt) az bebetonozta Jackson karrier célját.

„Akkor tudtam, hogy ezt akarom csinálni.” – emlékszik vissza egy látogatás során, amit Marina del Rey-ben található lakásába teszünk. „Imádtam az izgalmát. Annyi emberrel beszélhettem a felvételek során – a világítókkal, a segéd operatőrökkel. Sokat tanultam.”

Amikor a Buckley magángimnáziumba járt Sherman Oaksban belekóstolt a színházba, vett színjátszó leckéket, tanult színpadi dizájnt, színpadépítést és dolgozott színpadi segédként is. Így amikor beiratkozott a Loyola Marymount Egyetemre a filmes szak nyilvánvaló választás volt – amíg le nem beszélte magát róla.

Úgy döntött, hogy inkább az üzleti karra megy.

Egy rövid ideig kacérkodott azzal, hogy a kamera előtt legyen. 2013-ban Jackson az Entertainment Tonightnak dolgozott, mint celeb tudósító és egy cameo erejéig megjelent a CW tinidrámájában, a 90210-ban is.

„Nem igazán akart színész lenni.” – mondja Duane Ervin, Jackson egyik legjobb barátja és korábbi osztálytársa. „Mindig a színfalak mögött akart lenni.”

A Loyola Marymount Egyetemen eltöltött első szemesztere során tavaly régi barátja, Omer „O-Bee” Bhatti lejátszotta egy új dalát Jacksonnak, egy klub indulót, az Automaticot. Jackson ebben lehetőséget látott, hogy elindítsa a cégét, ami akkor még nem volt más, mint egy név a fejében.

Bhatti, egy norvég rapper-énekes, Michael egyik protezsáltja volt, miután a sztár felfedezte őt a ’90-es évek közepén. Michael a fiaként kezelte, Bhattit és a szüleit még Neverlandre is költöztette (az internetes összeesküvés gyártók nagy örömére). Valójában Bhatti az egyetlen ember, akit Michael megtanított a moonwalkra és a család része volt Prince Jackson egész élete során – úgyhogy testvérnek tekintik egymást.

Az, hogy egy Bhatti projekttel indítsa be a cégét fontos volt Jackson számára.

Azon káprázatos, moziszerű vizuális megoldásoktól inspirálva, amelyek Michaelt egyedülálló erővé tették a ’80-as évek elején, kiagyaltak ötleteket egy energetikus zenei videóhoz és Jackson felajánlotta, hogy a producere lesz. Februárra Jackson bejegyeztette a céget Kft-ként és elkezdődött a filmezés.

„Ott voltam az első lépéseinél, az első szavainál. Pelenkáztam. És most ő a videóm producere?” – viccelődik a 31 éves Bhatti egy koktél felett, amikor ellátogatott LA-be. „Olyan nekem, mint a testvérem, de sosem gondoltam rá, hogy együtt fogunk működni professzionálisan.”

A produkciót elsődlegesen Hayvenhurstben forgatták, de nem így tervezték. Jackson első leckéjét a produkciós munka nehézségeiről akkor kapta, amikor rájött, hogy az eredeti helyszínek (egy repülőtér és egy elhagyott áruház) jelentősen megnövelné a produkció költségvetését.

Noha az apja nagyon messzire elment, hogy megóvja őt a hírnévtől Jackson családja támogatja a szórakoztatóipari törekvéseit.

„Prince nagyon okos. Céltábla lesz mert az emberek helytelenül azt gondolják, hogy ő egy privilegizált kölyök, de ez a lehető legtávolabb áll az igazságtól.” – mondja Taj Jackson. „Amikor hírességek között nősz fel egész életedben, akkor két úton mehetsz tovább gyerekként: vagy úgy érzed előjogod van mindenre, vagy két lábbal állsz a földön és rájössz, hogy ugyanolyan vagy, mint bárki más. Ez az adott jellemtől függ és Prince esetében az apja belenevelte az utóbbit.”

Hayvenhurstben Jackson egy régi zongora mellett ül az apja régi hálószobájában, amint fa redőny veti rá az árnyékát. Ez a kép Jacksonról, amint részlegesen elbújik az árnyékban, illő metaforának tűnik.

A King’s Son Productions víziója az, hogy végül filmeket készítsen –  apja is erre szeretett volna koncentrálni a This Is It után. Munkakapcsolatban áll az apja hagyatékkezelőjével és reméli, hogy egy napon együttműködnek majd egy poszthumusz projekten a cégén keresztül, bár konkrét tervek egyelőre nincsenek.

Jackson nemrég készítette el második zenei videóját a brazil nővérekből álló Sco Triplets nevű együttesnek (melynek egyik tagja, Thayana, Taj felesége) és most az új Shriners Gyermekkórház jövő évi megnyitójára készít egy projektet.

Michael 58. születésnapján kezdte főiskolai tanulmányai második évét. (Egy újabb jele az apja iránymutatásának – viccelődik.)

Jackson azt tervezi, hogy tanulmányait és kezdő vállalkozását alapítványi munkával egészíti ki a Heal the World Foundationnál, amelyet ő és egy főiskolai osztálytársa alapított és amelyet apja jótékonysági munkája inspirált.

„Őszintén szólva csak úszom az árral. Még fiatal vagyok, az ötleteim változhatnak.” – mondja Jackson. „Sosem válhatok külön az apámtól – ő nagy példát állított és nekem nincs igazán problémám ezzel. Büszke vagyok rá, hogy a nevét viselhetem és a fia lehetek.”

Jackson az emlékszoba egy sarkában telepedik le, ahol tucatnyi fotó veszi körül a nagynénjeiről, nagybátyjairól és az elhunyt apjáról. Elismeri, hogy ideges a fotózástól – ez nem olyan dolog, amiben komfortosan érzi magát, vallja be. Paris dugja be a fejét a szobába, hogy ránézzen a testvérére, lehuppan egy kanapéra, hogy lássa miről beszélünk, majd ők ketten elkezdenek viccelődni Prince kamera előtti idegességéről. „Nézz könyörgően!” – utasít Paris.

Jackson megpróbálja és mindketten elkezdenek nevetni.

Reklámok

1982-es interjú Michael Jacksonnal Andy Warhol Interview magazinjában

A megjelenés helye: Interview Magazine
A megjelenés ideje: 1982. október
Az interjút készítette: Bob Colacello, Andy Warhol
Fotók: Matthew Rolston
Forrás: http://www.interviewmagazine.com/music/michael-jackson/#_

interview magazine 1982

1982. augusztus 20., péntek, délután 3 óra 30 perc. Valahol San Fernando Valley-ben. Bob Colacello megérkezik abba a lakásba, amit Michael Jackson és családja átmenetileg bérel, mivel a közelben álló házukat éppen renoválják. Michael, akire mindenki emlékszik, mint a Jackson 5 kisfiú énekesére, remek szóló karriert épített maga is – legutóbbi albuma, az Off The Wall csak az USA-ban 5 millió példányban kelt el. Noha továbbra is készít lemezeket a testvéreivel is, akiket most The Jacksonsnak hívnak, Michael olyan szupersztárokkal is dolgozott, mint Paul McCartney, Quincy Jones, Diana Ross és Steven Spielberg, akikkel mind jó barátságot is ápol. Miközben Andy Warhol telefonhívására vártak New Yorkból BC és MJ egy másik közeli barátról, Jane Fondáról kezdett el beszélgetni.

Michael Jackson: Azon az éjjelen, amikor Henry Fonda meghalt átmentem hozzájuk és a családdal voltam. Beszélgettek és nézték a különféle híradásokat. Noha éppen meghalt az apja, Jane mégis képes volt arra, hogy érdeklődést mutasson a karrierem iránt, megkérdezte elkészült-e már a filmem és úgy gondolom ez nagyon kedves volt. Úgy gondolom hosszú idő óta várható volt már [Henry Fonda] halála. Már hosszú-hosszú hónapokkal ezelőtt Jane úgy beszélt, mintha bármelyik nap bekövetkezhetne. Bekövetkezett és néha könnyek voltak, néha nevetés és ettek egy kicsit.

Bob Colacello: Szóval mit csinálsz éppen? Filmet készítesz?

MJ: Nos, jelenleg éppen befejezem az albumomat [a Thrillert – a szerk.] és erre koncentrálok. Egy másik albumot is készítek, az E.T. albumot, ezzel egy időben. Az az album egy kicsit új dolog számomra, mivel sosem voltam még mesélő egy sztoriban.

BC: Mi ez az E.T. album?

MJ: Egy mesealbum, egy dupla album és én vagyok az egész történet mesélője és én éneklem a dalt, amivel nekünk kellett előállni és megírni. Nem is tudom mióta beszéltünk már erről Stevennel [Spielberg] – összejöttünk és arról beszéltünk, hogy ez lesz minden idők legjobb mesealbuma.

BC: Az album amin jelenleg dolgozol – mindent te írtál rajta?

MJ: Négy vagy öt dalt írtam én.

BC: Steve [Rubell] azt mondta nekem, hogy csinálsz valamit Paul McCartney-val?

MJ: Igen. Paul épp itt volt és én írtam egy dalt The Girl Is Mine címmel, amit együtt énekelünk az albumomon. Egy lányon vitatkozunk a dalban és csodálatos lett. Az ő albuma számára – az ő Tug ‘O War Part II –ja számára – két dalt írtunk és énekeltünk együtt. De az én albumomon azt a dalt énekeljük, amit én írtam. Van a végén egy szöveges rész, amiben vitatkozunk a lányon. Vicces.

BC: Te nagyon nyitott vagy arra, hogy más sztárokkal dolgozz. Sok ember esetében ez nincs így.

MJ: Valójában nem vagyok az. Egyáltalán nem.

BC: Dolgoztál Diana Rosszal…

MJ: Csak nagyon különleges emberekkel. Úgy értem Diana olyan nekem, mint egy anya, egy szerető, egy barát. Csodálatos. Én írtam, én szerkesztettem és én voltam a producere a következő kislemezének a Muscles-nek.

BC: Te írtad a szöveget is?

MJ: A szöveget, a zenét – nemrég fejeztem be és a tervek szerint a hónap végén jelenik meg.

BC: Hogy találsz időt arra, hogy írj?

MJ: Repülőgépeken. Visszafelé repültem Angliából, ahol Paul McCartney albumán dolgoztunk, izegtem-mozogtam a Concorde-on és ez a dal egyszerűen csak beugrott az agyamba. Azt mondtam: „Hé, ez tökéletes Diana számára!” Nem volt nálam felvevő vagy ilyesmi, így három órán át szenvednem kellett. Amint hazaértem azonnal szalagra tettem azt a babát.

BC: Érdekel a politika?

MJ: Nem szeretek róla beszélni.

BC: Nem szoktatok róla beszélni Jane-nel [Fonda]?

MJ: De szoktunk. Ő csodálatos. Sok mindenre megtanít engem. Amikor Az aranytó forgatásán voltam Jane kabinjában és egyedül voltunk a vízen és csak beszélgettünk, beszélgettünk és beszélgettünk mindenről. Ez volt számomra a legjobb tanulás – ő is tanult, én is tanultam és közben csak cseverésztünk egymással. Mindenféle dologról beszéltünk, amiről csak akarod: a politikáról, filozófusokról, a rasszizmusról, Vietnamról, a színjátszásról, mindenféléről. Varázslatos volt.

BC: Hol tanultál, hiszen ti mindig úton voltatok?

MJ: Magániskolákban és magántanároktól.

BC: Gary-ből, Indianából származtok? Milyen volt ott felnőni?

MJ: Tulajdonképpen annyira kicsi voltam, hogy nem emlékszem. Amikor öt éves voltam már akkor turnéztam, énekeltem és táncoltam. Mindig úton voltunk, mindig az iskolán kívül. Csak apró dolgokra emlékszem, mint a sarki bolt vagy bizonyos emberek a környéken. A mögöttünk lévő középiskolának mindig volt egy big bandje, amely az utcán masírozott trombitákkal, harsonákkal, dobokkal – ez nekem nagyon tetszett, olyan volt, mint egy parádé. Csak ennyire emlékszem.

BC: Szerettél előadni gyerekként? Mindig szeretted?

MJ: Mindig. Mindig élveztem azt az érzést, hogy színpadon lehetek – a varázslatot, ami ilyenkor jön. Amikor fellépek a színpadra hirtelen jön egy varázslat és a szellem eltalál és csak elveszíted a kontrollt magad felett. Felmentem a színpadra Quincy [Jones] koncertjén a Rose Bowl-ban, pedig nem akartam. Próbáltam elbújni és reméltem, hogy nem fog meglátni az emberek mögött, amikor felhívott. Aztán felmentem oda és egyszerűen megőrültem. Elkezdtem felmászni az állványra, a hangfalakra, a fényszóró berendezésre. A közönség is kezdett belejönni, én elkezdtem táncolni és énekelni, és ilyenkor ez történik.

BC: Hogyan hasonlítanád össze a színészetet a színpadi előadással?

MJ: Mindkettőt szeretem. A színészet a csúcs. Szeretek előadni. Fenomenális menekvés. Ha mindent ki akarsz adni, ami benned van, akkor ilyenkor kell megtenned. A színészetben olyan, mintha másik emberré válnál. Úgy gondolom ez jó dolog, különösen amikor minden másról teljesen elfeledkezel. Ha teljesen elfeledkezel – amit én szeretek – olyankor történik varázslat. Én szeretek varázslatot teremteni – valami olyat összehozni, ami annyira szokatlan, annyira váratlan, hogy leesik az emberek álla. Valamit, ami megelőzi a korát. Öt lépéssel azelőtt jár, amit mások gondolnak. Hogy az emberek lássák és azt mondják: „Hú, erre nem számítottam.” Szeretem meglepni az embereket egy ajándékkal vagy egy színpadi előadással vagy bármivel. Szeretem John Travoltát, aki abból a Kotter show-ból jött. Senki nem tudta, hogy tud táncolni vagy képes mindazokra a dolgokra. És aztán berobbant. Mielőtt észrevette volna már ő volt a következő nagy Brando vagy ilyesmi.

BC: Mostanában nem sok mindent csinál.

MJ: Tudom. Úgy gondolom válogat a forgatókönyvek között meg ilyenek. Mindig nehéz valakinek a múltban elért eredményeivel versenyeznie.

BC: Mondd, szerinted ki hozott áttörést a saját területén?

MJ: Nagyon szeretem Steven Spielberget. Szeretem James Brownt. Fenomenális. Sosem láttam még egyetlen előadót sem, aki olyan elektromosságot tud teremteni a közönségével, mint James Brown. Mindenkit a markában tart és bármit akar csinálni velük, meg is csinálja. Csodálatos. Mindig is úgy gondoltam, hogy őt nagyon alábecsülik. Szeretem Sammy Davis Jr-t. Szeretem Fred Astaire-t. Szeretem George Lucast. Megőrülök Jane Fondáért és Katherine Hepburnért.

BC: Láttam egy képet rólad Katherine Hepburnnel Az aranytó forgatásán.

MJ: Megtisztel, hogy ismerhetem, mert ő nagyon sok embert nem kedvel – azonnal a szemedbe mondja, ha nem kedvel. Amikor először találkoztam vele egy kicsit reszkettem, mert hallasz róla bizonyos dolgokat – Jane felvilágosított róla. Szóval ijedt voltam. De azonnal meghívott ebédelni aznap. Azóta a legjobb barátok vagyunk. Eljött a koncertünkre – az első koncert, amire valaha elment – a Madison Square Gardenben és jól érezte magát. Sokat hívjuk egymást telefonon és ő küld nekem leveleket is. Csodálatos. Elmentem a házába New Yorkba és megmutatta nekem Spencer Tracy kedvenc székét és a privát dolgait a szekrényében, a kis kacatjait. [Spencer Tracy] egyszerűen varázslatos.

BC: Rajongója vagy a régi filmeknek?

MJ: Ó,igen. Nagyszerű művészet volt, nagyszerű színjáték, nagyszerű rendezés, nagyszerű sztorik. Az olyan filmek, mint a Bátor kapitányok, A fiúk városa Flanagan atyától vagy az Az év asszonya hihetetlenek.

BC: Miért nem írsz egy saját történetet?

MJ: Jelenleg ezen dolgozunk. Kicsit bolondozunk ezzel – Quincy, Steven és én. Remélhetőleg fogunk tudni csinálni valamit belőle. Steven musicalt akar csinálni.

BC: Szeretnél a Broadway-n szerepelni?

MJ: Még nem. Úgy gondolom, hogy jó arra, hogy csiszold a képességeidet. A legjobb arra, hogy igazán elérd a tehetséged csúcsát. Elmész olyan messzire és eléred a csúcsot és azt mondod „Talán ez a tőlem telhető legjobb előadás.” Ami szomorú ebben az egészben az, hogy nem készül felvétel arról a pillanatról. Csak nézd meg mennyi nagyszerű színészt vagy szórakoztatóművészt elszalasztott a világ, mert volt egy nagyszerű előadásuk egy este és annyi volt. A filmmel ez megörökíthető, bemutatható az egész világon és örökre ott van. Spencer Tracy mindig fiatal marad a Bátor kapitányokban és én tanulhatok az előadásából és az inspirálhat engem. A színházban annyi minden elvész, annyi minden. Vagy a vaudeville-ben. Tudod mennyi mindent tanulhattam volna ezektől a szórakoztatóművészektől? Hihetetlen lenne.

BC: Manapság már felveszik a legtöbb dolgot, de nem minden este.

MJ: Épp ez az! A színész feszült, mert felveszik és a dolgok nem természetesek. Ezt utálom a Broadway-ben. Olyan érzés lenne, mintha egy csomó mindent beleadnék a semmiért. Én szeretem megörökíteni a dolgokat, megtartani őket és megosztani őket az egész világgal.

BC: Úgy tűnik, hogy ami téged igazán motivál az a vágy, hogy szórakoztasd az embereket, hogy örömöt okozz nekik. Mi a helyzet a hírnévvel és a pénzzel? El tudod képzelni milyen lenne, ha nem lennél híres, vagy éppenséggel zavar téged a hírnév?

MJ: Sosem zavart, kivéve, amikor egy kis békességre vágysz. Mint amikor elmész a moziba és azt mondod: „Ma este senki sem fog zavarni, feltettem a kalapom és a szemüvegem, csak élvezni fogom ezt a filmet és ennyi.” Odamész és mindenki téged néz és téged bámul és a film legizgalmasabb részénél valaki megveregeti a vállad és autogramot kér. Úgy érzed, hogy nem tudsz elmenekülni.

BC: Ezért élsz itt a Völgyben és nem Beverly Hillsben, mint más sztárok?

MJ: Igen, de itt is ugyanolyan rossz a helyzet. Beverly Hills csak amiatt rosszabb, mert az emberek odamennek sztárokra vadászni.

BC: Közel állsz a szüleidhez. Ők is itt élnek Los Angelesben?

MJ: Igen. Az anyám az emeleten lakik. Az apám az irodában.

BC: Milyen egy tipikus napod?

MJ: Álmodozom a nap legnagyobb részében. Korán kelek, aztán felkészülök arra, amit éppen csinálnom kell – dalírás vagy bármi legyen. A jövőt tervezgetem meg ilyenek.

BC: Optimista vagy a jövőt illetően?

MJ: Igen. Mindig szeretek előre eltervezni dolgokat és aztán azt követni.

BC: Liza Minelli az egyik barátod, igaz?

MJ: Hogyan felejthettem el őt? Megőrülök Lizáért. Tedd hozzá őt is a kedvenc embereim listájához. Halálosan szeretem őt. Beszélünk a telefonon és csak pletykálunk, pletykálunk, pletykálunk. Azt szeretem Lizában, hogy amikor összejövünk, akkor mindig a show a téma. Én megmutatom neki a kedvenc lépéseimet, ő pedig nekem az övéit. Ő is lenyűgöző előadó. Igazán karizmatikus. A jövőben szeretnék felvételeket készíteni vele. Úgy gondolom, hogy egy olyan embert, mint ő játszani kellene a rádióban és el kellene fogadni azt az egész dolgot. Ő varázslatos a színpadon.

BC: Nagyon érdekel a divat?

MJ: Nem. Az érdekel, hogy mit viselek a színpadon. Tudod, hogy mit kedvelek. A hétköznapi ruhák nem érdekelnek. Szeretek felvenni egy szerelést vagy kosztümöt és megnézni magam a tükörben. Buggyos nadrágot vagy valami igazán vicces cipőt és egy kalapot és csak érezni a karakterét. Ez számomra mókás dolog.

BC: Szeretsz színészkedni sokat a mindennapi életben?

MJ: Nagyon szeretek. Az menekülés. Móka. Jópofa dolog más valamivé, más emberré válni. Különösen, ha tényleg elhiszed és nemcsak színészkedsz. Mindig utáltam azt a szót, hogy „színészkedés” – azt mondani, hogy „színész” vagyok. Inkább annak kellene lennie, hogy „hívő”.

BC: De nem ijesztő egy kicsit, amikor teljesen elhiszed?

MJ: Nem, épp azt szeretem benne. Nagyon szeretek mindent elfelejteni.

BC: Mit akarsz olyan nagyon elfelejteni? Gondolod, hogy az élet nagyon nehéz?

MJ: Nem, talán csak azért van mert szeretek bebújni más emberek bőrébe és kutatni. Mint Charlie Chaplin. Halálosan szeretem. A kis csavargó, az egész szerelése és minden, és a szíve – minden, amit megformált a vásznon az igazság volt. Az volt az egész élete. Londonban született és az apja alkoholistaként halt meg, amikor ő még csak hat éves volt. Az anyja elmegyógyintézetben volt. Ő maga Anglia utcáit járta, koldult szegényen, éhesen. Mindez visszatükröződik a vásznon és én is ezt szeretem csinálni, kihozni az igazságokat.

BC: Érdekel a pénzcsinálás?

MJ: Érdekel, hogy tisztességesen megfizessenek azért, amit csinálok. Amikor hozzákezdek egy projekthez, akkor a teljes szívemet és lelkemet beleteszem. Mivel nagyon érdekel, mindent beleteszek és azt akarom, hogy ezért meg is fizessenek. Az, aki dolgozik egyen is. Ilyen egyszerű.

BC: Ezek szerint közelről figyelemmel kíséred az üzleti ügyeidet?

MJ: Ó, igen.

BC: Hány éves vagy?

MJ: Huszonhárom.

BC: Nem érzed néha úgy, hogy lemaradtál a gyerekkorodról, mert mindig a felnőtt világban adtál elő?

MJ: Néha.

BC: De szereted a nálad idősebb embereket, a tapasztalt embereket.

MJ: Szeretem a tapasztalt embereket. Szeretem a fenomenálisan tehetséges embereket. Szeretem azokat az embereket, akik keményen dolgoztak, akik nagyon bátrak, akik vezérek a területükön. Amikor ilyen valakivel találkozom és tanulhatok tőle és szót válthatok vele – számomra az varázslatos. Vagy együtt dolgozni velük. Megőrülök Steven Spielbergért. Egy másik inspiráció a számomra – és nem tudom ez honnan jött – a gyerekek. Ha szomorú vagyok, akkor veszek egy könyvet gyerekek képeivel és megnézegetem és az felvidít. Gyerekek körül lenni varázslatos.

BC: Van bennük valami pozitív és bátorító. Sok állatod is van, igaz?

MJ: Volt. Jelenleg csak két kis őzikém van, egy fiú és egy lány. Nagyon aranyosak. Csodálatosak.

BC: Sosem fogom megérteni az emberek hogy tudnak lelőni egy őzet.

MJ: Gyűlölöm azt. Gyűlölöm az állatpreparáló boltokat meg az ilyen szemetet. Van egy lámám. Van egy bárányom – úgy néz ki, mint egy kos a szarvaival. Louie a cirkuszból jött. Ő a láma. A kost Mr. Tibbsnek hívják, az őzgidákat pedig Hercegnek és Hercegnőnek.

BC: Mit fogsz velük csinálni, ha felnőnek?

MJ: Kiengedem őket az udvarra meg ilyesmi. Körülbelül két hektárunk van.

BC: Milyen autód van?

MJ: Egy Rolls. Fekete.

BC: Szereted vezetni?

MJ: Sosem akarok vezetni. A szüleim kényszerítettek rá, hogy vezessek. Quincy [Jones] sem vezet. Sok ember, akit ismerek nem vezet.

BC: Andy [Warhol] sem vezet.

MJ: Okos dolog. De akkor jó, ha akarsz egy kis függetlenséget, hogy el tudj menni. De én nem sok helyre járok, nem sok helyet ismerek. Csak vezetgetek az utcán.

BC: Nem sokat jársz el otthonról?

MJ: Csak a Golden Temple-be járok, egy egészséges ételeket kínáló étterembe. Vegetáriánus vagyok. Vagy elmegyek a játékterembe játszani.

BC: Érdekel a művészet?

MJ: Szeretek rajzolni – ceruzával, tollal – szeretem a művészetet. Amikor turnén vagyok és ellátogatok a múzeumokba Hollandiában, Németországban vagy Angliában – tudod ott vannak azok a hatalmas festmények – az lenyűgöz engem. Nem gondolod, hogy egy festő képes volt ilyet alkotni. Nézek egy szobrot vagy festményt és teljesen el tudok veszni benne. Ott állok, nézem és részévé válok a jelenetnek. Könnyeket csalhat a szemedbe, nagyon megérinthet. Tudod, úgy gondolom, hogy ezt kell elérnie a színésznek vagy előadónak is – megérinteni azt az igazságot egy emberben. Megérinteni azt a valóságot annyira, hogy részévé váljanak annak, amit csinálsz és el tudd őket vinni akárhova ahová csak akarod. Boldog vagy, boldog vagy. Akármi legyen is az emberi érzelem ők ott vannak veled. Szeretem a realizmust. Nem szeretem a műanyagokat. Mélyen legbelül mind ugyanolyanok vagyunk. Mindnyájunknak ugyanolyan érzelmei vannak és ezért van az, hogy egy olyan film, mint az E.T. mindenkit megérint. Ki ne akarna repülni, mint Peter Pan? Ki ne akarna repülni valami varázslatos teremtménnyel a világűrből és a barátja lenni? Steven egyenesen az emberek szívéhez szólt. Tudja, hogy ha kétségeid vannak, akkor fordulj a szívhez.

BC: Vallásos vagy, igaz?

MJ: Igen, hiszek a Bibliában és hiszek Istenben, akinek Jehova a neve és ebben az egész dologban.

BC: Valaki azt mondta, hogy ezért nem borotválkozol.

MJ: Ó, nem! Nem nő rajtam semmi, amit le kellene borotválni. Ennek semmi köze a valláshoz.

BC: Tehát gyakorlatilag keresztény vagy.

MJ: Az igazságban hiszek.

BC: Olvasod a Bibliát?

MJ: Igen, sokat.

BC: Jársz templomba?

MJ: Mi nem templomnak hívjuk, hanem Királyság-teremnek. Jehova tanúi vagyunk.

BC: Említetted, hogy holnap találkozni fogsz Bette Midlerrel. Dolgoztok valamin együtt?

MJ: Nem. Egy énektanárhoz megyek, akit Seth Riggsnek hívnak. Amikor énekelek akkor szeretem, ha a hangom teljesen kinyílik – úgy, ahogy a táncos bemelegít.

BC: Szóval ez olyasmi mint valamiféle légzéstechnika óra?

MJ: Igen. És az én órám után jön Bette Midler. Ő mindig pontos.

[Andy Warhol hív New Yorkból.]

Andy Warhol: Halló.

MJ: Szia.

AW: Istenem, ez izgalmas. Tudod, mindig amikor a te walkmanodat használom a te kazettádat játszom rajta.

MJ: Találkoztál Lizával mostanában?

AW: Igen. Európában volt, de aztán találkoztam vele Halston divatbemutatóján. Megváltoztatta a frizuráját. Most a tiédhez hasonlít a haja. Elöl nagyon göndör és nagyon másképp néz ki, igazán csinos. Nagyszerű ez az új kinézete. A múlt hétvégén Halstonnál járt, most pedig New Yorkban van. És veled mi újság?

MJ: Sokat voltam a stúdióban. Szövegeket írtam, dolgoztam dalokon meg ilyesmi.

AW: Lehet, hogy elmegyek ma este megnézni egy angol rock együttest a Ritzben, akiket Duran Durannak hívnak. Ismered őket?

MJ: Nem.

AW: A múlt héten Blondie-t néztem meg Meadowlandsben.

MJ: Milyen volt Blondie?

AW: Nagyszerű. Csodálatos. Ismered őt?

MJ: Nem, sosem találkoztam még vele.

AW: Nos, majd ha New Yorkba jössz, akkor bemutatom neked. A turnézás a világon a legnehezebb dolog.

MJ: A turnézás valami… a tempó. De a színpadon lenni a legvarázslatosabb dolog benne.

AW: Alig várom, hogy csinálj egy igazán nagy filmet. Felkértek már ilyesmire?

MJ: A szobám tele van forgatókönyvekkel és ajánlatokkal. És sok közülük nagyszerű ötlet. De én olyan vagyok, hogy jár valaki a fejemben, akivel szeretnék dolgozni és biztos akarok lenni abban, hogy a megfelelő dolgot csinálom. Nem akarok hibázni.

AW: Csak csináld meg mindet. Nem hibázhatsz. Igazán jó vagy. Gondoltad valaha, hogy énekes leszel, ha felnősz?

MJ: Nem is emlékszem arra, hogy milyen nem énekelni, így aztán sosem álmodoztam az éneklésről.

AW: Még mindig gyűjtöd a ruhákat? Jó terveződ van?

MJ: Tulajdonképpen nem igazán megyek ebbe bele, hacsak nem vagyok a színpadon. Csak a kosztümöket szeretem gyűjteni, vagy kalóz kabátokat, vagy ilyesmiket. De a hétköznapi divatba nem megyek bele.

AW: Mi van rajtad?

MJ: Most éppen egy kordbársony nadrág, aminek lyukas a térde, egy rózsaszín póló és egy nyakkendő.

AW: Sokat jársz el otthonról, vagy inkább otthon maradsz?

MJ: Otthon maradok.

AW: Miért maradsz otthon? Annyi szórakoztató dolog van, ha elmész otthonról. Ha New Yorkba jössz, akkor elviszlek szórakozni.

MJ: Az egyetlen hely, ahol el akarok menni szórakozni az New York.

AW: Szoktál moziba járni?

MJ: Ó, igen. Nem sokára dolgozni fogunk az E.T. albumon. Volt egy fotózásom E.T.-vel és csodálatos volt… megölel engem, meg minden.

AW: Nekem tetszik a Tron. Olyan mintha videójátékoznál. Láttad?

MJ: Igen. Engem nem mozgatott meg.

AW: Nos, köszönöm szépen. Hamarosan látjuk egymást.

MJ: Remélem. Ha találkozol Lizával üdvözöld a nevemben. Adj neki egy nagy puszit és öleld meg helyettem.

[AW leteszi a kagylót.]

BC: Szereted a Rolling Stones-t? Ismered Micket [Jagger] egyáltalán?

MJ: Találkoztam vele egy mosdóban. Keith-tel volt ott… Keith Moon?

BC: Keith Richards.

MJ: Keith Richards. Bementem és azt mondtam: „Ó, szia” és csak elkezdtünk beszélgetni. Aztán visszamentem a saját felvételemre. Nem igazán jól ismerem őt.

BC: Sokat olvasol?

MJ: Igen. Imádok olvasni. Szeretem a filozófiát és a rövid történeteket. Szeretek képben lenni a legutóbbi bestsellerekkel kapcsolatban is. Az L.A. Times Calendar in the Sunday-je a kedvencem. Tényleg képben tart, hogy hol mi történik. Vannak kedvenc szerzőim – nemcsak a bestsellereket olvasom. Szeretem látni mit csinálnak és képben lenni azzal kapcsolatban, hogy mi érdekli az embereket. Mostanában egy csomó fizikai dolog van.

BC: Szoktál edzeni?

MJ: Minden vasárnap megállás nélkül 30 percet táncolok. Szeretem ezt csinálni.

BC: Miért vasárnap?

MJ: Csak egyszerűen ezt a napot választottam. Böjtölök is minden vasárnap. Semmit sem eszem, csak gyümölcslevet iszom.

BC: Miért csinálod ezt?

MJ: Kitisztítja a szervezetet, a beleket. Szerintem ez nagyszerű. Ahhoz, hogy tényleg működjön megfelelően kell csinálni. Az a szervezet szennyvíz csatornája. Tisztán kell tartani, amint tisztán tartod a testedet kívülről. Mindezek a tisztátalanságok azért jönnek ki a szervezetedből, mert nem vagy tiszta belül. Pattanások vagy betegségek formájában vagy a nagy pórusokon keresztül jön ki. A méreg így próbál kiürülni a szervezetedből. Az embereknek tisztán kellene magukat tartaniuk.

BC: Nem olvasod el az újság első oldalát?

MJ: Nem. Lehet, hogy megnézem, de nem olvasom el.

BC: Túl lehangoló?

MJ: Igen. Mindig ugyanaz a régi nóta. Én szeretem boldoggá tenni az embereket. Ez a nagyszerű a show bizniszben. Eszképizmus. Kifizeted azt az öt dollárt, bemész a moziba és egy másik világban vagy. Elfelejted a világ problémáit. Ez csodálatos. Szórakoztató. Varázslat.