Valamennyi bejegyzés

Új Michael Jackson album szeptember 29-én

Több nagyvárosban is megjelentek ezek a plakátok.

A Velencei Filmfesztiválon pedig, ahol az elmúlt napokban mutatták be MJ Thriller című kisfilmjének egy felújított, 3D változatát ilyen pólókat osztogattak.

Tegnap este pedig ez a trailer jelent meg a hivatalos Michael Jackson Facebook-on.

Egyelőre csak találgatni lehet, hogy pontosan mi lesz ez a projekt. A plakát új albumot ígér, azt viszont érdemes leszögezni, hogy ez az új album valószínűleg nem új, korábban még ki nem adott dalokat fog jelenteni, hiszen a MJ hagyatékkezelőjét vezető, John Branca a Velencei Filmfesztiválon is elmondta, hogy korábban ki nem adott dalokat nem szándékoznak kiadni a közeljövőben: “Nem fogunk egy darabig korábban még ki nem adott dalokat kiadni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem lesznek érdekes lemezkiadások a nagyon közeli jövőben.” – mondta.

Ebből és a fenti promóciós anyagból én arra következtetek, hogy vagy egy remix albumról vagy egy válogatás albumról van szó, amelyen MJ “horror” témájú dalai lesznek összegyűjtve – nyilván nem véletlenül a Halloween-időszakra időzítve. Ez jól összekapcsolható lenne a Thriller 3D megjelenésével is, illetve egy animációs kisfilmmel, amit Halloween-kor fognak bemutatni “Michael Jackson Halloweenje” címmel.

Elképzelhetőnek tartom, hogy ennek a filmnek lesz a “soundtrackje” (filmzenéje) az új album.

Bár valószínűleg nem kapcsolódik szorosan a hagyatékkezelő fenti projektjeihez, de szerencsés egybeesés lehet a számukra, hogy a népszerű Stranger Things című Netflix-sorozat is a Thrillert választotta az ősszel induló 2. szezonját beharangozó egyik trailere témájául és ez nagyon nagy sikert aratott.

Reklámok

John Branca szerint egyelőre nem várható több kiadatlan dal

Michael Jackson hagyatékkezelőjének vezetője, John Branca egy a Hits Daily Double portálnak adott interjúban úgy nyilatkozott, hogy 2017-ben ugyan várhatók új projektek, de ennek nem lesznek részei korábban ki nem adott dalok, s egyelőre nem is terveznek ilyet a közeljövőben.

“Van néhány hihetetlenül izgalmas projektünk 2017-re, bár a továbbiakban valószínűleg nem fogunk korábban  ki nem adott dalokat megjelentetni.” – mondta.

2017 végén egyébként lejár a hagyatékkezelő mostani szerződése a Sony-val MJ projektek kiadására vonatkozóan, s egyelőre nem tudni, hogy utána mi lesz – bár szerintem nem várható kiadó váltás.

Ami a 2017-es projekt(ek)et illeti, annyit lehet tudni, hogy John Landis dolgozik valamin, tehát feltehetőleg a Thriller című videokliphez lesz köze az egyiknek (rajongók egyebek mellett egy 3D-s megjelenésről spekulálnak – persze ez nem is több rajongói spekulációnál). Azt is tudjuk, hogy Orianthi is dolgozik egy MJ projekten.

Forrás: http://m.hitsdailydouble.com/news&id=303931

Michael Jackson hagyatékkezelője eladja a Sony/ATV katalógust

Megtörtént az, amitől sok rajongó tartott (bár páran reménykedtünk az ellenkezőjében): Michael Jackson hagyatékkezelője eladja a Sony-nak az 50%-os részesedését az ún. Sony/ATV katalógusban. Ez az a zenei katalógus, amelyet a köznyelv “Beatles katalógusként” is emleget, mivel Michael a Beatles dalainak kiadói jogának megvásárlásával alapozta meg az 1980-as években. A katalógus történetéről bővebben írtam ebben a bejegyzésben.

Mint korábban írtam róla a blogon tavaly ősszel felröppentek a hírek, hogy a Sony kezdeményezte egy ún. eladás-vételi záradék életbe léptetését, ami azzal járt, hogy a két 50%-os tulajdonos közül – MJ hagyatékkezelője és a Sony – az egyiknek ki kellett vásárolnia a másik részét. Pár nappal később, MJ hagyatékkezelőjének egyik végrehajtója, John Branca, azt mondta, hogy a hagyatékkezelő törekszik a Sony részének megvásárlására, illetve a Sony felől is jöttek olyan hírek, hogy ők azok akik meg akarnak szabadulni a maguk 50%-os részesedésétől.

Most azonban a pesszimista rajongók gyanúja nyert megerősítést: valójában a Sony vásárolja ki az MJ hagyatékkezelő részesedését. Ez azért érzékeny pont az MJ rajongóknak, mert Michael egész életében küzdött az olyan kísérletek ellen, hogy elvegyék tőle a katalógusban megszerzett 50%-os részesedését.

A hagyatékkezelő tegnapi közleményében ugyan azt írta, hogy ők tényleg megpróbáltak vásárlói pozícióba kerülni az ügyletben, de nem sikerült, ám kétségtelen, hogy ez fog némi (további) bizalomvesztéshez vezetni a rajongók részéről Michael hagyatékkezelői iránt. (Pláne azt követően, hogy Neverlandet is eladják, bár tény, hogy pénzügyi-üzleti szempontból érthető módon.)

Ugyanakkor vannak akik szerint Michael – és most a rajongóinak – a ragaszkodása a katalógushoz inkább érzelmi, de figyelembe véve a zeneipar folyamatos mélyrepülését, a lemezeladások folyamatos csökkenését világszerte, egyáltalán nem biztos, hogy rossz döntés most megszabadulni ettől a befektetéstől. Hogy így van-e azt csak a jövőben fogjuk megtudni.

Ami a kivásárlás részleteit illeti: a közleményből kiderül, hogy a Sony 750 millió dollárt fog fizetni a hagyatékkezelő 50%-os részesedéséért. Ebből a hagyatékkezelő ki fogja tudni fizetni Michael összes még megmaradó adósságát, a többit pedig letétbe helyezi Michael gyerekei számára.

A tranzakció NEM érinti Michael saját dalait, amelyek a Mijac katalógusban vannak és 100%-osan a hagyatékkezelő tulajdonában. Michael saját dalain kívül ugyancsak a Mijac katalógus részét képezi Michael egyik kedvenc együttesének, a Sly and the Family Stone-nak a teljes katalógusa, valamint pár más dal. A közlemény szerint a hagyatékkezelőnek nem áll szándékában ezeket eladni.

A felek egyelőre egy szándéknyilatkozatot írtak alá az adás-vételről, a végleges megállapodásra 2016. március 31-ig kerül sor.

Szerk.: A Hits Daily Double további részleteket közölt a megállapodásról.

  • Eszerint MJ hagyatékkezelője valóban próbálta összehozni annak a feltételeit, hogy ők vehessék meg a Sony részét, de ez nem sikerült.
  • Fontos, hogy a megállapodásnak nem része az a részesedés, amelyet a MJ hagyatékkezelő akkor szerzett az EMI lemeztársaság katalógusában, az EMP-ben, amikor azt egy a Sony által vezetett multinacionális konzorcium megvásárolta 2012-ben 2,2 milliárd dollárért. A cikk szerint ebben a Sony/MJ hagyatékkezelő együttes részesedése 40%, melynek háromnegyede a Sonyé, negyede az MJ hagyatékkezelőé. Ebből levezetve az MJ hagyatékkezelőnek továbbra is marad 220 millió dollárnyi részesedése a zenei kiadói üzletben MJ saját Mijac katalógusán kívül is.
  • Egy 2015-ös értékelés szerint a Sony/ATV katalógus értéke (az EMI rész nélkül) 1,5 milliárd dollár, aminek pontosan a felét kapja meg most a MJ hagyatékkezelő ezzel a kivásárlással.
  • Arról, hogy hogyan került ez a bizonyos eladás-vételi záradék a Sony és MJ közötti szerződésbe. 2006-ban Michael napokra volt a csődtől, amikor is a Sony akkori vezetői, Howard Stringer és Robert Wiesenthal kisegítették. Cserébe a Sony nagyobb irányítási jogot kapott a Sony/ATV katalógusban, illetve belekerült ez a bizonyos záradék a szerződésbe. Mivel ebből a szerződésből volt még MJ-nek 150 millió dollár tartozása ezt most levonták az eredetileg kialkudott vételárból (ami ezek szerint 900 millió dollár volt) és így jött ki a 750 millió dolláros vételár.

Forrás: http://hitsdailydouble.com/news&id=300204

Interjú Spike Lee-vel az Off the Wall dokumentumfilmről

A Billboard magazin interjút készített Spike Lee-vel arról a hamarosan megjelenő dokumentumfilmjéről, amely Michael Jackson Off the Wall című albumáról szól. A teljes interjú tartalmaz nem Michael Jacksonnal kapcsolatos, például politikai kérdéseket is, amelyeket itt kihagytam.

Spike Lee új Michael Jackson dokumentumfilmjéről

Készítette: Rob Tannenbaum
Billboard.com, 2016. január 14.

Billboard: Új dokumentumfilmed, a Michael Jackson’s Journey From Motown to Off the Wall (Michael Jackson útja a Motowntól az Off the Wallig) nagyon élvezetes. Igaz, hogy ez egy egyszerű periódus volt az életében, még a bulvár főcímek és molesztálási vádak előtt?

Spike Lee: Akkor, 1979-ben Michaelre nem nehezedett nagy nyomás, amikor az Off the Wallt készítette. Nem voltak elvárások. Minden a Thriller után fordult meg – a dolgok bonyolulttá válnak amikor te adtad el a legtöbb lemezt. Az emberek a Thrillerrel foglalkoznak, de nekem az Off the Wall a kedvenc lemezem abból a háromból, amit Quincy Jones-szal készített. Sokan ugyanezt mondják a dokumentumfilmben is.

Michael édesanyja, Katherine azt mondja, hogy Michaelt nagyon bántotta, amikor csak egy Grammy-díjat nyert az Off the Wallért 1980-ban. Ez mennyire motiválta őt?

Michael Jordan jó barátom. Bárki bármilyen negatív dolgot mond neki, ő ezt üzemanyagként használja. Amikor Michael nem nyerte meg a Grammyket, amiket szerinte meg kellett volna nyernie, akkor azt mondta: „Jól van, anyaszomorítók. Itt van valami a seggeteknek.” És az volt a Thriller.

Michael sosem tűnt annak a „jól van, anyaszomorítók” típusú fickónak.

Pedig az volt. Ne legyen kétségünk. Michael versenyző típus volt. Bármilyen lemezt csinált, azt akarta, hogy No. 1. legyen. Megsértődött és bosszút állt.

Kedvelted Michaelt?

Igen. Michael eljött a házamba Brooklynba. Feltettem a CD-t – az 1995-ös HIStory-t – és azt mondta: „Válassz egy dalt, aminek a videóját szeretnéd megrendezni.” Kiválasztottam a Stranger in Moscow-t. Azt mondta: „Nem, nem azt akarod! A They Don’t Care About Us-t akarod.” (Nevet.) Michael dörzsölt volt.

Amikor Michael elkészítette az Off the Wallt, sok ember úgy gondolta, hogy a karrierjének már vége, nem?

Voltak kétségek. De Michael sosem kételkedett önmagában. Tudta, hogy szabadságot kapott arra, hogy a saját dolgát csinálja. És ehhez neki és a fivéreinek először ki kellett jönniük a Motownnal kötött szerződésből. És aztán neki el kellett távolodnia a fivéreitől. A család egy kereszt.

A dokumentumfilmben nem beszélsz Michael azon állításáról, hogy az apja, Joe fizikailag bántalmazta. Miért nem?

A helyzet az, hogy – és nagyra értékelem a kérdésed – annyi ember koncentrál mindig a többi dologra. Mi a zenére akartunk koncentrálni. Talán az emberek azt mondják, hogy ez kibúvó, de nem érdekel. Személy szerint én nem fogom azt mondani, hogy Joe Jackson rossz ember volt. Jártál már Jacksonék házában Gary-ben, Indianában? Kilenc gyerek aludt egymás hegyén-hátán. Joe látta a tehetséget a gyerekeiben és elérte, hogy működjön. Manapság ha megütsz egy gyereket börtönbe kerülsz. Akkoriban ha rosszul viselkedtél – és én csak a fekete emberekről beszélek – akkor kaptál. Nem gondolom, hogy a gyerekeket verni kellene, de néha egy füles? (Megvonja a vállát.) Talán régimódi vagyok. És az a ház Gary-ben? Annak nemzeti műemléknek kellene lennie. Rendben, Obama elnök. Van még egy éved. (Nevet.)

Úgy tűnik, hogy Joe egyszerre volt a legjobb menedzser és a legrosszabb.

Joe nálam rendben van. Persze nem az én apám volt! (Nevet.)

Michael azon fivérei, Jackie és Marlon, akiknek jó a kapcsolata John Brancával és John McClainnel, Jackson hagyatékkezelőivel, benne vannak a filmben, de Janet, Jermaine és Randy, akik elutasítják őket, nincsenek. Miért?

Nem akartak benne lenni. Nem titok, hogy feszültség van a család egy része és a hagyatékkezelő között. Akárhányszor pénzről van szó megmerevednek a frontvonalak.

Egy dolog van, ami nem jó a dokumentumfilmben: a címe. Miért épp egy ilyen körülményes cím?

Nem én voltam.

A címet a hagyatékkezelő diktálta neked?

Nem én voltam. (Nevet.) Ember, indulnom kellene az választásokon. Ez igazi politikus válasz volt, nem? Add nekem Iowát!

Ez a második Jackson dokumentumfilmed – az első a Bad 25 volt. Akarsz másikat csinálni?

Nagyon szeretnék csinálni egyet a Thrillerről. Tudattam ezt a hagyatékkezelővel, de még nem kaptam meg a munkát.

Gondolod, hogy a Thriller sikere rossz volt Michael zenéjének? Azután megszállottja volt annak, hogy felülmúlja azt.

A Thriller egy szörnnyé vált a hátán. Minden lemezzel utána próbált többet eladni. Szerintem ennek ára van.

Forrás: http://www.billboard.com/articles/news/magazine-feature/6842877/spike-lee-michael-jackson-documentary-donald-trump

Megjelent egy teaser is a dokumentumfilből:

John Branca megerősítette, hogy Michael Jackson hagyatékkezelője átvenné a Sony/ATV katalógus irányítását

Beszámoltam róla, hogy tárgyalások kezdődtek a Sony/ATV katalógus eladásáról a Sony és Michael Jackson hagyatékkezelője között. A legújabb fejlemények:

A Billboard magazin egy tegnapi cikkében azt állította, hogy az egyik oka annak, hogy a Sony el akarja adni a katalógusban a részét, hogy 2016. márciusában lejár a Sony/ATV Publishing mostani vezérigazgatójának, Martin Bandiernek a mandátuma és jelenleg nem megoldott a 74 éves, tapasztalt üzletember utódlása.

A cikk azt is állította, hogy Michael Jackson hagyatékkezelőjének az egyik végrehajtója, John Branca nagyon át akarja venni az irányítást a katalógus felett, valamint Bandier állására is pályázik. A cikk szerint Branca kapcsolata megromlott Bandierrel, mivel Bandier elnyomta a Michael Jackson hagyatékkezelő hangját a Sony/ATV üzleti tárgyalások során.

Egy a Hits Daily Double-nek írott e-mailjében aztán Branca megerősítette azt, hogy a Michael Jackson hagyatékkezelő törekszik arra, hogy átvegye a Sony/ATV katalógus feletti irányítást, azonban azt cáfolta, hogy rossz lenne a kapcsolata Bandier-vel és a pozíciójára pályázik.

“Én nem beszéltem velük (a Billboarddal),” –  idézi Branca e-mailjét a Hits Daily Double – “de Marty már 30 éve kedves barátom és teljes mértékben támogatom őt. A sztori szerint át akarjuk venni a vállalatot – ez igaz, de az nem, hogy én Marty állását akarom.”

Ezt tehát vehetjük annak megerősítésének, hogy a Michael Jackson hagyatékkezelő megvásárolná a Sony eladásra kerülő 50%-os részesedését. Erre egyedül valószínűleg nem lesz képes, hiszen a katalógus teljes értékét 2 milliárd dollárra becsülik, ám ha sikerül Brancának összehoznia rá egy konzorciumot más befektetőkkel, akkor többségi tulajdonossá válhat az eddig 50%-ot birtokoló Michael Jackson hagyatékkezelő a világ legnagyobb, legtöbb dalt tartalmazó zenei kiadójában.

Tulajdonosváltás előtt a világ legnagyobb zenei kiadója, a Sony/ATV?

A Sony/ATV Publishing  a világ legnagyobb zenei kiadója, amelynek katalógusába több, mint kétmillió dal tartozik. A katalógus alapját az az ATV katalógus képezte, amelyet Michel Jackson még az 1980-as években vásárolt meg és amelynek fő tartalmát a Beatles dalai jelentették. 1995-ben Jackson és a Sony cég egyesítette az ATV-t a Sony katalógusával és 50-50%-os tulajdonosaivá váltak. Az idők során egyre több dal került a katalógusba, a legnagyobb bevásárlásra már Jackson halála után, 2012-ben került sor, amikor egy a Sony/ATV által vezetett konzorcium 2,2 milliárd dollárért megvásárolta az EMI Music Publishinget, amely addig a világ legnagyobb katalógusa volt 1,3 millió dal kiadói jogával. Ezzel a Sony/ATV a világ legnagyobb zenei kiadójává vált.

A tavalyi Sony hackelési botrány során meglepő információ került napvilágra, mégpedig az, hogy a Sony azt fontolgatja, hogy eladja saját 50%-os részesedését a katalógusban. Erről itt én is beszámoltam.  A kiszivárgott anyagok szerint egy 2014. október 3-ai keltezésű e-mailben a Sony pénzügyi igazgatója, Kenichro Yoshida aggodalmát fejezte ki a zenei kiadással foglalkozó részleg jövőbeni kilátásait illetően. Ezeket az aggodalmakat egyrészt a zenei piac gyors átalakulása, eltolódása a streamelés felé táplálja, másrészt pedig a Sony/ATV katalógus “komplex tulajdonosi és irányítási struktúrája”.

Emellett egy november 21-ei e-mail, amelyet legalább fél tucat Sony vezetőnek kiküldtek tartalmazott egy listát, amely említi a Sony/ATV fontolóra vett eladását. Egy e-mailben Steve Kober, a cég amerikai pénzügyi igazgatója azt írja: “Nagyon meglep minket, hogy a csatolt lista tartalmazza a kommentárt a Sony/ATV eladásáról. Amint azt ön is jól tudja ez egy szupertitkos projekt, amelyet én kezelek Michaellel és Nicole-lal.” Itt Michael Lyntonról, a Sony Entertainment vezérigazgatójáról és a Sony Corp. of America elnökéről, Nicole Seligmanról van szó.

Néhány nappal később Lynton cáfolta a hírt, ám a Sony nemrég olyan lépéseket tett, amelyek most megerősíteni látszanak a fenti e-maileket. A cég ugyanis életbe léptette azt a záradékot, ami lehetővé teszi, hogy a Sony és Michael Jackson hagyatékkezelője közül az egyik fél eladja a másiknak a részesedését. A hírek szerint egy hónapja folynak a tárgyalások, de egyelőre nem lehet tudni pontosan mi zajlik. Az első hírek szerint a Sony akarja eladni az 50%-át, mert inkább másfajta üzletágakba szeretné fektetni a pénzét. Az amerikai média egy része – Billboard, Rolling Stone – azonban arról cikkezett, hogy szerintük a fordítottja a valószínűbb, de ezt leginkább csak olyan spekulatív dolgokra alapozzák miszerint mégiscsak valószínűbb, hogy a nagy cég veszi meg a kisebb részesedését, illetve, hogy a Sony-nak van lemezcége. Egyik lap sem vette figyelembe a spekulációinál a tavaly kiszivárgott e-maileket, amelyekben a Sony munkatársai az eladási szándékról beszélnek.

Közben a Sony/ATV munkatársainak címzett üzenetekben Michael Lynton, majd a Sony/ATV vezérigazgatója Martin Bandier is megerősítette annak hírét, hogy elkezdődött egy eladási folyamat, de ezekből sem tudjuk meg, hogy milyen irányba. Azt viszont megtudjuk, hogy valóban a Sony kezdeményezte az eladás-vételi záradék életbe léptetését.

Lynton üzenete a Sony/ATV munkatársainak:

Kedves Sony/ATV Kollégák!

Az Amerikai Sony Corporation és Michael Jackson hagyatékkezelője elkezdett egy vétel/eladási folyamatot, amelynek során mindkettőnek meg lesz a lehetősége arra, hogy megvegye a másik részét, vagy eladja a saját részét a Sony/ATV Music Publishing-ből.

Amint tudják a Sony/ATV egy közös vállalkozás a Sony és Michael Jackson hagyatékkezelője között és egy közös vállalati megállapodáson alapul. A közös vállalati megállapodás lefekteti a vételi/eladási procedúrát. A Sony úgy gondolja, hogy most megfelelő az idő arra, hogy áttekintse a tulajdonosi státuszát és úgy döntött, hogy elindítja ezt a procedúrát. A következő lépéseinket egy sor további tényezőtől tesszük függővé, amint ez a folyamat előrehalad.

Ez a zenei kiadói üzlet stabil profitot hozott a partnerei számára és nagyra becsüljük a céget, a vezetését és személyzetét és annak teljesítményét. Erősen hiszem, hogy bárki is lesz a tulajdonosa végül a cégnek, a Sony/ATV nagyszerű üzlet marad és vezető erő a zenei kiadásban sok további éven át.

Ez a folyamat csak most kezdődött és ahogy megjegyeztem a következő lépéseink sok további különböző tényezőtől függnek majd. Egyelőre arra kérem Önöket, hogy folytassák a dolgukat a szokásosnak megfelelően, továbbra is koncentráljanak a munkájukra és építsenek továbbra is a Sony/ATV fantasztikus örökségére és sikereire.

Michael Lynton

Martin Bandier üzenete a Sony/ATV munkatársainak:
Kedves Mindenki!

Mostanra már valószínűleg mind látták Michael Lynton üzenetét, akárcsak a sajtóhíreket a Sony/ATV potenciális eladásáról. Tudom ez a legtöbbjüket valószínűleg meglepetésként érte. Amint az üzenet azt elmagyarázta a Sony Corporation of America nemrég elindított egy folyamatot, aminek az eredménye az lehet, hogy megváltozik a Sony/ATV tulajdonosa. Több lehetséges kimenetel is van, beleértve azt is, hogy vagy a Sony, vagy Michael Jackson hagyatékkezelője megveszi a másik 50%-os részesedését a Sony/ATV-ben. Egy olyan folyamat kezdetén vagyunk, amely az elkövetkező néhány hónapban fog lezajlani. Egy dolgot mondhatok, hogy minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy mindnyájukat informáljam a jelentős fejleményekről.

Ugyan a Sony/ATV jövőbeni tulajdonosi struktúrája bizonytalan, egy dolog azonban biztos: a Sony/ATV továbbra is a világ vezető zenei kiadója lesz, a dalok legnagyobb és legváltozatosabb katalógusával, a művészek és dalszerzők legjobb csapatával és a legtehetségesebb vezetőkkel. Mindig célunk volt a legjobbat tenni a dalszerzőinkért és biztos vagyok abban, hogy ez lesz továbbra is az elsődleges fókuszunk.

Büszke vagyok, ahogy Önök is lehetnek, az elvégzett munkára, beleértve a tavalyi rekord évünket, kreatív és pénzügyi értelemben és egy nagyon ígéretes 2015-öt, aminek során hamarosan új irodákba költözünk New Yorkban és LA-ben. Biztos vagyok benne, hogy mindannyiunk számára a szokásos lesz az üzletmenet ezen folyamat során és hogy a legjobb éveink még előttünk állnak.

Üdvözlettel,
Martin Bandier
Elnök és ügyvezető
Sony/ATV Music Publishing

Amint lesznek további fejlemények, arról igyekszem beszámolni.

Michael saját dalait egyébként nem tartalmazza a Sony/ATV katalógus, hanem azok a Michael által 1980-ban alapított Mijac Music katalógusban vannak, így azokat ez a történés nem érinti. A Mijac Music-nak 100 százalékos tulajdonosa Michael Jackson, illetve most már az örökösei.

Thriller (dal)

Thriller (single)A Thriller című dal Michael Jackson azonos című albumának a hetedik, utolsó kislemeze. A kislemez 1983. november 12-én jelent meg a legtöbb országban, míg az Egyesült Államokban 1984. január 23-án.

A dal szerzője Rod Temperton, eredeti címe Starlight volt. Temperton elmondása szerint a megírásra egy Michael által írt korábbi dal, a Heartbreak Hotel inspirálta, amely a Jacksons 1980-as Triumph című albumán jelent meg.

A Starlight című eredeti demó – amely alább meghallgatható – még teljesen más témájú volt, mint a későbbi horror történet. Temperton így mesélt arról, hogy hogyan lett a Starlightból Thriller:

“Eredetileg amikor elkészítettem a Thriller demóját Starlightnak neveztem el. Quincy [Jones – az album producere – a ford.] azt mondta nekem: ‘Sikerült kitalálnod egy címet a legutóbbi albumhoz. [Az Off The Wall album címadó dalát is Temperton írta. – a ford.] Most lássuk mit tudsz tenni ezért az albumért.’ Azt mondtam: ‘Ó, nagyszerű.’ Visszamentem a szállodába, leírtam két vagy háromszáz címet és előálltam azzal a címmel, hogy Midnight Man. Másnap reggel felkeltem és ezt a szót mondogattam… Valami a fejemben azt súgta, hogy ez a cím. El tudtam képzelni a Billboard slágerlista tetején. Láttam magam előtt az ajándéktárgyakon és azt ahogy kiugrott az újságok oldalairól: Thriller.” [1]

Vincent Price

Vincent Price

Temperton azt nyilatkozta, hogy mindig is az elképzelései között volt, hogy a dal végén lenne egy szöveges, rap rész, de eleinte nem igazán tudta, hogy mit kezdjen ezzel az ötlettel, míg végül úgy döntött, hogy egy olyan valakinek kellene elmondania, aki híres a horror műfajban. Quincy Jones akkori felesége, Peggy Lipton javasolta Vincent Price-t, akit ismert korábbról. Price két lehetőség közül választhatott: vagy kap 20 ezer dollárt a részvételéért, vagy pedig részesedést az album eladásaiból. A színész az első opciót választotta, ami utólag nagyon rossz döntésnek bizonyult, hiszen a részesedés milliókat hozott volna a számára miután a Thriller minden idők legnagyobb példányszámban eladott albumává vált.

Temperton elmondta, hogy a rap felvételének reggelén még nem volt kész annak teljes szövege, csak az első versszak, a másodikat úton a stúdióba a taxiban írta meg. Van egy harmadik, kevésbé ismert versszak is, ami azonban az eredeti albumra nem került fel, viszont megtalálható a Thriller 2001-es különleges újramaszterelt kiadásán.

A hangmérnök Bruce Swedien így nyilatkozott erről: “Számomra az a csodálatos dolog Vincent Price rapjében a Thrillerben, hogy Rod Temperton írt egy brilliáns Edgar Allan Poe stílusú dumát a taxiban úton a felvételre! Amikor kritikusra fordulnak a dolgok akkor látod meg mi az igazi zsenialitás. Természetesen ha már zsenialitásról beszélünk, akkor Vincent előadása is figyelemre méltó volt… az időzítés, a hajlítás – és mindössze két felvételre volt szüksége hozzá! Michael vokálja is több, mint csodálatos – micsoda élmény!”

Swedien elmondása szerint egyébként a háttérvokál egy részét a Westlake Stúdió zuhanyzójában vette fel Michael.

Műfajilag a Thriller egy pop-funk dal.  Önmagában dalként nem tartozik a legerősebbek közé a róla elnevezett albumon, de a hozzá készült videó és koreográfia legendássá tette. A csaknem 14 perces rövid film rendezője John Landis, akit Michael az American Werewolf In London (Amerikai farkasember Londonban) című filmet látva kért fel a feladatra. (Érdemes megfigyelni, hogy a rövid filmben 4:08 körül elhangzik a “See You Next Wednesday” című frázis, ami Landisnek egyfajta védjegye – majdnem minden filmjében megjelenik ez a frázis vagy szóban, vagy írásban.) A koreográfiát, akárcsak a Beat It-ben, Michael Petersszel készítette el Michael Jackson. A női főszerepet Ola Ray játssza. Bemutatójára az USA-ban 1983. december 2-án került sor.

A videó jóval hosszabb, mint maga a dal, így több helyen szöveges jeleneteket látunk benne. A film klasszikus horror témákat jelenít meg – farkasember és zombik – és szándékosan fel is vonultat klasszikus horror film kliséket.

“Az ötletem az volt, hogy legyen egy párbeszéd ennek a rövid filmnek az elején – szeretem, ha van eleje, közepe és vége, ami egy sztori szerint halad. Én nagyon benne vagyok a darab teljes elkészítési, megalkotási folyamatában. Tudod, a lelkemnek benne kell lennie. Általában, tudod, a [rövid film] a zenét interpretálja. […]

Kényes dolog volt dolgozni rajta mert emlékszem, hogy az eredeti hozzáállásom az volt: ‘Hogyan táncoltatsz meg zombikat és szörnyeket anélkül, hogy nevetséges lenne?’ Szóval azt mondtam: ‘A megfelelő mozdulatokat kell kitalálnunk, hogy ne nevessék ki.’ De egy új szintre kell emelnie. Szóval bementem egy szobába [a koreográfus] Michael Petersszel és én és ő együtt elképzeltük, hogy ezek a zombik hogyan mozognak miközben mindenféle arcokat vágtunk a tükörben. Néha szörny sminkben mentem próbára és azt nagyon szerettem. Szóval ő és én együttműködtünk, együtt koreografáltuk a darabot és úgy gondoltam, hogy ilyesféle dologgal kellene kezdődnie és aztán átmennie ebbe a jazzes lépésbe, tudod. Ilyen hátborzongató dolgokba.” [2] – mondta MJ a koreográfiáról egy 1999-es MTV interjúban.

Egy másik interjúban azt is elmondta, hogy ez volt egyik legemlékezetesebb videó forgatása: “Imádtam szörnnyé válni, mert ez lehetőséget adott számomra, hogy valaki mássá váljak. Jó móka volt e mögé a maszk mögé rejtőzni és csak kiengedni ezt a részedet, a testedet és az érzéseidet… számomra ez izgalmas volt. És a tánc és az átalakulás és mindazok a mókás dolgok, amiket csináltunk – nagyon emlékezetes!” [3]

A zombi tánc a Thrillerben

A zombi tánc a Thrillerben

A filmet New Yorkban és Los Angelesben forgatták körülbelül 500 ezer dolláros költségvetésből, amelyet Michael saját zsebből állt, mert a lemeztársaság a Billie Jean és a Beat It videója után ezt már nem volt hajlandó finanszírozni. Akkoriban ez horribilis összegnek számított egy zenei videóra, azonban a befektetés több, mint megtérült, hiszen a Thriller óriási sikert aratott és ha valakinek a Billie Jean és Beat It után még mindig nem esett le, hogy Michael Jackson új korszakot nyitott a zenei videók készítésében, akkor a Thriller után ez már mindenki számára világos volt.

“Az MTV történetében először értünk el kiugró nézettséget. Akkoriban 1,2-es átlagos huszonnégyórás nézettséggel rendelkeztünk, de minden alkalommal, amikor a Thrillert játszottuk a mutató felugrott 8-ra vagy 10-re. Sok mindent megtanultunk a programozásról.” [4] – nyilatkozta 2006-ban az MTV (Music Television) egyik alapítója, Les Garland.

A Thriller album videói után egyre több igényes videó jelent meg más művészektől is. A tánc és a koreográfia is szerves részévé vált a zenei videóknak és egyre több énekes-táncos jelent meg az MTV képernyőjén, nem beszélve a fekete művészekről, akiknek szintén MJ és a Thriller album videói nyitottak utat a korábban a fehérek által preferált zenére orientálódott MTV-n. (Erről részletesebben ebben a cikkben olvashatsz.)

A Thriller videó készítéséről megjelent egy 45 perces werkfilm is Making Michael Jackson’s Thriller címmel, amely VHS-en kilenc millió példányban kelt el. Egy időben az MTV a Thriller rövid film mellett ezt a werkfilmet is rendszeresen sugározta és ezért a jogért 250 ezer dollárt fizetett Jacksonnak. Emellett a Showtime 300 ezret fizetett a werkfilm kábel televíziós  játszásának jogáért, a Vestron Video pedig további 500 ezer dollárt a videókazetta forgalmazásáért – mindez az eladásokból származó bevételeken felül.

Figyelembe véve, hogy mostanság miket láthatunk a televízióban (vagy akár, hogy a gyerekek milyen rajzfilmeken nőnek fel) mai szemmel szinte nevetséges, hogy a megjelenésekor voltak, akik azzal vádolták a Thriller videót, hogy “túl erőszakos”. Dr. Thomas Radecki pszichiáter, a Televíziós Erőszak Elleni Nemzeti Koalíció (NCTV) elnöke így bírálta akkoriban a Los Angeles Times-ban: “Nem túl nehéz elképzelni, hogy miután megnézik a Thrillert a fiatal nézők ezt mondják: ‘Hé, ha Michael Jackson terrorizálhatja a barátnőjét, akkor én miért ne tehetném?'” [5] Azért az elég valószínűtlen, hogy bármelyik fiatalnak sikerült volna zombivá vagy farkasemberré változnia a Thriller hatására, de hát ki tudja…

Michaelnek, aki a Jehova tanúi szigorú vallási előírásai szerint nevelkedett, másfajta kritikával is szembe kellett néznie a saját felekezete részéről. A Jehova tanúi felfogása szerint ugyanis a videó okkult, márpedig az okkultizmus szigorúan tilos a tanításaik alapján. Michael emiatt röviddel az elkészülte után, de még a megjelenése előtt meg akarta semmisíteni a filmet, de az ügyvédje, John Branca elrejtette azt előle. Végül pedig meggyőzte arról, hogy ha a film elejére kitesznek egy nyilatkozatot miszerint Michael nem támogatja az okkultizmust, akkor azzal minden rendben lesz. Így került a film elejére ez a felirat: “Erős személyes meggyőződésem miatt hangsúlyozni kívánom, hogy ez a film semmi módon nem támogatja az okkultban való hitet. – Michael Jackson”. Brancának ezzel sikerült megmentenie a Thrillert az utókor számára.

A kislemez az USA-ban a 4. helyig jutott és ezzel a Thriller albumról kiadott mind a hét kislemezről elmondhatóvá vált, hogy Top 10 sláger. Korábban még nem volt arra példa, hogy ennyi kislemez bejusson a Top 10-be egy albumról. Az Egyesült Királyságban a 10. hely volt a csúcspozíciója, Franciaországban és Spanyolországban az 1. helyig jutott.

A Michael halála utáni héten 2009-ben ez volt MJ legnagyobb példányszámban eladott kislemeze a digitális formában letöltött dalok közül. Több más országban ismét Top 10-es sláger lett.

Halloween körül minden évben rendszeresen megugrik a dal népszerűsége és újra és újra felkerül a slágerlistára.

Az 1984-es Grammy díjátadón a dalért Michael elnyerte a Legjobb férfi pop vokális előadásért járó díjat. Ugyanebben az évben a Thriller dal/videó három MTV Video Music Awardot nyert: a Legjobb előadásnak egy videóban járó díjat, a Legjobb koreográfiának járó díjat és a Közönségdíjat. Egy évvel később a Making Michael Jackson’s Thriller werkfilm is Grammyt kapott a Legjobb videó album kategóriában, valamint két American Music Awardot a Legjobb home videó és a Legjobb hosszú formátumú videó kategóriában.

2009-ben a Thriller volt az első zenei videó, amelyet az amerikai kongresszusi könyvtár beválasztott a Nemzeti Film Regiszterbe. 1991-ben pedig bekerült a Zenei Videók Producereinek Hírességek Csarnokába.

2001-ben a VH1 minden idők 100 legjobb videójának listáján első helyet ért el. Akárcsak az MTV hasonló listáján 1999-ben.

Természetesen a Thriller elmaradhatatlan része volt Michael mindhárom szóló turnéjának (Bad, Dangerous és HIStory turné), ugyanakkor érdekes módon nem adta elő a Jacksons 1984-es Victory turnéján, mivel ott nem volt elégedett a dal élő hangzásával.

A dal hivatalos változatai:

Album Version
Remixed Short Version
Edit
Instrumental
Voice Over Session (Vincent Price rapje)
Video Soundtrack Version

A Thriller dalt többen feldolgozták – a teljesség igénye nélkül: Ian Brown (a Stone Roses énekese) 2000-ben, a Ten Masked Men death metal együttes ugyanabban az évben, Imogen Heap 2009-ben. Többek között hangmintázza a Prodigy The Way It Is című dala, az N.W.A. 100 Miles And Runnin’ című dala, Biz Markie Muddfoot című dala, a Public Enemy 911 Is A Joke című dala. Britney Spears utal a Thriller videójára 2011-es I Wanna Go című klipjében.

Az eredeti kislemez B oldalán a Can’t Get Outta the Rain című dal jelent meg, amit Michael még a Wiz című film forgatásán írt, mintegy a You Can’t Win című dal folytatásaként, kiegészítésekén. Az Egyesült Királyságban kiadott verzió B oldalára a Things I Do for You című Jacksons dal egy koncertfelvétele került.

Még többet olvashatsz a dalról a Michael Jackson – Ember a zenében blogon: http://michaeljacksonemberazeneben.wordpress.com/2013/07/23/4-thriller/

Az album verzió

A demó – a Starlight

Vincent Price teljes rapje – mindhárom versszakkal

Írta és komponálta: Rod Temperton
Producer: Quincy Jones
Hangszerelte: Rod Temperton (vokális, ritmus és szintetizátor hangszerelés), Jerry Hey (fúvós hangszerelés)
A rapet előadja: Vincent Price
A felvétel ideje: 1982
A felvétel helyszíne: Westlake Recording Studios (West Hollywood, Kalifornia)
Album: Thriller

Stílus: pop, funk, R&B

Videó

Rendezte: John Landis
Koreográfia: Michael Peters, Michael Jackson

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 4.
Egyesült Királyság: 10.
Franciaország: 1.
Spanyolország: 1.
Olaszország: 2.
Ausztrália: 3.
Kanada: 3.
Hollandia: 3.
Új-Zéland: 6.
Németország: 9.

Forrás:

[1] Peter Lyle – Michael Jackson’s monster smash (2007. november 25.)

[2] Lydia Hutchinson – Michael Jackson’s “Thriller” Video Turns 28 (Performingsongwriter.com, 2011. december 2.)
http://performingsongwriter.com/michael-jackson-thriller/

[3] Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)

[4] Why It Took MTV So Long to Play Black Music Videos (JET magazin, 2006. október 9.)

[5] 25 ‘Thriller’ facts (Los Angeles Times, 2008. február 12.)
http://www.latimes.com/entertainment/music/la-et-web-thrillertrivia12feb12-story.html

Egy Michael Jackson rajongó perel a Cascio-dalok miatt

Az úgynevezett Cascio-dalok mély sebeket ejtettek a Michael Jackson rajongói közösségeken. Három dalról van szó, amelyek a Michael neve alatt kiadott első posztumusz albumon, a Michaelen jelentek meg 2010-ben. A három dal a Breaking News, a Monster és a Keep Your Head Up. A rajongók elsőként a Breaking News-zal találkozhattak mivel ez volt az első, amit az albumról online közzétettek. Sokan döbbenten hallgatták a dalt és rögtön hangot adtak annak a véleményüknek, hogy nem Michael hallható a felvételen, hanem valamelyik utánzója. (Több ilyen is van, az egyik legismertebb Jason Malachi. Nem tudom, hogy pont ő hallható-e a Cascio-dalokon, de a vokál ami hallható azokon a dalokon jobban hasonlít Malachiéra, mint a Michaeléra.) Aztán amikor kijött az album csak még nagyobbá vált a döbbenet: még két dal, a Monster és a Keep Your Head Up, esetében is felmerült ugyanez a gyanú. Mi volt a közös ezekben a dalokban? Az, hogy mindhárom gyanúsan hangzó dalt Eddie Cascio bocsátotta Michael Hagyatékkezelőjének a rendelkezésére.

Eddie Cascio tagja annak a Cascio családnak, amellyel Michael több évtizedes barátságot táplált. A gyerekek, így Eddie is, gyakorlatilag Michael mellett nőttek fel. 2007-ben Michael néhány hétig náluk lakott a gyerekeivel és Eddie állítása szerint ekkor vették fel ezeket a dalokat a pincéjében található stúdióban. A probléma azonban az, hogy Eddie ezt az állítást azóta sem volt képes alátámasztani semmilyen bizonyítékkal. Összesen egyébként 12 dalt bocsátott a Hagyatékkezelő rendelkezésére – ebből három került fel az albumra, de azóta már az összes többi is kiszivárgott. Egytől-egyig mind Michael szintjéhez képest roppant gyenge vokállal rendelkezik valaki olyantól, aki nagyon próbál MJ-sen énekelni, átvenni a vokális jellegzetességeit, manírjait, de többnyire egy gyenge utánzóművész hatását kelti. Talán mert az is… Időnként pedig Michael régebbi dalaiból vannak belemásolva kiáltások, lélegzetvételek, morgások.

Ezt néhányan próbálták azzal megmagyarázni, hogy talán Michael nem vette komolyan a felvételeket, vagy nem melegítette be a hangját. Azonban egyik magyarázat sem igazán kielégítő annak, aki ismeri Michael életművét. Michael soha nem hangzott olyan rosszul, mint ezen a 12 dalon. Sem előtte, sem utána. Sem nyers demófelvételeken, sem olyan felvételeken, ahol nem volt bemelegítve a hangja vagy ahol csak lazán énekelgetett valamit. SOHA!  Csak ezen a 12 dalon.

Ráadásul mindig volt egy kifogás arra, hogy Eddie miért is nem képes semmiféle bizonyítékot bemutatni arra vonatkozóan, hogy Michael énekel ezeken a felvételeken. Normális esetben léteznie kellene különféle verzióknak, egy dalt felvesznek többször is, dolgoznak rajta, megint felveszik stb. Azonban ezekhez a dalokhoz egyszerűen nem létezik ilyen munkaanyag. Zéró, nulla, semmi. 12 dal esetében…

Michael egyik unokaöccse, Taryll Jackson 2010 novemberében ezt írta a Twitterén:

“Ha megkérdőjelezed egy professzionális fotó valódiságát, akkor megkérheted a fotóst, hogy mutasson több képet arról a fotózásról. Ha a kép valódi, akkor a fotós be fog tudni mutatni több felvételt is. Némelyik más pózzal, némelyik csukott szemmel. Megkérdőjeleztem az ének valódiságát a Breaking News-ban és több más dalukban, amit hallottam és azt mondták nekem, hogy nem léteznek más felvételek. Azt állítják, hogy a nagybátyám annyira elégedett volt az előadással, hogy arra utasította őket, hogy töröljék le az összes többi fájlt. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy egész életemben figyelhettem a nagybátyámat munka közben, hogy hogy vesz fel dalokat és ő NEM így dolgozott. Nincsenek kivett részek, nincsenek más felvételek, nincsenek háttéranyagok, nincs bizonyíték. Körülbelül 10 dalt adtak le… mindnél ugyanaz a sztori. Kértem, hogy mutassák meg a számítógépet, amelyen készítették… azt mondták elromlott. Kértem az eredeti merevlemezt… azt mondták megsemmisült. Egyik kétes kifogás a másik után. A [Michael albumon lévő] 10 dalból csak 7 Michael Jackson. Valaki nemrég megkérdezte tőlem, hogy a Keep Your Head Up valódi-e vagy ismét hazudnak nekünk? Sajnálom, de nem fog tetszeni a válaszom… Élvezzük inkább a Hold My Hand-et!”

Forrás: https://pbs.twimg.com/media/BqJ8wQoIAAALiLv.jpg:large

Hogy miért hamisítana dalokat Eddie Cascio? Azt csak ő tudja, de annyit mi is tudunk, hogy Eddie dalszerzőként és producerként szeretne karriert csinálni – ezért is van stúdió a pincéjében. Talán úgy gondolta, hogy egy MJ albumon lenni, mint szerző és producer nagy lökést adna a karrierjének. A szerzői jogdíjak mellett, amit kap a dalokért.

Mindenesetre ezek a dalok nagyban hozzájárultak ahhoz a bizalmatlansághoz, amivel sok rajongó Michael Hagyatékkezelőjére tekint, bár hozzá kell tenni, hogy azóta ígéretet tettek arra, hogy nem lesz több Cascio-dal a jövőbeni MJ kiadványokon és ehhez tartották is magukat. Az azóta megjelent anyagokkal, köztük az aktuális Xscape albummal, semmiféle ilyen probléma nincs – azokon valóban Michael Jacksont halljuk énekelni.

Ez tehát dióhéjban a Cascio-dalok ügye. Eddig azonban a rajongók méltatlankodásán kívül semmi nem történt az ügyben. Most azonban egy orosz származású, de az USA-ban élő rajongó, Vera Serova pert indított a Sony Music Entertainment, John Branca (MJ Hagyatékkezelőjének a vezetője), Eddie Cascio, az Angelikson Productions (Eddie produkciós cége) és James Porte ellen (Eddie munkatársa – a dalokban hallható vokálnak legalább egy részét ő énekelte fel, ezt tulajdonképpen nem is vitatják).

Íme Serova keresete: http://ru.scribd.com/doc/229471634/MJ-Fan-vs-Sony-MJ-Estate-Cascio-Porte

Hogy el fog-e jutni bírósági szakaszba és hogy ott mi derül ki, az más kérdés. Annyiból jó lenne, ha eljutna, hogy talán választ kaphatnánk sok kérdésre.

A személyes véleményem az, hogy nem Michael Jackson hallható a Cascio-dalokban. Mint mondtam, soha máskor nem énekelt ennyire rosszul, mint ezekben a dalokban. Sem előtte, sem utána (elég meghallgatni a 2008-ban felvett Best of Joyt, vagy a 2007-ben felvett Hold My Hand-et – ezekben teljesen rendben van a hangja és az éneke) és akkor sem, ha a hangja nem volt bemelegítve. Mindazonáltal nyitott vagyok bármilyen bizonyítékra, amely meggyőzhet az ellenkezőjéről. A probléma az, hogy eddig semmiféle ilyen bizonyítékot nem nyújtottak az illetékesek, csak kifogásokat hallottunk arra, hogy miért nincsenek bizonyítékok. Talán egy per végre segítene így vagy úgy pontot tenni ennek az ügynek a végére.

Hogyan vette meg Michael Jackson a Beatles katalógust?

Az alábbi kivonat részlet Zack O’Malley Greenburg Michael Jackson, Inc.: The Rise, Fall, and Rebirth of a Billion-Dollar Empire című könyvéből:

Az 1980-as évek közepén néhány havonta egyszer összegyűlt Amerika legokosabb üzletemberei közül néhány, hogy pénzügyi stratégiát tervezzen egy milliárd dolláros szórakoztatóipari konglomerátumnak. Ennek az informális befektetési tanácsnak a tagja volt David Geffen, aki addigra már elindított több lemeztársaságot és később ő lett Hollywood egyik leggazdagabb embere miután megalapította a DreamWorks Stúdiót; John Johnson, aki az Ebony magazin alapítója és ő volt az első fekete ember, aki felkerült a Forbes magazin 400 leggazdagabb amerikait tartalmazó listájára; John Branca, aki azóta tucatnyi a Rock and Roll Hall of Fame-be tartozó művész pénzügyeit kezelte, beleértve a Beach Boyst, a Rolling Stonest és Michael Jacksont, a Pop Királyát, aki a testület elnöke volt – és kifürkészhetetlen az elmaradhatatlan napszemüvegében.

A kérdéses szórakoztatóipari vállalat részvényeivel sohasem kereskedtek a New York-i tőzsdén. Noha igazából kevesen tekintenék ezt tényleges vállalatnak, multinacionális termékeit milliárdok fogyasztották az elmúlt évtizedekben. Ha a szervezetet hivatalosan bejegyezték volna akkor hívhatták volna Michael Jackson Rt-nek.

1985-ben ez a konglomerátum a legjelentősebb vásárlását vitte véghez: az ATV-ét, amely magában foglalta a Beatles értékes kiadói katalógusát. Ennek része volt az együttes legtöbb nagy slágerének a szerzői joga, beleértve a Yesterdayt, a Come Togethert, a Hey Jude-ot és több száz más dalt. A katalógust később egyesítették a Sony-éval és így jött létre a Sony/ATV, amely jelenleg több, mint kétmillió dalt felügyel olyan művészektől, mint Eminem vagy Taylor Swift, s ezzel ez a világ legnagyobb zenei kiadó vállalata.

Hónapokkal az üzlet nyélbe ütése előtt azonban egy befektetői bizottsági ülésen a vásárlás valószínűtlennek tűnt. A Michael Jackson Rt. komoly tárgyalásokat folytatott az ausztrál milliárdossal, Robert Holmes à Courttal, aki 40 millió dollár felett határozta meg az árat – s ez nézeteltérésekhez vezetett Jackson belső köreiben arról, hogy hogyan tovább.

Mivel nem akart senkit felzaklatni Jackson nem szólt egy szót sem – amint azt gyakran tette a megbeszéléseken –, de ő már döntött. Írt valamit egy pénzügyi kivonat hátoldalára és odacsúsztatta Brancának az asztal alatt.

Ez állt rajta: „John, kérlek, ne alkudozzunk. Nem akarom elveszíteni az üzletet… EZ AZ ÉN KATALÓGUSOM.”

Néhány hónappal később Jackson megvette az ATV-t 47,5 millió dollárért. Ma a Sony/ATV körülbelül 2 milliárd dollárt ér – Jackson hagyatékkezelőjén keresztül Jackson örökösei még mindig fele arányban tulajdonosai ennek a közös vállalatnak. Nem ez lenne a helyzet, ha Jackson és csapata nem manőverezett volna okosan és állhatatosan. Ez a hihetetlen történet több, mint negyed évszázaddal ezelőtt kezdődött az Egyesült Királyságban egy híres lovag és egy hamarosan királlyá váló illető közötti találkozással.

Egy este 1981-ben Paul McCartney otthonában London mellett az egykori Beatle átnyújtott Michael Jacksonnak egy mappát. Benne mindazoknak a daloknak a listája állt, amelyeknek a kiadói jogát McCartney birtokolta. Miután a saját dalszerzői katalógusának a nagy részét hagyta kicsúszni a kezei közül fiatal korában, elkezdett szerzői jogokat vásárolni éveken át.

”Ezt csinálom én. Megvettem Buddy Holly katalógusát, a Broadway katalógust.” – mondta McCartney a fiatal énekesnek. „Itt van kinyomtatva mindazoknak a daloknak a névsora, amelyeket birtokolok.” Jacksont ez lenyűgözte. Ő is el akarta kezdeni ugyanezt csinálni és a vállalkozói ösztöne rögtön működésbe lépett. „Paul és én mindketten a saját kárunkon tanultuk meg az üzletet és a kiadói jogok és jogdíjak fontosságát és a dalszerzés méltóságát.” – írta Jackson az önéletrajzában.

Amikor visszatért Kaliforniába egy irigylésre méltó problémával találta magát szembe. 1980-ban 9 millió dollárt keresett és egy halom pénzen ült, ami befektetésre vált. Az infláció az 1980-as évek elején féktelen volt, ami azt jelentette, hogy a felhalmozott készpénz gyorsan veszített az értékéből. Röviden: találnia kellett valami arra érdemes helyet arra, hogy leparkolja a Michael Jackson Rt. tartalékait.

A könyvelői hoztak neki pár ingatlan befektetési lehetőséget, de egyik sem izgatta fel annyira, hogy bármit is vegyen. Dalokat akart venni. Az ügyvédje, John Branca (aki jelenleg Jackson hagyatékkezelőjét vezeti) elkezdett beszélni emberekkel a kiadói üzletben, hogy megtudja mit árulnak. Az egyik első beszélgetését a dalszerző Ernie Marescával folytatta, akinek két nagy rock dala volt eladó: a Runaround Sue és a The Wanderer. Amikor Branca ezt elmondta Jacksonnak az énekes nem ismerte ezeket a dalokat. Az ügyvéd adott a kliensének egy szalagot és azt mondta neki, hogy hallgassa meg őket. Néhány nappal később Jackson visszahívta: „Meg kell szerezned ezeket a dalokat!” – mondta. „Egész hétvégén táncoltam rájuk.”

Így Branca és Jackson elkezdett bevásárolni. Vettek egy kisebb katalógust, ami tartalmazta a 1-2-3-t, egy 1960-as évekbeli soft rock szerelmes dalt Len Barry-től, az Expressway to Your Heart című Gamble and Huff kompozíciót, amelyet 1967-ben jelentetett meg a Soul Survivors és a Cowboys to Girls-t, egy 1968-as Intruders slágert, amelyet ugyanaz a duó komponált. Ha Jackson nem ismert egy dalt, akkor Branca küldött neki egy felvételt; ha az énekes beleszeretett, akkor áldását adta a vásárlásra.

Karen Langford, Jackson régi munkatársa emlékszik, hogy egyszer ebben az időszakban ott ült Jacksonnal és arról beszélgettek, hogy mely minden idők legnagyobb dalait lenne jó birtokolni (gyakran említette a Beatles, Elvis és Ray Charles dalait, többek között). Néha tesztelte Langfordot azzal, hogy elénekelt egy részletet egy dalból és megkérdezte mi a címe és ki az előadó. Már akkor olyan céljai voltak a tulajdonlásban, amit az ő korában csak kevesen tudtak elképzelni.

„Ő akart a világ első számú kiadója lenni.” – mondja Langford – „És… ez sokféle formában előjött, de a célja mindig az volt, hogy első számú legyen, megszerezni azt a Nr. 1. helyet. A legnagyobbnak, a legjobbnak lenni.”

Amit az énekes nagyon akart az Berry Gordy Jobete katalógusa volt, amely a Motown legnagyobb slágereinek legtöbbjét tartalmazza, beleértve a Jackson 5 dalait is. Gordy azt mondja, hogy Jackson „versenyképes” árat kínált neki egy ponton, de a Motown főnöke nem állt készen arra, hogy eladja – és nem is tette, amíg az EMI nem fizetett neki 132 millió dollárt a katalógusa feléért 1997-ben.

De amikor megfigyelte Gordy hogyan menedzseli a kiadói érdekeit az valamit lángra lobbantott Jacksonban. „Megcsípte a bogár.” – mondja Gordy – „És ez arra késztette, hogy valami még nagyobbat akarjon csinálni.”

***

„Michael,” – kezdte Branca szemérmesen egy találkozón 1984 szeptemberében – „azt hiszem hallottam, hogy eladó egy katalógus”.

„Melyik az?”

„Az ATV.”

„Igen, és az mi?”

„Nem is tudom, van egy pár szerzői jog benne. Mindjárt eszembe jut…” – mondta Branca, miközben a hatás kedvéért szünetet tartott. Aztán elkezdett sorolni egy pár címet: Yesterday, Come Together, Penny Lane és Hey Jude.

„A Beatles?!” – kiáltott fel Jackson.

Az egyetlen probléma: a katalógus a milliárdos Robert Holmes à Courté volt, az üzleti élet egy ausztrál kalózáé, aki ismert volt acélos türelméről, az iránti hajlamáról, hogy az utolsó pillanatban kihátráljon üzletekből és olyan szintű makacsságáról, amely felveszi a versenyt bármely rocksztáréval. Volt jó pár más kérője is az ATV ügyében, beleértve a milliárdos ingatlanfejlesztőt, Samuel LeFrakot, a Virgin Records alapítóját Richard Bransont, valamint Marty Bandiert és egy másik kiadót igazgató Charles Koppelmant (Bandier-t a Sony/ATV 2007-ben szerződtette és jelenleg is a vállalat vezérigazgatója).

Holmes à Court számára kevés dolog okozott nagyobb örömöt, mint egy kimerítő üzleti tárgyalás. Különösen nagy örömét lelte abban, ha túlbuzgó amerikaiakkal játszadozhatott. („Azt akarják, hogy az ő szabályaik szerint játsszam.” – mondta egyszer Egyesült Államokbeli társairól. „A vietkongok nem játszottak a szabályok szerint és nézd meg mi történt.”) Mindez nem számított Jacksonnak. Az instrukciói Brancának: „Meg kell szerezned nekem azt a katalógust.”

Az ügyvéd emlékszik az ezt követő hektikus napokra. Az első feladat: beszélni Paul McCartney-val és Yoko Onóval, akik mindketten Jackson barátai voltak. John Lennon özvegyeként Ono felügyelte Lennon hagyatékát és azt pletykálták, hogy mutat némi érdeklődést aziránt, hogy McCartney-val közösen tegyen egy ajánlatot az ATV-re. Jackson remélte, hogy nem kerül sor ütközetre.

„Felhívtam Yokót.” – emlékszik vissza Branca. „És azt mondtam: ’Michael megkért, hogy hívjalak fel és megtudjam, hogy licitálsz-e az ATV Music-ra, amely birtokolja az összes Beatles dalt.”

„Nem, nem licitálunk.”

„Nem?”

„Nem, nem. Ha megvennénk, akkor Paullal kellene viaskodnunk.” – válaszolta Ono. „Kész cirkusz lenne. Miért?”

”Mert Michaelt érdekli a dolog.”

„Ó, az csodálatos lenne. Inkább legyen Michael kezében, mint valami nagyvállalatéban.”

(Amikor Onót harminc évvel később megkérdezték erről a párbeszédről – egy rövid interjú keretében egy tüntetésen a New York-i ABC Carpet & Home előtt – azt mondta, hogy nem folytatott „komplex beszélgetést” senkivel Jackson csapatából, de bővebben nem fejtette ki.)

Branca azt mondja, hogy a következő lépés az volt, hogy beszéljen John Eastmannal, Paul McCartney ügyvédjével és sógorával (ő képviselte az énekest és a saját apját, Lee Eastmant is, aki még a Beatles feloszlása előtt kezdett együtt dolgozni McCartney-val). Branca elmondása szerint Eastman azt mondta, hogy McCartney-t nem érdekli a dolog, mert a katalógus „túl drága”. Ez volt az egyik oka annak, hogy sem Branca, sem Bandier nem hitte, hogy McCartney kipengetne érte ennyi pénzt.

Noha az ATV értékének kétharmadát a Beatles dalai tették ki, de a maradék egyharmadot McCartney nem akarta: több ezer más kompozíció szerzői joga, egy hangeffektus könyvtár, sőt még némi ingatlan is. „Paul hozzáállása sokkal, sokkal inkább pénzügyi jellegű volt.” – mondja Bandier. Joe Jackson (Michael apja – a ford.) hozzáteszi: „Michael csak egy dolog miatt vette meg azt a katalógust: mert eladó volt! [McCartney és Ono] is megvehették volna. De nem tették.”

Van egy művészi magyarázata is McCartney vonakodásának: „Sosem gondoltam, hogy Paul McCartney meg fogja venni, mert nagyon nehéz dolog valami alkotójának megvenni a saját alkotását.” – mondja Bandier. „Olyan lenne, mintha egy olyan képet, amin Picasso egy napig dolgozott, húsz évvel később megvenne 5 millió dollárért. Ez nem olyan dolog lenne, amit Paul megtenne.”

Branca egy 30 millió dolláros ajánlattal nyitott. De Holmes à Court többet akart, különösen mivel Bandiert, Koppelmant és pár más vevőt is még mindig érdekelte az ATV. Novemberre Jackson felhatalmazta Brancát arra, hogy emelje meg az ajánlatát 40 millió dollárra. John Johnson kivételével Jackson tanácsadói – még a zeneipari igazgatók, David Geffen és Walter Yetnikoff is – úgy gondolták, hogy az énekesnek elment az esze.

Utóbbi megmondta Jacksonnak, hogy hibát követ el és inkább maradjon annál, hogy csak művész. „Az volt a tanácsom.” – mondja a CBS egykori elnöke – „De ő nem értett velem egyet. Szerencsére.” Jacksonnak nem volt üzleti iskolai végzettsége és a cash flow multiplikátorok nem sokat jelentettek a számára. De óriási érzéke volt az érték iránt – és Branca személyében volt egy főhadnagya, aki képes volt segíteni neki abban, hogy kihozza ebből a legtöbbet.

„John volt a pénzügyi házmester és Michael ösztöneinek a végrehajtója.” – mondja a milliárdos Tom Barrack, aki élete során később dolgozott Jacksonnal. „Szóval Michael azt mondta: ’Wow, szerintem hihetetlen értéke lesz a Beatles daloknak idővel. Egészen őszintén szólva Michael nem tudta, hogy 12 millió dollárt, 18 millió dollárt vagy 25 millió dollárt érnek-e. Csak azt tudta és azt érezte meg helyesen, hogy idővel a szellemi termék sok pénzt fog érni.”

Jackson állandó refrénje az volt, hogy „Nem árazhatsz be egy Picassót… nem árazhatod be ezeket a dalokat, mert felbecsülhetetlenek. Ezek a valaha írt legjobb dalok.” Egy pénzügyi bizottsági ülésen Jackson megírta Brancának a fentiekben említett cetlit, amelyet az ügyvéd ma is az otthonában őriz: „EZ AZ ÉN KATALÓGUSOM.”

John kérlek ne alkudozzun, nem akarom elveszíteni ezt az üzletet. Fogadjuk meg Johnson tanácsát. (Bal oldalt alul: "Azt mondta, hogy sok nagy üzletet veszített el így.") EZ AZ ÉN KATALÓGUSOM. Michael Jackson"

Az említett cetli. Pontosan ez áll rajta: ATV. John kérlek ne alkudozzunk, nem akarom elveszíteni ezt az üzletet. Fogadjuk meg Johnson tanácsát.” (Bal oldalt alul: “Azt mondta, hogy sok nagy üzletet veszített el így.”) EZ AZ ÉN KATALÓGUSOM. Michael Jackson”

Egy 45 millió dolláros ajánlat már elég jó volt ahhoz, hogy Jackson és Branca kapjon egy találkozót Londonban azon a télen, de Holmes à Court nem volt hajlandó maga elmenni. Mivel az üzletet még messze nem kötötték meg, ezért Branca is ugyanígy tett és maga helyett a kollégáját, Gary Stiffelmant küldte el. A két fél megállapodott egy őket nem kötő szándéknyilatkozatban és Jackson csapata elvégezte a 4000 dalos katalógus négy hónapig tartó felmérését.

Az ATV szerzői jogdíjainak átadásakor egy húsz fős csapat valami 900 órát töltött el azzal, hogy tüzetesen átvizsgálja a közel egymillió oldalt kitevő szerződéseket. Branca találkozott Holmes à Courttal New Yorkban áprilisban és kezet fogtak az üzletre. Néhány héten belül azonban a mogul kihátrált. Így aztán Jackson áldásával Branca küldött még egy levelet: fogadja el az utolsó, 47,5 millió dolláros ajánlatot vagy nem lesz üzlet.

Körülbelül abban az időben Branca megtudta, hogy Holmes à Court feltételesen odaígérte a katalógust Koppelmannak és Bandier-nek 50 millió dollárért. De ismerte a riválisait – és azokat a helyeket, ahonnan a pénzüket kapták. Történetesen a vállalatuk kapott egy jelentős kiadói előleget az MCA Recordstól, amelyet akkor Irving Azoff vezetett, aki ugyanakkor Jackson és testvérei konzulense is volt az akkori turnéjuk ügyében.

”Elmentem Irvinghez és azt mondtam: ’Hogy finanszírozhatod Charles-t és Marty-t? Michael ellen licitálnak és te Michael konzulánsa vagy.’” – emlékszik vissza Branca. „Visszavonta az ajánlatát és így az ő megállapodásuk kútba esett.”

Nem sokkal később Branca kapott egy hívást Holmes à Court egy kollégájától. El tudna-e menni Londonba véglegesíteni az üzletet? Megállapodtak a 47,5 millió dollárban. Jackson meghatalmazta Brancát, az ügyvéd New Yorkba repült, majd átszállt egy Nagy-Britanniába tartó Concorde-ra. Amikor azonban a repülőn volt észrevett két ismerős arcot, akik szintén Londonba tartottak: Bandiert és Koppelmant.

„Mit csinálsz odaát?” – kérdezte Bandier.

„Ó,” – mondta Branca – „csak üzletelek.”

Bandier is készen állt arra, hogy saját üzletet kössön. Még azután is, hogy Branca meggyőzte Azoffot, hogy visszavonja a támogatását, ő és Koppelman úgy gondolták, hogy össze tudnak kaparni annyi tőkét, hogy tegyenek egy 50 millió dolláros ajánlatot az ATV-re – és ehhez csak egy kis időt kell kérniük. Bandier így emlékszik vissza: „Tulajdonképpen azért mentünk Londonba, hogy véglegesítsünk egy formálisabb szerződést.”

Ő és Koppelman rájöttek, hogy Holmes à Courtot nem érdekelte a zenekiadás és egyszerűen csak meg akart szabadulni az ATV-től amilyen gyorsan csak lehetett. Nem a türelmére alapoztak vagy arra, hogy esetleg örömét lelheti egy kis üzleti sportban. De arra sem számítottak, amit Holmes à Court mondott nekik, amikor megérkeztek: hogy éppen átadni készül az ATV-t egy másik félnek, 2,5 millió dollárral kevesebbért, mint amit ők kínálnak.

Szemtől szembe Holmes à Courttal és közel ahhoz, hogy elveszítsék az üzletet, Bandier azonnal megemelte az ajánlatát további 500 ezer dollárral. De az ausztrált ez sem hatotta meg.

„Van egy aspektusa az üzletnek, amire ti srácok nem vagytok képesek.” – felelte – „Még pedig arra, hogy koncertet adjatok Perthben a kedvenc alapítványom javára.”

„Csinálhatunk egy jótékonysági koncertet.” – mondta Bandier, arra gondolva, hogy könnyen bevetheti a kapcsolatait és talán a pénzét, hogy bármilyen nagy művészt megszerezzen.

„Nem, nem, nem értitek.” – folytatta Holmes à Court – „Én ezt Michael Jacksonnak adom el.”

***

Odaillő módon Jackson a legnagyobb üzletét azzal pecsételte meg, hogy édesítőnek bedobott egy személyes megjelenést. Pedig nem volt könnyű szívesség: 15 órát kellett repülnie Los Angelesből Sydney-be, repülőt váltani és onnan további öt órát repülni Perthbe. De még egy csapat dingó sem akadályozhatta meg abban, hogy megszerezze a katalógusát.

Bandier később megtudta, hogy Jackson ajánlott egy másik kedvezményt is. Holmes à Court lányát Penny-nek hívták és hajlandó volt arra, hogy kivegye a Penny Lane című dalt az üzletből, hogy a milliárdos a lányának adhassa azt ajándékul. (Jackson cége továbbra is menedzselte a dalt a számára.) Ez nem kis engedmény.

„A Beatles bármelyik dala, amely a birtokodban van pénzt termel.” – mondja Bandier – „Csak valami kétszázötven van belőlük és mindenkinek megvan a maga kedvence ebből a kétszázötvenből. Hidd el, a Penny Lane népszerű dal.” De a döntő a perthi megjelenés volt. „Tudtuk, hogy mi nem tudunk holdsétálni, így nem volt több kérdés.” – emlékszik vissza Bandier – „Nem jött össze.”

Michael 1985-ös perthi látogatása, amelyre a Holmes à Courttal kötött szerződés kötelezte. Koncert helyett végül is azzal is megelégedett a milliárdos, hogy Michael megjelenjen a Channel 7 Telethon című jótékonysági műsorában. A csatornának Holmes à Court volt a tulajdonosa.

Jackson eltökélt fókusza arra, hogy a lemezipar legélesebb elméinek heves tiltakozása ellenére megvegye a katalógust talán némelyek számára meggondolatlanságnak tűnik. De utólag egyértelmű, hogy igaza volt abban, hogy az ösztöneire hallgatott – ezt még azok is elismerik, akik eleinte kételkedtek benne. És az is egyértelmű, hogy a szerzői jogokkal kapcsolatos értékítélete kifogástalan volt.

„Úgy gondolom, hogy ha akkor a tanácsadója lettél volna, akkor te is azt mondtad volna neki, hogy ’Ne tedd!’” – mondja Yetnikoff. „Kiderült, hogy nagyon jövedelmező beruházás volt… Szóval azt kell mondanom, hogy az üzleti érzéke jobb, mint az enyém.”

Az biztos, hogy Jackson sosem felejtette el, hogy igaza volt. 2007-ben egy Bandierrel folytatott konferenciabeszélgetés során az igazgató felidézte az ATV 1985-ös eladásának a történetét. Jackson örömmel idézte fel az élményt.

„Látod,” – mondta – „mondtam neked, hogy ismerem a zenekiadói üzletet.”

John Branca és Michael Jackson az előbbi esküvőjén a '80-as évek végén

John Branca és Michael Jackson az előbbi esküvőjén a ’80-as évek végén

Interjú a Michael Jackson, Inc.: The Rise, Fall, and Rebirth of a Billion-Dollar Empire című könyv szerzőjével

Tegnap (június 3-án) jelent meg angol nyelven a Michael Jackson, Inc.: The Rise, Fall, and Rebirth of a Billion-Dollar Empire című könyv (Michael Jackson Rt.: Egy milliárd dolláros birodalom felemelkedése, bukása és újjászületése). (Az Amazonon elektronikus – Kindle – és keményfedeles fizikai formátumban is elérhető.) A könyv szerzője a Forbes üzleti magazin egyik újságírója Zack O’Malley Greenburg azt vállalta, hogy a könyvben üzleti és pénzügyi szempontból tekinti át Michael Jackson pályafutását.

Ebből az alkalomból készített vele interjút a SoulTrain.com.

Michael-Jackson-INC-Book-Cover

SoulTrain.com: Amikor elkezdted a kutatást és elkezdted írni ezt a könyvet, mi az amit nagyjából elképzeltél?

Zack O’Malley Greenburg: A Michael Jackson, Inc. könyvhöz onnan jött az ötlet, hogy a Forbes magazinban foglalkoztam Michael Jackson üzleti ügyeivel. Miután meghalt rájöttem, hogy minden, ami a Pop Királyához kapcsolódik hihetetlen mennyiségű pénzt generál és minél tovább követtem a sztorit annál inkább rájöttem, hogy ez olyan üzletek eredménye, amiket még életében kötött – azoknak a döntéseknek, amiket hozott, annak a birodalomnak, amit felépített. Ez egy olyan pályára állított engem, aminek során már nemcsak a halála utáni pénzügyi életét néztem, hanem az egész karrierjét üzleti szempontból és azokat a döntéseket, amiket meghozott és hogy azok hogyan forradalmasították a szórakoztatóipart.

SoulTrain.com: Beszéltél számos professzionális kapcsolatával. Hogyan tudtad leszűkíteni azoknak a körét, akik szerepelnek a könyvedben? Volt olyan, akivel szerettél volna beszélni, de nem tudtál?

Greenburg: Mindenképpen nehéz folyamat volt leszűkíteni mindent kezelhető keretek közé. Annyi ember van, akik kapcsolódnak az életéhez, de úgy gondolom, hogy az egyik fontos dolog az volt, hogy összesűrítsem és egyszerűsítsem ezeknek az üzleti kapcsolatoknak ezt a hatalmas hálóját, amely a teljes élete során kialakult. Próbáltam a legrelevánsabb karakterekre kihegyezni és mindent úgy sodorni, hogy közben ne áldozzak fel semmilyen sajátosságot vagy részletet. Voltak olyan emberek, akikkel szerettem volna beszélni – az egyik ilyen például Diana Ross. De Diana Ross és Quincy Jones annyi mindent tettek már Michaelért és annyit beszéltek már róla, hogy azt hiszem már egy kicsit elegük van belőle! De sikerült beszélnem rengeteg más emberrel, mint például Berry Gordy-val, Walter Yetnikoff-fal, Pharrell Williams-szel, Sheryl Crow-val és Jon Bon Jovival. Van jó pár kis ízes anekdotám, amit még sehol nem írtak meg és nagyon izgalmasnak találom, hogy végre megjelenhetnek.

SoulTrain.com: Amikor az üzlet alapjairól beszélünk, Michael közvetlenül és közvetetten is sokat tanult a zeneipar olyan titánjaitól, mint Berry Gordy természetesen és John H. Johnson. Mit gondolsz kitől tanult a legtöbbet?

Greenburg: Úgy gondolom, hogy Berry Gordy valóban az egyik első inspirációja volt, ha az üzletről beszélünk. Berry elmondta nekem, hogy amikor a Motownnál volt, akkor mindent egyszerre csinált: a stúdióban dolgozott, telefonhívásokat bonyolított állandóan és üzleteket kötött. És Michael – mindenki ezt mondta nekem – szivacsként szívta magába a tudást. Mindent magába szívott, ott ült és figyelt. Berry Gordy elmondta nekem, hogy ez gyakran megtörtént és a fiatal Michael ott ült és figyelt és mindent magába szívott. Úgy gondolom, hogy egy csomó mindent így tanult meg, ozmózissal.

SoulTrain.com: Látható, hogy Smokey Robinson nem éppen tartotta Joe Jacksont üzletembernek, legalábbis a szó technikai értelmében. De bizonyára a Jackson 5 napjaitól egy bizonyos pontig Michael Jackson azért az apjától is ellesett egy-két üzleti ismeretet, nem?

Greenburg: Az apja mindenképpen jelen volt. És úgy gondolom, hogy ez egy nagyon fontos rész. A tökéletességre ösztökélte a gyerekeit és ez mindenképpen Michaellel maradt – akár jó, akár rossz értelemben. Szóval igen, úgy gondolom tanult leckéket az apjától is.

SoulTrain.com: A Jackson 5 és a Jacksons sokszor fellépett a Soul Train műsoraiban és Michaelt is többször meginterjúvolta Don Cornelius a showban. Figyelembe véve ezt, gondolod, hogy megfigyelte Corneliust is, aki szintén ismert volt a kiváló üzleti érzékéről?

Greenburg: Ez jó kérdés. Őszintén szólva ezt a vetületet nem vizsgáltam, de nem lepne meg.

Michael és Don Cornelius 1979-ben

Michael és Don Cornelius 1979-ben

SoulTrain.com: Az a tény, hogy Michael Jackson megvette a Beatles katalógust a mai napig az egyik legnagyobb és legtöbbet tárgyalt sztori a szórakoztatóipari üzletben. A könyvben megjegyzed, hogy milyen viharossá vált a levegő ezen vásárlás körül és sokan – köztük maga Jackson is – megjegyzik, hogy nem mindenki örült annak, hogy ő lett a tulajdonos. Tudnál erről beszélni?

Greenburg: Az, hogy Michael Jackson 47,5 millió dollárért megvette a Beatles katalógust minden bizonnyal az egyik legnagyobb üzleti fogás a zeneipar történetében. Ma a részesedése, ami a Sony/ATV katalógus felét jelenti, valószínűleg olyan 2 milliárd dollár körül van. Ez hihetetlen haszon egy beruházástól. A helyzet az, hogy abban az időben az emberek úgy gondolták, hogy megőrült és ezt le is írom a könyvemben: sok közeli tanácsadója – nagyon sikeres üzletemberek a zeneiparban – úgy gondolta, hogy elképesztő összeget fizetett ki érte és ez sosem lesz jó üzlet a számára. De ő úgy nézett rá, hogy olyan ez, mint egy képzőművészeti alkotás – mint egy Picasso festmény – és az ő agyában nem igazán lehetett árat szabni egy ilyen dolognak. Felbecsülhetetlen volt. Azt mondta, hogy ezek minden idők legnagyszerűbb dalai és ő meg fogja szerezni őket. Írt egy feljegyzést az ügyvédjének, John Brancának, aki tárgyalt azzal az ausztrál milliárdossal akié akkor a Beatles katalógus volt. Ez állt rajta: „John, kérlek ne alkudozz – az az ÉN KATALÓGUSOM!” Úgy gondolom az tényleg egy fordulópont volt, nemcsak az ő üzleti karrierje szempontjából, hanem az egész szórakoztatóipar számára is. Ma már látsz olyan szórakoztatóművészeket, akik gyakorlatilag előadókból tulajdonosokká és munkáltatókká válnak.

SoulTrain.com: A Beatles katalógus megvásárlása hatalmas lépés volt – mit gondolsz, ez hogyan befolyásolta a többi üzleti vállalkozását?

Greenburg: Ezt követően rengeteg dolgot csinált a ’80-as évek végén és a ’90-es évek elején – bevezette a saját ruha márkáját, cipő márkáját, lemeztársaságát. Ezek a dolgok nem feltétlenül voltak mindig nagyon sikeresek a számára, de így is több tíz millió dollárt hoztak és mindez igazán utat mutatott az olyanoknak, mint Diddy, Jay-Z és az ilyen előadóknak, akik hasonló dolgokat csináltak később – s ez majdhogynem a siker előfeltétele lett a zenei világban. Ennek egy nagy része Michael Jacksonhoz vezethető vissza, ahhoz az ötlethez, hogy pénzzé tegyük a hírnevet és teljesen forradalmasítsuk és mindenféle olyan módszert találjunk ki, ami által a művészek profitálhatnak a hírnevükből.

SoulTrain.com: A könyv megjegyzi, hogy Michael Jackson showman és üzletember oldala hogyan találkozott amikor a tökéletességre törekvő mentalitásáról beszélünk. Üzleti szempontból mit gondolsz ez a mentalitás segítség volt vagy inkább hátráltató erő?

Greenburg: Úgy gondolom egy kicsit mindkettő. Ha az hajt, hogy minden idők legjobbja legyél, különösen ha ez egy olyan szint, amit te magad állítottál fel (mint a Thriller esetében), akkor néha nagyon nehéz lehet felülmúlni azt. Definíció szerint majdnem lehetetlen felülmúlni a legnagyobbat bármiben. Úgy értem oka van annak, hogy az a legnagyobb. A Thriller minden idők legnagyobb példányszámban eladott albuma és mindenképpen hihetetlen munka zeneileg. Megszállottja volt annak, hogy felülmúlja mindkét szempontból és úgy gondolom, hogy ez káros volt a számára, amikor az eladási példányszámok vagy a kritikák nem voltak teljesen azon a szinten a többi albumánál. Úgy gondolom, hogy nagyon vágyott arra, hogy felülmúlja a Thrillert minden lehetséges aspektusból és azt hiszem emiatt néha késlekedett albumokkal, hogy tökéletesítse őket, aminek aztán kihatása volt némelyik külső vállalkozására is, amelyeknek az indulása ezeknek az albumoknak a megjelenésétől függött. Úgy gondolom ez mindenképpen egy visszatérő momentum volt a karrierje során.

SoulTrain.com: A rajongói keménymagtól kezdve az alkalmi rajongókig úgy tűnik nem mindenki tudott az üzleti érzékéről. Mit gondolsz miért nem ismerték el annyira ezen a téren úgy, mint showmanként?

Greenburg: Úgy gondolom, hogy a negatív publicitás az élete vége felé, kezdve a szexuális molesztálás vádjaival a ’90-es évek elején és aztán az élete végéig, nagyon beárnyékolták a jó dolgokat. Különösen pénzügyi szempontból a média annyira a pénzügyi problémáira fókuszált, hogy mindez maga alá temette az igazságot, ami az, hogy elég okos üzletember volt. Csak azért tudott ekkora adósságot felhalmozni, mert akkora vagyona volt és papíron azért ért annyit, mert okos üzletember volt. Ezzel az is együtt járt, hogy fel kellett vennie azokat a kölcsönöket – ő tényleg olyan volt önmagában, mint egy vállalat. Rengeteg vállalkozás van, amelyik körülbelül fele annyit ér, mint a vagyona és úgy gondolom, hogy a fővonalas média nincs ehhez hozzászokva és nem igazán tudták ezt megragadni abban, ahogy őt és a karrierjét felfogták.

SoulTrain.com: Részletezed, hogy Michael Jackson mennyire része volt a hip-hop közösségnek: hogy gyakran folytatott megbeszéléseket olyanokkal, mint 50 Cent és Nas – és azt is, hogy az R&B és hip-hop producer, Rodney Jerkins hogyan tanulta meg tőle, hogy hogy kell katalógusokat venni. Tudnál erről a kapcsolatról beszélni a hip-hoppal?

Greenburg: Úgy gondolom ez egy másik dolog, amit ez a könyv bemutat: Michael Jackson hatása a hip-hopra. Sokan ezek közül a srácok közül, akikkel beszéltem – beleértve Pharrell Williamst, Swizz Beatzet, 50 Centet, Nast és Diddy-t – elmondják, hogy úgy nőttek fel, hogy bálványozták Michael Jacksont és azt is el fogják mondani, hogy Michael képben volt mindenféle zenével kapcsolatban, különösen a hip-hoppal kapcsolatban, egészen az élete végéig. Diddy elmondta nekem, hogy Michael Jackson úgy ismerte a hip-hopot, mintha Dél-Bronxban született volna a ’80-as években. Élte és lélegezte a hip-hopot, a zenétől kezdve a táncig. The Notorious B.I.G. vendégszerepelt is HIStory: Past, Present and Future, Book I című albumán ’95-ben, még mielőtt Biggie igazán naggyá vált volna. Tudta mi zajlik, odafigyelt és hiszem, hogy ha ma is élne és új zenét készítene, akkor továbbra is együtt dolgozott volna néhány nagy hip-hop művésszel. Halálakor együtt dolgozott Swizz Beatz-el és megbeszéléseket folytatott Pharrellel és Nas-szal. Úgy gondolom, hogy a hip-hop nagy része volt Michael Jacksonnak.

SoulTrain.com: Miközben kutatásokat végeztél és írtad ezt a könyvet volt valami ami meglepett?

Greenburg: Azt hiszem amit korábban nem vettem észre az az, hogy Michael Jackson mennyire fókuszált arra, hogy filmkarriert csináljon magának Hollywoodban. Persze már elkezdtük ezt látni a Wiznél , aztán a Captain EO-nál és így tovább. Amikor a vádak teljesen felforgatták az életét a ’90-es évek elején, akkor éppen pár nagy mozi projektekben volt benne. Volt egy pár dolog folyamatban, ami nagy lett volna és ezekről van pár részlet a könyvben. Hiszem, hogy ha nincsenek a vádak, akkor sikeres lett volna, de azután olyan valakivé vált, akivel a stúdiók már nem nagyon akartak közösködni. Tényleg úgy gondolom, hogy lehetett volna egyfajta Elvis aspektusa a karrierjének a mozivásznon.

SoulTrain.com: Mit szeretnél, hogy az olvasók magukkal vigyenek ebből a könyvből?

Greenburg: Azt szeretném, ha az emberek megértenék, hogy Michael Jackson nemcsak minden idők legnagyobb szórakoztatóművésze volt, hanem ugyanolyan forradalmi volt a szórakoztatóipari üzlet területén is, mint az előadásaiban.

Forrás: http://soultrain.com/2014/05/29/qa-zack-omalley-greenburg-michael-jackson-inc/

A Forbes magazin egy grafikája Michael Jackson bevételeiről.  A magazin szerint Michael bevétele teljes pályafutása során (beleértve a halála utáni bevételeket is) eléri a 2,8 milliárd dollárt! (Nagyításért kattints a képre!)

Mjmag

Lásd még: Hogyan vette meg Michael Jackson a Beatles katalógust?