Valamennyi bejegyzés

Ice-T Michael Jacksonról

Ice-T

Ice-T: “[MJ] New Yorkban volt a Sony stúdiójában, ahol egy videót forgatott és én is ott voltam az egyik együttesemmel. És arra kértek, hogy Michael találkozni szeretne velem. Átmentem és ő két nő között ült és megrázta a kezem, ami király volt. Egy olyan valaki, mint Michael Jackson – nem is gondolnád, hogy egyáltalán tudja, hogy létezel. Tudod, te rapper vagy. És a tény az, hogy ő azt mondta: “Itt van Ice-T. Szeretnék találkozni Ice-T-vel.” És megráztam a kezét és az egy nagyon király pillanat volt. Az egyik barátom azt mondta: nem számít ki vagy, egy Michael Jackson koncerten még a legnagyobb gengszter is az első sorban fog sikítozni, mint egy kurva. Ez a legnagyobb dicséret.
Végeredményben az ő öröksége számomra az, hogy eredeti volt. Ez a helyzet Michael Jacksonnal: nem mondhatod, hogy bármit bárki mástól szedett. 100%-ig eredeti volt. Minden új ember, aki őt utánozza – az a kis ‘N Sync-es gyerek [Justin Timberlake] – tudja, hogy Michael Jacksont utánozza.”

 

Johnny Cash Michael Jacksonról

Johnny Cash egy 1988-as interjúban:

Kérdés: Még mindig akarsz találkozni más művészekkel?

Johnny Cash: Persze. Nagyon feldob, ha olyan művészekkel találkozhatok, akiket csodálok. Mindig találkozni akartam Michael Jacksonnal. És találkoztam is. June [Carter] és én felvettünk egy dalt, aminek az volt a címe, hogy Jackson [ez Jackson városról szól – a ford.] és abban a dalban van egy sor, amely azt mondja: “We got married in a fever/ Hotter than a pepper sprout.” („Összeházasodtunk lázban/forróbban, mint egy paprika rügy”). Odamentem hozzá és azt mondtam: „Szia, Michael. Johnny Cash vagyok.” Mire ő: „Johnny Cash! Forróbb, mint egy paprika rügy!”

Amikor MJ táncolni tanította David Bowie-t

Egy kis érdekesség a Rock ‘n’ Soul Songs című lap 1975 januári számából. A cikk egy buliról szól, amit Michael bátyja Tito Jackson és Tito felesége Dee Dee rendezett a soul énekes Al Green tiszteletére.

Tito and deedee host a party

Az utolsó paragrafus azt írja:

“Miközben a vendégek élvezték a sütit és a pezsgőt, Greent és Michael Jacksont a táncparketten látták amint a rock szupersztár David Bowie-t tanították a robot táncra, miközben a Soul Train csapat tagjai is csatlakoztak.”

Bowie és Michael Jackson sosem dolgozott együtt, de többször találkoztak:

Michael és David Bowie ca. 1983-84

Michael és David Bowie ca. 1983-84

Bowie felesége Iman pedig a fáraóné szerepét játszotta Michael Remember the Time című rövid filmjében.

Iman és Michael a Remember The Time-ban

Iman és Michael a Remember The Time-ban

Forrás: http://j5collector.blogspot.hu/search/label/David%20Bowie

Dave Navarro Michael Jacksonról

A Red Hot Chili Peppers egykori gitárosa, Dave Navarro 2002-ben egy a harlemi Apollo színházban tartott előadáson játszott együtt Michael Jacksonnal, amikor is a Black or White című számban gitározott. Erről az élményről mondta:

Szó szerint a semmiből jött ez a lehetőség és hihetetlen élmény volt. Valószínűleg ő az egyik legkedvesebb, legszerényebb szórakoztatóművész, akivel valaha találkoztam és én nagyon sok mindenkivel dolgoztam. Tényleg nagyon szerény volt, igazán hálás volt és állandóan megköszönte nekem, hogy elvállaltam, mintha én tennék neki valami hatalmas szívességet. Lehetőségem volt arra, hogy betekintsek a munkamoráljába és nézzem mennyire a tökéletességre törekedett.

Próbáltunk LA-ben, ami hihetetlen volt. Olyan dolog volt, amiről azt gondolnád, hogy ráhagyja a koreográfusokra és Michael majd felbukkan valamikor az éjszaka során, de nem így volt. Van egy pillanat, amikor nekem egy gitár szólót kell játszanom és ő azt akarta, hogy úgy tűnjön engem magával ragad a pillanat és csak játszom és játszom és ő megpróbál leállítani, de én lerázom és csak folytatom… Nagyon őszinte és kedves volt és azt mondta: „Rendben, oda fogok menni és meg foglak érinteni és azt fogod hinni, hogy le akarlak állítani, de azt akarom, hogy játssz tovább. Ez csak része a shownak.” És megpróbálta elmagyarázni nekem: „Nem akarok bemenni a személyes teredbe, csak a show miatt csinálom.” És azt mondtam: „Igen, értem, semmi gond.” Szóval ez egy nagyszerű dolog volt.

Michael és David Navarro 2002-ben

Michael és David Navarro 2002-ben

Björk és Michael Jackson

Björk Michael Jackson ruhában 2000-ben

Björk Michael Jackson ruhában 2000-ben

Az izlandi énekesnő Björk mindig nyílvan vállalta a Michael Jackson iránt érzett tiszteletét. Olyannyira, hogy 2000-ben a Golden Globe díjátadón egy Michael Jackson képével díszített ruhában jelent meg. Hogy miért? “Mert ő a király!” – így az énekesnő válasza. Máskor is látható volt ugyanennek a ruhának egy más színű változatában.

Az I Go Humble című dalának koncert előadásain hozzá szokott toldani a dalhoz egy részletet MJ Wanna Be Startin’ Somethin’ című számából (“got to be starting something”).

2003-ban Björk adott egy internetes interjút, amiben e-mailben fogadott kérdésekre válaszolt. A kérdezők között voltak hírességek is, így Michael Jackson is.

Michael Jackson, Santa Barbara, California: “Mindig szerettem és csodáltam a kreativitásodat. A természet túlélésért folytatott harca az emberiség mellett inspiráció a számomra: figyelembe véve izlandi hazád természeti szépségeit hogyan inspirál téged a természet?

Björk: “Remélem ez nem hangzik túl sekélyesen, de egyedül lenni a természetben, különösen pár órás séta után helyretesz és rájössz, hogy mennyire kicsi vagy és mennyire hatalmas minden körülötted. Akkor egyszerűen elengeded és megadod magad, a részévé válsz. Annyira büszke vagyok rá, hogy te is kérdeztél tőlem! El kell mondanom, hogy te vagy a legjobb, küzdj tovább és dühös vagyok amiatt, hogy mennyire kegyetlen mindenki hozzád. Olyan mintha az USA-ban jelenleg illegális lenne excentrikusnak lenni. Talán az emberek megértőbbek lennének, ha a bajor II. Lajos kortársa lennél, aki Wagnertől rendelt zenét és hattyúkkal élt. Állandóan a Butterfliest hallgatom a legutóbbi albumodról. Igazi művész vagy! Köszönöm, hogy harcolsz és hiszel a varázslatban még akkor is, ha a világ többi része már rég elfeledkezett róla.”

Ezen kívül a pletykák szerint Alarm Call című dalának megírására Michael Jackson inspirálta. Ezt az támasztja alá, hogy a dal munkacíme Jacko volt. (Michael ugyan nem szerette ezt a “becenevet”, de sokan ezzel nincsenek tisztában – nyilván Björk sem.)

Alarm Call

I have walked this earth
And watched people

It doesn’t scare me at all

I can be sinsere
And say I like them

It doesn’t scare me at all

You can’t say no to hope
Can’t say no to happiness

I want to go on a mountain-top
With a radio and good batteries
And play a joyous tune and
Free the human race
From suffering

It doesn’t scare me at all

I’m no fucking buddhist
But this is enlightenment

The less room you give me
The more space I’ve got

It doesnt scare me at all

You can’t say no to hope
Can’t say no to happiness

It doesn’t scare me at all

I want to be on a mountain-top
With a radio and good batteries
And play a joyous tune and
Free the
A-human race
From suffering

It doesn’t scare me at all

This is an alarm-call
So wake-up, wake-up now
Today has never happened
And it doesnt frighten me

It doesn’t scare me at all

You can’t say no to hope
You can’t say no to happiness

It doesn’t scare me at all

Magyarul:

Riadó

Ezen a Földön jártam
És figyeltem az embereket

Egyáltalán nem rémít meg ez engem

Őszinte lehetek
És mondhatom, hogy kedvelem őket

Egyáltalán nem rémít meg ez engem

Nem mondhatsz nemet a reményre
Nem mondhatsz nemet a boldogságra

Fel akarok menni egy hegytetőre
Egy rádióval és jó elemekkel
És játszani egy vidám dalt és
Megszabadítani az emberiséget
A szenvedéstől

Egyáltalán nem rémít meg ez engem

Nem vagyok egy kibaszott buddhista
De ez megvilágosodás

Minél kisebb teret adsz nekem
Én annál több helyet foglalok

Egyáltalán nem rémít meg ez engem

Nem mondhatsz nemet a reményre
Nem mondhatsz nemet a boldogságra

Egyáltalán nem rémít meg ez engem

Fel akarok menni egy hegytetőre
Egy rádióval és jó elemekkel
És játszani egy vidám dalt és
Megszabadítani az emberiséget
A szenvedéstől

Egyáltalán nem rémít meg ez engem

Ez riadó
Szóval kelj fel, kelj fel most
A ma sosem történt meg
És ez nem ijeszt meg engem

Egyáltalán nem rémít meg ez engem

Nem mondhatsz nemet a reményre
Nem mondhatsz nemet a boldogságra

Egyáltalán nem rémít meg ez engem

Forrás: http://www.bjorkish.net/b-faq/connections/c-mja.htm

Bob Marley és Michael Jackson, 1975

A Jacksons Bob Marley-val

A Jackson 5 Bob Marley-val

A fenti fotó 1975 márciusában készült Jamaicában Bob Marley-ról és a Jackson 5-ról. Hogy hogy kerültek oda a fiúk? A jamaicai ellenzéki vezető Edward Seaga meghívására (aki politikai karrierje előtt zene promóter volt) vállalták, hogy Bob Marley előzenekara lesznek a National Heroes Stadionban tartott koncertjén. A Jackson 5 karrierje ekkor átmeneti állapotban volt: éppen akkor készültek elhagyni a Motown lemeztársaságot, Marley pedig akkor kezdett nemzetközi szinten is ismertté válni a No Woman No Cry című dalával. A csapat a koncert előtt meglátogatta Marley-t otthonában és akkor készült a fenti kép.

Íme egy másik kép ugyanakkorról. Ezen Michael és Jermaine Bunny Wailerrel, a Marley-t kísérő The Wailers zenekar tagjával látható.

Michael, Jermaine és Bunny Wailer

Michael, Jermaine és Bunny Wailer

Ha esetleg az első képen nem sikerült beazonosítani Michaelt, íme a segítség:

bob_marley_michael_jackson_jamaica_meet

Bruce Springsteen és Michael Jackson

Bruce Springsteen és Michael Jackson

Bruce Springsteen és Michael Jackson

Michael Jackson és Bruce Springsteen két teljesen eltérő figurája a pop-rock történelemnek, másfajta zenei irányzatot képviselnek és minden bizonnyal általánosságban merőben más a törzsközönségük is. Míg Jackson egyfajta fantáziavilágot és „varázslatot” kínált az embereknek a meneküléshez a szürke hétköznapokból, addig Springsteen éppen ezekről a szürke hétköznapokról énekelt, a kék gallérosok mindennapi problémáiról, s így vált az amerikai munkásosztály zenei szószólójává. Míg Jackson lágy, álmodozó, „angyali” soul vokáljáról ismert, addig Springsteen az erőteljes “reszelő” hangú rock énekesek egyik legismertebbike.

Különbözőségük ellenére pályafutásuk mégis bizonyos összefonódást mutat – leginkább annál az egyszerű oknál fogva, hogy nagyjából ugyanabban az időszakban voltak mindketten a csúcson (legalábbis kereskedelmi szempontból): Jackson 1982-es Thriller című albumával, Springsteen pedig az 1984-es Born in the U.S.A.-vel. Emiatt aztán az akkori lapok (ahogy az már lenni szokott) gyakran szembe is állították egymással őket, noha ennek – az imént vázolt teljesen eltérő témák, zenei világ és célközönség miatt – nem sok értelme volt.

A két művész kölcsönösen tisztelte egymást. Jackson 2009. június 25-ei halálakor Springsteen éppen az angliai Glastonbury-ben lépett fel egy fesztiválon, s egy holland lap szerint még egy könnyet is elmorzsolt a hír hallatán. 1984-ben egy a Rolling Stone magazinnak adott interjúban Springsteen így nyilatkozott a Jacksons Victory turnéjának egyik koncertjén szerzett élményeiről: „Úgy gondolom nagyszerű show volt. Nagyon más, mint amit én csinálok, de azon az estén, amikor én láttam őket szerintem nagyon, nagyon jók voltak. Michael hihetetlen volt – úgy értem valóban hihetetlen. Igazi úriember és nagyon kommunikatív és magas, amit nem hiszem, hogy sok ember észrevesz.”

80sTVguide

A média igyekezett riválisokként feltüntetni Jacksont és Springsteent (és persze Prince sem maradhatott ki a mixből) – noha ennek nem sok értelme volt

Springsteen ugyanakkor azt is elmondta, hogy nem vágyik arra a hírnévre, ami Jacksont körülveszi. „Az a fajta hírnév, amivel Elvis rendelkezett és amivel szerintem Michael Jackson rendelkezik, az a nyomás, az az elszigeteltség, amit ez megkövetel – mindez bizonyára nagyon fájdalmas. Nem engedtem, hogy ez történjen velem is. Nem akartam eljutni arra a pontra, ahol azt mondom: ’Nem mehetek el ide. Nem tudok bemenni ebbe a bárba. Nem tudok kilépni az utcára’… Úgy gondolom, hogy egy rock’n’roll együttes élete addig tart amíg rá tud nézni a közönségére és önmagát látja, és amíg a közönséged rád néz és önmagát látja – és ameddig ezek a tükörképek emberiek, valóságosak. A legnagyobb ajándék amit a rajongóidtól kaphatsz az, ha emberi lényként kezelnek, mert minden más megfoszt az emberi mivoltodtól. És ez az egyik dolog, amely mind fizikai, mind kreatív értelemben lerövidítette a legjobb rock’n’ roll zenészek némelyikének az életét – ez a kegyetlen elszigeteltség. Ha az a hírnév ára, hogy el kell szigetelődnöd az emberektől, akiknek írsz, akkor az egy kibaszottul magas ár.”

Jackson és Springsteen egy alkalommal működött együtt – a We Are The World című jótékonysági dalban, amelyet Jackson írt Lionel Richie-vel és amelyben Springsteen szólót énekelt.

Jacksonék és Osmondék – 2. rész: Michael és Donny

Folytatás innen: Jacksonék és Osmondék – 1. rész

A Jackson 5 és az Osmonds sikere nyomán mindkét csapat lemezcége jónak látta, ha az együttesek legnagyobb sztárjainak számító Michael Jackson, illetve Donny Osmond népszerűségét szóló előadóként is kiaknázza. Így ezen a fronton is folytatódhatott a két család “rivalizálása”.

Donny hamarabb kezdett szólókarrierbe, mint Michael. Első szólóalbuma, The Donny Osmond Album, 1971-ben jelent meg, míg Michael első szólóalbuma, a Got To Be There 1972-ben. Michael kevesebb szólóalbumot is jelentetett meg tinisztárként: a Got To Be There-t még három – a Ben, a Music & Me és a Forever, Michael – követte, mielőtt 1979-ben elkezdte volna felnőtt szólópályafutását az Off The Wallal. Donny ezzel szemben 1977-ig összesen tíz szólóalbumot adott ki. Ezek közül a legsikeresebb az 1972-es Portrait of Donny volt, amely a 6. helyig jutott a slágerlistán. Michael legsikeresebb gyerekkori szólóalbuma, a Ben – szintén 1972-ben – az 5. helyig jutott. Ugyanakkor az Egyesült Királyságban ekkor még Donny szólóanyagai örvendtek nagyobb népszerűségnek. S az is érdekesség, hogy szólóban Donny-nak előbb volt Nr. 1. slágere, mint Michaelnek: Donny Go Away Little Girl-je 1971-ben ért el első helyezést (a mai napig Donny egyetlen Nr. 1 slágere), míg Michael Ben-je 1972-ben. Kétségtelenül ma utóbbi számít a nagyobb klasszikusnak.

Donny Osmond – Go Away Little Girl

Michael Jackson – Ben

Időközben az Osmonds más tagjai is szólókarrierbe kezdtek: Jimmy-nek Japánban volt egy Nr. 1 slágere, míg a lánytestvér, Marie egyre sikeresebb country sztár lett. Jacksonéknál Michael mellett 1972-ben Jermaine is szólóalbumot jelentetett meg Jermaine címmel, majd ezt továbbiak követték, noha ő soha nem volt olyan sikeres, mint Michael.

1976-ra az Osmonds lemezeladásai jelentősen hanyatlottak. Lemezeik már nem kerültek be az első 100-ba sem a slágerlistán, így új vállalkozásba fogtak: 1976 és 1979 között Donny és húga, Marie saját varieté showt kapott az ABC televízió csatornán, amely heti rendszerességgel jelentkezett.

Noha Jacksonék lemezei jobban fogytak mégis követték a példát és 1976-77-ben a CBS-en nekik is saját, hetente jelentkező varieté showjuk volt (amit egyébként Michael későbbi saját bevallása szerint gyűlölt). A’60-as-’70-es években egyébként is nagyon népszerűek voltak ezek a zenés, táncos, komikus varieté showk – rendelkezett ilyennel többek között Bob Hope, Bing Crosby, The Carpenters, Olivia Newton-John, Johnny Cash, Sonny és Cher. Míg az Osmonds varietéi Marie-t az egyik főszereplővé tették, addig a Jacksons varieték is bevezették a lányokat – Rebbie-t, LaToyát és Janetet. A cukormázas komédiázás azonban a zenei karrier szempontjából mindkét csapat számára zsákutcának bizonyult, bár ebből a zsákutcából a Jacksons az 1978-as Destiny című albumával hamar ki tudott keveredni.

Az Osmond család azonban soha többé nem tudta magát komolyan vétetni a lemezvásárló közönséggel. Az Osmonds többi tagja szeretett volna komoly rock együttessé válni, de Donny és Marie show-ja háttérbe szorította ezeket a törekvéseket. Ráadásul a show költségei miatt adósságot halmoztak fel, így mikor 1979-ben, egy évvel a tervezett befejezés előtt, az ABC lefújta a Donny & Marie Show-t, az egész család padlón volt mind anyagilag, mind a karrierjeik kilátásait tekintve.

Miközben Michael Jackson olyannyira sikeresen teljesítette a gyereksztárból elismert felnőtt sztárrá válás cseppet sem magától értetődő mozzanatát, hogy addig soha nem látott sikereket ért el előbb az 1979-es Off The Wallal, majd az 1982-es Thrillerrel, addig Donny Osmond karrierje teljes válságba került. A Donny & Marie Show után gyakorlatilag cikivé vált. Imázsa annyira polírozottnak, jólfésültnek – mondhatni nyálasnak – tűnt, hogy az ügynöke egyszer azt tanácsolta neki, hogy terjessze el magáról azt a hamis pletykát, hogy letartóztatták kábítószer birtoklása miatt.  Donny saját elmondása szerint Michael Jackson pedig azt tanácsolta neki, hogy változtasson nevet.

Persze az imázs az csak egy dolog, hiba lenne mindent arra fogni, hiszen abban az időben Michael is makulátlannak számított ebből a szempontból a média és a közvélemény szemében, mégsem volt nála menőbb ember széles-e világon. Tény, hogy Donnie tehetségben, kreativitásban sem volt Michael szintjén.

Donny azonban nem adta fel és Peter Gabriel segítségével 1988-ban sikerült még egyszer feljutnia a slágerlista előkelő régiójába: Solider of Love című dala a második helyet érte el a Billboardon. Kiadója akkor fogadta meg Michael tanácsát, hiszen eleinte nem Donny neve alatt futott a dal, hanem az előadó “a titokzatos művészként” volt aposztrofálva.

Donny Osmond – Solider of Love

Azóta Donny Broadway darabokban szerepelt, illetve televíziós talk show-t is vezetett Marie-val. Zenei karrierje csúcspontját azonban továbbra is a tinisztárként elért sikerei jelentik, felnőttként igazán sosem futott be.

A média által élezett “rivalizálás” ellenére ő és Michael mindig jó viszonyt ápolt egymással. Gyerekkorban is baráti volt a viszonyuk és felnőttkorban is az maradt. Ezen a felvételen Donny 2010-ben beszél “barátjáról”, Michael Jacksonról. Arról, hog hogyan lógtak ki az első American Music Awards díjátadó ünnepségről egy gyorsétterembe, hogyan játszottak, meséltek vicceket egymásnak a kulisszák mögött. Elmondása szerint felnőttkorukban is találkoztak vagy beszéltek egymással telefonon időről időre, sőt a 2000-es évek elején még egy duett terve is szóba került, amiből azonban nem lett semmi.

A fenti interjúban Donny erről az American Music Awardsról beszél:

Végezetül egy dal, amit mindketten elénekeltek: a Too Young.

Donny

Michael

Jacksonék és Osmondék – 1. rész

Amikor a Jackson 5 1969-ben-ben rögtön egy Nr. 1. slágerrel (I Want You Back) berobbant a köztudatba, majd ezt sorozatban még három Nr. 1. követte (ABC, The Love You Save, I’ll Be There) a csapat uralta a tinipop piacot.  Az egyeduralom 1971-ig tartott, amikor is megjelent a színen az Osmonds együttes. Kissé félrevezető ugyan azt mondani, hogy „megjelentek”, hiszen az Osmonds már 1962 óta szerepelt az amerikai televíziók képernyőin: Andy Williams varieté showjának voltak állandó fellépői. Eleinte kvartettként Alan, Wayne, Merrill és Jay, majd később, 5-6 éves korában, Donny is csatlakozott hozzájuk, s így öttagúvá bővült az együttes. Azonban az Osmonds ekkoriban nem popzenét játszott, hanem ún. barbershop (borbélyüzlet) zenét, amely inkább az idősebb korosztály ízlésének felelt meg, nem pedig az akkor már a rock and roll, a beat, illetve R&B zene felé fordult ifjúságénak.

Az Osmonds az Andy Williams Show-ban

A Jackson 5 sikere volt az, amely stílusváltásra sarkallta Osmondékat. Akár úgy is mondhatnánk, hogy látva sikereiket elkezdték „koppintani” a J5 stílusát. Ennek egyik legjobb példája első slágerük, az 1971-es One Bad Apple, amelyet eredetileg a J5-nak írtak, ám Berry Gordy lemondott róla, s így került a dal az Osmondshoz. Ironikus módon az Osmonds első helyet ért el vele a slágerlistán, megakadályozva a Jackson 5-ot abban, hogy sorozatban ötödik Nr 1. slágerét is behúzza: a Mama’s Pearl így „csak” a 2. helyig jutott.

The Osmonds – One Bad Apple (vezérvokál: Merrill, társ-vezérvokál: Donny)

A Michaeltől kevesebb, mint egy évvel idősebb Donny Osmond ugyan nem volt sem olyan virtuóz vokalista (bár próbálkozott azzal, hogy utánozza Michael énekstílusát, amint az például a One Bad Apple-ben is hallatszik), sem olyan virtuóz táncos, mint Michael, s talán ennek köszönhetően nem is vált soha annyira az Osmonds vezéregyéniségévé, mint amennyire Michael az volt a Jacksonsban, de a média lecsapott a „rivalizálásra”, s mintegy a Jackson 5 fehér alternatívájaként építette fel az Osmonds imázsát.

“Soul háború készül?” – kérdezi címlapján a Soul című zenei lap. Egy ékes példája annak hogyan próbálta riválisokként ábrázolni a két csapatot a média

Sőt, a fővonalas tinimagazinok az Osmondsra osztották a főszerepet, annak ellenére, hogy a slágerlistákon a Jackson 5 jóval sikeresebb volt. Ne feledjük, hogy az 1970-es évek elejének Egyesült Államokában járunk, ahol a bőrszín még mindig nagyban befolyásolta az értékítéletet. Fekete tinisztárokkal pedig egész egyszerűen még soha nem volt korábban dolga a médiának, s eleinte nem tudták hogyan viszonyuljanak a jelenséghez. (Talán jobban rávilágít arra, hogy mit jelentett akkor egy fekete tinisztár egy rajongói történet, amelyet Joseph Vogel Man In The Music című könyvében jegyez fel egy nőtől: “11 éves voltam és egy rendőr lánya, amikor a Jackson 5 megjelent a TV-ben. Néztem egy percig és azt mondtam: ‘[Michael] de aranyos!’ A dühöt amit az a pillanat kiváltott a házunkban soha nem fogom elfelejteni. Korábban még sosem láttam fekete embert: az apám rasszizmusa és dühe fékezhetetlen volt. Megvédtem Michael Jacksont azon az estén és az apám átvitt egy másik szobába és addig vert, amíg meg nem ígértem, hogy soha többé nem beszélek róla.”) A Jackson 5 azonban népszerűvé vált a fehér fiatalok körében is, s talán először fordult elő a zenetörténelem során, hogy fekete popsztárok fehér lányok romantikus álmodozásainak is a célpontjává váljanak. A csapat ezzel hozzájárult a faji korlátok döngetéséhez, szép lassan pedig a média is kénytelen volt engedni a közönség nyomásának és végre a Jackson 5 is bekerült a népszerű mainstream tinimagazinok témái közé.

Minden erőfeszítés ellenére az Osmonds nem vált olyan sikeressé, mint a Jackson 5, s a One Bad Apple végül is az egyetlen Nr. 1 slágerük maradt. A két csapat közötti párhuzam azonban nemcsak amiatt kínálta magát, mert hasonló célközönséghez szóltak, hanem amiatt is, mert mindkettő családi vállalkozás volt – öt fivér együttese, amelyben a legfiatalabb (Michael itt, Donny ott) volt a legnagyobb sztár. Később mindkét csapathoz csatlakozott még egy fiatalabb öcs (Randy a Jacksonshoz, Jimmy az Osmondshoz), illetve lánytestvérek is a nyilvánosság elé léptek és előadói karrierbe kezdtek (Rebbie, LaToya és Janet Jacksonéknál, Marie Osmondéknál). Egyébként mindkét családban kilenc gyerek volt (Jacksonéknál hat fiú, három lány, Osmondéknál nyolc fiú, egy lány). S ha még ez sem elég, akkor még ott van az a tény is, hogy mindkét családban jelen volt a szigorú vallás: Jacksonék Jehova tanúi voltak, Osmondék mormonok. (Bár a Jackson családnak nem minden tagja csatlakozott a Jehova tanúihoz – Michael igen.)

The Osmonds – Yo Yo (vezérvokál: Merrill, társ-vezérvokál: Donny)

Egy idő után mindkét csapatnak jelentkezett az az igénye, hogy zenéjüket saját maguk írják. Ezen a ponton Osmondék inkább a rock and roll irányába kanyarodtak el az olyan dalokkal, mint például a Crazy Horses, amelyet Alan, Merrill és Wayne Osmond írt.

A rockos Osmonds – Crazy Horses (vezérvokál: Jay, társ-vezérvokál: Merrill)

Jacksonéknak a Motown sosem engedélyezte, hogy saját dalokat vegyenek fel, így nekik lemezcéget kellett váltaniuk ahhoz, hogy kreatív kontrollt gyakorolhassanak az anyagaik felett. Amikor végre a CBS-nél ezt megtehették, akkor azzal képesek voltak feltámasztani a Motownnál egy idő óta már hanyatló pályafutásukat az olyan sikeres albumokkal, mint a Destiny vagy a Triumph, amelyek számos mára már klasszikussá vált dalt tartalmaznak.

Osmondéknak, bár hamarabb kezdtek saját dalokat írni, nem sikerült ilyen jól a váltás. „Jófiús” imázsukat nem tartotta összeegyeztethetőnek a rock and rollal a közönség. 1973-ban The Plan címmel egy vallásos (mormon) koncepcióalbumot jelentettek meg, amellyel a progresszív rock irányába is el próbáltak menni, de ez a próbálkozás megbukott: az album mindössze az 58. helyig jutott a slágerlistán. 1974-ben Love Me For a Reason című albumuk jobban szerepelt, de nem sokkal – 47. hely. A címadó dal azonban ismerős lehet  – néhány évvel ezelőtt a Boyzone együttes dolgozta fel. Ezt követően még tizenegy Osmods album jelent meg, de egyik sem jutott be még csak az első 100-ba sem. Egyébként a csapat a mai napig létezik, eddigi utolsó albumuk az I Can’t Get There Without You 2012-ben jelent meg, de nem került fel a Billboard 200-as album slágerlistájára.

The Osmonds – Love Me For a Reason (vezérvokál: Jimmy)

Míg az Osmonds felnőve szép lassan elvesztette a közönség kegyeit, addig a Jacksonsnak a lemezcég váltást követően a felnőtt piacon is sikerült helytállni, ám azzal, hogy Michael – aki nemcsak frontember volt, de a kreatív hajtóerő is – elkezdett egyre inkább a szóló pályafutására koncentrálni egy idő után az ő sorsuk is megpecsételődött. Utolsó sikeres albumuk az 1984-es Victory volt, majd az 1989-es 2300 Jackson Street-en Michael már csak egyetlen dal egyetlen rövid versszakának erejéig szerepelt mint vendégművész – az album kreatív munkálataiban már egyáltalán nem vett részt. Az album az 59. helyig jutott a Billboardon és ez lett a Jacksons utolsó stúdióalbuma.

A 2. részben bővebben: Michael és Donny

Roger Taylor szerint már csak Michael Jackson vagyonzelője áll a Mercury-MJ duettek útjában

A Queen dobosa, Roger Taylor szerint már csak Michael Jackson vagyonkezelője áll az útjában annak, hogy megjelenhessenek azok a duettek, amelyeket Jackson és Freddie Mercury együtt vett fel az 1980-as évek elején.

„Freddie és Michael sosem fejezték be a dalokat, mert a Queennek el kellett mennie Los Angelesből turnézni. Brian [May] és én dolgoztunk rajtuk, ami azt jelenti, hogy meg fognak jelenni, mint Queen és Michael Jackson – remélhetőleg… Ha Michael Jackson vagyonkezelője végre mozgásba hozza a seggét.” – nyilatkozta Taylor a Mojo magazinnak.

Roger Taylor

Roger Taylor