Valamennyi bejegyzés

Tudom, hogy késésben vagyok, de íme néhány szó a Thrillerről

Tegnap, november 30-án volt a Thriller című album kiadásának 31. évfordulója. Az alábbi cikk még tavaly, a 30. évforduló alkalmából jelent meg:

Írta: Adam Goldberg (a szerző általában politikai témákról ír a Huffington Poston)
A megjelenés ideje: 2012. december 5.
A megjelenés helye: The Huffington Post
Forrás: http://www.huffingtonpost.com/adam-goldberg/michael-jackson-thriller-a-few-words_b_2245434.html

A Thriller 30 éves lett néhány nappal ezelőtt.

Én augusztusban leszek 30.

Michael Jackson születésnapja augusztus 29-én volt.

Az enyém augusztus 30-án.

Az első album, amit birtokoltam a Bad volt. CD-n. Egy olyan hosszú karton tokban volt, amikbe a korai CD-ket csomagolták. Halványan emlékszem, hogy miután újra és újra és újra lejátszottam azt a CD-t az anyám elmondta nekem, hogy ennek a zenei istennek volt egy másik albuma is, amiről akkor én még nem is tudtam. Úgyhogy elmentem és szereztem magamnak egy Thriller albumot.

Jelenleg épp a Huffington Post egy konferencia termében ülök és hallgatom a Thrillert. Magától értetődőnek tűnt számomra, hogy ezt az albumot hallgatom miközben írok róla. Az album nyitó dala a Wanna Be Startin’ Somethin’. AZ albumé. A zenetörténet legnagyobb példányszámban elkelt albumáé. Mindenkié. De az az élmény, amiben részem van és amiben már több ezer alkalommal részem volt ezelőtt, csakis az enyém.

A Wanna Be Startin’ Somethin’ a kedvenc számom a Thrilleren. Most az, de nem mindig. Az idő múlásával mindig más a kedvencem a Thrilleren. Az egyik évben a P.Y.T. (Pretty Young Thing). Máskor a címadó dal. Most éppen a Wanna Be Startin’ Somethin’. Ennek a zenének az eufóriája. A mánia. Az eszement ütősök. A gitár 3:25-nél egy másik univerzumból van. A szeretet, öröm, izgalom egy különleges érzése kerít hatalmába a szívemben, amikor ezt hallgatom. A szintetikus billentyűsök, a harsogó fúvósok. Michael szenvedélyes éneke. Micsoda elsöprő nyitó dal! Lehet, hogy ez az album 1982-ben jött ki, de véleményem szerint amikor az első tűt letették a Thrillerre akkor kezdődtek a ’80-as évek. Valami elkezdődött.

“Mama-say mama-sah ma-ma-coo-sah.”

Annak idején megszállottan néztem VHS-en a Making of Michael Jackson’s Thriller videót. Ez a legendás John Landis által rendezett zenei videó és a készítéséről szóló dokumentumfilm. A videó megrémisztett engem és ezt imádtam. A dokumentumfilmben ott van Michael és a Motown 25-as fellépése, amikor a Billie Jean-re táncol. Az volt az első alkalom, hogy előadta a moonwalkot színpadon. Egy abszolút hihetetlen előadás. Nem tudok jobb példát Michael Jackson zsenijének esszenciájára, mint az az előadás. Kérlek nézd meg, ha még nem láttad, lehet, hogy meg akarod majd újra nézni. Légy tanúja a tiszta művészetnek, a hipnotikus szórakoztatásnak.

Gyerekként én is utánoztam a Billie Jean előadást a televízió előtt (kivéve a kulcsmozdulatot, a moonwalkot – az sosem sikerült). Nem igazán volt utánzás. Igazából csupán egy nagyon durván körülbelüli utánérzése egy olyan művész mozdulatainak, aki olyannyira átélte a zenéjét a lelkében, hogy a tánca könnyed volt és megbabonázó.

A szüleim nem tudták, hogy hol tanultam ezt a táncot, amikor látták, hogy előadom a Countryside Általános Iskola tehetségkutató show-ján. Sosem láttak előtte előadni. Aztán előadtam a Good Company-ban is, egy helyi televízió show-ban. Tartottak egy karaoke versenyt és az anyám benevezett engem, tudván, hogy örülnék a lehetőségnek. Felvételiztem, aztán pár nap múlva kaptunk egy telefonhívást, hogy benne leszek a show-ban.

A tőlem telhető legjobban énekeltem a dalt és akkora profizmussal táncoltam, amennyire tudtam. Mindez egy amerikai nagyáruházban történt. A Camp Snoopy hullámvasút alatt. Az egyik zsűritag vak volt, így aztán a táncom a zsűri 1/3-ának semmit sem jelentett. Elvesztettem a versenyt. De az a dal! Még mindig velem van. Mindig is velem lesz. Egy negyedikes minnesotai külvárosi fehér gyerek tánca egy dalra, amit az amerikai történelem talán leghíresebb fekete szórakoztatóművésze írt. Egy dalra, amely hamis apasági vádakról szól. Nekem fogalmam sem volt. Mit számít? Az a dob! Az a basszus! Valamit aktivál a lelkedben. Funky, fenyegető, talán kicsit fájdalmas is.  És Michael szívéből van. A szívéből és lelkéből az én füleimbe. A szívéből és lelkéből a világ füleibe.

Megvolt nekem a Thriller kazettán, CD-n (több példányban) és vinyl lemezen. Most a Spotify-on hallgatom.

Ez az az album, amit a vallásos emberek „áldásnak” hívnának. Én nem vagyok vallásos ember, de ha van Isten, akkor Michael zenéje tőle származott.

Ez az album összehasonlíthatatlan bármivel. Ez nem popzene. Ez Michael zenéje. Ez az album nem kiszolgál, hanem örömöt okoz. Tisztán és egyszerűen.

Mindig is hallgatni fogom a Thrillert. Vagy a Bad-et. Vagy az Off The Wall-t. Részei annak, aki vagyok.

Végeredményben mindannyian összekapcsolódunk ebben a gigantikus, titokzatos univerzumban. Mostanában már alig emlékszem erre. Úgy érzem nem kapcsolódom sehová. Olyan sok média stimuláció ér. Túl sok választási lehetőség áll rendelkezésünkre. Túl könnyű. De tégy magadnak egy szívességet miután elolvastad ezt. Nyomd meg a lejátszó gombját a Wanna Be Startin’ Somethin’-nál. Hallgasd meg megszakítás nélkül, elejétől a végéig és koncentrálj csak és kizárólag a zenére! Felejtsd el a slágerlistás statisztikákat! Felejtsd el ennek az albumnak a hatását a zenei üzletre! Felejts el mindent, amit ehhez az albumhoz kötsz! Csak hallgasd! És érezd magad összekötve azokkal a milliókkal, akik előtted hallgatták! Érezd a zenét! Érezd az örömöt! Érezd a ritmust!

Szabadítson meg ez a zenei dokumentum!

Nyugodj békében, Michael Joseph Jackson. Köszönöm a zenédet.

Ui.: Sajnálom, hogy egy pár napot késtem ezzel a cikkel (az album 30. évfordulója 2012. november 30-án volt), de jobb később, mint soha. És érdemes megemlíteni néhányat a többi zseni közül is, akik meghatározóak voltak abban, hogy ez az album az lett ami. Nevezetesen a producert, Quincy Jones-t és a hangmérnököt/mixert, Bruce Swedient. Sokan mások is hozzátették a magukét ehhez a mesterműhöz, így kérem bocsássák meg, ha nem sorolom fel mindnyájukat.

Thriller (album)

ThrillerMegjelenés: 1982. november 30.

A felvétel ideje: 1982. április 14-november 8.

A felvétel helye: Westlake Recording Studios (West Hollywood, Kalifornia)

Kislemezei: The Girl Is Mine, Billie Jean, Beat It, Wanna Be Startin’ Somethin’, Human Nature, P.Y.T. (Pretty Young Thing), Thriller

Stílus: pop, R&B, funk, soul, rock

Kiadó: Epic

.

A Thriller a Spotify-on (a Spotify-on a Thriller 25 van fent, ebből kivettem a 2008-as remixeket, de benne hagytam a 2001-es Special Editionon megjelent bónusz dalokat):

.

Viszonylag közismert tény, hogy Michael Jackson Thrillerje minden idők legnagyobb példányszámban eladott albuma. Azonban a Thriller több volt mint egy óriási kereskedelmi siker. A Thriller egy olyan jelenség volt, amely sok szempontból forradalmasította a zeneipart és mérföldkő volt a popkultúra történelmében. Amint azt Joseph Vogel írja Man In The  Music című könyvében:

“A Thriller több volt, mint egy album: egy tömegkulturális multimédia esemény volt, amihez fogható sem előtte, sem azóta nem történt. Egy új hangzás, egy új zenei éra, egy újfajta popsztár és pop album érkezését jelezte. ‘A mai világ hanyatló eladási adatai és feldarabolódott közönsége mellett’ – írja a zenekritikus Alan Light –  ‘csaknem lehetetlen elképzelni, hogy ez az egy album hogyan dominálta és egyesítette a kultúrát.’ Csúcspontján – 1982 és 1984 között – a Thriller átlépett minden elképzelhető határt: elért fiatalt és időst, feketét és fehéret, középosztálybelit és szegényt; elérte a rock rajongókat éppúgy, mint az R&B rajongóit; túllépett Amerikán a Szovjetunióba, Európába, Ázsiába, Afrikába és csaknem mindenhová.” [1]

Az 1980-as évek eleje zeneiparának állapota mutat némi hasonlóságot napjainkéval. Akkor is feldarabolódott a piac egy új médiumnak (akkor az FM rádiózásnak) köszönhetően, ezenkívül akkor terjedt el a magnókazetta és a kazettákat másolni képes magnetofon, a lemezeladások pedig mélypontra süllyedtek. Különösen a fekete zene élt ínséges időket: a diszkó hanyatlása magával rántotta az R&B-t és a funkot is, amint ez a cikk azt részletesen bemutatja. A fekete zene marginalizálódása abban mutatkozott meg a leginkább, hogy a fővonalas rádiók kínálatából szinte teljesen eltűnt.

“Ez a ‘kulturális apartheid’ néha burkolt volt, máskor nem annyira. Talán az olyan önkényes dolgokat még ki lehetett magyarázni, mint egy megtagadott magazin címlap vagy Grammy-díj.  De azt már nehezebb volt ésszerűsíteni, amikor a ‘fővonalas’ rádiók kihagyták az ország Nr. 1 dalát a kínálatukból, mert az ‘R&B’ volt (a kifejezést gyakran eufémizmusként használták a fekete zenére). Még erőltetettebb indok volt, hogy egy Music Televisionnak (MTV) nevezett csatorna azért nem volt hajlandó fekete zenészek videóit játszani, mert az nem ‘rock’ zene volt (gyakran eufémizmusként használták a fehér zenére).” [1] – írja Vogel.

Ez volt tehát az az atmoszféra, amelyben Michael Jackson elkezdett dolgozni a Thrilleren. Az 1979-es Off The Wall című album sikerei ellenére nem volt elégedett azzal, ahogy a zeneipar fogadta azt az albumot. Saját bevallása szerint csalódottsággal töltötte el, hogy csak egy Grammy-díjat kapott érte és megfogadta, hogy legközelebb valami olyat alkot, amit mindenki kénytelen észrevenni és elismerni.

Michael és Quincy Jones az 1984-es Grammy díjátadón a megnyert díjakkal

Michael és Quincy Jones az 1984-es Grammy díjátadón a megnyert díjakkal

Csapatában a főszereplők ugyanazok maradtak, mint az Off The Wallnál: Quincy Jones producer, Bruce Swedien hangmérnök, valamint társ dalszerzőként Rod Temperton. A Thriller alig több, mint fél év alatt készült el a nyugat-hollywoodi Westlake Recording Studióban. Michael négy dalt írt rá, s ezek számítanak az album meghatározó, húzó dalainak. Az afrikai ihletésű Wanna Be Startin’ Somethin’  – amelyet eredetileg az Off The Wallra szánt. Az 1981-ben írt Billie Jean, amely Michael pályafutásának leghíresebb dala lett – s amelynek talán az összes dal közül a legnagyobb szerepe volt a Thriller kirobbanó sikerében. A Beat It a lemez felvételei alatt született, amikor Quincy Jones arra kérte Michaelt, hogy írjon egy rockosabb dalt. A híres gitárszólót Eddie Van Halen játszotta fel, aki a korszak legmenőbb rock gitárosa volt. A Girl Is Mine az előző háromnál kétségtelenül gyengébb dal, de arra jó volt, hogy egy Paul McCartney-val énekelt kellemes pop-duettként bevezesse az albumot – ez volt az első kislemez, amit kiadtak róla.

Rod Temperton három dalt jegyez az albumon dalszerzőként: a Baby Be Mine-t, a Lady In My Life-ot és a címadó Thriller című dalt.  Ezenkívül egy-egy dal erejéig Steve Porcaro és John Bettis (Human Nature), valamint Quincy Jones és James Ingram (P.Y.T.) is megjelenik az albumon dalszerzőként.

Az album zeneileg az R&B, a soul, a pop, a funk és a rock területein mozog. A témák között vannak sötétebb tónusúak (például a Billie Jean) és könnyedebbek, de gyakran visszatérő elem, mind zeneileg, mind a szövegben a fekete és a fehér kultúra közötti határok döngetése: a Girl Is Mine-ban egy fekete és egy fehér férfi küzd ugyanannak a lánynak a kegyeiért – ez akkoriban még képes volt kedélyeket felborzolni; a Beat It egyaránt “fekete R&B” és “fehér rock”; a Wanna Be Startin’ Somethin’ segítségével pedig egy afrikai kántálás (“Mama Se Mama Sa Mama Macosa”) került a slágerlisták élvonalába.

A megjelenést egy közjáték hátráltatta: az első mixelés olyan gyatrára sikerült, hogy a fáma szerint Michael sírva is fakadt a végeredmény hallatán. Az egészet újra kellett mixelni, hogy olyan állapotba kerüljön, amely elégedettséggel töltötte el őt és csapatát.

A Thriller végül 1982. november 30-án jelent meg, de első heteiben még nem lehetett sejteni azt az elsöprő sikert, amellyé később fokozatosan épült fel: a 11. helyen indított a Billboard album slágerlistáján, amely abban az időben ugyan nem számított rossznak, de kiemelkedőnek sem. Az első kislemez a Paul McCartney-val énekelt pop duett, a Girl Is Mine, a második helyig tudott felkapaszkodni a kislemez listán. Az, hogy ez a dal volt az album első kislemeze taktikai húzás volt: így akarták elérni, hogy az albumra a fehér rádióállomások is odafigyeljenek és ez be is jött. Amikor a második kislemez a Billie Jean megjelent, az előkészített terepen nyitott fülekre talált mind a fekete, mind a fehér rádióállomásokon. És ez volt az a dal, amely felhúzta az albumot a slágerlista első helyére. De ez még csupán az őrület kezdete volt.

A Billie Jeanhez 1983 januárjában videoklip (vagy ahogy Michael szerette hívni: kisfilm) is társult, amelyet eleinte nem akart játszani az MTV (Music Television) azzal az indokkal, hogy ők egy “rock csatorna”. Virágnyelven ez azt jelentette, hogy csak a fehérek által preferált zenét játszottak, R&B-t nem. Hogy végül is mitől voltak hajlandók megváltoztatni ezt a politikájukat arról többféle történet kering: a CBS elnöke, Walter Yetnikoff elmondása szerint meg kellett fenyegetnie őket azzal, hogy visszavonja tőlük a CBS összes videóját, amennyiben nem hajlandók játszani a Billie Jeant. Az MTV azonban ezt vitatja – az ő verziójuk az, hogy bár eleinte valóban úgy vélték a dal nem illik a csatorna “rock” imázsába, amikor kijött a videója, akkor igenis felismerték annak jelentőségét és emiatt, teljesen önszántukból kezdték azt el játszani.

Akárhogy is volt, a Billie Jean kiemelkedő igényességgel elkészített videoklipnek számított abban az időben. Az MTV korábban leginkább koncertfelvételeket, vagy roppant primitív videókat játszott, de amikor a Billie Jean megjelent, akkor a fiatal médium – a zenei videó – az énekes-táncos Michael Jacksonban végre megtalálta a tökéletes sztárját.

Michael így vallott Moonwalk című önéletrajzában arról, hogy mi sarkallta arra, hogy paradigmaváltást hozzon a zenei videók világába: “Akkoriban néztem, hogy az emberek mit csinálnak a videóval és nem értettem, hogy sok miért tűnik annyira primitívnek és gyengének. Láttam, hogy a srácok hogyan nézik és fogadják el az unalmas videóklipeket csak mert nem volt alternatíva.” [2]

A Billie Jeant nem sokára követte a Beat It, amely ugyancsak első helyezést ért el a slágerlistán, s a két dal egy időben egyszerre volt bent az első ötben. A Beat It-hez szintén egy azóta legendás zenei videó társult, amely a bandaháborúkról szólt. Míg a Billie Jean-ben Michael egyedül táncolt, itt Michael Peters koreográfus vezetésével (a videóban ő a fehér ruhás bandavezér) csoportos koreográfiát készített, s ez szintén trendet indított el a zenei videókban.

Michael a Motown 25-ön

Michael a Motown 25-ön

A Thriller körüli mánia még magasabb fokozatba váltott, amikor 1983 május 16-án az amerikai televízió bemutatta a Motown lemeztársaság 25. évfordulójára szervezett gálaműsort, amelyben Michael Jackson először testvéreivel adott elő egy egyveleget a Jackson 5 régi dalaiból, majd a Billie Jean előadása közben először mutatta be azóta inkonikussá vált táncmozdulatainak egy sorát – köztük a moonwalkot. Nem beszélve a védjegy ruhadarabokról: a fedóráról, a flitteres felsőről, a fél pár flitteres kesztyűről és a flitteres zoknikról (bár ez utóbbi kettőt már a ’70-es évek vége óta viselte koncerteken, de csak ezen előadás után vált széles körben ismertté). Az adást csaknem 50 millióan nézték, ami a legnagyobb közönség volt, amit addig zenei program valaha is vonzott Egyesült Államokban.

De még ezt is lehetett fokozni, amikor 1983 novemberében megjelent a John Landis által rendezett csaknem negyedórás Thriller című videó.  “Az MTV történetében először értünk el kiugró nézettséget. Akkoriban 1,2-es átlagos huszonnégyórás nézettséggel rendelkeztünk, de minden alkalommal, amikor a Thrillert játszottuk a mutató felugrott 8-ra vagy 10-re. Sok mindent megtanultunk a programozásról.” [3] – nyilatkozta 2006-ban az MTV egyik alapítója, Les Garland.

Michael ezt a kisfilmet saját zsebből finanszírozta és hogy az árát behozzák piacra dobtak egy a készítéséről szóló videokazettát Making of Michael Jackson’s Thriller címmel, amely 9 millió példányban kelt el.  A Thriller videó mai napig gyakran végez az élen a minden idők legjobb videóiról szóló szavazásokon.

Az albumról a Wanna Be Startin’ Somethin’, a Human Nature és a P.Y.T. jelent még meg kislemezként, ám ezek videó nélkül. Így is mind bejutott az első tízbe az amerikai slágerlistán. Az album kilenc dalából tehát hét (minden, amit kislemezen kiadtak) Top 10-es sláger volt! Ilyen sem történt még korábban a zenetörténelemben.

“Egy olyan lemezipar számára, amely megrekedt a punk romjai és a a szinti pop sikkes régiói közti határon a Thriller a bizalom visszaállítását jelentette, egy megújulást. Hatása a hallgatókra, különösen a fiatalabbakra, közelebb állt egy kinyilatkoztatáshoz. A Thriller visszahozta a fekete zenét a főáram rádiózásába ahonnan gyakorlatilag száműzték a “korlátozó speciális formátumú programozást” követően, amelyet a ’70-es évek közepén vezettek be. A hallgatók nagyobb hangsúlyt fektethettek a popra és visszafoghatták heavy metal diétájukat a legfürgébb soul egy adagjával.” [4] – írta Jay Cocks a Time magazin 1983. december 26-ai számában.

Az album nemcsak Jackson lemezcégének, a CBS-nek hozott fellendülést, hanem az egész amerikai lemeziparnak – a korábbi évek recessziója felvirágzásba fordult. “A Thriller kisugárzása az egész zeneiparnak a legjobb évét hozta meg 1978 óta, amikor körülbelül 4,1 milliárd dolláros bevételre tett szert.” [5] – írta Cocks egy másik cikkében 1984 márciusában. Magát Jacksont így jellemezte: “Lemezek, a rádiók és a rock videók sztárja. A zeneipar egyszemélyes mentőcsapata. Dalszerző, aki egy évtizedre meghatározta a ritmust. A legjobb lábú táncos az utcán. Énekes, aki átvág minden ízlés, stílus és bőrszín jelentette határon.”

Társadalmi, kultúrtörténeti szempontból az album legfontosabb öröksége a faji korlátok lebontása volt a könnyűzenében és az a tény, hogy utat nyitott más fekete művészek számára is az MTV-be, valamint visszavezette a fekete zenét a főáramba. (Például Prince 1999 című dala sikertelenül próbálta meghódítani a slágerlistát a Thriller előtt. A Thriller sikere után ismét kiadták egy videoklippel, amelyet immár játszott az MTV és ekkor vált sikeressé, amit aztán további sikerek követtek.)

L.A. Reid, a neves producer, az Island Def Jam lemeztársaság elnöke így emlékezett vissza a Thriller korszakra 2009-ben: “Hirtelen – a történelem során először – a zenének nem volt többé színe. [Jackson] túl jó volt ahhoz, hogy elutasítsák. Túl jó volt ahhoz, hogy beskatulyázzák és a zenéjének nem volt színe. Akár rock, akár pop, akár R&B volt – akármi is volt – Michael dacolt a kategorizálással azzal az albummal. Ennek eredményeképpen tényleg lebontotta a faji korlátokat.” [6]

Beatlem

“Beatlemánia volt, csak annál sokkal koncentráltabb…” – Michael Jackson Londonban, 1984

Az album nemcsak az Egyesült Államokat hódította meg, hanem az egész világot. A hagyományos nyugati zenei piacok mellett Jacksonnak hatalmas rajongótábora alakult ki Ázsiában és Afrikában is.

Vogel, Man In The Music: “A Thriller jelenség nemcsak Jackson zenei eladási adatairól szólt: képek, hangok és események egy teljes kulturális hálója volt, amelyek az élet kitörölhetetlen részeivé váltak a ’80-as években: a klasszikus előadás a Motown 25-ön, amely egy generáció képzelőerejét ragadta meg, az úttörő zenei videók, amelyek forradalmasították az akkor kibontakozóban lévő művészeti formát (és hálózatot); az égési baleset a Pepsi reklám forgatása közben, amely olyan széleskörű aggodalmat váltott ki, hogy az Egyesült Államok elnöke lapot küldött neki a jókívánságaival. Az egyedülálló védjegyek sora: a fél pár kesztyű, a fedóra, a piros bőrdzseki, a fekete nadrág a fehér zoknival, a rúgások, forgások és lábujjhegyre állások, a moonwalk, a koreografált táncok, a megformázott arc, a pilóta napszemüveg és a Jheri curl frizura. A ’80-as évek elején bárhová néztünk Jackson jelenléte megtalálható volt a reklámokban, a videókban, a magazinokban, a posztereken, a pólókon, sőt még a játékbabákban is. Jackson lenyűgöző, titokzatos személyisége csak fokozta a vonzerőt. Bárhová is ment a rajongók számára olyan aurát vitt magával, mintha csak épp most lépett volna ki az egyik zenei videójából teljes kosztümben és karakterben. A hatás elképesztő volt azok számára, akik személyesen látták, s ez gyakran a hisztériával határos káoszhoz vezetett. Beatlemánia volt, csak annál sokkal koncentráltabb, mivel Jackson egy ember volt, nem négy és ritkán jelent meg a nyilvánosság elött. Az énekes a közönség és a média számára egyaránt végtelenül érdekfeszítő volt. Félénk volt, egy gyermeki remete, aki encinói otthonát miniatűr Disneylandé változtatta; ő volt a titokzatos fiatalember, aki felvillanyozta a közönséget, de amikor díjakat vett át, akkor alig hallható suttogással beszélt. Egy szexuálisan kettős Jehova tanúja volt, akinek erkölcsi tisztasága állandó feszültségben állt szenvedélyes, lüktető táncával.” [1]

Az albummal együtt az album borítója is ikonikussá vált, amelyet azóta sokan reprodukáltak. A borító fotóját Dick Zimmermann készítette. Jackson egyébként a fotós öltönyében látható a képen, miután az jobban tetszett neki, mint a stílustanácsadója által aznap rendelkezésre bocsátott darabok.

A Thriller album összesen 80 hetet töltött a Billboard albumlistájának első tíz helyezettje között – ebből 37 hetet az első helyen. Minden jelentős zenei piaccal rendelkező országban első helyezett lett. 1984 februárjára minden idők legnagyobb példányszámban eladott albumává vált és ezt a pozícióját azóta is tartja. Az Egyesült Államokban 33-szoros platinalemez – ez 33 millió eladott albumnak megfelelő egységet jelent. (Azért kell így fogalmazni, mert haladva a korral 2016-tól a RIAA beleszámolja a streamelést is egy album tanúsításába. Egy album dalainak 1500 lejátszása meghatározott stream szolgáltatókon jelent 1 eladott albumot.) Világviszonylatban 65-66 millióra becsülik az album eladási példányszámát.

Az album 2008-ban bekerült a Grammy Hall of Fame-be. Ugyanabban az évben az Egyesült Államok Kongresszusi Könyvtára beválasztotta a Nemzeti Lemezregiszterbe, amely a kulturálisan legjelentősebbnek tartott zenei albumokat tartalmazza. Maga a Thriller videó pedig az első zenei videó volt, amelyet a Kongresszusi Könyvtár beválasztott a Nemzeti Filmregiszterbe.

A Thriller 1984-ben nyolc Grammy-díjat kapott. Ezek a következők:

Az év albuma: Thriller (Quincy Jones – producer, Michael Jackson – producer és művész)
Az év felvétele: Beat It (Quincy Jones – producer, Michael Jackson – producer és művész)
A legjobb férfi R&B vokális előadás: Michael Jackson a Billie Jean című dalban
A legjobb R&B dal: Michael Jackson (mint dalszerző) a Billie Jean című dalért
A legjobb férfi rock vokális előadás: Michael Jackson a Beat It című dalban
A legjobb férfi pop vokális előadás: Michael Jackson a Thriller című dalban
Az év producere nem klasszikus zenei albumon: Quincy Jones és Michael Jackson a Thriller című albumon
A legjobb hangmérnöki munka nem klasszikus lemezen: Bruce Swedien a Thriller című albumon

Jól tükrözi a Thriller-mániát az a tény is, hogy az 1984-es Grammy díjátadó ünnepséget 43,8 millióan nézték az Egyesült Államokban, ami a mai napig fennálló rekord a Grammy díjátadók nézettségét illetően.

Ezenkívül nyolc American Music Awardot és három MTV Video Music Awardot is kapott Michael az albumért.

American Music Awards:

Kedvenc férfi pop/rock művész: Michael Jackson
Kedvenc pop/rock album: Thriller – Michael Jackson
Kedvenc pop/rock kislemez: Billie Jean – Michael Jackson
Kedvenc pop/rock videó: Beat It – Michael Jackson (ebben a kategóriában a Billie Jeant is jelölték)
Kedvenc férfi soul/R&B művész: Michael Jackson
Kedvenc soul/R&B album: Thriller – Michael Jackson
Kedvenc soul/R&B videó: Beat It – Michael Jackson (ebben a kategóriában a Billie Jeant is jelölték)
Ezenkívül Michael Jackson kapta az úgynevezett Award of Meritet is.

MTV Video Music Awards:

A legjobb előadás egy videóban: Michael Jackson – Thriller
A legjobb koreográfia egy videóban: Thriller (Michael Jackson és Michael Peters mint koreográfusok)
Közönségdíj: Michael Jackson – Thriller

A Thriller 2001-es speciális kiadásának bizonyos példányai ezzel az alternatív borítóval jelentek meg

A Thriller 2001-es speciális kiadásának bizonyos példányai ezzel az alternatív borítóval jelentek meg

Az albumot 2001-ben újramaszterelték (Special Edition), akárcsak az Off the Wallt, a Bad-et és a Dangerous-t. Ez a speciális kiadás bónuszként tartalmazza a Someone In The Dark című dalt, amely eredetileg az E.T. the Extra-Terrestrial meselemezen jelent meg, a Billie Jean 1981-es demóját, Vincent Price – az eredeti albumon megjelentnél hosszabb – verselését a Thriller című dalból, a Carousel című dalt, amely lemaradt a Thriller eredeti változatáról, valamint rövid interjúkat Quincy Jones-szal és Rod Tempertonnal. 2008-ban megjelent az album 25. évfordulós ünnepi kiadása is Thriller 25 címmel – ezzel külön bejegyzésben foglalkozunk.

Ajánlott cikk a Billboard magazintól, amely kiválóan bemutatja a Thriller-jelenséget: Michael Jackson Thrillerje 30 éves: Hogyan változtatta meg egy album a világot?

Az albumon szereplő dalok listája:

Ssz. Dal Dalszerző Producer
1. Wanna Be Startin’ Somethin’ Michael Jackson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
2. Baby Be Mine Rod Temperton Quincy Jones
3. The Girl Is Mine (with Paul McCartney) Michael Jackson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
4. Thriller Rod Temperton Quincy Jones
5. Beat It Michael Jackson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
6. Billie Jean Michael Jackson Michael Jackson, Quincy Jones
7. Human Nature Steve Porcaro, John Bettis Quincy Jones
8. P.Y.T. (Pretty Young Thing) James Ingram, Quincy Jones Quincy Jones
9. The Lady In My Life Rod Temperton Quincy Jones

A 2001-es Special Edition-ön a fentieken túl szerepel még:

Ssz. Dal Dalszerző
10. Quincy Jones Interview #1
11. Someone in the Dark Alan Bergman, Marilyn Bergman, Rod Temperton
12. Quincy Jones Interview #2
13. Billie Jean (Home Demo from 1981) Michael Jackson
14. Quincy Jones Interview #3
15. Rod Temperton Interview #1
16. Quincy Jones Interview #4
17. Voice-Over Session from Thriller (Vincent Price’s rap) Rod Temperton
18. Rod Temperton Interview #2
19. Quincy Jones Interview #5
20. Carousel Michael Sembello, Don Freeman
21. Quincy Jones Interview #6

További, eredetileg az albumra szánt, de azon végül nem megjelent dalok: Hot Street, She’s Trouble, Nightline. A The Lady In My Life eredetileg hosszabb volt, mint ami az albumon megjelent, de hely hiányában lerövidítették.

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 1.
Egyesült Királyság: 1.
Ausztrália: 1.
Új-Zéland: 1.
Kanada: 1.
Spanyolország: 1.
Németország: 1.
Franciaország: 1.

Eladott példányszám a világon: kb. 65,8 millió

Ebből

  • USA: 30,4 millió (streamekkel együtt 33 millió)
  • Egyesült Királyság: 4,76 millió
  • Brazília: 1,81 millió
  • Japán: 2,8 millió
  • Kanada: 3,3 millió
  • Franciaország: 3,78 millió
  • Mexikó: 1,78 millió
  • Németország: 2,53 millió
  • Olaszország: 1,41 millió
  • Hollandia: 1,04 millió
  • Ausztrália: 1,16 millió
  • Spanyolország: 975 ezer
  • Argentína: 690 ezer
  • Dél-Afrikai Köztársaság: 450 ezer
  • Kolumbia: 360 ezer

Források:

[1] Joseph Vogel – Man in the Music (Sterling Publishing, New York, 2011)
[2] Michael Jackson – Holdséta/Moonwalk (1988/2009)
[3] Why It Took MTV So Long to Play Black Music Videos (JET magazin, 2006. október 9.)
[4] Jay Cocks – Sing a Song of Seeing (TIME magazin, 1983. December 26.)
[5] Jay Cocks – Why He’s a Thriller (TIME magazin, 1984. március)
[6] Ann Curry – Interjú L.A. Reiddel (NBC, 2009. június 26.)
Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)