Valamennyi bejegyzés

Dangerous turné próba 2. szalag (1992. május)

A napokban kiszivárgott Michael Jackson 1992-1993-as Dangerous turnéjának 2. szalagja. Az 1. és 3. szalag már korábban ismert volt a rajongók számára. Ezek az ún. “zöld inges” próbák 1992 májusából. Íme tehát a 2. szalag.

A dalok, amik elhangoznak: Bad, Black or White, Heal the World, Man in the Mirror.

Reklámok

Man in the Mirror

ManInTheMirrorA Man in the Mirror a negyedik kislemezként kiadott dal Michael Jackson 1987-es Bad című albumáról. A dal első helyet ért el az amerikai Billboard slágerlistán és sok más országban is sikeres volt.  Érdekesség azonban, hogy amikor 1988-ban eredetileg megjelent, az Egyesült Királyságban csak a 21. helyig jutott a slágerlistán, azonban Michael Jackson 2009-es halála után ismét felkerült – ezúttal jóval magasabbra, a második helyre. A világ más részein is ez volt Michael egyik legtöbbet játszott dala közvetlenül a halála után.

A dalt Glen Ballard és Michael egyik háttérénekesnője, Siedah Garrett írta. Garrett elmondása szerint egy mindkettejük számára ihletett pillanatban Ballard elkezdett játszani egy melódiát a zongorán ő pedig szinte automatikusan elkezdte írni hozzá a szöveget a jegyzetfüzetébe. Az első versszak és a kórus mindössze 15 perc leforgása alatt készen volt. [1]

Amikor később Quincy Jones producer és Michael meghallgatták a dalt, mindkettejüknek nagyon tetszett, így nem volt kérdés, hogy felveszik a Bad albumra.

Ballard:  “Siedah és én direkt az ő [Michael Jackson] számára írtuk. Quincy megkérdezte, ‘Nincs valamitek a számunkra?’ Így Siedah egy szombat este, az encinoi házamban megírta a ‘Man in the Mirror’-t. Nem volt rá lehetőségünk, hogy felcicomázzuk, így nem éreztem, hogy van esélye, de Quincy lejátszotta Michaelnek, és Ő azt mondta, ‘Készíts egy felvételt!’” [2]

“A dal tényleg egy varázslatos jelenség volt, és minden Michael vokális értelmezése szerint készült. Az utolsó két percben elkezdte ezeket a varázsigéket: a ‘shamon’-okat és az ‘ooh’-kat. Eljutott arra a helyre önmagában. Ezt persze nem tudtuk volna leírni… Voltak azok a furcsa féltónusok a vokális harmóniában, amelyeket leírtunk, és Michael teljesen ráérzett… Érezte a zene lényegét… Ő olyan lélekteli és ritmikailag kifinomult volt… Tudta, hogyan énekeljen tökéletesen.” [2]  – idézi tovább Ballardot Joseph Vogel Man in the Music című könyve. (Az előző két idézet fordításáért köszönet az Ember a zenében blognak.)

A dal arra szólítja fel a jóléti társadalmak elkényelmesedett és cinikus felső és középosztálybeli tagjait, hogy vessenek egy pillantást a szegényekre, elesettekre és nézzenek magukba – arra, hogy ők maguk mit tudnának tenni értük és a világ jobbá tételéért, hiszen a világ a benne élő egyének cselekedeteitől lesz jobb vagy rosszabb. A változás velünk kezdődik, az emberrel a tükörben.

A szöveg:

I’m Gonna Make A Change,
For Once In My Life
It’s Gonna Feel Real Good,
Gonna Make A Difference
Gonna Make It Right . . .

As I, Turn Up The Collar On My
Favourite Winter Coat
This Wind Is Blowin’ My Mind
I See The Kids In The Street,
With Not Enough To Eat
Who Am I, To Be Blind?
Pretending Not To See
Their Needs
A Summer’s Disregard,
A Broken Bottle Top
And A One Man’s Soul
They Follow Each Other On
The Wind Ya’ Know
‘Cause They Got Nowhere
To Go
That’s Why I Want You To
Know

I’m Starting With The Man In
The Mirror
I’m Asking Him To Change
His Ways
And No Message Could Have
Been Any Clearer
If You Wanna Make The World
A Better Place
(If You Wanna Make The
World A Better Place)
Take A Look At Yourself, And
Then Make A Change
(Take A Look At Yourself, And
Then Make A Change)
(Na Na Na, Na Na Na, Na Na,
Na Nah)

I’ve Been A Victim Of A Selfish
Kind Of Love
It’s Time That I Realize
That There Are Some With No
Home, Not A Nickel To Loan
Could It Be Really Me,
Pretending That They’re Not
Alone?

A Widow Deeply Scarred,
Somebody’s Broken Heart
And A Washed-Out Dream
(Washed-Out Dream)
They Follow The Pattern Of
The Wind, Ya’ See
Cause They Got No Place
To Be
That’s Why I’m Starting With
Me
(Starting With Me!)

I’m Starting With The Man In
The Mirror
(Ooh!)
I’m Asking Him To Change
His Ways
(Ooh!)
And No Message Could Have
Been Any Clearer
If You Wanna Make The World
A Better Place
(If You Wanna Make The
World A Better Place)
Take A Look At Yourself And
Then Make A Change
(Take A Look At Yourself And
Then Make A Change)

I’m Starting With The Man In
The Mirror
(Ooh!)
I’m Asking Him To Change His
Ways
(Change His Ways-Ooh!)
And No Message Could’ve
Been Any Clearer
If You Wanna Make The World
A Better Place
(If You Wanna Make The
World A Better Place)
Take A Look At Yourself And
Then Make That . . .
(Take A Look At Yourself And
Then Make That . . .)
Change!

I’m Starting With The Man In
The Mirror,
(Man In The Mirror-Oh
Yeah!)
I’m Asking Him To Change
His Ways
(Better Change!)
No Message Could Have
Been Any Clearer
(If You Wanna Make The
World A Better Place)
(Take A Look At Yourself And
Then Make The Change)
(You Gotta Get It Right, While
You Got The Time)
(‘Cause When You Close Your
Heart)
You Can’t Close Your . . .Your
Mind!
(Then You Close Your . . .
Mind!)
That Man, That Man, That
Man, That Man
With That Man In The Mirror
(Man In The Mirror, Oh Yeah!)
That Man, That Man, That Man
I’m Asking Him To Change
His Ways
(Better Change!)
You Know . . .That Man
No Message Could Have
Been Any Clearer
If You Wanna Make The World
A Better Place
(If You Wanna Make The
World A Better Place)
Take A Look At Yourself And
Then Make A Change
(Take A Look At Yourself And
Then Make A Change)
Hoo! Hoo! Hoo! Hoo! Hoo!
Na Na Na, Na Na Na, Na Na,
Na Nah
(Oh Yeah!)
Gonna Feel Real Good Now!
Yeah Yeah! Yeah Yeah!
Yeah Yeah!
Na Na Na, Na Na Na, Na Na,
Na Nah
(Ooooh . . .)
Oh No, No No . . .
I’m Gonna Make A Change
It’s Gonna Feel Real Good!
Come On!
(Change . . .)
Just Lift Yourself
You Know
You’ve Got To Stop It.
Yourself!
(Yeah!-Make That Change!)
I’ve Got To Make That Change,
Today!
Hoo!
(Man In The Mirror)
You Got To
You Got To Not Let Yourself . . .
Brother . . .
Hoo!
(Yeah!-Make That Change!)
You Know-I’ve Got To Get
That Man, That Man . . .
(Man In The Mirror)
You’ve Got To
You’ve Got To Move! Come
On! Come On!
You Got To . . .
Stand Up! Stand Up!
Stand Up!
(Yeah-Make That Change)
Stand Up And Lift
Yourself, Now!
(Man In The Mirror)
Hoo! Hoo! Hoo!
Aaow!
(Yeah-Make That Change)
Gonna Make That Change . . .
Come On!
(Man In The Mirror)
You Know It!
You Know It!
You Know It!
You Know . . .
(Change . . .)
Make That Change.

Magyarul:

Változtatni fogok
Egyszer az életemben
Igazán jó érzés lesz
Olyan dolgot csinálok, ami számít
Jól fogom csinálni…

Amint felhajtom a gallért
A kedvenc télikabátomon
Ez a szél fúj keresztül az agyamon
Látom a gyerekeket az utcán
És nincs mit enniük
Ki vagyok én, hogy vak legyek?
Úgy téve, mintha nem látnám
A szükségleteiket

Egy nyári figyelmetlenség
Egy törött üvegnyak
És egy egyszemélyes lélek
Egymást követik
A szélben tudod
Mert nem tudnak
Sehová sem menni
Ezért akarom, hogy
Tudd

Én a férfivel kezdem a
Tükörben
Megkérem, hogy változtasson
Az utain
És egyetlen üzenet sem lehetett
Volna ennél világosabb
Ha jobb hellyé akarod tenni
A világot
(Ha jobb hellyé akarod tenni
A világot)
Akkor vess egy pillantást magadra, és
Aztán változtass
(Akkor vess egy pillantást magadra, és
Aztán változtass)
(Na Na Na, Na Na Na, Na Na,
Na Nah)

Áldozata voltam
Egy önző fajta szeretetnek
Itt az ideje, hogy észrevegyem
Hogy vannak, akiknek nincs
Otthona, egy fillérjük sem
Lehetnék-e tényleg én az,
Aki úgy tesz, mintha nem lennének
Egyedül?

Egy mélyen megsebzett özvegy
Valaki összetört szíve
És egy szertefoszlott álom
(Szertefoszlott álom)
A szél mintáját követik
Látod
Mert nincs egy hely
Ahol lehetnének
Ezért kezdem önmagammal
(Kezdem önmagammal!)

Elkezdem a férfivel
A tükürben
(Ooh!)
Megkérem, hogy változtassa meg
Az utait
(Ooh!)
És egyetlen üzenet sem lehetett
Volna ennél világosabb
Ha jobb hellyé akarod tenni
A világot
(Ha jobb hellyé akarod tenni
A világot)
Akkor vess egy pillantást magadra, és
Aztán változtass
(Akkor vess egy pillantást magadra, és
Aztán változtass)

(Kórus ismétlődik többször, improvizációkkal tűzdelve)

Változtass!

A klasszikus gospelek mintájára a szólista és a kórus között egyfajta felelgetés alakul ki, s ahogy emelkedik a dal íve Michael egyre több improvizatív elemet fűz bele, ami az ő előadásmódjának – élőben és a stúdióban egyaránt – egy nagyon tipikus jellemzője volt.  A háttérvokálban az Andraé Crouch gospel kórus, a Winans gospel kvartett (Carvin, Marvin, Michael és Ronald Winans) és a dalszerző, Siedah Garrett hallható.

Az amerikai kritikusok egy része a dal megjelenésekor cinizmussal fogadta azt, de ez nem akadályozta meg abban, hogy mára a könnyűzene egyik leghíresebb és legtöbbet játszott társadalmi himnuszává váljon.

A dal hivatalos videójában maga Michael nem szerepel (eltekintve egy nagyon rövid bevágástól a vége felé, amikor gyerekek tömegében látható), helyette különféle történelmi jeleneteket láthatunk: a 1963-as washingtoni polgárjogi menetet, ahol Dr. Martin Luther King elmondta híres “Van egy álmom” című beszédét, a John F. Kennedy és Robert Kennedy elleni merényleteket, a vietnami háborút, az 1970-es Kent State-i lövöldözést, az 1981-es iráni túszdrámát, az 1946-os Crossroads hadműveletet (amerikai nukleáris teszt robbantások), a csernoblili atomerőmű katasztrófáját, a lengyel Szolidaritás mozgalmat, az etiópiai éhezést, az amerikai hajléktalanság növekedését, az 1985-ös Live Aid és Farm Aid koncerteket, Jessica McClure megmentését (az akkor 18 hónapos kislányt egy kútból mentették ki 1986-ban), a Camp David-i egyezményt (amely 1979-ben lezárta az Egyiptom és Izrael között 1948 óta fennálló hadiállapotot), a Ku Klux Klant. Jó néhány politikus, polgárjogi aktivista, vagy éppen diktátor is feltűnik a videó képkockáin: Martin Luther King, Lech Wałęsa, Teréz anya, Desmond Tutu, Mahatma Gandhi, Rosa Parks, Nelson Mandela, Pieter Willem Botha, John Lennon, Muammar Gaddafi, Adolf Hitler.

A dal szerepel Michael 1988-as Moonwalker című filmjében is – a film a dalnak egy a Bad turné több koncertjéből összevágott montázsával indít. Ez a változat szintén népszerűvé vált a különféle videó megosztó portálokon.

A dal hivatalos változatai:

Album verzió
Kislemez verzió
Instrumentális verzió

Koncerten Michael az 1987-89-es Bad turné 1988-as állomásaitól kezdve játszotta a dalt Michael – rendszerint a koncertek záró dalaként. Ezen kívül előadta az 1988-as Grammy díjkiosztón is.

Az 1989-es Grammy díjkiosztón jelölték az év felvétele kategóriában, de alulmaradt Bobby McFerrin Don’t Worry, Be Happy című dalával szemben.

Siedah Garrett maga is felvetta a dalt 2003-as SIEDAH! című albumára.

Az eredeti kislemez B oldalára a dal instrumentális változata került fel.

Még többet olvashatsz a dalról a Michael Jackson – Ember a zenében blogon: https://michaeljacksonemberazeneben.wordpress.com/2013/09/13/7-man-in-the-mirror/

A hivatalos videó

A Moonwalker változat

A dal instrumentális változata

Írta és komponálta: Siedah Garrett, Glen Ballard
Producer: Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
Hangszerelte: Glen Ballard és Quincy Jones (ritmus hangszerelés), Glen Ballard, Quincy Jones és Jerry Hey (szintetizátor hangszerelés), Andraé Crouch (vokális hangszerelés)
A felvétel ideje: 1987
A felvétel helyszíne: Westlake Recording Studios (West Hollywood, Kalifornia)
Album: Bad

Stílus: pop, R&B, gospel

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 1.
Egyesült Királyság: 2.
Kanada: 3.
Új-Zéland: 4.
Ausztrália: 8.

Forrás:

[1] Spike Lee – Bad 25 dokumentumfilm (2012)

[2] Joseph Vogel – Man in the Music (Sterling Publishing, New York, 2011)

Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)

Baltimore és az elégedetlenségei

Írta: Toni Bowers (A szerző a Pennsylvaniai Egyetem brit irodalom professzora. Philadelphiában él.)
2015. május 14.
Az eredeti cikk helye: http://lareviewofbooks.org/essay/dancing-with-michael-jackson/

Come and see, the moon is shining.
Come and see, the moon is walking.
Come and see, the moon is dancing.

— Ladysmith Black Mambazo

(Fordítás:

Jöjj és lásd, a Hold ragyog.
Jöjj és lásd, a Hold sétál.
Jöjj és lásd, a Hold táncol.

A dél-afrikai Ladysmith Black Mambazo együttes Lindelani c. dalából, amely elhangzik Michael Jackson Moonwalker c. filmjének a végén.)

Got a feeling that we’re gonna raise the roof off!
Everybody just get down!

– Michael Jackson

(Fordítás:

“Úgy érzem, hogy le fogjuk emelni a tetőt!
Mindenki engedje el magát!”

Részlet Michael Jackson Burn This Disco Out c. dalából, bár az idézet nem pontos, mert ez a két sor a dalban nem egymást követi.)

Mostanra több millióan nézték meg azt, ahogy Dimitri Reeves Baltimore különböző részein táncol Michael Jackson zenéjére. A legismertebb klipben, amelyet a riporter Shomari Stone filmezett le, Reeves öröme megijeszti a nézőket, amikor a férfi váratlanul elkezd lefelé lebegni egy szemetes utcán miközben a Beat It harsog valahonnan az útpadka felől. Jackson ujjongó, dühös mozdulatait imitálja és lehűt egy feszült pillanatot.

Dimitri Reeves

Dimitri Reeves Baltimore-ban

“Don’t want to see no blood, don’t be a macho man. They’ll kick you, they’ll beat you, they’ll tell you it’s fair, so beat it.”

(„Nem akarok vért látni, ne legyél macho. Szét fognak rúgni, meg fognak verni és azt fogják mondani, hogy ez fair, szóval kopj le inkább.” – részlet a Beat It-ből.)

A Facebookon Reeves arra kérte a videók nézőit, hogy ne próbálják túl szó szerint értelmezni a választott dalok szövegeinek lehetséges jelentőségét – Beat It, Smooth Criminal, Will You Be There, Black or White és mások. „Csak táncolni akartam.” – mondja. Nagyszerű ösztön volt. Amikor Reeves feltekerte a hangerőt és felidézte azokat a régi varázslatos lépéseket, közös öröm kezdett megjelenni a dühös, gyászoló városban és a város válaszolt. Egyének, fiatalemberek csoportjai és végül nagy tömegek kezdtek el mozogni Reeves-szel együtt, eltéveszthetetlen elszántsággal és örömmel az arcukon. Egy furcsa, váratlan szépség ölt testet a szemeink előtt és megpillantunk egy másik Baltimore-t, amelyik nagyon különbözik a médiában látott képektől – egy város belülről talált utat a gyógyulásra.

Ugyanazon a napon, amikor Reeves előadta első videóra vett táncát én egy drága „specialitások” élelmiszerboltjában rohangáltam Philadelphiában. A háttérzene észrevétlenül duruzsolt, amíg hirtelen a levegő megtelt egy kortalan, érdes ritmussal és jött a Thriller. Hirtelen mindenki mozogni kezdett. A húst szeletelő férfi lágyan ingadozott jobbra-balra. A bejáratnál álló fegyveres őr (az egyetlen fekete az üzletben) arca megenyhült, elkezdett ütemesen bólogatni. Egy nő mellettem megállt és a távolba meredt. Közben a lábai dobogtak. Egy titokzatos pillanatra valami, amire szükségünk volt és amit elvesztettünk, ott volt megint.

Nagyszerű pillanat volt, de valami mégis hiányzott. Noha mindenki válaszolt a zenére, volt benne valami furcsa tartózkodás – ez nem volt nyílt, közösségi, nem olyan, mint a ragadós ünneplés Baltimore-ban. Nem találkoztak a szemek, senki sem nevetett vagy énekelt, senki sem mozgott korlátok nélkül vagy olvadt bele az ütembe. Újabb dal jött. Visszacsoszogtunk a bevásárlókocsijaink mögé, hogy a kézműves sajtokat vizsgálgassunk. Semmi sem változott.

Azóta is erről a két jelenetről gondolkodom, amelyekben bármennyire is különböztek, mégis volt egy közös: Michael Jackson. Dimitri Reeves választhatott volna ezer más, sokkal újabb és divatosabb dalt, mint a Beat It, de az a választása, hogy Jackson zenéjére táncol tévedhetetlen volt. Mert talán minden más szórakoztatóművésznél jobban Michael Jackson szándékosan úgy konstruálta meg a zenéjét, hogy az a remény és a gyógyulás ajándéka legyen. Dal dal után egy egyedülállóan empatikus víziót kínál, egy makacs hitet az emberi képességben az összekapcsolódásra, az örömre és az igazságszolgáltatásra. Vajon ezek az ideálok avíttnak és elavultnak tűnnek számodra? Vajon az az ötlet, hogy a zene meg tudja változtatni a világot túlzásnak tűnik? Magam is hajlamos voltam így gondolni. De a ragyogó pillanatok, amiket Reeves keltett Baltimore-ban másra utalnak.

Reeves erőteljes tánca arra emlékeztet minket, hogy Jackson többet ért el, mint ellenállhatatlan, roppant piacképes dalokat vagy akár csodálatos zenét. A munkája politikailag is hatásos marad. Ennek az egyik oka Jackson ragaszkodása a felelősséghez és empátiához – „who am I to be blind, pretending not to see their need?” („ki vagyok én, hogy vak legyek és úgy tegyek mintha nem látnám a szükségleteiket?” – részlet a Man In The Mirror-ból). Egy másik, a munkáiban állandóan ismételt invitálás: „Jöjj és táncolj velem!” (Get on the Floor) Mi, elfoglalt vásárlók visszautasítottuk ezt és ez a mi veszteségünk, de Dimitri Reeves és a szomszédai sokkal bölcsebben úgy döntöttek, hogy Michael Jacksonnal táncolnak: hogy még tovább viszik és elviszik másokhoz, nem hajlandók megadni magukat a feszélyezettségnek és az ítélkező hangoknak, hanem inkább örülnek.

Az, ha együtt táncolunk Michael Jacksonnal varázslatos módon „meg fogja gyógyítani a világot” és „jobb hellyé teszi az egész emberi faj számára”? (Heal the World) Meg fogja ez válaszolni azt a kérdést, amit a kislány tesz fel a rendőrnek a We’ve Had Enough című dalban: „Hogy lehet, hogy te döntöd el, hogy ki élhet és ki haljon?” Vajon ez igazságot fog szolgáltatni Freddie Gray-nek vagy megjavítja a rasszista „igazságügyi” rendszert? Nem. De segíthet és valóban, ahogy Reeves megmutatta, már segít is.

Ami furcsa az, hogy a fővonalas kultúra az Egyesült Államokban (amelyiknek pedig minden segítségre szüksége van) mennyire visszautasítja Jackson kinyújtott kezét. Ez egy észrevehető dolog: egy olyan ember, aki nemrég még évtizedeken át uralta a populáris zenét, Michael Jackson egy furcsán árnyékfigurává vált. Nem Las Vegasban vagy a Sony Music-nál persze, ahol továbbra is minden évben milliókat termel és továbbra is a világ messze legjobban kereső zenésze, leginkább a tengerentúli eladások miatt.

Én a fővonalas, főutcai kultúrákról beszélek az USA-ban, különösen a privilegizált, fehér amerikaiak kultúrájáról, mint azoké ott abban a philadelphiai élelmiszerboltban. Ott megszilárdult egy hűvös attitűd Michael Jackson és a zenéje iránt és egyfajta vonakodás aziránt, hogy ünnepeljék Jackson szégyentelen idealizmusát, úttörő queer személyiségét és a befogadás és együttérzés gyakorlatait. Még nagyszerű művészetének az elismerését is egyfajta kelletlenség övezi. Nem nézünk szembe Michael Jacksonnal közvetlenül, felismeréssel. Nem tekintünk a teljesítményére azzal a csodálattal, amit megérdemel. Nem táncolunk.

Nem számít mi a kontextus, ez egy elég méltánytalan viselkedés a 20. század egyik legfontosabb művészével szemben. De különösen buta attitűd most, mert ez lehetővé teszi számunkra, hogy elhajoljunk a kihívások elől, amiket Jackson – mind az ember, mind a zene – támasztott azzal a gondolkodással és viselkedéssel szemben, amely továbbra is mérgezi a közösségeket ebben az országban. Miért kell ennek így lennie?

Megkérdeztem egy huszonéves barátomat mit gondol Michael Jackson zenéjéről: a srácok még mindig táncolnak rá? A barátom válasza tanulságos volt: „Nagyszerű zene.” – mondta – „De ha arra gondolunk mit tett kisgyerekekkel, akkor jobb, ha elfelejtjük.” Megdöbbentem. Lehetséges ez? Miután az amerikai történelem egyik legdrágább és legintenzívebb perében minden vádpontban „nem bűnös” ítélet született, miután újra és újra bebizonyosodott, hogy Michael Jackson nem tett semmi rosszat, hanem zsarolók célpontja volt és rengeteg egybevágó vallomás szól arról, hogy Jackson valójában egy mennyire tisztességes és sérült ember volt, lehetséges, hogy a média aljas opportunistái, akik a meglincselésében profitot láttak, a mai napig meghatározzák Jacksont és korlátozzák a munkája erejét? Úgy tűnik. Jackson reputációjának lassú keresztre feszítése, ami több, mint egy évtizede kezdődött még ma is folytatódik.

Ráadásul váratlan módokon folytatódik. Nem akarom azt sugallni, hogy ami Jacksonnal történt bármilyen lényegi módon összehasonlítható azzal, ami Freddie Gray-jel, Michael Brownnal, Eric Garnerrel vagy más olyan színesbőrű amerikaival történt, aki mostanában halt meg a törvény képviselőinek kezei által. Hiszen végül is Jackson túlélte a megpróbáltatását (alig) és folytatta az életét (nem sokáig). Nem mondom azt, hogy mindezek a jelenlegi szenvedések és igazságtalanságok valamiféle közvetlen kapcsolatban állnak Jackson speciális tapasztalataival. De azt igenis állítom, hogy az igazságtalanságnak ugyanazok a struktúrái, amelyek polgári hatóságoknak lehetővé teszik, hogy fegyvertelen amerikaiakat öljenek Jacksonnak is ártottak és az ő ügye segíthet megérteni ezeket a struktúrákat és ellenállni nekik.

Ugyanazok a nézők a nemzetből, akik hajlandóak voltak ott ülni és hagyni, hogy a rémálom bekebelezze Jacksont most még szívszaggatóbb élményeket látnak, ahogy azok megelőznek több tucat másikat. Néhány megfigyelő a felelőtlenül szelektíven válogatott képeket Baltimore-ból, amelyeket a nemzeti média bemutatott, arra használja, hogy táptalajul szolgáljanak az előítéletei megerősítéséhez. (Ki tudhatná csak a TV-ből azt, hogy a pusztítás sokkal kevésbé volt jellemző, mint a rendes demonstrációk és a szolidaritás gesztusai?) Jackson élményei és azé a sok-sok színesbőrű emberé, akik mostanában estek a rendőrség áldozatául és meghaltak nem ugyanazok. De bizonyos módokon mégis kapcsolódnak egymáshoz. Ugyanúgy gyalázatosak és hasonló okokból. Hasonló patológiákat fednek fel, amelyek felfalnak minket és többet láttatnak velünk önmagunkból, mint amit mi látni szeretnénk.

Itt egy dolog, amit Michael Jackson élménye világossá tesz: az igazságtalanság azon aktusai, amelyeknek most a tanúi vagyunk, amelyeket egy bizonyos értelemben az amerikai élet egy szörnyű, hosszú idő óta fennálló ténye szentesít: nevezetesen az, hogy amikor a tiszteletről, polgári jogokról és igazságról van szó, akkor igenis számít az, hogy fekete vagy vagy fehér. Jackson a leginkább látható színesbőrű amerikai volt az elmúlt években, aki tapasztalhatta, hogy ahhoz, hogy kegyetlenül bánjanak vele elég annyi, ha megvádolják. De ez a felfedezés semmi esetre sem egyedülálló dolog az ő esetére vonatkoztatva. (Ami egyedülálló volt az az, hogy a média mennyire közvetlenül felelős volt azért, amit Jackson elszenvedett; kevés valódi bűnözőnek kell elszenvednie ilyen mértékű gyalázkodást egy globális közönség előtt.) Jackson esetében, ahogy minden visszataszító ügyben, amiről az elmúlt években hallottunk, egy színesbőrű amerikait megfosztottak a legdrágább jogtól, amivel állítólag minden amerikai rendelkezik: az ártatlanság vélelmétől. Ezen ügyek közül mindegyik más, de ebből a fontos szempontból mindegyik hasonlít is.

Jackson esetében, ami talán a legfigyelemreméltóbb volt az a tény, hogy minden állítást, amit tett valahogy automatikusan kifogásolgatónak bélyegeztek idegenek és nyilvánosan a legdurvább és leginkább bizalmaskodó módon. Nem voltak szabályok, nem volt tisztelet. Újdonsült férjként Jackson ott ült és hallgatta, amint egy újságíró élőben az országos televízióban megkérte a feleségét, hogy erősítse meg, hogy Jackson képes a szexre. Nem sokkal korábban egy másik egyenesen arról kérdezte, hogy szűz-e még. A szorongása, amelyik Jackson életében kifejlődött és egyre intenzívebbé vált, valójában ésszerű válasz volt az ilyen gyalázatokra. Egyetlen más üldözött híresség – a megboldogult Wales-i hercegnő kivételével – sem tapasztalhatta meg ezt a fajta könyörtelen, szűnni nem akaró inváziót, amelyet Jackson átélt. Miközben Diana csak felnőttként élte át ezt a támadást, Jacksonnak egész életében szembe kellett vele néznie – azoktól az éjszakáktól kezdve, amikor haszonleső apja vihogó lányok csoportjait kísérte a szobájába, hogy nézzék a kamasz, alvó Michaelt egészen azokig az utolsó, felháborító, globálisan terjesztett képekig, amelyeket a mentő ablakán keresztül készítettek egy haldokló vagy már halott Jacksonról, amint próbálják újraéleszteni és intubálni. És aztán ott volt a sokszor újranyomtatott kép a holttestéről, meztelenül a boncorvos asztalán.

A média ezen felháborító viselkedését és számos mást rendszeresen Jackson sajátos karakterére való utalásokkal magyaráztak. Magának köszönheti – mondták – ezzel az összezavaró nyilvános személyiséggel, éppen úgy, ahogy egy fegyvertelen, fajilag megjelölt tinédzser is, aki „fenyegetően néz ki”. De ha menedéket keresünk ebben a fajta beszűkülten személyes magyarázatban, akkor az elvonja a figyelmet a valódi problémákról, a mindent átható rasszizmusról és a rendszer szintű igazságtalanságról. Azzal, hogy egy személy sajátosságait vagy hibáit idézed magad is kegyetlenséget követsz el annak érdekében, hogy megmagyarázd (kifogást találj rá? kimosdasd?) a kegyetlenkedést az áldozat hibáztatásával. Ez lehetővé teszi, hogy ne vegyél tudomást arról, hogy a saját viselkedésed és szokásaid is hozzájárulnak a brutalitáshoz, még ha passzív módon is.

Ezt mondani nem ugyanaz, mint azt mondani, hogy Michael Jackson nem volt figyelemreméltóan sebezhető vagy nem követett el komoly hibákat. Az volt és elkövetett. Szentimentális volt, zárkózott, és túlságosan készséges, amint az a gyermekkori bántalmazás áldozataira gyakran jellemző, elkülönült, törékeny, nárcisztikus, furcsa és piszkosul gazdag, aki rettegett a konfrontációtól, szórványosan tanult volt, miközben a zsenialitás terhe volt a vállán, és a családja arra használta, hogy belőle éljen. Jackson olyan volt – amint azt Steven Spielberg híresen megfogalmazta – „mint egy őzgida az égő erdőben”. De ezek egyike sem ugyanaz, mint bűnözőnek lenni – mint ahogy futni az utcán vagy nem hagyni egy engedély nélküli házkutatást vagy lógni az iskolából sem ok arra, hogy lelőjenek. Nem csoda, hogy Jacksont mindez túlterhelte. Nem csoda, hogy az amerikaiak demonstrálnak az utcákon. Ki tehetne másképp?

Túl a személy sajátosságaira a való reduktív fókuszon, van egy másik magyarázat is, amelyik releváns mind Jackson szenvedéseivel, mind a polgári jogi krízissel kapcsolatban, amellyel most szembenézünk: a rasszizmus. Ez a szó és itt az idő, hogy hangosan kimondjuk. A rasszizmus elsősorban nem azokról az emberekről szól, akik elszenvedik, hanem azokról, akik gyakorolják. Nem a másmilyen vagy furcsa egyénekről szól, hanem azokról a hétköznapi emberekről, akik eldöntik ki másmilyen és furcsa és akik úgy döntenek, hogy inkább félnek tőlük, mint ünneplik őket.

Időnként a rasszizmus, amelyik mindig is ott kavargott Jackson körül az árnyékban világosan megmutatta démoni arcát: például akkor, amikor a tudatlanok látva a vitiligót és kezelését azzal vádolták őt, hogy „fehér akar lenni”. Michael Jackson mindig feketeként azonosította magát („Csak belenézek a tükörbe; tudom, hogy fekete vagyok.”) és a fekete szórakoztatóművészeket tartotta a legfontosabb példaképeinek (James Brown, Jackie Wilson, Diana Ross, Stevie Wonder, Otis Blackwell és Sly Stone, sok más mellett). Afrikai-amerikai örökségét ünnepelte azzal is, hogy a fiának dédnagyapja rabszolga nevét adta: Prince. A zenéje sosem hagyta el és mindig felmagasztalta a fekete amerikai zene dicső hagyományait. Mindazonáltal Jacksont utálják mert állítólag fehér akart lenni.

CharlieHebdo

Az irracionális gyűlölet Jacksont még 2009. júniusi halála után is üldözi. A Charlie Hebdo az évi júliusi címlapja egy Jackson-szerelésben lévő csontvázat ábrázolt a következő felirattal: „Michael Jackson, en fin blanc” — “Michael Jackson, végre fehér.”  

Egy gúnyirat, ami jelenleg forog az Interneten tartalmaz egy fotót egy divatmodellről, akinek vitiligója van és segítőkészen emlékeztet minket arra, hogy egy az a betegség, amiről Jackson „azt állította”, hogy neki is az van. Mindössze „azt állította” – egy élet alatt összegyűlt fotó bizonyíték ellenére, családtagjai, bőrgyógyászai és sminkesei egyöntetű tanúbizonysága ellenére és annak ellenére, hogy a művész legidősebb fia is úgy tűnik rendelkezik ezzel a ritka örökletes betegséggel és még a boncjegyzőkönyve is megerősíti a diagnózist. Melyik fehér művész kapott ennyire kevés szimpátiát egy életen át tartó gyötrő betegségért (amely csak egy volt a több betegség közül, amiben Jackson szenvedett)? Kinek garantáltak ilyen kevés jóhiszeműséget és kiről kreáltak ennyi rosszindulatú hülyeséget? „Nem fogják neki egykönnyen megbocsátani, hogy ennyi mindent felforgatott” – írta James Baldwin pontosan akkor, amikor a Thriller meghódította a világot.

Senkit sem kell, hogy meglepjen, hogy Michael Jacksonnak, mint minden más színesbőrű embernek ebben a társadalomban, rasszizmussal kellett szembenéznie. Ami figyelemreméltó az az, hogy mennyire erőteljesen és gyakran helyettesítette az egyéni magyarázat a társadalmit Jackson esetében. A séma annyira minden képzeletet felülmúló, hogy ha egyszer meglátjuk, akkor az sokat megtaníthat nekünk az ügyek jelenlegi borzalmas állásáról és megmutatja annak fontosságát, hogy megnevezzük és kijavítsuk a terelésnek, önigazolásnak és a folytatódó abúzusnak ezt a szokását. A privilegizált helyzetben lévő fehér amerikaiaknak meg kell tanulniuk felismerni a tendenciájukat arra, hogy individualizálják az elnyomást. Az egyének természetesen hozzájárulnak a saját életükhöz, de Amerika faji betegségének kontextusában a problémát nem elsősorban a színesbőrű egyének jelentik; a probléma a rendszer és azoknak a szokásszerű attitűdjei, akik élvezik a polgárok teljes körű privilégiumait.

Az Egyesült Államokban a különbözőséget mi patológiaként fogjuk fel. Kényelmetlenül érezzük magunkat mindenkivel kapcsolatban, aki meghaladja a kategóriáinkat, aki megzavarja az előítéleteinket vagy aki felveszi az uralkodó közhelyek kihívását. Michael Jackson és a zenéje mindezt megtette több szinten is. Ami azonban a legfontosabb és amit nem szabad elfelejteni az az, hogy mindezt örömmel tette. Ha túl sokat időznénk Jackson szenvedésénél, akkor elfelejtenénk megszelídíthetetlen játékosságát és akaraterejét. A csodás dolog végeredményben nem az, hogy Michael Jackson mennyire különc volt vagy, hogy mennyire nehéz volt az élete, hanem, hogy mennyire nagy volt a kapacitása az örömre, a nagylelkűsége, és azon képessége és eltökéltsége, hogy örömöt hozzon másoknak. Végtelenül kíváncsian, vidáman az emberekkel és elbűvölten a világ szépségétől annyira jól érezte magát. Szenvedett, igen; fájdalmas élményekkel nézett szembe és fájdalmas élményeket élt át. De ez teszi a vidámságát annyira figyelemreméltóvá és azt a tényt annyira drágává, hogy örömöt hozott (és továbbra is örömöt hoz) más embereknek. Bármi történt ő táncolt. Emlékeznünk kell erre, tisztelegnünk kell ennek és együtt táncolni.

Dimitri Reeves sok mindenre megtanított minket a múlt hónapban. Az egyik az, hogy nagyobb szükségünk van Michael Jacksonra, mint eddig bármikor. A szégyenteljes bánásmód, amelyet Jackson elszenvedett a populáris kultúra kezeitől, amelynek a gazdagításáért ő oly sokat tett nem izolált jelenség, hanem túlságosan is jellegzetes. Alaposan végiggondolva Jackson élménye olyan káros attitűdöket és szokásokat leplez le, amelyek jelenleg is nagyon is működésben vannak. Természetesen sokkal jobb lenne, ha Jacksonnak nem kellett volna keresztülmennie azon, amin keresztülment, mint ahogy az is jobb lenne, ha a színesbőrű amerikaiak a törvény szolgáitól biztonságban járhatnának az utcáinkon. A sokkal nagyobb hatalommal rendelkező többségnek meg kellene tanulnia hogyan viselkedjen úgy, hogy ne okozzon szenvedést mindazoknak, akik már így is hátrányos helyzetben vannak és a már privilegizált helyzetben lévők semennyi tanulása vagy növekedése nem tudja elkezdeni törleszteni azokat az igazságtalanságokat, amelyekről beszélünk. Ugyanakkor fontos, hogy azok, akik privilégiumokat élveznek észrevegyék, hogy nem mindenki teszi ezt és használja arra a hatalmát, hogy ezt megváltoztassa. Legalább azt kell követelnünk ebben a pillanatban, hogy mindenki kapja meg az ártatlanság vélelmét, ami pedig annak felülvizsgálatát igényelné ahogyan a média és a bűnüldözés működik.

Dimitri Reeves-nek köszönhetően csak egy apró módját láttuk annak, hogy hogyan kezdjünk gyógyulni – egy olyan módot, amit közvetlenül Michael Jacksontól vett: kiléphetünk és táncolhatunk az utcán, örömöt terjesztve félelem helyett. „Jöjj és táncolj velem” – írta Jackson. „Csatlakozz hozzám a táncomban, kérlek csatlakozz most.” Reeves elfogadta Jackson invitálását.

Együtt táncolni Michael Jacksonnal, elfogadni a kinyújtott kezét többről szól, mint tisztelegni egy nehéz, kivételes élet és hatalmas tehetség előtt – noha annak is épp itt az ideje, hogy ezt megtegyük mindenféle kelletlenség, ítélkezés és hazudozás nélkül. Ezt önmagunkért és egymásért kell megtennünk – nem azért, hogy biztonságban tartsuk magunkat a jelen fájdalmától és veszélyeitől, hanem hogy tovább menjünk a saját életünk leginkább zavarba ejtő aspektusaiban és örömmel szembenézzünk velük. Ez egyfajta módja annak, hogy azt a jövőt válasszuk, amit akarunk és azt amilyen emberekké akarunk válni.

Együtt táncolni Michael Jacksonnal azt fogja jelenteni, hogy elengedjük a gyűlöletet és a félelmet, elismerjük a szépséget abban, ami furcsának tűnik a számunkra és hajlandóak vagyunk kockázatot vállalni. Azt fogja megkövetelni, hogy képzelőerővel, empátiával fordulunk más emberek felé ott, amiről azt gondoljuk, hogy az a mi területünk – és tisztelettel. Ezekben a napokban a tánc, amire Jackson meghív minket egyfajta etikai gyakorlat. Ez egyfajta módja annak, hogy felnőjünk a hitvallásainkhoz és hivatásainkhoz és hogy felelősséget vállaljunk a saját privilégiumainkért.

Get the point? Good. Let’s dance.

(„Megértetted? Jó. Akkor táncoljunk.” – ez az idézet Janet Jackson Rhythm Nation 1814 c. albumáról származik, de egy fellépésén Michael is a magáévá tette.)

Michael Jackson: Az álom táncosa (3. rész)

Folytatás innen.

A Nagyszínpad sámánja

The Dancer of Dream 4Amikor Michael Jackson színpadra lépett extázisban táncolt. És ez nyilvánvaló a néző számára. A legjobb táncosok és zenészek mind belépnek egy különleges tudatállapotba, amikor alkotnak. A művészet a legmagasabb formájában lehetetlen a tudatalattival való együttműködés képessége nélkül és anélkül, hogy kihasználnánk módosult tudatállapotokat és intuíciót. Enélkül nem művészet, hanem egyszerűen olcsó szakmunka.

Térjünk vissza a tánc vallásosságának ideájához. A Föld első professzionális táncosa egy sámán és egy pap volt. Ő volt sok más művészet úttörője is. A tánc egy emberi lény, a felsőbb erők és az őseink szellemei közötti kommunikációból született. Lényegében a tánc a közvetítés egy formája, de nem egy passzív forma – hanem aktív. A korai sámánokat a tamburinok vagy dobok ritmikus ütemei segítettek transzba esni és a rituálé más résztvevőit is segítettek elmerülni ebben a transzban egy bizonyos mértékig. A zene világos ritmikus alapra épült, mert ez megigézett állapotban tartotta a hallgatókat. A civilizáció fejlődésével ezek az alapok új formákká alakultak, de nem veszítették el az eredeti jelentésüket.

Ugyanezt lehet megjegyezni a klasszikus indián templomi táncról, ahol a táncos viselkedése nyugodtabb a sámánénál és a mozdulatok gondosan megtanultak és precízen kivitelezettek, de a ritmikus alap és a tánc közvetítő természete ugyanaz marad. Fontos megjegyezni, hogy az indián mitológiában maguk az istenek is táncosok voltak. Ezért a táncnak nagyon spirituális szerepe volt.

A keresztény Európában a helyzet más volt. Igaz, hogy a keresztény kultúrába sok szokás a pogány vallásokból került be. A keresztény ünnepeknek és rituáléknak a történelmi gyökerei a pogány vallásokhoz és az ősi időkhöz nyúlnak vissza – a jelképeket, a jellegzetességeket és hagyományokat egyszerűen új módon interpretálták és mutatták be. Így keresett az új világ kompromisszumot a régi világgal. Ugyanakkor a keresztény kultúra elutasította a táncot és kizárta a templomaiból, egyfajta testi dekoratív művészetnek minősítve azt – olyasminek, amit Bejart említett a könyvében. Azokban az időkben – és tudva azt, hogy a táncban afrikai és indián kulturális hatások tükröződnek – szó sem lehetett arról, hogy a táncot elfogadják a templomban. A táncnak volt egy bizonyos spirituális hatása, de csak a világi kerek közé szorítva.

Amint azt az elején mondtam én a táncot és a zenét az univerzumot uraló isteni energia szikráiként látom. A ritmus egy olyan dolog, amivel mind rendelkezünk: a szívünk üteméről van szó. Ha a szívverés nem ritmusos akkor az komoly betegség jele. A zenei ritmus segít nekünk érezni az univerzum harmóniáját és jobban érezni magunkat. A különféle ritmusok különféle hangulatokat keltenek, de minden ritmus reflektál a természetünkre.

A ritmus legalapvetőbb manifesztációi az emberek biológiai életében a szex és a terhesség. Remélem az előbbit nem kell magyaráznom, de az utóbbi figyelemre méltó, mivel a születés előtti állapotunk az, ami megtanít bennünket a szinkopálásra, az egyik legfeltűnőbb és leginkább megbabonázó ritmikai jelenségre. A szinkopálás annak eredményeként alakul ki, hogy két szív eltérő ritmusra ver – az anyáé lassabban, mint a gyermeké. Ezért hat a szinkopált ritmus olyan nyugtatóan ránk. Ezt hallottuk attól a pillanattól kezdve, hogy megfogantunk az anyánk méhében.

Könnyű meglátni, hogy a sámán technikák és a templomi tánc hatásai hogyan kerültek át modern populáris előadásokba. Ugyanazok az alapvető elemei: egy élettel teli ritmus, egy őrjöngő közönség és itt is a központi fő alak egy extázisban lévő táncos.

Michael Jackson ehhez hozzáadott még egy fontos elemet: a spirituális üzenetet. Előadásának extázisa a leginkább az olyan dalok során lenyűgöző, mint a Man in the Mirror, ahol arra bátorít, hogy felfedezzük a saját belső erőnket a pozitív változtatáshoz. Noha ez nem egy egyház vagy kultusz rítusa, a keret mégis ugyanaz: a legerőteljesebb érzelmi csobbanás arra irányul, hogy megváltoztassa valakinek a tudatosságát és tudatállapotát, ahogy a környező valóságot is. Egy ilyen abszolút hit a művészet erejében a tudatunk megváltoztatásában és egy ilyen teljes odaszántság a művészete kivitelezésében csodákat művelhet több ezer emberrel.  Ez különbözteti meg Michaelt más táncos szórakoztatóművészektől.

Az is megjegyzendő, hogy a művészetében Michael megkísérli összeegyeztetni a táncot és a kereszténységet és ezt azzal éri el, hogy az afro-amerikai kultúrából merít. Például a Will You Be There című dala egy ima, amelyet egy gospel kórus kísér. Egy gospel kórus mindig mozog az előadások alatt, de Michael ennél is tovább ment a showjában és hozzáadott balett táncosokat és egy szárnyas angyalt, aki fentről száll alá a színpadra. Ez egy templomi misztérium lefordítva a látvány nyelvére, a színpad nyelvére. A Man in the Mirrortól eltérően, ahol a mély érzelmeket egy őrjöngő energiahullám demonstrálja, itt egy megilletődött és könnyes Istenhez fordulást látunk – egy színtiszta vallásos extázist.

Így Michael művészete keverte a sámánizmust a keresztény alázat közvetlen megnyilvánulásaival. Több világot egyesített magában és nehéz megmondani, hogy ő melyik világhoz tartozott inkább. A művészete világi, vallásos és társadalmi volt egyszerre. Csak abban vagyok biztos, hogy a tehetségének volt egy ősi természete, amit talán hívhatok egy sámán tehetségének. Vagy egy varázsló tehetségének, ha így jobban tetszik.

Michaelben nem véletlenül voltak meg mindezek a tehetségek. Az afrikai kultúrától örökölte őket és volt benne amerikai indián vér is. Ha az apja sztorija igaz, akkor Michael egyik őse egy amerikai indián gyógyító és sámán volt, akiről gyakran megemlékeztek a történeteikben a Jackson családban a nagyapák és a dédapák. És ha még nem is hiszed el ezt az izgalmas sztorit a sámán ősről, akkor sem meglepő, hogy Michael egy igazi táncoló sámán volt a színpadon. Az afro-amerikaiak és amerikai indiánok vére ugyanazokból az ősi gyökerekből ered: mindkét kultúrában központi szerepet töltött be a ritmus és a spiritualitás. Száz évvel ezelőtt bármelyik amerikai indiánt lehetett misztikusnak és gyógyítónak nevezni, mert mindez annyira szerves része volt a mindennapjaiknak és a spirituális életüknek. Michael óriási spirituális potenciállal rendelkező ember volt, amit a lehető legteljesebb mértékig ki is használt. Sok története önmagáról, valamint olyan emberek megfigyelései, akik ismerték őt, ezt támasztja alá.

A belőle kiáramló energia és a ragyogás a szemeiben világos jelei egy hatalmas spirituális energiával rendelkező embernek. Ez tartós benyomást tett az emberekre és úgy érezték tőle, mintha egy földre pottyant angyalt látnának; noha a valóságban hús-vér ember volt sok ellentmondásos személyiségjeggyel. Nem kétséges, hogy számos jótékony cselekedete és altruizmusa megerősítette hírnevét szentként, de a csodálatos energiája volt az, ami miatt túlvilági csodának tűnt az emberek szemében.

Vannak, akiket még mindig meglep, hogy egy pop énekest nyilvánítottak korunk legnagyobb szórakoztatóművészévé. Mondhatom, hogy ő mindenkinél jobban érdemes erre a címre, mert egy szórakoztatóművész igazi szerepe az, hogy isteni extázist közvetítsen az embereknek, hogy megváltoztassa a tudatállapotukat, hogy ámulatba ejtse őket a saját példájával és hogy megérintsen sok szívet azzal, hogy drámai művészeti formákat talál arra, hogy mindezeket elérje.

Nem a hang, vagy a technikai kiválóság, ami csodává tesz egy szórakoztatóművészt és nem is az, hogy követi a jó ízlés kánonjait vagy egy fennkölt stílushoz tartozik. Nem, a csoda akkor történik meg, amikor van karizma és egy ügyesen megtervezett előadás a spirituális energia maximális töltését hordozza. Egy igazi szórakoztatóművész ötvözi a természetes művészetet, a kiemelkedő egyéniséget, a szenvedélyt, a kreativitást és az odaszántságot. Egyetlen más előadó sem volt képes mindezt ugyanolyan mértékben megtestesíteni, mint Michael Jackson a maga jellegzetes eredetiségével.

Vitatkozhatnánk a dalai művészi értékéről vagy a technikájáról, de egyetlen ilyen kritika sem tükrözné a személyisége fontosságát a művészettörténelemben: az egyéniségét, a tökéletesített és emlékezetes imázst, amit megalkotott és a kreatív és emberi karizmáját, amely számtalan rajongója kivételes szeretetében manifesztálódott.

Még a botrányok és a tömegmédia őrjöngése sem tudott elfordítani sok millió embert ettől a csodától. És ez nem egy elvont, gondolattalan fanatizmus műve. Hanem arról van szó, hogy ez az ember teljesen átadta magát a színpadnak és az embereknek és addig dolgozott, amíg már nem tudott többé és szétterítette az energiáját. Az odaszántsága ugyanezt az odaszántságot eredményezte viszont.

Észre kell vennünk, hogy a reklám és a promóció ebben nem játszik szerepet. A reklám csak addig működik, amíg együtt maradsz a közönséggel. Meddig tudnál fennmaradni, ha semmire sem lennél képes? Ezért látjuk a rövid életű együttesek és sztárok végtelen sorát, akik már csak a régen elfeledett poszterek papírján csillognak. Michaelnek megvolt az a képessége, hogy megragadja a tömegek figyelmét és ez a képessége már a korai gyermekkorában is megvolt, amikor még nem volt reklám. Az meg egy teljesen más dolog, amikor nem csupán képes vagy magadra vonni a figyelmet, hanem meg tudod nyerni milliók szeretetét az egész világon – és nemcsak a tinédzser kislányok szeretetét, hanem bármilyen korú és generációjú emberek életre szóló elkötelezettségét.

Folytatás itt.

Elhunyt Andraé Crouch

72 éves korában elhunyt Andraé Crouch hétszeres Grammy-díjas gospel énekes, kórusvezető, dalszerző. Crouch múlt szombaton került kórházba szívinfarktussal. Crouch gospel kórusa, az Andraé Crouch Singers rendszeresen közreműködött Michael Jackson lemezein – így őket hallhatjuk például a Man in the Mirrorban, a Will You Be There-ben, a Keep the Faith-ben vagy az Earth Songban. De az Andraé Crouch Singerst hallhatjuk Madonna Like A Prayer című dalában is. Alább láthatjuk Croucht fellépni Michael Jacksonnal az 1988-as Grammy-díj gálán (ő az, aki 5:10-nél odamegy Michaelhez):

Crouch saját szerzeményei közül a legismertebbek a The Blood Will Never Lose Its Power, a My Tribute (To God Be the Glory) és a Soon and Very Soon. Utóbbit a kórusa előadta a Michael Jackson halála után tartott megemlékezésen is:

Ugyanaz a dal Andraé Crouch előadásában:

Crouch egyébkén a zene mellett Isten Krisztusban Egyház pásztora is volt ikertestvérével, Sandrával együtt. Andraé és Sandra Crouch Michael haláláig jó barátságban voltak a sztárral, mindig támogatták és kitartottak mellette.

Nyugodjon békében!

Michael Jackson és Andraé Crouch

Michael Jackson és Andraé Crouch

Will You Be There

WillYouBeThereA Will You Be There Michael Jackson Dangerous című albumának egyik dala, amely annak nyolcadik kislemezeként jelent meg 1993. június 28-án. Számos országban bekerült a slágerlistán az első tízbe – köztük az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban is. A dal a fő betétdala volt a Free Willy (Szabadítsátok ki Willyt!) című filmnek.

A dalt Michael írta és komponálta – saját bevallása szerint a kedvenc fája tetején Neverlanden.

A dal album verziója bevezetőjeként Ludwig van Beethoven IX. szimfóniájának negyedik tételének egy részletét hallhatjuk a Cleveland Orchestra előadásában. A német szöveg Friedrich Schiller Óda az Örömhöz című verséből származik és így hangzik:

Ihr stürzt nieder, Millionen?
Ahnest du den Schöpfer, Welt?
Such’ ihn über’m Sternenzelt!
Über Sternen muss er wohnen.

Magyarul (Rónay György fordításában)

Milliók, mért álltok térden?
Érzed, élet, alkotód?
Rejtik fenn a csillagok!
Sátrukon túl kell hogy éljen!

Ezt egy Andraé és Sandra Crouch által hangszerelt kórus átkötés követi, majd maga a dal. Az Andraé Crouch Singers gospel kórus végig hallható a dalban.

A dal stílusában pop és gospel – utóbbi műfajra jellemzően a szólista és a kórus közötti felelgetéssel.

“Jackson minden vallomásnál egyre feljebb emelkedik a dúdoló kórus lendülete, és az ütősök elsöprő ritmusa által. A csúcsponton egy lélegzetelállító felelgetést rögtönöz a kórussal, amely szinte azonnal magával ragadja Őt (és a közönségét). Ez Jackson előadásának tetőfoka. Zsenialitásának egy része mindig benne van a sötétebb, baljósabb számaiban, de himnuszainak természetfeletti fenségességében is megtalálható. A “Will You Be There” egy személyes dal egy egyetemes lelkiállapotról. Az utolsó szavak, függetlenül attól, hogy Istenhez, egy szeretett személyhez vagy az egész emberiséghez szólnak, egyszerű emberi vágyakat fejeznek ki a szeretet és a megértés iránt.” [1] – írja Joseph Vogel Man in the Music című könyvében. (A fordításért köszönet az Ember a zenében blognak.)

Michael az ún. Giving Tree tetején, ahol saját bevallása szerint több dalát, köztük a Will You Be There-t írta

Michael az ún. Giving Tree tetején, ahol saját bevallása szerint több dalát, köztük a Will You Be There-t írta

A szöveg, beleértve a végén található verset is, roppant személyes és szívből jövő – sőt, talán profetikusnak is mondhatni, figyelembe véve, hogy Michael legnagyobb megpróbáltatásai az életében nem sokkal ezt a dalt követően következtek be.

Az angol szöveg:

Hold me
Like the River Jordan
And I will then say to thee
You are my friend

Carry me
Like you are my brother
Love me like a mother
Will you be there?

When weary
Tell me will you hold me
When wrong, will you scold me
When lost will you find me?

But they told me
A man should be faithful
And walk when not able
And fight till the end
But I’m only human

Everyone’s taking control of me
Seems that the world’s got a role for me
I’m so confused will you show to me
You’ll be there for me
And care enough to bear me

(Hold me)
(Lay your head lowly)
(Softly then boldly)
(Carry me there)

(Hold me)
(Love me and feed me)
(Kiss me and free me)
(I will feel blessed)

(Carry)
(Carry me boldly)
(Lift me up slowly)
(Carry me there)

(Save me)
(Heal me and bathe me)
(Softly you say to me)
(I will be there)

(Lift me)
(Lift me up slowly)
(Carry me boldly)
(Show me you care)

(Hold me)
(Lay your head lowly)
(Softly then boldly)
(Carry me there)

(Need me)
(Love me and feed me)
(Kiss me and free me)
(I will feel blessed)

[Spoken]

In Our Darkest Hour
In My Deepest Despair
Will You Still Care?
Will You Be There?
In My Trials
And My Tribulations
Through Our Doubts
And Frustrations
In My Violence
In My Turbulence
Through My Fear
And My Confessions
In My Anguish And My Pain
Through My Joy And My Sorrow
In The Promise Of Another Tomorrow
I’ll Never Let You Part
For You’re Always In My Heart.

Magyarul:

Ölelj
Mint a Jordán folyó
És akkor azt fogom mondani néked,
Hogy a barátom vagy

Hordozz
Mintha a testvérem lennél
Szeress, mint egy anya
Ott leszel?

Ha kimerült leszek
Mondd, fogsz-e ölelni?
Ha nincs igazam meg fogsz-e feddni?
Ha elveszek meg fogsz-e találni?

De azt mondták nekem,
Hogy egy férfinek hűnek kell lennie
És akkor is menni, ha már nem tud
És a végsőkig küzdeni
De én csak ember vagyok

Mindenki irányítani akar engem
Úgy tűnik, hogy a világnak van egy szerepe a számomra
Annyira össze vagyok zavarodva, meg fogod mutatni nekem?
Ott leszel értem
És eléggé törődsz-e ahhoz, hogy elviselj?

(Ölelj)
(Hajtsd le a fejed)
(Lágyan aztán bátran)
(Vigyél el oda)

(Ölelj)
(Szeress és etess meg)
(Csókolj meg és szabadíts meg)
(Áldottnak fogom érezni magam)

(Vigyél)
(Vigyél engem bátran)
(Emelj fel lassan)
(Vigyél el oda)

(Ments meg)
(Gógyíts meg és fürdess meg)
(Lágyan azt mondod nekem)
(Ott leszek)

(Emelj fel)
(Emelj fel lassan)
(Vigyél engem bátran)
(Mutasd meg, hogy törődsz)

(Ölelj)
(Hajtsd le a fejed)
(Lágyan aztán bátran)
(Vigyél el oda)

(Legyen szükséged rám)
(Szeress és etess meg)
(Csókolj meg és szabadíts meg)
(Áldottnak fogom érezni magam)

[Vers]

A legsötétebb óránkban
A legmélyebb kétségbeesésemben
Még mindig foglak érdekelni?
Ott leszel?
A megpróbáltatásaimban
És a szenvedéseimben
A kétségeinken
És frusztráltságunkon át
Az erőszakosságomban
A féktelenségemben
A félelmeimen
És a megvallásaimon át
A kínjaimban és a fájdalmamban
Az örömömön és a szomorúságomon át
Egy másik holnap ígéretével
Sosem foglak elengedni
Mert mindig a szívemben vagy. 

A dalhoz készült videót Vincent Paterson rendezte, aki korábban táncosként és koreográfusként működött együtt Michaellel. A videóban Michael különféle fellépéseiből (MTV 10. évfordulós műsor, Dangerous turné) láthatók jelenetek. Több egymástól némileg eltérő változat készült: amikor a dal sláger volt a zenei televíziók azt a verziót játszották a legtöbbet, amelyiknek a végén az angyal látható. Ez került fel az 1993-as Dangerous – The Short Films című videó kiadványra is. Egy másik változat bizonyos jeleneteiben eltér – többek között a végén nem látható az angyal. Ez került fel a 2010-es Michael Jackson’s Vision című kiadványra. A Free Willy promóciójának részeként készült egy olyan változat is, amelyben a film jelenetei láthatóak.

A dal hivatalos változatai:

Album Version
Instrumental
Radio Edit

A Michael halála után tartott megemlékezésen 2009. július 7-én Jennifer Hudson előadásában hangzott el a dal.

Az eredeti kislemezre bónuszként még a Man in the Mirror (Bad album) és a Girlfriend (Off The Wall album) került fel.

Még többet olvashatsz a dalról a Michael Jackson – Ember a zenében blogon: https://michaeljacksonemberazeneben.wordpress.com/2014/03/16/11-will-you-be-there/

Az album verzió a klasszikus zenei bevezetővel:

A videó a Dangerous – The Short Films c. kiadványon megjelent verziója, amelyet eredetileg a legtöbb zenei csatorna játszott:

A Michael Jackson’s Vision verzió:

A Free Willy verzió:

Írta és komponálta: Michael Jackson
Producer: Michael Jackson, Bruce Swedien (társ producer)
Hangszerelte: Michael Jackson és Greg Phillinganes (ritmus hangszerelés), Johnny Mandel (zenekari hangszerelés), Michael Jackson (vokális hangszerelés), Andraé és Sandra Crouch (kórus hangszerelés)
A felvétel ideje: 1990-1991
A felvétel helyszíne: Ocean Way Studios és Record One Studios (Los Angeles, Kalifornia)
Album: Dangerous

Stílus: pop, gospel

Videó

Rendezte: Vincent Paterson

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 7.
Egyesült Királyság: 9.
Új-Zéland: 2.
Hollandia: 3.
Kanada: 6.

Forrás:

[1] Joseph Vogel – Man in the Music (Sterling Publishing, New York, 2011)

Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)

Man In The Mirror – Celine Dion és két All Star feldolgozás

Man In The Mirror

Az eredeti

Celine Dion

98 Degrees, Usher, Luther Vandross

Donna Summer, Esperanza Spading, Westlife, Luis Fonsi, Alexander Rybak, Amadou and Mariam, Will Smith, Willow Smith, Jaden Smith, Jada Pinkett Smith, Natasha Bedingfield, Wyclef Jean, Toby Keith és Lang Lang a 2009-es Nobel-békedíj átadáson