Valamennyi bejegyzés

Világszerte emlékeztek a héten Michael Jacksonra

A héten, június 25-én volt Michael Jackson halálának 10. évfordulója. A 2019-es év eddig számunkra sajnos a hazugságokkal telített Leaving Neverland árnyékában és a média hozzá kapcsolódó, roppant egyoldalú lejárató kampányának jegyében telt, ezért kérdéses volt, hogy ez hogyan fogja a június 25-ei megemlékezéseket befolyásolni.

Örömmel tapasztalhattuk, hogy ami a hétköznapi embereket illeti, a Michael iránti szeretet semmit sem csökkent. Azt a média is kénytelen-kelletlen elismerte cikkekben, hogy MJ zenéjének népeszerűsége nem csökkent, sőt inkább nőtt az elmúlt hónapokban. A Nielsen Music, amely a zenei eladások és streamelések statisztikai adataival foglalkozik, azt jelentette, hogy 2019 első félévében Michael zenéjét 41%-al többen streamelték, mint 2018 ugyanezen időszakában. Mindezt annak ellenére, hogy a fővonalas média egyes véleményvezérei (pl. Oprah Winfrey) megpróbálkoztak azzal, hogy elindítsanak egy “MuteMJ” (Némítsd el Michael Jacksont!) kampányt, ami azonban a visszájára sült el. Ahelyett, hogy Jackson zenéjének a népszerűsége csökkent volna, Oprah közösségi oldalai lettek tele felháborodott kommentekkel, lépten-nyomon emlékeztetve Oprah-t azon alapvető újságírói kötelességre, amit ő elmulasztott, nevezetesen  hogy egy ügyben (pláne egy ilyen ügyben, amely az egyik fél jó hírnevét sérti) mindkét felet meg kellene hallgatni.

Erről a kötelességről amúgy nemcsak Oprah, hanem a fővonalas média nagy része “elfeledkezett”. De ez az eufémisztikus megfogalmazás. Valójában nem is feledékenységről, hanem inkább cenzúráról van szó. Magam is tudok több olyan esetről, amikor a Leaving Neverlandet kritizáló cikkeket egész egyszerűen nem volt hajlandó leközölni a zömében magát “liberálisnak” tartó, nyugati fővonalas média. Olyan szerző cikkét dobták vissza például a Huffington Poston, aki egyetemi tanár és korábban több cikket is írt már nekik. Szeretett volna rávilágítani olyan jogokra, mint az ártatlanság vélelme, vagy hogy mielőtt igazságként fogadnánk el a televízióban egyoldalúan tálalt vádakat, azelőtt talán nem ártana bizonyítani, de legalábbis meghallgatni a vita másik oldalán felsorakoztatott érveket is, illetve az újságíróknak egy kicsit mélyebb kutatómunkát végezni annál, hogy a filmben elhangzottakat tényként szajkózzák vissza. Egy másik, a Leaving Neverlandet kritizáló cikket a megjelenése után néhány órával töröltek a liberális Daily Kos weboldalról, s a szerzőnek a mai napig adósak a magyarázattal, hogy miért.

Úgy tűnik nem azonnal tényként kezelni egy vádat a #MeToo-diktatúrában annyira radikális nézetnek számít, hogy még csak nem is vitába szállnak vele (ahogy egy valódi liberálishoz illene egyet nem értés esetén), hanem egyszerűen nem engedik leközölni (ahogy azt egy diktatórikus rendszerben csinálják a rendszerbe nem illeszkedő véleményekkel). Pedig egyelőre még ezeken az elveken (mindenki ártatlan, amíg nem bizonyosodik a bűnössége, a bizonyítás terhe a vádlón van, a megvádoltnak joga van szembenézni a vádlójával és megvédeni magát stb.) alapul a nyugati jogrend – bár ha a #MeToo-radikálisokon múlik, akkor lehet, hogy már nem sokáig.

Amit fent írtam túlzásnak hat? Márpedig ugyanerről a jelenségről számolt be Dr. Srini Pillay is, a Harvard Orvosi Egyetem professzora, akinek szintén volt véleménye Leaving Neverland ügyben, s történetesen az ő cikkét sem engedték leközölni egy általa itt meg nem nevezett tekintélyes lapban, mert nem illeszkedett a #MeToo fősodorba, nevezetesen, hogy minden vádlónak azonnal hinni kell és a vádjait tényként kezelni. Ha nem így teszel, akkor “áldozathibáztató” vagy. Ezzel az indokkal dobták vissza az ő cikkét is – az senkit ne zavarjon, hogy az egyáltalán nem került bizonyításra, hogy a két vádló valóban áldozat és nem mondjuk hamis vádló, akiket a megggazdagodás reménye hajt (súlyos millió dollárokra perelik ugyanis Jackson cégeit ezen vádakkal, amiről a filmben méltatlanul kevés szó esett, bár nem véletlenül). Pillay-nak azt mondták a lapnál, hogy manapság egy ilyen cikk “karrier-öngyilkosságnak” számít. Nesze neked nyugati szólásszabadság, véleményszabadság, sajtószabadság!

Személyes tapasztalat is van. Egy ismerős rajongót az Los Angeles Times kért fel egy interjúra a Leaving Neverland kapcsán. Állítólag, hogy bemutassák mit gondolnak a rajongók az egészről. Többen “összeültünk” a virtuális térben, hogy megvitassuk, hogy elfogadja-e a felkérést vagy sem. Azért a hezitálás, mert volt egy sejtésünk, hogy az érdeklődés nem teljesen őszinte – hogy nem a valódi párbeszéd és megismerés a cél, hanem egy olyan cikket szeretnének kerekíteni, amiben hülyének, őrültnek, elvakult fanatikusoknak állíthatják be az MJ-rajongókat. A gyanúnk ellenére úgy gondoltuk adunk a dolognak egy esélyt. Hátha mégis tisztességes cikket akarnak írni! Az interjúra felkért rajongóval előre átbeszéltük, hogy milyen érvekről, a bírósági anyagokból tényszerűen alátámasztható dolgokról beszéljen. A kb. félórás telefoninterjúban mindezeket el is mondta a riporter hölgynek (legyen itt megnevezve: Amy Kaufman), aki úgy tűnt figyel és jegyzetel. Mindebből aztán semmit nem jelentetett meg, úgyhogy az igazolódott be, amit előre sejtettünk. Az egész interjúból egyetlen semmitmondó, a szövegkörnyezetéből kiragadott és még át is alakított mondatot írt bele a cikkbe, majd inkább elment a Twitterre és onnan összeszedett néhány vérmesebb rajongói hozzászólást, hogy azzal pakolja tele a cikkét. Igen, a cél az volt, hogy hülye fanatikusoknak állítsa be az MJ-rajongókat, s ebbe a képbe a higgadt, tényekkel, bírósági dokumentumokkal alátámasztott interjú valahogy nem fért bele. Hozzáteszem, hogy ugyanez a riporter előtte egy halom a Leaving Neverlandet támogató cikket közölt, s interjút is készített a rendező Dan Reed-del, akinek persze minden szavát tisztességesen leközölte, s közben csontig be is nyalt neki. Ennyit az elfogulatlan, kiegyensúlyozott tájékoztatásról. S ez még csak nem is egy bulvárlap, hanem a “nagy” Los Angeles Times.

Egy másik rajongót, Danny Olivert a brit ITV This Morning című show-jában interjúvoltak meg. Előtte őt is próbálták behúzni a csőbe. Ragaszkodtak hozzá, hogy talpig Michael Jacksonnak öltözve adjon interjút – nyilván azért, hogy bohócot csináljanak belőle. Danny azonban túljárt az eszükön. Beleegyezett a dologba (mert tudta, hogy másképp nem interjúvolnák meg), majd aztán végül mégis “civilben” jelent meg – akkor már semmit nem tudtak tenni a műsor készítői, kénytelenek voltak így adásba engedni, s ebből végül ez az interjú született:

Kicsit talán elkalandoztam június 25-étől, de kontextusba szerettem volna helyezni azt. Ilyen média-ellenszélben érkeztünk ugyanis Michael halálának 10. évfordulójához. Nem tudthattuk előre, hogy a fenti körülmények milyen hatással lesznek a megemlékezésekre.

Nos, a hatás, amit én érzékeltem, hogy a korábbiaknál kevesebb celeb emlékezett meg MJ halálának évfordulójáról, így azok előtt szeretném megemelni a kalapomat, akik most is megtették, fittyet hányva a #MeToo-radikálisokra és a politikai korrektségre. Mint például Naomi Campbell vagy Darren Hayes (a Savage Garden énekese), Spike Lee, Wesley Snipes  vagy Kim Kardashian.

 

Ami sokkal fontosabb a celebeknél az, hogy a rajongók abszolút nem zavartatták magukat és világszerte rengetegen megjelentek különféle megemlékezéseken. Az alábbiakban ezekről közlök fotó-összeállítást.

Forest Lawn (a temető, ahol Michael nyugszik).

 

A magyar rajongók által küldött alkotás

 

Piros-fehér rózsák minden mennyiségben a One Rose for MJJ csapattól. Ebben a kampányban rózsákat lehet küldeni MJ sírjához minden évben. Korábban pirosakat, idén fehéreket is az ártatlanság szimbólumaként. Idén több, mint 18 000 szál rózsát rendeltek a rajongók a One Rose for MJJ kezdeményezésen keresztül – többet, mint eddig bármelyik évben (tavaly 8000 körül volt a  rendelt rózsák száma). A virágokat csak egy napig engedik a temetőben lenni a rend érdekében. Így a One Rose for MJJ csapat egy nap után különféle kórházaknak, nyugdíjas otthonoknak szállítja szét a rózsákat.

Los Angeles-ben szimpátiatüntetés MJ mellett:

A szimpátiatüntetésen Michael unokahúga, Brandi is részt vett (jobbra)

Michael csillaga a hollywoodi Hírességek sétányán

Budapest, Magyarország (Michael fájánál)

Moszkva, Oroszország

Tel Aviv, Izrael

London, Nagy-Britannia

Csengdu, Kína

Guangdzsu, Kína

Videók:

Magyar kommentárral:

Los Angeles-i szimpátiatüntetés

Madrid, Spanyolország

Moszkva, Oroszország

London, Nagy-Britannia

Hollywood, Hírességek sétánya

Kínai rap

Csengcsu, Kína

Morsang-sur-Orge, Franciaország (június 22.)

 

Michael Jackson: “Ilyen hangzavarban nem szeretnél üvölteni?”

Továbbra is azok a dalok vannak terítéken, amelyeket Michael Jackson az 1993-as vádak után és azokra válaszul írt. A sorozat korábbi cikkei:

Is It Scary

Money

Tabloid Junkie

Edvard Munch “A sikoly” című festménye

Ezúttal az a dal következik, amely a HIStory album első kislemezeként jelent meg, s amelynek címe Scream. Ez egy duett Michael húgával, Janet Jacksonnal. Egyúttal ez az album nyitó dala is. Egyszer valaki rámutatott egy fórumon, hogy az album egy üvöltéssel kezdődik (Scream) és egy mosollyal zárul (Smile). A kettő között pedig egy utazáson veszünk részt, amelynek során Michael végigvezet minket a legsötétebb óráján – az ő saját szempontjából. Dühét az is jól kifejezi, hogy életében ebben a dalban használta először az f-betűs szót. A dal, hasonlóan a HIStory-Blood on the Dance Floor korszak több dalához, kemény, indusztriális, nem kifejezetten rádióbarát slágerzene – nem is annak szánták.

Akárcsak a Tabloid Junkie, a médiából ömlő hazugságokról és igazságtalnságról szól, de nem csupán Michael személyes kálváriája kontextusában, hanem tágabb társadalmi kontextusban láttatja ezeket a témákat.

“Egy férfit brutálisan halálra vertek a rendőrök miután tévesen egy rablás gyanúsítottjaként azonosították. A férfi egy 18 éves fekete férfi volt.” – halljuk a dal alatt egy hírolvasótól, 18 évvel a Black Lives Matter mozgalom előtt.

Michael és Janet a Screamben (a bal alsó sarokban a póz, amely utal Munch festményére)

A dalhoz készült, Mark Romanek által rendezett videó igazi mestermunka, amely még ma is futurisztikus. Tele van szimbolizmussal és finom kulturális utalásokkal – pl. híres műalkotásokat láthatunk benne. A dal címe utalás Edvard Munch híres festményére, A sikolyra (angolul The Scream), s látjuk is a festményt megelevenedni a videóban.

Később a Sikoly (Scream) című horror film készítői elmondták, hogy ők viszont a Jackson videóból vették az ötletet a film címéhez.

 

 

Scream (Üvöltés)

Michael:

“Elegem van az igazságtalanságból
Elegem van a cselszövésekből
A hazugságok undorítóak
Tehát ez mit jelent?
A fenébe is!

Lerúgtok
Nekem fel kell kelnem
Bármennyire is elcseszettnek hangzik
Az egész rendszer úgy szar ahogy van
A fenébe is!”

Janet:

“Az árnyékban leselkedsz
Gyere a fényre
Azt mondod nincs igazam
Akkor jobb, ha bebizonyítod, hogy neked van
Lelkeket árulsz
De engem a sajátom érdekel
Erősebbé kell válnom
És nem fogom feladni a harcot.”

Michael:

Ilyen hangzavarban nem szeretnél üvölteni?

[…]

Michael:

“Elegem van abból, hogy
A saját módodon adod elő a sztorit
Ez zavart okoz
És te azt hiszed ez így rendben van
A fenébe is!”

Janet:

“Állandóan változtatod a szabályokat
Miközben a játékot játszom
Nem hiszem, hogy sokáig bírom még
Azt hiszem megőrülök.”

[…]

Janet:

“Ó Istenem, nem hiszem el mit láttam, amikor bekapcsoltam ma este a TV-t
Undorító volt mind az igazságtalanság, mind az igazságtalanság”

Michael:

“Mind az igazságtalanság.”

 

Michael Jackson: “Csak mert olvastad egy magazinban, vagy láttad a TV képernyőn, ne gondold, hogy tény”

Folytatjuk sorozatunkat, amelyben azokat a dalokat mutatom be, melyeket Michael Jackson az 1993-as vádak után és azokra válaszul írt. Az Is It Scary és a Money után ismét egy olyan dal jön, amely (sajnos) ma is aktuális: a Tabloid Junkie.

Az elmúlt hetekben láthattuk ismét a szemünk előtt megelevenedni, hogy miről is énekelt Michael már 25 évvel ezelőtt. Máig sem változott sokat a világ ebben. Akár az afro-amerikai polgárjogi harcost, Malcolm X-et is idézhetném itt:

“A média a legnagyobb hatalmú elem a Földön. Hatalmukban áll bűnössé tenni az ártatlant és ártatlanná a bűnöst – ez hatalom. Mert kontroll alatt tartják a tömegek gondolkodását.”

Hát ezt láttuk bizony az elmúlt hetekben is – Magyarországon és nemzetközi szinten egyaránt. Láttuk, amint a média minden bizonyíték nélkül készpénznek veszi és készpénznek állítja be a Leaving Neverlandben elhangzottakat. Láttuk cikkek tömkelegeit megjelenni olyanok tollából, akiknek halvány lila fogalmuk sincs erről az ügyről a filmben elhangzó egyoldalú vádaskodáson kívül. Olyanok tollából, akik sosem olvasták a bírósági dokumentumokat, akik nincsenek tisztában a korábbi vádak hátterével sem, s Michael Jacksonról, mint emberről is maximum felszínes, sokszor éppen a bulvármédiából, vagy a Wikipediáról származó “tudással” rendelkeznek. Ilyenek osztják rendszeresen az észt a médiában MJ-ről, s ilyenek befolyásolják az emberek gondolkodását róla. S közben ráadásul szemmel láthatóan azt hiszik marha nagy okosságokat írnak!

Ha nem vigyázunk könnyen egy olyan világban találjuk magunkat, mint a Mátrix c. filmben, csak itt nem számítógépek vetítik ki elénk a hamis világot, hanem a média.

De ez az egész nemcsak MJ-ről szól, s nemcsak erről az ügyről. Ez lehet egy esettanulmány a média korrupt, hazug, elfogult működéséről, de a dolog rendszerszintű problémákra világít rá.  Szerintem mindenki tapasztalta már olyan dolgok esetében, amiről az átlagnál nagyobb tudással rendelkezik (pl. mert az a szakterülete), hogy mennyi marhaságot össze tud hordani a média. Ha valamiről nem rendelkezünk kellő tudással, akkor ezt sokszor nehéz észrevenni, de amint valamiről egy picit többet tudunk, rögtön meglátjuk abban a témában a sok hülyeséget, amit újságírók le bírnak írni. Ez legyen intő jel mindannyiunk számára arra vonatkozóan, hogy akkor valószínűleg ez sok más dologban is így van, amihez kevésbé értünk!

Az az igazság, hogy az újságírók a legritkább esetben ássák bele magukat egy témába igazán mélyen. Szorít a határidő, valamit írni kell, holnap meg már egy másik támában kell valami mást írni. Így aztán mélyreható kutatás helyett írnak valami felszínes hülyeséget, max. elolvasnak még két cikket hozzá (ami rendszerint ugyanolyan felszínes hülyeség, mint amilyen a saját cikkük lesz). Aztán ezzel lehet erősíteni egymás hangját – és a dezinformációs spirált.

Van olyan ugyan, hogy oknyomozó újságírás, de egyre inkább kikopik a gyors klikkvadászat és a TLDR (“too long, didn’t read”) korában. Szóval a Tabloid Junkie megjelenése óta, ha lehet, csak rosszabb lett  a helyzet ezen a fronton.

Aztán a szándékos tematizálásról, ferdítésről, álhírekről még nem is beszéltünk. Egy pár éve sok szó esik az álhírek jelenségéről: a közösségi médiában terjedő “fake news-ról” gyakran közöl intő cikkeket a hagyományos, fővonalas média. Számomra ez egy picit megmosolyogtató, hiszen ők is ugyanolyan sárosak ebben a kérdésben. Michael Jackson és a rajongói tudnának erről mesélni elég sokat! S ez a dolog egyáltalán nem új jelenség.

Ha azt hiszed kitalálom csak, akkor nézd meg mondjuk ezt az 1994-es dokumentumfilmet arról, hogy hogyan működik a bulvármédia, mekkora pénzek forognak benne, milyen korrupt is ez a világ, s mekkora biznisz is MJ-t mocskolni! A film ugyanis éppen az MJ elleni 1993-as vádakkal kapcsolatos médiacirkuszt használja a média-korrupció illusztrálására.

Vagy olvasd el ezt a cikket arról, hogy milyen egyoldalúan is tudósított a média nagy része MJ 2005-ös peréről! Nem csoda, hogy sok ember meglepődött az ítéleten, amikor a média egyáltalán nem azt közvetítette le nekik, ami valójában lezajlott a tárgyalóteremben!

Nincs ez másként most sem, a Leaving Neverland esetében. Kaptunk egy egyoldalú filmet (ami gyakorlatilag azzal egyenértékű, mintha egy bírósági tárgyaláson pusztán a Vád meghallgatása után, a Védelem meghallgatása nélkül akarnánk dönteni), s a média, ahelyett, hogy korrigálná ezt az egyoldalúságot azzal, hogy mondjuk mindkét oldalnak megadja az egyenlő arányú lehetőséget a megszólalásra (a másik oldalt MJ halála miatt itt MJ hagyatékkezelője és családja képviseli), inkább csak ráerősít az egyoldalúságra egy hasonlóan egyoldalú promóciós kampánnyal, s azzal, hogy megbocsáthatatlan módon, eleve készpénznek veszi és úgy is kezeli a filmben elhangzó vádakat.  A dolog igazságtalanságát csak tetézi, hogy a vádlott halott, s nem tudja sem megvédeni magát, sem szembenézni a vádlóival, sem pedig beperelni őket rágalmazásért. Ezért fokozottan fontos lenne a kiegyensúlyozott, elfogulatlan tájékoztatás a média részéről.

A médiának ugyanis nem feladata egyik vagy másik oldalra állni, s nem feladata megmondani az olvasónak, hogy mit gondoljon! Az a feladata, hogy egyenlő arányban beszámoljon mindkét oldal álláspontjáról és aztán hagyja, hogy a néző eldöntse magának, hogy ő mit gondol az egészről. Itt azonban nagyrészt egyáltalán nem ezt láttuk. MJ családja például beszámolt róla, hogy a fővonalas médiában alig kaptak megszólalási lehetőséget. MJ hagyatékkezelője ugyanígy járt.

Az elmúlt hetekben ugyan felkapott pár médium néhány témát, amely rávilágít arra, hogy bizonyíthatóan hamis állítások hangzanak el a filmben, de ez édeskevés ahhoz képest, hogy maga a film mekkora média támogatást és hátszelet kapott.

Most, hogy ezt kiírtam magamból átadom a szót Michaelnek. Amint látható a fentiekből is, amit a dalban leírt 25 éve egyáltalán nem túlzás! Tűpontos kórkép!

Tabloid Junkie (Bulvár Junkie)

Spekulálj, hogy megtörd azt, akit gyűlölsz
Köröztesd a hazugságot, amit lefoglaltál
Gyilkolj és csonkolj
Mint a hisztériában lévő üldöző média
Kit akartok legközelebb feltámasztani?
JFK lebuktatta a CIA-t
Az igazat megvallva a füves domb
Mint a zsaroló sztori a teljes dicsőségedben

Ez rágalom
Azt mondod ez nem kard
De a tolladdal embereket kínzol
Az Urat is megfeszítenéd
És nem kell elolvasnod
És nem kell bevenned
Ha megveszed, azzal eteted
Szóval miért hülyítjük önmagunkat?

Csak mert olvastad egy magazinban
Vagy láttad a TV képernyőn
Még ne gondold, hogy tény
Bár mindenki el akar róla olvasni mindent
Csak mert olvastad egy magazinban
Vagy láttad a TV képernyőn
Még ne gondold hogy tény
Azt mondják róla, hogy homoszexuális

A gettóban
Vádold meg hamisan, ha tudod
Lődd le, hogy meghaljon
S aztán vádold őt, ha tudod
Ha meghal, akkor szimpatizálj vele
Micsoda hamis tanúk!
Átkozott önigazultság

Feketében
szúrjál hátba engem
Az arcomba
Meg hazudj és szégyenítsd meg a fajt
Heroin és Marylin
Ahogy a címlapsztorik mondják
Teljes dicsőségedben

Ez rágalom
A szavak, amiket használsz
Paraziták vagytok fekete-fehérben
Bármit megtesztek a hírekért
És nem kell megvenned
És nem fogják dicsőíteni
Ha elolvasod azzal szentesíted
Szóval miért hülyítjük önmagunkat?

Csak mert olvastad egy magazinban
Vagy láttad a TV képernyőn
Még ne gondold, hogy tény
Mindenki el akar róla olvasni mindent
Csak mert olvastad egy magazinban
Vagy láttad a TV képernyőn
Még ne gondold, hogy tény
De látod mindenki el akar hinni belőle mindent

Csak mert olvastad egy magazinban
Vagy láttad a TV képernyőn
Még ne gondold, hogy tény
Mindenki el akar róla olvasni mindent
Csak mert olvastad egy magazinban
Vagy láttad a TV képernyőn
Még ne gondold, hogy tény
A nő szőke és biszexuális

Botrány!
A szavak, amiket használsz
Paraziták vagytok fekete-fehérben
Bármit megtesztek a hírekért
És nem kell megvenned
És nem fogják dicsőíteni
Ha elolvasod azzal szentesíted
Szóval miért hülyítjük önmagunkat?

Botrány!
Azt mondod ez nem bűn
De a tolladdal embereket kínzol
Szóval miért hülyítjük önmagunkat?

Csak mert olvastad egy magazinban
Vagy láttad a TV képernyőn
Még ne gondold hogy tény
Bár mindenki el akar róla olvasni mindent
Csak mert olvastad egy magazinban
Vagy láttad a TV képernyőn
Még ne gondold hogy tény
De látod mindenki el akar róla olvasni mindent

Csak mert olvastad egy magazinban
Vagy láttad a TV képernyőn
Még ne gondold hogy tény
(A Sunday Times nem a barátom)
Csak mert olvastad egy magazinban
Vagy láttad a TV képernyőn
Még ne gondold hogy tény
Csak mert olvastad egy magazinban
Vagy láttad a TV képernyőn
Még ne gondold hogy tény
Olyan átkozottul tisztelhetetlen vagy!

(Bocs a helyenként suta fordításért. Angolul jobban hangzik. 🙂 )

Right On! – A magazin, amelyik a Jackson 5-nak köszönhette a születését

Sokan emlékszünk tinédzserkorunk meghatározó magazinjaira: a BRAVO-ra, a Popcornra, az Ifjúsági Magazinra. Az Internet előtti időkben többnyire ezekből tudtunk informálódni kedvenc popsztárjainkról, a megjelenő albumokról és kislemezekről, illetve a slágerlistákról.

Az Egyesült Államokban is voltak természetesen hasonló tinimagazinok. Az első talán az először 1944-ben megjelenő Seventeen magazin volt, amely inkább a divatra, romantikára fókuszált, majd 1965-ben jött a Tiger Beat, ami már jobban hasonlított pl. a nálunk ismert BRAVO-hoz abban a tekintetben, hogy elsősorban a tinédzserek által kedvelt popsztárokra, színészekre koncentrált, amolyan rajongói magazinként.

A nagyon fehér Tiger Beat – itt éppen a Monkees-zal a címlapján

Egy gond volt ezekkel. Abban az időben még volt annyira szegregált az amerikai társadalom, hogy ezek a magazinok fekete előadóknak nem nagyon adtak helyet. Fehér közönségnek szóltak, fehér sztárokról.

Így hiába hódította meg a Jackson 5 az 1970-es évek elején a slágerlistákat és hiába lettek volna tökéletesen illeszthetők egy tinimagazin profiljába, valahogy mégsem nagyon tudták megvetni a lábukat az ilyen, elsősorban fehér tinilányoknak szóló magazinokban.

Hogy érzékeltessem mennyire kényes téma is volt ez abban az időben hadd idézzek egy történetet Joseph Vogel Man In The Music című könyvéből, amelyet egy nő mondott el röviddel Michael Jackson halála után: “11 éves voltam és egy rendőr lánya, amikor a Jackson 5 megjelent a TV-ben. Néztem egy percig és azt mondtam: ‘[Michael] de édes!’ A dühöt amit az a pillanat kiváltott a házunkban soha nem fogom elfelejteni. Korábban még sosem láttam fekete embert: az apám rasszizmusa és dühe fékezhetetlen volt. Megvédtem Michael Jacksont azon az estén és az apám átvitt egy másik szobába és addig vert, amíg meg nem ígértem, hogy soha többé nem beszélek róla.”

Ebből is látszik, hogy még akkor is sokan voltak, akik enyhén szólva nem tartották kívánatosnak, hogy a fehér tinilányok romantikus álmodozásainak esetlegesen fekete fiúk is a tárgyává váljanak.

Figyelembe véve azonban a Jackson 5 sikereit, igény az lett volna arra a rajongók részéről, hogy olvashassanak a fiúkról. Ez az igény végül egy új magazint hívott életre, az először 1971-ben megjelenő Right On! magazint – az első afro-amerikai tinimagazint.

Az első szám címlapjára ki más kerülhetett volna, mint a Jackson 5 és gyakorlatilag a magazin létének első három évét Jackson 5 rajongói magazinként töltötte: szinte minden szám címlapján ők szerepeltek, s a lap tele volt róluk szóló cikkekkel, interjúkkal, képekkel. Ami jelzi a J5 körüli őrületet abban az időben.

Egy kis ízelítő:

A ’70-es évek közepére a J5 népszerűsége kissé megkopott, így a Right On!-nak is megszűnt a J5 rajongói magazin jellege és egyre több teret adtak más fekete előadóknak is. De azért Jacksonékat továbbra sem hanyagolták el.

1974-ben címlapsztoriként számoltak be Jermaine Jackson és Hazel Gordy (a Motown lemezcég tulajdonosának, Berry Gordy-nak a lánya) esküvőjéről.

1976-1977

Michael, Janet és Randy Jackson egy 1977-es Right On! címlapon

Michael felőttkori szólókarrierjét az 1979-ben, 21 éves korában megjelent Off The Wall albumtól számítják. Ezzel, majd még inkább az 1982-ben megjelent Thriller albummal emelkedett a karrierje igazán a sztratoszférába. A fehér Amerika is ismét felfedezte magának Michael Jacksont, de a Right On! végig ott volt.

A Right On! magazin  tehát gyakorlatilag végigkísérte Michael pályafutását.

2011-ben szűnt meg. Ahogy a nyomtatott média nagy része, végül ők sem bírták már a versenyt az Internettel.

Michael Jackson unokaöccsei 100 millió dollárra perelik a Radar Online-t

Részletek a másik blogomon: https://jacksonaktak.wordpress.com/2016/07/28/michael-jackson-unokaoccsei-100-millio-dollarra-perelik-a-radar-online-t/

Michael Jackson “titkos szobája”

Részletek a Jackson Aktákon: Michael Jackson “titkos szobája”

A fotóművész leleplezi a média hazugságait Michael Jacksonról!

Részletek a Jackson Aktákon: A fotóművész leleplezi a média hazugságait Michael Jacksonról!

Ügyész: NEM találtunk gyerekpornót vagy bármi illegálist Michael Jacksonnál!

Teljes cikk a másik blogomon:

Ügyész: NEM találtunk gyerekpornót vagy bármi illegálist Michael Jacksonnál!

Reagálás a média aktuális Michael Jackson elleni rágalomhadjáratára

Ez a másik blogom témája, így az alábbi linkeken reagálok:

Négy nappal halála hetedik évfordulója előtt ismét Michael Jackson mocskolásába kezdett a bulvármédia

A média képmutatása Michael Jacksont illetően

Több, mint 44 éve, hogy Michael Jackson először a Rolling Stone magazin címlapjára került

A Rolling Stone magazin attitűdje Michael Jackson felé nem mindig volt előítéletektől mentes (lásd ezt a bejegyzést), de az tény, hogy mai napig Michael az, aki a legfiatalabban a zenei magazin címlapjára került. Április 29-én múlt 44 éve, hogy 1971-ben a standokra került ez a szám, amin Michael látható ezzel a felirattal: “Miért marad fenn ez a 11 éves sokkal a lefekvési ideje után is?” Azt is olvashatjuk a címlapon, hogy Michael ekkorra már hat aranylemezzel büszkélkedhetett.

Hűen az akkori Motown propagandához Michael egy évvel fiatalabbnak van beállítva a valós koránál, hiszen itt valójában már 12 éves volt. De ez is bőven elég a rekordhoz.

rollingstone71_1