Valamennyi bejegyzés

Új rekordhoz segítette Michael Jacksont a Love Never Felt So Good a Billboardon

A Billboard magazin közzétette eheti slágerlistáját, melynek alapján Michael Jackson Xscape című albuma a második helyre került, mindössze 7 ezer példánnyal elmaradva a Black Keys Turn Blue című albumától. A globális piacon ugyanakkor az első helyen áll az Xscape a MediaTraffic jelentése szerint.

Clipboard04

A Billboard kislemez slágerlistáján Michael történelmet írt azzal, hogy a Love Never Felt So Good ezen a héten előreugrott a 22. helyről a 9. helyre. Ezzel ugyanis Michael az első és egyetlen művész, akinek öt évtizeden át minden évtizedben volt Top 10-es slágere a Billboard slágerlistáján. A sort 1971-ben nyitotta a Got to Be There, amely a 4. helyig jutott. A ’70-es évek után Michaelnek voltak Top 10-es slágerei a ’80-as, ’90-es, ’00-ás és most már a ’10-es években is. (Ha a Jackson 5-ot is számolnánk, akkor ráadásul ez hat évtized lenne, mivel a J5 első slágerét, az 1. helyig jutó I Want You Back-et 1969-ben adták ki.)

Michael ezzel az új rekorddal olyan művészeket előzött meg, akik négy évtizeden át tudtak felmutatni Top 10-es slágereket. Ezek a művészek Barbra Streisand, Cher (mindkettő ’60-’90-es évek), Aerosmith (’70-’00-es évek), Madonna és Whitney Houston (’80-’10-es évek).

Michael egy másik rekordot is felállított ezzel: első és eddigi utolsó Top 10-es slágere között 42 év, hat hónap és egy hét telt el. A Got to Be There 1971. november 20-án került be a Top 10-be. Ebben a rangsorban Santana áll a második helyen (33 év és nyolc hónap), Cher pedig a harmadikon (33 év, egy hónap és három hét).

A Love Never Felt So Good egyébként MJ 29. Top 10 slágere – a Top 10 slágerek száma tekintetben a harmadik helyen áll Madonna és a Beatles mögött, de ha a Jackson 5 Top 10 slágereit is számolnánk (további 10 Top 10 sláger), akkor első lenne.

A Love Never Felt So Good egyben Michael első Top 10-es slágere az USA-ban a halála óta. Az R&B/Hip-Hop dalok slágerlistáján a dal az 5. helyen áll.

Az új album megjelenése felpörgette Michael katalógus albumainak az eladását is. A héten a Number Ones a 28., az Essential Michael Jackson a 67., a több, mint 31 éve megjelent Thriller pedig a 70. helyen áll a Billboard album slágerlistáján. A Number Ones első a katalógus albumok slágerlistáján, az Essential második, a Thriller pedig negyedik.

Az Xscape a világ második legnagyobb lemezpiacán, Nagy-Britanniában is jól szerepel. Ott a slágerlista első helyén nyitott – s ezzel Michael 10. listavezető albuma lett a szigetországban. A nagyobb vásárlóerővel rendelkező piacok közül első helyet ért el Franciaországban, Spanyolországban és Mexikóban is. Magyarországon a 7. helyen nyitott az album, a Love Never Felt So Good pedig ezen a héten a 6. helyen áll.

A MediaTraffic jelentése szerint a globális piacon a Love Never Felt So Good a 6. helyen áll és a hét legnagyobbat előreugró dala volt.

Forrás: http://www.billboard.com/articles/news/6092276/michael-jackson-coldplay-hot-100-top-10-john-legend-no-1

http://www.mediatraffic.de/albums.htm

Reklámok