Valamennyi bejegyzés

Michael Jackson hagyatékkezelője beperelte a Disney-t

Tegnap Michael Jackson hagyatékkezelője beperelte a Disney-t szellemi tulajdonnal kapcsolatos jogok megsértése miatt.

Az előzmény az, hogy a Disney tulajdonában lévő ABC televízió társaság a múlt héten bemutatott egy kétórás dokumentumfilmet Michaelről. Ami a film minőségét illeti, a szokásos elnagyolt és szenzációhajhász “alkotás”, amelyben olyan bulvár újságírók is megjelennek, mint például az MJ gyalázásából egy egész karriert felépítő Diane Dimond, vagy a szintén a bulvár kategóriába sorolható Jackson-életrajz , a “Magic and the Madness” szerzője J. Randy Taraborelli. A filmről a Rolling Stone magazin is az írta, hogy “kevés új ismeretet kínál, időnként tele van karosszék pszichoanalízissel és alátámasztás nélküli feltételezésekkel”.

Persze a véleményéhez mindenkinek joga van, nem is emiatt pereli a hagyatékkezelő az ABC-t, illetve a Disney-t, hanem mert a filmben illetéktelenül használták fel Michael szellemi tulajdonát: a zenéjét, videóit, koncertfelvételeit. A hagyatékkezelő szerint a Disney nem kért engedélyt tőlük a több tucatnyi szellemi tulajdoni védelem alá eső anyag használatához.

A hagyatékkezelő mindössze a program adásba kerülése előtt két nappal értesült a filmről egy trailerből. Ezután felvették a kapcsolatot a Disney-vel és figyelmeztették őket rá, hogy a trailerben szellemi tulajdonjogi védelem alá eső anyagok is találhatók. A Disney ügyvédje azzal válaszolt, hogy “jóhiszeműségből” eltávolítják a kifogásolt anyagot. Amikor a hagyatékkezelő megkérdezte, hogy használ-e a film más szellemi tulajdonjogi védelem alá eső anyagot is, azt a választ kapták, hogy csupán kisebb zenei részleteket. Amikor arra kérték a Disney-t, hogy pontosan nevezzék meg a felhasznált anyagot, ők erre nem voltak hajlandók válaszolni.

A Disney azzal érvelt, hogy az anyag használata az ún. “fair use” (tisztességes felhasználás) doktrína alá esik, ami azt jelenti, hogy szellemi tulajdoni védelem alá eső művekből lehet használni részleteket olyan esetekben, ha annak valamilyen hírértéke van, vagy kutatás, illetve oktatás céljából használják fel azokat. A Disney azzal érvelt a hagyatékkezelő felé, hogy a dokumentumfilm “hírprogram” volt.

A hagyatékkezelő ezt vitatja. Szerintük a dokumentumfilmen elhangzott információk semmiféle hírértékkel nem bírnak 2018-ban. A hagyatékkezelő további leveleket is írt a Disney-nek még a film adásba kerülése előtt, de ezekre nem válaszoltak.

A hagyatékkezelő felhozza, hogy ez a magatartás különösen képmutató a Disney-től, amikor az híres arról, hogy a saját szellemi tulajdonát tűzzel-vassal védi. Példaként említenek három esetet is.

Az egyikben a Disney 1 millió dollárra perelt egy párt, akik gyermekrendezvényeken, partikon léptek fel olyan jelmezekben, amelyek a Disney szerint erősen emlékeztettek a Micimackóról készült Disney-rajzfilm Tigris és Füles figuráira.

Egy másik esetben a Disney óvodákat fenyegetett meg perrel,  ha nem távolítják el a falaikról az oda festett Mickey-egér és Donald-kacsa figurákat – vagy bármilyen antropomorf egér, vagy kacsa ábrázolást.

Egy harmadik esetben a Disney felszólítást küldött a Facebooknak, a Twitternek és más közösségi médiának, hogy töröljenek minden olyan kommentet, amikben a felhasználók legálisan megvásárolt Star Wars babáikról közöltek fényképeket. Szerintük még ez is sérti a Disney szellemi tulajdoni jogait.

Ennek tükrében eléggé kettős mérce a hagyatékkezelő szerint, hogy mások szellemi tulajdonával kapcsolatban meglehetősen tágan értelmezik a “fair use” fogalmát.

A teljes beadvány itt olvasható: https://www.scribd.com/document/380590529/Jackson-v-ABC#from_embed

Reklámok

Right On! – A magazin, amelyik a Jackson 5-nak köszönhette a születését

Sokan emlékszünk tinédzserkorunk meghatározó magazinjaira: a BRAVO-ra, a Popcornra, az Ifjúsági Magazinra. Az Internet előtti időkben többnyire ezekből tudtunk informálódni kedvenc popsztárjainkról, a megjelenő albumokról és kislemezekről, illetve a slágerlistákról.

Az Egyesült Államokban is voltak természetesen hasonló tinimagazinok. Az első talán az először 1944-ben megjelenő Seventeen magazin volt, amely inkább a divatra, romantikára fókuszált, majd 1965-ben jött a Tiger Beat, ami már jobban hasonlított pl. a nálunk ismert BRAVO-hoz abban a tekintetben, hogy elsősorban a tinédzserek által kedvelt popsztárokra, színészekre koncentrált, amolyan rajongói magazinként.

A nagyon fehér Tiger Beat – itt éppen a Monkees-zal a címlapján

Egy gond volt ezekkel. Abban az időben még volt annyira szegregált az amerikai társadalom, hogy ezek a magazinok fekete előadóknak nem nagyon adtak helyet. Fehér közönségnek szóltak, fehér sztárokról.

Így hiába hódította meg a Jackson 5 az 1970-es évek elején a slágerlistákat és hiába lettek volna tökéletesen illeszthetők egy tinimagazin profiljába, valahogy mégsem nagyon tudták megvetni a lábukat az ilyen, elsősorban fehér tinilányoknak szóló magazinokban.

Hogy érzékeltessem mennyire kényes téma is volt ez abban az időben hadd idézzek egy történetet Joseph Vogel Man In The Music című könyvéből, amelyet egy nő mondott el röviddel Michael Jackson halála után: “11 éves voltam és egy rendőr lánya, amikor a Jackson 5 megjelent a TV-ben. Néztem egy percig és azt mondtam: ‘[Michael] de édes!’ A dühöt amit az a pillanat kiváltott a házunkban soha nem fogom elfelejteni. Korábban még sosem láttam fekete embert: az apám rasszizmusa és dühe fékezhetetlen volt. Megvédtem Michael Jacksont azon az estén és az apám átvitt egy másik szobába és addig vert, amíg meg nem ígértem, hogy soha többé nem beszélek róla.”

Ebből is látszik, hogy még akkor is sokan voltak, akik enyhén szólva nem tartották kívánatosnak, hogy a fehér tinilányok romantikus álmodozásainak esetlegesen fekete fiúk is a tárgyává váljanak.

Figyelembe véve azonban a Jackson 5 sikereit, igény az lett volna arra a rajongók részéről, hogy olvashassanak a fiúkról. Ez az igény végül egy új magazint hívott életre, az először 1971-ben megjelenő Right On! magazint – az első afro-amerikai tinimagazint.

Az első szám címlapjára ki más kerülhetett volna, mint a Jackson 5 és gyakorlatilag a magazin létének első három évét Jackson 5 rajongói magazinként töltötte: szinte minden szám címlapján ők szerepeltek, s a lap tele volt róluk szóló cikkekkel, interjúkkal, képekkel. Ami jelzi a J5 körüli őrületet abban az időben.

Egy kis ízelítő:

A ’70-es évek közepére a J5 népszerűsége kissé megkopott, így a Right On!-nak is megszűnt a J5 rajongói magazin jellege és egyre több teret adtak más fekete előadóknak is. De azért Jacksonékat továbbra sem hanyagolták el.

1974-ben címlapsztoriként számoltak be Jermaine Jackson és Hazel Gordy (a Motown lemezcég tulajdonosának, Berry Gordy-nak a lánya) esküvőjéről.

1976-1977

Michael, Janet és Randy Jackson egy 1977-es Right On! címlapon

Michael felőttkori szólókarrierjét az 1979-ben, 21 éves korában megjelent Off The Wall albumtól számítják. Ezzel, majd még inkább az 1982-ben megjelent Thriller albummal emelkedett a karrierje igazán a sztratoszférába. A fehér Amerika is ismét felfedezte magának Michael Jacksont, de a Right On! végig ott volt.

A Right On! magazin  tehát gyakorlatilag végigkísérte Michael pályafutását.

2011-ben szűnt meg. Ahogy a nyomtatott média nagy része, végül ők sem bírták már a versenyt az Internettel.

Quincy Jones elnézést kért

Kapcsolódva az előző bejegyzéshez. Quincy Jones tegnap ezt a Twitter üzenetet tette közzé.

Magyarul:

“Néhány hétvégével ezelőtt a hat lányom (akikre nagyon büszke vagyok) félrevont egy “családi beavatkozásra” néhány buta dolog miatt, amiket két interjúban mondtam a közelmúltban és… MEGTANULTAM A LECKÉT! Hadd mondjam el, hogy nagyon hálás vagyok a lányaimnak, mert nem félnek kiállni az apjuk ellen. Nem vagyok tökéletes és nem félek attól, hogy kimondjam. És elnézést kérek és nem félek kimondani.

Amikor elég szerencsés vagy ahhoz, hogy egy ilyen hosszú és őrült életet élj (és csak nemrég hagytad abba az ivást – három évvel ezelőtt!) akkor néhány esemény bizonyos részletei (amelyek NEM festenek teljes képet a szándékaimról vagy az élményeimről) egyszerre rohannak meg, de még 85 évesen sem lehet kifogást találni erre a “szóhányásra” és gyalázkodásra. Az egyik legnehezebb dolog ebben a helyzetben az, hogy ez a gyalázkodás ellentétben áll azokkal az igazi üzenetekkel, amiket próbáltam átadni a rasszizmusról, egyenlőtlenségről, homofóbiáról, szegénységről… akármiről. És természetesen én ezt nem szeretném. Privát már megkerestem a barátaimat, de amikor a nyilvánosság előtt éled az életed, akkor felelősséged van arra, hogy példát mutass és mivel én a nyilvánosság előtt élem az életemet szerettem volna nyilvánosan is elnézést kérni.

Elnézést kérek mindenkitől, akiket a szavaim megbántottak és különösen elnézést kérek azon barátaimtól, akik még velünk vannak és azoktól is, akik már nincsenek. Ezek a barátok olyanok nekem, mint a vér szerinti családom. Kedves családomnak és barátaimnak… köszönöm a kegyességeteket. Köszönöm, hogy rám szóltatok, amikor egyértelműen hibáztam… sokat hibáztam. Még ha néha nehéz is szembenézni a kritikával vagy bírálattal (különösen nyilvánosan) akarom, hogy tudjátok, hogy meghallottam. MINDNYÁJATOKAT meghallottam… és köszönöm. Tehát arra bátorítalak benneteket, hogy növekedjetek velem és gyerünk előre. Szeretettel, egy 85 éves görbelábú ember, aki még mindig tanul a hibáiból.”

Nem, Michael Jackson nem “lopta” a Billie Jeant!

A most 84 éves Quincy Jones bizarr interjút adott a Vulture-nek. Ebben mindenkiről leszedi a keresztvizet, aki szóba kerül. Az interjúban többek között leszólja a Beatlest és Jimi Hendrixet, valamint kéretlenül kiteregeti Marlon Brando, Richard Pryor és Marvin Gaye állítólagos homoszexuális kapcsolatait. De az eggyel korábbi interjúja sem volt sokkal jobb a GQ magazinban, ahol arról regélt, hogy Ray Charles hogyan injekciózta magát kábítószerrel a heréjében – legalábbis Quincy állítása szerint, de nem kímélte Prince-t (a zenészt) sem. Marilyn Monroe-t is leszólta és olyan meglehetősen kétségbe vonható állításokat tett miszerint Monroe viszonyt akart vele, de ő visszautasította, mert “körte alakú” mellei voltak. Mellette viszont áradozik Porfirio Rubirosa sportoló és diplomata pénisz méretéről.

A mostani interjúban is állít valami hasonlót, mint amit Monroe-ról csak most Donald Trump lányáról, Ivankáról. Szerinte a hölgy huszonévesen éppen vele akart randizni, aki a hetvenes éveiben járt már akkor is. Önmagával egyébként is roppant elégedett. A “Mi az Ön legnagyobb zenei újítása?” kérdésre nemes egyszerűséggel csak így válaszolt: “Minden, amit csináltam.” Na, szóval azért nem mindenki szar neki sem. Önmagát imádja.

Ebből is látni kellene a médiának, hogy Quincy már nem teljesen beszámítható, de hát ez sosem akadályozta meg őket, hogy a szennyet azonnal elterjesszék, mint a futótüzet.

Quincy Michael Jacksonra is valamiért nagyon orrol, mert amióta meghalt nem volt róla egy kedves szava sem, pedig Michael sosem szidta őt, mindig a legnagyobb elismeréssel beszélt róla. A mostani interjú Michaelre vonatkozó részében egy gátlástalan tolvajnak nevezi, mert szerinte “lopta” a Billie Jean egy riffjét Donna Summer State of Independence című dalából. Michael háttérvokálozik a dalban és Quincy szerint akkor “lopta” az ötletet.

Na most aki ismeri egy kicsit is a zenetörténetet, no meg a két dalt, az tudja, hogy mekkora ostobaság emiatt letolvajozni MJ-t, akár valóban inspirálta ez a riff, akár nem. A két dalban nem sok hasonlóság van.

State of Independence

Billie Jean

Sőt, így Donna Summer verziójával semmi hasonlóság nincs. Ahol jobban felfedezhető talán a Billie Jean-éhez hasonló riff az Vangelis és Jon Anderson eredeti verziójának az eleje:

De azért ezért ne gátlástalan tolvajozzuk már le Michaelt, amikor az ilyenfajta és ilyen mértékű kölcsönzésekkel telistele van a zenetörténelem, akár a könnyűzenét nézzük, akár a klasszikus zenét. Ettől nem lesz egy zenész tolvaj, s nem lesz a Billie Jean plágium, amikor a két dal nem is hasonlít egymásra!

Mellesleg Jon Andersonnak annak idején nyíltan el is mondták, hogy MJ az ő dalából kölcsönözte ezt a részt, s teljesen rendben volt a dolog a számára, hiszen ez nyilván nem olyan mértékű kölcsönzés, inspiráció, amit plágiumnak lehet nevezni.

“Itt van ez a klasszikus sztorim arról hogyan inspiráltuk Michael Jackson Thrillerét. Quincy Jones mondta nekem, hogy ő és Michael hallgatták a The Friends of Mr. Cairo című albumunkat. Vették a riffet és funky-vá tették a Billie Jeanhez. Quincy azt mondta, hogy felvette a State of Independence című dalunkat Donna Summerrel és én mondtam neki, hogy az egyik háttérvokalistája hihetetlenül jól. Azt mondta: ‘Az a srác Michael – mindkettőnknek tetszett az albumod. Szóval szerintem ez király, ilyen egymás megtermékenyítése a zenében.” – mondta régebben Jon Anderson.

Ugye mennyire másképp hangzik, mint Quincy mostani gátlástalan tolvajozása?

Egyébként maga MJ meg olyat is mondott, hogy a Hall&Oates “I Can’t Go for That (No Can Do)” című dalából kölcsönözte ezt a bizonyos riffet, amire Oates is csak annyit mondott neki: “Nyugi, mindannyian ezt csináljuk.”

A másik állítása Quincy-nek az volt, hogy MJ billentyűse, Greg Phillinganes írta a Don’t Stop ‘Til You Get Enough című szám egy rövid részletét (az instrumentális bridge részt) és ezért MJ-nek 10% részesedést kellett volna neki adnia a dalból. Tisztázzuk, hogy MJ mindig megfizette a zenészeit, így Phillinganes-t is. Az információ pedig, hogy Phillinganes írta azt a részletet eddig sem volt titok.

Persze ettől társzerzői jogokat adhatott volna neki MJ azért  a rövid részletért, nem adott, de ez megint nem igazán ritka dolog a popzenében, pláne akkoriban nem volt ritka. Nem Roger Waters írta egyedül a Pink Floyd Money című dalát, mégis csak ő van egyedüli szerzőként feltüntetve, nem Prince írta egyedül a Kiss című dalát, mégis csak ő van szerzőként feltüntetve. Lehetne hosszasan sorolni.

Előfordul. Sőt előfordult az ellenkezője is, amikor meg MJ járult hozzá egy dalhoz társszerzőként és ő nem került feltüntetésre.

A tolvajozásról még egyébként annyit, hogy maga Quincy is megkapta ebben az 1975-ös műsorban 23:34-nél, hogy egy tolvaj.

Szóval aki üvegházban ül az ne nagyon dobáljon köveket!

Ezt követően beszél Quincy MJ plasztikai műtéteiről is, ami számomra érdektelen téma, bár szerintem ez sem túl elegáns dolog Quincy részéről. Egyáltalán, az nem elegáns dolog, hogy valaki 84 évesen zenei legendaként pletykálkodik és pletykákat, féligazságokat gyárt, mintha valami rossz bulvár újságíró lenne, ahelyett, hogy megőrizné méltóságát így idős korában is.

Nem tudom, tényleg nem tudom mi történt vele így vénségére. Talán mindenkinek jobb lenne, ha már nem adna interjúkat.

Ui.: Ja, és persze a magyar média is már hozzátette a maga hülyeségét, félrefordítását, félreértelmezését is még pluszba, ahogy szokta.

Index: “Állandó plasztikázási mániáját pedig arra vezeti vissza, hogy gyerekkorában az apja csúnyának nevezte és molesztálta.”

index.hu/kultur/zene/2018/02/08/quincy_jones_interju/

MJ sosem állított olyat, hogy az apja molesztálta. Azt mondta, hogy verte, illetve gúnyolta. Molesztálásról (ami ugyebár szexuális lenne) sosem volt szó.

24.hu: “(az eredeti, 1982-es számot Donna Summer énekelte fel, és az egyik fontos riffje kísértetiesen hasonlít a Billie Jean híres szólójára, Jones pert is nyert az ügyben – a szerk.)”

24.hu/kultura/2018/02/08/quincy-jones-megmondta-hogy-michael-jackson-lopott-a-beatles-meg-egy-szar/

Istenem, amikor keverik a szezont a fazonnal! Jones sosem nyert ebben ügyben pert. Miért is nyert volna ő pert? Milyen alapon? Sem a State of Independence-nek, sem a Billie Jeannek nem ő a szerzője. Nyert egy pert tavaly Jackson hagyatékkezelőjével szemben, aminek azonban semmi köze nem volt sem Donna Summerhez, sem a State of Independence-hez, sem pedig ahhoz, hogy MJ bárkitől is dalt “lopott” volna. A per tárgya az volt, hogy MJ hagyatékkezelője MJ halálát követően nem teljesítette bizonyos szerződéses kötelezettségeit Quincy-vel szemben.

Új Michael Jackson album szeptember 29-én

Több nagyvárosban is megjelentek ezek a plakátok.

A Velencei Filmfesztiválon pedig, ahol az elmúlt napokban mutatták be MJ Thriller című kisfilmjének egy felújított, 3D változatát ilyen pólókat osztogattak.

Tegnap este pedig ez a trailer jelent meg a hivatalos Michael Jackson Facebook-on.

Egyelőre csak találgatni lehet, hogy pontosan mi lesz ez a projekt. A plakát új albumot ígér, azt viszont érdemes leszögezni, hogy ez az új album valószínűleg nem új, korábban még ki nem adott dalokat fog jelenteni, hiszen a MJ hagyatékkezelőjét vezető, John Branca a Velencei Filmfesztiválon is elmondta, hogy korábban ki nem adott dalokat nem szándékoznak kiadni a közeljövőben: “Nem fogunk egy darabig korábban még ki nem adott dalokat kiadni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem lesznek érdekes lemezkiadások a nagyon közeli jövőben.” – mondta.

Ebből és a fenti promóciós anyagból én arra következtetek, hogy vagy egy remix albumról vagy egy válogatás albumról van szó, amelyen MJ “horror” témájú dalai lesznek összegyűjtve – nyilván nem véletlenül a Halloween-időszakra időzítve. Ez jól összekapcsolható lenne a Thriller 3D megjelenésével is, illetve egy animációs kisfilmmel, amit Halloween-kor fognak bemutatni “Michael Jackson Halloweenje” címmel.

Elképzelhetőnek tartom, hogy ennek a filmnek lesz a “soundtrackje” (filmzenéje) az új album.

Bár valószínűleg nem kapcsolódik szorosan a hagyatékkezelő fenti projektjeihez, de szerencsés egybeesés lehet a számukra, hogy a népszerű Stranger Things című Netflix-sorozat is a Thrillert választotta az ősszel induló 2. szezonját beharangozó egyik trailere témájául és ez nagyon nagy sikert aratott.

A Human Nature hat különböző felvétele

Kiszivárgott a YouTube-ra Michael Jackson Human Nature című dalának hat különféle felvétele. Ezek közül a második került rá a Thriller albumra. Lehet összehasonlítgatni őket.

1.

2.

3.

4.

5.

6.

A Thriller immár 33-szoros platina az Egyesült Államokban, a Bad 10-szeres

Mindössze egy évvel ezelőtt érte el Michael Jackson Thriller című albuma a 32x-es platina státuszt az USA-ban annak is köszönhetően, hogy 2016-tól a streameléseket (azaz különféle internetes zene szolgáltatókon – pl. Spotify, Tidal, YouTube stb.) is figyelembe veszi a RIAA (Amerikai Lemezipari Szövetség) az albumok tanúsításánál. Az azóta eltelt egy évben eladások és streamek alapján ismét lépett egyet előre a Thriller: immár 33x-os platinalemez.

A Thriller egyébként minden idők legnagyobb példányszámban eladott albuma – globális eladását alsó hangon is 65-67 millióra teszik, ebből – amint a fentiekből kitűnik – 33 milliót az Egyesült Államokban adtak el (ill. 2016-tól ide számítanak a streamek is, amelyek esetén egy album dalainak 1500 lejátszását számítanak egy album eladásának).

Továbbá Michael Bad című albuma is elérte a 10x-es platina – azaz gyémántlemez – státuszt.

certificates

Forrás: https://www.riaa.com/gold-platinum/

Minden idők legnagyobb példányszámban elkelt albumai Franciaországban

Az elég közismert, hogy Michael Jackson Thriller című albuma a legnagyobb példányszámban elkelt album globálisan és a legnagyobb lemezpiaccal rendelkező USA-ban is ez az első számú album. Emellett még az Egyesült Királyság lemezpiacáról szoktunk képet kapni, hiszen a zeneiparban angolszász (és főleg amerikai-brit) hegemónia van. Viszonylag nehezebb információkhoz jutni egyéb piacokról.

Most azonban összeállításra került a Franciaországban legnagyobb példányszámban elkelt albumok listája és ebből azt vonhatjuk le, hogy MJ ott is igen népszerű. Az első helyet Céline Dion 1995-ös D’eux című albuma szerezte meg, ami nem meglepő, hiszen egy francia nyelvű albumról beszélünk, de rögtön ott van mögötte a Thriller 3,76 millió eladott példánnyal. Sőt, Michaelnek még egy albuma bekerült a Top 10-be: a Dangerous 2,18 millió példányban kelt el. Láthatjuk, hogy még további MJ albumok is bekerültek az első 50-be.

01 Céline Dion – D’eux (1995) : 4 235 000
02 Michael Jackson – Thriller (1982) : 3 760 000
03 Francis Cabrel – Samedi Soir Sur La Terre (1994) : 3 385 000
04 Andrea Bocelli – Romanza (1997) : 2 855 000
05 Musical – Notre-Dame De Paris (1998) : 2 830 000
06 Louise Attaque – Louise Attaque (1997) : 2 760 000
07 Patrick Bruel – Entre Deux (2002) : 2 230 000
08 Patrick Bruel – Alors Regarde (1989) : 2 195 000
09 Era – Era (1997) : 2 180 000
10 Michael Jackson – Dangerous (1991) : 2 180 000
11 Queen – Greatest Hits II (1991) : 2 170 000
12 Renaud – Boucan D’Enfer (2002) : 2 135 000
13 Musical – Starmania (1978) : 2 075 000
14 Florent Pagny – Savoir Aimer (1997) : 2 070 000
15 Jean-Michel Jarre – Oxygène (1976) : 2 070 000
16 Stromae – Racine Carrée (2013) : 2 065 000
17 Soundtrack – Grease (1978) : 2 045 000
18 Johnny Hallyday – Sang Pour Sang (1999) : 2 020 000
19 Dire Straits – Brothers in Arms (1985) : 2 020 000
20 Francis Cabrel – Sarbacane (1989) : 1 980 000
21 Lara Fabian – Pure (1996) : 1 975 000
22 Garou – Seul (2000) : 1 970 000
23 Francis Cabrel – Hors-Saison (1999) : 1 905 000
24 Bob Marley – Legend (1984) : 1 905 000
25 Céline Dion – S’il Suffisait D’Aimer (1998) : 1 895 000
26 Adele – 21 (2011) : 1 870 000
27 Manu Chao – Clandestino (1998) : 1 825 000
28 ABBA – Gold – Greatest Hits (1992) : 1 815 000
29 Michael Jackson – Bad (1987) : 1 795 000
30 Jean-Jacques Goldman – Chansons Pour Les Pieds (2001) : 1 785 000
31 Manau – Panique Celtique (1998) : 1 780 000
32 Jean-Jacques Goldman – Singulier (1996) : 1 760 000
33 Soundtrack / Éric Serra – Le Grand Bleu (1988) : 1 760 000
34 Soundtrack – Dirty Dancing (1987) : 1 760 000
35 Johnny Hallyday – À La Vie, À La Mort (2002) : 1 750 000
36 Jean-Jacques Goldman – Non Homologué (1985) : 1 745 000
37 Elton John – The Very Best Of (1990) : 1 735 000
38 Pink Floyd – Dark Side Of The Moon (1973) : 1 725 000
39 Soundtrack / Bruno Coulais – Les Choristes (2004) : 1 725 000
40 Soundtrack / Whitney Houston – The Bodyguard (1992) : 1 725 000
41 Soundtrack / James Horner – Titanic (1997) : 1 690 000
42 Nirvana – Nevermind (1991) : 1 690 000
43 Michael Jackson – HIStory (1995) : 1 680 000
44 Jean-Jacques Goldman – Entre Gris Clair Et Gris Foncé (1987) : 1 655 000
45 Yannick Noah – Yannick Noah (2000) : 1 650 000
46 Christophe Maé – Mon Paradis (2007) : 1 615 000
47 Céline Dion – Let’s Talk About Love (1997) : 1 610 000
48 Norah Jones – Come Away With Me (2002) : 1 595 000
49 Neil Young – Harvest (1972) : 1 585 000
50 Mylène Farmer – Les Mots (2001) : 1 555 000

Forrás: MJD at Chartmasters.

2016-ban is jól mentek Michael Jackson zenéi

A Billboard magazin év végi 2016-os összesített slágerlistái szerint 2016-ban továbbra is jól alakultak Michael Jackson  lemezeladásai. Az ún. katalógus albumok (azaz a 18 hónapnál régebbi kiadású albumok) slágerlistáján az 1979-ben megjelent Off The Wall 17. lett, az 1987-es Bad 18., az 1982-es Thriller 29. és a The Essential Michael Jackson című válogatás album 38.

2016-catalog-albums

Michael ezzel az 5. legnépszerűbb katalógus művész volt.

2016-catalog-artists

Az első az idén elhunyt Prince lett, ami nem meglepetés lévén, hogy haláluk évében megugrik a nagy művészek régi albumai iránti kereslet. Ezt jelzi az Eagles 6. (Glenn Frey halála) és David Bowie 7. helye is.

A legnépszerűbb katalógus művészek 2016-ban:

1. Prince
2. Metallica
3. Adele
4. Pentatonix
5. Michael Jackson
6. Eagles
7. David Bowie
8. Twenty One Pilots
9. The Beatles
10. Michael Bublé

Emellett az év 200 legnépszerűbb albuma között végzett a Thriller – egész pontosan az év végi összesített Billboard 200 albumlista 178. helyén. Ha azon tűnődnél, hogy hogy lehet, hogy a katalógus album listán az Off The Wall és a Bad is megelőzi a Thrillert, a Billboard 200-on mégis az utóbbi szerepel jobban, nos valószínűleg azért, mert a Billboard 200-on a streamek is számítanak, míg a katalógus album listán csak a lemezeladások.

2016-billboard-200

Michael összességében az év 40. legjobb lemezeladásait produkáló művésze volt – ami igazán kiváló eredmény a sok aktuális, slágerlistás előadó között, hiszen MJ mindezeket az eredményeket több évtizedes albumokkal érte el.

2016-artists

Emellett Michael kiválóan szerepel a stream-szolgáltatóknál is. A Spotify-on, amely közönsége kifejezetten a fiatalok, az év 64. legtöbbet játszott előadója lett – előtte csak, aktuális, jelenlegi slágerlistás sztárok szerepelnek. Michael 122 millió lejátszást produkált idén csak a Spotify-on. Említésre méltó talán, hogy a klasszikus, régebbi művészek közül szintén kiválóan szerepelt a Queen 118 millió lejátszással, valamint a Beatles 93 millióval. Az első egyébként Drake lett 427 millió lejátszással, Rihanna (369 millió) és Major Lazer (339 millió) előtt.

Michael szóló statisztikái mellett a Jackson 5 is produkált 43 millió lejátszást, valamint a Jacksons plusz 9 milliót.

Michael még jobban szerepel a világ legnagyobb és legjelentősebb stream-szolgáltatóján, a YouTube-on, 2,2 milliárd lejátszást produkálva idén egyelőre a 26. helyen áll, de végleges 2016-os összesítést csak később fogok tudni mondani, mivel a YouTube egy hetes csúsztatással közli a heti statisztikáit.

Michael Jackson oxfordi beszéde

Úgy gondolom, így karácsony előtt jó felidézni Michael Jacksonnak az Oxfordi Egyetemen 2001-ben elmondott beszédét. És ezzel kívánok Kellemes Karácsonyi Ünnepeket minden olvasómnak! (A magyar felirathoz nyomd meg a CC gombot! A “Settings”-ben be lehet állítani a felirat hátterét és színét is.)