Valamennyi bejegyzés

Freddie Mercury és Michael Jackson

Hivatalosan ma jelenik meg a Queen együttes új album a Queen Forever. Ez egy nagyrészt válogatás album, amelyen azonban helyet kapott pár korábban ki nem adott dal is. De mit keres ez az információ egy Michael Jackson blogon? Csak azt, hogy a korábban ki nem adott dalok közül az egyik egy duett, amelyen Freddie Mercury és Michael még az 1980-as években dolgoztak. Ez a There Must Be More to Life Than This. A két sztár felvett együtt két további dalt is (State of Shock és a Victory), de ezek most nem kerülnek kiadásra – valószínűleg azért, mert Michael hagyatékkezelője csak a Freddie által szerzett There Must Be More to Life Than This kiadásába egyezett bele a Queen albumon.  A három dalról korábban már írtam bővebben itt, azokat az információkat itt most nem ismétlem meg.

Mindez igazából csak az apropó ehhez a bejegyzéshez (a There Must Be More to Life Than This-ről majd egy külön bejegyzésben összefoglalom az eddigi információkat). Itt most Michael és Freddie kapcsolatát szeretném körbejárni: hogyan barátkoztak össze, mi kötötte őket össze, majd hogyan távolodtak el egymástól.

A megismerkedésük valamikor a ’70-es évek végére datálható, amikor a Queen az USA-ban turnézott, Michael pedig ellátogatott néhány koncertjükre Los Angeles-ben. Az újságíró, Lisa Robinson így idézi Freddie Mercury-t erről There Goes Gravity – A Life in Rock and Roll című önéletrajzi könyvében:

“Három vagy négy évvel ezelőtt Michael eljött és megnézte a koncertünket az LA Forumon. Azt hiszem tetszettünk neki, így továbbra is eljött megnézni minket és aztán elkezdtünk beszélgetni és volt, hogy elmentünk vacsorázni. Ma már azt hiszem jobban szeret otthon maradni és nem szereti egyáltalán kitenni a lábát. Legalábbis ezt mondja. Azt mondja, hogy bármit akar, azt megkaphatja otthon. Bármit akar azt megveszi.” Mondtam, hogy ez a fajta elszigeteltség ijesztő. “Tudom,” – mondta Freddie – “és ez nem én vagyok. De ez az ő batyuja. Én halálra unnám magam. Nekem minden este el kell mennem otthonról. Utálok sokáig ugyanabban a szobában maradni, szeretek mozogni. Talán azért van ez, mert nagyon fiatalon kezdte. Úgy értem néha, amikor beszélek vele, azt gondolom, istenem, csak 25 éves, én meg 37, de régebb óta van az üzletben, mint én, mert olyan fiatalon kezdte. Szóval elég jól el tudunk egymással beszélgetni, mert hasonló élményei vannak, mint nekem.”

Itt látható Michael egy Queen koncert előtt az együttes kíséretében. Michael a felvétel végén, 0:50-nél bukkan fel – kék zakóban van és kezet fog valakivel:

Freddie az alábbi videóban beszél MJ-ről. Az első interjú a fent idézett Lisa Robinsonnal, a másodikban arról beszél, hogy három dalt vettek fel együtt, de különféle egyéb elfoglaltságaik miatt egyiket sem tudták befejezni, talán majd a jövőben valamikor. Beszél a State of Shock című dalról, ami eredetileg kettejük duettje lett volna, de mivel nem tudták befejezni, ezért Michael felhívta Freddie-t és megkérdezte, hogy befejezhetné-e Mick Jagerrel, amit aztán meg is tett. Ez a változat a Jacksons 1984-es Victory című albumán kapott helyet. Freddie azt mondja, hogy ezt egyáltalán nem bánja, mert amíg a barátságuk tart addig úgyis készíthetnek együtt még új dalokat. Sajnos erre végül nem került sor, de talán nemsokára a három felvett daluk mégis megér valamiféle hivatalos kiadást.

Freddie egy évvel később, 1985-ben, pedig a There Must Be More To Life Than This-t, amely eredetileg MJ-vel lett volna duett, felvette szólóban a Mr. Bad Guy című első szólóalbumára. Érdekesség egyébként, hogy eleinte a CBS Records nem támogatta Freddie-t a szólólemez kiadásában, de miután Michael Thriller című albuma minden képzeletet felülmúló eladásokat és bevételt produkált, a kiadó bőkezűbbé vált és így kapott pénzügyi támogatást Freddie szóló projektje is. Tehát ezt is lehet egyfajta kapcsolatnak tekinteni: Freddie Mercury végső soron Michael Jacksonnak és a Thriller sikerének köszönheti az első szólóalbumát.

A két ember természetre nagyon eltért egymástól. Freddie bulizós volt és két kanállal habzsolta az életet, míg Michael inkább félénk, visszahúzódó és otthon ülő volt. Azonban összekötötte őket az egymás iránti művészi tisztelet. Amikor egy alkalommal Michaelt megkérdezték, hogy Queen rajongó-e, ő pontosított: “Freddie Mercury rajongó vagyok.”

MichaelWithQueenCover

Michael egy magazinnal, aminek a címlapján a Queen van

A Queen Killer Queen című videójában pedig 0:34-nél a Jacksonst nevezik meg Freddie kedvenc együtteseként.

Bár Európában és globálisan a Queen legenda, azonban az USA-ban mindig egy kicsit nehezebb volt számukra az érvényesülés. Az amerikai kritikusok sokszor elutasítóak voltak velük szemben, az olyan magazinok, mint a Rolling Stone rendre lehúzták az albumaikat. Az USA-ban összesen két Nr. 1. slágerük volt, az 1979-es, Elvis Presley-re hajazó Crazy Little Thing Called Love és az 1980-as Another One Bites The Dust.  Utóbbit valamennyire Michaelnek köszönhetik, ugyanis, amikor a Queen megmutatta neki The Game című albumát Michael azt tanácsolta, hogy mindenképpen adják ki kislemezen róla az Another One Bites The Dustot, mert nagy sláger lesz. Ezzel a Queen többi tagja nem értett egyet, de Freddie ragaszkodott ahhoz, hogy fogadják meg Michael tanácsát. És milyen jól tette, hiszen ez lett az együttes egyik legnagyobb slágere az amerikai piacon!

És hogy miért távolodtak el egymástól? Nos, Freddie szerint azért, mert Michael egy lámát vitt a stúdióba, amikor felvételeket készítettek együtt, ez pedig már neki is sok volt. Sztorinak ez persze jó, de azért lehet, hogy a valóság ennél kevésbé érdekes és szimplán csak másfelé vitte őket az útjuk.

Még néhány részletet megtudhattok a két sztár együttműködéséről egy interjúból, amit Freddie egyik legjobb barátjával, Peter Freestone-nal készítettek 2013-ban.

Michael, Randy és Jackie Jackson Freddie Mercury-val

Michael, Randy és Jackie Jackson Freddie Mercury-val

1982-es interjú Michael Jacksonnal Andy Warhol Interview magazinjában

A megjelenés helye: Interview Magazine
A megjelenés ideje: 1982. október
Az interjút készítette: Bob Colacello, Andy Warhol
Fotók: Matthew Rolston
Forrás: http://www.interviewmagazine.com/music/michael-jackson/#_

interview magazine 1982

1982. augusztus 20., péntek, délután 3 óra 30 perc. Valahol San Fernando Valley-ben. Bob Colacello megérkezik abba a lakásba, amit Michael Jackson és családja átmenetileg bérel, mivel a közelben álló házukat éppen renoválják. Michael, akire mindenki emlékszik, mint a Jackson 5 kisfiú énekesére, remek szóló karriert épített maga is – legutóbbi albuma, az Off The Wall csak az USA-ban 5 millió példányban kelt el. Noha továbbra is készít lemezeket a testvéreivel is, akiket most The Jacksonsnak hívnak, Michael olyan szupersztárokkal is dolgozott, mint Paul McCartney, Quincy Jones, Diana Ross és Steven Spielberg, akikkel mind jó barátságot is ápol. Miközben Andy Warhol telefonhívására vártak New Yorkból BC és MJ egy másik közeli barátról, Jane Fondáról kezdett el beszélgetni.

Michael Jackson: Azon az éjjelen, amikor Henry Fonda meghalt átmentem hozzájuk és a családdal voltam. Beszélgettek és nézték a különféle híradásokat. Noha éppen meghalt az apja, Jane mégis képes volt arra, hogy érdeklődést mutasson a karrierem iránt, megkérdezte elkészült-e már a filmem és úgy gondolom ez nagyon kedves volt. Úgy gondolom hosszú idő óta várható volt már [Henry Fonda] halála. Már hosszú-hosszú hónapokkal ezelőtt Jane úgy beszélt, mintha bármelyik nap bekövetkezhetne. Bekövetkezett és néha könnyek voltak, néha nevetés és ettek egy kicsit.

Bob Colacello: Szóval mit csinálsz éppen? Filmet készítesz?

MJ: Nos, jelenleg éppen befejezem az albumomat [a Thrillert – a szerk.] és erre koncentrálok. Egy másik albumot is készítek, az E.T. albumot, ezzel egy időben. Az az album egy kicsit új dolog számomra, mivel sosem voltam még mesélő egy sztoriban.

BC: Mi ez az E.T. album?

MJ: Egy mesealbum, egy dupla album és én vagyok az egész történet mesélője és én éneklem a dalt, amivel nekünk kellett előállni és megírni. Nem is tudom mióta beszéltünk már erről Stevennel [Spielberg] – összejöttünk és arról beszéltünk, hogy ez lesz minden idők legjobb mesealbuma.

BC: Az album amin jelenleg dolgozol – mindent te írtál rajta?

MJ: Négy vagy öt dalt írtam én.

BC: Steve [Rubell] azt mondta nekem, hogy csinálsz valamit Paul McCartney-val?

MJ: Igen. Paul épp itt volt és én írtam egy dalt The Girl Is Mine címmel, amit együtt énekelünk az albumomon. Egy lányon vitatkozunk a dalban és csodálatos lett. Az ő albuma számára – az ő Tug ‘O War Part II –ja számára – két dalt írtunk és énekeltünk együtt. De az én albumomon azt a dalt énekeljük, amit én írtam. Van a végén egy szöveges rész, amiben vitatkozunk a lányon. Vicces.

BC: Te nagyon nyitott vagy arra, hogy más sztárokkal dolgozz. Sok ember esetében ez nincs így.

MJ: Valójában nem vagyok az. Egyáltalán nem.

BC: Dolgoztál Diana Rosszal…

MJ: Csak nagyon különleges emberekkel. Úgy értem Diana olyan nekem, mint egy anya, egy szerető, egy barát. Csodálatos. Én írtam, én szerkesztettem és én voltam a producere a következő kislemezének a Muscles-nek.

BC: Te írtad a szöveget is?

MJ: A szöveget, a zenét – nemrég fejeztem be és a tervek szerint a hónap végén jelenik meg.

BC: Hogy találsz időt arra, hogy írj?

MJ: Repülőgépeken. Visszafelé repültem Angliából, ahol Paul McCartney albumán dolgoztunk, izegtem-mozogtam a Concorde-on és ez a dal egyszerűen csak beugrott az agyamba. Azt mondtam: „Hé, ez tökéletes Diana számára!” Nem volt nálam felvevő vagy ilyesmi, így három órán át szenvednem kellett. Amint hazaértem azonnal szalagra tettem azt a babát.

BC: Érdekel a politika?

MJ: Nem szeretek róla beszélni.

BC: Nem szoktatok róla beszélni Jane-nel [Fonda]?

MJ: De szoktunk. Ő csodálatos. Sok mindenre megtanít engem. Amikor Az aranytó forgatásán voltam Jane kabinjában és egyedül voltunk a vízen és csak beszélgettünk, beszélgettünk és beszélgettünk mindenről. Ez volt számomra a legjobb tanulás – ő is tanult, én is tanultam és közben csak cseverésztünk egymással. Mindenféle dologról beszéltünk, amiről csak akarod: a politikáról, filozófusokról, a rasszizmusról, Vietnamról, a színjátszásról, mindenféléről. Varázslatos volt.

BC: Hol tanultál, hiszen ti mindig úton voltatok?

MJ: Magániskolákban és magántanároktól.

BC: Gary-ből, Indianából származtok? Milyen volt ott felnőni?

MJ: Tulajdonképpen annyira kicsi voltam, hogy nem emlékszem. Amikor öt éves voltam már akkor turnéztam, énekeltem és táncoltam. Mindig úton voltunk, mindig az iskolán kívül. Csak apró dolgokra emlékszem, mint a sarki bolt vagy bizonyos emberek a környéken. A mögöttünk lévő középiskolának mindig volt egy big bandje, amely az utcán masírozott trombitákkal, harsonákkal, dobokkal – ez nekem nagyon tetszett, olyan volt, mint egy parádé. Csak ennyire emlékszem.

BC: Szerettél előadni gyerekként? Mindig szeretted?

MJ: Mindig. Mindig élveztem azt az érzést, hogy színpadon lehetek – a varázslatot, ami ilyenkor jön. Amikor fellépek a színpadra hirtelen jön egy varázslat és a szellem eltalál és csak elveszíted a kontrollt magad felett. Felmentem a színpadra Quincy [Jones] koncertjén a Rose Bowl-ban, pedig nem akartam. Próbáltam elbújni és reméltem, hogy nem fog meglátni az emberek mögött, amikor felhívott. Aztán felmentem oda és egyszerűen megőrültem. Elkezdtem felmászni az állványra, a hangfalakra, a fényszóró berendezésre. A közönség is kezdett belejönni, én elkezdtem táncolni és énekelni, és ilyenkor ez történik.

BC: Hogyan hasonlítanád össze a színészetet a színpadi előadással?

MJ: Mindkettőt szeretem. A színészet a csúcs. Szeretek előadni. Fenomenális menekvés. Ha mindent ki akarsz adni, ami benned van, akkor ilyenkor kell megtenned. A színészetben olyan, mintha másik emberré válnál. Úgy gondolom ez jó dolog, különösen amikor minden másról teljesen elfeledkezel. Ha teljesen elfeledkezel – amit én szeretek – olyankor történik varázslat. Én szeretek varázslatot teremteni – valami olyat összehozni, ami annyira szokatlan, annyira váratlan, hogy leesik az emberek álla. Valamit, ami megelőzi a korát. Öt lépéssel azelőtt jár, amit mások gondolnak. Hogy az emberek lássák és azt mondják: „Hú, erre nem számítottam.” Szeretem meglepni az embereket egy ajándékkal vagy egy színpadi előadással vagy bármivel. Szeretem John Travoltát, aki abból a Kotter show-ból jött. Senki nem tudta, hogy tud táncolni vagy képes mindazokra a dolgokra. És aztán berobbant. Mielőtt észrevette volna már ő volt a következő nagy Brando vagy ilyesmi.

BC: Mostanában nem sok mindent csinál.

MJ: Tudom. Úgy gondolom válogat a forgatókönyvek között meg ilyenek. Mindig nehéz valakinek a múltban elért eredményeivel versenyeznie.

BC: Mondd, szerinted ki hozott áttörést a saját területén?

MJ: Nagyon szeretem Steven Spielberget. Szeretem James Brownt. Fenomenális. Sosem láttam még egyetlen előadót sem, aki olyan elektromosságot tud teremteni a közönségével, mint James Brown. Mindenkit a markában tart és bármit akar csinálni velük, meg is csinálja. Csodálatos. Mindig is úgy gondoltam, hogy őt nagyon alábecsülik. Szeretem Sammy Davis Jr-t. Szeretem Fred Astaire-t. Szeretem George Lucast. Megőrülök Jane Fondáért és Katherine Hepburnért.

BC: Láttam egy képet rólad Katherine Hepburnnel Az aranytó forgatásán.

MJ: Megtisztel, hogy ismerhetem, mert ő nagyon sok embert nem kedvel – azonnal a szemedbe mondja, ha nem kedvel. Amikor először találkoztam vele egy kicsit reszkettem, mert hallasz róla bizonyos dolgokat – Jane felvilágosított róla. Szóval ijedt voltam. De azonnal meghívott ebédelni aznap. Azóta a legjobb barátok vagyunk. Eljött a koncertünkre – az első koncert, amire valaha elment – a Madison Square Gardenben és jól érezte magát. Sokat hívjuk egymást telefonon és ő küld nekem leveleket is. Csodálatos. Elmentem a házába New Yorkba és megmutatta nekem Spencer Tracy kedvenc székét és a privát dolgait a szekrényében, a kis kacatjait. [Spencer Tracy] egyszerűen varázslatos.

BC: Rajongója vagy a régi filmeknek?

MJ: Ó,igen. Nagyszerű művészet volt, nagyszerű színjáték, nagyszerű rendezés, nagyszerű sztorik. Az olyan filmek, mint a Bátor kapitányok, A fiúk városa Flanagan atyától vagy az Az év asszonya hihetetlenek.

BC: Miért nem írsz egy saját történetet?

MJ: Jelenleg ezen dolgozunk. Kicsit bolondozunk ezzel – Quincy, Steven és én. Remélhetőleg fogunk tudni csinálni valamit belőle. Steven musicalt akar csinálni.

BC: Szeretnél a Broadway-n szerepelni?

MJ: Még nem. Úgy gondolom, hogy jó arra, hogy csiszold a képességeidet. A legjobb arra, hogy igazán elérd a tehetséged csúcsát. Elmész olyan messzire és eléred a csúcsot és azt mondod „Talán ez a tőlem telhető legjobb előadás.” Ami szomorú ebben az egészben az, hogy nem készül felvétel arról a pillanatról. Csak nézd meg mennyi nagyszerű színészt vagy szórakoztatóművészt elszalasztott a világ, mert volt egy nagyszerű előadásuk egy este és annyi volt. A filmmel ez megörökíthető, bemutatható az egész világon és örökre ott van. Spencer Tracy mindig fiatal marad a Bátor kapitányokban és én tanulhatok az előadásából és az inspirálhat engem. A színházban annyi minden elvész, annyi minden. Vagy a vaudeville-ben. Tudod mennyi mindent tanulhattam volna ezektől a szórakoztatóművészektől? Hihetetlen lenne.

BC: Manapság már felveszik a legtöbb dolgot, de nem minden este.

MJ: Épp ez az! A színész feszült, mert felveszik és a dolgok nem természetesek. Ezt utálom a Broadway-ben. Olyan érzés lenne, mintha egy csomó mindent beleadnék a semmiért. Én szeretem megörökíteni a dolgokat, megtartani őket és megosztani őket az egész világgal.

BC: Úgy tűnik, hogy ami téged igazán motivál az a vágy, hogy szórakoztasd az embereket, hogy örömöt okozz nekik. Mi a helyzet a hírnévvel és a pénzzel? El tudod képzelni milyen lenne, ha nem lennél híres, vagy éppenséggel zavar téged a hírnév?

MJ: Sosem zavart, kivéve, amikor egy kis békességre vágysz. Mint amikor elmész a moziba és azt mondod: „Ma este senki sem fog zavarni, feltettem a kalapom és a szemüvegem, csak élvezni fogom ezt a filmet és ennyi.” Odamész és mindenki téged néz és téged bámul és a film legizgalmasabb részénél valaki megveregeti a vállad és autogramot kér. Úgy érzed, hogy nem tudsz elmenekülni.

BC: Ezért élsz itt a Völgyben és nem Beverly Hillsben, mint más sztárok?

MJ: Igen, de itt is ugyanolyan rossz a helyzet. Beverly Hills csak amiatt rosszabb, mert az emberek odamennek sztárokra vadászni.

BC: Közel állsz a szüleidhez. Ők is itt élnek Los Angelesben?

MJ: Igen. Az anyám az emeleten lakik. Az apám az irodában.

BC: Milyen egy tipikus napod?

MJ: Álmodozom a nap legnagyobb részében. Korán kelek, aztán felkészülök arra, amit éppen csinálnom kell – dalírás vagy bármi legyen. A jövőt tervezgetem meg ilyenek.

BC: Optimista vagy a jövőt illetően?

MJ: Igen. Mindig szeretek előre eltervezni dolgokat és aztán azt követni.

BC: Liza Minelli az egyik barátod, igaz?

MJ: Hogyan felejthettem el őt? Megőrülök Lizáért. Tedd hozzá őt is a kedvenc embereim listájához. Halálosan szeretem őt. Beszélünk a telefonon és csak pletykálunk, pletykálunk, pletykálunk. Azt szeretem Lizában, hogy amikor összejövünk, akkor mindig a show a téma. Én megmutatom neki a kedvenc lépéseimet, ő pedig nekem az övéit. Ő is lenyűgöző előadó. Igazán karizmatikus. A jövőben szeretnék felvételeket készíteni vele. Úgy gondolom, hogy egy olyan embert, mint ő játszani kellene a rádióban és el kellene fogadni azt az egész dolgot. Ő varázslatos a színpadon.

BC: Nagyon érdekel a divat?

MJ: Nem. Az érdekel, hogy mit viselek a színpadon. Tudod, hogy mit kedvelek. A hétköznapi ruhák nem érdekelnek. Szeretek felvenni egy szerelést vagy kosztümöt és megnézni magam a tükörben. Buggyos nadrágot vagy valami igazán vicces cipőt és egy kalapot és csak érezni a karakterét. Ez számomra mókás dolog.

BC: Szeretsz színészkedni sokat a mindennapi életben?

MJ: Nagyon szeretek. Az menekülés. Móka. Jópofa dolog más valamivé, más emberré válni. Különösen, ha tényleg elhiszed és nemcsak színészkedsz. Mindig utáltam azt a szót, hogy „színészkedés” – azt mondani, hogy „színész” vagyok. Inkább annak kellene lennie, hogy „hívő”.

BC: De nem ijesztő egy kicsit, amikor teljesen elhiszed?

MJ: Nem, épp azt szeretem benne. Nagyon szeretek mindent elfelejteni.

BC: Mit akarsz olyan nagyon elfelejteni? Gondolod, hogy az élet nagyon nehéz?

MJ: Nem, talán csak azért van mert szeretek bebújni más emberek bőrébe és kutatni. Mint Charlie Chaplin. Halálosan szeretem. A kis csavargó, az egész szerelése és minden, és a szíve – minden, amit megformált a vásznon az igazság volt. Az volt az egész élete. Londonban született és az apja alkoholistaként halt meg, amikor ő még csak hat éves volt. Az anyja elmegyógyintézetben volt. Ő maga Anglia utcáit járta, koldult szegényen, éhesen. Mindez visszatükröződik a vásznon és én is ezt szeretem csinálni, kihozni az igazságokat.

BC: Érdekel a pénzcsinálás?

MJ: Érdekel, hogy tisztességesen megfizessenek azért, amit csinálok. Amikor hozzákezdek egy projekthez, akkor a teljes szívemet és lelkemet beleteszem. Mivel nagyon érdekel, mindent beleteszek és azt akarom, hogy ezért meg is fizessenek. Az, aki dolgozik egyen is. Ilyen egyszerű.

BC: Ezek szerint közelről figyelemmel kíséred az üzleti ügyeidet?

MJ: Ó, igen.

BC: Hány éves vagy?

MJ: Huszonhárom.

BC: Nem érzed néha úgy, hogy lemaradtál a gyerekkorodról, mert mindig a felnőtt világban adtál elő?

MJ: Néha.

BC: De szereted a nálad idősebb embereket, a tapasztalt embereket.

MJ: Szeretem a tapasztalt embereket. Szeretem a fenomenálisan tehetséges embereket. Szeretem azokat az embereket, akik keményen dolgoztak, akik nagyon bátrak, akik vezérek a területükön. Amikor ilyen valakivel találkozom és tanulhatok tőle és szót válthatok vele – számomra az varázslatos. Vagy együtt dolgozni velük. Megőrülök Steven Spielbergért. Egy másik inspiráció a számomra – és nem tudom ez honnan jött – a gyerekek. Ha szomorú vagyok, akkor veszek egy könyvet gyerekek képeivel és megnézegetem és az felvidít. Gyerekek körül lenni varázslatos.

BC: Van bennük valami pozitív és bátorító. Sok állatod is van, igaz?

MJ: Volt. Jelenleg csak két kis őzikém van, egy fiú és egy lány. Nagyon aranyosak. Csodálatosak.

BC: Sosem fogom megérteni az emberek hogy tudnak lelőni egy őzet.

MJ: Gyűlölöm azt. Gyűlölöm az állatpreparáló boltokat meg az ilyen szemetet. Van egy lámám. Van egy bárányom – úgy néz ki, mint egy kos a szarvaival. Louie a cirkuszból jött. Ő a láma. A kost Mr. Tibbsnek hívják, az őzgidákat pedig Hercegnek és Hercegnőnek.

BC: Mit fogsz velük csinálni, ha felnőnek?

MJ: Kiengedem őket az udvarra meg ilyesmi. Körülbelül két hektárunk van.

BC: Milyen autód van?

MJ: Egy Rolls. Fekete.

BC: Szereted vezetni?

MJ: Sosem akarok vezetni. A szüleim kényszerítettek rá, hogy vezessek. Quincy [Jones] sem vezet. Sok ember, akit ismerek nem vezet.

BC: Andy [Warhol] sem vezet.

MJ: Okos dolog. De akkor jó, ha akarsz egy kis függetlenséget, hogy el tudj menni. De én nem sok helyre járok, nem sok helyet ismerek. Csak vezetgetek az utcán.

BC: Nem sokat jársz el otthonról?

MJ: Csak a Golden Temple-be járok, egy egészséges ételeket kínáló étterembe. Vegetáriánus vagyok. Vagy elmegyek a játékterembe játszani.

BC: Érdekel a művészet?

MJ: Szeretek rajzolni – ceruzával, tollal – szeretem a művészetet. Amikor turnén vagyok és ellátogatok a múzeumokba Hollandiában, Németországban vagy Angliában – tudod ott vannak azok a hatalmas festmények – az lenyűgöz engem. Nem gondolod, hogy egy festő képes volt ilyet alkotni. Nézek egy szobrot vagy festményt és teljesen el tudok veszni benne. Ott állok, nézem és részévé válok a jelenetnek. Könnyeket csalhat a szemedbe, nagyon megérinthet. Tudod, úgy gondolom, hogy ezt kell elérnie a színésznek vagy előadónak is – megérinteni azt az igazságot egy emberben. Megérinteni azt a valóságot annyira, hogy részévé váljanak annak, amit csinálsz és el tudd őket vinni akárhova ahová csak akarod. Boldog vagy, boldog vagy. Akármi legyen is az emberi érzelem ők ott vannak veled. Szeretem a realizmust. Nem szeretem a műanyagokat. Mélyen legbelül mind ugyanolyanok vagyunk. Mindnyájunknak ugyanolyan érzelmei vannak és ezért van az, hogy egy olyan film, mint az E.T. mindenkit megérint. Ki ne akarna repülni, mint Peter Pan? Ki ne akarna repülni valami varázslatos teremtménnyel a világűrből és a barátja lenni? Steven egyenesen az emberek szívéhez szólt. Tudja, hogy ha kétségeid vannak, akkor fordulj a szívhez.

BC: Vallásos vagy, igaz?

MJ: Igen, hiszek a Bibliában és hiszek Istenben, akinek Jehova a neve és ebben az egész dologban.

BC: Valaki azt mondta, hogy ezért nem borotválkozol.

MJ: Ó, nem! Nem nő rajtam semmi, amit le kellene borotválni. Ennek semmi köze a valláshoz.

BC: Tehát gyakorlatilag keresztény vagy.

MJ: Az igazságban hiszek.

BC: Olvasod a Bibliát?

MJ: Igen, sokat.

BC: Jársz templomba?

MJ: Mi nem templomnak hívjuk, hanem Királyság-teremnek. Jehova tanúi vagyunk.

BC: Említetted, hogy holnap találkozni fogsz Bette Midlerrel. Dolgoztok valamin együtt?

MJ: Nem. Egy énektanárhoz megyek, akit Seth Riggsnek hívnak. Amikor énekelek akkor szeretem, ha a hangom teljesen kinyílik – úgy, ahogy a táncos bemelegít.

BC: Szóval ez olyasmi mint valamiféle légzéstechnika óra?

MJ: Igen. És az én órám után jön Bette Midler. Ő mindig pontos.

[Andy Warhol hív New Yorkból.]

Andy Warhol: Halló.

MJ: Szia.

AW: Istenem, ez izgalmas. Tudod, mindig amikor a te walkmanodat használom a te kazettádat játszom rajta.

MJ: Találkoztál Lizával mostanában?

AW: Igen. Európában volt, de aztán találkoztam vele Halston divatbemutatóján. Megváltoztatta a frizuráját. Most a tiédhez hasonlít a haja. Elöl nagyon göndör és nagyon másképp néz ki, igazán csinos. Nagyszerű ez az új kinézete. A múlt hétvégén Halstonnál járt, most pedig New Yorkban van. És veled mi újság?

MJ: Sokat voltam a stúdióban. Szövegeket írtam, dolgoztam dalokon meg ilyesmi.

AW: Lehet, hogy elmegyek ma este megnézni egy angol rock együttest a Ritzben, akiket Duran Durannak hívnak. Ismered őket?

MJ: Nem.

AW: A múlt héten Blondie-t néztem meg Meadowlandsben.

MJ: Milyen volt Blondie?

AW: Nagyszerű. Csodálatos. Ismered őt?

MJ: Nem, sosem találkoztam még vele.

AW: Nos, majd ha New Yorkba jössz, akkor bemutatom neked. A turnézás a világon a legnehezebb dolog.

MJ: A turnézás valami… a tempó. De a színpadon lenni a legvarázslatosabb dolog benne.

AW: Alig várom, hogy csinálj egy igazán nagy filmet. Felkértek már ilyesmire?

MJ: A szobám tele van forgatókönyvekkel és ajánlatokkal. És sok közülük nagyszerű ötlet. De én olyan vagyok, hogy jár valaki a fejemben, akivel szeretnék dolgozni és biztos akarok lenni abban, hogy a megfelelő dolgot csinálom. Nem akarok hibázni.

AW: Csak csináld meg mindet. Nem hibázhatsz. Igazán jó vagy. Gondoltad valaha, hogy énekes leszel, ha felnősz?

MJ: Nem is emlékszem arra, hogy milyen nem énekelni, így aztán sosem álmodoztam az éneklésről.

AW: Még mindig gyűjtöd a ruhákat? Jó terveződ van?

MJ: Tulajdonképpen nem igazán megyek ebbe bele, hacsak nem vagyok a színpadon. Csak a kosztümöket szeretem gyűjteni, vagy kalóz kabátokat, vagy ilyesmiket. De a hétköznapi divatba nem megyek bele.

AW: Mi van rajtad?

MJ: Most éppen egy kordbársony nadrág, aminek lyukas a térde, egy rózsaszín póló és egy nyakkendő.

AW: Sokat jársz el otthonról, vagy inkább otthon maradsz?

MJ: Otthon maradok.

AW: Miért maradsz otthon? Annyi szórakoztató dolog van, ha elmész otthonról. Ha New Yorkba jössz, akkor elviszlek szórakozni.

MJ: Az egyetlen hely, ahol el akarok menni szórakozni az New York.

AW: Szoktál moziba járni?

MJ: Ó, igen. Nem sokára dolgozni fogunk az E.T. albumon. Volt egy fotózásom E.T.-vel és csodálatos volt… megölel engem, meg minden.

AW: Nekem tetszik a Tron. Olyan mintha videójátékoznál. Láttad?

MJ: Igen. Engem nem mozgatott meg.

AW: Nos, köszönöm szépen. Hamarosan látjuk egymást.

MJ: Remélem. Ha találkozol Lizával üdvözöld a nevemben. Adj neki egy nagy puszit és öleld meg helyettem.

[AW leteszi a kagylót.]

BC: Szereted a Rolling Stones-t? Ismered Micket [Jagger] egyáltalán?

MJ: Találkoztam vele egy mosdóban. Keith-tel volt ott… Keith Moon?

BC: Keith Richards.

MJ: Keith Richards. Bementem és azt mondtam: „Ó, szia” és csak elkezdtünk beszélgetni. Aztán visszamentem a saját felvételemre. Nem igazán jól ismerem őt.

BC: Sokat olvasol?

MJ: Igen. Imádok olvasni. Szeretem a filozófiát és a rövid történeteket. Szeretek képben lenni a legutóbbi bestsellerekkel kapcsolatban is. Az L.A. Times Calendar in the Sunday-je a kedvencem. Tényleg képben tart, hogy hol mi történik. Vannak kedvenc szerzőim – nemcsak a bestsellereket olvasom. Szeretem látni mit csinálnak és képben lenni azzal kapcsolatban, hogy mi érdekli az embereket. Mostanában egy csomó fizikai dolog van.

BC: Szoktál edzeni?

MJ: Minden vasárnap megállás nélkül 30 percet táncolok. Szeretem ezt csinálni.

BC: Miért vasárnap?

MJ: Csak egyszerűen ezt a napot választottam. Böjtölök is minden vasárnap. Semmit sem eszem, csak gyümölcslevet iszom.

BC: Miért csinálod ezt?

MJ: Kitisztítja a szervezetet, a beleket. Szerintem ez nagyszerű. Ahhoz, hogy tényleg működjön megfelelően kell csinálni. Az a szervezet szennyvíz csatornája. Tisztán kell tartani, amint tisztán tartod a testedet kívülről. Mindezek a tisztátalanságok azért jönnek ki a szervezetedből, mert nem vagy tiszta belül. Pattanások vagy betegségek formájában vagy a nagy pórusokon keresztül jön ki. A méreg így próbál kiürülni a szervezetedből. Az embereknek tisztán kellene magukat tartaniuk.

BC: Nem olvasod el az újság első oldalát?

MJ: Nem. Lehet, hogy megnézem, de nem olvasom el.

BC: Túl lehangoló?

MJ: Igen. Mindig ugyanaz a régi nóta. Én szeretem boldoggá tenni az embereket. Ez a nagyszerű a show bizniszben. Eszképizmus. Kifizeted azt az öt dollárt, bemész a moziba és egy másik világban vagy. Elfelejted a világ problémáit. Ez csodálatos. Szórakoztató. Varázslat.

Interjú Freddie Mercury egykori asszisztensével az „elveszett” Michael Jackson duettekről

Interjú: Jan Velinger
Időpont: 2013. augusztus 2.
Forrás: http://www.radio.cz/en/section/arts/peter-freestone-former-personal-assistant-to-freddie-mercury-discusses-forgotten-tracks-the-singer-taped-with-michael-jackson-and-more

Peter Freestone

Peter Freestone

Peter Freestone 12 éven át volt a Queen szupersztár énekesének, Freddie Mercury-nak a személyi asszisztense és közeli barátja. 1991-ben az énekes utolsó napjait is vele töltötte. A 2000-es évek elejétől Freestone a Cseh Köztársaságban él. Felvettem vele a kapcsolatot ezen a héten amiatt, hogy megerősítették, hogy a Queen ki fog adni három dalt, amit Mercury Michael Jacksonnal vett fel. Ezen felvételeken Freestone is jelen volt.

De mielőtt erre rátérnénk kérdeztem egykori munkájáról is.

„Gyakorlatilag 24 órás munka volt, a hét hét napján. Az volt a dolgom, hogy mindig Freddie rendelkezésére álljak, gondoskodjam róla.”

Élvezetes volt ilyen közel dolgozni valakihez, aki ekkora nagy sztár volt?

”Úgy gondolom az a legegyszerűbb, ha azt mondom: igen, munka volt (ezt onnan tudtam, hogy minden hónapban megkaptam érte a fizetésemet a bankszámlámra), de valójában Freddie életét éltem. Csodálatos volt. Nekem könnyű dolgom volt: elkölthettem azt, amiért ő keményen megdolgozott. Bevásároltam neki és árverésekre jártam – tudod, ez volt a munka könnyű része.”

Olvastam, hogy Freddie Mercury, akárcsak sok más sztár, más ember volt zárt ajtók mögött, olyan valaki, aki nagyon óvta a magánéletét. Így van?

„Igen, meglehetősen. Még amikor meghívta a barátait Garden Lodge-ba, az otthonába, az emberek akkor is tudták, hogy a szórakoztatóművész szerepét fogja játszani. Csak akkor tudott igazán önmaga lenni, ha csak négy-öt hozzá közelálló ember volt Garden Lodge-ban. Olyankor önmaga tudott lenni. Természetesen amint kitette a lábát az ajtón ismét köztulajdonná vált. És ő ezt tudta is. Úgyhogy azzá vált, amit elvárt tőle a közönség. Pólót viselt, bőrdzsekit, farmert, edzőcipőt, napszemüveget… és azzá vált, amit elvártak tőle.”

A Times és a Rolling Stone ezen a héten megerősítette, hogy azt a három dalt, amelyet Freddie 30 évvel ezelőtt vett fel Michael Jacksonnal idén ki fogják adni. A egyik dal legalább egy verziója már ismert; egy másik, a Victory, még nem – ha nem tévedek azt még sosem hallhattuk. Tűnődtél már rajta, miután te ott voltál akkor, hogy valaha kiadják-e vajon ezeket a dalokat?

„Mivel Michael tulajdonában voltak – az ő stúdiójában vették fel őket, az ő otthonában – nem vártam, hogy valaha is napvilágot látnak. De nagyon örülök, hogy mégis megtörténik. Az évek során két dalt a rajongók már különféle kezelésekben részesítettek – a State of Shock-ot és a There Must Be More to Life Than This-t – mindkettő kijött már valamilyen formában. Az egyik a Jacksons albumán (Freddie helyett Mick Jaggerrel énekelt duettként – a ford.), a másik a Queenén (valójában Freddie Mr. Bad Guy című szólóalbumán – a ford.), de a harmadik, a Victory egy olyan dal, amit még senki nem hallott.

Még mindig vannak emlékeim róla, mert ott voltam, amikor felvették a stúdióban. Sőt, az eredeti szalagon – nem tudom, hogy az még mindig létezik-e – én játszottam a basszusdobon. Csakhogy valójában nem basszusdobot hallasz, hanem a WC ajtót! Ott kellett állnom öt percig és a WC ajtót csapkodnom! Szóval szerintem az emberek élvezni fogják, bizonyára nagyon érdekes lesz.”

Remélhetőleg az rajta marad a felvételen!

„Remélem!” (nevet)

Gondolod, hogy a harmadik dal szenzációt okozhat?

„Remélem. Természetesen a másik két dal is az eddig hallottaktól eltérő kezelésben fog részesülni most, hogy a Queen is részt vesz a produkciós munkában. Biztos vagyok benne, hogy oda fognak figyelni Freddie hangjára és a dalok teljes produceri munkáira. Mindig a tökéletességre törekednek és mindennek rendben kell lennie. De szerintem meg fogja érni a várakozást.”

Honnan jött az ötlet, hogy együtt dolgozzanak?

„Először akkor hallottam róla, amikor Michael eljött egy Queen koncertre a Los Angeles-i Forumba. Emlékszem, hogy egy sarokban beszélgetett Freddie-vel és Johnnal (Deacon). Utána Freddie azt mondta: ’Huh! Michael azt mondja kellene valamit csinálnunk együtt, mert tetszik neki, amit hallott!’ Mert Michael hallotta az Another One Bites the Dust-ot és tetszett neki és az egész érzés, amit az a dal sugárzott. Úgyhogy Freddie azt mondta: ’Fel akar venni valamit közösen. Ah, de sosem fog megtörténni, ez csak duma!’ Hónapokkal később jött egy hívás Michaeltől, mert hallotta, hogy Freddie LA-ben van és meghívta magához.”

Úgy értesültem, hogy az a találkozó nem alakult teljesen optimálisan…

(Mindketten nevetnek.) „Tudom mire gondolsz. Nos, Michaelnek, ha emlékszel rá, abban az időben az otthonában, Encinóban volt egy mini állatkertje és akkoriban a kedvenc állatai a lámák voltak. Mivel nyár volt Los Angelesben Freddie fehér pólóban, fehér farmerben és fehér edzőcipőben volt. Miután bejártuk a farmot a fehér pólója tiszta sár volt, a fehér edzőcipője pedig barna, mivel a sárban mászkáltunk.

Michael körbevezetett minket a házon is. A hálószobája nagyon vicces volt: volt egy hatalmas terráriuma egy nagy kígyóval. A nyilvánosság előtt Michael azt mondta, hogy a legjobb barátja és egy nagyon jó, csodálatos kígyó… de nekünk nem tudta elkerülni a figyelmünket, hogy körülbelül negyven téglával fogták le a terrárium tetejét, hogy biztosan ne jöjjön ki!”

Ez aranyos!

„Igen, csodás, hogy miket lehet mondani és aztán mik az apró tények ezek mögött!”

A dalokról: mikor készültek? Különböző napokon?

„Nem, egy napon készültek. 1983-ban mindketten nagyon elfoglaltak voltak a lemezfelvételekkel és a turnézással. Michael azt akarta, hogy Freddie fejezze be a State of Shockot, mivel szerette volna ha rákerül a Jacksons Victory című albumára. De Freddie-nek nagyon kevés ideje volt és nem tudta befejezni. Így Michael felvetette, hogy Mick Jagger énekelhetné a Freddie részét és Freddie azt mondta, persze, a te dalod – nem volt ellene kifogása. Idő hiányában nem tudták ők ketten elkészíteni az anyagot.

Mi a véleményed a vokálról abban az értelemben ahogy a két énekes kiegészíti egymást? Freddie annyira erőteljes hangú énekes volt…

„Szerintem mivel annyira különbözőek voltak, nagyon jól működik. Ha mindketten erőteljes hangúak lennének, akkor az majdnem versenynek hangozna. Jó kifejezést használtál: kiegészítik egymást. A két hang nagyon jól működik együtt, olyan, mint egy párbeszéd.”

Freddie mellett voltál 1991-ben bekövetkezett haláláig. Meg akartam kérdezni, hogy az életed hogyan változott meg azóta? Végül is ide költöztél, a Cseh Köztársaságba.

„Már 12 éve itt élek. Igen, az élet megváltozott azután… de ha belegondolsz Freddie már 22 éve elment és még mindig sokat gondolok rá! Fizikailag nincs már köztünk, de a képe, a hangja és a személyisége túlél. Egyedülálló személyiség volt, csodálatos és írt egy pár nagyszerű dalt, és még mindig sokan érdeklődnek iránta és az új generációból sokan kérdeznek engem róla. Megteszek értük, amit tudok. Úgy értem még mindig zenélek itt, a Cseh Köztársaságban, benne vagyok egy Rock tábor elnevezésű dologban 11-17 éves gyerekeknek. Összejövünk, ők zenélnek és ez csodálatos. Kapcsolatban állok egy cseh zenésszel is, akinek van egy együttese és akinek életemben először sikerült meggyőznie, hogy képes vagyok szövegeket írni zenéhez. Szóval minden amit ma csinálok az Freddie Mercury miatt van.”

A Queenek még ma is seregnyi rajongója van világszerte, de azt hallottam léteznek rádióállomások, amelyek nem játszanak olyan előadókat, akik 30 évnél idősebbek! Ez nincs így a cseh rádiók esetében és a Queen mindig különleges helyet foglalt itt el sok zenerajongó számára…

„Az egyik oka annak amiért a Cseh Köztársaságban telepedtem le az az emberek hozzáállása a zenéhez. A britek nagyon szűklátókörűek. Az emberek, különösen a fiatalok, csak azt hallgatják, amire azt mondják nekik, hogy azt hallgassák. Van MTV-jük és hozzátapadnak ahhoz és azt hiszik csak az létezik. Itt találkoztam Karel Gottal, akit az emberek kilenctől 90 évig hallgatnak! Angliában nincs ilyen. Itt az iskolákban tanítanak Janeček-ről, Dvořák-ról, Smetanáról. Angliában ilyen sincs. Itt az emberek készek arra, hogy nyitottak legyenek a zenére.  Ami a Queent illeti, a Queen népszerűségének az az oka, hogy a zenéjük tényleg időtálló. Ha ma meghallgatod őket a zenéjük éppolyan friss, mint 40 évvel ezelőtt, amikor elkezdték. Ma is olyan friss, mint akkor.”

Michael, Randy és Jackie Jackson Freddie Mercury-val

Michael, Randy és Jackie Jackson Freddie Mercury-val

Lásd még: William Orbit Michael Jackson és Freddie Mercury közös dalain dolgozik

William Orbit Michael Jackson és Freddie Mercury közös dalain dolgozik

A neves angol producer, William Orbit a napokban azt közölte Facebook oldalán, hogy dolgozik egy duetten, amelyet Michael Jackson és Freddie Mercury 1982-ben vettek fel. “Dolgozom egy Queen dalon Freddie Mercury és Michael Jackson vokáljával. 1982-ben vették fel és eddig ki nem adott. Csodás.” – írta Orbit, aki korábban, többek között, dolgozott együtt Madonnával (Ray of Light album), Pinkkel, a Cure-ral, a Kraftwerkkel és a Blurrel is.

Ma pedig a Queen gitárosa, Brian May ezt közölte Twitterén: “Nagyszerű este William Orbittal. Néhány Queen/Freddie/Michael Jackson felvételen dolgozunk. Izgalmas, kihívást jelentő, érzelmes. De fantasztikus.” Hozzá pedig ezt a képet is mellékelte:

Michael_Brian May

Úgy tudni Michael és Freddie Mercury három dalt vett fel közösen a ’80-as évek elején, de egyiket sem tudták befejezni egyéb elfoglaltságaik miatt.

Ezek közül kettőnek a demójá már kiszivárgott. A There Must Be More To Life To This Freddie szerzeménye volt és mivel Michaellel nem tudták befejezni a duett munkálatait, így végül szólóban jelentette meg Mr. Bad Guy című 1985-ös albumán. Az Internet korában kiszivárgott egy demófelvétel, amelyen Michael énekli a dalt (a háttérben hallgató, amint Freddie néha megszólal):

Ezt később rajongók összedolgozták Freddie album verziójával, így létrehozva az eredetileg tervezett “duettet”:

A másik dal a State Of Shock volt, amely Michael Randy Hansennal írt és végül a Jacksons Victory című 1984-es albumán jelent meg duettként Mick Jaggerrel:

Ebből is kiszivárgott az eredeti, Jackson-Mercury demó verzió:

Rajongók még egy olyan verziót is készítettek a YouTube-ra, amelyben mindhárom legenda részt vesz!

Ezeken kívül létezik egy harmadik Jackson-Mercury dal is Victory címmel, amely azonban egyelőre nem szivárgott ki, de a jelek szerint talán hamarosan hallhatjuk. És talán a másik két dalt is befejezik és kiadják hivatalos formában.