Valamennyi bejegyzés

Világszerte emlékeztek a héten Michael Jacksonra

A héten, június 25-én volt Michael Jackson halálának 10. évfordulója. A 2019-es év eddig számunkra sajnos a hazugságokkal telített Leaving Neverland árnyékában és a média hozzá kapcsolódó, roppant egyoldalú lejárató kampányának jegyében telt, ezért kérdéses volt, hogy ez hogyan fogja a június 25-ei megemlékezéseket befolyásolni.

Örömmel tapasztalhattuk, hogy ami a hétköznapi embereket illeti, a Michael iránti szeretet semmit sem csökkent. Azt a média is kénytelen-kelletlen elismerte cikkekben, hogy MJ zenéjének népeszerűsége nem csökkent, sőt inkább nőtt az elmúlt hónapokban. A Nielsen Music, amely a zenei eladások és streamelések statisztikai adataival foglalkozik, azt jelentette, hogy 2019 első félévében Michael zenéjét 41%-al többen streamelték, mint 2018 ugyanezen időszakában. Mindezt annak ellenére, hogy a fővonalas média egyes véleményvezérei (pl. Oprah Winfrey) megpróbálkoztak azzal, hogy elindítsanak egy “MuteMJ” (Némítsd el Michael Jacksont!) kampányt, ami azonban a visszájára sült el. Ahelyett, hogy Jackson zenéjének a népszerűsége csökkent volna, Oprah közösségi oldalai lettek tele felháborodott kommentekkel, lépten-nyomon emlékeztetve Oprah-t azon alapvető újságírói kötelességre, amit ő elmulasztott, nevezetesen  hogy egy ügyben (pláne egy ilyen ügyben, amely az egyik fél jó hírnevét sérti) mindkét felet meg kellene hallgatni.

Erről a kötelességről amúgy nemcsak Oprah, hanem a fővonalas média nagy része “elfeledkezett”. De ez az eufémisztikus megfogalmazás. Valójában nem is feledékenységről, hanem inkább cenzúráról van szó. Magam is tudok több olyan esetről, amikor a Leaving Neverlandet kritizáló cikkeket egész egyszerűen nem volt hajlandó leközölni a zömében magát “liberálisnak” tartó, nyugati fővonalas média. Olyan szerző cikkét dobták vissza például a Huffington Poston, aki egyetemi tanár és korábban több cikket is írt már nekik. Szeretett volna rávilágítani olyan jogokra, mint az ártatlanság vélelme, vagy hogy mielőtt igazságként fogadnánk el a televízióban egyoldalúan tálalt vádakat, azelőtt talán nem ártana bizonyítani, de legalábbis meghallgatni a vita másik oldalán felsorakoztatott érveket is, illetve az újságíróknak egy kicsit mélyebb kutatómunkát végezni annál, hogy a filmben elhangzottakat tényként szajkózzák vissza. Egy másik, a Leaving Neverlandet kritizáló cikket a megjelenése után néhány órával töröltek a liberális Daily Kos weboldalról, s a szerzőnek a mai napig adósak a magyarázattal, hogy miért.

Úgy tűnik nem azonnal tényként kezelni egy vádat a #MeToo-diktatúrában annyira radikális nézetnek számít, hogy még csak nem is vitába szállnak vele (ahogy egy valódi liberálishoz illene egyet nem értés esetén), hanem egyszerűen nem engedik leközölni (ahogy azt egy diktatórikus rendszerben csinálják a rendszerbe nem illeszkedő véleményekkel). Pedig egyelőre még ezeken az elveken (mindenki ártatlan, amíg nem bizonyosodik a bűnössége, a bizonyítás terhe a vádlón van, a megvádoltnak joga van szembenézni a vádlójával és megvédeni magát stb.) alapul a nyugati jogrend – bár ha a #MeToo-radikálisokon múlik, akkor lehet, hogy már nem sokáig.

Amit fent írtam túlzásnak hat? Márpedig ugyanerről a jelenségről számolt be Dr. Srini Pillay is, a Harvard Orvosi Egyetem professzora, akinek szintén volt véleménye Leaving Neverland ügyben, s történetesen az ő cikkét sem engedték leközölni egy általa itt meg nem nevezett tekintélyes lapban, mert nem illeszkedett a #MeToo fősodorba, nevezetesen, hogy minden vádlónak azonnal hinni kell és a vádjait tényként kezelni. Ha nem így teszel, akkor “áldozathibáztató” vagy. Ezzel az indokkal dobták vissza az ő cikkét is – az senkit ne zavarjon, hogy az egyáltalán nem került bizonyításra, hogy a két vádló valóban áldozat és nem mondjuk hamis vádló, akiket a megggazdagodás reménye hajt (súlyos millió dollárokra perelik ugyanis Jackson cégeit ezen vádakkal, amiről a filmben méltatlanul kevés szó esett, bár nem véletlenül). Pillay-nak azt mondták a lapnál, hogy manapság egy ilyen cikk “karrier-öngyilkosságnak” számít. Nesze neked nyugati szólásszabadság, véleményszabadság, sajtószabadság!

Személyes tapasztalat is van. Egy ismerős rajongót az Los Angeles Times kért fel egy interjúra a Leaving Neverland kapcsán. Állítólag, hogy bemutassák mit gondolnak a rajongók az egészről. Többen “összeültünk” a virtuális térben, hogy megvitassuk, hogy elfogadja-e a felkérést vagy sem. Azért a hezitálás, mert volt egy sejtésünk, hogy az érdeklődés nem teljesen őszinte – hogy nem a valódi párbeszéd és megismerés a cél, hanem egy olyan cikket szeretnének kerekíteni, amiben hülyének, őrültnek, elvakult fanatikusoknak állíthatják be az MJ-rajongókat. A gyanúnk ellenére úgy gondoltuk adunk a dolognak egy esélyt. Hátha mégis tisztességes cikket akarnak írni! Az interjúra felkért rajongóval előre átbeszéltük, hogy milyen érvekről, a bírósági anyagokból tényszerűen alátámasztható dolgokról beszéljen. A kb. félórás telefoninterjúban mindezeket el is mondta a riporter hölgynek (legyen itt megnevezve: Amy Kaufman), aki úgy tűnt figyel és jegyzetel. Mindebből aztán semmit nem jelentetett meg, úgyhogy az igazolódott be, amit előre sejtettünk. Az egész interjúból egyetlen semmitmondó, a szövegkörnyezetéből kiragadott és még át is alakított mondatot írt bele a cikkbe, majd inkább elment a Twitterre és onnan összeszedett néhány vérmesebb rajongói hozzászólást, hogy azzal pakolja tele a cikkét. Igen, a cél az volt, hogy hülye fanatikusoknak állítsa be az MJ-rajongókat, s ebbe a képbe a higgadt, tényekkel, bírósági dokumentumokkal alátámasztott interjú valahogy nem fért bele. Hozzáteszem, hogy ugyanez a riporter előtte egy halom a Leaving Neverlandet támogató cikket közölt, s interjút is készített a rendező Dan Reed-del, akinek persze minden szavát tisztességesen leközölte, s közben csontig be is nyalt neki. Ennyit az elfogulatlan, kiegyensúlyozott tájékoztatásról. S ez még csak nem is egy bulvárlap, hanem a “nagy” Los Angeles Times.

Egy másik rajongót, Danny Olivert a brit ITV This Morning című show-jában interjúvoltak meg. Előtte őt is próbálták behúzni a csőbe. Ragaszkodtak hozzá, hogy talpig Michael Jacksonnak öltözve adjon interjút – nyilván azért, hogy bohócot csináljanak belőle. Danny azonban túljárt az eszükön. Beleegyezett a dologba (mert tudta, hogy másképp nem interjúvolnák meg), majd aztán végül mégis “civilben” jelent meg – akkor már semmit nem tudtak tenni a műsor készítői, kénytelenek voltak így adásba engedni, s ebből végül ez az interjú született:

Kicsit talán elkalandoztam június 25-étől, de kontextusba szerettem volna helyezni azt. Ilyen média-ellenszélben érkeztünk ugyanis Michael halálának 10. évfordulójához. Nem tudthattuk előre, hogy a fenti körülmények milyen hatással lesznek a megemlékezésekre.

Nos, a hatás, amit én érzékeltem, hogy a korábbiaknál kevesebb celeb emlékezett meg MJ halálának évfordulójáról, így azok előtt szeretném megemelni a kalapomat, akik most is megtették, fittyet hányva a #MeToo-radikálisokra és a politikai korrektségre. Mint például Naomi Campbell vagy Darren Hayes (a Savage Garden énekese), Spike Lee, Wesley Snipes  vagy Kim Kardashian.

 

Ami sokkal fontosabb a celebeknél az, hogy a rajongók abszolút nem zavartatták magukat és világszerte rengetegen megjelentek különféle megemlékezéseken. Az alábbiakban ezekről közlök fotó-összeállítást.

Forest Lawn (a temető, ahol Michael nyugszik).

 

A magyar rajongók által küldött alkotás

 

Piros-fehér rózsák minden mennyiségben a One Rose for MJJ csapattól. Ebben a kampányban rózsákat lehet küldeni MJ sírjához minden évben. Korábban pirosakat, idén fehéreket is az ártatlanság szimbólumaként. Idén több, mint 18 000 szál rózsát rendeltek a rajongók a One Rose for MJJ kezdeményezésen keresztül – többet, mint eddig bármelyik évben (tavaly 8000 körül volt a  rendelt rózsák száma). A virágokat csak egy napig engedik a temetőben lenni a rend érdekében. Így a One Rose for MJJ csapat egy nap után különféle kórházaknak, nyugdíjas otthonoknak szállítja szét a rózsákat.

Los Angeles-ben szimpátiatüntetés MJ mellett:

A szimpátiatüntetésen Michael unokahúga, Brandi is részt vett (jobbra)

Michael csillaga a hollywoodi Hírességek sétányán

Budapest, Magyarország (Michael fájánál)

Moszkva, Oroszország

Tel Aviv, Izrael

London, Nagy-Britannia

Csengdu, Kína

Guangdzsu, Kína

Videók:

Magyar kommentárral:

Los Angeles-i szimpátiatüntetés

Madrid, Spanyolország

Moszkva, Oroszország

London, Nagy-Britannia

Hollywood, Hírességek sétánya

Kínai rap

Csengcsu, Kína

Morsang-sur-Orge, Franciaország (június 22.)

 

In The Closet

InTheClosetAz In The Closet a harmadik kislemez, amelyet kiadtak Michael Jackson 1991-es Dangerous című albumáról. Maga a kislemez 1992. április 9-én jelent meg. Az Egyesült Államok fő kislemez slágerlistáján a hatodik helyig jutott, az R&B slágerlistán első volt. Az Egyesült Királyságban nyolcadik és a legtöbb fontosabb slágerlistán is Top 10-es sláger volt.

A dalt Michael írta Teddy Riley-val. A dal alapjai és az ötlet Michaeltől származott, amint azt Riley 2009-ben elmondta a Musicradar.com-nak: “Az In The Closettel Michael állt elő és pontosan olyan lett, amilyennek ő akarta, hogy legyen. Egy másik szobában énekelte fel a vokálját egy diktafonra. Gyakran felénekelte a vokált egy diktafonra, elhozta a stúdióba és aztán meglátjuk mi lesz belőle. Ez Michael egyik leginkább (szexuálisan) szókimondó anyaga, ami a szöveget illeti [nevet]! De akkoriban ez nem lepett meg. Nem, egyáltalán nem.” [1]

Chris Cadman és Craig Halstead Michael Jackson – For The Record című könyve így idézi Riley-t: “Michael készített nekem egy bemutató felvételt és tulajdonképpen ő állt elő azzal a struktúrával, ahogyan a dalnak fel kell épülnie. Kidolgozta ezeket a vonós részeket a szintetizátoron, aztán előállt ezekkel a hangokkal a szájával, amelyek elég ütőshangszer-szerűek voltak – kicsit mint egy dob gép, mégis más. És az egész működött.” [2]

A dal címe szó szerinti fordításban azt jelenti, hogy “a szekrényben”, de jelentését tekintve inkább úgy lehetne fordítani, hogy “titokban” és az angolban ezt a kifejezést általában arra használják, ha valaki elrejti a szexualitását – rendszerint a homoszexualitását. A dal azonban ezen a képzettársításon csavar egyet, hiszen a szövegből és a személyes névmásokból, később pedig a videóból egyértelmű, hogy itt egy heteroszexuális kapcsolatról van szó. “Csak Jackson használná ezt a címet egy heteroszexuális szerelmes dalhoz…” – vélekedett a New York Times kritikusa, Jon Pareles.

“Valamit el kell neked mondanom, ha megígéred, hogy meg fogod érteni. Nem tudom megtartóztatni magam a jelenlétedben. Annyira alázatos vagyok. Érints meg! Ne rejtsd el a szerelmünket – nő a férfihez.” – mondja a dal bevezetőjében egy titokzatos női hang, akit az album füzetkéjében csak Mystery Girl-ként, titokzatos lányként jelölnek, de később kiderült, hogy nem másról van szó, mint Stéphanie monacói hercegnőről. Később a dalban pedig ugyanez a női hang mondja: “Az életben meg kell értened egy dolgot: a vágy igazságát, a nőét a férfi iránt. Tehát nyisd ki az ajtót és meglátod, hogy nincsenek titkok. Mozdulj, szabadíts meg!”

ITC _ MJ Naomi 3Michael azonban ragaszkodik hozzá, hogy a kapcsolat maradjon titokban: “Csak ígérd meg nekem, hogy akármit mondunk vagy akármit teszünk egymással, most megesküszünk, hogy titokban fogjuk tartani (“keep it in the closet”).” – mondja a dal egy későbbi szakaszában. Hogy miért kell titokban tartani egy heteroszexuális kapcsolatot az gondolkodóba ejtette mind a rajongókat, mind a kritikusokat és jó néhány elmélet is született, de persze az igazi választ csak Michael tudná megmondani. A dal egyúttal Michael legszexuálisabb dala is: félreérthetetlenül szexuális nyögések színesítik az előadását és a szöveg, valamint a videó sem hagy bennünk sok kétséget arról, hogy miről is van szó.

Ahogy arra többen is rámutatnak – köztük Susan Fast Michael  Jackson’s Dangerous (33 1/3) című könyvében – az In The Closetre jellemző a közel-keleties hangzás: “Az a helyzet, hogy ezek a zenei karakterisztikák hagyományosan “egzotikusnak” hatnak a nyugati fülek számára. Jackson melódiája egy pentaton (ötfokú) skálából áll – ezt gyakran alkalmazzák a blues-ban, de itt “keletinek” hat amiatt, ahogyan az a fél-lépéses riff kontextusában hallatszik. A háttérvokál párhuzamos mozgása, amelyet egy negyed hangköz választ el, nem jellemző a modern nyugati zenére. És a dob zengő hangja a hangsúlyos ütemrészben sokkal inkább a közel-keleti zenével rokon, mint az R&B groove-okkal.” [3]

A dal készítésének korai szakaszában szó volt arról, hogy egy duett lesz Madonnával. Egy 1992-es interjúban Madonna elmondta Jonathan Ross újságírónak, hogy írt a dalhoz szöveg-ötletet, amit be is mutatott Michaelnek, de Michael túl provokatívnak találta, így nem került sor az együttműködésre. A szóbeszéd szerint a videó koncepciójával kapcsolatban is eltértek a két sztár elképzelései. Madonna azt szerette volna, ha felcserélik benne a nemi szerepeket – Madonna lett volna a férfi, Michael a nő -, de Michael ezt is elvetette.

A videóban végül a szupermodell Naomi Campbell volt Michael partnere. Stéphanie hercegnő szövegét ismét felvették a rövid filmhez Naomi Campbell előadásában – tehát a videóban Campbell hangja hallható a női szerepben, míg az albumon és a kislemezen Stéphanie hercegnőé. A filmet a sztárfotós Herb Ritts rendezte. A forgatásra 1992 márciusában került sor a kaliforniai Salton-tó körüli száraz, sivatagos területen. 1992. április 23-án mutatták be a zenei televíziók.

A film ugyanolyan erősen szexuális töltésű, mint maga a dal: Naomi és Michael erotikus táncot lejtenek egymással, teli meglehetősen egyértelmű utalásokkal szexuális aktusokra. Voltak jelenetek, amelyek bele sem kerültek a filmbe, a Dél-Afrikai Köztársaságban azonban így is betiltották túlzott szexualitása miatt.

Jelenetek a forgatásról – nem minden került bele a végső filmbe:

ITC _ outtake 1  ITC _ outtake 4

ITC _ outtake 3

ITC _ outtake 2

A kislemez verzión az eredeti dal mellett annak különféle remixei is megtalálhatók. A dal hivatalosan megjelent változatai és remixei a következők:

Album Version
The Newark Mix
Club Edit
The PromiseClub Mix
The Reprise
Freestyle Mix
The Vow
KI’s 12″
Touch Me Dub
Mix of Life
Underground Dub
The Mission
7″ Edit
The Mission Radio Edit

A KI’s 12″ és a The Newark Mix remix verziókban szerepelnek olyan vokál részek, amelyek nincsenek benne az album verzióban.

Turnén Michael nem játszotta a dalt, eltekintve egy rövid részlettől a HIStory turné egy dal-egyvelegében.

Még többet olvashatsz a dalról a Michael Jackson – Ember a zenében blogon: https://michaeljacksonemberazeneben.wordpress.com/2014/01/20/3-in-the-closet/

Making of In The Closet (ez a videó csak a YouTube-on nézhető meg)

Írta és komponálta: Michael Jackson, Teddy Riley
Producer: Teddy Riley, Michael Jackson
Hangszerelte: Teddy Riley (ritmus és szintetizátor hangszerelés), Michael Jackson (vokális hangszerelés)
A felvétel ideje: 1991
A felvétel helyszíne: Ocean Way Studios és Record One Studios (Los Angeles, Kalifornia)
Album: Dangerous

Stílus: pop, new jack swing, R&B

Videó

Rendezte: Herb Ritts

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 6.
Egyesült Királyság: 8.
Spanyolország: 2.
Olaszország: 2.
Ausztrália: 5.
Új-Zéland: 5.
Franciaország: 9.
Hollandia: 9.

Forrás:

[1] Future Music – Michael Jackson: recording Dangerous with Teddy Riley (Musicradar.com, 2009. július 3.)
http://www.musicradar.com/news/guitars/michael-jackson-recording-dangerous-with-teddy-riley-211776

[2] Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)

[3] Susan Fast – Michael Jackson’s Dangerous (33 1/3) (Bloomsbury, 2014. szeptember 25.)

Michael Jackson: Az álom táncosa (6. rész)

Folytatás innen.

Spanyol motívumok

Mivel én a flamenco táncot és kultúrát tanulmányoztam és abban dolgoztam sok éven át, megkérdezték tőlem, hogy vajon Michael művészetét inspirálta-e ez a kultúra bármilyen módon. Nem látok semmilyen közvetlen hatást. De látok kapcsolódási pontokat.

Amint már sokszor elmondtam korábban, a néptánc és a népzene hagyományai szerte a világon hasonló módon alakultak ki, hasonló okokból és ez magában foglalja a flamencót és az afroamerikai kultúrát is (beleértve a jazzt). Mindkettő az ősi etnikumokig nyúlik vissza és mindkettőnek afrikai gyökerei vannak, bár különféle mértékig. És mindkét tradíciónak ugyanazok az alapjai, mint például az improvizáció, a mozgás, a ritmus, az erőteljes érzelmek kifejezése és egy eksztatikus tudatállapot, amely gyakran a múlt misztikus hiteihez vezet vissza.

A flamenco és az afroamerikai kultúra azért is áll annyira közel egymáshoz, mert mindkét kultúrát évszázadokon át olyan népek őrizték meg, amelyek nemcsak az örömteli időkről énekeltek, hanem az élet terheiről, a magányról és a halálról is. Mindkét kultúrának van kapcsolódása a kereszténységhez is, amiből érdekes al-műfajok jöttek létre az egyházi fesztiválokon és énekekben. A két kultúra gyakran keresztezte egymást a történelem során, ami érdekes hibrideknek és új műfajoknak adott életet. Ezek a kultúrák ma is barátiak. A spanyol művészet merít az afrikai motívumokból különféle formákban és olyan kevert stílusokat ad nekünk, mint például a flamenco jazz.

Hogy visszatérjünk a flamenco hatásához Michaelre, tudom, hogy kommunikált egy kicsit Joaquin Cortésszel, a modern flamenco egyik leghíresebb táncosával. Mind a művészetükben, mind a színpadi imázsukban láthatunk hasonlóságokat közöttük. Noha az vitatható, hogy van-e közvetlen hatás, egyértelműen van bennük valami közös: például egy fekete kalap, fehér póló, hosszú haj és az ügyes képesség arra, hogy együtt dolgozzanak a közönséggel.

The Dancer of Dream 9Michael utalásai a flamencóra tisztán láthatók az In The Closet című rövidfilmjében. Először is, néhány pillanatra megjelennek spanyol női táncosok hosszú, fehér szoknyában. Még ha nem is igazán spanyolok, de flamencót táncolnak. Ez világos. Másodszor, ezeknek a táncosoknak és Michaelnek is flamenco-stílusú hajviselete van, szorosan hátrafogva. Sokan megjegyezték, hogy szokatlan volt így látni Michaelt, ennyire egyenletesen hátrafogott hajjal. De ez egy stilisztikai jellemző: a videó általános koncepciója, beleértve a kosztümöket és a díszleteket, egyfajta spanyol és latin-amerikai hatást tükröz, bár talán a spanyol a domináns. Még Michael magassarkú csizmája is arra emlékeztet, amit a spanyol táncosok hordanak. Ezzel ellentétben Naomi Campbell imázsa egyértelműen latin-amerikai. Rövid szoknyát visel a brazil lambada stílusában. A videó története egy fehérre meszelt házak alkotta háttér előtt játszódik, ami klasszikus Dél-Spanyolország és hasonló ahhoz is, amit Latin-Amerikában látunk. Talán ez azért volt, hogy aláhúzza a videó erotikáját, hiszen sok ember a spanyol és latin-amerikai kultúrával a szenvedélyt és a szexualitást azonosítja.

Folytatás itt.