Valamennyi bejegyzés

Elhunyt Rod Temperton

66 éves korában elhunyt Rod Temperton, a Heatwave diszkó-funk együttes egykori tagja. A Warner/Chappell lemezkiadó közleménye szerint Temperton a múlt héten hunyt el londoni otthonában “a rákkal folytatott rövid, agresszív küzdelem után”.

Temperton neve Michael Jacksonéval is összefonódott, hiszen Michael két első felnőttkori szóló albumán, az Off The Wall-on és a Thrilleren több dalt is szerzett.

Michael és Rod egymást motiválták a dalszerzés terén. Michael így beszélt erről 2007-ben az Ebony magazinnak: “Egy napon bejött a stúdióba ezzel a gyilkos groove-val ‘dup, dakka dakka dup, dakka dakka dup’, ezzel az egész melódiával és refrénnel, a Rock With You-val. Én meg: ‘Wow!’ Így amikor hallottam ezt azt mondtam: ‘Oké, most igazán dolgoznom kell.’ Úgyhogy mindig amikor Rod előállt valamivel én is előálltam valamivel és így kialakult közöttünk egy kis baráti versengés.”

De Michael is motiválta Rodot. Például Rod elmondta, hogy a Thriller című dal megírására Michael Heartbreak Hotel című dala ihlette, amely a Jacksons Triumph című albumán jelent meg.

Temperton szerzeményei az Off the Wall c. albumon:

Rock with You (#1 sláger volt az USA-ban és több más országban)
Off the Wall
Burn this Disco Out

Temperton szerzeményei a Thriller c. albumon:

Thriller (#4 volt az USA-ban, de más országokban elérte az első helyet is)
Lady in my Life
Baby Be Mine

Emellett Temperton társszerzője volt a Someone in the Dark című dalnak is, amely az E.T. the Extra-Terrestrial Storybook meselemezen jelent meg Michael előadásában.

De nemcsak MJ-nek szerzett dalokat Temperton, hanem számos más előadónak is. Az ő nevéhez fűződik például George Benson nagy slágere a Give Me The Night, Patti Austin Baby, Come To Me-je, de dolgozott együtt Aretha Franklinnel, a Brothers Johnsonnal, Anita Bakerrel, Herbie Hancockkal, The Manhattan Transferrel, a Rufusszal, Donna Summerrel, James Ingrammal és Karen Carpenterrel is. Na és nem feledkezhetünk meg saját együttese a Heatwave-nek írt dalairól sem, melyek közül a legnagyobb slágerek a Boogie Nights, az Always & Forever és a The Groove Line voltak. (Érdekesség, hogy egy a Melody Maker magazinban leadott hirdetésre jelentkezve lett a Heatwave tagja. A csapat billentyűst keresett ilyen módon.)

1990-ben Grammy-díjat kapott közreműködéséért Quincy Jones Birdland című dalában, 1986-ban pedig Oscar jelölést kapott a The Color Purple című film zenéjéért, amelyen szintén Jones-szal dolgozott együtt.

Hozzáállását a dalszerzéshez így jellemezte: “Az első dolog, hogy valami olyat írj, amit te szeretsz és ha már érzed, hogy feláll a szőr a kezeden, akkor kiállhatsz vele a világ elé.”

Dalaiban örökké élni fog. Nyugodjon békében!

mj-rod-temperton

Rod Temperton, Quincy Jones és Michael Jackson

RIP Rod Temperton lejátszási lista

Reklámok

Hogyan állította az Off the Wall pályára Michael Jacksont?

EBONY.com, 2016. január 27.
Írta: Michael A. Gonzales

OffTheWallMint egyike azoknak, akik úgy gondolják, hogy Michael Jackson mesterműve, az Off the Wall felülmúl mindent, amit később készített, nagyon örültem, amikor arról olvastam, hogy Spike Lee közeljövőben megjelenő dokumentumfilmje ezt az albumot fogja ünnepelni. A kicsit esetlen címmel ellátott (Michael Jackson útja a Motowntól az Off the Wallig) filmet nemrég mutatták be a Sundance filmfesztiválon és február 5-én lesz látható a Showtime televízióban. Emellett a Sony Records február 26-án ismét kiadja a mérföldkőnek számító albumot és a csomag tartalmazni fogja ezt a dokumentumfilmet is.

Lee filmje olyan emberekkel mutat be interjúkat, akik ismerték Jacksont és akik hatással voltak rá, beleértve Quincy Jones-t is, aki a producere lett az Off the Wallnak miután barátságot kötött Jacksonnal a Wiz című film forgatásán, Berry Gordy-t és Stevie Wondert. A filmes olyan emberekkel is beszél, akiket inspiráltak Jackson ugatásai, kiáltásai és tiszta éneke, beleértve a Weekndet, Kobe Bryantot és Misty Copelandot. Jackson 1979 klasszikusa megtestesíti azt amit az alkotók értenek azalatt, amikor azt mondják, hogy azt akarják a művük örök legyen.

Az Off the Wall, amely idén augusztusban lesz 37 éves, a soul, a disco, a pop és a funk gyönyörű fúziója volt, amely képes volt átszelni különféle határvonalakat, beleértve a bőrszínt, az osztályt és az időt (holnap is éppen olyan nagyszerűen hangzik majd, mint több mint három évtizeddel ezelőtt), miközben mindenki szeretni tudja a lepusztult kerületektől a luxus lakónegyedekig. Zeneileg kapcsolódott Afrika anyához (a Workin’ Day and Night nyitó passzusa színtiszta törzsi funk) éppen úgy ahogy Feelgood anyához, aki készen állt a pörgésre minden alkalommal, amikor a Don’t Stop ‘Til You Get Enough felhangzott a klubban.

Amikor ma meghallgatjuk az Off the Wallt az album egyfajta időgép is a fülünknek, amely visszavisz minket abba az időbe, amikor a popnak még nem volt királya, amikor sokan azt gondolták nemsokára vége lesz ennek az egykori gyereksztárnak, akit figyelemreméltóan koraérett tehetsége szupersztárrá tett még mielőtt a pubertás korba lépett volna. Abba a korba, amikor én és minden barátom azzal töltöttük a szombat reggeleket, hogy a Jackson 5ive rajzfilmet néztük és azért könyörögtünk a szüleinknek, hogy vegyenek Super Sugar Crisps-t, hogy leszedhessük a J5 lemezt a gabonapehely dobozáról.

Miközben tisztában voltunk azzal, hogy a Jackson 5 családi együttes volt, számunkra az egész Michaelről szólt. Annyi tehetség szorult barna, édes cukiságába, hogy a kislányok áradoztak a fiúk pedig azt akarták, hogy a testvérük legyen.

1976 bicentenárimi nyarán az unokatestvérem Denise hirtelen bejelentette nekem: „Michael Jackson lejárt lemez” – és nem ő volt az egyetlen, aki így hitte. Befolyásolható 13 éves gyerekként idősebb tinédzser unokatestvéremet használtam barométerként arra, hogy elirányítson milyen menő zenét kellene hallgatnom, így az a bejelentése, hogy Michael Jackson „lejárt” olyan hatalmas ütésként ért, mint egy nagy pofon valami játszótéri kötekedő öklétől.

Szülei pittsburghi otthonának tarka pincéjében ültünk, ugyanazon fával borított falak között, ahol néhány évvel korábban a Jackson 5 debütáló Motown kislemezét, az I Want You Back-et hallgattuk újra és újra és újra. Abban a pincében énekeltük egykor az ABC-t, tátogtunk a Lookin’ Through The Windows-ra a szüleinknek és táncoltuk a robotot, amikor a Dancing Machine (ma is az egyik kedvenc dalom) dübörgött.

Talán Denise 16 évesen úgy érezte, hogy az úgynevezett „rágógumi soul”, amiről a Jacksonok ismertek voltak a Motownnál elért sikereik alatt túl éretlen a számára, így dobta őket látszólag felnőttebb zenei fellángolásokért. Félretolva ezeket az emlékeket kitette új kislemezeit az asztalra: a Brothers Johnson közepes tempójú balladáját a Good to You-t (szerette a basszusgitáros Louis-t), az O’ Jays felnőtt soulját, a Livin’ for the Weekendet, és a White Cherry fehér-fiú funkját, a Play That Funky Music-ot.

Én általában követtem Denise vezetését bármilyen zenei utazást is választott a számunkra, de itt nem tehettem meg, hogy hátat fordítok Michael Jacksonnak. Ő nemcsak egy volt a sok popsztár közül, MJ testvér olyan volt, mint egy családtag. Ugyanazon a nyáron Denise és én TV-t néztünk, amikor a talk show műsorvezető, Mike Douglas bemutatott egy új, testvérekből álló együttest, a Sylverst. Égig érő afrofrizurájukkal és összehangolt lépéseikkel előadták Hot Line című slágerüket. Amikor rájuk néztél nehéz volt nem arra gondolni, hogy ellopták a Jacksonok dolgait.

Ugyanakkor a Jackson fivérek (Jermaine kivételével) elhagyták a Motownt annak reményében, hogy így több alkotói szabadságot kaphatnak. A nevükből kénytelenek voltak elhagyni az 5-öt egykori lemezcégük nyomása miatt, majd 1976-ban kiadták a The Jacksons című lemezüket a CBS Records/Philadelphia Internationalnál.

Noha rajongója voltam a Gamble és Huff produceri munkáját dicsérő első disco dalocskának, az Enjoy Yourselfnek és a parázsló balladának, a Show You the Way to Go-nak, már nehéz volt ismét felizzítani ugyanazt a mániát, amit néhány évvel azelőtt éltem át, amikor bátor édesanyám megküzdött a New York-i hóviharral is azért, hogy elvigyen egy Jackson 5 koncertre a Radio City Music Hallba. Hamarosan én is elengedtem a Jacksonst, amikor az ízlésem a Led Zeppelin és Jimi Hendrix agresszívebb irányába változott meg.

A fiatal Michael Jackson Stevie Wonderrel a stúdióban

A fiatal Michael Jackson Stevie Wonderrel a stúdióban

Évekkel ezelőtt valaki készített egy képet egy fiatal Michael Jacksonról a stúdióban, amint tanulmányozza, hogy mit csinál barátja és mentora, Stevie Wonder a keverőpult mögött. Amint megtudtuk, Michael egy szivacs volt, aki – mint az összes nagy művész – magába tudta szívni a mesterek (James Brown, Sly Stone, Marvin Gaye) tudását és a sajátjává tudta azt tenni. Ugyanúgy ahogy a fiatal MJ Wondert figyelte, biztos vagyok benne, hogy ugyanilyen intenzitással tanulmányozott más zenei zseniket is, akik keresztezték az útját.

Ugyan Michael fivérei lehet, hogy tisztelték őt, mint a falzett-énekes frontemberüket, de amikor végre maguk készíthették a zenéjüket az 1978-as Destiny albumon, több ötletét is megvétózták. Miután kiadták az albumot és a Mike által írt Shake Your Body (Down to the Ground) (amelynek a társproducere öccse, Randy Jackson volt) lett az együttes legnagyobb Motown utáni slágere, úgy döntött, hogy stúdióba vonul, hogy felvegye első szólóalbumát a Forever, Michael óta.

Az Off the Wall felvételei ’78 telén kezdődtek és Jackson a stúdióban volt a következő hét hónapban. Az életrajzíró J. Randy Taraborelli szerint, amikor a család többi része próbált közbeavatkozni Michael kijelentette: „A saját utamat járom. Meg kell érteniük. Ez egyszer.”

Mint tudjuk Jackson persze nem teljesen egyedül csinálta mindezt. Valójában sok segítsége volt. Az, hogy felfogadta Quincy Jones-t (a lemezcég legnagyobb döbbenetére) nem csak arról a kiváló hangzásról szólt, amit a mester elért a stúdióban, hanem arról is, hogy ezáltal elérhetővé vált számára tehetségek garmadája, akikkel Jones kapcsolatban állt. „Soha senki nem mondott nemet Quincy-nek.” – mondta nekem a producer és Q egykori hangmérnöke, Phil Ramone egy interjúban 2007-ben – „Ha felhívott, akkor ott voltál”.

Azokban a napokban, amikor a lemezborító tanulmányozása részét képezte a zenehallgatás élményének az Off the Wall stábja a stúdió isteneinek ki kicsodája volt: a gitáros Phil Upchurch és Larry Carlton, a billentyűs Steve Porcaro és Greg Phillinganes, a szintetizátor specialista George Duke és David Foster, a dalszerző Rod Temperton, az ütőhangszeres Paulinho da Costa, a háttérénekesnő Patti Austin, és az unokatestvérem kedvence Louis Johnson (aki társszerzője volt a Get on the Floornak) basszusgitáron.

Amint MJ sokszor elmondta pályafutása során a választásai nem a bőrszínről vagy fajról szóltak, hanem a tehetségről, így azok a Los Angeles-i stúdió felvételek gyakran úgy néztek ki, mint egy Benetton reklám. De kezdetben a producer szerint Michael félénksége tényező volt. Jones később úgy jellemezte a 20 éves Michaelt, mint „nagyon, nagyon magába forduló, félénk, nem magabiztos. Egyáltalán nem volt benne biztos, hogy nevet tud magának csinálni egyedül. És én sem voltam az.”

1979 nyara nagy évet hozott nekem is és Michael Jacksonnak is. Ő 21 éves lett augusztusban én 16 júniusban. Néhány hónappal korábban Harlemből Baltimore-ba költöztünk. Egy este Monroe Street-i nappalinkban ültem és a Midnight Specialt nézem, amikor hirtelen elkezdődött Jackson első kislemezének, a Don’t Stop ‘Til You Get Enough-nak a videóklipje. Randy, aki ütőshangszeren játszott a felvételen, volt az egyetlen Jackson fivér az albumon.

Hogy megfelelő pop kulturális kontextusba helyezzük a Don’t Stop ‘Til You Get You Enough videóját, ez két évvel az MTV indulása előtt történt és én még soha azelőtt nem láttam videóklipet. De most ott volt a szemeim előtt MJ szmokingban és egyszerre nézett ki kényelmetlenül és a legmenőbb gyerekként az osztályban.

Amint furcsa képeket vetítettek mögé és elkezdődött a pulzáló ritmus (“Fever/ Temperature’s risin’ now”) a dal színtiszta extázisa „megolvaszt, mint egy forró gyertyaviaszt” (“melt like hot candle wax”). Amikor Jackson a refrént énekelte (“Keep on with the force, don’t stop”) néhányan úgy gondolták, hogy a Star Warsra tesz utalást, de szerintem egész egyszerűen önmagáról beszélt. Amint azt hamarosan bebizonyította, ha poplemezek készítéséről volt szó az elkövetkező 1980-as években, akkor ő volt az Erő. A Don’t Stop ‘Til You Get Enough videóklipje giccses volt és forradalmi és a tökéletes reklám a megjelenő albuma számára.

Néhány hónappal később ennek a dalnak az ellenállhatatlan groove-ja csábította a virágmintákkal díszített seggemet a táncparkettre Baltimore menő klubjában az Odell’s-ben, ahol én a ritmus rabszolgájává váltam. Visszatekintve ironikus, hogy ugyanabban az évszakban, amikor fehér rocker fiúk kinyilvánították, hogy „a diszkó szar” és 12 hüvelykes kislemezeket robbantottak fel Chicagóban, Michael Jackson kiadta pályafutása legjobb tánc dalait.

Azon a nyáron egy helyi ifjúsági programnak dolgoztam, akik fiatalokat támogattak a közösségben. A North Avenue-i irodáknak jelentettem kilenc órakor és körülbelül 30 fekete tinédzserrel tisztítottuk az utcákat és sikátorokat. Minden nap seprűkkel és műanyag zsákokkal felszerelkezve indultunk el. Miközben dolgozunk egy rádió mindig szólt és Jackson soullal teli falzettje lett az egész évszak zenéje. Egy forró júliusi reggelen amint sepertük a cigaretta csikkeket és törött üvegeket a DJ a Workin’ Day and Nightot kezdte játszani, ami a mi hivatalos dalunk lett.

Lehetetlen volt váltogatni a soul csatornák között, mint a WEBB vagy a V103 és nem hallani a felpörgető Don’t Stop ‘Til You Get Enough-ot, a Rock with You közepes tempójú boogie-ját vagy a hűtlenség himnuszát, a Girlfriendet, amelyet Paul McCartney írt (aki először 1978-as London Town című albumára vette fel a dalt a Wingsszel). Jackson hangja édesebb volt, mint a cukor a kávémban, de a dal valójában a megcsalásról és becsapásról szól. Az Off the Wallon a Girlfriendet (amelyben a legendás Wah Wah Watson játszik gitáron) a szívszorító szakítós dal a She’s Out of My Life követi, a bolygó egyik legszomorúbb dala.

Miután kisírta magát, Mike visszatér a hangjával lebegni a Moog szintetizátorok lágy hangja fölé (köszönhetően Greg Phillinganesnek) amint a Stevie Wonder által írt hangulatosan briliáns csendes vihar groove, az I Can’t Help It felhangzik. A dalt eredetileg saját mesterműve, az 1976-os Songs in the Key of Life számára írta Wonder. Az It’s the Falling in Love visszavisz minket a mosolygós boldogságba mielőtt MJ ismét visszatér a klubba a fúvósokkal teli Burn This Disco Out-ban. Az 1979 augusztus 10-én kiadott Off the Wallt (néhányak szerint MJ legfeketébb albuma) a kritikusok elismerték és több millió példányban kelt el.

Miután megvettem az albumot a Modern Music lemezboltban Mondawmin Mallban azon a héten barátokkal visszatértünk a bölcsőmbe, készen a boogie-ra, hogy megragadjuk a lelkünket és soha ne engedjük el. Harminc nyárral később, 2009. június 25-én, amikor bejelentették, hogy Michael Jackson halott, a barátommal Patriciával ültem azon a szomorú délutánon, amint letöltötte a kedvenc dalainkat és lejátszotta őket a laptopján. Amikor a címadó dal, az Off the Wall felhangzott egy pillanatra a polcra tettük a bánatunkat és csak jól éreztük magunkat.

A kulturális kritikus Michael A. Gonzales címlapon szereplő cikkeket írt a Vibe, az Uptown, az Essence, az XXL, a Wax Poetics és mások számára. Cikkíró a soulhead.comnál is. Olvasd az írásait a Blackadelic Popnál és kövesd Twitteren a @gonzomike címen.

Forrás: http://www.ebony.com/entertainment-culture/off-the-wall-put-michael-jackson-into-the-stratosphere#axzz3yT1sIxlj

Michael Jackson az 1982-es Budweiser Superfesten

Michael Jackson nem nagyon járt zenei fesztiválokra fellépni, azonban mégis előfordult egy alkalommal, amikor a szerencsések láthatták egy fesztiválon, mégpedig meglepetésként – úgy, hogy nem is volt benne a hivatalos programban. 1982-ben, a Budweiser Superfesten történt a dolog. Michael albumainak akkori producere Quincy Jones jazz zenész volt az utolsó fellépő, de hirtelen ötlettől vezérelve saját száma előtt felhívta Michaelt a színpadra, aki spontán beszállt a műsorba a Stuff Like That című Quincy Jones szám erejéig . A fáma szerint Michaelen kívül Ashford & Simpson, Patti Austin, James Ingram és Michael testvére, Marlon volt a színpadon az előadás alatt. Állítólag létezik videófelvétel a teljes fellépésről, de eddig sajnos nem szivárgott ki – egy kicsi részlet kivételével, amelyet egy MJ interjú közben vágtak be, de a zene ebben sem hallatszik:

Pár fotó (nagyításhoz kattints a képre!):

Budweiser Superfest '82 3Budweiser Superfest '82 2Budweiser Superfest '82 6Budweiser Superfest '82 5Budweiser Superfest '82 4Budweiser Superfest '82 1Budweiser Superfest '82 7

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

Korabeli újságcikk, amiben említik a dolgot – igaz azt írják, hogy Michael nem énekelt, ami a fenti videófelvétel és fotók alapján egyértelműen téves információ (nagyításhoz kattints a képre!).

Budweiser Superfest '82 cikk Budweiser Superfest '82 cikk 2

Off the Wall (album)

Off The WallMegjelenés: 1979. augusztus 10.

A felvétel ideje: 1978 december-1979 június

A felvétel helye: Allen Zentz Recording, Westlake Audio, Cherokee Studios (Los Angeles, Kalifornia)

Kislemezei: Don’t Stop ‘Til You Get Enough, Rock With You, Off The Wall, She’s Out of My Life, (valamint a Girlfriend kizárólag az Egyesült Királyságban)

Stílus: R&B, pop, diszkó, dance, funk, jazz

Kiadó: Epic

Az Off The Wall a Spotify-on:

Michael Jackson első szólóalbuma (Got To Be There) 14 éves korában jelent meg, “igazi” szóló pályafutását mégis sokan az 1979-es Off The Wall albumtól számítják.  Ekkorra Michael és testvérei elhagyták a Motown lemeztársaságot, s új lemezcégük a CBS/Epic végre teljes kreatív kontrollt adott nekik az anyagaik felett. Míg a Motownnál nem volt beleszólásuk abba, hogy mit énekelnek, nem írhattak saját dalokat és nem láthatták el a produceri munkákat, addig a CBS a Jacksons 1978-as Destiny című albumától kezdve végre engedélyezte ezt számukra (egy-két saját dal már a Destiny-t megelőző első két CBS-albumon is megjelent, de a teljes kreatív kontrollt csak a Destiny-től kezdve kapták meg a fiúk).

Michael azonban ennél is többre vágyott – arra, hogy saját elképzeléseit valósítsa meg testvérei nélkül. 1978-ban a Wiz című film forgatásán találkozott a jazz zenész Quincy Jones-szal, s ez a találkozás mindkettejük pályafutása szempontjából sorsfordító volt. Michael producert keresett készülő szólóalbumához, Quincy pedig felajánlotta önmagát.  A többi történelem: a Jackson-Jones páros három roppant sikeres albumot alkotott a következő tíz évben – köztük minden idők legsikeresebb albumát a Thrillert.

“Michael volt a legjobb dolog, ami kijött számomra a Wizből.” – írta később Quincy Jones önéletrajzában. “Egy hatvanéves bölcsessége volt benne és egy gyermek lelkesedése. Őszintén félénk volt, egy helyes kölyök, aki csodálatos intelligenciáját nagy mosolyok és nevetések mögé rejtette. De ezalatt a félénk külső alatt egy olyan művész bújt meg, aki égető vágyat érzett a tökéletesség iránt és határtalan ambícióval rendelkezett, hogy ő legyen a világ legnagyobb szórakoztatóművésze.” [1]

A CBS/Epic eleinte idegenkedett az ötlettől, hogy Jones legyen a producer, mivel “túl jazzesnek” találták, s úgy vélték nem lesz alkalmas menő táncslágerek produceri munkáihoz. Jackson azonban ragaszkodott hozzá. “Visszament a menedzsereivel az Epichez és azt mondta: ‘Nem érdekel mit gondoltok, Quincy fog dolgozni a lemezemen.'” [1] – írja Jones.

A saját tehetségén kívül a veterán Jones kapcsolatait is magával hozta – többek között a hangmérnök Bruce Swedient, akivel Jackson ezt követően az összes további szólóalbumán együtt dolgozott -, valamint Rod Tempertont, a diszkó-funk Heatwave együttes tagját, aki dalszerzőként három dallal járult hozzá az Off The Wall-hoz (és további hárommal a Thrillerhez).

Maga Jackson szintén három dalt szerzett az Off The Wallra: az album legnagyobb slágerét a Don’t Stop ‘Til You Get Enough -ot, valamint a Workin’ Day And Night-ot és Louis Johnsonnal közösen a Get On The Floort.

Amint később Michael elmondta, ő és Rod Temperton egymást motiválták a dalszerzés terén: “Egy napon bejött a stúdióba ezzel a gyilkos groove-val ‘dup, dakka dakka dup, dakka dakka dup’, ezzel az egész melódiával és refrénnel, a Rock With You-val. Én meg: ‘Wow!’ Így amikor hallottam ezt azt mondtam: ‘Oké, most igazán dolgoznom kell.’ Úgyhogy mindig amikor Rod előállt valamivel én is előálltam valamivel és így kialakult közöttünk egy kis baráti versengés.” [2]

Megtalálható az albumon továbbá a Stevie Wonder-Susaye Greene szerzőpáros, Paul McCartney, Tom Bahler, valamint a Carole Bayer Sager-David Foster szerzőpáros egy-egy dala is.

OffTheWallSpecialEditionAz album borítóján egy mosolygós csokornyakkendős, öltönyös Jackson látható. “Olyan, mintha egy ballagáson vagy esküvőn vagy más mérföldkő eseményen készült fotó lenne.” [3] – írta Anthony DeCurtis, a Rolling Stone magazin újságírója 2009-ben. Ez a megállapítás nem is áll messze az igazságtól, hiszen a fotó valóban azt hivatott sugározni, hogy Jackson gyereksztárból felnőtt művésszé érett. Az ötlet a fotóstól, Mike Salisbury-től származott – kivéve a fehér zoknit, amely Jackson ötlete volt és ami később ikonikus védjegyévé vált. Míg az eredeti 1979-es albumborítón Jackson felsőteste látható, addig a 2001-ben megjelent újramaszterelt Special Edition borítóján a lábai.

Az album 1979 augusztusában jelent meg – az időzítés látszólag nem is lehetett volna rosszabb. A “diszkózene” kifejezésnek ebben az időben kezdett rossz kicsengése lenni.  Mindössze néhány héttel korábban 1979. július 12-én került sor arra a megmozdulásra, ami “Disco Demolition Night” (kb. “A diszkó elpusztításának éjszakája”) néven került be a zenetörténelembe. Egy rádiós rocker DJ felhívására rock rajongók özönlöttek egy chicagói baseball stadionba, ahol az éppen zajló meccset a diszkó zene elleni demonstrációvá változtatták – diszkó lemezeket hordtak halomba és felgyújtották őket.

Azonban az Off The Wall – ugyan tánczenei album és részben diszkó -, de mégis különbözik a korszak “tucat” diszkó lemezeitől. Az album igényességét a kritikusok is elismerik, sokan a könnyűzene történetének egyik legmeghatározóbb albumának tartják.  Joe Vogel ezt írja Man in the Music című könyvében: “Az Off The Wall az volt az R&B-nek, ami a Beach Boys Pet Sounds című albuma a rocknak. Fordulópont volt, egy szónikus kinyilatkoztatás, egy korszak és egy hangulat párlata.”  [4]

Vogel hozzáteszi: “Eltérően a késő ’70-es évek legtöbb diszkózenéjétől az Off The Wall nem csupán a mértéktelenség ünneplése. Ez ugyanannyira az ártatlanság albuma, mint amennyire a tapasztalaté, a félénkségé és a rácsodálkozásé ugyanannyira, amennyire az élvezeteké. Roppant érzéki, de finoman, gyakran eufemisztikusan. Sosem beszél politikáról, mégis hallgatólagosan politikai. Sosem beszél faji kérdésekről, mégis ledöntött számos faji korlátot. Semmi speciális utalás nincs rajta történelmi kontextusára, mégis sok hallgatója számára egyértelműen meghatároz egy adott történelmi pillanatot. Diszkó, ugyanakkor jazz, pop, funk, soul, R&B és Broadway is. Az Off The Wall egy nehezen meghatározható album. Ez a meghatározhatatlanság azonban része a vonzerejének.” [4]

Anthony DeCurtis 2009 júliusában azt írta az albumról: “Ez egy olyan tánczenei album, amit a diszkóláz csúcsán adtak ki, mégsem merül el a műfaj kliséiben. Ritmusai elegánsak, de serkentőek, telítettek, de könnyeden szinkópáltak; a melódiák pillekönnyűek, mégis közvetlenek és feledhetetlenek.” [3]

Barney Hoskyns 1983 szeptemberében az NME-ben így vélekedett: “A legbonyolultabban időzített, legteljesebben textúrált, legragyogóbban érzéki tánczene, amit valaha készítettek.” [5]

A Blender magazin egy 2001-es cikke szerint az album “túlmutatott a funkon a tánczene jövőjébe és túlmutatott a soul balladákon a szívfacsaró dalok jövőjébe – sőt, túlmutatott az R&B-n a színvak popzene irányába.”  [6]

Vogel (Man in the Music): “Miközben az album nem volt túlzottan üzenet központú, azért hallgatólagos témái fontosak voltak. Az Off The Wall alapvetően a különbözőség ünneplése, az izgalomé, az érzelmeké és a közvetlenségé, a szabadságé és az átváltozásé. Ideiglenes elmenekülés volt a lélekölő monotonitás és  egyformaság ‘valóságából, invitáció az életbe, a fiatalságba, az egyediségbe és a szabadságba. Ha a Pink Floyd híres Wall-ja a narrátor elszigeteltségének szimbóluma, akkor Michael Jackson albuma az akadály átugrása volt, még akkor is, ha üdítő szabadsága tünékeny volt.” [4]

Jimmy Guterman The Best Rock ‘N’ Roll Records of All Time című 1992-es könyve szerint “Jackson olyan vokális trükköket hozott az Off The Wallra, amelyeket sem előtte, sem utána nem tudott egyetlen pop énekes sem elképzelni. A tenorja mindent áthat (még egy kicsi majdnem-rappel is a Get On The Floor-ban), de a legkifejezőbb vokális pillanatai szavak nélküliek – sikoltások, kiáltások, ujjongások, sóhajok, amelyek köteteket mesélnek el.” [7]

Michael és Quincy Jones 1979-ben az Off the Wall munkálatai alatt

Michael és Quincy Jones 1979-ben az Off the Wall munkálatai alatt

Mark Fisher 2009-ben azt írta: “Ha arra kérnél válasszak az Off The Wall és a Sex Pistols és a Beatles teljes katalógusa között, akkor nem lenne kérdés számomra. Tisztelem a Beatlest és a Pistolst, de filmhíradó archívumokká kövültek még mielőtt én odafigyelhettem volna rájuk; míg az Off The Wall még mindig élettel teli, ellenállhatatlan, pazar, nyüzsgő, Technicolor részletességgel.” [8]

John Lewis 1,001 Albums You Must Hear Before You Die című 2006-os könyve pedig “minden későbbi R&B album rosettai kövének” nevezte az Off the Wallt.

Valóban, az album hatása máig érezhető: számos ma népszerű zenész és énekes merített ihletet belőle. (Justin Timberlake, Pharell Williams, Bruno Mars, Usher, Daft Punk –  hogy csak néhányakat említsünk korunk sztárjai közül.)

Az album két dala lett Nr 1. a Billboard slágerlistán: a Don’t Stop ‘Til You Get Enough és a Rock With You.  Ezeken kívül az album címadó dala, az Off The Wall és a She’s Out of My Life című ballada is bekerült az első tízbe. A Thriller sikerét megelőzően az Off The Wall volt a legnagyobb példányszámban eladott album egy fekete művésztől.

Az album 1980-ban egy Grammy-díjat nyert a legjobb férfi R&B vokális előadás kategóriában a Don’t Stop ‘Til You Get Enough című számmal és további egy kategóriában volt jelölt (legjobb diszkó felvétel – szintén a Don’t Stop ‘Til You Get Enough-al), 2008-ban beválasztották a Grammy Hall of Fame-be.

Az  American Music Awards-on 1980-ban és 1981-ben is ez az album nyert a Kedvenc Soul/R&B Album kategóriában, valamint 1980-ban a Don’t Stop ‘Til You Get Enough volt az év Kedvenc Soul/R&B kislemeze. Maga Jackson 1980-ban és 1981-ben is elnyerte a Kedvenc Férfi Soul/R&B Előadónak járó díjat.

Az albumon szereplő dalok listája:

Ssz. Dal Dalszerző Producer
1. Don’t Stop ‘til You Get Enough Michael Jackson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
2. Rock with You Rod Temperton Quincy Jones
3. Workin’ Day and Night Michael Jackson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
4. Get on the Floor Michael Jackson, Louis Johnson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
5. Off the Wall Rod Temperton Quincy Jones
6. Girlfriend Paul McCartney Quincy Jones
7. She’s Out of My Life Tom Bahler Quincy Jones
8. I Can’t Help It Stevie Wonder, Susaye Greene Quincy Jones
9. It’s the Falling in Love (featuring Patti Austin) Carole Bayer Sager, David Foster Quincy Jones
10. Burn This Disco Out Rod Temperton Quincy Jones

A 2001-es Special Edition-ön a fentieken túl szerepel még:

Ssz. Dal Megjegyzés
11. Quincy Jones Interview #1
12. Introduction to Don’t Stop ‘Til You Get Enough Demo
13. Don’t Stop ‘Til You Get Enough (Original Demo from 1978) Michael Jackson demófelvétele, amelyet a testvérei közreműködésével vett fel.
14. Quincy Jones Interview #2
15. Introduction to Workin’ Day and Night Demo
16. Workin’ Day and Night (Original Demo from 1978) Michael Jackson demófelvétele, amelyet a testvérei közreműködésével vett fel.
17. Quincy Jones Interview #3
18. Rod Temperton Interview
19. Quincy Jones Interview #4

Az album legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 3.
Egyesült Királyság: 3.
Ausztrália: 1.
Új-Zéland: 2.
Kanada: 4.
Spanyolország: 11.
Németország: 25.
Franciaország: 27.

Eladott példányszám a világon: kb. 20 millió

Ebből

  • USA: 8 millió
  • Egyesült Királyság: 1,8 millió
  • Japán: 500 ezer
  • Mexikó: 500 ezer
  • Ausztrália: 350 ezer
  • Kanada: 300 ezer
  • Franciaország: 300 ezer

Források:

[1] Q: The Autobiography of Quincy Jones (Three Rivers Press, 2002. október)
[2] Bryan Monroe – Michael Jackson: In His Own Words (Ebony magazin, 2007)
[3] Anthony DeCurtis – Michael Reinvents Pop (Rolling Stone, 2009. július)
[4] Joseph Vogel – Man in the Music (Sterling Publishing, New York, 2011)
[5] Barney Hoskyns – The Boy Who Would Fly (NME, 1983. szeptember 17.)
[6] Review of Off the Wall, Blender magazin, 2001
[7] Jimmy Guterman – The Best Rock ‘N’ Roll Records of All Time, (Carol Publishing Corp., 1992)
[8]  Mark Fisher – The Resistible Demise of Michael Jackson – “And When the Groove is Dead and Gone” (Washington D.C., Zero Books, 2009)
[9] John Lewis – 1,001 Albums You Must Hear Before You Die (New York, Universe, 2006)
Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)