Valamennyi bejegyzés

825 millió dollárt “keresett” idén Michael Jackson

A Forbes magazin idén is közzétette az évben a legnagyobb bevételt hozó halott hírességek listáját, amin ismét Michael Jackson az első, amint halála óta csaknem minden évben (egyedül 2012-ben taszította le a második helyre az előző évben elhunyt barátja, Elizabeth Taylor).

Idén persze MJ elsősége várható is volt, mivel MJ hagyatékkezelője 750 millió dollárért eladta a Sony-nak a Sony/ATV katalógus MJ-re eső 50%-át, így az MJ neve mellett feltüntetett 825 millió dollárban ez is benne van. Azonban ha ezt a tételt levonnánk, 75 millió dolláros bevétellel még akkor is első lenne.

Idén több neves híresség elhunyt, akik közül Prince és David Bowie is feliratkozott a Forbes listájára. Előbbi az ötödik, utóbbi a tizenegyedik helyen. Mégsem ők hozták a legnagyobb bevételt az idén elhunyt hírességek közül, hanem Arnold Palmer golfjátékos, aki 40 millió dolláros bevétellel harmadik a listán. A többiek a korábbi évek listáin is rendszeresen jelen voltak.

Ami egyébként az élő celebeket illeti, közülük Taylor Swift hozta a legtöbbet a konyhára 170 millió dolláros bevételével, őt a One Direction fiúegyüttes követi (110 millió dollár), majd James Patterson író (95 millió dollár).

A Forbes idei 13-as kereseti listája

1. Michael Jackson (zenész, szórakoztatóművész) 825 millió dollár
2. Charles Schulz (rajzfilm készítő) 48 millió dollár
3. Arnold Palmer (golfozó) 40 millió dollár
4. Elvis Presley (zenész, szórakoztatóművész) 27 millió dollár
5. Prince (zenész, szórakoztatóművész) 25 millió dollár
6. Bob Marley (zenész, szórakoztatóművész) 21 millió dollár
7. Theodor “Dr. Seuss” Geisel (író, költő, képregény készítő) 20 millió dollár
8. John Lennon (zenész, szórakoztatóművész) 12 millió dollár
9. Albert Einstein (fizikus) 11,5 millió dollár
10. Bettie Page (fotómodell) 11 millió dollár
11. David Bowie (zenész, szórakoztatóművész) 10,5 millió dollár
12. Steve McQueen (színész) 9 millió dollár
13. Elizabeth Taylor (színésznő) 8 millió dollár

Forrás: http://www.forbes.com/sites/zackomalleygreenburg/2016/10/12/the-highest-paid-dead-celebrities-of-2016/#d71fd558d2e1

Reklámok

Cassandra O’Neal: Michael Jackson hatással volt Prince-re

Ahogy korábban már írtam Michael Jacksont és Prince-t gyakran igyekezett egymással szembeállítani a média (és úgy tűnik pár cikk alapján, hogy ezt a haláluk után is folytatják), valójában azonban kölcsönös tisztelet jellemezte a két sztár kapcsolatát. Cassandra O’Neal, Prince billentyűse és egyik háttérénekesnője elmondta egy interjúban a héten, hogy valójában MJ inspirálta Prince-t: “Michael mindenképpen hatással volt Prince-re és inspirálta őt. Tisztelték egymást és ez nagyszerű.”

“Volt egy hely Prince Paisley Park-i rezidenciáján… és van ott egy nagy képernyő és egy szép, öreg kanapé és ott néztük a régi Soul Train klipeket és Prince beszélt azokról, akik hatással voltak rá. Michael és a testvérei mindenképpen részei voltak ennek.” – mesélte tovább O’Neal.

Azt is elmondta, hogy a két művész mindig is tisztelte egymást: “Mi zenészekként sokat tanulhatunk ebből. Mostanában a közösségi médiában versenyeznek (az előadók): ‘én ezt csinálom, te meg nem’. Ők ezt nem csinálták. Azok, akik tényleg megtehették volna nem tették ezt egymással. Elfogadták egymást és ezt velünk is tudatták.”

O’Neal szerint két különböző művészről van szó, akik mindketten egyformán fontos részei az afroamerikai kultúrának: “Nem lehet összehasonlítani őket. Nekem nem. Nekem nem. Egyformán hatalmasak és jelentősek voltak az afroamerikai zene számára. Mindketten.”

Forrás: http://abcnews.go.com/Entertainment/princes-longtime-keyboardist-talks-rumored-rivalry-michael-jackson/story?id=38619160

Egy másik cikk arról tesz említést, hogy a két művész ugyanannak a vallásnak (Jehova tanúi) volt a követője, bár életük különböző szakaszában: Michael 1987-ben elhagyta a felekezetet (bár istenhitét haláláig megőrizte), míg Prince valamikor a ’90-es évek második felében lett Jehova tanúja és haláláig az is maradt.

“Michael Jackson halála (aki egykor szintén odaszánt Jehova tanúja volt) még mindig friss volt mindenki fejében és Prince elismerte, hogy ők ketten beszélgettek a hírnév és a vallási út vegyítésének kihívásairól. Azt mondta, hogy ez mindkettejük számára nehéz volt és ő személy szerint nem tudta volna csinálni fiatalabb korában. Azt kívánta bárcsak többet beszélhetett volna erről Michaellel mielőtt meghalt.” – írja a Washington Post.

Forrás: https://www.washingtonpost.com/news/arts-and-entertainment/wp/2016/04/22/the-day-i-hung-out-at-princes-house-talking-fame-disguises-and-michael-jacksons-death/?postshare=1671461345146764&tid=ss_tw

RIP Prince 1958-2016

Mély döbbenettel értesültem tegnap Prince haláláról, aki amolyan második kedvencem Michael Jackson után. A két sztár ugyan sosem dolgozott együtt, de az 1980-as években amolyan riválisoknak tartották őket, ami szerintem leginkább a média találmánya volt, bár néha azért rájátszottak mindketten egy kicsit. Ez azonban sosem fordult elvetemült szócsatákba és igazi ellenségeskedésbe, valójában kölcsönös tisztelet jellemezte a két sztár kapcsolatát. Amikor Michael 2009-ban meghalt Prince azt mondta: “Mindig szomorú elveszíteni valakit, akit szerettél.” Korábban egy interjúban zseninek nevezte Michaelt. Maga Prince is zseni volt.

A párhuzam vonásoknak talán az adott alapot, hogy mindketten 1958 nyarán látták meg a napvilágot (érdekes, hogy az 1980-as évek harmadik nagy megasztárja, Madonna is – ők hárman egymáshoz képest három hónapon belül születtek), mindketten feketék voltak, akik az 1970-es évek végén 1980-as évek elején váltak igazi nagy nemzetközi megasztárokká és részben hasonló művészekre hivatkoztak mint példaképekre (pl. James Brown, Sly and The Family Stone). Persze voltak különbségek is. Michael már gyerekkorában sztár volt a Jackson 5-al, Prince csak felnőtt előadóként vált azzá. Michael a tánc és a rövid filmek mestere volt, Prince számos hangszeré. Michael amolyan autodidakta volt, Prince-nek az édesapja is profi zenész volt. A zenéjük, művészetük, imázsuk is más volt. Ennek ellenére a nevük talán örökre össze fog fonódni bizonyos értelemben. Jól mutatja ezt például az is, hogy tegnap amikor elkezdett terjedni Prince halálhíre a Twitteren nemcsak Prince neve, hanem MJ-é is “trendelt”.

Még 2013 augusztusában közöltem egy cikket ezen a blogon Michael és Prince közös történetéről, amit most érdemes feleleveníteni: https://michaeljacksonzene.wordpress.com/2013/08/02/michael-jackson-vs-prince-szobeli-tortenelem/

Nekünk, akik emlékszünk az 1980-as évekre Michael és Whitney Houston halála után most egy újabb darab távozott a gyerekkorunkból, ifjúságunkból. Nyugodj békében, Prince Rogers Nelson!

prince-purple-rain-ws-710

Bad (dal)

Bad (single)A Bad című dal Michael Jackson 1987-es Bad című albumának címadó dala, amely annak második kislemezeként jelent meg 1987. szeptember 7-én.

A dalt Michael 1986-ban írta. Eredetileg duettnek szánta Prince-szel, de végül is Prince nem fogadta el az ajánlatot.

„Prince erős, hihetetlen tehetség. Őt és Michaelt őszinte kapcsolat kötötte össze. Még lógtak is együtt párszor. Közismert, hogy a Bad című dal eredetileg egy duett lett volna Michaellel és Prince-szel. De amint tudják sosem jött össze. Amikor Prince elhagyta a stúdiót, miután dolgoztunk a Bad-en, úgy döntött, hogy kiszáll. Elhagyta a kontroll szobát, majd visszafordult és azt mondta: „Ne aggódjatok, ez a lemez nélkülem is nagy siker lesz.” [1] – emlékezett vissza Michael hangmérnöke, Bruce Swedien.

Alan Leeds, Prince egykori turnémenedzsere: „Az a helyzet, hogy amikor Michael eljött Prince-hez és meg akarta vele csinálni a Bad-et az nagyon felbosszantotta Prince-t. Azt mondta: „Oh, le akar alázni lemezen. Azt hiszi bolond vagyok?” Nem tudott elvonatkoztatni egy kicsit magától és észrevenni, hogy ebből valószínűleg mindketten profitáltak volna. Azonban ez mindig is Michael videója lett volna, amiben Prince csak egy vendég. Ez megmutatta mivé nem válhat ez a kapcsolat. Olyanok voltak, mint Ali és Fraizer. És a média nem tudott betelni azzal, hogy egymással szembeállítsa ezt a két srácot.” [1] 

Maga Prince egy 1997-es interjúban ezt mondta: “A dal első sora ‘Your butt is mine’ (‘Enyém a segged’ – a ford.). Azt mondtam: ezt ki fogja énekelni kinek? Mert az tuti, hogy te nem fogod nekem. És az is tuti, hogy én nem fogom neked. Szóval máris van egy problémánk.”

A dal címe magyarul szó szerint azt jelenti, hogy “rossz”, de az amerikai szlengben használják olyan olyan jelentéssel is, hogy “menő”, “vagány”, “cool” – ebben a dalban is így kell érteni.

Moonwalk című önéletrajzában Michael így írt a dalról: “A Bad című dal az utcáról szól. Egy rossz környezetben nevelkedő fiú története, aki elkerül egy magániskolába. Amikor az iskolai szünetben hazajön, a környékbeli kölykök állandóan piszkálják. A fiú ezt énekli: “I’m bad, you’re bad, who’s bad, who’s the best?” Azt mondja, hogy amikor erős vagy és jó, akkor vagy “bad”.” [2]

Egy interjúban, amit az Ebony/Jet-nek adott 1987-ben Michael elmondta, hogy a dal egy igaz történeten alapul, amelyről egy újságban olvasott. Ez a történet egy fiúról szólt, aki a gettóból indult és próbált valamit kezdeni az életével. Elment iskolába vidékre, de amikor a szünetben hazajött a barátai féltékenyek lettek rá és megölték.

Edmund Perry

Edmund Perry

Az igaz történetben szereplő fiú neve Edmund Perry volt, bár Michael nem pontosan adta vissza a történetét a fent hivatkozott interjúban, ugyanis a valóságban az akkor 17 éves Perry-t nem a barátai ölték meg, hanem egy civil ruhás rendőr, amikor ő és a testvére megpróbálták kirabolni Harlemben 1985. június 12-én. Később a bíróság önvédelemnek minősítette a rendőr tettét. Az eset azért vetett nagy hullámokat az amerikai médiában, mert kiderült, hogy Perry az ország egyik legjobb nevű iskolájának, a Phillips Exeter Academy-nek éles eszű tanulója volt, aki ráadásul ösztöndíjat kapott a Stanford Egyetemre. Annak elemzésével, hogy mi vett rá egy ilyen jó képességű, szép kilátásokkal rendelkező fiút egy ilyen piti bűncselekmény elkövetésére könyvek, cikkek és még egy játékfilm is foglalkozott (Murder Without Motive: The Edmund Perry Story (1992)). Ezek szerint a gettóból származó, fekete Perry nem tudott beilleszkedni és nem találta a helyét a főleg fehér diákok által látogatott elit iskolában, de már otthon, Harlemben sem. Utolsó évére tanulmányai leromlottak, sőt kábítószerhez nyúlt, illetve kereskedett is azzal.

Ez tehát az eredeti történet, de a Bad ettől valamennyire elkanyarodik: a videó nem halállal, hanem megbékéléssel (bár nem teljes elfogadással) fejeződik be – és természetesen a zene és a tánc segít elhozni ezt a megbékélést.

Ehhez a dalhoz készült elsőként videó az album kislemezei közül. A rendezője Martin Scorsese,  a forgatókönyv írója Richard Price és játszik benne Wesley Snipes is, aki ekkor még pályafutása elején járt és ezzel a videóval tett szert szélesebb körű ismertségre. (Scorsese is megjelenik a videóban egy pillanatra – mégpedig úgy, hogy a falon lévő körözési plakáton az ő fotója látható.) A koreográfiát Michael Jackson Gregg Burge-dzsel és Jeffrey Daniellel készítette. Utóbbi elmondta, hogy a koreográfiát és a helyszínválasztást is inspirálta a West Side Story.

Michael Jeffrey Daniellel, Casper Canidate-tel és más táncosokkal egy New York-i szállodában dolgozik a koreográfián 1986 novemberében:

A zenetévék általában csak a kisfilm 4 perc 20 másodperc körüli zenés-táncos szegmensét szokták játszani, de az valójában egy hosszabb – kb. 17-18 perces – történet része.  Ebben Michael egy Daryl nevű fiút játszik, aki egy magániskolában eltöltött sikeres szemeszter után érkezik haza a gettóba. Daryl-t otthon üres ház fogadja és egy üzenet akkor is dolgozó édesanyjától (akinek Roberta Flack kölcsönözte a hangját). Daryl ezután régi barátaival lóg, köztük a hangadó Mini Max-szel (Wesley Snipes). A társalgás eleinte baráti, de aztán egyre feszültebbé válik, amikor a barátok látják, hogy Daryl mennyire megváltozott és különösen, hogy már nem szívesen vesz részt olyan pitiáner bűncselekményekben, amiket régebben elkövettek együtt. Hogy bebizonyítsa a haveroknak, hogy még mindig “bad” Daryl elmegy a bandával egy metróállomásra, hogy kiraboljanak valakit, de az utolsó pillanatban meggondolja magát és futni hagyja a kiszemelt áldozatot. Mini Max erre nekitámad Darylnek és azzal vádolja, hogy már nem “bad” és már nincs velük. Az addig fekete-fehér film itt vált át színessé és itt kezdődik el maga a dal egy dinamikus tánc koreográfia kíséretében. A dal végén látható acapella éneklést improvizálta Michael és csak annyit mondott a táncosoknak előre, hogy kövessék és énekeljék utána, amit énekel.

A forgatás helyszíne a Hoyt–Schermerhorn utcai metró megálló volt New York-ban. Érdekesség, hogy az 1978-as Wiz című film egyik jelenetét is itt forgatták – és ebben a filmben is játszott Michael mint Madárijesztő.

Michael a Badben használta először híres “shamone” kiáltását, ami a “come on”-nak egy kitekert változata. Eredetileg nem Michaeltől származik, hanem az R&B és gospel énekesnő, Mavis Staples “találmánya” (lásd: https://www.youtube.com/watch?v=y2D2TQve0ac).

A videóban többször is az ágyékához nyúl tánc közben – itt először a videói közül -, s ez sokakat meglepett, másokat felháborított. Meglepő azért volt mert addig a pontig Michael Jackson “biztonságos” volt Amerika számára. Jól nevelt, mélyen vallásos, udvarias, tisztelettudó. A Bad album azonban valamiféle emancipációt jelenthetett a számára. Nem sokkal a megjelenése előtt szakított a Jehova tanúival (nem lett hitetlen, de a szigorú vallási kontrollt – ami korábban például abban nyilvánult meg, hogy két ember a Jehova tanúitól mindig elkísérte mindenhová és figyelte, hogy betartja-e a vallási előírásokat – lerázta magáról), s talán az ágyékfogdosás is egyfajta jelképe vagy kifejeződése volt ennek az emancipációnak és lázadásnak.

Másrészről azonban a gesztusnak kulturális jelentése is van, amint arra Barbara Kaufmann tiszteletes rámutatott “Black and White and Proud” című 2010-es cikkében: “Ezek a gesztusok a megvetés olyan összetéveszthetetlen állásfoglalásai, amit csak a feketék vennének észre. A fehérek azt akarták, hogy a feketék legyenek csendesek, ne szaporodjanak, míg ők sok módszert alkalmaztak a népesség kontrolljára és bevetették az erőszakos fajkeverést azzal, hogy teherbe ejtettek fekete nőket, hogy világosítsák a bőrszínt. A fehérek megdöbbentek Michael Jackson „bohóckodásán”. Egyáltalán nem értették az üzenetet, mert nem nekik szánták. Lehet, hogy ez szándékos volt, mert ismerve Michael híres humorérzékét, bizonyára jót nevetett ezen.” [3]

Egyébiránt a videó kritikái elsősorban Michael megváltozott külsejét és a korábbiaknál világosabb bőrét célozták meg, úgy értelmezve azokat, hogy szándékosan távolodik el a gyökereitől (akkor még Michael nem tárta a világ elé bőrbetegségét a vitiligót), pedig maga a kisfilm és a dal témájában, koreográfiájában, tartalmában éppen az ellenkezőjét bizonyítja. Mások  úgy vélték Michael Jackson egyszerűen nem tud hiteles lenni, mint utcagyerek és kemény fiú – nem úgy mint például a gettókból származó rapperek -, hiszen mit tudhat ő a hétköznapi életről és pláne a gettók világáról? Ebben persze van igazság, de Michael vállalja, hogy egy szerepet játszik a filmben, s nem saját magát próbálja úgy eladni, mintha igaziból sok köze lenne a gettók világához. Ironikus módon egyébként éppen ezek a kritikák teszik hasonlóvá a filmbeli Darylhez, akinek a lojalitását a gyökereihez szintén azért kérdőjelezik meg a társai, mert feljebb jutott az átlagnál és mert kijutott a gettóból. Ilyen szempontból viszont nagyon is Michael története és élménye a Bad.

A Bad első helyet ért el az amerikai Billboard slágerlistán, akárcsak a világ számos más országában. Az Egyesült Királyságban a harmadik helyig jutott.

Az American Music Awardson elnyerte a Kedvenc soul/R&B kislemeznek járó díjat.

Koncerten Michael a Bad turnén és a Dangerous turné első szakaszában adta elő a dalt.

Weird Al Yankovic amerikai parodista Fat címmel parodizálta ki 1988-as Even Worse című albumán (az album címe is Michael Bad albumának címére utalás hiszen azt jelenti, hogy “még rosszabb”). Bizonyára Michaelnek is tetszett mert Yankovic utána szerepelt a Liberian Girl című dala videójában.

Moonwalker című filmjében maga Michael is kiparodizálta a videót Badder címmel. Ebben a verzióban gyerekek adják elő a dalt és a koreográfiát.

A dal hivatalosan megjelent változatai:

Album Version
Dub Version
A Capella
7″ Single Mix
Dance Remix Radio Edit
Extended Dance Mix (incl. False Fade)
Short Film End Credits Version (featured additional vocals)

Valamint 2012-ben a Bad 25 részeként megjelent további két hivatalos remix:

Bad Remix by Afrojack featuring Pitbull – DJ Buddha Edit
Bad Remix by Afrojack – Club Mix

Az eredeti kislemez B oldalára az I Can’t Help It című dal került, amely még az Off The Wall albumon jelent meg.

Még többet olvashatsz a dalról a Michael Jackson – Ember a zenében blogon: http://michaeljacksonemberazeneben.wordpress.com/2013/08/07/1-bad/

A videó teljes változata (sajnos csak két részben találtam meg a YouTube-on, egyben nem – és ez sem igazán teljes, mert a végéről hiányzik a stáblista amely alatt a dal Short Film End Credits verziója szól):

A rövidített változat, amelyet általában játszanak a zene televíziók:

Írta és komponálta: Michael Jackson
Producer: Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
Hangszerelte: Michael Jackson, Christopher Currell, Quincy Jones (ritmus hangszerelés), Jerry Hey (fúvós hangszerelés), Michael Jackson (vokális hangszerelés)
A felvétel ideje: 1986-87
A felvétel helyszíne: Westlake Recording Studios (West Hollywood, Kalifornia)
Album: Bad

Stílus: pop, R&B, funk

Videó

Rendezte: Martin Scorsese
Koreográfia: Michael Jackson, Gregg Burge, Jeffrey Daniel

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 1.
Egyesült Királyság: 3.
Olaszország: 1.
Hollandia: 1.
Spanyolország: 1.
Új-Zéland: 2.
Franciaország: 4.
Németország: 4.
Ausztrália: 4.
Kanada: 5.

Forrás:

[1] Keith Murphy – Michael Jackson Vs. Prince: An Oral History (Vibe.com, 2011. június 25.) http://www.vibe.com/article/michael-jackson-vs-prince-oral-history
Magyar fordítása: https://michaeljacksonzene.wordpress.com/2013/08/02/michael-jackson-vs-prince-szobeli-tortenelem/

[2] Michael Jackson – Holdséta/Moonwalk (1988/2009)

[3] Rev. Barbara Kaufmann – Black and White and Proud (2010. december 24.)
http://thejamcafe-mjtpmagazine.presspublisher.org/issue/december-2010/article/black-and-white-and-proud

Joseph Vogel – Man in the Music (Sterling Publishing, New York, 2011)

Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)

Michael Jackson jellemzése énekesként

Előrebocsátom, hogy a témának egyáltalán nem vagyok szakértője. Nem vagyok zenei szakértő és sok zenei szakkifejezéssel nem vagyok teljesen tisztában, ezért néhol nem biztos, hogy jól adom azokat vissza a fordításban. Próbáltam megkeresni a magyar zenei szakkifejezést rájuk, de néhány esetben nem sikerült megtalálnom (pl. belt, belting, chest voice), így inkább majd körülírom őket.

Mint nem-szakértő több forrást is figyelembe vettem Michael Jackson énekesként való értékeléséhez: két erre specializálódott weboldalt, amelyen más énekesek értékelését is megtalálhatjátok, illetve végül azt is bemutatom, hogy mit mondott erről a témáról Michael énektanára, Seth Riggs. Ezeknek a fordítását olvashatjátok alább.

Cikk 1

Forrás: http://www.criticofmusic.com/2013/05/vocal-range-and-profile-michael-jackson.html

Legmélyebb hangjegy: Eb2
Legmagasabb „belt”*: Bb2
Legmagasabb hangjegy: F#6
Exklamáció: nincs adat
Hangfaj: lírai tenor (4 oktáv és 1 hangjegy, plusz egy félhang)
Vokális besorolás: sztár (Az oldalon használt besorolások közül ez a besorolás a legjobb kategória. A kategóriák – felülről lefelé: sztár, A-lista, B-lista, C-lista.)

Pozitívumok: Ami Michael Jacksont kitüntette énekesként az a jellegzetes hangja. Vokális „csuklásai” (kicsit úgy, mintha levegőért kapkodna vagy zihálna) és izgatott dadogásai legendásak voltak. Morgásait jó technikával érte el és ez hozzátett a már amúgy is lenyűgöző vokális előadáshoz. Éneke tudott tüzes és követelőző lenni (Smooth Criminal) vagy lágy és szívszaggató (Earth Song).

Képes volt mind staccatóban (szaggatottan) (Smooth Criminal), mind legato ritmusokban (kötve, kötötten, a hangok megszakítás nélkül követik egymást) tökéletes időzítéssel énekelni. Vokális futamai sosem voltak túlzóak és könnyeden áramlottak. Meg volt az a képessége, hogy sokáig kitartson hangokat anélkül, hogy a hangmagasság erőteljesen hullámozna.

A mély hangjai a hangterjedelme legsötétebb részét képezték azáltal, hogy nehezek és mindig kissé füstösek voltak. Középső tartománya egyre ragyogóbb lett, ahogy emelkedett és belting* terjedelmének mindig volt egyfajta kaméleon éle: képes volt arra, hogy alkalmazkodjon különféle hangszínekhez és hangnemekhez. Ez lehetővé tette vokális sokszínűségét és azt, hogy több különféle műfajba át tudjon menni.

Ellentétben a népszerű hiedelemmel NEM hagyatkozott pusztán a falzett** regiszterére. Természetesen MJ gyakran használta azt, de ez nem azt jelenti, hogy nem tudott a teljes hangján énekelni. Ha meghallgatod a Butterflies acapelláját, akkor hallhatod, hogy minden magas hangot a teljes hangján énekel, nem falzettben.

Negatívumok: A hangja nem volt erőteljes és természetes módon androgün volt. Sok lemezen gyermekinek hangzik inkább, mintsem egy teljesen felnőtt, középkorú férfi hangjának. A kiejtést sokszor feláldozta az érzésekért.

Megjegyzés: Sok vita van az Interneten a hangterjedelméről és arról, hogy belevegyük-e a C6 feletti kiáltásait. Én beleszámolom ezeket a hangterjedelmébe, mert 1) nem erőltetettek, 2) nem véletlenek, 3) tiszták. Ami az Eb2-t illeti: egy 1994-es ének bemelegítésen lement F#2-ig és az Eb2 évekkel későbbről, 2001-ből származik. Figyelembe véve, hogy ez csupán egy és egy fél hang különbség, így nem tartom problémásnak, ha beleveszem a terjedelmébe, mivel hét év alatt elképzelhető, hogy kiterjesztette a terjedelmét. Akárhogyan is, még mindig van 4 oktáv terjedelme. Végül pedig ezt a bejegyzést DivaDevotee, BarkBiteBlog segítségével és a saját jegyzeteim alapján írtam meg.

A fentiek demonstrálására az alábbi videót is hozzáfűzte a cikkhez a szerző:

Cikk 2

Forrás: http://vocalranges.blogspot.it/2013/01/michael-jackson-vocal-range.html

Hangfaj: magas tenor
Hangterjedelem: 4 oktáv (F2-F6)

Pozitívumok: Michael Jackson hangja többnyire könnyed és agilis volt olyan ritmikus fürgeséggel, amely lehetővé tett összetett vokális futamokat és azt is, hogy hangszereket utánozzon – mint például dobot – vagy hogy védjegyszerű morgásokat és kiáltásokat alkalmazzon, amelyeket megfelelő technikával kontrollált és ért el. A hangnak megvolt az ereje és állóképessége arra is, hogy hosszú ideig tartson hangokat anélkül, hogy a magasság remegne és ahhoz is, hogy kiválóan érzésekbe öntse a szöveg jelentését.

A mély tartomány volt a hangja legnehezebb része és meglepően sötét volt a modális terjedelem magasabb régióihoz képest, amelyekben általában énekelt. Amint a hang a közepes tartományba ért jelentősen könnyedebbé és világosabbá vált. A „mell hangja” (chest voice***) olyan hajlékony és rugalmas volt, hogy ez lehetővé tette a kiterjesztését anélkül, hogy ez hatással lett volna a tónusra egészen az ötödik oktávig. A „belting” terjedelemnek volt jó pár színe, lehetett világos, könnyed és lágy vagy durvább, kissé nehezebb és metszőbb – lásd They Don’t Care About Us. A falzett erős volt, meleg és sokkal harmonikusabb, mint sok más férfi énekesnél, noha képes volt egy lágyabb színre is, ha szükség volt rá. Michael Jackson kényelmesen mozgott a tartománya ezen részében és könnyedén tudott itt énekelni, kitartva hangokat vagy megütve összetett staccato hangokat – lásd Butterflies.

Egyedi és azonnal észrevehető hangja briliánsan harmonizált önmagával és így érzéki és ikonikus rétegzett vokálokat lehetett belőle készíteni.

Negatívumok: Michael Jackson tónusát más férfi énekesekhez képest vékonynak lehetett tekinteni és kevésbé zengőnek, különösen a modális regiszter közepes-magas tartományaiban. Azonban meg kell jegyezni, hogy sok rajongó ezt a hang egy egyedi, pozitív tulajdonságának tartja.

Míg az előző mindkét értékelés négy oktávról beszél Michael esetében, addig Michael énektanára, Seth Riggs “csak” három és fél oktávra tette Michael terjedelmét egy interjúban. Hozzá kell azonban tenni, hogy a nyilatkozatból úgy tűnik Riggs nem számolta bele MJ falzettjét, amit a fenti két értékelés igen. Lehet, hogy ebből ered az eltérés. Akárhogy is, a három és fél oktáv is kiváló, különösen egy egy férfi énekestől, de a könnyűzenében még a legtöbb női énekesnek sincs három és fél oktávja. (Érdemes végignézegetni a többi énekest is a fenti oldalakon. Az etalon Mariah Carey a maga 5 oktáv 4 hangjegyes – vagy a másik oldal szerint 5 oktáv 2 hangjegyes – terjedelmével. Meglepő volt számomra viszont, hogy Whitney Houstonnak “csak” 3 oktáv 2 hangjegye volt mindkét oldal szerint, Celine Dionnak pedig 3 oktáv 1 hangjegy az egyik, 3 oktáv 3 hangjegy a másik oldal szerint.)

Seth Riggs, Michael énektanára:

“Michael magas tenor, akinek három és fél oktáv a hangterjedelme, ami szokatlan. Az átlagembernek körülbelül két oktáv a hangterjedelme. Michael nem énekel falzettben. Nem ugrik ki a természetes terjedelméből ahhoz, hogy kiénekeljen magas hangokat. Én azt csináltam, hogy kiterjesztettem Michael természetes terjedelmét. Az emberek azt mondják, hogy Michael női hormonokat szed, hogy magas legyen a hangja, de ez nem igaz. Én vagyok az énektanára, tudnék róla. Eleve magas volt a hangja és én segítettem még magasabbra vinni. Michael mélyen is tud énekelni – egy oktávval a közép C alatt – de jobban szeret olyan magasan énekelni, ahogy szokott. Egy tenornak mindig több tere van, mindig több stílust ki tud fejleszteni, ha a magasabb tartományban marad.”

Amikor Riggs azt mondja, hogy Michael “nem énekel falzettben” nem feltételezem, hogy nem ismerte pl. a Don’t Stop ‘Til You Get Enough-ot, inkább arra utalhat, hogy Michaelnek nem kellett feltétlenül falzettben énekelnie ahhoz, hogy megüssön magas hangokat, valamint arra, hogy nem tréningezi a hangját direkt falzett éneklésre. Hogy miért számít kevésbé a falzett, mint a természetes terjedelem arra magyarázatot ad a falzett alább olvasható meghatározása.

* Belt, belting: egy speciális éneklési technika, amikor az énekes nem viszi a mellkas regiszterét a természetes passagiója (olasz kifejezés, jelentése átmenet) felé magas hangerő mellett, hanem helyette egy alternatívát fejleszt ki, amit gyakran fenntartott kiabálásként érzékelnek. A beltinget gyakran “magas mellkasi hangként” jellemezik, de ez technikailag helytelen és potenciálisan károsíthatja a hangot. Gyakran vokális regiszterként írják le, noha ez is helytelen technikailag: inkább egy regiszter jellemzése. Az énekesek a beltinget megemelkedett érzelmi állapot átadására használhatják. (http://en.wikipedia.org/wiki/Belting_%28music%29) (Nem állítom, hogy értem…)

** Falzett (falsetto): Ezt speciel tudom mi, de a megmagyarázására nem vállalkozom, ezért inkább belinkelem a magyar Wikipedia szócikkét: http://hu.wikipedia.org/wiki/Falzett. Az R&B zenében értékelik a szép falzettet és gyakran találkozhatunk vele  tudatos esztétikai választásként. Mértékkel alkalmazva színesíti az éneket, de az énekszakértők szerint az olyan énekesek akik túl gyakran alkalmazzák gyanúsak lehetnek, hogy valamiféle vokális gyengeséget próbálnak elpalástolni vele a magasabb tartományokban, mivel ezzel a módszerrel sokkal könnyebb magas hangokat kiénekelni, mint az ember természetes/teljes hangjával. Jó példa a falzettet kifejezetten gyakran alkalmazó énekesekre Prince. Egy másik példa Philip Bailey, az Earth, Wind & Fire-ből, aki kifejezetten a falzettjéről híres.  (Lásd az Earth, Wind & Fire Reasons című dalát vagy Phil Collinsszal közös számát az Easy Lover-t.)  Michael is alkalmazta néhány dalában, de közel sem annyira gyakran, mint az imént említettek és néhány más R&B énekes. Michael dalai közül példaként lásd a Don’t Stop ‘Til You Get Enough-ot.

*** Chest voice: Szó szerint “mell hang” – de nem tudom mondják-e ezt így a magyar szakemberek. Az a hang amin a legtöbb ember beszél. Mondhatni a természetes tartományunk. Az emberek általában a mellkasukban érzik a rezgést beszéd közben, ha a kezüket a mellkasukra helyezik. Ebben a tartományban képes az ember a leginkább kihasználni a hangszálai teljes hosszát és erejét. Gazdag, rezonanciával telt hangzást ad.

Zárásként egy acapella Rock With You:

Michael Jackson a saját szavaival (2007-es EBONY magazin interjú)

Korábban ebben a bejegyzésben beszámoltam arról, hogy új dokumentumfilm készül két fotózásról, amelyen Michael Jackson részt vett 2007-ben. Ezek közül az egyik az afroamerikai Ebony magazin fotózása volt, amelyhez egy interjú is társult. Itt ezt az interjút olvashatjátok.

Az Ebony később az interjú során készített audió felvétel részleteit is közzétette. Ezekből hallatszik, hogy milyen kötetlen, jó hangulatú interjú is volt ez, amiben többnyire hagyták Michaelt anekdotázni – ami megmagyarázza, hogy írásban időnként miért tűnik annyira csapongónak.

Készítette: Bryan Monroe
Megjelenés helye: EBONY magazin
Megjelenés ideje: 2007. december
Forrás: http://www.mjfancommunity.com/ebony.htm

michael jackson ebonyAmikor Michael Jackson mellett ülsz egy kanapén gyorsan túl tudod magad tenni a titokzatos ikon fényén, csaknem áttetsző bőrén és rájössz, hogy ez az afroamerikai legenda több, mint egy bőrszín. Több, mint egy szórakoztatóművész, több, mint egy énekes vagy táncos – a háromgyermekes felnőtt apa magabiztos, kontrollált és érett férfi, akiben még rengeteg kreativitás maradt.

Michael Joseph Jackson 1982 decemberében megrázta a zenei világot, amikor berobbant a pop színtérre a Thrillerrel – azzal a gazdag, ritmikus, ragályos albummal, amely sok fehér számára bemutatta azt a tehetséget, amelyet a legtöbb fekete már évtizedek óta ismert, és amely a bolygó csaknem minden zeneipari rekordját megdöntötte. A történelmi projekt egy újabb gigantikus lépés volt egy zenei karrierben, amely 18 évvel korábban kezdődött, 6 éves korában fivéreivel a Jackson 5-ban. Egy évtized óta az első amerikai magazinnak adott interjújában és a Thriller 25. évfordulóján Jackson leült az Ebony magazinnal egy ritka, intim és exkluzív beszélgetésre a Thriller készítéséről, a történelmi Motown 25 előadásról, az apaságról, a zeneipar állapotáról és a kreativitása mögött álló erőről.

Íme Michael Jackson a saját szavaival…

Kérdés: Hogyan kezdődött minden?

MJ: A Motown előkészített egy filmet, amelynek The Wiz volt a címe… és úgy esett, hogy Quincy Jones volt az az ember, aki a zenét készítette. Hallottam már Quincy-ről korábban. Amikor Indianában gyerek voltam az apám vett jazz albumokat, úgyhogy ismertem, mint jazz zenészt. Szóval miután megcsináltuk azt a filmet… elég közel kerültünk egymáshoz már a film készítése közben is; segített abban, hogy megértsek néhány szót, igazán olyan volt, mint egy apa figura. Felhívtam a film után, teljesen őszintén – mivel félénk ember vagyok, KÜLÖNÖSEN akkoriban, rá sem néztem az emberekre, amikor beszéltek hozzám, nem viccelek – és azt mondtam „Készen állok arra, hogy elkészítsek egy albumot. Gondolod, hogy… tudnál ajánlani valakit, akit érdekelhet, hogy a producerem legyen vagy velem dolgozzon?” Egy kis szünet után azt mondta: „Miért ne csinálhatnám ÉN?” Azt mondtam magamnak: „Nem tudom erre miért nem gondoltam.” Valószínűleg mert azt gondoltam, hogy inkább olyan, mint az apám, inkább jazzes. Szóval miután ezt mondta én azt mondtam: „WOW, az nagyszerű lenne!” Ami nagyszerű abban, hogy Quincy-vel dolgozol az az, hogy hagyja, hogy a saját dolgodat csináld. Nem áll az utadba.

Szóval az első dolog, amivel hozzá mentem az az Off the Wall volt, az első albumunk, és Rod Temperton bejött a stúdióba, jött ezzel a gyilkos… ő egy kis német srác Wurmsból, Németországból… szóval jön ezzel a „doop, dakka dakka doop, dakka dakka dakka doop” – ezzel a melódiával és kórussal, a Rock With You-val. Én meg: WOW! Szóval amikor azt hallottam azt mondtam: „Oké, most igazán dolgoznom kell.” Minden alkalommal, amikor Rod bemutatott valamit én is bemutattam valamit és így kialakult köztünk egy kis baráti versengés. Szeretek így dolgozni. Olvastam arról, hogy Walt Disney is így dolgozott – ha a Bambin dolgoztak vagy egy akármilyen rajzfilmen, letettek egy őzt a terem közepére és az animátorok mintegy versenyeztek egymással a különféle stílusú rajzaikkal. Akinek a munkája a leginkább tetszett Waltnak azt választották. Versenyeztek, baráti dolog volt, de verseny, mivel az még többet kihoz az emberekből. Szóval bármikor amikor Rod hozott valamit én is hoztam valamit, aztán ő megint hozott valamit, aztán én is megint hoztam valamit. Kialakítottuk ezt a csodálatos dolgot.

Kérdés: Az Off the Wall után, ’82 tavaszán visszatértél a stúdióba, hogy a Thrilleren dolgozz.

MJ: Az Off the Wallról kijöttek mindazok a No. 1. slágerek – a Don’t Stop ’Til You Get Enough, a Rock With You, a She’s Out of My Life, a Workin’ Day and Night – és jelöltek minket egy Grammy-díjra, de nem voltam elégedett azzal ahogy az az egész dolog ment, mert sokkal többet akartam, többet mutatni és a lelkemből és a szívemből többet beletenni.

Kérdés: Az egy átmenet volt számodra?

MJ: TELJES átmenet. Kisfiú korom óta tanulmányoztam a komponálást. Csajkovszkij inspirált a leginkább. Ha veszel egy albumot, mint a Diótörő, minden szám gyilkos, mindegyik. Úgyhogy azt mondtam magamnak: „Miért ne lehetne egy pop album amelyen minden…” – az emberek olyan albumokat csináltak, amelyeken volt egy jó dal, a többi meg olyan volt, mint a B-oldalas számok. Azokat „album daloknak” hívták. Azt mondtam magamnak: „Miért ne lehetne minden dal olyan, mint egy sláger? Miért ne lehetne minden dal olyan jó, hogy az emberek meg akarnák venni, ha kiadnád kislemezként?” Szóval mindig próbáltam erre törekedni. Ez volt a célom a következő albumon. Ez volt az alapötlet. Mindent ki akartam adni, amit akartunk. Keményen dolgoztam érte.

Kérdés: Ami a kreatív folyamatot illeti, átgondolt voltál vagy csak úgy megtörtént?

MJ: Nem, eléggé átgondolt voltam. De még ha bizonyos értelemben tudatosan jött is össze, az Univerzumban keletkezett. De amint megfelelő a kémia egy szobában, akkor varázslatnak kell történnie. Kell! Olyan, mint bizonyos elemeket tenni az egyik féltekére és azok varázslatot csinálnak a másikon. Ez tudomány. És ebben együtt lenni a nagyszerű emberek némelyikével csodálatos dolog. Quincy Smelly-nek becéz. A Smelly abból jön, hogy… – és [Steven] Spielberg is így hív engem. De akkoriban, különösen akkoriban – ma már néha káromkodom -, de különösen akkor nem lehetett rávenni, hogy káromkodjam. Úgyhogy azt mondtam: „Ez egy smelly [„büdös” – a ford.] dal.” Ez azt jelentette, hogy annyira jó, hogy teljesen magába húz. Úgyhogy Quincy Smelly-nek hívott.

De igen, együtt dolgozni Quincy-vel csodálatos volt. Hagyja, hogy kísérletezz, a saját dolgodat csináld és elég zseni ahhoz, hogy ne álljon a zene útjába és ha van egy elem, amit hozzá kell tenni, akkor ő hozzáteszi. És hallja ezeket az apró dolgokat. Mint például a Billie Jeanben – megírtam a basszust, a melódiát, az egész kompozíciót. De amikor ő meghallgatja hozzáad egy kedves riffet…

Dolgoztunk egy dalon, aztán találkoztunk a házában, lejátszottuk, amin dolgoztunk és ő azt mondt: „Smelly, hagyd, hogy beszéljen hozzád.” Én meg: „Oké.” Azt mondta: „Ha egy dalnak szüksége van valamira azt meg fogja neked mondani. Hagyd, hogy beszéljen hozzád.” Ezt megtanultam. A kulcs ahhoz, hogy remek dalszerző legyél nem az, ha írsz. Hanem az, ha elállsz az útból. Hagyj helyet Istennek, hogy besétáljon a szobába. És amikor írok valamit, amiről tudom, hogy jó, akkor térdre borulok és hálát adok. Köszönöm, Jehova!

Kérdés: Mikor volt utoljára ilyen érzésed?

MJ: Nos, mostanában. Mindig írok. Amikor tudod, hogy jó, néha úgy érzed valami jön, mint a szülés, majdnem mint a terhesség vagy ilyesmi. Érzelmes leszel és elkezdesz valamit érezni, mintha szülnél és – varázslat – már ott is van! Valaminek a kitörése, ami gyönyörű, te meg: WOW! Ott van. Így működik ez rajtad keresztül. Csodálatos dolog. Egy Univerzum az ahová el tudsz jutni azzal a 12 hangjeggyel…

(Megszólal a Billie Jean egy korai demó verziója egy iPhone-on…)

Amikor írok, akkor először csinálok egy piszkozatot, egy durva változatot csak hogy halljam a kórust, csak hogy lássam mennyire tetszik a kórus. Ha működik számomra úgy, amikor piszkozat, akkor tudom, hogy működni fog… Hallgasd, ez otthon volt. Janet, Randy és én… Janet és én csináljuk azt a “Whoo, Whoo…Whoo, Whoo…”-t. Ugyanez a folyamat minden dalnál. A melódia, a melódia a legfontosabb. Ha a melódia megragad, ha tetszik a vázlat, akkor jöhet a következő lépés. Ha jól hangzik a fejemben, akkor általában jó, amikor csinálom. A lényeg, hogy írd át szalagra azt ami a fejedben van.

Ha veszünk egy olyan dalt, mint a Billie Jean, amiben a basszus prominens, domináns, a dal főszereplője, a fő vezérlő riff, amit hallasz – az, hogy olyanná tedd annak a riffnek a karakterét, amilyenné akarod, az sok időt vesz igénybe. Hallgasd, négy basszust hallasz ott, négy különböző személyiséggel és ez adja meg a karaktert. De ez sok munkába kerül.

Kérdés: Egy másik nagy pillanat a Motown 25 előadásod volt…

MJ: A stúdióban voltam, épp a Beat It-et szerkesztettem és valamilyen oknál fogva a Motown stúdióban történt mindez, pedig már rég elhagytam a lemeztársaságot. Szóval előkészítettek valamit a Motown évfordulójára és Berry Gordy átjött és megkérdezte részt akarok-e venni a showban, én meg mondtam neki, hogy NEM. Mondtam, hogy nem. Nem, mert ott volt a Thriller, amivel valami olyat építettem és alkottam, amit elterveztem és ő azt mondta: ’De ez az évforduló…’ Szóval ezt mondtam neki – azt mondtam: ’Megteszem, de csak akkor ha előadhatok egy olyan dalt is, ami nem Motown dal.’ Azt kérdezte: ’Melyik az?’ Én meg: ’a Billie Jean’. Ő meg: ’Oké, rendben.’ Én meg: ’Felléphetek a Billie Jeannel?’ Ő meg: ’Igen.’

Szóval próbáltam és elkészítettem a koreográfiát és felöltöztettem a testvéreimet, kiválasztottam a dalokat és az egyveleget. És nemcsak ez, de ki kell dolgoznod a kamerabeállításokat is. Mindent én rendezek és szerkesztek, tényleg. Minden kameraállás amit látsz az én kameraállásom. Hadd mondjam el miért kell így csinálnom. Van öt, nem, hat kamerám. Amikor előadsz – és mindegy milyen előadás az – ha nem megfelelően kapod el, akkor az emberek sosem fogják látni. Ez a világ legönzőbb médiuma. Azt filmezed, AMIT te akarod, hogy az emberek lássanak, AMIKOR akarod, hogy lássák és AHOGY akarod, hogy lássák – azt, hogy milyen ELLENPONTOZÁST akarsz, hogy lássanak. Te alkotod meg a teljes érzését annak, amit bemutatsz, a te szögeiddel és beállításaiddal. Mert tudom mit akarok látni. Tudom mit akarok, hogy kimenjen a közönséghez. Tudom mit akarok, hogy visszajöjjön. Tudom mit éreztem, amikor előadtam és ezt az érzést próbálom elkapni, amikor vágok, szerkesztek és rendezek.

Kérdés: Mióta készíted ezeket az elemeket?

MJ: Kisfiú korom óta, a testvéreimmel. Az apám mindig azt mondta: ’Mutasd meg nekik Michael, mutasd meg!’

Kérdés: Volt olyan, hogy ők féltékennyé váltak emiatt?

MJ: Sosem mutatták ki akkoriban, de nehéz lehetett, mert engem sosem vertek meg a próbákon vagy gyakorlás közben [nevet]. Csak utána, amikor bajba kerültem [nevet]. Ez igaz, olyankor kaptam ki. Az apám mindig egy övvel a kezében volt ott a próbáinkon. Nem ronthattad el. Az apám zseni volt abban ahogy tanított minket a színpadi munkára, hogyan dolgozz a közönséggel, hogy mit csinálj a következő pillanatban, vagy arra, hogy soha ne engedd, hogy a közönség lássa, ha szenvedsz, vagy valami nincs rendben. Ebben csodálatos volt…

Kérdés: Gondolod, hogy innen van nemcsak az üzleti érzéked, de az is ahogy a teljes csomagot kontroll alatt tartod?

MJ: Abszolút. Az apám, a tapasztalat – de sokat tanultam az apámtól. Fiatal korában volt egy együttese, amit Falconsnak hívtak. Mindig átjöttek és zenéltek, úgyhogy mindig zenével és tánccal voltunk körülvéve. Ez egy olyan dolog, ami kulturálisan benne van a fekete emberekben. Félrehúzod a bútorokat, feltekered a zenét… amikor társaság jön mindenki kiperdül a szoba közepére, csinálnod kell valamit. Imádtam ezt.

Kérdés: És a te gyerekeid is ezt csinálják most?

MJ: Igen, de ők félénkek. De néha csinálják nekem.

Kérdés: Ha már a showról beszélünk: az MTV eleinte nem játszott fekete előadókat. Mennyire volt ez nehéz a számodra?

MJ: Azt mondták nem játszanak fekete művészeket. Összetörte a szívem, de ugyanakkor lángra is gyújtott bennem valamit. Azt mondtam magamnak: “Tennem kell valamit, amikor ők… nem hagyom, hogy ne vegyenek észre.” Szóval igen, jött a Billie Jean és ők azt mondták: “Nem fogjuk játszani.” De amikor elkezdték játszani rekordokat döntött. Azután arra kértek, hogy adjak nekik MINDENT, amim van. Akkor már ők kopogtattak a mi ajtónkon. Aztán jött Prince – mindez ajtót nyitott Prince-nek és az összes többi fekete művésznek. Addig huszonnégy órán át csak heavy metalt játszottak és csak őrült képeket egymás után… A múltban annyiszor odajöttek hozzám és mondták, hogy „Michael, ha te nem lennél, akkor nem lenne MTV.” Ezt újra és újra elmondták nekem személyesen. Azt hiszem akkoriban nem hallották… de biztos vagyok abban, hogy nem rosszindulatból mondták [nevet].

Kérdés: Ez igazán életet adott a modern videó korszaknak…

MJ: Mindig néztem az MTV-t. A bátyám Jackie… sosem fogom elfelejteni… azt mondta: “Michael, látnod kell ezt a csatornát. Ó, Istenem, ez a legjobb ötlet. A nap 24 órájában zenét játszanak… Napi 24 órában!” Szóval azt mondtam: “Hadd lássam!” És néztem és láttam mindazt ami ment rajta és azt mondtam: “Bárcsak szórakoztatóbb lenne mindez, több lenne a sztori, egy kicsit több a tánc, biztos vagyok abban, hogy akkor az embereknek jobban tetszene.” Szóval azt mondtam, hogy ha én csinálok valamit, annak sztorijának kell lennie – elejének, közepének, végének – hogy követni tudj egy lineáris vonalat, kell lennie egy vonalának. Hogy amikor nézed akkor az szórakoztasson és azon gondolkodj, hogy most mi fog történni. Szóval akkor kezdtem el kísérletezni a Thrillerrel, a Way You Make Me Feel-lel, a Baddel és a Smooth Criminallal és a rendezéssel és az írással.

Kérdés: Mi a véleményed a zenei videók és a zene mai állapotáról?

MJ: A zeneipar válaszúton van. Átmeneti állapotban. Az emberek zavarban vannak afelől, hogy mi fog történni, hogy a zenét hogyan terjesszék és adják el. Úgy gondolom, hogy az Internet mindent felkavart, mert annyira erőteljes és a srácok imádják. Az egész világ egy kattintásra van tőlük, az ölükben. Bármit akarnak tudni, bárkivel akarnak kommunikálni, bármilyen zene, bármilyen film… Ez a dolog mindent felkavart. Jelenleg mindezek a Starbucks és Wal-Mart ügyletek – közvetlenül a művészekhez – nem hiszem, hogy ez a válasz. Úgy gondolom, hogy a válasz a fenomenális, nagyszerű zene. Ami eléri a tömegeket. Úgy gondolom az emberek még mindig keresnek. Nincs igazi zenei forradalom jelenleg. De amikor itt lesz, akkor az emberek falakat fognak lebontani csak azért, hogy megkapják. Úgy értem mert a Thriller előtt ugyanez volt a helyzet: az emberek NEM vettek zenét. A Thriller segített mindenkit ismét visszavinni a lemezboltokba. Szóval amikor megtörténik, akkor megtörténik.

Kérdés: Ki nyűgöz le téged?

MJ: Ami a művészetet illeti, szerintem Ne-Yo nagyszerű. De elég sok benne a Michael Jackson érzés. De ez tetszik benne. Meg tudom mondani, hogy ő egy olyan fickó, aki tudja hogyan kell írni.

Kérdés: Dolgozol együtt ezekkel a fiatal művészekkel?

MJ: Persze. Engem sosem érdekelt, hogy a postásról van szó vagy a takarítóról. Ha jó a dal, akkor jó a dal. A legjobb ötletek sokszor a hétköznapi emberektől jönnek, akik azt mondják: “Miért nem próbálod meg ezt vagy csinálod azt?” És ha csodálatos az ötlet, akkor ki kell próbálnod. Chris Brown nagyszerű. Akon nagyszerű művész. Mindig olyan zenét akarok készíteni, amelyik egy másik generációt is inspirál. Azt akarod, hogy amit alkotsz az tovább éljen, legyen az szobrászat vagy festészet vagy zene. Amint Michelangelo mondta: “Tudom, hogy az alkotó távozni fog, de a munkája fennmarad. Ezért próbálom a lelkemet kötni a munkámhoz, hogy elmeneküljek a haláltól.” És én is így érzek. Mindent beleadok a munkámba. Csak azt akarom, hogy tovább éljen.

Kérdés: Milyen érzés tudni, hogy megváltoztattad a történelmet? Sokat gondolsz erre?

MJ: Igen. Tényleg. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ajtókat nyitottunk meg, hogy segített a munkánk sok dolgot lebontani. Amikor utazol a világban, turnézol, stadionokban lépsz fel, akkor látod a zene hatását. Ha kinézel a színpadról amerre a szem ellát csak embereket látsz. És ez csodálatos érzés, de ezt sok fájdalom előzte meg, sok fájdalom.

Kérdés: Hogyhogy?

MJ: Ha a csúcson vagy, ha úttörő vagy, akkor az emberek elkezdenek támadni. Azokat akarják támadni, akik a csúcson vannak. De hálás vagyok mindazokért a rekordokért, a legnagyobb albumokért, a Nr.1 slágerekért – még mindig hálás vagyok ezekért. Amikor kicsi voltam ültem a nappalinkban és hallgattam az apámat Ray Charles-t játszani. Az anyám pedig felkeltett hajnali háromkor: “Michael, ő van a tévében, ő van a tévében!” Odafutottam a tévéhez és James Brown volt benne. Én meg azt mondtam: “Én is ezt akarom csinálni.”

Kérdés: Várhatunk többet Michael Jacksontól?

MJ: Rengeteg dolgot írok jelenleg. Majdnem minden nap a stúdióban vagyok. Amikor a rap először megjelent mindig úgy éreztem, hogy melodikusabbá fog válni, hogy univerzálisabb legyen, mert nem mindenki beszél angolul [nevetés]. És az országodra korlátozódsz. De ha van melódia, amit mindenki tud dúdolni, akkor népszerű lesz Franciaországban, a Közel-Keleten, mindenütt! Az egész világon, mert beletesznek egy melódiát. Fontos, hogy tudja dúdolni az ír farmertől elkezdve a harlemi WC-pucoló hölgyön át mindenki, aki tud fütyülni, vagy az ujjával csettintgető gyerekig. Fontos, hogy tudd dúdolni.

Kérdés: Tehát már majdnem 50 éves vagy. Gondolod, hogy még 80 éves korodban is ezt fogod csinálni?

MJ: Az az igazság, hogy nem. Nem úgy, ahogy James Brown vagy Jackie Wilson csinálta, akik megölték magukat. Azt kívánom bárcsak [James Brown] le tudott volna lassítani és nyugodtabb tudott volna lenni és élvezte volna a kemény munkája gyümölcseit.

Kérdés: Fogsz ismét turnézni?

MJ: Nem szeretem a hosszú turnékat. Amit szeretek a turnézásban az, hogy csodálatosan csiszolja az ember képességeit. Ezt szeretem a Broadway-ben is, ezért mennek el a színészek a Broadway-re – csiszolni a képességeiket. És ez alkalmas is erre. Mert hosszú évekbe telik, hogy nagyszerű előadóművésszé válj. Évekbe. Nem lehet egyszerűen kikapni egy fickót az ismeretlenségből, kidobni oda és elvárni, hogy ez az ember azzal az emberrel versenyezzen. Az sosem fog működni. És a közönség tudja, látja. Abból ahogy az ilyen emberek a kezeikkel gesztikulálnak, ahogy mozognak, abból ahogy bármit csinálnak a mikrofonnal vagy ahogy meghajolnak. A közönség azonnal látja.

Michael Stevie Wondertől tanul a stúdióban 16 éves korában

Michael Stevie Wondertől tanul a stúdióban 16 éves korában

Nos, Stevie Wonder, ő egy zenei próféta. Ő a másik akinek tisztelettel kell adóznom. Azt mondtam magamnak: “Több dalt akarok írni.” Néztem a producereket, Gamble és Huff-t, Hal Davis-t és a Corporationt ahogy írták azokat a slágereket a Jackson 5-nak és igazán tanulmányozni akartam az anatómiáját. Azt csinálták, hogy miután elkészültek a dallal behívtak minket, hogy énekeljük el. Ez felbosszantott, mert látni akartam ahogy írják a dalt. Így odaadták nekem az ABC-t miután az elkészült, az I Want You Back-et vagy a Love You Save-et. Mindent meg akartam tapasztalni.

Szóval Stevie Wonder szó szerint hagyta, hogy légy legyek a falon. Láttam ahogy elkészíti a Songs in the Key of Life-ot, néhányat a legnagyszerűbb dolgok közül. Vagy ott ültem Marvin Gaye-jel és csak… és ezek az emberek sokszor átjöttek hozzánk lógni, kosárlabdázni a testvéreimmel a hétvégeken. Mindig ezek az emberek vettek minket körül. Szóval amikor látod a tudományát, anatómiáját, struktúráját annak, hogy hogy működik, az csodálatos.

Kérdés: Te egy világszínpadon játszol. Hogyan látod a világ helyzetét ma?

MJ: Nagyon aggaszt a globális felmelegedés jelensége. Tudtam, hogy jön, de bárcsak hamarabb felkeltették volna az emberek érdeklődését. De sosincs túl késő. Úgy jellemezték, mint egy elszabadult vonatot: ha nem állítjuk le, akkor sosem kapjuk vissza. Úgyhogy most kell megoldanunk. Erre próbáltam rámutatni az Earth Songgal, a Heal The Worlddel, We Are The Worlddel – azért írtam ezeket a dalokat, hogy az emberek tudatosabbak legyenek. Bárcsak az emberek odafigyelnének minden szóra.

Kérdés: Mi a véleményed a következő elnökválasztásról? Hillary, Barack?

MJ: Őszintén szólva nem kísérem figyelemmel ezt a dolgot. Úgy neveltek minket, hogy ne… mi nem emberekre tekintünk mint akik meg tudják oldani a világ problémáit, mi nem. Ők nem képesek erre. Én így látom. Ez felettünk áll. Nézd, nem tudjuk kontroll alatt tartani a Földet – lehet földrengés. Nem tudjuk kontroll alatt tartani a tengereket – lehetnek cunamik. Nem tudjuk kontroll alatt tartani az eget – lehetnek viharok. Mind Isten kezében vagyunk. Úgy gondolom az embernek ezt figyelembe kell vennie. Csak azt kívánom többet tennének a kisbabákért és gyerekekért, hogy őket jobban segítenék. Az nagyszerű lenne, nem igaz?

Kérdés: Ha már a kisbabáknál tartunk: most apaként ha visszatekersz 25 évvel ezelőttre, mi a különbség aközött a Michael között és a mai Michael között?

MJ: Az a Michael valószínűleg ugyanaz a Michael, mint ez itt. Egyszerűen csak előbb el akartam érni bizonyos dolgokat. De mindig itt motoszkált ez a gondolat a fejemben –  az, hogy gyerekeket akarok nevelni, gyerekeket akarok. Nagyon élvezem.

Kérdés: Mit gondolsz mindazokról a dolgokról, amiket beszélnek rólad, mindazokról, amit olvasol? Hogy érzel ezekkel kapcsolatban?

MJ: Nem figyelek oda ezekre. Véleményem szerint ez a tudatlanság. Általában nem tényeken alapul, hanem mítoszon. A fickó, akit nem látsz. Minden környéken van egy fickó, akit sosem látsz, úgyhogy elkezdesz róla pletykálni. Látod azokat a sztorikat róla, ott a mítosz, hogy ezt csinálta, azt csinálta. Az emberek őrültek! Én csak csodálatos zenét akarok csinálni.

De annak idején a Motown 25-ön az egyik dolog, ami megérintett engem az volt, hogy az előadásom után – soha nem fogom elfelejteni… Ott volt Marvin Gaye a színpad mellett és a Temptations és Smokey Robinson és a fivéreim, mind megöleltek, megpusziltak, öleltek. Richard Pryor odajött hozzám és azt mondta [suttogva]: “Ez volt a legjobb előadás, amit valaha láttam.” Ez volt az én jutalmam. Ezek voltak azok az emberek, akiket kisfiúként Indianában hallgattam: Marvin Gaye-t, a Temptationst – és az, hogy ennyire értékeltek nagy megtiszteltetés volt számomra. Aztán másnap Fred Astaire hívott fel és azt mondta: “Néztem a műsort tegnap este, fel is vettem és ma reggel ismét megnéztem. Pokoli táncos vagy! Seggre ültetted a közönséget tegnap este!” Később, amikor találkoztam Fred Astaire-rel ezt csinálta az ujjaival [A moonwalkot imitálja az ujjaival a másik tenyerén].

Nagyon tisztán emlékszem arra az előadásra és arra is emlékszem mennyire dühös voltam magamra, mert nem úgy sikerült, ahogy akartam. Többet akartam. De miután befejeztem ott volt egy kisgyerek, egy kis zsidó gyerek a színpad mögött egy kis csokornyakkendővel, rám nézett és azt mondta [elképedt hangon]: “Ki tanított meg így mozogni?” [Nevetés.] És én azt mondtam: “Azt hiszem Isten… és a gyakorlás.”

***

A Michael Jackson/Ebony magazin címlapsztori kulisszái mögött

Az elmúlt napokban több, mint 200 olvasó intézett szerte a világból kérdéseket hozzánk a fotózásról, az interjúról és a sztárról. Íme néhány ezek közül a kérdések közül az Ebony csapat – az alelnök és szerkesztő igazgató Bryan Monroe, a kreatív igazgató Harriette Cole és a vezető szerkesztő Joy Bennett – válaszaival, akik Michaellel voltak azon a három napon…

Kérdés: Tervez Michael Jackson újabb világkörüli turnét? (Dusty Dublinból, Írországból)

Bryan Monroe: Michael nem mondta meg konkrétan, hogy fog-e turnézni, de hezitált azzal kapcsolatban, hogy újabb világkörüli koncertsorozatot adjon. “Nem szeretem a hosszú turnékat.” – mondta nekünk az interjúban. Nem akar úgy megöregedni, hogy koncertet koncert után csinál, egyik megastadionból a másikba repül. “Mennek, futnak, megölik magukat. Azt kívánom bárcsak [James Brown] le tudott volna lassítani, nyugodtabb tudott volna lenni és élvezte volna a kemény munkája gyümölcseit.”

Kérdés: Még mindig olyan csodálatosan tud táncolni, mint régen? (Gabriella Angliából)

Bryan Monroe: Ahhoz képest, hogy 50 éves még mindig hihetetlenül rugalmas. Bemutatta egy pár klasszikus mozdulatát a fotózás kedvéért – a lábtekerős/rúgás mozdulatot különösen. Igen, még mindig nagyon tud.

Kérdés: Mikor jön ki az új CD? (K. Hall Alabamából)

Joy Bennett: Nem tudom. Michael többször is elmondta, hogy minden nap ír zenét és dolgozik a stúdióban. Úgy gondolja, hogy több nagy slágere lesz még (lásd a sztorit arról, hogy hogyan ír zenét). Sem ő, sem a csapata nem mondott dátumot, de figyelni fogjuk, hogy nem jelenik-e meg valami 2008 elején.

Kérdés: Nagyon félénk ember? (Stacie New Yorkból)

Joy Bennett: Nem, meglepő módon nem volt nagyon félénk. Nem takarta el az arcát, nem viselt maszkot vagy kesztyűt és közvetlenül, nagy részletességgel válaszolt a kérdésekre.

Kérdés: Sokat beszéltek a bőrszínéről. Ő a legfehérebb ember, aki valaha az Ebony címlapjára került? (Mae Észak-Kelet Ázsiából)

Joy Bennett: Egyáltalán nem. 1972 júniusában a színész Carroll O’Connor volt az Ebony címlapján mint karaktere Archie Bunker. Félreértés ne essék, szokatlanul világos bőre ellenére, amiről azt mondta a vitiligo nevű bőrbetegség okozta, Michael most is 100 százalékosan afroamerikai.

Kérdés: Úgy gondolom Amerika még mindig nem fogja fel azt a hatást és pozíciót, amivel Michael nemzetközi szinten rendelkezik. Megkérdezhetsz egy nőt, aki egy kis norvég közösségben nőtt fel, vagy egy nőt, aki Afrikában nőtt fel és ismerni fogják a nevét, a zenéjét. Van néhány kérdésem: Ki döntött a ruhájáról? Stílustanácsadó választotta és Michael Jackson jóváhagyta előtte? Miért pont ebben a múzeumban volt a fotózás? Michael Jackson választotta a helyszínt? (Annette Norvégiából)

Harriette Cole: Michael azt akarta, hogy művészi környezetben fotózzuk és a Brooklyn Múzeum örömmel vendégül látott minket. Ősi és kortárs történelmi környezetben fotóztunk és nagyon erőteljes élmény volt azon a helyen lenni. Ami a ruhatárat illeti, a hírességek stílustanácsadójával Phillip Bloch-csal dolgoztunk, hogy kialakítsunk egy koncepciót a ruhákat illetően, majd ő és a csapata elment vásárolni. Azt akartuk, hogy elegáns és időtlen legyen a címlapon. Találtunk jópár stílust a számára, amely ezt elérné és bemutattuk ezeket Michaelnek. Végül kiválasztotta azt, amit örömmel viselne – ami végül is sokkal többféle szerelés volt, mint amire időnk volt a fotózáson! Michael Jackson tökéletesen nézett ki mindenben, amit ráadtunk. Jó volt olyan emberrel dolgozni, akin ilyen jól állnak a ruhák, aki tudja hogyan mozogjon, aki érti a kamerát. Varázslatos volt!

Kérdés: Az emberek, akik Michaellel dolgozott az interjú vagy a fotózás alatt nem féltek tőle? Milyen volt az interakciója a csapattal? (Samantha és Michele)

Harriette Cole: A legjobban az tetszett abban, hogy együtt dolgoztam Michael Jacksonnal, hogy nagyon kedves volt mindenkihez. Udvarias volt a liftkezelővel, az őrrel, a múzeum igazgatóival. Mindenkinek megköszönte, aki hallótávolságon belül volt, amikor vége volt a fotózásnak. Nagylelkű volt és kedves. Voltak olyanok, akik féltek tőle? Nem tudom ez-e a megfelelő szó. Inkább azt mondanám megbabonázta az embereket. Néhányan megcsípték magukat, hogy tényleg a Popkirály jelenlétében vannak-e.

Kérdés: Michael hosszú évek óta most tűnik a legegészségesebbnek és legboldogabbnak (nemcsak a fotózás képein, de még a paparazzi képeken is). Azon idő alatt, amit együtt töltöttél Michaellel támadt-e olyan érzésed, hogy tényleg vissza akar térni és újra felrázza a zeneipart? A világ várja a következő mozdulatát, de az az érzésem nem is nagyon látja, hogy mennyire hiányzik a zenei palettáról. (Robert)

Harriette Cole: Michael egyértelműen egészségesnek és boldognak tűnt – mi több, elégedettnek. Olyan békesség lengte körül, amely kézzelfogható volt. Úgy tűnt kényelmesen érzi magát a saját bőrében. Na persze olyan teste van, amiért bármelyik nő vagy férfi meghalna! 49 évesen vékony, táncos alkata van, amely bizonyítéka a rendszeres, fegyelmezett gyakorlásnak. Szóval vissza tudna térni? Mindenképpen elég erősnek tűnik. Azt is tudjuk, hogy aktívan dolgozik a stúdióban és alkot. Azt mondta nekünk, hogy egy magnóval utazik, így akárhol jön rá az ihlet a zenealkotásra fel tudja venni későbbi felhasználásra. Azt is megjegyezte, hogy manapság sok művész nem néz belülre, hogy a saját egyedi zenéjét alkossa meg. Úgy véli eljött az idő az áttörésre. Ez mindenképpen magában foglalhatja Michael Jackson áttörését is – vagy inkább azt kellene mondanom, hogy egy újabb áttörést tőle!

Kérdés: Mesélj nekünk Blanketről! Arról a kis titokzatos bébiről! Milyennek találtad a kisfiút? Jólnevelt gyerek? Milyen apa és fia egymással? Betekintést nyertél abba, hogy Michael milyen apja a gyerekeinek abból, amit eddig láttál? (Melissa Manilából, a Fülöp-szigetekről)

Harriette Cole: Michael másik két gyerekével nem találkoztunk. A lánya Paris 9 éves és a másik fia, Michael Joseph 10 éves. Blanket hihetetlenül jólnevelt volt amikor a társaságunkban volt, ami nagy teljesítmény egy 5 évestől. Nyilvánvalóan nagyon közel áll az apukájához. Kézenfogva sétáltak be és csak akkor váltak el, amikor mindketten fesztelenül érezték magukat. Michael szülői képességei dicséretre méltók voltak. Sok szó nélkül, nagyon finom gesztusokkal fegyelmezett, irányított, támogatott. Michael nyilvánvalóan azt akarja, hogy Blanket jó modort tanuljon, így amikor az Ebony csapat belépett a szobába az interjúra Michael megmutatta Blanketnek hogyan fogjon kezet és üdvözöljön minket. Apró dolgok, de nem az apró dolgok mutatják meg valakinek az igazi énjét?

Kérdés: Terveztek újabb Ebony/Jet/Michael Jackson együttműködést a közeljövőben? (Jamison)

Bryan Monroe: Amint mondani szokták: “maradj velünk!” Tervezünk még egy címlapot, ezúttal a testvérmagazinunknál, a Jetnél, amely valamikor december közepén jön ki. Az egy heti magazin, így figyeld az újságárusoknál! Talán lesznek benne friss hírek is!

Michael Jackson vs. Prince: Szóbeli történelem

Megjelenés helye: Vibe.com
Megjelenés dátuma: 2011. június 25.
Szerző: Keith Murphy
Forrás: http://www.vibe.com/article/michael-jackson-vs-prince-oral-history

„Úgy hallottam kerestél” – mondta egy mély hang a telefon másik végén. 1996 őszén jártunk és Michael Jackson audienciát tartott egy pazar kis lakosztályban a Four Seasons Hotelben, New Yorkban. A Pop Királya utasította alattvalóit, hogy vegyék fel a kapcsolatot régi kortársával és riválisával, Prince-szel egy tervezett együttműködés érdekében. Egy ilyen főcímekbe kívánkozó egyezség kilátásai valóban érdekfeszítőek voltak. A ’80-as évek nagy részében Michael Joseph Jackson és Prince Rogers Nelson felváltva uralták a zene világát. MJ, a Motown tehetséges gyerekzsenije, aki a rekordokat döntő mérföldkő, a Thriller kiadásával valóra váltotta az ambícióját, hogy a legnagyobb popsztár legyen, aki valaha a Földön sétált. És Prince, aki akkoriban egy botrányos és androgün egyszemélyes előadó és producer volt, aki zseni státuszát a rock történelem egyik legvalószínűtlenebb húzásával támasztotta alá, amikor kiadta a többszörös platinalemezt elérő 1984-es filmzenei albumát, a Purple Raint és szerepelt is az Oscar nyertes filmben. Elkezdődött egy rivalizálás.

De több, mint egy évtizeddel később mindketten azért küzdöttek, hogy megmentsék a karrierjüket. MJ bizonyíték nélküli gyerekmolesztálási vádak ellen és a bulvár hordák ellen küzdött kérlelhetetlenül. Prince régi lemezkiadójának, a Warner Bros.-nak üzent hadat és megváltoztatta a nevét egy kiejthetetlen szimbólumra, majd mélyebb feledésbe merült. Valóban, a két ikon együttműködése briliáns huszárvágás lett volna. „Szerintem nagyszerű lenne.” – mondta MJ Prince-nek. Azonban az együttműködések együttműködésére sosem került sor. Mindkét idősödő legenda saját maga dolgozott a visszatérésén. Jackson 2009. június 25-i idő előtti halálával a kapcsolatuk csak még mélyebbé válik. Az a tény, hogy a közönség még mindig szerelmes MJ-be és Prince-be mindennél többet elmond a kulturális hatásukról és a zenéhez való hozzájárulásukról. De mit gondolt igazán ez a két titán egymásról? Igazi rivalizálás volt vagy mély tisztelet? A VIBE bemutatja egy Király és egy Herceg igaz történetét. – Keith Murphy

Egy Király és egy Herceg (1970-1982)

AHMIR “QUESTLOVE” THOMPSON (a philadelphiai The Roots hip-hop együttes vezetõje, producere és dobosa): „Van egy elméletem arra, hogy miért kezdtünk nagyon korán párhuzamot vonni Michael és Prince között. Nem hiszem, hogy véletlen egybeesés, hogy mindketten 1958 nyarán születtek a Középnyugaton és gyakorlatilag mindketten a fekete fiatalok felnőtté válásának egy más-más fázisát képviselik. Michael fiatalon megragadta a polgárjogi harcok utáni Amerika képzeletét és ő volt a vezérlő csillaguk. És Prince ugyanezt a polgárjogi harcok utáni Amerikát ragadta meg, amikor tinédzserekké váltak és segített nekik felnőtté érni.

ALAN LEEDS (Prince és James Brown egykori turnémenedzsere, a James Brown Reader című könyv társszerkesztője): „Emlékszem, hogy láttam Michael első nagy turnéját a Jackson 5-al 1970-ben. Amikor én James Brownnal turnéztam keresztezték egymást az útjaink Daytonban, Ohióban. A daytoni O’Hare Arénában játszottak egy nappal azelőtt, hogy nekünk volt ott fellépésünk. A színpadon olyan karizmatikus kisugárzása volt, mint keveseknek. Emlékszem, hogy ugyanabban a szállodában laktunk. És a buli előtt én történetesen a szálloda előterében voltam, amikor a J5 éppen elment egy hangpróbára. Láttam ahogy jöttek a testőreikkel, a hotel előtt üvöltöző kölykök várták őket és emlékszem, hogy Michael úgy nézett ki, mint egy kis strici [nevet]. A járása olyan magabiztos volt és még csak 10 éves volt! Teljesen tudatában volt annak, hogy ‘Hé, én vagyok a sztár. Ezek a kölykök miattam vannak itt’.”

CYNTHIA HORNER (a Right On! magazin szerkesztõje 1976 és 2005 között; jelenleg a Hip-Hop Weekly című lapnak ír és szerkeszt): „1976-ban találkoztam Michaellel és ő volt az egyik legfélénkebb ember, akivel valaha dolgom volt. Kicsit nehéz volt interjút készíteni vele, mert ugyan tudta, hogy professzionális előadóként szüksége van a sajtóra, de nem igazán tudta hogyan viszonyuljon a médiához olyan értelemben, hogy hogyan nyíljon meg és adjon át információkat. Egyszerűen roppant félénk volt, hacsak a családja nem volt körülötte. De látta, hogy én is félénk vagyok, úgyhogy megölelt és barátok lettünk. Ő és Prince eléggé hasonlítottak, mivel Prince is félénk volt. Ha újságíró voltál, akkor ő is ugyanolyan egyszavas válaszokat adott neked, mint Michael. De Prince sokszor rejtvényekben is beszélt, nagyon szeretett kitérni a válaszok elől. Soha egyetlen kérdésemre sem válaszolt [nevet]. Minden áron meg akarta védeni a magánéletét.

BRUCE SWEDIEN (Michael Jackson hangmérnöke az Off the Wall, a Thriller, a Bad és a Dangerous albumon): „Mind számomra, mind Quincy [Jones – Michael Jackson producere az Off the Wall, a Thriller és a Bad albumon – a ford.] számára nyilvánvaló volt, hogy Michael mennyire nagyszerű. Igazán különleges volt – igazi tehetség. Készítettünk egy csomó demót, miután meghallgattuk Rod Temperton zenéjét az Off the Wallhoz. És Michael – a maga tipikus stílusában – hazament, egész éjjel fennmaradt, memorizálta a szövegeket és úgy vettük fel ezeket a demókat, hogy egy darab papír sem volt előtte. Mondj egy másik énekest nekem, aki ezt meg tudja csinálni!”

CYNTHIA HORNER: „Először 1978-ban találkoztam Prince-szel. Állandóan hívogatott telefonon, de én nem hívtam vissza, mert nem tudtam ki ő és nem is igazán érdekelt. De annyiszor hívott, hogy meg akartam szabadulni tőle, így beleegyeztem, hogy találkozzunk az utcán az irodám előtt amely Hollywoodban volt, közel ahhoz a lemezstúdióhoz, amiben ő volt. Azt akarta, hogy menjek be vele a lemezstúdióba és nézzek meg egy jam sessiont. De amit akkor nem vettem észre az, hogy ez a jam session csak egyetlen ember szereplésével jött létre: Prince-ével! Mindenféle hangszeren játszott. Prince megpróbálta nekem bebizonyítani, hogy érdemes arra, hogy tudósítsunk róla és hogy tehetségesebb, mint valószínűleg a legtöbb ember, aki megjelenik a Right On! magazinban. Akkor Prince tudatta velem, hogy ő egy dalszerző, aki el tudja látni a produceri munkákat, tud énekelni és játszik mindezeken a hangszereken. Ez egy olyan tehetség volt, amit az életben csak egyszer látsz. Amikor ezt megláttam, akkor beleegyeztem, hogy interjút készítek vele.

ALAN LEEDS: „Michael nem volt zenész a szó klasszikus értelmében. Máshogyan közelítette meg a zenét, mint Prince, noha Michael is képes volt nagyszerű dalokat írni. [Jackson a legtöbb nagy slágerét maga szerezte, de ő nem tudott kottát írni és csak alap szinten játszott hangszereken. A dalait fejben komponálta és írta meg, majd felénekelte őket magnóra, illetve elénekelte és elmagyarázta a zenészeknek, hogy hol mit kell játszaniuk, külön-külön a hangszerekre vonatkozóan. – a ford.] De Prince elsődlegesen zenész volt. Nem kétséges, hogy Prince példaképként tekintett Michaelre abban az értelemben, hogy hová akar eljutni hírnévben. Michael egyike volt azon kevés művészeknek ezen a bolygón, akiket Prince tisztelt ilyen értelemben. Amikor láttuk, hogy írja az eredeti ötletét a Purple Rain című filmhez, amint jegyzetfüzetekben firkált az 1979-es turné alatt, tudtuk, hogy többet akar. Elkezdett terjedni a hír: „Héj, Prince tényleg azt hiszi, hogy filmet ír.” Nem hiszem, hogy bármelyikünk is komolyan vette, mert nem volt értelme azt gondolni, hogy valaki, akinek éppen csak volt néhány popslágere, képes lesz finanszírozni egy filmet. De mindenképpen megmutatta az ambícióját és Prince becsületére legyen mondva, hogy aztán meg is valósította.”

CYNTHIA HORNER: „Adtam Michaelnek néhány példányt a magazinból, amelyekben látott embereket és feltett nekem egy csomó kérdést azokról a művészekrõl, akik érdekelték. És így ismerkedett meg Prince-szel. Ezután meghallgattattam Michaellel Prince néhány számát és nagyon érdekelte. Észrevettem, hogy egyfajta rivalizálás kezd kialakulni. Michael régebb óta volt a showbizniszben, így természetesen nem akarta, hogy egy újonc felváltsa.”

Harc az elsőségért (1983-1993)

ALAN LEEDS: „Prince 1983-ban ellátogatott egy James Brown bulira Bobby Z-vel, az akkori dobosával és Big Chick-kel, aki egy testőr volt – és talán Jill Jones-szal, aki az egyik protezsáltja volt. Ma már mindenki tudja mi történt azon a bulin. Nem hiszem, hogy Prince tudta, hogy Michael is ott lesz. James (Brown) egy kicsit zavartnak tűnik azon a videón, amikor Michael a fülébe súgja: „Héj, hozd fel a színpadra Prince-t is!” És persze Prince nem igazán tudta, hogy mit csináljon. Először gitározni próbált, de csak ügyetlenkedett, mert balkezes gitár volt. Játszott egy pár akkordot, táncolt egy kicsit, majd véletlenül lerombolt egy kelléket. Mindig is azon tűnődtem, hogy vajon Michael szándékosan hozatta-e fel Prince-t a színpadra, hogy ebbe a helyzetbe hozza, csak hogy azt mondhassa: „Héj, azt hiszed a nyomomba érsz? Na, akkor kövess, te anyaszomorító.” [nevet]. Bobby Z felhívott és azt mondta: „Ó, egek… Prince totál hülyét csinált magából ma este.” Elmondta, hogy Prince egy szót sem szólt egész úton hazafelé a hotelbe.”

TITO JACKSON (a Jackson 5 és a Jacksons alapító tagja és gitárosa, Michael Jackson testvére): „Persze, én és a testvéreim hallgattuk Prince-t. A 1999-t, a Little Red Corvette-et, a When Doves Cry-t. A Thriller és a Purple Rain részei voltak a korszakunknak. Nagyszerű korszak volt, nem igaz? Volt két nagyszerű művész, akik mindketten hihetetlen zenét csináltak egy időben. És aztán ott volt az a tény, hogy mindketten kivételes előadók voltak élőben. Néhány ember úgy érzi, hogy Prince a legnagyszerűbb dolog a szeletelt kenyér óta, mások úgy, hogy a testvérem a legnagyobb. Nekem ez tette ezt a korszakot különlegessé.”

ALAN LEEDS: „Mielőtt elindultunk a Purple Rain turnéra Prince látni akarta, hogy Michael és a Jacksons mit csinálnak a Victory turnén a produkció, fények, színpadi show és minden tekintetében. Kibéreltünk egy repülőt egy pár testőrrel és Jerome Bentonnal a Time együttesből és Leroy Bennettel, aki Prince fénytechnikáért és produkcióért felelős dizájnere volt a turnéin. Elrepültünk Dallasba, a régi Cowboys stadionba. A táborunk úgy érezte, hogy ugyan jó stadion show-t csinálnak, de a technológiában nem volt semmi újító. Akkoriban a Varilites volt a legújabb név a számítógép vezérelte fénytechnika világában és az volt az arany mérce a bizniszben. És biztosítottuk, hogy nekünk legyen abból a szarból. De a Jacksons produkcióban nem volt. Prince nagyon tisztelte Michaelt, de csak mérsékelten nyűgözte le a show.”

QUESTLOVE: „Michael sok Purple Rain koncertre ellátogatott. Megvan nekem a négy Purple Rain show, amelyet Los Angeles-ben tartottak ’84-ben. És ma már észreveszem Michaelt a közönség soraiban. Gyakran megnézem, hogy lássam ki tudom-e szúrni [nevet]. De ez elgondolkodtató. Miért volt ott Michael sorozatban négyszer egymás után? Már megcsináltad a Thrillert, megcsináltad a Moonwalkot, megcsináltad a korszakalkotó videóklipeket, millió lemezt adsz el egyetlen hét alatt. Hivatalosan benne vagy a Guinness Rekordok Könyvében. A Purple Rainből is eladtak ugyan 15 milliót, de ez nehezen volt összemérhető a 33 millióval, amennyi a Thrillerbõl fogyott. Szóval miért érdekel ki van mögötted? Aztán rájöttem, hogy nem lehetsz sikeres, ha nincs benned versenyszellem. Michael tudta, hogy Prince komoly fenyegetést jelent.”

ALAN LEEDS: „Quincy Jones szervezett egy ebédet, amelyen összehozta Michaelt és Prince-t. Megkérték, hogy vegyen részt a We are the World-ben, de Prince tisztelettel visszautasította az ajánlatot és adott nekik egy dalt [4 The Tears In Your Eyes]. Emlékszem, hogy Prince utána azt mondta szerinte Michael egy kicsit furcsa. És ezt egy olyan srác mondja, aki magas sarkúban és pizsamában járt éjszakai klubokba [nevet].”

QUESTLOVE: „Van ez a mára már híres sztori egy ping-pong meccsrõl Mike és Prince között 1986-ban, abban az időben, amikor Prince az Under The Cherry Moon-on, Mike pedig a Captain Eo-n dolgozott. És mindketten Prince csajának, Sherilyn Fennek a kegyeiért küzdöttek, aki akkoriban nagyon forró pipinek számított. Ez a ping-pong meccs őrületté vált. Prince azt mondta Michael úgy játszik, mint Helen Keller. [A szerkesztő megjegyzése: Prince dobosa, Bobby Z. így nyilatkozott MJ és Prince barátságos leszámolásairól a Minneapolis Star Tribune-ben: „Sokat kosaraztak együtt Prince Paisley Parkjában.” Bobby Z azt mondta a valószínűtlen párosról: „Prince-nek mélyen gyökerező versengő természete volt, így könnyű látni miért mérte magát Jackson sikeréhez.”]

[A ford.: Per Nilsen Dance Music Sex Romance: Prince: The First Decade című könyve így számol be ugyanerről a történetről:

„Amikor a Samuel Goldwyn Soundstage-ben dolgozott Prince látogatót kapott Michael Jackson személyében, akit azonnal ki is hívott egy asztalitenisz meccsre azon a ping-pong asztalon, amit a sound stage szoba közepén állítottak fel. Michael azt mondta: „Nem tudok ping-pongozni!” – emlékszik vissza Rogers. „De Prince vett egy ütőt és odaadta a másikat Michaelnek és elkezdték nagyon udvariasan ütögetni a labdát oda-vissza. Hirtelen Prince azt mondta „Gyerünk, Michael, mozgás!” és belevágta a labdát Michael ágyékába. Én csak a szemeimet forgattam! „Oh Istenem, hülyét csinál magából.” De Michael tudja hogy kell viselkedni és úgy tűnt nem érdekli. Aztán Michael elkezdett flörtölni Sherilyn Fennel, aki Prince-hez jött látogatóba a stúdióba. Prince ideges lett, de nem ment bele a viszontflörtölés játékába. Gyorsan elköszöntek egymástól.”]

BRUCE SWEDIEN: „Prince erős, hihetetlen tehetség. Őt és Michaelt őszinte kapcsolat kötötte össze. Még lógtak is együtt párszor. Közismert, hogy a Bad című dal eredetileg egy duett lett volna Michaellel és Prince-szel. De amint tudják sosem jött össze. Amikor Prince elhagyta a stúdiót, miután dolgoztunk a Bad-en, úgy döntött, hogy kiszáll. Elhagyta a kontroll szobát, majd visszafordult és azt mondta: „Ne aggódjatok, ez a lemez nélkülem is nagy siker lesz.”

ALAN LEEDS: „Az a helyzet, hogy amikor Michael eljött Prince-hez és meg akarta vele csinálni a Bad-et az nagyon felbosszantotta Prince-t. Azt mondta: „Oh, le akar alázni lemezen. Azt hiszi bolond vagyok?” Nem tudott elvonatkoztatni egy kicsit magától és észrevenni, hogy ebből valószínűleg mindketten profitáltak volna. Azonban ez mindig is Michael videója lett volna, amiben Prince csak egy vendég. Ez megmutatta mivé nem válhat ez a kapcsolat. Olyanok voltak, mint Ali és Fraizer. És a média nem tudott betelni azzal, hogy egymással szembeállítsa ezt a két srácot.”

[A ford.:  Maga Prince azt mondta azért nem vállalta a duettet, mert a dal első sora így szólt: “Your butt is mine…”, azaz szó szerinti fordításban: “Enyém a segged…”. Prince azt mondta 1997-ben: “A dal első sora ‘Your butt is mine’. Azt mondtam: ezt ki fogja énekelni kinek? Mert az tuti, hogy te nem fogod nekem. És az is tuti, hogy én nem fogom neked. Szóval máris van egy problémánk.”]

CYNTHIA HORNER: „Ezért vállalom a felelősséget [nevet]. A Right On! egy rajongói magazin volt, így néhány dolgot, amit csináltam megúszhattam. Michael és Prince tulajdonképpen nem komolyan harcolt egymás ellen. De mivel tudtam, hogy a közönséget ez megragadná és mindig mindenki erről beszélt, azt akartam, hogy együtt legyenek egy címlapon, hogy ezt Prince vs. Michael érzést sugározzák.”

TEDDY RILEY (Michael Jackson producere hosszú időn keresztül): „Mi úgy tekintettünk Michaelre és Prince-re, mint istenekre. Még mindig emlékszem arra, amikor Michael először hívott fel, hogy dolgozzunk együtt a Dangerous albumon. Megpróbáltam rávenni Q-Tip-et, hogy használhassam a stúdióját Sound Works-ben a 21. utcában. Kibéreltem az egész emeletet. Az egyik teremben Jane Child Don’t Want to Fall In Love címû számán dolgoztam, a másikban Keith Sweat Make You Sweat című számán, a harmadikban a Guy Why You Wanna DOG Me Out című dalán. És bementem a negyedik terembe és megcsináltam a Remember The Time-ot. Visszahoztam Michaelt a mi világunkba – a fiatal, fekete New Jack Swing világba. Ez volt az a pillanat, amikor az emberek azt mondták: „Michael ismét R&B-t játszik”. Ő nemcsak a Pop Királya volt. Ő az R&B Királya is volt. Prince pedig a Funk-Rock Királya volt.

QUESTLOVE: „Emlékeznek arra a rossz emlékű duettre, amit Eddie Murphy készített Michaellel Whatzupwitu címmel? Öt órányi nyers filmem van annak a videónak a forgatásáról. Michael és Eddie mögött egy zöld képernyő volt és valamikor a második óra környékén a beszélgetés Prince-re terelődik. És Eddie azt mondja: „Igen, ember. Prince egy rossz anyaszomorító. Örülök, hogy veled dolgozhatok, de van egy másik álmom is, mégpedig az, hogy vele is dolgozzak.” És szerintem Mike nem is tudta, hogy veszi a kamera és azt mondja: „Igen, ő egy született zseni.” De aztán négy ütemmel később hozzáteszi: „De én meg tudom verni.” [nevet]

Bukások és visszatérések (1994-2010)

ALAN LEEDS: „Michael veszélyes akart lenni, de ezt az oldalát senki sem vette komolyan. De Prince mindig veszélyes volt, mert nem félt attól, hogy kihúzza a gyufát. De aztán Prince megpróbálta felhasználni a hip-hoppot azzal, hogy egy fegyver formájú mikrofonba énekelt. Megpróbálta megnyerni a rap közönségét azzal, hogy bevette ezeket a bolond rappereket az együttesébe.”

CYNTHIA HORNER: „Később, a ’90-es években mind Michaelnek, mind Prince-nek megvoltak a problémái. Régebben sokat találkoztam és beszélgettem Michaellel, de elkezdett megváltozni. Már nem sok kapcsolatom volt vele; a kapcsolatot mindig a rokonaival tartottam. Michael körül voltak emberek, akik távol tartották tőle a régi barátait és üzleti partnereit, nem akarták, hogy kapcsolatot tartson velük, mert kontroll alatt akarták tartani mindazt, ami történik vele. A saját családjának sem volt sok kapcsolata vele. És Prince is küzdött a saját gondjaival. Egy nap felébredt és rájött, hogy néhány üzleti döntése a Warner Bros-szal nem vált a javára. Elkezdett tiltakozni a zeneipar ellen. Mindenki emlékszik arra, amikor ráírta az arcára, hogy „rabszolga”. Úgy érezte, hogy nem kapja meg pénzügyileg és művészileg, amit megérdemel. Mind Prince, mind Michael nagyon elérhetetlenné vált.”

MICHAEL BEARDEN (a Jacksons 2001-es 30. évfordulós show-jának billentyűse és a This Is It zenei rendezője): „Az ötlet az volt, hogy csináljunk egy 30. évfordulós show-t a Madison Square Gardenben, hogy megünnepeljük Michael éveit a showbusiness-ben. De amikor az emberek megtudták, hogy nagy dolog lesz, mindenki ott akart lenni! Elizabeth Taylor, Liza Minelli és egy csomó ember jönni akart. Michael nem akart sokat szerepelni egyedül. Épp akkor jelentette meg az Invincible címû albumát. Az emberek nem Michaelre voltak dühösek, hanem amiatt mert más művészek is voltak a színpadon vele. Michaelből akartak többet látni. Az embereknek nem nagyon tetszett, hogy ezt a sok más előadót kellett nézniük, meg Whitney-t [Houston], aki úgy nézett ki, mint egy őrült [nevet].”

DJ SPINNA (DJ, producer, zene szakértő és a Soul Slam MJ vs. Prince partik társalapítója): „2002-ben kezdtük el az MJ vs. Prince bulikat. Az egész ötlet azután jött, hogy sikeres Stevie Wonder tribute bulikat szerveztünk 1999-tõl. És arra gondoltunk: ki az a két másik ikonikus figura a popvilágban, akik szintén nagy hatással voltak a fekete kultúrára? És ez természetesen Michael és Prince volt. Emlékszem az első parti egy Peppers nevű helyen volt Lower Manhattanben és a tömeg elképesztő volt. A bulikon mindkét tábortól játszok zenéket – Michael és Prince katalógusából – és olyan művészektől is, akire ők hatással voltak és akikkel együtt dolgoztak. Szóval van a Minneapolis hangzás Prince-szel. Sheila E-vel, The Time-mal, a Vanity 6-el, Alexander O’Neallel és van Michael, Jermaine Jackson, Janet Jackson és a Jackson 5. De végeredményben ez egy igazi nagy buli ami az embereket életük legjobb időszakára emlékezteti.”

WILL.I.AM (a Black Eyed Peas vezetõje, élõben játszott Prince-szel és számos dal produceri munkáit ellátta Michael Jacksonnak): „Volt egy show-m a Black Eyed Peas-zel 2008-ban és azon az éjszakán később Prince-szel is felléptem a Palms Hotelben. A show előtt felhívtam Michaelt és mondom neki: „Hé Mike, Vegasban vagyok.” Meséltem neki a fellépésemrõl a Palms-ban Prince-szel és megkérdeztem nem akar-e eljönni. Először egy kicsit tartózkodó volt, de mondtam neki: „Felhívom Prince-t és megkérdem rendben van-e.” Leültem Mike-kal, miután befejeztem egy dalt Prince-szel, aki épp akkor jött le a színpadról, közben játszott a basszusgitárján és egyenesen odajött az asztalunkhoz – miközben kettétörte a gitárt! Ez volt életem legdögösebb élménye. A két hősömmel voltam. Miközben új dalokon dolgoztunk az albumához, MJ megkérdezte tőlem az emberek miért nem tekintenek rá úgy, mint Prince-re, komoly dalszerzőként. Sokkolt, hogy ezt hallom egy ilyen ikonikus művésztől.”

KENNY ORTEGA (a This Is It rendezője): „Kevésbé szólt ez a versenyzésről Prince-szel, sokkal inkább a tiszteletről szólt. Michael úgy érezte, hogy Isten a következő arra érdemes művésznek fog ötleteket adni, aki szerinte Prince volt. Ez igazi tisztelet, igazi csodálat Prince iránt. Sokszor említette mennyire szereti a Purple Rain című dalt.”

TRAVIS PAYNE (a This Is It koreográfusa és társ producere): „A nagy siker, amelyet Prince elért a londoni O2-ben [2007-es 21 Nights címû koncertsorozatával] fontos volt, amikor Michael összeállította a This Is It-et. Az a tény, hogy a közönség még mindig látni akarta még jobban megerősítette benne, hogy az ötletei jók. Ez nemcsak a Prince-szel való versenyzésrõl szólt. Önmagával versenyzett. Azt akarta, hogy az övé legyen a Guiness Rekord, ami a legtöbb show-t jelzi. Meg akarta mutatni, hogy ő a legnagyobb. És tényleg ő volt.”

DJ SPINNA: „Tavaly februárban L.A.-ben találkoztam Prince-szel, Rashidán, a személyes DJ-jén keresztül. Eléggé szürreális volt, de nem igazán értette a Prince vs Michael partik koncepcióját. Én és Rashida is megpróbáltuk neki elmagyarázni, hogy ez nem igazán egy csata MJ és közte, hanem inkább tisztelgés a zenéjük előtt. De Prince-nek nem tetszett, hogy így szembeállítják Michaellel. Érezhető volt, hogy igazi tisztelet van kettejük között. Ez volt az egyik oka, hogy megváltoztattam az MJ/Prince partik tematikáját. A másik természetesen Michael halála volt. Úgy éreztem, hogy annyira hatalmas örökséget hagyott maga után, hogy nem fair MJ vs. Prince-nek hívni a dolgot, mivel Michael már nincs itt. Ez Michael és Prince zenéjének az ünneplése.”

KENNY ORTEGA: „Tudod hogy a pletykák rossz árnyékként követték Michaelt és ettõl nem tudott elmenekülni. De azon az éjszakán, amikor befejeztük a próbákat a londoni show-ra a telefonok elkezdtek csörögni a zsebeinkben. A legtöbben már annyira hozzászoktunk az õrült pletykákhoz, hogy azt akartuk hinni Michael halálhíre csak egy újabb pletyka. Nem sokkal ezután megtudtuk, hogy tényleg meghalt. És még ma is nehéz elmagyaráznom milyen érzés volt. Elvesztettem az egyensúlyomat. Nem tudtam járni. Át kellett segíteni egy másik szobába. Emlékszem, hogy a szoba forgott velem és úgy éreztem a padló kiesett a lábam alól. Csak szomorúságot láttam mindenfelé. Sötét nap volt.

TRAVIS PAYNE: „Miután Michael meghalt azt mondtam Kenny-nek: „Nincs vége. Nem lehet vége.” Nemcsak hogy Michael üzenete el fog jutni az emberekhez úgy, ahogyan akarta, de az emberek azt is látni fogják hogyan készítette azt a show-t, amelyet előadott volna. Így tulajdonképpen több rajongóhoz eljutott, mint a [This Is It] koncertekkel tette volna. Ez nagyon boldoggá tett. De nem múlik el úgy nap, hogy nem gondolok Michaelre.”

CYNTHIA HORNER: „Az egyik oka annak, hogy miért érdekel minket Michael és Prince még mindig az, hogy sosem fogunk mindent tudni róluk, amit szeretnénk. Mindketten megértették a titokzatosság erejét. Rájöttek, hogy ez az az erő, amivel rendelkeznek a rajongók felett. És ez mindig így lesz, mert sosem lesz még két olyan művész, mint ők. Amikor az emberek olyanokat mondanak, hogy valaki a következő Michael és Prince, én csak nevetek.”

WILL.I.AM: „Tudod a naggyá váló emberek sokszor seggfejek lesznek. Pedig azok a művészek nem is annyira nagyok. És akkor találkozol igazán nagy művészekkel, mint Michael és Prince és azt mondod: „A francba, ezek a srácok egyáltalán nem viselkednek úgy, mint az a seggfej, akivel a múlt héten találkoztam.” Annak az oka, hogy a seggfejek úgy viselkednek az, hogy õk nem is igazán olyan nagyok. Michael és Prince olyan nagyok, amilyen nagy csak lehet valaki.”


A cikken túl további adalékok az MJ-Prince viszonyhoz:

  • Prince 2009-ben játszotta a Shake Your Body (Down To The Ground) című Jacksons dalt is, valamint az 1988-as Lovesexy turnéján a The Way You Make Me Feel című MJ számból játszott részletet.
  • Az 1989-es Moonwalker című filmjében az egyik jelenetben a Badder című részben Jacksont játszó kisfiú Bubbles-ről (Jackson híres csimpánza) kérdi a testőreit. Megkérdezi mit visel az állat. Mire a testőr: “Prince pólót és piros edzőcipőt.” “Kicsi Michael” meglepetten felel: “Prince pólót ?!”
  • 1991-ben Prince szerződtette Jackson korábbi menedzserét, Frank Dileót, akitől Jackson épp akkor vált meg.
  • Jackson hangmérnökeinek, Bruce Swediennek és Rob Hoffmannak a beszámolója szerint Prince meglátogatta Jacksont a stúdióban, amikor utóbbi 1995-ös HIStory című albumán dolgozott. “Amennyit ér ez az infó: MJ és Prince találkozott a HIStory alatt is. Minket azonban kipateroltak a stúdióból (Prince kérése, nem MJ-é), úgyhogy nem tudom miről beszéltek.” – írta Hoffman a Gearslutz fórumon.
  • Amikor Michael Jacksont 2003-ban gyerekmolesztálással vádolták és 2005-ben perbe fogták Prince állítólag kitiltatott a hivatalos fórumáról minden olyan hozzászólót, aki gyalázta Michaelt.
  • Amikor Prince-t 2000-ben egy rádió interjúban Michael Jacksonról kérdezték egy interjúban, azt válaszolta: „zseni”. Pár kérdéssel később egy Janet Jacksonra vonatkozó kérdésre pedig így válaszolt: „a zseni húga”.
  • Jackson halálára egy interjúban Prince így reagált: „Mindig szomorú, ha elveszítesz valaki olyat, akit szerettél.”
  • A rajongók azt is árgus szemmel figyelték dalszövegekben nem üzengetnek-e egymásnak. Néhányan úgy vélték Prince a My Name Is Prince című 1992-es dalában Jacksonra utalt, amikor ezt énekelte:„Nem mondom, hogy jobb vagyok, nem jobb, mint te
    De ha velem akarsz játszani jobb, ha megtanulod a szabályokat.”    Majd pedig a rapper a számban ezt mondja:“Hercegnek kell lenned, mielőtt Király lennél”. A To Whom It May Concern című számában Prince így énekel: „Annak akit illet: Észhez kell térned / Nincsenek királyok ezen a Földön, csak hercegek / A nevem Prince és funky vagyok” (sample a My Name Is Prince c. számból)

A Life ‘o’ The Party című számban a leginkább egyértelmű a Jackson utalás:

„De ez semmi, ha nem élvezzük
A hangom egyre magasabb
És én sosem csináltattam meg az orrom
Az a másik srác”

Hogy Michael Jackson válaszolt-e valaha ezekre a szövegekre dalban? Csak a 2001-es Invincible című számban lehet felfedezni egy részt, amely talán, esetleg Prince-re utalhat:

„Ha van is valaki más, nem tud téged úgy szeretni, mint én
És ha azt mondja jól fog veled bánni, nem tud úgy bánni veled, mint én
És ha gyémántokat és gyöngyöket vesz is neked, nem tudja úgy csinálni, mint én
És ha át is dumál téged az egész világon, nem tud téged úgy kitrükközni, mint én.”

A Diamonds and Pearls (Gyémántok és gyöngyök) egy Prince szám címe.

Michael Jackson egy Prince cikket olvas az újságban.