Valamennyi bejegyzés

Quincy Jones elnézést kért

Kapcsolódva az előző bejegyzéshez. Quincy Jones tegnap ezt a Twitter üzenetet tette közzé.

Magyarul:

“Néhány hétvégével ezelőtt a hat lányom (akikre nagyon büszke vagyok) félrevont egy “családi beavatkozásra” néhány buta dolog miatt, amiket két interjúban mondtam a közelmúltban és… MEGTANULTAM A LECKÉT! Hadd mondjam el, hogy nagyon hálás vagyok a lányaimnak, mert nem félnek kiállni az apjuk ellen. Nem vagyok tökéletes és nem félek attól, hogy kimondjam. És elnézést kérek és nem félek kimondani.

Amikor elég szerencsés vagy ahhoz, hogy egy ilyen hosszú és őrült életet élj (és csak nemrég hagytad abba az ivást – három évvel ezelőtt!) akkor néhány esemény bizonyos részletei (amelyek NEM festenek teljes képet a szándékaimról vagy az élményeimről) egyszerre rohannak meg, de még 85 évesen sem lehet kifogást találni erre a “szóhányásra” és gyalázkodásra. Az egyik legnehezebb dolog ebben a helyzetben az, hogy ez a gyalázkodás ellentétben áll azokkal az igazi üzenetekkel, amiket próbáltam átadni a rasszizmusról, egyenlőtlenségről, homofóbiáról, szegénységről… akármiről. És természetesen én ezt nem szeretném. Privát már megkerestem a barátaimat, de amikor a nyilvánosság előtt éled az életed, akkor felelősséged van arra, hogy példát mutass és mivel én a nyilvánosság előtt élem az életemet szerettem volna nyilvánosan is elnézést kérni.

Elnézést kérek mindenkitől, akiket a szavaim megbántottak és különösen elnézést kérek azon barátaimtól, akik még velünk vannak és azoktól is, akik már nincsenek. Ezek a barátok olyanok nekem, mint a vér szerinti családom. Kedves családomnak és barátaimnak… köszönöm a kegyességeteket. Köszönöm, hogy rám szóltatok, amikor egyértelműen hibáztam… sokat hibáztam. Még ha néha nehéz is szembenézni a kritikával vagy bírálattal (különösen nyilvánosan) akarom, hogy tudjátok, hogy meghallottam. MINDNYÁJATOKAT meghallottam… és köszönöm. Tehát arra bátorítalak benneteket, hogy növekedjetek velem és gyerünk előre. Szeretettel, egy 85 éves görbelábú ember, aki még mindig tanul a hibáiból.”

Reklámok

Nem, Michael Jackson nem “lopta” a Billie Jeant!

A most 84 éves Quincy Jones bizarr interjút adott a Vulture-nek. Ebben mindenkiről leszedi a keresztvizet, aki szóba kerül. Az interjúban többek között leszólja a Beatlest és Jimi Hendrixet, valamint kéretlenül kiteregeti Marlon Brando, Richard Pryor és Marvin Gaye állítólagos homoszexuális kapcsolatait. De az eggyel korábbi interjúja sem volt sokkal jobb a GQ magazinban, ahol arról regélt, hogy Ray Charles hogyan injekciózta magát kábítószerrel a heréjében – legalábbis Quincy állítása szerint, de nem kímélte Prince-t (a zenészt) sem. Marilyn Monroe-t is leszólta és olyan meglehetősen kétségbe vonható állításokat tett miszerint Monroe viszonyt akart vele, de ő visszautasította, mert “körte alakú” mellei voltak. Mellette viszont áradozik Porfirio Rubirosa sportoló és diplomata pénisz méretéről.

A mostani interjúban is állít valami hasonlót, mint amit Monroe-ról csak most Donald Trump lányáról, Ivankáról. Szerinte a hölgy huszonévesen éppen vele akart randizni, aki a hetvenes éveiben járt már akkor is. Önmagával egyébként is roppant elégedett. A “Mi az Ön legnagyobb zenei újítása?” kérdésre nemes egyszerűséggel csak így válaszolt: “Minden, amit csináltam.” Na, szóval azért nem mindenki szar neki sem. Önmagát imádja.

Ebből is látni kellene a médiának, hogy Quincy már nem teljesen beszámítható, de hát ez sosem akadályozta meg őket, hogy a szennyet azonnal elterjesszék, mint a futótüzet.

Quincy Michael Jacksonra is valamiért nagyon orrol, mert amióta meghalt nem volt róla egy kedves szava sem, pedig Michael sosem szidta őt, mindig a legnagyobb elismeréssel beszélt róla. A mostani interjú Michaelre vonatkozó részében egy gátlástalan tolvajnak nevezi, mert szerinte “lopta” a Billie Jean egy riffjét Donna Summer State of Independence című dalából. Michael háttérvokálozik a dalban és Quincy szerint akkor “lopta” az ötletet.

Na most aki ismeri egy kicsit is a zenetörténetet, no meg a két dalt, az tudja, hogy mekkora ostobaság emiatt letolvajozni MJ-t, akár valóban inspirálta ez a riff, akár nem. A két dalban nem sok hasonlóság van.

State of Independence

Billie Jean

Sőt, így Donna Summer verziójával semmi hasonlóság nincs. Ahol jobban felfedezhető talán a Billie Jean-éhez hasonló riff az Vangelis és Jon Anderson eredeti verziójának az eleje:

De azért ezért ne gátlástalan tolvajozzuk már le Michaelt, amikor az ilyenfajta és ilyen mértékű kölcsönzésekkel telistele van a zenetörténelem, akár a könnyűzenét nézzük, akár a klasszikus zenét. Ettől nem lesz egy zenész tolvaj, s nem lesz a Billie Jean plágium, amikor a két dal nem is hasonlít egymásra!

Mellesleg Jon Andersonnak annak idején nyíltan el is mondták, hogy MJ az ő dalából kölcsönözte ezt a részt, s teljesen rendben volt a dolog a számára, hiszen ez nyilván nem olyan mértékű kölcsönzés, inspiráció, amit plágiumnak lehet nevezni.

“Itt van ez a klasszikus sztorim arról hogyan inspiráltuk Michael Jackson Thrillerét. Quincy Jones mondta nekem, hogy ő és Michael hallgatták a The Friends of Mr. Cairo című albumunkat. Vették a riffet és funky-vá tették a Billie Jeanhez. Quincy azt mondta, hogy felvette a State of Independence című dalunkat Donna Summerrel és én mondtam neki, hogy az egyik háttérvokalistája hihetetlenül jól. Azt mondta: ‘Az a srác Michael – mindkettőnknek tetszett az albumod. Szóval szerintem ez király, ilyen egymás megtermékenyítése a zenében.” – mondta régebben Jon Anderson.

Ugye mennyire másképp hangzik, mint Quincy mostani gátlástalan tolvajozása?

Egyébként maga MJ meg olyat is mondott, hogy a Hall&Oates “I Can’t Go for That (No Can Do)” című dalából kölcsönözte ezt a bizonyos riffet, amire Oates is csak annyit mondott neki: “Nyugi, mindannyian ezt csináljuk.”

A másik állítása Quincy-nek az volt, hogy MJ billentyűse, Greg Phillinganes írta a Don’t Stop ‘Til You Get Enough című szám egy rövid részletét (az instrumentális bridge részt) és ezért MJ-nek 10% részesedést kellett volna neki adnia a dalból. Tisztázzuk, hogy MJ mindig megfizette a zenészeit, így Phillinganes-t is. Az információ pedig, hogy Phillinganes írta azt a részletet eddig sem volt titok.

Persze ettől társzerzői jogokat adhatott volna neki MJ azért  a rövid részletért, nem adott, de ez megint nem igazán ritka dolog a popzenében, pláne akkoriban nem volt ritka. Nem Roger Waters írta egyedül a Pink Floyd Money című dalát, mégis csak ő van egyedüli szerzőként feltüntetve, nem Prince írta egyedül a Kiss című dalát, mégis csak ő van szerzőként feltüntetve. Lehetne hosszasan sorolni.

Előfordul. Sőt előfordult az ellenkezője is, amikor meg MJ járult hozzá egy dalhoz társszerzőként és ő nem került feltüntetésre.

A tolvajozásról még egyébként annyit, hogy maga Quincy is megkapta ebben az 1975-ös műsorban 23:34-nél, hogy egy tolvaj.

Szóval aki üvegházban ül az ne nagyon dobáljon köveket!

Ezt követően beszél Quincy MJ plasztikai műtéteiről is, ami számomra érdektelen téma, bár szerintem ez sem túl elegáns dolog Quincy részéről. Egyáltalán, az nem elegáns dolog, hogy valaki 84 évesen zenei legendaként pletykálkodik és pletykákat, féligazságokat gyárt, mintha valami rossz bulvár újságíró lenne, ahelyett, hogy megőrizné méltóságát így idős korában is.

Nem tudom, tényleg nem tudom mi történt vele így vénségére. Talán mindenkinek jobb lenne, ha már nem adna interjúkat.

Ui.: Ja, és persze a magyar média is már hozzátette a maga hülyeségét, félrefordítását, félreértelmezését is még pluszba, ahogy szokta.

Index: “Állandó plasztikázási mániáját pedig arra vezeti vissza, hogy gyerekkorában az apja csúnyának nevezte és molesztálta.”

index.hu/kultur/zene/2018/02/08/quincy_jones_interju/

MJ sosem állított olyat, hogy az apja molesztálta. Azt mondta, hogy verte, illetve gúnyolta. Molesztálásról (ami ugyebár szexuális lenne) sosem volt szó.

24.hu: “(az eredeti, 1982-es számot Donna Summer énekelte fel, és az egyik fontos riffje kísértetiesen hasonlít a Billie Jean híres szólójára, Jones pert is nyert az ügyben – a szerk.)”

24.hu/kultura/2018/02/08/quincy-jones-megmondta-hogy-michael-jackson-lopott-a-beatles-meg-egy-szar/

Istenem, amikor keverik a szezont a fazonnal! Jones sosem nyert ebben ügyben pert. Miért is nyert volna ő pert? Milyen alapon? Sem a State of Independence-nek, sem a Billie Jeannek nem ő a szerzője. Nyert egy pert tavaly Jackson hagyatékkezelőjével szemben, aminek azonban semmi köze nem volt sem Donna Summerhez, sem a State of Independence-hez, sem pedig ahhoz, hogy MJ bárkitől is dalt “lopott” volna. A per tárgya az volt, hogy MJ hagyatékkezelője MJ halálát követően nem teljesítette bizonyos szerződéses kötelezettségeit Quincy-vel szemben.

Elhunyt Rod Temperton

66 éves korában elhunyt Rod Temperton, a Heatwave diszkó-funk együttes egykori tagja. A Warner/Chappell lemezkiadó közleménye szerint Temperton a múlt héten hunyt el londoni otthonában “a rákkal folytatott rövid, agresszív küzdelem után”.

Temperton neve Michael Jacksonéval is összefonódott, hiszen Michael két első felnőttkori szóló albumán, az Off The Wall-on és a Thrilleren több dalt is szerzett.

Michael és Rod egymást motiválták a dalszerzés terén. Michael így beszélt erről 2007-ben az Ebony magazinnak: “Egy napon bejött a stúdióba ezzel a gyilkos groove-val ‘dup, dakka dakka dup, dakka dakka dup’, ezzel az egész melódiával és refrénnel, a Rock With You-val. Én meg: ‘Wow!’ Így amikor hallottam ezt azt mondtam: ‘Oké, most igazán dolgoznom kell.’ Úgyhogy mindig amikor Rod előállt valamivel én is előálltam valamivel és így kialakult közöttünk egy kis baráti versengés.”

De Michael is motiválta Rodot. Például Rod elmondta, hogy a Thriller című dal megírására Michael Heartbreak Hotel című dala ihlette, amely a Jacksons Triumph című albumán jelent meg.

Temperton szerzeményei az Off the Wall c. albumon:

Rock with You (#1 sláger volt az USA-ban és több más országban)
Off the Wall
Burn this Disco Out

Temperton szerzeményei a Thriller c. albumon:

Thriller (#4 volt az USA-ban, de más országokban elérte az első helyet is)
Lady in my Life
Baby Be Mine

Emellett Temperton társszerzője volt a Someone in the Dark című dalnak is, amely az E.T. the Extra-Terrestrial Storybook meselemezen jelent meg Michael előadásában.

De nemcsak MJ-nek szerzett dalokat Temperton, hanem számos más előadónak is. Az ő nevéhez fűződik például George Benson nagy slágere a Give Me The Night, Patti Austin Baby, Come To Me-je, de dolgozott együtt Aretha Franklinnel, a Brothers Johnsonnal, Anita Bakerrel, Herbie Hancockkal, The Manhattan Transferrel, a Rufusszal, Donna Summerrel, James Ingrammal és Karen Carpenterrel is. Na és nem feledkezhetünk meg saját együttese a Heatwave-nek írt dalairól sem, melyek közül a legnagyobb slágerek a Boogie Nights, az Always & Forever és a The Groove Line voltak. (Érdekesség, hogy egy a Melody Maker magazinban leadott hirdetésre jelentkezve lett a Heatwave tagja. A csapat billentyűst keresett ilyen módon.)

1990-ben Grammy-díjat kapott közreműködéséért Quincy Jones Birdland című dalában, 1986-ban pedig Oscar jelölést kapott a The Color Purple című film zenéjéért, amelyen szintén Jones-szal dolgozott együtt.

Hozzáállását a dalszerzéshez így jellemezte: “Az első dolog, hogy valami olyat írj, amit te szeretsz és ha már érzed, hogy feláll a szőr a kezeden, akkor kiállhatsz vele a világ elé.”

Dalaiban örökké élni fog. Nyugodjon békében!

mj-rod-temperton

Rod Temperton, Quincy Jones és Michael Jackson

RIP Rod Temperton lejátszási lista

Leave Me Alone

LeaveMeAloneA Leave Me Alone a nyolcadik, utolsó kislemez, amelyet kiadtak Michael Jackson 1987-es albumáról, a Badről. Maga a kislemez 1989 februárjában jelent meg az USA-n és Kanadán kívül (ebben a két országban nem adták ki).

A vynil lemezek kapacitásának korlátozottsága miatt csak a Bad album CD változatán jelent meg, az eredeti LP-n és kazettán nem.

A dalt Michael írta és komponálta. Egy pop-funk dal prominens szintetizátor hangzással. Michael énekli az összes szóló és háttérvokált benne.

“Nagyon keményen dolgoztam a dalon és úgy rétegeztem egymásra a vokális szólamokat, mint a felhők rétegeit.” – írta Michael 1988-as önéletrajzában, a Moonwalkban – “Az üzenet egyszerű itt: hagyjatok békén! A dal egy fiú és egy lány közötti kapcsolatról szól, de amit igazán mondok az azoknak szól, akik zaklatnak: hagyjatok békén!” [1]

Valóban, a dal a szöveg alapján egy szakítós dal, amiben egy fiú kiadja a barátnője útját és azt mondja neki: most már hagyj békén, ne üldözz, ne gyere vissza, ne könyörögj, csak hagyj békén! Azonban a dalhoz készült rövid film egészen más megvilágításba helyezi a történetet.

A Jim Blashfield és Paul Diener által rendezett szürreális videóban a bulvármédia őrült pletykái, hazugságai és féligazságai adják a díszletet, amelyeket az évek során megjelentettek Michael Jacksonról és a média a “hagyjatok békén!” üzenet címzettje. Michael mintegy vidámparkon utazik át ezeken a díszleteken, majd a végén Gulliverként szabadul ki azok fogságából. A média kigúnyolása mellett a videóban jó adag önirónia is tetten érhető – utalások például Michael orr műtéteire, kedvenc háziállataira, Elizabeth Taylorral kötött barátságára és így tovább.

“Miközben gúnyt űz a sztár életéről szóló legvadabb bulvár pletykákból, Blashfield váratlan betekintést nyújt Jackson pszichológiájába. Két Jacksont konstruál itt: az egyik egy pajkos gyerek, a másik egy Gulliver-stílusú óriás, akit hullámvasutak és vízi csúszdák labirintusa ejtett fogságba. Szellemesen és empatikusan ábrázolja, egy olyan felnőttként, akit fogságba ejtettek egy gyermek fantáziái.” [2] – írta Jim Farber kritikus a rövid filmről 1989-ben.

A dalhoz készült rövid film 1990-ben megkapta a legjobb rövid formátumú zenei videóért járó Grammy-díjat.

A média és Michael Jackson viszonya a későbbiekben még jobban elmérgesedett, amely ahhoz vezetett, hogy pályafutása során születtek még a médiát kritizáló dalok (pl. az 1995-ös HIStory albumon megjelent Tabloid Junkie), ám ahogy a Michaelről megjelenő pletykák és a média támadásai egyre durvábbak lettek, úgy ezeknek a későbbi média-daloknak is egyre sötétebb a tónusa. A Leave Me Alone a témát még humorosan, könnyeden fogja fel.

A dal ugyan az USA-ben nem jelent meg kislemezként, ám ahol kiadták, ott általában jól szerepelt – az Egyesült Királyságban például második volt.

Az eredeti kislemez B-oldalán a Human Nature című dal volt található.

A dal hivatalosan megjelent változatai:

Album Version
Extended Dance Mix
Extended Dance Mix Radio Edit
Dub Version
Instrumental
A Capella

Még többet olvashatsz a dalról a Michael Jackson – Ember a zenében blogon: https://michaeljacksonemberazeneben.wordpress.com/2013/10/12/11-leave-me-alone/

Írta és komponálta: Michael Jackson
Producer: Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
Hangszerelte: Michael Jackson (ritmus és vokális hangszerelés)
A felvétel ideje: 1987
A felvétel helyszíne: Westlake Recording Studios (West Hollywood, Kalifornia)
Album: Bad

Stílus: pop, funk

Videó

Rendezte: Jim Blashfield, Paul Diener

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

Egyesült Királyság: 2.
Spanyolország: 1.
Hollandia: 6.
Olaszország: 8.
Új-Zéland: 9.

Forrás:

[1] Michael Jackson – Holdséta/Moonwalk (1988/2009)

[2] Jim Farber – Ghosts of Pop (Connoisseur, May 1989)

Joseph Vogel – Man in the Music (Sterling Publishing, New York, 2011)

Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)

The Lady in My Life

A Lady in My Life Michael Jackson Thriller című albumának záró dala. Az album kilenc dala közül egyike annak a kettőnek, amelyik nem jelent meg kislemezen (a másik a Baby Be Mine). A szerelmes pop-soul balladát Rod Temperton írta.

1988-as önéletrajzában, a Moonwalkban Michael így írt a dal felvételeiről: “Ez volt az egyik legnehezebb felvétel. Hozzászoktunk, hogy sok felvételt készítünk azért, hogy a lehető legtökéletesebb legyen egy vokál, de Quincy [Jones – a producer] nem volt elégedett a munkámmal azon a dalon, még szó szerint több tucat felvétel után sem. Végül félrevont az egyik felvétel alatt és azt mondta, hogy azt szeretné, ha könyörögnék. Ezt mondta. Azt akarta, hogy menjek vissza a stúdióba és szó szerint könyörögjek. Így visszamentem, lekapcsoltattam a stúdió fényeit, behúztam a függönyt a stúdió és a kontroll szoba között, hogy ne érezzem magam feszélyezve. Q elindította a szalagot és én könyörögtem. Az eredmény hallható a lemezen.” [1] 

A dalnak létezik egy az albumon megjelent változatnál hosszabb változata. Azért kellett kivágni belőle, mert az albumra már nem fért volna rá teljes hosszában a vynil lemezek kapacitásának behatároltsága miatt.

A dalt hangmintázta LL Cool J és a Boyz II Men 1995-ös közös dala, a Hey Lover, amely harmadik helyig jutott az amerikai slágerlistán. Feldolgozta többek között Lou Rawls, valamint a Silk együttes.

Videó nem készült hozzá, kislemezen önállóan nem jelent meg, csupán a Liberian Girl című dal kislemezének nagy-britanniai kiadásának B-oldalán.

Még többet olvashatsz a dalról a Michael Jackson – Ember a zenében blogon: https://michaeljacksonemberazeneben.wordpress.com/2013/08/03/9-the-lady-in-my-life/

Az album változat

Az eredeti, teljes hosszúságú változat

Írta és komponálta: Rod Temperton
Producer: Quincy Jones
Hangszerelte: Rod Temperton
A felvétel ideje: 1982
A felvétel helyszíne: Westlake Recording Studios (West Hollywood, Kalifornia)
Album: Thriller

Stílus: pop, soul, R&B

Források:

[1] Michael Jackson – Holdséta/Moonwalk (1988/2009)

Joseph Vogel – Man in the Music (Sterling Publishing, New York, 2011)

Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)

I Can’t Help It

Az I Can’t Help It Michael Jackson Off the Wall című albumának egyik dala, amelyet Stevie Wonder és Susaye Greene írt. Önálló kislemezként nem jelent meg csak a Don’t Stop ‘Til You Get Enough, majd a Bad B-oldalaként. Videó nem készült hozzá.

A közepes tempójú dalt stílusára nézve amolyan pop-jazzként lehetne jellemezni, témája szerint pedig egy szerelmes dal. Michael katalógusának egyik “rejtett”, a nagyközönség számára kevésbé ismert ékköve.

„Egyszerűen imádom a dal basszus szólamait és akkordjait. Azonnal egy bensőséges környezetbe repít – az a sóvárgás és az a vágy [Michael] hangjában… egyszerűen gyönyörű betetőzése a zene hevének.” [1] – idézi Joseph Vogel Man in the Music című könyve Alicia Keys énekesnőt a dalról. (A fordításért köszönet az Ember a zenében blognak.)

Koncerten előadta már Beyoncé is 2009-ben, nem sokkal Michael halála után tiszteletadásképpen. Stevie Wonder, aki a dal egyik szerzője lemezre nem vette fel, de koncerten ő is többször előadta. Maga Michael azonban koncerten sosem énekelte ezt a dalt.

A dalt hangmintázza többek között a De La Soul Breakadawn című 1993-as dala, valamint Mary J. Blige 1999-es Sexy című dala.

Még többet olvashatsz a dalról a Michael Jackson – Ember a zenében blogon: https://michaeljacksonemberazeneben.wordpress.com/2013/12/11/8-i-cant-help-it/

Írta és komponálta: Stevie Wonder, Susaye Greene
Producer: Quincy Jones
Hangszerelte: Jerry Hey (fúvós hangszerelés), Greg Phillinganes és Stevie Wonder (ritmus hangszerelés), Johnny Mandel (vonós hangszerelés)
A felvétel ideje: 1978-1979
A felvétel helyszíne: Allen Zentz Recording, Westlake Audio, Cherokee Studios (Los Angeles, Kalifornia)
Album: Off the Wall

Stílus: R&B, jazz, pop

Források:

[1] Joseph Vogel – Man in the Music (Sterling Publishing, New York, 2011)

Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)

Hogyan állította az Off the Wall pályára Michael Jacksont?

EBONY.com, 2016. január 27.
Írta: Michael A. Gonzales

OffTheWallMint egyike azoknak, akik úgy gondolják, hogy Michael Jackson mesterműve, az Off the Wall felülmúl mindent, amit később készített, nagyon örültem, amikor arról olvastam, hogy Spike Lee közeljövőben megjelenő dokumentumfilmje ezt az albumot fogja ünnepelni. A kicsit esetlen címmel ellátott (Michael Jackson útja a Motowntól az Off the Wallig) filmet nemrég mutatták be a Sundance filmfesztiválon és február 5-én lesz látható a Showtime televízióban. Emellett a Sony Records február 26-án ismét kiadja a mérföldkőnek számító albumot és a csomag tartalmazni fogja ezt a dokumentumfilmet is.

Lee filmje olyan emberekkel mutat be interjúkat, akik ismerték Jacksont és akik hatással voltak rá, beleértve Quincy Jones-t is, aki a producere lett az Off the Wallnak miután barátságot kötött Jacksonnal a Wiz című film forgatásán, Berry Gordy-t és Stevie Wondert. A filmes olyan emberekkel is beszél, akiket inspiráltak Jackson ugatásai, kiáltásai és tiszta éneke, beleértve a Weekndet, Kobe Bryantot és Misty Copelandot. Jackson 1979 klasszikusa megtestesíti azt amit az alkotók értenek azalatt, amikor azt mondják, hogy azt akarják a művük örök legyen.

Az Off the Wall, amely idén augusztusban lesz 37 éves, a soul, a disco, a pop és a funk gyönyörű fúziója volt, amely képes volt átszelni különféle határvonalakat, beleértve a bőrszínt, az osztályt és az időt (holnap is éppen olyan nagyszerűen hangzik majd, mint több mint három évtizeddel ezelőtt), miközben mindenki szeretni tudja a lepusztult kerületektől a luxus lakónegyedekig. Zeneileg kapcsolódott Afrika anyához (a Workin’ Day and Night nyitó passzusa színtiszta törzsi funk) éppen úgy ahogy Feelgood anyához, aki készen állt a pörgésre minden alkalommal, amikor a Don’t Stop ‘Til You Get Enough felhangzott a klubban.

Amikor ma meghallgatjuk az Off the Wallt az album egyfajta időgép is a fülünknek, amely visszavisz minket abba az időbe, amikor a popnak még nem volt királya, amikor sokan azt gondolták nemsokára vége lesz ennek az egykori gyereksztárnak, akit figyelemreméltóan koraérett tehetsége szupersztárrá tett még mielőtt a pubertás korba lépett volna. Abba a korba, amikor én és minden barátom azzal töltöttük a szombat reggeleket, hogy a Jackson 5ive rajzfilmet néztük és azért könyörögtünk a szüleinknek, hogy vegyenek Super Sugar Crisps-t, hogy leszedhessük a J5 lemezt a gabonapehely dobozáról.

Miközben tisztában voltunk azzal, hogy a Jackson 5 családi együttes volt, számunkra az egész Michaelről szólt. Annyi tehetség szorult barna, édes cukiságába, hogy a kislányok áradoztak a fiúk pedig azt akarták, hogy a testvérük legyen.

1976 bicentenárimi nyarán az unokatestvérem Denise hirtelen bejelentette nekem: „Michael Jackson lejárt lemez” – és nem ő volt az egyetlen, aki így hitte. Befolyásolható 13 éves gyerekként idősebb tinédzser unokatestvéremet használtam barométerként arra, hogy elirányítson milyen menő zenét kellene hallgatnom, így az a bejelentése, hogy Michael Jackson „lejárt” olyan hatalmas ütésként ért, mint egy nagy pofon valami játszótéri kötekedő öklétől.

Szülei pittsburghi otthonának tarka pincéjében ültünk, ugyanazon fával borított falak között, ahol néhány évvel korábban a Jackson 5 debütáló Motown kislemezét, az I Want You Back-et hallgattuk újra és újra és újra. Abban a pincében énekeltük egykor az ABC-t, tátogtunk a Lookin’ Through The Windows-ra a szüleinknek és táncoltuk a robotot, amikor a Dancing Machine (ma is az egyik kedvenc dalom) dübörgött.

Talán Denise 16 évesen úgy érezte, hogy az úgynevezett „rágógumi soul”, amiről a Jacksonok ismertek voltak a Motownnál elért sikereik alatt túl éretlen a számára, így dobta őket látszólag felnőttebb zenei fellángolásokért. Félretolva ezeket az emlékeket kitette új kislemezeit az asztalra: a Brothers Johnson közepes tempójú balladáját a Good to You-t (szerette a basszusgitáros Louis-t), az O’ Jays felnőtt soulját, a Livin’ for the Weekendet, és a White Cherry fehér-fiú funkját, a Play That Funky Music-ot.

Én általában követtem Denise vezetését bármilyen zenei utazást is választott a számunkra, de itt nem tehettem meg, hogy hátat fordítok Michael Jacksonnak. Ő nemcsak egy volt a sok popsztár közül, MJ testvér olyan volt, mint egy családtag. Ugyanazon a nyáron Denise és én TV-t néztünk, amikor a talk show műsorvezető, Mike Douglas bemutatott egy új, testvérekből álló együttest, a Sylverst. Égig érő afrofrizurájukkal és összehangolt lépéseikkel előadták Hot Line című slágerüket. Amikor rájuk néztél nehéz volt nem arra gondolni, hogy ellopták a Jacksonok dolgait.

Ugyanakkor a Jackson fivérek (Jermaine kivételével) elhagyták a Motownt annak reményében, hogy így több alkotói szabadságot kaphatnak. A nevükből kénytelenek voltak elhagyni az 5-öt egykori lemezcégük nyomása miatt, majd 1976-ban kiadták a The Jacksons című lemezüket a CBS Records/Philadelphia Internationalnál.

Noha rajongója voltam a Gamble és Huff produceri munkáját dicsérő első disco dalocskának, az Enjoy Yourselfnek és a parázsló balladának, a Show You the Way to Go-nak, már nehéz volt ismét felizzítani ugyanazt a mániát, amit néhány évvel azelőtt éltem át, amikor bátor édesanyám megküzdött a New York-i hóviharral is azért, hogy elvigyen egy Jackson 5 koncertre a Radio City Music Hallba. Hamarosan én is elengedtem a Jacksonst, amikor az ízlésem a Led Zeppelin és Jimi Hendrix agresszívebb irányába változott meg.

A fiatal Michael Jackson Stevie Wonderrel a stúdióban

A fiatal Michael Jackson Stevie Wonderrel a stúdióban

Évekkel ezelőtt valaki készített egy képet egy fiatal Michael Jacksonról a stúdióban, amint tanulmányozza, hogy mit csinál barátja és mentora, Stevie Wonder a keverőpult mögött. Amint megtudtuk, Michael egy szivacs volt, aki – mint az összes nagy művész – magába tudta szívni a mesterek (James Brown, Sly Stone, Marvin Gaye) tudását és a sajátjává tudta azt tenni. Ugyanúgy ahogy a fiatal MJ Wondert figyelte, biztos vagyok benne, hogy ugyanilyen intenzitással tanulmányozott más zenei zseniket is, akik keresztezték az útját.

Ugyan Michael fivérei lehet, hogy tisztelték őt, mint a falzett-énekes frontemberüket, de amikor végre maguk készíthették a zenéjüket az 1978-as Destiny albumon, több ötletét is megvétózták. Miután kiadták az albumot és a Mike által írt Shake Your Body (Down to the Ground) (amelynek a társproducere öccse, Randy Jackson volt) lett az együttes legnagyobb Motown utáni slágere, úgy döntött, hogy stúdióba vonul, hogy felvegye első szólóalbumát a Forever, Michael óta.

Az Off the Wall felvételei ’78 telén kezdődtek és Jackson a stúdióban volt a következő hét hónapban. Az életrajzíró J. Randy Taraborelli szerint, amikor a család többi része próbált közbeavatkozni Michael kijelentette: „A saját utamat járom. Meg kell érteniük. Ez egyszer.”

Mint tudjuk Jackson persze nem teljesen egyedül csinálta mindezt. Valójában sok segítsége volt. Az, hogy felfogadta Quincy Jones-t (a lemezcég legnagyobb döbbenetére) nem csak arról a kiváló hangzásról szólt, amit a mester elért a stúdióban, hanem arról is, hogy ezáltal elérhetővé vált számára tehetségek garmadája, akikkel Jones kapcsolatban állt. „Soha senki nem mondott nemet Quincy-nek.” – mondta nekem a producer és Q egykori hangmérnöke, Phil Ramone egy interjúban 2007-ben – „Ha felhívott, akkor ott voltál”.

Azokban a napokban, amikor a lemezborító tanulmányozása részét képezte a zenehallgatás élményének az Off the Wall stábja a stúdió isteneinek ki kicsodája volt: a gitáros Phil Upchurch és Larry Carlton, a billentyűs Steve Porcaro és Greg Phillinganes, a szintetizátor specialista George Duke és David Foster, a dalszerző Rod Temperton, az ütőhangszeres Paulinho da Costa, a háttérénekesnő Patti Austin, és az unokatestvérem kedvence Louis Johnson (aki társszerzője volt a Get on the Floornak) basszusgitáron.

Amint MJ sokszor elmondta pályafutása során a választásai nem a bőrszínről vagy fajról szóltak, hanem a tehetségről, így azok a Los Angeles-i stúdió felvételek gyakran úgy néztek ki, mint egy Benetton reklám. De kezdetben a producer szerint Michael félénksége tényező volt. Jones később úgy jellemezte a 20 éves Michaelt, mint „nagyon, nagyon magába forduló, félénk, nem magabiztos. Egyáltalán nem volt benne biztos, hogy nevet tud magának csinálni egyedül. És én sem voltam az.”

1979 nyara nagy évet hozott nekem is és Michael Jacksonnak is. Ő 21 éves lett augusztusban én 16 júniusban. Néhány hónappal korábban Harlemből Baltimore-ba költöztünk. Egy este Monroe Street-i nappalinkban ültem és a Midnight Specialt nézem, amikor hirtelen elkezdődött Jackson első kislemezének, a Don’t Stop ‘Til You Get Enough-nak a videóklipje. Randy, aki ütőshangszeren játszott a felvételen, volt az egyetlen Jackson fivér az albumon.

Hogy megfelelő pop kulturális kontextusba helyezzük a Don’t Stop ‘Til You Get You Enough videóját, ez két évvel az MTV indulása előtt történt és én még soha azelőtt nem láttam videóklipet. De most ott volt a szemeim előtt MJ szmokingban és egyszerre nézett ki kényelmetlenül és a legmenőbb gyerekként az osztályban.

Amint furcsa képeket vetítettek mögé és elkezdődött a pulzáló ritmus (“Fever/ Temperature’s risin’ now”) a dal színtiszta extázisa „megolvaszt, mint egy forró gyertyaviaszt” (“melt like hot candle wax”). Amikor Jackson a refrént énekelte (“Keep on with the force, don’t stop”) néhányan úgy gondolták, hogy a Star Warsra tesz utalást, de szerintem egész egyszerűen önmagáról beszélt. Amint azt hamarosan bebizonyította, ha poplemezek készítéséről volt szó az elkövetkező 1980-as években, akkor ő volt az Erő. A Don’t Stop ‘Til You Get Enough videóklipje giccses volt és forradalmi és a tökéletes reklám a megjelenő albuma számára.

Néhány hónappal később ennek a dalnak az ellenállhatatlan groove-ja csábította a virágmintákkal díszített seggemet a táncparkettre Baltimore menő klubjában az Odell’s-ben, ahol én a ritmus rabszolgájává váltam. Visszatekintve ironikus, hogy ugyanabban az évszakban, amikor fehér rocker fiúk kinyilvánították, hogy „a diszkó szar” és 12 hüvelykes kislemezeket robbantottak fel Chicagóban, Michael Jackson kiadta pályafutása legjobb tánc dalait.

Azon a nyáron egy helyi ifjúsági programnak dolgoztam, akik fiatalokat támogattak a közösségben. A North Avenue-i irodáknak jelentettem kilenc órakor és körülbelül 30 fekete tinédzserrel tisztítottuk az utcákat és sikátorokat. Minden nap seprűkkel és műanyag zsákokkal felszerelkezve indultunk el. Miközben dolgozunk egy rádió mindig szólt és Jackson soullal teli falzettje lett az egész évszak zenéje. Egy forró júliusi reggelen amint sepertük a cigaretta csikkeket és törött üvegeket a DJ a Workin’ Day and Nightot kezdte játszani, ami a mi hivatalos dalunk lett.

Lehetetlen volt váltogatni a soul csatornák között, mint a WEBB vagy a V103 és nem hallani a felpörgető Don’t Stop ‘Til You Get Enough-ot, a Rock with You közepes tempójú boogie-ját vagy a hűtlenség himnuszát, a Girlfriendet, amelyet Paul McCartney írt (aki először 1978-as London Town című albumára vette fel a dalt a Wingsszel). Jackson hangja édesebb volt, mint a cukor a kávémban, de a dal valójában a megcsalásról és becsapásról szól. Az Off the Wallon a Girlfriendet (amelyben a legendás Wah Wah Watson játszik gitáron) a szívszorító szakítós dal a She’s Out of My Life követi, a bolygó egyik legszomorúbb dala.

Miután kisírta magát, Mike visszatér a hangjával lebegni a Moog szintetizátorok lágy hangja fölé (köszönhetően Greg Phillinganesnek) amint a Stevie Wonder által írt hangulatosan briliáns csendes vihar groove, az I Can’t Help It felhangzik. A dalt eredetileg saját mesterműve, az 1976-os Songs in the Key of Life számára írta Wonder. Az It’s the Falling in Love visszavisz minket a mosolygós boldogságba mielőtt MJ ismét visszatér a klubba a fúvósokkal teli Burn This Disco Out-ban. Az 1979 augusztus 10-én kiadott Off the Wallt (néhányak szerint MJ legfeketébb albuma) a kritikusok elismerték és több millió példányban kelt el.

Miután megvettem az albumot a Modern Music lemezboltban Mondawmin Mallban azon a héten barátokkal visszatértünk a bölcsőmbe, készen a boogie-ra, hogy megragadjuk a lelkünket és soha ne engedjük el. Harminc nyárral később, 2009. június 25-én, amikor bejelentették, hogy Michael Jackson halott, a barátommal Patriciával ültem azon a szomorú délutánon, amint letöltötte a kedvenc dalainkat és lejátszotta őket a laptopján. Amikor a címadó dal, az Off the Wall felhangzott egy pillanatra a polcra tettük a bánatunkat és csak jól éreztük magunkat.

A kulturális kritikus Michael A. Gonzales címlapon szereplő cikkeket írt a Vibe, az Uptown, az Essence, az XXL, a Wax Poetics és mások számára. Cikkíró a soulhead.comnál is. Olvasd az írásait a Blackadelic Popnál és kövesd Twitteren a @gonzomike címen.

Forrás: http://www.ebony.com/entertainment-culture/off-the-wall-put-michael-jackson-into-the-stratosphere#axzz3yT1sIxlj

Interjú Spike Lee-vel az Off the Wall dokumentumfilmről

A Billboard magazin interjút készített Spike Lee-vel arról a hamarosan megjelenő dokumentumfilmjéről, amely Michael Jackson Off the Wall című albumáról szól. A teljes interjú tartalmaz nem Michael Jacksonnal kapcsolatos, például politikai kérdéseket is, amelyeket itt kihagytam.

Spike Lee új Michael Jackson dokumentumfilmjéről

Készítette: Rob Tannenbaum
Billboard.com, 2016. január 14.

Billboard: Új dokumentumfilmed, a Michael Jackson’s Journey From Motown to Off the Wall (Michael Jackson útja a Motowntól az Off the Wallig) nagyon élvezetes. Igaz, hogy ez egy egyszerű periódus volt az életében, még a bulvár főcímek és molesztálási vádak előtt?

Spike Lee: Akkor, 1979-ben Michaelre nem nehezedett nagy nyomás, amikor az Off the Wallt készítette. Nem voltak elvárások. Minden a Thriller után fordult meg – a dolgok bonyolulttá válnak amikor te adtad el a legtöbb lemezt. Az emberek a Thrillerrel foglalkoznak, de nekem az Off the Wall a kedvenc lemezem abból a háromból, amit Quincy Jones-szal készített. Sokan ugyanezt mondják a dokumentumfilmben is.

Michael édesanyja, Katherine azt mondja, hogy Michaelt nagyon bántotta, amikor csak egy Grammy-díjat nyert az Off the Wallért 1980-ban. Ez mennyire motiválta őt?

Michael Jordan jó barátom. Bárki bármilyen negatív dolgot mond neki, ő ezt üzemanyagként használja. Amikor Michael nem nyerte meg a Grammyket, amiket szerinte meg kellett volna nyernie, akkor azt mondta: „Jól van, anyaszomorítók. Itt van valami a seggeteknek.” És az volt a Thriller.

Michael sosem tűnt annak a „jól van, anyaszomorítók” típusú fickónak.

Pedig az volt. Ne legyen kétségünk. Michael versenyző típus volt. Bármilyen lemezt csinált, azt akarta, hogy No. 1. legyen. Megsértődött és bosszút állt.

Kedvelted Michaelt?

Igen. Michael eljött a házamba Brooklynba. Feltettem a CD-t – az 1995-ös HIStory-t – és azt mondta: „Válassz egy dalt, aminek a videóját szeretnéd megrendezni.” Kiválasztottam a Stranger in Moscow-t. Azt mondta: „Nem, nem azt akarod! A They Don’t Care About Us-t akarod.” (Nevet.) Michael dörzsölt volt.

Amikor Michael elkészítette az Off the Wallt, sok ember úgy gondolta, hogy a karrierjének már vége, nem?

Voltak kétségek. De Michael sosem kételkedett önmagában. Tudta, hogy szabadságot kapott arra, hogy a saját dolgát csinálja. És ehhez neki és a fivéreinek először ki kellett jönniük a Motownnal kötött szerződésből. És aztán neki el kellett távolodnia a fivéreitől. A család egy kereszt.

A dokumentumfilmben nem beszélsz Michael azon állításáról, hogy az apja, Joe fizikailag bántalmazta. Miért nem?

A helyzet az, hogy – és nagyra értékelem a kérdésed – annyi ember koncentrál mindig a többi dologra. Mi a zenére akartunk koncentrálni. Talán az emberek azt mondják, hogy ez kibúvó, de nem érdekel. Személy szerint én nem fogom azt mondani, hogy Joe Jackson rossz ember volt. Jártál már Jacksonék házában Gary-ben, Indianában? Kilenc gyerek aludt egymás hegyén-hátán. Joe látta a tehetséget a gyerekeiben és elérte, hogy működjön. Manapság ha megütsz egy gyereket börtönbe kerülsz. Akkoriban ha rosszul viselkedtél – és én csak a fekete emberekről beszélek – akkor kaptál. Nem gondolom, hogy a gyerekeket verni kellene, de néha egy füles? (Megvonja a vállát.) Talán régimódi vagyok. És az a ház Gary-ben? Annak nemzeti műemléknek kellene lennie. Rendben, Obama elnök. Van még egy éved. (Nevet.)

Úgy tűnik, hogy Joe egyszerre volt a legjobb menedzser és a legrosszabb.

Joe nálam rendben van. Persze nem az én apám volt! (Nevet.)

Michael azon fivérei, Jackie és Marlon, akiknek jó a kapcsolata John Brancával és John McClainnel, Jackson hagyatékkezelőivel, benne vannak a filmben, de Janet, Jermaine és Randy, akik elutasítják őket, nincsenek. Miért?

Nem akartak benne lenni. Nem titok, hogy feszültség van a család egy része és a hagyatékkezelő között. Akárhányszor pénzről van szó megmerevednek a frontvonalak.

Egy dolog van, ami nem jó a dokumentumfilmben: a címe. Miért épp egy ilyen körülményes cím?

Nem én voltam.

A címet a hagyatékkezelő diktálta neked?

Nem én voltam. (Nevet.) Ember, indulnom kellene az választásokon. Ez igazi politikus válasz volt, nem? Add nekem Iowát!

Ez a második Jackson dokumentumfilmed – az első a Bad 25 volt. Akarsz másikat csinálni?

Nagyon szeretnék csinálni egyet a Thrillerről. Tudattam ezt a hagyatékkezelővel, de még nem kaptam meg a munkát.

Gondolod, hogy a Thriller sikere rossz volt Michael zenéjének? Azután megszállottja volt annak, hogy felülmúlja azt.

A Thriller egy szörnnyé vált a hátán. Minden lemezzel utána próbált többet eladni. Szerintem ennek ára van.

Forrás: http://www.billboard.com/articles/news/magazine-feature/6842877/spike-lee-michael-jackson-documentary-donald-trump

Megjelent egy teaser is a dokumentumfilből:

The Way You Make Me Feel

TheWayYouMakeMeFeelA The Way You Make Me Feel a harmadik kislemez Michael Jackson Bad című albumáról és egyúttal az album harmadik Nr. 1. slágere is az öt közül az amerikai slágerlistán.  A legtöbb fontos slágerlistán benne volt az első tízben. Az Egyesült Királyságban a harmadik helyig jutott. Maga a kislemez 1987. november 9-én jelent meg.

A dalt Michael írta, eredeti címe Hot Fever volt. A fáma szerint édesanyja, Katherine Jackson kérte arra, hogy írjon egy dalt shuffle-ritmussal és ennek lett az eredménye a The Way You Make Me Feel. A shuffle-ritmus egyébként eredendően a blues zenére volt jellemző, de a könnyűzenében is megjelenik időnként. Témáját tekintve egy vidám, könnyed udvarlós, flörtölős dal.

Ha jól figyelünk, vagy levesszük a dalról az instrumentális sávokat, akkor jól hallhatók Michael csettintései, tapsai, dobogásai a dal feléneklése közben – az ilyen “mellékzörejek” egyébként jellegzetességei a felvételeinek, hiszen Michael a stúdióban sem tudta megállni, hogy ne táncoljon, vagy adja a ritmust éneklés közben valamilyen módon -, de mivel a végeredmény jól hangzott, ezért általában meghagyták ezeket a kész felvételeken.

“Valóban, a legtöbb dal varázsa ilyen különlegességekben rejlik, a nyers spontaneitásban és az öröm féktelen kiáltásaiban – „híí-híí” („hee hee”), „áúúú” („whooo”) és „gawn girl!” – amelyek olyan tökéletesen magukba foglalják a szerelem érzésének izgalmát és vibrálását. Ezek a természetes elemek olyan szövedéket és színeket nyújtanak, amelyek kiegészítik a basszus gépies motívumát. […] Ezek a jellemzők még pontosabban átjönnek a dal lelassított változatában, amelyet Jackson gyakran használt az előadásokon – beleértve az elismert 1988-as Grammy díjátadó kiadást – és ami lehetővé tette, hogy a dal blues harmóniái felépítsék a hangulatot és a várakozást (Jackson utalt erre, hogy hagyjuk „pihenni” [„simmer”] [szó szerint párolódni – a ford.]), mielőtt a dal kirobban a jellegzetes basszus vonalakkal.” [1] – írta Joseph Vogel Man in the Music című könyvében. (A fordításért köszönet az Ember a zenében blognak.)

A dal “Go on, girl!” sorát Michael elmondása szerint Stevie Wonder Go Home című dala inspirálta.

A dalhoz készült videót Joe Pytka rendezte. A teljes változat körülbelül kilenc és fél perces, de a hosszú intrót van, hogy lehagyják a zenei TV-csatornák.  A videó elején, a bevezető alatt szóló zene Roy Ayers 1985-ös Hot című dala.

A rövid film egy amerikai gettóban játszódik, ahol férfiak pitiáner dolgokkal kapcsolatban osztják egymást és vitáznak a nőkről, közben pedig inzultálnak is egy-két arra elhaladót. A Michael által játszott karaktert kiközösítik és hazaküldik, aki ezután leül egy idős férfi (Joe Seneca) mellé. Az idősebb férfi azzal a tanáccsal látja el, hogy ne próbáljon meg olyan lenni, mint a többiek, hiszen nem is igazán akar olyan lenni – legyen csak önmaga. Ekkor felbukkan egy igazi bombázó, akit Tatiana Thumbtzen játszik. Michael odalép hozzá, de a nő figyelmen kívül hagyja. Michael ezután egy “hey” kiálltással hívja fel magára a figyelmet, majd “you knock me off my feet now baby… HOO!” (“leütsz a lábaimról baby”) felkiáltással belekezd a dalba és az udvarlásba. A dal során körültáncolja Tatianát, majd egy csoportos koreográfiára is sor kerül, aminek az elkészítésében Vincent Paterson segítette Michaelt. A dal végére a sok csípőriszálás megteszi a hatását és Tatiana megadja magát: ő és Michael egy ölelésben egyesülnek. Sokan kritizálták a videót amiatt, hogy a nagy udvarlásnak végül csak egy ölelés a vége, nem pedig egy csók. A rendező, Joe Pytka Spike Lee Bad 25 című dokumentumfilmjében azt nyilatkozta, hogy az ő utasítása volt, hogy csak ölelés legyen a végén, mert a csókot túl giccsesnek találta. (A rövid filmben szerepel egyébként Michael nővére, LaToya Jackson is, mint Tatiana egyik barátnője.)

A rövid film premierjére 1987. október 31-én került sor. Létezik egy 25 perces változata is, amelyet Michael neverlandi otthonában mutattak be exkluzív, de ezt a nagy nyilvánosság még nem láthatta.

Tatiana Thumbtzen életének egyébként meghatározó élménye volt ez a rövid film, még életrajzát is The Way He Made Me Feel címmel jelentette meg és tulajdonképpen azóta is abból él, hogy ő volt a lány MJ The Way You Make Me Feel című videójában. Sokáig próbálta azt a látszatot fenntartani, hogy közte és Michael között romantikus kapcsolat volt, de ennek úgy tűnik nincs alapja. A Bad turnén is részt vett egy ideig a dalhoz kötődő előadásban, de miután az előzetes tiltás ellenére egy alkalommal váratlanul megcsókolta Michaelt a színpadon kirúgták és a turné hátralévő részében Sheryl Crow háttérénekesnő játszotta a szerepét. Tatiana ruházata a filmben a saját stílusa volt.

Michael a Bad, a Dangerous és a HIStory turnén is játszotta a dalt, bár egyik turnén sem volt minden koncerten a programban.

A dalt többen is előadták koncerten, például Prince 1988-as Lovesexy turnéján vagy Whitney Houston 2010-es I Look to You turnéján. Paul Anka lemezen dolgozta fel, méghozzá swing stílusban.

Az eredeti kislemez B oldalára a dal instrumentális változata, illetve más változataira különféle dance remixei kerültek fel.

A dal hivatalosan megjelent változatai:

Album Version
Album Version inlcuding Vocal Fade
7″ Mix
Instrumental
Dance Extended Mix
Dance Remix Radio Edit
Dub Version
A Cappella

Még többet olvashatsz a dalról a Michael Jackson – Ember a zenében blogon: https://michaeljacksonemberazeneben.wordpress.com/2013/08/14/2-the-way-you-make-me-feel/

A videó teljes változata:

Michael Jackson hivatalos VEVO csatornáján a rövidebb változat van fent – általában ezt játsszák a zenei televíziók is:

A dal instrumentális változata, amely az eredeti kislemez B-oldalán kapott helyet:

A dal lassan induló változata:

Írta és komponálta: Michael Jackson
Producer: Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
Hangszerelte: Michael Jackson (ritmus és vokális hangszerelés), Jerry Hey (fúvós hangszerelés)
A felvétel ideje: 1987
A felvétel helyszíne: Westlake Recording Studios (West Hollywood, Kalifornia)
Album: Bad

Stílus: pop, R&B

Videó

Rendezte: Joe Pytka
Koreográfia: Vincent Paterson

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 1.
Egyesült Királyság: 3.
Spanyolország: 1.
Új-Zéland: 2.
Olaszország: 4.
Ausztrália: 5.
Hollandia: 6.
Kanada: 7.

Forrás:

[1] Joseph Vogel – Man in the Music (Sterling Publishing, New York, 2011)

Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)

Human Nature

HumanNatureA Human Nature az ötödik kislemezként megjelent dal Michael Jackson Thriller című albumáról. A kislemezt 1983. július 3-án adták ki. A zenét a Toto együttes tagja, Steve Porcaro szerezte, a szöveget pedig John Bettis írta hozzá. A dal a hetedik helyig jutott az amerikai slágerlistán. Az Egyesült Királyságban kislemezként nem adták ki, csak évekkel később a Leave Me Alone B-oldalán.

A Thriller album munkálataiban a Toto négy tagja (Steve Lukather, David Paich, Jeff Porcaro, Steve Porcaro) is részt vett hangszeres zenészként, feladatuk az albumon azonban leginkább csak a dalok eljátszása volt. Steve Porcaro szerzeménye, a Human Nature csak véletlenül került Quincy Jones producer kezei közé és így Michael albumára. Steve Porcaro így mesélte el a dal történetét 2014 nyarán egy Michael Jackson rajongói találkozón:

“Steve megosztja velünk a dal megalkotásának sztoriját. A Human Nature-t eredetileg a lányáról írta. A kislánya egyszer sírva jött haza az iskolából, mert egy fiú csúfolta. „Miért teszi ezt velem?” (“Why does he do it to me?”) – nem értette. Porcaro megpróbálta elmagyarázni neki, hogy talán a fiú így akarja kimutatni az érdeklődését, mert a fiúk néha ezt csinálják. Nem sokkal azután egy melódia jött a fejébe. Eredetileg a szöveg így hangzott:

I’ll tell her that it’s human nature
When she asks, “Why, why
Does he do it that way?”

(El fogom mondani neki, hogy ilyen az emberi természet
Ha megkérdezi, hogy „Miért, miért
teszi ezt velem?”)

Ugyanebben a szellemben írta meg a verseket, felvette a demót egy kazettára és odaadta az együttesének, a Totónak. De a csapatnak nem kellett a közepes tempójú ballada. „Több rock dalra van szükségünk, olyan dalokra, amelyeket jól lehet játszani egy stadionban.” – mondták Steve-nek. (Később látták az iróniát abban, hogy a Victory turné alatt Michael promóciós darabként használta a Human Nature-t és minden televíziós csatorna úgy mutatta be a dalt, mint amit stadionokban játszanak Amerika szerte a közönség nagy örömére és hisztériájára.)

Szóval hogyan talált a dal utat magának Michael Jacksonhoz? Steve szerint teljesen véletlenül. Quincy Jones általában szigorúan beosztotta az emberek szerepeit a stúdióban. Ha hangmérnök voltál, akkor nem voltál zenész és ha zenész voltál, akkor nem voltál dalszerző. Steve Porcaro az ő fejében zenész volt, így Quincy sosem kérte meg arra, hogy írjon dalokat Michaelnek. A Toto dalszerzője David Paich volt és ő kapott ajánlatot arra, hogy adjon le anyagot Michael Jackson részére. David írt pár groove-ot, de amikor eljött az idő, hogy elküldje őket Quincy-nek nem volt üres kazetta nála. Ezért elvette azt a kazettát, amin Porcaro demói voltak, beleértve a Human Nature-t is, felvette a groove-okat a másik oldalára, ráírta, hogy „A oldal” és elküldte Quincy-nek. Innen a történet jól ismert: valamilyen oknál fogva Quincy a kazetta másik oldalát játszotta le, hallotta a dalt és szerelembe esett vele. Steve azt mondja szeret olyan dalokat írni, amelyeknek különleges, szokatlan atmoszférájuk van és a Human Nature ezen atmoszférája nyerte meg Quincy-t is.

Azonban Quincy-nek nem tetszett a szöveg. Odaadta a dalt a szövegíró John Bettisnek, aki új verseket írt hozzá és Porcaro elismeri, hogy a végeredmény lenyűgözte őt. Aztán Michael felvette. Porcaro szerint mindössze párszor vették fel. Steve megmutatta Michaelnek hogy hogyan tagolja a szavakat és Michael utánaismételte. Azt mondja Michael mindössze egy párszor énekelte el a teljes dalt elejétől a végéig.

Sok változáson ment keresztül a dal a demótól a végső verzióig? Porcaro azt mondja, hogy nem sokon. Quincy-nek tetszett a dal úgy, ahogy volt és egy ponton Bruce Swedien (hangmérnök – a ford.) még azért is elhívta Steve-et a stúdióba, hogy segítsen a „why, why” megfelelő kiejtésében, mert pont úgy akarták azt reprodukálni, ahogy a demón volt. Porcaro azonban emlékszik, hogy hozzáadtak egy ritmus gitár részt, amit ő eleinte gyűlölt. „Utáltam. Úgy gondoltam nem illik a dalba. Persze 40 millió eladott lemezzel később megszerettem.” – viccelődik. „Most már úgy gondolom az a legbriliánsabb gitár rész, amit valaha írtak.”

Porcaro rámutat egy érdekes részletre a dalban – egy a háttérben hallható, alig észrevehető sorra, amikor azt a szót hallod, hogy „around” (3:05-3:08 az album verzión). Azt mondja a szöveg, amit Michael énekel ez: „she’s keeping him by keeping him around” és ez Porcaro eredeti demójából származik.” [1]

Bettis szövege új perspektívába helyezi a dalt. Ahogy Joseph Vogel írja Man in the Music című könyvében: “Egy dal vágyról, fiatalságról és sóvárgásról, elénk tár egy élénk városképet, amelyben a mesélő alkonyatkor vándorol álom és valóság között.” [2] 

Vogel idézi David Stubbs kritikust, aki úgy írta le a számot, hogy „egy természetellenesen szép dolog, amelyben Jackson vibráló hangjának hatására elektromos borzongás fut végig a dal bőrén, és a ’80-as évek termésének fénye egyfajta eksztatikus, öngerjesztő, tükörterem hatást vált ki”. [2]

Más kritikusok Jackson előadását emelik ki: “Azonban Jackson briliáns vokális értelmezése az, ami teljessé tette a dalt. „Az, ahogyan az énekében lebukfencezteti a hangjegyeket a refrénben, a vokális előadásmód mesterfoka”, jegyzi meg J. Edward Keyes, „és ahogy könyörögve ismétli, hogy ’Why? Why?’ (Miért? Miért?), ez a csendes szívfájdalom hangja”. [2]

(Vogel könyvéből az idézetek fordításáért köszönet az Ember a zenében blognak.)

A Human Nature volt az utolsó dal, amit kiválasztottak a Thriller albumra – a Carousel című dalt szorította le róla.

Videó nem készült a dalhoz. Az eredeti kislemez B-oldalára a Baby Be Mine című dal került szintén a Thrillerről.

Michael élőben a Victory turnén, a Bad turnén, a Dangerous turnén, valamint az 1996-os brunei koncerten játszotta a dalt. A tervek szerint elénekelte volna a halála miatt nem megvalósult This Is It koncertsorozaton is.

A dalt sokan feldolgozták – a teljesség igénye nélkül Miles Davis legendás jazz trombitás, Stevie Wonder, Boyz II Men, Chris Brown. Az SWV hangmintázta 1993-as Right Here/Human Nature című dalában, ami második helyet ért el az amerikai slágerlistán – ez volt az R&B együttes történetének legnagyobb slágere.

Még többet olvashatsz a dalról a Michael Jackson – Ember a zenében blogon: https://michaeljacksonemberazeneben.wordpress.com/2013/07/29/7-human-nature/

Írta és komponálta: Steve Porcaro, John Bettis
Producer: Quincy Jones
Hangszerelte: David Paich, Steve Porcaro, Steve Lukather
A felvétel ideje: 1982
A felvétel helyszíne: Westlake Recording Studios (West Hollywood, Kalifornia)
Album: Thriller

Stílus: pop, R&B

Források:

[1] Morinen – Meeting Steve Porcaro and hearing “Chicago 1945” (2014. július 4.)
Az eredeti angol nyelvű cikk: http://en.michaeljackson.ru/steve-porcaro-chicago-1945/
Magyar fordítás: https://michaeljacksonzene.wordpress.com/2014/07/08/steve-porcaro-a-human-nature-rol-a-for-all-time-rol-es-a-chicago-1945-rol-rajongoi-beszamolo/

[2] Joseph Vogel – Man in the Music (Sterling Publishing, New York, 2011)

Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)