Valamennyi bejegyzés

Elhunyt Rod Temperton

66 éves korában elhunyt Rod Temperton, a Heatwave diszkó-funk együttes egykori tagja. A Warner/Chappell lemezkiadó közleménye szerint Temperton a múlt héten hunyt el londoni otthonában “a rákkal folytatott rövid, agresszív küzdelem után”.

Temperton neve Michael Jacksonéval is összefonódott, hiszen Michael két első felnőttkori szóló albumán, az Off The Wall-on és a Thrilleren több dalt is szerzett.

Michael és Rod egymást motiválták a dalszerzés terén. Michael így beszélt erről 2007-ben az Ebony magazinnak: “Egy napon bejött a stúdióba ezzel a gyilkos groove-val ‘dup, dakka dakka dup, dakka dakka dup’, ezzel az egész melódiával és refrénnel, a Rock With You-val. Én meg: ‘Wow!’ Így amikor hallottam ezt azt mondtam: ‘Oké, most igazán dolgoznom kell.’ Úgyhogy mindig amikor Rod előállt valamivel én is előálltam valamivel és így kialakult közöttünk egy kis baráti versengés.”

De Michael is motiválta Rodot. Például Rod elmondta, hogy a Thriller című dal megírására Michael Heartbreak Hotel című dala ihlette, amely a Jacksons Triumph című albumán jelent meg.

Temperton szerzeményei az Off the Wall c. albumon:

Rock with You (#1 sláger volt az USA-ban és több más országban)
Off the Wall
Burn this Disco Out

Temperton szerzeményei a Thriller c. albumon:

Thriller (#4 volt az USA-ban, de más országokban elérte az első helyet is)
Lady in my Life
Baby Be Mine

Emellett Temperton társszerzője volt a Someone in the Dark című dalnak is, amely az E.T. the Extra-Terrestrial Storybook meselemezen jelent meg Michael előadásában.

De nemcsak MJ-nek szerzett dalokat Temperton, hanem számos más előadónak is. Az ő nevéhez fűződik például George Benson nagy slágere a Give Me The Night, Patti Austin Baby, Come To Me-je, de dolgozott együtt Aretha Franklinnel, a Brothers Johnsonnal, Anita Bakerrel, Herbie Hancockkal, The Manhattan Transferrel, a Rufusszal, Donna Summerrel, James Ingrammal és Karen Carpenterrel is. Na és nem feledkezhetünk meg saját együttese a Heatwave-nek írt dalairól sem, melyek közül a legnagyobb slágerek a Boogie Nights, az Always & Forever és a The Groove Line voltak. (Érdekesség, hogy egy a Melody Maker magazinban leadott hirdetésre jelentkezve lett a Heatwave tagja. A csapat billentyűst keresett ilyen módon.)

1990-ben Grammy-díjat kapott közreműködéséért Quincy Jones Birdland című dalában, 1986-ban pedig Oscar jelölést kapott a The Color Purple című film zenéjéért, amelyen szintén Jones-szal dolgozott együtt.

Hozzáállását a dalszerzéshez így jellemezte: “Az első dolog, hogy valami olyat írj, amit te szeretsz és ha már érzed, hogy feláll a szőr a kezeden, akkor kiállhatsz vele a világ elé.”

Dalaiban örökké élni fog. Nyugodjon békében!

mj-rod-temperton

Rod Temperton, Quincy Jones és Michael Jackson

RIP Rod Temperton lejátszási lista

Reklámok

The Lady in My Life

A Lady in My Life Michael Jackson Thriller című albumának záró dala. Az album kilenc dala közül egyike annak a kettőnek, amelyik nem jelent meg kislemezen (a másik a Baby Be Mine). A szerelmes pop-soul balladát Rod Temperton írta.

1988-as önéletrajzában, a Moonwalkban Michael így írt a dal felvételeiről: “Ez volt az egyik legnehezebb felvétel. Hozzászoktunk, hogy sok felvételt készítünk azért, hogy a lehető legtökéletesebb legyen egy vokál, de Quincy [Jones – a producer] nem volt elégedett a munkámmal azon a dalon, még szó szerint több tucat felvétel után sem. Végül félrevont az egyik felvétel alatt és azt mondta, hogy azt szeretné, ha könyörögnék. Ezt mondta. Azt akarta, hogy menjek vissza a stúdióba és szó szerint könyörögjek. Így visszamentem, lekapcsoltattam a stúdió fényeit, behúztam a függönyt a stúdió és a kontroll szoba között, hogy ne érezzem magam feszélyezve. Q elindította a szalagot és én könyörögtem. Az eredmény hallható a lemezen.” [1] 

A dalnak létezik egy az albumon megjelent változatnál hosszabb változata. Azért kellett kivágni belőle, mert az albumra már nem fért volna rá teljes hosszában a vynil lemezek kapacitásának behatároltsága miatt.

A dalt hangmintázta LL Cool J és a Boyz II Men 1995-ös közös dala, a Hey Lover, amely harmadik helyig jutott az amerikai slágerlistán. Feldolgozta többek között Lou Rawls, valamint a Silk együttes.

Videó nem készült hozzá, kislemezen önállóan nem jelent meg, csupán a Liberian Girl című dal kislemezének nagy-britanniai kiadásának B-oldalán.

Még többet olvashatsz a dalról a Michael Jackson – Ember a zenében blogon: https://michaeljacksonemberazeneben.wordpress.com/2013/08/03/9-the-lady-in-my-life/

Az album változat

Az eredeti, teljes hosszúságú változat

Írta és komponálta: Rod Temperton
Producer: Quincy Jones
Hangszerelte: Rod Temperton
A felvétel ideje: 1982
A felvétel helyszíne: Westlake Recording Studios (West Hollywood, Kalifornia)
Album: Thriller

Stílus: pop, soul, R&B

Források:

[1] Michael Jackson – Holdséta/Moonwalk (1988/2009)

Joseph Vogel – Man in the Music (Sterling Publishing, New York, 2011)

Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)

Hogyan állította az Off the Wall pályára Michael Jacksont?

EBONY.com, 2016. január 27.
Írta: Michael A. Gonzales

OffTheWallMint egyike azoknak, akik úgy gondolják, hogy Michael Jackson mesterműve, az Off the Wall felülmúl mindent, amit később készített, nagyon örültem, amikor arról olvastam, hogy Spike Lee közeljövőben megjelenő dokumentumfilmje ezt az albumot fogja ünnepelni. A kicsit esetlen címmel ellátott (Michael Jackson útja a Motowntól az Off the Wallig) filmet nemrég mutatták be a Sundance filmfesztiválon és február 5-én lesz látható a Showtime televízióban. Emellett a Sony Records február 26-án ismét kiadja a mérföldkőnek számító albumot és a csomag tartalmazni fogja ezt a dokumentumfilmet is.

Lee filmje olyan emberekkel mutat be interjúkat, akik ismerték Jacksont és akik hatással voltak rá, beleértve Quincy Jones-t is, aki a producere lett az Off the Wallnak miután barátságot kötött Jacksonnal a Wiz című film forgatásán, Berry Gordy-t és Stevie Wondert. A filmes olyan emberekkel is beszél, akiket inspiráltak Jackson ugatásai, kiáltásai és tiszta éneke, beleértve a Weekndet, Kobe Bryantot és Misty Copelandot. Jackson 1979 klasszikusa megtestesíti azt amit az alkotók értenek azalatt, amikor azt mondják, hogy azt akarják a művük örök legyen.

Az Off the Wall, amely idén augusztusban lesz 37 éves, a soul, a disco, a pop és a funk gyönyörű fúziója volt, amely képes volt átszelni különféle határvonalakat, beleértve a bőrszínt, az osztályt és az időt (holnap is éppen olyan nagyszerűen hangzik majd, mint több mint három évtizeddel ezelőtt), miközben mindenki szeretni tudja a lepusztult kerületektől a luxus lakónegyedekig. Zeneileg kapcsolódott Afrika anyához (a Workin’ Day and Night nyitó passzusa színtiszta törzsi funk) éppen úgy ahogy Feelgood anyához, aki készen állt a pörgésre minden alkalommal, amikor a Don’t Stop ‘Til You Get Enough felhangzott a klubban.

Amikor ma meghallgatjuk az Off the Wallt az album egyfajta időgép is a fülünknek, amely visszavisz minket abba az időbe, amikor a popnak még nem volt királya, amikor sokan azt gondolták nemsokára vége lesz ennek az egykori gyereksztárnak, akit figyelemreméltóan koraérett tehetsége szupersztárrá tett még mielőtt a pubertás korba lépett volna. Abba a korba, amikor én és minden barátom azzal töltöttük a szombat reggeleket, hogy a Jackson 5ive rajzfilmet néztük és azért könyörögtünk a szüleinknek, hogy vegyenek Super Sugar Crisps-t, hogy leszedhessük a J5 lemezt a gabonapehely dobozáról.

Miközben tisztában voltunk azzal, hogy a Jackson 5 családi együttes volt, számunkra az egész Michaelről szólt. Annyi tehetség szorult barna, édes cukiságába, hogy a kislányok áradoztak a fiúk pedig azt akarták, hogy a testvérük legyen.

1976 bicentenárimi nyarán az unokatestvérem Denise hirtelen bejelentette nekem: „Michael Jackson lejárt lemez” – és nem ő volt az egyetlen, aki így hitte. Befolyásolható 13 éves gyerekként idősebb tinédzser unokatestvéremet használtam barométerként arra, hogy elirányítson milyen menő zenét kellene hallgatnom, így az a bejelentése, hogy Michael Jackson „lejárt” olyan hatalmas ütésként ért, mint egy nagy pofon valami játszótéri kötekedő öklétől.

Szülei pittsburghi otthonának tarka pincéjében ültünk, ugyanazon fával borított falak között, ahol néhány évvel korábban a Jackson 5 debütáló Motown kislemezét, az I Want You Back-et hallgattuk újra és újra és újra. Abban a pincében énekeltük egykor az ABC-t, tátogtunk a Lookin’ Through The Windows-ra a szüleinknek és táncoltuk a robotot, amikor a Dancing Machine (ma is az egyik kedvenc dalom) dübörgött.

Talán Denise 16 évesen úgy érezte, hogy az úgynevezett „rágógumi soul”, amiről a Jacksonok ismertek voltak a Motownnál elért sikereik alatt túl éretlen a számára, így dobta őket látszólag felnőttebb zenei fellángolásokért. Félretolva ezeket az emlékeket kitette új kislemezeit az asztalra: a Brothers Johnson közepes tempójú balladáját a Good to You-t (szerette a basszusgitáros Louis-t), az O’ Jays felnőtt soulját, a Livin’ for the Weekendet, és a White Cherry fehér-fiú funkját, a Play That Funky Music-ot.

Én általában követtem Denise vezetését bármilyen zenei utazást is választott a számunkra, de itt nem tehettem meg, hogy hátat fordítok Michael Jacksonnak. Ő nemcsak egy volt a sok popsztár közül, MJ testvér olyan volt, mint egy családtag. Ugyanazon a nyáron Denise és én TV-t néztünk, amikor a talk show műsorvezető, Mike Douglas bemutatott egy új, testvérekből álló együttest, a Sylverst. Égig érő afrofrizurájukkal és összehangolt lépéseikkel előadták Hot Line című slágerüket. Amikor rájuk néztél nehéz volt nem arra gondolni, hogy ellopták a Jacksonok dolgait.

Ugyanakkor a Jackson fivérek (Jermaine kivételével) elhagyták a Motownt annak reményében, hogy így több alkotói szabadságot kaphatnak. A nevükből kénytelenek voltak elhagyni az 5-öt egykori lemezcégük nyomása miatt, majd 1976-ban kiadták a The Jacksons című lemezüket a CBS Records/Philadelphia Internationalnál.

Noha rajongója voltam a Gamble és Huff produceri munkáját dicsérő első disco dalocskának, az Enjoy Yourselfnek és a parázsló balladának, a Show You the Way to Go-nak, már nehéz volt ismét felizzítani ugyanazt a mániát, amit néhány évvel azelőtt éltem át, amikor bátor édesanyám megküzdött a New York-i hóviharral is azért, hogy elvigyen egy Jackson 5 koncertre a Radio City Music Hallba. Hamarosan én is elengedtem a Jacksonst, amikor az ízlésem a Led Zeppelin és Jimi Hendrix agresszívebb irányába változott meg.

A fiatal Michael Jackson Stevie Wonderrel a stúdióban

A fiatal Michael Jackson Stevie Wonderrel a stúdióban

Évekkel ezelőtt valaki készített egy képet egy fiatal Michael Jacksonról a stúdióban, amint tanulmányozza, hogy mit csinál barátja és mentora, Stevie Wonder a keverőpult mögött. Amint megtudtuk, Michael egy szivacs volt, aki – mint az összes nagy művész – magába tudta szívni a mesterek (James Brown, Sly Stone, Marvin Gaye) tudását és a sajátjává tudta azt tenni. Ugyanúgy ahogy a fiatal MJ Wondert figyelte, biztos vagyok benne, hogy ugyanilyen intenzitással tanulmányozott más zenei zseniket is, akik keresztezték az útját.

Ugyan Michael fivérei lehet, hogy tisztelték őt, mint a falzett-énekes frontemberüket, de amikor végre maguk készíthették a zenéjüket az 1978-as Destiny albumon, több ötletét is megvétózták. Miután kiadták az albumot és a Mike által írt Shake Your Body (Down to the Ground) (amelynek a társproducere öccse, Randy Jackson volt) lett az együttes legnagyobb Motown utáni slágere, úgy döntött, hogy stúdióba vonul, hogy felvegye első szólóalbumát a Forever, Michael óta.

Az Off the Wall felvételei ’78 telén kezdődtek és Jackson a stúdióban volt a következő hét hónapban. Az életrajzíró J. Randy Taraborelli szerint, amikor a család többi része próbált közbeavatkozni Michael kijelentette: „A saját utamat járom. Meg kell érteniük. Ez egyszer.”

Mint tudjuk Jackson persze nem teljesen egyedül csinálta mindezt. Valójában sok segítsége volt. Az, hogy felfogadta Quincy Jones-t (a lemezcég legnagyobb döbbenetére) nem csak arról a kiváló hangzásról szólt, amit a mester elért a stúdióban, hanem arról is, hogy ezáltal elérhetővé vált számára tehetségek garmadája, akikkel Jones kapcsolatban állt. „Soha senki nem mondott nemet Quincy-nek.” – mondta nekem a producer és Q egykori hangmérnöke, Phil Ramone egy interjúban 2007-ben – „Ha felhívott, akkor ott voltál”.

Azokban a napokban, amikor a lemezborító tanulmányozása részét képezte a zenehallgatás élményének az Off the Wall stábja a stúdió isteneinek ki kicsodája volt: a gitáros Phil Upchurch és Larry Carlton, a billentyűs Steve Porcaro és Greg Phillinganes, a szintetizátor specialista George Duke és David Foster, a dalszerző Rod Temperton, az ütőhangszeres Paulinho da Costa, a háttérénekesnő Patti Austin, és az unokatestvérem kedvence Louis Johnson (aki társszerzője volt a Get on the Floornak) basszusgitáron.

Amint MJ sokszor elmondta pályafutása során a választásai nem a bőrszínről vagy fajról szóltak, hanem a tehetségről, így azok a Los Angeles-i stúdió felvételek gyakran úgy néztek ki, mint egy Benetton reklám. De kezdetben a producer szerint Michael félénksége tényező volt. Jones később úgy jellemezte a 20 éves Michaelt, mint „nagyon, nagyon magába forduló, félénk, nem magabiztos. Egyáltalán nem volt benne biztos, hogy nevet tud magának csinálni egyedül. És én sem voltam az.”

1979 nyara nagy évet hozott nekem is és Michael Jacksonnak is. Ő 21 éves lett augusztusban én 16 júniusban. Néhány hónappal korábban Harlemből Baltimore-ba költöztünk. Egy este Monroe Street-i nappalinkban ültem és a Midnight Specialt nézem, amikor hirtelen elkezdődött Jackson első kislemezének, a Don’t Stop ‘Til You Get Enough-nak a videóklipje. Randy, aki ütőshangszeren játszott a felvételen, volt az egyetlen Jackson fivér az albumon.

Hogy megfelelő pop kulturális kontextusba helyezzük a Don’t Stop ‘Til You Get You Enough videóját, ez két évvel az MTV indulása előtt történt és én még soha azelőtt nem láttam videóklipet. De most ott volt a szemeim előtt MJ szmokingban és egyszerre nézett ki kényelmetlenül és a legmenőbb gyerekként az osztályban.

Amint furcsa képeket vetítettek mögé és elkezdődött a pulzáló ritmus (“Fever/ Temperature’s risin’ now”) a dal színtiszta extázisa „megolvaszt, mint egy forró gyertyaviaszt” (“melt like hot candle wax”). Amikor Jackson a refrént énekelte (“Keep on with the force, don’t stop”) néhányan úgy gondolták, hogy a Star Warsra tesz utalást, de szerintem egész egyszerűen önmagáról beszélt. Amint azt hamarosan bebizonyította, ha poplemezek készítéséről volt szó az elkövetkező 1980-as években, akkor ő volt az Erő. A Don’t Stop ‘Til You Get Enough videóklipje giccses volt és forradalmi és a tökéletes reklám a megjelenő albuma számára.

Néhány hónappal később ennek a dalnak az ellenállhatatlan groove-ja csábította a virágmintákkal díszített seggemet a táncparkettre Baltimore menő klubjában az Odell’s-ben, ahol én a ritmus rabszolgájává váltam. Visszatekintve ironikus, hogy ugyanabban az évszakban, amikor fehér rocker fiúk kinyilvánították, hogy „a diszkó szar” és 12 hüvelykes kislemezeket robbantottak fel Chicagóban, Michael Jackson kiadta pályafutása legjobb tánc dalait.

Azon a nyáron egy helyi ifjúsági programnak dolgoztam, akik fiatalokat támogattak a közösségben. A North Avenue-i irodáknak jelentettem kilenc órakor és körülbelül 30 fekete tinédzserrel tisztítottuk az utcákat és sikátorokat. Minden nap seprűkkel és műanyag zsákokkal felszerelkezve indultunk el. Miközben dolgozunk egy rádió mindig szólt és Jackson soullal teli falzettje lett az egész évszak zenéje. Egy forró júliusi reggelen amint sepertük a cigaretta csikkeket és törött üvegeket a DJ a Workin’ Day and Nightot kezdte játszani, ami a mi hivatalos dalunk lett.

Lehetetlen volt váltogatni a soul csatornák között, mint a WEBB vagy a V103 és nem hallani a felpörgető Don’t Stop ‘Til You Get Enough-ot, a Rock with You közepes tempójú boogie-ját vagy a hűtlenség himnuszát, a Girlfriendet, amelyet Paul McCartney írt (aki először 1978-as London Town című albumára vette fel a dalt a Wingsszel). Jackson hangja édesebb volt, mint a cukor a kávémban, de a dal valójában a megcsalásról és becsapásról szól. Az Off the Wallon a Girlfriendet (amelyben a legendás Wah Wah Watson játszik gitáron) a szívszorító szakítós dal a She’s Out of My Life követi, a bolygó egyik legszomorúbb dala.

Miután kisírta magát, Mike visszatér a hangjával lebegni a Moog szintetizátorok lágy hangja fölé (köszönhetően Greg Phillinganesnek) amint a Stevie Wonder által írt hangulatosan briliáns csendes vihar groove, az I Can’t Help It felhangzik. A dalt eredetileg saját mesterműve, az 1976-os Songs in the Key of Life számára írta Wonder. Az It’s the Falling in Love visszavisz minket a mosolygós boldogságba mielőtt MJ ismét visszatér a klubba a fúvósokkal teli Burn This Disco Out-ban. Az 1979 augusztus 10-én kiadott Off the Wallt (néhányak szerint MJ legfeketébb albuma) a kritikusok elismerték és több millió példányban kelt el.

Miután megvettem az albumot a Modern Music lemezboltban Mondawmin Mallban azon a héten barátokkal visszatértünk a bölcsőmbe, készen a boogie-ra, hogy megragadjuk a lelkünket és soha ne engedjük el. Harminc nyárral később, 2009. június 25-én, amikor bejelentették, hogy Michael Jackson halott, a barátommal Patriciával ültem azon a szomorú délutánon, amint letöltötte a kedvenc dalainkat és lejátszotta őket a laptopján. Amikor a címadó dal, az Off the Wall felhangzott egy pillanatra a polcra tettük a bánatunkat és csak jól éreztük magunkat.

A kulturális kritikus Michael A. Gonzales címlapon szereplő cikkeket írt a Vibe, az Uptown, az Essence, az XXL, a Wax Poetics és mások számára. Cikkíró a soulhead.comnál is. Olvasd az írásait a Blackadelic Popnál és kövesd Twitteren a @gonzomike címen.

Forrás: http://www.ebony.com/entertainment-culture/off-the-wall-put-michael-jackson-into-the-stratosphere#axzz3yT1sIxlj

Off The Wall (dal)

OffTheWall (single)Az Off The Wall a harmadik kislemezként kiadott dal Michael Jackson azonos című 1979-es albumáról.  Kislemezként 1980. február 2-án adták ki. Szerzője, Rod Temperton kifejezetten Michaelnek, Michaelre írta. “Próbáltam megtudni dolgokat Michael személyiségéről. Tudtam, hogy kedveli Charlie Chaplint és úgy gondoltam, hogy az Off The Wall jól állna Michaelnek.” [1] – idézi Tempertont Chris Cadman és Craig Halstead Michael Jackson – For The Record című könyve.

A dal üzenete roppant egyszerű: a zene és a tánc kikapcsolódást biztosít a hétköznapi taposómalomból és hogy igazán élvezni tudjuk az életet nem árt, ha egy kicsit átadjuk magunkat az őrületnek. A refrén ezt így foglalja össze:

So Tonight Gotta Leave That Nine To Five Upon The Shelf
And Just Enjoy Yourself
C’mon And Groove (Yeah) Let The Madness In The Music Get To You
Life Ain’t So Bad At All If You Live It Off The Wall
Life Ain’t So Bad At All (Live Life Off The Wall)
Live Your Life Off The Wall (Live It Off The Wall)

(Ma este hagyd a polcon azt a kilenctől-ötiget (a munkát – a ford.)
És csak érezd jól magad
Gyere és groove-olj (igen) hagyd hogy az őrület a zenében magával ragadjon
Az élet nem olyan rossz, ha őrülten éled
Az élet nem olyan rossz (éld őrülten)
Éld az életedet őrülten (éld őrülten))

A dal az amerikai Billboard slágerlistán a 10. helyig jutott, az Egyesült Királyságban a 7. helyig. Videó nem készült hozzá.

Az eredeti kislemez B oldalára az USA-ban a Get on the Floor, máshol a Workin’ Day and Night került.

Michael előadta a dalt a Jacksons Destiny és Triumph turnéján, a Bad turnén, valamint egy medley részeként a HIStory turnén.

A dal hivatalosan megjelent verziói, remixei:

Album Version
7″ RemixRemix
Junior Vasquez Mix

A Junior Vasquez Mix plusz vokális részeket is tartalmaz, amelyek az album verzióban nincsenek benne.

A dalt hangmintázza Mariah Carey I’m That Chick című dala 2008-as E=MC2 című albumán.

Még többet olvashatsz a dalról a Michael Jackson – Ember a zenében blogon: http://michaeljacksonemberazeneben.wordpress.com/2013/11/27/5-off-the-wall/

Írta és komponálta: Rod Temperton
Producer: Quincy Jones
Hangszerelte: Rod Temperton (ritmus és vokális hangszerelés), Jerry Hey (fúvós hangszerelés)
A felvétel ideje:  1978-1979
A felvétel helyszíne:  Allen Zentz Recording, Westlake Audio, Cherokee Studios (Los Angeles, Kalifornia)
Album: Off The Wall

Stílus: R&B, pop, diszkó, dance, funk

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 10.
Egyesült Királyság: 7.

Forrás:

[1] Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)

Rod Temperton 2015-ben bekerül a dalszerzők hírességek csarnokába

Rod Temperton

Rod Temperton

A dalszerzők hírességek csarnoka bejelentette, hogy 2015-re kiket jelöl beiktatásra. Köztük van az a Rod Temperton is, aki Michael Jackson részére is több dalt írt, emellett persze másoknak is. Végignézve életművén az a meglepő, hogy eddig még nem volt benne a dalszerzők hírességek csarnokában.

Temperton Angliában született 1947-ben és gyerekkorában dobolással kezdte a zenélést. Később zongorázni is megtanult és különböző együttesekkel klubbokban játszott Németországban. 1974-ben jelentkezett egy hirdetésre, amelyet egy amerikai, bizonyos Johnnie Wilder Jr. adott fel egy együttes megalapítására. Ebből lett aztán a népszerű funk-diszkó együttes, a Heatwave. Eleinte az együttes feldolgozásokat játszott, de aztán Temperton elkezdett előállni olyan dalokkal, mint például a Boogie Nights, amely sikeressé tette a csapatot az USA-ban és az Egyesült Királyságban. Temperton lett a csapat dalszerzője, a legtöbb dalukat ő írta.

Michael Jackson producere Quincy Jones felfigyelt Tempertonra, mint dalszerzőre és megkérte, hogy írjon dalokat Michael első szólóalbumára, az Off The Wallra. Három dala fel is került az albumra: a Rock With You, az Off the Wall és a Burn This Disco Out.

A soron következő Thriller albumon ugyancsak három Temperton dalt találunk, köztük a címadó dalt is. Mellette a Baby Be Mine és a The Lady in My Life Temperton szerzemény.

Ezen kívül az E.T. the Extra-Terrestrial című meselemez dalának, a Someone in the Darknak – amelyet szintén Michael énekel – Temperton a társszerzője, valamint a ki nem adott (azonban a rajongók számára már ismert hiszen kiszivárgott) Hot Street című dalt is ő írta.

Tempertont Oscar-díjra is jelölték, mint a The Color Purple című film egyik betétdalának a szerzőjét. Néhány további dala a teljesség igénye nélkül:

The Secret Garden – Quincy Jones
The Dude – Quincy Jones
Razzmatazz – Quincy Jones
Back on the Block – Quincy Jones
Q’s Jook Joint – Quincy Jones
Turn Out The Lamplight – George Benson
Give Me The Night – George Benson
Stomp – The Brothers Johnson
Love Is In Control – Donna Summer
You Put A Move on My Heart – Tamia
Livin’ in the Streets – Aretha Franklin
One More Rhythm – James Ingram
Baby, Come to Me – Patti Austin & James Ingram
Lovelines – Karen Carpenter
If We Try – Karen Carpenter
Share That Beat of Love – C+C Music Factory
Lite Me Up! – Herbie Hancock
Getting to the Good Part – Herbie Hancock
Motor Mouth – Herbie Hancock

Maga Michael egyébként már 2002-től ott van a dalszerzők hírességek csarnokában. Emellett megtaláljuk a Rock and Roll hírességek csarnokában (kétszer is – egyszer szóló művészként, egyszer pedig a Jackson 5 tagjaként), valamint a táncosok hírességek csarnokában is. Ő az egyetlen művész, aki mindhárom hírességek csarnokában bent van.

Thriller (dal)

Thriller (single)A Thriller című dal Michael Jackson azonos című albumának a hetedik, utolsó kislemeze. A kislemez 1983. november 12-én jelent meg a legtöbb országban, míg az Egyesült Államokban 1984. január 23-án.

A dal szerzője Rod Temperton, eredeti címe Starlight volt. Temperton elmondása szerint a megírásra egy Michael által írt korábbi dal, a Heartbreak Hotel inspirálta, amely a Jacksons 1980-as Triumph című albumán jelent meg.

A Starlight című eredeti demó – amely alább meghallgatható – még teljesen más témájú volt, mint a későbbi horror történet. Temperton így mesélt arról, hogy hogyan lett a Starlightból Thriller:

“Eredetileg amikor elkészítettem a Thriller demóját Starlightnak neveztem el. Quincy [Jones – az album producere – a ford.] azt mondta nekem: ‘Sikerült kitalálnod egy címet a legutóbbi albumhoz. [Az Off The Wall album címadó dalát is Temperton írta. – a ford.] Most lássuk mit tudsz tenni ezért az albumért.’ Azt mondtam: ‘Ó, nagyszerű.’ Visszamentem a szállodába, leírtam két vagy háromszáz címet és előálltam azzal a címmel, hogy Midnight Man. Másnap reggel felkeltem és ezt a szót mondogattam… Valami a fejemben azt súgta, hogy ez a cím. El tudtam képzelni a Billboard slágerlista tetején. Láttam magam előtt az ajándéktárgyakon és azt ahogy kiugrott az újságok oldalairól: Thriller.” [1]

Vincent Price

Vincent Price

Temperton azt nyilatkozta, hogy mindig is az elképzelései között volt, hogy a dal végén lenne egy szöveges, rap rész, de eleinte nem igazán tudta, hogy mit kezdjen ezzel az ötlettel, míg végül úgy döntött, hogy egy olyan valakinek kellene elmondania, aki híres a horror műfajban. Quincy Jones akkori felesége, Peggy Lipton javasolta Vincent Price-t, akit ismert korábbról. Price két lehetőség közül választhatott: vagy kap 20 ezer dollárt a részvételéért, vagy pedig részesedést az album eladásaiból. A színész az első opciót választotta, ami utólag nagyon rossz döntésnek bizonyult, hiszen a részesedés milliókat hozott volna a számára miután a Thriller minden idők legnagyobb példányszámban eladott albumává vált.

Temperton elmondta, hogy a rap felvételének reggelén még nem volt kész annak teljes szövege, csak az első versszak, a másodikat úton a stúdióba a taxiban írta meg. Van egy harmadik, kevésbé ismert versszak is, ami azonban az eredeti albumra nem került fel, viszont megtalálható a Thriller 2001-es különleges újramaszterelt kiadásán.

A hangmérnök Bruce Swedien így nyilatkozott erről: “Számomra az a csodálatos dolog Vincent Price rapjében a Thrillerben, hogy Rod Temperton írt egy brilliáns Edgar Allan Poe stílusú dumát a taxiban úton a felvételre! Amikor kritikusra fordulnak a dolgok akkor látod meg mi az igazi zsenialitás. Természetesen ha már zsenialitásról beszélünk, akkor Vincent előadása is figyelemre méltó volt… az időzítés, a hajlítás – és mindössze két felvételre volt szüksége hozzá! Michael vokálja is több, mint csodálatos – micsoda élmény!”

Swedien elmondása szerint egyébként a háttérvokál egy részét a Westlake Stúdió zuhanyzójában vette fel Michael.

Műfajilag a Thriller egy pop-funk dal.  Önmagában dalként nem tartozik a legerősebbek közé a róla elnevezett albumon, de a hozzá készült videó és koreográfia legendássá tette. A csaknem 14 perces rövid film rendezője John Landis, akit Michael az American Werewolf In London (Amerikai farkasember Londonban) című filmet látva kért fel a feladatra. (Érdemes megfigyelni, hogy a rövid filmben 4:08 körül elhangzik a “See You Next Wednesday” című frázis, ami Landisnek egyfajta védjegye – majdnem minden filmjében megjelenik ez a frázis vagy szóban, vagy írásban.) A koreográfiát, akárcsak a Beat It-ben, Michael Petersszel készítette el Michael Jackson. A női főszerepet Ola Ray játssza. Bemutatójára az USA-ban 1983. december 2-án került sor.

A videó jóval hosszabb, mint maga a dal, így több helyen szöveges jeleneteket látunk benne. A film klasszikus horror témákat jelenít meg – farkasember és zombik – és szándékosan fel is vonultat klasszikus horror film kliséket.

“Az ötletem az volt, hogy legyen egy párbeszéd ennek a rövid filmnek az elején – szeretem, ha van eleje, közepe és vége, ami egy sztori szerint halad. Én nagyon benne vagyok a darab teljes elkészítési, megalkotási folyamatában. Tudod, a lelkemnek benne kell lennie. Általában, tudod, a [rövid film] a zenét interpretálja. […]

Kényes dolog volt dolgozni rajta mert emlékszem, hogy az eredeti hozzáállásom az volt: ‘Hogyan táncoltatsz meg zombikat és szörnyeket anélkül, hogy nevetséges lenne?’ Szóval azt mondtam: ‘A megfelelő mozdulatokat kell kitalálnunk, hogy ne nevessék ki.’ De egy új szintre kell emelnie. Szóval bementem egy szobába [a koreográfus] Michael Petersszel és én és ő együtt elképzeltük, hogy ezek a zombik hogyan mozognak miközben mindenféle arcokat vágtunk a tükörben. Néha szörny sminkben mentem próbára és azt nagyon szerettem. Szóval ő és én együttműködtünk, együtt koreografáltuk a darabot és úgy gondoltam, hogy ilyesféle dologgal kellene kezdődnie és aztán átmennie ebbe a jazzes lépésbe, tudod. Ilyen hátborzongató dolgokba.” [2] – mondta MJ a koreográfiáról egy 1999-es MTV interjúban.

Egy másik interjúban azt is elmondta, hogy ez volt egyik legemlékezetesebb videó forgatása: “Imádtam szörnnyé válni, mert ez lehetőséget adott számomra, hogy valaki mássá váljak. Jó móka volt e mögé a maszk mögé rejtőzni és csak kiengedni ezt a részedet, a testedet és az érzéseidet… számomra ez izgalmas volt. És a tánc és az átalakulás és mindazok a mókás dolgok, amiket csináltunk – nagyon emlékezetes!” [3]

A zombi tánc a Thrillerben

A zombi tánc a Thrillerben

A filmet New Yorkban és Los Angelesben forgatták körülbelül 500 ezer dolláros költségvetésből, amelyet Michael saját zsebből állt, mert a lemeztársaság a Billie Jean és a Beat It videója után ezt már nem volt hajlandó finanszírozni. Akkoriban ez horribilis összegnek számított egy zenei videóra, azonban a befektetés több, mint megtérült, hiszen a Thriller óriási sikert aratott és ha valakinek a Billie Jean és Beat It után még mindig nem esett le, hogy Michael Jackson új korszakot nyitott a zenei videók készítésében, akkor a Thriller után ez már mindenki számára világos volt.

“Az MTV történetében először értünk el kiugró nézettséget. Akkoriban 1,2-es átlagos huszonnégyórás nézettséggel rendelkeztünk, de minden alkalommal, amikor a Thrillert játszottuk a mutató felugrott 8-ra vagy 10-re. Sok mindent megtanultunk a programozásról.” [4] – nyilatkozta 2006-ban az MTV (Music Television) egyik alapítója, Les Garland.

A Thriller album videói után egyre több igényes videó jelent meg más művészektől is. A tánc és a koreográfia is szerves részévé vált a zenei videóknak és egyre több énekes-táncos jelent meg az MTV képernyőjén, nem beszélve a fekete művészekről, akiknek szintén MJ és a Thriller album videói nyitottak utat a korábban a fehérek által preferált zenére orientálódott MTV-n. (Erről részletesebben ebben a cikkben olvashatsz.)

A Thriller videó készítéséről megjelent egy 45 perces werkfilm is Making Michael Jackson’s Thriller címmel, amely VHS-en kilenc millió példányban kelt el. Egy időben az MTV a Thriller rövid film mellett ezt a werkfilmet is rendszeresen sugározta és ezért a jogért 250 ezer dollárt fizetett Jacksonnak. Emellett a Showtime 300 ezret fizetett a werkfilm kábel televíziós  játszásának jogáért, a Vestron Video pedig további 500 ezer dollárt a videókazetta forgalmazásáért – mindez az eladásokból származó bevételeken felül.

Figyelembe véve, hogy mostanság miket láthatunk a televízióban (vagy akár, hogy a gyerekek milyen rajzfilmeken nőnek fel) mai szemmel szinte nevetséges, hogy a megjelenésekor voltak, akik azzal vádolták a Thriller videót, hogy “túl erőszakos”. Dr. Thomas Radecki pszichiáter, a Televíziós Erőszak Elleni Nemzeti Koalíció (NCTV) elnöke így bírálta akkoriban a Los Angeles Times-ban: “Nem túl nehéz elképzelni, hogy miután megnézik a Thrillert a fiatal nézők ezt mondják: ‘Hé, ha Michael Jackson terrorizálhatja a barátnőjét, akkor én miért ne tehetném?'” [5] Azért az elég valószínűtlen, hogy bármelyik fiatalnak sikerült volna zombivá vagy farkasemberré változnia a Thriller hatására, de hát ki tudja…

Michaelnek, aki a Jehova tanúi szigorú vallási előírásai szerint nevelkedett, másfajta kritikával is szembe kellett néznie a saját felekezete részéről. A Jehova tanúi felfogása szerint ugyanis a videó okkult, márpedig az okkultizmus szigorúan tilos a tanításaik alapján. Michael emiatt röviddel az elkészülte után, de még a megjelenése előtt meg akarta semmisíteni a filmet, de az ügyvédje, John Branca elrejtette azt előle. Végül pedig meggyőzte arról, hogy ha a film elejére kitesznek egy nyilatkozatot miszerint Michael nem támogatja az okkultizmust, akkor azzal minden rendben lesz. Így került a film elejére ez a felirat: “Erős személyes meggyőződésem miatt hangsúlyozni kívánom, hogy ez a film semmi módon nem támogatja az okkultban való hitet. – Michael Jackson”. Brancának ezzel sikerült megmentenie a Thrillert az utókor számára.

A kislemez az USA-ban a 4. helyig jutott és ezzel a Thriller albumról kiadott mind a hét kislemezről elmondhatóvá vált, hogy Top 10 sláger. Korábban még nem volt arra példa, hogy ennyi kislemez bejusson a Top 10-be egy albumról. Az Egyesült Királyságban a 10. hely volt a csúcspozíciója, Franciaországban és Spanyolországban az 1. helyig jutott.

A Michael halála utáni héten 2009-ben ez volt MJ legnagyobb példányszámban eladott kislemeze a digitális formában letöltött dalok közül. Több más országban ismét Top 10-es sláger lett.

Halloween körül minden évben rendszeresen megugrik a dal népszerűsége és újra és újra felkerül a slágerlistára.

Az 1984-es Grammy díjátadón a dalért Michael elnyerte a Legjobb férfi pop vokális előadásért járó díjat. Ugyanebben az évben a Thriller dal/videó három MTV Video Music Awardot nyert: a Legjobb előadásnak egy videóban járó díjat, a Legjobb koreográfiának járó díjat és a Közönségdíjat. Egy évvel később a Making Michael Jackson’s Thriller werkfilm is Grammyt kapott a Legjobb videó album kategóriában, valamint két American Music Awardot a Legjobb home videó és a Legjobb hosszú formátumú videó kategóriában.

2009-ben a Thriller volt az első zenei videó, amelyet az amerikai kongresszusi könyvtár beválasztott a Nemzeti Film Regiszterbe. 1991-ben pedig bekerült a Zenei Videók Producereinek Hírességek Csarnokába.

2001-ben a VH1 minden idők 100 legjobb videójának listáján első helyet ért el. Akárcsak az MTV hasonló listáján 1999-ben.

Természetesen a Thriller elmaradhatatlan része volt Michael mindhárom szóló turnéjának (Bad, Dangerous és HIStory turné), ugyanakkor érdekes módon nem adta elő a Jacksons 1984-es Victory turnéján, mivel ott nem volt elégedett a dal élő hangzásával.

A dal hivatalos változatai:

Album Version
Remixed Short Version
Edit
Instrumental
Voice Over Session (Vincent Price rapje)
Video Soundtrack Version

A Thriller dalt többen feldolgozták – a teljesség igénye nélkül: Ian Brown (a Stone Roses énekese) 2000-ben, a Ten Masked Men death metal együttes ugyanabban az évben, Imogen Heap 2009-ben. Többek között hangmintázza a Prodigy The Way It Is című dala, az N.W.A. 100 Miles And Runnin’ című dala, Biz Markie Muddfoot című dala, a Public Enemy 911 Is A Joke című dala. Britney Spears utal a Thriller videójára 2011-es I Wanna Go című klipjében.

Az eredeti kislemez B oldalán a Can’t Get Outta the Rain című dal jelent meg, amit Michael még a Wiz című film forgatásán írt, mintegy a You Can’t Win című dal folytatásaként, kiegészítésekén. Az Egyesült Királyságban kiadott verzió B oldalára a Things I Do for You című Jacksons dal egy koncertfelvétele került.

Még többet olvashatsz a dalról a Michael Jackson – Ember a zenében blogon: http://michaeljacksonemberazeneben.wordpress.com/2013/07/23/4-thriller/

Az album verzió

A demó – a Starlight

Vincent Price teljes rapje – mindhárom versszakkal

Írta és komponálta: Rod Temperton
Producer: Quincy Jones
Hangszerelte: Rod Temperton (vokális, ritmus és szintetizátor hangszerelés), Jerry Hey (fúvós hangszerelés)
A rapet előadja: Vincent Price
A felvétel ideje: 1982
A felvétel helyszíne: Westlake Recording Studios (West Hollywood, Kalifornia)
Album: Thriller

Stílus: pop, funk, R&B

Videó

Rendezte: John Landis
Koreográfia: Michael Peters, Michael Jackson

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 4.
Egyesült Királyság: 10.
Franciaország: 1.
Spanyolország: 1.
Olaszország: 2.
Ausztrália: 3.
Kanada: 3.
Hollandia: 3.
Új-Zéland: 6.
Németország: 9.

Forrás:

[1] Peter Lyle – Michael Jackson’s monster smash (2007. november 25.)

[2] Lydia Hutchinson – Michael Jackson’s “Thriller” Video Turns 28 (Performingsongwriter.com, 2011. december 2.)
http://performingsongwriter.com/michael-jackson-thriller/

[3] Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)

[4] Why It Took MTV So Long to Play Black Music Videos (JET magazin, 2006. október 9.)

[5] 25 ‘Thriller’ facts (Los Angeles Times, 2008. február 12.)
http://www.latimes.com/entertainment/music/la-et-web-thrillertrivia12feb12-story.html

Thriller 25 (album)

thriller25-zombie-cover-art-724914

 

Megjelenés: 2008. február 11. (nemzetközi) és 2008. február 12. (USA)

Kislemezei: The Girl Is Mine 2008, Wanna Be Startin’ Somethin’ 2008

Stílus: pop, R&B, funk, soul, rock, hip-hop, dance

Kiadó: Epic

.

.

A Thriller 25 a Spotify-on (a Deluxe verzió van fent, de a Beat It 2008, a Billie Jean 2008 és a For All Time nem érhető el benne, legalábbis a Spotify ingyenes verziójában):

A Thriller 25 Michael Jackson 1982-es Thriller című albumának a 25. évfordulós kiadása.

Egy ideje szokás a könnyűzenében, hogy a legendás albumoknak évfordulós változatai jelennek meg. A Thriller 25 ötletét először az Access Hollywood című műsor vetette fel Michaelnek egy interjú során 2006 végén. Akkor Michael ezt válaszolta: “Nem, még nem igazán gondoltam erre így, de majd meggondolom. Nem igazán beszéltünk még erről ilyen szinten, de biztos vagyok benne, hogy valamikor fogunk. De nagyszerű gondolat.” [1]

A Thriller 25 aztán valóban megvalósult, de a hírek szerint nem úgy, ahogy Michael szerette volna. A kiadvány az eredeti album anyagán kívül tartalmazza a Thriller öt dalának 2008-as remixét akkoriban aktuálisan éppen népszerű művészek által. Ez állítólag a lemeztársaság, a Sony ötlete volt, de maga Michael nem lelkesedett érte. Michael egyik testőre, Bill Whitfield így írt Remember the Time: Protecting Michael Jackson in His Final Days című könyvében: “Sok kérdést kaptam a Thriller 25 albumról is. A tényleges évforduló dátuma (2008) novemberben eljött majd elmúlt. Mindenféle dolgot terveztek, tévés különkiadásokat, fellépéseket. De ezek közül semmi nem valósult meg, mert MJ nem volt elégedett vele. Az ő véleménye az volt, hogy az az album tökéletes. Nem mész vissza és adsz hip-hop ütemeket a Thrillerhez. Az egy klasszikus, nem nyúlsz hozzá. De azt mondták neki, hogy meg kell csinálnia.” [2]

Az anyagi problémái belekényszerítették Michaelt abba, hogy engedjen a Sony kérésének, de mivel nem volt túl lelkes az új remixektől a munka nagyon lassan haladt és emiatt csúszott az album: az eredeti Thriller album 1982 novemberében jelent meg, a Thriller 25-öt 2008 februárjában adták ki. Végül azonban elkészült.  Az új remixeket olyan művészek készítették, mint will.i.am (The Girl Is Mine 2008, P.Y.T. (Pretty Young Thing) 2008), Akon (Wanna Be Startin’ Somethin’ 2008), Fergie (Beat It 2008) és Kanye West (Billie Jean 2008). Ezek közül kettő, a Girl Is Mine 2008 és a Wanna Be Startin’ Somethin’ 2008 jelent meg kislemezként. A slágerlisták alsóbb régióiba felkerült a Beat It 2008 és a Billie Jean 2008 is.

Az új remixek semmi pluszt nem tudtak hozzáadni az eredeti verziókhoz és messze nem tudták elérni azok színvonalát. Egyértelmű, hogy a Sony pusztán kereskedelmi megfontolásból ragaszkodott hozzájuk, azt remélve, hogy az aktuálisan népszerű sztárok segítenek a kiadvány népszerűsítésében. Hogy valójában mennyit segítettek azt nehéz megítélni, mivel a Thriller 25 összességében sikeres volt, azonban éppen ezek az új remixek kislemezként csak mérsékelt sikereket értek el.

A kritikusok megosztottak voltak az új remixekkel kapcsolatban, de az eredeti album anyagát mindenki méltatta. A For All Time című dalt, amely ezen a kiadványon jelent meg először, szintén pozitívan fogadták. Megjegyzendő azonban, hogy utóbb kiderült ennek a dalnak valójában semmi köze sincs a Thrillerhez. Amint egyik szerzője, Steve Porcaro elmondta Michael Jackson rajongóknak egy 2014 júniusában tartott szemináriumon, a dalt valójában a Dangerous album munkálatai alatt írták és vették fel. Előtte is rejtély, hogy miért a Thriller 25-re került fel.

A rajongók mindenesetre 2008-as remixek helyett szívesebben láttak volna az albumon korábban ki nem adott dalokat a Thriller korszakból vagy az ismert dalok demóit, illetve az alkotási folyamat egyéb pillanatait megörökítő felvételeket – ahogy az az ilyen évfordulós kiadványokon általában szokás. Ilyen szempontból a Thriller 25 egy elszalasztott lehetőség, amellyel kapcsolatban hiányérzetünk lehet.

Ezzel együtt a Thriller 25 tizenegy országban volt Nr. 1., az Egyesült Királyságban a harmadik helyig jutott a slágerlistán. Az USA-ban az akkori szabályok még nem tették lehetővé, hogy katalógus albumok is szerepeljenek a Billboard fő album slágerlistáján, de az eladási adatok alapján a második helyig jutott volna, a katalógus albumok listáján pedig Nr. 1. volt. A Thriller 25-ből Michael haláláig 1,2 millió példány kelt el az USA-ban és 3 millió globálisan. Egy évfordulós kiadvány esetében ez rendkívül jó teljesítménynek számít.

Thriller25Az album kétféle borítóval jelent meg: az egyik az úgynevezett zombis borító, amelyen Michael a Thriller videó zombijaival látható (lásd fent). A másik egy az eredeti Thriller album borítóját idéző borító (lásd jobbra).

Az alap kiadvány tartalmazza az eredeti album anyagát (1-9. track), az album öt dalának 2008-as feldolgozását / remixét különféle aktuálisan népszerű művészek által (11-15.), a For All Time című dalt, amely korábban még nem jelent meg sehol (16.), valamint egy 25 másodperces szöveges átkötést Vincent Price-tól (10.).

Az albumon kívül a kiadvány tartalmaz egy DVD-t is a Thriller album mindhárom videójával (Billie Jean, Beat It, Thriller), valamint Michael híres fellépését az 1983-as Motown 25-ön, ahol először mutatta be a moonwalkot.

Bizonyos kiadványok tartalmaznak egy 17. bónusz dalt is. Hogy melyik verzió pontosan mit, azt alább olvashatjátok.

A Deluxe verzió az alap 16 tracken kívül tartalmazza továbbá a Thriller 2001-es Special Editionján megjelent anyagot: a Someone in the Dark című dalt, a Billie Jean 1981-es demóját, a Carousel című dalt, valamint rövid interjúkat Quincy Jones-szal és Rod Tempertonnal. Ezen felül a Billie Jean egy Underground Mixét és a Thriller egy instrumentális változatát.

Európában 2008 szeptemberében korlátozott példányszámban (6000 db) megjelent egy olyan vinyl verzió, amelynek az egyik oldalára a zombie borító képe, a másikra a klasszikus Thriller album borítójának a képe került (magára a lemezre, nem a borítóra – lásd alább).

thriller 25 picture disk

A Thriller 25 kampány részeként Japánban korlátozott példányszámban kiadtak egy 7 maxi CD-ből álló kislemez csomagot is, amely a Thriller album eredeti kislemezeinek az anyagát tartalmazza.

A Walmart az USA-ban árult egy Deluxe Fan Pack elnevezésű csomagot, amely a Thriller 25 CD-ből és a Number Ones DVD-ből állt.

Az albumon szereplő dalok listája:

Alap csomag

Ssz. Dal Dalszerző Producer
1. Wanna Be Startin’ Somethin’ Michael Jackson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
2. Baby Be Mine Rod Temperton Quincy Jones
3. The Girl Is Mine (with Paul McCartney) Michael Jackson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
4. Thriller Rod Temperton Quincy Jones
5. Beat It Michael Jackson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
6. Billie Jean Michael Jackson Michael Jackson, Quincy Jones
7. Human Nature Steve Porcaro, John Bettis Quincy Jones
8. P.Y.T. (Pretty Young Thing) James Ingram, Quincy Jones Quincy Jones
9. The Lady In My Life Rod Temperton Quincy Jones
10. Vincent Price Excerpt from “Thriller” Voice-Over Session Rod Temperton Quincy Jones
11. The Girl Is Mine 2008 (with will.i.am) Michael Jackson, William Adams, Keith Harris William Adams
12. P.Y.T. (Pretty Young Thing) 2008 (with will.i.am) James Ingram, Quincy Jones, William Adams, Keith Harris, Michael Jackson William Adams
13. Wanna Be Startin’ Somethin’ 2008 (with Akon) Michael Jackson, Aliaune Thiam, Giorgio Tuinfort Aliaune Thiam, Giorgio Tuinfort
14. Beat It 2008 (with Fergie) Michael Jackson William Adams
15. Billie Jean 2008 (Kanye West mix) Michael Jackson Kanye West, Anthony Kilhoffer
16. For All Time Steve Porcaro, Michael Sherwood Michael Jackson

DVD

Ssz. Dal Dalszerző Rendező
1. Billie Jean Michael Jackson Steve Barron
2. Beat It Michael Jackson Bob Giraldi
3. Thriller Rod Temperton John Landis
4. Billie Jean – The Legendary Performance from Motown 25: Yesterday, Today and Forever Michael Jackson

Bizonyos verziók tartalmaznak egy 17. bónusz dalt is a CD-n. Ezek a verziók és dalok az alábbiak:

Japán kiadás

Ssz. Dal Dalszerző Producer
17. Got the Hots Michael Jackson, Quincy Jones Michael Jackson, Quincy Jones

iTunes

Ssz. Dal Dalszerző Producer
17. Billie Jean (Long Version) Michael Jackson Michael Jackson, Quincy Jones

A Circuit City üzletlánc boltjaiban kapható verzió

Ssz. Dal Dalszerző Producer
17. Wanna Be Startin’ Somethin’ (1982 Dance Mix) Michael Jackson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)

A Target üzletlánc boltjaiban kapható verzió

Ssz. Dal Dalszerző Producer
17. Billie Jean (1982 Club Remix) Michael Jackson Michael Jackson, Quincy Jones

A Best Buy üzletlánc boltjaiban kapható verzió

Ssz. Dal Dalszerző Producer
17. Thriller (1982 Def Remix) Rod Temperton Quincy Jones

Független amerikai lemezboltokban kapható verzió

Ssz. Dal Dalszerző Producer
17. Billie Jean (1982 Radio Edit Remix) Michael Jackson Michael Jackson, Quincy Jones

A Deluxe változat az alap CD 16 dalán túl az alábbiakat is tartalmazza:

Ssz. Dal Dalszerző Producer
17. Quincy Jones Interview #1
18. Someone in the Dark Alan Bergman, Marilyn Bergman, Rod Temperton Quincy Jones
19. Quincy Jones Interview #2
20. Billie Jean (Home Demo from 1981) Michael Jackson Michael Jackson, Quincy Jones
21. Quincy Jones Interview #3
22. Rod Temperton Interview #1
23. Quincy Jones Interview #4
24. Voice-Over Session from Thriller Rod Temperton Quincy Jones
25. Rod Temperton Interview #2
26. Quincy Jones Interview #5
27. Carousel Michael Sembello, Don Freeman Quincy Jones
28. Quincy Jones Interview #6
29. Billie Jean (Underground Mix) Michael Jackson Michael Jackson, Quincy Jones
30. Thriller (Instrumental) Rod Temperton Quincy Jones

Thriller 25: Japanese Single Collection

Korlátozott példányszámban jelent meg Japánban egy 7 maxi CD-ből álló kislemez csomagként.

CD 1

1. The Girl Is Mine
2. Can’t Get Outta the Rain

CD 2

1. Billie Jean
2. It’s the Falling in Love

CD 3

1. Beat It
2. Get on the Floor

CD 4

1. Wanna Be Startin’ Somethin’
2. Wanna Be Startin’ Somethin’ (Instrumental)

CD 5

1. Human Nature
2. Baby Be Mine

CD 6

1. P.Y.T. (Pretty Young Thing)
2. Workin’ Day and Night (Live recording from the 1981 album The Jacksons Live!)

CD 7

1. Thriller
2. Things I Do for You (Live recording from the 1981 album The Jacksons Live!)

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA – katalógus: 1.
Egyesült Királyság: 3.
Franciaország: 1.
Dél-Koreai Köztársaság: 1.
Mexikó: 1.
Németország: 2.
Ausztrália: 2.
Kanada: 2.
Hollandia: 2.
Spanyolország: 2.
Olaszország: 6.

Eladott példányszám a világon: kb. 3 millió

Ebből

  • USA: 1,2 millió
  • Egyesült Királyság: 750 ezer
  • Spanyolország: 400 ezer
  • Franciaország: 240 ezer
  • Mexikó: 200 ezer

Források:

[1] Michael Jackson Talks To Access Hollywood in the Studiohttp://www.allmichaeljackson.com/interviews/accesshollywood.html

[2] Bill Whitfield, Javon Beard, Colby Tanner – Remember the Time: Protecting Michael Jackson in His Final Days (Weinstein Publishing, 2014. Kindle Edition.)

Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)

Rock with You

RockWithYouA Rock With You Michael Jackson Off The Wall című albumának második kislemeze. 1979.  november 3-án jelent meg.

A dalt Rod Temperton írta. Michael elmondása szerint az Off The Wall munkálatai alatt egyfajta baráti versengés alakult ki közte és Temperton között a dalszerzésben: “Egy napon bejött a stúdióba ezzel a gyilkos groove-val ‘dup, dakka dakka dup, dakka dakka dup’, ezzel az egész melódiával és refrénnel, a Rock With You-val. Én meg: ‘Wow!’ Így amikor hallottam ezt azt mondtam: ‘Oké, most igazán dolgoznom kell.’ Úgyhogy mindig amikor Rod előállt valamivel én is előálltam valamivel és így kialakult közöttünk egy kis baráti versengés.” [1]

A könnyed diszkó-funk dal az album második Nr. 1. slágere lett a Don’t Stop ‘Til You Get Enough után. Joseph Vogel így ír róla Man in the Music című könyvében:  “Valóban, a hangulat, amelyet a tempó, a dallam és a szerkezet előidéz, későbbi R&B énekesek ezreinek tervrajzává vált, R. Kelly-től Ne-Yo-ig. Azonban a dal titka valójában Jackson teljesen egyedülálló hangjában rejlik. “Az a rész, ahol Michael azt énekli, hogy ‘Kislány, amikor táncolsz, olyan varázslat van, ami biztos szerelem’ (‘Girrrrrrrl, when you dance, there’s a magic that must be love’), a legtisztább örömteli pillanat, amit egy popdalban valaha is hallottam”, írja a zenekritikus Steven Hyden.” [2] (A fordításért köszönet az Ember a zenében blognak.)

Az album 1980-tól nyomott verzióin némileg más hangszerelést kapott: hozzáadtak egy jazzes gitárt és tapsot. Az album legtöbb kiadásán manapság ez a verzió található meg, kivéve néhány japán kiadást, amelyen még fellelhető az eredeti, 1979-es hangszerelés.

A dal hivatalos verziói és hivatalos remixei:

Album verzió
Kislemez verzió
Frankie’s Favourite Club Mix
Frankie’s Favourite Club Mix Radio Edit
Masters At Work Remix

A Frankie’s Favourite Club Mixben és a Masters At Work Remixben hallhatunk az album verzió által nem tartalmazott vokálokat és ad-libeket.

A dalhoz készült videót Bruce Gowers rendezte. Egy egyszerű, mégis magával ragadó klip. Michaelt láthatjuk benne felszabadultan énekelni és táncolni flitteres szerelésben, hamisítatlanul a ’70-es évek végének diszkó korszakából.

Az 1992-93-as Dangerous turné kivételével Michael rendszeresen játszotta a dalt a turnéin.

A dalt többen feldolgozták. A teljesség igénye nélkül: Brandy és Heavy D Quincy Jones 1995-ös Q’s Jook Joint című albumán. A jazz gitáros Chuck Loeb Listen című albumán. 1998-ban a D’Influence nevű acid jazz együttes feldolgozása a 30. helyig jutott a brit slágerlistán. Hangmintázza többek között az SWV 1992-es Coming Home című dala, Janelle Monáe 2010-es Locked Inside című dala.  Koncerteken, fellépéseken előadta Usher, Chris Brown, Kelly Clarkson, Mariah Carey stb.

A kislemez B oldalára a Get on the Floor című dal, valamint az USA-ban a Workin’ Day and Night, az Egyesült Királyságban pedig a The Wiz című film egyik betétdala, a You Can’t Win került , amelyet Michael énekelt.

Még többet olvashatsz a dalról a Michael Jackson – Ember a zenében blogon: http://michaeljacksonemberazeneben.wordpress.com/2013/11/09/2-rock-with-you/

Érdemes meghallgatni a dal acapella változatát is, amely jól kihozza az ének nüanszait:

Írta és komponálta: Rod Temperton
Producer: Quincy Jones
Hangszerelte: Rod Temperton (ritmus és vokális hangszerelés), Ben Wright (vonós hangszerelés), Jerry Hey (fúvós hangszerelés)
A felvétel ideje: 1979
A felvétel helyszíne: Allen Zentz Recording, Westlake Audio, Cherokee Studios (Los Angeles, Kalifornia)
Album: Off The Wall

Stílus: R&B, pop, diszkó, dance, funk

Videó

Rendezte: Bruce Gowers

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 1.
Egyesült Királyság: 7.
Spanyolország: 1.
Hollandia: 2.
Kanada: 3.
Új-Zéland: 3.
Ausztrália: 4.
Olaszország: 9.

Forrás:

[1] Bryan Monroe – Michael Jackson: In His Own Words (Ebony magazin, 2007)

[2] Joseph Vogel – Man in the Music (Sterling Publishing, New York, 2011)

Craig Halstead: Michael, Janet & The Jackson Family – All The Top 40 Hits (2013)

Questlove emlékezik az időkre: 132 Michael Jackson emlék

Questlove (írják ?uestlove-nak is – valódi neve: Ahmir Khalib Thompson) dobos, DJ, producer és zenei újságíró – a Grammy-díjas hip-hop együttes, a The Roots dobosa és egyik frontembere az alábbi cikket nem sokkal Michael Jackson halála után írta 2009-ben.

Questlove

1. Emlékszem amikor először láttam tőled a robot táncot ’73-ban a Soul Trainen. Két éves voltam. De az emlékeimben ÉLÉNKEN él. Annyira élénken, hogy a következő két évben azt a táncot adtam elő MINDEN egyes templomi rendezvényen.

2. Emlékszem amikor a szüleim elengedték a nővéremet, hogy megnézzen titeket a Looking Through The Windows turnén ugyanabban az évben. Vett két fekete-fehér 8×10-es fotót az együttesről a koncerten.

3. Emlékszem, hogy azt hittem egy kis pufók, kövér gyerek vagy amiatt ahogy a fotódat kiszélesítették a ’71-es Third Album borítóján.

4. Emlékszem, hogy feldühítettem a nővéremet, amikor elvettem a bélyeggyűjteményét és a bélyegeit felragasztottam az ABC album hátsó borítóján látható képre.

5. Emlékszem, amikor egy vadidegent megkértem az apám showján, hogy vegyen nekem egy lemezjátszót és lemezeket. A következő dolog, amivel visszajött az a Rufus Dance With Me kislemeze, Neil Sedaka Bad Blood kislemeze és a legelső példányom a J5 Lookin’ Through The Windows-ából. Meglepő módon NEM kerültem olyan bajba, mint akkor amikor egy negyeddollárost próbáltam kérni egy idegentől azért, hogy lejátszhassam a Brick House-t a sarki bolt zenegépén.

6. Emlékszem, amikor a nagynéném, Karen letesztelt a Jacksonokból úgy, hogy vette a Get It Together albumborítót és mutogatott (hogy ki kicsoda rajta): *mutat* “Jackie!” *mutat* “Marrron!”.

7. Emlékszem nem értettem, hogy az első négy albumon úgy néztél ki, mint egy gyerek (mint én), de aztán a G.I.T.-en a kettes fázisba léptél és az a magas Off The Wall előtti felnőtt MJ lettél. (Valójában most felnőtt fejjel azt mondanám, hogy a tinédzser Michael nem igazán jött elő a ’75-ös Moving Violationig, de akkor 3 éves voltam, mit tudtam én?)

8. Emlékszem, hogy nem értettem a Motown kiadványok következetlen nyomdai munkáját és azt, hogy ennek következtében az albumaitokat kétféle kategóriába lehetett sorolni: “a sötét logóval rendelkezők” és a “világos logóval rendelkezők”. A sötét logó tengerészkék/lila/vörös volt. A világos sárga/lila/narancssárga. Mindig azon tűnődtem miért ilyen következetlenek a logók. Az első öt albumotokon a sötét logó volt és borzalmas betűtípus (megint csak azt tudom mondani, hogy gyerek voltam és valamiért annak alapján ítéltem meg az albumokat, hogy hogy néznek ki, amikor forognak a lemezjátszón, NEM pedig a zene alapján, amit tartalmaztak), az utolsó három albumotokon a világosabb logó volt és remek betűtípus és ez a fő oka annak, hogy megszerettem a Get It Together/Dancing Machine/MovingViolation albumokat.

9. Emlékszem az intermezzókra a G.I.T-en (különösen Dennis Coffey eleven gitár zörejére a Mama I Gotta Brand New Thing végén) és arra, hogy mennyire ijesztően hangzottak. Sosem hallgattam a G.I.T-et sötétben.

10. Emlékszem egy oldalprofilodra, amit az anyám Essence magazinjában találtam és amin a bal hüvelykujjad túlért a mikrofon fején (mintha az ujjadat szopnád éneklés közben). Kábé 20 évig én is úgy tartottam a mikrofont, egészen addig, amíg el nem kezdtem verselni a korai Rootsban és úgy kezdtem tartani a mikrofonomat, mint Chubb Rock (egyébként mindkettő helytelen).

11. Emlékszem az első magazin kivágásra, amit a nővérem a falra ragasztott. Túl sok ragasztót használt és egy darabkát kiszakított a szemed alatt. NEM volt túl jó látvány amikor gyerekként egyedül ülsz a sötétben és bámulod, te meg egy rossz ragasztás következtében tönkrement fotóról nézel vissza rám és bámulod minden mozdulatomat. *összerázkódik*

12. Emlékszem amikor a nagynéném, Karen megpróbálta nekem elmagyarázni, hogy mi az a földrengés, mert állítólag a Carol Burnette Showban volt egy kisebb földrengés a forgatás alatt, de ti mégsem léptetek ki a karakterből, hanem végigmentetek a jeleneten és improvizáltatok. És később elmondták nekem, hogy mi történt.

13. Emlékszem amikor azon tűnődtem, hogy “vajon a Motown miért próbálna még egy albumot eladni a Dancing Machine-nel”, amikor az a dal már rajta volt egy J5 albumon.

14. Emlékszem amikor a Free To Be You and Me-t énekelted Roberta Flackkel Marlo Thomas műsorában.

15. Emlékszem, hogy MINDEN egyes alkalommal, amikor elmentem a nagymamámhoz el kellett neki játszanom a “Jermaine sír” paródiát, ami úgy kezdődik, hogy “a karácsony nem lesz ugyanolyan idén”.

16. Emlékszem, hogy megkérdeztem az anyámat: “Miért gázolták el a rendőrt az autójukkal az albumborítón?”

17. Arra is emlékszem amikor a fejemet vakartam, hogy ugyanez a rendőr csak egy büntetőcédulát adott nekik ezért… Képzeld el amint 5 fekete fickó egy Rollsban – a sofőr egy strici kalapban (Marlon) – elgázol egy rendőrt ÉS a motorját és mindkettő az autó ALATT köt ki az 1970-es évek Los Angelesében és ezért csak egy büntetőcédulát kap? EMBER, az a Spielberg CSODÁLATOS!

18. Emlékszem a negyedik fellépésetekre a Soul Trainben és arra, hogy egy kicsit csalódott voltam amiért nem énekeltétek el a Breezy-t.

19. Emlékszem amikor megpróbáltátok megpróbáltátok Vicki “Mama’s Family” Lawrence-t megtanítani a Body Language-re a Carol Burnette Show-ban (és Carol Anybody Named Jackson című dalára).

20. Emlékszem, hogy olyanok voltatok, mint valami fekete szuperhősök, mert MINDEN televíziós fellépésen úgy tűnt képesek vagytok öt láb magasra ugrani lassított felvételen.

21. Emlékszem a visszhang effektekre a G.I.T. és a Moving Violation albumon, ami felkeltette az érdeklődésem a visszhangok használata iránt az albumokon.

22.Emlékszem hogy te és a testvéreid elrappeltétek a jelölteket az 1976-os American Music Awardson. (Erre rosszul emlékszik Questlove, ugyanis ez valójában az 1977-es Grammy-n történt.)

23. Emlékszem amikor az apám elmondta nekem, hogy elhagytátok a Motownt.

24. Arra is emlékszem amikor Kenny Gamble és az apám arról beszélgettek egymással, hogy Ken és Leon (Huff) lesz a producere az új Jacksons albumnak.

25. Emlékszem, hogy vegyesek voltak az érzéseim az Epic ÉS A Philadelphia International logóinak a fúziója miatt – ahogy osztoztak ugyanazon az unalmas téren (az albumokat a logó alapján ítéltem meg és annak alapján hogy hogy néztek ki, amikor forogtak).

epic philly logo

26.  Emlékszem a rádió reklámokra, amiket hallottam az új Jacksons lemezről és arra, hogy valahogy úgy gondoltam, hogy az albumnak szó szerint “Smash Self Titled” (kb. “önmagukról elnevezett sláger” album) lemez lesz a címe.

26. Emlékszem, hogy arról álmodoztam ugyanazzal az albummal kapcsolatban, hogy ha ti, rossz anyaszomorítók, elgázoltatok egy rendőrt a legutóbbi albumotok borítóján… akkor most ezen az újon biztosan ablakokat fogtok betörni. (Nem sejtettem, hogy kábé 15 évvel később tényleg ablakokat fogsz betörni az egyik albumod első kislemezén.)

28. Emlékszem, hogy minden szerdán este nyolc órakor ott ültem a tévé előtt és néztem a Jacksons Varieté Show-t, amit Damon “Lamont You BigDummy” Wilson poszt-Stanfort projektje, a Baby I’m Back követett a poszt-Mrs. Butterworth Kim Fieldsével.

29. Emlékszem, hogy David Letterman epizód szereplő volt ugyanabban a show-ban. (Éppen úgy, ahogy emlékszem, hogy Jay Leno pedig a Billy DavisJr/Marylyn Mccoo Varieté Show-ban volt.)

30. Emlékszem, hogy a kölykök az osztályomban azért ugrattak ahogy csináltam azt a “jobb láb a levegőben, miközben a bal láb előre ugrik” táncot, ami Mike védjegy táncmozdulata volt 1976 és 1982 között.

31. Emlékszem amikor az első zenei videótok, a Goin’ Places megjelent a helyi főműsoridős showban.

32. Emlékszem amikor találkoztam a bátyámmal, Tony-val ’77-ben, aki megvette nekem 8 sávos szalagon a Goin’ Places albumot.

33. Emlékszem amikor benne voltál a Sesame Street karácsonyi különkiadásában és volt egy jeleneted a zsémbes Oscarral a fukarságról.

34. Emlékszem, hogy havazott és az apám elvitt a kedvenc anyás-apás helyemre az 52. utcában, amit King Jamesnek hívtak és megkaptam a Goin’ Places-t 8 sávos szalagon.

35. Emlékszem, hogy MENNYIRE zokogtam amikor megpróbáltam meggyőzni a nagyszüleimet arról, hogy “igenis a szüleim megengedik, hogy felkeljek és megnézzem a Soul Traint hajnali 1 órakor!!” Don (Cornelius) egy teljes showt szentelt nektek és NEM létezett, hogy én elszalasszam.

36. Emlékszem, hogy felkeltem éjjel 11 óra 45 perckor és kinavigáltam magam a nyikorgó ágyamból (14 perc), kinyitottam az ajtót (5 perc), a folyosón a fürdőszobába (8 FÁJDALMAS perc – majdnem elkaptak úgy döntöttem, hogy ha elkapnak azt mondom, hogy csak a fürdőszobába mentem – ha ABBAHAGYJÁK a horkolást), lehúztam a WC-t és sikerült eljutnom az első hét lépcsőhöz anélkül, hogy használtam volna a lábamat (lassan lecsúsztam a korláton; 3 perc); Tom “Mission Impossible” Cruise módjára a maradék 11 lépcsőfokot percenként egyesével vettem és közben eldöntöttem, hogy a színes tévét válasszam-e a nappaliban, amely egy szagot hagyott maga után, ha be volt kapcsolva VAGY pedig a konyhait, aminek 12 hüvelykes fekete-fehér képernyője volt (és ahol egerek rohangáltak). Ez a Soul Train megérte, hogy szembenézzek a félelmeimmel, így a konyhába mentem és megnéztem az egész showt, dacolva az apám szüleivel, akik 10 órakor ágyba parancsoltak. Ha elkaptak volna, akkor a falusi nagybácsikáim eljöttek volna és elverték volna a fenekem AMELLETT, hogy az apám is azt tette volna, miután hazatért a turnéról. Olyan botrány lett volna belőle, mint a pornóból egy keresztény házban, de megérte.

37. Emlékszem, hogy abban a showban láttam tőletek a kedvenc videómat, a tüköreffektekkel túltöltött Blame It On The Boogie-t.  Ez volt az a pillanat, amikor a Soul Train iránti és a Jacksons iránti megszállottságom találkozott egymással.

38. Emlékszem amikor a lányok felszaladtak hozzád a színpadra és a rendőrök játékosan feloszlatták őket a Shake Your Body (Down To The Ground) alatt. És én (már megint) azt gondoltam, hogy a rendőrök le akarnak tartóztatni titeket.

39. Emlékszem, hogy teljesen odavoltam a JACKSONS logóért ezen a turnén (Destiny turné – a ford.) és azért, hogy minden tévé showban ott volt és én minden iskolai füzetemet telerajzoltam vele.

40. Emlékszem ennek a shownak minden részletére, és mivel csak egyszer láttam újra és újra és újra visszajátszottam a fejemben 20 éven át egészen addig, amíg rá nem bukkantam egy felvételére (a világ minden helye közül éppen Tokióban) és megleptem magam azzal, hogy EGYETLEN részletet sem hibáztam el azok után, hogy 20 évvel korábban láttam.

41. Emlékszem arra a napra, amikor az apám megvette nekem a Switch egyik lemezét és a Jacksons Destiny albumát egy 8 sávos szalagon.

42. Emlékszem arra, hogy a Things I Do For You alatt minden zihálás után felfelé rántottat a fejed, mintha részint koreográfia lenne, részint egy idegi ritmikus rángás. Úgy tűnt többször csinálod ezt, mint a korábbi védjegy mozdulatodat, a forgást.

43. Emlékszem, hogy az anyám azt mondta nekem, hogy egy életen át nyakmerevítőt kell majd hordanom, ha állandóan ezt a “rángást” csinálom… 31 évvel később még mindig csinálom ezt a rángást puszta megszokásból.

44. Emlékszem, hogy később felfedeztem, hogy a 8 sávos szalagon a dalok sorrendje össze van keverve.

45. Emlékszem, hogy nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy a Things I Do For You-ban nincs rajta a lemezen a “fade out” (kitűnés) úgy ahogy a 8 sávos szalagon rajta van, így amikor átváltottam kazettára átmásoltam a 8 sávosról a fade out-ot csak hogy okostojás legyek.

46. Emlékszem, hogy az anyám és én bámultuk a Destiny album borítóját és nagyon lenyűgözött minket a páva a hátsó borítón.

47. Emlékszem, hogy a Destiny albumotokon láttam először a vadonatúj Epic logót.

48. Emlékszem amikor a Midnight Special vendégei voltatok és Jermaine újraegyesült veletek a címadó dalban és én észrevettem egy közös motívumot az összes tévés fellépésetekben abban az időben: mindig van egy jelenet azzal a lassított felvételen mutatott ugrálással. Plusz annak a dalnak a csúcspontján te és Tito lassított felvételben birkóztatok. Tito majdnem elesett kétszer egyébként, aztán mind felemelkedtek a levegőbe – lassított felvételen. Ha volt valaha fura előadás.

49. Emlékszem, hogy a következő héten az American Bandstandben szerepeltetek, de egy kicsit csalódott voltam, hogy nem mutattátok be a Can You Feel It videót.

50. Emlékszem a nővérem be nem tartott ígéretére, hogy el fog vinni a Destiny turnéra.

51. Emlékszem, hogy én és az unokatestvérem, Kevin csináltunk egy tánc koreográfiát a Shake Your Body-ra a családi piknikre, ami arra a napra esett, amikor megtudtam, hogy Minnie Ripperton meghalt.

52. Emlékszem a legelső alkalomra, amikor hallottam egy dal REMIXÉT és hogy leesett az állam és a kérdések özönére, amivel bombáztam a bosszús nővéremet a Shake Your Body (Down to the Ground)-ról.

53. Emlékszem, hogy felkeltem reggel 9-kor, hogy megnézzem a Wiz korai előadását a belvárosban, s amikor odaértem már 300 ember állt sorban.

54. Emlékszem, hogy hazafelé majdnem sírtam mert 4 előadásra már az összes jegy elkelt.

55. Emlékszem, hogy a következő napon újra megpróbáltam és kaptunk jegyet a délután 4:30-as előadásra (épphogy).

56. Emlékszem amikor az emberek egy moziban maradtak csak hogy kétszer lássanak egy filmet – mint ahogy mi tettük a Wiz esetében.

57. Emlékszem arra a családi kirándulásra, amikor kiöltözve elmentünk megnézni az Amityville Horror Show-t az autós moziban… és amikor hazamentünk ott volt az… a Don’t Stop ‘Til You Get Enough éppen akkor debütált a WDAS-en. Ember, leesett az állam!

58. Emlékszem, hogy elszaladtam King James-hez és arról az új kislemezről kérdeztem, amiben az van, hogy “keep up with the four star”. (Ők meg csak néztek rám mint valami őrültre.)

59. Emlékszem, hogy ’79 őszén Pittsburgh-ben voltam és az apám és én a Carlton házból egy lemezbolt felé tartottunk és ő azt mondta nekem, hogy választhatok a Heatwave Property-je vagy Michael Jackson Off The Wallja között. Kérlek ne kérdezd meg, hogy miért választottam az előzőt! Megszállottja voltam Rod Temperton munkáinak és hallanom kellett a Therm Warfare-t. (Nem tudtam, hogy mindkét világból a legjobbat kaphattam volna, ha az Off The Wallt válaszom, de hát még csak 8 éves voltam.)

60. Emlékszem, hogy hat órával később arra kértem az anyámat, hogy vegye meg nekem az Off The Wallt egy áruházban. Jackpot!

61. Emlékszem, hogy a lámpa fényéhez tartottam a zoknimat remélve hogy így a sötétben majd világítanak mint azok a zoknik az album hátsó borítóján.

62. Emlékszem az első alkalomra, hogy hajnali 4 óráig fennmaradtam: az Off The Wallt hallgatni.

63. Emlékszem, hogy nem tudtam abbahagyni az “oooooooaaaiigt ooofffmyyyyyyyeeeehhhhhhhhh…….llllleieiiieiiiiiief…..mmmmmmh hmhmmmm” hallgatását. Az a szar halálra fagyasztott, mint amikor először lát az ember pornót. Tényleg sírt a saját albumán?!!?

64. Emlékszem, hogy elolvastam az összes ajánlást az albumborítón és azon tűnődtem vajon része vagyok-e a “gyermek évének” – hogy így úgy érezhettem, mintha ezt az albumot nekem dedikálták volna.

65. Emlékszem hogy láttam mindazoknak a szerepét akik részt vettek annak az albumnak az elkészítésében és tanulmányoztam mindent a fúvós hangszereléstől a vonós hangszerelésen át a ritmus hangszerelésig (ez mindig zavarba ejtett engem).

66. Emlékszem hogy egy ÚJABB turnét bejelentettek és én kaptam még egy be nem tartott ígéretet.

67. Emlékszem, hogy a 20/20 készített egy mély riportot a Jacksonsról. Az első napon az iskolában (a negyedik osztályban) csak erről beszéltünk. Ez volt az első alkalom amikor találkoztam nem MJ rajongók közönyével, akik majdnem kaptak egy verést azért mert kigúnyolták a magas hangodat.

68. Emlékszem, hogy Traci Hall az iskolámból volt a kútfeje minden MJ hírnek. Az apja legendás rádió DJ volt Philly-ben és mindig voltak promóciós albumai. Én azelőtt még sosem láttam ilyet (és azt gondoltam ezek különlegesek). Hazaszaladtam és Crayola vízfestékkel megjelöltem az apja összes olyan albumát, amin az a felirat volt, hogy “nem eladásra: csak promóciós anyag”…  amit az ő pénztárcája bánt.

69. Emlékszem Wolfman Jack műsorában az M együttes Pop Muzik és MJ Don’t Stop videóinak a premierjére a Midnight Specialban. Azon tűnődtem, hogy hogy sikerült azokat a kaleidoszkóp és üveggolyó dizájnokat abba a videóba varázsolnia.

70. Emlékszem, hogy megkérdeztem az anyámat, hogy mi történt az afrofrizurájával és hogy miért néz úgy ki a haja ahogy most kinéz.

71. Emlékszem, hogy a nagyanyám csavaróit tettem a hajamba, hogy az én hajam is úgy göndörödjön. Csak később fedeztem fel a jheri curl kifejezést és mindkét szülőm szigorú NEM-mel válaszolt, amikor könyörögtem érte.

A jheri curl frizura a '80-as évek első felében volt divatos az afro-amerikai férfiak körében.

A jheri curl frizura a ’80-as években volt divatos az afro-amerikai férfiak körében.

72. Emlékszem hogy én és Mwanamke Jordan mindketten bevittük az iskolába az Off The Wall albumunkat és én odalopóztam, amikor hátat fordított és kicseréltem a lemezeinket, mert az enyémen volt egy ugrás a I Can’t Help It közben.

73. Emlékszem arra a napra, amikor a Jacksonok felfordulást okoztak azzal, hogy eljöttek a Broad Streetre meglátogatni Gamble-t és Huffot az irodájukban, ami az iskolám mellett volt. Az egész iskola megőrült és sikerült elkapnunk egy pillantást belőlük, amikor kihajtottak.

74. Emlékszem, hogy Traci Hall elmesélte annak a koncertnek minden részletét, ami nekem elég jó volt, mert addigra nyilvánvalóvá vált számomra, hogy én NEM fogom látni ezeknek a macskáknak a koncertjét.

75. Emlékszem arra az éjszakára, amikor néztem az American Music Awardsot és azt amiről azt gondoltam, hogy egy csomó díjat nyertél. És azt hiszem megjegyezted, hogy “3 makes me happy” (“három boldoggá tesz”).  Arra is emlékszem milyen őszinte arcot vágtál, amikor a Kool and the Gang Ladies’ Night-jára groove-oltál.

@2:51

76. Emlékszem, hogy végig kellett ülnöm egy teljes UNICEF showt, csak, hogy láthassalak előadni a Rock With You-t és hogy olyan szavakról kérdezgettem közben, mint “humanitárius” és “filantrópia”.

77. Emlékszem az első utamra a Virgin-szigetekre és hogy találkoztam az első MJ hasonmásommal. Persze nem teljesen nézett úgy ki, mint ő, de messziről ő is olyan nyurga volt és úgy járt, mint MJ (és ő volt az első DJ, akit láttam cuttingolni és scratchelni, úgyhogy duplán jó pont).

78. Emlékszem az Off The Wall eredeti verziójára, amin NEM volt taps a Rock With You-ban és nem volt gitár a Get on the Floor-ban.

79. Emlékszem, hogy alig voltam ébren, amikor a Midnight Specialban a Rock With You premierje volt. Kevesebb üveggolyó.

80. Emlékszem arra a napra, amikor Traci leszállította annak a hírét nekem, hogy az öcséd, Randy majdnem meghalt egy autóbalesetben Hollywoodban.

81. Emlékszem, hogy megvettem a Blues & Soul magazint és hogy te valami olyasminek adtad meg a receptjét, aminek az volt a neve, hogy “becsomagolt csirke” – azt hittem, hogy te csináltad ezeket a saját kezeddel.

82. Emlékszem a Motown SZÁMOS összedobott albuma közül az elsőre és arra, hogy azt hittem, hogy a One Day In Your Life egy ÚJ album.

83. Emlékszem, hogy nem tudtam mit jelent a Triumph szó, amikor először hallottam annak az albumnak a címét.

84. Emlékszem, hogy amikor kijött a Right On! szuper különkiadása egy örökkévalóságba telt, míg összegyűjtöttem 5 dollárt, hogy meg tudjam venni.

85. Emlékszem, hogy az egész család összegyűlt anya és apa szobájában, hogy megnézzük a Diana Special-t, amikor Michael előadta a Rock With You-t és az Upside Down-t.

86. Emlékszem, hogy kaptam egy LaToya Jackson kazettát egy jó bizonyítványért az 5. osztályban. A Night Time Lover miatt választottam. (Ezt a dalt Michael írta – a ford.)

87. Emlékszem, hogy elolvastam a Jacksonsról szóló vezércikket az Ebony magazinban és úgy döntöttem, hogy az egyetlen módja annak, hogy bejussak ebbe a családba az, ha elárverezem a nővéremet. Nem hiszem, hogy bánta, mert nem volt olyan nő, aki egy ponton ne álmodozott volna arról, hogy hozzámegy Mike-hoz.

88. Harmadikra szerencse. SOSEM fogom elfelejteni az első Jacksons koncertemet.

89. Emlékszem a fejrángatós és ujjal mutogatós táncra és hogy MIND utánoztuk miután elmentünk a koncertre.

90. Sajnos szeretném elfelejteni azt a büntetést, amit a Jacksons Live album incidensért kaptam.

91. Emlékszem, hogy úgy játszottam a Jacksonokat, mintha szuper barátok lennének és valahogy mindig Titóval fejeztem be.

92. Emlékszem, hogy a Soul Trainből ismert Lou Ski mindig az MJ imitálás SZAKÉRTŐJE volt. Mivel akkor még nem volt YouTube, nekünk csak ez volt. (Pedig ő nem is úgy nézett ki, mint te. Egy 195 cm magas fekete-mexikói volt, de ugyanúgy pózolt a zoknijáig.)

93. Emlékszem, hogy Don lejátszotta a Can You Feel It videót a Soul Train Brothers Johnson/LaToya Jackson epizódjában. Össze voltam zavarodva, mert korábban még sosem láttam olyan videót, amiben a dal megalkotói nem énekelték a dalukat. Nem beszélve a sok speciális effektről.

94. …és emlékszem, hogy ugyanezt a videót egy fél órával később lejátszották az American Bandstandben is.

95. Emlékszem amikor Shawn Riley nekem adta a programfüzetét a Triumph turnéról.

96. Emlékszem a Rock and Soul azon számára, amiben Steve Ivory készített egy profilt, ami aztán nyilvánvalóan egy bepillantás volt abba, ami később a Thriller album lett. És arra, hogy akkor fedezted fel a dob gépet.

97. Arra is emlékszem, hogy ugyanabban a számban azt mondtad, hogy egy napon a japánok ki fognak találni egy olyan gépet, aminek a segítségével a nem-énekesek is tudnak majd énekelni, mert egy számítógép fog helyettük énekelni. (Ó, ha tudtad volna!)

98. Emlékszem amikor először olvastam a Rolling Stone kritikáját a Thrilleről, ami elindította a megszállottságomat a lemezkritika rovat és a rajzos illusztrációk iránt, amelyek abban a magazinban vannak. Természetesen ez megkönnyítette a karácsonyi kívánságomat: 1982 decemberében kaptam meg a Thrillert, amikor Puerto Ricóban voltam.

99. Emlékszem az interjúdra az Ebony Jetben 1982-ben, amiben arról beszéltél, hogy komolyzenét hallgatsz, ami engem is kíváncsivá tett aziránt a dolog iránt.

100. Emlékszem, hogy a nagynéném Delores megvette nekem a Rolling Stone “Élet férfiként” címlap sztoriját. Az első RS címlap sztori, amit elolvastam.

101. Emlékszem, hogy felfedeztem egy teljes doboz Right On! és TCB! magazint (a nővéremtől) a pincében és hogy 3 hétbe telt, amíg kialakítottam egy Jackson szentélyt a falaimon.

102. Emlékszem, hogy egyre több és több utcai árust láttam MJ posztereket árulni…

102a. … aztán pólókat…

102b. … aztán jelvényeket…

102c. … aztán egy másik héten zsebkönyveket és tárcákat…

102d. … és zoknikat?

102e. … és MJ cipőfűzőket?

103. Emlékszem, amikor nyolc hónap leforgása alatt az 52. utca nyolc macskájából blokkonként 19 macska lett. És ez azelőtt volt, hogy…

104. …hogy én NEM csináltam meg időben a házi feladatomat a Motown 25 előtt. Azt a showt annyira látni akartam, hogy elhanyagoltam a félévi beadandó tudomány dolgozatomat, hogy megnézzem. Tudtam, hogy bajba kerülök, de kit érdekelt? Elszánt voltam arra, hogy történelmet lássak. Nem mintha előre tudtam volna, hogy történelmet fogsz csinálni, de a Motown 25 reklámja alapján és a forgás alapján, amit ott csináltál TUDTAM, hogy az egy fontos történelmi este lesz.

105. Emlékszem, hogy hol voltam abban a másodpercben, amikor láttam.

106. Emlékszem, hogy másnap betegnek tetettem magam, hogy meg tudjam csinálni a dolgozatot.

107. Emlékszem, hogy a következő napon Briant, Markot, Robertet, Johnt és engem leküldtek az igazgatói irodába, mert mind összekaristoltuk a padlót a mokaszin cipőinkkel miközben próbáltuk a tudod mit utánozni. Négy órát töltöttünk azzal, hogy MINDEN egyes cipőnyomot felsúroltunk a márvány padlóról. Az unokatestvérem elmondta, hogy az ő katolikus iskolája is hasonló büntetéseket rót ki mindenkire, akit moonwalkozáson kaptak az iskolában.

108. Emlékszem arra, hogy ekkorra már NEVETSÉGES mennyiségű árus jelent meg az 52. utcában: mindenféle méretű poszterek, jelvények, kulcstartók, tárcák, dzsekik, láncok – minden amit el tudsz képzelni. Olyan volt, mint annak a soul verziója, amit Krisztus felfedezett a János 2:14-16-ban.

109. Emlékszem, hogy egyetlen este alatt elolvastam Nelson George MJ életrajzát és aztán csináltam róla egy olvasónaplót.

110. Emlékszem arra a napra, amikor az iskolában játék nap volt és úgy mogyorón találtak kidobósozás közben, hogy egyből megismertem milyen fájdalmat állnak ki a nők, amikor megjön a havijuk, de tudtam, hogy  ŐK legalább ki tudják állni.

111. Arra is emlékszem, hogy a dátum 1983. december 2. volt.

112. Emlékszem, hogy az iskola nem bízta a véletlenre és gyorsan kórházba vittek… és az orvos benntartott éjszakára. Közben…

113. …emlékszem, hogy az unokatestvérem (aki a külvárosban élt) kicikizett, mert ő látta a Thriller világpremierjét.

114. Emlékszem, hogy telefonon “néztem” azt a videót és megpróbáltam elképzelni mi zajlik benne.

115. Emlékszem amikor könyörögtem az apámnak, hogy nézhessem az American Music Awards-ot a napi 3-4 dob próbám helyett. Megengedte. Boldog voltam.

116. Emlékszem, hogy egy hónappal később ugyanezt kértem a Grammy-vel kapcsolatban és hogy akkor is teljesült a kívánságom.

117. DE arra is emlékszem, amikor Wynton Marsallis megköszönte az apjának, hogy arra KÉNYSZERÍTETTE, hogy napi 5 órát gyakoroljon a trombitáján, amikor átvette a klasszikus zenei díját. Mire az apám azzal reagált, hogy “azonnal a pincébe most!” (Az anyám szót emelt az érdekemben azzal, hogy a szomszédoknak nem tetszene, ha éjszaka 10:40-kor dobolást kellene hallgatniuk, így AKKOR megmenekültem.)

118. Emlékszem, hogy akkorra már több, mint 200 árus volt az 52. utcában, akik bootleg MJ bőrdzsekiket árultak.

119. Emlékszem, hogy az anyám vett nekem egy ilyen bootleget 1984 húsvétjára.

120. Emlékszem, hogy letörtem az unokatesóm fogát amiért kigúnyolta a szerelésemet aznap.

121. Emlékszem, hogy még egy hét büntetést kaptam ezért.

122. Emlékszem, hogy az egyetlen fénypontja annak az időszaknak az volt, hogy az órás rádióban hallottam a Tell Me I’m Not Dreamin’ premierjét veled és a bátyáddal (Jermaine-nel – a ford.).

123. Emlékszem, hogy a When Doves Cry volt a Michael vs. Prince szindróma kezdete.

124. Emlékszem amikor az apám azt mondta, hogy Kansas City-be megyünk a demokrata párt gyűlésére… nem tudtam, hogy ott kezdődött az a kis turné is, amit Victory turnénak hívtak és, hogy éppen ott volt az IS abban a városban.

125. Emlékszem, hogy 1984 nyara volt a legjobb az emlékeimben. Nem volt reményem arra, hogy láthassak egy 30 dolláros showt (addig az volt a legdrágább jegy) és az apám kigondolt egy trükköt az egész család számára: üzérkedni a jegyüzérekkel.

126. Emlékszem az üzérek kétségbeesettségére, akik több jegyet vásároltak fel, mint amennyivel bármit is kezdeni tudtak volna és lementek 10 dollárig a Victory turné jegyeivel. Így aztán az egész család elment megnézni a koncertet… mindössze 50 dollárért.

127. Emlékszem, hogy ABBAN AZ ÉVBEN én nevettem ki ugyanazt az unokatesót, aki “Thriller mogyorónak” hívott az előző évben, mivel vihar volt a Victory turné Philly-i állomásán, így azt a koncertet elhalasztották… decemberig.

128. Emlékszem, hogy ’84 decemberében megnéztem a pót koncertet. Az volt a harmadik Jacksons show-m.

129. Emlékszem a napra, amikor hallottam, hogy kiléptél a Jehova tanúitól.

130. Emlékszem arra a napra, amikor a We Are The World premierje volt a rádióban.

131. Emlékszem a napra, amikor a Bad megjelent és azon a napon tudtam meg azt is, hogy meghalt Scott LaRock.

132. 1 000 000 000 000 – nem tudok többet írni, srácok… először úgy volt, hogy 10-et írok, aztán 100-at, aztán nem tudtam leállni.

Az emlékeim simán megtölthetnének 1 millió blogot. És most már csak az emlékeim vannak. Egy részem úgy érezte, hogy le kell írnom mindezeket az emlékeket, hogy emlékeztessem magam arra mekkora hatással voltál az életemre. Olyan mindenütt jelenlévővé váltál, mint a víz és a fény vagy a kenyér és könnyű elfelejteni, hogy mekkora hatással voltál. Te voltál az oka annak, hogy egyáltalán voltak fehér, ázsiai és latin barátaim az iskolában (nos, Dr. J is szerepet játszott ebben – aztán hamarosan jött Prince és a hip-hop is) és te voltál az a híd is, aki össze tudta hozni a tanárokat és a diákokat az iskolámban. Szomorú vagyok, hogy nem tudtalak megnézni egy utolsó alkalommal. De boldogabbá tesz, hogy már békességben vagy. Az emlékeim több, mint elegendőek arra, hogy kitartsanak egy életen át.

Köszönöm, Mike

-?uesto

Forrás: http://www.okayplayer.com/news/uestlove-Remembers-The-Times-132-Michael-Jackson-Memories.html

John Pidgeon interjúja Michael Jacksonnal (1980. január)

Az alábbi interjút 1980 januárjában készítette John Pidgeon egy brit rádiós zenei dokumentumszéria keretében. Nem egészen fél évvel korábban jelent meg Michael első felnőtt szólóalbuma, az Off The Wall és éppen a Jacksons Triumph című albumán dolgozott a testvéreivel.

Az interjú elég furcsa módon zajlott: Michael kikötötte, hogy a riporter közvetlenül hozzá nem intézheti a kérdéseit, hanem a szintén jelenlévő akkor 13 éves húgának, Janetnek kell feltennie őket, aki továbbítja azokat felé. Hogy ennek mi volt az oka? Excentrikusság? Valamiféle imázst próbált ezzel építeni? Vagy egyszerű tréfa? Ki tudja? Később mindenesetre erről leszokott, de ez az interjú így zajlott. A könnyebbség kedvéért én a kérdéseket úgy fordítottam, mintha Pidgeon közvetlenül Michael felé intézné őket, nem pedig egyes szám harmadik személyben Janeten keresztül és Janet közvetítését is kihagytam. Az interjú hat részletben fent van a YouTube-on audióként, de elvileg össze vannak fűzve, így automatikusan továbbugrik az egyes részek után a következőre. Íme tehát az audió:

És a magyar fordítás:

John Pidgeon: Ha vissza tudnánk menni oda, amikor elkezdtétek – amikor a Jackson 5 elkezdte. Hogyan illeszkedtetek be a Motown felépítésébe?

Michael Jackson: Volt egy shownk a Regal színházban, Chicagóban. Egy ilyen tehetségkutató típusú show. És nyertünk. És ott volt Gladys Knight és egy fickó Bobby Taylor és ők meséltek a Motownnak rólunk és a Motownt érdekelte, hogy meghívjon minket egy meghallgatásra. Úgyhogy elmentünk Berry Gordy villájába Detroitba – medence volt a házban és az összes Motown sztár ott volt: a Supremes, a Temptations, a Marvelettes, a Miracles. És meghallgattak minket és imádták. És Diana Ross külön odajött hozzánk a koncert után, amit adtunk nekik. Megpuszilt minket és azt mondta csodálatosak voltunk és azt mondta, hogy különleges szerepet szeretne játszani a karrierünkben és így kezdődött. És aztán megcsináltuk az első kislemezünket az I Want You Back-et, ami aranylemez lett, aztán az ABC-t, a The Love You Save-et, a Never Can Say-t, és így tovább és tovább. És így kezdődött.

JP: Smokey Robinson volt a lemeztársaság alelnöke. Ő vagy Berry Gordy foglalkozott elsősorban a csapattal?

MJ: Berry volt a Jacksonok fő felügyelője. Ő volt a fő menedzser. Ő volt a feje az egész karrierünknek a Motownnál. Berry Gordy, tudod, amint azt a világ is tudja a Motown Records tulajdonosa. És csupán két együttest menedzselt személyesen a Motown teljes történelme során – a Supremes-t és a Jackson 5-ot. Szóval ő volt a fő erő mögöttünk, valamint az apám és az anyám.

JP: A Jacksonok egy olyan időszakban csatlakoztak, amikor a Motown bizonyos változásokon ment keresztül. Érezted-e akkoriban, 1970 körül, hogy ti vagytok a Motown vezérlő fénye, miközben mások távoztak a lemeztársaságtól?

MJ: Igen, ez igaz. Akkoriban ennek nem voltunk tudatában, egyszerűen csak izgatottak voltunk, hogy a társaságnál lehetünk. Berry Gordy-nál laktunk. A csapat fele Berrynél élt másfél évig, a másik fele Diana Rossnál. Berry egy domb tetején lakott, Diane pedig csupán egy háztömbnyire tőle. Ez nagyon izgalmas volt, tudod, nagyon élveztük. Nem gondoltunk a stresszes évekre a Motownnál. Nekünk jól ment, mert nagyon jól éreztük magunkat, volt egy nagy turnénk és minden, amit akartunk.

JP: Amikor olyan fiatalok voltatok sok beleszólásotok volt-e a karrieretekbe és abba a zenébe, amit játszottatok?

MJ: Nem. Főleg azt csináltuk, amit mondtak nekünk. Tudod, volt egy kis beleszólásunk abba, hogy egy dal hogy hangozzon, bla-bla, de főleg azt tettük, amit Berry akart tőlünk és az mindig jó is volt. Azt mondanám, hogy a Motown volt a legjobb iskola a számomra, tényleg, az volt a legjobb. A legjobb emberek némelyike ott volt és ma is ott van. Hihetetlen.

JP: Tehát ha ez egy iskola volt, akkor milyen dolgokat tanultál meg a lemezkészítésről?

MJ: Tanultam a produceri munkáról, megtanultam, hogyan kell megvágni egy dalt a produceri munka mellett, rengeteg dolgot megtanultam a dalszerzésről és… az egész dolog, az, hogy Stevie Wonder mellett lehettem, hogy ott ülhettem az ő lemezfelvételein és tanulhattam, az hihetetlen volt. Az ahogy egy producer diktálja nekem, hogy mit akar, meg minden, és hogy hogy akarja – ez az egész a legjobb tanulási lehetőség. Csodálatos volt. A legjobb iskola.

JP: Említetted, hogy ott voltál egy Stevie Wonder lemezfelvételen. A Motown tehát valóban egy nagy család volt?

MJ: Igen, nagyon igaz, hogy az volt. Mindenki együtt dolgozott. Lemezfelvételed volt és Berry Gordy csak besétált és megváltoztatott dolgokat és ettől senki nem lett dühös. Azt mondta: “Ne úgy csináld, próbáld meg így! Azt akarom, hogy ezt énekeld, Michael. Énekeld azt, hogy ’yeah’ néhányszor ott, vagy változtasd meg azt a sort. Azt akarom, hogy dolgozz ezen a szövegen.” Olyan volt, mint a Disney stúdiók módszere, mint amikor Walt Disney bejött és egyik stúdióból a másikba ment és ösztönzött mindenkit, mint ahogy egy méh hordozza szét a pollent. Csak egyik helyről a másikra ment, hogy így ösztönözzön embereket, hogy a megfelelő úton tartsa őket. Berry csodálatos volt abban, hogy vett egy dalt és a megfelelő irányba vitte azt el, a megfelelő ízeket adta hozzá, hogy sláger legyen. Tudta, hogy ahhoz mi kell. És nem mindenki képes erre. Ő egy igazán nagy figura.

JP: Nem volt-e számodra frusztráló, hogy mások mondták meg hogyan csináld a dalaidat? Nem akartad volna egy bizonyos módon csinálni?

MJ: De igen, sokszor. Volt néhány vitám néhány producerrel a Motownnál arról, amiről most kérdeztél. És ez egy elég sarkalatos dolog lett. Berry Gordy lejött a stúdióba és… egy kicsit elszabadultak az indulatok, de végül megoldottuk és igazam volt. A producer azt akarta, hogy egy bizonyos módon ejtsek ki szavakat. Azt mondtam neki: “ha olyan precízen ejted ki a szavakat az elvesz a dal érzéséből” és ezen egy kicsit összevitatkoztunk. De végül pont került a végére és igazam volt és… [nevet] nyertem. De jó lecke volt, mert tudtam mit akar, de amit akart az annyi mindent elvett.  Tényleg.

JP: Mi a helyzet a vezető szereppel a Jacksonsban? Amikor elkezdtétek akkor a legidősebb volt a főnök, de ahogy ti többiek nőttetek nem akartatok egyre több beleszólást a dolgokba?

MJ: Igazából nem volt hierarchia a csapatban. Az emberek mindig engem hívtak vezetőnek, mert mindig én táncoltam és énekeltem elöl, de tényleg nem volt vezető. Mindig felnéztünk Jackie-re, mert ő a legidősebb bátyánk, fölénk tornyosult és nagyon tiszteljük, de tényleg nem volt vezető. Hagytuk, hogy a közönség válassza ki, hogy mit kedvel, hiszen ez értük van és ha valakit vezetőnek akarnak hívni az rendben van.

JP: Mi a helyzet a csapattal akkor, amikor a Jacksonok maguk között hoznak döntéseket arról, hogy milyen anyagot akarnak énekelni – ilyenkor ki döntött végül?

MJ:  Mind leültünk együtt és megbeszéltük, megvitattuk – de ez sosem fordult veszekedésbe, csak leültünk… az a helyzet, hogy többnyire ugyanolyan ötleteink voltak, úgyhogy ez sosem volt igazán olyan probléma, hogy „nem, így fogjuk csinálni, nem, neked úgy tetszik, nem, nem csinálhatjuk úgy”. Többnyire ugyanolyan ötleteink vannak. Ha van valakinek egy jobb ötlete az adott helyzetre, akkor azt mondjuk „igen, ez egy jó ötlet”. Soha nem jutottunk el oda, hogy szavazzunk, vagy, hogy egy személynek nagyobb hatalma legyen, mert ő a vezető, de mindnyájunknak megvannak a saját ötleteink.

JP: És az kinek az ötlete volt, hogy szólókarrierbe is kezdj az együttes mellett?

MJ: Az Berry Gordy ötlete volt. A korai napokban a Motownnál úgy gondolta, hogy nekem egy kicsit több mindent kellene csinálnom – más dolgokat, másfajta zenét, ne legyek elkötelezve egyetlen hangzás mellett. És így amikor felvettem a Got To Be There című dalt – az volt az első szóló albumom, a Got To Be There című – és az egy másfajta zene volt és én imádtam. És persze volt benne egy soul-os íz is, ugyanakkor pop is – nevezzük akárminek is, zene volt és csodálatos volt és az volt az első szóló slágerem. És aztán jött a Ben, ami egy patkányokról szóló film zenéje volt. Akármerre turnézunk az egész világ követeli azt a dalt. Nem mehetünk le úgy a színpadról, hogy az emberek ne skandálnák a Bent. És aztán ott volt az I Wanna Be Where You Are, ami nagy sláger volt – azt Diana Ross testvére írta nekem. És aztán a Rockin’ Robin, ami egy régi dal volt, az is sláger volt. Aztán… eljutottunk az újabb dalainkhoz. Mert elhagytuk a Motownt és a CBS-hez szerződtünk és készítettünk néhány albumot. És olyan szerződést írtunk alá, amely egy bizonyos számú albumot tartalmazott a Jacksonstól és egy bizonyos számú albumot tőlem, mint szóló művésztől. És jött az ügyvédem és így jött az Off The Wall.

JP: Amikor elhagytátok a Motownt nehéz volt az a helyzet – hogy már nem vagytok a Motownnál?

MJ: Igen. Ez egy nagyon jó kérdés, mert a Motown egy sokkal kisebb vállalat, minden arcot ismersz, még a titkárokat is névről ismered, és ha bármilyen problémánk volt bármivel Berry Gordy lejött és megbeszéltük. Ezzel szemben a CBS-nek milliónyi alkalmazottja van az egész világon és… Istenem… hogyan illeszkedjünk be emberek egy ekkora családjába? Ha valakit fel akarunk hívni, akkor távolsági beszélgetést kell kérnünk New Yorkba, Brazíliába, Angliába. Megismersz egy embert üzleti szempontból, de nem úgy, mint egy személyes barátot. De Berry amellett, hogy a menedzserünk volt még egy apafigura is volt és sokkal jobban tudtunk vele azonosulni. Csak most kezdek igazán belejönni az érzésbe, hogy hogyan kell a CBS-szel tárgyalni, most kezdek megismerni mindenkit – annyira hatalmas cég… Istenem.

JP: A stúdióban is megváltoztak a dolgok, amikor a Motowntól a CBS-hez szerződtetek?

Michael 1980-ban

Michael 1980-ban

MJ: Azt mondanám az volt a legfeszültebb helyzet. Az az időszak számomra – amikor a Motowntól a CBS-hez mentünk. Egy teljesen új világba csöppentem, Istenem, nem tudtam mi történik. És annyi minden történt, annyi feszültség, nem tudtam mi fog történni. És megköszönöm Istennek, hogy minden jól alakult. Csatlakoztunk a CBS-hez és nem ismertem ott senkit, csak annyit tudtam mit kell tennünk a szerződésünk szerint és megértettem mindent. Bementünk a stúdióba és a tőlünk telhető legjobbunkat nyújtottuk és a CBS úgy gondolta, hogy a Gamble és Huff producer páros legyen a producerünk és így is lett és készítettünk velük néhány elég jó dalt: a Show You The Way To Go-t, ami nagy sláger volt, vagy az Enjoy Yourselfet – sok dalt. És mivel oly sok éve dolgoztunk már stúdióban, valami azt súgta nekünk, hogy el kellene kezdenünk saját dalokat írni. Eljött az idő, hogy magunk csináljuk. Így aztán úgy döntöttünk, hogy magunk fogjuk írni a dalainkat és mi leszünk a producerei is. És végül így is tettünk. Annyi mindenen keresztülmentünk, tudod, azzal, hogy az emberek nem hisznek a munkádban és azt mondják „persze, persze”. Mi meg azt mondtuk „igen, tudjuk, hogy meg tudjuk csinálni, tudjuk mire vagyunk képesek”. És bevonultunk a stúdióba és megírtuk a Destiny albumot, ami kétszeres platinalemez lett. És ez még inkább befolyásolt minket. Ott volt a Shake Your Body – ami hatalmas sláger lett -, akár csak a Blame It On The Boogie. Szóval nagyon boldogok voltunk, nagyszerű érzés volt. És a CBS is elégedett volt. És ezután… tényleg nagyszerű érzés… jött az Off The Wall, most pedig az új albumunkon dolgozunk, amivel eddig nagyon jól haladunk a stúdióban.

JP: Attól eltekintve, hogy nyilvánvalóan elégedettek vagytok a Destiny album remek eladási adataival, mennyire voltatok elégedettek azzal, amit magatok írtatok, amilyen produceri munkát magatok végeztetek? Nem éreztétek úgy, hogy még jobbak is lehettetek volna?

MJ: Nos, én mindenképpen úgy éreztem és biztos vagyok abban, hogy a testvéreim is, mert én soha semmivel nem vagyok elégedett, mert mélyen hiszek a tökéletességben és én sosem vagyok elégedett. Mindig megvágok egy dalt, vagy ilyesmi és aztán hazamegyek és azt gondolom: „nem, ez így nem jó, újra kell csinálnunk, ez így nem jó” és visszamegyünk újra és újra és újra. És azt gondolom: „A fenébe is, ezt kellett volna csinálnom, vagy azt kellett volna csinálnom”. Hiába első a slágerlistán mégis arról üvöltözöl, hogy mit kellett volna csinálnod. Még mindig nem vagyok elégedett egy csomó dologgal, de az azt hiszem igazán jó, hogy csak mész előre és tökéletesíted így a dolgokat és szeretnék is ilyen maradni, mert ha mindennel elégedett vagy, akkor megmaradsz egy szinten a világ pedig elmegy melletted. Az sem jó.

JP: A Wiz című filmen keresztül kezdtél el dolgozni Quincy Jones-szal?

MJ: Igen. Már korábban is találkoztam Quincy-vel, Sammy Davis házában nagyon régen. És Sammy azt mondta neki: „Ez a fickó igazán nagy lesz…” Még tíz éves sem voltam. „Szóval ezt gondolja?” És Quincy azt mondta: „Ó, tényleg?”, Sammy pedig azt mondta: „Csak várj, amíg meglátod!” Bla-bla-bla. Ő meg szerintem azt gondolta, hogy ez milyen hülyeség. Tudod, ezt gondolta. És ott találkoztam Quincy-vel, azt hiszem filmzenéken dolgozott – televíziós showkon, mozifilmeken. A Tizenkét dühös ember zenéjén, meg ilyesmiken. De amikor igazán találkoztam Quincy-vel – az igazi házasság – az a Wiz projekt volt. És amikor igazán megismertük egymást, akkor csodálatosan dolgoztunk együtt. Annyira jól! És egy nap felhívtam Quincy-t és azt mondtam: „Quincy, készen állok arra, hogy szóló albumot készítsek, megírtam a dalokat, de akarok egy igazán jó producert, hogy velem dolgozzon.” Azt mondtam: „Elvégzem a produceri munkát is, de azt akarom, hogy valaki dolgozzon velem.” Azt mondtam: „Tudnál ajánlani valakit?” És egyáltalán nem célozgatni próbáltam. Nem is gondoltam rá, de ő azt mondta: „Smelly,” – Smelly-nek hív engem – azt mondta: „Smelly, miért nem hagyod, hogy én csináljam?” Én meg: „Ez egy remek ötlet.” És így kezdődött. Azt mondta: „Mikor kezdünk?” És a következő héten összejöttünk és elkezdtünk tervezgetni. És így született az Off The Wall.

JP: Az, hogy Rod Tempertont bevonjátok dalszerzőként Quincy ötlete volt? Ismerted a dalait?

MJ: Turnén voltam… Az Off The Wall elkészítése nagyon hosszú időbe telt, mert közben Angliába mentünk, visszajöttem, dolgoztunk az albumon egy kicsit, elmentem turnézni, a turné hétvégéin hazarepültem egy kicsit, annyi minden volt. És miközben Délen voltunk Lousianában Quincy felhívott és azt mondta: „Michael, itt van ez a fickó, Rod Temperton, nem tudom hallottál-e már róla, biztos vagyok abban, hogy hallottad már a munkáját. Hallottad már a Heatwave együttest?” Persze, hogy hallottam a Heatwave-et, a Boogie Nights-ot, az Always and Forever-t. Quincy azt mondta: „Írt neked néhány dalt, várj, amíg meghallod őket.” Mondtam „oké, alig várom”. Szóval elküldött nekem néhány dalt és Rod énekelte őket – Rod utálja a hangját, úgy gondolja borzalmas – és ő énekelte ezeket a dalokat, a Rock With You-t. Azt mondtam: „Istenem, ezek nagyszerűek”. Úgyhogy felvettem őket és így jött össze. És ezek nagyszerű dalok. A múlt héten találkoztam vele, most valami George Benson anyagon dolgozik.

JP: Azoknál a daloknál, amelyeknek te voltál  a társ producere hogyan alakult a munkamegosztás közted és Quincy között?

MJ: Nos, azoknál a daloknál, amiket én írtam, én magam készítettem… én írtam a zenét, a szöveget, a melódiát és mindent, Quincy és én együtt végeztük a produceri munkát. A többi dal produceri munkáinál néha ott voltam, néha nem voltam ott. Mondtam nekik, hogy ezt vagy azt így csinálják. Együtt dolgozunk. Ezt szeretem a Quincy-vel való együttműködésben – ő egyáltalán nem önző ember. Zeneileg pedig korlátlan. Istenem, bármit is akarsz ő meg tudja csinálni: jazz, folk, pop, klasszikus, soul, gospel – bármit. Reneszánsz zenét, bármit, cirkuszi zenét. Különösen a filmekben, filmzenék terén szerzett tudása és tapasztalata révén – amikor zenét kell írni egy jelenethez, amikor egy fickó megöl valakit, vagy drámát ábrázolni – és az én albumomon sok ilyen dolog van és nagyszerű volt vele dolgozni. A Paul McCartney dal… Paul McCartney nem volt ott a dala felvételénél, de tudta, hogy stúdióban vagyunk – azt a dalt kifejezetten nekem írta, a Girlfriendet. Vagy ott van az a dal, amit Stevie Wonder írt nekem, az I Can’t Help It és annyira boldog voltam, hogy ilyen csodálatos emberekkel dolgozhatok, mert szeretem a profikat, azokat az embereket, akik hihetetlenek a munkájukban és továbbra is ezt akarom folytatni – ilyen emberekkel lenni, tudod, és tanulni és fejlődni és tapasztalatokat szerezni. Szerintem ez nagyszerű.

JP: Amikor a stúdióban vagy fontos-e számodra, hogy egyszerre felvegyél egy vokált vagy fel kell építened azt?

MJ: Nem, én elég gyorsan megcsinálom a vokálokat. Néha bele kell magad élned a dalba és megfelelő hangulatba kerülnöd, de például a Bent egy felvétellel csináltam meg. Bementem, megcsináltam és megkérdeztem: akarjátok, hogy még egyet csináljak? És a fickó azt mondta: „Nem, nem, nagyszerű volt.” Én meg: „Ennyi volt?” És az így született. De két verziót készítettem a Benből – az amit a filmben hallottál egy másik verzió mint ami a lemezen van, amit egy felvétellel csináltam meg. És ez a Motownnál volt. És sosem fogom elfelejteni azt a kis almás ládát amin álltam, hogy felérjem a mikrofont és rá volt írva a nevem. Most Diana Ross házában van. Nála van az összes kis papírom, amire rajzoltam.

JP: Mit élvezel jobban, a stúdióban lenni, vagy a színpadon?

MJ: Ez nehéz kérdés, mert mindkettőért megőrülök. Mert a stúdió általában lehetőséget ad arra, hogy színpadon legyél (???), különösen ha hihetetlen közönséged van. De azt hiszem a színpad a kedvencem. Szeretek szórakoztatni, az a legjobb, tényleg a legjobb.

JP: Nehéz megállnod, hogy ne táncolj a stúdióban?

(Janet: Igen, szerintem az.)

MJ: Igen, az az én problémám. Az az én problémám. Állandóan táncolok, nehéz nyugodtan állni, mozgok a mikrofon körül. Ez egy nagy probléma számomra, itt is.

JP: Keményen dolgozol a táncodon?

MJ: Kellene, de nem. Tényleg kellene, egyszer egy héten, ötleteken dolgozni, de én nem igazán teszem ezt. Amit látsz tőlem a színpadon az spontán reakció, semmi nem tervezett, nem úgy van, hogy bementem egy szobába és megpróbáltam keményen gondolkodni, tudod, csak megtörténik érzésből.

JP: Olyan emberek tanítottak a pályafutásod során, mint Berry Gordy, Diana Ross, a szüleid. Igazán foglalkoztak veled. Van arra valami magyarázatod, hogy annyi érzés van a hangodban, mint Billie Holiday-nek? Van-e arra valami magyarázatod, hogy az emberek mitől érzik azt, amit te érzel, amikor énekelsz? Hogy hogyan tudod az embereket boldoggá, vagy szomorúvá tenni?

MJ: Nincs igazi magyarázat, nincs igazi… ennek semmi köze sincs a személyes tapasztalathoz. Amikor színészkedek az a színészkedésen keresztül jön… de az éneklésemen keresztül… azt mondanám talán ez Istentől való… Amint mondtam, amikor kicsi voltam nem igazán tudtam miről énekelek, csak énekeltem, csak ez jött ki és ez elég jól hangzott. Csak csinálom és megtörténik. Nem tudom megmagyarázni, vagy… Utálom ezt mondani, de néhány ember tehetségnek hívja, néhány ember akárminek, de csak kijön és ez olyan valóságos… a személyes élmény vagy akármi, amitől átjön az egész, csak egy érzés és Isten, azt mondanám főleg Isten.

JP: Smokey Robinson mindig nagy hősöm volt. Énekesként hozzá hasonlítod magad?

MJ: Kedves lenne, mert Smokey-nak nagy közönsége van… Nehéz lenne azt mondanom, hogy azt követem, mindig csak elfogadom amit a közönség gondol, mert ez igazából értük van. Igazán hiszem és érzem, hogy okkal vagyok itt és az a dolgom, hogy előadjak az embereknek és ha elfogadják ezt az az én jutalmam. Fel akarnak állítani arra a piedesztálra, de nem tudom azt mondani, hogy olyan jó vagyok, mint Smokey, nem tudom azt mondani.

JP: Egyáltalán hatással volt-e rád Smokey vagy bárki más?

MJ: Igen, azt mondanám, ha száz százalékos szintről beszélünk, akkor ötven százalékot a Motownnak adnék – felnőni a Motownnal – és sok százalékot adnék James Brownnak, Jackie Wilsonnak és a többi nagyszerű szórakoztatóművésznek, és a színházban eltöltött időmnek, a színházban gyűjtött tapasztalatoknak, sokáig játszottunk színházakban, az a világon a legjobb tapasztalat. Ott ülni a színpad mellett és tanulni, ahh… És most mindenféle zenét szeretek, sokféle művészt szeretek: a Beatlest, szeretem a folk zenét, az Earth Wind  & Fire-t, Stevie Wondert – ő a legnagyobb kedvencem – és…  szeretek mindenféle zenét. Nem szeretek kategóriákat mondani – pop, jazz – én nem szeretem ezt. Ez egyszerűen csak zene, csoda a fülnek és csak ez számít. Ha meg tudok mozgatni egy embert a zenén keresztül attól érzem magam jól. Ezt szeretem benne.

JP: A zeneiparban sok ember kiégeti magát tíz év alatt. Te már több, mint 10 éve benne vagy, de még most is fiatalabb vagy, mint a legtöbb ember, amikor elkezdi. Ha belenézel egy kristálygömbbe hogyan látod a karrieredet?

MJ: Azt hiszem titokban és privát, igazán mélyen van egy sors a számomra és nekem rajta kell maradnom ezen a pályán és követnem. Erős érzéseim vannak a filmmel kapcsolatban, a filmrendezéssel kapcsolatban – zenés filmek és dráma, ilyesmik és ez az én sorsom. Koreografálni is a filmeket, megírni őket, a zenét megcsinálni – zenés filmek, dráma, sok-sok nehéz dráma zenével. Ahogy mondtad sok ember túlexponálja magát, ez igaz – amikor az embereknek elegük lesz valakiből. Imádkozom, hogy ez velem soha ne történjen meg. Nem szeretek sok különféle dolgot csinálni, mindenütt ott lenni, mert ez kicsit zavarba hoz. Nem szeretek sokat a tévében lenni, a színpadot szeretem mindennél jobban – a színpadon lenni, de nem a tévében.

JP: Hogy éreztél akkor, amikor azt a zenét amit csináltál mindenki diszkónak kezdte hívni – a diszkó így, a diszkó úgy? És különösen most, hogy az emberek arról beszélnek, hogy a diszkó leszállóágban van. Mit gondolsz az ilyen címkékről?

MJ: Amint korábban már mondtam utálom a címkéket, mert ennek egyszerűen csak zenének kellene lennie. Nem látok semmi problémát a diszkóval. Minden péntek este és szombaton Kalifornia tele van, minden klub tele van, minden diszkó tele van. Az emberek egész héten dolgoztak, bulizni akarnak, jól akarják magukat érezni és táncolni akarnak. Táncolni ritmusra kell, ütemre. Nem tudsz táncolni arra, hogy tanananana (heavy metalt imitál – a ford.), könnyedén kell venned. Hívhatod diszkónak, hívhatod bárminek, nem tudom, ez zene. Hívják akárminek, aminek akarják, rendben van. Diszkónak neveznéd a Never Can Say Goodbye-t? Diszkónak neveznéd a Bent? Diszkónak neveznéd a She’s Out Of My Life-ot, az Off The Wallt, a Rock With You-t? Nem tudom… számomra ez zene. Gyönyörű a fülnek és ez az ami számít. Olyan ez, mint amikor hallasz egy madárcsicsergést, nem mondod, hogy az egy kék szajkó, ez meg egy varjú. Ez csak gyönyörű hang. Csak ez számít. És nem mondod, hogy ez egy varjú, ez… ez gyönyörű, hallgasd. Nézed őket, ahogy repülnek az égen, csak egyszerűen gyönyörű. Ez a csúnya az emberben, túl sokat kategorizál. Egy kicsit túl rasszista a dolgokkal kapcsolatban, amikor mindenkinek együtt kellene lennie. Ezért beszélünk sokat a páváról, mivel a páva az egész madár család egyetlen tagja, amely minden színt egybe integrál. (A Jacksons a pávát választotta jelképéül ebben az időben – a ford.) És ez a mi fő célunk, hogy a zenével minden fajt egybe integráljunk. És tényleg ezt csináljuk. Ha elmész a koncertünkre minden fajjal találkozni fogsz rajtuk, integetnek, megfogják egymás kezét, mosolyognak, táncolnak. Számomra ez jelenti mindent elérni, ez a legnagyobb jutalom, jobban, mint a pénz. Összehozni ezeket az embereket és ezt csinálni. Ettől érezzük mi jól magunkat. Látod a gyerekeket ott táncolni, a felnőtteket, a nagyszülőket, mindenféle színben. És ez a nagyszerű dolog. Ez az ami engem motivál.