Valamennyi bejegyzés

The Way You Make Me Feel

TheWayYouMakeMeFeelA The Way You Make Me Feel a harmadik kislemez Michael Jackson Bad című albumáról és egyúttal az album harmadik Nr. 1. slágere is az öt közül az amerikai slágerlistán.  A legtöbb fontos slágerlistán benne volt az első tízben. Az Egyesült Királyságban a harmadik helyig jutott. Maga a kislemez 1987. november 9-én jelent meg.

A dalt Michael írta, eredeti címe Hot Fever volt. A fáma szerint édesanyja, Katherine Jackson kérte arra, hogy írjon egy dalt shuffle-ritmussal és ennek lett az eredménye a The Way You Make Me Feel. A shuffle-ritmus egyébként eredendően a blues zenére volt jellemző, de a könnyűzenében is megjelenik időnként. Témáját tekintve egy vidám, könnyed udvarlós, flörtölős dal.

Ha jól figyelünk, vagy levesszük a dalról az instrumentális sávokat, akkor jól hallhatók Michael csettintései, tapsai, dobogásai a dal feléneklése közben – az ilyen “mellékzörejek” egyébként jellegzetességei a felvételeinek, hiszen Michael a stúdióban sem tudta megállni, hogy ne táncoljon, vagy adja a ritmust éneklés közben valamilyen módon -, de mivel a végeredmény jól hangzott, ezért általában meghagyták ezeket a kész felvételeken.

“Valóban, a legtöbb dal varázsa ilyen különlegességekben rejlik, a nyers spontaneitásban és az öröm féktelen kiáltásaiban – „híí-híí” („hee hee”), „áúúú” („whooo”) és „gawn girl!” – amelyek olyan tökéletesen magukba foglalják a szerelem érzésének izgalmát és vibrálását. Ezek a természetes elemek olyan szövedéket és színeket nyújtanak, amelyek kiegészítik a basszus gépies motívumát. […] Ezek a jellemzők még pontosabban átjönnek a dal lelassított változatában, amelyet Jackson gyakran használt az előadásokon – beleértve az elismert 1988-as Grammy díjátadó kiadást – és ami lehetővé tette, hogy a dal blues harmóniái felépítsék a hangulatot és a várakozást (Jackson utalt erre, hogy hagyjuk „pihenni” [„simmer”] [szó szerint párolódni – a ford.]), mielőtt a dal kirobban a jellegzetes basszus vonalakkal.” [1] – írta Joseph Vogel Man in the Music című könyvében. (A fordításért köszönet az Ember a zenében blognak.)

A dal “Go on, girl!” sorát Michael elmondása szerint Stevie Wonder Go Home című dala inspirálta.

A dalhoz készült videót Joe Pytka rendezte. A teljes változat körülbelül kilenc és fél perces, de a hosszú intrót van, hogy lehagyják a zenei TV-csatornák.  A videó elején, a bevezető alatt szóló zene Roy Ayers 1985-ös Hot című dala.

A rövid film egy amerikai gettóban játszódik, ahol férfiak pitiáner dolgokkal kapcsolatban osztják egymást és vitáznak a nőkről, közben pedig inzultálnak is egy-két arra elhaladót. A Michael által játszott karaktert kiközösítik és hazaküldik, aki ezután leül egy idős férfi (Joe Seneca) mellé. Az idősebb férfi azzal a tanáccsal látja el, hogy ne próbáljon meg olyan lenni, mint a többiek, hiszen nem is igazán akar olyan lenni – legyen csak önmaga. Ekkor felbukkan egy igazi bombázó, akit Tatiana Thumbtzen játszik. Michael odalép hozzá, de a nő figyelmen kívül hagyja. Michael ezután egy “hey” kiálltással hívja fel magára a figyelmet, majd “you knock me off my feet now baby… HOO!” (“leütsz a lábaimról baby”) felkiáltással belekezd a dalba és az udvarlásba. A dal során körültáncolja Tatianát, majd egy csoportos koreográfiára is sor kerül, aminek az elkészítésében Vincent Paterson segítette Michaelt. A dal végére a sok csípőriszálás megteszi a hatását és Tatiana megadja magát: ő és Michael egy ölelésben egyesülnek. Sokan kritizálták a videót amiatt, hogy a nagy udvarlásnak végül csak egy ölelés a vége, nem pedig egy csók. A rendező, Joe Pytka Spike Lee Bad 25 című dokumentumfilmjében azt nyilatkozta, hogy az ő utasítása volt, hogy csak ölelés legyen a végén, mert a csókot túl giccsesnek találta. (A rövid filmben szerepel egyébként Michael nővére, LaToya Jackson is, mint Tatiana egyik barátnője.)

A rövid film premierjére 1987. október 31-én került sor. Létezik egy 25 perces változata is, amelyet Michael neverlandi otthonában mutattak be exkluzív, de ezt a nagy nyilvánosság még nem láthatta.

Tatiana Thumbtzen életének egyébként meghatározó élménye volt ez a rövid film, még életrajzát is The Way He Made Me Feel címmel jelentette meg és tulajdonképpen azóta is abból él, hogy ő volt a lány MJ The Way You Make Me Feel című videójában. Sokáig próbálta azt a látszatot fenntartani, hogy közte és Michael között romantikus kapcsolat volt, de ennek úgy tűnik nincs alapja. A Bad turnén is részt vett egy ideig a dalhoz kötődő előadásban, de miután az előzetes tiltás ellenére egy alkalommal váratlanul megcsókolta Michaelt a színpadon kirúgták és a turné hátralévő részében Sheryl Crow háttérénekesnő játszotta a szerepét. Tatiana ruházata a filmben a saját stílusa volt.

Michael a Bad, a Dangerous és a HIStory turnén is játszotta a dalt, bár egyik turnén sem volt minden koncerten a programban.

A dalt többen is előadták koncerten, például Prince 1988-as Lovesexy turnéján vagy Whitney Houston 2010-es I Look to You turnéján. Paul Anka lemezen dolgozta fel, méghozzá swing stílusban.

Az eredeti kislemez B oldalára a dal instrumentális változata, illetve más változataira különféle dance remixei kerültek fel.

A dal hivatalosan megjelent változatai:

Album Version
Album Version inlcuding Vocal Fade
7″ Mix
Instrumental
Dance Extended Mix
Dance Remix Radio Edit
Dub Version
A Cappella

Még többet olvashatsz a dalról a Michael Jackson – Ember a zenében blogon: https://michaeljacksonemberazeneben.wordpress.com/2013/08/14/2-the-way-you-make-me-feel/

A videó teljes változata:

Michael Jackson hivatalos VEVO csatornáján a rövidebb változat van fent – általában ezt játsszák a zenei televíziók is:

A dal instrumentális változata, amely az eredeti kislemez B-oldalán kapott helyet:

A dal lassan induló változata:

Írta és komponálta: Michael Jackson
Producer: Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
Hangszerelte: Michael Jackson (ritmus és vokális hangszerelés), Jerry Hey (fúvós hangszerelés)
A felvétel ideje: 1987
A felvétel helyszíne: Westlake Recording Studios (West Hollywood, Kalifornia)
Album: Bad

Stílus: pop, R&B

Videó

Rendezte: Joe Pytka
Koreográfia: Vincent Paterson

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 1.
Egyesült Királyság: 3.
Spanyolország: 1.
Új-Zéland: 2.
Olaszország: 4.
Ausztrália: 5.
Hollandia: 6.
Kanada: 7.

Forrás:

[1] Joseph Vogel – Man in the Music (Sterling Publishing, New York, 2011)

Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)

I Just Can’t Stop Loving You

IJustCantStopLovingYouAz I Just Can’t Stop Loving You az első kislemez volt, amelyet kaidtak Michael Jackson Bad című albumáról. 1987. július 20-án jelent meg, valamivel több, mint egy hónappal az album megjelenése előtt. Videó nem készült hozzá.

A dal egy duett Siedah Garrettel. Az eredeti tervek szerint Barbra Streisand vagy Whitney Houston lett volna Michael duett partnere, ám egyikük sem vállalta. Streisanddal már megbeszélték az együttműködést, de aztán egyszerűen nem jelent meg a stúdióban a felvétel időpontjában. Így került sor Garrett szereplésére, aki addig elsősorban háttérénekesnőként dolgozott különböző művészek albumain és Quincy Jones producer révén került a projektbe.

Siedah Garrett és Michael Jackson

Siedah Garrett és Michael Jackson

A Songfacts.com szerint: “Siedah az 1980-as évek végén a SongTalk magazinnak adott interjúja során elmesélte a duett történetét. “Hatalmas meglepetésként ért. Quincy felhívott, miután vele dolgoztam a ‘Man in the Mirror’ háttérvokálján, hogy menjek vissza a stúdióba dolgozni, de amikor odamentem, meglepődve tapasztaltam, hogy Quincyn, Michaelen és rajtam kívül senki sincs ott a stúdióban. És a dal, amin dolgoztak, nem a ‘Man in the Mirror’ volt. Ez egy dal volt, amit Quincy átadott nekem egy szalagon, hogy tanuljam meg. De fogalmam sem volt – sokszor énekeltem Quincynek demókon, így nem volt ebben semmi szokatlan. Szóval Quincy megkérdezte, ‘Megvan a szalag? Megtanultad a dalt?’ Azt mondtam, ‘Persze, tudom a dalt.’ Azt válaszolta, ‘Nos, akkor menj be és énekeld el.’
Bementem a bokszba: két zenei állvány volt ott. Az egyiknél Michael állt a mikrofon előtt, és volt egy másik mikrofon nekem. Ez volt az első alkalom, hogy rájöttem, mi történik. A kottákon az állt, ‘Michael, Siedah, Michael, Siedah, stb.’ Azt mondtam, ‘Wow! Értem már.’”

Michael és Siedah nem vette túl komolyan a felvételt. “Michael vicces. Igazán éles humorérzéke van. Ez meglepett engem, mert annyi történetet lehet hallani arról, hogy Ő milyen furcsa. Azt hiszem, nyugodt volt felőlem, mert nem ijedtem meg tőle, amikor találkoztunk. Kedves voltam ‘Hé, Michael, mi a helyzet?’ Azt hiszem, ezt üdítőnek találta.”

Siedah még hozzátette: “Amikor Quincyvel beszéltem, és komolyak voltunk valamilyen okból, Michael elkezdett minket kesudióval és mogyoróval dobálni. Quincyvel beszéltem, és mogyorók repültek felénk. [Nevet] Tudod, a duett egy nagyon komoly szerelmes dal. Amikor az én részemet énekeltem, Michael grimaszolt nekem, hogy összezavarodjak. Quincy azt mondta, ‘Siedah – gyerünk! Feltartod az egész albumot!’ És benne voltam a pácban!” [1] (A fordításért köszönet az Ember a zenében blognak.)

Az I Just Can’t Stop Loving You-t Michael írta. Egy egyszerű szerelmes pop ballada, s az, hogy ezt a lemezt adták ki a Badről elsőként másolja a Thriller albumnál alkalmazott stratégiát, ahol szintén az album egy a többihez képest talán kevésbé izgalmas dala volt a nyitó kislemez, egy duett, amely videó nélkül jelent meg (a Thriller esetében ez a kislemez a Paul McCartney-val duettben előadott The Girl Is Mine volt). Az I Just Can’t Stop Loving You azonban így is Nr. 1. lett számos országban – így a legfontosabb lemezvásárló piacoknak számító USA-ban és Nagy-Britanniában is.

Michael Christine Decroix-val

Michael Christine Decroix-val

A dal abból a szempontból különleges, hogy elkészült egy spanyol és egy francia nyelvű változata is és Michael pályafutása során ez az egyetlen dal, amelyet több nyelven is elénekelt, nemcsak az anyanyelvén. A spanyol verzió Todo Mi Amor Eres Tú (szó szerint: “te vagy minden szerelmem”) címmel jelent meg, spanyol szövegét Rubén Blades írta, míg a francia verzió címe Je Ne Veux Pas La Fin De Nous (szó szerint: “nem akarom, hogy vége legyen”) és Christine “Coco” Decroix írta hozzá a francia szöveget. A francia változattal valamiért nem volt elégedett Michael, így eredetileg, 1987-ben nem adták ki, az végül csak a Bad album 25. évfordulója alkalmából kiadott Bad 25-ön jelent meg 2012-ben.

A Bad eredeti nyomásain a dalnak volt egy szöveges intrója is, amelyet azonban a későbbi mixekből kivettek. Az, hogy a dalhoz Michael írjon egy szöveges intrót Quincy Jones ötlete volt. Az autentikus hatás kedvéért Michael egy ágyban fekve, takaró alatt suttogta el ezeket a szerelmes szavakat:

“I just want to lay next to you for awhile,
You look so beautiful tonight
Your eyes are so lovely
Your mouth is so sweet
A lot of people misunderstand me
That’s because they don’t know me at all
I just want to touch you
And hold you
I need you
God I need you
I love you so much”

Magyarul: “Csak feküdni akarok melletted egy kicsit. Annyira gyönyörűen nézel ki ma este. A szemeid olyan kedvesek. A szád annyira édes. Sok ember félreért engem. Ez azért van, mert egyáltalán nem ismernek. Csak meg akarlak érinteni. És ölelni téged. Szükségem van rád. Istenem, szükségem van rád. Annyira szeretlek.”

Az intrót egy különleges eszköz segítségével vették fel, amely olyan hatást kölcsönöz a hangnak, mintha a beszélő ott lenne közvetlenül mellettünk.

Az eredeti kislemez B oldalára a Baby Be Mine című dal került még a Thriller albumról. A spanyol változat, a Todo Mi Amor Eres Tú egy speciális amerikai kiadású vinyl kislemezként jelent meg.

Az I Just Can’t Stop Loving You 2012. június 5-én ismét megjelent kislemezen a Bad 25 kiadványhoz kapcsolódóan. A CD verzióra az I Just Can’t Stop Loving You mellett a Don’t Be Messin’ ‘Round című demó került fel. A 7″-es vinyl verzió B-oldalán az eredeti 1987-es megjelenéshez hasonlóan a Baby Be Mine kapott helyet.  A 2012-es kiadás, amely digitális formában nem jelent meg, első helyet ért el a fizikai formátumú eladásokat számon tartó Billboard slágerlistán.

A dalt Michael rendszeresen előadta későbbi turnékon. A Bad turnén Sheryl Crow volt a duett partnere, a Dangerous turnén Siedah Garrett, a This Is It próbáin Judith Hill, 1996-os brunei koncertjén pedig Marva Hicks.

A dalt Chuck Loeb jazz gitáros 2002-ben feldolgozta My Shining Hour című albumán. 2013-ban a puerto ricói énekes Toby Love a dal spanyol és angol verziójának egy keverékét énekelte el Amor Total című albumán, s 1. helyet ért el vele a Billboard Latin Trop slágerlistáján, valamint 17. helyet a Billboard Latin Pop slágerlistáján.

A szöveges intrót felhasználták a Sweetback Maxwell-lel közös dala a Softly, Softly intrójaként is (a Michael általi, eredeti előadásban). A dalt hangmintázza Jason Phats 2007-es Can’t Stop című dala.

Még többet olvashatsz a dalról a Michael Jackson – Ember a zenében blogon: http://michaeljacksonemberazeneben.wordpress.com/2013/09/18/8-i-just-cant-stop-loving-you/

A legtöbb kiadványon megtalálható szöveges bevezető nélküli változat:

Az eredeti változat az intróval:

A spanyol változat:

A francia változat:

Írta és komponálta: Michael Jackson
(Todo Mi Amor Eres Tú – spanyol szöveg: Rubén Blades, Je Ne Veux Pas La Fin De Nous – francia szöveg: Christine “Coco” Decroix)
Producer: Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
Hangszerelte: Quincy Jones (ritmus hangszerelés), David Paich és Quincy Jones (szintetizátor hangszerelés), Michael Jackson és John Barnes (vokális hangszerelés)
A felvétel ideje: 1987
A felvétel helyszíne: Westlake Recording Studios, Studio “D” (West Hollywood, Kalifornia)
Album: Bad

Stílus: pop, soul

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 1.
Egyesült Királyság: 1.
Franciaország: 1.
Hollandia: 1.
Kanada: 2.
Olaszország: 2.
Németország: 2.
Új-Zéland: 3.
Spanyolország: 5.
Ausztrália: 10.

Forrás:

[1] http://www.songfacts.com/detail.php?id=109

Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)

Interjú a Michael Jackson, Inc.: The Rise, Fall, and Rebirth of a Billion-Dollar Empire című könyv szerzőjével

Tegnap (június 3-án) jelent meg angol nyelven a Michael Jackson, Inc.: The Rise, Fall, and Rebirth of a Billion-Dollar Empire című könyv (Michael Jackson Rt.: Egy milliárd dolláros birodalom felemelkedése, bukása és újjászületése). (Az Amazonon elektronikus – Kindle – és keményfedeles fizikai formátumban is elérhető.) A könyv szerzője a Forbes üzleti magazin egyik újságírója Zack O’Malley Greenburg azt vállalta, hogy a könyvben üzleti és pénzügyi szempontból tekinti át Michael Jackson pályafutását.

Ebből az alkalomból készített vele interjút a SoulTrain.com.

Michael-Jackson-INC-Book-Cover

SoulTrain.com: Amikor elkezdted a kutatást és elkezdted írni ezt a könyvet, mi az amit nagyjából elképzeltél?

Zack O’Malley Greenburg: A Michael Jackson, Inc. könyvhöz onnan jött az ötlet, hogy a Forbes magazinban foglalkoztam Michael Jackson üzleti ügyeivel. Miután meghalt rájöttem, hogy minden, ami a Pop Királyához kapcsolódik hihetetlen mennyiségű pénzt generál és minél tovább követtem a sztorit annál inkább rájöttem, hogy ez olyan üzletek eredménye, amiket még életében kötött – azoknak a döntéseknek, amiket hozott, annak a birodalomnak, amit felépített. Ez egy olyan pályára állított engem, aminek során már nemcsak a halála utáni pénzügyi életét néztem, hanem az egész karrierjét üzleti szempontból és azokat a döntéseket, amiket meghozott és hogy azok hogyan forradalmasították a szórakoztatóipart.

SoulTrain.com: Beszéltél számos professzionális kapcsolatával. Hogyan tudtad leszűkíteni azoknak a körét, akik szerepelnek a könyvedben? Volt olyan, akivel szerettél volna beszélni, de nem tudtál?

Greenburg: Mindenképpen nehéz folyamat volt leszűkíteni mindent kezelhető keretek közé. Annyi ember van, akik kapcsolódnak az életéhez, de úgy gondolom, hogy az egyik fontos dolog az volt, hogy összesűrítsem és egyszerűsítsem ezeknek az üzleti kapcsolatoknak ezt a hatalmas hálóját, amely a teljes élete során kialakult. Próbáltam a legrelevánsabb karakterekre kihegyezni és mindent úgy sodorni, hogy közben ne áldozzak fel semmilyen sajátosságot vagy részletet. Voltak olyan emberek, akikkel szerettem volna beszélni – az egyik ilyen például Diana Ross. De Diana Ross és Quincy Jones annyi mindent tettek már Michaelért és annyit beszéltek már róla, hogy azt hiszem már egy kicsit elegük van belőle! De sikerült beszélnem rengeteg más emberrel, mint például Berry Gordy-val, Walter Yetnikoff-fal, Pharrell Williams-szel, Sheryl Crow-val és Jon Bon Jovival. Van jó pár kis ízes anekdotám, amit még sehol nem írtak meg és nagyon izgalmasnak találom, hogy végre megjelenhetnek.

SoulTrain.com: Amikor az üzlet alapjairól beszélünk, Michael közvetlenül és közvetetten is sokat tanult a zeneipar olyan titánjaitól, mint Berry Gordy természetesen és John H. Johnson. Mit gondolsz kitől tanult a legtöbbet?

Greenburg: Úgy gondolom, hogy Berry Gordy valóban az egyik első inspirációja volt, ha az üzletről beszélünk. Berry elmondta nekem, hogy amikor a Motownnál volt, akkor mindent egyszerre csinált: a stúdióban dolgozott, telefonhívásokat bonyolított állandóan és üzleteket kötött. És Michael – mindenki ezt mondta nekem – szivacsként szívta magába a tudást. Mindent magába szívott, ott ült és figyelt. Berry Gordy elmondta nekem, hogy ez gyakran megtörtént és a fiatal Michael ott ült és figyelt és mindent magába szívott. Úgy gondolom, hogy egy csomó mindent így tanult meg, ozmózissal.

SoulTrain.com: Látható, hogy Smokey Robinson nem éppen tartotta Joe Jacksont üzletembernek, legalábbis a szó technikai értelmében. De bizonyára a Jackson 5 napjaitól egy bizonyos pontig Michael Jackson azért az apjától is ellesett egy-két üzleti ismeretet, nem?

Greenburg: Az apja mindenképpen jelen volt. És úgy gondolom, hogy ez egy nagyon fontos rész. A tökéletességre ösztökélte a gyerekeit és ez mindenképpen Michaellel maradt – akár jó, akár rossz értelemben. Szóval igen, úgy gondolom tanult leckéket az apjától is.

SoulTrain.com: A Jackson 5 és a Jacksons sokszor fellépett a Soul Train műsoraiban és Michaelt is többször meginterjúvolta Don Cornelius a showban. Figyelembe véve ezt, gondolod, hogy megfigyelte Corneliust is, aki szintén ismert volt a kiváló üzleti érzékéről?

Greenburg: Ez jó kérdés. Őszintén szólva ezt a vetületet nem vizsgáltam, de nem lepne meg.

Michael és Don Cornelius 1979-ben

Michael és Don Cornelius 1979-ben

SoulTrain.com: Az a tény, hogy Michael Jackson megvette a Beatles katalógust a mai napig az egyik legnagyobb és legtöbbet tárgyalt sztori a szórakoztatóipari üzletben. A könyvben megjegyzed, hogy milyen viharossá vált a levegő ezen vásárlás körül és sokan – köztük maga Jackson is – megjegyzik, hogy nem mindenki örült annak, hogy ő lett a tulajdonos. Tudnál erről beszélni?

Greenburg: Az, hogy Michael Jackson 47,5 millió dollárért megvette a Beatles katalógust minden bizonnyal az egyik legnagyobb üzleti fogás a zeneipar történetében. Ma a részesedése, ami a Sony/ATV katalógus felét jelenti, valószínűleg olyan 2 milliárd dollár körül van. Ez hihetetlen haszon egy beruházástól. A helyzet az, hogy abban az időben az emberek úgy gondolták, hogy megőrült és ezt le is írom a könyvemben: sok közeli tanácsadója – nagyon sikeres üzletemberek a zeneiparban – úgy gondolta, hogy elképesztő összeget fizetett ki érte és ez sosem lesz jó üzlet a számára. De ő úgy nézett rá, hogy olyan ez, mint egy képzőművészeti alkotás – mint egy Picasso festmény – és az ő agyában nem igazán lehetett árat szabni egy ilyen dolognak. Felbecsülhetetlen volt. Azt mondta, hogy ezek minden idők legnagyszerűbb dalai és ő meg fogja szerezni őket. Írt egy feljegyzést az ügyvédjének, John Brancának, aki tárgyalt azzal az ausztrál milliárdossal akié akkor a Beatles katalógus volt. Ez állt rajta: „John, kérlek ne alkudozz – az az ÉN KATALÓGUSOM!” Úgy gondolom az tényleg egy fordulópont volt, nemcsak az ő üzleti karrierje szempontjából, hanem az egész szórakoztatóipar számára is. Ma már látsz olyan szórakoztatóművészeket, akik gyakorlatilag előadókból tulajdonosokká és munkáltatókká válnak.

SoulTrain.com: A Beatles katalógus megvásárlása hatalmas lépés volt – mit gondolsz, ez hogyan befolyásolta a többi üzleti vállalkozását?

Greenburg: Ezt követően rengeteg dolgot csinált a ’80-as évek végén és a ’90-es évek elején – bevezette a saját ruha márkáját, cipő márkáját, lemeztársaságát. Ezek a dolgok nem feltétlenül voltak mindig nagyon sikeresek a számára, de így is több tíz millió dollárt hoztak és mindez igazán utat mutatott az olyanoknak, mint Diddy, Jay-Z és az ilyen előadóknak, akik hasonló dolgokat csináltak később – s ez majdhogynem a siker előfeltétele lett a zenei világban. Ennek egy nagy része Michael Jacksonhoz vezethető vissza, ahhoz az ötlethez, hogy pénzzé tegyük a hírnevet és teljesen forradalmasítsuk és mindenféle olyan módszert találjunk ki, ami által a művészek profitálhatnak a hírnevükből.

SoulTrain.com: A könyv megjegyzi, hogy Michael Jackson showman és üzletember oldala hogyan találkozott amikor a tökéletességre törekvő mentalitásáról beszélünk. Üzleti szempontból mit gondolsz ez a mentalitás segítség volt vagy inkább hátráltató erő?

Greenburg: Úgy gondolom egy kicsit mindkettő. Ha az hajt, hogy minden idők legjobbja legyél, különösen ha ez egy olyan szint, amit te magad állítottál fel (mint a Thriller esetében), akkor néha nagyon nehéz lehet felülmúlni azt. Definíció szerint majdnem lehetetlen felülmúlni a legnagyobbat bármiben. Úgy értem oka van annak, hogy az a legnagyobb. A Thriller minden idők legnagyobb példányszámban eladott albuma és mindenképpen hihetetlen munka zeneileg. Megszállottja volt annak, hogy felülmúlja mindkét szempontból és úgy gondolom, hogy ez káros volt a számára, amikor az eladási példányszámok vagy a kritikák nem voltak teljesen azon a szinten a többi albumánál. Úgy gondolom, hogy nagyon vágyott arra, hogy felülmúlja a Thrillert minden lehetséges aspektusból és azt hiszem emiatt néha késlekedett albumokkal, hogy tökéletesítse őket, aminek aztán kihatása volt némelyik külső vállalkozására is, amelyeknek az indulása ezeknek az albumoknak a megjelenésétől függött. Úgy gondolom ez mindenképpen egy visszatérő momentum volt a karrierje során.

SoulTrain.com: A rajongói keménymagtól kezdve az alkalmi rajongókig úgy tűnik nem mindenki tudott az üzleti érzékéről. Mit gondolsz miért nem ismerték el annyira ezen a téren úgy, mint showmanként?

Greenburg: Úgy gondolom, hogy a negatív publicitás az élete vége felé, kezdve a szexuális molesztálás vádjaival a ’90-es évek elején és aztán az élete végéig, nagyon beárnyékolták a jó dolgokat. Különösen pénzügyi szempontból a média annyira a pénzügyi problémáira fókuszált, hogy mindez maga alá temette az igazságot, ami az, hogy elég okos üzletember volt. Csak azért tudott ekkora adósságot felhalmozni, mert akkora vagyona volt és papíron azért ért annyit, mert okos üzletember volt. Ezzel az is együtt járt, hogy fel kellett vennie azokat a kölcsönöket – ő tényleg olyan volt önmagában, mint egy vállalat. Rengeteg vállalkozás van, amelyik körülbelül fele annyit ér, mint a vagyona és úgy gondolom, hogy a fővonalas média nincs ehhez hozzászokva és nem igazán tudták ezt megragadni abban, ahogy őt és a karrierjét felfogták.

SoulTrain.com: Részletezed, hogy Michael Jackson mennyire része volt a hip-hop közösségnek: hogy gyakran folytatott megbeszéléseket olyanokkal, mint 50 Cent és Nas – és azt is, hogy az R&B és hip-hop producer, Rodney Jerkins hogyan tanulta meg tőle, hogy hogy kell katalógusokat venni. Tudnál erről a kapcsolatról beszélni a hip-hoppal?

Greenburg: Úgy gondolom ez egy másik dolog, amit ez a könyv bemutat: Michael Jackson hatása a hip-hopra. Sokan ezek közül a srácok közül, akikkel beszéltem – beleértve Pharrell Williamst, Swizz Beatzet, 50 Centet, Nast és Diddy-t – elmondják, hogy úgy nőttek fel, hogy bálványozták Michael Jacksont és azt is el fogják mondani, hogy Michael képben volt mindenféle zenével kapcsolatban, különösen a hip-hoppal kapcsolatban, egészen az élete végéig. Diddy elmondta nekem, hogy Michael Jackson úgy ismerte a hip-hopot, mintha Dél-Bronxban született volna a ’80-as években. Élte és lélegezte a hip-hopot, a zenétől kezdve a táncig. The Notorious B.I.G. vendégszerepelt is HIStory: Past, Present and Future, Book I című albumán ’95-ben, még mielőtt Biggie igazán naggyá vált volna. Tudta mi zajlik, odafigyelt és hiszem, hogy ha ma is élne és új zenét készítene, akkor továbbra is együtt dolgozott volna néhány nagy hip-hop művésszel. Halálakor együtt dolgozott Swizz Beatz-el és megbeszéléseket folytatott Pharrellel és Nas-szal. Úgy gondolom, hogy a hip-hop nagy része volt Michael Jacksonnak.

SoulTrain.com: Miközben kutatásokat végeztél és írtad ezt a könyvet volt valami ami meglepett?

Greenburg: Azt hiszem amit korábban nem vettem észre az az, hogy Michael Jackson mennyire fókuszált arra, hogy filmkarriert csináljon magának Hollywoodban. Persze már elkezdtük ezt látni a Wiznél , aztán a Captain EO-nál és így tovább. Amikor a vádak teljesen felforgatták az életét a ’90-es évek elején, akkor éppen pár nagy mozi projektekben volt benne. Volt egy pár dolog folyamatban, ami nagy lett volna és ezekről van pár részlet a könyvben. Hiszem, hogy ha nincsenek a vádak, akkor sikeres lett volna, de azután olyan valakivé vált, akivel a stúdiók már nem nagyon akartak közösködni. Tényleg úgy gondolom, hogy lehetett volna egyfajta Elvis aspektusa a karrierjének a mozivásznon.

SoulTrain.com: Mit szeretnél, hogy az olvasók magukkal vigyenek ebből a könyvből?

Greenburg: Azt szeretném, ha az emberek megértenék, hogy Michael Jackson nemcsak minden idők legnagyobb szórakoztatóművésze volt, hanem ugyanolyan forradalmi volt a szórakoztatóipari üzlet területén is, mint az előadásaiban.

Forrás: http://soultrain.com/2014/05/29/qa-zack-omalley-greenburg-michael-jackson-inc/

A Forbes magazin egy grafikája Michael Jackson bevételeiről.  A magazin szerint Michael bevétele teljes pályafutása során (beleértve a halála utáni bevételeket is) eléri a 2,8 milliárd dollárt! (Nagyításért kattints a képre!)

Mjmag

Lásd még: Hogyan vette meg Michael Jackson a Beatles katalógust?

Ricky Lawson dobos agyvérzést szenvedett

Agyvérzést szenvedett a Grammy-díjas dalszerző, dobos, Ricky Lawson, aki többek között Michael Jacksonnal, Phil Collinsszal és az Earth, Wind and Fire-el is turnézott. A hírek szerint Lawson egy koncerten lett rosszul december 14-15-én. További hír nincs az állapotáról. Sheryl Crow, aki Michael Jackson Bad turnéján mint háttérénekesnő volt jelen, december 16-án Twitteren ezt írta: “Imádkozom Ricky Lawsonért azután, hogy agyvérzést kapott. Csodálatos dobos, csodálatos ember. Mindnyájan imádkozunk érte.”

Mielőbbi gyógyulást kívánunk neki!

Forrás: http://www.hollywood.com/news/brief/56717068/drummer-ricky-lawson-suffers-stroke

Michael Jackson és együttese a Bad turnén - Lawson a kép jobb szélén

Michael Jackson és együttese a Bad turnén – Lawson a kép jobb szélén