Valamennyi bejegyzés

Give In to Me

GiveInToMeA Give In to Me a hetedik kislemez, amelyet kiadtak Michael Jackson Dangerous című albumáról –  Észak-Amerika és Ázsia kivételével, mert ott nem jelent meg kislemezként.

Michael Jackson ugyan nem volt kifejezetten rock zenész, de a Thriller óta minden albumon megjelentetett egy rock dalt is, demonstrálva sokoldalúságát, valamint azt, hogy a zene nem ismer határokat és rasszokat. Az Egyesült Államokban ugyanis a rock zenét játszó fekete művészeket sokszor “sell-outnak” bélyegezte a fekete közönség, azaz olyan valakinek, aki elfordul a gyökereitől és úgymond “fehér zenét” játszik annak érdekében, hogy elfogadja a fehér közönség. Egy feketének R&B-t, soult, funkot vagy hip-hopot illik játszania – legalábbis ezen felfogás szerint. Michael azonban nem hitt az ilyen korlátokban és skatulyákban és talán szándékosan is dacolt velük ezekkel a rock dalokkal.  A Thrilleren a Beat It, a Baden a Dirty Diana, a Dangerous-ön pedig a Give In to Me volt ez a rock dal.

Az is hagyományává vált ezekben a rock dalokban, hogy mindig meghívott rájuk egy akkor éppen népszerű rock gitárost. A Beat It-ben Eddie Van Halent, a Dirty Dianában Steve Stevenst (Billy Idol gitárosa), a Give In to Me-ben pedig a Guns N’ Roses oszlopos tagját, Slasht hallhatjuk gitáron.

Bill Bottrell

Bill Bottrell

Michael egy hangmérnökének, Brad Sundbergnek az elmondása szerint a Give In to Me egy két órás jammelés eredménye, Michael és az egyik munkatársa, Bill Bottrell részvételével. Valamikor 1990-ben Michael és Bill egy napon a stúdióban ültek, amikor Michael elkezdett részleteket énekelni a Beatles Can You Dig It című dalából. A Can You Dig It-ben a Beatles tulajdonképpen csak spontán egymás mögé dobált szavakat és kifejezéseket, amik éppen az eszükbe jutottak. Michael így magyarázott erről Bottrellnek:

“Ez egy ilyen kis rövid dolog, valami átmeneti dolog. [Lennon] csak kiabál dolgokat egymás után. Azt mondom remek lenne, ha valamikor csak a nyakadba akasztanád az elektromos gitárod vagy valami és csak elkezdenél játszani, nekem meg adnál egy mikrofont és… csak úgy amit a pillanat ad, tudod… ami igazán… igazán jó móka lenne. Sok varázslat így jön létre, a pillanat hevében. Tényleg.”

A hangvelvétel amin Michael ezt mondja:

(A teljes párbeszéd:

MJ: [énekel] “Like a rolling stone! Like the FBI!” Hallottad ezt? [énekel] “Like the CIA…”
Bill Bottrell: Ismerősnek tűnik.
MJ: John Lennon. [énekel] “Like the BBC!”
BB: Ó, melyik dal ez?
MJ: [énekel] “BB King!” Őő, Can You Dig It-nek hívták. [énekel] “…And Doris Day! Dig it! Dig it!” Ez egy ilyen kis rövid dolog, valami átmeneti dolog. [Lennon] csak kiabál dolgokat egymás után. Azt mondom remek lenne, ha valamikor csak a nyakadba akasztanád az elektromos gitárod vagy valami és csak elkezdenél játszani, nekem meg adnál egy mikrofont és… csak úgy amit a pillanat ad, tudod… ami igazán… igazán jó móka lenne. Sok varázslat így jön létre, a pillanat hevében. Tényleg.

Innentől a stúdiótechnikára terelődik a szó:

MJ: Gondolod, hogy mindig lesznek ilyen nagy szalagok? Gondolod, hogy valaha is megszűnnek?
BB: Még pár évet adok nekik.
MJ: Igen, úgy tűnik, hogy ugyanilyen nagyok és ugyanilyen nehezek, amióta csak stúdiókban dolgozom. Minden más változott. És ezek a zsinórok. Sokkol, hogy ez eddig még nem változott meg.)

Bottrell később így nyilatkozott Joseph Vogel Man in The Music című könyvében:

“[A ‘Give In To Me’] olyan volt, mint egy kinyilatkoztatás”, emlékszik vissza Bottrell. “Michael átsétált a szobán, és véletlenül épp egy gitár volt a kezemben, eljátszottam a fő riffet hozzá, és azt mondta, ‘Billy, ez egy nagyszerű dal’. Aztán eldúdolta nekem a dallamot”. [1] (A fordításért köszönet az Ember a zenében blognak)

Slash és Michael

Slash és Michael

Mindez később kiegészült Slash virtuóz gitár szólamaival: “Küldött nekem egy szalagot arról a dalról, amelyen nem volt más gitár, csak néhány lassú pengetés”, emlékszik vissza Slash. “Felhívtam és elénekeltem a telefonba, hogy mit akarok csinálni… és indulóban voltam Afrikába. Az időbeosztásunk nem volt szinkronban. Szóval el kellett repülnöm, de Michaelnek sikerült kidolgoznia, így meg tudtuk csinálni, mikor visszajöttem Afrikából. Kiszálltam a repülőből és a stúdióba hajtottam. Tulajdonképpen bementem és elkezdtem játszani – így történt. Ily módon ez nagyon spontán volt. Michael csak azt akarta, hogy [játsszak] bármit, ami az én stílusom. Csak annyit kért, hogy ezt tegyem. Semmi nyomás. Igazán összhangban volt velem. Én a gitár játéknak nem az ilyen heavy-metal iskolájából jövök. Minden dolog, amit tettem vagy előástam, ugyanarról a helyről származik, ahonnan Michael Jackson jön. Lehet, hogy más-más irányba haladunk, vagy a kerítés különböző oldalán állunk, de amikor útjaink találkoznak, ez mind ugyanabból a témából fakad.” [1] – idézi Slasht Vogel. (A fordításért köszönet az Ember a zenében blognak.)

Michael Jackson a stúdióban általában nem tűrte el a dohányzást és az ivást, de Slash vendégszereplésekor kivételt tett. Bottrell így mesélt Chris Cadman és Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record című könyvében: “De amikor Slash jött, MJ tudta, hogy nála ez része a dolognak. Így azt mondta: ‘Hagyjátok, hogy hozza az alkoholját, a cigarettáját, amire szükség van’. Így kialakítottunk egy másik szobát a Hit Factory-ban és Slash emberei átküldték a listát… a nap itala a Jack Daniels volt és a kávé, ha jól emlékszem.” [2]

A dalhoz készült videó rock koncert jellegű, amelyben Slash mellett a Guns N’ Roses két másik tagja, a ritmus gitáros Gilby Clarke és a csapat turné billentyűse, Teddy Andreadis, valamint a Living Color rock együttes egykori basszusgitárosa, Muzz Skillings kíséri. (A Living Color együttes egy feketékből álló rock együttes – egyike a keveseknek.)

A videót két óra alatt forgatták le Németországban, Münchenben 1992 augusztusában. A rendező Andy Moharan. A speciális effekteket, mint amilyenek a villámok, utólag adták hozzá. Az ősbemutatójára 1993. február 10-én került sor annak az interjúnak a keretében, amit Michael Oprah Winfrey-nek adott.

A CD kislemezre a Give In to Me-n kívül felkerült Michael két másik rock dala, a Beat It és a Dirty Diana is. A CD kislemez egyéb változatain a dal egy vokális, valamint egy instrumentális változata található meg.

A dal sok országban Top 10-es sláger volt, köztük az Egyesült Királyságban a második helyig jutott, míg Új-Zélandon négy hétig vezette a slágerlistát.

Még többet olvashatsz a dalról a Michael Jackson – Ember a zenében blogon: http://michaeljacksonemberazeneben.wordpress.com/2014/03/12/10-give-in-to-me/

A dal demója – még mielőtt Slash hozzátette volna a saját szólóját. Ez a demo a rajongók körében Love Is A Donut (“a szerelem egy fánk”) néven is ismert, mivel Michael a humoránál volt és ezt énekli benne 2:59-nél:

Írta és komponálta: Michael Jackson, Bill Bottrell
Producer: Michael Jackson, Bill Bottrell
Különleges gitár előadás: Slash
A felvétel ideje: 1991
A felvétel helyszíne: Ocean Way Studios és Record One Studios (Los Angeles, Kalifornia)
Album: Dangerous

Stílus: pop, rock

Videó

Rendezte: Andy Moharan

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

Egyesült Királyság: 2.
Új-Zéland: 1.
Hollandia: 3.
Ausztrália: 4.
Spanyolország: 6.
Franciaország: 7.
Németország: 10.

Forrás:

[1] Joseph Vogel – Man in the Music (Sterling Publishing, New York, 2011)

[2] Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)

Rajongói beszámoló a Bradx2 rendezvényről

Brad Sundberg, Michael Jackson egykori hangmérnöke járja a világot és szemináriumok keretében beszél arról, hogy Michael Jackson hogyan dolgozott a stúdióban. Ennek során demókat és egyéb felvételeket is bemutat közönségének, kérdésekre válaszol.  (Lásd: https://www.facebook.com/inthestudiowithmj )

Michael halálának ötödik évfordulóján Sundberg visszatért Los Angelesbe előadássorozatával és több napon át abban a stúdióban tartotta szemináriumát, amelyben Michael számos albuma készült. A Los Angeles-i előadássorozatnak vendégelőadói is voltak Michael további egykori munkatársai személyében. Az alábbi beszámolóban Brad Buxer, Michael Prince és Brian Vibberts előadásáról olvashattok egy rajongótól, aki ott volt. Cikkét eredetiben itt olvashatjátok: http://www.michaeljackson.ru/eng/brad-x2-evening-brad-buxer/.

A fenti cikk magyar fordítását pedig alább közlöm:

Egy kis stúdióban vagyunk, amely egy hangszer kölcsönző mellett áll a Sunset Bouleardon, Los Angelesben. A szoba tele van emberekkel, akik sorokba állított székeken ülnek egy alacsony színpad előtt. A színpadon Michael Jackson hangmérnök asszisztense és ennek a rendezvénynek a szervezője, Brad Sundberg, valamint barátja, a hangmérnök Brian Vibberts két magas bárszéken ül. Brad Buxer, aki sokáig Michael zenei igazgatója volt egy szintetizátor mögött ül. MJ későbbi éveinek hangmérnöke, Michael Prince a MacBook-ja képernyőjét nézi. Michael turnézó basszusgitárosa, Sam Simms még nem érkezett meg, ő majd kicsit később csatlakozik. Ezzel elkezdődik az utazás a múltba, tele sztorikkal és zenével.

A rendezvény minden vendége sokat tud mesélni azokról az évekről amelyek során Michaellel dolgozott, de ennek az estének a „sztárja” egyértelműen a férfi a szintetizátor mögött. Hiszen ezt a rendezvényt Bradx2-nek hívják és arról szól, hogy találkozunk ezzel a fickóval, aki visszahúzódva él és a nagyközönség számára alig ismert a rajongói közösségen kívül. Brad Buxerről, aki 17 évig volt Michael kreatív partnere, hangszerelője és zenei rendezője. A legtöbb MJ rajongó a 90-es évekből emlékezhet Buxerre, mint arra a fickóra, akinek Robert Plant stílusú szőke sörénye volt. (Buxer elárulja, hogy MJ volt az, aki ragaszkodott hozzá, hogy fesse szőkére a haját – miután feladta az eredeti tervet, hogy vörösre fesse!) Nos, azok a napok rég elmúltak. Ma Buxer rövid, természetes színű hajat visel, fekete nadrágot, laza inget – mint egy hétköznapi fickó, akiről sosem gyanítanád, hogy rockzenész. Nem beszél túl gyakran a munkájáról Michael Jacksonnal. Valójában Michael halála óta Buxer csak egy interjút adott – a francia rajongói magazinnak, a Black & White-nak 2009-ben. Most professzionális pilótaként dolgozik és a zeneszerzés mára inkább már csak hobbi a számára. Beleegyezett, hogy pusztán egy este erejéig találkozzon MJ rajongókkal, így számunkra ez a rendezvény egy meglehetősen exkluzív esemény.

Balról jobbra: Brad Sundberg, Brad Buxer, Michael Prince, Brian Vibberts (Fotó: https://www.facebook.com/inthestudiowithmj )

Balról jobbra: Brad Sundberg, Brad Buxer, Michael Prince, Brian Vibberts (Fotó: https://www.facebook.com/inthestudiowithmj )

Buxer félénknek és halk szavúnak tűnik elsőre, de hamar rájövünk, hogy társaságkedvelő és nyílt fickó. Nem viccelődik a rajongókkal, mint Brad Sundberg, vagy ha mégis viccel, akkor a viccei inkább ironikusak. Azzal kezdi, hogy arról mesél, hogy ő és Michael hogyan kezdtek együtt dolgozni. MJ a ’80-as évek végén vette őt észre Stevie Wonder együttesének egyik tagjaként és meghívta, hogy dolgozzon a Dangerous projekten. Azután Brad csatlakozott a Dangerous turnéhoz. Végül majdnem két évtizedig dolgoztak együtt – a színpadon, stúdiókban, Neverlanden, szállodákban, amelyekben Michael lakott élete különböző pontjain.

Brad Buxer és Michael a '80-as évek végén

Brad Buxer és Michael a ’80-as évek végén

Buxer emlékszik a luxuslakosztályaikra a New York-i Four Seasons Hotelben, ahol lefoglalták a teljes 34. emeletet. Emlékszik a Neverlanden töltött időre, látta Michael állatait az állatkertjében – a majmokat, az elefántokat, a lámákat és az őzt -, emlékszik arra, hogy túl sok cukrot evett a ranchen lévő moziban és hogy a motorjával Michael úszómedencéjének a szélén száguldozott (ami Michaelt kiborította). Ami Neverland ranchet illeti, Buxer megemlíti, hogy nem volt igazi lemezstúdió ott, így hordozható felszerelést kellett használniuk. Általában a ranchen dolgoztak ki dal ötleteket, majd elmentek egy professzionális stúdióba, hogy rendesen felvegyék.

Miután röviden érintettük a Blood On the Dance Floor-t, egy Teddy Riley dalt, amelyet egy DAT kazettáról kellett kinyerniük Montreux-ban, Svájcban, Buxer továbbmegy az ő személyes kollaborációira Michaellel. Eltérően azoktól a daloktól, amelyeket más producerek hoztak Michaelnek, a Braddel készült dalok Michael dalai és a legtöbb művészi hozzájárulását tartalmazzák.

Az első dal, amelyről Brad beszél az az In the Back, amelyet az Ultimate Collection-ön adtak ki 2004-ben. A dalt nem fejezték be a szövegét tekintve – többnyire Michael csak átdúdolja a verseket. Mindazonáltal Buxer ezt a dalt Michael zsenijének egy példájaként említi. Demonstrálja a dal struktúráját, elkezd ütemeket számolni: „Egy, kettő, három, négy”. Az első ütemmutató az első basszus ütemre esik és amint elszámol a hídig észrevesszük, hogy a híd is az első ütemmutatón kezdődik, ahogy kell. A szöveg azonban el van tolódva a zenéhez képest és nem illeszkedik ehhez a mintához. Buxer ezt úgy jellemzi, hogy „teljesen megfordított” struktúra és fordított zenei felütésről és leütésről beszél, de én nem vagyok zenész, csak úgy tudok rá utalni, mint „eltolódásra”. Buxer hangsúlyozza, hogy ezt a dalt teljesen Michael írta. Hogy alátámassza a szavait meghallgattat velünk egy audiót Michaeltől, amelyen azt magyarázza neki a telefonon, hogy a zenének pontosan hogyan kell hangoznia. Szokásos módján Michael minden részt a hangjával és a szájdobolásával mutat be: a dobokat, a basszust – és nagyon konkrét mindebben. Körülbelül 5 percet tölt el csak azzal, hogy elmagyarázza a dal bevezetőjét és aztán megkérdi: „Oké?”, mintha csak biztos akarna lenni abban, hogy a hangszerelő megértette mit vár tőle. Michael az egész dalt ezzel a „megfordított” struktúrával írta, mondja Buxer és ez megmutatja mekkora zseni volt. Senki nem tudta ezt megcsinálni, csak ő.

Az In the Back – egy befejezetlen dal

Aztán Buxer a Stranger in Moscow-ról beszél. Ebben a dalban van az ő legnagyobb hozzájárulása azok közül a dalok közül, amelyeken Michaellel dolgozott és Brad nem titkolja a tényt, hogy ez sokat jelent a számára. Felolvassa a dalról szóló teljes részt Joe Vogel könyvéből – a dal készítésének sztorija mára jól dokumentált. Noha Buxert nem tüntették fel az albumborítón, valójában a dal társszerzője és az ő nevéhez fűződnek az akkordok. Buxer elmondja, hogy ő és Michael kétféle módon tudott együtt dolgozni. Gyakran Michaelnek ott volt a melódia a fejében és Buxernek az volt a dolga, hogy ezt a melódiát lejátssza a zongorán, ahogy Michael „hallotta” azt és aztán megtalálja a megfelelő hangszerelést, amely illeszkedik a melódiához. Így készült a Heal the World, az In the Back, a Childhood, a Beautiful Girl és más dalok. A Stranger in Moscow-nál más volt a helyzet. Michael megkérte Bradet arra, hogy játsszon akkordokat amíg nem hallott köztük valami olyat, ami tetszett neki. És Buxer így állt elő a mára híres akkord progresszióval. Buxer azt mondja, hogy a teljes dalt 1,5-2 óra alatt írták meg és amikor kész lett, akkor alig akarta elhinni mi történt. „Valami olyasmit akartam mondani, hogy: ’Wow, most írtunk egy dalt együtt?’” – emlékszik vissza Buxer. „De aztán nem mondtam semmit.” Nem haragszik amiatt, mert a neve nem került rá az albumra. „Hibák előfordulnak.” – mondja – „Michael mindig nagyon nagylelkű volt hozzám.” Világos, hogy maga az élmény sokkal fontosabb a számára, mint a neve az albumborítón.

Stranger in Moscow

A másik dolog, amit Buxer megemlít a Stranger in Moscow-val kapcsolatban az a dob hang, amit MJ szájdobolásából (beatbox) készítettek úgy, hogy összevágták és összetömörítették a természetes hangját. Buxer elmondja, hogy Michellel gyakran használt szájdobolás-alapú dob hangokat, mert annyira fantasztikusan hangoztak.

A következő dal, amit tárgyalunk a Childhood. Tulajdonképpen pont a Childhood 20. évfordulóján – amint Brian Vibberts visszaemlékszik a dalt 1994. június 27-én vették fel. A Childhood egy másik olyan dal, amit teljesen Michael talált ki és írt meg – amint Buxer elmondja, eltartott neki egy ideig megtalálni hozzá a megfelelő hangszerelést. „Annyira édes dal.” – mondja – „Én nem írnék semmi ennyire édeset.” De Michael ismét nagyon konkrét volt abban, hogy mit akar hallani és tovább dolgozott Buxerrel, amíg ki nem préselte belőle a pont megfelelő akkordokat.

Egy rövid szünet után a beszélgetés a turnézásra és az élő showkra terelődik. Buxer elmagyarázza nekünk a zenei rendező munkáját: azt hogy gyakran előre fel kellett készülnie a showkra, miközben az együttes lent a szállodai bárban időzött és hogy hogyan adott instrukciókat a zenészeknek. Elmagyarázta, hogy a dalokat általában felgyorsították az élő showkban és a hangmagasságot lejjebb vitték, hogy a hangszereket visszahozzák a természetes hangzásukra. Nagyon kedves szavakat ejtett Michael gitárosáról, David Williamsről, aki elmondása szerint abszolút briliáns volt és vicces is. Buxer érinti a költségek témáját is és hogy az élő showk miért veszteségesek gyakran: öt repülőt kellett bérelniük a turnéhoz és őrült hotelszámlákat kellett kifizetni.

Buxer emlékszik néhány vicces pillanatra az élő koncertekről: hogy kellett Slasht kitolniuk a színpadra a Black or White alatt mert fogalma sem volt arról, hogy a dal mely pontján kell eljátszania a gitár szólóját. Vagy hogy Michael hogyan énekelte Brad nevét (“Brad, what you gonna do?”) a brunei koncerten, amikor Buxer az I Just Can’t Stop Loving You kivezetését hosszabban játszotta a szükségesnél.

Az alábbi videóban 5:00-nál látható a fent említett jelenet (a YoutTube nem engedi beágyazni): http://www.youtube.com/watch?v=FRypdXdZMWo

Elmesélt egy sztorit Bill Clintonról is (Buxer szerint a legkedvesebb fickó és Michael jó barátja), aki szaxofonon akart játszani a Black or White alatt a 2002-es Apolló színházbeli élő fellépés során. Buxernek még kellett is írnia számára egy szaxofon részt, ami nem igazán illett a dalhoz és végül nem használták fel.

Ahogy azt Brad Sundberg is gyakran megjegyzi, Buxer is említette, hogy Michael kibírhatatlanul hangosan hallgatott zenét. A színpadon az oldalsó hangfalak hangereje akkora volt, hogy fájdalmas volt közöttük lenni. De Buxer is azt mondja, hogy ennek ellenére sosem vett észre semmilyen halláskárosodást Michaelnél. Michael szerette a zenét fülsüketítően hallgatni, de amikor Buxer lejátszott neki egy finom vonós hangszerelést a telefonban MJ azt is ugyanolyan jól hallotta.

A kérdés-feleletek alatt valaki megkérdezte Buxert a Morphine című dalról – egy újabb mestermunka, amit Michael zseniálisan írt meg. Buxer azt mondta, hogy MJ azt akarta, hogy a dalban gépek és szívdobogás hangjai legyenek – valami olyasmi, ami „egy test az asztalon” érzését kelti.

Volt jó pár kérdés a szövegekről, de Buxer azt válaszolta, hogy nem is emlékszik arra, hogy a szövegeket mikor írta MJ. Gyakran a folyamat végén vagy az utolsó pillanatban, míg a munka nagy részét a zene tette ki.

Talán ez az egyik oka annak, hogy Buxer – Michael sok más munkatársához hasonlóan – miért nem szereti túlságosan Michael dalainak a remixeit és új hangszereléseit. „Michael egy zenei építész volt.” – mondta – „Ha úgy akarod látni az épületet, ahogy megálmodták, akkor meg kell tartanod az építészt.” Felhozta a Billie Jeant, egy olyan dalt, amelynek két basszus vonala van – ezt Michael szándékosan konstruálta meg így. Ha valaki más készítette volna ezt a zenét, vélekedett Brad, akkor nem így tett volna. Michael évekig dolgozott a dalain és igazán mindent beleadott abba, hogy olyan jóvá tegye a zenét amennyire csak lehetséges emberileg. Néha Buxer szerint Michael még más művészeket is kritizált amiért nem dolgozták ki a dalaikat a teljes potenciáljukig.

Michael és Brad Buxer

Michael és Brad Buxer

Buxer a beszélgetés alatt végig hangsúlyozta (és ezt Michael más kollégái is gyakran említik), hogy mind Michael, mind Stevie Wonder azt az alapelvet követte a zenében, hogy „a kevesebb több”. A dalt nem szabad túlzsúfolni hangokkal, nem szabad, hogy bármi több legyen benne, mint ami illik bele és ami jobbá teszi a dalt. Hogy demonstrálja ezt Buxer lejátszotta a Hollywood Tonight egy demóját számunkra – azt aminek gyilkos basszusa van és Michael szöveges instrukciói hallhatóak a híd helyén. „Hallgassátok meg ez mennyire tiszta!” És tényleg az volt. A közönség tapsolt.

A kedvenc emléke Michaelről? „Egymást kergetni a szálloda halljain keresztül. Gyorsan tudott futni… Csak lógni, zenét írni, dolgozni a dalain, beszélgetni, nevetni és csak jól érezni magunkat.”

Az ilyen szavak világítanak rá a leginkább arra, hogy az olyan emberek számára, mint Brad Buxer és más vendégek ezen a szemináriumon, Michael nem egy szupersztár volt, hanem munkatárs és egy drága barát. És ezen az estén azért jöttek össze, hogy megosszák a barátságuk emlékeit. Köszönjük Mr. Buxer, Mr. Prince, Mr. Vibberts és Mr. Simms, hogy hallhattuk ezeket az emlékeket. És természetesen hatalmas köszönet Mr. Brad Sundbergnek azért, hogy megszervezte ezt az egyedülálló rendezvényt.

Lásd még: Steve Porcaro a Human Nature-ről, a For All Time-ról és a Chicago 1945-ről (rajongói beszámoló)

Középen Brad Buxer

Középen Brad Buxer

Invincible (album)

InvincibleMegjelenés: 2001. október 30.

A felvétel ideje: 1997. október-2001. augusztus

A felvétel helye: Montreux (Svájc), Norfolk (Virgina, USA), Los Angeles, New York, Hit Factory (Miami, USA)

Kislemezei: You Rock My World, Cry, Speechless (kizárólag promóciós kislemezként, kereskedelmi forgalomban csak Dél-Koreában), Butterflies (kizárólag az USA-ban)

Stílus: pop, R&B, indusztriális funk, soul, hip-hop

Kiadó: Epic

Az Invincible a Spotify-on:

A 2001-ben megjelent Invincible Michael Jackson utolsó stúdióalbuma (nem számítva a posztumusz albumokat). Kiadását eredetileg 1999. november 9-re tűzték ki, de csaknem két évet csúszott. A ’90-es évek második felétől az album kiadásáig Michael rengeteg dalon dolgozott sok producerrel és társszerzővel, s ezek a munkák a legkülönfélébb irányokba vitték el zeneileg. Bár ezek közül az együttműködések közül sok nem került fel végül az albumra, de az az anyag ami felkerült is minden addiginál több együttműködőt vonultatott fel – és vannak akik szerint éppen ez az album gyengéje.

Producerként és társszerzőként ismét megjelent Teddy Riley (Heaven Can Wait, 2000 Watts, Don’t Walk Away, Whatever Happens), R. Kelly (Cry) és Babyface (You Are My Life). Ezen kívül jöttek újak is, mint Dr. Freeze (Break of Dawn), valamint Andre Harris és Marsha Ambrosius (Butterflies). Michael a legtöbb dalban közreműködött társszerzőként, de egyedül csak kettőt szerzett (Speechless, The Lost Children). Az album meghatározó vonulatát azonban a Rodney „Darkchild” Jerkinsszel közösen készített anyag adja (Unbreakable, Heartbreaker, Invincible, You Rock My World, Privacy, Threatened). Hangmérnökként továbbra is közreműködött Bruce Swedien, a vendégzenészek között pedig olyanok szerepeltek, mint Carlos Santana, Slash, Brandy, Fats, Marsha Ambrosius, Andraé Crouch and the Andraé Crouch Singers, vagy éppen – posztumusz, egy az I Can’t Stop The Reign című dalából vett részlet révén – The Notorious B.I.G., aki még életében szerepelt a HIStory albumon is.

Érdekesség, hogy a Neptunes nevű producer-duó (Pharrell Williams, Chad Hugo) is felajánlott néhány dalt az albumhoz, de ezek nem kerültek rá. Ezek a Michael által visszautasított dalok (Rock Your Body, Senorita) alkották az alapját később Justin Timberlake Justified című debütáló szóló albumának. Erősen érződik rajtuk Michael korábbi munkáinak, különösen az Off The Wallnak és a Thrillernek a hatása (a Neptunes beszélt is erről a hatásról), de Michael szemszögéből ez önismétlés lett volna, így ezt az irányt elvetette.

Többszöri elhalasztás után a Sony végül a sarkára állt és parancsba adta Michaelnek, hogy az albumnak 2001 októberében meg kell jelennie. A promóció bevezetése volt az a New York-i Madison Square Gardenben megtartott két koncert 2001. szeptember 7-én és 10-én, amelyen Michael szóló pályafutásának 30. évfordulóját ünnepelték és amelyen rajta és testvérein kívül számos régi és aktuális sztár fellépett. A második koncertet követő reggelen, szeptember 11-én azonban terrortámadás érte a New York-i World Trade Center két ikertornyát és a szórakoztatóipar eseményei természetesen a háttérbe szorultak.

invincible 5 colorsAz Invincible 2001. október 30-án jelent meg – eredetileg öt különböző színű albumborítóval (zöld, kék, sárga, piros, fehér), de a színesek ma már gyűjtői daraboknak számítanak.

Az album az első helyen nyitott a legtöbb jelentős slágerlistán – beleértve az USA-t és az Egyesült Királyságot is, de a néhány hónappal korábban, 2001 augusztusában, kiadott első kislemez, a You Rock My World langyos fogadtatásban részesült – az Egyesült Államokban mindössze a 10. helyig jutott, a Paul Hunter által rendezett videót pedig sokan azzal bírálták, hogy a Smooth Criminal ismétlése.

Hozzá közeli munkatársak szerint maga Michael sem volt elégedett sem a videóval, sem pedig azzal, hogy a lemeztársaság a You Rock My World-öt választotta az album bevezető kislemezéül. Ő maga az Unbreakable-t szerette volna és ez valószínűleg tényleg jobb választás is lett volna, de a Sony ragaszkodott a kevésbé kihívó You Rock My World-höz. 2001 decemberében a második kislemez kiválasztásánál sem Michael akarata érvényesült. A Sony ezúttal is egy általa biztonságosnak vélt dal, az R. Kelly által írt Cry mellett döntött. Michael tiltakozásul nem jelent meg a hozzá készült videoklipben. Ezzel gyakorlatilag véget is ért az album promóciója – alig több, mint egy hónappal a megjelenése után. 2002 februárjában ugyan kiadták még róla kislemezként a Butterflies-t, de videoklip és promóció nélkül és csak az Egyesült Államokban. A dalban rejlő potenciált azonban jelzi, hogy még így is a 14. helyig jutott az amerikai fő slágerlistán és öt hetet töltött az R&B/Hip-Hop slágerlista második helyén. Sőt, még a Heaven Can Wait is felkerült utóbbi slágerlista alsóbb régióiba, annak ellenére, hogy kislemezként ki sem adták.

Ezek a folyamatok a részei voltak annak a viaskodásnak, amely kialakult Michael és a Sony akkori elnöke, Tommy Mottola között. A viszony annyira elmérgesedett, hogy Michael azzal fenyegetőzött, hogy elhagyja a Sony-t és több alkalommal nyilvánosan bírálta a lemeztársaságot, s különösen személy szerint Mottolát. Az sem segítette az albumot, hogy Michael korábbi albumaival ellentétben ezt turné sem kísérte.

Az üzletpolitikán túlmenően, ami pusztán a művészi oldalt illeti, az Invincible Michael legmegosztóbb albuma a rajongótáboron belül is. Kritikusai szerint nem elég fókuszált, kiegyensúlyozatlan és a túl sok társ producer és társszerző miatt a sok bába közt elveszett a gyerek – és a klasszikus Jackson-hangzás. Talán Michael valóban motiválatlanabb volt, mint korábban, s a többi felnőttkori szóló albumához képest kevésbé volt igazán a sajátja ez az album. Sokan úgy vélték, hogy jobban tette volna, ha csak egy vagy két társ producerrel és társszerzővel dolgozik, vagy pedig ha ő maga több dalt ír egyedül, amint azt a korábbi albumain tette. Mások szerint azonban az Invincible egy méltatlanul alulértékelt album, amely a Sony és Jackson közötti viaskodás áldozatául esett.

Az biztos, hogy több lehetőség volt benne, mint amennyit végül is kihoztak belőle. Vannak gyengébb pillanatai, de vannak olyan dalok is, amelyekért kár, hogy viszonylag ismeretlenek maradtak a szélesebb nagyközönség előtt – olyan dalok, amelyek sokkal erősebbek, mint a kislemezként kiadott és videóval promótált You Rock My World vagy Cry. Azt pedig általában az album bírálói is elismerik, hogy Michael vokáljára az Invincible-en sem lehet panasz, sőt az élettapasztalat minden addiginál kifejezőbbé teszi azt.

Tematikailag az album kevésbé konfrontálódó, mint a HIStory, de azért itt is megjelenik a kihívó dac (Unbreakable), a média kritikája (Privacy), vagy – mintegy a Blood on the Dance Floor folytatásaként – a horror történetbe csomagolt társadalomkritika (Threatened). Ezektől eltekintve azonban Michael nagyrészt hagyományosabb R&B témákhoz nyúl (szerelem, szerelmi csalódás, kapcsolatok, szex). Az Invincible kiadásakor Michael már kétszeres apa volt, így találunk az albumon egy a gyermekeihez szóló balladát is (You Are My Life), ami nem tartozik az album legerősebb dalai közé, de személyes okokból érthető a felkerülése.

Rodney Jerkins, az album egyik fő producere

Rodney Jerkins, az album egyik producere

Zeneileg az Invincible az R&B, az indusztriális funk, a soul, a pop és a hip-hop területein mozog. „Egyfajta visszatérés ahhoz a szolid és ragályos R&B-hez, amely Jackson legjobb felvételeit fémjelezte a fivéreivel és „felnőtt” debütálásakor az Off The Wallon.[1] – írta a kritikus Mark Anthony Neal.

Egy másik kritikus, Robert Christgau  pedig úgy vélte, hogy sok kritikustársa nem áll elég nyitottan Jacksonhoz, pedig még mindig tud újat mutatni: „Azt a tényt, hogy Michael Jackson egy nagyszerű zenész manapság gyakran elfelejtik. Jelen időt használok, mert a) a képességei nem csorbultak és b) csak Frank Kogan (egy másik kritikus – a ford.) hallgatta elég szenvedélymentesen (az albumot) ahhoz, hogy megjegyezze ezekkel a képességekkel új dolgokat csinál – a funkja acélosabb, a balladái légiesebbek – mindkettő nyugtalanító mértékig.” [2]

Bár Jonathan Harris alábbi kritikája pontatlan amikor azt állítja, hogy az Invincible volt Michael első albuma teljesen új anyaggal az 1991-es Dangerous óta, hiszen az 1995-ös HIStory 14 új dalt tartalmazott, de tíz év távlatában, 2011-ben úgy ítéli meg, hogy az Invincible sokkal nagyobb figyelmet érdemel, mint amit általában kap: “A kihívás, amivel az Invincible-nek szembe kellett néznie (mivel ez volt Jackson első albuma négy év óta, és az 1991-es Dangerous óta az első albuma teljesen új anyaggal) az volt, hogy hihetetlen várakozásoknak, eladási elvárásoknak kellett megfelelnie, magában kellett foglalnia több különböző stílust, amit Jackson érintett addig a karrierje során, ezt jól kellett csinálnia, ízlésesen bemutatnia egy új generációnak, miközben ki kellett elégítenie Jackson korábbi rajongóinak a generációit is. Sok tekintetben néhányak szemében az Invincible-nek Off The Wallnak, Thrillernek, Badnek, Dangerous-nek, HIStory-nak és Blood on the Dance Floornak kellett lennie egyszerre, ráadásul be kellett mutatnia egy teljesen új hangzást, ami egyedi volt, mégis kortárs. Bármennyire kegyetlen és látszólag teljesíthetetlen is ez a feladat, furcsa módon az Invincible-nek sikerül ezt megvalósítania, de elkerülhetetlen (a feladat nagyságát figyelembe véve), hogy közben van rajta néhány ballépés is. Egy kicsit több gyors dal jó lett volna, Jackson védjegy vokális technikáinak a hiánya vagy elnyomása egy kicsit túl nyilvánvaló (nagyon kevés ‘hehe’ és ‘hoohoo’ van itt például Jackson korábbi albumaihoz képest) és a dalok sorrendjének elrendezése nem tesz szívességet a zenének. Összességében azonban az Invincible briliáns munka. Azzal, hogy minden dal pop tökéletességre hangolt, 16 felvételével és több, mint 77 perces hosszával rengeteg zene van rajta, amit szerethet az ember függetlenül attól, hogy a Pop Királyának melyik korszakát vagy stílusát élvezi. Az Invincible ráadásul jól is öregedett. Jackson bölcsen nem alkalmazkodott az akkori korszak popzenei hangzásához, s emiatt az Invincible ma is olyan friss és átfogó, mint azon a napon, amikor kiadták.” [3]

Az albumot egy Grammy-díjra jelölték a You Rock My World révén a legjobb férfi pop vokális előadás kategóriában, de nem kapta meg.

Az albumon szereplő dalok listája:

Ssz. Dal Dalszerző Producer
1. Unbreakable (rap performed by The Notorious B.I.G.) Michael Jackson, Rodney Jerkins, Fred Jerkins III, LaShawn Daniels, Nora Payne, Robert Smith Michael Jackson, Rodney Jerkins
2. Heartbreaker (rap performed by Fats) Michael Jackson, Rodney Jerkins, Fred Jerkins III, LaShawn Daniels, Mischke, Norman Gregg Michael Jackson, Rodney Jerkins
3. Invincible (rap performed by Fats) Michael Jackson, Rodney Jerkins, Fred Jerkins III, LaShawn Daniels, Norman Gregg Michael Jackson, Rodney Jerkins
4. Break of Dawn Dr. Freeze, Michael Jackson Michael Jackson, Dr. Freeze
5. Heaven Can Wait Michael Jackson, Teddy Riley, Andreao Heard, Nate Smith, Teron Beal, Eritza Laues, Kenny Quiller Michael Jackson, Teddy Riley
6. You Rock My World Michael Jackson, Rodney Jerkins, Fred Jerkins III, LaShawn Daniels, Nora Payne Michael Jackson, Rodney Jerkins
7. Butterflies Andre Harris, Marsha Ambrosius Michael Jackson, Andre Harris
8. Speechless Michael Jackson Michael Jackson
9. 2000 Watts Michael Jackson, Teddy Riley, Tyrese Gibson, Jaron Henson Michael Jackson, Teddy Riley
10. You Are My Life Michael Jackson, Babyface, Carole Bayer Sager, John McClain Michael Jackson, Babyface
11. Privacy (featuring Slash) Michael Jackson, Rodney Jerkins, Fred Jerkins III, LaShawn Daniels, Bernard Bell Michael Jackson, Rodney Jerkins
12. Don’t Walk Away Michael Jackson, Teddy Riley, Richard Carlton Stites, Reed Vertelney Michael Jackson, Teddy Riley
13. Cry R. Kelly Michael Jackson, R. Kelly
14. The Lost Children Michael Jackson Michael Jackson
15. Whatever Happens (featuring Carlos Santana) Michael Jackson, Teddy Riley, Gil Cang, Jasmine Quay, Geoffrey Williams Michael Jackson, Teddy Riley
16. Threatened Michael Jackson, Rodney Jerkins, Fred Jerkins III, LaShawn Daniels Michael Jackson, Rodney Jerkins

További, eredetileg az albumra szánt, de azon végül nem megjelent dalok: Can’t Get Your Weight Off of Me, Escape, We’ve Had Enough (utóbbi megjelent a 2004-ben kiadott The Ultimate Collectionon), (I Can’t Make It) Another Day (megjelent a posztumusz kiadott Michael című albumon), Beautiful Girl (demója megjelent a 2004-ben kiadott The Ultimate Collectionon), The Way You Love Me (megjelent a a 2004-ben kiadott The Ultimate Collectionon, majd egy másik mixben a posztumusz kiadott Michael című albumon), Hollywood Tonight (megjelent a posztumusz kiadott Michael című albumon), Blue Gangsta, A Place With No Name, Fall Again (demója megjelent a a 2004-ben kiadott The Ultimate Collectionon), I Have This Dream, What More Can I Give (digitálisan letölthető formátumban megjelent 2003-ban), One More Chance (megjelent a a 2004-ben kiadott The Ultimate Collection korlátozott számú japán kiadásán), Shout, Slave To The Rhythm, Thank Heaven, That, Belong 2, Stop The War, Vibrat(i)onist, Kick It, Get Around, Maybe We Can Do It, Pressure, Seduction, The Pain.

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 1.
Egyesült Királyság: 1.
Ausztrália: 1.
Új-Zéland: 4.
Kanada: 3.
Spanyolország: 2.
Németország: 1.
Franciaország: 1.

Eladott példányszám a világon: kb. 8 millió

Ebből

  • USA: 2 millió

Források:

[1] Mark Anthony Neal – The Return of the Scarecrow (Seeinblack.com, 2001. december 21.)
[2] Robert Christgau – Review of Invincible (Consumer Guide Reviews, 2001 október)
[3] Jonathan Harris – Michael Jackson’s ‘Invincible’: 10 Years Later (Examiner.com, 2011. október 31.)
http://www.examiner.com/article/michael-jackson-s-invincible-10-years-later

Joseph Vogel – Man in the Music (Sterling Publishing, New York, 2011)
Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)
http://www.mjtunes.com/modules/mydownloads/singlefile.php?lid=954

HIStory: Past, Present and Future, Book I (album)

HIStoryMegjelenés: 1995. június 16.

A felvétel ideje: 1994. január – 1995. április

A felvétel helye: Hit Factory (New York), Record One, Larrabee, Westlake Recording Studios (West Hollywood, Kalifornia)

Kislemezei: Scream, You Are Not Alone, Earth Song, They Don’t Care About Us, Stranger in Moscow, (valamint a This Time Around kizárólag promóciós kislemezként, kereskedelmi forgalomban nem)

Stílus: pop, R&B, funk, soul, hip-hop, rock

Kiadó: Epic

A HIStory a Spotify-on (mivel az 1. CD egy greatest hits válogatás, ezért csak az új albumot jelentő 2. CD anyagát tettem ide be):

Az 1995-ben megjelent HIStory: Past, Present and Future, Book I (röviden: HIStory) minden bizonnyal Michael Jackson “legnehezebb” albuma (eltekintve a HIStory kiegészítésének is tekinthető Blood on the Dance Floortól). Készítésekor Michael élete egyik legsötétebb periódusán volt túl, miután 1993-ban gyermekmolesztálással vádolták meg, s az ezzel kapcsolatos élmények – bizonyítékok nélküli nyilvános meghurcolása, a sajtó szenzációhajhász rágalomhadjárata, az ellene folytatott boszorkányüldözés – nagyban meghatározták az album hangulatát és témáit. Ő maga is önéletrajzi ihletésűnek mondta az albumot: „Nem tervezem, hogy a közeljövőben újabb könyvet írok. Ha tudni akarod hogy érzek, akkor hallgasd meg a HIStory-t. Az egy zenés könyv.” [1] – mondta egy a rajongóival folytatott 1995-ös internetes chat során.

A kritikusok egy részének nem tetszett ez a dühös Michael Jackson. A ’régi’ Michael Jacksont akarták: az élénk, fesztelen melódiákat és a táncra csábító szövegeket. A HIStory nyíltan ellenszegül ezeknek a várakozásoknak. Hangzásvilágában előre mozdult miközben továbbra is keresztezte és vegyítette a különféle stílusokat (beleértve a hip-hopot, az indusztriális funkot és a nagyzenekari popot). Tematikailag inkább konfrontálódó volt, mintsem hogy kikerülje Jackson összetett érzelmi állapotát. Azonban kifelé is tekintett azzal, hogy gyötrelmeit és felháborodását nagyobb szociális ügyekhez kötötte, mint amilyen a média szenzációhajhászása, a materializmus, a diszkrimináció és az elidegenedés. Miközben ez a megközelítés ad néhány nyers pillanatot (és olyan dalokat, amelyek nem rendelkeznek a korábbi albumok kereskedelmi vonzerejével) úgy tűnik, hogy ez fel is szabadítja Jacksont – és ennek eredménye az, hogy ezen az albumon található néhány politikailag leghatásosabb, érzelmileg legőszintébb és művészileg legerőteljesebb dala.” [2] – írja Joseph Vogel Man in the Music című könyvében.

A HIStory eredetileg egy Michael korábbi slágereiből álló válogatás album lett volna, azonban annyi új dalt készített abban az időben, hogy végül dupla album lett, amelynek első korongja az eredetileg tervezett slágerválogatás, míg a másodikon 15 új dal található (egészen pontosan 14, mert a Come Together című Beatles dal feldolgozása korábban már hallható volt Jackson 1988-as Moonwalker című filmjében).

„Igazság szerint nem nagyon akartam, hogy az album a régi dalokról szóljon. Ez egy greatest hits album, de számomra a greatest hits albumok unalmasak. És tovább akartam alkotni. Az új dalok nagyon mások – nagyon önéletrajzi ihletésűek. Úgy értem szívből jönnek – rólam szólnak.” [3] – mondta Jackson.

Az album legkorábban elkészült dalai a Stranger in Moscow, a Childhood és a Money voltak, amelyeket Michael még a Dangerous turnén írt meg 1993 második felében hotelszobákban a turné zenei igazgatója, Brad Buxer közreműködésével. A Stranger in Moscow – amelyet ténylegesen Moszkvában írt – Michael magányát és elszigeteltségét fejezi ki egy idegen országban, miközben a saját hazájában is kitaszított. A Money a gátlástalan kapzsiságról szól, amely többek között az ellene felhozott vádakat is motiválta. A Childhoodban saját elveszett gyermekkoráról énekel. Ez az anyag képezte az album alapját, amikor visszatértek az Egyesült Államokba.

1994 januárjában földrengés rázta meg Los Angelest és emiatt Michael úgy döntött, hogy a lemez felvételeinek idejére átköltözik csapatával a keleti partra, a New York-i Hit Factory-ba. Pályafutása során először dolgozott együtt Jimmy Jammel (James Harris III) és Terry Lewis-szal – azzal a legendás producer párossal, amelynek nevéhez húga, Janet Jackson legnagyobb sikerei fűződnek.  Jam és Lewis szerzőként, illetve társszerzőként három dalhoz járult hozzá az albumon: a Screamhez, amely az album elsőként kiadott kislemeze volt és amelyen Michael Janettel énekel duettet, a Tabloid Junkie-hoz, valamint a címadó History című dalhoz. Ezenkívül producerként a 2 Bad című dalban is segédkeztek. Megjelenik az albumon továbbá Dallas Austin (társszerző a 2 Bad-ben és a This Time Around-ban – utóbbiban társ producer is), valamint R. Kelly (a You Are Not Alone szerzőjeként) is. Michael korábbi munkatársai közül visszatért David Foster, akivel utoljára az Off The Wallon dolgozott együtt. A HIStory-n a Childhood és a Smile produceri munkáiban vett részt, valamint segített befejezni az Earth Songot, amelyet Michael eredetileg a Dangerous című albumra írt. Továbbra is Michael mellett volt az Off The Wall óta hűséges hangmérnöke, Bruce Swedien. Az albumon közreműködött továbbá Slash, a Boyz II Men, a rapper Notorious B.I.G és – szintén rapperként – a kosárlabdázó Shaquille O’Neal.

A második CD tizenöt dalából Michael hetet jegyez egyedüli szerzőként és további ötöt írt másokkal együtt.  Amint az Entertainment Weekly kritikusa, Loundon Wainwright írta: „A They Don’t Care About Us metsző, szaggatott ütemei és zsúfolt harmóniái, vagy a kecses Stranger in Moscow többrétegű, aprólékosan hangszerelt textúrái senki mástól nem származhatnának, csak Jacksontól.” [4] A maradék három dal két feldolgozás (a korábban már említett Come Together a Beatlestől és a Smile Charlie Chaplintől), valamint az R. Kelly által írt You Are Not Alone.

Az eredeti tervek szerint 1994 végén adták volna ki az albumot, de Michael szokásához híven csúszott. A csapat 1994 végén visszatért Los Angelesbe és a Record One, a Larrabee valamint a Westlake stúdióban fejezte be a HIStory-t.

Az album címe, amely angolul egy szójáték (a history egybe írva azt jelenti történelem, a his story külön írva pedig azt, hogy az ő története) Dan Beck ötlete volt, aki a marketingért felelős szakember volt akkoriban a lemezcégnél.

A borító és a kísérő reklámkampány (például a Budapesten forgatott reklámfilm) önmagában is kritikát váltott ki “megalomániája” miatt. Joseph Vogel Man In The Music című könyvében így ír: „A HIStory album borítója, amely Jacksont szoborként ábrázolja – valamint az ehhez társuló promóciós megmozdulások valóban sugároznak némi arcátlanságot. Azonban Jackson számára, azután, hogy halottnak nyilvánították a molesztálási botrány után, ez egyfajta Muhammad Ali stílusú dacos kinyilatkoztatás volt („én vagyok a legnagyobb”). A borítón látható kép mint egy militáns boxolót ábrázolja őt: bátran, ökölbe szorított kezekkel, magabiztosan. Különösképpen egy táncos számára a test halhatatlanná tétele, a képmása szó szerinti átalakulása műalkotássá értelmet nyer.

Természetesen PR fogás is volt ez – klasszikus P.T. Barnum féle showbiznisz. ’Azt akartam, hogy mindenki odafigyeljen.’ – mondta Diane Sawyernek. Jackson szerette meglepni az embereket, valami olyannal előállni, amit még sosem láttak azelőtt. Ez a Michael Jackson paradoxon egy klasszikus demonstrációja volt. Emberként a barátai szerint félénk és szerény volt és nem vette magát túl komolyan; de tudta hogyan játsszon, hogyan csináljon show-t, hogyan tűnjön el évekre, hogy aztán az életnél is nagyobb alakban térjen vissza. A HIStory promóciójával éppen ezt tette. Mindössze egy évvel korábban kritikusai jelentéktelennek nyilvánították. Most ismét a címlapokon volt: emberek beszéltek, emberek dühöngtek, emberek izgatottak voltak. De a világon mindenki tudta, hogy érkezik az új albuma.” [2]

Michael és Janet a Screamben

Michael és Janet Jackson a Screamben

Az első kislemez, a Janettel énekelt duet, a Scream 1995. május 31-én jelent meg és az amerikai Billboard slágerlista ötödik helyén nyitott.  Ma, az Internet és az iTunes korában, már nem számít ritkaságnak, hogy egy dal akár az első helyen debütáljon, de akkoriban ezzel Jackson a Beatles Let It Be-jének több évtizedes rekordját döntötte meg, mint a slágerlistára a legmagasabb pozícióban belépő dal. Maga az album pedig ennél is jobb helyen – az elsőn – debütált.

Mindazonáltal érezhető volt, hogy az Egyesült Államokban Jackson korábbi népszerűsége megroppant, amely nyilvánvalóan nagyrészt az 1993-as vádra volt visszavezethető. Noha semmi bizonyíték nem volt a bűnösségére, az amerikai média mégis bűnösnek könyvelte el és kérlelhetetlen volt vele szemben. Az album kritikái sokszor nem is a zenére fókuszáltak, hanem ad hominem támadásokra.

Jim Farber, a New York Daily News című bulvárlap újságírója például így írt: „Jelentkezzenek. Önök közül hányan kényszerültek arra, hogy lemondják az utolsó turnéjukat és vesztettek el egy multimillió dolláros Pepsi támogatást mivel minden létező médium azt a vádat visszhangozta, hogy ön molesztált egy fiatal fiút? Ha ez jellemzi az ön életének utóbbi két évét, akkor az új Michael Jackson album önnek készült. Mindenki más egy kicsit kirekesztettnek érezheti magát. A tizenöt új Michael Jackson dal közül tizenegy a HIStory-n az énekes zenéjét arra használja, hogy visszafizessen a vádlóinak.” [5]

Hogy miért várták el azt a kritikusok, hogy saját életének eseményei, élményei ne legyenek hatással Jackson zenéjére, témáira és egy olyan traumatikus időszak után is, amin éppen túl volt Rock With You könnyedségű dalokat alkosson, vagy, hogy miért vitatták el Jackson jogát arra, hogy dühös legyen, arra igazán egyik sem adott magyarázatot.

A New York-i zene- és filmkritikus, Armond White úgy vélte, hogy sok kritikustársa roppant szűklátókörűen közelítette meg az albumot, amelynek személyes témái valójában fontos társadalmi üzeneteket is hordoznak: „A HIStory azért különleges, mert egy olyan nagyágyú, mint Jackson ilyen bámulatosan meri artikulálni a szociális zavarokat. A They Don’t Care About Us-tól a Screamig Jackson a mainstream tudatba emeli az amerikai élet zavarait, nemzetünk elveszett emberiességének komoly kérdéseit… Ízetlen dolog a kritikusoktól amiatt panaszkodni, hogy a HIStory dühe személyesen motivált – természetesen az. De fontos, hogy Jackson kiszélesíti azt és az irdatlan dühön túl a nemzeti és univerzális károk állapotaira vonatkoztatja.”  [6]

A kapzsiság, a hatósági korrupció, a média manipulációja és elbulvárosodása nem csupán Jackson személyes ügye. A magány, a kirekesztettség, a sehova sem tartozás érzését sem ő egyedül éli meg, így aztán igazságtalan az a vád, hogy az album témái mindenki más számára értelmezhetetlenek. Talán a média egy része csupán nem akarta érteni és értelmezni ezeket a témákat – lévén ők maguk is erőteljesen érintettek voltak, mint a Jackson elleni rágalomhadjárat közvetítői és sok esetben tevékeny szítói.

Akárhogyan is, az tény, hogy ekkora Jackson és az amerikai média viszonya végleg elmérgesedett és innentől fogva gyakorlatilag élete végéig sok jóra nem számíthatott tőlük. A HIStory idején például megvádolták azzal, hogy az album egyik dala, a They Don’t Care About Us “antiszemita”.  Ennek oka az volt, hogy a dalszöveg tartalmaz egy olyan részt, amiben azt énekli “jew me, sue me” (“zsidózz le, perelj be”), illetve “kick me, kike me” (“rúgj belém, bibsizz le”). A szövegkörnyezetből egyértelmű, hogy Jackson azonosul a diszkrimináció és az elnyomás áldozataival, nem pedig szidalmazza őket, ennek ellenére a média mesterségesen szított “botránya” gondoskodott arról, hogy a dalt ne nagyon játsszák az amerikai rádiók, s ennek megfelelően az amerikai slágerlistán se legyen esélye jó helyezésre (a Billboard nemcsak az eladásokat veszi figyelembe slágerlistája összeállításánál, hanem azt is mennyit játszanak a rádiók egy dalt), noha a világ számos más országában sláger volt. A dal ellen a kiadásakor folytatott kampány ellenére a They Don’t Care About Us ironikus módon ma Jackson egyik legnépszerűbb videója a YouTube-on – csak a Thriller rendelkezik nagyobb nézettséggel. Az album egy másik nagy slágerét, a környezetvédelmi himnuszt, az Earth Songot pedig ki sem adták az USA-ban, noha számos más országban első helyet ért el a slágerlistán – az Egyesült Királyságban például karácsonyi Nr. 1 volt, amit ott mindig kiemelt fontosságú. Az album kislemezei közül az Egyesült Államokban csak az ártalmatlan szerelmes dal, a You Are Not Alone ért el első helyet, pedig az album több dala ennél sokkal mélyebb, személyesebb és zeneileg is érdekesebb.

Az 1993-as vád és az amerikai média ellenséges viszonyulása Jacksonhoz az album ottani kereskedelmi szereplésére is rányomta a bélyegét. A  végül 3,5 millió eladott példánnyal (dupla lemez lévén ez kétszer számolva hétszeres platina státuszt jelent az USA-ban) ugyan sokan kiegyeznének, de Jackson korábbi eladásaihoz képest ez szerénynek volt mondható. Más országokban azonban jóval sikeresebben szerepelt.

Az is tény, hogy az album nehezebb témáira rá kell hangolódni. Amint Vogel írta a Man in the Music-ban: “A HIStory bizonyára kevésbé megközelíthető, mint Jackson sok más albuma; ugyanakkor sokkal kielégíthetőbb is lehet. Az album csúcspontjai valószínűleg olyan magasak, mint bármelyik albuma csúcspontjai a Thriller óta. A briliáns nyitó trió (Scream, They Don’t Care About Us, Stranger in Moscow) mellett az Earth Song, a Little Susie és a Smile Jackson legjobb zenei teljesítményei közé tartozik. Ezek egyike sem hagyományos pop dal, mégis mindegyik kínál valami egyedit, erőteljest és időtlent.

A HIStory kétségtelenül Jackson leginkább politikai albuma is. A diszkriminációtól (They Don’t Care About Us) elkezdve a média manipuláción át (Tabloid Junkie, Scream) a féktelen materializmusig, az intézményesült korrupcióig (Money, D.S.) és a környezetvédelmi aggodalmakig (Earth Song) mindenféle témát érint. Miközben az Off The Wall jótékony menekvést és felszabadulást kínált a zenén és a táncon keresztül, addig a HIStory egy érettebb album, arra kényszerítve a hallgatót, hogy szembenézzen a nyugtalanító valósággal abban a világban, amiben élünk.” [2]

A HIStory egy Grammy díjat kapott, mégpedig a Scream révén, amely a legjobb rövid formátumú zenei videó kategóriában nyert. Továbbá a You Are Not Alone-t jelölték az év dala kategóriában, valamint maga az album is jelölést kapott az év albuma kategóriában, de ezeket nem nyerte el.

Az American Music Awardson 1996-ban Michaelt választották az év kedvenc férfi pop/rock művészévé. Az MTV Video Music Awardson a Scream tarolt: nyert a legjobb tánc videó, a legjobb koreográfia és a legjobb művészi rendezés kategóriában is.

Az albumot 2013-ban újramaszterelték és újfajta csomagolásban újra kiadták Németországban.

Az albumon szereplő dalok listája:

HIStory begins (1. lemez):

Ssz. Dal Dalszerző Producer
1. Billie Jean Michael Jackson Michael Jackson, Quincy Jones
2. The Way You Make Me Feel Michael Jackson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
3. Black or White (featuring L.T.B.) Michael Jackson, rap szöveg: Bill Bottrell Michael Jackson, Bill Bottrell
4. Rock With You Rod Temperton Quincy Jones
5. She’s Out Of My Life Tom Bahler Quincy Jones
6. Bad Michael Jackson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
7. I Just Can’t Stop Loving You (featuring Siedah Garrett) Michael Jackson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
8. Man In The Mirror Siedah Garrett, Glen Ballard Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
9. Thriller Rod Temperton Quincy Jones
10. Beat It Michael Jackson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
11. The Girl Is Mine (with Paul McCartney) Michael Jackson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
12. Remember The Time Teddy Riley, Michael Jackson, Bernard Belle Teddy Riley, Michael Jackson
13. Don’t Stop ‘Til You Get Enough Michael Jackson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
14. Wanna Be Startin’ Somethin’ Michael Jackson Quincy Jones, Michael Jackson (társ producer)
15. Heal The World Michael Jackson Michael Jackson, Bruce Swedien (társ producer)

HIStory continues (2. lemez):

Ssz. Dal Dalszerző Producer
1. Scream (duet with Janet Jackson) James Harris III, Terry Lewis, Michael Jackson, Janet Jackson James Harris III, Terry Lewis, Michael Jackson, Janet Jackson
2. They Don’t Care About Us Michael Jackson Michael Jackson
3. Stranger in Moscow Michael Jackson Michael Jackson
4. This Time Around (featuring The Notorious B.I.G.) Michael Jackson, Dallas Austin, Bruce Swedien, René Moore Dallas Austin, Michael Jackson, Bruce Swedien (társ producer), René Moore (társ producer)
5. Earth Song Michael Jackson Michael Jackson, Bill Bottrell (társ producer), David Foster
6. D.S. Michael Jackson Michael Jackson
7. Money Michael Jackson Michael Jackson
8. Come Together John Lennon, Paul McCartney Michael Jackson, Bill Bottrell
9. You Are Not Alone R. Kelly R. Kelly, Michael Jackson
10. Childhood (theme from “Free Willy 2”) Michael Jackson Michael Jackson, David Foster
11. Tabloid Junkie Michael Jackson, James Harris III, Terry Lewis Michael Jackson, James Harris III, Terry Lewis
12. 2 Bad Michael Jackson, Bruce Swedien, René Moore, Dallas Austin Michael Jackson, James Harris III, Terry Lewis, Bruce Swedien, René Moore
13. HIStory Michael Jackson, James Harris III, Terry Lewis Michael Jackson, James Harris III, Terry Lewis
14. Little Susie Michael Jackson Michael Jackson
15. Smile John Turner, Geoffrey Parsons, Charles Chaplin David Foster, Michael Jackson

A kiadott kislemezeken túl tervezték a Smile kislemezen történő kiadását is, de ezt az utolsó pillanatban lefújták.  Ritka gyűjtői példányok léteznek.

Eredetileg a HIStory-ra szánt, de végül a Blood on the Dance Floor: HIStory in the Mix című albumon megjelent dalok: Is It Scary, Ghosts, Morphine.

További, eredetileg az albumra szánt, de azon végül nem megjelent dalok: Why (a Michael Jackson unokaöccseiből álló 3T együttes Brotherhood című albumán jelent meg a 3T együttes és Jackson közös előadásában), On The Line (demója végül a 2004-es The Ultimate Collection című válogatás albumon jelent meg), Much Too Soon (eredetileg az 1980-as évek elején írt, majd a HIStory idején ismét felvett dal, végül a posztumusz Michael című albumon jelent meg), Innocent Man, Face.

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 1.
Egyesült Királyság: 1.
Ausztrália: 1.
Új-Zéland: 1.
Kanada: 1.
Spanyolország: 2.
Németország: 1.
Franciaország: 1.

Eladott példányszám a világon: kb. 18 millió

Források:

[1] Simulchat with Michael Jackson (1995. augusztus 17.)
http://www.positivelymichael.com/forums/showthread.php?7502-1995-Simulchat-with-Fans&s=9b1fad04703731971212c27eb523c9a4
[2] Joseph Vogel – Man in the Music (Sterling Publishing, New York, 2011)
[3] Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)
[4] Loundon Wainwright III – Review of HIStory: Past, Present and Future, Book I (Entertainment Weekly, 1995. június 23)
[5] Jim Farber – Michael’s ’HIS’-sy Fit (New York Daily News, 1995. június 19.)
[6] Armond White – Keep Moving: The Michael Jackson Chronicles (2009. augusztus)

http://www.mjtunes.com/modules/mydownloads/singlefile.php?lid=953

Dangerous (album)

Dangerous

Megjelenés: 1991. november 26.

A felvétel ideje: 1990. június 25-1991. október 31.

A felvétel helye: Ocean Way Studios és Record One Studios (Los Angeles, Kalifornia)

Kislemezei: Black or White, Remember the Time, In the Closet, Jam, Who Is It, Heal the World, Give In to Me, Will You Be There, Gone Too Soon

Stílus: pop, R&B, new jack swing, gospel, rock

Kiadó: Epic

A Dangerous a Spotify-on:

Az 1987-es Bad című album Michael Jackson harmadik olyan albuma volt, amelynek Quincy Jones volt a producere. Michael mindig is nagyon tisztelte Quincy-t, de ekkorra úgy érezte új útra kell lépnie és ehhez vérfrissítésre van szüksége, így csaknem tízévi együttműködés után a sikerduó szakított egymással.

Az ’80-as-’90-es évek fordulóján új szelek fújtak a könnyűzenében. Néhány addig undergroundnak számító műfaj a főáram felé tört – így például a hip-hop, amely aztán a következő 20 évben uralkodóvá vált. A tánczenében (elsősorban Európában) a techno és annak különböző irányzatai váltak népszerűvé, míg a rock zenében a ’90-es évek eleje a grunge felemelkedését hozta. A hip-hop mellett ennek az időszaknak létezett egy másik fekete zenei irányzata is, amely elsősorban az Egyesült Államokban örvendett népszerűségnek: a New Jack Swing.

A Merriam-Webster online szótára szerint a New Jack Swing “általában fekete előadók által képviselt popzene amely a hagyományos jazz, az elektronikus zene, a smooth jazz, a funk, a rap és a rhythm and blues elemeit kombinálja.” [1] A hip-hop egy optimistább, felszabadultabb, melodikusabb és táncolhatóbb alternatívájaként is lehet értelmezni a ’80-as évek végének, ’90-es évek elejének fekete zenéjében. A New Jack Swing egyik atyjának Teddy Riley-t tartják, egy fiatal harlemi zenészt, aki az 1980-as évek végén producerként és saját együttesével, a Guy-jal (később pedig másik zenekarával a Blackstreettel) is ért el sikereket.  A műfaj további meghatározó producerei Babyface és L.A. Reid.

TeddyRiley

Teddy Riley

Jacksonnak tetszett ez az új műfaj, így Teddy Riley-t kérte fel arra, hogy legyen új albuma társproducere. (Korábban dolgozott dalokon Babyface-szel és L.A. Reiddel is, de ezek közül végül is egyik sem került fel az albumra.) Riley mindössze 23-24 éves volt ebben az időben, így elmondása szerint eleinte bátortalanul állt a feladathoz, hogy egy ilyen nagy sztárt kommandírozzon. Mígnem Jackson egy napon azt mondta neki: “Nézd, igazán a produceremmé kell válnod… Szükségem van arra, hogy beszélj hozzám, hogy kritizálj, hogy kommentálj. Arra van szükségem, hogy mindent beleadj.” [2]

Noha gyakran említik, mint “minden idők legnagyobb példányszámban eladott New Jack Swing albumát” a Dangerous  nem tekinthető szigorú értelemben vett New Jack Swing albumnak. Már csak azért sem, mert ugyan az album 14 dalából hét (Jam, Why You Wanna Trip On Me, In The Closet, She Drives Me Wild, Remember The Time, Can’t Let Her Get Away, Dangerous) magán viseli a műfaj stílusjegyeit, a többi hét (Heal The World, Black or White, Who Is It, Give In To Me, Will You Be There, Keep The Faith, Gone Too Soon) azonban egyáltalán nem.  A Dangerous egy számos műfajt – köztük erőteljes vonulatként a New Jack Swinget is – felölelő pop album, amelyen azonban összességében Jackson saját stílusa érvényesül a legdominánsabban, s ennek köszönhetően nem hasonlítható egyetlen tipikus New Jack Swing albumhoz sem.

Joseph Vogel Featuring Michael Jackson: Collected Writings on the King of Pop című könyvében ezt írja: “Ugyan a Dangerous-t gyakran jellemzik New Jack Swingként – nem kétséges, hogy Riley jelenléte miatt – egyértelmű, hogy Jackson átformálta a stílust. Az ütemek gyakran dinamikusabbak és metszőbbek, a ritmusok szinkópáltabbak, a hangzás zsigeribb és indusztriálisabb. Zörejeket alkalmaz mindenütt ütőshangszerek módjára: dudákat, tolózárakat, lengő kapukat, összetörő üveget, összeroppantott fémet. Jackson rendszeresen bevisz beatboxot, scattelést és csettintgetést is. Vegyél egy olyan dalt, mint az In The Closet és hasonlítsd össze más ’80-as évek végi, ’90-es évek eleji New Jack Swinggel. A különbségek szembetűnőek. Hallgasd meg, amint az elegáns zongora intro utat nyit az erotikus, pörgő ütemnek. Figyeld meg a dal hogyan épít fel feszültséget és feloldást, feszültséget és feloldást, mielőtt a tetőponton robban 4:30-nál. Hallgasd az agilis vokális előadást a suttogott vallomástól elkezdve a feszes falzett harmóniákig, a szenvedélyes sóhajokig, zihálásokig és felkiáltásokig. Ez Jackson egyik leginkább szexuálisan töltött dala, mégis sikerül fenntartania egy bizonyos finomságot és felkeltenie a kíváncsiságot – még a dal címe is szemérmesen játszik a szexualitással kapcsolatos várakozásainkkal. Eltérően más R&B és pop dalszerzőktől Jackson “szerelmes dalai” majdnem mindig magukban foglalnak egy bizonyos kettősséget, drámai feszültséget és titokzatosságot. Lásd a Dangerous című dalt is, amely tartalmazza a következő szöveget: “Deep in the darkness of passion’s insanity / I felt taken by lust’s strange inhumanity.” (“Mélyen a szenvedély őrültségének sötétjében /  Úgy éreztem a vágy furcsa embertelensége kerít hatalmába.”) [3]

2011-es Man In The Music című könyvében Vogel Jackson első felnőttkori szólóalbumával, az Off the Wallal állítja párhuzamba a Dangerous-t:  “Amint az Off the Wall tökéletesítette, erősítette és választékosan kidolgozta a diszkót, a Dangerous ugyanezt tette a New Jack Swinggel. Összehasonlítva más népszerű New Jack Swing lemezekkel hatalmas szakadék tátong [a Dangerous javára] gazdagságban, mélységben, minőségben.” [4]

Teddy Riley mellett az album egy másik meghatározó társproducere Bill Bottrell volt, aki 1985 óta dolgozott Jackson mellett hangmérnökként, azonban a Dangerous-ön a dalszerzésben és a produceri munkákban is részt vett.

Bill Bottrell

Bill Bottrell

Saját szerepéről és Jackson munkamódszereiről Bottrell azt mondta: “Michael mindig készen állt arra, hogy meghallgasson és megbízzon bennem, ugyanakkor mindig vezérelt is engem. Tudta miért vagyok ott és azt is, hogy mire van szüksége tőlem minden dalban, amit felvett. Az a hatás voltam amivel amúgy nem rendelkezett. Én voltam a rock és a country fickó, aki senki más nem volt. Michaelnek precíz zenei ösztönei vannak. Egy teljes lemez a fejében van és próbálja arra rávenni az embereket, hogy szállítsák azt le neki. Néha ezek az emberek meglepik és gyarapítják azt amit ő a fejében hall, de valójában az a dolga, hogy kihozza a zenészekből, producerekből és hangmérnökökből azt amit hall, amikor reggel felkel.” [4]

Aztán ott volt a veterán Bruce Swedien, aki hangmérnökként az 1979-es Off The Wall óta dolgozott Jacksonnal, a Dangerous-ön pedig ő is előlépett társproducerré, sőt egy dalban (Jam) társszerzővé is. Swedien nemcsak szakmai tudását adta a projektbe, hanem lelki támaszt is jelentett  Jackson számára, amikor szüksége volt rá:

“A Keep the Faith felvétele közben, a lemez felvételének stresszes utolsó heteiben Swedien emlékszik, hogy Jackson egy alkalommal hirtelen elhagyta a stúdiót a felvétel kellős közepén. Egy irodában találta a sarokban ‘kisírt szemekkel’. A tökéletességre törekvése és szorongása a dal miatt (és az egész album miatt) végül utolérte. Swedien megnyugtatta Jacksont és visszamentek dolgozni a dalon. Már nagyon késő éjszaka volt, de Swedien azt mondta Jacksonnak: ‘Nem megyünk addig haza, ameddig ezt teljesen végig nem énekeled.’ Hajnalig nem hagyták el a stúdiót, de végül Jackson az eredménnyel elégedetten tért haza.” [4]

Az album első felének New Jack Swing hangzása után a másik fele zeneileg változatosabb képet mutat.  Vogel Featuring Michael Jackson című könyvében így jellemzi:

“Azonban a Dangerous album második része az, amely igazán elénk tárja a művészi sokszínűséget. A kinyilatkoztató Black or White-ot követően Jackson felfedi egész katalógusa egyik leglenyűgözőbb dalát, a kísértő mesterművet, a Who Is It-et. Azok számára, akik még mindig elhiszik a mítoszt, hogy Jackson munkája hanyatlott a ’80-as évek után ennek az egy dalnak önmagában is szerte kellene foszlatnia ezt a vélekedést. Nemcsak hogy ügyesen fortélyos dal (és vetekszik a Billie Jeannel), hanem Jacksont érzelmileg legnyersebb állapotában mutatja be: “I can’t take it ‘cause I’m lonely!” (“Nem bírom, mert magányos vagyok!”). A Give in to Me folytatja a sötét tónust, amint kirobbantja felgyülemlett szorongását Slash gitárjátéka felett.”

Bruce Swedien

Bruce Swedien

“Mi jön ezután? Egy prelűd Beethoven IX. szimfóniájából, amelyet természetes módon követ két olyan dal – a Will You Be There és a Keep the Faith – amely a fekete gospelben gyökerezik. Jackson az albumot az élet tünékenységének gyöngéd kifejezésével zárja (Gone Too Soon), amelyet az AIDS áldozatául esett Ryan White inspirált, mielőtt végül a kör bezárul a címadó dal indusztriális New Jack Swingjével. Néhányan gúnyosan tekintettek az albumnak ezen eklektikus, maximalista megközelítésére. A Dangeroust azért kritizálták, hogy túl hosszú, túlzó, nem fókuszált. Mi a fenét keres egy olyan dal, mint a Heal the World egy albumon a Jammel vagy a Dangerous-szel, kérdezték a szkeptikusok. Egyértelmű, hogy mindez ellentétes volt egy olyan album, mint a Nevermind (Nirvana) egyenletes hangzásvilágával. Jackson természetesen könnyedén választhatta volna szintén ezt az utat azzal, hogy hozzáad még párat ahhoz a hét ritmus vezérelt dalhoz, amelyeket Teddy Riley-val alkotott. Azonban ez egy esztétikai döntés volt. Jackson értékelte a változatosságot és a kontrasztot, mind szónikus, mind tematikus értelemben. Szerette meglepni a közönséget egy szokatlan dal sorrenddel, vagy egy nem várt hangulatváltással. Ha a tradicionális R&B nem tudott kifejezni egy bizonyos érzelmet, akkor talált egy olyan stílust, amelyik ki tudta (így például a Will You Be There epikus, bibliai gyökerekkel rendelkező pátosza a klasszikus zenéhez és a gospelhez fordul). Hite szerint az albumok utazások voltak és – amint azt később elmondta a This Is It koncertsorozatával kapcsolatban – olyan helyekre akarta elvinni az embereket, ahol még sosem jártak.” [3]

Míg a szélesebb nagyközönség általában a Thrillert tartja Jackson munkássága csúcspontjának, addig rajongói körökben gyakran a Dangerous nyeri az erre vonatkozó szavazásokat. A Guardian kritikusa, Ben Beaumont-Thomas is úgy véli nagyobb figyelmet érdemel ez az album, mint amit általában kap:  “A Thriller eladási adatairól való összes áradozás és Jackson plasztikai műtéteket megelőző  üdvözülése mellett a Dangerous kockázatossága még inkább alábecsülté  válik, mint most. Ami tragédia lenne – mivel számomra ez Jackson legjobb pillanata.” [5]

Egyetért ezzel Susan Fast akadémikus is: “Ami érdekessé teszi számomra a Dangerous-t az, hogy Jackson ezen az albumon végre felnőtté válik. Súlyosabb témákkal foglalkozik, beleértve a szerelmet és a nemi vágyat is. Egy sötétebb, kevésbé gyerekesen optimista víziót ad nekünk itt a világról és gyakran úgy tűnik, mintha érzelmileg a törési ponton lenne. Mindezt kevesebb színpadiassággal teszi – ami nem azt jelenti, hogy kevesebb zenei kicsapongással -, mint a korábbi lemezein.”

“Ami számomra Michael Jackson zenéjében mámorító, nos, az maga a zene. Különösen az intenzitása. Noha ez az intenzitás mindig ott van Jackson zenéjében, azt mondanám, hogy a csúcspontját a Dangerous albumon éri el. Ez a lemez érzelmileg annyira véres!”

“Szóval érdekes számomra, hogy ez a felnőtt imázs, amelyet Jacksontól a Dangerous-ön kapunk, ekkora érzelmi intenzitáshoz kötődik – a hangjában (amely gyakran a törési ponton van), a groove-ok feszességében, vagy a zene barokkos csapongásaiban. Ez az intenzitás sokszor a világból való kiábrándultsághoz kötődik – az elhagyatottság vagy megcsalatás érzéséhez. Vagy a dühhöz.[6]

Az album borító a szürrealista művész, Mark Ryden munkája, aki elmondása szerint az album dalaiból és Jackson életéből merített hozzá ihletet. Michael személyesen is közreműködött a kialakításában, instrukciókkal látta el a művészt. Elkészítése hat hónapot vett igénybe. A kép gazdag kultúr- és művészettörténeti utalásokban és  egyéb szimbólumokban – s az internetes összeesküvés elméletek, Illuminátus mesék rajongóinak is gyakran szolgáltat beszédtémát. Íme a borító nagy felbontásban: https://michaeljacksonzene.files.wordpress.com/2013/08/dangerous-high.jpg

Az album a legnagyobb zenei piaccal rendelkező országokban szinte mindenütt első helyezést ért el a slágerlistán – beleértve az Egyesült Államokat és az Egyesült Királyságot is. Világszerte körülbelül 30 millió példányban kelt el. Kislemezei közül a Black or White volt a legsikeresebb, amely Nr. 1. lett a Billboard slágerlistán és még sok más országban.  Bekerült a Top 10-be a Billboardon továbbá a Remember The Time, az In The Closet és a Will You Be There is.

Az 1993-as Grammy díjátadón az album Black or White című dalát a legjobb férfi pop vokális előadás kategóriában, a Jamet pedig a legjobb férfi R&B vokális előadás és a legjobb R&B dal kategóriában jelölték, de egyik díjat sem kapta meg. Az album megkapta viszont a legjobb hangmérnöki munkával rendelkező nem klasszikus zenei albumnak járó díjat (Bruce Swedien és Teddy Riley).

Az American Music Awards-on a Dangerous nyerte a kedvenc Pop/Rock Albumnak járó díjat, a Remember The Time a kedvenc Soul/R&B dalnak járót, Michael Jackson pedig megkapta az év legkedveltebb nemzetközi művészének járó díjat.

1994-ben a Will You Be There című szám, a Free Willy című film zenéjeként MTV Movie Awardot nyert a legjobb dal egy filmben kategóriában.

Az albumot 2001-ben újramaszterelték (Special Edition), akárcsak az Off the Wallt, a Thrillert és a Bad-et, azonban a másik három albummal ellentétben a Dangerous 2001-es speciális kiadása nem tartalmaz korábban ki nem adott dalokat vagy demókat, mivel az eredeti album hossza miatt erre már nem maradt hely a CD-n.

Az albumon szereplő dalok listája:

Ssz. Dal Dalszerző Producer
1. Jam (featuring Heavy D) Michael Jackson, René Moore, Bruce Swedien, Teddy Riley Michael Jackson, Teddy Riley, Bruce Swedien
2. Why You Wanna Trip On Me Teddy Riley, Bernard Belle Teddy Riley, Michael Jackson
3. In The Closet (featuring Princess Stéphanie of Monaco) Michael Jackson, Teddy Riley Teddy Riley, Michael Jackson
4. She Drives Me Wild (featuring Wreckx-n-Effect) Michael Jackson, Teddy Riley, rap szöveg: Aqil Davidson Teddy Riley, Michael Jackson
5. Remember The Time Teddy Riley, Michael Jackson, Bernard Belle Teddy Riley, Michael Jackson
6. Can’t Let Her Get Away Michael Jackson, Teddy Riley Teddy Riley, Michael Jackson
7. Heal The World Michael Jackson Michael Jackson, Bruce Swedien (társ producer)
8. Black Or White (featuring L.T.B.) Michael Jackson, rap szöveg: Bill Bottrell Michael Jackson, Bill Bottrell
9. Who Is It Michael Jackson Michael Jackson, Bill Bottrell
10. Give In To Me (featuring Slash) Michael Jackson, Bill Bottrell Michael Jackson, Bill Bottrell
11. Will You Be There Michael Jackson Michael Jackson, Bruce Swedien (társ producer)
12. Keep The Faith Glen Ballard, Siedah Garrett, Michael Jackson Michael Jackson, Bruce Swedien (társ producer)
13. Gone Too Soon Larry Grossman, Buz Kohan Michael Jackson, Bruce Swedien (társ producer)
14. Dangerous Michael Jackson, Bill Bottrell, Teddy Riley Teddy Riley, Michael Jackson

További, eredetileg az albumra szánt, de azon végül nem megjelent dalok: Monkey Business, For All Time, If You Don’t Love Me, Serious Effect, Joy, What About Us (utóbbi végül a HIStory albumon jelent meg Earth Song címmel).

Az album legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 1.
Egyesült Királyság: 1.
Ausztrália: 1.
Új-Zéland: 1.
Kanada: 3.
Spanyolország: 1.
Németország: 1.
Franciaország: 1.

Eladott példányszám a világon: kb. 30 millió

Ebből

  • USA: 7 millió
  • Egyesült Királyság: 2 millió
  • Brazília: 1 millió
  • Japán: 800 ezer
  • Franciaország: 2 millió
  • Németország: 2 millió
  • Olaszország: 650 ezer
  • Mexikó: 600 ezer
  • Hollandia: 300 ezer
  • Spanyolország: 600 ezer
  • Ausztrália: 700 ezer
  • Indonézia: 500 ezer
  • Svédország: 300 ezer
  • Thaiföld: 300 ezer

Források:

[1] http://www.merriam-webster.com/dictionary/jack+swing
[2] When Heaven Can Wait: Teddy Riley Remembers Michael Jackson (Hip Hop Wired, 2009. július)
[3] Joseph Vogel – Featuring Michael Jackson: Collected Writings on the King of Pop (Baldwin Books, Kindle Edition, 2012)
[4] Joseph Vogel – Man in the Music (Sterling Publishing, New York, 2011)
[5] Ben Beaumont-Thomas – Dangerous Was Michael Jackson’s True Career High (The Guardian, 2009. július 6.)
[6] The 33 1/3 Author Q&A: Susan Fast http://333sound.com/2013/04/24/the-33-13-author-qa-susan-fast/ – magyar fordításban: Könyv jelenik meg Michael Jackson Dangerous című albumáról https://michaeljacksonzene.wordpress.com/2013/07/26/konyv-jelenik-meg-michael-jackson-dangerous-cimu-albumarol/
Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)