Valamennyi bejegyzés

Világszerte emlékeztek a héten Michael Jacksonra

A héten, június 25-én volt Michael Jackson halálának 10. évfordulója. A 2019-es év eddig számunkra sajnos a hazugságokkal telített Leaving Neverland árnyékában és a média hozzá kapcsolódó, roppant egyoldalú lejárató kampányának jegyében telt, ezért kérdéses volt, hogy ez hogyan fogja a június 25-ei megemlékezéseket befolyásolni.

Örömmel tapasztalhattuk, hogy ami a hétköznapi embereket illeti, a Michael iránti szeretet semmit sem csökkent. Azt a média is kénytelen-kelletlen elismerte cikkekben, hogy MJ zenéjének népeszerűsége nem csökkent, sőt inkább nőtt az elmúlt hónapokban. A Nielsen Music, amely a zenei eladások és streamelések statisztikai adataival foglalkozik, azt jelentette, hogy 2019 első félévében Michael zenéjét 41%-al többen streamelték, mint 2018 ugyanezen időszakában. Mindezt annak ellenére, hogy a fővonalas média egyes véleményvezérei (pl. Oprah Winfrey) megpróbálkoztak azzal, hogy elindítsanak egy “MuteMJ” (Némítsd el Michael Jacksont!) kampányt, ami azonban a visszájára sült el. Ahelyett, hogy Jackson zenéjének a népszerűsége csökkent volna, Oprah közösségi oldalai lettek tele felháborodott kommentekkel, lépten-nyomon emlékeztetve Oprah-t azon alapvető újságírói kötelességre, amit ő elmulasztott, nevezetesen  hogy egy ügyben (pláne egy ilyen ügyben, amely az egyik fél jó hírnevét sérti) mindkét felet meg kellene hallgatni.

Erről a kötelességről amúgy nemcsak Oprah, hanem a fővonalas média nagy része “elfeledkezett”. De ez az eufémisztikus megfogalmazás. Valójában nem is feledékenységről, hanem inkább cenzúráról van szó. Magam is tudok több olyan esetről, amikor a Leaving Neverlandet kritizáló cikkeket egész egyszerűen nem volt hajlandó leközölni a zömében magát “liberálisnak” tartó, nyugati fővonalas média. Olyan szerző cikkét dobták vissza például a Huffington Poston, aki egyetemi tanár és korábban több cikket is írt már nekik. Szeretett volna rávilágítani olyan jogokra, mint az ártatlanság vélelme, vagy hogy mielőtt igazságként fogadnánk el a televízióban egyoldalúan tálalt vádakat, azelőtt talán nem ártana bizonyítani, de legalábbis meghallgatni a vita másik oldalán felsorakoztatott érveket is, illetve az újságíróknak egy kicsit mélyebb kutatómunkát végezni annál, hogy a filmben elhangzottakat tényként szajkózzák vissza. Egy másik, a Leaving Neverlandet kritizáló cikket a megjelenése után néhány órával töröltek a liberális Daily Kos weboldalról, s a szerzőnek a mai napig adósak a magyarázattal, hogy miért.

Úgy tűnik nem azonnal tényként kezelni egy vádat a #MeToo-diktatúrában annyira radikális nézetnek számít, hogy még csak nem is vitába szállnak vele (ahogy egy valódi liberálishoz illene egyet nem értés esetén), hanem egyszerűen nem engedik leközölni (ahogy azt egy diktatórikus rendszerben csinálják a rendszerbe nem illeszkedő véleményekkel). Pedig egyelőre még ezeken az elveken (mindenki ártatlan, amíg nem bizonyosodik a bűnössége, a bizonyítás terhe a vádlón van, a megvádoltnak joga van szembenézni a vádlójával és megvédeni magát stb.) alapul a nyugati jogrend – bár ha a #MeToo-radikálisokon múlik, akkor lehet, hogy már nem sokáig.

Amit fent írtam túlzásnak hat? Márpedig ugyanerről a jelenségről számolt be Dr. Srini Pillay is, a Harvard Orvosi Egyetem professzora, akinek szintén volt véleménye Leaving Neverland ügyben, s történetesen az ő cikkét sem engedték leközölni egy általa itt meg nem nevezett tekintélyes lapban, mert nem illeszkedett a #MeToo fősodorba, nevezetesen, hogy minden vádlónak azonnal hinni kell és a vádjait tényként kezelni. Ha nem így teszel, akkor “áldozathibáztató” vagy. Ezzel az indokkal dobták vissza az ő cikkét is – az senkit ne zavarjon, hogy az egyáltalán nem került bizonyításra, hogy a két vádló valóban áldozat és nem mondjuk hamis vádló, akiket a megggazdagodás reménye hajt (súlyos millió dollárokra perelik ugyanis Jackson cégeit ezen vádakkal, amiről a filmben méltatlanul kevés szó esett, bár nem véletlenül). Pillay-nak azt mondták a lapnál, hogy manapság egy ilyen cikk “karrier-öngyilkosságnak” számít. Nesze neked nyugati szólásszabadság, véleményszabadság, sajtószabadság!

Személyes tapasztalat is van. Egy ismerős rajongót az Los Angeles Times kért fel egy interjúra a Leaving Neverland kapcsán. Állítólag, hogy bemutassák mit gondolnak a rajongók az egészről. Többen “összeültünk” a virtuális térben, hogy megvitassuk, hogy elfogadja-e a felkérést vagy sem. Azért a hezitálás, mert volt egy sejtésünk, hogy az érdeklődés nem teljesen őszinte – hogy nem a valódi párbeszéd és megismerés a cél, hanem egy olyan cikket szeretnének kerekíteni, amiben hülyének, őrültnek, elvakult fanatikusoknak állíthatják be az MJ-rajongókat. A gyanúnk ellenére úgy gondoltuk adunk a dolognak egy esélyt. Hátha mégis tisztességes cikket akarnak írni! Az interjúra felkért rajongóval előre átbeszéltük, hogy milyen érvekről, a bírósági anyagokból tényszerűen alátámasztható dolgokról beszéljen. A kb. félórás telefoninterjúban mindezeket el is mondta a riporter hölgynek (legyen itt megnevezve: Amy Kaufman), aki úgy tűnt figyel és jegyzetel. Mindebből aztán semmit nem jelentetett meg, úgyhogy az igazolódott be, amit előre sejtettünk. Az egész interjúból egyetlen semmitmondó, a szövegkörnyezetéből kiragadott és még át is alakított mondatot írt bele a cikkbe, majd inkább elment a Twitterre és onnan összeszedett néhány vérmesebb rajongói hozzászólást, hogy azzal pakolja tele a cikkét. Igen, a cél az volt, hogy hülye fanatikusoknak állítsa be az MJ-rajongókat, s ebbe a képbe a higgadt, tényekkel, bírósági dokumentumokkal alátámasztott interjú valahogy nem fért bele. Hozzáteszem, hogy ugyanez a riporter előtte egy halom a Leaving Neverlandet támogató cikket közölt, s interjút is készített a rendező Dan Reed-del, akinek persze minden szavát tisztességesen leközölte, s közben csontig be is nyalt neki. Ennyit az elfogulatlan, kiegyensúlyozott tájékoztatásról. S ez még csak nem is egy bulvárlap, hanem a “nagy” Los Angeles Times.

Egy másik rajongót, Danny Olivert a brit ITV This Morning című show-jában interjúvoltak meg. Előtte őt is próbálták behúzni a csőbe. Ragaszkodtak hozzá, hogy talpig Michael Jacksonnak öltözve adjon interjút – nyilván azért, hogy bohócot csináljanak belőle. Danny azonban túljárt az eszükön. Beleegyezett a dologba (mert tudta, hogy másképp nem interjúvolnák meg), majd aztán végül mégis “civilben” jelent meg – akkor már semmit nem tudtak tenni a műsor készítői, kénytelenek voltak így adásba engedni, s ebből végül ez az interjú született:

Kicsit talán elkalandoztam június 25-étől, de kontextusba szerettem volna helyezni azt. Ilyen média-ellenszélben érkeztünk ugyanis Michael halálának 10. évfordulójához. Nem tudthattuk előre, hogy a fenti körülmények milyen hatással lesznek a megemlékezésekre.

Nos, a hatás, amit én érzékeltem, hogy a korábbiaknál kevesebb celeb emlékezett meg MJ halálának évfordulójáról, így azok előtt szeretném megemelni a kalapomat, akik most is megtették, fittyet hányva a #MeToo-radikálisokra és a politikai korrektségre. Mint például Naomi Campbell vagy Darren Hayes (a Savage Garden énekese), Spike Lee, Wesley Snipes  vagy Kim Kardashian.

 

Ami sokkal fontosabb a celebeknél az, hogy a rajongók abszolút nem zavartatták magukat és világszerte rengetegen megjelentek különféle megemlékezéseken. Az alábbiakban ezekről közlök fotó-összeállítást.

Forest Lawn (a temető, ahol Michael nyugszik).

 

A magyar rajongók által küldött alkotás

 

Piros-fehér rózsák minden mennyiségben a One Rose for MJJ csapattól. Ebben a kampányban rózsákat lehet küldeni MJ sírjához minden évben. Korábban pirosakat, idén fehéreket is az ártatlanság szimbólumaként. Idén több, mint 18 000 szál rózsát rendeltek a rajongók a One Rose for MJJ kezdeményezésen keresztül – többet, mint eddig bármelyik évben (tavaly 8000 körül volt a  rendelt rózsák száma). A virágokat csak egy napig engedik a temetőben lenni a rend érdekében. Így a One Rose for MJJ csapat egy nap után különféle kórházaknak, nyugdíjas otthonoknak szállítja szét a rózsákat.

Los Angeles-ben szimpátiatüntetés MJ mellett:

A szimpátiatüntetésen Michael unokahúga, Brandi is részt vett (jobbra)

Michael csillaga a hollywoodi Hírességek sétányán

Budapest, Magyarország (Michael fájánál)

Moszkva, Oroszország

Tel Aviv, Izrael

London, Nagy-Britannia

Csengdu, Kína

Guangdzsu, Kína

Videók:

Magyar kommentárral:

Los Angeles-i szimpátiatüntetés

Madrid, Spanyolország

Moszkva, Oroszország

London, Nagy-Britannia

Hollywood, Hírességek sétánya

Kínai rap

Csengcsu, Kína

Morsang-sur-Orge, Franciaország (június 22.)

 

Reklámok

Brooklyn Loves Michael Jackson 2016 – videó

Videók a hétvégi brooklyni rendezvényről.

Boldog születésnapot Michael Jackson!

 

Ma lenne 58 éves.

A világ számos részén megemlékeztek erről már az elmúlt hétvégén is. Immár évente megrendezésre kerül ilyenkor például a “Brooklyn Loves MJ” (Brooklyn szereti MJ-t) című rendezvény a világhírű filmrendező, Spike Lee szervezésében.

Erről egy pár felvétel:

View this post on Instagram

#michaelforever #michaeljackson #bklovesmj #brooklyn #newyork

A post shared by Alix (@vivicriduchamo) on

View this post on Instagram

This #mj thing is serious! Okay! #bklovesmj

A post shared by La Reina (@lareina1590) on

View this post on Instagram

#bklovesmj

A post shared by La Reina (@lareina1590) on

View this post on Instagram

On stage at the #BKLOVESMJ with Spike Lee!

A post shared by Luvvie Ajayi (@luvvie) on

Itt található még több videó és fotó a rendezvényről: https://www.instagram.com/explore/tags/bklovesmj/

Az Indianapolisi Szimfonikus Zenekar 8000 fős tömeg előtt játszott MJ dalokat.

Jennifer Thompson ‏@IndyThompson 13 Std.Vor 13 Stunden Fishers, IN
Michael Jackson is ON @Indy_Symphony #SOTP – look at this crowd!!!

Who’s Bad ‏@whosbadmusic 12h12 hours ago
8,000 in attendance tonight! Thank you Connor Prairie for an unforgettable weekend.

Robin Jarrett ‏@wallaceclansman 16h16 hours ago
Huge crowd at Conner Prairie tonight. Who knew Michael Jackson was so popular. #connerprairie

Cq5rla1WIAQBNWdCq5wEPdWAAASNAN

 

Bemutatták az USA-ban Spike Lee Off the Wall dokumentumfilmjét

Pár részlet.

A film nagyon lelkes reakciókat váltott ki és a lemezeladásokban is érezteti a hatását: az Off the Wall albuma az amerikai iTunes-on már az első 20 között van (jelenleg 16.) és Michael többi albumának eladásain is lendített.

Hogy Magyarországon látható lesz-e valaha valamelyik TV csatornán azt nem tudni egyelőre, viszont február 26-tól megvásárolható az eredeti albumot és ezt a dokumentumfilmet DVD-n vagy Blue-ray-n tartalmazó kiadvány – ha máshol nem, akkor az online üzletekben.

Hogyan állította az Off the Wall pályára Michael Jacksont?

EBONY.com, 2016. január 27.
Írta: Michael A. Gonzales

OffTheWallMint egyike azoknak, akik úgy gondolják, hogy Michael Jackson mesterműve, az Off the Wall felülmúl mindent, amit később készített, nagyon örültem, amikor arról olvastam, hogy Spike Lee közeljövőben megjelenő dokumentumfilmje ezt az albumot fogja ünnepelni. A kicsit esetlen címmel ellátott (Michael Jackson útja a Motowntól az Off the Wallig) filmet nemrég mutatták be a Sundance filmfesztiválon és február 5-én lesz látható a Showtime televízióban. Emellett a Sony Records február 26-án ismét kiadja a mérföldkőnek számító albumot és a csomag tartalmazni fogja ezt a dokumentumfilmet is.

Lee filmje olyan emberekkel mutat be interjúkat, akik ismerték Jacksont és akik hatással voltak rá, beleértve Quincy Jones-t is, aki a producere lett az Off the Wallnak miután barátságot kötött Jacksonnal a Wiz című film forgatásán, Berry Gordy-t és Stevie Wondert. A filmes olyan emberekkel is beszél, akiket inspiráltak Jackson ugatásai, kiáltásai és tiszta éneke, beleértve a Weekndet, Kobe Bryantot és Misty Copelandot. Jackson 1979 klasszikusa megtestesíti azt amit az alkotók értenek azalatt, amikor azt mondják, hogy azt akarják a művük örök legyen.

Az Off the Wall, amely idén augusztusban lesz 37 éves, a soul, a disco, a pop és a funk gyönyörű fúziója volt, amely képes volt átszelni különféle határvonalakat, beleértve a bőrszínt, az osztályt és az időt (holnap is éppen olyan nagyszerűen hangzik majd, mint több mint három évtizeddel ezelőtt), miközben mindenki szeretni tudja a lepusztult kerületektől a luxus lakónegyedekig. Zeneileg kapcsolódott Afrika anyához (a Workin’ Day and Night nyitó passzusa színtiszta törzsi funk) éppen úgy ahogy Feelgood anyához, aki készen állt a pörgésre minden alkalommal, amikor a Don’t Stop ‘Til You Get Enough felhangzott a klubban.

Amikor ma meghallgatjuk az Off the Wallt az album egyfajta időgép is a fülünknek, amely visszavisz minket abba az időbe, amikor a popnak még nem volt királya, amikor sokan azt gondolták nemsokára vége lesz ennek az egykori gyereksztárnak, akit figyelemreméltóan koraérett tehetsége szupersztárrá tett még mielőtt a pubertás korba lépett volna. Abba a korba, amikor én és minden barátom azzal töltöttük a szombat reggeleket, hogy a Jackson 5ive rajzfilmet néztük és azért könyörögtünk a szüleinknek, hogy vegyenek Super Sugar Crisps-t, hogy leszedhessük a J5 lemezt a gabonapehely dobozáról.

Miközben tisztában voltunk azzal, hogy a Jackson 5 családi együttes volt, számunkra az egész Michaelről szólt. Annyi tehetség szorult barna, édes cukiságába, hogy a kislányok áradoztak a fiúk pedig azt akarták, hogy a testvérük legyen.

1976 bicentenárimi nyarán az unokatestvérem Denise hirtelen bejelentette nekem: „Michael Jackson lejárt lemez” – és nem ő volt az egyetlen, aki így hitte. Befolyásolható 13 éves gyerekként idősebb tinédzser unokatestvéremet használtam barométerként arra, hogy elirányítson milyen menő zenét kellene hallgatnom, így az a bejelentése, hogy Michael Jackson „lejárt” olyan hatalmas ütésként ért, mint egy nagy pofon valami játszótéri kötekedő öklétől.

Szülei pittsburghi otthonának tarka pincéjében ültünk, ugyanazon fával borított falak között, ahol néhány évvel korábban a Jackson 5 debütáló Motown kislemezét, az I Want You Back-et hallgattuk újra és újra és újra. Abban a pincében énekeltük egykor az ABC-t, tátogtunk a Lookin’ Through The Windows-ra a szüleinknek és táncoltuk a robotot, amikor a Dancing Machine (ma is az egyik kedvenc dalom) dübörgött.

Talán Denise 16 évesen úgy érezte, hogy az úgynevezett „rágógumi soul”, amiről a Jacksonok ismertek voltak a Motownnál elért sikereik alatt túl éretlen a számára, így dobta őket látszólag felnőttebb zenei fellángolásokért. Félretolva ezeket az emlékeket kitette új kislemezeit az asztalra: a Brothers Johnson közepes tempójú balladáját a Good to You-t (szerette a basszusgitáros Louis-t), az O’ Jays felnőtt soulját, a Livin’ for the Weekendet, és a White Cherry fehér-fiú funkját, a Play That Funky Music-ot.

Én általában követtem Denise vezetését bármilyen zenei utazást is választott a számunkra, de itt nem tehettem meg, hogy hátat fordítok Michael Jacksonnak. Ő nemcsak egy volt a sok popsztár közül, MJ testvér olyan volt, mint egy családtag. Ugyanazon a nyáron Denise és én TV-t néztünk, amikor a talk show műsorvezető, Mike Douglas bemutatott egy új, testvérekből álló együttest, a Sylverst. Égig érő afrofrizurájukkal és összehangolt lépéseikkel előadták Hot Line című slágerüket. Amikor rájuk néztél nehéz volt nem arra gondolni, hogy ellopták a Jacksonok dolgait.

Ugyanakkor a Jackson fivérek (Jermaine kivételével) elhagyták a Motownt annak reményében, hogy így több alkotói szabadságot kaphatnak. A nevükből kénytelenek voltak elhagyni az 5-öt egykori lemezcégük nyomása miatt, majd 1976-ban kiadták a The Jacksons című lemezüket a CBS Records/Philadelphia Internationalnál.

Noha rajongója voltam a Gamble és Huff produceri munkáját dicsérő első disco dalocskának, az Enjoy Yourselfnek és a parázsló balladának, a Show You the Way to Go-nak, már nehéz volt ismét felizzítani ugyanazt a mániát, amit néhány évvel azelőtt éltem át, amikor bátor édesanyám megküzdött a New York-i hóviharral is azért, hogy elvigyen egy Jackson 5 koncertre a Radio City Music Hallba. Hamarosan én is elengedtem a Jacksonst, amikor az ízlésem a Led Zeppelin és Jimi Hendrix agresszívebb irányába változott meg.

A fiatal Michael Jackson Stevie Wonderrel a stúdióban

A fiatal Michael Jackson Stevie Wonderrel a stúdióban

Évekkel ezelőtt valaki készített egy képet egy fiatal Michael Jacksonról a stúdióban, amint tanulmányozza, hogy mit csinál barátja és mentora, Stevie Wonder a keverőpult mögött. Amint megtudtuk, Michael egy szivacs volt, aki – mint az összes nagy művész – magába tudta szívni a mesterek (James Brown, Sly Stone, Marvin Gaye) tudását és a sajátjává tudta azt tenni. Ugyanúgy ahogy a fiatal MJ Wondert figyelte, biztos vagyok benne, hogy ugyanilyen intenzitással tanulmányozott más zenei zseniket is, akik keresztezték az útját.

Ugyan Michael fivérei lehet, hogy tisztelték őt, mint a falzett-énekes frontemberüket, de amikor végre maguk készíthették a zenéjüket az 1978-as Destiny albumon, több ötletét is megvétózták. Miután kiadták az albumot és a Mike által írt Shake Your Body (Down to the Ground) (amelynek a társproducere öccse, Randy Jackson volt) lett az együttes legnagyobb Motown utáni slágere, úgy döntött, hogy stúdióba vonul, hogy felvegye első szólóalbumát a Forever, Michael óta.

Az Off the Wall felvételei ’78 telén kezdődtek és Jackson a stúdióban volt a következő hét hónapban. Az életrajzíró J. Randy Taraborelli szerint, amikor a család többi része próbált közbeavatkozni Michael kijelentette: „A saját utamat járom. Meg kell érteniük. Ez egyszer.”

Mint tudjuk Jackson persze nem teljesen egyedül csinálta mindezt. Valójában sok segítsége volt. Az, hogy felfogadta Quincy Jones-t (a lemezcég legnagyobb döbbenetére) nem csak arról a kiváló hangzásról szólt, amit a mester elért a stúdióban, hanem arról is, hogy ezáltal elérhetővé vált számára tehetségek garmadája, akikkel Jones kapcsolatban állt. „Soha senki nem mondott nemet Quincy-nek.” – mondta nekem a producer és Q egykori hangmérnöke, Phil Ramone egy interjúban 2007-ben – „Ha felhívott, akkor ott voltál”.

Azokban a napokban, amikor a lemezborító tanulmányozása részét képezte a zenehallgatás élményének az Off the Wall stábja a stúdió isteneinek ki kicsodája volt: a gitáros Phil Upchurch és Larry Carlton, a billentyűs Steve Porcaro és Greg Phillinganes, a szintetizátor specialista George Duke és David Foster, a dalszerző Rod Temperton, az ütőhangszeres Paulinho da Costa, a háttérénekesnő Patti Austin, és az unokatestvérem kedvence Louis Johnson (aki társszerzője volt a Get on the Floornak) basszusgitáron.

Amint MJ sokszor elmondta pályafutása során a választásai nem a bőrszínről vagy fajról szóltak, hanem a tehetségről, így azok a Los Angeles-i stúdió felvételek gyakran úgy néztek ki, mint egy Benetton reklám. De kezdetben a producer szerint Michael félénksége tényező volt. Jones később úgy jellemezte a 20 éves Michaelt, mint „nagyon, nagyon magába forduló, félénk, nem magabiztos. Egyáltalán nem volt benne biztos, hogy nevet tud magának csinálni egyedül. És én sem voltam az.”

1979 nyara nagy évet hozott nekem is és Michael Jacksonnak is. Ő 21 éves lett augusztusban én 16 júniusban. Néhány hónappal korábban Harlemből Baltimore-ba költöztünk. Egy este Monroe Street-i nappalinkban ültem és a Midnight Specialt nézem, amikor hirtelen elkezdődött Jackson első kislemezének, a Don’t Stop ‘Til You Get Enough-nak a videóklipje. Randy, aki ütőshangszeren játszott a felvételen, volt az egyetlen Jackson fivér az albumon.

Hogy megfelelő pop kulturális kontextusba helyezzük a Don’t Stop ‘Til You Get You Enough videóját, ez két évvel az MTV indulása előtt történt és én még soha azelőtt nem láttam videóklipet. De most ott volt a szemeim előtt MJ szmokingban és egyszerre nézett ki kényelmetlenül és a legmenőbb gyerekként az osztályban.

Amint furcsa képeket vetítettek mögé és elkezdődött a pulzáló ritmus (“Fever/ Temperature’s risin’ now”) a dal színtiszta extázisa „megolvaszt, mint egy forró gyertyaviaszt” (“melt like hot candle wax”). Amikor Jackson a refrént énekelte (“Keep on with the force, don’t stop”) néhányan úgy gondolták, hogy a Star Warsra tesz utalást, de szerintem egész egyszerűen önmagáról beszélt. Amint azt hamarosan bebizonyította, ha poplemezek készítéséről volt szó az elkövetkező 1980-as években, akkor ő volt az Erő. A Don’t Stop ‘Til You Get Enough videóklipje giccses volt és forradalmi és a tökéletes reklám a megjelenő albuma számára.

Néhány hónappal később ennek a dalnak az ellenállhatatlan groove-ja csábította a virágmintákkal díszített seggemet a táncparkettre Baltimore menő klubjában az Odell’s-ben, ahol én a ritmus rabszolgájává váltam. Visszatekintve ironikus, hogy ugyanabban az évszakban, amikor fehér rocker fiúk kinyilvánították, hogy „a diszkó szar” és 12 hüvelykes kislemezeket robbantottak fel Chicagóban, Michael Jackson kiadta pályafutása legjobb tánc dalait.

Azon a nyáron egy helyi ifjúsági programnak dolgoztam, akik fiatalokat támogattak a közösségben. A North Avenue-i irodáknak jelentettem kilenc órakor és körülbelül 30 fekete tinédzserrel tisztítottuk az utcákat és sikátorokat. Minden nap seprűkkel és műanyag zsákokkal felszerelkezve indultunk el. Miközben dolgozunk egy rádió mindig szólt és Jackson soullal teli falzettje lett az egész évszak zenéje. Egy forró júliusi reggelen amint sepertük a cigaretta csikkeket és törött üvegeket a DJ a Workin’ Day and Nightot kezdte játszani, ami a mi hivatalos dalunk lett.

Lehetetlen volt váltogatni a soul csatornák között, mint a WEBB vagy a V103 és nem hallani a felpörgető Don’t Stop ‘Til You Get Enough-ot, a Rock with You közepes tempójú boogie-ját vagy a hűtlenség himnuszát, a Girlfriendet, amelyet Paul McCartney írt (aki először 1978-as London Town című albumára vette fel a dalt a Wingsszel). Jackson hangja édesebb volt, mint a cukor a kávémban, de a dal valójában a megcsalásról és becsapásról szól. Az Off the Wallon a Girlfriendet (amelyben a legendás Wah Wah Watson játszik gitáron) a szívszorító szakítós dal a She’s Out of My Life követi, a bolygó egyik legszomorúbb dala.

Miután kisírta magát, Mike visszatér a hangjával lebegni a Moog szintetizátorok lágy hangja fölé (köszönhetően Greg Phillinganesnek) amint a Stevie Wonder által írt hangulatosan briliáns csendes vihar groove, az I Can’t Help It felhangzik. A dalt eredetileg saját mesterműve, az 1976-os Songs in the Key of Life számára írta Wonder. Az It’s the Falling in Love visszavisz minket a mosolygós boldogságba mielőtt MJ ismét visszatér a klubba a fúvósokkal teli Burn This Disco Out-ban. Az 1979 augusztus 10-én kiadott Off the Wallt (néhányak szerint MJ legfeketébb albuma) a kritikusok elismerték és több millió példányban kelt el.

Miután megvettem az albumot a Modern Music lemezboltban Mondawmin Mallban azon a héten barátokkal visszatértünk a bölcsőmbe, készen a boogie-ra, hogy megragadjuk a lelkünket és soha ne engedjük el. Harminc nyárral később, 2009. június 25-én, amikor bejelentették, hogy Michael Jackson halott, a barátommal Patriciával ültem azon a szomorú délutánon, amint letöltötte a kedvenc dalainkat és lejátszotta őket a laptopján. Amikor a címadó dal, az Off the Wall felhangzott egy pillanatra a polcra tettük a bánatunkat és csak jól éreztük magunkat.

A kulturális kritikus Michael A. Gonzales címlapon szereplő cikkeket írt a Vibe, az Uptown, az Essence, az XXL, a Wax Poetics és mások számára. Cikkíró a soulhead.comnál is. Olvasd az írásait a Blackadelic Popnál és kövesd Twitteren a @gonzomike címen.

Forrás: http://www.ebony.com/entertainment-culture/off-the-wall-put-michael-jackson-into-the-stratosphere#axzz3yT1sIxlj

Interjú Spike Lee-vel az Off the Wall dokumentumfilmről

A Billboard magazin interjút készített Spike Lee-vel arról a hamarosan megjelenő dokumentumfilmjéről, amely Michael Jackson Off the Wall című albumáról szól. A teljes interjú tartalmaz nem Michael Jacksonnal kapcsolatos, például politikai kérdéseket is, amelyeket itt kihagytam.

Spike Lee új Michael Jackson dokumentumfilmjéről

Készítette: Rob Tannenbaum
Billboard.com, 2016. január 14.

Billboard: Új dokumentumfilmed, a Michael Jackson’s Journey From Motown to Off the Wall (Michael Jackson útja a Motowntól az Off the Wallig) nagyon élvezetes. Igaz, hogy ez egy egyszerű periódus volt az életében, még a bulvár főcímek és molesztálási vádak előtt?

Spike Lee: Akkor, 1979-ben Michaelre nem nehezedett nagy nyomás, amikor az Off the Wallt készítette. Nem voltak elvárások. Minden a Thriller után fordult meg – a dolgok bonyolulttá válnak amikor te adtad el a legtöbb lemezt. Az emberek a Thrillerrel foglalkoznak, de nekem az Off the Wall a kedvenc lemezem abból a háromból, amit Quincy Jones-szal készített. Sokan ugyanezt mondják a dokumentumfilmben is.

Michael édesanyja, Katherine azt mondja, hogy Michaelt nagyon bántotta, amikor csak egy Grammy-díjat nyert az Off the Wallért 1980-ban. Ez mennyire motiválta őt?

Michael Jordan jó barátom. Bárki bármilyen negatív dolgot mond neki, ő ezt üzemanyagként használja. Amikor Michael nem nyerte meg a Grammyket, amiket szerinte meg kellett volna nyernie, akkor azt mondta: „Jól van, anyaszomorítók. Itt van valami a seggeteknek.” És az volt a Thriller.

Michael sosem tűnt annak a „jól van, anyaszomorítók” típusú fickónak.

Pedig az volt. Ne legyen kétségünk. Michael versenyző típus volt. Bármilyen lemezt csinált, azt akarta, hogy No. 1. legyen. Megsértődött és bosszút állt.

Kedvelted Michaelt?

Igen. Michael eljött a házamba Brooklynba. Feltettem a CD-t – az 1995-ös HIStory-t – és azt mondta: „Válassz egy dalt, aminek a videóját szeretnéd megrendezni.” Kiválasztottam a Stranger in Moscow-t. Azt mondta: „Nem, nem azt akarod! A They Don’t Care About Us-t akarod.” (Nevet.) Michael dörzsölt volt.

Amikor Michael elkészítette az Off the Wallt, sok ember úgy gondolta, hogy a karrierjének már vége, nem?

Voltak kétségek. De Michael sosem kételkedett önmagában. Tudta, hogy szabadságot kapott arra, hogy a saját dolgát csinálja. És ehhez neki és a fivéreinek először ki kellett jönniük a Motownnal kötött szerződésből. És aztán neki el kellett távolodnia a fivéreitől. A család egy kereszt.

A dokumentumfilmben nem beszélsz Michael azon állításáról, hogy az apja, Joe fizikailag bántalmazta. Miért nem?

A helyzet az, hogy – és nagyra értékelem a kérdésed – annyi ember koncentrál mindig a többi dologra. Mi a zenére akartunk koncentrálni. Talán az emberek azt mondják, hogy ez kibúvó, de nem érdekel. Személy szerint én nem fogom azt mondani, hogy Joe Jackson rossz ember volt. Jártál már Jacksonék házában Gary-ben, Indianában? Kilenc gyerek aludt egymás hegyén-hátán. Joe látta a tehetséget a gyerekeiben és elérte, hogy működjön. Manapság ha megütsz egy gyereket börtönbe kerülsz. Akkoriban ha rosszul viselkedtél – és én csak a fekete emberekről beszélek – akkor kaptál. Nem gondolom, hogy a gyerekeket verni kellene, de néha egy füles? (Megvonja a vállát.) Talán régimódi vagyok. És az a ház Gary-ben? Annak nemzeti műemléknek kellene lennie. Rendben, Obama elnök. Van még egy éved. (Nevet.)

Úgy tűnik, hogy Joe egyszerre volt a legjobb menedzser és a legrosszabb.

Joe nálam rendben van. Persze nem az én apám volt! (Nevet.)

Michael azon fivérei, Jackie és Marlon, akiknek jó a kapcsolata John Brancával és John McClainnel, Jackson hagyatékkezelőivel, benne vannak a filmben, de Janet, Jermaine és Randy, akik elutasítják őket, nincsenek. Miért?

Nem akartak benne lenni. Nem titok, hogy feszültség van a család egy része és a hagyatékkezelő között. Akárhányszor pénzről van szó megmerevednek a frontvonalak.

Egy dolog van, ami nem jó a dokumentumfilmben: a címe. Miért épp egy ilyen körülményes cím?

Nem én voltam.

A címet a hagyatékkezelő diktálta neked?

Nem én voltam. (Nevet.) Ember, indulnom kellene az választásokon. Ez igazi politikus válasz volt, nem? Add nekem Iowát!

Ez a második Jackson dokumentumfilmed – az első a Bad 25 volt. Akarsz másikat csinálni?

Nagyon szeretnék csinálni egyet a Thrillerről. Tudattam ezt a hagyatékkezelővel, de még nem kaptam meg a munkát.

Gondolod, hogy a Thriller sikere rossz volt Michael zenéjének? Azután megszállottja volt annak, hogy felülmúlja azt.

A Thriller egy szörnnyé vált a hátán. Minden lemezzel utána próbált többet eladni. Szerintem ennek ára van.

Forrás: http://www.billboard.com/articles/news/magazine-feature/6842877/spike-lee-michael-jackson-documentary-donald-trump

Megjelent egy teaser is a dokumentumfilből:

Február 26-ától megvásárolható lesz Spike Lee Off The Wall dokumentumfilmje

Amint korábban beszámoltam róla a Sundance Filmfesztiválon mutatják be Spike Lee Michael Jackson’s Journey from Motown to Off the Wall című dokumentumfilmjét, amely Michael Jackson első felnőttkori szólóalbumáról, az Off The Wallról és az ahhoz vezető útról szól. A bemutatóra egész pontosan január 24-én kerül majd sor.

Michael hagyatékkezelőjének mai bejelentése szerint február 5-én bemutatják a TV-ben is, mégpedig először az amerikai Showtime csatornán. Ezután világszerte más országokban is be fogják mutatni különféle televíziók.

A film február 26-ától megvásárolható lesz CD/DVD illetve CD/Blu-ray formában is. A kiadvány a dokumentumfilmen kívül tartalmazni fogja az eredeti Off The Wall albumot is.

Kicsit csalódást jelenthet azonban a rajongók számára, hogy nem fog tartalmazni semmilyen korábban ki nem adott dalt vagy az ismert dalok demóit (noha tudjuk, hogy léteznek ilyenek), hanem csak az eredeti albumot.

A Sundance Filmfesztiválon mutatják be Spike Lee új Michael Jackson dokumentumfilmjét!

A Michael Jackson rajongók már régóta tudják, hogy a rendező Spike Lee egy új dokumentumfilmen dolgozik kedvencükről – egész pontosan az 1979-ben kiadott Off The Wall albumról és korszakáról. Korábban Lee az 1987-es Bad albumról már készített egy dokumentumfilmet Bad 25 címmel. Michaellel is dolgozott együtt életében: ő rendezte a They Don’t Care About Us című dal mindkét videóját.

Most bejelentették, hogy az új film címe Michael Jackson’s Journey from Motown to Off the Wall (Michael Jackson útja a Motowntól az Off The Wallig) lesz és a 2016. január 21-31. között tartandó Sundance Filmfesztiválon mutatják be az egyesült államokbeli Park City-ben (Utah).

A film az előzetes szerint arra az átmeneti időszakra fókuszál majd, amikor Michael és testvérei elhagyták gyermekkori sikereik színhelyét, a Motown lemeztársaságot és amikor Michael sikeresen átalakult gyereksztárból komolyan veendő felnőtt művésszé, amelynek végső bizonyítéka maga az Off The Wall album volt.

Az is kiderült, hogy Lee trilógiának tervezi a Jacksonról készült dokumentumfilmjeit és a jövőben szeretne még egyet készíteni a Thriller albumról is.

Dokumentumfilmet készít az Off The Wallról Spike Lee

Az elmúlt szombaton (november 8.) Spike Lee rendező részt vett a TagCDMX fesztiválon, ahol beszélgetés közben elejtette azt az információt, hogy éppen Michael Jackson Off The Wall című albumáról készít dokumentumfilmet.

Lee 2013-ban már készített egy dokumentumfilmet Michael Bad című albumáról (Bad 25). A rendező Michaellel is dolgozott együtt annak idején: a They Don’t Care About Us című 1996-os kislemezének két rövid filmjét rendezte.

A Bad 25 dokumentumfilm annak idején kapcsolódott a Bad album 25. évfordulós újra kiadásához korábban ki nem adott demókkal kiegészítve. Kíváncsian várjuk, hogy az Off The Wall dokumentumfilm is az album ilyenfajta újra kiadásához fog-e kapcsolódni. Éppenséggel ideje lenne ezt az albumot is ünnepelni egy kicsit, mivel 2004-ben MJ pere miatt, 2009-ben pedig a halála miatt elmaradt mind a 25., mind a 30. évfordulója, míg a sorrendben később kiadott Thrillernek és a Badnek is volt már évfordulós kiadása.

Brooklyn szereti Michael Jacksont 2014

A neves filmrendező Spike Lee immár hagyományt teremtett azzal, hogy minden évben megrendezi Brooklynban a “Brooklyn szereti Michael Jacksont” című rendezvényt. Idén augusztus 24-én (múlt vasárnap) került rá sor. Íme néhány fotó és videó:

Man In The Mirror: http://instagram.com/p/sGKeqaSqTO/