Valamennyi bejegyzés

Alternarive HIStory Playlist – Alternatív történelem lejátszási lista

Hogy éppen melyik a kedvenc Michael Jackson albumom az változó, de most jó pár hónapja a HIStory az.  Számomra a HIStory és a Blood on the Dance Floor öt eredeti (nem remix) dala tematikusan összetartozik, így készítettem egy olyan playlist-et a Spotify-on a dalaikból, amelyek tematikailag összetartoznak és elbeszélik MJ történetét (his story) abban az időszakban (1993-1995). Csaltam is azért egy kicsit, mert kölcsönvettem egy dalt, a Threatenedet az Invincible-ről is, ugyanis téma tekintetében ez is ide tartozik számomra. A lejátszási lista címe Alternative HIStory – azaz Alternatív történelem. Ha elolvassátok ezt a cikket, akkor az talán jobban rávilágít mire is gondolok.

Ha végigmegyünk egyenként a kiválasztott dalokon, akkor

1. Scream (duett Janet Jacksonnal)

Egyszer valaki rámutatott egy fórumon a HIStory albumról, hogy egy üvöltéssel kezdődik (Scream) és egy mosollyal zárul (Smile). A kettő között pedig egy utazáson veszünk részt, amelynek során Michael végigvezet minket a legsötétebb óráján – az ő saját szempontjából. Dühét az is jól kifejezi, hogy életében ebben a dalban használta először az f-betűs szót. Én is megtartottam playlistemen ezt a keretet: a Screammel indítunk és a Smile-lal zárunk majd.

Elegem van az igazságtalanságból
Elegem van a cselszövésekből
A hazugságok gusztustalanok
Mit jelent mindez?
Te lerúgsz engem
Nekem fel kell kelnem
Bármennyire elcseszettül is hangzik
Az egész rendszer szar

2. They Don’t Care About Us

Ez a dal ugyan nem annyira MJ személyes életére vonatkozik, mint a ciklus többi dalának a többsége, de számomra szerves és kihagyhatatlan része a korszaknak. A TDCAU a legelesettebbek, legszegényebbek, legkiszolgáltatottabbak és a faji és egyéb kisebbségek kiáltása. Olyannyira, hogy különféle tüntetéseken (pl. a feketék jogaiért kiálló Black Lives Matter tüntetéseken az USA-ban) manapság igazi reneszánszát éli.

Mondd, mi lett a jogaimmal?
Láthatatlan vagyok mert figyelmen kívül hagysz?
A kiáltványod szabadságot ígért nekem
Elegem van abból, hogy a szégyen áldozata legyek
Rossz névvel illetsz engem
Nem hiszem el, hogy ebből az országból jöttem
Tudod, igazán utálom ezt mondani
A kormány nem akarja látni
De ha Roosevelt élne
Akkor ő nem hagyná, hogy ez így legyen

3. Stranger in Moscow

Amikor Michaelt 1993-ban megvádolták gyerekmolesztálással turnén volt – kb. három héttel a vádak nyilvánosságra kerülése után, 1993. szeptember 15-én éppen Moszkvában lépett fel. Ott írta meg ezt a dalt (magyarul a címe: Idegen Moszkvában), amely híven lefesti az akkori érzéseit, lelkiállapotát.

Vándoroltam az esőben
Az élet maszkja, az őrület érzése
Gyorsan és hirtelen kegyvesztetté válni
A napsütés ideje a messzeségbe tűnik

[…]

Itt elhagyatva a hírnevemben
Az agy Armageddonja
A KGB szimatolt utánam
Vedd a nevem és csak hagyj engem
Azután egy koldus fiú kiáltotta a nevem
A boldog napok fájdalomba fulladnak
Újra és újra és újra csak jött
És megint, és megint, és megint…
Vedd a nevem és csak hagyj engem

[…]

Milyen érzés (milyen érzés)
Milyen érzés
Milyen érzés
Amikor egyedül vagy
És belül fázol

4. Morphine

Eddig nem volt különbség a HIStory albumhoz képest. Az előző három dallal indít az is. A negyedik dalnál iktattam be az első változtatást. A This Time Around helyett vettem a Morphine-t a Blood on the Dance Floor-ról, mert úgy éreztem a Morphine inkább ide kívánkozik a történet elmesélése szempontjából. Ráadásul tudtommal MJ akkoriban írta ezt a dalt is, mint a Stranger in Moscow-t. A SIM MJ belső magányát, félelmeit, elkeseredettségét egy melankolikus, szomorú ballada formájában fejezi ki. De volt ennek a lelkiállapotnak egy sokkal keményebb oldala is. MJ rászokott a fájdalomcsillapítókra – részben egy korábbi műtét miatt, ám erre aztán a vádak miatti lelki összeomlás is rásegített. Függő lett és a rehabra is be kellett vonulnia 1993 őszén, ami miatt a turné is félbeszakadt. Ez az önéletrajzi háttere a Morphine című dalnak, amelyben saját függőségéről énekel egy kemény, lüktető indusztriális zenei alappal, amelyet csak egy rövid időre szakít meg a drogok hatására bekövetkező lebegés állapota – amint az kifejeződik zeneileg is a dalban – majd ismét visszatér a drog- és gyógyszerfüggőség rideg valósága.

Megpróbálta
Meggyőzni őt
Hogy túl van azon amije volt
Ma már kétszer annyira akarja
Ne sírj
Nem fogok neheztelni rád
Tegnap a bizalmába férkőztél
Ma már kétszer annyit vesz be

Demerol
Demerol
Ó, Istenem, Demerolt szed
Hee-hee-hee
Demerol
Demerol
Ó, egek, a Demerol az istene

6. Money

A Money-val visszatérünk a HIStory album dalaihoz, ám itt már variálom a sorrendet. Ebben a dalban MJ vádlóinak válaszol, akiket a pénz motivált. Mint ahogy a bulvármédiát is, amikor a példányszám növelése érdekében szenzációhajhászásba kezdett az ügy során és számos alkalommal nagyobb összegeket is kifizetett embereknek (pl.  MJ volt alkalmazottainak) csak hogy olyan állításokat tegyenek lapjuk hasábjain MJ-ről, amikkel aztán nyilván annyi lapot lehetett eladni, hogy bőven megtérüljön a befektetés.

Ha megmutatod nekem a készpénzt
Akkor elveszem
Ha azt mondod sírjak
Tettetem
Ha a kezedet nyújtod
Megrázom
Bármit megteszel a pénzért…

[…]

A vágy, a falánkság és a kapzsiság
ugyanazon betegsége fertőzött meg téged is?
Akkor figyeld azokat
Akiknek az arcán a legszélesebb a mosoly
A tétlen fecsegőket… mert ők fognak hátba szúrni

Ha tudod, hogy hazugság
Megesküszöl rá
Ha bűntudatod van
Majd elviseled
Ha kockáztatni kell
Akkor megkockáztatod
Bármit megteszel a pénzért…

Bármit
Bármit
Bármit a pénzért
Hazudnék érted
Meghalnék érted

5. 2 Bad

MJ keményen, dacosan ellenáll vádlóinak – elképzelhető, hogy kifejezetten Evan Chandlerről, a vádló fiú apjáról szól ez a dal, aki az egész vádat kitervelte és aztán rávette fiát, hogy támogassa ebben, azért, hogy pénzt követelhessen MJ-től.

A Pokol Hollywoodba ment
Azt mondja neked jól megy a sorod
Kimászik a koszos lyukából
Olyan mesékkel, amiket valaki mesélt

Mit akarsz tőlem?
Mit akarsz tőlem?
Elegem van az üldözésedből, igen, igen
Csak rám célzol
Undorodom tőled
A véremet szomjazod
De nagy kár, nagy kár

Nézd kit vágtak szájba
Halott és áporodott ez a hely
Visszatértem oda, ahol lenni akarok
Állok, noha te rugdosol

7. Earth Song

Itt egy kicsit szünetet tartunk a fenti témák sorában – azért is, hogy a keményebb, indusztriális ütemek után pihenjen egy kicsit a fülünk. Noha ez a dal sem könnyed, hiszen a környezetszennyezésről, az ember a Földön kifejtett káros tevékenységéről szól.

Hé, mi a helyzet a tegnappal
(Mi a helyzet velünk)
Mi a helyzet a tengerrel
(Mi a helyzet velünk)
Az ég ránk szakad
(Mi a helyzet velünk)
Már levegőt sem tudok venni
(Mi a helyzet velünk)
Mi a helyzet a közönnyel
(Mi a helyzet velünk)
Szükségem van rád
(Mi a helyzet velünk)
Mi a helyzet a természet értékével
(OOh, ooh)
Az a bolygónk méhe
(Mi a helyzet velünk)
Mi a helyzet az állatokkal
(Mi a helyzet velünk)
Királyságokat tettünk porrá
(Mi a helyzet velünk)
Mi a helyzet az elefántokkal
(Mi a helyzet velünk)
Vajon elveszítettük a bizalmukat
(Mi a helyzet velünk)
Mi a helyzet a síró bálnákkal
(Mi a helyzet velünk)
Elpusztítjuk a tengereket
(Mi a helyzet velünk)
Mi a helyzet az erdei ösvényekkel
(Ooh, ooh)
Hiába könyörögtünk, felégették őket
(Mi a helyzet velünk)
Mi a helyzet a Szent Földdel
(Mi a helyzet velünk)
Hitviták tépték szét
(Mi a helyzet velünk)
Mi a helyzet a hétköznapi emberrel
(Mi a helyzet velünk)
Nem tudjuk felszabadítani?
(Mi a helyzet velünk)
Mi a helyzet a haldokló gyermekekkel
(Mi a helyzet velünk)
Nem halljuk a sírásukat?
(Mi a helyzet velünk)
Hol rontottuk el
(Ooh, ooh)
Valaki mondja el, hogy miért
(Mi a helyzet velünk)
Mi a helyzet a kisbabákkal
(Mi a helyzet velük)
Mi a helyzet a napokkal
(Mi a helyzet velünk)
Mi a helyzet az örömükkel
(Mi a helyzet velünk)
Mi a helyzet az emberrel
(Mi a helyzet velünk)
Mi a helyzet a síró emberrel
(Mi a helyzet velünk)
Mi a helyzet Ábrahámmal
(Mi a helyzet velünk)
És mi a helyzet a halállal
(Ooh, ooh)
Egyáltalán érdekel ez minket?

8. You Are Not Alone

A HIStory album egyetlen szerelmes és könnyű fajsúlyú dala. Egy sima szerelmes dal, ám beleillik az önéletrajzi sztoriba, hiszen MJ ebben az időszakban vette feleségül Lisa Marie Presley-t, aki a dal videójában is szerepel. Kicsit pihenünk itt a sötét hangulatú dalok után.

Valamelyik éjszaka
Azt hittem hallak sírni
Arra kértél, hogy jöjjek
És tartsalak a karjaimban
Hallom az imáidat
A terheidet viselni fogom
De előbb szükségem van a kezedre
Aztán kezdődhet az örökkévalóság

9. Tabloid Junkie

Ezzel a dallal egy újabb téma kezdődik: Michael és a média kapcsolata, ami szorosan kapcsolódik ebbe a témakörbe, hiszen bizonyított tény, hogy aktív szereplői voltak az MJ elleni vádaknak etikátlan viselkedésükkel. Többek között bizonyított tény, hogy bulvárlapok és bulvár TV műsorok pénzt fizettek embereknek azért, hogy hazudjanak és szaftos sztorikat adjanak el nekik a sztárról. A Tabloid Junkie (kb. Bulvár drogos) címe önmagáért beszél. Éles kritikája a dal a mai média működésének, etikátlan gyakorlatainak, mindenek felett álló szenzációhajhászásának, ami – ha lehet – azóta valószínűleg csak még rosszabb lett azzal, hogy az Internet felgyorsult és versenytársakban gazdag világa még inkább megkívánja a minél szenzációsabb sztorikat és a kattintásvadász cikkeket. Ugyanakkor rámutat a bulváripart etető olvasók felelősségére is az iparág virágzásában.

Ez rágalom
Azt mondod ez nem kard
De a tolladdal embereket kínzol
Még az Urat is megfeszítenéd
És neked nem kell elolvasnod
Nem kell megzabálnod
Ha megveszed, azzal eteted
Miért hülyítjük önmagunkat?

Csak mert olvasod egy magazinban
Vagy látod a TV-ben
Attól még ne tekintsd ténynek
Noha mindenki szeretne mindent elolvasni róla
Vagy nézni a TV-ben
De nem tény
Azt mondják róla, hogy homoszexuális

[…]

Ez rágalom
Az általad használt szavakkal
Paraziták vagytok fekete-fehérben
Bármit megtesztek a hírekért
És neked nem kell megvenned
És akkor nem fogják dicsőíteni
Ha elolvasod azzal szentesíted
Szóval miért hülyítjük önmagunkat?

[…]

Csak mert olvasod egy magazinban
Vagy látod a TV-ben
Attól még ne tekintsd ténynek
De mindenki mindent el akar hinni belőle
Csak mert olvasod egy magazinban
Vagy látod a TV-ben
Attól még ne tekintsd ténynek
A nő szőke és biszexuális

[…]

Csak mert olvasod egy magazinban
Vagy látod a TV-ben
Attól még ne tekintsd ténynek
Csak mert olvasod egy magazinban
Vagy látod a TV-ben
Attól még ne tekintsd ténynek
Csak mert olvasod egy magazinban
Vagy látod a TV-ben
Attól még ne tekintsd ténynek
Annyira átkozottul tisztelhetetlen vagy

10. Is It Scary

A Blood on the Dance Floor dalával egy kicsit továbblépünk. Már nemcsak a médiáról van szó, hanem az emberek általános viselkedéséről mindenkivel szemben, aki egy kicsit kilóg a sorból, aki egy kicsit más. A társadalom gyakran kiveti, gúnyolja, bántja, megalázza, meglincseli (ma már inkább verbálisan, régebben fizikailag is) az ilyen embereket és az emberek mindenféle hamis történeteket, pletykákat gyártanak az ilyen emberekről – amely történetek azonban valójában a saját fantáziáik termékei és nem az adott különcről alkotott valós kép. Vajon megijeszt-e minket ha feltartják előttünk a tükröt, amiben megláthatjuk saját előítéleteinket és azt, hogy valójában mi, ezeknek a sötét gondolatoknak a kiagyalói, vagyunk a gonoszok, nem pedig rosszindulatú pletykáink, vádaskodásaink, verbális lincseléseink célpontja(i)?

Szórakoztatlak?
Vagy csak összezavarlak?
Én vagyok a fenevad
Akit vizualizáltál?
És ha excentrikus furcsaságokat
Akarsz látni
Akkor groteszké válok
A szemeid előtt

Hadd öltsön mind testet

[…]

Pontosan az leszek
Akit látni akarsz
Szóval azért jöttél
Hogy lásd a saját fantáziáidat
Lejátszódni a szemeid előtt?

[…]

De ha azért jöttél, hogy
Az igazságot és a tisztaságot lásd
Itt belül
Egy magányos szív lakik

Kezdődjék hát az előadás

[…]

A szív álarcosbálja
A kísértő lelkek magassága
Csak épp nem az, amit bennem keresel
Fel tudja-e fedni a szív a bizonyítékot?
Ahogy a tükör felfedi az igazságot
Lásd, hogy te vagy a gonosz

[…]

Ijesztő vagyok számodra, baby?
Ijesztő vagyok számodra?
Elegem van a gyalázkodásokból
Tudod, te is megijesztesz engem
Én úgy látom, hogy te vagy a gonosz
Ez vajon megijeszt-e téged, baby?

11. Threatened

A 2001-es Invincible album dala még tovább taglalja a fenti témát. Itt már belemegyünk annak elemzésébe is, hogy miért is viselkedünk így a különcökkel, miért is szeretjük egyből a legrosszabbat feltételezni arról, akit nem értünk, nem ismerünk. “A félelem bármely receptjének fő összetevője az ismeretlen” – mondja a bevezető. Az ismeretlenség réseit pedig szeretjük a saját legrosszabb fantáziáinkkal, legsötétebb gondolatainkkal és feltételezéseinkkel kitölteni. És aztán ott a féltékenység is amit nemcsak a sikeresebbekkel szemben érzünk, de azokkal szemben is, akik mernek eltérni az átlagtól, kilógni a sorból: “akárhányszor a nőd megszólal, rólam beszél… soha nem leszel fele annyi sem, mint én”. Egyszóval fenyegetve érezzük magunkat azoktól, akik eltérnek az átlagostól, a különcöktől. Ez a félelem az irántuk érzett gyűlölet alapja.

Félsz tőlem, mert tudod, hogy egy fenevad vagyok
Nézlek, amikor alszol és amikor az ágyadban fekszel
Én alatta vagyok
Csapdába estél a folyosókon és az arcom ott van a falakon
Én vagyok a padló, amikor elesel és amikor üvöltesz az miattam van
Én vagyok az élő halott, a sötét gondolatok a fejedben
Tudom mit mondtál
Ezért érzed fenyegetve magad tőlem

Figyelned kellene engem, fenyegetve kellene érezned magad
Amikor alszol, amikor mászol, fenyegetve kellene lenned
Akárhányszor a nőd megszólal, rólam beszél, fenyegetve
Soha nem leszel fele annyi sem, mint én, fenyegetve kellene érezned magad általam

[…]

Azt hiszed magad vagy, de az én érintésemet érezted
Nem egy kísértet vagyok a Pokolból, de megbabonázlak
Egy szempillantás alatt eltűnök, majd visszatérek, hogy kísértselek
Mondom neked, hogy amikor egy sírkő alatt fekszel
Én nézlek téged
Ezért kell, hogy fenyegetve érezd magad általam

Figyelned kellene engem, fenyegetve kellene érezned magad
Amikor alszol, amikor mászol, fenyegetve kellene lenned
Akárhányszor a nőd megszólal, rólam beszél, fenyegetve
Soha nem leszel fele annyi sem, mint én, fenyegetve kellene érezned magad általam

12. Childhood

“De ha azért jöttél, hogy az igazságot és a tisztaságot lásd – itt belül egy magányos szív lakik” – írta MJ az Is It Scary-ben. A Childhood erre az igaz, tiszta, magányos szívre világít jobban rá. A nyilvánosság téves szörny-képeiről szóló dalokkal ellentétben (Is It Scary, Threatened) ebben a dalban nincs metafora, csupán egy nyílegyenes, egyértelmű vallomás a fájdalom és a különcség eredetéről. 

Láttad a gyerekkoromat?
Keresem a csodát az ifjúságomban
Mint a fantasztikus történetek, amiket megosztunk
Az álmok, amiket álmodni mernék – nézd, ahogy repülök…

Mielőtt elítélsz, próbálj meg szeretni
A fájdalmas ifjúságomat

Láttad-e a gyerekkoromat…

13. History

Az évtizedeken (sőt még ma is) tartó példátlan rágalom- és lejárató hadjárat ellenére Michael Jackson csillaga ma is fényesen ragyog. A pop- és rockzene történelmének kitörölhetetlen, fontos szereplője, lemezei továbbra is fogynak, a streamelő oldalakon előkelő helyeken szerepel még az aktuális slágerlistás előadókhoz képest is. Öröksége diadalmas maradt a folytonos támadások ellenére is.

A dal persze nemcsak az ő történetéről szól, hanem mindannyiunk közös történelméről, amelyet mindannyian alakítunk a saját kis egyéni történelmeink hozzáadása által.

Minden nap építsd a történelmedet
Minden úton, amit megteszel az örökségedet hagyod meg

14. Little Susie

A dalt MJ sokkal korábban, 1979-ben írta, de csak az 1995-ös HIStory albumra került rá. Közvetlenül tehát nem kapcsolódik az 1993-95-ös időszakhoz és azt környező eseményekhez, amiről az album nagy része szól, mégis tematikailag azért van némi érintkezés. Egy kislányról, a kis Susie-ról szól, akit holtan, vérbe fagyva találnak meg. Az elhagyatottság, az érdektelenség és a szeretet hiánya ölte meg.  A dal kifejezi azt a mély empátiát, amivel MJ – az ellene felhozott pletykákkal szemben – valójában érzett a gyerekek kizsákmányolásával, elhanyagolásával, kihasználásával kapcsolatban. Más dalok is tanúskodnak erről. Például a Do You Know Where Your Children Are, amelyben kifejezetten felemeli a hangját a gyermekek szexuális molesztálása ellen és amit jóval a vádak előtt írt. Később keletkezett ugyan, de szintén hasonló téma a Hollywood Tonight, amelynek főszereplője egy 15 éves lány. A dalban MJ az ellen emeli fel a szavát, ahogy a karrierre vágyó tinédzsereket kihasználja Hollywood – esetenként szexuálisan is.

A kis Susie ugyanakkor lehet részben MJ saját metaforája is. Igaz, ő nem volt elhagyott gyerek – legalábbis fizikailag, de a gyerekkorában érzett érzelmi elhagyatottságra, kihasználtságra gyakran hivatkozott. Akárhogyan is, valószínű, hogy ez az élmény tette lehetővé, hogy ennyire érzékeny és empatikus legyen az elhanyagolt gyerekek sorsa iránt.

Minden Isten kedvéért történt
A dalát énekelte
Hogy valaki érezze a kétségbeesését
Arra volt kárhoztatva hogy tudja a remény halott és el van átkozva
Hogy kiáltson
És senki ne legyen ott

Tudta, hogy senkit nem érdekel

Apa elhagyta, szegény anya meghalt
Egyedül hagyva Susie-t
Nagyapa lelke is elszállt
Senkit nem érdekelt
Hogy szeresse őt
Meddig lehet ezt elviselni
Az imái nem találtak meghallgatásra

Az elhanyagolás ölhet
Mint egy kés a lelkedben
Ó, igen
A kis Susie küzdött azért, hogy éljen
Gyöngéden feküdt ott
Vékonyan
Óvatosan emeld fel
Annyira fiatal és törékeny

15. Smile

Charlie Chaplin (aki nagy példaképe volt MJ-nek) 1936-ban írta meg ennek a dalnak a zenéjét, majd 1954-ben írt hozzá szöveget John Turner és Geoffrey Parsons. Tehát egy klasszikus dal feldolgozásával záródik mind a lejátszási listánk, akárcsak a HIStory album. Ehhez nem akartam hozzányúlni, mert valóban nagyon kifejező ez az “egy üvöltéssel indul és egy mosollyal zárul” keret. Nem teljesen őszinte ez a mosoly, persze, inkább a szomorú bohóc mosolya, hiszen belül a szív még mindig megszakad. Mégis egy kísérlet a megbékélésre, a továbblépésre, a belső béke megtalálására.

Mosolyogj akkor is, ha fáj a szíved
Mosolyogj akkor is, ha megszakad
Akkor is ha felhők úsznak az égen
Majd túljutsz rajta…

Ha mosolyogsz
A félelmeiden és szomorúságodon át
Mosolyogj és talán majd holnap
Úgy fogod találni, hogy még mindig érdemes élni
Ha mosolyogsz…

Ilyenkor kell tovább próbálnod
Mosolyogj, mi értelme a sírásnak
Úgy fogod találni, hogy még mindig érdemes élni
Ha mosolyogsz

Interjú Spike Lee-vel az Off the Wall dokumentumfilmről

A Billboard magazin interjút készített Spike Lee-vel arról a hamarosan megjelenő dokumentumfilmjéről, amely Michael Jackson Off the Wall című albumáról szól. A teljes interjú tartalmaz nem Michael Jacksonnal kapcsolatos, például politikai kérdéseket is, amelyeket itt kihagytam.

Spike Lee új Michael Jackson dokumentumfilmjéről

Készítette: Rob Tannenbaum
Billboard.com, 2016. január 14.

Billboard: Új dokumentumfilmed, a Michael Jackson’s Journey From Motown to Off the Wall (Michael Jackson útja a Motowntól az Off the Wallig) nagyon élvezetes. Igaz, hogy ez egy egyszerű periódus volt az életében, még a bulvár főcímek és molesztálási vádak előtt?

Spike Lee: Akkor, 1979-ben Michaelre nem nehezedett nagy nyomás, amikor az Off the Wallt készítette. Nem voltak elvárások. Minden a Thriller után fordult meg – a dolgok bonyolulttá válnak amikor te adtad el a legtöbb lemezt. Az emberek a Thrillerrel foglalkoznak, de nekem az Off the Wall a kedvenc lemezem abból a háromból, amit Quincy Jones-szal készített. Sokan ugyanezt mondják a dokumentumfilmben is.

Michael édesanyja, Katherine azt mondja, hogy Michaelt nagyon bántotta, amikor csak egy Grammy-díjat nyert az Off the Wallért 1980-ban. Ez mennyire motiválta őt?

Michael Jordan jó barátom. Bárki bármilyen negatív dolgot mond neki, ő ezt üzemanyagként használja. Amikor Michael nem nyerte meg a Grammyket, amiket szerinte meg kellett volna nyernie, akkor azt mondta: „Jól van, anyaszomorítók. Itt van valami a seggeteknek.” És az volt a Thriller.

Michael sosem tűnt annak a „jól van, anyaszomorítók” típusú fickónak.

Pedig az volt. Ne legyen kétségünk. Michael versenyző típus volt. Bármilyen lemezt csinált, azt akarta, hogy No. 1. legyen. Megsértődött és bosszút állt.

Kedvelted Michaelt?

Igen. Michael eljött a házamba Brooklynba. Feltettem a CD-t – az 1995-ös HIStory-t – és azt mondta: „Válassz egy dalt, aminek a videóját szeretnéd megrendezni.” Kiválasztottam a Stranger in Moscow-t. Azt mondta: „Nem, nem azt akarod! A They Don’t Care About Us-t akarod.” (Nevet.) Michael dörzsölt volt.

Amikor Michael elkészítette az Off the Wallt, sok ember úgy gondolta, hogy a karrierjének már vége, nem?

Voltak kétségek. De Michael sosem kételkedett önmagában. Tudta, hogy szabadságot kapott arra, hogy a saját dolgát csinálja. És ehhez neki és a fivéreinek először ki kellett jönniük a Motownnal kötött szerződésből. És aztán neki el kellett távolodnia a fivéreitől. A család egy kereszt.

A dokumentumfilmben nem beszélsz Michael azon állításáról, hogy az apja, Joe fizikailag bántalmazta. Miért nem?

A helyzet az, hogy – és nagyra értékelem a kérdésed – annyi ember koncentrál mindig a többi dologra. Mi a zenére akartunk koncentrálni. Talán az emberek azt mondják, hogy ez kibúvó, de nem érdekel. Személy szerint én nem fogom azt mondani, hogy Joe Jackson rossz ember volt. Jártál már Jacksonék házában Gary-ben, Indianában? Kilenc gyerek aludt egymás hegyén-hátán. Joe látta a tehetséget a gyerekeiben és elérte, hogy működjön. Manapság ha megütsz egy gyereket börtönbe kerülsz. Akkoriban ha rosszul viselkedtél – és én csak a fekete emberekről beszélek – akkor kaptál. Nem gondolom, hogy a gyerekeket verni kellene, de néha egy füles? (Megvonja a vállát.) Talán régimódi vagyok. És az a ház Gary-ben? Annak nemzeti műemléknek kellene lennie. Rendben, Obama elnök. Van még egy éved. (Nevet.)

Úgy tűnik, hogy Joe egyszerre volt a legjobb menedzser és a legrosszabb.

Joe nálam rendben van. Persze nem az én apám volt! (Nevet.)

Michael azon fivérei, Jackie és Marlon, akiknek jó a kapcsolata John Brancával és John McClainnel, Jackson hagyatékkezelőivel, benne vannak a filmben, de Janet, Jermaine és Randy, akik elutasítják őket, nincsenek. Miért?

Nem akartak benne lenni. Nem titok, hogy feszültség van a család egy része és a hagyatékkezelő között. Akárhányszor pénzről van szó megmerevednek a frontvonalak.

Egy dolog van, ami nem jó a dokumentumfilmben: a címe. Miért épp egy ilyen körülményes cím?

Nem én voltam.

A címet a hagyatékkezelő diktálta neked?

Nem én voltam. (Nevet.) Ember, indulnom kellene az választásokon. Ez igazi politikus válasz volt, nem? Add nekem Iowát!

Ez a második Jackson dokumentumfilmed – az első a Bad 25 volt. Akarsz másikat csinálni?

Nagyon szeretnék csinálni egyet a Thrillerről. Tudattam ezt a hagyatékkezelővel, de még nem kaptam meg a munkát.

Gondolod, hogy a Thriller sikere rossz volt Michael zenéjének? Azután megszállottja volt annak, hogy felülmúlja azt.

A Thriller egy szörnnyé vált a hátán. Minden lemezzel utána próbált többet eladni. Szerintem ennek ára van.

Forrás: http://www.billboard.com/articles/news/magazine-feature/6842877/spike-lee-michael-jackson-documentary-donald-trump

Megjelent egy teaser is a dokumentumfilből:

Rajongói beszámoló a Bradx2 rendezvényről

Brad Sundberg, Michael Jackson egykori hangmérnöke járja a világot és szemináriumok keretében beszél arról, hogy Michael Jackson hogyan dolgozott a stúdióban. Ennek során demókat és egyéb felvételeket is bemutat közönségének, kérdésekre válaszol.  (Lásd: https://www.facebook.com/inthestudiowithmj )

Michael halálának ötödik évfordulóján Sundberg visszatért Los Angelesbe előadássorozatával és több napon át abban a stúdióban tartotta szemináriumát, amelyben Michael számos albuma készült. A Los Angeles-i előadássorozatnak vendégelőadói is voltak Michael további egykori munkatársai személyében. Az alábbi beszámolóban Brad Buxer, Michael Prince és Brian Vibberts előadásáról olvashattok egy rajongótól, aki ott volt. Cikkét eredetiben itt olvashatjátok: http://www.michaeljackson.ru/eng/brad-x2-evening-brad-buxer/.

A fenti cikk magyar fordítását pedig alább közlöm:

Egy kis stúdióban vagyunk, amely egy hangszer kölcsönző mellett áll a Sunset Bouleardon, Los Angelesben. A szoba tele van emberekkel, akik sorokba állított székeken ülnek egy alacsony színpad előtt. A színpadon Michael Jackson hangmérnök asszisztense és ennek a rendezvénynek a szervezője, Brad Sundberg, valamint barátja, a hangmérnök Brian Vibberts két magas bárszéken ül. Brad Buxer, aki sokáig Michael zenei igazgatója volt egy szintetizátor mögött ül. MJ későbbi éveinek hangmérnöke, Michael Prince a MacBook-ja képernyőjét nézi. Michael turnézó basszusgitárosa, Sam Simms még nem érkezett meg, ő majd kicsit később csatlakozik. Ezzel elkezdődik az utazás a múltba, tele sztorikkal és zenével.

A rendezvény minden vendége sokat tud mesélni azokról az évekről amelyek során Michaellel dolgozott, de ennek az estének a „sztárja” egyértelműen a férfi a szintetizátor mögött. Hiszen ezt a rendezvényt Bradx2-nek hívják és arról szól, hogy találkozunk ezzel a fickóval, aki visszahúzódva él és a nagyközönség számára alig ismert a rajongói közösségen kívül. Brad Buxerről, aki 17 évig volt Michael kreatív partnere, hangszerelője és zenei rendezője. A legtöbb MJ rajongó a 90-es évekből emlékezhet Buxerre, mint arra a fickóra, akinek Robert Plant stílusú szőke sörénye volt. (Buxer elárulja, hogy MJ volt az, aki ragaszkodott hozzá, hogy fesse szőkére a haját – miután feladta az eredeti tervet, hogy vörösre fesse!) Nos, azok a napok rég elmúltak. Ma Buxer rövid, természetes színű hajat visel, fekete nadrágot, laza inget – mint egy hétköznapi fickó, akiről sosem gyanítanád, hogy rockzenész. Nem beszél túl gyakran a munkájáról Michael Jacksonnal. Valójában Michael halála óta Buxer csak egy interjút adott – a francia rajongói magazinnak, a Black & White-nak 2009-ben. Most professzionális pilótaként dolgozik és a zeneszerzés mára inkább már csak hobbi a számára. Beleegyezett, hogy pusztán egy este erejéig találkozzon MJ rajongókkal, így számunkra ez a rendezvény egy meglehetősen exkluzív esemény.

Balról jobbra: Brad Sundberg, Brad Buxer, Michael Prince, Brian Vibberts (Fotó: https://www.facebook.com/inthestudiowithmj )

Balról jobbra: Brad Sundberg, Brad Buxer, Michael Prince, Brian Vibberts (Fotó: https://www.facebook.com/inthestudiowithmj )

Buxer félénknek és halk szavúnak tűnik elsőre, de hamar rájövünk, hogy társaságkedvelő és nyílt fickó. Nem viccelődik a rajongókkal, mint Brad Sundberg, vagy ha mégis viccel, akkor a viccei inkább ironikusak. Azzal kezdi, hogy arról mesél, hogy ő és Michael hogyan kezdtek együtt dolgozni. MJ a ’80-as évek végén vette őt észre Stevie Wonder együttesének egyik tagjaként és meghívta, hogy dolgozzon a Dangerous projekten. Azután Brad csatlakozott a Dangerous turnéhoz. Végül majdnem két évtizedig dolgoztak együtt – a színpadon, stúdiókban, Neverlanden, szállodákban, amelyekben Michael lakott élete különböző pontjain.

Brad Buxer és Michael a '80-as évek végén

Brad Buxer és Michael a ’80-as évek végén

Buxer emlékszik a luxuslakosztályaikra a New York-i Four Seasons Hotelben, ahol lefoglalták a teljes 34. emeletet. Emlékszik a Neverlanden töltött időre, látta Michael állatait az állatkertjében – a majmokat, az elefántokat, a lámákat és az őzt -, emlékszik arra, hogy túl sok cukrot evett a ranchen lévő moziban és hogy a motorjával Michael úszómedencéjének a szélén száguldozott (ami Michaelt kiborította). Ami Neverland ranchet illeti, Buxer megemlíti, hogy nem volt igazi lemezstúdió ott, így hordozható felszerelést kellett használniuk. Általában a ranchen dolgoztak ki dal ötleteket, majd elmentek egy professzionális stúdióba, hogy rendesen felvegyék.

Miután röviden érintettük a Blood On the Dance Floor-t, egy Teddy Riley dalt, amelyet egy DAT kazettáról kellett kinyerniük Montreux-ban, Svájcban, Buxer továbbmegy az ő személyes kollaborációira Michaellel. Eltérően azoktól a daloktól, amelyeket más producerek hoztak Michaelnek, a Braddel készült dalok Michael dalai és a legtöbb művészi hozzájárulását tartalmazzák.

Az első dal, amelyről Brad beszél az az In the Back, amelyet az Ultimate Collection-ön adtak ki 2004-ben. A dalt nem fejezték be a szövegét tekintve – többnyire Michael csak átdúdolja a verseket. Mindazonáltal Buxer ezt a dalt Michael zsenijének egy példájaként említi. Demonstrálja a dal struktúráját, elkezd ütemeket számolni: „Egy, kettő, három, négy”. Az első ütemmutató az első basszus ütemre esik és amint elszámol a hídig észrevesszük, hogy a híd is az első ütemmutatón kezdődik, ahogy kell. A szöveg azonban el van tolódva a zenéhez képest és nem illeszkedik ehhez a mintához. Buxer ezt úgy jellemzi, hogy „teljesen megfordított” struktúra és fordított zenei felütésről és leütésről beszél, de én nem vagyok zenész, csak úgy tudok rá utalni, mint „eltolódásra”. Buxer hangsúlyozza, hogy ezt a dalt teljesen Michael írta. Hogy alátámassza a szavait meghallgattat velünk egy audiót Michaeltől, amelyen azt magyarázza neki a telefonon, hogy a zenének pontosan hogyan kell hangoznia. Szokásos módján Michael minden részt a hangjával és a szájdobolásával mutat be: a dobokat, a basszust – és nagyon konkrét mindebben. Körülbelül 5 percet tölt el csak azzal, hogy elmagyarázza a dal bevezetőjét és aztán megkérdi: „Oké?”, mintha csak biztos akarna lenni abban, hogy a hangszerelő megértette mit vár tőle. Michael az egész dalt ezzel a „megfordított” struktúrával írta, mondja Buxer és ez megmutatja mekkora zseni volt. Senki nem tudta ezt megcsinálni, csak ő.

Az In the Back – egy befejezetlen dal

Aztán Buxer a Stranger in Moscow-ról beszél. Ebben a dalban van az ő legnagyobb hozzájárulása azok közül a dalok közül, amelyeken Michaellel dolgozott és Brad nem titkolja a tényt, hogy ez sokat jelent a számára. Felolvassa a dalról szóló teljes részt Joe Vogel könyvéből – a dal készítésének sztorija mára jól dokumentált. Noha Buxert nem tüntették fel az albumborítón, valójában a dal társszerzője és az ő nevéhez fűződnek az akkordok. Buxer elmondja, hogy ő és Michael kétféle módon tudott együtt dolgozni. Gyakran Michaelnek ott volt a melódia a fejében és Buxernek az volt a dolga, hogy ezt a melódiát lejátssza a zongorán, ahogy Michael „hallotta” azt és aztán megtalálja a megfelelő hangszerelést, amely illeszkedik a melódiához. Így készült a Heal the World, az In the Back, a Childhood, a Beautiful Girl és más dalok. A Stranger in Moscow-nál más volt a helyzet. Michael megkérte Bradet arra, hogy játsszon akkordokat amíg nem hallott köztük valami olyat, ami tetszett neki. És Buxer így állt elő a mára híres akkord progresszióval. Buxer azt mondja, hogy a teljes dalt 1,5-2 óra alatt írták meg és amikor kész lett, akkor alig akarta elhinni mi történt. „Valami olyasmit akartam mondani, hogy: ’Wow, most írtunk egy dalt együtt?’” – emlékszik vissza Buxer. „De aztán nem mondtam semmit.” Nem haragszik amiatt, mert a neve nem került rá az albumra. „Hibák előfordulnak.” – mondja – „Michael mindig nagyon nagylelkű volt hozzám.” Világos, hogy maga az élmény sokkal fontosabb a számára, mint a neve az albumborítón.

Stranger in Moscow

A másik dolog, amit Buxer megemlít a Stranger in Moscow-val kapcsolatban az a dob hang, amit MJ szájdobolásából (beatbox) készítettek úgy, hogy összevágták és összetömörítették a természetes hangját. Buxer elmondja, hogy Michellel gyakran használt szájdobolás-alapú dob hangokat, mert annyira fantasztikusan hangoztak.

A következő dal, amit tárgyalunk a Childhood. Tulajdonképpen pont a Childhood 20. évfordulóján – amint Brian Vibberts visszaemlékszik a dalt 1994. június 27-én vették fel. A Childhood egy másik olyan dal, amit teljesen Michael talált ki és írt meg – amint Buxer elmondja, eltartott neki egy ideig megtalálni hozzá a megfelelő hangszerelést. „Annyira édes dal.” – mondja – „Én nem írnék semmi ennyire édeset.” De Michael ismét nagyon konkrét volt abban, hogy mit akar hallani és tovább dolgozott Buxerrel, amíg ki nem préselte belőle a pont megfelelő akkordokat.

Egy rövid szünet után a beszélgetés a turnézásra és az élő showkra terelődik. Buxer elmagyarázza nekünk a zenei rendező munkáját: azt hogy gyakran előre fel kellett készülnie a showkra, miközben az együttes lent a szállodai bárban időzött és hogy hogyan adott instrukciókat a zenészeknek. Elmagyarázta, hogy a dalokat általában felgyorsították az élő showkban és a hangmagasságot lejjebb vitték, hogy a hangszereket visszahozzák a természetes hangzásukra. Nagyon kedves szavakat ejtett Michael gitárosáról, David Williamsről, aki elmondása szerint abszolút briliáns volt és vicces is. Buxer érinti a költségek témáját is és hogy az élő showk miért veszteségesek gyakran: öt repülőt kellett bérelniük a turnéhoz és őrült hotelszámlákat kellett kifizetni.

Buxer emlékszik néhány vicces pillanatra az élő koncertekről: hogy kellett Slasht kitolniuk a színpadra a Black or White alatt mert fogalma sem volt arról, hogy a dal mely pontján kell eljátszania a gitár szólóját. Vagy hogy Michael hogyan énekelte Brad nevét (“Brad, what you gonna do?”) a brunei koncerten, amikor Buxer az I Just Can’t Stop Loving You kivezetését hosszabban játszotta a szükségesnél.

Az alábbi videóban 5:00-nál látható a fent említett jelenet (a YoutTube nem engedi beágyazni): http://www.youtube.com/watch?v=FRypdXdZMWo

Elmesélt egy sztorit Bill Clintonról is (Buxer szerint a legkedvesebb fickó és Michael jó barátja), aki szaxofonon akart játszani a Black or White alatt a 2002-es Apolló színházbeli élő fellépés során. Buxernek még kellett is írnia számára egy szaxofon részt, ami nem igazán illett a dalhoz és végül nem használták fel.

Ahogy azt Brad Sundberg is gyakran megjegyzi, Buxer is említette, hogy Michael kibírhatatlanul hangosan hallgatott zenét. A színpadon az oldalsó hangfalak hangereje akkora volt, hogy fájdalmas volt közöttük lenni. De Buxer is azt mondja, hogy ennek ellenére sosem vett észre semmilyen halláskárosodást Michaelnél. Michael szerette a zenét fülsüketítően hallgatni, de amikor Buxer lejátszott neki egy finom vonós hangszerelést a telefonban MJ azt is ugyanolyan jól hallotta.

A kérdés-feleletek alatt valaki megkérdezte Buxert a Morphine című dalról – egy újabb mestermunka, amit Michael zseniálisan írt meg. Buxer azt mondta, hogy MJ azt akarta, hogy a dalban gépek és szívdobogás hangjai legyenek – valami olyasmi, ami „egy test az asztalon” érzését kelti.

Volt jó pár kérdés a szövegekről, de Buxer azt válaszolta, hogy nem is emlékszik arra, hogy a szövegeket mikor írta MJ. Gyakran a folyamat végén vagy az utolsó pillanatban, míg a munka nagy részét a zene tette ki.

Talán ez az egyik oka annak, hogy Buxer – Michael sok más munkatársához hasonlóan – miért nem szereti túlságosan Michael dalainak a remixeit és új hangszereléseit. „Michael egy zenei építész volt.” – mondta – „Ha úgy akarod látni az épületet, ahogy megálmodták, akkor meg kell tartanod az építészt.” Felhozta a Billie Jeant, egy olyan dalt, amelynek két basszus vonala van – ezt Michael szándékosan konstruálta meg így. Ha valaki más készítette volna ezt a zenét, vélekedett Brad, akkor nem így tett volna. Michael évekig dolgozott a dalain és igazán mindent beleadott abba, hogy olyan jóvá tegye a zenét amennyire csak lehetséges emberileg. Néha Buxer szerint Michael még más művészeket is kritizált amiért nem dolgozták ki a dalaikat a teljes potenciáljukig.

Michael és Brad Buxer

Michael és Brad Buxer

Buxer a beszélgetés alatt végig hangsúlyozta (és ezt Michael más kollégái is gyakran említik), hogy mind Michael, mind Stevie Wonder azt az alapelvet követte a zenében, hogy „a kevesebb több”. A dalt nem szabad túlzsúfolni hangokkal, nem szabad, hogy bármi több legyen benne, mint ami illik bele és ami jobbá teszi a dalt. Hogy demonstrálja ezt Buxer lejátszotta a Hollywood Tonight egy demóját számunkra – azt aminek gyilkos basszusa van és Michael szöveges instrukciói hallhatóak a híd helyén. „Hallgassátok meg ez mennyire tiszta!” És tényleg az volt. A közönség tapsolt.

A kedvenc emléke Michaelről? „Egymást kergetni a szálloda halljain keresztül. Gyorsan tudott futni… Csak lógni, zenét írni, dolgozni a dalain, beszélgetni, nevetni és csak jól érezni magunkat.”

Az ilyen szavak világítanak rá a leginkább arra, hogy az olyan emberek számára, mint Brad Buxer és más vendégek ezen a szemináriumon, Michael nem egy szupersztár volt, hanem munkatárs és egy drága barát. És ezen az estén azért jöttek össze, hogy megosszák a barátságuk emlékeit. Köszönjük Mr. Buxer, Mr. Prince, Mr. Vibberts és Mr. Simms, hogy hallhattuk ezeket az emlékeket. És természetesen hatalmas köszönet Mr. Brad Sundbergnek azért, hogy megszervezte ezt az egyedülálló rendezvényt.

Lásd még: Steve Porcaro a Human Nature-ről, a For All Time-ról és a Chicago 1945-ről (rajongói beszámoló)

Középen Brad Buxer

Középen Brad Buxer

Rob Hoffman (Robmix) emlékei Michael Jacksonról

Az alábbi beszámolót, illetve sztorikat Robert Hoffman (Robmix) osztotta meg a hangmérnökök, zenei technikusok által látogatott Gearslutz internetes fórumon.  Hoffman a HIStory című albumon dolgozott együtt Michael Jacksonnal technikusként.

Felső sor: Craig, Andrew Scheps, Rob Hoffman, Brad Sundberg, Matt Forger Alsó sor: Bruce Swedien, Michael Jackson, Eddie Delena

Felső sor: Craig, Andrew Scheps, Rob Hoffman, Brad Sundberg, Matt Forger
Alsó sor: Bruce Swedien, Michael Jackson, Eddie Delena

“Elég szerencsés voltam ahhoz, hogy MJ-vel dolgozzam a pályafutásom korai szakaszában. Hihetetlen művész volt. Tehetséges a legvadabb álmainkon is túl. Roppant nagylelkű és szorgalmas. A New York-i Hit Factory-ban asszisztensből váltam szabadúszó hangmérnökké [Bruce] Swedien és MJ felügyelete alatt. Úgy volt, hogy Los Angeles-ben kezdenek, amikor a Northridge-i földrengés bekövetkezett, ezért átköltöztek New Yorkba. Az egyik szoba teljesen Bruce-é volt, a másik az író szoba volt. Én eleinte Bruce szerzőtársának René Moore-nak voltam az asszisztense. Készítettem dolgokat Renével és Bruce bejött és elmondta mit csináltam rosszul, ott ült néhány órát és kiigazított minket. Pár hónap után MJ is megérkezett és a teljes turnéfelszerelés is Brad Buxerrel, Andrew Schepsszel és Eddie Delenával. Tovább asszisztáltam nekik, amíg az egész csapat vissza nem költözött LA-be – ahová úgy döntöttek engem is visznek magukkal. Napközben Bruce-nak asszisztáltam, éjjel segítettem minden másban, amiben tudtam – asszisztáltam, hangmérnöki munkát végeztem, programoztam és egy dalban még gitároztam is. Két szobánk volt a Record One-ban és két szobánk Larrabee-ben, ahol találkoztam Johnnal. New Yorkban egy ponton gyakorlatilag az összes szobát elfoglaltuk a Hit Factory-ban. A csapat nagyszerű volt és nagyon sokat tanultam tőlük. Tanultam a hangmérnöki munkáról Bruce Swedientől, Johntól és Eddie-től és olyan producerekkel dolgoztam együtt, mint MJ, [Jimmy] Jam és [Terry] Lewis, Babyface, David Foster, Teddy Riley és Dallas Austin.

Tulajdonképpen először megkértek, hogy távozzak a projektből, mert túl sok ember volt ott és MJ nem ismert engem. Szerencsére 10 nap múlva visszavettek. A zárópartin MJ nagyon szabadkozott emiatt és kifejezte a háláját. Igazán a legőszintébb ember, akivel csak találkozhatsz.

Néhány emlék össze-vissza:

Egy reggel MJ bejött egy új dallal, amit éjszaka írt. Behívtunk egy gitárost és Michael elénekelte neki minden akkord minden hangjegyét. „Itt az első akkord első hangjegye, második hangjegy, harmadik hangjegy. Itt a második akkord első hangjegye, második hangjegy, harmadik hangjegy” stb. stb. Aztán tanúi lehettünk a legszívbőljövőbb, legmélyebb vokális előadásnak, élőben ott a kontroll szobában egy SM57 mikrofonon keresztül.

Elénekelt nekünk egy teljes vonós hangszerelést, minden részt. Steve Porcaro egyszer elmesélte nekem, hogy ő már tanúja volt ennek MJ-től a vonós részleggel a szobában. Minden a fejében volt, a harmónia és minden. Nem csupán kis nyolcütemes loop ötletek, hanem felénekelte a teljes hangszerelést egy mini magnetofonra a szünetekkel és a töltelékekkel (fillekkel).

Egyszer Michael mérges volt a projekt egyik producerére, mert mindenkivel borzasztóan bánt. Ahelyett, hogy jelenetet rendezett volna és kirúgta volna a fickót Michael behívta az irodájába és az egyik biztonsági embere egy süteményt nyomott az arcába. További intézkedésre nem volt szükség…

A Smile felvételei alatt a HIStory albumon Bruce úgy gondolta, hogy nagyszerű lenne, ha Michael élőben énekelne a zenekarral. De persze ezt nem mondtuk el a zenekar tagjainak. Leültettük [MJ-t] egy fülkébe oldalt. A zenekar próbált egy kicsit vokál nélkül, aztán az első felvételen Michael énekelt és ők majdnem leájultak a székről.

A beatboxa páratlan volt, az időzítése pedig nevetségesen jó.

A harmónia iránti érzéke hihetetlen volt. Soha egy rossz hang, még a légzése is tökéletesen időzített volt.

Egyszer egy szünetben azt hiszem az OJ [Simpson] féle káoszt néztük a tévében, közben pedig egy tévéműsor róla is beszélt – azt mondták, hogy Európában van valami kisfiúval. Ott ültem a fickó mellett miközben a hírekben ilyen szarokat találtak ki. Rám nézett és csak annyit mondott: „Ezzel kell együtt élnem.”

Közel 3 évig dolgoztam vele, egyetlen egyszer sem kérdőjeleztem meg az erkölcseit és soha nem hittem el az ellene felhozott vádakat. Pedig akkor még nem is voltam rajongó. Láttam érintkezni a fivérei gyerekeivel, más emberek gyerekeivel és egy ponton a saját barátnőm gyerekeivel. Eltöltöttem egy napot velük együtt Neverlanden. Egy teljesen hihetetlen ember, aki mindig azt kereste, hogy hogyan tehetné minden gyerek életét jobbá. Neverlanden minden hétvégét más-más gyerekcsoportnak dedikáltak: AIDS-es gyerekeknek, rákos gyerekeknek stb. és legtöbbször ő ott sem volt.

Egyszerűen a gyerekkorát élte, amiben soha nem volt része. Sok tekintetben soha nem nőtt fel.

Jimmy Jamnek és Terry Lewisnak asszisztáltam, amikor a Scream háttérvokálját vették fel MJ-vel és Janettel. Csodálatos volt amikor ők ketten együtt énekeltek. Szuper profi, egy rossz hang nélkül. Egyik rész a másik után. Amikor szünetet tartottak, akkor színházi dalokat énekeltek, amiket gyerekkorukban énekeltek. Ismét tökéletes harmónia. MJ nem volt hajlandó énekelni a „stop fucking with me” részt, mert NEM káromkodott.

Én kezeltem a szalagot, amikor a Stranger in Moscow háttérvokálját vették fel. Ijesztően jó volt. Michael ki-be sétált a szótagokon, újrarendezte a hangjegyeket és az időzítést miközben énekelte. Akkoriban nem volt Pro Tools csak két inch-es szalag és az én közreműködésem.

Véletlenül letöröltem egy élő billentyűs részt amit feljátszott egy este. Másnap reggel bejött, újra feljátszotta és soha nem mondott egy szót sem róla.

Ott voltam, amikor Lisa Marie [Presley] vele volt. Olyanok voltak, mint két szerelmes gyerek. Mindig fogták egymás kezét. [Lisa Marie] elég sokat lógott a stúdióban egy ideig. Soha nem kérdőjeleztem meg az egymás iránti szerelmüket.

’94 nyarán felvettünk egy karácsonyi dalt, amihez szükség volt egy gyerekkórusra. Michael ragaszkodott hozzá, hogy az egész stúdiót dekorálják ki karácsonyi fényekkel, karácsonyfával, műhóval és szánnal a felvétel idejére. És mindenkinek vett ajándékot.

A HIStory felvételinek utolsó hétvégéjén odajött hozzám és Eddie Delenához és azt mondta: „Sajnálom, de nem hiszem, hogy bármelyikünk sokat fog aludni ezen a hétvégén. Sok dolgunk van és hétfő reggel Bernie-hez kell mennünk.” Ott maradt a stúdióban egész idő alatt, énekelt és kevert. Eltölthettem vele néhány csendes pillanatot az alatt az idő alatt. Egy éjszaka John Lennonról beszélgettünk miközben ő arra készült, hogy a lemez utolsó vokálját is felvegye – a grandiózus ad-libeket az Earth Song végén. Elmeséltem neki annak a történetét, hogy John Lennon betegen énekelte fel a Twist and Shout-ot és noha sok ember azt hitte a hatás kedvéért üvölt, valójában a hangja mondta fel a szolgálatot. Ez nagyon tetszett neki, bement és kiénekelte a lelkét.

Aznap késő éjjel miközben kevertünk mindenki elhagyta a szobát, hogy MJ feltekerhesse a hangerőt. Ez gyakori dolog volt a keverések alatt, én meg ottmaradtam a szobában füldugóval és a kezeimmel a füleimen arra az esetre, ha szüksége lenne valamire. Ezen az éjszakán le volt kapcsolva minden villany és észrevettük, hogy valami kék fény időnként felvillan a szobában a felvétel visszajátszása alatt. Néhány pillanat múlva láttuk, hogy az egyik hangfal lövellt kék lángokat. MJ-nek ez nagyon tetszett és feltekerte az összes gombot…

MJ szerette a forró vizet éneklés közben. Úgy értem az igazán forrót!!!! Ez arra a pontra jutott, hogy műanyag kanalakat olvasztottam szét, hogy teszteljem.

Bruce és én beszélgettünk arról, ahogy minden nap a stúdióba mentünk New York City-ben és hogy milyen útvonalon mentünk. Michael ránk nézett és azt mondta, hogy szerencsések vagyunk, hogy megtehetjük ezt. Ő nem sétálgathatott az utcán anélkül, hogy ne zaklatnák. Mindnyájunk számára szomorú pillanat volt ez.

A stúdió csapata kapott ingyen jegyeket Janet koncertjére, így együtt mentünk el rá egy este közvetlenül a munkából. Körülbelül a show felénél látunk egy fickót hosszú szakállal, köpenyben, mögöttünk a folyosón táncolni. Úgy értem nagyon táncolni… MJ volt az álruhában. Valami olyasmit kosztümöt képzeljetek el mint amit Chevy Chase viselt a Fletch-ben görkorcsolyázás közben.

Chavy Chase a fent említett jelenetben

Chavy Chase a fent említett jelenetben

Ő volt az egyik első, akinek megvolt a Sony Playstationje a szobájában… késő éjjel belopóztunk és olyan játékokkal játszottunk, amiket még nem dobtak piacra.

Néhány ember a csapatból nem látta a Jurassic Parkot, amikor az megjelent. MJ szervezett nekünk egy privát vetítést a Sony-nál.

Nagy rajongója volt a Nine Inch Nails Downward Spiral című albumának…

Szerencsés voltam, hogy három éven át betekintésem volt a turné előkészületekhez, videókhoz és archiválási célokra készült többsávos mesterszalagokba. Hogy szétszedhettem ezeket a szalagokat az hatalmas lecke volt számomra a produceri munka és a dalszerzés terén. Lehetőség arra, hogy belelássak zsenik fejébe.

Az összes lemez közül, amiken dolgoztam az MJJ volt az egyetlen cég, amely platina lemezeket adott ki.

Az egyik napon mind csak ültünk a stúdióban és az ő zenéjét hallgattunk inspirációképpen. [MJ] szerette a folyamatot, imádott dolgozni.

 __________________
Rob Hoffman

Forrás: http://www.gearslutz.com/board/4325168-post15.html

“Én vagyok a fenevad, akit vizualizáltál?” – Michael Jackson kulturális meggyalázása

Szerző: Joseph Vogel
Megjelenés helye: Featuring Michael Jackson: Collected Writings on the King of Pop
Megjelenés dátuma: 2012. július 4.
Elérhetőség: http://www.amazon.com/Featuring-Michael-Jackson-Collected-Writings/dp/0981650686

A cikk eredetileg a Voices: Education Project (Hangok: Oktatási projekt) keretében, valamint a Huffington Post  jelent meg 2011. november 1-jén.

Újra és újra hallottuk ezt a kijelentést az elmúlt hetekben: nem Michael Jackson áll jelenleg bíróság előtt, hanem Conrad Murray. De természetesen tudjuk mi a valóság. Ez a „Michael Jackson halála per”. Amint mindig, most is ő a fő esemény, a szívfacsaró látványosság. Michael Jackson van mikroszkóp alatt, amint még egyszer újra körbeszimatolunk az otthonában, az orvosi papírjain, a testén. És miközben a nagyközönség sokkal nagyobb szimpátiával viseltetik Jackson iránt most, hogy elment, továbbra is végeláthatatlan vizsgálódások és ítélkezések alanya marad.

Számít-e ez most, hogy maga az ember már nem érzi a gyalázkodást? Az átlagembert vajon egyáltalán kell-e, hogy érdekelje, hogy egy olyan hírességet, mint Jackson vajon érzéketlenül vagy tiszteletlenül kezelnek-e?

Az olyan projektek, mint a Voices: Education Project, amelynek Szavak és erőszak című sorozata a társadalmi diskurzus nyugtalanító aspektusaira mutat rá, azt állítják: igen. A szavak számítanak. A szavak, amint annak tanúi lehetünk a médiában jelenleg sokat szereplő iskolai csúfolódások és öngyilkosságok kapcsán, akár szörnyű tragédiához is vezethetnek.

Lehet őket inspirációra és gyógyításra is használni.

Michael Jackson tudta ezt. 1988-ban barátságot kötött az AIDS-ben szenvedő Ryan White-tal, egy fiatal fiúval, aki az indianai Kokomóban arra kényszerült, hogy otthagyja az iskolát a könyörtelen verbális támadások és az erőszakkal való fenyegetőzések miatt. White azt mondta, hogy Jackson segített neki, hogy normálisnak érezze magát. „Michaelt nem érdekelte milyen fajhoz tartozol, milyen a színed, mi a fogyatékosságod, mi a betegséged.” – emlékezett vissza Ryan White édesanyja, Jeanne. „Ő egyszerűen csak szeretett minden gyereket.” 

Michael Jackson és Ryan White

White egyike annak a több ezer „kívülállónak”, akik felé Jackson kinyújtotta a kezét, akikkel barátságot kötött és akikkel kedvesen bánt. Azonosult velük. Megértette a fájdalmukat és a magányukat. Empatikus volt irántuk abban, hogy egy olyan világban kellett küzdeniük, amely elutasító volt velük szemben, legyen az betegség, külső megjelenés, faj, szexuális orientáció vagy valamilyen más ok miatt.

Jacksonban már fiatal fiúként megvolt ez az érzékenység. Hallgasd meg a Ben című dalt. Őszinte fájdalom és együttérzés hallható Jackson előadásmódjában. („Nem úgy látnak téged, ahogy én / bárcsak megpróbálnák”.) A dalra Jackson egyik első művészi állásfoglalásaként tekinthetünk, amit az elhanyagoltak és félreértettek nevében tett. Sok ilyen következett ezután.

Ben:

Jackson kívülálló szerepe talán a gyermekkorban kezdődött (miután sosem érezte „normálisnak” magát és sosem volt olyan időszak, amikor úgy tekintettek rá). Azonban a különbözősége miatti ellenérzés intenzitása és az ellenségesség idővel csak nőtt. Egy 1996-os esszében, melynek címe „A celeb freak* : Michael Jackson groteszk dicsősége”  David Yuan úgy érvelt, hogy Michael Jackson korunk jól meghatározott „freakje”. A világon egyetlen közszereplő sem ment keresztül hasonló szintű gúnyoláson, fürkészésen és átvilágításon.

Jacksont már 1985-ben „Wacko Jackónak” bélyegezték a bulvárlapok – ez egy olyan kifejezés, amelyet ő maga gyűlölt (még idén is néhány mainstream hírközlő továbbra is Jackóként utal rá). A sajtóban rendszeresen bizarrként, különcként és excentrikusként jellemezték. Valójában nem sok minden volt az 1980-as évek közepétől, amit mondott vagy tett, amit nem ezekkel a szavakkal jellemzett a média.

Jacksont szakadatlanul gúnyolták a bőrbetegsége, a vitiligo miatt, amiről a legtöbb ember nem hitte el, hogy valódi, amíg a halottkémi jelentése meg nem erősítette. Gúnyolták az állatok iránti szeretetét, a gyerekek iránti szeretetét, a bolygó iránti szeretetét. Gúnyolták a házasságai miatt, a három gyermeke miatt, Neverland miatt. Kigúnyolták a szexualitását, a hangját, a gyermeki viselkedését. Még a zenei kritikák sem tudtak ellenállni annak, hogy a rendelkezésre álló hely nagy részét áltudományos pszichoanalízissel és ad hominem támadásokkal töltsék ki. Lehet-e bárminemű kétség afelől, hogy a média és kultúránk ezen bánásmódja nagyrészt gyalázkodó volt?

Ezeknek a dehumanizáló támadásoknak az áldozata minden bizonnyal így érezte. Hallgasd meg a dalai szövegeit! A Tabloid Junkieban a médiát „parazitákként” jellemzi, akik kiszívják belőle az életet, miközben a nagyközönséget állandó dózisokban adagolt szenzációhajhászással kábítják el és terelik el a figyelmét. A Stranger in Moscowban egy száműzött művész, akit a szülőhazája megrágott és kiköpött. „Az esőben kóboroltam” – énekli a vándor magányos szerepéből – „az élet maszkja / az őrület érzése”. A Screamben annyira elege van a támadásokból, hogy könyörög: „Ó testvér, kérlek kegyelmezz, mert már nem bírom”. A dal ugyanakkor az erő és elszántság hordozója is („Te lerúgsz / nekem fel kell kelnem”). Michael és a húga, Janet indulatos ellencsapást mér a rendszerre, amelyet ők jogosan korruptnak és igazságtalannak látnak. „Lelkeket árulsz” – énekli Janet az egyik versben – „de engem a sajátom érdekel”. Dacos dal arról, hogy álljunk ellen a kegyetlenségnek még akkor is, ha a fájdalom és a felháborodás olyan nagy, hogy már csak egy mélyről feltörő üvöltéssel lehet kifejezni.

Számos dalban Jackson a zenéjét mintegy toborzó hívásként használja mások felé, akikkel igazságtalanul bántak. A They Don’t Care About Usban a jogfosztottak és megalázottak mellett tanúskodik. „Mondd, mi lett a jogaimmal?” – énekli – „Láthatatlan vagyok csak mert te figyelmen kívül hagysz?” A Little Susie az elhanyagoltak és elhagyottak szenvedésére irányítja a figyelmet egy kislány történetét elmesélve, akinek a tehetségét senki nem veszi észre, amíg holtan nem találják a lépcső alján az otthonában („Óvatosan emeld fel” – énekli Jackson – „ó, a vér a hajában”).

Az Earth Song epikus panasz a bolygó és a legsebezhetőbb lakói nevében (akiket a kórus szenvedélyes kiáltásai képviselnek: „Velünk mi lesz?”). Az ilyen dalok által (akárcsak élete és személyisége által) Jackson egyfajta globális megtestesítője lett a „Másnak”.

A tömegmédia azonban sosem tartotta sokra Jackson „másságát”, amint nem tartották sokra azokat a „másokat” sem, akikről Jackson énekelt a dalaiban. Ehelyett találtak egy olyan narratívát, amely egyszerű volt és profitot hozott: Jackson az excentrikus freak. És aztán kitartottak emellett majdnem három évtizeden át, fokozatosan emelve a tétet.

Talán Jackson leglenyűgözőbb válasza a közvélekedésre róla három késő-gót dal triója volt: Ghosts, Is It Scary és Threatened. Ezekben Jackson egy tükröt tart a társadalom elé, amely őt megveti, és arra kéri, hogy lássa meg a saját groteszk tükörképét. „Ijesztő-e ez a számodra?” – kérdezi. A dalok és kísérő vizuális megjelenítésük nem csupán roppant öntudatosak, de arról árulkodnak, hogy szerzője tisztán érti az őt körülvevő és kísértő toxikus erőket.

A Ghosts című kisfilmben Normális Völgy polgármestere (egy konzervatív tekintélyelvű figura, akinek az alakját részben a Santa Barbara-i kerületi ügyész, Tom Sneddon inspirálta) kigúnyolja Jackson karakterét: „Freak fiú! Freak! Cirkuszi freak”. Érdekes módon maga Jackson az (akit elmaszkíroztak a polgármester szerepére), aki kimondja ezeket a szavakat és érezhető amint internalizálta őket. Valóban olyan szidalmak, amelyek a megjelölésre, a marginalizálásra és a megalázásra szolgálnak (és ezek voltak végeredményben az 1993-as és 2005-ös boszorkányüldözések céljai is). A polgármester számára Jackson jelenléte a közösségben elviselhetetlen. Nem arról van szó, hogy Jackson ártott volna valakinek; egyszerűen csak arról, hogy különbözik és ez a különbözőség fenyegető.

Ezekben a művészi kifejezésekben Jackson világosan látja mit tesznek vele. Külső források definiálják őt. Egy fantom, akit ők alkottak a saját fejükben. Amint énekli az Is It Scary-ben: „Ha excentrikus furcsaságokat akarsz látni, akkor én groteszkké válok a szemeid előtt”. Más szavakkal azért lesz groteszk, mert a közönség ezt „akarja látni”. Ennek látására kondicionálták őket. Később a dalban előre jelzi közönsége reakcióját és azt kérdi: „Szórakoztatlak? Vagy csak összezavarlak? Én vagyok a fenevad, akit vizualizáltál?” Valami kevesebbé vált, mint ember? Miért van ez? A fizikai megjelenése miatt? Az ambivalens identitása miatt? A szokatlan élettörténete miatt? Nem kérdés, hogy Michael Jackson különbözött. A kérdés az, hogy ez a különbözőség miért váltott ki ennyire heves becsmérlést és gyalázkodást?

Is It Scary (angol szöveggel):

Jackson életének és munkájának egyik figyelemre méltó tulajdonsága azonban az, hogy nem hajlandó kompromisszumokra a „másságban”. Sosem válik „normálissá” úgy, ahogy a fogalmat mondjuk Normális Völgy polgármestere érti. Nem idomul hozzá az elvárásokhoz. Inkább hű marad önmagához és fitogtatja egyedülálló, többoldalú identitását, s ez frusztrálja azokat, akik szeretnék őt bedugni sokkal kiszámíthatóbb skatulyákba.

A mássága, amint Susan Fast professzor megjegyzi „kifürkészhetetlen volt és ez óriási szorongást váltott ki. Kérlek, Michael, légy fekete vagy fehér, meleg vagy hetero, apa vagy anya, gyerekek apja, ne gyerek, úgy legalább tudnánk hogyan irányítsuk liberális (in)toleranciánkat! És próbáld ne összezavarni az összes kódot egyszerre!”

Úgy tűnik még két évvel a halála után sem tudja sok ember, hogy mit is gondoljon Michael Jacksonról. Emiatt aztán könnyű címkékké redukálják, mint például „drogfüggő”. Élettelen testét érzéketlenül közszemlére teszik a híroldalakon. Kegyetlen, gyalázkodó viselkedés, amelyet „normálisként” tűntetnek fel. Talán Jackson emiatt választotta a gót műfajt a visszavágásra. Ezzel mintegy a visszájára fordította a szituációt, szimbolikusan úgy ábrázolva a világot, amilyen az ő számára gyakran volt: szörnyszerű és groteszk. A „horror történetei” semmi esetre sem csupán a szórakoztatást szolgálták.

Threatened (angol szöveggel):

„A freak-eket azért hívják freak-eknek” – vélekedett az író James Baldwin„és bánnak velük úgy, ahogyan bánnak – leginkább undorítóan – mert ők olyan emberi lények, akik mélyen bennünk a saját legmélyebb rettegéseinket és vágyainkat visszhangozzák.” Jackson esetében ezek a „rettegések és vágyak” sokrétűek voltak, beleértve a faj, a szexualitás, a pénz és a hatalom témakörét. Mégis amennyire Jackson azzá a szimbolikus mágnessé vált, amire az ezekkel kapcsolatos kulturális szorongásokat kivetítették, végeredményben egy élő személy volt, aki megpróbálta élni az életét. Az Is It Scary vége felé azt mondja: „Nem az vagyok, akit keresel bennem”, mielőtt felfedné az együtt érző hallgatónak: „De ha azért jöttél, hogy az igazságot, a tisztaságot lásd, itt belül egy magányos szív lakik. Kezdődjék hát az előadás!”

Ironikus módon a művészete „előadásában” találjuk meg „az igazságot, a tisztaságot”. Itt űzi ki a démonjait, itt válik a kínszenvedése kreatív energiává. Itt omlanak le a falak és hullik le a maszk. A külvilág számára lehet, hogy egy látványosság, egy karikatúra, egy freak, de végre itt, a zenéjében viseli a lelkét. Ő egy emberi lény. A kérdés az: mi mit látunk?

—–

* A “freak” kifejezést azért nem fordítom le a cikkben, mert nincs olyan magyar szó, amely igazán jól visszaadná azt. A szótár szerint jelenthet torzszülöttet, szörnyeteget, furcsa szerzetet, csodabogarat, de valójában egyik szó sem fedi a kifejezés valódi tartalmát. Kb. olyan személy, akit furcsaságként, kíváncsisággal vegyes borzongással bámulnak meg az emberek. – a ford.

A teljes Ghosts kisfilm:

A Michael Jackson 1993-as mexikói kihallgatásáról szóló videók bizonyítják, hogy dalszerzői képessége / zenei IQ-ja nem volt mindennapi

Írta: Brad Washington
Megjelenés dátuma: 2012. november 3.
Forrás: http://www.starpulse.com/news/Brad_Washington/2012/11/03/michael_jacksons_1993_mexico_depositio

A dalszerzés elemei egyszerűnek tűnhetnek néhányak számára: komponálj egy dallamot, hozz össze pár szót és öntsd formába. Azok számára, akik a mai mainstream zeneiparban dalszerzők a futószalag popzene nem feltétlenül számít. Ma a dalszerzők többsége csak azért ír dalt, hogy játsszák a rádiók, ami alapvető dalstruktúrákat jelent, amelyek pár fülbemászó melódiából és szóból tevődnek össze. De van néhány dalszerző, akik annyira tehetségesek a mesterségükben, hogy elképesztő megfigyelni hogyan állnak elő egy bizonyos kompozícióval a dal struktúra és a ritmus tekintetében. Michael Jackson, a megboldogult popkirály természetesen elismert szórakoztatóművész volt, akinek a tehetsége nem ismert határokat a művészetben. De a zenei struktúrákról birtokolt tudása volt az, amely további érv amellett, hogy ott a helye a dalszerzők panoptikumában.

Köztudott, hogy Jacksonnak erőssége volt a dalszerzés, de sosem ment bele igazán abba, hogy lépésről lépésre útmutatót adjon arról, hogyan készít el egy dalt az első lépéstől az utolsóig. Azonban ironikus módon egy kihallgatáson Mexikóban, amelynek során egy plágium per miatt kérdezték ki, kitűnő részletességgel magyarázta el hogyan komponálta a The Girl is Mine című dalt, amely a Thriller albumon szerepelt. Észben kell tartani, hogy Michael Jackson nem írt fizikai módon zenét, hanem ami a fejében volt azt felvette egy szalagra. De ne törődj azzal miért volt ott és hogy pontosan mire komponálta a zenéjét, engem a dal konstrukciójáról birtokolt tudása nyűgözött le és tett még inkább a tehetsége tisztelőjévé. A kihallgatás videójában elmagyarázta, hogy meg tudta komponálni a basszust, az ütősöket és a dobot, mindent a fejében. Megszerkesztette a Girl is Mine lassú, fülbemászó ritmusát, elmagyarázta hogyan komponálta a dal vonós részeit, pontosan tudta, hogy a dal basszus részlege mikor vált át a szintetizátor basszusára és azt is elmagyarázta, hogy „zenei ellenpontozásokat alkalmaztam, amelyek a fő rész ellen tudtak hatni. Ez lehet egy zongora, egy fuvola, vagy éppen egy vonós rész. Ez a hangzás szövése, ami a zene törvénye.”

Az a tény, hogy nem volt formális zenei, komponista képzettsége – attól eltekintve, hogy a Motown lemeztársaságnál más művészektől tanult, mint a Jackson 5 tagja – a dalszerzői tehetségét ritkasággá teszi. Feltételezhető, hogy a dal megkomponálásakor csak 23 éves volt, s ez volt a bevezetés azokhoz a nagyon erős munkákhoz, amelyek a következő években jöttek. Az olyan önállóan komponált számai, mint a Billie Jean, a The Way You Make Me Feel, a Leave Me Alone, a Heal the World, a Stranger in Moscow és az Earth Song állandó jelleggel emlékeztetnek Michael Jackson dalszerzői tehetségére és a rajta keresztüláramló kreativitásra.

Miközben, természetesen igazán senkit sem tanítanak az olyan hangzásokra, amelyek a populáris zenében előfordulnak, nem mindenki érti meg az összes hangszer szerepét és fontosságát, egy dal melódiáját, struktúráját és hangszerelését. Zenebarátokként el kell tűnődnünk azon, hogy vannak-e felvételek arról, hogy pontosan hogyan komponálta az olyan mérföldköveket jelentő dalokat, mint a Billie Jean, az Earth Song és másokat, amiket már korábban említettem. Lehet, hogy zenei zseninek nem születik az ember, de néhányan olyan képességekkel születnek, amelyeket később lehet formálni és építeni. Michael Jackson zenei IQ-ja egy olyan ritka, de briliáns képesség volt, amellyel néhány zenész és klasszikusan képzett zenész/énekes nem rendelkezik. Egy Michael Jacksontól származó idézettel fejezem be, amely arról szól, hogy hagyni kell a dalt, hogy magát megalkossa:

„Ne írd a dalt, ne írj semmit! Hagyd, hogy a dal magát alkossa meg! Hagyd, hogy a vonósok elmondják neked mit tegyél és hogy hová kell eljutnod. Hagyd, hogy a zongora mondja meg milyen akkordot üss le! Hagyd, hogy a basszus mondja meg mit kell tennie!”


Fordítói kiegészítések:

A mexikói kihallgatás témája egész pontosan az volt, hogy Jackson egy gyerekkori, családi ismerőse plágium pert indított ellene három dal, a The Girl is Mine, a We Are the World és a Thriller miatt. A dolog már csak amiatt is furcsa volt, mert ezek közül a dalok közül a Thriller nem is Jackson szerzeménye, hanem Rod Tempertoné. A We Are the World-öt pedig Lionel Richie-vel közösen írta Jackson. A keresetet elutasították, Jackson megnyerte a pert.

Ha Jackson beszéde néhol furcsának tűnik a felvételeken, annak az az oka, hogy fájdalomcsillapítók hatása alatt állt, mivel épp túl volt egy száj/fog műtéten.