Valamennyi bejegyzés

Susan Fast: Michael Jackson’s Dangerous (33 1/3)

dangerous 33 1 3Cím: Michael Jackson’s Dangerous (33 1/3)
Szerző: Susan Fast
A megjelenés dátuma: 2014. szeptember 25.
ISBN: 9781623566319
Magyar fordításban megjelent? Nem
Formátuma: puhafedelű, Kindle

2014. szeptember 25-én jelent meg (valójában az Amazonon már egy pár héttel korábban is be lehetet szerezni) Susan Fast könyve Michael Jackson Dangerous című albumáról a 33 1/3 könyvsorozat 100. köteteként.

A könyvsorozat minden egyes kötete egy-egy album bemutatására koncentrál, amely lehet híres, vagy kevésbé híres – az adott könyv szerzőjének választásától függően. Minden kötetet más-más szerző ír, akik az élet legkülönfélébb területeiről származnak – vannak köztük újságírók, zenei- és kulturális szakértők, de ugyanúgy lelkes amatőrök és rajongók is. Ennek megfelelően az egyes kötetek színvonala és megközelítési módja is meglehetősen változó.

A témájául a Dangeroust választó Susan Fast professzor a hamiltoni McMaster Egyetem (Ontario, Kanada) Angol és Kulturális Tanulmányok Karán. Kutatásai kiterjednek a nem, a szexualitás, a faj, az etnicitás, az ön-felépítés, az előadás és a performativitás, valamint a geopolitikai erőszak/konfliktus témáira a kortárs populáris zenében. Ő a szerzője az In the Houses of the Holy: Led Zeppelin and the Power of Rock Music című könyvnek. Korábban már lefordítottam egy interjút tőle, amiben kifejti, hogy ezúttal miért is a Dangerous albumra esett a választása.

A könyvet végigolvastam és nekem nagyon tetszett. Azért is fontosnak tartom ezt a kötetet, mert Michael Jackson karrierjét a fővonalas médiában gyakran redukálják a ’80-as években megjelent albumaira, a Thrillerre, az Off The Wallra, esetleg a Badre. Bár hozzá kell tenni, hogy ez az attitűd elsődlegesen az amerikai közönségre jellemző, a világ többi része sokkal nyitottabb volt MJ felé azok után is, hogy az élete komplikáltabbá vált a ’90-es években.

Úgy gondolom, hogy aki figyelmen kívül hagyja MJ későbbi munkáit az megfosztja magát számos olyan daltól, amelyek a legjobbjai közé tartoznak. És mindenképpen megfosztja magát attól, hogy igazán megismerje MJ-t művészként, de akár személyiségében is, mivel pontosan a ’90-es évektől megjelent albumai a legszemélyesebb albumai. Kezdve az 1991-ben megjelent Dangerousszel.

Susan Fast is egyetért ezzel és úgy jellemzi a Dangeroust, mint Michael Jackson “nagykorúvá válásának” albumát. Ez meglepő lehet első hallásra, mivel a megjelenésekor MJ már 33 éves volt. De Fast arra gondol, hogy MJ ezen az albumon tárgyal először igazán felnőtt témákat és először ezen az albumon tárja fel  úgy igazán önmagát előttünk. (Nos, tulajdonképpen MJ lelki kitárulkozásának már vannak példái a Jacksons 1978-as Destiny című albumán is, amikor még csak 20 éves volt, de az az album sokkal kevésbé ismert a szólóalbumainál, amiken a Dangerous előtt nem nagyon voltak még ilyen kitárulkozásai.)  Ha azt is hozzátesszük, hogy a felnőttkori szólóalbumai közül ez volt az első, amit zenei “apja”, korábbi producere, Quincy Jones segítsége nélkül készített el, akkor még inkább érthetővé válik a nagykorúvá válásról szóló nézet.

A másik meglepetés az lehet, hogy Fast koncepció albumnak tekinti a Dangeroust. Ez első hallásra nem annyira egyértelmű ugyanis, sőt amikor kijött sok kritikus éppen azért bírálta, mert a felvonultatott zenei stílusokat és témákat illetően túl eklektikusnak találta és ezáltal nem elég koherensnek.  Nos, Fast szerint ez a kritika roppant felszínes. Igen, van az albumon R&B, rock, gospel, hip-hop (mert MJ mindet képes volt hitelesen előadni), de ettől még nem válik az album inkoherenssé. Az album zenei és tematikus kontextusában és annak tükrében, hogy MJ mit is akart kifejezni ezekkel a stílusváltásokkal igenis mindennek van értelme.

A könyv elején Fast idéz egy kritikust, akinek az nem tetszett, hogy a tematikailag és zenei hasonló dalok egy “kupacba” vannak csoportosítva az albumon. Fast szerint azonban ez a struktúra szándékos és ez visz el minket egy utazásra az album koncepcióján át, melynek során végigvesszük azokat a témákat, amelyek MJ-t akkoriban foglalkoztatták.

Azt relatíve könnyű észrevenni mélyebb elemzés nélkül is, hogy album első hat dala erőteljes New Jack Swing behatást tükröz, a következő hét dal a hagyományosabb, tipikus Michael Jackson-hangzást képviseli, majd az utolsó dal, a Dangerous, mintegy keretbe foglalva az albumot ismét visszatér a New Jack Swing keményebb ütemeihez. (Hogy pontosan mi a New Jack Swing azt lásd az a Dangerous albumról szóló bejegyzésben.)

Fast azonban ennél mélyebbre ás és azokat a bizonyos “kupacokat” vizsgálja meg. A könyvében minden egyes ilyen csoport elnevezése egyben egy-egy fejezet címe is. Ezek szerint tehát Fast öt csoportot azonosít:

Zaj: Jam, Why You Wanna Trip On Me
Vágy:  In The Closet, She Drives Me Wild, Remember The Time, Can’t Let Her Get Away
Utópia: Heal The World, Black or White
Lélek: Who Is It, Give In To Me, Will You Be There, Keep The Faith, Gone Too Soon
Kóda: Dangerous

Lássuk pontosan mit is ért Fast ezen fejezetcímek alatt!

Zaj

A fejezetben Fast a nem-zenei hangok alkalmazását tárgyalja Michael zenéjében – hiszen az album maga is egy ilyen hanggal indít: a betörő üveg hangjával a Jam című dal elején.  A szerző rávilágít, hogy a nem-zenei hangok milyen fontos szerepet játszanak a hip-hop zenében, amely éppen a ’80-as évek végén a ’90-es évek elején emelkedett fel a zenei főáramlatba. A “zajnak” megvolt a maga társadalmi-politikai szerepe a hip-hop zenében és ugyanez a szerepe Michael zenéjében is, akire kétségtelenül hatással volt a hip-hop. Az album első két dala, a Jam és a Why You Wanna Trip On Me mellett az egész albumon újra és újra felbukkannak ilyen nem-zenei hangok, “zajok”.

Vágy

A Vágy címszó alá sorolt dalok tartalmazzák az album romantikus, erotikus szegmensét. Az In The Closet MJ pályafutásának legerotikusabb dala és az első alkalom, hogy ilyen területre merészkedik a zenéjében. A korábbi szerelmes dalai ártatlanok, szentimentálisak voltak, a Dangerous szerelmes dalai azonban igaziak, fülledtek. De Michael esetében mindig minden komplikáltabb a látszatnál, így a románc is, ami sok tárgyalni valót ad Fastnak ezekről a dalokról is – kezdve azzal a ténnyel, hogy vajon MJ miért adta az In The Closet címet egy egyértelműen heteroszexuális kapcsolatról szóló dalnak. Fast a zenei struktúrákat is tárgyalja, például felhívja a figyelmünket, hogy az In The Closet struktúrája közel-keleti, nem nyugati.

Utópia

Az Utópia című fejezettel kezdődik az album második fele, ahol Michael elhagyja a New Jack Swinget. Ez a szegmens a Heal The Worlddel indul, amely bár népszerű volt a maga idejében, a túlzott szentimentálissága és túlzott idealizmusa miatt sok kritikusi fanyalgást kapott. Talán jobban fogják a dal kritikusai is értékelni azután, hogy elolvasták Fast elemzését róla és Michael utópiájának a kontextusába helyezve. A soron következő Black or White szintén az utópia része és a dalt Fast a hozzá készült híres videóval együtt tárgyalja, elemzi.

 Lélek

 A “Lélek” fejezetbe sorolt dalok jelentik véleményem szerint az album csúcspontját és ebben a nézetben Fast is osztozik. Ez a “kupac” a Who Is Ittel kezdődik, amely egy zeneileg és tematikailag egyaránt nagyon tipikusan Jackson-dal és sok rajongó szerint annak ellenére, hogy nem annyira ismert, mint mondjuk a Billie Jean, simán eléri annak a szintjét. Ezután jön a rock ballada, a Give In To Me, majd két gospel stílusú dal, a Will You Be There és a Keep The Faith és végül a Gone Too Soon. Ezeknek a daloknak a sorozata valóban az album lelke, amelyekben Michael meztelenre vetkőzteti a saját lelkét is előttünk. A Will You Be There majdhogynem profetikus is.

Kóda

A Jam című dallal megnyitott kör az utolsó dallal a Dangerous-szel zárul be, amely zeneileg ismét visszatér a New Jack Swinghez és amely egyike MJ femme fatale (végzet asszonya) dalainak (az olyan dalokkal együtt, mint a Billie Jean, a Dirty Diana vagy a Blood on the Dance Floor).

Ha Fast “kupacai” mentén tekintjük az albumot, akkor egy olyan minta is kirajzolódik, amelyben a társadalmilag tudatos dalok kupacai a személyes dalokkal váltakoznak: Zaj – társadalmilag tudatos, Vágy – személyes, Utópia – társadalmilag tudatos, Lélek – személyes.

Noha az album címadó dalában a főszereplő hölgy a veszélyes, de Fast szerint ezzel az albummal maga MJ vált sokkal veszélyesebbé, mint korábban: társadalmi kérdésekben tudatosabbá, szexibbé, határozottabban állást foglalóvá, így az album címe nem egyszerűen az egyik dalára utal, hanem magára MJ-re is.

Fast eltölt egy kis időt az album borítójának elemzésével is, valamint azzal a témával, hogy Michael Jackson nem konvencionális férfiassága és szexisége miért is volt annyira fenyegető a főáram normái számára.

A könyvet jó szívvel tudom ajánlani Michael mindazon rajongóinak és nem rajongóinak, akiket érdekel a zenéje mélyebb társadalmi és kulturális háttere és annak elemzése.

Szeptemberben jelenik meg Susan Fast Dangerous könyve

Korábban már írtam arról, hogy Susan Fast professzor könyvet ír Michael Jackson Dangerous című albumáról. Nos, bejelentették, hogy a könyv idén szeptemberben jelenik meg. Joseph Vogel már kapott is egy előzetes példányt, amiről ezt a tweetet írta:

2qid7ns

A könyvet előzetesen már meg lehet rendelni az Amazonon is: http://www.amazon.com/gp/product/1623566312/ref=as_li_ss_tl?ie=UTF8&camp=1789&creative=390957&creativeASIN=1623566312&linkCode=as2&tag=mjfan-20

Az ismertető:

“A Dangerous Michael Jackson nagykorúvá válásának albuma. Igaz, ez talán bátor kijelentésnek tűnik miután sokan úgy gondolják a legjobb munkái már mögötte voltak amikor ez a lemez készült. Ez az album Jacksont egy küszöbön mutatja, a felnőttkorén – politikai kérdésekkel, szexuálisan töltötten -, s mégis képtelen volt erről meggyőzni egy szkeptikus közönséget, amelyet erre az időre már teljesen indoktrinált egy rosszindulatú média. Noha a lemez jól fogyott, csak kevesen értették meg vagy voltak hajlandók elfogadni Jackson víziójának mélységét és szélességét; és aztán mielőtt teljesen megragadhatták volna, elhomályosította azt a popzene megváltozó képe és egy személyes botrány – utóbbi talán köthető magabiztos, új politikájához is. Ez a könyv megpróbál keresztülhatolni a Jacksonról szóló domináns narratívák lármáján és úgy megközelíteni azt az érett, árnyalt állásfoglalást teljes komplexitásában, amit a Dangerous-ön kínált. Ebben az olvasatban koncepció albumként kezeli a szerző, olyanként, amely a posztmodern szorongás, szerelem, nemi vágy, csábítás, megcsalatás, elítélés egy meggyőző narratív ívét nyújtja és mindenekelőtt a faji politikáét olyan módokon, amelyeket azelőtt nem láthattunk még a zenében. Ez a lemez egy olyan Michael Jacksont kínált, amely zavarba ejtette azt a világot, amely gyerekként és gyermekiként fogadta el őt – és így biztonságosként. Ez a Michael Jackson valóban veszélyes volt.”

Susan Fast professzor az Angol és kulturális tanulmányok karán a McMaster Egyetemen, Kanadában, ahol a pop zenéről és pop kultúráról tanít és ír. Ő a szerzője az In the Houses of the Holy: Led Zeppelin and the Power of Rock Music című könyvnek és társszerzője a Music, Politics and Violence című könyvnek.

Könyv jelenik meg Michael Jackson Dangerous című albumáról

Susan Fast

Susan Fast

Az alábbi írás a 333sound.com blogon jelent meg 2013 áprilisában. Interjú Susan Fast professzorral, aki Michael Jackson 1991-es Dangerous című albumának bemutatását, elemzését választotta soron következő könyve témájául.  A könyv a 33 1/3 sorozat részeként fog megjelenni. A sorozat egyes kötetei mind egy-egy híres vagy a könyv szerzője által más szempontból jelentősnek tartott albumról szólnak. 

A következő néhány hónapban bemutatjuk a soron következő tizennyolc 33 1/3 könyv szerzőit, így megismerhetik őket, az írásaikat és megtudhatják, hogy miféle kitekeredett lélek dönt úgy, hogy egyetlen albumról fog gondolkodni hónapokon át.

Következik: Susan Fast, aki professzor a hamiltoni McMaster Egyetem (Ontario, Kanada) Angol és Kulturális Tanulmányok Karán. Kutatásai kiterjednek a nem, a szexualitás, a faj, az etnicitás, az ön-felépítés, az előadás és a performativitás, valamint a geopolitikai erőszak/konfliktus témáira a kortárs populáris zenében. Ő a szerzője az In the Houses of the Holy: Led Zeppelin and the Power of Rock Music című könyvnek.

Összhangban akadémiai érdeklődési körével a populáris zene és az előadás iránt, Fast úgy döntött, hogy Michael Jackson Dangerous című albumáról fog írni 33 1/3 könyvében. A következő interjúból megtudhatjuk miért választotta a Dangerous-t MJ néhány népszerűbb albuma helyett és hogy véleménye szerint mi hiányzik a Michael Jackson életmű kutatásából.

Mi az ami leginkább arra sarkallta, hogy erről az albumról írjon?

Susan Fast: Már évek óta szerettem volna erről az albumról írni és amikor gondolkodtam róla mindig úgy képzeltem el ezt az írást, mint a 33 1/3 sorozat egy könyvét. Ez a megfelelő formátum egy ilyen projektnek. A Dangerous számomra nagyon fontos albumnak tűnik Michael Jackson karrierjében. Tudom, hogy néhányan a Thrillert mondanák zenei csúcspontjának (bár mások szerint az Off The Wall az). A Bad volt az első album, amivel szólóművészként turnézott, így az is fontos mérföldkő, de néhányan úgy érzik a Bad nem volt olyan jó album, mint a Thriller. Úgy vélem a legtöbben úgy érzik, hogy mire a Dangerous kijött Jackson legjobb munkái már mögötte voltak, de én ezzel nem értek egyet. Ami érdekessé teszi számomra a Dangerous-t az, hogy Jackson ezen az albumon végre felnőtté válik. Súlyosabb témákkal foglalkozik, beleértve a szerelmet és a nemi vágyat is. Egy sötétebb, kevésbé gyerekesen optimista víziót ad nekünk itt a világról és gyakran úgy tűnik, mintha érzelmileg a törési ponton lenne. Mindezt kevesebb színpadiassággal teszi – ami nem azt jelenti, hogy kevesebb zenei kicsapongással -, mint a korábbi lemezein.

Az album egyik kritikája, amelyet Jon Dolan írt a Nirvana Nevermindjához hasonlította azt. Dolan azt írta: „Jackson rémületének, depressziójának és sérült gyermeki felfogásának a jóról és rosszról sokkal több közössége van Kurt Cobainnel, mint azt akkoriban bárki is észrevette volna.” Miközben ambiciózus kijelentéseket teszünk erről a lemezről – a rock rajongók szíves engedelmével (és magamat is közéjük sorolom) – régóta játszom a gondolattal, hogy a Dangerous Jackson Achtung Baby-je (U2 album – a ford.), sok tekintetben hasonlóan egy tűnődő, sérülékeny átlépése a Rubiconnak. Nem csupán a szövegek viszik Jacksont erre az útra, hanem a hangjának egy újfajta használata, új zenei stílusok felölelése, beleértve a hip-hopot is, és egy sokkal hangsúlyosabb szövetsége a fekete zenei hangzásvilággal, múltbelivel és jelenbelivel, mint a korábbi munkáiban. Én a Dangeroust egy olyan koncepcióalbumként látom, amelyben Jackson a posztmodernitás, a szerelem, a szexualitás, a spiritualitás és a jövő témáit kutatja. Igazán izgalmas az a lehetőség, hogy ezt a nagyon alulértékelt albumot vizsgáljam egy könyv hosszúságú tanulmányban.

Kikhez fog fordulni a könyv írása közben és miért?

SF: A célom az, hogy alaposan megvizsgáljam az albumot; javaslatot teszek arra, hogy olyan módon hallgassuk, amely kapcsolódik Jackson nyilvános imázsához és ahhoz a kulturális pillanathoz, amelyben az album született. Mivel nagyon kevés ilyen kritikai elemzése született Jackson munkáinak ezt akarom a leginkább a figyelem középpontjába állítani (hasonlóan ahhoz, ahogy Carl Wilson a Celine Dionról szóló 33 1/3 könyvében a figyelem középpontjába egy széleskörű kulturális elemzést állított – az a kedvenc könyvem a sorozatban). De elkerülhetetlen, hogy miközben írok el fognak jönni olyan pillanatok, amikor olyan kérdések merülnek fel, amikre csak az egyik zenész adhat választ, vagy másvalaki, aki közel állt az album megalkotásának folyamatához. Ez már tavaly is előfordult, amikor cikket írtam Jacksonról a Popular Music and Society folyóirat különszámába. Az esszé egy része a vezető gitárosról Jennifer Battenről szólt és felvettem a kapcsolatot vele, hogy megerősítsen néhány tényszerű információt, például azt, hogy MJ tervezte-e Jennifer őrült kosztümjeit (a válasz az, hogy igen, ő tervezte). Szóval ez itt is előfordulhat. Joe Vogel sok olyan emberrel készített interjút, akik szorosan együtt dolgoztak Jacksonnal, amikor megírta Man in the Music című könyvét és Jackson régi hangmérnöke Bruce Swedien is kiadott egy könyvet néhány évvel ezelőtt, amely sok érdekes technikai információt tartalmaz a lemezfelvételekről, így ez a rész már nagyban lefedett.

Jellemezze kérem azt a folyamatot, ahogy készül az ön 33 1/3 könyve. Volt valami, ami meglepte? Volt olyan, hogy valamilyen ötlettel indult, ami aztán időközben teljesen mássá vált?

SF: Nagyszerű volt, hogy le kellett írnom a javaslatomat, mivel ez segített fókuszálni azokat az ötleteket, amelyek addig csak céltalanul keringtek a fejemben. Soha nem gondoltam koncepcióalbumként a Dangerous-re korábban, de amint írtam a javaslatot és végiggondoltam a fejezetek rendjét akkor ez annyira világosan kiadta magát. A másik egy Alan Light által a Rolling Stone-ban tett megjegyzés volt, ami erre a lehetőségre vezetett. Az album számainak sorrendjét kritizálta, az nem tetszett neki, ahogy Jackson a hasonló dalokat egy „kupacba” csoportosította. Hirtelen felvillant előttem, hogy ezek a „kupacok” értelmet nyernek, ha ellenállás helyett, vagy ahelyett hogy nehézkesnek találnák ezt, elfogadjuk őket. Ezek a kupacok valójában egy meggyőző ívet kínálnak nekünk a narratívára vonatkozóan (el kell olvasniuk a könyvet ahhoz, hogy meglássák mi véleményem szerint ez az ív).

Mi az amit kutatni akar Michael Jackonról és amiről úgy érzi nem tárgyalták eddig kielégítő módon máshol a zenei kritikában vagy az akadémiai írásokban?

DangerousSF: Miután Jackson meghalt kutatni kezdtem komoly írások után a zenéjéről és nagyon meglepett mennyire kevés ilyen írást találtam. Mindenki annyira csak arra koncentrált, hogy szerintük milyen őrült élete volt (és őszintén szólva még ezt sem igazán érdekfeszítő módokon kutatták), hogy közben valahogy elhanyagolták ezt a hihetetlenül gazdag, összetett, virtuóz zenei életművet, rövid filmeket, videóra felvett koncert előadásokat. (Mellékesen megjegyzem, hogy a haláláig nem találkoztam az 1992-es Dangerous turnén felvett bukaresti koncertje DVD-jével, amely az egyetlen életében megjelent koncertfelvétele. 2005-ben jelent meg, amikor a világot csak Jackson büntetőpere érdekelte.) Nehéz felfogni, hogy minden idők egyik legfontosabb művészét hogyan vethették vagy hanyagolhatták el ennyire művészként. Még karrierje csúcspontján is csak néhány jó esszé született, amely próbált valami fontosat megragadni a művészetéről. Ez lassan kezd változni. Volt néhány szenzációs írás Jacksonról a halála óta, de a dalok és a videók mélyebb elemzése, az, hogy valaki beleássa magát egy albumba – ez gyakorlatilag még mindig feltérképezetlen terület. Joe Vogel Man in the Music című könyve az első és egyetlen könyv, amely albumonkénti áttekintést nyújt Jackson munkáiról. Csak gondoljuk bele mennyi ilyen könyv létezik más fontos művészek munkáiról! És az a helyzet, hogy Jackson munkája annyira összetett, hogy többféle és egymásnak ellentmondó interpretációknak kellene léteznie – amint léteznek más művészekről, akik érdekelnek minket.

Tehát annyi minden van, amiről lehetne beszélni, de ebben a könyvben én Jackson felnőttségét szeretném kutatni – azt a felnőtt imázst amit prezentált, az album komolyságát – és hogy hogyan viszonyul más „komoly” zenei állásfoglalásokhoz, amelyek kijöttek abban a zenei szempontból elképesztően gazdag évben, 1991-ben: nemcsak a Nevermindról vagy az Achtung Baby-ről van szó, hanem sok minden másról. Ez Michael Jackson, akit állandóan megtagadtak a kritikusok. Sokan nem tudtak felnőttként tekinteni rá, vagy nem hitték el, hogy az, és amikor végre felnőttként mutatkozott be a Dangerous-szel, akkor kritikailag többé-kevésbé elutasították ezt. Pontosan ez az a pillanat – a pillanat amikor éretté válik -, amikor a normálistól való eltérése elviselhetetlenné válik és a zenéje iránti kritikai vakság elharapózik. Michael mint crossover csodagyerek – mesés. De felnőttként, dendiként, azzal a kinézettel, forró szexualitásával az előadásaiban (amit sok kritikus nem tudott vagy nem akart meglátni), a gyerekek és gyermeki dolgok iránti szeretetével, partner nélkülisége, és az, hogy nem csinált feketébbnek hangzó zenét – ez (az utolsó pont) nagyon rémisztő volt a fővonalas média számára és sokaknak azon túl is. Néhány évvel a Dangerous megjelenése után volt, hogy először megvádolták gyerekmolesztálással: véleményem szerint ez az album volt az a dokumentum, amely mozgásba lendítette a kerekeit ennek a látványos kegyvesztésnek.

Mi volt az első koncertje?

SF: Nem lenne mesés ha azt mondhatnám MJ? De sosem láttam őt élőben. Az első koncertem egy Bowie koncert volt 1976-ban a Young Americans turnéján. Bowie fanatikus voltam. Az Internet kora előtt és mivel távol a belvárostól éltem sokszor telefonon vagy levélben rendeltem jegyet. (Bárcsak még mindig meglenne? Miért nem tettem el?) Nem emlékszem egyáltalán hogyan hallottam róla. A rádióból? Az újságból? Egy magazinból? Hogy jelentették be a koncerteket abban az időben? Mindezt úgy tettem, hogy abszolút fogalmam sem volt arról hogy fogok eljutni Vancouverbe a koncertre. Végül a szüleim vittek el autóval (hat órás út). Emlékszem amint beszaladtam a Pacific Coliseumba – ah, a fesztivál ülésrend napjai -, ahol oda tudtál lapulni a színpadhoz. Nem voltak biztonsági emberek, nem voltak korlátok. Úgy gondoltam elég glam vagyok, de az semmi nem volt ahhoz képest, ami körülvett: mindenfelé Ziggy Stardust, Aladdin Sane, Diamond Dog inkarnációk. Bowie maga fekete öltönyben és fehér ingben sétált ki a színpadra. A hosszú haja a múlté volt, és bár még mindig vörös volt, látszott, hogy már egy ideje nem festette. Ez már az új „sovány fehér gróf” kinézete volt. Önelégülten vigyorgott ránk, akik még mindig a Ziggy napokban voltunk leragadva. Emlékszem, hogy mennyire lenyűgözött, hogy élőben láthatom a bálványomat alig több, mint egy karnyújtásnyira tőlem. Egész idő alatt reszkettem. Nem emlékszem arra hogy hagytam el a stadiont, de arra élénken emlékszem, amint kint ültem és vártam a fuvaromra, ami nagyon hosszú időnek tűnt a hideg februári levegőn, és úgy éreztem örökre megváltoztam. Varázslat.

Hogyan hallgat zenét otthon: vinylen, CD-n vagy MP3-ban? Miért?

SF: CD-n vagy MP3-ban. Jónéhány éve megszabadultam a lemezjátszómtól. Így könnyebben kezelhető az a szokásom, hogy újra és újra meghallgatom ugyanazt a dalt (komolyan nem tudok elszakadni, amikor valamire nagyon rákattanok). De érdekes módon, amikor Jackson meghalt, akkor elővettem a Thriller vinyl verzióját, kihajtottam egy polcon az egyetemi irodámban és a mai napig ott van. Nem vagyok egy olyan audiófil, aki ragaszkodik ahhoz, hogy a vinyl jobb, mint a digitális felvételek, de nagyon hiányzik az albumborítók gazdagsága, amely a vinyl lemezeket jellemezte. Más veszteségek mellett például a Thriller CD verziója nem tartalmazza azokat a rajzokat, amiket Jackson készített a lemez belső borítójára.

Nevezzen meg egy olyan szöveget a Dangerous albumról, amely megtestesíti a) magát az albumot, b) önnek azt az élményét, amikor először találkozott az albummal, c) azokat az élményeket, amelyekben része volt a könyv írásakor eddig.

SF: Nem a szövegek ragadtak meg – ritka az, hogy engem a szövegek ragadjanak meg! Engem a hangzás vonz: a groove-ok, a melódiák, a hang minősége, érdekes harmóniaváltások, hangszerválasztások, produkciós értékek, és hogy a zene által hogyan éljük át az időt és a saját testünket. Ami számomra Michael Jackson zenéjében mámorító, nos, az maga a zene. Különösen az intenzitása. Noha ez az intenzitás mindig ott van Jackson zenéjében, azt mondanám, hogy a csúcspontját a Dangerous albumon éri el. Ez a lemez érzelmileg annyira véres!

Egész pályafutásom során próbáltam kitalálni hogyan lehet hatásosan írni a zenei hangzásról – úgy hogy az ne csupán a zenei struktúrákról vagy más részletekről szóljon öncélú módon -, olyan nyelven, amit nem csupán néhány specialista ért meg, hanem olyan módon, amely a zene hangzását jelentős kulturális ideákkal köti össze. Ha a zene elsődleges jelentését a szövegek adnák meg, akkor miért lenne szükségünk a zenére? A zenei hangzás kulturális jelentést hordoz magában. Szóval érdekes számomra, hogy ez a felnőtt imázs, amelyet Jacksontól a Dangerous-ön kapunk, ekkora érzelmi intenzitáshoz kötődik – a hangjában (amely gyakran a törési ponton van), a groove-ok feszességében, vagy a zene barokkos csapongásaiban. Ez az intenzitás sokszor a világból való kiábrándultsághoz kötődik – az elhagyatottság vagy megcsalatás érzéséhez. Vagy a dühhöz. Ott van például a Black or White, ami nemcsak egy cuki kis dalocska a faji harmóniáról, ha igazán leásol a felszín alá. A fickó igazán dühös! És úgy gondolom, ha ki kellene emelnem egy dolgot, ami jellemzi az albumot, akkor az talán a tánc lenne a Black or White kisfilm végén. Tudom, hogy ezzel elkanyarodunk a zenétől, de annak a táncnak az intenzív és váltakozó érzelmi tájképe ugyanazt foglalja össze mozgásban, amit az album nyújt hangzásban.

Forrás: http://333sound.com/2013/04/24/the-33-13-author-qa-susan-fast/