Valamennyi bejegyzés

Billie Jean

BillieJeanMichael Jacksonnak számos nagy slágere volt, de ha választani kellene egyetlen dalt az életművéből, amely a leginkább jellemzi, a leginkább a védjegye lett, a leginkább MJ-t jelenti az emberek számára, akkor minden bizonnyal a világ egy elég jelentős hányada a Billie Jeant választaná. A zene mellett a dalhoz kapcsolódó teljes ikonográfia – a videó, a fedóra, a flitteres felső, a fél pár flitteres kesztyű, a fehér flitteres zokni, a moonwalk – mind a popkultúra szerves részeivé váltak, olyan szimbólumokká, amelyeket a világon szinte bárki azonnal felismer és Michael Jacksonnal azonosít. Nyugodtan kijelenthető, hogy ez a dal tette Michael Jacksont globális ikonná. A Thriller album eladásai is akkor pörögtek fel, az album akkor vált Nr. 1. albummá, amikor a Billie Jean megjelent kislemezen.

A Billie Jean 1983. január 2-án jelent meg az 1982-es Thriller album második kislemezeként a The Girl Is Mine után. Az amerikai slágerlistán eltöltött hetedik hetében érte el a Nr. 1. pozíciót és ott is maradt további hét hétig. Nr. 1. volt több más országban, köztük Nagy-Britanniában is.

A dalt Michael írta és komponálta és a produkciós munkát is nagyrészt ő végezte el rajta. 1981-ben, autózás közben szállta meg az ihlet. Moonwalk című 1988-as önéletrajzában így ír:

“A zenész csalhatatlanul felismeri, hogy melyik szám lesz hatalmas siker. Pontosan meg kell tudni ítélni. Mindenről tudni kell, mit ér. Első hallásra már biztos benne az ember. S ez jó érzéssel tölt el. Ezt éreztem a Billie Jeannel kapcsolatban. Már akkor tudtam, hogy nagy sikere lesz, amikor még csak írtam. Egészen feloldódtam ebben a dalban. Egy nap a felvétel szünetében Nelson Hayesszel – akivel akkoriban dolgoztam – végighajtottunk a Ventura Freewayn. A Billie Jean járt a fejemben, csak erre tudtam gondolni. Éppen lefordultunk az útról, amikor egy motorbiciklis fiú állított meg bennünket, mondván: “Kigyulladt a kocsitok.” Akkor már észrevettük a füstöt. Félreálltunk, s addigra a Rolls-Royce egész hátsó része lángokban állt. Az a gyerek valószínűleg az életünket mentette meg. Ha a kocsi felrobban, mi meghaltunk volna. De a fejemben kavargó dallam annyira elvonta a figyelmemet, hogy sokáig szinte fel sem fogtam, milyen szörnyűség történhetett volna. Még amikor segítségünkre siettek, s mi megpróbáltunk más megoldást találni, hogy eljussunk, ahová igyekeztünk, még akkor is magamban csöndesen komponáltam. Hát ennyire elmerültem a Billie Jean zenéjében.” [1]

A továbbiakról így ír Joseph Vogel Man in the Music című könyvében: “Jackson gyorsan rögzítette a dalt egy szalagon, vokálisan diktálva minden hangszert, akkordot és részletet (ami bevett szokásává vált), mielőtt felvett egy tartalmasabban kidolgozott demót a házi stúdiójában, Hayvenhurst-ben. A „Billie Jean” létrehozása tökéletes példája annak, hogy hogyan alkotott Jackson, nemcsak mint énekes, hanem mint író, rendező és producer. A dal korai demói által láthatóvá válik egy huszonnégy éves elképesztő zenei ösztöne, kreativitása és szakmai hozzáértése. Az egyiken hallható, amint Jackson dalszöveget készít, ahogy végigmegy rajta és halandzsával kísérletezik, de minden részlet a helyére került, mielőtt még elvitte volna Quincy Jones-hoz és Bruce Swedien-hez.” [2]

A dal témája szerint egy olyan nőről szól, aki azt hazudja, hogy Michael a gyermeke apja.

“Sokan kérdezgettek erről a dalról, pedig a válasz igen egyszerű. Egy lányról szól, aki azt állítja, hogy én vagyok a gyermekének az apja, de én kitartok az ártatlanságom mellett, hiszen “the kid is not my son” – “a gyermek nem az én fiam. Igazi “Billie Jean” egyébként nem létezett. (Kivéve azokat, akik a dal után jelentek meg.)” [1] – írta Michael a Moonwalkban.

Egy interjúban 1996-ban azt mondta, hogy dalt azok a gruppik ihlették, akikkel a testvérei kapcsolatot létesítettek, amikor tinédzser korukban turnéztak a Jackson 5-al: “Billie Jean anonim. Sok lányt képvisel. A ’60-as években gruppiknak hívták őket. A színpad mögötti hátsó kijáratnál lógtak és ha egy banda a városba érkezett, akkor kapcsolatot kezdtek velük. És azt hiszem én ezt a bátyáim tapasztalatai alapján írtam visszatekintve a kicsi koromra. Sok Billie Jean volt. Minden lány azt állította, hogy a fiának köze van valamelyik bátyámhoz.” [3]

Bár Michael tagadta, hogy az ő életében addig lett volna ilyen Billie Jean, de az tény, hogy maga a dal rengeteget produkált. A mai napig kap a Hagyatékkezelője olyan bírósági kereseteket, amelyekben pénz reményében nők állítják, hogy Michael a gyermekük apja. Köztük volt olyan is, aki még a nevét is megváltoztatta Billie Jeanre…

A felvételek során Michaelnek volt néhány nézeteltérése az album producerével, Quincy Jonesszal. Jones túl hosszúnak találta és le akarta rövidíteni a dal 29 másodperces bevezető részét, Michael azonban nem engedett. “Azt mondtam: ‘Michael, meg kell vágnunk azt az intrót.’ Azt mondta: ‘Dehát az adja meg az ízét! […] Attól perdülök táncra.’ Ha Michael Jackson azt mondja neked, hogy ‘attól perdülök táncra’, nos akkor mi többiek jobb, ha befogjuk a szánkat.” [4] – nyilatkozat erről később Jones.

Jones a dal címét is meg akarta változtatni Not My Lover-re, mert attól tartott, hogy az emberek könnyen félreértik és azt gondolják a híres teniszezőnőről, Billie Jean Kingről szól, de Michael erre sem volt hajlandó.

A dal stílusában a pop, R&B, funk kategóriába sorolható. Pár másodperc után azonnal felismerhető a dobról, a híres basszus vonaláról (amelyet Louis Johnson játszik el a felvételen) és a vonósairól. Egyébként Michael teljes vezérvokálját egyetlen felvétellel vették fel.

A Blender zenei magazin, amely 2005-ben a legjobb dalnak választotta a Billie Jeant “Az 500 legjobb dal a születésed óta” című listáján, így írt róla:

“Az egyik szonikusan legexcentrikusabb, pszichológiailag  legfelkavaróbb, legbizarrabb dolog, amit valaha is játszott Top 40 rádió.” [4] Hozzátették, hogy a dal “ijesztően erőteljes, egy pulzáló ‘portyázó macska’ basszussal, ostorropogás szerű ritmussal és baljós, több sávos vokállal, amely a billentyűsök és vonósok közötti tágas téren pattog.” [4] Összességében a magazin úgy jellemezte a dalt, hogy az egy “öt perc hosszúságú idegösszeroppanás, ritmusra komponálva”. [4]

A billentyűs Greg Phillinganes pedig ezt mondta a Blendernek a dalról: “A Billie Jean forró minden szinten. A forrón mozgó ritmusa felizgatta Michaelt. Forró szonikus értelemben, mert annyira minimális mennyiségű hangszer van benne, hogy igazán hallasz mindent. Forró melodikusan, szövegében és vokálisan. Fizikailag, érzelmileg és szellemileg is hat rád.” [4]

A hangmérnök, Bruce Swedien 91-szer mixelte a Billie Jeant. Ez szokatlan volt tőle, mert általában csak egyszer mixelte a dalokat. Mindazonáltal a sok munka végül fölöslegesnek bizonyult, mert Jackson és Jones választása a kettes számú mixre esett.

Chris Cadman és Craig Halstead Michael Jackson – For The Record című könyvében Swedien így nyilatkozott: “‘Quincy azt mondta: oké, ennek a dalnak kell rendelkeznie a leghihetetlenebb dob hangzással amit bárki valaha is felvett, de olyan elemmel is rendelkeznie kell, ami más – ez pedig a szonikus személyiség’ – mondta Swedien, de elismerte, hogy sok álmatlan éjszakája volt azzal kapcsolatban, hogy Quincy pontosan mit is értett ezalatt. ‘Végül is azt csináltam, hogy építettem a dobnak egy emelvényt és terveztem pár apróbb különleges dolgot, mint egy fedelet a basszus dobnak és egy lapos fadarabot, amelyet a pergő és a lábcin közé helyeztünk el… a lényeg az, hogy nincs sok olyan zene, amiben hallod a dob első három-négy ütemét és azonnal tudod, hogy mi az. De úgy gondolom, hogy ez a helyzet a Billie Jeannel – és én ezt a dal szonikus személyiségének tulajdonítom.'” [5]

A dal gitár szólóját David Williams játszotta el a felvételen és az a dolog érdekessége, hogy a demón sikerült a legjobban elkapnia, ezért abból emelték át a végső verzióba. “A Billie Jean demóját Michael otthoni stúdiójában vettük fel… rögtön azután, hogy Michael megírta a dalt, azt hiszem. Amikor a Billie Jean végső verzióját készítettük David sokszor próbálta újra lejátszani azt a szólót, de valahogy sosem volt jó.” [5] – mondta Swedien.

A Billie Jean videóját 1983. március 2-án mutatták be be az MTV-n (Music Television), rendezője Steve Barron. A videó koncepcióját Michael Barronra bízta, kivéve a táncos jeleneteket, amelyeket ő maga talált ki.  Valójában Barron eredetileg nem akart táncot a videóban, de Michael ragaszkodott hozzá – és milyen jól tette, hiszen a tánc mind ennek a videónak, mind Michael egész pályafutásának meghatározó elemévé vált.

A videó több szempontból is történelmet írt. Egyrészt ez volt az a videó, amely jobb belátásra bírta az MTV-t azzal kapcsolatban, hogy felvegye a fekete zenét is a rendszeres kínálatába. A csatorna addig azzal az indokkal utasította el azt, hogy ők egy “rock csatorna”. Virágnyelven ez azt jelentette, hogy csak a fehérek által preferált zenét játszottak, R&B-t nem. Hogy végül is mitől voltak hajlandók megváltoztatni ezt a politikájukat arról többféle történet kering: a CBS akkori elnöke, Walter Yetnikoff elmondása szerint meg kellett fenyegetnie őket azzal, hogy visszavonja tőlük a CBS összes videóját, amennyiben nem hajlandók játszani a Billie Jeant. Az MTV azonban ezt vitatja – az ő verziójuk az, hogy bár eleinte valóban úgy vélték a dal nem illik a csatorna “rock” imázsába, amikor kijött a videója, akkor igenis felismerték annak jelentőségét és emiatt, teljesen önszántukból kezdték azt el játszani.

Akárhogy is volt, a Billie Jean kiemelkedő igényességgel elkészített videóklipnek számított abban az időben. Az MTV korábban leginkább koncertfelvételeket, vagy roppant primitív videókat játszott, de amikor a Billie Jean megjelent, akkor a fiatal médium – a zenei videó – az énekes-táncos Michael Jacksonban végre megtalálta a tökéletes sztárját.

Michael így vallott Moonwalk című önéletrajzában arról, hogy mi sarkallta arra, hogy paradigmaváltást hozzon a zenei videók világába: “Akkoriban néztem, hogy az emberek mit csinálnak a videóval és nem értettem, hogy sok miért tűnik annyira primitívnek és gyengének. Láttam, hogy a srácok hogyan nézik és fogadják el az unalmas videóklipeket csak mert nem volt alternatíva.” [1]

A tánc ezt követően szerves részévé vált a zenei videóknak és egyre-másra jelentek meg más énekes-táncos előadók is az MTV képernyőjén, ráadásul Michael példátlan sikere a többi fekete zenésznek is megnyitotta az ajtót. A szemléletváltás az MTV-nek is nagyon megérte, hiszen amikor elkezdték játszani Michael Jackson videóit jelentősen megemelkedett a nézettségük és hirtelen a könnyűzenei piac középpontjában találták magukat trendcsinálóként.

A dal népszerűségét tovább növelte, amikor 1983 május 16-án az amerikai televízió bemutatta a Motown lemeztársaság 25. évfordulójára szervezett gálaműsort, amelyben Michael Jackson először testvéreivel adott elő egy egyveleget a Jackson 5 régi dalaiból, majd a Billie Jean előadása közben először mutatta be azóta inkonikussá vált táncmozdulatainak egy sorát – köztük a moonwalkot. Nem beszélve a védjegy ruhadarabokról: a fedóráról, a flitteres felsőről, a fél pár flitteres kesztyűről és a flitteres zoknikról (bár ez utóbbi kettőt már a ’70-es évek vége óta viselte koncerteken, de csak ezen előadás után vált széles körben ismertté). Az adást csaknem 50 millióan nézték, ami a legnagyobb közönség volt, amit addig zenei program valaha is vonzott Egyesült Államokban. Ezután már nem volt megállás: iskolaudvarokon, tehetségkutató versenyeken, bulikon stb. egyre-másra jelentek meg a mini-Michael Jacksonok, akik próbálták utánozni a koreográfiát. Hogy a Billie Jean és a hozzá tartozó koreográfia a mai napig nem veszített a varázsából azt jól mutatja, hogy nemrég igazi internetes slágerré vált, amikor egy amerikai középiskolás egy iskolai tehetségkutatón előadta Michael klasszikus rutinját. Ennek nyomán a dal is felkerült ismét az amerikai slágerlistára a 14. helyen – 31 évvel a megjelenése után.

A moonwalk a Motown 25-ön

A moonwalk a Motown 25-ön

Természetesen a dal elmaradhatatlan volt Michael összes későbbi turnéján, ő maga pedig úgy nyilatkozott, hogy az egyik kedvenc előadása, bár annak is hangot adott, hogy néha azért szeretne változtatni a koreográfián, noha tisztában van vele, hogy bizonyos dolgok kötelezőek, mert a közönség elvárja őket.

Egy kritikust idézve Joseph Vogel így ír a Man in the Musicban: „Huszonöt évvel később”, írja Richard Cromelin, „a Thriller középső szobája mit sem veszített lázas rejtélyességéből. Ez az, ahol az album materiális síkja megnyitja az utat egy kísérteties belső térbe… Jackson itt egy új hangra talál, egy áldozat hangjára, aki reszket ennek a figyelemre méltó szonikus hangzásnak a homályában, a saját naivsága és hamis vádlói béklyójában, akik még csak most kezdenek gyülekezni az ajtaja előtt”. [2]

A dal számos díjat nyert – köztük két Grammy-díjat 1984-ben a Legjobb férfi R&B vokális előadás, valamint a Legjobb R&B dal kategóriájában. Ugyanabban az évben ez lett a Kedvenc pop/rock kislemez az American Music Awardson.  A dal videója 1992-ben bekerült a Zenei videók produceri hírességek csarnokába. A Billie Jeant számos magazin és internetes honlap szavazásán választották minden idők legjobb dalai közé.

A dalt nagyon sokan feldolgozták vagy előadták azóta. Az egyik német nyelvterületen és Közép-Európában 1996-ban népszerűvé vált verzió volt például a német punk rock együttes, a The Bates rockos feldolgozása egy a Psycho című filmet idéző videóval. Angolszász területen azonban ez a változat nem aratott különösebb sikert – az Egyesült Királyságban például csak a 67. helyig jutott a slágerlistán, az amerikai slágerlistára fel sem került. Sokkal népszerűbb volt az angol Stone Roses rock együttes énekesének, Ian Brownnak a feldolgozása, amely 2000-ben az ötödik helyig jutott a brit slágerlistán. Brown akkor ezt nyilatkozta: “Szeretem Jacksont… Szeretnék csinálni egy Jackson EP-t a Thrillerrel, a Beat Ittel, a Billie Jeannel és a Rockin’ Robinnal vagy az ABC-vel. Remélem összejön.” [5]

Az amerikai Soundgarden együttes énekese, Chris Cornell is felvette a dalt 2007-es Carry On című szólóalbumára.

Bruno Mars játszotta a dalt 2010-11-es Doo-Wops & Hooligans turnéján, akárcsak a Westlife együttes 2006-os Face to Face turnéján.

A feldolgozások mellett még úgynevezett “válasz dal” is született mégpedig az amerikai énekesnő, Lydia Murdock Superstar című dala formájában, amely egyrészt a Billie Jean zenei alapját használja, másrészt pedig Billie Jean szemszögéből meséli el a történetet – s ebből a szempontból a férfi a hazug, aki cserbenhagyja volt szeretőjét és letagadja a gyermekét.

Többen vettek belőle hangmintát is. A teljesség igénye nélkül:

1984-ben Madonna The Virgin című turnéján Like a Virgin című dalához hangmintázta a Billie Jeant és a két dal egy keverékét adta elő.

1991-ben LL Cool J Who’s Afraid of the Big Bad Wolf című dalában hangmintázta a dalt.

1996-ban a Blackstreet együttes a No Diggity egy remix verziójához használta hangmintaként a Billie Jeant.

2001-ben az S Club 7 együttes a Don’t Stop Movin’ cmű dalában hangmintázta a Billie Jeant.

Marvin Gaye Got to Give It Up című dalának Aaliyah általi 1996-as feldolgozása hangmintázza a Billie Jeant is.

A dal továbbá felcsendül a 2000-ben megjelent Charlie’s Angels (Charlie angyalai) című filmben, valamint a Grand Auto Theft: Vice City videó játékban.

Az eredeti kislemez B oldalán a It’s the Falling in Love, valamint  Can’t Get Outta the Rain című dal található meg. Előbbi még az Off the Wall című albumon jelent meg, utóbbit pedig Michael Quincy Jones-szal írta még a Wiz című film munkálatai alatt (tulajdonképpen a You Can’t Win című dal kiegészítése).

Még többet olvashatsz a Billie Jeanről a Michael Jackson – Ember a zenében blogon, ahonnan a Joseph Vogel Man in the Music című könyvéből származó idézetek magyar fordítását köszönettel átvettem: http://michaeljacksonemberazeneben.wordpress.com/2013/07/24/6-billie-jean/

A videó forgatásáról ebben a cikkben olvashatsz a rendezőjétől, Steve Barrontól.

A videó:

A Billie Jean 1981-es demója, amely a Thriller album 2001-es újramaszterelt Special Edition változatán jelent meg bónuszként. Itt a szöveg még nagyon kezdetleges állapotban van, Michael sokszor csak rögtönöz és halandzsázik.

Egy kicsit későbbi demó, már valamivel jobban kidolgozott, de még mindig nem a végleges szöveggel:

Írta és komponálta: Michael Jackson
Producer: Michael Jackson, Quincy Jones
Hangszerelte: Michael Jackson (vokális, ritmus és szintetizátor hangszerelés), Jerry Hey (vonós hangszerelés)
A felvétel ideje: 1982
A felvétel helyszíne: Westlake Recording Studios (West Hollywood, Kalifornia)
Album: Thriller

Stílus: pop, R&B, funk

Videó

Rendezte: Steve Barron
Koreográfia: Michael Jackson

Legjobb helyezése a fontosabb slágerlistákon:

USA: 1.
Egyesült Királyság: 1.
Ausztrália: 1.
Kanada: 1.
Olaszország: 1.
Spanyolország: 1.
Németország: 2.
Franciaország: 2.
Hollandia: 2.
Új-Zéland: 2.

Forrás:

[1] Michael Jackson – Holdséta/Moonwalk (1988/2009)

[2] Joseph Vogel – Man in the Music (Sterling Publishing, New York, 2011)

[3] Jocelyn Vena – Michael Jackson Answers Fan Questions In 1996 Thailand Interview (MTV.com, 2009. július 6.)
http://www.mtv.com/news/1615349/michael-jackson-answers-fan-questions-in-1996-thailand-interview/

[4] The 500 Greatest Songs Since You Were Born: Number 1 (Blender, 2005. október)

[5] Chris Cadman & Craig Halstead: Michael Jackson – For The Record (2nd edition) (2009)

Hogyan vette meg Michael Jackson a Beatles katalógust?

Az alábbi kivonat részlet Zack O’Malley Greenburg Michael Jackson, Inc.: The Rise, Fall, and Rebirth of a Billion-Dollar Empire című könyvéből:

Az 1980-as évek közepén néhány havonta egyszer összegyűlt Amerika legokosabb üzletemberei közül néhány, hogy pénzügyi stratégiát tervezzen egy milliárd dolláros szórakoztatóipari konglomerátumnak. Ennek az informális befektetési tanácsnak a tagja volt David Geffen, aki addigra már elindított több lemeztársaságot és később ő lett Hollywood egyik leggazdagabb embere miután megalapította a DreamWorks Stúdiót; John Johnson, aki az Ebony magazin alapítója és ő volt az első fekete ember, aki felkerült a Forbes magazin 400 leggazdagabb amerikait tartalmazó listájára; John Branca, aki azóta tucatnyi a Rock and Roll Hall of Fame-be tartozó művész pénzügyeit kezelte, beleértve a Beach Boyst, a Rolling Stonest és Michael Jacksont, a Pop Királyát, aki a testület elnöke volt – és kifürkészhetetlen az elmaradhatatlan napszemüvegében.

A kérdéses szórakoztatóipari vállalat részvényeivel sohasem kereskedtek a New York-i tőzsdén. Noha igazából kevesen tekintenék ezt tényleges vállalatnak, multinacionális termékeit milliárdok fogyasztották az elmúlt évtizedekben. Ha a szervezetet hivatalosan bejegyezték volna akkor hívhatták volna Michael Jackson Rt-nek.

1985-ben ez a konglomerátum a legjelentősebb vásárlását vitte véghez: az ATV-ét, amely magában foglalta a Beatles értékes kiadói katalógusát. Ennek része volt az együttes legtöbb nagy slágerének a szerzői joga, beleértve a Yesterdayt, a Come Togethert, a Hey Jude-ot és több száz más dalt. A katalógust később egyesítették a Sony-éval és így jött létre a Sony/ATV, amely jelenleg több, mint kétmillió dalt felügyel olyan művészektől, mint Eminem vagy Taylor Swift, s ezzel ez a világ legnagyobb zenei kiadó vállalata.

Hónapokkal az üzlet nyélbe ütése előtt azonban egy befektetői bizottsági ülésen a vásárlás valószínűtlennek tűnt. A Michael Jackson Rt. komoly tárgyalásokat folytatott az ausztrál milliárdossal, Robert Holmes à Courttal, aki 40 millió dollár felett határozta meg az árat – s ez nézeteltérésekhez vezetett Jackson belső köreiben arról, hogy hogyan tovább.

Mivel nem akart senkit felzaklatni Jackson nem szólt egy szót sem – amint azt gyakran tette a megbeszéléseken –, de ő már döntött. Írt valamit egy pénzügyi kivonat hátoldalára és odacsúsztatta Brancának az asztal alatt.

Ez állt rajta: „John, kérlek, ne alkudozzunk. Nem akarom elveszíteni az üzletet… EZ AZ ÉN KATALÓGUSOM.”

Néhány hónappal később Jackson megvette az ATV-t 47,5 millió dollárért. Ma a Sony/ATV körülbelül 2 milliárd dollárt ér – Jackson hagyatékkezelőjén keresztül Jackson örökösei még mindig fele arányban tulajdonosai ennek a közös vállalatnak. Nem ez lenne a helyzet, ha Jackson és csapata nem manőverezett volna okosan és állhatatosan. Ez a hihetetlen történet több, mint negyed évszázaddal ezelőtt kezdődött az Egyesült Királyságban egy híres lovag és egy hamarosan királlyá váló illető közötti találkozással.

Egy este 1981-ben Paul McCartney otthonában London mellett az egykori Beatle átnyújtott Michael Jacksonnak egy mappát. Benne mindazoknak a daloknak a listája állt, amelyeknek a kiadói jogát McCartney birtokolta. Miután a saját dalszerzői katalógusának a nagy részét hagyta kicsúszni a kezei közül fiatal korában, elkezdett szerzői jogokat vásárolni éveken át.

”Ezt csinálom én. Megvettem Buddy Holly katalógusát, a Broadway katalógust.” – mondta McCartney a fiatal énekesnek. „Itt van kinyomtatva mindazoknak a daloknak a névsora, amelyeket birtokolok.” Jacksont ez lenyűgözte. Ő is el akarta kezdeni ugyanezt csinálni és a vállalkozói ösztöne rögtön működésbe lépett. „Paul és én mindketten a saját kárunkon tanultuk meg az üzletet és a kiadói jogok és jogdíjak fontosságát és a dalszerzés méltóságát.” – írta Jackson az önéletrajzában.

Amikor visszatért Kaliforniába egy irigylésre méltó problémával találta magát szembe. 1980-ban 9 millió dollárt keresett és egy halom pénzen ült, ami befektetésre vált. Az infláció az 1980-as évek elején féktelen volt, ami azt jelentette, hogy a felhalmozott készpénz gyorsan veszített az értékéből. Röviden: találnia kellett valami arra érdemes helyet arra, hogy leparkolja a Michael Jackson Rt. tartalékait.

A könyvelői hoztak neki pár ingatlan befektetési lehetőséget, de egyik sem izgatta fel annyira, hogy bármit is vegyen. Dalokat akart venni. Az ügyvédje, John Branca (aki jelenleg Jackson hagyatékkezelőjét vezeti) elkezdett beszélni emberekkel a kiadói üzletben, hogy megtudja mit árulnak. Az egyik első beszélgetését a dalszerző Ernie Marescával folytatta, akinek két nagy rock dala volt eladó: a Runaround Sue és a The Wanderer. Amikor Branca ezt elmondta Jacksonnak az énekes nem ismerte ezeket a dalokat. Az ügyvéd adott a kliensének egy szalagot és azt mondta neki, hogy hallgassa meg őket. Néhány nappal később Jackson visszahívta: „Meg kell szerezned ezeket a dalokat!” – mondta. „Egész hétvégén táncoltam rájuk.”

Így Branca és Jackson elkezdett bevásárolni. Vettek egy kisebb katalógust, ami tartalmazta a 1-2-3-t, egy 1960-as évekbeli soft rock szerelmes dalt Len Barry-től, az Expressway to Your Heart című Gamble and Huff kompozíciót, amelyet 1967-ben jelentetett meg a Soul Survivors és a Cowboys to Girls-t, egy 1968-as Intruders slágert, amelyet ugyanaz a duó komponált. Ha Jackson nem ismert egy dalt, akkor Branca küldött neki egy felvételt; ha az énekes beleszeretett, akkor áldását adta a vásárlásra.

Karen Langford, Jackson régi munkatársa emlékszik, hogy egyszer ebben az időszakban ott ült Jacksonnal és arról beszélgettek, hogy mely minden idők legnagyobb dalait lenne jó birtokolni (gyakran említette a Beatles, Elvis és Ray Charles dalait, többek között). Néha tesztelte Langfordot azzal, hogy elénekelt egy részletet egy dalból és megkérdezte mi a címe és ki az előadó. Már akkor olyan céljai voltak a tulajdonlásban, amit az ő korában csak kevesen tudtak elképzelni.

„Ő akart a világ első számú kiadója lenni.” – mondja Langford – „És… ez sokféle formában előjött, de a célja mindig az volt, hogy első számú legyen, megszerezni azt a Nr. 1. helyet. A legnagyobbnak, a legjobbnak lenni.”

Amit az énekes nagyon akart az Berry Gordy Jobete katalógusa volt, amely a Motown legnagyobb slágereinek legtöbbjét tartalmazza, beleértve a Jackson 5 dalait is. Gordy azt mondja, hogy Jackson „versenyképes” árat kínált neki egy ponton, de a Motown főnöke nem állt készen arra, hogy eladja – és nem is tette, amíg az EMI nem fizetett neki 132 millió dollárt a katalógusa feléért 1997-ben.

De amikor megfigyelte Gordy hogyan menedzseli a kiadói érdekeit az valamit lángra lobbantott Jacksonban. „Megcsípte a bogár.” – mondja Gordy – „És ez arra késztette, hogy valami még nagyobbat akarjon csinálni.”

***

„Michael,” – kezdte Branca szemérmesen egy találkozón 1984 szeptemberében – „azt hiszem hallottam, hogy eladó egy katalógus”.

„Melyik az?”

„Az ATV.”

„Igen, és az mi?”

„Nem is tudom, van egy pár szerzői jog benne. Mindjárt eszembe jut…” – mondta Branca, miközben a hatás kedvéért szünetet tartott. Aztán elkezdett sorolni egy pár címet: Yesterday, Come Together, Penny Lane és Hey Jude.

„A Beatles?!” – kiáltott fel Jackson.

Az egyetlen probléma: a katalógus a milliárdos Robert Holmes à Courté volt, az üzleti élet egy ausztrál kalózáé, aki ismert volt acélos türelméről, az iránti hajlamáról, hogy az utolsó pillanatban kihátráljon üzletekből és olyan szintű makacsságáról, amely felveszi a versenyt bármely rocksztáréval. Volt jó pár más kérője is az ATV ügyében, beleértve a milliárdos ingatlanfejlesztőt, Samuel LeFrakot, a Virgin Records alapítóját Richard Bransont, valamint Marty Bandiert és egy másik kiadót igazgató Charles Koppelmant (Bandier-t a Sony/ATV 2007-ben szerződtette és jelenleg is a vállalat vezérigazgatója).

Holmes à Court számára kevés dolog okozott nagyobb örömöt, mint egy kimerítő üzleti tárgyalás. Különösen nagy örömét lelte abban, ha túlbuzgó amerikaiakkal játszadozhatott. („Azt akarják, hogy az ő szabályaik szerint játsszam.” – mondta egyszer Egyesült Államokbeli társairól. „A vietkongok nem játszottak a szabályok szerint és nézd meg mi történt.”) Mindez nem számított Jacksonnak. Az instrukciói Brancának: „Meg kell szerezned nekem azt a katalógust.”

Az ügyvéd emlékszik az ezt követő hektikus napokra. Az első feladat: beszélni Paul McCartney-val és Yoko Onóval, akik mindketten Jackson barátai voltak. John Lennon özvegyeként Ono felügyelte Lennon hagyatékát és azt pletykálták, hogy mutat némi érdeklődést aziránt, hogy McCartney-val közösen tegyen egy ajánlatot az ATV-re. Jackson remélte, hogy nem kerül sor ütközetre.

„Felhívtam Yokót.” – emlékszik vissza Branca. „És azt mondtam: ’Michael megkért, hogy hívjalak fel és megtudjam, hogy licitálsz-e az ATV Music-ra, amely birtokolja az összes Beatles dalt.”

„Nem, nem licitálunk.”

„Nem?”

„Nem, nem. Ha megvennénk, akkor Paullal kellene viaskodnunk.” – válaszolta Ono. „Kész cirkusz lenne. Miért?”

”Mert Michaelt érdekli a dolog.”

„Ó, az csodálatos lenne. Inkább legyen Michael kezében, mint valami nagyvállalatéban.”

(Amikor Onót harminc évvel később megkérdezték erről a párbeszédről – egy rövid interjú keretében egy tüntetésen a New York-i ABC Carpet & Home előtt – azt mondta, hogy nem folytatott „komplex beszélgetést” senkivel Jackson csapatából, de bővebben nem fejtette ki.)

Branca azt mondja, hogy a következő lépés az volt, hogy beszéljen John Eastmannal, Paul McCartney ügyvédjével és sógorával (ő képviselte az énekest és a saját apját, Lee Eastmant is, aki még a Beatles feloszlása előtt kezdett együtt dolgozni McCartney-val). Branca elmondása szerint Eastman azt mondta, hogy McCartney-t nem érdekli a dolog, mert a katalógus „túl drága”. Ez volt az egyik oka annak, hogy sem Branca, sem Bandier nem hitte, hogy McCartney kipengetne érte ennyi pénzt.

Noha az ATV értékének kétharmadát a Beatles dalai tették ki, de a maradék egyharmadot McCartney nem akarta: több ezer más kompozíció szerzői joga, egy hangeffektus könyvtár, sőt még némi ingatlan is. „Paul hozzáállása sokkal, sokkal inkább pénzügyi jellegű volt.” – mondja Bandier. Joe Jackson (Michael apja – a ford.) hozzáteszi: „Michael csak egy dolog miatt vette meg azt a katalógust: mert eladó volt! [McCartney és Ono] is megvehették volna. De nem tették.”

Van egy művészi magyarázata is McCartney vonakodásának: „Sosem gondoltam, hogy Paul McCartney meg fogja venni, mert nagyon nehéz dolog valami alkotójának megvenni a saját alkotását.” – mondja Bandier. „Olyan lenne, mintha egy olyan képet, amin Picasso egy napig dolgozott, húsz évvel később megvenne 5 millió dollárért. Ez nem olyan dolog lenne, amit Paul megtenne.”

Branca egy 30 millió dolláros ajánlattal nyitott. De Holmes à Court többet akart, különösen mivel Bandiert, Koppelmant és pár más vevőt is még mindig érdekelte az ATV. Novemberre Jackson felhatalmazta Brancát arra, hogy emelje meg az ajánlatát 40 millió dollárra. John Johnson kivételével Jackson tanácsadói – még a zeneipari igazgatók, David Geffen és Walter Yetnikoff is – úgy gondolták, hogy az énekesnek elment az esze.

Utóbbi megmondta Jacksonnak, hogy hibát követ el és inkább maradjon annál, hogy csak művész. „Az volt a tanácsom.” – mondja a CBS egykori elnöke – „De ő nem értett velem egyet. Szerencsére.” Jacksonnak nem volt üzleti iskolai végzettsége és a cash flow multiplikátorok nem sokat jelentettek a számára. De óriási érzéke volt az érték iránt – és Branca személyében volt egy főhadnagya, aki képes volt segíteni neki abban, hogy kihozza ebből a legtöbbet.

„John volt a pénzügyi házmester és Michael ösztöneinek a végrehajtója.” – mondja a milliárdos Tom Barrack, aki élete során később dolgozott Jacksonnal. „Szóval Michael azt mondta: ’Wow, szerintem hihetetlen értéke lesz a Beatles daloknak idővel. Egészen őszintén szólva Michael nem tudta, hogy 12 millió dollárt, 18 millió dollárt vagy 25 millió dollárt érnek-e. Csak azt tudta és azt érezte meg helyesen, hogy idővel a szellemi termék sok pénzt fog érni.”

Jackson állandó refrénje az volt, hogy „Nem árazhatsz be egy Picassót… nem árazhatod be ezeket a dalokat, mert felbecsülhetetlenek. Ezek a valaha írt legjobb dalok.” Egy pénzügyi bizottsági ülésen Jackson megírta Brancának a fentiekben említett cetlit, amelyet az ügyvéd ma is az otthonában őriz: „EZ AZ ÉN KATALÓGUSOM.”

John kérlek ne alkudozzun, nem akarom elveszíteni ezt az üzletet. Fogadjuk meg Johnson tanácsát. (Bal oldalt alul: "Azt mondta, hogy sok nagy üzletet veszített el így.") EZ AZ ÉN KATALÓGUSOM. Michael Jackson"

Az említett cetli. Pontosan ez áll rajta: ATV. John kérlek ne alkudozzunk, nem akarom elveszíteni ezt az üzletet. Fogadjuk meg Johnson tanácsát.” (Bal oldalt alul: “Azt mondta, hogy sok nagy üzletet veszített el így.”) EZ AZ ÉN KATALÓGUSOM. Michael Jackson”

Egy 45 millió dolláros ajánlat már elég jó volt ahhoz, hogy Jackson és Branca kapjon egy találkozót Londonban azon a télen, de Holmes à Court nem volt hajlandó maga elmenni. Mivel az üzletet még messze nem kötötték meg, ezért Branca is ugyanígy tett és maga helyett a kollégáját, Gary Stiffelmant küldte el. A két fél megállapodott egy őket nem kötő szándéknyilatkozatban és Jackson csapata elvégezte a 4000 dalos katalógus négy hónapig tartó felmérését.

Az ATV szerzői jogdíjainak átadásakor egy húsz fős csapat valami 900 órát töltött el azzal, hogy tüzetesen átvizsgálja a közel egymillió oldalt kitevő szerződéseket. Branca találkozott Holmes à Courttal New Yorkban áprilisban és kezet fogtak az üzletre. Néhány héten belül azonban a mogul kihátrált. Így aztán Jackson áldásával Branca küldött még egy levelet: fogadja el az utolsó, 47,5 millió dolláros ajánlatot vagy nem lesz üzlet.

Körülbelül abban az időben Branca megtudta, hogy Holmes à Court feltételesen odaígérte a katalógust Koppelmannak és Bandier-nek 50 millió dollárért. De ismerte a riválisait – és azokat a helyeket, ahonnan a pénzüket kapták. Történetesen a vállalatuk kapott egy jelentős kiadói előleget az MCA Recordstól, amelyet akkor Irving Azoff vezetett, aki ugyanakkor Jackson és testvérei konzulense is volt az akkori turnéjuk ügyében.

”Elmentem Irvinghez és azt mondtam: ’Hogy finanszírozhatod Charles-t és Marty-t? Michael ellen licitálnak és te Michael konzulánsa vagy.’” – emlékszik vissza Branca. „Visszavonta az ajánlatát és így az ő megállapodásuk kútba esett.”

Nem sokkal később Branca kapott egy hívást Holmes à Court egy kollégájától. El tudna-e menni Londonba véglegesíteni az üzletet? Megállapodtak a 47,5 millió dollárban. Jackson meghatalmazta Brancát, az ügyvéd New Yorkba repült, majd átszállt egy Nagy-Britanniába tartó Concorde-ra. Amikor azonban a repülőn volt észrevett két ismerős arcot, akik szintén Londonba tartottak: Bandiert és Koppelmant.

„Mit csinálsz odaát?” – kérdezte Bandier.

„Ó,” – mondta Branca – „csak üzletelek.”

Bandier is készen állt arra, hogy saját üzletet kössön. Még azután is, hogy Branca meggyőzte Azoffot, hogy visszavonja a támogatását, ő és Koppelman úgy gondolták, hogy össze tudnak kaparni annyi tőkét, hogy tegyenek egy 50 millió dolláros ajánlatot az ATV-re – és ehhez csak egy kis időt kell kérniük. Bandier így emlékszik vissza: „Tulajdonképpen azért mentünk Londonba, hogy véglegesítsünk egy formálisabb szerződést.”

Ő és Koppelman rájöttek, hogy Holmes à Courtot nem érdekelte a zenekiadás és egyszerűen csak meg akart szabadulni az ATV-től amilyen gyorsan csak lehetett. Nem a türelmére alapoztak vagy arra, hogy esetleg örömét lelheti egy kis üzleti sportban. De arra sem számítottak, amit Holmes à Court mondott nekik, amikor megérkeztek: hogy éppen átadni készül az ATV-t egy másik félnek, 2,5 millió dollárral kevesebbért, mint amit ők kínálnak.

Szemtől szembe Holmes à Courttal és közel ahhoz, hogy elveszítsék az üzletet, Bandier azonnal megemelte az ajánlatát további 500 ezer dollárral. De az ausztrált ez sem hatotta meg.

„Van egy aspektusa az üzletnek, amire ti srácok nem vagytok képesek.” – felelte – „Még pedig arra, hogy koncertet adjatok Perthben a kedvenc alapítványom javára.”

„Csinálhatunk egy jótékonysági koncertet.” – mondta Bandier, arra gondolva, hogy könnyen bevetheti a kapcsolatait és talán a pénzét, hogy bármilyen nagy művészt megszerezzen.

„Nem, nem, nem értitek.” – folytatta Holmes à Court – „Én ezt Michael Jacksonnak adom el.”

***

Odaillő módon Jackson a legnagyobb üzletét azzal pecsételte meg, hogy édesítőnek bedobott egy személyes megjelenést. Pedig nem volt könnyű szívesség: 15 órát kellett repülnie Los Angelesből Sydney-be, repülőt váltani és onnan további öt órát repülni Perthbe. De még egy csapat dingó sem akadályozhatta meg abban, hogy megszerezze a katalógusát.

Bandier később megtudta, hogy Jackson ajánlott egy másik kedvezményt is. Holmes à Court lányát Penny-nek hívták és hajlandó volt arra, hogy kivegye a Penny Lane című dalt az üzletből, hogy a milliárdos a lányának adhassa azt ajándékul. (Jackson cége továbbra is menedzselte a dalt a számára.) Ez nem kis engedmény.

„A Beatles bármelyik dala, amely a birtokodban van pénzt termel.” – mondja Bandier – „Csak valami kétszázötven van belőlük és mindenkinek megvan a maga kedvence ebből a kétszázötvenből. Hidd el, a Penny Lane népszerű dal.” De a döntő a perthi megjelenés volt. „Tudtuk, hogy mi nem tudunk holdsétálni, így nem volt több kérdés.” – emlékszik vissza Bandier – „Nem jött össze.”

Michael 1985-ös perthi látogatása, amelyre a Holmes à Courttal kötött szerződés kötelezte. Koncert helyett végül is azzal is megelégedett a milliárdos, hogy Michael megjelenjen a Channel 7 Telethon című jótékonysági műsorában. A csatornának Holmes à Court volt a tulajdonosa.

Jackson eltökélt fókusza arra, hogy a lemezipar legélesebb elméinek heves tiltakozása ellenére megvegye a katalógust talán némelyek számára meggondolatlanságnak tűnik. De utólag egyértelmű, hogy igaza volt abban, hogy az ösztöneire hallgatott – ezt még azok is elismerik, akik eleinte kételkedtek benne. És az is egyértelmű, hogy a szerzői jogokkal kapcsolatos értékítélete kifogástalan volt.

„Úgy gondolom, hogy ha akkor a tanácsadója lettél volna, akkor te is azt mondtad volna neki, hogy ’Ne tedd!’” – mondja Yetnikoff. „Kiderült, hogy nagyon jövedelmező beruházás volt… Szóval azt kell mondanom, hogy az üzleti érzéke jobb, mint az enyém.”

Az biztos, hogy Jackson sosem felejtette el, hogy igaza volt. 2007-ben egy Bandierrel folytatott konferenciabeszélgetés során az igazgató felidézte az ATV 1985-ös eladásának a történetét. Jackson örömmel idézte fel az élményt.

„Látod,” – mondta – „mondtam neked, hogy ismerem a zenekiadói üzletet.”

John Branca és Michael Jackson az előbbi esküvőjén a '80-as évek végén

John Branca és Michael Jackson az előbbi esküvőjén a ’80-as évek végén

Interjú a Michael Jackson, Inc.: The Rise, Fall, and Rebirth of a Billion-Dollar Empire című könyv szerzőjével

Tegnap (június 3-án) jelent meg angol nyelven a Michael Jackson, Inc.: The Rise, Fall, and Rebirth of a Billion-Dollar Empire című könyv (Michael Jackson Rt.: Egy milliárd dolláros birodalom felemelkedése, bukása és újjászületése). (Az Amazonon elektronikus – Kindle – és keményfedeles fizikai formátumban is elérhető.) A könyv szerzője a Forbes üzleti magazin egyik újságírója Zack O’Malley Greenburg azt vállalta, hogy a könyvben üzleti és pénzügyi szempontból tekinti át Michael Jackson pályafutását.

Ebből az alkalomból készített vele interjút a SoulTrain.com.

Michael-Jackson-INC-Book-Cover

SoulTrain.com: Amikor elkezdted a kutatást és elkezdted írni ezt a könyvet, mi az amit nagyjából elképzeltél?

Zack O’Malley Greenburg: A Michael Jackson, Inc. könyvhöz onnan jött az ötlet, hogy a Forbes magazinban foglalkoztam Michael Jackson üzleti ügyeivel. Miután meghalt rájöttem, hogy minden, ami a Pop Királyához kapcsolódik hihetetlen mennyiségű pénzt generál és minél tovább követtem a sztorit annál inkább rájöttem, hogy ez olyan üzletek eredménye, amiket még életében kötött – azoknak a döntéseknek, amiket hozott, annak a birodalomnak, amit felépített. Ez egy olyan pályára állított engem, aminek során már nemcsak a halála utáni pénzügyi életét néztem, hanem az egész karrierjét üzleti szempontból és azokat a döntéseket, amiket meghozott és hogy azok hogyan forradalmasították a szórakoztatóipart.

SoulTrain.com: Beszéltél számos professzionális kapcsolatával. Hogyan tudtad leszűkíteni azoknak a körét, akik szerepelnek a könyvedben? Volt olyan, akivel szerettél volna beszélni, de nem tudtál?

Greenburg: Mindenképpen nehéz folyamat volt leszűkíteni mindent kezelhető keretek közé. Annyi ember van, akik kapcsolódnak az életéhez, de úgy gondolom, hogy az egyik fontos dolog az volt, hogy összesűrítsem és egyszerűsítsem ezeknek az üzleti kapcsolatoknak ezt a hatalmas hálóját, amely a teljes élete során kialakult. Próbáltam a legrelevánsabb karakterekre kihegyezni és mindent úgy sodorni, hogy közben ne áldozzak fel semmilyen sajátosságot vagy részletet. Voltak olyan emberek, akikkel szerettem volna beszélni – az egyik ilyen például Diana Ross. De Diana Ross és Quincy Jones annyi mindent tettek már Michaelért és annyit beszéltek már róla, hogy azt hiszem már egy kicsit elegük van belőle! De sikerült beszélnem rengeteg más emberrel, mint például Berry Gordy-val, Walter Yetnikoff-fal, Pharrell Williams-szel, Sheryl Crow-val és Jon Bon Jovival. Van jó pár kis ízes anekdotám, amit még sehol nem írtak meg és nagyon izgalmasnak találom, hogy végre megjelenhetnek.

SoulTrain.com: Amikor az üzlet alapjairól beszélünk, Michael közvetlenül és közvetetten is sokat tanult a zeneipar olyan titánjaitól, mint Berry Gordy természetesen és John H. Johnson. Mit gondolsz kitől tanult a legtöbbet?

Greenburg: Úgy gondolom, hogy Berry Gordy valóban az egyik első inspirációja volt, ha az üzletről beszélünk. Berry elmondta nekem, hogy amikor a Motownnál volt, akkor mindent egyszerre csinált: a stúdióban dolgozott, telefonhívásokat bonyolított állandóan és üzleteket kötött. És Michael – mindenki ezt mondta nekem – szivacsként szívta magába a tudást. Mindent magába szívott, ott ült és figyelt. Berry Gordy elmondta nekem, hogy ez gyakran megtörtént és a fiatal Michael ott ült és figyelt és mindent magába szívott. Úgy gondolom, hogy egy csomó mindent így tanult meg, ozmózissal.

SoulTrain.com: Látható, hogy Smokey Robinson nem éppen tartotta Joe Jacksont üzletembernek, legalábbis a szó technikai értelmében. De bizonyára a Jackson 5 napjaitól egy bizonyos pontig Michael Jackson azért az apjától is ellesett egy-két üzleti ismeretet, nem?

Greenburg: Az apja mindenképpen jelen volt. És úgy gondolom, hogy ez egy nagyon fontos rész. A tökéletességre ösztökélte a gyerekeit és ez mindenképpen Michaellel maradt – akár jó, akár rossz értelemben. Szóval igen, úgy gondolom tanult leckéket az apjától is.

SoulTrain.com: A Jackson 5 és a Jacksons sokszor fellépett a Soul Train műsoraiban és Michaelt is többször meginterjúvolta Don Cornelius a showban. Figyelembe véve ezt, gondolod, hogy megfigyelte Corneliust is, aki szintén ismert volt a kiváló üzleti érzékéről?

Greenburg: Ez jó kérdés. Őszintén szólva ezt a vetületet nem vizsgáltam, de nem lepne meg.

Michael és Don Cornelius 1979-ben

Michael és Don Cornelius 1979-ben

SoulTrain.com: Az a tény, hogy Michael Jackson megvette a Beatles katalógust a mai napig az egyik legnagyobb és legtöbbet tárgyalt sztori a szórakoztatóipari üzletben. A könyvben megjegyzed, hogy milyen viharossá vált a levegő ezen vásárlás körül és sokan – köztük maga Jackson is – megjegyzik, hogy nem mindenki örült annak, hogy ő lett a tulajdonos. Tudnál erről beszélni?

Greenburg: Az, hogy Michael Jackson 47,5 millió dollárért megvette a Beatles katalógust minden bizonnyal az egyik legnagyobb üzleti fogás a zeneipar történetében. Ma a részesedése, ami a Sony/ATV katalógus felét jelenti, valószínűleg olyan 2 milliárd dollár körül van. Ez hihetetlen haszon egy beruházástól. A helyzet az, hogy abban az időben az emberek úgy gondolták, hogy megőrült és ezt le is írom a könyvemben: sok közeli tanácsadója – nagyon sikeres üzletemberek a zeneiparban – úgy gondolta, hogy elképesztő összeget fizetett ki érte és ez sosem lesz jó üzlet a számára. De ő úgy nézett rá, hogy olyan ez, mint egy képzőművészeti alkotás – mint egy Picasso festmény – és az ő agyában nem igazán lehetett árat szabni egy ilyen dolognak. Felbecsülhetetlen volt. Azt mondta, hogy ezek minden idők legnagyszerűbb dalai és ő meg fogja szerezni őket. Írt egy feljegyzést az ügyvédjének, John Brancának, aki tárgyalt azzal az ausztrál milliárdossal akié akkor a Beatles katalógus volt. Ez állt rajta: „John, kérlek ne alkudozz – az az ÉN KATALÓGUSOM!” Úgy gondolom az tényleg egy fordulópont volt, nemcsak az ő üzleti karrierje szempontjából, hanem az egész szórakoztatóipar számára is. Ma már látsz olyan szórakoztatóművészeket, akik gyakorlatilag előadókból tulajdonosokká és munkáltatókká válnak.

SoulTrain.com: A Beatles katalógus megvásárlása hatalmas lépés volt – mit gondolsz, ez hogyan befolyásolta a többi üzleti vállalkozását?

Greenburg: Ezt követően rengeteg dolgot csinált a ’80-as évek végén és a ’90-es évek elején – bevezette a saját ruha márkáját, cipő márkáját, lemeztársaságát. Ezek a dolgok nem feltétlenül voltak mindig nagyon sikeresek a számára, de így is több tíz millió dollárt hoztak és mindez igazán utat mutatott az olyanoknak, mint Diddy, Jay-Z és az ilyen előadóknak, akik hasonló dolgokat csináltak később – s ez majdhogynem a siker előfeltétele lett a zenei világban. Ennek egy nagy része Michael Jacksonhoz vezethető vissza, ahhoz az ötlethez, hogy pénzzé tegyük a hírnevet és teljesen forradalmasítsuk és mindenféle olyan módszert találjunk ki, ami által a művészek profitálhatnak a hírnevükből.

SoulTrain.com: A könyv megjegyzi, hogy Michael Jackson showman és üzletember oldala hogyan találkozott amikor a tökéletességre törekvő mentalitásáról beszélünk. Üzleti szempontból mit gondolsz ez a mentalitás segítség volt vagy inkább hátráltató erő?

Greenburg: Úgy gondolom egy kicsit mindkettő. Ha az hajt, hogy minden idők legjobbja legyél, különösen ha ez egy olyan szint, amit te magad állítottál fel (mint a Thriller esetében), akkor néha nagyon nehéz lehet felülmúlni azt. Definíció szerint majdnem lehetetlen felülmúlni a legnagyobbat bármiben. Úgy értem oka van annak, hogy az a legnagyobb. A Thriller minden idők legnagyobb példányszámban eladott albuma és mindenképpen hihetetlen munka zeneileg. Megszállottja volt annak, hogy felülmúlja mindkét szempontból és úgy gondolom, hogy ez káros volt a számára, amikor az eladási példányszámok vagy a kritikák nem voltak teljesen azon a szinten a többi albumánál. Úgy gondolom, hogy nagyon vágyott arra, hogy felülmúlja a Thrillert minden lehetséges aspektusból és azt hiszem emiatt néha késlekedett albumokkal, hogy tökéletesítse őket, aminek aztán kihatása volt némelyik külső vállalkozására is, amelyeknek az indulása ezeknek az albumoknak a megjelenésétől függött. Úgy gondolom ez mindenképpen egy visszatérő momentum volt a karrierje során.

SoulTrain.com: A rajongói keménymagtól kezdve az alkalmi rajongókig úgy tűnik nem mindenki tudott az üzleti érzékéről. Mit gondolsz miért nem ismerték el annyira ezen a téren úgy, mint showmanként?

Greenburg: Úgy gondolom, hogy a negatív publicitás az élete vége felé, kezdve a szexuális molesztálás vádjaival a ’90-es évek elején és aztán az élete végéig, nagyon beárnyékolták a jó dolgokat. Különösen pénzügyi szempontból a média annyira a pénzügyi problémáira fókuszált, hogy mindez maga alá temette az igazságot, ami az, hogy elég okos üzletember volt. Csak azért tudott ekkora adósságot felhalmozni, mert akkora vagyona volt és papíron azért ért annyit, mert okos üzletember volt. Ezzel az is együtt járt, hogy fel kellett vennie azokat a kölcsönöket – ő tényleg olyan volt önmagában, mint egy vállalat. Rengeteg vállalkozás van, amelyik körülbelül fele annyit ér, mint a vagyona és úgy gondolom, hogy a fővonalas média nincs ehhez hozzászokva és nem igazán tudták ezt megragadni abban, ahogy őt és a karrierjét felfogták.

SoulTrain.com: Részletezed, hogy Michael Jackson mennyire része volt a hip-hop közösségnek: hogy gyakran folytatott megbeszéléseket olyanokkal, mint 50 Cent és Nas – és azt is, hogy az R&B és hip-hop producer, Rodney Jerkins hogyan tanulta meg tőle, hogy hogy kell katalógusokat venni. Tudnál erről a kapcsolatról beszélni a hip-hoppal?

Greenburg: Úgy gondolom ez egy másik dolog, amit ez a könyv bemutat: Michael Jackson hatása a hip-hopra. Sokan ezek közül a srácok közül, akikkel beszéltem – beleértve Pharrell Williamst, Swizz Beatzet, 50 Centet, Nast és Diddy-t – elmondják, hogy úgy nőttek fel, hogy bálványozták Michael Jacksont és azt is el fogják mondani, hogy Michael képben volt mindenféle zenével kapcsolatban, különösen a hip-hoppal kapcsolatban, egészen az élete végéig. Diddy elmondta nekem, hogy Michael Jackson úgy ismerte a hip-hopot, mintha Dél-Bronxban született volna a ’80-as években. Élte és lélegezte a hip-hopot, a zenétől kezdve a táncig. The Notorious B.I.G. vendégszerepelt is HIStory: Past, Present and Future, Book I című albumán ’95-ben, még mielőtt Biggie igazán naggyá vált volna. Tudta mi zajlik, odafigyelt és hiszem, hogy ha ma is élne és új zenét készítene, akkor továbbra is együtt dolgozott volna néhány nagy hip-hop művésszel. Halálakor együtt dolgozott Swizz Beatz-el és megbeszéléseket folytatott Pharrellel és Nas-szal. Úgy gondolom, hogy a hip-hop nagy része volt Michael Jacksonnak.

SoulTrain.com: Miközben kutatásokat végeztél és írtad ezt a könyvet volt valami ami meglepett?

Greenburg: Azt hiszem amit korábban nem vettem észre az az, hogy Michael Jackson mennyire fókuszált arra, hogy filmkarriert csináljon magának Hollywoodban. Persze már elkezdtük ezt látni a Wiznél , aztán a Captain EO-nál és így tovább. Amikor a vádak teljesen felforgatták az életét a ’90-es évek elején, akkor éppen pár nagy mozi projektekben volt benne. Volt egy pár dolog folyamatban, ami nagy lett volna és ezekről van pár részlet a könyvben. Hiszem, hogy ha nincsenek a vádak, akkor sikeres lett volna, de azután olyan valakivé vált, akivel a stúdiók már nem nagyon akartak közösködni. Tényleg úgy gondolom, hogy lehetett volna egyfajta Elvis aspektusa a karrierjének a mozivásznon.

SoulTrain.com: Mit szeretnél, hogy az olvasók magukkal vigyenek ebből a könyvből?

Greenburg: Azt szeretném, ha az emberek megértenék, hogy Michael Jackson nemcsak minden idők legnagyobb szórakoztatóművésze volt, hanem ugyanolyan forradalmi volt a szórakoztatóipari üzlet területén is, mint az előadásaiban.

Forrás: http://soultrain.com/2014/05/29/qa-zack-omalley-greenburg-michael-jackson-inc/

A Forbes magazin egy grafikája Michael Jackson bevételeiről.  A magazin szerint Michael bevétele teljes pályafutása során (beleértve a halála utáni bevételeket is) eléri a 2,8 milliárd dollárt! (Nagyításért kattints a képre!)

Mjmag

Lásd még: Hogyan vette meg Michael Jackson a Beatles katalógust?