Valamennyi bejegyzés

There Must Be More To Life Than This – William Orbit mix

Az “új” Freddie Mercury-Michael Jackson duett a BBC2 reggeli műsorából rippelve. Ezt a mixet William Orbit készítette. A dal egyébként a Queen novemberben megjelenő albumán, a Forever-en fog megjelenni.

Megértem, hogy ez egy Queen albumon lesz, de nekem egy kicsit túl kevés szerepet kapott MJ benne figyelembe véve azt, hogy a demón a teljes dalt elénekli:

Megmondom őszintén nekem sokkal jobban tetszik ez a YouTube-on fent lévő rajongói koncepció, mivel ez inkább duett, míg Orbit mixe Queen featuring MJ-t csinált belőle. (Az alábbi egy rajongó által összemixelt verzió, amit MJ demójából és Freddie album vokáljából készítettek. Freddie ugyanis szólóban megjelenttette a dalt Mr. Bad Guy c. albumán.)

És úgy tűnik maga Michael és Freddie is inkább ez utóbbi koncepció szerint képzelte el a dalt eredetileg, amint az itt is hallható:

Az érdekes az, hogy a BBC2 rádió interjúban a Queen jelen lévő két tagja, Brian May és Roger Taylor sem volt elégedett William Orbit produkciójával. Idézem:

Riporter: Roger, elégedett vagy?

RT: Hallgattam az egyensúlyt Freddie és Michael vokálja között és szerintem egy kicsit hangosabbak lehetnének.

Riporter: Mire gondolsz, egyikük, vagy mindketten?

RT: Mindketten.

Riporter: És te mit gondolsz, Brian?

BM: Igen, hasonló dolgok zavarnak engem is. Igazából ez az első alkalom, hogy hallom a stúdión kívül.

May és Taylor azt is elmondta, hogy ők is elkészítették a saját verziójukat, de Orbit verziója lesz rajta az albumon.

Orbit maga egy közleményben azt írta nagy élmény volt számára az anyagon dolgozni:

“Amikor először lejátszottam a dalt a stúdióban az az öröm kincsestárát jelentette számomra, amelyet a legnagyobb zenészek nyújtottak. Hallani Michael Jackson vokálját felkavaró volt. Annyira élénk, annyira király, annyira átható – olyan volt, mintha élőben énekelne ott a stúdióban. Amikor pedig Freddie szóló vokálja volt a keverőasztalon a csodálatom iránta csak még magasabb szintre emelkedett.”

Végre hivatalosan is megjelenik Freddie Mercury és Michael Jackson egy duettje

Bejelentették, hogy brit idő szerint holnap reggel 6:30-kor (magyar idő szerint 7:30) a BBC2 rádióban lesz a premierje a Freddie Mercury és Michael Jackson által még az 1980-as évek elején felvett egyik duett, a There Must Be More to Life Than This új, William Orbit által mixelt változatának. A dal demója már évekkel ezelőtt kiszivárgott, de hivatalos kiadást még nem ért meg.

További információk Michael és Freddie együttműködéseiről itt.

A BBC2 rádió itt hallgatható.

William Orbit Michael Jackson és Freddie Mercury közös dalain dolgozik

A neves angol producer, William Orbit a napokban azt közölte Facebook oldalán, hogy dolgozik egy duetten, amelyet Michael Jackson és Freddie Mercury 1982-ben vettek fel. “Dolgozom egy Queen dalon Freddie Mercury és Michael Jackson vokáljával. 1982-ben vették fel és eddig ki nem adott. Csodás.” – írta Orbit, aki korábban, többek között, dolgozott együtt Madonnával (Ray of Light album), Pinkkel, a Cure-ral, a Kraftwerkkel és a Blurrel is.

Ma pedig a Queen gitárosa, Brian May ezt közölte Twitterén: “Nagyszerű este William Orbittal. Néhány Queen/Freddie/Michael Jackson felvételen dolgozunk. Izgalmas, kihívást jelentő, érzelmes. De fantasztikus.” Hozzá pedig ezt a képet is mellékelte:

Michael_Brian May

Úgy tudni Michael és Freddie Mercury három dalt vett fel közösen a ’80-as évek elején, de egyiket sem tudták befejezni egyéb elfoglaltságaik miatt.

Ezek közül kettőnek a demójá már kiszivárgott. A There Must Be More To Life To This Freddie szerzeménye volt és mivel Michaellel nem tudták befejezni a duett munkálatait, így végül szólóban jelentette meg Mr. Bad Guy című 1985-ös albumán. Az Internet korában kiszivárgott egy demófelvétel, amelyen Michael énekli a dalt (a háttérben hallgató, amint Freddie néha megszólal):

Ezt később rajongók összedolgozták Freddie album verziójával, így létrehozva az eredetileg tervezett “duettet”:

A másik dal a State Of Shock volt, amely Michael Randy Hansennal írt és végül a Jacksons Victory című 1984-es albumán jelent meg duettként Mick Jaggerrel:

Ebből is kiszivárgott az eredeti, Jackson-Mercury demó verzió:

Rajongók még egy olyan verziót is készítettek a YouTube-ra, amelyben mindhárom legenda részt vesz!

Ezeken kívül létezik egy harmadik Jackson-Mercury dal is Victory címmel, amely azonban egyelőre nem szivárgott ki, de a jelek szerint talán hamarosan hallhatjuk. És talán a másik két dalt is befejezik és kiadják hivatalos formában.