The Cold Case: Mick Garris rendező Michael Jackson elfeledett Ghosts-járól

Az alábbi interjú 2009. július 14-én jelent meg a Movieline.com-on (lásd: http://movieline.com/2009/07/14/the-cold-case-director-mick-garris-on-michael-jacksons-forgotten-ghosts/ ). Az interjút Michael Adams készítette Mick Garris rendezővel Michael Jackson Ghosts című kisfilmjéről, amely a nagyközönség előtt sokkal kevésbé ismert, mint Michael másik nagy horror videója, a Thriller, pedig sok területen valószínűleg jobb annál: a mondanivaló sokrétűbb, a koreográfia még lenyűgözőbb és a trükkök is fejlettebbek, hiszen 14 évvel később készült a film. Azonban mire a Ghosts kijött 1997-ben, addigra Michael népszerűségét megtépázták a folyamatos médiatámadások, így ez a film szinte észrevétlen maradt, főleg az USA-ban. Ráadásul valamiért a lemeztársaság is elég mostohán bánt vele: eddig még sosem jelent meg DVD-n vagy Blue-ray-n, csak VHS-en és Video CD-n (VCD), ami már 1997-ben is szinte elavultnak számított. Hogy azóta sem adták ki DVD-n és Blue-ray-n az pedig még érthetetlenebb.

A cikk:

Már eleged van a Thriller végtelen ismétléseiből? Eleged van abból, hogy a CNN Michael Jackson ”szellemét” komoly hírként kezeli? Ezen a héten a Cold Case különkiadása Mick Garrisszel beszélget az 1997-es Ghostsról, arról a gyakorlatilag elfeledett 38 perces filmről, amelyet Michael Jacksonnal, a megboldogult Stan Winstonnal és a horror legendával, Stephen Kinggel készített.

A Michael Jackson idő előtti halálát követő őrületet kapcsán úgy tűnt, hogy mindenféle felvételt előástak a szupersztárról, leporolták és újra és újra lejátszották azokat. De még így is valahogy minden sztori vagy tribute az 1983-as Thrillerhez vezetett, ahhoz a 14 perces, forradalmi horror rövidfilmhez, amely máig minden idők legnagyobb példányszámban elkelt zenei videója. Valószínűleg örülnünk kell annak, hogy a televíziós hálózatoknak nem volt működő VCR lejátszója és egy példánya az 1997-es Ghostsból, különben a TV-s „szakértők” elborítanának bennünket végtelen elemzéseikkel arról, hogy mit is jelentett és hogy – Isten ne adja – mit jósolt meg.

A tisztesség kedvéért: ez a 38 perces rövid film nem annyira a Thriller folytatása, mint inkább egy opera jellegű kisfilm, amely kínálja magát az ilyesfajta beszélgetésre. Benne Michael Jackson félreértett szörnyként ábrázolja magát, akit üldöznek mindazok, akik szeretik és akik gyűlölik – és ezt a csoportot is ő vezeti. Az énekes szórakozik az arcával, fehérré válik, meghal, feltámad és csontvázként holdsétázik. Még áthatóbb módon Jackson megkérdi a rajongóit és követőit, hogy megijedtek-e és hogy jól szórakoztak-e. A válasz igen és igen.

A karrierje korai szakaszában Mick Garris, aki a Masters of Horror TV sorozat megalkotója, valamint Stephen King a Ragyogás és A végítélet című könyvéből készült adaptációk rendezője, feleségével Cyntiával zombi sminkeket csinált a Thrillerhez. Egy évtizeddel később Garris része lett annak a csapatnak, amely elkészítette a Ghostsot. A Movieline-nal beszélgetett a projektről, arról, hogy milyen volt ilyen nagy formátumú kreatív partnerekkel dolgozni és hogy Jackson hogyan küzdött a szörnységgel a filmvásznon és azon kívül.

Mick Garris

Először is: hogyan lettél zombi a Thrillerben?

John Landis már évek óta a barátom volt. Tulajdonképpen akkor találkoztunk, amikor recepciós voltam az eredeti Star Wars forgatásakor az Universal egy lepukkant irodájában. John irodája az enyém mellett volt, amikor előkészült az Animal House-ra. És Rick és a felesége, Elaine nagyon jó barátaink és szomszédaink voltak – nekem és a feleségemnek, Cynthiának. Úgyhogy, amikor meghívtak minket, akkor mi futottunk. Én akkor reménybeli író voltam, aki PR munkát meg ilyesmiket csináltam stúdióknak és akkor kezdtem el munkákat kapni forgatókönyvek írására.

Érezted akkor, hogy pop-kultúra történelem készítésének vagy a tanúja?

Tudtuk, hogy valami különlegeset csinálunk, de fogalmam sem volt mennyire különlegeset. Tudtuk, hogy sokkal nagyobb szabású volt, mint amilyenek akkoriban a zenei videók voltak és hogy nagyon más, mint amilyenek az 1980-as években szokásos előadások. De látni Michaelt életre kelni azon az első estén amikor ott voltam felvillanyozó volt. Abban a pillanatban rajongó lettem.

Barátságot kötöttél akkor Michael Jacksonnal?

Akkor még nem lettünk barátok. Később, amikor A végítéletet forgattam Stephen King és Michael egy forgatókönyvön dolgozott egy másik rémisztő zenei videóhoz – egy hatalmas léptékűhöz még a Thrillerhez képest is. King ajánlott engem hozzá és ekkor találkoztam igazán Michaellel szemtől szembe. Ennek az élménynek a kapcsán lettünk barátok.

Mit gondolsz Michael mit akart elérni a Ghosts-szal?

Michael minden idők legnagyobb, legijesztőbb zenei filmjét akarta megcsinálni. Nos, nem tudom, hogy ez tényleg megvalósult-e: ebben a kontextusban nem igazán lehet megijedni, de hatalmas, a zene és a tánc nagyszerű és igazán látványos. És mindenképpen keresztülvitte az üzeneteit. A számkivetett idegen témája, amelyet ő és King megalkotott fontos volt és mindig is a film fókuszában maradt annak különféle inkarnációin keresztül.

Hogyan váltál a projekt részévé és hogyan működött a kollaboráció közted, Michael, Stan Winston és Stephen King között?

Tulajdonképpen én voltam az eredeti rendező. 1993-ban kezdtük el és Michaellel dolgoztam a produkciós fázis előtt, valamint a produkciós fázis két hetében. Aztán három évre felfüggesztették a projektet majd Stan Winston rendezésében tért vissza, aki a speciális effekteken dolgozott, amikor én rendeztem. Én ajánlottam őt arra, hogy fejezze be a forgatást amikor újra kezdték, mert én akkor éppen a Ragyogáson kezdtem el dolgozni. Szóval igen, sokat voltam a forgatáson. De nem voltam ott amikor a produkciót folytatták 1996-ban. Michael éjfélkor hívogatott, nagyon szenvedélyes volt azzal kapcsolatban, hogy befejezze, hogy különlegessé tegye. Ő és Stan régóta barátok voltak, azóta, hogy a Wizen együtt dolgoztak.

Eleinte ő és Steve együtt írták a forgatókönyvet és én nem igazán tudtam arról, hogy mit csináltak akkor. Miután zöld lámpát kaptunk összeültünk Michael, én és Stan órákra egy-egy alkalommal, tervezgetve a bonyolult effekteket, a zenét és a sztorit. De ez akkorra már teljesen más volt. Senki sem tudja ezt, de eredetileg ez a videó az Addams Family Values című filmet promótálta volna. Tulajdonképpen Christina Ricci és a Pugsley-t játszó fiú is benne volt. Két hétig forgattunk, de sosem jutottunk el a zenés számokig. Nagyon drága volt és ambiciózus. És amikor az első úgynevezett botrány kitört (amikor MJ-t 1993-ban gyerekmolesztálással vádolták – a ford.) az akkor volt, amikor forgattunk. Hirtelen Michael országon kívül volt és a stúdió már nem akarta, hogy részt vegyen annak a filmnek a promóciójában.

Michael a Ghosts 1993-as változatában

Wednesday Addams (Christina Ricci) a Ghosts 1993-as változatában

Mit jelent számodra az, hogy mára mind Stan, mind Michael eltávozott az élők sorából?

Nagyon szomorú természetesen és nagyon tragikus. Stan egy nagyon tehetséges, vicces és barátságos ember volt. De én közelebb álltam Michaelhez, több időt töltöttem vele. Nagyon szívszorító számomra látni, hogy mi történt vele. Mindig is nagyon törékeny volt és sok problémája volt az alvással. Nagyban emlékeztetett engem Don McLean dalára Vincent Van Goghról. A világ kegyetlen tud lenni és Michaelben nem volt egyetlen rossz csont sem. Nagyon sebezhető és kedves volt. És a legtöbb ember nem látja, hogy mennyire okos volt és különösen, hogy mennyire vicces tudott lenni. Nagyon szellemes, kirobbanóan tehetséges fickó.

Remélte Michael, hogy a Ghosts olyan nagy lesz, mint a Thriller?

Úgy tűnt Michael mindig remélte, hogy valami olyat csinál, ami nagy lesz. Mindig nagyban gondolkodott, mert az egész életét hatalmas léptékű dolgok vették körül. Nem tudom mik voltak a reményei a Thrillerrel összehasonlítva, de azt tudom, hogy úgy gondolta nagyon különleges lesz.

A Ghostsban és a Thrillerben egy karizmatikus, játékos „szörnyként” jelenik meg. Gondolod, hogy szórakoztatta ez a reputáció még akkor is, amikor a média ellene fordult?

Nagyon játékos volt ezzel az imázzsal, bár amikor a sajtó egyre kegyetlenebb lett az mindenképpen bántotta, visszahúzódóbb és visszavonultabb lett. Ugyan barátok voltunk, de ez nem olyan volt, hogy állandóan találkoztunk. El tudott telni néhány év anélkül, hogy találkoztunk volna vagy beszéltünk volna egymással, de amikor találkoztunk mindig jól éreztük magunkat együtt.

Hol voltál amikor hallottad, hogy meghalt? Mit gondoltál és éreztél?

Az autómat vezettem, amikor hallottam a rádióban, hogy eszméletlenül találták és kórházba vitték. Megdöbbentem természetesen, mint mindenki más. Aztán körülbelül egy órával később amikor hallottam a pletykát, hogy meghalt, nem tudtam elhinni. Beletelt pár napba, hogy leülepedjen. Talán elkerülhetetlen volt, nem tudom. Csak azt tudom, hogy törékeny volt, érzékeny és hihetetlenül kedves és nagylelkű. A hír összetörte a szívem ahogy az egész világét. És igazán együtt éreztem a gyerekeivel, akik fantasztikusak és nem gondolnád, hogy mennyire nincsenek elkényeztetve. Legalábbis így volt, amikor néhány évvel ezelőtt találkoztam velük.

Olyan emberként, aki találkoztál vele mi a véleményed a reakciókról, a spekulációkról a nap 24 órájában és a média közvetítéséről?

Nem tudom, én utálok spekulálni. Tudom, hogy megvoltak a démonjai, a félelmei, a törékenysége. Én igazán nem láttam semmit a drog használatból vagy semmi ilyesmiből. Nem voltunk ennyire közeli kapcsolatban. Csak annyit tudok, hogy olyan ember volt, akit én nagyon kedveltem és megtiszteltetésnek érzem, hogy ismerhettem és vele dolgozhattam és hiányzik. Még ha nem is találkoztunk néhány éve, mindig úgy tűnt, hogy ismét össze fogunk jönni, hogy beszéljünk arról milyen filmeken fogunk együtt dolgozni és hogy nevessünk, viccelődjünk és jól érezzük magunkat. Nagyon elszomorít, hogy ez már soha többé nem fog megtörténni.

Láttad a magányt és a szomorúságot, amely állítólag állandó útitársa volt?

Az egyik első találkozásom vele New Yorkban volt, ahol volt egy penthouse apartmanja a Trump Towersben. Nagyon magányos volt. Odavitt az ablakhoz, lemutatott a Fifth Avenue-ra és azt mondta, hogy mindent megadna azért, ha egyszerűen lesétálhatna oda és bemehetne az üzletekbe, de nem teheti. Elmentem meglátogatni Orlandóba és meglepett, hogy a személyzeten kívül én voltam az egyetlen ember körülötte. Senki más nem volt ott rajtunk kívül jó néhány napig. Nem hiszem, hogy sok közeli barátja volt, olyan emberek, akik nem akartak tőle semmit.

Mi lesz vele kapcsolatban az állandó emléked?

Megnevettetni. Amikor Michael nevetett, ha többet ki tudtál belőle hozni, mint egy kis kuncogás a szája elé tett keze mögül, az igazi látványosság volt. Imádott nevetni, jó volt kedvesen ugratni. Talán az egyik kedvenc emlékem a Ghosts forgatásán történt: befejeztünk egy jelenetet és ha újra fel akartam venni, akkor Bullwinkle (rajzfilm figura – a ford.) hangján azt mondtam: „Most igaziból!” Először csak nevetett, nevetett és nevetett. Aztán állandóan azt kérte még a jó felvételek után is: „Mick, csináld a Bullwinkle-t!” Így szeretek rá emlékezni.

Ki fogják adni a Ghostsot DVD-n a közeljövőben?

Remélem. Nagyon drága volt és sosem jelent meg az Egyesült Államokban. A saját zsebéből fizette ki. Úgyhogy nem tudom kinek a tulajdonában van. De szerintem az embereknek tetszene. Sok változáson keresztülment ahhoz képest amikor én dolgoztam rajta addig amíg befejezték, de nagy teljesítmény. Szeretném ha elérhető lenne. Az egyetlen példányom belőle egy olyan példány, amit egy hongkongi zeneboltban találtam, régi VCD formátumban. Jobbat érdemel.

Michael a Ghosts 1997-es változatában